27/1992. (IX. 26.) NM rendelet

a betegek beutalásának szakmai rendjéről

Az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény végrehajtásáról rendelkező 16/1972. (IV. 29.) MT rendelet 37. §-ában foglalt felhatalmazás alapján - az érdekelt miniszterekkel egyetértésben - az alábbiakat rendelem:
1. § (1) Amennyiben a háziorvos, a házi gyermekorvos, a fogorvos és a 89/1990. (V. 1.) MT rendelet 19/B. § (4) bekezdésében foglalt orvos (a továbbiakban együtt: alapellátás orvosa) szerint a beteg vizsgálata, illetőleg gyógykezelése érdekében az egészségügyi alapellátás szolgáltatásait meghaladó vizsgálat vagy kezelés szükséges, szakorvosi konzíliumot kérhet.
(2) Az alapellátás orvosa indokolt esetben a járóbeteg-szakellátást végző egészségügyi intézmény vezetőjén keresztül - amennyiben a beteg ehhez hozzájárul - a beteg lakásán (szállásán) tartandó konzíliumot is kérhet.
(3) Az alapellátás orvosa szükség esetén a beteget járóbeteg-szakellátásra vagy fekvőbeteg-gyógyintézetbe utalja.
2. § Ha a járóbeteg-szakellátás orvosa a nála megjelent beteg további szakorvosi vizsgálatát tartja szükségesnek, orvosi konzíliumot kérhet, illetőleg a beteget továbbutalja a szakmailag illetékes másik szakrendelésre. Amennyiben a járóbeteg-szakellátás orvosa a beteg fekvőbeteg-gyógyintézeti elhelyezését tartja szükségesnek, a beteget fekvőbeteg-gyógyintézetbe utalja.
3. § Ha a fekvőbeteg-gyógyintézet orvosa a gyógyintézet szolgáltatásait meghaladó vizsgálat szükségességét állapítja meg, a beteget átutalja a vizsgálatok, illetőleg a gyógykezelés elvégzéséhez megfelelő személyi és tárgyi feltételekkel rendelkező szakellátást végző intézetben.
4. § Fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásra - sürgős szükség esetén - a beteg állapotát észlelő bármely orvos beutalhatja a beteget, illetőleg intézkedhet gyógyintézetbe történő szállításáról.
5. § A 2-4. §-ban foglalt esetekben a beteg szakellátásra utalásáról, illetőleg átutalásáról a beutaló orvos tájékoztatja a beteg háziorvosát.
6. § (1) A beteget a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint területileg illetékes járóbeteg-szakellátásra, illetőleg fekvőbeteg-gyógyintézetbe (a továbbiakban együtt: szakellátás) indokolt beutalni.
(2) Amennyiben a beteg vizsgálatára, illetőleg gyógykezelésére az (1) bekezdés szerinti szakellátás keretében nem biztosítottak a megfelelő feltételek, a beteget a tartózkodási helyéhez legközelebb eső, illetve legkönnyebben megközelíthető és a megfelelő feltételekkel rendelkező szakellátásra célszerű beutalni.
(3) A beteg a beutaló orvostól indokolt esetben kérheti más, szakellátására területileg nem illetékes egészségügyi intézménybe történő beutalását. Indokolt esetnek minősül különösen, ha a beteg olyan szakellátást végző intézménybe kéri beutalását, ahol előzőleg már gyógykezelésben részesült.
(4) A (2) és (3) bekezdésben foglalt esetekben a beutaló orvos előzetesen tájékozódik a szakellátását nyújtó intézmény fogadóképességéről. Előzetes helybiztosítás nélkül - a sürgős szükség esetét kivéve -, a beutalt beteg vizsgálata, illetőleg gyógykezelése visszautasítható, ha az veszélyeztetné a szakellátást végző egészségügyi intézmény területi feladatainak ellátását, illetve a progresszív betegellátással kapcsolatos kötelezettségeit.
7. § (1) A beutaló - ideértve a kórházi átirányítás esetén a zárójelentést is - egyértelműen tartalmazza a vizsgálatra vagy gyógykezelésre felkért intézmény pontos megjelölését, a beteg állapotának, eddigi kezelési eredményeinek rövid leírását és a feltételezett kórismét. A konzíliumi beutaló konkrét kérdésfelvetéssel zárul.
(2) A beutalóra adott szakvélemény tartalmazza a beutaló orvos kérdéseire adott válaszokat, a betegség okozta elváltozásokat, az esetleges további teendők szükségességét, ismételt szakkonzíliumot vagy szakkonzíliumokra tett javaslatot. A keresőképesség véleményezéséről csak a beutaló orvos ez irányú kérdésére lehet nyilatkozni.
8. § (1) A beteg szakorvosi vizsgálatára, illetőleg fekvőbeteg-gyógyintézetbe történő beutalásával egyidejűleg a beutaló orvos a mentőszállításról intézkedhet, ha
a) a beteg csak fekvő helyzetben szállítható;
b) a beteg járásképtelen, vagy egészségi állapota nem teszi lehetővé a tömegközlekedési eszközök biztonságos igénybevételét;
c) a beteg szállítás közbeni szakfelügyelete szükséges;
d) fertőzésveszély vagy kóros magatartás közforgalmú járművek igénybevételét nem teszi lehetővé
és a beteg szakellátásra történő szállítása másként nem megoldható.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltak az irányadók, a beteg szakellátásról az otthonába történő szállítására is.
9. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.
(2) A rendelet előírásait nem kell alkalmazni a Honvédelmi Minisztérium, a Belügyminisztérium, az Igazságügyi Minisztérium és a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium felügyelete alatt álló egészségügyi intézményekben történő beutalásra.
(3) A beteg a szakellátást akkor veszi a beutalás szakmai rendjének megfelelően igénybe, ha azt az intézményt keresi fel, amelyet a beutaló orvos vizsgálatára vagy gyógykezelésére felkért.
(4) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a 15/1972. (VIII. 5.) EüM rendelet 6-9. §-a, valamint a 27/1980. (Eü. K. 22.) EüM utasítás 3-6. §-a, valamint 1. számú melléklete.