"T/738.


1995. évi .....

törvény


a védett természeti területek védettségi szintjének
helyreállításáról


Az Országgyűlés a környezethez való alkotmányos alapjog maradéktalan biztosítása érdekében, az állam ezzel kapcsolatos  alkotmányos kötelezettségeinek teljesítése és a természetvédelem jogszabályokkal biztosított eredeti szintjének helyreállítása céljából a következő törvényt alkotja:


1. §


(1) E törvény hatálya - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - azokra a védett és fokozottan védett, valamint a védelemre tervezett természeti területekre (a továbbiakban együtt: védett természeti terület) terjed ki, amelyeket a mezőgazdasági szövetkezet közös használatában álló földterületek részeként törvény alapján

a) a részarány-földtulajdonosok földjének kiadása, valamint a tagok és alkalmazottak földhöz juttatása, továbbá a kárpótlási árverés céljából földalapokba elkülönítettek, vagy

b) az említett földalapokba - a védettségre tekintettel - nem jelöltek ki.

(2) Nem terjed ki a törvény hatálya az  (1) bekezdés a) pontjában meghatározott azokra a védett természeti területekre, amelyeknek az egyes földalapokba történő kijelölésére a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló 1992. évi II. törvény módosításáról rendelkező 1992. évi L. törvény 4. §-ában foglalt módosító, illetve kiegészítő szabályok alkalmazása nélkül is törvényes lehetőség volt és a kijelölés az irányadó szabályoknak megfelelően történt.



2. §

(1) A törvény hatálya alá tartozó és magántulajdonba még nem került földterületek földalapba történő kijelölése (1. § (1) bekezdés a) pont) - a 3. §-ban foglalt kivétellel - e törvény alapján megszűnik.

(2) Ha a földalapok elkülönítése, illetve kijelölése iránti eljárás (a továbbiakban: kijelölés) folyamatban van, a kijelölést az (1) bekezdésben említett földterület figyelmen kívül hagyásával kell  folytatni.

(3) Ha a kijelölés befejeződött, a kijelölésre kötelezett az (1) bekezdésben foglalt földterületek helyett pótlólagos kijelölésre vagy a kijelölés megismétlésére nem köteles, az érintett földterületek kisajátítása esetén azonban a kártalanításként kapott összeget az érdekelt  részarány-földtulajdonosok, illetve szövetkezeti tagok és alkalmazottak között - eltérő megállapodásuk hiányában - olyan arányban kell felosztani, amilyen arányban azok a földterület tulajdonjogára - védettség hiányában - a törvény alapján igényt tarthattak volna.


3. §

A törvény hatálya alá tartozó és a részarány-földtulajdonosok földjének kiadása, valamint a tagok és alkalmazottak földhöz juttatása céljára szolgáló földalapba kijelölt az a földterület, amelynek - magántulajdonba kerülése esetén - a kisajátítása mellőzhető lenne (4. § (2)-(3) bekezdés), e törvény hatályba lépése után magántulajdonba kerülhet, ha a kisajátítás mellőzésének törvényes feltételei fennállnak, és a tulajdont szerző a földterület fekvése szerint illetékes természetvédelmi, illetőleg nemzeti park igazgatóság (a továbbiakban: igazgatóság) által megállapított korlátozást írásbeli nyilatkozatával tudomásul veszi, illetőleg a hatósági előírások betartására írásbeli kötelezettséget vállal.


4. §

(1) A törvény hatálya alá tartozó és törvény alapján már magántulajdonba került földterületeket - a (2)-(3) bekezdésben foglalt kivétellel - e törvény hatálybalépésétől számított 10 éven belül az állam javára - az irányadó jogszabályok szerint - ki kell sajátítani, és az igazgatóság kezelésébe kell adni. A kisajátítás kezdeményezésére (kérésére) az igazgatóság köteles.

(2) A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter hozzájárulásával a kisajátítás kérése mellőzhető, ha a tájidegen fafajú, mesterséges vagy rontott erdők, továbbá fokozott védettség alatt nem álló növény és állatfaj élőhelyéül szolgáló szántó, kert, szőlő és gyümölcsös művelési ágú, továbbá - elhelyezkedésénél fogva - csekélyebb jelentőségű természeti értékkel rendelkező földterületek (pl. szántó közé ékelődött erdőfolt, periférikus, erősen zavart területek) esetén az igazgatóság az érintett földterületre egyébként irányadó védelmi szabályoknál szigorúbb - a természeti károk bekövetkezésének megelőzésére alkalmas - korlátozást állapít meg.

(3) Mellőzhető a kisajátítás akkor is, ha a kisajátítás időpontjában az érintett földterület védettsége már megszűnt, vagy védelmi igénye olyan szintre csökkent, amelyre tekintettel a kisajátítás e törvény hatályba lépésének időpontjában nem lett volna indokolt.

(4) Ha a védettségi szint biztosítása érdekében e törvény szerint előírt korlátozás az érintett földterület rendeltetésszerű használatát lehetetlenné teszi vagy jelentős mértékben akadályozza, az igazgatóság a tulajdonos javára - a korlátozó rendelkezések előírásával egyidejűleg - az alkalmazott korlátozás idejére a korlátozással arányos kártalanítást állapít meg. Ebben az esetben a tulajdonos az erről rendelkező határozat közlését követő 90 napon belül a földterület kisajátítását kérheti. Ilyen kérelem esetén az (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelően kell eljárni.

5. §

(1) Az 1. § (1) bekezdésének b) pontjában és a 2. § (1) bekezdésében meghatározott földterületek vonatkozásában - a (2) bekezdés szerinti eltéréssel és a 4. § (2) bekezdésének kivételével - a 4. §-ban foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni.

(2) A kisajátítást a 4. § (1) bekezdésében foglaltak teljesítését megelőzően, legkésőbb azonban a törvény hatálybalépésétől számított 5 éven belül kell végrehajtani.

6. §

(1) A 4. és 5. §-ban előírt kisajátítás pénzügyi fedezetéről az éves költségvetési törvényekben kell rendelkezni.

(2) A kisajátítási eljárás megindításáig a természeti károk megelőzése érdekében szükséges átmeneti intézkedések megtételéről (ellenőrzés fokozása, korlátozások előírása) a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter az igazgatóságok útján köteles gondoskodni.


7. § 

E törvény alkalmazásában

a) magántulajdonba kerültnek minősül az a földterület, amelyet az irányadó jogszabályok szerint a kárpótlásra jogosult az árverésen tulajdonul megszerzett, vagy a földkiadó bizottság - határozatával - a részarány-földtulajdonos javára magántulajdonként kiadott, illetőleg a részarány-földtulajdon helyét meghatározta, függetlenül attól, hogy a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése megtörtént-e vagy sem,

b) védelemre tervezettnek az a földterület tekinthető, amely a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló 1992. évi II. törvény (a továbbiakban: Ámt.) 15. §-ának (3) bekezdése értelmében ilyennek minősül.

8. §

(1) Ez a törvény a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba. Ezzel egyidejűleg az Ámt. 19. §-a hatályát veszti.

(2) Felhatalmazást kap a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter, hogy a pénzügyminiszterrel egyetértésben a 4. § (1) bekezdésében és a 5. § (2) bekezdésében meghatározott időtartamon belül a kisajátítás ütemezését, illetve a kisajátításra kerülő egyes földterületek kisajátításának időpontját rendeletben megállapítsa.



I n d o k o l á s

a védett természeti területek védettségi szintjének helyreállításáról szóló törvényjavaslathoz


Általános indokolás

A védett, illetőleg védelemre tervezett természeti területeket a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályok megállapításáról szóló 1992. évi II. törvény (a továbbiakban: Ámt.) földkijelölésre (földalapképzésre) vonatkozó szabályai (Ámt. 13-19. §) is érintették. Ebben a körben - természetvédelmi okokból - speciális (szigorúbb) szabályozást írtak elő. Az Ámt. 1992. évi L. törvénnyel történő módosítása azonban e szabályozási szigort enyhítette, majd a földrendező és a földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény (a továbbiakban: Fbt.) 13. § (7) bekezdésének 4. pontja hatályon kívül helyezte az Ámt. 19. §-át, amely szerint a szövetkezeti tulajdonban lévő és a földalapokba ki nem jelölhető természetvédelmi területeket - azonos AK értékű csereterület, ennek hiányában pénzbeli vagy más módon történő kártalanítás ellenében - az állam tulajdonába és a természetvédelmi szervek kezelésébe kell adni.

Az Alkotmánybíróság a 33/1994.(VI.17.) AB határozattal kiegészített 28/1994.(V.20.) AB határozatával (a továbbiakban: alkotmánybírósági határozat) megállapította, hogy az állam a természetvédelem jogszabályokkal biztosított szintjét - ha más alapjog vagy alkotmányos érték érvényesítéséhez az elkerülhetetlenül nem szükséges - nem csökkentheti. Ezért az Ámt. 15. § (1) bekezdés i) pontjának a fentebb hivatkozott módosítás folytán bekerült \"erdő\" művelési ágra vonatkozó részét, valamint a módosított 15. § (4) bekezdését, továbbá az Fbt. 13. § (7) bekezdésének 4. pontját, mint alkotmányellenes rendelkezéseket - a hatálybalépésük időpontjára visszamenőleges hatállyal - megsemmisítette. Egyúttal felhívta az Országgyűlést, hogy tegyen eleget jogalkotói feladatának mindazon természetvédelmi oltalom alatt álló és védelemre tervezett területek tekintetében, amelyekre nézve a megsemmisítés eredményeként a természet védelemének eredeti szintje nem áll vissza.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Alkotmányban biztosított környezethez való jog (Alk. 18. §) a környezet védelmére és az élet természeti alapjának fenntartására vonatkozó állami kötelességet jelenti, olyan sajátos alapjog, amely az állam környezetvédelemre vonatkozó kötelességei teljesítésének garanciáit emeli az alapjogok szintjére. Ezért a környezethez való jog intézményes védelmének mértéke nem lehet tetszőleges, annál is inkább, mert ez a jog az emberi élethez való jog (Alk. 54. § (1) bek.), valamint a \"legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez\" való emberi jog (Alk. 70/D. § (1) bek.) érvényesülésének fizikai feltételeit biztosítja. Ehhez képest a környezethez való jog védelmét a más jogokéhoz képest is fokozottabb szigorúsággal kell biztosítani a jogalkotás során. E jog érvényesítése - alkotmányos szempontból - megköveteli az államtól, hogy az elért védelmi szinttől ne lépjen vissza, illetőleg csakis olyan feltételek mellett tehesse ezt, amikor egyébként az alapjog korlátozásának is helye lehet. További követelmény az állammal szemben, hogy a preventív védelmi szabályoktól ne hátráljon vissza a szankciókkal biztosított védelem felé, hacsak ez elkerülhetetlenül nem szükséges (de ebben az esetben is az arányosság betartásával).

A kifejtettekhez képest a javaslat célja, hogy - az alkotmányosság igényeinek megfelelően - a helyrehozhatatlan természeti károk megelőzése érdekében megkövetelt eredeti védelmi szint helyreállítására a hatályos jogszabályokkal összhangban álló, áttekinthető, ellentmondásmentes, a jogalkalmazók széles köre számára érthető és követhető, ugyanakkor a természetvédelem differenciált (sok esetben csak egyedileg meghatározható) igényeinek kielégítésére alkalmas önálló törvényi szabályozást alakítson ki.

A javaslat kizárólag  a természetvédelem alkotmányosságán esett csorba helyreállítását célozza. Ezért a természetvédelem - érintett körön kívül eső - rövid vagy hosszabb távon megoldandó gondjainak orvoslására a javaslat nem vállalkozhat, legfeljebb a védelmi szabályozás kívánatos módjára, technikájára vonatkozóan szolgáltathat előremutató példát.


 Részletes indokolás


Az  1. §-hoz

A javaslat célja, hogy az alkotmányellenesnek minősített és megsemmisített rendelkezések folytán, illetőleg e rendelkezések alkalmazása által a természeti területek védettségi szintjében bekövetkezett kedvezőtlen változást helyreállítsa, ezért - a javaslat szerint - a törvény hatálya kizárólag azokra a földterületekre terjed ki, amelyeket az említett rendelkezések érintettek, illetve amelyeknek - e rendelkezések alkalmazása által - védelmi szintje csökkent. Ehhez képest a törvény hatálya alá azok a védett és védelemre tervezett (ide értve természetesen a nemzetközi egyezmény hatálya alá tartozó, a fokozottan védett vagy ilyen védelemre tervezett területeket, valamint a nemzeti parkokat is) földterületek tartoznak, amelyeket egyrészt a részarány-földtulajdonosi, a tagi és alkalmazotti, valamint a kárpótlási földalapokba az 1992. évi L. törvény 4. §-ában foglalt, Ámt-t módosító, illetve kiegészítő rendelkezések alapján kijelöltek, másrészt pedig azok, amelyeket az említett földalapokba az Ámt 15. § (1) bekezdés i) pontja alapján - a védettségre, illetve a védelemre tervezettségre tekintettel - sem az Ámt. hivatkozott módosítását megelőzően, sem pedig azt követően nem jelöltek ki, és az állami tulajdont képező földalap (Ámt. 13. § (3) bekezdés c) pontja) terhére sem különítettek el (Ámt. 15. § (5) bekezdés). Az elsőnek említett körbe tartozó földterületekkel kapcsolatos rendelkezéseket a javaslat 2-4. §-a, a másodikként említett körbe tartozókra vonatkozó szabályokat pedig a javaslat 5. §-a tartalmazza.

A 2. §-hoz

A javaslat rendelkezik a törvény hatálya alá tartozó földterületek földalapba történő kijelölésének jogkövetkezményeiről. A kijelöléshez fűződő joghatások egyik legfontosabb elemének (nevezetesen annak, hogy a kijelölt földterületek az irányadó jogszabályok szerint magántulajdonba kerülhetnek) megszűnéséről bizonyos körben maga az alkotmánybírósági határozat is rendelkezett, a megsemmisített jogszabályok alkalmazásával a kárpótlási földalapba kijelölt földterületek magántulajdonba kerülésének lehetőségét ugyanis kifejezetten kizárta. A javaslat a további tennivalók egyértelmű rendezése érdekében ennél tovább megy, amikor általános jelleggel kimondja, hogy az érintett földterületek földalapba történő kijelölése (kijelöltsége) megszűnik. Arra az esetre, ha a kijelölési eljárás még folyamatban van, ez a szabály értelemszerűen azt jelenti, hogy a kijelölés csak a szóban forgó földterületek figyelmen kívül hagyásával folytatható.

A kijelölési eljárás addig tekinthető folyamatban levőnek, ameddig a földkijelölés tárgyában még nem született jogerős határozat, vagy született ugyan, de annak felülvizsgálata érdekében a bírósághoz fordultak, és a bíróság előtti eljárás jogerős határozattal még nem zárult le, vagy lezárult ugyan, de a bíróság a közigazgatási határozatot megsemmisítette, és a hatóságot új eljárásra vagy az eljárás folytatására utasította. Ellenkező esetben az eljárás befejezettnek minősül.

Ha a kijelölési eljárás - a fentiek szerint - befejezettnek minősül, a javaslat főszabályként úgy rendelkezik, hogy a kijelölésre kötelezett az érintett földterületek helyett pótlólagos kijelölésre, vagy a kijelölés megismétlésére nem köteles. A javaslat természetesen nem zárja ki, hogy az érdekeltek ilyen tartalmú megállapodása esetén a kijelölésre kötelezett vagy annak jogutódja az érintett földterületek kihagyásával megismételje a földkijelölést, sőt - ha arra mód van - pótlólagos földkijelölést alkalmazzon, ilyen kötelezettséget azonban nem ír elő. Azt azonban kimondja, hogy a kijelölés alól mentesült földterületek kisajátítása esetén (4-5. §) a kártalanításként kapott összeget az érdekelt részarány-földtulajdonosok (ide értve a tagi és alkalmazotti földalapból földtulajdon juttatására jogosultakat is) között olyan arányban kell felosztani, amilyen arányban azok a földterület tulajdonjogára - védettség hiányában - az Ámt. 25. §-ának (1)-(2) bekezdése alapján igényt tarthattak volna. Ez a rendelkezés természetesen nem érinti azokat a jogosultakat, akik az említett földalapokból már hozzájutottak a földtulajdonukhoz, hiszen ők ebben a vonatkozásban érdekelteknek már nem tekinthetők. Akik azonban érdekeltek, a javaslat előírásaitól közös megállapodással eltérhetnek. Megállapodhatnak tehát pl. abban, hogy a kisajátítási kártalanítás összegét nem, vagy legalábbis nem teljes mértékben, illetőleg eltérő arányban osztják fel egymás között. Ez utóbbira adott esetben okul szolgálhat az is, hogy az érintettek közül egyesek inkább a még magántulajdonba adható földterületekre, míg mások a kártalanítás összegére tartanának igényt.


A 3. §-hoz

A 2. §-ban foglalt, a kijelölés joghatásainak megszűnésére vonatkozó előírás alól a javaslat viszonylag szűk körben - ahol a magántulajdonba kerülés elvi lehetőségét maga az alkotmánybírósági határozat sem zárja ki  - kivételt tesz. Eszerint a törvény hatályba lépése után magántulajdonba kerülhet a törvény hatálya alá tartozó az a - részarány-földtulajdonosi, valamint a tagi és alkalmazotti földalapba elkülönített - földterület is, amelynek kisajátítása a javaslat 4. § (2) és (3) bekezdése alapján mellőzhető lenne. A tulajdonba kerülés lehetőségének törvényes feltételei értelemszerűen azonosak azokkal a feltételekkel, amelyek mellett a kisajátítás is mellőzhető, természetesen - az eltérő jogi helyzetből adódó -  azzal a különbséggel, hogy az érintett földterület tulajdonosává csak az a jogosult válhat, aki a természetvédelmi szervek által megállapított korlátozást írásbeli nyilatkozatával tudomásul veszi, vagy a hatóság előírásainak betartására kötelezettséget vállal. E kivételes lehetőség biztosításának ésszerű indoka az, hogy a tulajdon szerzésére jogosultak méltányos érdekeivel szemben nyilvánvalóan háttérbe szorul a kisajátításhoz fűződő érdek, ha az érintett földterület tekintetében a védettségi igény szintje olyan csekély, hogy - a földterület magántulajdonba kerülése esetén - egyébként is a kisajátítás mellőzése lenne indokolt.


A 4. §-hoz

A törvény hatálya alá tartozó azokat a földterületeket, amelyek az utóbb alkotmányellenesnek minősített  törvényi rendelkezések alkalmazásával magántulajdonba kerültek, a javaslatban megfogalmazott főszabály szerint az állam javára ki kell sajátítani. Ennek során a kisajátításról szóló jogszabályokat  kell alkalmazni. E szabályok a javaslatban említett kisajátítás során értelemszerűen azzal az eltéréssel alkalmazandók, hogy a kisajátítás - éppen annak kötelező jellege folytán - nem, illetőleg csak a javaslatban meghatározott igen szűk körben mellőzhető. Ebben az értelemben a javaslat a kisajátításról szóló jogszabályokban meghatározott kisajátítási célokon felüli, sajátos kisajátítási okot (jogalapot) határoz meg. A kisajátítások végrehajtására a javaslat - alapvetően költségvetési szempontból - viszonylag hosszabb időtartamot, a törvény hatálybalépésétől számított 10 évet ír elő.

Minthogy nemcsak a földalapokba kijelölt (1. § (1) bekezdés a) pont), de - a védettségre tekintettel - oda ki nem jelölt földterületek is a törvény hatálya alá tartoznak (1. § (1) bekezdés b) pont), ez utóbbi földterületek magántulajdonba kerülése esetén is értelemszerűen e § rendelkezéseit kell alkalmazni.

A javaslat a kötelező kisajátítás mellőzésére mindössze két esetben ad lehetőséget. Az első esetben több feltétel együttes fennállására van szükség a kisajátítás mellőzéséhez, a kisajátítás ugyanis csak akkor mellőzhető, ha

1) ahhoz a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter hozzájárul,
2) a törvényben tételesen meghatározott csekélyebb védelmi igényű földterületeket érint,
3) a föld fekvése szerint illetékes természetvédelmi (nemzeti park) igazgatóság az adott földterületre egyébként irányadó védelmi szabályoknál szigorúbb, a természeti károk megelőzésére alkalmas korlátozást állapít meg.

A javaslatban meghatározott második esetben a kisajátítástól akkor lehet  eltekinteni, ha annak időpontjában az érintett földterület védettsége már megszűnt, vagy védelmi igénye olyan szintre csökkent, amelyre tekintettel a kisajátítás a törvény szerint egyébként mellőzhető lenne. Ez utóbbi eset arra a körülményre van tekintettel, hogy a kisajátítás tényleges végrehajtásának időpontjára a kisajátítással érintett földterület védettségében, védelmi igényében olyan változások következhetnek be, amelyek a kisajátítást a törvény szerint egyébként mellőzhetővé teszik (így pl. az adott földterület utóbb kikerül a védett földterületek köréből, vagy azt az elsőként említett esetkörbe sorolják át, vagy védelemre tervezték ugyan, de védetté nyilvánítására mégsem kerül sor, illetőleg a védetté nyilvánításra irányuló előkészítő eljárást megszüntetik).

A kisajátítás mellőzése esetén előfordulhat, hogy a természetvédelmi szervek által megállapított korlátozások a földterület rendeltetésszerű használatát lehetetlenné teszik, vagy jelentős mértékben akadályozzák. Ez a körülmény a kisajátítást - ha mellőzhetőségének előbbiekben említett feltételei fennállnak - önmagában még nem teszi kötelezővé. Ilyen esetben azonban a javaslat szerint a korlátozó rendelkezések előírásával egyidejűleg a korlátozással arányos kártalanítást kell megállapítani, és a tulajdonosnak arra is joga van, hogy amennyiben a tulajdonára ilyen körülmények között nem - a megállapított kompenzáció ellenére sem - tart igényt, úgy annak kisajátítását kérje. Ha a tulajdonos a kártalanítást megállapító határozat közlését követő 90 napon belül a kisajátítást választja, az érintett földterület tekintetében a kötelező kisajátítás esetére irányadó szabályokat kell alkalmazni. Ebben az esetben tehát olymódon kell eljárni, mintha a kisajátítás - a 4.  § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - kötelező lenne. Az említett 90 napos határidő elmulasztása esetén a tulajdonos a kisajátítás választására irányuló igényét többé nem érvényesítheti.

A tulajdonos által kért kisajátítás - annak megtörténtéig - a területre megállapított korlátozásokat és a kártalanítás kötelezettségét nem érinti. A kisajátítás  mellőzését azonban - a teljesítés igényével - a tulajdonos akkor sem követelheti, ha egyébként a mellőzés e törvényben foglalt feltételei fennállnak.


Az 5. §-hoz

A földalapokba ki nem jelölt földterületek tekintetében (Ámt. 15. § (1) bekezdés i) pont)  a javaslat - az Ámt. 19. §-ában foglaltakat pontosítva, és a végrehajtásra alkalmasabbá téve - ugyancsak kötelező kisajátítást ír elő, a 4. §-ban szabályozott kisajátításhoz képest azonban azzal az eltéréssel, hogy

a) a kisajátítás mellőzésére csak akkor kerülhet sor, ha a kisajátítás időpontjában az érintett földterület védettsége már megszűnt, vagy védelmi igénye olyan szintre csökkent, amelyre tekintettel a kisajátítás nem kötelező,

b) a kisajátítást a magántulajdonba került földterületek kisajátítását megelőzően kell végrehajtani, és

c) azt legkésőbb a törvény hatályba lépésétől számított 5 éven belül be kell fejezni.

E földterületek kisajátításának az időbeli sorrendet illető előnyben részesítését az a körülmény indokolja, hogy a magasabb védettségi szintű, illetve a természetvédelmi szempontból kiemelkedőbb jelentőségű földterületek az Ámt - alkotmányellenesnek minősített - rendelkezéseinek alkalmazásával sem voltak kijelölhetők, ezért magántulajdonba is - az esetek többségében - csak olyan területek kerülhettek, amelyeket a természetvédelmi szervek védelmi szempontból már eleve csekélyebb jelentőségűnek minősítettek (ez okból járultak hozzá a földalapokba történő kijelölésükhöz is). A védett és védelemre tervezett azokra a földterületekre azonban, amelyek az Ámt. 19. §-ának hatályon kívül helyezése folytán (az alkotmánybírósági határozat kihirdetéséig terjedő időszakban), mint földalapba ki nem jelölt területek kerültek magántulajdonba, értelemszerűen a 4. § kisajátítási rendelkezései az irányadók.



A 6-8. §-hoz

A törvényben előírt kötelező kisajátításokat 5, illetőleg 10 éven belül - az éves költségvetésben e célra elkülönített pénzügyi keret felhasználásával - megfelelő ütemezés mellett kell végrehajtani. A javaslat ezért előírja, hogy a kisajátítások pénzügyi fedezetét az éves költségvetési törvényekben kell biztosítani, és felhatalmazást ad a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter részére, hogy a pénzügyminiszterrel egyetértésben a kisajátítások éves ütemezését, illetőleg - az említett záros időtartamokon belül - az egyes kisajátításra kerülő földterületek kisajátításának konkrét időpontját rendeletben határozza meg.

A kisajátítások időbeni elhúzódása természetesen nem mentesíti az államot az alól az alkotmányos kötelezettsége alól, hogy a kisajátítások megtörténtéig is gondoskodjék a természeti károk megelőzéséről. Ezért a javaslat előírja, hogy az említett körben szükséges átmeneti - a kisajátítás időpontjáig tartó - intézkedéseket (adott esetben korlátozások előírását) a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter az igazgatóságok útján köteles megtenni. Korlátozás előírása esetén megfelelően alkalmazni kell a 4. § (4) bekezdésében foglaltakat is. A törvényes feltételek fennállása esetén megállapított kártalanítás ebben az esetben természetesen nem ad jogot a kisajátítás követelésére, hiszen a kisajátítás a most tárgyalt esetben enélkül is kötelező.

A javaslat meghatározza azt is, hogy az általa használt egyes fogalmaknak a törvény alkalmazása során milyen értelmet kell tulajdonítani. Ebben a vonatkozásban a javaslat egyaránt tekintettel volt mind az alkotmánybírósági határozat, mind pedig az Ámt. és az Fbt. fogalomhasználatára. Ennek megfelelően a magántulajdonba kerülés fogalmán e törvény alkalmazása szempontjából a vagyonnevesítés szabályai szerinti részaránytulajdon megállapításánál (Ámt. 25-26. §) többet, a magántulajdon ingatlan-nyilvántartási bejegyzésénél viszont kevesebbet kell érteni. Magántulajdonba kerültnek tehát a részaránytulajdonnak megfelelően kiadott, vagy annak helye szerint meghatározott földterület (Ámt. 27.  § és Fbt. 5-11. §) tekinthető.

Az Ámt. 19. §-át hatályon kívül helyező rendelkezés - hatálybalépése napjára visszamenőleges - alkotmánybírósági megsemmisítésével olyan jogi helyzet állt elő, mintha az említett szabály hatályon kívül helyezésére nem is került volna sor. A javaslat 5. §-a azonban - amint arról az 5. §-hoz fűződő indokolásban már volt szó - az Ámt 19. §-ában foglalt kérdéskört újraszabályozta, ezért az Ámt. említett - most már valóban (alkotmányosan is) feleslegessé vált - rendelkezését a javaslat hatályon kívül helyezi."
