"A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA



T/3650. számú
törvényjavaslat



a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról




					Előadó: Dr. Vastagh Pál



Budapest, 1997. január  
     




1997. évi  ......  törvény

a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról


	A magyar piacgazdaság fejlődésének előmozdítása, az áruk és a szolgáltatások megkülönböztetésén alapuló versenyfeltételek erősítése, a fogyasztók tájékozódásának elősegítése érdekében, összhangban a Magyar Köztársaságnak a szellemi tulajdon védelme terén fennálló nemzetközi kötelezettségeivel, az Országgyűlés a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról a következő törvényt alkotja:


ELSŐ RÉSZ

A VÉDJEGY JOGI OLTALMA

I. fejezet

A védjegyoltalom tárgya

A megkülönböztetésre alkalmas
megjelölés

1. §

	(1) Védjegyoltalomban részesülhet minden grafikailag ábrázolható megjelölés, amely alkalmas arra, hogy valamely árut vagy szolgáltatást megkülönböztessen mások áruitól vagy szolgáltatásaitól.

	(2) A védjegyoltalomban részesülő megjelölés lehet

	a) szó, szóösszetétel, beleértve a személyneveket és a jelmondatokat,

	b) betű, szám,

	c) ábra, kép,

	d) sík vagy térbeli alakzat, beleértve az áru vagy a csomagolás formáját,

	e) szín, színösszetétel, fényjel, hologram,

	f) hang, valamint

	g) az a)-f) pontokban felsorolt egyes megjelölések összetétele.


Feltétlen kizáró okok

2. §


	(1) A megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha grafikailag nem ábrázolható, illetve nem tartozik az 1. § (2) bekezdésében meghatározott megjelölések közé.

	(2) Ki van zárva a védjegyoltalomból a megjelölés, ha nem alkalmas a megkülönböztetésre, különösen,  ha kizárólag

	a) olyan jelekből vagy adatokból áll, amelyeket a forgalomban az áru vagy a szolgáltatás fajtája, minősége, mennyisége, rendeltetése, értéke, földrajzi származása, előállítási vagy teljesítési ideje, illetve egyéb jellemzője feltüntetésére használhatnak, vagy pedig amelyeket az általános nyelvhasználatban, illetve az üzleti kapcsolatokban állandóan és szokásosan alkalmaznak;

	b) olyan formából áll, amely az áru jellegéből következik, vagy amely a célzott műszaki hatás eléréséhez szükséges, illetve amely az áru értékének a lényegét hordozza.

	(3) A (2) bekezdés alapján a megjelölés nincs kizárva a védjegyoltalomból, ha használata révén - akár az elsőbbség időpontja előtt, akár azt követően - megszerezte a megkülönböztető képességet.

3. §

	(1) A megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha

	a) használata a közrendbe, a közerkölcsbe, illetve jogszabályba ütközne;

	b) az áru, illetve a szolgáltatás fajtája, minősége, földrajzi származása vagy egyéb tulajdonsága tekintetében alkalmas a fogyasztók megtévesztésére;

	c) rosszhiszeműen jelentették be lajstromozásra.

	(2) Ki van zárva a védjegyoltalomból a megjelölés, ha kizárólag

	a) az ipari tulajdon oltalmára létesült Párizsi Uniós Egyezményben meghatározott állami felségjelből, illetve hatóságot vagy nemzetközi szervezetet megillető jelzésből áll;

	b) olyan - az a) pontban nem szabályozott - kitüntetésre, jelvényre, címerre, illetve hivatalos szavatossági vagy hitelesítési jegyre vonatkozik, amelynek használatához közérdek fűződik;

	c) valamely vallási vagy egyéb meggyőződést erőteljesen kifejező jelképből áll.

	(3) Az illetékes szerv hozzájárulásával védjegyoltalomban részesülhet az a megjelölés, amelynek a (2) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott jelzés csupán elemét képezi.

Viszonylagos kizáró okok

4. §


	(1) Nem részesülhet védjegyoltalomban

	a) azonos áruk, illetve szolgáltatások tekintetében a korábbi védjeggyel azonos későbbi elsőbbségű megjelölés;

	b) a megjelölés, amelyet a fogyasztók összetéveszthetnek a korábbi védjeggyel a megjelölés és a védjegy azonossága vagy hasonlósága, valamint az érintett áruk, illetve szolgáltatások azonossága vagy hasonlósága miatt;

	c) eltérő áruk, illetve szolgáltatások tekintetében a belföldön jóhírnevet élvező korábbi védjeggyel azonos vagy ahhoz hasonló későbbi elsőbbségű megjelölés, ha annak használata a jó hírű védjegy megkülönböztető képességét vagy hírnevét sértené vagy tisztességtelenül kihasználná.

	(2) Korábbi védjegy az, amelyet korábbi elsőbbséggel jelentettek be lajstromozásra, valamint az a megjelölés is, amely az ipari tulajdon oltalmára létesült Párizsi Uniós Egyezmény alapján - lajstromozásától függetlenül -   korábban vált belföldön közismert védjeggyé.

(3) A megjelölés nincs kizárva a védjegyoltalomból, ha olyan korábbi védjeggyel ütközik, amelyet annak jogosultja nem használt a 18. § előírásainak megfelelően.

5. §


	(1) Nem részesülhet védjegyoltalomban a megjelölés, 

	a) amely más személyhez - különösen névhez, képmáshoz - fűződő korábbi jogát sértené;

	b) amely más korábbi szerzői vagy iparjogvédelmi jogába ütközne, ideértve a növény- vagy állatfajta nevével és a földrajzi árujelzővel való ütközést is.

(2) Azonos vagy hasonló áruk, illetve szolgáltatások tekintetében nem részesülhet védjegyoltalomban a megjelölés,

	a) amelyet más lajstromozás nélkül korábbtól fogva ténylegesen használ belföldön, ha a megjelölésnek a korábbi használó hozzájárulása nélkül történő használata jogszabályba ütközne;
	
	b) amely egy olyan védjeggyel azonos vagy ahhoz hasonló, amelynek oltalma korábban lejárat miatt megszűnt, ha a megszűnés óta  két év még nem telt el, kivéve, ha a korábbi védjegyet nem használták.

(3) Annak megítélésekor, hogy a jog, a használat, illetve a megszűnés az (1) és (2) bekezdés alkalmazása szempontjából korábbinak számít-e, a megjelölésre vonatkozó bejelentés elsőbbségét kell figyelembe venni. 


6. §

	Ki van zárva  a  védjegyoltalomból a megjelölés, ha azt a  képviselő, illetve az ügynök - a jogosult engedélye nélkül - saját nevében jelentette be lajstromozásra.




Hozzájáruló nyilatkozat

7. §

	(1) A 4. és 5. §-ok alapján nincs kizárva a védjegyoltalomból a megjelölés, ha annak lajstromozásához a korábbi akadályozó jog jogosultja hozzájárul.
	
	(2) A hozzájárulás érvényességéhez a nyilatkozat közokiratba vagy megfelelő bizonyító erejű magánokiratba foglalása szükséges.

	(3) A hozzájáruló nyilatkozat a Polgári Törvénykönyvnek a szerződés  tévedés, megtévesztés, illetve fenyegetés miatti megtámadására vonatkozó rendelkezései szerint támadható meg; a nyilatkozat vissza nem vonható, továbbá a bíróság ítéletével sem pótolható.


A védjegyoltalomhoz való jog

8. §


	A megjelölést védjegyoltalomban kell részesíteni, ha

	a) kielégíti az 1. §-ban meghatározott követelményeket, és a 2-7. §-ok alapján nincs kizárva a védjegyoltalomból; valamint 

	b) bejelentése megfelel az e törvényben megszabott feltételeknek.


II. fejezet

A védjegyoltalomból eredő jogok és kötelezettségek

Védjegyoltalmi igény

9. §

(1) A védjegy jogi oltalma (a továbbiakban: védjegyoltalom) azt illeti meg, aki a megjelölést az ebben a törvényben előírt eljárás útján lajstromoztatja.

(2) A védjegyre oltalmat szerezhet bármely természetes és jogi személy, valamint jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, függetlenül attól, hogy folytat-e gazdasági tevékenységet.

(3) Ha többen közösen kérik a megjelölés lajstromozását, a védjegyoltalmat közösen szerzik meg. Több igényjogosult esetén - ellenkező megjelölés hiányában - a védjegyoltalmi igény részarányát egyenlőnek kell tekinteni.

A védjegyoltalom keletkezése

10. §

A védjegyoltalom a bejelentés napjára visszaható hatállyal a  lajstromozáskor keletkezik. 

A védjegyoltalom időtartama

11. §

(1) A védjegyoltalom a bejelentés napjától számított tíz évig tart.

(2) A védjegyoltalom további tíz-tíz éves időtartamra megújítható. Megújítás esetén az újabb oltalmi idő az előző oltalmi idő lejárati napját követő nappal kezdődik.

A védjegyoltalom tartalma

12. §

(1) A védjegyoltalom alapján a védjegyjogosultnak kizárólagos joga van a védjegy használatára.

(2) A kizárólagos használati jog alapján a védjegyjogosult bárkivel szemben felléphet, aki engedélye nélkül gazdasági tevékenység körében használ

a) a védjeggyel azonos megjelölést olyan árukkal, illetve szolgáltatásokkal kapcsolatban, amelyek azonosak a védjegy árujegyzékében szereplőkkel;

b) olyan megjelölést, amelyet a fogyasztók a védjeggyel összetéveszthetnek a megjelölés és a védjegy azonossága vagy hasonlósága, valamint az érintett áruk, illetve szolgáltatások azonossága vagy hasonlósága miatt; vagy

c) a védjeggyel azonos vagy ahhoz hasonló megjelölést a védjegy árujegyzékében szereplőkkel nem azonos vagy azokhoz nem hasonló árukkal, illetve szolgáltatásokkal kapcsolatban, feltéve, hogy a védjegy belföldön jóhírnevet élvez, és a megjelölés használata sértené vagy tisztességtelenül kihasználná a védjegy megkülönböztető képességét vagy jóhírnevét.

(3) A (2) bekezdésben szabályozott feltételek megvalósulása esetén tilos különösen

a) a megjelölés elhelyezése az árun vagy csomagolásán;

b) a megjelölést hordozó áru forgalomba hozatala, eladásra való felkínálása, valamint forgalomba hozatal céljából történő raktáron tartása;

c) szolgáltatás nyújtása vagy annak felajánlása a megjelölés alatt;

d) a megjelölést hordozó áruknak az országba történő behozatala vagy onnét történő kivitele;

e) a megjelölés használata az üzleti levelezésben vagy a reklámozásban.

A védjegy megjelenítése  kézikönyvben

13. §

Ha a védjegynek szótárban, lexikonban, enciklopédiában vagy más kézikönyvben való megjelenítése azt a benyomást kelti, hogy a védjegy az árujegyzékben szereplő áru vagy szolgáltatás fajtaneve,  a kiadó a védjegyjogosult kérésére köteles - legkésőbb a következő kiadás alkalmával - feltüntetni, hogy a védjegyet lajstromozták és az oltalom alatt áll.

A képviselő  és az ügynök jogosulatlan
védjegyhasználata

14. §

Ha a képviselő, illetve az ügynök - a jogosult engedélye nélkül - saját nevében lajstromoztatja a védjegyet, a jogosult felléphet a képviselő vagy az ügynök engedély nélküli védjegyhasználatával szemben, kivéve, ha a képviselő vagy az ügynök igazolja, hogy eljárása helyénvaló volt.

A védjegyoltalom korlátai

15. §

(1) A védjegyoltalom alapján a védjegyjogosult nem tilthat el mást attól, hogy gazdasági tevékenysége körében - az üzleti tisztesség követelményeivel összhangban - használja

a) saját nevét vagy címét;

b) az áru vagy a szolgáltatás fajtájára, minőségére, mennyiségére, rendeltetésére, értékére, földrajzi eredetére, előállítási, illetve teljesítési idejére vagy egyéb jellemzőjére vonatkozó jelzést;

c) a védjegyet, ha az szükséges az áru vagy a szolgáltatás rendeltetésének jelzésére, különösen tartozékok vagy alkatrészek esetében.

(2) Az (1) bekezdés a) pontja alapján a védjegyjogosulttal szemben csak természetes személy hivatkozhat a saját nevére vagy címére.


A védjegyoltalom kimerülése

16. §

(1) A védjegyoltalom alapján a védjegyjogosult nem tilthatja meg a védjegy használatát olyan árukkal kapcsolatban, amelyeket ő hozott  belföldi forgalomba, vagy amelyeket kifejezett hozzájárulásával hoztak forgalomba belföldön.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés nem alkalmazható, ha a védjegyjogosultnak jogos érdeke fűződik ahhoz, hogy az áruk további forgalmazását ellenezze, különösen akkor, ha az áru állagát, állapotát megváltoztatták, illetve károsították.





Belenyugvás

17. §

(1) Ha a védjegyjogosult öt éven át megszakítás nélkül eltűrte egy későbbi védjegynek az országban történő használatát, noha tudomása volt e használatról, a továbbiakban nem léphet fel e későbbi védjegynek az országban történő használatával szemben, valamint korábbi védjegyére hivatkozva nem kérheti a későbbi védjegy törlését  sem (33. § /2/ bek. b) pont). 

(2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés csak azokra az árukra, illetve szolgáltatásokra alkalmazható, amelyekkel kapcsolatban a későbbi védjegyet ténylegesen használták.

(3) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés nem alkalmazható, ha a későbbi védjegyet rosszhiszeműen jelentették be lajstromozásra.

(4) A későbbi védjegy jogosultja akkor sem léphet fel a korábbi védjegy használatával szemben, ha a későbbi védjegy használatát a korábbi védjegy jogosultja az (1) bekezdés alapján már nem kifogásolhatja. 

(5) Az (1)-(4) bekezdésekben foglalt rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell a korábbi jó hírű védjegyre, az országban korábban közismertté vált védjegyre, valamint az 5. § (1) bekezdésében és (2) bekezdésének  a) pontjában említett korábbi jogokra is. 


A védjegyhasználat elmulasztása

18. §

(1) Ha a védjegyjogosult a lajstromozástól számított öt éven belül nem kezdte meg belföldön a védjegy tényleges használatát az árujegyzékben szereplő árukkal és szolgáltatásokkal kapcsolatban, vagy ha az ilyen használatot öt éven át megszakítás nélkül elmulasztja, a védjegy oltalmára alkalmazni kell az e törvényben előírt jogkövetkezményeket (4. § /3/ bek., 30. § d) pont, 33. § /2/ bek. a) pont, 34. §), kivéve, ha a védjegyjogosult a használat elmaradását kellőképpen igazolja.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában a védjegy tényleges belföldi használatának  minősülnek a következők is:

a) a védjegy olyan alakban történő használata, amely a lajstromozott alaktól csak a megkülönböztető képességet nem érintő elemekben tér el;

b) a védjegy elhelyezése a belföldön lévő árun vagy annak csomagolásán kizárólag az országból történő kivitel céljából.

(3) A védjegynek a védjegyjogosult engedélyével történő  használatát az (1) bekezdés alkalmazásában a védjegyjogosult részéről történő használatnak kell tekinteni.



III. fejezet 
A védjegy és oltalma a vagyoni forgalomban

Jogutódlás

19. §


(1) A védjegyhez kapcsolódó és a védjegyoltalomból eredő jogok átszállhatnak és átruházhatók.

(2) A jogi személy és a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság jogutóda a védjegyet is megszerzi, kivéve, ha a felek eltérően rendelkeznek vagy a körülményekből nyilvánvalóan más következik.

(3) A védjegyoltalom szerződéssel átruházható. A védjegyoltalom az árujegyzék valamely részére vonatkozóan is átruházható.

(4)  A védjegyoltalom átruházására irányuló szerződés semmis, ha az átruházás a fogyasztók megtévesztését eredményezheti.

(5) Ha a képviselő, illetve az ügynök - a jogosult engedélye nélkül - saját  nevében védjegybejelentést tesz vagy saját nevében lajstromoztatja a védjegyet, a jogosult  követelheti a védjegyoltalmi igény vagy a védjegyoltalom átruházását. 





Megterhelés

20. §

A védjegyhez kapcsolódó és a védjegyoltalomból eredő jogok megterhelhetők. Jelzálogjog alapításához a zálogszerződés írásba foglalása és a jelzálogjognak a védjegylajstromba való bejegyzése szükséges.

Közös védjegyoltalmi igény és közös védjegyoltalom

21. §

(1) Ha a védjegyoltalomnak több jogosultja van, saját hányadával bármelyik jogosult rendelkezhet. A védjegyoltalom jogosultjának részesedési hányadára a többi jogosultat harmadik személlyel szemben elővásárlási jog illeti meg. 

(2) A védjegyet bármelyik jogosult egyedül is használhatja, köteles azonban társainak, részesedési hányaduk arányában, megfelelő díjat  fizetni.  Az ilyen védjegyhasználat a 18. § alkalmazásában valamennyi védjegyjogosult által történő használatnak minősül. 

(3) A közös védjegyoltalom jogosultjai a védjegy használatára harmadik személy részére csak közösen adhatnak engedélyt. A hozzájárulást a polgári jog általános szabályai szerint a bíróság ítélete pótolhatja.

(4) Kétség esetén a közös védjegyoltalom jogosultjainak részesedési hányada egyenlő. Ha az egyik jogosult a védjegyoltalomról lemond, hányadára a többi jogosult joga részesedésük arányában kiterjed.

(5) A védjegyoltalom megújítása, érvényesítése és védelme érdekében bármelyik jogosult önállóan is felléphet. Eljárási cselekményei - az egyezséget, az elismerést és a jogról való lemondást kivéve - arra a védjegyjogosultra is kihatnak, aki valamely határidőt, határnapot vagy cselekményt elmulasztott, feltéve, hogy mulasztását utóbb nem pótolta.

(6) Ha a közös védjegyoltalom jogosultjainak eljárási cselekményei egymástól eltérnek, azokat az eljárás egyéb adatait is figyelembe véve kell elbírálni.

(7) A közös védjegyoltalommal kapcsolatos költségek a jogosultakat egymás közötti viszonyukban részesedési hányaduk arányában terhelik. Ha a védjegyjogosultak egyike a rá eső költségeket felhívás ellenére sem fizeti meg, a költségeket viselő jogosult a mulasztó hányadának átruházását igényelheti.

(8) A közös védjegyoltalomra vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell a közös védjegyoltalmi igényre is. 


A Polgári Törvénykönyv rendelkezéseinek
alkalmazása

22. §

A védjegyhez kapcsolódó és a védjegyoltalomból eredő jogok átszállására, átruházására, megterhelésére, valamint a közös védjegyoltalmi igényre és a közös védjegyoltalomra az e törvényben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadók.


IV. fejezet

Használati szerződés

A használati szerződés

23. §

(1) Használati szerződés (védjegylicencia-szerződés) alapján a védjegyoltalom jogosultja engedélyt ad a védjegy használatára, a használó pedig köteles ennek fejében díjat fizetni.

(2) A használati szerződés tartalmát a felek szabadon állapítják meg. Semmis azonban a használati szerződés, ha annak teljesítése a fogyasztók megtévesztését eredményezhetné. 

A felek jogai és kötelezettségei

24. §

(1) A védjegyjogosult a használati szerződés egész tartama alatt szavatol azért, hogy harmadik személynek nincs a védjegyre vonatkozó olyan joga, amely a használatot akadályozza vagy korlátozza. Erre a szavatosságra az eladónak a tulajdonjog átruházásáért való szavatosságára irányadó szabályokat kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a használó elállás helyett a szerződést azonnali hatállyal felmondhatja.

(2) A védjegyjogosult köteles a használót a védjegyre vonatkozó jogokról és fontos körülményekről tájékoztatni, a védjeggyel kapcsolatos gazdasági, műszaki és szervezési ismereteket és tapasztalatokat azonban csak akkor köteles átadni, ha ebben kifejezetten megállapodtak.

(3) A védjegyjogosult a használónál ellenőrizheti a védjeggyel ellátott áruk, illetve a védjegy alatt nyújtott szolgáltatások minőségét. 

(4) A használati szerződés minden időbeli és területi korlát nélkül, az árujegyzékben szereplő valamennyi árura, illetve szolgáltatásra, a használat minden módjára és mértékére kiterjed.

(5) A használati szerződés csak kifejezett kikötés esetén ad kizárólagos jogot. Kizárólagos használati engedély esetén a jogszerző használón kívül a védjegyjogosult is használhatja a védjegyet, kivéve, ha azt a szerződésben kifejezetten kizárták.  A védjegyjogosult - a licenciadíj arányos csökkentése mellett - megszüntetheti a használati engedély kizárólagosságát, ha a használó az adott helyzetben elvárható időn belül nem kezdi meg a védjegy használatát. 

(6) A használó az engedélyt harmadik személyre csak akkor ruházhatja át, illetve csak akkor adhat harmadik személynek további engedélyt a védjegy használatára, ha ezt a védjegyjogosult kifejezetten megengedte.


A használati szerződés megszűnése

25. §

A használati szerződés a jövőre nézve megszűnik a szerződésben megállapított idő vagy a szerződésben meghatározott körülmények bekövetkeztével, valamint akkor, ha a védjegyoltalom megszűnt.

A használati szerződésre vonatkozó
rendelkezések hatálya

26. §

(1) A felek a használati szerződésre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek, ha jogszabály az eltérést nem tiltja.

(2) A használati szerződésre az e törvényben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadók.



V. fejezet

Bitorlás

Védjegybitorlás

27. §

(1) Védjegybitorlást követ el, aki a 12. §-ban foglalt rendelkezések megsértésével a védjegyet jogosulatlanul használja.

(2) A védjegyjogosult a bitorlóval szemben - az eset körülményeihez képest - a következő polgári jogi igényeket támaszthatja:

a) követelheti a védjegybitorlás megtörténtének bírósági megállapítását;

b) követelheti a védjegybitorlás abbahagyását és a bitorló eltiltását a további jogsértéstől;

c) követelheti, hogy a bitorló szolgáltasson adatot a bitorlással érintett áruk, illetve szolgáltatások előállításában, forgalmazásában, illetve teljesítésében részt vevőkről, valamint az ilyen áruk terjesztésére kialakított üzleti kapcsolatokról;

d) követelheti, hogy a bitorló nyilatkozattal vagy más megfelelő módon adjon elégtételt, és hogy szükség esetén a bitorló részéről vagy költségén az elégtételnek megfelelő nyilvánosságot biztosítsanak;

e) követelheti a védjegybitorlással elért gazdagodás visszatérítését;

f) követelheti a kizárólag vagy elsősorban a védjegybitorlásra használt eszközök és anyagok, valamint a védjegybitorlással érintett termékek, illetve csomagolóanyagok lefoglalását. 

(3) A bíróság a védjegyjogosult kérésére elrendelheti, hogy a lefoglalt eszközöket, anyagokat, termékeket és csomagolóanyagokat - elsősorban a védjegy eltávolításával - fosszák meg jogsértő mivoltuktól, vagy - ha az nem lehetséges - semmisítsék meg. A bíróság indokolt esetben a megsemmisítés helyett elrendelheti a lefoglalt eszközöknek és anyagoknak a bírósági végrehajtás szabályai szerint történő értékesítését is; ebben  az esetben a befolyó összeg felől ítéletben határoz.

(4) A védjegybitorlásra használt eszközök és anyagok, valamint a védjegybitorlással érintett termékek és csomagolóanyagok lefoglalásának helye van akkor is, ha azok nincsenek a bitorló tulajdonában, de a tulajdonos a védjegybitorlásról tudott vagy kellő körültekintés mellett tudhatott volna. 

(5) Védjegybitorlás esetén a védjegyjogosult a polgári jogi felelősség szabályai szerint kártérítést is követelhet. 

A védjegybitorlás vámjogi következményei

28. §

Bitorlás esetén a védjegyjogosult - külön jogszabály rendelkezései szerint - követelheti a vámhatóság intézkedését a bitorlással érintett vámáruk belföldi forgalomba kerülésének megakadályozására.


A bejelentő és a védjegyet licenciaszerződés alapján
használó jogai védjegybitorlás esetén

29. §

(1) Védjegybitorlás miatt a bejelentő is felléphet, az eljárást azonban fel kell függeszteni mindaddig, amíg a védjegy lajstromozásáról jogerősen nem döntöttek.

(2) A védjegylajstromba bejegyzett használó saját nevében felléphet a védjegybitorlással szemben, ha a védjegyjogosultat előzetesen felhívta, hogy a jogsértés abbahagyása iránt tegye meg a szükséges intézkedéseket, és a védjegyjogosult a felhívástól számított harminc napon belül nem intézkedett. 







VI. fejezet

A védjegyoltalom megszűnése

A megszűnés módjai


30. §

	A védjegyoltalom megszűnik, ha 

	a) az oltalmi idő megújítás nélkül lejárt (11. §, 31. §), az oltalmi idő lejártát követő napon;

	b) a védjegyjogosult az oltalomról lemondott (32. §), a lemondás beérkeztét követő napon, illetve a lemondó által megjelölt korábbi időpontban;

	c) a védjegyet törölték (33. §), keletkezésére - a bejelentés napjára - visszaható hatállyal; 

	d) a védjegyjogosult a védjegy tényleges használatát elmulasztotta (18. §,  34. §), a megszűnés megállapítására irányuló eljárás megindításának napjára, vagy - ha ez korábbi - az ütköző későbbi védjegybejelentés elsőbbségének napjára visszaható hatállyal;

	e) a védjegy elveszítette megkülönböztető képességét vagy megtévesztővé vált (35. §), a megszűnés megállapítására irányuló eljárás megindításának napjára visszaható hatállyal.


Részleges megszűnés az oltalmi idő
lejárta miatt

31. §


	Ha a védjegyoltalmat csak az árujegyzékben meghatározott áruk, illetve szolgáltatások egy részére újítják meg, a védjegyoltalom a megújítással nem érintett részek tekintetében - az oltalmi idő lejárta miatt - megszűnik.


Lemondás a védjegyoltalomról

32. §

	(1) A védjegylajstromban feltüntetett védjegyjogosult a Magyar Szabadalmi Hivatalhoz intézett írásbeli nyilatkozattal a védjegyoltalomról lemondhat.

	(2) Ha a lemondás más személynek jogszabályon, hatósági határozaton, a védjegylajstromba bejegyzett használati vagy egyéb szerződésen alapuló jogát érinti, vagy ha a védjegylajstromba per van bejegyezve, a lemondás csak az érintett személy hozzájárulásával hatályos.

	(3) A védjegyoltalomról az árujegyzékben meghatározott áruk, illetve szolgáltatások egy része tekintetében is le lehet mondani.

	(4) A védjegyoltalomról történő lemondás nem vonható vissza.


A védjegy törlése

33. §


	(1) A védjegyet törölni kell, ha

	a) a védjegyoltalom tárgya nem felelt meg a 8. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott feltételeknek;

	b) a védjegyoltalom tárgyát képező megjelölés különbözik attól vagy az árujegyzék bővebb annál, mint amit az elismert bejelentési napon benyújtott, illetve - megosztás esetén - a megosztott bejelentés tartalmazott.

	(2) A védjegy nem törölhető, ha

	a) olyan korábbi védjeggyel (4. § /2/ bek.) ütközik, amelynek használata a törlési eljárás idején nem felel meg a 18. § előírásainak; vagy

	b) olyan korábbi védjeggyel, nem lajstromozott megjelöléssel vagy egyéb joggal ütközik, amelynek jogosultja tudott a későbbi védjegy lajstromozásáról, és egymást követő öt éven át tűrte annak használatát, kivéve, ha a későbbi védjegy jogosultja rosszhiszeműen járt el.

	(3) Ha a védjegy törlésének feltételei csak az árujegyzékben meghatározott áruk, illetve szolgáltatások egy része tekintetében állnak fenn, a védjegyoltalmat megfelelően korlátozni kell.

	(4) A törlési kérelmet elutasító jogerős határozat kizárja, hogy azonos ténybeli alapon ugyanannak a védjegynek a törlése iránt bárki újabb eljárást indítson.


Megszűnés a használat hiánya miatt


34. §


	(1) A védjegyoltalom a használat hiánya miatt teljeskörűen vagy az árujegyzékben meghatározott egyes áruk vagy szolgáltatások tekintetében részlegesen szűnik meg, attól függően, hogy a védjegyhasználat elmulasztása az árujegyzék egészét vagy csak az abban meghatározott áruk vagy szolgáltatások egy részét  érinti.

(2) A védjegyoltalomnak a használat hiánya miatti megszűnése nem állapítható meg, ha a 18. § (1) bekezdésében meghatározott időtartam elteltét követően, de a használat hiánya miatti megszűnés megállapítása iránti kérelem benyújtását megelőzően megkezdik, illetve folytatják a tényleges védjegyhasználatot. E rendelkezés nem alkalmazható, ha a jogosult a tényleges védjegyhasználatot a kérelem benyújtását megelőző három hónapban csupán azt követően kezdi meg, illetve folytatja, hogy értesül arról: a használat hiánya miatt a megszűnés megállapítását fogják kérni. 	

(3) A használat hiánya miatti megszűnés megállapítására irányuló kérelmet elutasító jogerős határozat kizárja, hogy azonos ténybeli alapon ugyanazzal a védjeggyel kapcsolatban bárki újabb eljárást indítson a használat hiánya miatti megszűnés megállapítása iránt.

Megszűnés a megjelölés megkülönböztető képességének
elvesztése vagy megtévesztővé válása miatt

35. §

	(1) A védjegyoltalom megszűnik, ha

	a) a védjegyjogosult magatartása miatt a megjelölés a gazdasági tevékenység körében azoknak az áruknak vagy szolgáltatásoknak a szokásos nevévé vált, amelyekre lajstromozták; vagy

	b) a védjegy - használata következtében - megtévesztővé vált, különösen a áruk vagy a szolgáltatások jellegét, minőségét vagy földrajzi származását illetően.

	(2) A védjegyoltalom a megjelölés megkülönböztető képességének elvesztése vagy megtévesztővé válása miatt teljeskörűen vagy az árujegyzékben meghatározott egyes áruk, illetve szolgáltatások tekintetében részlegesen szűnik meg, attól függően, hogy a megszűnési ok az árujegyzék egészét vagy csak az áruk, illetve szolgáltatások egy részét érinti.

	(3) A megjelölés megkülönböztető képességének elvesztése vagy megtévesztővé válása miatti megszűnés megállapítására irányuló kérelmet elutasító jogerős határozat kizárja, hogy azonos ténybeli alapon ugyanazzal a védjeggyel kapcsolatban bárki újabb eljárást indítson a védjegyoltalom megszűnésének megállapítása iránt.


A díjak visszakövetelése

36. §


	Ha a védjegyoltalom visszamenőleges hatállyal szűnik meg, a védjegyjogosult által felvett díjnak csak azt a részét lehet visszakövetelni, amelyet a védjegy használatából származó gazdasági előnyök nem fedeztek.













MÁSODIK  RÉSZ

A MAGYAR SZABADALMI HIVATAL ELJÁRÁSA
VÉDJEGYÜGYEKBEN

VII.  fejezet

A védjegyeljárások általános szabályai

A Magyar Szabadalmi Hivatal
hatásköre

37. §


	A Magyar Szabadalmi Hivatal hatáskörébe a következő védjegyügyek tartoznak:

	a) a védjegy lajstromozása,

	b) a védjegyoltalom megújítása,

	c) a védjegyoltalom megszűnésének megállapítása,

	d) a védjegy törlése,

	e) a védjegyoltalom megosztása,

	f) a védjegybejelentések és a védjegyek nyilvántartása,

	g) a hatósági tájékoztatás.


Az államigazgatási eljárás általános
szabályainak alkalmazása

38. §

	A Magyar Szabadalmi Hivatalnak a hatáskörébe tartozó védjegyügyekben - az e törvényben meghatározott eltérésekkel - az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény rendelkezéseit kell alkalmaznia.

A Magyar Szabadalmi Hivatal
határozatai

39. §

	(1) A Magyar Szabadalmi Hivatal háromtagú tanácsban jár el a védjegy törlési eljárásban, a megkülönböztető képesség elvesztése és a megtévesztővé válás, valamint a használat hiánya miatti megszűnés megállapítására irányuló eljárásban; a tanács szótöbbséggel határoz.

	(2) Érdemi határozatok a védjegy lajstromozása, a védjegyoltalom megújítása, megosztása és megszűnésének megállapítása, valamint a védjegy törlése kérdésében hozott ügydöntő határozatok.

	(3) A Magyar Szabadalmi Hivatal határozata a kézbesítéssel emelkedik jogerőre, ha nem kérik annak megváltoztatását.

	(4) A Magyar Szabadalmi Hivatal a védjegyügyekben hozott érdemi határozatát csak megváltoztatási kérelem alapján és csak annak a bírósághoz történő továbbításáig vonhatja vissza és módosíthatja. Határozatait felügyeleti jogkörben megsemmisíteni vagy megváltoztatni nem lehet, ellenük fellebbezésnek sincs helye.

	(5) A Magyar Szabadalmi Hivatalnak a védjegyügyekben hozott határozatait a bíróság a XI. fejezetben foglalt rendelkezések szerint hatályon kívül helyezheti vagy megváltoztathatja.


A tényállás megállapítása

40. §

	(1) A Magyar Szabadalmi Hivatal az előtte folyó védjegyeljárásban a tényeket hivatalból vizsgálja, vizsgálata nem korlátozódhat csupán az ügyfelek állításaira vagy kérelmeire. Határozatát azonban csak olyan tényekre és bizonyítékokra alapozhatja, amelyekkel kapcsolatban az ügyfélnek módjában állt nyilatkozatot tenni.

	(2) A védjegyügyekben előterjesztett beadványokkal kapcsolatos hiányok pótlására az ügyfelet fel kell hívni, illetve figyelmeztetni kell.

Határidők

41. §

	(1) Az e törvény által meghatározott határidők nem hosszabbíthatók meg. E határidők elmulasztásának jogkövetkezményei külön figyelmeztetés nélkül is bekövetkeznek.

	(2) Ahol a törvény nem állapít meg határidőt a hiánypótlásra, illetve a nyilatkozattételre, az ügyfél részére legalább harminc napos határidőt kell kitűzni, amely a lejárat előtt előterjesztett kérelemre meghosszabbítható. Három hónapot meghaladó, illetve háromnál többszöri határidőhosszabbítás csak különösen indokolt esetben adható.

	(3) A védjegyeljárásokban nem érvényesülnek az államigazgatási eljárás befejezésére általánosan előírt határidők.

Igazolás

42. §

		(1) A védjegyügyekben - ha az (5) bekezdés nem zárja ki - az elmulasztott határnaptól, illetve az elmulasztott határidő utolsó napjától számított tizenöt napon belül igazolási kérelmet lehet előterjeszteni. Az igazolási kérelemben elő kell adni a mulasztás okát és a mulasztás vétlenségét valószínűsítő körülményeket.

	(2) Ha a mulasztás az ügyfélnek később jutott tudomására vagy az akadály később szűnt meg, a határidő a tudomásra jutástól vagy az akadály elhárulásától számít. Az elmulasztott határnaptól, illetve az elmulasztott határidő utolsó napjától számított hat hónapon túl igazolási kérelmet nem lehet előterjeszteni.

	(3) Határidő elmulasztása esetén az igazolási kérelem előterjesztésével együtt pótolni kell az elmulasztott cselekményt is, vagy - ha ennek helye van - kérni lehet a határidő meghosszabbítását.

	(4) Ha a Magyar Szabadalmi Hivatal az igazolási kérelemnek helyt ad, a mulasztó által pótolt cselekményt az elmulasztott határidőn belül teljesítettnek kell tekinteni, az elmulasztott határnapon megtartott tárgyalást pedig a szükséges keretben meg kell ismételni. Az új tárgyalás eredményéhez képest az elmulasztott tárgyalás alapján hozott határozat hatályban tartása, illetve teljes vagy részben történő visszavonása kérdésében is határozni kell.

	(5) Az igazolás ki van zárva

	a) az elsőbbségi nyilatkozat előterjesztésére előírt határidő (53. § (2) bek.) 
elmulasztása esetén;

	b) az uniós, illetve a kiállítási elsőbbségi igény érvényesítésére megszabott hat hónapos  határidő elmulasztása esetén.

Az eljárás félbeszakadása és felfüggesztése

43. §

	(1) A fél halála, illetve jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság megszűnése esetén a védjegyeljárás  félbeszakad mindaddig, amíg a jogutód személyét bejelentik és igazolják.

	(2) Ha a védjegybejelentésre, illetve a védjegyoltalomra jogosultság tárgyában per indul, annak jogerős befejezéséig a védjegyeljárást fel kell függeszteni.


Képviselet

44. §

	(1) Külföldi személy a Magyar Szabadalmi Hivatal hatáskörébe tartozó valamennyi védjegyügyben köteles belföldi lakóhellyel rendelkező szabadalmi ügyvivőt vagy ügyvédet képviseletével megbízni.

	(2) A képviseletet igazoló meghatalmazást közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. A szabadalmi ügyvivőnek vagy ügyvédnek adott meghatalmazás érvényességéhez elegendő, ha azt a meghatalmazó aláírta.

	(3) A Magyar Szabadalmi Hivatal a védjegyeljárásban a szabadalmi ügyvivők és az ügyvédek közül ügygondnokot rendel ki

	a) az ismeretlen örökös vagy az ismeretlen helyen tartózkodó fél részére az ellenérdekű fél kérelmére,

	b) a meghatalmazott képviselővel nem rendelkező külföldi ügyfél részére.


Nyelvhasználat

45. §


	(1) A védjegyeljárások magyar nyelven folynak, a védjegybejelentést magyar nyelven kell elkészíteni.

	(2) Védjegyügyekben idegen nyelvű beadványokat is be lehet nyújtani, a Magyar Szabadalmi Hivatal azonban - indokolt esetben hitelesített - magyar nyelvű fordítás benyújtását írhatja elő.


Nyilvánosság

46. §

	(1) A védjegybejelentésre vonatkozó adatközlés (57. §) előtt csak a bejelentő és a képviselő, az adatközlést követően bárki megtekintheti az iratokat, köztük a megjelölést és az árujegyzéket.

	(2) Az adatközlést követően sem tekinthetők meg  a határozatok tervezetei, továbbá az azokat és a szakértői véleményeket előkészítő, a felekkel nem közölt iratok.

	(3) A megtekinthető iratokról a Magyar Szabadalmi Hivatal díjfizetés ellenében másolatot ad.

	(4) Védjegyügyekben az eljárás csak akkor nyilvános, ha abban ellenérdekű fél is részt vesz.






VIII.  fejezet

A védjegyügyek nyilvántartása, hatósági tájékoztatás

Bejelentési nyilvántartás, védjegylajstrom

47. §

	(1) A Magyar Szabadalmi Hivatal a védjegybejelentésekről nyilvántartást, a védjegyekről pedig lajstromot vezet, amelyekbe be kell jegyezni a védjegyjogokkal kapcsolatos minden tényt és körülményt.

	(2) A védjegylajstromban fel kell tüntetni különösen
	
	a) a védjegy lajstromszámát,

	b) az ügyszámot,

	c) a védjegyet,

	d) az árujegyzéket,

	e) a védjegy jogosultjának nevét (elnevezését) és lakcímét (székhelyét),

	f) a képviselő nevét és székhelyét,

	g) a bejelentés napját,

	h) az elsőbbséget,

	i) a lajstromozásról szóló határozat keltét,

	j) a védjegy megújítását,

	k) a védjegyoltalom megszűnését, annak jogcímét és időpontját, valamint a védjegyoltalom korlátozását,

	l) a használati engedélyeket.

	(3) Jóhiszemű és ellenérték fejében jogot szerző harmadik személlyel szemben a védjeggyel kapcsolatos bármely jogra csak akkor lehet hivatkozni, ha azt a védjegylajstromba bejegyezték.

	(4) A védjegylajstromot bárki megtekintheti és az abban foglalt adatokról díjfizetés ellenében másolatot kaphat.

	(5) A (3) és (4) bekezdés rendelkezéseit - a bejelentésekre vonatkozó adatközlést követően - megfelelően alkalmazni kell a védjegybejelentésekről vezetett nyilvántartásra is.


Bejegyzés a védjegylajstromba


48. §


	(1) A védjegybejelentésekről vezetett nyilvántartásba és a védjegylajstromba csak a Magyar Szabadalmi Hivatal vagy a bíróság határozata alapján lehet bejegyzést tenni. A 77. § (1) bekezdésében felsorolt határozatok alapján bejegyzés csak akkor tehető, ha azokkal szemben az előírt határidőben nem nyújtottak be megváltoztatási kérelmet, vagy a megváltoztatási kérelem ügyében a bíróság határozata jogerőre emelkedett.

	(2) A védjegyoltalommal összefüggő jogok és tények tudomásulvétele ügyében a Magyar Szabadalmi Hivatal írásban előterjesztett kérelem alapján határoz. A kérelemhez csatolni kell az alapul szolgáló közokiratot vagy megfelelő bizonyító erejű magánokiratot.

	(3) Nem teljesíthető a kérelem olyan okirat alapján, amely alaki hiány miatt érvénytelen vagy amelynél a jogszabályban előírt hatósági jóváhagyás hiányzik, továbbá, ha az okirat tartalmából kitűnően az abban foglalt jognyilatkozat érvénytelen.

	(4) Ha a kérelemnek vagy mellékleteinek pótolható hiányosságai vannak, az ügyfelet hiánypótlásra, illetve nyilatkozattételre kell felhívni.

Hatósági tájékoztatás

49. §

	A Magyar Szabadalmi Hivatal hivatalos lapjában a védjegybejelentésekkel, valamint a védjegyekkel kapcsolatban különösen a következő adatokat és tényeket kell közölni:

	a) az adatközlésben a bejelentő és a képviselő nevét és címét (székhelyét), az ügyszámot, a bejelentés, illetve az ettől eltérő elsőbbség napját, valamint a megjelölést és az árujegyzéket;

	b) a védjegy lajstromozását követően a lajstromszámot, a védjegy jogosultjának nevét és címét (székhelyét), a képviselő nevét és címét (székhelyét), az ügyszámot, a bejelentés, illetve az ettől eltérő elsőbbség napját, a védjegyet, az árujegyzéket, valamint a lajstromozásról szóló határozat keltét;

	c) a védjegyoltalom megújítása, illetve megosztása esetén az erre vonatkozó adatokat;

	d) a védjegyoltalom megszűnését, annak jogcímét és időpontját;

	e) a védjegyoltalommal összefüggő jogoknak a védjegylajstromba bejegyzett változásait.

			
IX.  fejezet

A védjegy lajstromozására irányuló eljárás

A védjegybejelentés benyújtása
és kellékei

50. §

	(1) A védjegy lajstromozására irányuló eljárás a Magyar Szabadalmi Hivatalhoz benyújtott bejelentéssel indul meg.

	(2) A védjegybejelentésnek bejelentési kérelmet, megjelölést, árujegyzéket, továbbá - a szükséghez képest - egyéb mellékletet kell tartalmaznia.

	(3) A védjegybejelentést a külön jogszabályban meghatározott részletes alaki követelményeknek megfelelően kell elkészíteni.

	(4) A védjegybejelentésért külön jogszabályban meghatározott bejelentési díjat kell fizetni; a díjat a bejelentés napját követő két hónapon belül kell leróni.

	(5) Ha a bejelentés mellékletei idegen nyelven készültek, a magyar nyelvű árujegyzéket a bejelentés napjától számított négy hónapon belül kell benyújtani.

	(6) A bejelentő a lajstromozásig - a 32. § rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával - visszavonhatja  a védjegybejelentést. A Magyar Szabadalmi Hivatal a visszavonást határozattal veszi tudomásul.

A bejelentés napja

51. §

	(1) A védjegybejelentés napja az a nap, amelyen a Magyar Szabadalmi Hivatalhoz beérkezett bejelentés legalább a következőket tartalmazza:

	a) utalást a védjegyoltalom iránti igényre,

	b) a bejelentő azonosítására alkalmas adatokat,

	c) a megjelölést és az árujegyzéket, függetlenül attól, hogy ez az árujegyzék megfelel-e az egyéb követelményeknek.

	(2) A bejelentési nap elismeréséhez a megjelölés és az árujegyzék benyújtása helyett elsőbbségi iratra is elegendő utalni.

A megjelölés egysége, az árujegyzék

52. §

	(1) A védjegybejelentésben csak egy megjelölésre igényelhető védjegyoltalom.

	(2) Az árujegyzék azoknak az áruknak, illetve szolgáltatásoknak a felsorolása, amelyekkel kapcsolatban a megjelölésre a védjegyoltalmat igénylik.

	(3) Az árujegyzékben az árukat, illetve a szolgáltatásokat a gyári vagy kereskedelmi védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó Nizzai Megállapodás szerinti osztályok feltüntetésével, és - lehetőség szerint - az abban szereplő elnevezések használatával kell felsorolni.


Az elsőbbség

53. §

	(1) Az elsőbbséget megalapozó nap

	a) általában a védjegybejelentés napja (bejelentési elsőbbség),

	b) az ipari tulajdon oltalmára létesült Párizsi Uniós Egyezmény által meghatározott esetben a külföldi bejelentés napja (uniós elsőbbség),

c) a Magyar Szabadalmi Hivatal elnökének a Magyar Közlönyben közzétett közleményével meghatározott esetekben a megjelölés kiállításának - a bejelentési napnál legfeljebb hat hónappal korábbi - kezdő napja (kiállítási elsőbbség),
     
	d) a bejelentő azonos megjelölésre vonatkozó korábbi, folyamatban lévő védjegybejelentésének hat hónapnál nem korábbi bejelentési napja, ha azzal kapcsolatban más elsőbbséget nem érvényesítettek (belső elsőbbség).

	(2) Az uniós, a kiállítási, illetve a belső elsőbbséget a védjegybejelentés benyújtásától számított két hónapon belül kell igényelni. Az uniós elsőbbséget megalapozó okiratot, illetve a kiállítási igazolást a bejelentés napjától számított négy hónapon belül kell benyújtani.


Kiállítási igazolás

54. §

	
	(1)  A kiállítási igazolással a kiállítás igazgatósága tanúsítja a kiállítás tényét és napját.

	(2) A kiállítási igazoláshoz csatolni kell a megjelölést, amelynek a kiállításon bemutatott megjelöléssel való azonosságát igazolják.

	(3) Az igazolást a kiállítás időtartama alatt és csak addig lehet kiadni, amíg a megjelölés a kiállításon megtekinthető.



A bejelentés benyújtását követő vizsgálat

55. §

	A Magyar Szabadalmi Hivatal a védjegybejelentés benyújtását követően megvizsgálja, hogy 

	a) a bejelentés megfelel-e a bejelentési nap elismeréséhez előírt feltételeknek ( 51. §),

	b) megfizették-e a bejelentési díjat (50. § (4) bek.),

	c) benyújtották-e a magyar nyelvű árujegyzéket (50. § (5) bek.).

56. §

	(1) Ha a bejelentési nap nem ismerhető el, a bejelentőt fel kell hívni a hiányok harminc napon belül történő pótlására.

	(2) A hiányok határidőben történő pótlása esetén a bejelentés napjának a hiánypótlás beérkezési napját kell elismerni. Ellenkező esetben a védjegybejelentést visszavontnak kell tekinteni.

	(3) Az elismert bejelentési napról a bejelentőt értesíteni kell.

	(4) Ha a bejelentési díjat nem fizették meg, illetve a magyar nyelvű árujegyzéket nem nyújtották be, a Magyar Szabadalmi Hivatal figyelmezteti a bejelentőt a törvény által meghatározott határidőben (50. § /4/ és /5/ bek.) történő hiánypótlásra. Ennek elmaradása esetén a bejelentést visszavontnak kell tekinteni.

Adatközlés

57. §

	A védjegybejelentésről, ha az - a benyújtáskor vagy a hiánypótlás eredményeként - kielégíti a bejelentési nap elismeréséhez előírt feltételeket, a Magyar Szabadalmi Hivatal közli hivatalos lapjában a 49. § a) pontjában meghatározott hatósági tájékoztatást (adatközlés).



Észrevétel

58. §

	(1) A védjegy lajstromozására irányuló eljárásban az adatközlést követően - a (2) bekezdésben meghatározott eset kivételével - bárki észrevételt nyújthat be a Magyar Szabadalmi Hivatalhoz arra vonatkozóan, hogy a megjelölés, illetve annak bejelentése nem felel meg az e törvényben meghatározott valamely oltalomképességi feltételnek.

	(2) A 4-6. §-ok alapján csak a korábbi jog jogosultja nyújthat be észrevételt. 

(3) Az észrevételt a kifogásolt feltételre kiterjedő vizsgálat során figyelembe kell venni, kivéve, ha az észrevétel tételére nem jogosult személytől származik. 

	(4) Az észrevételt benyújtó személy a védjegy lajstromozására irányuló eljárásban nem ügyfél. E személyt az észrevétel eredményéről  - a védjegy lajstromozása tárgyában hozott határozat megküldésével - értesíteni kell.

Alaki vizsgálat

59. §

	(1) Ha a védjegybejelentés megfelel az 55. § alapján vizsgált feltételeknek, a Magyar Szabadalmi Hivatal megvizsgálja a bejelentést abból a szempontból, hogy az kielégíti-e az 50. § (2) és (3) bekezdésében meghatározott alaki követelményeket, továbbá, hogy a megjelölés egységes-e (52. § /1/ bek.).

	(2) Ha a bejelentés nem felel meg az (1) bekezdés alapján vizsgált követelményeknek, a bejelentőt fel kell hívni a hiányok pótlására, illetve a bejelentés megosztására.

	(3) A védjegybejelentést el kell utasítani, ha a hiánypótlás, illetve a nyilatkozat ellenére sem elégíti ki a vizsgált követelményeket. A bejelentést csak a felhívásban pontosan és határozottan megjelölt ok alapján lehet elutasítani.

	(4) Ha a bejelentő a felhívásra a kitűzött határidőben nem válaszol, illetve a bejelentést nem osztja meg, a védjegybejelentést visszavontnak kell tekinteni.


Kutatás korábbi jogokra

60. §

	(1) Ha a védjegybejelentés megfelel az 59. § alapján vizsgált feltételeknek, a Magyar Szabadalmi Hivatal elvégzi a korábbi jogokra vonatkozó kutatást, és a megjelölés alapján - figyelemmel az árujegyzékre - kutatási jelentést készít.

	(2) A kutatási jelentésben meg kell jelölni azokat az adatokat, amelyek figyelembe vehetők a védjegybejelentésben foglalt  megjelöléssel kapcsolatban az oltalomképesség feltételeinek elbírálása során.


Érdemi vizsgálat

61. §


	(1) A Magyar Szabadalmi Hivatal a kutatási jelentés alapján végzi el a védjegybejelentés érdemi vizsgálatát.

	(2) Az érdemi vizsgálat arra terjed ki, hogy a megjelölés

	a) kielégíti-e az 1. §-ban meghatározott követelményeket, és a 2-7. §-ok alapján nincs-e kizárva a védjegyoltalomból,

	b) bejelentése megfelel-e az e törvényben megszabott feltételeknek.

	(3) Ha a védjegybejelentés nem felel meg a (2) bekezdés alapján vizsgált követelményeknek, a bejelentőt - a kifogás természete szerint - hiánypótlásra, illetve nyilatkozattételre kell felhívni.

	(4) A védjegybejelentést egészében vagy részben el kell utasítani, ha a hiánypótlás, illetve a nyilatkozat ellenére sem elégíti ki a vizsgált követelményeket. A bejelentést csak a felhívásban pontosan, határozottan megjelölt és kellően kifejtett okok alapján lehet elutasítani; a szükséghez képest újabb felhívást kell kiadni.

	(5) A védjegybejelentést visszavontnak kell tekinteni, ha a bejelentő a felhívásra a kitűzött határidőben nem válaszol. 


A bejelentés módosítása és megosztása

62. §

	(1) A védjegybejelentésben nem változtatható meg

	a) a megjelölés,

	b) az árujegyzék úgy, hogy bővebb legyen annál, mint ami a bejelentés napján benyújtott bejelentésben szerepelt.

	(2) A bejelentő - az (1) bekezdés b) pontjában megszabott keretek között - a védjegy lajstromozása kérdésében hozott határozat jogerőre emelkedéséig módosíthatja az árujegyzéket.

63. §

	(1) A bejelentő - a védjegy lajstromozásáról szóló határozat jogerőre emelkedéséig - megoszthatja a bejelentést

	a) az erre történő hivatali felhívást (59. § /2/ bek.) megelőzően, ha egy bejelentésben több megjelölésre igényelt oltalmat; illetve,

	b) ha az árujegyzék szétválasztásával meghatározott áruk, illetve szolgáltatások tekintetében külön-külön igényli az oltalmat.

	(2) A megosztásért külön jogszabályban meghatározott díjat kell fizetni a kérelem benyújtásától számított két hónapon belül.

	(3) Ha a kérelem benyújtásakor nem fizették meg a megosztási díjat, a Magyar Szabadalmi Hivatal figyelmezteti a bejelentőt a (2) bekezdésben meghatározott határidőben történő hiánypótlásra. Ennek elmaradása esetén a megosztási kérelmet visszavontnak kell tekinteni.







A védjegy lajstromozása

64. §

	(1) Ha a megjelölés és a védjegybejelentés megfelel a vizsgálat körébe tartozó valamennyi követelménynek  (61. § /2/ bek.), a Magyar Szabadalmi Hivatal a bejelentett megjelölést védjegyként lajstromozza.

	(2) A védjegy lajstromozását be kell jegyezni a védjegylajstromba (47. §), és arról hatósági tájékoztatást kell közölni a Magyar Szabadalmi Hivatal hivatalos lapjában (49. § b) pont).

	(3) A Magyar Szabadalmi Hivatal a védjegy lajstromozását követően védjegyokiratot ad ki. Ehhez hozzáfűzi a lajstromkivonatot.

X. fejezet 

Egyéb védjegyeljárások

A megújítási eljárás

65. §

	(1) A védjegyoltalom megújítását (11. § /2/ bek.) a védjegyjogosult kérheti a Magyar Szabadalmi Hivataltól.

	(2) A megújítási kérelemben meg kell jelölni az érintett védjegy lajstromszámát; a kérelemre és mellékleteire egyébként a védjegybejelentés kellékeire megállapított rendelkezéseket (50. § /2/, /3/ bek.) kell megfelelően alkalmazni.

	(3) A védjegyoltalom megújítását legkorábban az oltalmi idő lejárta előtt tizenkét hónappal, legkésőbb a lejárat napjától számított hat hónapon belül lehet kérni.

	(4) A megújítási kérelemre külön jogszabályban meghatározott díjat kell fizetni a kérelem benyújtásának napját követő két hónapon belül.

	(5) A védjegyoltalom megújítása kapcsán a megjelölés nem változtatható meg, az árujegyzék pedig nem bővíthető.


66. §

	(1) Ha a megújítási kérelem nem felel meg a 65. § (1)-(4) bekezdésében előírt követelményeknek, a kérelmezőt hiánypótlásra kell felhívni.

	(2) A megújítási kérelmet el kell utasítani, ha a hiánypótlás, illetve a nyilatkozat ellenére sem elégíti ki a felhívásban megjelölt követelményeket. Ha a kérelmező a felhívásra a kitűzött határidőben nem válaszol, a megújítási kérelmet visszavontnak kell tekintetni.

	(3) Ha a megújítási kérelem díját nem fizették meg, a Magyar Szabadalmi Hivatal figyelmezteti a kérelmezőt a törvény által megszabott határidőben történő hiánypótlásra. Ennek elmaradása esetén a kérelmet visszavontnak kell tekinteni.

67. §

	(1) Ha a kérelem megfelel a 65. §-ban előírt követelményeknek, a Magyar Szabadalmi Hivatal a védjegyoltalmat megújítja.

	(2) A védjegyoltalom megújítását be kell jegyezni a védjegylajstromba, és arról hatósági tájékoztatást kell közölni a Magyar Szabadalmi Hivatal hivatalos lapjában.

	(3) A Magyar Szabadalmi Hivatal a védjegy megújítását követően védjegyokiratot ad ki. Ehhez hozzáfűzi a lajstromkivonatot.

A megosztási eljárás

68. §

	(1) A védjegyjogosult - az árujegyzék szétválasztásával - meghatározott áruk, illetve szolgáltatások tekintetében megoszthatja a védjegyoltalmat.

	(2) A védjegyoltalom megosztásához aszerint és annyi - egymással összhangban elkészített - kérelmet kell benyújtani és a megfelelő mellékletekkel felszerelni, ahogyan és ahány részre az eredeti védjegy árujegyzékét szét kívánják választani.

	(3) A megosztás iránti kérelemben meg kell jelölni az eredeti védjegy lajstromszámát; a kérelemre és mellékleteire egyébként a védjegybejelentés kellékeire megállapított rendelkezéseket (50. § /2/, /3/ bek.) kell megfelelően alkalmazni.

	(4) A védjegyoltalom megosztásáért külön jogszabályban meghatározott díjat kell fizetni a kérelem benyújtásától számított két hónapon belül.

69. §

	(1) Ha a védjegyoltalom megosztására irányuló kérelem nem felel meg a 68. § (1)-(3) bekezdéseiben előírt követelményeknek, a védjegyjogosultat hiánypótlásra kell felhívni.

	(2)  A megosztás iránti kérelmet el kell utasítani, ha a hiánypótlás, illetve a nyilatkozat ellenére sem elégíti ki  a felhívásban megjelölt követelményeket. Ha a védjegyjogosult a felhívásra nem válaszol, a megosztásra irányuló kérelmet visszavontnak kell tekinteni.

	(3) Ha a megosztási kérelem díját nem fizették meg, a Magyar Szabadalmi Hivatal figyelmezteti a védjegyjogosultat a törvény által megszabott határidőben történő hiánypótlásra. Ennek elmaradása esetén a megosztás iránti kérelmet visszavontnak kell tekinteni.

70. §

	(1) Ha a kérelem megfelel a 68. §-ban előírt követelményeknek, a Magyar Szabadalmi Hivatal  a védjegyoltalmat megosztja.

	(2) A védjegyoltalom megosztását be kell jegyezni a védjegylajstromba, és arról hatósági tájékoztatást kell közölni a Magyar Szabadalmi Hivatal hivatalos lapjában.

	(3) A Magyar Szabadalmi Hivatal a megosztást követően védjegyenként védjegyokiratot ad ki. Ehhez hozzáfűzi a lajstromkivonatot.

Lejárat és lemondás
miatti megszűnés megállapítása

71. §

	(1) A védjegyoltalom lejárat miatti megszűnése esetén a Magyar Szabadalmi Hivatal figyelmezteti a védjegyjogosultat a megújítás lehetőségére. 

(2) Magyar Szabadalmi Hivatal határozattal állapítja meg a védjegyoltalom megszűnését a védjegyjogosult lemondása (32. §) esetén.

	(3) A védjegyoltalomnak az oltalmi idő megújítás nélküli lejárta (30. § a) pont), valamint a védjegyjogosult lemondása miatti megszűnését be kell jegyezni a védjegylajstromba, és arról hatósági tájékoztatást kell közölni a Magyar Szabadalmi Hivatal hivatalos lapjában.

A törlési eljárás

72. §

	(1) A védjegy törlését a 33. § alapján - a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - bárki kérheti a védjegyjogosulttal szemben.

	(2) A 4-6. §-ok alapján csak a korábbi akadályozó jog jogosultja kérheti a védjegy törlését.

	(3) A védjegy törlésére irányuló kérelmet eggyel több példányban kell benyújtani a Magyar Szabadalmi Hivatalhoz, mint ahány védjegyjogosult van. A kérelemben meg kell jelölni a törlés alapjául szolgáló okokat, és mellékelni kell az okirati bizonyítékokat.

	(4) A törlési kérelemre külön jogszabályban meghatározott díjat kell fizetni a kérelem benyújtásától számított két hónapon belül.

	(5) Ha a törlési kérelem nem felel meg a törvényben előírt feltételeknek, a kérelmezőt hiánypótlásra kell felhívni; ha pedig a kérelem díját nem fizette meg, figyelmeztetni kell a törvényben meghatározott határidőben történő pótlásra. Ezek elmaradása esetén a törlési kérelmet visszavontnak kell tekinteni.


73. §

	(1) A Magyar Szabadalmi Hivatal a védjegy törlése iránti kérelemmel kapcsolatban nyilatkozattételre hívja fel a védjegyjogosultat; majd írásbeli előkészítés után szóbeli tágyalás alapján határoz a védjegy törléséről,  a védjegyoltalom korlátozásáról vagy a kérelem elutasításáról.

	(2) Ha a törlési kérelem a kérelmező korábbi védjegyével való ütközésen alapul, a kérelmezőt terheli annak bizonyítása, hogy saját védjegyhasználata a törlési eljárás idején megfelel a 18. § előírásainak.

74. §

	(1) Az egy védjegy ellen irányuló több törlési kérelmet egy eljárásban kell elintézni.

	(2) A törlési kérelem visszavonása esetén  - a 72. § (2) bekezdésében szabályozott eset kivételével - az eljárást hivatalból folytatni lehet.

	(3) A törlési eljárás költségeinek viselésére a vesztes felet kell kötelezni.

	(4) A védjegy törlését vagy a védjegyoltalom korlátozását be kell jegyezni a védjegylajstromba, és arról hatósági tájékoztatást kell közölni a Magyar Szabadalmi Hivatal hivatalos lapjában.


Használat hiánya, megkülönböztető képesség
elvesztése vagy megtévesztővé válás
miatti megszűnés megállapítása

75. §

	(1) A védjegyoltalom megszűnésének megállapítását a védjegy használatának hiánya miatt a 18. és 34. §-ok alapján, a megjelölés megkülönböztető képességének elvesztése, illetve megtévesztővé válása miatt pedig a 35. § alapján bárki kérheti a védjegyjogosulttal szemben.

	(2) A megszűnés megállapítására irányuló kérelmet eggyel több példányban kell benyújtani a Magyar Szabadalmi Hivatalhoz, mint ahány védjegyjogosult van. A kérelemben meg kell jelölni a megszűnés okait, és mellékelni kell az okirati bizonyítékokat.

	(3) A megszűnés megállapítására irányuló kérelemre külön jogszabályban meghatározott díjat kell fizetni a kérelem benyújtásától számítot két hónapon belül.

	(4) Ha a megszűnés megállapítása iránti kérelem nem felel meg a törvényben előírt feltételeknek, a kérelmezőt hiánypótlásra kell felhívni; ha pedig a kérelem díját nem fizette meg, figyelmeztetni kell a törvényben meghatározott határidőben történő pótlásra. Ezek elmaradása esetén a megszűnés megállapítására irányuló kérelmet visszavontnak kell tekinteni.

76. §

	(1) A Magyar Szabadalmi Hivatal a megszűnés megállapítása iránti  kérelemmel kapcsolatban nyilatkozattételre hívja fel a védjegyjogosultat; majd írásbeli előkészítés után szóbeli tárgyalás alapján határoz a védjegyoltalom használat hiánya, megkülönböztető képesség elvesztése, illetve megtévesztővé válás miatti megszűnésének - teljeskörű vagy részleges - megállapításáról, vagy pedig a kérelem elutasításáról.

	(2) Az egy védjegy ellen irányuló több megszűnés megállapítási kérelmet, valamint a törlési és a megszűnés megállapítására irányuló kérelmeket egy eljárásban kell elintézni.

	(3) A megszűnés megállapítására irányuló  kérelem visszavonása esetén az eljárást hivatalból folytatni lehet.

	(4) A megszűnés megállapítására irányuló eljárás költségeinek viselésére a vesztes felet kell kötelezni.

	(5) A védjegyoltalomnak a használat hiánya, a megkülönböztető képesség elvesztése, illetve a megtévesztővé válás miatti teljeskörű vagy részleges megszűnését be kell jegyezni a védjegylajstromba, és arról hatósági tájékoztatást kell közölni a Magyar Szabadalmi Hivatal hivatalos lapjában.


HARMADIK RÉSZ

BÍRÓSÁGI ELJÁRÁS VÉDJEGYÜGYEKBEN

XI. fejezet

A Magyar Szabadalmi Hivatal 
határozatának megváltoztatása

Megváltoztatási kérelem

77. §

(1) A bíróság kérelemre hatályon kívül helyezheti vagy megváltoztathatja (a továbbiakban együtt: megváltoztatás) a Magyar Szabadalmi Hivatal érdemi határozatát (39. § /2/ bek.), valamint az eljárás félbeszakadását megállapító, az eljárást felfüggesztő és a védjegybejelentésekről vezetett nyilvántartásba vagy a védjegylajstromba való bejegyzés alapjául szolgáló határozatát. 

(2) A határozat megváltoztatását kérheti:

a)  aki a Magyar Szabadalmi Hivatal előtti eljárásban ügyfélként részt vett, továbbá 

b) az, akinek a határozat megváltoztatásához jogi érdeke fűződik és a Magyar Szabadalmi Hivatal előtti eljárásban észrevételt tett (58. §). 

(3) A védjegy lajstromozása és törlése kérdésében hozott határozat megváltoztatását az ügyész a 3. § (1) bekezdésének a) és b) pontjai, illetve a 3. § (2) bekezdése alapján kérheti. 

(4) A megváltoztatási kérelem előterjesztésének határideje a határozatnak a féllel való közlésétől vagy - a (2) bekezdés b) pontjának alkalmazása esetén -  az észrevételt tevőnek történő megküldésétől számított harminc nap.

(5) A kérelem a Magyar Szabadalmi Hivatalnál nyújtható be, amely azt a védjegyügy irataival együtt tizenöt napon belül továbbítja a bírósághoz.

(6) A megváltoztatási kérelem kellékeire a keresetlevélre vonatkozó szabályok megfelelően irányadók. 

(7) Ha a fél a kérelmet elkésetten nyújtotta be, az igazolási kérelem tárgyában a bíróság határoz.

Hatáskör és illetékesség

78. §

(1) A Magyar Szabadalmi Hivatal határozatának megváltoztatására irányuló eljárás a Fővárosi Bíróság hatáskörébe és kizárólagos illetékessége alá tartozik.

(2) A Fővárosi Bíróság három hivatásos bíróból álló tanácsban jár el. 

(3) A Fővárosi Bíróság végzése elleni fellebbezés elbírálása a Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe tartozik. 


A megváltoztatási kérelemmel kapcsolatos 
eljárásra irányadó szabályok

79. §

A bíróság a Magyar Szabadalmi Hivatal határozatának megváltoztatására irányuló kérelmet a nemperes eljárás szabályai szerint - az e törvényben foglalt eltérő rendelkezések alkalmazásával - bírálja el. Ha e törvényből, illetve az eljárás nemperes jellegéből más nem következik, az eljárásra a Polgári Perrendtartás (a továbbiakban: Pp.) szabályait megfelelően kell alkalmazni.


Nyilvánosság

80. §

A bíróság a tárgyalásról, illetve a határozat kihirdetéséről a nyilvánosságot a fél kérelmére a Pp. általános rendelkezéseiben meghatározott feltételek hiányában is kizárhatja. 


Kizárás

81. §

(1) A Pp. általános rendelkezéseiben meghatározott eseteken kívül az ügy elintézéséből ki van zárva, és abban mint bíró nem vehet részt, aki

a) a Magyar Szabadalmi Hivatal határozatának meghozatalában részt vett;
b) az a) pontban említett személynek a Pp. általános  a bírák kizárására vonatkozó  rendelkezéseiben megjelölt hozzátartozója.

(2) Az (1) bekezdés rendelkezéseit a jegyzőkönyvvezetők és a szakértők kizárására is alkalmazni kell.

A felek és az eljárás más résztvevői

82. §

(1) A kérelmező a bírósági eljárásban félként vesz részt. Az eljárást indító ügyészt megilletik mindazok a jogok, amelyek a felet megilletik, egyezséget azonban nem köthet, jogról nem mondhat le, illetőleg jogokat nem ismerhet el.

(2) Ha a Magyar Szabadalmi Hivatal előtti eljárásban ellenérdekű ügyfél is részt vett, a bírósági eljárást ellene kell megindítani.

83. §

Ha a közös védjegyoltalom valamely  jogosultja a védjegyoltalom fenntartása és védelme érdekében önállóan lép fel, illetve az eljárást csak az egyik védjegyjogosult ellen indították meg, a bíróság értesíti a többi védjegyjogosultat, hogy az eljárásba védjegyjogosult-társuk mellett beléphetnek.

84. §

(1) Akinek jogi érdeke fűződik ahhoz, hogy a Magyar Szabadalmi Hivatal határozatának megváltoztatására irányuló eljárás miként dőljön el, az eljárásba  annak jogerős befejezéséig   az azonos érdekű fél mellett beavatkozhat.

(2) A beavatkozó  az egyezséget, az elismerést és a jogról való lemondást kivéve  minden cselekményre jogosult, amelyet az általa támogatott fél megtehet, cselekményeinek azonban csak annyiban van hatálya, amennyiben a beavatkozó cselekményei a fél cselekményeivel nem állnak ellentétben.

(3) A beavatkozó és a fél közötti jogvitát az eljárás során nem lehet elbírálni.

Képviselet

85. §

(1) Az eljárás során meghatalmazottként szabadalmi ügyvivő is eljárhat.

(2) A szabadalmi ügyvivőnek vagy ügyvédnek adott meghatalmazás érvényességéhez elegendő, ha azt a meghatalmazó aláírta.

Eljárási költség

86. §

(1) Ha a bírósági eljárásban ellenérdekű fél is részt vett, az eljárási költségek előlegezésére, illetve viselésére a perköltségre vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.

(2) Ellenérdekű fél hiányában a költségeket a kérelmező előlegezi, illetve viseli.

(3) Az eljárási költséghez hozzá kell számítani a felet képviselő szabadalmi ügyvivő készkiadásait és munkadíját is. 

Mulasztás

87. §

Ha a kérelmező, illetve egyik fél sem jelenik meg a tárgyaláson, vagy a megszabott határidő alatt a bíróság felhívásának bármelyik fél nem tesz eleget, a bíróság a kérelmet a rendelkezésre álló adatok alapján bírálja el.

Igazolás

88. §

Az igazolási kérelem előterjesztésére a bíróság előtti nemperes eljárásban a 42. § rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

Tárgyalás és bizonyítás

89. §

(1) Az elsőfokú bíróság a Pp. szabályai szerint bizonyítást folytat le és tárgyalást tart.

(2) Ha az eljárásban ellenérdekű fél nem vesz részt, és az ügy az iratok alapján elbírálható, a bíróság tárgyaláson kívül is hozhat határozatot, azonban a felet  kívánságára  meg kell hallgatnia.

(3) Ha a bíróság az ügyet tárgyaláson kívül bírálja el, de az eljárás folyamán szükségét látja a tárgyalás megtartásának, a tárgyalást bármikor kitűzheti. Ha viszont a bíróság az ügyet tárgyaláson bírálja el, illetve tárgyalást tűzött ki, ezt követően nem térhet vissza az ügy tárgyaláson kívüli elbírálására.

(4) A bírósági eljárásban nincs helye egyezségnek, ha a Magyar Szabadalmi Hivatal előtt folyó eljárásban sem lehetett egyezséget kötni.


Határozatok

90. §

A bíróság mind az ügy érdemében, mind egyéb esetekben végzéssel határoz. 

91. §

(1) Ha a bíróság a védjegyügyben hozott határozatot megváltoztatja, végzése a Magyar Szabadalmi Hivatal határozata helyébe lép.

(2) A bíróság a határozatot hatályon kívül helyezi, és a Magyar Szabadalmi Hivatalt új eljárásra utasítja, ha

a) a határozat meghozatalában olyan személy vett részt, akivel szemben kizáró ok állt fenn;

b) a Magyar Szabadalmi Hivatal előtti eljárásban olyan lényeges egyéb eljárási szabálysértés történt, amely a bírósági eljárásban nem orvosolható;

c) a védjegybejelentés alaki okból történő elutasítása esetén a kérelmező a hiányokat  a megváltoztatási kérelem benyújtásával egyidejűleg vagy a bíróság felhívására pótolta.

(3) Ha a fél olyan kérdésben kíván bírósági döntést, amely a Magyar Szabadalmi Hivatal előtt folyó eljárásnak nem volt tárgya, a bíróság a kérelmet átteszi a Magyar Szabadalmi Hivatalhoz. Ebben az esetben a bíróság a Magyar Szabadalmi Hivatal határozatát  szükség szerint  hatályon kívül helyezi.

(4) Ha a megváltoztatási kérelem előterjesztését követően a Magyar Szabadalmi Hivatal érdeminek nem minősülő határozatát visszavonta vagy hatályon kívül helyezte, a bíróság az eljárást megszünteti. Ha a Magyar Szabadalmi Hivatal a határozatát megváltoztatta, a bírósági eljárás folytatásának csak a még vitás kérdésekben van helye. 

92. §

A bíróság az ügy érdemében hozott végzését kézbesítés útján közli.



A másodfokú bíróság eljárása

93. §

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzése ellen irányuló fellebbezést a Pp. szabályai szerint bírálja el azzal, hogy kisebb terjedelmű bizonyítást  tárgyaláson  maga is lefolytathat.

(2) A másodfokú bíróság a fellebbezést tárgyaláson bírálja el, ha az eljárásban ellenérdekű fél vesz részt.


A felülvizsgálati kérelem kizártsága

94. §

Nincs helye felülvizsgálati kérelemnek a Magyar Szabadalmi Hivatal határozatának megváltoztatása tárgyában hozott jogerős végzés ellen.


XII. fejezet

Védjegyperek

A védjegyperekre irányadó szabályok

95. §


(1) A védjegybitorlás miatt indított perek a Fővárosi Bíróság hatáskörébe és kizárólagos illetékessége alá tartoznak. E perekben a Fővárosi Bíróság a 78. § (2) bekezdésében meghatározott összetételű tanácsban jár el. 

(2) Védjegybitorlás miatt indított perekben az ideiglenes intézkedést a kérelmező különös méltánylást érdemlő jogvédelméhez szükségesnek kell tekinteni, ha a kérelmező igazolja, hogy a védjegy oltalom alatt áll, valamint, hogy ő a védjegy jogosultja vagy olyan használója, aki jogosult saját nevében fellépni a bitorlással szemben.

(3) A (2) bekezdés nem alkalmazható, ha a védjegybitorlás megkezdése óta hat hónap, illetve a  kérelmezőnek a bitorlásról és a bitorló személyéről való tudomásszerzése óta hatvan  nap már eltelt. 

(4) A bíróság az ideiglenes intézkedés tárgyában soron kívül, legkésőbb az ilyen intézkedés iránti kérelem előterjesztésétől számított tizenöt napon belül határoz.

(5) Ha a védjegybitorlás miatt indított perben az egyik fél tényállításait már elvárható mértékben valószínűsítette, a bíróság a bizonyító fél kérelmére az ellenfelet kötelezheti a birtokában lévő okirat és egyéb tárgyi bizonyíték bemutatására, valamint a szemle lehetővé tételére. 

(6) A védjegybitorlás miatt indított perekben a bíróság az előzetes bizonyítás elrendelését biztosítékadáshoz kötheti.

(7) Az (1) bekezdésben nem említett, védjeggyel kapcsolatos minden más jogvitás ügy a megyei bíróság (Fővárosi Bíróság) hatáskörébe tartozik.

(8) Az (1) és a (7) bekezdésben említett perekben egyébként a Pp. általános szabályait kell alkalmazni az e törvény 80., 81. és 85. §-aiban, valamint 86. §-ának (3) bekezdésében foglalt eltérésekkel.


NEGYEDIK RÉSZ

AZ EGYÜTTES ÉS A TANÚSÍTÓ VÉDJEGY

XIII. fejezet

Együttes védjegy

Az együttes védjegy

96. §

(1) Az együttes védjegy olyan védjegy, amely valamely társadalmi szervezet, köztestület vagy egyesülés (a továbbiakban együtt: társadalmi szervezet) tagjainak áruit vagy szolgáltatásait különbözteti meg mások áruitól  vagy  szolgáltatásaitól, az együttes védjeggyel megjelölt áruk vagy szolgáltatások minősége, származása vagy egyéb tulajdonsága alapján.

(2) Együttes védjegy esetén a megjelölés védjegyoltalomban részesülhet akkor is, ha kizárólag az áru vagy a szolgáltatás földrajzi származásának feltüntetéséből áll. 

(3) A megjelölés együttes védjegyként ki van zárva a védjegyoltalomból akkor is, ha

a) jellegét, illetve jelentőségét illetően megtévesztheti a fogyasztókat, különösen, ha - lajstromozása esetén - a fogyasztók másnak tekinthetnék, mint együttes védjegynek;

b) a használatáról rendelkező szabályzat a közrendbe, a közerkölcsbe vagy  jogszabályba ütköző előírást tartalmaz.

(4) Az együttes védjegy oltalma a társadalmi szervezetet illeti meg, használatára a társadalmi szervezet tagjai jogosultak.

(5) A védjegyjogosult társadalmi szervezet az együttes védjegyet maga nem használhatja, a tagok védjegyhasználatát azonban ellenőrzi. 

(6) A 18. § alkalmazásában az együttes védjegy használatának minősül, ha a védjegyet a társadalmi szervezet bármelyik tagja használja.  


Szabályzat az együttes védjegyhez

97. §

(1) A megjelölés akkor részesülhet együttes védjegyként oltalomban, ha  használatáról - a (2) és a (3) bekezdésben meghatározott követelményeknek megfelelő - szabályzat  rendelkezik. A szabályzatot az együttes védjegyre jogosult társadalmi szervezet állapítja meg.

(2) A szabályzatnak tartalmaznia kell:

a) a védjegyjogosult társadalmi szervezet elnevezését és székhelyét;

b) a védjegy használatára jogosult tagok felsorolását, nevük, címük, illetve székhelyük feltüntetésével;

c) a tagság feltételeit;

d) a védjegy használatának feltételeit;

e) a védjegy használatának ellenőrzésére vonatkozó előírásokat;

f) a jogosulatlan védjegyhasználattal szembeni fellépés rendjét.

(3) Kizárólag a földrajzi származás feltüntetéséből álló együttes védjegy esetén a szabályzatban  lehetővé kell tenni mindazoknak a csatlakozását, akiknek árui vagy szolgáltatásai a védjegyben feltüntetett földrajzi területről származnak.

(4) Az együttes védjegyre vonatkozó bejelentésnek a szabályzatot is tartalmaznia kell. A védjegylajstromban az együttes védjeggyel kapcsolatban fel kell tüntetni a (2) bekezdés b) pontjában meghatározott adatokat is. A szabályzatot - és annak módosításait - az együttes védjegyre vonatkozó lajstrombejegyzéshez mellékelni kell. 


Az együttes védjegyoltalom átruházása

98. §

(1) Az együttes védjegy oltalmának átruházásához az erre irányuló - írásba foglalt - szerződés és a jogosult megváltozásának a védjegylajstromba való bejegyzése szükséges.

(2) Az együttes védjegy oltalma nem ruházható át, ha az átruházást követően a 96. §-ban foglalt követelmények  nem teljesülnének, illetve a megjelölés együttes védjegyként az oltalomból kizárttá válna. 


Az együttes védjegy oltalmának megszűnése

99. §

(1) Az együttes védjegy oltalma megszűnik akkor is, ha az együttes védjegy jogosultja jogutód nélkül megszűnt. Az oltalom a jogosult megszűnésének napjával szűnik meg.

(2) Az (1) bekezdés alapján bárki kérheti az oltalom megszűnésének megállapítását.

(3) Az együttes védjegy oltalma megszűnik - a megszűnést megállapító határozatban megjelölt időpontban - akkor is, ha a védjegyjogosult nem teszi meg a szükséges intézkedéseket az együttes védjegy szabályzattal ellentétes használatának megakadályozására.

(4) Ha a megjelölés együttes védjegyként a 96. § (3) bekezdése alapján nem részesülhet oltalomban, az együttes védjegyet törölni kell. Ha a megjelölés a 96. § (3) bekezdése alapján az oltalomból kizárttá válik, az együttes védjegy oltalmának megszűnését a megszűnés megállapítására irányuló kérelem benyújtásának napjára visszaható hatállyal kell megállapítani. 

Az együttes védjegy oltalmából folyó jogok
érvényesítése

100. §

Az együttes védjegy használatára tagsági viszonyuk alapján jogosultak csak a védjegyjogosult beleegyezésével léphetnek fel a bitorlóval szemben; a védjegyjogosult által indított perbe azonban beavatkozhatnak.


XIV. fejezet

Tanúsító védjegy

A tanúsító védjegy

101. §


(1) A tanúsító védjegy olyan védjegy, amely meghatározott minőségű vagy egyéb jellemzőjű árukat vagy szolgáltatásokat azzal különböztet meg más áruktól vagy szolgáltatásoktól, hogy e minőségüket vagy jellemzőjüket tanúsítja.

(2) Nem szerezhet oltalmat tanúsító védjegyre

a) az a vállalkozás, amely az árujegyzékben szereplő árut előállítja, forgalomba hozza, az országba behozza vagy az árujegyzékben szereplő szolgáltatást nyújtja;

b) az a vállalkozás, amely - a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény értelmében - nem független az a) pontban említett vállalkozástól;

c) az a vállalkozás, amellyel az a) pontban említett vállalkozás egyébként - az árujegyzékben szereplő árukkal és szolgáltatásokkal összefüggésben - tartós jogviszonyban áll. 

(3) A védjegy jogosultja a tanúsító védjegyet maga nem használhatja, engedélyezi azonban annak használatát az előírt minőségi követelményeknek vagy egyéb jellemzőknek megfelelő árukkal vagy szolgáltatásokkal kapcsolatban.

(4) A tanúsító védjegy akkor részesülhet oltalomban, ha ahhoz - az (5) bekezdésben meghatározott követelményeknek megfelelő - szabályzat is társul.

(5) A szabályzatnak tartalmaznia kell: 

a) a védjegyjogosult elnevezését és székhelyét;

b) az árujegyzékben szereplő árukra, illetve szolgáltatásokra vonatkozó minőségi követelményeket;

c) a minőség tanúsításának szabályait;

d) a védjegyhasználat feltételeit;

e) a védjegy használatának ellenőrzésére vonatkozó előírásokat;

f) a jogosulatlan védjegyhasználattal szembeni fellépés rendjét.

(6) A tanúsító védjegy szabályzatára, bejelentésére és lajstromozására, használatára, átruházására, a tanúsító védjegy oltalmának megszűnésére és az ilyen védjegy oltalmából eredő jogok érvényesítésére az együttes védjegyre és oltalmára vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.

(7) A tanúsító védjegy használatára alkalmazni kell a minőség vagy egyéb jellemzők tanúsításáról renelkező külön jogszabályok előírásait is. 







XV. fejezet

A védjegyekre vonatkozó rendelkezések alkalmazása 
az együttes és a tanúsító védjegyre 
	
A védjegyekre vonatkozó rendelkezések
alkalmazása


102. §


Az együttes és a tanúsító védjegyekre, valamint oltalmukra az e részben nem szabályozott kérdésekben a védjegyekre és oltalmukra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.



ÖTÖDIK  RÉSZ

A FÖLDRAJZI ÁRUJELZŐK OLTALMA

XVI.  fejezet

Az oltalom tárgya, tartalma, 
bitorlása és megszűnése

Az oltalomképes földrajzi jelzés és
eredetmegjelölés

103. §

	(1) Földrajzi árujelzőként oltalomban részesülhet a kereskedelmi forgalomban a termék földrajzi származásának feltüntetésére használt földrajzi jelzés és eredetmegjelölés.

	(2) A földrajzi jelzés valamely táj, helység, kivételes esetben ország neve, amelyet az e helyről származó - a meghatározott földrajzi területen termelt, feldolgozott, illetve előállított - olyan termék megjelölésére használnak, amelynek különleges minősége, hírneve vagy egyéb jellemzője lényegileg ennek a földrajzi származásnak tulajdonítható.

	(3) Az eredetmegjelölés valamely táj, helység, kivételes esetben ország neve, amelyet az e helyről származó - a meghatározott földrajzi területen termelt, feldolgozott, illetve előállított  - olyan termék megjelölésére használnak, amelynek különleges minősége, hírneve vagy egyéb jellemzője kizárólag vagy lényegében az adott földrajzi környezet, az arra jellemző természeti és emberi tényezők következménye.


104. §


	A mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek földrajzi árujelzői akkor részesülhetnek oltalomban, ha azok a termékek, amelyeken a földrajzi árujelzőt használják, megfelelnek a - külön jogszabály által szabályozott - termékleírásban foglalt feltételeknek is.


Kizáró okok

105. §

	(1) A földrajzi árujelző nem részesülhet oltalomban, ha a termék szokásos elnevezésévé vált a kereskedelmi forgalomban, függetlenül attól, hogy a termék a földrajzi árujelző által megjelölt helyről származik.

	(2) A földrajzi árujelző lajstromozását követően nem válhat a terméknek a kereskedelmi forgalomban szokásos elnevezésévé.

106. §

	(1) Ki van zárva az oltalomból

	a) azonos termékek tekintetében a korábbi földrajzi árujelzővel vagy védjeggyel azonos későbbi elsőbbségű földrajzi árujelző;

	b) azonos vagy hasonló termékek tekintetében a korábbi földrajzi árujelzővel vagy védjeggyel azonos vagy ahhoz hasonló későbbi elsőbbségű földrajzi árujelző, ha azt a fogyasztók összetéveszthetik a korábbi földrajzi árujelzővel vagy védjeggyel;

	c) eltérő termékek tekintetében a belföldön jóhírnevet élvező korábbi védjeggyel azonos vagy ahhoz hasonló későbbi elsőbbségű földrajzi árujelző, ha annak használata a jó hírű védjegy megkülönböztető képességét vagy hírnevét sértené vagy tisztességtelenül kihasználná.

	(2) Az (1) bekezdés alapján a földrajzi árujelző nincs kizárva az oltalomból, ha olyan korábbi védjeggyel ütközik, amelyet annak jogosultja nem használt a 18. §-nak megfelelően.

	(3) Nem részesülhet oltalomban a földrajzi árujelző, ha más korábbi szerzői vagy iparjogvédelmi jogába ütközne, ideértve a növény- vagy állatfajta nevével való ütközést is.

	(4) Az (1) és a (3) bekezdés alapján nincs kizárva az oltalomból a földrajzi árujelző, ha annak lajstromozásához a korábbi védjegy vagy fajtanév jogosultja a 7. § szerint hozzájárul.


Az oltalomhoz való jog,
az oltalmi igény

107. §

	(1) A földrajzi árujelzőt oltalomban kell részesíteni, ha 

	a) kielégíti a 103., illetve 104. §-okban meghatározott követelményeket és a 105. és 106. §-ok alapján nincs kizárva az oltalomból; valamint

	b) bejelentése megfelel az e törvényben megszabott feltételeknek.

	(2) A földrajzi árujelzőre oltalmat szerezhet bármely természetes és jogi személy, valamint jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, amely az árujelzőben feltüntetett földrajzi területen olyan terméket termel, dolgoz fel vagy állít elő, amelynek megjelölésére a földrajzi árujelzőt használják.

	(3) A földrajzi árujelző oltalma együttesen illeti meg azokat, akik a (2) bekezdésnek megfelelően termelnek, dolgoznak fel vagy állítanak elő termékeket (a továbbiakban: jogosultak).

	(4) Külföldi személyt csak nemzetközi szerződés vagy viszonosság esetén illeti meg a földrajzi árujelzőre az oltalom. A viszonosság kérdésében a Magyar Szabadalmi Hivatal elnökének állásfoglalása irányadó.


Az oltalom keletkezése és időtartama

108. §

	(1) A földrajzi árujelző oltalma a bejelentés napjára visszaható hatállyal a lajstromozáskor keletkezik.

	(2) A földrajzi árujelző oltalma korlátlan ideig tart.

Az oltalom tartalma

109. §

	(1) Az oltalom alapján a jogosultaknak kizárólagos joguk van a földrajzi árujelző használatára. A földrajzi árujelzőt csak a jogosultak használhatják, arra másnak használati engedélyt nem adhatnak. 

	(2) A kizárólagos használati jog alapján a jogosultak bármelyike felléphet bárkivel szemben, aki a kereskedelmi forgalomban

	a) az oltalom alatt álló földrajzi árujelzőt vagy az azzal összetéveszthető megnevezést nem az annak megfelelő földrajzi területről származó termékeken használja;

	b) az oltalom alatt álló földrajzi árujelzőt a termékjegyzékben nem szereplő, de azokhoz hasonló termékeken használja, és ezáltal sérti vagy kihasználja az oltalom alatt álló földrajzi árujelző hírnevét;

	c) bármilyen módon utánozza vagy arra utaló módon használja az oltalom alatt álló földrajzi árujelzőt, még akkor is, ha feltünteti a termék valóságos eredetét, vagy ha a megnevezést fordításban vagy különböző kiegészítésekkel használja;

	d) bármilyen - a termék származásával, eredetével, jellegével és lényeges tulajdonságaival kapcsolatos - egyéb hamis vagy megtévesztő megjelölést használ, bárhol (pl. a csomagoláson, a hirdetésben, a termékre vonatkozó iratban) legyen is az feltüntetve;

	e) bármely egyéb, a termék valóságos földrajzi származásával kapcsolatban a fogyasztókat megtévesztő cselekményt valósít meg.


Az oltalom bitorlása

110. §

	(1) Bitorlást követ el, aki a 109. § megsértésével az oltalom alatt álló földrajzi árujelzőt jogosulatlanul használja.

	(2) A bitorlás miatt bármelyik jogosult önállóan is felléphet. A bitorlás miatt felléphetnek a jogosultak érdekképviseleti szervezetei, valamint a fogyasztóvédelmi szervezetek is.

	(3) A bitorlóval szemben támasztható polgári jogi igényekre a 27. §, a bitorlás vámjogi következményeire pedig a 28. § rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

Az oltalom megszűnése

111. §

	(1) A földrajzi árujelző oltalma megszűnik, ha 

	a) az oltalmat törölték, keletkezésére - a bejelentés napjára - visszaható hatállyal;

	b) a jogosultak megsértették a termékleírásban előírt követelményeket, a megszűnés megállapítására irányuló eljárás megindításának napjára visszaható hatállyal.

	(2) Az oltalmat törölni kell, ha a földrajzi árujelző nem felelt meg a 107. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott feltételeknek.

	(3) A mezőgazdasági termékekkel, illetve élelmiszerekkel kapcsolatos földrajzi árujelző oltalmának megszűnését kell megállapítani, ha az ellenőrzésre kijelölt szerv a földrajzi árujelző használatában a termékleíráshoz képest súlyos és másként nem orvosolható hiányosságokat állapít meg.

	(4) A törlési, illetve a megszűnés megállapítására irányuló kérelmet elutasító jogerős határozat kizárja, hogy azonos ténybeli alapon ugyanazzal a földrajzi árujelzővel kapcsolatban újabb törlési, illetve megszűnés megállapítási eljárást indítsanak.


XVII.  fejezet

Eljárás a földrajzi árujelzők
oltalmával kapcsolatban

A Magyar Szabadalmi Hivatal eljárásának
általános szabályai

112. §

	(1) A Magyar Szabadalmi Hivatal hatáskörébe a földrajzi árujelzőkkel kapcsolatos következő ügyek tartoznak:

	a) a földrajzi árujelző lajstromozása,
	
	b) az oltalom törlése és megszűnésének megállapítása,

	c) a bejelentett és a lajstromozott földrajzi árujelzők nyilvántartása, 

	d) a földrajzi árujelzők oltalmával kapcsolatos hatósági tájékoztatás.

	(2) A Magyar Szabadalmi Hivatal előtti eljárásokban a VII. és VIII. fejezet rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell azzal, hogy a Hivatal a törlési és a megszűnés megállapítási eljárásban jár el tanácsban.


A földrajzi árujelző lajstromozására
irányuló eljárás

113. §

	(1) A földrajzi árujelző lajstromozására irányuló bejelentésnek  tartalmaznia kell a bejelentési kérelmet, a földrajzi árujelző megnevezését, a termékjegyzéket, az egyéb mellékleteket, továbbá  - mezőgazdasági termékekkel és élelmiszerekkel kapcsolatos földrajzi árujelző esetén - a termékleírást. A bejelentést a külön jogszabályban meghatározott részletes alaki követelményeknek megfelelően kell elkészíteni.

	(2) A földrajzi árujelző bejelentéséért külön jogszabályban meghatározott bejelentési díjat kell fizetni a bejelentési naptól számított két hónapon belül.

	(3) A földrajzi árujelző lajstromozására irányuló eljárásban a IX. fejezet  rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni; a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek földrajzi árujelzői esetében külön jogszabály rendelkezéseit is alkalmazni kell. 


A törlési és a megszűnés megállapítási eljárás

114. §


	A földrajzi árujelző  oltalmának  törlésére  irányuló  eljárásban a  72-74.  §-ok, a megszűnés megállapítására irányuló eljárásban pedig a 75. és 76. §-ok rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.


Bírósági eljárás a földrajzi árujelzők
oltalmával kapcsolatban


115. §


	A földrajzi árujelzők oltalmával kapcsolatos bírósági eljárásban a XI. és XII. fejezet rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.


A mezőgazdasági termékek
és az élelmiszerek földrajzi árujelzőinek
ellenőrzése


116. §


	A mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek kereskedelmi forgalmában feltüntetett földrajzi árujelzők használatának a 104. §-ban előírt követelmények szempontjából történő ellenőrzése a külön jogszabályban kijelölt szerv hatáskörébe tartozik.




HATODIK RÉSZ

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

XVIII. fejezet

A törvény hatálybalépése; átmeneti
és módosuló  rendelkezések

A törvény hatálybalépésére vonatkozó és az átmeneti
rendelkezéseket megállapító szabályok

117. §

(1) E törvény 1997. július 1-jén lép hatályba; rendelkezéseit - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - csak a hatálybalépést követően indult eljárásokban lehet alkalmazni.

(2) A 42. §-ban foglalt szabályokat értelemszerűen alkalmazni kell a törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is.

(3) A törvény hatálybalépése előtt megvalósult védjegyhasználatra a védjegyoltalom hatálya, a védjegyhasználat fogalma, valamint a védjegybitorlás tekintetében a korábban hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni.

(4) A belenyugváshoz és a védjegyhasználat elmulasztásához fűzött jogkövetkezmények bekövetkezésére e törvényben megállapított határidők legkorábban a hatálybalépés napján kezdődnek. A korábban hatályos rendelkezések alapján a védjegyoltalom megszűnése akkor is megállapítható, ha a hatálybalépést követően telik le az az öt év, amely alatt a védjegyet az országban nem használták.

118. §

(1) A 103. § (3) bekezdésétől eltérően bizonyos - élelmiszerekhez hagyományosan használt - földrajzi neveket eredetmegjelölésnek lehet tekinteni akkor is, ha az adott élelmiszerek előállításához nyersanyagként felhasznált élőállat, hús és tej az élelmiszer előállítási területénél nagyobb vagy attól különböző földrajzi területről származik, ha

a) a tenyésztési terület meghatározható,

b) a nyersanyagot különleges feltételek szerint állítják elő, és 

c) a feltételek betartását ellenőrzik.

(2) Az (1) bekezdés szerinti hagyományos élelmiszerek földrajzi árujelzőire e törvény hatálybalépésétől számított két éven belül igényelhető oltalom.

(3) E törvény alapján oltalomban részesülnek azok az eredetmegjelölések is, amelyeket a hatálybalépés előtt bejegyeztek az eredetmegjelölések oltalmáról és nemzetközi lajstromozásáról szóló Lisszaboni Megállapodás alapján vezetett külön hazai lajstromba. Ezeket az eredetmegjelöléseket be kell jegyezni a földrajzi árujelzők lajstromába és meg kell hirdetni a Magyar Szabadalmi Hivatal hivatalos lapjában. 

Hatályukat vesztő rendelkezések

119. §

E törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti

a) a védjegyről szóló 1969. évi IX. törvény (a továbbiakban: Vt.), valamint  az  1992.  évi  LXVIII.  törvény 23. §-ának (2) bekezdése, az 1994. évi VII. törvény 7. és 8. §-a;

b) az élelmiszerekről szóló 1995. évi XC. törvény 27. §-ának (3) bekezdése;

c) a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény 117. §-ának a) pontja, a biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló 1995. évi XCVI. törvény 170. §-a, továbbá a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény 211. §-ának (7) bekezdése;

d)  a Vt. végrehajtásáról szóló 2/1970. (VII.1.) OMFB-IM együttes rendelet;

e) a 4/1970. (VII.1.) IM rendelet a bírósági eljárásról védjegyügyekben.



Módosuló rendelkezések

120. §

E törvény hatálybalépésével egyidejűleg:

a) az  államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló - többször módosított - 1957. évi IV. törvény 3. §-ának (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

\"(6) Ezt a törvényt a honvédelmi, a külkereskedelmi igazgatási, a társadalombiztosítási, az iparjogvédelmi, az adó-, a jövedéki és a vámigazgatási ügyekben, a Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárásában, valamint az árak meghatározásáról szóló törvényben, továbbá a biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló törvényben meghatározott ügyekben akkor kell alkalmazni, ha jogszabály másként nem rendelkezik.\";

b) a szerzői jogról szóló - többször módosított - 1969. évi III. törvény (a továbbiakban: Szjt.) 52. §-ának (1) bekezdése kiegészül a következő d)-e) ponttal, egyidejűleg a jelenlegi d) pont megjelölése f) pontra változik:

(A szerző jogainak megsértése esetén -  az eset körülményei szerint - a következő polgári jogi igényeket támaszthatja:)

\"d) követelheti, hogy a jogsértő szolgáltasson adatot a jogsértéssel érintett dolgok vagy szolgáltatások előállításában, forgalmazásában, illetve teljesítésében részt vevőkről, a jogsértő felhasználásra kialakított üzleti kapcsolatokról;

e) követelheti a jogsértéssel elért gazdagodás visszatérítését;\";

c) az Szjt. 52. §-a kiegészül a következő (3)-(7) bekezdéssel:

\"(3) A szerzői jog megsértése miatt indított perekben az ideiglenes intézkedést a kérelmező különös méltánylást érdemlő jogvédelméhez szükségesnek kell tekinteni, ha a kérelmező igazolja, hogy a mű szerzői jogi védelem alatt áll, valamint, hogy ő a szerző, a szerző jogutóda vagy a mű olyan felhasználója, illetve a szerzői jogok közös kezelését végző olyan szervezet, amely jogosult saját nevében fellépni a jogsértéssel szemben.

(4) A (3) bekezdés nem alkalmazható, ha a szerzői jog megsértésének  megkezdése óta hat hónap, illetve a kérelmezőnek a jogsértésről és a jogsértő személyéről való tudomásszerzése óta hatvan nap már eltelt.

(5) A bíróság az ideiglenes intézkedés tárgyában soron kívül, legkésőbb az ilyen intézkedés iránti kérelem előterjesztésétől számított tizenöt napon belül határoz.

(6) Ha a szerzői jog megsértése miatt indított perben az egyik fél tényállításait már elvárható mértékben valószínűsítette, a bíróság a bizonyító fél kérelmére az ellenfelet kötelezheti a birtokában lévő okirat és egyéb tárgyi bizonyíték  bemutatására, valamint a szemle lehetővé tételére. 

(7) A szerzői jog megsértése miatt indított perekben a bíróság az előzetes bizonyítás elrendelését biztosítékadáshoz kötheti.\";

d) az ipari minták oltalmáról szóló - többször módosított - 1978. évi 28. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Tvr.) 3. §-ának (1) bekezdése - a második mondatot követően - kiegészül a következő rendelkezéssel:

 \"Jelzálogjog alapításához a zálogszerződés írásba foglalása és a jelzálogjognak a mintaoltalmi lajstromba való bejegyzése szükséges.\"; 

e) A Tvr. 11. §-ának (2) bekezdése kiegészül a következő mondattal:

\"Követelheti továbbá, hogy a jogsértő szolgáltasson adatot a mintaoltalom megsértésében érintett termékek előállításában és forgalmazásában részt vevőkről, valamint az ilyen termékek terjesztésére kialakított üzleti kapcsolatokról.\"

f) a Tvr. 20. §-a kiegészül a következő (3)-(7) bekezdéssel, egyidejűleg a jelenlegi (3) bekezdés számozása (8) bekezdésre változik:

\"(3) A mintaoltalom megsértése miatt indított perekben az ideiglenes intézkedést a kérelmező különös méltánylást érdemlő jogvédelméhez szükségesnek kell tekinteni, ha a kérelmező igazolja, hogy a minta oltalom  alatt áll, valamint, hogy ő a mintaoltalom jogosultja vagy a minta olyan hasznosítója, aki jogosult saját nevében fellépni a jogsértéssel szemben.

(4) A (3) bekezdés nem alkalmazható, ha a mintaoltalom megsértésének megkezdése óta hat hónap, illetve a kérelmezőnek a jogsértésről és a jogsértő személyéről  való tudomásszerzése óta hatvan nap már eltelt.

(5) A bíróság az ideiglenes intézkedés tárgyában soron kívül, legkésőbb az ilyen intézkedés iránti kérelem előterjesztésétől számított tizenöt napon belül határoz.

(6) Ha a mintaoltalom megsértése miatt indított perben az egyik fél tényállításait már elvárható mértékben valószínűsítette, a bíróság a bizonyító  fél kérelmére az ellenfelet kötelezheti a birtokában lévő okirat és egyéb tárgyi bizonyíték bemutatására, valamint a szemle lehetővé tételére. 

(7) A mintaoltalom megsértése miatt indított perekben a bíróság az előzetes bizonyítás elrendelését biztosítékadáshoz kötheti.\";

g) a használati minták oltalmáról szóló 1991. évi XXXVIII.  törvény  17.  §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

\"(1) A jogutódlásra, a mintából és a mintaoltalomból eredő jogok megterhelésére, valamint a hasznosítási szerződésre a szabadalmi törvény rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.\";

h) a szabadalmi ügyvivőkről szóló 1995. évi XXXII. törvény 1. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

\"(3) Ha iparjogvédelmi ügyben a fél számára kötelező a jogi képviselet, e követelménynek megfelel az is, ha a felet szabadalmi ügyvivő képviseli.\";

i)  a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Szt.) 25. §-a kiegészül a következő (2) bekezdéssel, egyben a jelenlegi szöveg számozása (1) bekezdésre változik:

\"(2)  Jelzálogjog alapításához a zálogszerződés írásba foglalása és a jelzálogjognak a szabadalmi lajstromba való bejegyzése szükséges.\"

j) az Szt. 35. §-ának (2) bekezdése kiegészül a következő d) ponttal, egyben a jelenlegi d) és e) pontok megjelölése e) és f) pontra változik:

\"d) követelheti, hogy a bitorló szolgáltasson adatot a  szabadalombitorlással érintett termékek előállításában és forgalmazásában részt vevőkről, valamint az ilyen termékek terjesztésére kialakított üzleti kapcsolatokról;\";

k) az Szt. 104. §-a helyébe a következő  rendelkezés lép:

\"104. § (1) A szabadalmi kényszerengedély megadására, módosítására és visszavonására irányuló perek, az előhasználati és a továbbhasználati jog fennállásával  kapcsolatos perek, valamint  a találmány-  vagy szabadalombitorlás miatt indított perek a Fővárosi Bíróság hatáskörébe és kizárólagos illetékessége alá tartoznak.

(2) E perekben a Fővárosi Bíróság a 87. §-ban meghatározott összetételű tanácsban jár el. 

(3) Szabadalombitorlás miatt indított perekben az ideiglenes intézkedést a kérelmező különös méltánylást érdemlő jogvédelméhez szükségesnek kell tekinteni, ha a kérelmező  igazolja, hogy a találmány szabadalmi oltalom alatt áll, valamint, hogy ő a szabadalmas vagy olyan hasznosító, aki jogosult saját nevében fellépni a bitorlással szemben.

(4) A (3) bekezdés nem alkalmazható, ha a szabadalombitorlás megkezdése óta hat hónap, illetve a kérelmezőnek a bitorlásról és a bitorló személyéről való tudomásszerzése óta hatvan nap már eltelt.

(5) A bíróság az ideiglenes intézkedés tárgyában soron kívül, legkésőbb az ilyen intézkedés iránti kérelem előterjesztésétől  számított tizenöt napon belül határoz.

(6) Ha a szabadalombitorlás miatt indított perben az egyik fél tényállításait már elvárható mértékben valószínűsítette, a bíróság a bizonyító fél kérelmére az ellenfelet kötelezheti a birtokában lévő okirat és egyéb tárgyi bizonyíték bemutatására, valamint a szemle lehetővé tételére. 

(7) A szabadalombitorlás miatt indított perekben a bíróság az előzetes bizonyítás elrendelését biztosítékadáshoz kötheti.

(8) Az (1) bekezdésben nem említett, szabadalommal kapcsolatos minden más jogvitás ügy a megyei bíróság (Fővárosi Bíróság) hatáskörébe tartozik.

(9) Az (1) és a (8) bekezdésben említett perekben egyébként a Pp. általános szabályait kell alkalmazni az e törvény 89., 90. és 94. §-aiban, valamint 95. §-ának (3) bekezdésében foglalt eltérésekkel.\"





Felhatalmazások

121. §


(1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy 

a) a szellemi tulajdonjogok megsértésével szemben a vámigazgatási eljárásban alkalmazható intézkedéseket rendeletben szabályozza;

b) a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek földrajzi árujelzőinek  oltalmára vonatkozó részletes szabályokat rendelettel megállapítsa.

(2) Felhatalmazást kap az igazságügy-miniszter, hogy - a Magyar Szabadalmi Hivatal elnökével egyetértésben - a védjegybejelentés és a  földrajzi árujelzőre vonatkozó bejelentés részletes alaki szabályait rendelettel megállapítsa.  


Az Európai Közösségek jogszabályaihoz
való közelítés

122. §


E törvény a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás tárgykörében, a megállapodást kihirdető 1994. évi I. törvény 3. §-ával összhangban az Európai Közösségek következő jogszabályaival összeegyeztethető szabályozást  tartalmaz:

a) a Tanács 89/104/EGK irányelve a tagállamok védjegyekre vonatkozó jogszabályainak közelítéséről;
b) a Tanács 2081/92/EGK rendelete a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek földrajzi jelzéseinek és eredetmegjelöléseinek oltalmáról.












Indokolás 
a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló törvényjavaslathoz


ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS

I.


1. A védjegy az árujelzők legfontosabb fajtája.  A védjegy mint árujelző az egyes áruk és szolgáltatások azonosítására, egymástól való megkülönböztetésére,  a  fogyasztók tájékozódásának előmozdítására  szolgál.  Mindennapjaink  ma már elképzelhetetlenek védjegyek nélkül, mint ahogy a gazdasági verseny sem alakulhatott volna ki és érvényesülhetne az alapvető versenyeszköznek számító védjegyek hiányában.

2. A védjegyek sokoldalú szerepet  töltenek  be  a piacgazdaságban.

a) A védjegyek teszik lehetővé az egyes áruk és szolgáltatások megkülönböztetését más áruktól és szolgáltatásoktól. A  védjegyek  megkülönböztető erején alapul a versenytársak közötti  piaci  verseny  és  a fogyasztók tájékozódása, illetve választása az egyes áruk és szolgáltatások között.

b) A védjegy teremti meg a kapcsolatot  az  áru és annak gyártója, a szolgáltatás és annak teljesítője között. A védjegy ily módon kifejezi az áru, szolgáltatás  származását, eredetét, hiszen az árut (szolgáltatást) meghatározott vállalathoz köti.

c) A védjegynek a  minőség  jelzésében  is  van szerepe. Nem jelent ugyan jogi garanciát a fogyasztó számára az áru (szolgáltatás) állandó jó minőségére, viszont a  védjegy és a vállalat közötti kapcsolat ez utóbbi alapvető  érdekévé teszi a védjegyével ellátott áruk (szolgáltatások) jó minőségének biztosítását és fenntartását. A  rossz  minőségű termék forgalombahozatala ugyanis megrendíti a  fogyasztóval a védjegy útján kialakított bizalmi  viszonyt.  A  védjegyek egyes fajtái (a tanúsító és  az  együttes,  avagy  kollektív védjegyek) pedig még közvetlenebbül utalnak az áru minőségére.

d) Kézenfekvő, hogy a  védjegyek  a  reklámozás középpontjában állnak. A védjegy mint az árura vonatkozó információk sűrített, szimbolikus megjelenítője nélkülözhetetlen az új termékek, szolgáltatások  piaci  bevezetésében,  a fogyasztók figyelmének felkeltésében, illetve a \"bejáratott\" áruk, szolgáltatások piacának megtartásában és  bővítésében. A fogyasztás ösztönzésében döntő szerepe lehet a  reklámozás során jól használható, szuggesztív, megnyerő védjegynek. Ismert, hogy a védjegyek jelképként gyakran erősebben hatnak a fogyasztó gondolkodására, képzeteire, mint a száraz tények.

Minőségjelző és reklámozási funkciói révén a védjegy a vállalkozói jóhírnév, piaci elismertség és  tekintély (goodwill, reputáció) hordozója.

e) Végül a védjegynek számottevő szerepe  van a technológia és a know-how átadásának, illetve a  licenciaforgalomnak  az előmozdításában. A  védjegy  központi  helyet  foglal  el  a franchising szerződésekben is, melyek egyre inkább terjednek napjaink kereskedelmében és szolgáltatóiparában.

3. A védjegy előzőekben felsorolt funkcióit   csupán a jogi védelem, a védjegyoltalom  segítségével  töltheti be. A védjegyoltalom biztosítja a vállalat számára a védjegy használatához való kizárólagos jogot. E kizárólagos használati jog hiányában a védjegy nem lenne alkalmas az áruk származásának jelzésére, a  megkülönböztetésre, a minőség kifejezésére és az ezekre épülő egyéb gazdasági funkciók megvalósítására.

Nem véletlen, hogy  a  védjegyek  jogi  védelme nemzetközi és hazai viszonylatban is évszázados  hagyományra tekinthet vissza, s hogy a  védjegyoltalom  az  iparjogvédelem egyik legpatinásabb és  legfontosabb  formájának  számít.  A védjegyoltalom éppen azért egyidős a modern  gazdasági  verseny és a nemzetközi kereskedelem kialakulásával, mert annak egyik nélkülözhetetlen előfeltétele volt. 

4. Jogharmonizációs szempontból is figyelemre méltó, hogy az Európai Bíróság joggyakorlatában milyen megközelítés érvényesül a védjegy  és  a  védjegyoltalom  gazdasági szerepét illetően.

Az Európai Közösségek Bírósága  (és annak főügyésze) az  ún. második Hag-ügyben (C-10/89, S.S. CNL-Sucal v. Hag GF AG)  a védjegyoltalomból folyó jogok és  a  Római  Szerződésnek  az áruk szabad mozgására vonatkozó 30-36.  cikkei  közötti  viszony tisztázása érdekében a következőképpen világította meg a védjegyek gazdasági rendeltetését - figyelemmel az  integráció szempontjaira is.

\"Akárcsak a szabadalmak, a védjegyek is  a közérdek és a magánérdek  harmonikus  illeszkedésében  találják meg igazolásukat. Amíg a szabadalmak a feltaláló kreativitását jutalmazzák, és ezzel serkentik a  tudományos  haladást, addig a védjegyek azt a termelőt jutalmazzák, aki állhatatosan elsőrangú minőségű árukat állít elő, és ezzel a gazdasági fejlődést serkentik. Védjegyoltalom nélkül alig ösztönözné bármi is a gyártókat új termékek kifejlesztésére  vagy  a meglévők jó minőségének megőrzésére.\" A védjegyoltalom azonban e gazdasági szerepét csak akkor tudja betölteni, ha  lehetővé teszi a közönség, a fogyasztók számára az áru származása és minősége közötti kapcsolat  feltételezését,  illetve megállapítását: \"a védjegyek e (gazdasági) hatást azért  érhetik el, mert garanciát nyújtanak a fogyasztónak,  hogy  az adott védjegyet hordozó valamennyi  árut  egy  és  ugyanazon gyártó állította elő, vagy e gyártó ellenőrzése  alatt állították elő, s következésképpen az ilyen áruk - nagy valószínűséggel - egymáshoz hasonló  minőségűek.  A  védjegy  által nyújtott minőségi garancia természetesen nem abszolút jellegű, mivel a  gyártó  szabadon  változtathatja  a  minőséget: mindazonáltal ezt a saját kockázatára teszi, és ő - nem  pedig versenytársa - szenvedi el annak következményeit, ha engedi hanyatlani az áruk minőségét. Tehát, noha  a  védjegyek semmilyen formában nem nyújtanak jogi garanciát  a  minőségre..., gazdasági értelemben igenis ilyen garanciát  szolgáltatnak, s a fogyasztók nap mint  nap  ennek  alapján  járnak el.\" A védjegyoltalomból folyó kizárólagos jog gazdasági  és erkölcsi igazolása az áru származása és minősége közötti - a fogyasztó által feltételezett - kapcsolatra építve vezethető le: \"a védjegy csak akkor töltheti be a szerepét, ha kizárólagossággal jár. Ha a tulajdonos  arra  kényszerül,  hogy  a védjegyen versenytársával megosztozzon, elveszti az  ellenőrzését a védjegyhez társuló goodwill felett. Áruinak reputációját sérteni fogja, ha a versenytárs rosszabb minőségű árukat ad el. A fogyasztó szempontjából hasonlóképpen nem kívánatos következményekkel kell számolnunk, mivel  a  védjegy által közvetített jelentés egyértelműsége csorbát szenved. A fogyasztót ezáltal megtévesztik és félrevezetik.\" Mindezekre figyelemmel \"a védjegy nem több és nem  kevesebb,  mint  a piaci verseny egyik alapfeltétele\". 

Az Európai Bíróság erre az okfejtésre alapozva a védjegyeknek a gazdaság életében, illetve az  integrációban betöltött szerepéről a következő összegző jellegű véleményt alkotta: \"a védjegyhez fűződő jogok... a Római Szerződés által létrehozni és fenntartani kívánt  zavartalan  verseny rendszerének lényeges elemét képezik. E  rendszerben  a vállalkozásoknak módot kell  adni  arra,  hogy  fogyasztókat szerezzenek maguknak áruik és szolgáltatásaik  minősége  révén. Ez csak a termékek és a szolgáltatások azonosítását lehetővé tevő megkülönböztető erejű jelzések által valósítható meg. A védjegy ezt a szerepet akkor töltheti be, ha garanciát jelent arra, hogy valamennyi termék, amellyel  kapcsolatban használják, csakis annak a vállalkozásnak az ellenőrzése alatt készült, amelynek az e termékek minőségéért való felelősség tulajdonítható.\"

5. Magyarországon az elmúlt években  ugrásszerűen megnőtt a védjegyek iránti érdeklődés. A piacgazdaság  kialakulása, a külföldi  tőke  beáramlása,  a  külkereskedelem súlypontjának áthelyezése, valamint a privatizáció felértékelte a védjegyeket, visszaállította eredeti jelentőségüket és rendeltetésüket.

E tendenciát legérzékletesebben a védjegybejelentési és védjegylajstromozási statisztikák jelzik. A nemzeti  védjegybejelentések száma az 1990-es évek közepére megközelítőleg az  1980. évi bejelentési szám tízszeresére nőtt. A  nemzetközi  védjegybejelentések mennyisége  is megháromszorozódott  az  elmúlt évtizedekben.

Ezek az adatok azt mutatják, hogy a hazai  vállalatok, vállalkozók hamar felismerték a védjegyek fontosságát a gazdasági versenyben és a fogyasztókkal  való  kapcsolattartásban, a külföldi cégek pedig a rendszerváltozást követően hazánkat is a lehetséges piacok  közé  sorolták,  ami szükségessé tette szemükben védjegyeik magyarországi  oltalmának biztosítását.

6. A védjegy és a védjegyjog örvendetes hazai  reneszánsza ugyanakkor kedvezőtlen jelenségekkel is párosult.

Elszaporodtak a jogsértések. A védjegybitorlások egyre növekvő  \"jéghegyének\"  csúcsát  jelzi, hogy míg a hatályos törvény alkalmazásának első húsz  évében évente egy-két védjegybitorlási per indult,  addig  1993-ban 19, 1994-ben pedig 36. A divatos védjegyek utánzásával,  jogosulatlan használatával ugyanis viszonylag kis  befektetéssel jelentős haszonhoz lehet jutni. Emellett  nemegyszer  az is bebizonyosodott, hogy hiányosak a vállalkozók védjegyjogi ismeretei, nem alakult ki a  védjegyek  tiszteletén  alapuló üzleti etika. A jogsértések terjedését elősegítette a  hatékony jogérvényesítéshez szükséges jogi  és  egyéb  eszközök, feltételek hiánya. A védjegybitorlások folytán eközben  számottevő kár érte a  neves  védjegyek  tulajdonosait  éppúgy, mint a félrevezetett, becsapott fogyasztókat.


7. A védjegy és a védjegyjog hazai  reneszánsza  a társadalmi, szakmai, tudományos  háttér  megerősödésében  is megnyilvánult. A régebb óta működő, iparjogvédelemmel   foglalkozó társadalmi szervezetek mellett megalakult  a  Magyar Védjegy Egyesület.  Számos  rangos  rendezvény,  konferencia (pl. az 1993. évi Közép- és Kelet-Európai Védjegykonferencia, az 1994. évi Védjegyfórum) témája volt a védjegyjog.  Újjáéledt a védjegyek iránti szakirodalmi, tudományos érdeklődés is, monográfiák születtek e tárgyban és  számos  folyóirat, kiadvány adott teret a védjegyekkel kapcsolatos időszerű kérdéseknek. A törvényjavaslat erre a gazdag szakmai  háttérre támaszkodva vázolja fel védjegyjogunk  újraszabályozásának koncepcióját, építve azokra az észrevételekre és javaslatokra is, amelyek a koncepció és a törvényjavaslat előkészítésének szakmai vitáiban megfogalmazódtak.


II.

1. A magyar védjegyjog  évszázados  hagyományai,  a hazai jogfejlődés tapasztalatai nem hagyhatók figyelmen  kívül az új szabályozás kialakításakor. A jogharmonizációs követelmények érvényesítése nemhogy  nem  zárja  ki  a  magyar védjegyjogi hagyomány tiszteletben tartását, hanem éppenséggel szükségessé teszi a harmonizált szabályozás minél  szervesebb illeszkedését a hazai jogrendszerhez és  jogfejlődéshez. Védjegyjogunk értékeit ezért harmonizációs  kötelezettségeink teljesítése érdekében nem kell és  nem  is  szabadna félretennünk. A magyar védjegyjog tehát csupán reformra szorul, olyan megújulásra, amely fenntartja a hazai szabályozás kontinuitását, amely az eddigi értékeket  megőrizve  haladja meg a korábbi szabályozást.

2. A XIX. század második felében az ipar és a  kereskedelem megélénkülése hazánkban is felszínre hozta a védjegyek és más  kereskedelmi  jelzések  jogi  védelme  iránti igényt.

Az első védjegyjogi szabályozás még nem az  autonóm magyar jogalkotás eredménye volt: 1858-ban az  osztrák császár pátense rendelkezett - Magyarországra  is  kiterjedő hatállyal - a védjegyek oltalmáról. Azóta klasszikussá  vált védjegyek tűntek fel ebben az időszakban.

3. Az első magyar védjegytörvény, az 1890. évi II. törvény megőrizte az osztrák és a német joghoz való erős kötődést; jellemző, hogy az ipari tulajdon védelmére  létesült Nemzetközi Iroda a magyar védjegytörvényt  teljes  egészében nem is közölte, csupán az osztrák törvényhez képest  jelentkező eltéréseket publikálta. 

A védjegy fogalmát a törvény az ábrás jelzésekre korlátozta, ezt 1895-ben terjesztették ki a pusztán  szavakból álló megjelölésekre is. A  védjegyre  a  lajstromozás biztosított oltalmat.

A védjegybejelentéseket a bejelentő telephelye, illetve lakóhelye szerint illetékes kereskedelmi és  iparkamaránál kellett benyújtani (a külföldi védjegyeket  a  budapesti kamaránál lajstromozták). A kamarának ez  a  funkciója 1948-ig megmaradt. A központi védjegyhatóság és  a  központi védjegylajstrom vezetője kezdetben a Kereskedelmi  Minisztérium volt, 1899-től azonban ezt a szerepet a Szabadalmi  Hivatal töltötte be.

1900 és 1910  között évente  mintegy  4000-6000 védjegybejelentést tettek, ennek 70-90 %-a  származott  külföldiektől, főként osztrák bejelentőktől. Az évtized során a hazai bejelentések száma  megduplázódott.  E  korszakhoz  is azóta híressé vált védjegyek kötődnek.

Védjegyjogunkat ebben az időben a  kereskedelmi jog részének, a tisztességtelen üzleti magatartás jogi  szabályozásával összefüggő jogterületnek  tekintették.  A  védjegyoltalmat \"védőeszközként\" fogták fel, amely a kereskedőt árui utánzásától és a  versenytársak  egyéb  tisztességtelen praktikáitól óvja meg.

4. Meghatározó befolyást gyakorolt a  magyar  védjegyjog fejlődésére, hogy hazánk  1909-ben  csatlakozott  az ipari tulajdon oltalmára létesült Párizsi Uniós Egyezményhez és a védjegyek  nemzetközi  lajstromozásáról  szóló  Madridi Megállapodáshoz.

5. Az 1920. évi XXXV. törvény - a kettős  lajstromozási rendszer fenntartásával - a Szabadalmi Hivatalt  Szabadalmi Bírósággá alakította át. A gazdasági válság  az  ezt követő időszakban éreztette  hatását  a  védjegybejelentések számában is, ugyanakkor az is bebizonyosodott, hogy  a  legnagyobb recesszió idején sem válnak  feleslegessé  a  védjegyek, hogy a fogyasztók még ilyenkor sem fordulnak el a legkedveltebb, legismertebb patinás márkáktól. Az 1920-as és az 1930-as években 1000-1500 védjegybejelentést tettek  évente; máig ismert védjegyek erednek ebből az  időszakból.  Ezekben az években viszont visszaesett a külföldi bejelentők  érdeklődése, a legmagasabb bejelentési  szám  az  1929.  évi  570 volt.

6. A magyar védjegyjog fejlődésének a második  világháborúig terjedő szakaszát a védjegyek  versenyeszközként való felfogása jellemezte. A vállalkozók nagymértékben  építettek a védjegyek használatára a fogyasztókkal való kapcsolattartásban, a reklámozásban, a versenytársakhoz képest jelentkező különbségek hangsúlyozásában. E megközelítés tükröződött a korszak  védjegyjogi  irodalmában,  amelynek  egyik meghatározó munkája \"úgy fogta fel a védjegyjogot,  hogy  az része a versenyjognak\". A védjegy tehát a  piaci  áru  fontos szellemi értékösszetevőjének, a  vállalkozói  jóhírnévnek  a szimbólumává vált, nélkülözhetetlen  versenyeszközzé,  amely az áruk és szolgáltatások megkülönböztetésére, származásának és minőségének jelzésére,  valamint  reklámozás  útján  való népszerűsítésére szolgált.

Ebben az időszakban  felmerült  védjegy-jogszabályaink átfogó korszerűsítésének  igénye  is,  de  az  erre irányuló törvényjavaslat végül nem került napirendre.

7. A második világháborút követően kialakuló  központi tervgazdálkodás idején,  a  gyakorlatilag  kizárólagos társadalmi tulajdon mellett működő gazdaság viszonyai között a védjegyeknek a  piacgazdaságban,  a  versenyben  betöltött funkciói értelmüket vesztették és háttérbe szorultak. A  hazai vállalatok védjegytevékenysége elsorvadt, a külföldi cégek érdeklődése pedig alábbhagyott.

Az 1948-ban megszüntetett kereskedelmi és iparkamaráktól a védjegylajstromozás immár egészében átkerült  a Szabadalmi Bírósághoz, majd (1949-ben) az annak helyébe lépő Országos Találmányi Hivatalhoz. Az 1890. évi  védjegytörvény ugyan 1970-ig hatályban maradt, ám a védjegyek és a védjegyjog szerepe, súlya csökkent.

A védjegynek a piacgazdasághoz  való  kötődését mutatja, hogy az 1950-es és az  1960-as  években  történelmi mélypontjára zuhant a  magyarországi  védjegytevékenység.  A bejelentések száma erősen visszaesett (1953-ban pl. összesen 296 hazai és külföldi védjegy lajstromozását kérték), az  új védjegyek pedig sematikusak,  fantáziátlanok és gyakran ideológiával telítettek voltak (pl.  \"Népágy\"-kanapé,  \"Tervcipő\"). A világszerte ismert és jóhírnévnek örvendő védjegyekkel rendelkező vállalatok  államosítása  után  a  vállalatok többnyire elmulasztották neves védjegyeik oltalmának megújítását.

Az állami tulajdonban lévő vállalatok nem érezték szükségét, hogy áruikra védjegyek alkalmazásával  hívják fel a fogyasztók figyelmét. Ez tényleg kevéssé volt  szükséges, hiszen az állami nagyvállalatok monopolhelyzetet élveztek, az áruválaszték csekély volt vagy hiányzott,  a  hiánygazdaságban pedig korántsem a fogyasztó állt a középpontban.

8. A gazdasági reformok hatására ez a  kedvezőtlen helyzet valamelyest javult. Különösen a nemzetközi  kereskedelembe való fokozottabb bekapcsolódás  és  a  vállalkozások csíráinak megjelenése vezetett  el  oda,  hogy  a  védjegyek iránti érdeklődés ismét felélénkült, mind a belföldiek, mind a külföldiek részéről.

A jelenleg hatályos védjegyjogszabályok már ennek az időszaknak a kezdetén születtek:  az  1969.  évi  IX. törvény és végrehajtási rendeletei ugyan magukon viselik annak a kornak a jegyeit, amelyben fogantak, az akkori  gazdaságpolitikai iránynak köszönhetően mégsem kellett szakítaniuk a védjegyjog alapelveivel és hagyományaival, a  szabályozás nem távolította el  a  védjegyet  eredeti  piacgazdasági rendeltetésétől.

Jellemző, hogy a védjegytörvény indokolása  versenytársakról szólt és a védjegy piaci funkcióit hangsúlyozta. Igaz, talán az akkori ideológia által kijelölt határokat jelezte, hogy a törvényjavaslat általános indokolása  a  legnagyobb teret a \"vásárlóközönség\"  védjegyekkel  kapcsolatos érdekeinek szentelte.

A védjegyjog jogágazati elhelyezését a  Polgári Törvénykönyv fejezte ki azzal, hogy a védjegy jogi  oltalmát a személyhez fűződő jogok rendszeréhez kapcsolódóan a  szellemi alkotások jogán belül helyezte el.

Az 1960-as években már meghaladta a  védjegybejelentések száma az évi 500-at, s az emelkedés a  későbbiekben is folytatódott. Az igazi fordulatot azonban az  1980-as évek vége és az 1990-es évek eleje hozta: 1980 és  1990  között tízszeresére (341-ről 3331-re) ugrott a védjegybejelentések száma. Míg korábban az állami vállalatok és a  szövetkezetek tették a bejelentések 80 %-át, az utóbbi  években  - természetszerűleg - a gazdasági társaságok váltak a fő bejelentőkké. A vállalatok - a privatizációval is összefüggésben - visszatértek régi, patinás védjegyeikhez, újra felfedezték azokat, vagy új, szellemes megjelöléseket vezettek be.

Az utóbbi évek  joggyakorlata  ugyanakkor  felszínre hozta az élénkülő védjegytevékenység, a piacgazdasági rendeltetésüket újra betöltő védjegyek és az 1960-as  években alkotott hatályos  jogszabályaink  közötti  feszültséget is. Világossá vált, hogy elengedhetetlen a  szabályozás  reformja, mégpedig nemcsak a védjegytörvény  terminológiájának elavultsága miatt, hanem érdemi okok folytán is.  Védjegyjogunk újraszabályozását tehát  a  jogharmonizációs szempontok mellett a hazai változtatási igények is indokolják.


III.

1. A magyar védjegyjog reformjára  sokoldalú  nemzetközi kötelezettségek hálójában kerül sor. Az új szabályozás kialakítása  során  egyaránt  tekintettel  kell  lennünk egyetemes nemzetközi szerződésekre, regionális jogharmonizációs eredményekre és kétoldalú nemzetközi  kötelezettségvállalásokra. Anyagi jogi szempontból elsősorban az Európai Közösség irányában vállalt jogharmonizációs kötelezettségünk a meghatározó, míg eljárási kérdésekben főként a Szellemi  Tulajdon Világszervezetében 1994-ben aláírt Védjegyjogi  Szerződés az irányadó. A következőkben rövid  áttekintést  adunk azokról a nemzetközi kötelezettségekről, amelyeket figyelembe kell vennünk a hazai védjegyjog reformja során.  Az indoklásnak ez a része a szóban forgó egyezményeknek,  európai közösségi jogszabályoknak csak az alapelveit,  illetve szabályozási tárgyait veszi számba, az  egyes  rendelkezések  elemzése és ismertetése a részletes indokolásra tartozik.

2. A nemzetközi iparjogvédelmi együttműködés alapdokumentuma az ipari tulajdon oltalmára 1883. március  20-án létesült Párizsi Uniós  Egyezmény.  Magyarország  1909 óta részese az egyezménynek, amelynek legutóbbi, stockholmi szövegét az 1970. évi 18. törvényerejű rendelet hirdette ki hazánkban. Az egyezménynek 1996-ban 140 ország volt a tagja.

Az egyezmény 1. cikke az ipari tulajdon  oltalmának tárgyai közé sorolja a gyári vagy kereskedelmi  védjegyet és a szolgáltatási védjegyet.

Az egyezmény alapelve a nemzeti elbánás,  avagy a belföldiekkel egyenlő elbírálás elve. Ennek értelmében  azokat a külföldieket, akik a Párizsi Unió  bármely  országának joghatósága alá tartoznak, az ipari tulajdon oltalmát  illetően az unió összes többi országában megilletik mindazok  az előnyök, amelyeket a vonatkozó törvények a belföldiek részére biztosítanak. Ennélfogva ezek a külföldiek a  belföldiekkel egyenlő oltalomban részesülnek és jogaik megsértése esetén ugyanazt a jogsegélyt vehetik igénybe, mint a  belföldiek. A nemzeti elbánás elve szerint tehát az iparjogvédelem - és így a védjegyjog - terén mindegyik részes államnak ugyanolyan  védelmet kell nyújtania az unió hatálya  alá  tartozó külföldieknek, mint amilyet a belföldiek részére biztosít.

A Párizsi Uniós Egyezmény a nemzeti elbánás elvének kimondásán túl az  egyes  oltalmi  formákra  vonatkozó szabályok elemi szintű egységesítését valósítja meg, továbbá ún. uniós elsőbbség biztosításával lehetővé teszi a  korábbi hazai iparjogvédelmi bejelentéssel szerzett előny megőrzését a többi tagállamban.

Az egyezmény a különböző iparjogvédelmi  formák közül a védjegyekről rendelkezik a legrészletesebben:

- szabályozza a védjegybejelentések  uniós  elsőbbségét;
- rendelkezik a különböző országokban  bejelentett, illetve lajstromozott védjegyek függetlenségéről;
- megállapítja a védjegyek  függetlensége  alól kivételt jelentő \"telle quelle\"-elvet (amelynek értelmében a származási országban szabályszerűen lajstromozott  védjegyet - bizonyos, az egyezményben meghatározott kivételekkel -  az unió többi országában úgy, amint van, lajstromozásra el kell fogadni);
- szól az ún. közismert védjegyek fokozott  védelméről;
- kimondja a  felségjelzések  védjegyként  való lajstromozásának tilalmát;
- megköveteli a tagállamoktól, hogy az áru jellege, amelyre a védjegyet alkalmazzák, ne gátolja a  lajstromozást;
- előírásokat tartalmaz az együttes védjegyekre vonatkozóan.

Hatályos védjegyjogunk minden tekintetben  megfelel a Párizsi Uniós Egyezmény követelményeinek; az  egyezmény rendelkezéseivel természetesen az új  védjegytörvénynek is teljes mértékben összhangban kell állnia.

3. A védjegyek nemzetközi  lajstromozásáról  szóló Madridi Megállapodást 1891-ben kötötték.  Magyarország  1909 óta részese az egyezménynek, amelynek legutóbbi,  stockholmi szövegét az 1973. évi 29. törvényerejű rendelet hirdette  ki hazánkban. Az egyezménynek 1996-ban 51 ország volt a tagja.

A Madridi Megállapodás lehetővé teszi védjegyek nemzetközi lajstromozását egyszerű és gyors eljárásban. Nemzetközi lajstromozás iránti kérelmet a  tagországok  valamelyikében honos bejelentők nyújthatnak be  a  származási  országban oltalom alatt álló védjegyükre vonatkozóan  a  saját országuk nemzeti hivatalánál. E hivatal a kérelmeket a Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) Nemzetközi  Irodájához  továbbítja, amely a védjegyeket lajstromozza és  a  lajstromozott védjegyeket hivatalos lapjában közzéteszi. Ennek alapján  a  nemzetközi  védjegyet valamennyi - vagy a bejelentő által kiválasztott - tagállamban ugyanaz az oltalom illeti meg, mintha  a  védjegyet  ott közvetlenül, \"nemzeti úton\" jelentették volna be. A tagállamok hivatalai a  nemzetközi  lajstromozástól  számított  egy éven belül emelhetnek nemzeti jogszabályaikon alapuló  kifogást a lajstromozással szemben. Kifogás esetén az eljárás  a nemzeti hivatal előtt folytatódik. Ha a kifogással szemben a bejelentő nem vagy eredménytelenül védekezik, a nemzeti  hatóság véglegesen elutasíthatja a  nemzetközi  lajstromozást, amely ennek folytán az adott tagállamban hatályát veszti. 

A nemzetközileg lajstromozott  védjegy  nemzeti védjegyek \"kötege\", amelyek az egyes  országok  törvényeinek hatálya alá tartoznak. A nemzetközi  védjegy  oltalmi  ideje mindazonáltal egységesen húsz év mindazokban az országokban, amelyekre az oltalom kiterjed. A megújítási eljárás a  bejelentéshez hasonló módon egységes.

A Nemzetközi Iroda vezeti a nemzetközi védjegylajstromot, amelybe a nemzetközi védjegyeket  érintő   valamennyi körülményt bejegyzik. A nemzeti hivatalok pedig a saját országuk területén hatályos nemzetközi védjegyeket tartják nyilván.

A Madridi Megállapodást kiegészíti az  1989-ben aláírt, 1995. december 1-jén hatályba lépett  Madridi  Jegyzőkönyv, melynek 1996-ban 11 állam volt részese.

A jegyzőkönyv továbbfejleszti  a  megállapodást részben olyan államok csatlakozása érdekében, amelyek a  megállapodásnak nem tagjai, részben pedig a közösségi  védjegy és a megállapodás közötti kapcsolat megteremtése céljából. A jegyzőkönyv lényeges új elemei - a megállapodáshoz képest - a következők:

- nemzetközi lajstromozás nemcsak a  származási országban már oltalom alatt álló védjegyekre kérhető,  hanem olyanokra is, amelyekre nézve a nemzeti hivatalnál  bejelentést nyújtottak be;
- a tagállamok hatóságainak egy év  helyett  18 hónapjuk lesz arra, hogy  kifogást  emeljenek  a  nemzetközi lajstromozással szemben;
- a nemzetközi lajstromozás nemzeti  lajstromozássá alakítható meghatározott esetekben;
- az oltalmi idő húszról tíz évre csökken (amely természetesen korlátlanul megújítható).

A jegyzőkönyvhöz olyan államok is csatlakozhatnak, amelyek a megállapodásnak  nem  tagjai.  A  tagországok egymás közötti  viszonyában  az  a  nemzetközi szerződés - a megállapodás, a jegyzőkönyv vagy mindkettő - lesz az irányadó, amelynek kölcsönösen részesei.

Az Európai Megállapodás 65. cikke előírja, hogy Magyarországnak a megállapodás  hatálybalépésétől  számított ötödik év végéig csatlakoznia kell azokhoz a szellemi tulajdonról szóló sokoldalú egyezményekhez, amelyeknek a tagállamok szerződő felei, vagy amelyeket a tagállamok  ténylegesen alkalmaznak. A megállapodás XIII. melléklete  szerint  ilyen sokoldalú nemzetközi szerződés a Madridi Jegyzőkönyv  is. 

Magyarország a jegyzőkönyvet 1989-ben aláírta, megerősítése érdekében e törvényjavaslathoz kapcsolódóan külön országgyűlési határozati javaslat készült.

4. A gyári vagy kereskedelmi védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására  vonatkozó Nizzai Megállapodás 1957-ben  jött  létre.  1996-ban 48 állam volt részese a  megállapodásnak,  köztük  Magyarország (a megállapodást az 1970. évi 18. törvényerejű rendelet hirdette ki). A megállapodást  összesen  mintegy  95  ország védjegyhatósága, valamint a Benelux-államok  közös  hivatala és a WIPO Nemzetközi Irodája alkalmazza ténylegesen.  A  részes államok a védjegylajstromozás szempontjából a  termékek és a szolgáltatások egységes osztályozását fogadják el.

Az osztályozás egyrészt tartalmazza  az  osztályok jegyzékét (a termékeket 34, a szolgáltatásokat  8  osztályba sorolták), másrészt magában foglalja a termékek és  a szolgáltatások  betűrend   szerinti  felsorolását, osztályuk számának feltüntetésével. A jegyzéket  időről  időre  felülvizsgálja a  tagországok  kormányainak  képviselőiből   álló szakértői bizottság. Az utolsó felülvizsgálat szerinti  osztályozás 1992-ben lépett hatályba.

5. A Szellemi  Tulajdon  Világszervezetének égisze alatt 1994-ben aláírt Védjegyjogi  Szerződés  elsősorban  az eljárási szabályok egységesítésével és  egyszerűsítésével segíti elő a védjegyoltalom több országban történő megszerzését és fenntartását.

A  Szerződés  a  következő  főbb  újdonságokkal szolgál:

- megállapítja, hogy a tagállamok a  védjegybejelentések milyen kellékeit írhatják elő és  milyen  adatok, igazolások benyújtását nem követelhetik meg;
- előírásokat tartalmaz a telefax útján történő hivatalos kommunikációra, a képviseletre, az aláírások  alakiságaira;
- megszabja  a  bejelentési  nap  elismeréséhez szükséges és elégséges feltételeket;
- megköveteli, hogy a több osztályra  kiterjedő árujegyzékkel rendelkező védjegybejelentés egységes,  egyetlen lajstromozáshoz vezethessen;
- lehetővé teszi a bejelentés vagy a lajstromozás megosztását;
- előírja, hogy a tagállamok a  több  védjegyet érintő (képviseleti, tulajdoni stb.) változásokat egy  kérelem alapján is vegyék tudomásul;
- rendelkezik a védjegyátruházással kapcsolatos eljárásról és alakiságokról, valamint szabályozza az oltalom időtartamát (azt tíz évben állapítva meg,  lehetővé  téve  a megújítást - korlátlan számban - további tíz-tíz évre) és az oltalom megújításakor követendő eljárást (kizárva a lajstromozási feltételek ismételt vizsgálatát);
- megköveteli a tagországoktól, hogy a  Párizsi Uniós Egyezménynek a csak az áruvédjegyekre  vonatkozó  rendelkezéseit a szolgáltatási védjegyekre is alkalmazzák;
- előírja a Nizzai Megállapodás szerinti osztályozás alkalmazását.

A Védjegyjogi Szerződéshez Szabályzat  is  kapcsolódik, amely - egyebek között - nemzetközi  űrlapmintákat tartalmaz.  Ha valamely beadvány megfelel az  irányadó  nemzetközi mintának, további követelményeket a tagországok  hivatalai nem támaszthatnak e beadvánnyal szemben.

Magyarország aláírta a Védjegyjogi  Szerződést. A szerződés egyes rendelkezéseinek azonban hatályos védjegyjogunk nem felel meg. Az új védjegytörvény hivatott az összhang megteremtésére. Célszerű, ha ezt követően - vagyis az új védjegytörvény hatálybalépése után -  ratifikálja hazánk a szerződést. 

6. A Szellemi Tulajdon Világszervezete által igazgatott, eddig  felsorolt  sokoldalú  nemzetközi  szerződések mellett a védjegyjog szempontjából is nagy a jelentősége  az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) 1993-ban lezárult Uruguay-i Fordulójában  létrejött  nemzetközi  egyezménynek. A Kereskedelmi Világszervezet  létesítéséről  szóló \"egyezménycsomag\" egyik eleme ugyanis az az egyezmény, amely  a szellemi tulajdon kereskedelemmel összefüggő kérdéseit  szabályozza (Agreement on Trade-Related Aspects of Intellectual Property Rights, rövidítése: TRIPS). A  magyar  Országgyűlés az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény keretében kialakított, 1994. április 15-én, Marrakesh-ben aláírt  sokoldalú kereskedelmi megállapodások megerősítéséről  szóló  72/1994. (XII. 27.) OGY határozatával ezt az egyezményt is ratifikálta. A TRIPS-egyezmény a Kereskedelmi Világszervezet  létesítéséről szóló egyezményrendszer részeként időközben - a megfelelő számú ratifikáció összegyűltével - hatályba lépett. 

A TRIPS-egyezmény a szellemi  tulajdon  mindkét területére - a szerzői jogra és az iparjogvédelemre egyaránt - kiterjed. Megállapítja a szellemi tulajdon  védelmére  vonatkozó közös, általános alapelveket. Ezek közül újdonságnak számít, hogy a TRIPS-egyezmény a nemzeti elbánáson  kívül  a legnagyobb kedvezményes elbánás biztosítását is  megköveteli a szellemi tulajdon területén. A nemzeti elbánás elve  ugyanis csak azt írja elő, hogy a belföldieknek nyújtott előnyöket a külföldiek számára is biztosítani kell, de nem  akadályozza meg, hogy a belföldieknek nem biztosított,  de  valamely külföldi ország állampolgárai számára megadott  jogokat megtagadják más külföldi országok állampolgáraitól; a TRIPS-egyezmény 4. cikkében előírt legnagyobb kedvezményes elbánás révén ez a lehetőség kizárható.

Szintén valamennyi oltalmi formára közösen  állapítja meg a TRIPS-egyezmény a szellemi tulajdonjogok  megszerzésével, fenntartásával és  érvényesítésével kapcsolatos eljárási követelményeket. E rendelkezések  részletessége  és nagy száma is tükrözi, hogy a hatékony, gyors eljárások, intézkedések szükségességére a TRIPS-egyezmény nagy súlyt  helyez. A jogérvényesítéssel összefüggő eljárási követelmények közül különösen fontosak azok, amelyek a polgári  eljárásban alkalmazható ideiglenes intézkedésekre, valamint  a jogsértő árukkal szembeni vámhatósági intézkedésekre és a büntetőjogi szankciókra vonatkoznak.

A TRIPS-egyezmény az államok közötti,  szellemi tulajdonnal összefüggő viták rendezésének  új  mechanizmusát is megteremti.

Az  általános,  közös  rendelkezéseken  túl  az egyezmény a szellemi tulajdon különböző  formáira  speciális szabályokat is megállapít. A védjegyekre vonatkozóan rendelkezik az oltalmazható megjelölésekről,  a  védjegyoltalomból eredő jogokról (ezen belül szempontokat adva a  védjegy közismertségének  megállapításához), a védelmi idő minimumáról, a védjegy-használati kötelezettségről, a licencia-  és  védjegyátruházási szerződésekről.

Hatályos  védjegyjogunk összhangban áll a TRIPS-egyezmény védjegyekre  vonatkozó  speciális rendelkezéseivel, a törvényjavaslat mindazonáltal a tartalmi megfelelést még egyértelműbben  kifejezi. A jogérvényesítés hatékonyságának biztosítását célzó eljárási követelmények egy részét azonban  hatályos  szabályozásunk és jelenlegi joggyakorlatunk még nem elégíti ki teljes mértékben. A törvényjavaslat e téren fontos változtatásokat irányoz elő.

7. Védjegyjogunk reformjának fő irányát az Európai Megállapodáson  alapuló  jogharmonizációs  kötelezettségeink jelölik ki.

Az Európai Megállapodás  65.  cikke  értelmében Magyarország tovább javítja a szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdonjogok védelmét, hogy a megállapodás hatálybalépésétől számított ötödik év végére a  Közösségben  érvényesülő védelemhez hasonló szintű védelmet biztosítson, ideértve  az ilyen jogok érvényesítéséhez  szükséges  hasonló  eszközöket is. A 65. cikkhez fűzött közös nyilatkozat szerint  a  felek megállapodtak abban, hogy az Európai Megállapodás  szempontjából a \"szellemi, ipari és kereskedelmi  tulajdon\"  az  EGK Szerződés 36. cikkében foglaltakhoz hasonló jelentéssel rendelkezik, azaz - egyebek között - magában foglalja a  kereskedelmi és szolgáltatási védjegyek védelmét.

A 65. cikknek ez a rendelkezése egyébként összhangban van a megállapodásnak  a  jogszabályok  közelítésére vonatkozó rendelkezéseivel (a 67-69. cikkekkel), voltaképpen az általános jogharmonizációs kötelezettség speciális, különös szintű megfogalmazását jelenti.

A 65. cikk továbbá előírja, hogy  Magyarországnak a megállapodás hatálybalépésétől számított ötödik év végéig csatlakoznia kell azokhoz a szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdonról szóló más sokoldalú  egyezményekhez,  amelyeknek a tagállamok szerződő felei, vagy amelyeket a tagállamok ténylegesen alkalmaznak. A megállapodás XIII.  melléklete szerint ilyen sokoldalú megállapodás a  védjegyek  nemzetközi lajstromozásával kapcsolatos Madridi Megállapodáshoz fűzött jegyzőkönyv, amelyet 1989-ben Madridban írtak alá. Az Európai Megállapodással létrehozott Társulási Tanács dönthet arról, hogy a 65. cikk más sokoldalú egyezményekre is  kiterjed.

Emellett a megállapodás XIII.  mellékletében  a Szerződő Felek megerősítették, hogy fontosságot tulajdonítanak a Párizsi Uniós Egyezményből, a Madridi  Megállapodásból és a Nizzai Megállapodásból  eredő  kötelezettségeiknek.  Az Európai Bizottság által a közép- és  kelet-európai  országok egységes belső piaci integrációjáról készített Fehér  Könyvnek a szellemi tulajdonra vonatkozó fejezete pedig hangsúlyt helyez a Szellemi Tulajdon Világszervezetében folyó, illetve végbement nemzetközi jogegységesítésre éppúgy, mint  a  GATT Uruguay-i Fordulójában létrejött TRIPS-egyezményre. A  szellemi tulajdon területén tehát a Közösséget, annak tagállamait, illetve Magyarországot  egyaránt,  kölcsönösen  kötelező sokoldalú nemzetközi szerződések előírásai mintegy  körülölelik, át-  meg átszövik az  Európai  Megállapodásban  vállalt jogharmonizációs kötelezettségeinket.

Ez különösen igaz a védjegyjogra: a hazai  szabályozás reformja során a Párizsi Uniós Egyezményben  megvalósult elemi  szintű  jogegységesítés  mellett  anyagi  jogi szempontból elsősorban a közösségi jogharmonizáció, eljárási szemszögből pedig főként a Védjegyjogi Szerződés és a TRIPS-egyezmény számít meghatározó dokumentumnak.

Összhangban az átfogó jogharmonizációs programmal, valamint a Fehér Könyv  szellemi tulajdonra vonatkozó ajánlásaival,  védjegyjogi  szabályozásunk reformja során elsősorban a  tagállamok védjegy-jogszabályainak közelítésére a  Tanács  által  kiadott  89/104/EGK irányelv rendelkezéseit kell figyelembe vennünk.

Az irányelv  szabályozza  a  védjegyoltalomban részesíthető  megjelölések körét, a lajstromozás  elutasítására, illetve a védjegy törlésére okot adó körülményeket, az oltalomból eredő jogokat, a védjegy használatával  kapcsolatos követelményeket és  a  használat  elmulasztásából  adódó jogkövetkezményeket. Az irányelv  a  harmonizációnak  azt  a technikáját alkalmazza, hogy egyfelől meghatározza azokat  a követelményeket, amelyeknek a tagállami jogszabályoknak  meg kell felelniük, másfelől szól arról is,  hogy  a  tagállamok még - opcionálisan - milyen további szabályokat  állapíthatnak meg. Az irányelv ezáltal vegyíti a  tagállamokra  kötelező jogharmonizációt  az opcionális (avagy fakultatív) harmonizációval. Az új védjegytörvény megalkotása során  az irányelv kötelező erővel megfogalmazódó (és nem csak az EK-n belül releváns) előírásaival  teljes összhangot kell teremtenünk, az irányelvben felkínált további szabályozási lehetőségekről pedig egyedileg kell határozni, eldöntve,  hogy  e lehetőségek közül melyeket váltsa valóra a magyar védjegyjog. Ez  utóbbi döntések meghozatalához a tagállami jogszabályok, valamint a közösségi védjegyről szóló  40/94/EK  rendelet  anyagi  jogi természetű szabályai adhatnak támpontot.

Az irányelv mellett jogharmonizációs  szempontból nem mellőzhető a közösségi védjegyről szóló - előbb  említett - 40/94/EK rendelet figyelembevétele. Jogharmonizációs kötelezettségeink a közösségi rendeleteknek csupán azokra a rendelkezéseire értelmezhetők, amelyek érvényesülése a közösségi kereteken, mechanizmusokon kívül, a közösségi intézményrendszer közbejötte nélkül is elképzelhető. A közösségi védjegyről szóló rendelet ilyen nézőpontból vegyes képet mutat; mindazonáltal azok a szabályai vannak jelentős többségben, amelyek csak a Közösségen belül értelmezhetők és  érvényesíthetők. A rendelet ugyanis szupranacionális, a Közösség egészére kiterjedő védjegyoltalmat  vezet  be; a közösségi védjegyoltalom hatálya csak csatlakozásunkat  követően  terjedhet ki Magyarországra. (A Fehér Könyv  irányadó  fejezete is ezt a felfogást erősíti meg.) A rendelet szabályai  azonban mégsem közömbösek a mai helyzetben sem  számunkra.  Egyrészt magyar bejelentők is igényelhetnek majd -  a  közösségi védjegyhivatal  működésének  megkezdését  követően - közösségi védjegyoltalmat. Másrészt - mint arra már utaltunk -  fontos adalékot szolgáltat a rendelet a hazai védjegyjogi reformhoz is annyiban, amennyiben a közösségi védjegy oltalmazhatósági feltételei, a lajstromozási akadályok és a törlési  okok,  a közösségi védjegy használatára vonatkozó rendelkezések  tükrözik, hogy közösségi szinten milyen  megoldásokat  fogadtak el az irányelvben a tagállamok nemzeti  jogalkotása  számára felkínált szabályozási lehetőségek közül. Emellett a  közösségi védjegyeljárások szabályozása is érdekes lehet a magyar jogalkotás szempontjából, de  csak  azzal  a  fenntartással, hogy a közösségi és a nemzeti  védjegyeljárásoknak  szükségképpen eltérő követelményeket kell kielégíteniük. Az eljárási jog a Közösségen belüli iparjogvédelmi jogharmonizációban lényegében érintetlen marad; a  közösségi  védjegyről  szóló rendelet eljárási szabályai  sem  értelmezhetők  közvetlenül nemzeti keretek között.

A közösségi jogszabályok közül végül azt a rendeletet kell megemlíteni, amelyet a Tanács adott ki a  hamisított, bitorlással előállított  áruk szabad forgalomba  kerülésének, exportjának, újbóli exportjának vagy  felfüggesztési eljárás alá vonásának megtiltásához szükséges  intézkedésekről. Ez a 3295/94/EK rendelet, melynek fő célja, hogy hatékony és gyors vámhatósági intézkedéssel  megakadályozzák a hamisított védjeggyel ellátott áruk behozatalát, kivitelét és forgalomba hozatalát. A Fehér Könyv e rendelet  szabályainak átvételét az ún. második szakaszba sorolja, védjegyjogunk reformja során azonban  célszerű  e  kérdésben  minél előbb teljes harmonizációt elérnünk.

A közösségi jogszabályokon kívül  jogharmonizációs szempontból gazdag tanulságokkal szolgál az Európai Bíróság joggyakorlata. Az Európai Bíróságnak azokat az  ítéleteit, amelyek az áruk szabad mozgásának követelményét  és  a szellemi tulajdonjogoknak a tagállamokban megvalósuló territoriális védelmét  egyeztetik  össze,  annak  ellenére  szem előtt kell tartanunk, hogy a Bíróság egyértelművé tette:  az ezekben az ítéletekben kialakított jogelvek az ún.  harmadik - Közösségen kívüli - országokkal folytatott kereskedelemben még társulási megállapodás alapján sem alkalmazhatók. Az Európai Bíróság e védjegyjogi tárgyú ítéletei ugyanis  a  védjegyoltalom lényegére, alapvető gazdasági rendeltetésére világítottak rá, és olyan alapvető tételeket  fogalmaztak  meg pl. a védjegyjog kimerülését illetően, amelyek a  Közösségen kívüli országok védjegyjogában is értelmezhetők.

8. Védjegyjogunk  újraszabályozása  szempontjából fontos az a kétoldalú megállapodás is, amelyet a Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya   kötött  a  szellemi  tulajdonról  (Magyar   Közlöny  1993/173. szám). E megállapodás külön rendelkezéseket tartalmaz a védjegyekre: szabályozza az oltalom tárgyát, a jogok megszerzését, az oltalom \"hatályát\" (vagy inkább: tartalmát), időtartamát, a használati és egyéb követelményeket,  valamint  kizárja a kényszerengedély lehetőségét, illetve megköveteli  a védjegy átruházásának lehetővé tételét. Emellett a  szellemi tulajdonjogok érvényesítésének külön cikket szentel. E  cikk lényegében a TRIPS-egyezmény azonos tárgyú  rendelkezéseivel egybehangzó szabályokat tartalmaz.

Figyelemre méltó, hogy a magyar félnek a megállapodás folytán  szükségessé  váló  jogszabály-módosításokat felsoroló - az amerikai fél által nyugtázott -  levele  védjegyjogi változtatási igényt nem jelzett. Hatályos szabályozásunk tehát összhangban áll már ma is e megállapodással.

Az amerikai-magyar kétoldalú szellemi tulajdoni megállapodás jelentősége azonban nagyobb annál, mintsem hogy csak az eddigi összhang megőrzésének szükségessége miatt említsük meg. Az  Európai  Közösségek  Tanácsának  védjegyjogi irányelvében felkínált szabályozási lehetőségek  szempontjából ugyanis lényeges a megállapodás X. cikke, mely az  egyéb kötelezettségekhez való  kapcsolatról  rendelkezik.  E  cikk egyfelől leszögezi, hogy a megállapodásban  semmi sem értelmezhető úgy, hogy az megakadályozná Magyarországot az  Európai   Megállapodás   65.  cikkében  és  XIII.  mellékletében - vagyis  a szellemi tulajdonra vonatkozó rendelkezéseiben - foglalt kötelezettségek  betartásában.  Másfelől  azonban  a megállapodás e cikke megköveteli, hogy jogharmonizációs  kötelezettségeink teljesítésekor az opcionális jogharmonizáció körében az \"európai menüből amerikai  ízlés szerint\" válasszunk:  \"jelen  Megállapodásban semmi  nem  értelmezhető  úgy, hogy az megakadályozná Magyarországot abban, hogy az ... Európai  Megállapodásban  vállalt  kötelezettsége  alapján,  a szellemi tulajdon védelmére vonatkozó nemzeti törvényeit  és szabályozásait oly módon alakítsa és/vagy módosítsa,  aminek révén biztosított megfelelésük az Európai Közösség azon szabályozásainak, döntéseinek, direktíváinak és az Európai  Bíróság azon döntéseinek, amelyek átvétele, illetve alkalmazása az EK tagállamok számára kötelező. Amennyiben az  Európai Közösségek szabályozásai, döntései, direktívái és az Európai Bíróság döntései választást  engednek  megvalósításuk  módját illetően, tartalmazva egy olyan lehetőséget, amely biztosítja a jelen Megállapodásból eredő kötelezettségek betartását, Magyarország olyan módon gyakorolja e bekezdés szerinti  jogait, hogy jelen  Megállapodás  rendelkezései  érvényesüljenek\".

9. A magyar  védjegyjog  nemzetközi  környezetének áttekintése annak megemlítésével válhat  teljessé,  hogy  az utóbbi időben a legfejlettebb  országok  sorra  újraalkották védjegytörvényeiket. Az Amerikai Egyesült Államokban a  védjegytörvény 1988-ban újult meg, a francia és a dán  törvényt 1991-ben, a svájcit 1992-ben, a német és az  angol  védjegytörvényt pedig 1994-ben kodifikálták újra. A magyar védjegyjog e világtendenciához csatlakozhat, éppúgy, ahogy  a  múlt század végi első védjegytörvényünk megalkotása idején tette.

IV.

1. Az elmúlt években fokozatosan a nemzetközi érdeklődés középpontjába került a szellemi tulajdonjogok megsértőivel szembeni fellépés hatékonysága. A nemzetközi kereskedelemben az utóbbi évtizedekben egyre nőtt az ún. tudásintenzív, a kutatás és a fejlesztés legfrissebb eredményeire támaszkodó, a csúcstechnológia körébe tartozó termékek aránya és fontossága. Az általános gazdasági és műszaki fejlődés mellett e jelenség arra is visszavezethető, hogy a hagyományos termékek piacán a fejlett országok komparatív előnyei jelentősen csökkentek a fejlődők javára. Ez a fejlett országokat arra indította, hogy erőforrásaikat a nagyobb komparatív előnyöket kínáló tudás- és kutatásintenzív - tehát a szellemi tulajdon védelmére szükségképpen nagymértékben építő - területekre csoportosítsák át. A csúcstechnológia területén ennek az erőforrás-átcsoportosításnak köszönhetően a termelési költségek már nem a legfontosabb összetevői a termék árában kifejeződő költségeknek. Lényegesebbek és számottevőbbek náluk az innovációs, azaz a kutatási és a fejlesztési költségek. Különösen igaz ez a csúcstechnika legfejlettebb területein: a gyógyszerek, a biotechnológiai termékek, a mikroelektronikai félvezető termékek, a szoftverek esetében. Más áruk és szolgáltatások költségei között pedig azok képviselnek igen jelentős arányt, amelyek az adott áru, illetve szolgáltatás ismertté tételével, goodwill-jének, fogyasztói reputációjának kialakításával kapcsolatban merülnek fel. A világkereskedelem mai körülményei között e költségek rendkívül magasra rúghatnak, pl. valamely sportruházat vagy üdítőital divatossá tételével vagy egy franchise-szerződésekre építő gyorsétterem-hálózat védjegyének népszerűsítésével összefüggésben.

A kutatás és a fejlesztés, illetve a piaci bevezetés költségeinek hatványozódása mellett az elmúlt években élesen kirajzolódott egy másik, e költségek megtérülése ellen ható tendencia: a technikai fejlődés magával hozta a viszonylag olcsó utánzási, másolási módszerek és eszközök megjelenését is. A jogosulatlan utánzás, másolás, \"kalózkodás\" révén előállított termékek tisztességtelen versenyt támasztanak: áruk kedvezőbben alakítható, mint az eredetieké, mivel az utánzáshoz szükséges beruházások mértéke jóval alatta marad az eredeti termék kifejlesztéséhez és piaci bevezetéséhez szükséges ráfordításokénak. Nem beszélve arról, hogy az utánzók az új termék kifejlesztőinek, az új mű megalkotóinak kockázatában sem osztoznak, hiszen \"biztosra mennek\": tevékenységüket a már befutott, sikeres termékekre, művekre összpontosíthatják. A hamisított, \"kalózkodással\" előállított termékek forgalma óriási veszteségeket okoz világszerte - főként a fejlett országok húzóágazatai számára. Ilyen körülmények között szükségszerű és természetes volt az érintett üzleti köröknek az a törekvése, hogy kormányaikat arra ösztönözzék: a szellemi tulajdonjogok magas szintű és hatékony védelmének szempontját fokozottan vegyék figyelembe kereskedelempolitikájuk alakításában.

2. A szellemi tulajdonjogok hatékony védelmére, a jogsértőkkel szembeni fellépés eszközeire, valamint a gyors és eredményes jogérvényesítés feltételeire vonatkozó nemzetközi szerződések jellegzetesen a nemzetközi kereskedelem és a szellemi tulajdon szabályozásának metszéspontjain jöttek létre. E területen a szakosított ENSZ-intézményben, a Szellemi Tulajdon Világszervezetében egyelőre még nem értek el átütő sikert. A jogérvényesítés hatékonyságát szolgáló rendelkezések elfogadására, illetve elfogadtatására nagyobb esély mutatkozott a kereskedelmi tárgyú egyezményekhez kapcsolódóan. A szellemi tulajdon hatékony védelmének kérdése ugyanis ez utóbbi esetben a kereskedelempolitika átfogó összefüggésrendszerében jelentkezett, szélesebb alkufolyamat részét képezte.

Az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) és a szellemi tulajdon nemzetközi védelme összekapcsolásának gondolata már a GATT-tárgyalások Tokiói Fordulójában is felvetődött. Az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Gazdasági Közösség azonban ekkor még eredménytelenül próbálkozott egy hamisítás elleni kódex (Anti-Counterfeit Code) elfogadtatásával. Az Uruguay-i Fordulóban azonban már sikerrel jártak  e törekvések: a TRIPS-egyezmény nemcsak a védelmi minimum anyagi jogi normáit tartalmazza, hanem - igen részletesen és terjedelmesen - a jogsértésekkel szembeni fellépés hatékonyságát szolgáló intézkedésekre is kitér. Ez olyannyira hangsúlyos része az egyezménynek, hogy még annak hivatalos elnevezése is utal \"a hamisított árukkal való kereskedésre\" mint az egyezmény egyik fő szabályozási tárgyára. A TRIPS-egyezménynek a szellemi tulajdonjogok érvényesítésére vonatkozó III. része az általános kötelezettségek megállapításán kívül külön-külön fejezetet szentel a polgári és államigazgatási eljárásoknak és jogkövetkezményeknek, az ideiglenes intézkedéseknek, a határintézkedésekre (border measures) vonatkozó speciális követelményeknek, valamint a büntetőjogi  jogkövetkezményeknek és eljárásoknak. A TRIPS-egyezmény e szabályai nagy hatást gyakoroltak mind a nemzetközi, mind a nemzeti jogfejlődésre.

A szellemi tulajdonról megkötött amerikai-magyar kormányközi megállapodáson is tetten érhető e hatás: VII. cikke ugyanis a szellemi tulajdonjogok érvényesítését a TRIPS-egyezményben foglaltakat tükrözve szabályozza.

Az Európai Megállapodáson alapuló iparjogvédelmi és szerzői jogi jogharmonizációs kötelezettségeink teljesítése szempontjából is kiemelkedően fontos a hatékony jogérvényesítés eszközeinek megteremtése: a megállapodás 65. cikke világossá teszi, hogy az Európai Közösségben érvényesülő védelemhez hasonló szintű védelem biztosításának követelménye különösképpen kiterjed a szellemi tulajdonjogok érvényesítéséhez szükséges - a Közösségben alkalmazottakhoz hasonló - eszközökre is. A Fehér Könyv ezzel teljes összhangban hangsúlyozza a TRIPS-egyezmény rendelkezéseinek való megfelelés fontosságát, külön felhíva a figyelmet az ideiglenes intézkedésekre, a határintézkedésekre és a büntetőjogi szankciókra. (Meg kell továbbá jegyezni, hogy az EFTÁ-val kötött szabadkereskedelmi megállapodásunk - melyet az 1993. évi LXXXIII. törvény hirdetett ki - szintén tartalmaz a szellemi tulajdonjogok hatékony érvényesítésével kapcsolatos szabályokat.)

Természetesen az egyes országok nemzeti jogalkotása az előbbiekben ismertetett nemzetközi jogfejlődéssel kölcsönhatásban alakult: egyes nemzeti jogszabályok meghozatala a nemzetközi harmonizációt tette szükségessé és sürgőssé, bizonyos országok pedig figyelemre méltó megoldásokat alkalmaztak nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségeik teljesítésére. Élenjárónak bizonyult e területen az Amerikai Egyesült Államok: e tekintetben elegendő talán a védjegybitorlás ellen 1984-ben meghozott törvényre (Trademark Counterfeiting Act), valamint a vámtörvénynek a határintézkedésekkel kapcsolatos rendelkezésére (337. cikkére) utalni. Követendő példaként emlegetik azt a törvényt, amelyet Németország fogadott el 1990-ben a bitorlás és a \"kalózkodás\" elleni intézkedésekről (Produktpirateriegesetz). Figyelemre méltó szabályokat tartalmaz e tárgyban továbbá - egyebek között - a francia, az olasz és a svájci védjegytörvény is.

3. Az előzőekben bemutatott nemzetközi, illetve jogharmonizációs követelményeknek hatályos jogunk és jelenlegi intézményrendszerünk nem tesz kellő mértékig eleget. A változtatás szükségessége azonban nemcsak a viszonylag súlyos (pl. a TRIPS-egyezmény tekintetében a Kereskedelmi Világszervezet vitarendezési mechanizmusában érvényesíthető) nemzetközi jogi és kereskedelmi szankciók fenyegetéséből ered, hanem arra is visszavezethető, hogy az elmúlt években hazánkban nőtt a jogsértések száma és ezzel összefüggésben egyre élesebben jelentkeztek a hatékony jogérvényesítés előtt álló akadályok.

4. Mindezekre tekintettel a törvényjavaslat egyik fontos célja, hogy hozzájáruljon a jogérvényesítés hatékonyságának javításához. Ennek érdekében szabályozza újra a védjegybitorlás polgári anyagi jogi jogkövetkezményeit, illetve vezet be lényeges újdonságokat a védjegyperekben alkalmazható ideiglenes intézkedést illetően. Ezenkívül a törvényjavaslat megadja a szükséges felhatalmazást a szellemi tulajdonjogok megsértésével szemben a vámigazgatási eljárásban alkalmazható intézkedések bevezetéséhez, lehetővé téve a jogsértő áruk belföldi forgalomba kerülésének megakadályozását. A törvényjavaslat a jogérvényesítés feltételeinek korszerűsítését nem szűkíti a védjegyekre és a földrajzi árujelzőkre, hanem az említett változtatásokat kiterjeszti a szellemi tulajdon valamennyi formájára.

V.

A védjegyjog törvényi szintű szabályozását indokolja - a magyar  jogi hagyomány és a nemzetközileg elterjedt gyakorlat mellett - a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (Jat.) is, amely 5. §-ának f) pontjában előírja, hogy a szellemi alkotáshoz fűződő jogokat és kötelességeket törvényben kell szabályozni. 

A törvényjavaslat szakít a hatályos szabályozás kétszintűségével és a védjegyek oltalmával összefüggő jogok és kötelezettségek egységes, átfogó törvényi szintű kodifikációját valósítja meg. Ezzel eleget tesz a Jat. 15. §-ának (2) bekezdésében és 18. §-ának (3) bekezdésében támasztott követelményeknek: nem ad a szabályozás tárgykörébe tartozó alapvető jogok és kötelességek megállapítására felhatalmazást és kerüli az indokolatlanul többszintű szabályozást. Figyelemmel van ugyanakkor arra, hogy - az Alkotmánybíróságnak a 14/1994. (III. 10.) AB határozatban kifejtett álláspontja szerint is - a Jat. 5. §-ának f) pontja alapján a szellemi alkotáshoz fűződő (avagy pontosabb és korszerűbb terminológiával a szellemi tulajdonból eredő) jogok és kötelességek nem minden részletszabálya igényel törvényi szintet. Ezért a javaslat rendelet alkotására ad felhatalmazást a szellemi tulajdonjogok megsértésével szemben a vámigazgatási eljárásban alkalmazható intézkedések szabályozására, valamint a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek földrajzi árujelzőinek oltalmával kapcsolatos részletes szabályok megállapítására. Szintén rendeleti szintre utalja a védjegybejelentés és a földrajzi árujelzőre vonatkozó bejelentés részletes alaki szabályainak meghatározását.  A javaslat fenntartja továbbá az iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló 1992. évi IV. törvény 3. §-ának (2) bekezdésében a díjak megállapítására adott felhatalmazást is.   

Végül meg kell jegyezni, hogy az 1970. évi 18. törvényerejű rendelettel kihirdetett Párizsi Uniós Egyezmény megköveteli az egyezményben részes országoktól, hogy központi iparjogvédelmi hatóságot tartsanak fenn.  Ez Magyarországon a Magyar Szabadalmi Hivatal. 

RÉSZLETES INDOKOLÁS

Az 1. §-hoz


A védjegyjogi szabályozás körében az elsőként felvetődő és az egyik legfontosabb anyagi jogi kérdés az oltalom tárgyának, vagyis annak a meghatározására vonatkozik, hogy mely feltételeket kell valamely árujelzőként használt megjelölésnek kielégítenie ahhoz, hogy védjegyoltalomban részesülhessen. A törvénynek tehát mindenekelőtt rendelkeznie kell arról, hogy milyen megjelölésekre szerezhető védjegyoltalom.

Hasonlóan az egyéb iparjogvédelmi oltalmi tárgyakhoz - amelyek esetében a vonatkozó törvények pl. a szabadalmazható találmány, az oltalomban részesíthető minta fogalmát határozzák meg - a védjegy sem általában, hanem az oltalomképesség kritériumai alapján ragadható meg.

	Az oltalomképes védjegy lényegadó ismérve, hogy megkülönböztető képességgel kell rendelkeznie. Csak a megkülönböztetésre alkalmas megjelölések tudják betölteni a forgalomban a védjegy funkcióit; a megkülönböztető képességgel nem rendelkező megjelölések kizárólagos joggal való lefoglalása, használatukra a védjegyjogosult monopóliumának biztosítása indokolatlan volna mind a versenytársak, mind a fogyasztók szempontjából.

	Az oltalom tárgya tehát a piaci \"áruk\" - a különböző vállalatoktól származó termékek és szolgáltatások - megkülönböztetésére alkalmas megjelölés lehet.   Az elvileg   számításba  jövő megjelölések közül egyeseket - eltérő okok miatt - minden védjegytörvény kizár az oltalomból. A kizáró okok két típusát alkalmazzák a védjegytörvények: az abszolút kizáró okok eleve, minden áruval és szolgáltatással kapcsolatban, a relatív okok viszont csak meghatározott áruk, illetve szolgáltatások tekintetében akadályozzák meg a megjelölés védjegyoltalmát.

	A védjegyoltalom tárgyát tehát - a hazai hagyománynak és az általános nemzetközi gyakorlatnak megfelelően - a pozitív követelmény (a megkülönböztethetőség) és a negatív feltételek (a kizárások) együttes definiálásával kell szabályozni.

	Az oltalomképesség hiánya egyaránt jelent lajstromozási akadályt és törlési okot; vagyis az oltalom valamely feltételének meg nem felelő védjegybejelentést el kell utasítani, illetve - ha mégis lajstromozzák a védjegyet - annak oltalmát az előírt eljárásban meg kell szüntetni.

	A védjegyoltalom tárgya tekintetében az új törvényi szabályozás során elsődlegesen az európai közösségi joghoz való közelítés követelményét kell érvényesíteni. Ebből a szempontból a tagállamok védjegy-jogszabályainak közelítésére a Tanács által kiadott 89/104/EGK irányelv idevonatkozó rendelkezései a legfontosabbak, amelyek egyik része kötelező, másik része pedig fakultatív, opcionális jellegű. Az európaihoz hasonló védjegyfogalom kialakításához figyelembe kell venni továbbá a közösségi védjegyről szóló 40/94/EK rendelet előírásait és az EU-tagországok nemzeti törvényeinek megfelelő rendelkezéseit is.

	Hatályos védjegytörvényünk, az 1969. évi IX. törvény (Vt.) 2. §-a szerint megkülönböztetésre alkalmas a megjelölés, ha az árunak más azonos vagy hasonló árukkal szemben sajátos, eltérő jelleget ad. A törvény nem tekinti a megjelölést alkalmasnak a megkülönböztetésre, ha azt az áru megjelölésére általánosan használják, vagy pedig, ha az kizárólag az áru fajtáját, minőségét, mennyiségét, jellemzőit, rendeltetését, értékét, származási helyét vagy előállítási idejét tünteti fel. Akkor sincs a megjelölésnek megkülönböztető jellege, ha kizárólag az áru nevéből vagy egyszerű ábrázolásából áll. A csak számokból, kiejthető szót nem képező betűkből vagy egyszerű ábrából álló megjelölés csakis korábbi ismertsége  esetén tekinthető alkalmasnak a megkülönböztetésre. A megkülönböztethetőség fogalmának megítélését az idők folyamán számos jogeset formálta és tette árnyalttá. A \"Magnetophon\" nem lajstromozható hang- és képfelvevő készülékre (Legf. B.Pkf. IV.20.025/1987.), az \"Americanwear\" amerikai ruházati termékre  (Legf. B. Pkf. IV. 20. 984/1991.); a \"Bedford\" viszont annak ellenére alkalmas a megkülönböztetésre, hogy a térképen földrajzi névként szerepel (BH 1987/160.). A Vt. példálózóan felsorolja a megkülönböztetésre alkalmas megjelölések egyes fajtáit is, melyek a következők: a szó, a szóösszetétel, az ábra, a kép, a színösszetétel, a sík vagy térbeli alakzat, a hang- vagy fényjel, valamint az előbbiek együttes alkalmazása.

	Az európai közösségi irányelv 2. cikkének fogalommeghatározása szerint védjegy lehet bármely grafikailag ábrázolható megjelölés - beleértve a személyneveket, ábrákat, betűket, számokat, a termék formáját vagy kiszerelését - amennyiben a megjelölés alkalmas arra, hogy az egyik cég termékét vagy szolgáltatását más cégek áruitól vagy szolgáltatásaitól megkülönböztesse. Az irányelv ezen túlmenően nem foglalkozik a megkülönböztető képesség definiálásával, sem pozitív, sem negatív módon, hanem a továbbiakban részletesen szabályozza az oltalomból kizárt megjelöléseket. Ezek  sorában viszont néhány olyant is említ, amely a megkülönböztethetőséggel függ össze. Ilyen pl., hogy a megjelölés nem lehet leíró jellegű vagy az áru megnevezésére használatos (3. cikk  /1/ bek.).

	Figyelemre méltó - bár csak fakultatív - rendelkezése az irányelvnek, hogy az oltalmat a forgalomban szerzett megkülönböztető képesség alapján még akkor is lehetővé teszi, ha ezt a képességét a védjegy a bejelentést követően szerezte meg (3. cikk /3/ bek.). Ilyen módon nem elvont, a valós piaci megmérettetéstől független vizsgálat és döntés tárgya a megkülönböztető képesség. Így pl. a forgalomban szokásosan a termék tulajdonságainak kifejezésére használt, s ezért kizárólagos joggal eredetileg nem lefoglalható jelekre is oltalom szerezhető, ha az üzleti forgalomban megkülönböztető képességet szereztek. Ez a szabály méltányolja a megjelölés ismertté tételére fordított befektetést, s nem csorbítja a fogyasztói érdeket sem.

	A védjegy utólag is elvesztheti megkülönböztető képességét, vagyis \"degenerálódhat\". A megkülönböztető jelleg - az európai felfogás szerint - a védjegynek olyan tulajdonsága, amely idővel mindkét irányban változhat, amely feltétel meglétét nem kizárólag az elsőbbség időpontjára vetítve kell megítélni.

	A közösségi védjegyről szóló rendeletnek a megkülönböztető jelleggel és a védjegyek lehetséges fajtáival kapcsolatos rendelkezése (4. cikk) megegyezik az előbbi irányelvvel, s ezt a definíciót az EU-tagországok újjáalkotott jogszabályai is sorra átveszik. Ebből a szempontból az egyes nemzeti jogokban  legfeljebb olyan eltérések figyelhetők meg, hogy Franciaországban hang és hologram lehet védjegy tárgya, illat és fény viszont nem, a Benelux államok hivatala hangra nem, az amerikai illatra is ad védjegyet; a Védjegyjogi Szerződés pedig nem vonatkozik a hang- és az illatmegjelölésekre.

	A kifejtettekből megállapítható, hogy hatályos védjegytörvényünknek a megkülönböztető jelleggel kapcsolatos szabályozása alapvetően ma is megfelelő, s kellően tág teret enged a megkülönböztetés céljából alkalmazott megjelölések fajtáinak megválasztása terén is.

	A lényeges változtatás igénye nélkül ugyan, de - amint az Európai Szabadalmi Egyezménnyel  harmonizált új szabadalmi  törvény esetében történt -  az új védjegytörvényben is szükséges az európai definíció átvétele. Az egységes fogalomrendszer bevezetése ugyanis az EU-ban érvényesülőhöz hasonló és az azzal azonos értékű oltalom biztosítását célzó szabályozás kiindulási pontja. Az egyszerűbb, tömörebb fogalom átvétele, a grafikus ábrázolás követelményének hangsúlyozása nem jelent szűkítést a választható megjelölésfajták tekintetében sem, mivel ennek a hang- és fényjelek is megfelelnek, hiszen ilyen módon való reprodukálhatóságuk jelenleg is feltétele az oltalomnak. Az európai felfogásra tekintettel a kizárt megjelölések szabályait is úgy kell megalkotni, hogy azok sorában a megkülönböztetésre alkalmatlanok is szerepeljenek.

	A fentiekre tekintettel a törvényjavaslat 1. §-a a grafikai ábrázolhatóságban, valamint a megkülönböztető képességben határozza meg a megjelölés oltalomképességének alapvető feltételeit. A megkülönböztetőség követelménye csakis más személyek áruival vagy szolgáltatásaival kapcsolatban érvényesül; azonos jogosult alapvetően egyező több megjelölésre - ún. védjegycsaládot képezve - szerezhet védjegyoltalmat.

	A törvényjavaslat nem példálózva, hanem kimerítő jelleggel sorolja fel a védjegyoltalomban részesülő megjelölések fajtáit. Ebből következik, hogy pl. az illatmegjelölések - a legtöbb országhoz hasonlóan - esetleges grafikai ábrázolhatóságuk ellenére sem részesülhetnek védjegyoltalomban. Az illat egyébként sokkal inkább a termék tartalmi (műszaki) tulajdonságainak hordozója és kifejezője, mintsem árujelző.

	A fogalommeghatározás egyértelműségét szolgálja, hogy egyes megjelölésfajtáknál néhány tipikusan jelentkező változatot - a személynevet, a jelmondatot (szlogent), az áru és a csomagolás formáját - külön megemlít a felsorolás. A különféle megjelölésfajták összetétele, elemeinek kombinációja ugyancsak oltalomképes.


A 2-6. §-okhoz


	Hatályos védjegytörvényünk rendelkezései szerint a megkülönböztető képesség hiányán kívül is vannak olyan okok, amelyekre tekintettel nem adható valamely megjelölésre védjegyoltalom. Ezek egyik csoportját azok az ún. abszolút kizáró okok képezik, amelyek esetében a megjelölés önmagában, bármilyen áru és szolgáltatás tekintetében alkalmatlan a lajstromozásra; a másik csoportot képező ún. relatív kizáró okok viszont csak azonos vagy hasonló áruk vagy szolgáltatások tekintetében gátolják a védjegyoltalmat.

	A Vt. 3. §-ának (1) bekezdése értelmében - az árujegyzéktől függetlenül - egyáltalán nem  részesíthető védjegyoltalomban a megjelölés, ha megtévesztésre alkalmas, használata jogszabályba vagy társadalmilag elfogadott erkölcsi szabályba ütköznék, másnak személyhez fűződő jogát sérti, vagy pedig másnak az országban közismert védjegyével azonos vagy ahhoz az összetéveszthetőségig hasonló (még akkor is, ha ez a közismert megjelölés belföldön nincs lajstromozva). A közismert védjegynek ez a fokozott védelme megfelel az ipari tulajdon oltalmára létesült Párizsi Uniós Egyezmény 6.bis cikkének; a törvény végrehajtási rendelete pedig külön értelmezi a megtévesztésre való alkalmasságot. A közismert védjeggyel kapcsolatos jogalkalmazási szempontokat - többek között - a MOTTO-ügyben hozott végzés fejtette ki (BH 1990/296.), a közismert családi név jogosulatlan használatát pedig a \"Chagall\"-eset érinti (BH 1993/548.).

	A Vt. 3. §-ának (2) bekezdése alapján, a Párizsi Uniós Egyezmény 6.ter cikkével összhangban, abszolút értelemben, tehát az árujegyzéktől függetlenül ki van zárva továbbá a védjegyoltalomból az a megjelölés is, amely kizárólag valamely állam, hatóság, hivatalosan elismert nemzetközi szervezet megnevezéséből, rövidítéséből, zászlójából, címeréből, jelvényéből vagy ezek utánzatából áll. E \"felségjelzések\" azonban a védjegy elemeként - az illetékes szerv hozzájárulásával - felhasználhatók.  A magyar állami felségjelek tekintetében ez a védjegyjogi szabályozás kellő összhangban áll a Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek és a Magyar Köztársaságra utaló elnevezésnek a használatáról szóló 1995. évi LXXXIII. törvény rendelkezéseivel is. E törvény szerint a címernek, illetőleg a zászlónak a védjegy elemeként való felhasználását az ipari és kereskedelmi miniszter engedélyezheti, a védjeggyel ellátni kívánt áru tekintetében illetékes miniszter véleményének kikérése után.

	A relatív kizáró okokat a Vt. 3. §-ának (3) bekezdése határozza meg; ezek szerint azonos vagy hasonló áruk tekintetében nem részesülhet védjegyoltalomban a megjelölés, ha

	- hivatalosan elfogadott ellenőrzési, szavatossági, hitelesítési jegyből, bélyegből vagy ezek utánzatából áll;
	- korábban más javára védjegyoltalom alatt állt, s az oltalom lemondás vagy megújítás hiánya miatti megszűnése óta két év még nem telt el;
	- másnak védjegyoltalom alatt álló vagy korábbi védjegyével, illetve lajstromozás nélkül ténylegesen használt megjelölésével azonos, vagy ahhoz az összetéveszthetőségig hasonlít;
	- szabadalmazott növény- vagy állatfajta neve.

	A védjegylajstromozási gyakorlatban a leggyakoribb elutasítási okként az összetéveszthetőségig fennálló hasonlóság fordul elő. Az ilyen ütközések egyes típusai bőségesen nyomon követhetők a bírósági ítélkezésben: az összetéveszthetőség elbírálásánál azt kell vizsgálni, hogy az egybevetett védjegyek milyen összbenyomást gyakorolnak a vásárlóra (BH 1993/354.); azonos vagy hasonló árura vonatkozó megjelölés összetéveszthetőségének megítélése szempontjából nincs ügydöntő jelentősége a vásárlóközönség szűkebb körének, valamint annak sem, hogy külföldön mindkét megjelölés oltalmat élvez (BH 1992/21.). Az ábrás védjegyek hasonlóságának megítélésénél pedig elsősorban az ábrák összhatását kell figyelembe venni (BH 1993/311.).

	Az európai közösségi irányelv mind az abszolút, mind a relatív kizárások tekintetében kötelező jellegű és fakultatív (opcionális) előírásokat egyaránt megfogalmaz. A kötelező rendelkezéseket valamennyi EU-tagország védjegyjogának tartalmaznia kell, s azokat a közösségi védjegyről szóló rendelet is átvette (7. és 8. cikk).

	Az európai közösségihez hasonló védjegyjog megalkotása iránti igény megkívánja, hogy az irányelvben foglalt kötelező kizárásokat a magyar jogi szabályozás  adaptálja; azokat a törvényjavaslat megfelelően tartalmazza.

	A kötelező jellegű, abszolút - az árujegyzéktől független - kizáró okokat az irányelv a 3. cikk (1) bekezdésében és e cikk (3) bekezdésének első mondatában definiálja. Ezek között elsőként szerepel az a szabály, amely a grafikus ábrázolás lehetőségének hiánya miatt védjegyként be nem jegyezhető megjelölésekről szól. A megkülönböztető erővel (képességgel) nem rendelkező megjelölések ugyancsak nem részesíthetők védjegyoltalomban. Az említett lajstromozási akadályokat a Vt. és a hagyományos magyar felfogás nem a kizárások körében, hanem külön - a megkülönböztető képesség pozitív előfeltételével kapcsolatban - tárgyalja. A törvényjavaslat áttér az európai gondolatmenetnek megfelelő és ma már nemzetközileg általánosan alkalmazott fogalmi és szerkezeti megoldásra.

	Az irányelv a megkülönböztető erővel nem rendelkező megjelölések általánosságban történő kizárásán (3. cikk /1/ bek. b) pont) túl a fogalmat értelmező részletes rendelkezéseket is tartalmaz. Ezek szerint ki vannak zárva a védjegyoltalomból azok a megjelölések, amelyek kizárólag olyan jelzésből vagy adatból állnak, amelyek a forgalomban az áru vagy a szolgáltatás fajtájának, minőségének, mennyiségének, rendeltetésének, értékének, földrajzi származásának, előállítási idejének vagy más hasonló ismérvének a feltüntetésére szolgálnak,  amelyeket az általános nyelvhasználatban vagy az üzleti kapcsolatokban állandóan és szokásosan alkalmaznak, továbbá amely megjelölések az áru jellege által megkívánt vagy a műszaki hatás eléréséhez szükséges, illetve az áru értékének a lényegét hordozó formából állnak (3. cikk /1/ bek. c)-e) pont). E szabályok alapján azonban nincs kizárva az oltalomból a megjelölés, ha már a bejelentés előtt - használata révén - megszerezte a megkülönböztető képességet (3. cikk /3/ bek. első mondat). A megkülönböztető képességnek a bejelentést követő megszerzése esetén az irányelv egyik opcionális - a törvényjavaslat által ugyancsak alkalmazott - rendelkezése teremt kivételt az oltalomból való kizárást előíró szabály alól.

	Az európai közösségi irányelv 3. cikke (1) bekezdésének f)-h) pontjai a kötelező jellegű és abszolút kizáró okok között olyanokat szabályoznak, amelyek a hagyományos magyar jogi felfogás alapján és a Vt. szerint is a kizárások közé tartoznak. E rendelkezések értelmében nem részesülhetnek védjegyoltalomban - függetlenül az árujegyzéktől - azok a megjelölések, amelyek

	- sértik a közrendet vagy a közerkölcsöt;
	- alkalmasak arra, hogy a fogyasztó közönséget megtévesszék pl. az áru vagy a szolgáltatás fajtája, minősége vagy földrajzi származása tekintetében;
	- kizárólag a Párizsi Uniós Egyezmény 6.ter cikkének hatálya alá tartozó állami, hatósági és nemzetközi szervezeteket megillető \"felségjelzések\"; a védjegy elemeként pedig akkor, ha nélkülözik az illetékes szerv hozzájárulását.

	A kötelező - minden EU-tagország számára előírt - kizáró okok között az irányelv 4. cikkének (1)-(3) bekezdései szabályozzák azokat, amelyek relatív jellegűek, vagyis  csak meghatározott áruk vagy szolgáltatások tekintetében akadályozzák a megjelölés védjegykénti lajstromozását. Ki van zárva az oltalomból a megjelölés, ha egy korábbi védjeggyel azonos, és az áruk vagy szolgáltatások - amelyekre a védjegyet kérték - azonosak azokkal az árukkal vagy szolgáltatásokkal, amelyekre a korábbi védjegy oltalma vonatkozik (4. cikk /1/ bek. a) pont). A kizárás további esete, amikor a megjelölésnek a korábbi védjeggyel való azonossága vagy az ahhoz való hasonlósága, valamint a hozzájuk tartozó áruk és szolgáltatások azonossága vagy hasonlósága a fogyasztó közönség részéről az összetévesztés veszélyével jár, amely magában foglalja annak lehetőségét, hogy a megjelölést a korábbi védjeggyel gondolatilag összekapcsolják (4. cikk /1/ bek. b) pont). A Párizsi Uniós Egyezmény 6.bis cikkének hatálya alá tartozó, az országban közismert - lajstromozott vagy lajstromozatlan - védjegyek  az irányelv 4. cikke (2) bekezdésének d) pontja alapján  csupán relatív lajstromozási akadályt képeznek a későbbi védjegybejelentéssel szemben, mégpedig az előbb tárgyalt két esetre előírtaknak megfelelően. Ettől eltér a Vt. 3. §-a (1) bekezdésének d) pontjában foglalt hatályos magyar rendelkezés, amely a közismert védjeggyel való ütközést abszolút kizáró okként szabályozza. 

	Az irányelvnek a \"korábbi védjegy\" fogalmát értelmező egyes rendelkezései értelemszerűek (pl. hogy a nemzeti védjegyek mellett a nemzetközi - \"madridi\" - védjegyeket is figyelembe kell venni, továbbá, hogy az időrendet a bejelentési napok, illetve az elsőbbségek szerint kell megítélni). Más szabályok csak az EU-hoz, illetve a közösségi védjegyrendszerhez történő csatlakozásunk után  válnak a magyar védjegyjog szempontjából relevánssá. 

	Az európai közösségi irányelvnek az abszolút és a relatív kizáró okokra vonatkozó fakultatív előírásait, opcionális normáit az EU tagországai is különbözőképpen ültették át belső jogukba. A német és a spanyol törvény az opcionális normák túlnyomó hányadát, a francia egy részét, Dánia és a Benelux államok törvényei pedig csak a szükséges minimumot vették át.

	Ezeknek a rendelkezéseknek a törvényjavaslatba történő beillesztéséről mérlegelés alapján kellett dönteni.

	Az irányelv 3. cikkének (2) bekezdése az abszolút - árujegyzéktől független - kizáró okok között fakultatív rendelkezést tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha

	- használata a védjegyjogon kívül eső egyéb jogi normába ütközik;
	- intenzív szimbólumtartalommal rendelkezik (pl. vallási jelkép);
	- a felségjelek közé nem tartozó olyan kitüntetésre, jelvényre, címerre vonatkozik, amelynek használatához közérdek fűződik;
	- rosszhiszeműen jelentették be lajstromozásra.

	A felsoroltak közül az egyéb jogi normába ütközés és a rosszhiszemű bejelentés szankcionálása - a jogbiztonság szempontjából - az új magyar törvényben is feltétlenül  indokolt. A Vt. 3. §-a (1) bekezdésének b) pontja is kizárja a megjelölést az oltalomból, ha használata jogszabályba ütközik. A rosszhiszeműséggel kapcsolatos szabályt a német és az angol törvény is átvette. A másik két említett fakultatív rendelkezés meghonosítása mellett szintén jelentős jogi és erkölcsi érvek szólnak.

	Az irányelv az egyik abszolút kizáró ok alóli kivétel párjaként tartalmazza a megkülönböztető képesség utóbb történő megszerzésével kapcsolatos opcionális szabályt (3. cikk /3/ bek. második mondat). Ezt a német és az angol jog egyaránt átvette; indokoltnak látszik, hogy az új hazai törvény szintén tartalmazzon ilyen rendelkezést.

	A relatív kizáró okok, vagyis az azonos vagy hasonló árukra érvényesülő lajstromozási akadályok között szabályozza az európai közösségi irányelv azt az esetet, ha valamely jó hírű nemzeti védjeggyel azonos vagy ahhoz hasonló megjelölésre eltérő árujegyzék tekintetében igényelnek védjegyoltalmat, amennyiben ez a későbbi bejelentés a korábbi jóhírnevet élvező nemzeti védjegy megkülönböztető képességét, illetve hírnevét tisztességtelenül kihasználja vagy rontja (4. cikk /4/ bek. a) pont). 

	A jó hírű védjegy kiterjedtebb védelmére vonatkozó jogi megoldást a gazdasági élet igényei kényszerítették ki, s ezt a versenyjogias védjegyszabályt - úgy tűnik - az EU tagországainak mindegyike elfogadta. A gazdasági verseny tisztaságának követelményei a jó hírű  védjegyekkel kapcsolatos szabályok átvételét indokolják. S amíg a kötelező jellegű - a jóhírnevet élvező közösségi védjegyre vonatkozó - rendelkezéshez való igazodásunk csak később időszerű, addig az opcionális norma átvétele máris indokolt az új magyar védjegytörvény megalkotása során.

	Az európai közösségi irányelv 4. cikke (4) bekezdésének b)-e) pontjai további fakultatív relatív kizáró okokat szabályoznak. Ezek szerint azonos vagy hasonló áruk tekintetében nem lehet védjegyoltalmat engedélyezni arra a megjelölésre:

	- amelyet más lajstromozás nélkül korábban ténylegesen használt (belföldön), s akinek engedélye nélkül a használat jogellenes volna,
	- amely másnak névhez, képmáshoz fűződő jogába, szerzői jogába vagy ipari tulajdonjogába ütközik,
	- amely egy megszűnt korábbi védjeggyel azonos vagy ahhoz hasonló, ha az oltalom megszűnésétől még nem telt el meghatározott idő, kivéve, ha a korábbi védjegyet nem is használták.

	Az előző opcionális szabályokat  szintén átvették egyes EU-tagországok. A fenti kizáró rendelkezéseket bizonyos részben a hatályos magyar törvény is alkalmazza a személyhez fűződő jogokkal, a nem lajstromozott és a megszűnt védjegyekkel kapcsolatos kizárások körében. A tartalmi egyezésen felül a kívánatos terminológiai összhangot is szolgálja a törvényjavaslat  azzal, hogy e normákat  megfelelően átveszi.

	Nem indokolt annak a fakultatív jellegű irányelvi normának az adaptációja, amely szerint relatív lajstromozási akadálynak számít, ha a megjelölés összetéveszthető valamely külföldön használt védjeggyel, amennyiben a bejelentő rosszhiszeműen járt el (4. cikk /4/ bek. g) pont). A rosszhiszemű bejelentés ugyanis önálló kizáró okot képvisel, a külföldi használat különös védelme pedig nem szükséges.

	A törvényjavaslat  mindezek alapján a kizáró okok - a lajstromozási akadályok és törlési okok - korszerű rendszerét építi ki. Megkülönbözteti az abszolút és a relatív kizárásokat; az előbbiekre a \"feltétlen kizáró okok\", az utóbbiakra pedig a \"viszonylagos kizáró okok\" magyar szóhasználatot vezeti be.

	A törvényjavaslat 2. §-a a megkülönböztetésre alkalmatlan megjelöléseket zárja ki a védjegyoltalomból; e feltétlen kizáró okok körében a megkülönböztető képesség hiányának tipikus eseteit példálózóan szintén meghatározza. A magyar védjegyjogban újszerű a megkülönböztető képesség utólagos megszerzésére vonatkozó - a kizárást feloldó - rendelkezés. Az eset fordítottját, a védjegy utólagos degenerálódását a törvényjavaslat 30. §-a megszűnési okként kezeli.

	A feltétlen - az árujegyzéktől független - kizáró okok másik csoportjába a törvényjavaslat 3. §-a szerint a közrendbe, a közerkölcsbe, illetve a (védjegyjogon kívüli) jogszabályba ütköző, a fogyasztók megtévesztésére alkalmas, valamint a rosszhiszeműen bejelentett megjelölések tartoznak. Kizárt az ún. felségjelek és közérdekű jelzések lajstromozása is; ezek a védjegy elemeként - hozzájárulással - továbbra is felhasználhatók. A nemzeti színek felhasználása nem esik e korlátozás alá. Új a magyar jogban a vallási, illetve egyéb világnézeti szimbólumok kizárása a védjegyoltalomból; ezek a védjegy elemeként - külön engedély nélkül - felhasználhatók.

	A törvényjavaslat 4. §-a a viszonylagos (relatív) kizáró okok közül azokat szabályozza, amelyek korábbi  védjegyjogon alapulnak. A megjelölés és az áruk, illetve szolgáltatások azonossága - további feltétel nélkül - kizárja a későbbi megjelölés oltalmát.

	Ha a megjelölés és az árujegyzékben szereplő áruk, illetve szolgáltatások közül az egyik azonos, a másik pedig hasonló, mint a korábbi védjegynél, a kizárás további feltétele az összetéveszthetőség. Ennek elvont zsinórmértéke a fogyasztókban általában kialakuló megítélés, amely - köztudottan - inkább alapul a felületes benyomáson, mint az alapos elemzésen. Az összetéveszthetőséget a formális hasonlóság mellett a gondolati képzettársítás (asszociáció) is megalapozhatja. A 4. § (1) bekezdésének b) pontja - a jóval bonyolultabbb szövegezés elkerülése és az európai irányelvvel való egyezés miatt - elvben az eseteknek azt a variációját is magában foglalja, amikor a szembeállított megjelölések és az áruk is azonosak; a látszat ellenére ez az eset nyilvánvalóban az a) pont hatálya alá esik.

	A közösségi irányelv hatására bevezetett szabály erősíti a jó hírű védjegy védelmét abban a tekintetben is, hogy - belföldön megszerzett reputációjának lehetséges sérelme esetén - eltérő áruk, illetve szolgáltatások tekintetében is kizárja a későbbi elsőbbségű megjelölés oltalmát. A jó hírű védjegy fokozott védelmét a törvényjavaslat az oltalom tartalmára vonatkozó rendelkezések (12. §) körében is biztosítja.

	A korábbi védjegyek közé tartoznak természetesen mind a nemzeti, mind a nemzetközi úton lajstromozott korábbi elsőbbségű védjegyek. A védjegyek közismertségének, illetve jó hírűségének fogalmi kritériumát és e fogalmak egymáshoz való viszonyát a joggyakorlatnak kell kialakítania, a kibontakozó nemzetközi jogegységesítés várható eredményeinek felhasználásával.

	A kellően nem használt védjegy nem képez lajstromozási akadályt. Ez a joghatás - a hatályos jogtól eltérően - nem függ a korábbi védjegy megszűnésének megállapításától.

	A törvényjavaslat 5. §-a a viszonylagos kizáró okok között szabályozza a más személyhez fűződő jogába, illetve korábbi szellemi tulajdonjogába ütköző megjelöléseket. Ezeknél a relativitás értelemszerűen nem jelentheti az áruk, illetve szolgáltatások azonosságát vagy hasonlóságát; erre a rendelkezések szövegezése sem utal. A személyhez fűződő és a szellemi tulajdonjogok hatóköre kizáró okként egyéb tekintetben viszonylagos; függ pl. a név gyakoriságától, a személy ismertségétől és attól is, hogy az illetőt miről ismerik. E jogok hatókörét a konkrét esetben felmerülő szempontok alapján kell megítélni.

	A lajstromozás nélküli belföldi használat a hatályos jognál szűkebb körben  - csak, ha a korábbi használó engedélye nélküli használat önmagában is jogszabályba ütközne - eredményezi a későbbi megjelölés kizárását a védjegyoltalomból. Újszerű rendelkezés az is, hogy csak a lejárat miatt megszűnt védjegyek akadályozzák további két évig a más által történő lajstromozást. 

	A törvényjavaslat 6. §-a a képviselő, illetve az ügynök jogosulatlan cselekményét szankcionálja azzal, hogy az általa bejelentett megjelölést kizárja a védjegyoltalomból. A jogaiban megsértett személy további jogosultságairól rendelkezik a törvényjavaslat 14. §-a és 19. §-ának (5) bekezdése.






A 7. és 8. §-okhoz



	A védjegyjogi oltalomképesség szabályozásának egyik súlyponti kérdése az, hogy egyes relatív kizáró okok mennyiben háríthatók el az akadályozó jog - az azonos vagy hasonló megjelölésen fennálló korábbi védjegyjog vagy valamely egyéb jog - alanyának hozzájáruló nyilatkozatával, az ún. \"consent\"-tel. A consenttel kapcsolatos jogalkotási kérdés a piacgazdasági-versenyjogi aspektus és az ehhez társuló polgári jogias megoldás, valamint a fogyasztóvédelmi ihletésű és igazgatási típusú megoldás közötti választás dilemmájaként tűnhet fel, ám a kérdés ennél lényegesen árnyaltabb megközelítése indokolt.

	Hatályos védjegytörvényünk nem tartalmaz tételes rendelkezést - sem tiltást, sem megengedést - a hozzájáruló nyilatkozatra és annak az egyes kizáró okok körében való érvényesítésére nézve. A jogalkalmazási gyakorlat hosszú időn át következetesen és mereven ellenállt azoknak a - főként külföldi - bejelentői kísérleteknek, amelyek során a korábbi védjeggyel az összetéveszthetőségig fennálló hasonlóság (Vt. 3. § /3/ bek. c) pont) egyes határeseteiben igyekeztek az ellentartott korábbi megjelölés jogosultjának consentjével a relatív lajstromozási akadályt elhárítani (BH 1984/146., BH 1974/14.). A bírósági gyakorlatot jelzi az ún. SIFROL-ügyben hozott végzés (BH 1992/757.) is, amely szerint a versenytárs hozzájárulása nem teszi mellőzhetővé az egyéb feltételek vizsgálatát, a vásárlóközönség jogos érdekeinek védelmében.

	Az elutasító álláspont a védjegyjog egyalanyúságát és a fogyasztói érdeket hangsúlyozó érvekkel bástyázta körül magát, s ultima ratioként a hasonló gyógyszernevek összetévesztésének lehetséges veszélyeire hivatkozott.

	Az utóbbi esztendőkben a jogalkalmazás szintjén óvatos nyitás történt a hozzájáruló nyilatkozatok figyelembevétele terén. Ennek keretei úgy jelölhetők meg, hogy - hatósági, illetve bírósági mérlegeléstől függően - az összes körülmény megítélése körében a consent figyelembevétele vezethet olyan eredményre, hogy a korábbi védjeggyel való ütközésre alapozott feltételezés elhárul, s a megjelölést lajstromozzák. A jelenlegi gyakorlat csak a hasonló megjelölések, illetve a hasonló áruk esetén tulajdonít jelentőséget a consentnek; azonos megjelölés és árujegyzék esetén a törvényes lajstromozási akadályt a hozzájáruló nyilatkozat sem háríthatja el. A consenttel kapcsolatos megváltozott gyakorlat fogadtatása kedvező. A hozzájáruló nyilatkozat figyelembevétele önmagában ugyanúgy nem mond ellent a fogyasztói érdekeknek, mint ahogyan az sem, hogy a hatályos törvény alapján már egy negyedszázada lehetőség van a védjegy átruházására és a védjegylicenciára. A védjegyjog tehát már ma sem sugallja azt, hogy az adott védjeggyel ellátott termék időtől és tértől függetlenül ugyanattól a gyártótól származik.

	A nemzetközi jogfejlődés pedig ennél is tovább megy; az európai jogi harmonizáció jegyében a magyar jogalkotás sem térhet ki a consent tételes jogi bevezetése elől.

	Volt olyan nézet, hogy hazánkban még nem érett a versenyhelyzet ahhoz, hogy az összetéveszthető védjegyek oltalmát általánosságban a felek közötti egyezkedésre lehetne bízni, a nem kevésbé fontos fogyasztói érdeket kitéve az összetéveszthetőségből adódó veszélyeknek, tévedéseknek. A fejlődő versenyviszonyok közepette mégis több teret kell engedni a versenytársi szempontoknak. E vélemény szerint ezért célszerű volna a hivatalból észlelt ütközés esetén a hozzájáruló nyilatkozatot fokozottan figyelembe venni, ha a megjelölések nem azonosak, hanem csak hasonlóak, anélkül azonban, hogy a consent a későbbi megjelölés automatikus lajstromozását eredményezné. Olyan vélemény is hangot kapott, hogy hozzájáruló nyilatkozat esetén a lajstromozást csak olyan esetben lehetne megtagadni, ha az sérti a fogyasztók érdekeit.

	Végül határozott - jogi szempontból nem kevésbé megalapozott - törekvések irányultak annak elérésére is, hogy a korábbi védjeggyel vagy más személy személyiségi jogával való ütközés esetén a relatív lajstromozási akadályt a consent kötelezően - hatósági mérlegelés lehetősége vagy egyéb feltétel nélkül - hárítsa el.

	Az európai közösségi irányelv 4. cikkének (5) bekezdése fakultatív előírást tartalmaz a consenttel kapcsolatban, amely szerint a korábbi jogosult hozzájárulása esetén a későbbi - azonos vagy hasonló - megjelölésre a védjegyoltalmat nem lehet megtagadni. A közösségi védjegyről szóló rendelet a relatív lajstromozási akadályok körében szabályozza a consentet. A korábbi védjegyekkel való ütközés (azonosság vagy hasonlóság) érvényesítésére csak az ütköző megjelölés jogosultjának kérelmére indult  felszólalási és törlési eljárásban, valamint bizonyos perekben van lehetőség. Ilyen felszólalásra vagy törlési kérelemre pedig a korábbi jogosult hozzájárulása esetén nyilvánvalóan nem kerülhet utóbb sor.

	A hozzájáruló nyilatkozat főként az angolszász jogrendszerben terjedt el, a német és a francia jogban a relatív kizáró okokat - a közösségi védjegyrendszerhez hasonlóan  - nem vizsgálják hivatalból. Az új (1994. évi) angol védjegytörvény - amely változatlanul vizsgálni rendeli a relatív lajstromozási akadályokat - az európai közösségi irányelv opcionális szabályával azonosan, úgymond \"kényszerpályásan\" szabályozza a consentet; vagyis a hozzájáruló nyilatkozat - hivatali mérlegelés nélkül - elhárítja a korábbi védjeggyel vagy egyéb joggal (névjoggal) való ütközés egyébkénti következményét, a lajstromozás megtagadását. Hasonló a dán törvény megoldása.

	Az európai közösségi irányelvnek való megfelelés kérdése a consent tekintetében - a szabály opcionális jellege miatt - nem merül fel közvetlenül. Az EU-tagországok jogához hasonló szabályozás követelménye így a nemzeti törvényekre és a közösségi védjegyről szóló rendeletre irányítja a figyelmet. Ezek pedig - mint láttuk - vagy a consent kötelező elfogadásán, vagy pedig azon - az egyező eredményre vezető - jogi megoldáson alapulnak, amely szerint csak a korábbi védjegy vagy más jog jogosultja kezdeményezheti a relatív kizáró ok érvényesülését.

	A törvényjavaslat azon az alapon áll, hogy - a hagyományos eljárási rendet fenntartva - valamennyi oltalomképességi feltétel a lajstromozás előtt hivatalból vizsgálatra kerül. Ebből következik, hogy a consent szabályozása mellőzhetetlen. Az európai közösségi jogi felfogásnak - mint látható - a hozzájáruló nyilatkozat teljes hatályú figyelembevétele felel meg; annak korlátozott, feltételekhez kötött válfaja nem eurokonform.

	A fogyasztói érdekekre való hivatkozás a consenttel szemben - úgy tűnik - ma már nem helytálló. A fogyasztók érdekeit önmagában semmiben sem csorbítja az, hogy a consent folytán akár azonos, akár hasonló védjegy található egy másik cégtől származó - akár ugyanolyan, akár másfajta - terméken is, amennyiben az áru jó, ha megfelel a vásárló igényeinek. Mint ahogyan nem attól lesz becsapott a fogyasztó, hogy - ugyancsak a jogosult hozzájárulása folytán - licencia vagy átruházás eredményeként, illetve közös, kollektív vagy tanúsító védjegyként látja viszont ugyanazt a megjelölést különböző gyártók termékein. Vagyis már régóta alig, az európai felfogás szerint pedig egyáltalán nem tartozik a védjegy szükségképpeni funkciói közé, hogy arról kizárólag egyetlen cég egyetlen termékét lehessen felismerni. A fogyasztói érdekeket a védjegyjog önmagában a  védjegyhasználat révén védi a leginkább, lehetővé teszi a vásárló minősítését és választását. Többes védjegyhasználat esetén  - akár consent, akár más ok folytán kerüljön arra sor - mindegyik használó közösen őrzött érdeke, hogy egyikük se kockáztassa a fogyasztó bizalmát. Ez a közös érdek - beláthatóan - jobban képes vezérelni a védjegyhasználat folyamatát, mint bármilyen külső beavatkozás; s egyúttal ez szolgálja a leginkább a fogyasztók érdekeit is. A fogyasztói érdekek valós megsértését (pl. a jogos minőségi kifogásokat) nyilvánvalóan szankcionálni kell, de a védjegyjogon kívül.
	
	A consent befogadásával szemben érezhető bizalmatlanság a törvényelőkészítés során - az érvek hatására - megszűnt.

	A törvényjavaslat 7. §-a a hozzájáruló nyilatkozat érvényességét nem köti különleges alaki feltételekhez. A consenttel előidézett jogi helyzet stabilitását célozzák a hozzájárulás megmásítását célszerűen korlátozó rendelkezések. Adott esetben a nyilatkozat semmisségének következményei a Ptk. általános szabályai alapján természetesen bekövetkeznek.

A 9-10. §-okhoz

 A Vt. 4.  §-ának (1) bekezdése értelmében a védjegy és a védjegy jogi oltalma csak azt illeti meg, aki a megjelölést a  törvényben  előírt eljárás útján lajstromoztatja. A védjegyoltalom tehát  hatályos jogunk szerint a lajstromozáshoz kötődik, a Vt. csak  a lajstromozott megjelölést nevezi védjegynek. A Vt. 5. §-a is közvetve ezt az alapelvet fejezi  ki:  a  védjegyoltalom - e rendelkezés szerint - a bejelentés  napjára  visszaható  hatállyal a lajstromozáskor keletkezik.

A Vt. 4. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezés azt is egyértelművé teszi, hogy  az  oltalom  megszerzéséhez nem szükséges a megjelölés tényleges használatát vagy az arra irányuló szándékot igazolni. Emellett az is világos a Vt. alapján, hogy a megjelölés tényleges használata  nem  keletkeztet védjegyoltalmat. Ezt a bírósági gyakorlat is  megerősítette, annak kimondásával, hogy a  tényleges  használat  a védjegybejelentő részére sem biztosít kizárólagosságot a bejelentés előtti időre (BH 1987/399.). Hozzá kell tenni, hogy  versenyjogunk tiltja a védjegyoltalom alatt nem  álló, de  jellegzetes és ismertté vált megjelölés szolgai  utánzását, ily módon a lajstromozatlan megjelölések - bizonyos feltételek megléte esetén - versenyjogi védelemben  részesülhetnek. Erre a bírói gyakorlat számos példát  szolgáltatott (pl. BH 1988/398., BH 1993/702., BH 1995/394.).

Hatályos jogunk  szerint  a megjelölés (védjegy) használatának ugyan több szempontból is van jogi jelentősége, azonban az oltalom  keletkezése,  megszerzése nem kötődik a megjelölés használatához.  Sem  olyan módon, hogy a tényleges használat révén  védjegyoltalom  keletkezhetne, sem úgy, hogy az oltalom megszerzésének előfeltétele lenne a tényleges megjelölés-használat vagy  az  arra irányuló szándék.

E megközelítés általánosnak  tekinthető  a jogösszehasonlítás alapján is.

A Párizsi Uniós Egyezmény nem rendelkezik kifejezetten arról, hogy a védjegyoltalom milyen módon keletkezhet, mindazonáltal védjegyjogi szabályai nyilvánvalóan abból indulnak ki, hogy az oltalom  megszerzéséhez  bejelentés  és lajstromozás szükséges. Az egyezmény 6.bis cikke  jelenti  az egyetlen eltérést e tekintetben: ez a cikk a közismert  védjegyekről rendelkezik, és szabályai akkor is érvényesülnek, ha a közismert védjegyet nem lajstromozzák. A  tagállamok így a lajstromozástól függetlenül  kötelesek  védelemben részesíteni e védjegyeket.

A védjegyek nemzetközi lajstromozására vonatkozó  Madridi  Megállapodás  szerint  a  nemzetközi  védjegyet lajstromozás alapján illeti meg az oltalom.

A Védjegyjogi Szerződés számol azzal a  lehetőséggel, hogy a tagállamok a lajstromozást a megjelölés használatához vagy az erre irányuló szándékhoz kötik. A  szerződés 3. cikke így a lehetséges  bejelentési  kellékek  között felsorolja a használattal, illetve a  használati  szándékkal kapcsolatos nyilatkozatot, igazolást is. 

A GATT Uruguay-i Fordulójában létrejött  TRIPS-egyezmény szintén a  védjegyoltalom lajstromozással  történő megszerzéséből indul ki, 15. cikkének (3) bekezdésében azonban megengedi a tagállamoknak, hogy a lajstromozhatóságot  a használattól tegyék függővé. E lehetőséget azonban megszorításokkal, feltételekkel biztosítja; így pl. a védjegy  tényleges használata nem lehet a lajstromozási kérelem benyújtásának előfeltétele. Az egyezmény  16. cikkének (1) bekezdése pedig megerősíti, hogy  a  tagállamok a használat alapján is biztosíthatnak jogokat a védjegyre.

Az európai közösségi irányelv a lajstromozással keletkező védjegyoltalmat szabályozza,  de  nem  rendelkezik arról, hogy az oltalom csak  lajstromozással  keletkezhetne. Az irányelv preambuluma szerint az irányelv nem fosztja  meg a tagállamokat attól a lehetőségtől, hogy továbbra is  oltalomban részesítsék a lajstromon kívül, használattal szerzett védjegyeket, de ez utóbbiakat csak annyiban veszi  figyelembe, amennyire a lajstromozott védjegyekkel való  kapcsolatuk szabályozása miatt szükséges. Egyes rendelkezéseiben (pl. 4. cikkében) ennek megfelelően kifejezetten szól  a  lajstromozatlan védjegyekhez kapcsolódó jogokról, elismerve ezáltal a lajstromon kívül  szerzett  védjegyoltalom  lehetőségét.  Ez utóbbi fajtájú védjegyoltalmat azonban az irányelv nem  szabályozza. (Még az oltalomból folyó jogok  tekintetében  sem, hiszen az irányelv e tárgyban rendelkező 5. cikke a lajstromozott védjegyből eredő jogokról szól.) 

A közösségi védjegyről szóló rendelet 6.  cikke a lehető legegyértelműbben szögezi le, hogy csak  lajstromozással szerezhető közösségi védjegyoltalom.

Az amerikai-magyar szellemi tulajdoni  megállapodás III. cikkének 3. bekezdése szerint a  védjegyjogosultság lajstromozással vagy használattal szerezhető meg,  mindkét félnek gondoskodnia  kell  viszont  védjegylajstromozási rendszer  létrehozásáról.  A  lajstromozás  előfeltételeként megkövetelhető a védjegy használata.

Az egyes külföldi jogszabályok viszonylag tarka képet mutatnak a megjelölés tényleges használata és  a  védjegyjogosultság megszerzése  közötti összefüggést  illetően. Abban egységesek, hogy az oltalom keletkezhet  lajstromozással, abban nem, hogy használattal is, illetve, hogy a  tényleges használat szükséges-e a lajstromozáshoz. 

Az Amerikai  Egyesült  Államokban  használattal keletkezhet védjegyoltalom, a lajstromozáshoz pedig  szükséges a védjegy tényleges használata  vagy  az  erre  irányuló szándék igazolása. A japán, a francia, az olasz és a  svájci védjegyjog viszont pl. csak a lajstromozással keletkező védjegyoltalmat ismeri el, a lajstromozásnak pedig nem feltétele a megjelölés használata. Az angol védjegytörvény is  csak lajstromozott védjegyekről rendelkezik. Köztes megoldást alkalmaz a német és a dán jog: a lajstromozáson  kívül  keletkezhet védjegyoltalom a megjelölés tényleges  használata útján is. A német jog szerint ehhez az szükséges, hogy a  védjegy az érdekelt körökben ismertté váljon az  üzleti  forgalomban történő használat révén. A dán jog pedig egyértelművé teszi, hogy használat útján  sem  szerezhető  oltalom  olyan megjelölésre, amely nem lenne lajstromozható.

Mindezek alapján az új  védjegytörvényben  célszerű továbbra is a lajstromozáshoz kötni  a  védjegyoltalom megszerzését. A használat vagy a használati szándék igazolása ehhez nem követelhető meg.

Megfontolásra csak az a kérdés érdemes, hogy  a magyar jog is elismerje-e a lajstromon kívüli oltalomszerzés lehetőségét - hasonlóan a német és a dán joghoz.  Egy  ilyen megoldás kétségkívül erősítené a lajstromozatlan, de ténylegesen használt  megjelölések  jogi  helyzetét.  Ennek  \"ára\" azonban a jogbizonytalanság  lenne:  míg  a  védjegylajstrom közhitelesen és bárki számára hozzáférhető módon tanúsítja a védjegyekkel kapcsolatos jogokat,  addig  a  lajstromozatlan megjelölések esetében már az is tisztázatlan, vitatható volna, hogy a megjelölés megszerezte-e a  használat  eredményeképpen a lajstromon kívüli oltalmat, a védjeggyel  kapcsolatos jogokat, körülményeket pedig nem  tanúsítaná  közhiteles nyilvántartás. Kialakult  piaci  viszonyok,  szilárd  üzleti etika hiányában az ilyen bizonytalanság hátrányos  következményekkel járhat. Emellett versenyjogunk kielégítő  védelmet nyújt a lajstromozatlan megjelölésekkel kapcsolatos tisztességtelen piaci magatartásokkal szemben. A használattal  való oltalomszerzésnek nincs hagyománya a  magyar  védjegyjogban. Az új védjegytörvényben tehát  nem  indokolt változtatni a hatályos szabályozásnak azon  az  alapelvén, hogy védjegyoltalom kizárólag a bejelentés alapján történő lajstromozással keletkezhet.

A törvényjavaslat mindezekre figyelemmel - követve a hazai védjegyjogi hagyományt is  és figyelembe véve a nemzetközi jogi szempontokat - a lajstromozáshoz köti a védjegyoltalom megszerzését. A védjegyoltalom azt illeti meg, aki a megjelölést lajstromoztatja; az oltalom a lajstromozáskor keletkezik, igaz, a bejelentés napjára visszaható hatállyal (9.§. /1/ bek., 10. §).

Hatályos védjegyjogunk korlátozza azoknak a körét, akik védjegyre oltalmat szerezhetnek. A védjegyre nem szerezhet oltalmat bárki, hanem  - a Vt. 4. §-ának /2/ bekezdése szerint - csak  \"vállalat, szövetkezet, gazdasági tevékenység  folytatására  feljogosított más szerv vagy személy\". A lehetséges védjegyjogosultak körét megvonó e rendelkezés szövegezése, terminológiája mára elavult; s maga a korlátozás  - a megfogalmazással együtt - tartalmilag is  időszerűtlenné vált.

A  Párizsi  Uniós  Egyezmény  nem  tartalmaz  e tárgyban speciális szabályt.

A Madridi Megállapodás a nemzetközi  védjegybejelentés benyújtására való jogosultságot csupán a  bejelentő állampolgársága, illetve honossága szempontjából  szabályozza: csak a valamely tagállamban honos bejelentők nyújthatnak be nemzetközi bejelentést. A bejelentő személyére  vonatkozó egyéb korlátozást az egyezmény nem tartalmaz. 

A Védjegyjogi Szerződés 3. cikkének (7)  bekezdése értelmében egyik szerződő állam  sem  követelheti  meg, hogy a védjegybejelentés részeként a bejelentő a  cégjegyzék (vagy más kereskedelmi nyilvántartás) alapján készült  kivonatot vagy tanúsítványt nyújtson be, továbbá azt sem  írhatják elő a tagországok a bejelentő számára, hogy  a  bejelentésben tüntesse fel, hogy ipari vagy kereskedelmi  tevékenységet folytat, illetve, hogy ezt igazolja.  E  rendelkezések látszólag csupán eljárási követelményt  fogalmaznak  meg:  a felsoroltak nem írhatók elő védjegybejelentés kötelező  kellékeként, elemeként. Ilyen alaki előírások hiányában azonban az anyagi jogi szabály is értelmét  veszti:  ellenőrizhetetlenné válik annak a követelménynek a betartása, hogy a  védjegyre csak vállalat, vagyis gazdasági tevékenység folytatására jogosult személy szerezhet oltalmat. A Szellemi  Tulajdon Világszervezetének Nemzetközi Irodája által a Védjegyjogi Szerződés - gyakorlatilag érdemi változtatás nélkül elfogadott - tervezetéhez fűzött kommentár a  szerződés  idézett rendelkezéseinek aggály nélkül anyagi jogi jelentőséget  tulajdonít: a Nemzetközi Iroda szerint a cégkivonat (egyéb kereskedelmi nyilvántartási tanúsítvány) azért nem követelhető meg a bejelentés kellékeként, mert nem zárható el a bejelentő az oltalomszerzéstől akkor sem, ha nem  szerepel  a  cégjegyzékben. Hasonlóképpen, az ipari vagy kereskedelmi  tevékenységre vonatkozó nyilatkozat,  illetve  bizonyíték  azért nem követelhető meg, mert olyan  személyek,  szervezetek  is lehetnek - a kommentár szerint -  védjegytulajdonosok,  akik maguk nem folytatnak ilyen tevékenységet.

Az Európai Közösség  védjegyjogi irányelve  nem rendelkezik e kérdésről; az irányelv hatálya nem  terjed  ki arra, hogy a tagállamok nemzeti jogszabályai milyen követelményeket támaszthatnak a védjegyoltalom szerzésére való  jogosultság tekintetében. Ezt az irányelv preambuluma is megerősíti, amikor arról szól, hogy a tagállamok a  védjegybejelentéseket elutasíthatják, illetve a lajstromozott védjegyeket törölhetik olyan okok alapján,  amelyekről  az  irányelv egyáltalán nem rendelkezik; a  preambulum  a  védjegyoltalom szerzésére való jogosultságot kifejezetten ilyen  kérdésként említi meg.

A közösségi védjegyről szóló rendelet 5.  cikke viszont egyértelműen nem köti ahhoz a feltételhez a védjegyoltalom szerzésére való jogosultságot,  hogy   a   bejelentő folytat-e gazdasági tevékenységet. E cikk  ugyan  meghatározott honossági követelményeket támaszt a bejelentőkkel szemben, de (1) bekezdése értelmében a bejelentő egyébként  természetes személy vagy bármilyen jogi személy lehet, ideértve a közjog alapján létrehozott hatóságokat is. A 4. cikk pedig a rendelet  alkalmazásában jogi személynek minősíti azokat a szervezeteket is, amelyek - bár nem jogi  személyek - személyes joguk szerint jogokat szerezhetnek, kötelezettségeket vállalhatnak, perelhetnek és perelhetők.

A nemzeti jogszabályok a védjegyoltalom szerzésére való jogosultságot illetően a liberalizálás  tendenciáját mutatják. Az új német törvény pl. nem vette át a  korábbinak azt a rendelkezését, hogy védjegyoltalmat csak  vállalat szerezhet, így ma már védjegytulajdonos lehet  természetes személy, jogi személy vagy  személyek  olyan  együttese, amely jogok és kötelezettségek alanya lehet (pl. közkereseti vagy betéti társaság). A  francia  törvény  szerint  bármely természetes vagy jogi személy védjegytulajdonos lehet. A japán és a svájci törvény bárki számára lehetővé teszi az  oltalomszerzést. Igaz, ezzel szemben pl. a  dán  jogszabály  a védjegy fogalmi elemének tekinti, hogy a megjelölést \"kereskedelmi vállalkozás\" használja. Az olasz törvény pedig  azok számára ad módot védjegyoltalom szerzésére, akik a  megjelölést áruk előállításával és kereskedelmével,  illetve  szolgáltatások nyújtásával összefüggésben használják vagy  használni kívánják saját vállalkozásukban  vagy  az ellenőrzésük alatt álló vállalkozásban. Emellett  oltalmat  szerezhet  az is, akinek a védjegyét más vállalkozás az ő hozzájárulásával használja vagy használni  kívánja.  Védjegytulajdonos  lehet továbbá az olasz törvény szerint az állam, valamint a regionális, a megyei és a települési önkormányzat is.

Új  védjegytörvényünk  megalkotásakor  célszerű volna a liberalizálás tendenciáját követni. A Vt. indokolása annak idején azzal magyarázta a lehetséges védjegytulajdonosok személyére vonatkozó megszorítást, hogy \"a védjegy  rendeltetésszerű használata más részére nem indokolt\". Ez az \"érvelés\" mai gazdasági  viszonyaink  között talaját vesztette. A vállalkozás, a piacrajutás szabadsága mellett nincs értelme annak, hogy vizsgáljuk:  a  bejelentő folytat-e, illetve folytathat-e gazdasági, avagy  vállalkozási tevékenységet. Az egyéni vállalkozás  -  az  1990. évi  V.  törvény  rendelkezései  szerint  -  alanyi   jogon, egyszerű bejelentés alapján gyakorolható. A gazdasági társaságok, a szövetkezetek és az  egyéb  gazdálkodó  szervezetek létrehozása tekintetében sem érvényesülnek  olyan  általános személyi korlátozások, amelyekre figyelemmel határt  lehetne vonni a  gazdasági  tevékenység  folytatására  feljogosított személyek és az arra nem  jogosultak  között.  A  non-profit szervezetek (alapítvány, egyesület, közhasznú társaság stb.) elsődlegesen ugyan nem folytathatnak gazdasági tevékenységet (ld. a Ptk. 62. §-ának (3) bekezdését, 74/A. §-ának (1)  bekezdését, illetve 57.  §-ának  (1)  bekezdését),  kiegészítő jelleggel, a non-profit tevékenység érdekében azonban  igen. A Ptk. 685. §-ának c) pontja az államot, a helyi  önkormányzatot, a költségvetési szervet, az egyesületet, a  köztestületet, valamint az alapítványt is a  gazdálkodó  szervezetek közé sorolja a gazdálkodó tevékenységükkel összefüggő polgári jogi kapcsolataik tekintetében. Értelmezhetetlen volna  a hatályos jogszabályok alapján, ha az új védjegytörvény  változatlanul csak \"gazdasági tevékenység folytatására jogosult személy\" számára tenné lehetővé védjegyoltalom szerzését.

A lehetséges védjegytulajdonosok személyi körének korlátozása nem volna  alkalmas  eszköz  a  rosszhiszemű védjegylajstromozások kiszűrésére sem. A rosszhiszemű lajstromozás másképp gátolható meg, illetve szankcionálható  (pl. a védjegy törlése  útján, ld. a javaslat 3. §-a /1/ bekezdésének c) pontját és 33. §-a /1/ bekezdésének a) pontját). A szóban forgó korlátozás a  védjegy tényleges használatát  sem  biztosítja:  önmagában  az, hogy a bejelentő gazdasági tevékenységet folytat, nem garancia arra, hogy a védjegyet használni is fogja. Ha a bejelentő nem folytat gazdasági tevékenységet, a  védjegybejelentés éppenséggel az annak megkezdésére irányuló szándékát is  jelezheti, illetve ahhoz szükséges is lehet.  Hatékonyabb ösztönzést biztosít a védjegyjog a védjegy tényleges  használatára a használat elmaradásának esetére  előírt  jogkövetkezményekkel, mint a védjegytulajdonosok  személyére  vonatkozó korlátozások révén (ld. a javaslat 18. §-át és a hozzá kapcsolódó szabályokat).

Mindezek alapján a törvényjavaslat olyan szabályozást tartalmaz, amely bárki, illetve bármely jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság számára módot ad védjegyoltalom szerzésére. Nem teszi az oltalomszerzés feltételévé, hogy a bejelentő gazdasági tevékenységet folytasson. Ezenkívül az sem feltétele az oltalomszerzésnek, hogy a bejelentő olyan árukkal, szolgáltatásokkal kapcsolatos tevékenységet folytasson, amelyekre a védjegy lajstromozását kéri (9. § /2/ bek.).

Meg kell jegyezni, hogy a törvényjavaslat - a 9. § /2/ bekezdésében foglalt főszabálytól eltérve - csupán bizonyos szervezettípusok számára teszi lehetővé együttes védjegy lajstromoztatását (ld. a 96. § /1/ bekezdését), illetve egyes vállalkozásokat kizár az oltalomszerzés lehetőségéből a tanúsító védjegyeket illetően (ld. a 101. § /2/ bekezdését).
 
A védjegyoltalom szerzésére való jogosultsággal kapcsolatos  kérdés, hogy az új  védjegytörvény  miként szabályozza a külföldiek  oltalomszerzési  lehetőségét, illetve a külföldieknek adott oltalomból  folyó  jogokat.  A Párizsi Uniós Egyezményben kimondott és  a  TRIPS-egyezményben, illetve az amerikai-magyar szellemi tulajdoni  megállapodásban megerősített nemzeti elbánási elv erre  a  kérdésre világos választ ad. Hazai iparjogvédelmi jogalkotási  hagyományunk szerint a külföldieknek biztosított nemzeti elbánásra iparjogvédelmi jogszabályaink külön nem utalnak. Elegendő ugyanis, hogy a Párizsi Uniós Egyezményt belföldi jogszabály kihirdette. Elvben feltehető az a  kérdés,  hogy  a  Párizsi Uniós Egyezmény 2-3. cikkei alapján a tagországokban nemzeti elbánásra jogosult személyeken kívüli külföldiek részére  az új védjegytörvény csak viszonosság  esetén  biztosítson-e  a belföldiekkel azonos jogokat vagy viszonosság  híján  is.  A kérdés gyakorlati jelentősége azonban csekély, hiszen a  Párizsi Uniós Egyezménynek több mint 120 ország a tagja és az egyezmény 3. cikke szerint az is jogosult a nemzeti elbánásra, aki az egyezményben nem részes ország állampolgára (vagy nem ott létesített jogi személy),  de  valamelyik  tagország területén lakik vagy ott valóságos és működő ipari vagy  kereskedelmi vállalkozása, telepe van. Emellett a TRIPS-egyezmény a Párizsi Uniós Egyezményben nem részes államok  viszonyában is az utóbbiban foglaltakkal azonos tartalommal követeli meg a nemzeti elbánás biztosítását. A viszonosság  kérdése tehát csak rendkívül szűk körben, elenyésző számú esetben vetődhet majd fel egyáltalán.

Figyelemre méltó, hogy az új német törvény mellőzte a korábbinak azt a szabályát, amely szerint külföldiek csak akkor  szerezhettek  védjegyjogot,  ha  ezt  nemzetközi szerződés vagy viszonosság lehetővé tette. A változtatás indokaként a Párizsi Uniós Egyezmény széles  körű tagságára és arra hivatkoztak, hogy a nem tagállamok viszonylatában pedig rendkívül körülményes és hosszadalmas a viszonosság megállapítása.

Célszerűnek tűnik ezért, hogy az új védjegytörvény a külföldiek számára minden  esetben  nemzeti  elbánást biztosítson, függetlenül attól, hogy arra  a  Párizsi  Uniós Egyezmény vagy a GATT TRIPS-egyezmény alapján,  illetve  viszonosságra  hivatkozva  igényt  tarthatnak-e.  

E követelményt a törvényjavaslat akként érvényesíti, hogy - hasonlóan a hatályos joghoz - nem tartalmaz külön, az általános szabályoktól eltérő rendelkezéseket a külföldiek jogairól, oltalomszerzési lehetőségeiről. Ez nem jelenti azt, hogy a javaslat ne élhetne, illetve ne élne a nemzetközi egyezményekben - pl. a Párizsi Uniós Egyezmény 2. cikkének /3/ bekezdésében vagy a TRIPS-egyezmény 3. cikkének /2/ bekezdésében - a nemzeti elvárás  elve alól engedett kivételek nyújtotta lehetőségekkel (ld. a javaslat 44. §-át).

Hatályos jogunk  szerint egy védjegynek csak  egy  jogosultja  lehet. A Vt. 4. §-ának (3) bekezdésében szabályozott együttes, avagy kollektív védjegyen kívül a magyar jog nem ad módot arra, hogy több bejelentő ugyanarra a védjegyre közösen szerezzen oltalmat.  Míg tehát szabadalmi jogunk ismeri a közös szabadalmat, védjegyjogunk nem teszi lehetővé a közös védjegyoltalmat.

A nemzetközi egyezmények és  az európai  közösségi jogszabályok nem adnak  eligazítást  e  kérdésben.

A külföldi jogszabályok szemléje változatos képet mutat a közös védjegyoltalom lehetőségének kérdésében. A német jog nem zárja ki ezt a lehetőséget. A  francia  és  az angol törvény pedig kifejezetten  rendelkezik a  közös  védjegyoltalomról, a védjegy tulajdonostársairól. Ezzel szemben pl. az olasz és a svájci törvény nem szól a közös védjegyoltalomról.

A hazai vélemények is megosztottak a közös védjegyoltalmat illetően. Ellenzői azzal érvelnek, hogy a  vállalat és a védjegy szoros kapcsolata   fellazulna,  meggyengülne a közös védjegyoltalom miatt, a jelenlegi hazai gazdasági viszonyok között pedig számos visszaéléssel, jogvitával járna, ha egy védjegynek  több  tulajdonosa  lehetne.  Ezzel szemben az hozható fel, hogy a védjegylicencia  is  lazít  a vállalat és a védjegy kapcsolatán, hiszen annak alapján  éppen olyan személy kap a védjegy használatára engedélyt,  aki nem tulajdonosa a védjegynek, továbbá, hogy a közös szabadalommal kapcsolatos évtizedes tapasztalatok nem igazolják azt a feltevést, hogy  a  közös  iparjogvédelmi  oltalom  eleve, szükségképpen jogvitába, visszaélésekbe torkollana.

Mindezekre figyelemmel célszerű módot adni közös védjegyoltalomra. A közös védjegyoltalom szabályozása a közös szabadalom (1995. évi XXXIII. tv. 26. §), illetve a közös tulajdon (Ptk. 139-148. §)  analógiáján alapul (ld. a javaslat 21. §-át).

Az együttes  védjegyekről  (és a tanúsító  védjegyekről) a javaslat külön rendelkezik. Meg kell jegyezni, hogy a közös védjegy és  az együttes  védjegy egymástól különböző fogalmak, az  utóbbi  vállalatok (vagy más személyek) szövetségét, érdekképviseleti vagy egyéb szervezetét illeti meg, s azt a szövetség, szervezet valamennyi tagja használhatja. Ez utóbbi esetben  tehát  a  védjegy  közös használata nem tulajdonostársi viszonyon, hanem tagsági  viszonyon alapul, amelynek többnyire  feltétele  meghatározott előírások és követelmények elfogadása. A védjegy tulajdonosa pedig a szervezet és nem annak -  változó  -  tagsága,  mely csak a védjegy használatára jogosult (ld. a javaslat XIII. fejezetét).

A 11. §-hoz  

	A hatályos védjegytörvény  6. §-a értelmében a védjegyoltalom a bejelentés napjától számított tíz évig tart, további tíz-tíz éves időtartamra pedig megújítással meghosszabbítható.

	A Védjegyjogi Szerződés 13. cikkének (7) bekezdése hatályos jogunkkal azonos módon szabályozza a védjegyoltalom időtartamát, azzal az eltéréssel, hogy egyelőre a tagországok jogalkotására bízza annak megállapítását, hogy az oltalmi idő mikor veszi kezdetét a (bejelentéstől vagy a lajstromozástól számítódik-e).

	A TRIPS-egyezmény 18. cikke szerint a lajstromozáskor keletkező és a megújított oltalomnak legalább hét évre kell szólnia. Az amerikai-magyar megállapodás III. cikkének 9. bekezdése értelmében a védjegy lajstromozása korlátlanul megújítható legalább tízéves időtartamokra, ha a megújítás feltételeinek eleget tesznek. A védjegyet első ízben pedig szintén legalább tíz évre kell lajstromozni. Az európai közösségi irányelv nem szabályozza az oltalmi időt, a közösségi védjegyről szóló rendelet 46. cikke azonban a közösségi védjegy oltalmi idejét a bejelentéstől számított tíz évben állapítja meg, lehetővé téve az oltalom további tíz-tíz éves időszakokra történő megújítását. A külföldi jogokban általánosnak tekinthető a tíz éves oltalmi idő és a további tíz-tíz évre való megújítás lehetősége.

Nemzetközi kötelezettségeink, illetve jogharmonizációs szempontok nem teszik tehát szükségessé az oltalmi időre vonatkozó hatályos szabályozás megváltoztatását. Sőt, annak fenntartását követelik meg. A hazai védjegyjogi hagyomány megőrzésének szempontja is a  jelenlegi rendelkezések mellett szól. A törvényjavaslat mindezeknek megfelelően szabályozza a védjegyoltalom időtartamát.

A 12 - 15. §-okhoz


A Vt. 7. §-a értelmében a védjegyoltalom alapján a védjegyjogosultnak - a jogszabályok keretei között - kizárólagos joga van arra, hogy a védjegyet az árujegyzékben szereplő árukkal kapcsolatban használja, illetve használatára engedélyt (licenciát) adjon. A védjegyoltalom lényege a hatályos törvény szerint tehát a védjegy használatához való kizárólagos jog. A védjegyhasználat definícióját azonban a törvény nem e rendelkezéssel összefüggésben, hanem az oltalomnak a használat hiánya miatt történő megszűnésére vonatkozó szabályozás keretében állapítja meg. A Vt. 18. §-ának (1) bekezdése így a használat hiánya miatti megszűnés kérdéséhez kapcsolódva mondja ki, hogy védjegyhasználat a védjegy alkalmazása az árun, csomagolásán, továbbá a hirdetés és az üzleti levelezés során. A Vt. 13. §-ának (1) bekezdése viszont az oltalom tartalmát meghatározó 7. §-ra építve adja meg a védjegybitorlás fogalmát: védjegybitorlást követ el, aki a védjegy árujegyzékében szereplő vagy ahhoz hasonló áruval kapcsolatban jogosulatlanul használja más védjegyét vagy az ahhoz összetéveszthetőségig hasonló más megjelölést.

E fogalomrendszert a bírósági gyakorlat fejlesztette, gazdagította. Egyebek között egyértelművé tette, hogy a védjegyoltalomból folyó kizárólagos jog, a bitorlás szempontjából releváns védjegyhasználat fogalma kiterjed az olyan áru forgalmazására is, amelyen jogosulatlanul tüntetik fel a védjegyet (3.P.27126/1990.), valamint ide sorolta a bíróság a védjeggyel ellátott áru kirakatba helyezését is, kifejtve, hogy az alperes \"a terméket árcédulával ellátva, értékesítési céllal helyezte a kirakatba, az árukkal tehát a piacon megjelent, azokat forgalmazta, függetlenül attól, hogy ténylegesen adott-e el belőlük\" (3.P.23767/1986). A bírósági gyakorlat a forgalmazást folyamatnak tekinti, amelynek minden lényeges, tevékeny résztvevője forgalmazónak számít. Így forgalmazónak minősült a védjeggyel jogosulatlanul ellátott áru adásvételére saját nevében, de más javára szerződést kötő külkereskedelmi bizományos (3.P.27184/1990.). A bírósági gyakorlat tehát egységes abban, hogy az áru védjeggyel való ellátása mellett a védjeggyel ellátott áru forgalombahozatalát és árusítását is védjegyhasználatként kell értékelni. 

Egy másik ügyben hozott ítéletében pedig a Legfelsőbb Bíróság a védjegynek az áru csomagolásán való szerepeltetését minősítette védjegybitorláshoz vezető használatnak. Nem tulajdonított ügydöntő jelentőséget annak, hogy az alperes a szóvédjegy feltüntetésével a saját termékének lehetséges alkalmazási területét kívánta jelölni. Álláspontja szerint ugyanis a Vt. 13. §-ának (1) bekezdése értelmében \"a más védjegyének árujegyzékében szereplő áruval azonos vagy hasonló termék forgalmazásakor tartózkodni kell az érintett védjegynek a jogosult hozzájárulása nélkül a terméken (csomagolásán, a termékkel kapcsolatos hirdetésben) való szerepeltetésétől, mert az alkalmas lehet arra, hogy a fogyasztók a termékeket és gyártóikat összetévesszék\" (BH 1993/25.).

A védjegybitorlásnak fogalmi eleme az előzőek szerinti értelemben vett használat jogosulatlan volta is. Jogosulttá a védjegy használata lényegében csak a védjegytulajdonostól kapott engedély alapján válhat. Egységes a bírósági gyakorlat abban, hogy más védjegyének cégnévben történő használatára nem lehet jogot szerezni pusztán azzal, hogy a cégbíróság e néven a céget a céglajstromba bejegyezte (3.P.23862/1983.).

A védjegyoltalom tartalmára vonatkozó szabályozás szempontjából az Európai Közösség védjegyjogi irányelve - a már többször említett 89/104/EGK irányelv - a meghatározó. Az irányelv az oltalom tartalmát, az oltalomból folyó jogokat illetően is tartalmaz a tagállamokra kötelező és opcionálisan alkalmazható előírásokat. Ez utóbbiak értékeléséhez, a szabályozási változatok közül történő választáshoz fontos adalékot nyújt a közösségi védjegyről szóló rendelet és a tagállami jogalkotás. 

Az irányelv - 5. cikkének megfogalmazásából kitűnően - egyértelműen azt a megközelítést teszi magáévá, amely a védjegyoltalom lényegét a védjegyjogosult arra való felhatalmazásában látja, hogy másokat a védjegy használatától eltilthasson. A védjegyjogosultat megillető kizárólagos jog lényege e felfogás szerint az, hogy a védjegytulajdonosnak joga van eltiltani a védjegy használatától mindenki mást, akinek a használatra nem adott  engedélyt. A törvényjavaslat is e megközelítésen alapul: egyfelől - igazodva a hazai iparjogvédelmi hagyományhoz -  pozitívan határozza meg a védjegyoltalom lényegét, nevezetesen, hogy az oltalom alapján a jogosultnak kizárólagos joga van a védjegy használatára (12. § /1/ bek.), másfelől e kizárólagos jogot eltiltási jogosultságként is megfogalmazza, felhatalmazva a jogosultat, hogy mások engedély nélküli védjegyhasználatával szemben fellépjen (12. § /2/ bek.). 

Az irányelv a kereskedelem során (in the course of trade) történő védjegyhasználat megtiltására jogosítja fel a védjegytulajdonost, ami azt jelenti, hogy csak a gazdasági szempontból releváns használat számít a védjegytulajdonos hozzájárulásától függő védjegyhasználatnak. Tartalmilag ennek az irányelvi kritériumnak felel meg, hogy a javaslat szerint a védjegyoltalom a gazdasági tevékenység körében való használatra terjed ki. A javaslat e megoldása iparjogvédelmi jogszabályaink fogalmi rendszerének egységét is szolgálja, hiszen a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény  (Szt.) 19. §-ának (6) bekezdése szintén egyértelművé teszi, hogy a szabadalmi kizárólagos jog csak a gazdasági tevékenység körében végzett cselekményekre vonatkozik. 

A védjegyjogosult a javaslat szerint \"felléphet\" az engedély nélküli védjegyhasználattal szemben; a fellépés kifejezés mindazoknak az igényeknek az érvényesítésére utal, amelyeket a védjegyjogosult bitorlás esetén érvényesíthet (ld. a javaslat 27. §-át).

Hatályos jogunk megfelel a Párizsi Uniós Egyezmény követelményeinek. Az egyezmény a védjegyoltalom tartalmát illetően azonban viszonylag kevés rendelkezést tartalmaz, és előírásai e tekintetben visszafogottak, szűkszavúak. Az egyezmény 6.bis cikke a közismert védjegyek oltalmáról rendelkezve - egyebek között - megköveteli a tagországoktól, hogy  tiltsák meg a használatát annak a gyári vagy kereskedelmi védjegynek, amely összetévesztésre alkalmas másolata, utánzata vagy fordítása az adott országban közismert, azonos vagy hasonló áruk megjelölésére alkalmazott védjegynek. E szabályt alkalmazni kell akkor is, ha a védjegynek része csupán, de lényeges része a közismert védjegy másolata vagy utánzata. Ezenkívül a 6.sextes cikk értelmében az unió tagállamai kötelesek a szolgáltatási védjegyek oltalmazására is; lajstromozásukra nem. (A Védjegyjogi Szerződés követeli meg csupán jövőbeli tagországaitól, hogy a Párizsi Uniós Egyezménynek a csak az áruvédjegyekre vonatkozó rendelkezéseit a szolgáltatási védjegyekre is alkalmazzák.) Mindazonáltal az egyezménynek sem ez, sem pedig valamely más rendelkezése nem határozza meg közelebbről annak az oltalomnak a tartalmát, amelyet a tagállamok kötelesek a védjegyek számára biztosítani. Az idevágó rendelkezések szövegének elemzése legfeljebb arra a következtetésre ad alapot, hogy az egyezmény a védjegyoltalom lényegét a használat - a mások által történő védjegyhasználat - megtiltásában látja.

Az irányelv kötelező erővel írja elő a tagállamoknak, hogy a védjegytulajdonost jogosítsák fel másoknak a védjeggyel azonos megjelölés használatától való eltiltására olyan árukkal vagy szolgáltatásokkal kapcsolatban, amelyek azonosak azokkal az árukkal és szolgáltatásokkal, amelyekre a védjegyet lajstromozták. Szintén kötelező előírás, hogy a védjegytulajdonosnak olyan esetben is joga legyen valamely megjelölés más által történő használatának a megtiltására, amikor e megjelölés és a védjegy azonossága vagy hasonlósága, valamint az érintett áruk vagy szolgáltatások azonossága vagy hasonlósága miatt fennáll az összetévesztés valószínűsége, veszélye. Az összetévesztés egyik nevesített esetének minősíti az irányelv azt, ha annak valószínűsége állapítható meg, hogy a megjelölést és a védjegyet egymással kapcsolatba hozzák gondolattársítás (asszociáció) útján. 

Az irányelv e rendelkezéseivel természetszerűleg valamennyi közösségi tagállam védjegyjogszabálya összhangban áll, és azonos szabályokat tartalmaz a közösségi védjegyről szóló rendelet is. A GATT TRIPS-egyezményének 16. cikke is gyakorlatilag ugyanilyen tartalmú előírásokat foglal magában, csupán a szabályozás követ valamelyest eltérő logikát: az azonos vagy hasonló áruk (szolgáltatások) tekintetében a védjeggyel azonos vagy hasonló megjelölés használatát elvileg minden esetben csak akkor teszi a védjegytulajdonos hozzájárulásától függővé, ha az ilyen használat az összetévesztés veszélyét idézi elő. Azonos megjelölés azonos áruk vagy szolgáltatások tekintetében történő alkalmazása esetén azonban az összetévesztés veszélyét vélelmezni kell. Ez a vélelem megdönthető, ennyiben tér el egymástól a TRIPS-egyezmény és az európai közösségi irányelv. Mivel azonban a TRIPS-egyezmény lehetővé teszi, hogy a részes államok az egyezményben előírtnál magasabb szintű védelmet biztosítsanak, nincs akadálya a közösségi irányelvben foglalt - vélelem nélkül érvényesülő - szabályozás átvételének az azonos árukkal kapcsolatban  használt azonos megjelölések körében sem.

A törvényjavaslat - a 12. § /2/ bekezdésének a) és b) pontjában - megteremti az irányelv említett rendelkezéseivel való összhangot. A jogharmonizációs követelmény érvényesítése nem igényel, illetve nem eredményez a hatályos szabályozáshoz képest gyökeres változtatást, hiszen a Vt. 13. §-ának (1) bekezdése már ma is az irányelvben foglaltakhoz hasonlóan határozza meg a védjegybitorlás lehetséges eseteit. A javaslat a harmonizációt azzal teszi teljessé, hogy kifejezi: mind az áruk (szolgáltatások), mind a megjelölések hasonlósága csak akkor releváns, ha össztéveszthetőséget eredményez. Meg kell jegyezni, hogy a javaslat 12. §-a /2/ bekezdésének b) pontja az összetévesztés valamennyi esetét felöleli. Kiterjed tehát az \"egyszerű\" össztévesztésen kívül a gondolattársítás útján történő összekapcsolás miatti összetévesztésre is, azaz módot ad az asszociációs hatásra építő jogosulatlan megjelölés-használattal szembeni fellépésre is. Ilyen használatról van szó, ha az utánzás csak addig terjed, hogy a megjelölés olyannak tűnjön, mintha a védjegy volna, s ezáltal a fogyasztókban azt a benyomást keltse, mintha a védjeggyel és az ahhoz hasonló megjelöléssel ellátott áruk vagy szolgáltatások között, illetve előállítóik, forgalmazóik között valamilyen kapcsolat állna fenn. 

Az irányelv fakultatívan alkalmazható előírásai közé tartozik, vagyis az opcionális harmonizáció körébe esik az az előírás, amelynek értelmében a tagállamok feljogosíthatják a védjegytulajdonost, hogy olyan esetben is eltiltson másokat a védjegyével azonos vagy ahhoz hasonló megjelölés használatától, amikor az áruk (szolgáltatások), amelyekkel kapcsolatban ilyen megjelölést használnak, nem hasonlóak a védjegy árujegyzékében szereplőkhöz, de a védjegy ismert, jóhírnévvel, reputációval rendelkezik az adott tagállamban, és a megjelölés más által - megfelelő indok nélkül - történő használata tisztességtelenül kihasználja, illetve sérti, rontja a védjegy megkülönböztető erejét vagy jóhírnevét (reputációját). A közösségi tagállamok (így pl. a Benelux-országok, Dánia, az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Olaszország és Spanyolország) éltek e szabályozási lehetőséggel. A közösségi védjegyről szóló rendelet is ezt az alternatívát választva szabályozza a közösségi védjegyoltalom tartalmát. A TRIPS-egyezményben és az amerikai-magyar megállapodásban vállalt kötelezettségeink sem mondanak ellent az irányelv e fakultatív szabályának. 

A reputációt élvező védjegyek ilyen módon kiterjesztett, illetve fokozott védelme lényegében a hírnév védelmét jelenti, annak megakadályozását célozza, hogy a védjegy jó hírét  más jogosulatlanul, a versenyben tisztességtelen előnyt szerezve kihasználhassa. Az irányelv e rendelkezése tükrözi azt a szemléletváltozást is, amely az Európai Bíróság joggyakorlatában végbement a védjegyek gazdasági rendeltetésének, lényegi funkciójának megítélését illetően: az Európai Bíróság is fokozatosan jutott el ahhoz a következtetéshez, hogy a védjegy nem csupán az áru származásának jelölésére szolgál, hanem versenyeszköz is: \"a védjegyhez fűződő jogok a ... zavartalan verseny rendszerének lényeges elemét képezik\". A magyar gazdaságban még nem szilárdultak meg az üzleti tisztesség szabályai, számos vállalkozás alapozza gazdasági tevékenységét mások jóhírnevének tisztességtelen kihasználására. Ez a jóhírnév megteremtésével és fenntartásával kapcsolatos beruházások jogosulatlan elsajátításával jár, továbbá megrendítheti az eredeti áru (szolgáltatás) iránti fogyasztói bizalmat is (hiszen az ilyen jellegű védjegyhasználat többnyire gyenge minőségű árukkal, szolgáltatásokkal kapcsolatban valósul meg). Szükség van tehát arra, hogy az új védjegytörvény az ismert védjegyekre vonatkozóan az irányelv ismertetett fakultatív szabályával összhangban rendelkezzen. 

A javaslat 12. §-a /2/ bekezdésének c) pontja e követelménynek megfelelő előírást tartalmaz. Hangsúlyozni kell azonban, hogy e rendelkezés csak a lajstromozott jó hírű védjegyekre vonatkozik. A lajstromozatlan közismert védjegyeknek nem biztosítható a jó hírű védjegyekéhez hasonló oltalom még akkor sem, ha a jóhírnevet élvező védjegy fokozott védelmének egyéb feltételei fennállnak. Mindez azonban természetesen nem zárja ki a versenyjogi alapon való fellépés lehetőségét a közismert védjegy utánzására építő tisztességtelen versenycselekményekkel szemben. A lajstromozatlan közismert védjegyek  tehát továbbra is a versenyjog szabályai szerint részesülhetnek jogi védelemben.

A védjegyoltalom tartalmának meghatározásához hozzátartozik annak megállapítása is, hogy a védjegytulajdonos mely cselekmények megtiltására jogosult az oltalom alapján, vagyis, hogy mi számít az ő hozzájárulásához kötött védjegyhasználatnak. Az irányelv ennek definiálásakor a megjelöléssel és az áruval (szolgáltatással) kapcsolatos cselekményekkel egyaránt foglalkozik. Ez a megközelítés bizonyos mértékig különbözik hatályos jogunkétól, viszont közel áll az első védjegytörvényünkben (az 1890. évi II. törvényben) tükröződő - a védjeggyel ellátott áru forgalombahozatalára és a védjegy utánzására egyaránt összpontosító - felfogáshoz. Az irányelv 5. cikkének (3) bekezdése szerint a védjegytulajdonos megtilthatja a következő cselekményeket (azaz azok védjegyhasználatnak számítanak):

- a megjelölés elhelyezése az árun vagy csomagolásán;
- a megjelölést hordozó áru forgalombahozatala, eladásra való felkínálása, illetve ilyen célból történő raktározása; szolgáltatás nyújtása vagy annak felajánlása a megjelölés alatt;
- a megjelöléssel ellátott áruk behozatala vagy kivitele;
- a megjelölés használata az üzleti iratokon és a reklámozásban.

Az irányelvben adott e felsorolás azonban csak példálózó jellegű. Nem kizárt tehát, hogy a tagállamok a védjegyhasználat más eseteit is nevesítsék. A nevesített eseteknek is az irányelvi generálklauzula keretei között kell azonban maradniuk, azaz csak a gazdasági tevékenység körébe eső cselekményekre vonatkozhatnak. A használati cselekményekről adott felsorolás másfelől szükségképpen (és célszerűen) példálózó maradhat csak, a kimerítő jellegű felsorolást tartalmazó szabályozás azzal a kockázattal járna, hogy a védjegyjogosult nem léphetne fel a gazdasági tevékenység körébe tartozó, de a törvényi taxáción kívül eső használati cselekményekkel szemben. Ebből a szempontból figyelmet érdemel, hogy több tagállam (pl. Németország, Dánia) - teljes mértékben, szó szerint követve az irányelvet - szintén csak példálózó, nem kimerítő jellegű felsorolást adott a védjegyhasználat körébe tartozó cselekményekről.

A használati cselekmények példálózó felsorolását a javaslat 12. §-ának (3) bekezdése e megfontolások alapján állapítja meg.

A javaslat az oltalom tartalmára vonatkozó általános rendelkezések mellett előírásokat állapít meg a védjegy használatának két sajátos esetére. A védjegy fajtanévvé válásának, \"felhígulásának\" megakadályozását szolgálja a védjegynek kézikönyvben való megjelenítésére vonatkozó szabály (13. §), a képviselő vagy az ügynök jogosulatlan védjegyhasználatával szembeni fellépés lehetőségének biztosítása pedig a védjegyjogosult vállalkozás érdekeinek megóvását célozza e speciális esetben is  (14. §). E kérdésekről az irányelv nem rendelkezik, a közösségi védjegyről szóló rendelet (10., 11. és 18. cikkében) és számos nemzeti jogszabály viszont igen.

A védjegyoltalom tartalma szempontjából lényegesek az oltalomból folyó kizárólagos jog korlátai is: az oltalom tartalmának meghatározásához nem elegendő a védjegytulajdonost megillető jogok definiálása, ki kell jelölni e jogok érvényesíthetőségének határait is. A TRIPS-egyezmény 17. cikke szerint a tagállamoknak - korlátozott mértékben - módjukban áll a védjegyoltalomból folyó jogok alól kivételt tenni (mint pl. a leíró jellegű kifejezések használata esetében), de e kivételek meghatározása során a védjegytulajdonos és a harmadik személyek törvényes érdekeire egyaránt tekintettel kell lenni. Az európai közösségi irányelv ennél részletesebben rendelkezik a védjegyoltalom korlátairól, a kizárólagos jog alóli kivételekről. Az irányelv 6. cikke szerint a védjegytulajdonos nem tilthat el mást attól, hogy a kereskedelemben használja

- saját nevét vagy címét;
- az áru vagy a szolgáltatás fajtájára, minőségére, mennyiségére, rendeltetésére, értékére, földrajzi eredetére, előállítási (szolgáltatásnyújtási) idejére vagy egyéb jellemzőjére vonatkozó jelzést;
- a védjegyet, ha az szükséges a termék vagy a szolgáltatás rendeltetésének jelzésére, különösen tartozékok vagy alkatrészek esetében.

Mindegyik felsorolt esetben szükséges azonban, hogy a használat az ipari és kereskedelmi ügyekben kialakult tisztességes gyakorlattal összhangban álljon. Meg kell továbbá jegyezni, hogy az irányelv elfogadásáról készített jegyzőkönyv szerint a Tanácsban egyetértés alakult ki arról, hogy a névre és a címre vonatkozó előírás csak a természetes személyek nevére és címére terjed ki.

A közösségi tagállamok jogszabályai természetesen megfelelnek az irányelv e kötelező erejű rendelkezésének, s a közösségi védjegyről szóló rendelet 12. cikke is azonos szabályokat foglal magában.

A javaslat az irányelv e szabályaival összhangban jelöli ki az oltalom határait. A védjegyoltalomból folyó kizárólagos jog alóli kivételek meghatározása ugyanis fokozza a védjegyekkel kapcsolatos cselekmények jogi megítélésének kiszámíthatóságát, növeli a forgalom biztonságát. Emellett az irányelv kétségkívül az üzleti élet gyakorlati igényeivel és a tisztességes piaci magatartás követelményeivel összhangban határozta meg a védjegyoltalom alóli kivételek körét. Ez igaz még akkor is, ha az áru rendeltetésének jelzésére szolgáló védjegyhasználat tekintetében a magyar bírói gyakorlat a hatályos jog alapján az irányelvben foglaltakkal ellentétes következtetésre jutott (ld. az előzőekben ismertetett BH 1993/25. esetet). Nem feltétlenül tisztességtelen, illetve nem eleve ellentétes a védjegytulajdonos üzleti érdekeivel az, amikor pl. a számítástechnika területén a termék más termékekkel való kompatibilitására utalnak a védjegy használatával (pl. IBM-kompatibilitás), vagy amikor a védjegyet annak jelzésére tüntetik fel, hogy az adott alkatrész vagy tartozék mely gépkocsikhoz használható (15. §).

A 16. §-hoz

Hatályos védjegyjogunk nem rendelkezik a védjegyoltalom kimerüléséről, avagy az oltalomból folyó kizárólagos jog \"elhasználódásáról\". Tételes jogi szempontból tehát újdonságot  vezet be a javaslat 16. §-a, noha a védjegyekkel kapcsolatos hazai joggyakorlat és jogirodalom már az eddigiekben is foglalkozott e jogintézménnyel.

Az európai közösségi irányelv 7. cikke tartalmazza a közösségi jognak az iparjogvédelmet érintő egyik fontos tételét, az ún. jogkimerülés doktrínáját. A jogkimerülés (avagy a jogelhasználódás) tana az Európai Bíróságnak az áruk szabad mozgása és a territoriális iparjogvédelmi oltalom közötti viszonyt értelmező határozataiban alakult ki, az irányelv 7. cikke pedig e döntések esszenciáját sűríti magába. A jogkimerülés tana a hazai jogban sem ismeretlen; jogirodalmi és joggyakorlati tételből a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény révén emelkedett írott joggá. E törvény 30. §-a ugyanis már kimondta: a szabadalmi oltalomból eredő kizárólagos hasznosítási jog nem terjed ki a szabadalmas által vagy az ő kifejezett hozzájárulásával belföldön forgalomba hozott termékkel kapcsolatos további cselekményekre.

A szabadalmi és a védjegyoltalom kimerülése (elhasználódása) azonban nem feltétlenül esik egyforma jogi megítélés alá: a kétféle oltalom tárgya, tartalma nagyban különbözik. Ez tükröződik az irányelv 7. cikkében is, amely (1) bekezdésében ugyan rögzíti a jogkimerülés alapelvét: a védjegyoltalom nem jogosítja fel a védjegytulajdonost a védjegy használatától való eltiltásra olyan árukkal kapcsolatban, amelyeket a védjeggyel ő maga hozott forgalomba a Közösségen belül; (2) bekezdésében azonban enyhít a jogkimerülési elv szigorúságán: a jogkimerülési elv nem alkalmazható ugyanis, ha a védjegytulajdonosnak jogos indoka van arra, hogy az áruk további forgalmazását ellenezze, különösen akkor, ha az áru állagát, állapotát megváltoztatták, illetve megrongálták. Az irányelv e fordulatának hátteréül az Európai Bíróságnak az ún. újracsomagolási esetekben hozott döntései szolgálnak. E döntésekből (102/77 Hoffmann-La Roche & Co. AG and Hoffmannn-La Roche AG v. Centrafarm Vertriebsgessellschaft Pharmazeutischer Erzeugnisse mbH [1978] E.C.R. 1139; 3/78 Centrafarm BV v. American Home Products Corp.  [1978] E.C.R. 1823; 1/81 Pfizer Inc. v. Eurim-Pharm GmbH [1981] E.C.R. 2913) ugyanis az szűrhető le, hogy a két vagy több közösségi tagállamban oltalom alatt álló védjegyek jogosultja megakadályozhatja az egyik közösségi tagállamban a védjeggyel jogszerűen ellátott termékeknek a másik közösségi tagállamban történő forgalombahozatalát, ha azokat újracsomagolták és az új csomagoláson a védjegyet egy harmadik személy az engedélye nélkül helyezte el. Ellenben a forgalombahozatal ilyen címen történő akadályozása a Római Szerződés 36. cikkének második mondata értelmében a tagállamok közötti kereskedelem leplezett korlátozását képezi (vagyis jogkimerülésről van szó), ha:

- megállapítható, hogy a védjegyoltalomból folyó jog gyakorlása - a jogosult által választott kereskedelmi rendszerre figyelemmel - hozzájárul a tagállamok piacainak mesterséges szétválasztásához;
- kimutatható, hogy az újracsomagolás nem érintheti hátrányosan a termék eredeti állapotát;
- a védjegytulajdonos előzetesen tájékoztatást kap az újracsomagolt áru forgalombahozataláról, és
- az új csomagoláson feltüntetik, hogy a terméket ki csomagolta újra.

A közösségi tagállamok nemzeti védjegyjogszabályai az irányelvnek a jogkimerülést szabályozó e rendelkezését gyakorlatilag szó szerint vették át.

Célszerű, hogy a javaslat is rendelkezzen e kérdésről, mégpedig az irányelv 7. cikkében foglaltakkal összhangban. Egyetlen - szükségszerű - eltérésként a magyar védjegytörvénynek azonban még nem az Európai Közösség területén, hanem csak a belföldön való forgalombahozatal tekintetében indokolt a jogkimerülés tételét rögzítenie; az Európai Unióhoz való csatlakozásunkig csak ilyen módon lehet e szabályt megfogalmazni.

Szükséges arra is felhívni a figyelmet, hogy jogkimerülésről csak árukkal, illetve az áruk forgalombahozatalával kapcsolatban lehet szó, egyéb védjegyhasználati cselekmények - mint pl. a reklámozás vagy az üzleti levelezés - értelemszerűen nem vezethetnek az oltalom kimerüléséhez.

A 17. §-hoz 

A belenyugvás szabályozása szintén újdonság a javaslatban hatályos jogunkhoz képest.

Az irányelv 9. cikke rendelkezik a védjegyoltalomnak a hallgatólagos beleegyezés, belenyugvás folytán történő korlátozódásáról. E korlátozódás relatív hatályú, hiszen csak meghatározott védjegytulajdonossal, illetve védjegyhasználóval szemben következik be. Emellett nemcsak a használattól való eltiltásban korlátozza a védjegytulajdonost, hanem védjegytörlési eljárás indításában is.

Az irányelv 9. cikkének (1) bekezdése értelmében, ha a védjegytulajdonos valamely tagállamban öt egymást követő éven át belenyugodott egy későbbi, lajstromozott védjegynek a tagállamban történő használatába, noha tudomása volt e használatról, akkor elveszti jogát arra, hogy korábbi védjegye alapján akár a későbbi védjegy törlését kérje, akár fellépjen a későbbi védjegy használatával szemben. E jogvesztés csak akkor nem következik be, ha a későbbi védjegy lajstromozását rosszhiszeműen kérték. Az irányelv 9. cikkének (3) bekezdése továbbá azt is egyértelművé teszi, hogy az ismertetett esetben természetesen a későbbi védjegy jogosultja sem léphet fel a korábbi védjegy használata ellen. Az irányelv e rendelkezései a törlés tekintetében valamelyest emlékeztetnek a Vt. 19. §-ának (2) bekezdésében foglalt szabályra, amelynek értelmében a védjegy törlésének csak a közrendi klauzulára hivatkozva lehet helye, ha a lajstromozás óta öt év már eltelt és a védjegy a tényleges használat folytán ismertté vált. Az irányelvben szabályozott belenyugvás azonban nemcsak a törlés kezdeményezését, hanem a kizárólagos használati jog érvényesítését is kizárja. Emellett az irányelv rendelkezése csak relatív szerkezetű viszonyban - két meghatározott védjegytulajdonos kapcsolatában - értelmezhető, míg a Vt. idézett szabálya általános érvénnyel, abszolút jelleggel fogalmazódik meg. Az irányelvhez való közelítés érdekében tehát változtatnunk kell e kérdésben is tételes jogunkon.

Az irányelv 9. cikkének (1) bekezdésében foglalt - s az eddigiekben ismertetett - szabályt e cikk (2) bekezdése azzal a fakultatív normával egészíti ki, amely szerint a tagállamok előírhatják, hogy az (1) bekezdésben foglaltakat az ismert védjegyek, a lajstromozatlan védjegyek és egyéb árujelzők, valamint egyéb jogok (névjog, szerzői jog stb.) tekintetében is alkalmazni kell. 

A törvényjavaslat az irányelvi előírásokkal összhangban szabályozza a belenyugvást és annak jogkövetkezményeit. A belenyugvás jogkövetkezményei csupán azokkal az árukkal és szolgáltatásokkal kapcsolatban állnak be, amelyekkel kapcsolatban a későbbi védjegyet ténylegesen használták, azaz a későbbi védjegynek  nem feltétlenül a teljes árujegyzéke tekintetében érvényesülnek e jegykövetkezmények. A rosszhiszeműen bejelentett védjegy jogosultja nem hivatkozhat belenyugvásra, a rosszhiszemű bejelentés és védjegyhasználat javára nem írható a korábbi védjegy jogosultjának mulasztása.

Mivel nem indokolt, hogy védjegyjogi szempontból \"erősebb\" - vagyis a belenyugvás jogkövetkezményeitől mentes - védelmet élvezzenek a lajstromozatlan megjelölések, illetve a földrajzi árujelzők, a javaslat - élve az irányelvben adott lehetőséggel - e megjelölésekre is kiterjeszti a belenyugvás szabályait.

A 18. §-hoz

A javaslat - a hatályos törvényhez képest - szerkezeti újítást alkalmaz azzal, hogy a védjegyhasználati követelményre, a használat elmulasztására vonatkozó előírásokat nem az oltalom megszűnésével kapcsolatos szabályok között, hanem a védjegyoltalomból eredő jogokról és kötelezettségekről szóló fejezetben helyezi el. A használat elmulasztásának jogkövetkezményeit pedig a javaslat más részei szabályozzák (ld. a 4. § /3/ bekezdését, a 30. § d) pontját, a 33. § /2/ bekezdésének a) pontját, a 34. §-t).

Az európai közösségi irányelv a használat hiányát a védjegyoltalom megszűnési okaként a Vt.-nél szigorúbban és árnyaltabban szabályozza; megkívánja a védjegy ún. \"komoly\" használatát azokkal a termékekkel és szolgáltatásokkal kapcsolatban, amelyekre az oltalom vonatkozik. A használat fogalmára vonatkozó előírások nem hagynak kétséget afelől, hogy a használat mindig kapcsolatban van a ténylegesen forgalmazott termékkel. A használat szempontjából mind az irányelv, mind a német jogszabály kielégítőnek tekinti viszont azt is, ha a védjegyet a terméken, annak kikészítésén vagy csomagolásán ugyan belföldön helyezték el, de kizárólag külföldi forgalombahozatal céljából.

A megszűnés időpontjáról az irányelv nem rendelkezik, a német védjegytörvény szerint az - ha az eljárás sikeres - a megszűnés megállapítására irányuló eljárás megindításának napjára visszaható hatályú.

A piaci verseny mai viszonyai között, a Magyarország iránti növekvő külföldi üzleti érdeklődés miatt ugrásszerűen megnövekedett védjegylajstromozási aktivitást figyelemve véve egyértelműbb, esetenként szigorúbb használati követelmények bevezetése indokolt az új törvényben.

A javaslat alapján az öt éves határidőt - szemben a hatályos joggal - nem a bejelentéstől, hanem a lajstromozástól kell számítani.

 A javaslat a \"komoly\", azaz a forgalomba hozott áruval kapcsolatos használat fogalmát az irányelvvel összhangban határozza meg. Az exportra szánt árukkal kapcsolatos védjegyhasználat is belföldinek minősül. A használat \"komolyságát\", \"ténylegességét\" inkább annak volumenén, rendszerességén lehet lemérni, nem pedig a használat módján, vagyis azon, hogy mely védjegyhasználati cselekmények valósultak meg. Így jogfenntartó használatnak számíthatnak olyan használati formák (mint pl. a hirdetések) is, amelyekhez az európai közösségi felfogás szerint a védjegyjogosultnak kétségtelenül kizárólagos joga fűződik.

Az irányelv fakultatív szabálya a használat elmaradásához nemcsak azt a jogkövetkezményt fűzi, hogy ebből az okból megállapítható a védjegyoltalom megszűnése, hanem azt is kimondja, hogy az előírt módon nem használt korábbi védjegyre tekintettel nem érvényteleníthető egy ütköző későbbi védjegy (11. cikk /2/ bek.). A nem használt védjegyre alapítható törlési ok kizárása egyszerűsíti a jogvita eldöntését is, mivel a törlési eljárásban kötelezhető a törlést kérő fél saját védjegye használatának igazolására, anélkül, hogy külön eljárást kellene kezdményezni ellene a védjegy megszűnésének megállapítása iránt.

A javaslat e megfontolásokra figyelemmel él az irányelvben adott lehetőséggel és kizárja azt, hogy nem használt védjegy lajstromozási akadály vagy törlési ok legyen (ld. a 4. § /3/ bekezdését és a 33. § /2/ bekezdésének a) pontját).

A 19. §-hoz

A védjegyoltalom \"dinamikus\" oldalához tartozik annak vizsgálata, hogy a védjegy, illetve a védjegyoltalomból folyó kizárólagos jog milyen módon vesz részt a vagyoni forgalomban. A javaslat  e tekintetben szakít a szellemi alkotások joga koncepciójával, amely ugyan erős gyökerekkel rendelkezik a magyar polgári jogi felfogásban, de gyakorlatilag értelmezhetetlen a védjegyre és a védjegyoltalomra vonatkozóan. A szellemi alkotások jogának követői ugyanis abból indulnak ki, hogy az iparjogvédelem és a szerzői jog lényege az alkotó személyiségből vezethető le, hogy a szellemi alkotás a személyiség \"objektiválódott megnyilvánulása\", s hogy ennek következtében az iparjogvédelemmel és a szerzői joggal kapcsolatos jogok elválaszthatatlanok az alkotó személyétől és személyhez fűződő jogaitól. E megközelítés a védjegyekre és oltalmukra alkalmazhatatlan: noha a védjegyek egy része szellemi alkotás eredményeképpen születik, a védjegy vagyoni értéke nem ehhez, hanem a megjelölés megkülönböztető képességéhez és a fogyasztók körében kialakult reputációjához, jóhírnevéhez kapcsolódik. A védjegyoltalomnak sem az a lényege, hogy a védjegyet mint szellemi alkotást védje a jogosulatlan elsajátítással szemben, hanem az, hogy a védjegy jogosultja számára kizárólagos használati jogot biztosítson, ezáltal megvédve őt attól, hogy mások a versenyben az ő védjegyére építve jussanak indokolatlan versenyelőnyhöz, illetve, hogy a fogyasztóknak a védjeggyel kapcsolatos kedvező értékítéletét mások jogosulatlan védjegyhasználata csorbítsa. Emellett a védjegytulajdonost megillető kizárólagos jog a garancia arra is, hogy a fogyasztókat nem tévesztik meg a megjelölés jogosulatlan használatával. Mindezekre figyelemmel a javaslat abból indul ki, hogy a védjegy vagyontárgy, a vállalat vagyonának része, s hogy a védjegyen fennálló oltalom a szellemi tulajdon egyik formája. 

E megközelítés tükröződik - egyebek között - a TRIPS-egyezményben, valamint az amerikai-magyar kétoldalú megállapodásban is. A TRIPS-egyezmény 21. cikke lehetővé teszi ugyan a tagállamok részére, hogy megállapítsák a védjegylicencia és -átruházás feltételeit, azonban e szabályozási lehetőséget e rendelkezés korlátok közé szorítja: nincs mód a védjegyekkel kapcsolatban kényszerengedély adására, valamint a védjegy tulajdonosa számára a védjegy(oltalom) átruházását lehetővé kell tenni a vállalat, illetve a vállalat érintett része egyidejű átruházásának megkövetelése nélkül is. Az amerikai-magyar megállapodás III. cikkének 14. bekezdése pedig - rendkívül tömören - csupán annyit rögzít, hogy a lajstromozott védjegy átruházható. A III. cikk 13. bekezdése pedig szintén kizárja kényszerengedély adását védjegyre. E rendelkezések tovább mennek a védjegy átruházásának szabályozásában, mint a Párizsi Uniós Egyezmény 6.quater cikke, amely csupán azt az esetet szabályozza, ha az Unió valamely országa megköveteli a védjegy átruházásának érvényességéhez, hogy az egyidőben történjen a vállalatnak vagy az érintett üzletkörnek az átruházásával. Figyelmet érdemel viszont e cikk (2) bekezdése, amelynek értelmében az Unió országai nem tartoznak elismerni olyan védjegy átruházásának érvényességét, amelynek a jogszerző részéről történő használata ténylegesen alkalmas a közönség megtévesztésére. 

Az európai közösségi irányelv nem szabályozza az átruházást, csak a védjegylicencia egyes kérdéseire tér ki.

A közösségi védjegyről szóló rendelet az irányelvnél részletesebben szabályozza a közösségi védjeggyel mint vagyontárggyal kapcsolatos kérdéseket. A rendelet 17. cikke egyrészt egyértelművé teszi, hogy a védjegy átruházható a vállalat vagy az üzletkör egyidejű átruházása nélkül is, valamint mind az árujegyzék egésze, mind pedig csupán bizonyos áruk vagy szolgáltatások tekintetében. Másrészt vélelmet állít fel arra nézve, hogy a vállalat egészének átruházása egyben a védjegy átruházását is jelenti, kivéve, ha ellenkezőleg állapodnak meg a felek, vagy a körülményekből egyértelműen más következik. A közösségi védjegy átruházása esetén érvényességi feltétel az írásbeliség, az átruházásból származó jogok pedig harmadik személlyel szemben csak a lajstromba való bejegyzést követően érvényesíthetők. A rendelet emellett kizárja az olyan átruházásnak a lajstromon való átvezetését, amely a köz félrevezetését eredményezheti az átruházással érintett áruk vagy szolgáltatások természetét, minőségét vagy földrajzi eredetét illetően. Ezenkívül a rendelet 19. cikke szól annak lehetőségéről is, hogy a közösségi védjegy (illetve a közösségi védjegy oltalma) biztosítékul is szolgálhat, illetve megterhelhető. A rendelet 20. és 21. cikkei pedig egyértelművé teszik, hogy a közösségi védjegy végrehajtás alá vonható, illetve, hogy a közösségi védjegy csőd-, felszámolási és más hasonló eljárásban az eljárás tárgyát képező vagyonhoz tartozik. Az ilyen eljárásokra azonban - jogharmonizáció hiányában - a tagállamok nemzeti jogszabályai az irányadók. 

Az Európai Unió tagállamainak védjegy-jogszabályai az ismertetett nemzetközi egyezményekkel és közösségi jogforrásokkal összhangban szabályozzák a védjegyet és a védjegyoltalmat mint vagyontárgyat. Néhány nemzeti jogszabály azonban érdekes kiegészítéseket tartalmaz e normákhoz képest. A francia védjegytörvény pl. kizárja, hogy az átruházásra területi korlátozással kerüljön sor, valamint kifejezetten szól a védjegy(oltalom) zálogba adásának lehetőségéről. Az átruházási szerződés és a zálogszerződés írásba foglalása a francia jogban is érvényességi kellék. Az olasz védjegyjog a nem kizárólagos védjegylicencia lehetőségét csak abban az esetben ismeri el, ha a licenciavevő vállalja, hogy csakis ugyanolyan áruk vagy szolgáltatások tekintetében alkalmazza a védjegyet, mint a védjegytulajdonos, illetve a többi licenciavevő. Emellett az olasz jog mind átruházás, mind licencia  esetén tiltja a fogyasztók megtévesztését eredményező szerződést vagy szerződési kikötést. Az angol törvény kifejezetten tulajdon (personal property) tárgyának minősíti a védjegyet, s szintén elismeri annak lehetőségét, hogy a védjegy(oltalom) átruházására a hozzá tartozó goodwill átruházása nélkül is sor kerülhet.

A magyar jogban jelenleg a Vt. 12. §-a szól a védjegyoltalomban bekövetkező jogutódlásról, semmisnek minősítve az átruházásra irányuló szerződést, ha a jogutód nem szerezhet védjegyoltalmat, vagy ha az átruházás folytán a védjegy az oltalomból kizárttá válik, különösen, ha az átruházás a megtévesztés veszélyével jár. Emellett utalni kell a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény (a Gt.) 22., 60., 162-163. és 253. §-aira, melyek a nem pénzbeli betétet (hozzájárulást) képező szellemi alkotásokra és vagyoni értékű jogokra vonatkozó szabályokat tartalmazzák, továbbá az 1991. évi IL. törvényre, amely nem zárja ki a felszámolás körébe tartozó vagyonból a vagyoni értékű iparjogvédelmi jogokat.

A javaslat e megfontolásokra figyelemmel szabályozza a jogutódlást, azon belül a védjegyoltalom átruházását. Újdonság, hogy a javaslat módot ad az oltalomnak csupán az árujegyzék valamely része tekintetében történő átruházására, ami összefügg a közös védjegyoltalom (ld. a 9. § /3/ bekezdését és a 21. §-t), illetve a bejelentés vagy az oltalom megosztásának lehetőségével is (ld. a 62-63. §-t és a 68. §-t).

A javaslat megőrzi semmiségi okként azt az esetet, ha az átruházás a fogyasztók megtévesztését eredményezheti.  E jogkövetkezmény az átruházási szerződést érinti, nem befolyásolja azonban a fogyasztók megtévesztésére előírt egyéb - pl. versenyjogi - jogkövetkezmények érvényesítését.

A közösségi védjegyről szóló rendelet és egyes nemzeti jogszabályok példáját követve a javaslat az oltalom átruházása iránti igényt biztosít a védjegyjogosultnak, ha a képviselő vagy az ügynök saját nevében - a jogosult engedélye nélkül - lajstromoztatja a védjegyet.

A 20. §-hoz
  
A javaslat egyértelművé teszi, hogy a védjegyhez kapcsolódó - védjegyoltalmi igény formájában jelentkező - és a védjegyoltalomból eredő jogok megterhelhetők.

A Polgári Törvénykönyv 252. §-ának /1/ bekezdése alapján zálogjog tárgya lehet - egyebek között - minden átruházható jog. Ilyen jogot terhelő jelzálogjog alapításához - a Ptk. 260. §-ának /2/ bekezdésében foglalt általános szabály szerint - 1997. május 1-jétől kezdődően a zálogszerződés közjegyzői okiratba foglalása és a jelzálogjognak a Magyar Országos Közjegyzői Kamaránál vezetett nyilvántartásba való bejegyzése szükséges. A Ptk.-nak ez az általános szabálya azonban módot ad eltérésre, kivételre, hiszen ez az előírás csak jogszabály eltérő rendelkezése hiányában érvényesül.

A javaslat - abból az elvből kiindulva, hogy a védjegylajstromnak kell a védjeggyel kapcsolatos valamennyi tényt, jogot és körülményt hitelesen tanúsítania - a védjegyjogra vonatkozó jelzálog alapításához a védjegylajstromba való bejegyzést követeli meg. Mivel így elmarad a közjegyzői kamaránál vezetett nyilvántartásba való bejegyzés, további könnyítésre is mód van az alakszerűségi követelményeket illetően: a javaslat csupán a zálogszerződés írásba foglalását követeli meg, nem teszi érvényességi feltétellé annak közjegyzői okiratba foglalását.

A javaslat záró rendelkezései a 20. § szerinti szabályozással összhangban módosítják a többi iparjogvédelmi jogszabályt (ld. a 120. §-t). Mindezek eredményeképpen az iparjogvédelmi jogok mint a jelzálogjog sajátos tárgyai - az ingatlanokhoz hasonlóan - külön nyilvántartási rendszerbe tartoznak majd. Az indokok is hasonlóak: akárcsak az ingatlanok, az iparjogvédelmi jogok is különleges tárgyai a zálogjognak; akárcsak az ingatlanok esetében, az iparjogvédelmi jogok közhiteles nyilvántartására a már jóval az 1996. évi XXVI. törvény (a Ptk.-módosítás) elfogadása előtt külön lajstromok alakultak ki, melyek jelenleg is tartalmazzák, feltüntetik az érintett oltalmi formákat terhelő összes jogot. Hozzá kell végül tenni mindehhez azt is, hogy az említett Ptk.-módosításra irányuló előkészületek során nyilvánvaló volt az is, hogy az iparjogvédelmi lajstromok szerepét nem érinti, nem érintheti a közjegyzőknél vezetett nyilvántartás. Ez lényegében a hatályos szabályozásból is levezethető volna, a javaslat azonban - az értelmezési nehézségek elkerülése érdekében - a két nyilvántartás viszonyának egyértelműbb rendezését célozza.


A 21-22. §-okhoz

A javaslat a közös védjegyoltalomra vonatkozó szabályokat a közös szabadalom (1995. évi XXXIII. tv. 26. §), illetve a közös tulajdon (Ptk. 139-148. §) analógiájára építve állapítja meg, továbbá utal a Polgári Törvénykönyvre mint a nem szabályozott kérdésekben irányadó jogszabályi háttérre.

A 23-26. §-okhoz
   
Az európai közösségi irányelv 8. cikke értelmében egyaránt adható licencia a védjegy árujegyzékének egészére vagy csupán az árujegyzékben szereplő bizonyos árukra vagy szolgáltatásokra. Megengedi továbbá az irányelv licencia adását valamely tagállam területének egészére vagy annak egy részére kiterjedően is; ismeri továbbá a licencia kizárólagos és nem kizárólagos formáját is.

A külföldi jogrendszerekben általános jelenség az elsődlegesen a licenciaszerződésekre vonatkozó tételes jogi szabályozás szűkszavúsága. Ennek fő oka, hogy a licenciaszerződések rendkívül változatos viszonyokhoz igazodnak, a legkülönbözőbb formákat ölthetik, egyedileg változó tartalmúak lehetnek. Ennek ellenére a javaslat a jelenleginél valamelyest részletesebben szabályozza a licencia-szerződéseket. A szabályozás épít mind a külföldi, illetve európai közösségi példákra, mind a hazai joggyakorlatra, illetve a szabadalmi törvény által kínált analógiára.

A javaslat megőrzi alapelvként a licenciaszerződésre irányadó szabályok diszpozitív jellegét, illetve azt, hogy e szerződések háttérszabályait a Polgári Törvénykönyv állapítja meg (26. §).

A szabályozás diszpozitív jellege érvényesül még a licenciavevő főkötelezettsége tekintetében is. A licencia ellenértéke nemcsak pénzbeli lehet, hanem más formát is ölthet (lehet természetbeni ellenszolgáltatás, pl. a védjeggyel ellátott áruk egy része; vagy lehet keresztlicencia is, amikor a licenciavevő a saját iparjogvédelmi jogait illetően ad licenciát a védjegyjogosultnak). Meg kell azt is jegyezni, hogy bár rendszerint a védjegyjogosult a licenciaadó, nem kizárt az sem, hogy a licenciavevő adjon hasznosítási engedélyt (ún. allicenciát), ha erre a szerződésben jogot szerzett.
A javaslat - követve a hazai hagyományt és egyes külföldi példákat - fenntartja azt a szabályt, amelynek értelmében semmis a használati szerződés, ha annak teljesítése a fogyasztók megtévesztését eredményezhetné. E semmisségi jogkövetkezmény természetesen a licenciaszerződésre vonatkozik, s nem érinti a fogyasztók megtévesztésének esetére előírt egyéb - pl. versonyjogi szankciók -  alkalmazásának lehetőségét (23. §).

Újdonság a javaslatban a jogszavatosság szabályozása, valamint annak egyértelművé tétele, hogy a licenciaadó tájékoztatási kötelezettsége nem terjed ki a védjegyhez kapcsolódó know-how átadására. A javaslat - építve a szabadalmi törvény megoldására - a kizárólagos licencia két fajtájáról is rendelkezik. Az egyik esetben a védjegyjogosult csak arra vállal kötelezettséget, hogy a licenciavevőn kívül másnak nem ad használati engedélyt, viszont a maga számára megőrzi a védjegyhasználat jogát. A másik esetben a védjegyjogosult nemcsak arról mond le, hogy további használati engedélyeket adjon, hanem arról is, hogy a védjegyet maga használja.

A gyakorlatban nem ritkán előforduló anomália orvoslására ad módot a javaslat azzal a szabállyal, amely kizárólagos licencia esetén az engedély kizárólagosságának megvonására hatalmazza fel a védjegyjogosultat abban az esetben, ha a licenciavevő az elvárható időn belül nem kezdi meg a védjegy használatát. E rendelkezés természetesen - akárcsak a használati szerződések szabályozása általában - diszpozitív, azaz csak a felek eltérő megállapodása hiányában érvényesül (24. §).  

A 27-29. §-okhoz


Az általános indokolás IV. fejezete már  szólt arról, hogy a javaslat egyik fő célkitűzése a szellemi tulajdonjogok hatékony érvényesítésének előmozdítása. Ehhez mind a jogsértések polgári anyagi jogi jogkövetkezményei, mind pedig az eljárási szabályok tekintetében előrelépésre, változtatásra van szükség. A polgári  jogi eszközrendszert ki kell továbbá egészíteni a vámigazgatási eljárásban alkalmazható szankciókkal. A javaslat 27. és 29. §-a a polgári anyagi jogi jogkövetkezményeket szabályozza, a 28. §  szól a vámigazgatási eszközök  alkalmazásának lehetőségéről, az eljárási változtatásokat pedig a 95. § tartalmazza.

A hatályos védjegytörvény 13. §-ának (2) bekezdése értelmében a védjegyjogosult (illetve - a Vt. 14. §-ában megszabott feltételekkel - a védjegylajstromba bejegyzett használó) a bitorlóval szemben az eset körülményeihez képest a következő polgári jogi igényeket támaszthatja:

a) követelheti a védjegybitorlás megtörténtének bírósági megállapítását;
b) követelheti a védjegybitorlás abbahagyását és a bitorló eltiltását a további jogsértéstől;
c) követelheti, hogy a bitorló nyilatkozattal vagy más megfelelő módon adjon elégtételt és szükség esetén a bitorló részéről vagy költségén az elégtételnek megfelelő nyilvánosságot biztosítsanak;
d) követelheti a védjegybitorlással elért gazdagodás visszatérítését;
e) követelheti, hogy a bíróság rendelje el a védjegybitorlásra használt eszközök és a védjeggyel ellátott termékek lefoglalását.

A Vt. 13. §-ának (3) bekezdése szerint a bíróság az eset körülményeihez képest elrendelheti, hogy a lefoglalt eszközöket és termékeket jogsértő mivoltuktól fosszák meg, vagy azokat a bírósági végrehajtás szabályai szerint értékesítsék, ez utóbbi esetben a befolyó összeg felől ítéletében határoz.

Az előzőekben felsorolt jogkövetkezmények a bitorló magatartásának felróhatóságától függetlenül beállnak, ezért azokat ún. objektív jogkövetkezményekként tartják számon. A Vt. 13. §-ának (4) bekezdése szabályozza az ún. szubjektív jogkövetkezményt, a védjegybitorlással okozott kárért való felelősséget: ha a védjegybitorlás vagyoni kárt is okozott, a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint kártérítés jár. A kár megállapítása során figyelembe kell venni a védjegybitorlásnak a vállalat egész gazdasági tevékenységére gyakorolt káros hatását.

Noha a védjegybitorláshoz fűzött jogkövetkezmények e rendszere alapvetően kiállta a több évtizedes gyakorlat próbáját, a megváltozott gazdasági és nemzetközi környezet szükségessé és indokolttá teszi a továbbfejlesztést.

A bitorlás polgári jogi jogkövetkezményeinek felülvizsgálata során elsősorban a TRIPS-egyezmény előírásaira és egyes nemzeti jogok megoldásaira érdemes tekintettel lennünk. 
A TRIPS-egyezmény általános követelményül állítja, hogy a tagállamok nemzeti jogszabályai alapján megfelelő jogérvényesítési eljárások álljanak rendelkezésre annak érdekében, hogy az egyezményben szabályozott szellemi tulajdonjogok bármilyen megsértésével szemben hatékony fellépésre legyen mód, ideértve a jogsértések megelőzésére szolgáló azonnali és a további jogsértésektől visszatartó jogorvoslati lehetőségeket. Ezeket az eljárásokat azonban úgy kell alkalmazni, hogy ne váljanak a törvényes kereskedelem akadályává, és hogy megfelelő biztosítékok álljanak rendelkezésre a velük való visszaéléssel szemben (41. cikk). (Hasonló szabály található az amerikai-magyar megállapodás VII. cikke 1. bekezdésében). E követelményeket a TRIPS-egyezmény a polgári anyagi jogi szankciókat illetően úgy konkretizálja, hogy meghatározza a bitorlástól való eltiltásra, a kártérítésre, a többi jogkövetkezményre, valamint a visszaélésszerűen indított alaptalan bitorlási per alperesének járó kártérítésre vonatkozó részletes szabályokat.

Az egyezmény 44. cikke szerint a jogalkalmazó szerveknek hatáskörrel kell rendelkezniük arra, hogy kötelezzék a jogsértőt a bitorlástól való tartózkodásra. Így - egyebek között - módjukban kell álljon elrendelni (akár közvetlenül a vámkezelést követően) annak megakadályozását, hogy a valamely szellemi tulajdonjogot sértő áru belföldön kereskedelmi forgalomba, illetve a kereskedelmi forgalom \"csatornáiba\" kerüljön. Az egyezmény a bitorlással okozott kárért való felelősséget szintén szubjektív (lényegében felróhatósági) alapra helyezi, de a kár fogalmát - szemben a Vt.-vel - nem korlátozza a vagyoni kárra (45. cikk). Az egyéb jogkövetkezmények között a TRIPS-egyezmény a bitorlással érintett áruknak a kereskedelmi forgalmon kívüli és a bitorló kártalanítása nélküli értékesítését, valamint ezeknek az áruknak a megsemmisítését sorolja fel. Megköveteli továbbá, hogy a jogalkalmazó szervek rendelhessék el az elsődlegesen a bitorláshoz használt anyagok és eszközök kereskedelmi forgalmon kívüli értékesítését is, természetesen szintén a bitorló kártalanítása nélkül. Kifejezetten és kizárólag a védjegyekre vonatkozik az a szabály, amely szerint csak kivételes esetben lehet elegendő az árunak a kereskedelmi forgalomba történő \"visszaengedéséhez\", ha a jogosulatlanul elhelyezett védjegyet csupán egyszerűen eltávolítják. E jogkövetkezmények érvényesítése elé a TRIPS-egyezmény az arányosság mércéjét állítja: elrendelésük lehetősége függ a bitorlás súlyosságától, valamint a jóhiszemű harmadik személyek érdekeinek lehetőség szerinti megóvásától (46. cikk). A tagállamoknak csupán felhatalmazást adó, azokat azonban nem kötelező szabálya  a TRIPS-egyezménynek, amely szerint a jogalkalmazó szervek hatáskörébe utalható annak elrendelése is, hogy a bitorló tájékoztassa a jogosultat a bitorlással érintett áruk (szolgáltatások) előállításában és forgalmazásában részt vevő személyek kilétéről, valamint az ilyen áruk terjesztésének csatornáiról. Végül az egyezmény 48. cikke a felperes kártérítési kötelezettségét állapítja meg arra az esetre, ha a jogosult visszaélésszerűen indított eljárást, melynek következtében az alperest eltiltották tevékenysége folytatásától vagy korlátozták abban.

A nemzeti jogszabályok feletti szemle is érdekes képet mutat. A dán védjegyjog - egyebek között - módot ad a jogosulatlanul elhelyezett védjegyek eltávolításának elrendelésére, de csak az olyan áruk tekintetében, amelyek a bitorló birtokában vannak vagy amelyekkel egyébként rendelkezhet. Emellett - szükség szerint - a bitorlással érintett áruk megsemmisítésére való kötelezést is lehetővé teszi. A német védjegytörvény a bitorolt védjeggyel ellátott tárgyak megsemmisítéséről szól, kifejezve azt, hogy nemcsak a termék, hanem a csomagolás megsemmisítésének is helye lehet. Feltétel nélküli megsemmisítési igénye van a védjegytulajdonosnak olyan berendezések, készülékek tekintetében, amelyek kizárólag vagy elsődlegesen azt a célt szolgálják, hogy azok segítségével a védjegyhamisítást műszakilag kivitelezzék. Ezenkívül a bitorló tájékoztatási kötelezettséggel is tartozik: a védjegytulajdonos igényelheti, hogy a bitorolt védjeggyel ellátott tárgy forgalmazója adjon azonnali tájékoztatást a beszerzési forrásokról és a tovább eladó kereskedőkről. Az olasz védjegytörvény szerint is helye lehet bitorlás esetén mind az áru, mind a csomagolás megsemmisítésének. A svájci védjegytörvény pedig a némethez hasonlóan szabályozza a bitorló információszolgáltatási kötelezettségét. A tanulmányozott nemzeti jogszabályok egyike sem korlátozza a bitorló kártérítési felelősségét a védjegytulajdonos vagyoni kárára.

A javaslat mindezekre figyelemmel szabályozza újra - a hatályos szabályozást  nagyban továbbfejlesztve - a védjegybitorlást és annak jogkövetkezményeit.

Mindenekelőtt egyértelművé teszi, hogy az oltalom hatálya alá eső bármely védjegyhasználati cselekmény, azaz a védjegyjogosultat megillető kizárólagos használati jog bármely megsértése védjegybitorlásnak minősül (27. § /1/ bekezdés).

Fenntartja a javaslat az objektív és a szubjektív jogkövetkezmények megkülönböztetésén alapuló rendszert. Kiegészíti azonban az objektív - tehát a bitorló magatartásának felróhatóságától függetlenül alkalmazható - jogkövetkezményeket a bitorló adatszolgáltatási kötelezettségének előírásával. A bitorlással érintett áruk, illetve szolgáltatások előállításában, forgalmazásában, illetve teljesítésében részt vevőkről, valamint az ilyen áruk terjesztésére kialakított üzleti kapcsolatokról természetesen az üzleti titok védelmére vonatkozó előírások figyelembe vételével kell adatot szolgáltatni.

Változás az objektív jogkövetkezményeket illetően az is, hogy - szemben a hatályos joggal - a javaslat módot ad a jogsértő termékek és csomagolóanyagok, illetve a jogsértésre használt eszközök és anyagok megsemmisítésére, ha technikai vagy más okból nem lehetséges ezeket megfosztani jogsértő mivoltuktól. A lefoglalt eszközök és anyagok - megsemmisítés helyett elrendelt - értékesítésére a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény szabályai az irányadók.

Emellett szintén a hatékony jogérvényesítést szolgálja, hogy a javaslat módot ad a bitorló tulajdonában nem lévő - de jogsértő - termékek és egyéb dolgok lefoglalására is, ha a tulajdonos tudta vagy kellő körültekintés mellett tudhatta volna, hogy azokat védjegybitorlásra használják vagy védjegybitorlást valósítanak meg. Az ilyen tulajdonos és a védjegybitorló viszonyában keletkező polgári jogi igények érvényesítését e szabály természetesen nem zárja ki.

A szubjektív jogkövetkezmény a kártérítés, mely a polgári jogi felelősség szabályai szerint ítélhető meg (27. §).

A javaslat újdonságot tartalmaz a hatályos joghoz képest annak kimondásával is, hogy védjegybitorlás miatt a még nem lajstromozott megjelölés bejelentője is felléphet. A bitorlási pert azonban ilyen esetben fel kell függeszteni mindaddig, amíg a védjegy lajstromozása tárgyában nem születik jogerős határozat.

A védjegylajstromba bejegyzett használó fellépési lehetőségét a javaslat a hatályos joggal lényegében egyezően szabályozza (29. §).

A speciális prevenciót leghatásosabban az szolgálja, ha már a bitorlással érintett termékek belföldi forgalomba kerülését megakadályozzák. E felismerés vezetett el az Amerikai Egyesült Államok vámtörvényének értelemszerű módosításához, valamint a Tanács 3842/86/EGK rendeletének megalkotásához, amely a hamisított áruk szabad forgalomba kerülésének megakadályozását szolgáló intézkedéseket szabályozta. A TRIPS-egyezmény 51-66. cikkei e tekintetben igen részletes nemzetközi jogegységesítést valósítottak meg, amely az Európai Közösséget is új rendelet - az általános indokolásban már említett 3295/94/EK rendelet - megalkotására késztette.

A TRIPS-egyezmény értelmében a  szerződő  államok  kötelesek olyan eljárásokat bevezetni, amelyek lehetővé  teszik,  hogy  a jogosult írásban kérhesse a vámhatóságtól a hamisított védjeggyel ellátott termékek vagy a szerzői jogot sértő \"kalóz\" termékek belföldi forgalombahozatalának felfüggesztését. A kérelemben valószínűsíteni kell a jogsértést és  kellő  tájékoztatást kell adni a \"kalóz\"  termékeknek a  vámhatóság  által történő azonosításához.

A hatóság biztosíték adását írhatja elő, hogy azzal az ellenérdekű felet, akivel szemben a vámhatósági intézkedés  elrendelését kérik, védjék, valamint, hogy megakadályozzák a visszaéléseket. Ha viszont a vámhatóság ideiglenes intézkedését nem követi az érdemi döntésre jogosult hatóság (bíróság)  intézkedése, akkor az áru tulajdonosa, az importőr, vagy a címzett kérésére - ugyancsak biztosíték ellenében - az áru  felszabadítható.  Az egyezmény előírja, hogy az áru forgalombahozatala  engedélyezésének felfüggesztéséről az importőrt, valamint a kérelmezőt haladéktalanul értesíteni kell. Ha a felfüggesztésről szóló értesítést  követő  tíz  munkanapon belül a vámhatóság nem kap tájékoztatást arról, hogy az  ügyben érdemi döntésre jogosult hatóság (bíróság) előtt az eljárás megindult, az árut fel kell szabadítani. E határidő további tíz nappal meghosszabbítható. Az érdemi döntésre hatáskörrel rendelkező szerv kötelezheti  a  vámhatósági eljárás kérelmezőjét, hogy térítse meg az importőrnek, a címzettnek vagy az áru tulajdonosának okozott kárt.

Ha a tagállamok az érdemi döntésre jogosult  szervet felhatalmazzák, hogy saját  kezdeményezése  alapján  járjon el, az bármikor tájékoztatást kérhet a jogosulttól olyan tényekről, amelyek ismerete elősegítheti a hatósági jogkör gyakorlását; az eljárás alá vont személyt pedig  haladéktalanul értesíteni kell a felfüggesztésről. Az egyezmény előírásai szerint az érdemi döntésre hatáskörrel rendelkező szervnek meg kell adni a jogot a jogsértő termék megsemmisítésének elrendelésére. Hamis védjeggyel ellátott áru reexportálása nem engedélyezhető.

A Tanács 3295/94/EK rendelete is hasonló szabályokat tartalmaz. A rendelet értelmében a hamis, utánzott termékeket vagy a jogosulatlanul előállított másolatokat tilos az EK vámterületére bevinni, illetve onnét exportálni, reexportálni. A  rendelet  részletesen meghatározza, hogy mit kell utánzott termék  és  jogosulatlanul előállított másolat alatt érteni.

A közösségi rendelet sok esetben a tagállamoknak választási lehetőséget biztosít, és a  konkrét  szabályozást  a  tagországok nemzeti jogszabályára bízza, mint például a vámhatóságok  és  a bíróságok illetékességének a kérdését.

Vámjogszabályaink nem tesznek eleget sem a TRIPS-egyezményben foglalt előírásoknak, sem az EK-rendeletből adódó jogharmonizációs követelményeknek. A TRIPS-egyezmény tekintetében e mulasztás azért különösen súlyos, mert a magyar Országgyűlés már ratifikálta (a 72/1994. (XII.27.) OGY határozattal) a Kereskedelmi Világszervezet létesítéséről szóló egyezménycsomagot, amelynek elválaszthatatlan részét képezi a TRIPS-egyezmény is, s mert a Kereskedelmi Világszervezeten belül viszonylag hatékony eszközök állnak rendelkezésre az egyezményekből adódó kötelességeik teljesítését elmulasztó államokkal szemben.

A vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény nem tartalmaz szabályokat a szellemi tulajdonjogot sértő árukkal szemben a vámigazgatási eljárásban alkalmazható intézkedésekről. A  törvény végrehajtási rendelete sem foglal magában ilyen tárgyú előírásokat. Figyelmet érdemel azonban, hogy a törvény 1. §-ának 9. pontja szerint vámigazgatási eljárás alá tartoznak a vámhatóság által a vámjogszabályokon kívüli jogszabályok rendelkezéseinek érvényesítése érdekében végzett cselekmények is, valamint hogy az 50. § (1) bekezdése értelmében az egyes áruknak az államhatáron át lebonyolódó forgalmát tiltó vagy korlátozó egyéb jogszabályok - ideértve a vonatkozó nemzetközi jogi kötelezettségeket is - rendelkezéseit a vámkezelés során érvényesíteni kell. Mindebből az következik, hogy mód és szükség van egy olyan külön jogszabály megalkotására, amely szabályozza a vámigazgatási eljárásban a szellemi tulajdonjogot sértő árukkal szemben alkalmazható intézkedéseket. E rendelet elfogadására halaszthatatlan szükség van.

A javaslat 28. §-a mindezekre figyelemmel rendelkezik a védjegybitorlás vámjogi következményeiről: bitorlás esetén a védjegyjogosult követelheti a vámhatóság intézkedését a bitorlással érintett vámáruk belföldi forgalomba kerülésének megakadályozására. A részletek szabályozása azonban nem a védjegytörvény feladata, e részletszabályok egyébként sem tartoznak törvényi szintre. Ezért a vámhatósági intézkedések részletes szabályait külön jogszabály állapítja majd meg; erre a 121. § /1/ bekezdésének a) pontja meg is adja a felhatalmazást a Kormánynak. A kormányrendelet megalkotására szóló felhatalmazás azonban nem szűkül csupán a védjegyjogok megsértése miatt alkalmazható intézkedésekre, hanem módot ad bármely szellemi tulajdonjog megsértésével kapcsolatban a vámigazgatási eljárásban alkalmazható intézkedések szabályozására.

A 30-36. §-okhoz

A védjegyoltalomból eredő kizárólagos jog - hasonlóan más iparjogvédelmi (szabadalmi, használati és ipari mintaoltalmi) jogokhoz - időben korlátozott jog, amely a hatósági eljárás eredményeként keletkezik, s amely meghatározott okok bekövetkezése esetén a jövőre nézve (ex nunc) vagy visszamenőleges hatállyal (ex tunc) megszűnik. Szemben azonban a műszaki szellemi alkotásokon fennálló iparjogvédelmi jogokkal - a szabadalmi oltalommal, amelynek húsz éves, és a használati mintaoltalommal, amelynek tíz éves oltalmi ideje nem hosszabbítható meg, valamint az ipari mintaoltalommal, amelynek öt éves oltalmi ideje egy alkalommal újabb öt évre meghosszabbítható -, a védjegyoltalom tíz éves oltalmi ideje korlátlan alkalommal tíz-tíz évre megújítható.

A műszaki szellemi alkotások záros időn belül lejáró és a védjegyjog elvben korlátlan ideig megőrizhető oltalmának különbsége arra vezethető vissza, hogy e jogok társadalmi-gazdasági rendeltetése alapvetően eltér egymástól. Amíg ugyanis a szellemi alkotások esetében az a társadalmi igény, hogy idővel bárki által hasznosítható közkinccsé váljanak, addig a védjegyek disztinktív funkciójának megőrzése és használat folytán történő erősödése a jogosultak és a fogyasztók érdekeit egyaránt szolgálja.

A szabályozási indítékok e különbsége ellenére - a törvényben meghatározott esetekben és hatállyal - a védjegyoltalom is megszűnhet. A megszűnésre vonatkozó szabályok lényeges rendelkezések, amelyek mind a védjegyjogosultak, mind a versenytársak jogait érintik; meghatározzák a védjegyjogosultnak az oltalom fenntartására irányuló magatartását, a jogérvényesítés korlátait, továbbá megszabják a versenytársak számára a jogaikba ütköző módon lajstromozott védjegyek elleni fellépés, illetve az adott megjelölések használatára vonatkozó lehetőségek kereteit.

A hatályos törvény a védjegyoltalom megszűnési okaiként az oltalmi idő megújítás nélküli lejártát, a jogosult lemondását, a védjegy használatának hiánya miatti megszűnést, a védjegyjogosult vállalat jogutód nélküli megszűnését, valamint a védjegy törlését szabályozza (Vt. 16-19. §). A védjegyoltalom lejárat miatt az oltalmi idő lejártát követő napon, lemondás esetén a nyilatkozat beérkezését követő napon vagy az abban megjelölt korábbi időpontban, használat hiánya esetén a megszűnést megállapító határozatban megjelölt időpontban, a jogutód nélküli megszűnés esetén a vállalat megszűnése napján, törlés esetén a bejelentés napjára visszaható hatállyal szűnik meg.

A védjegyjogosult elhatározásán múlik a megszűnés lejárat és lemondás esetén. Lejárat miatt mulasztással, vagyis úgy következik be a védjegyoltalom megszűnése, hogy a jogosult nem kéri a megújítást. A lemondás pedig a jogosultnak a Magyar Szabadalmi Hivatalhoz intézett, az oltalom megszüntetését célzó írásbeli nyilatkozata. A lemondás csak annak a személynek a hozzájárulásával hatályos, akinek jogszabályon, hatósági határozaton vagy szerződésen alapuló jogát a lemondás érinti; a lemondás visszavonásának pedig nincs jogi hatálya.

        Az eredetileg jogszerűen lajstromozott védjegy oltalma hatályos jogunk szerint megszűnik a használat hiánya miatt és a védjegyjogosult jogutód nélküli megszűnése esetén is. A használat hiánya miatti megszűnés az előírt védjegyhasználati kötelezettséggel függ össze. A használat nem előfeltétele a védjegyoltalom megszerzésének. Ilyen okból az oltalom akkor szűnik meg, ha a védjegyet az országban öt év óta nem használták. Védjegyhasználatnak minősül a védjegy alkalmazása az árun, a csomagoláson, továbbá a hirdetés és az üzleti levelezés során. Nem állapítható meg azonban ez okból az oltalom megszűnése, ha a védjegyjogosult a használat elmaradását kellőképpen igazolja. Az a rendelkezés, amely a védjegyjogosult jogutód nélküli megszűnéséhez az oltalom megszűnését fűzi jogkövetkezményként, a védjegyjog személyhez kötöttségének - mára túlhaladott - felfogását követi.

A védjegy törlését a hatályos jog értelmében keletkezésére visszaható hatállyal el kell rendelni, ha a védjegy nem felelt meg az érdemi oltalmi feltételek bármelyikének (Vt. 19. §). Akkor van tehát helye a védjegy törlésének, ha a megkülönböztető képesség hiányában, illetve valamely abszolút vagy relatív kizáró ok miatt eredetileg sem lehetett volna a megjelölést védjegyként lajstromozni, amennyiben ezt a lajstromozási akadályt az engedélyezési eljárásban - a vizsgálat korlátai miatt vagy bármilyen más okból - nem érvényesítették és a védjegyet lajstromozták. Ennyiben a lajstromozási akadályok és a törlési okok egybeesnek. Ha azonban a lajstromozás óta öt év már eltelt és a védjegy a tényleges használat folytán ismertté vált, a védjegy törlésének már csak azon az alapon van helye, hogy használata jogszabályba vagy társadalmilag elfogadott erkölcsi szabályba ütközik (Vt. 19. § /2/ bek.). Ha pedig a törlési ok csak részben áll fenn, az árujegyzéket megfelelően korlátozni kell (Vt. 19. § /3/ bek.).

A törlési okok tipikus esete, amikor valamely más javára fennálló korábbi védjegyből eredő jogot érvényesítenek. A hatályos jog alapján nincs lehetőség a törlési eljárás során annak vizsgálatára, hogy a törlést kérő fél védjegyét az elmúlt öt év folyamán ténylegesen használták-e, holott ez a körülmény hatással lehet a védjegy oltalmára. Amennyiben a törölni kért védjegy jogosultja kétségbe kívánja vonni a korábbi védjegy használatát, erre csak a megszűnés megállapítására irányuló külön eljárás keretében van lehetőség. A törlési eljárást ilyen esetben az eljáró hatóság felfüggeszti, a megszűnésre vonatkozó eljárás jogerős befejezéséig; ez jelentősen meghosszabbítja a törlési eljárást.

A törvényjavaslat a védjegyoltalom megszűnésével kapcsolatos anyagi jogi szabályok újjáalkotása során a következő szempontokat érvényesíti.

A hatályos törvényben szereplő megszűnési okok közül  megőrzi a lejáratot, a lemondást, a törlést és a használat hiánya miatti megszűnést; viszont - tekintettel arra, hogy a törvényjavaslat szerint a védjegyoltalmi igény nem függ a bejelentő gazdasági tevékenységre való jogosultságától - nem tartja fenn a megszűnési okok között a védjegyjogosult jogutód nélküli megszűnésének esetét. A megkülönböztető képesség utólagos elvesztését és a megtévesztővé válást pedig újként veszi a megszűnési okok közé (30. §). Az európai közösségi irányelv opcionális szabálya szerint ugyanis abban az esetben is megszüntethető a védjegy oltalma, ha jogosultjának magatartása miatt az üzleti forgalomban azoknak a termékeknek vagy szolgáltatásoknak a szokásos nevévé vált, amelyekre lajstromozták, vagy pedig megtévesztővé vált használata folytán, különösen a termékek és szolgáltatások jellegét, minőségét vagy földrajzi származását illetően. Ebben az esetben tehát az eredetileg oltalomképes védjegy utóbb válik az oltalomra alkalmatlanná. Ez a megszűnési ok a használat hiánya miatti megszűnéssel áll rokonságban, ezért a megszűnés nem hat vissza az oltalom keletkezésének napjára. A védjegyoltalom ilyen okokból történő megszűnésére vonatkozó szabályok megalkotását nemcsak a jogharmonizáció, hanem a versenyjog és a fogyasztóvédelem szempontjai is indokolják.

Dogmatikailag helyénvaló, hogy a használat hiányát és a megkülönböztetésre való alkalmasság elvesztését a törvényjavaslat nem a törlési okok közé sorolja, hanem a megszűnés külön esetcsoportjaként kezeli. Tisztább és jobban kezelhető ugyanis a szabályozás, ha a törlési okok egybeesnek a lajstromozási akadályokkal, s az utóbb fellépő megszűnési okok fogalmilag elkülönülnek a törléstől.

A lejárat és a lemondás anyagi jogi szabályai tekintetében - ideértve a megszűnés időpontjának rendezését is - nincs szükség a Vt.-től való tartalmi eltérésre; az összhangban van az Szt. 39. §-ában foglalt új szabadalmi jogi szabályozásunkkal is (31., 32. §).

 A védjegy törlésére vonatkozó anyagi jogi szabályok körében jelentős a változtatás  annak megfelelően, ahogyan a törvényjavaslatban foglaltak szerint az oltalomképesség feltételeire vonatkozó szabályozás - főként az európai közösségi irányelvvel való harmonizáció igényével - továbfejlesztésre kerül. Ennek megfelelően valamennyi lajstromozási akadály egyúttal törlési okot képez az új törvényben (33. §). Törlés folytán a védjegyoltalom az új törvény alapján is minden esetben keletkezésére - a bejelentési napra - visszahatóan (ex tunc) fog megszűnni.

Az irányelv fakultatív szabálya a használat elmaradásához nemcsak azt a jogkövetkezményt fűzi, hogy ebből az okból megállapítható a védjegyoltalom megszűnése, hanem azt is kimondja, hogy az előírt módon nem használt korábbi védjegyre tekintettel nem érvényteleníthető egy ütköző későbbi védjegy (11. cikk /2/ bek.). Ezt a rendelkezést a törvényjavaslat is átveszi (33. § /2/ bek. a) pont). A nem használt védjegyre alapítható törlési ok kizárása egyszerűsíti a jogvita eldöntését is, mivel a törlési eljárásban kötelezhető a törlést kérő fél saját védjegye használatának igazolására, anélkül, hogy külön eljárást kellene kezdeményezni ellene a védjegy megszűnésének megállapítása iránt.

Az irányelv 9. cikkének (1) bekezdése - a rosszhiszemű későbbi lajstromozás esetét kivéve - a korábbi védjegyből eredő jogok érvényesítését abban az esetben sem teszi lehetővé, ha annak jogosultja tudott a későbbi védjegy lajstromozásáról, s a használatot öt éven keresztül megtűrte. Ez a kötelező irányelvi előírás különbözik a hatályos magyar jogban érvényesülő megtámadhatatlanságtól, ami öt év elteltével - a védjegy ismertté válása esetén - kizárja, hogy a védjegy törlését bárki kezdeményezze (Vt. 19. § /2/ bek.). Az irányelv fakultatív szabályai az öt évig eltűrt későbbi védjegy elleni fellépést a korábbi jó hírű védjegyek, nem lajstromozott árujelzők és egyéb jogok alapján sem teszik lehetővé (9. cikk /2/ bek.).

A törvényjavaslat 33. §-a (2) bekezdésének b) pontja a megtámadhatatlanságra vonatkozó hatályos előírások helyett az irányelv szerinti szabályozást vezeti be. A nemzeti szabályozás ilyen tartalmú harmonizációja tapasztalható az EU-tagországok - köztük az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország - törvényeiben is. A védjegy törlését a törvényjavaslat - a Vt. 19. §-ának (3) bekezdésével és az irányelvvel összhangban - lehetővé teszi az árujegyzék egy részével kapcsolatban is, amennyiben az alapul szolgáló okok csak arra vonatkozóan állnak fenn; vagyis a törlési okkal nem érintett termékekre, illetve szolgáltatásokra az oltalom az árujegyzék megfelelő korlátozásával fenntartható (33. § /3/ bek.).

A használat hiánya miatti megszűnés lehetősége a védjegylajstromok \"zsúfoltságának\" enyhítését célozza, a védjegy forgalmi funkcióihoz köti az oltalom fenntartását. A magyar védjegyjogba 1969-ben bevezetett jogintézmény annak idején a nemzetközi jogfejlődéssel való lépéstartás egyik példáját jelentette; a gyakorlatban azonban a szabályozás nem bizonyult kellően hatékonynak, részben a nem eléggé szigorú használati követelmények (elegendő az egyszerű hirdetés, üzleti levelezés a használat igazolására), részben a használat hiánya miatti megszűnés időpontjára tekintettel, ami általában az eljárást befejező határozat meghozatalának az időpontja. Ez általában a kérelmező szempontjából hátrányos.

Az európai közösségi irányelv a használat hiányát a védjegyoltalom megszűnési okaként a Vt.-nél szigorúbban és árnyaltabban szabályozza; megkívánja a védjegy ún. \"tényleges\" használatát azokkal a termékekkel és szolgáltatásokkal kapcsolatban, amelyekre az oltalom vonatkozik. A használat fogalmára vonatkozó előírások nem hagynak kétséget afelől, hogy a használat mindig kapcsolatban van a ténylegesen forgalmazott termékkel. A használat szempontjából mind az irányelv, mind a német jogszabály kielégítőnek tekinti viszont azt is, ha a védjegyet a terméken, annak kikészítésén vagy csomagolásán ugyan belföldön helyezték el, de kizárólag külföldi forgalombahozatal céljából.

A megszűnés időpontjáról az irányelv nem rendelkezik, a német védjegytörvény szerint az - ha az eljárás sikeres -, a megszűnés megállapítására irányuló eljárás megindításának napjára visszaható hatályú.

A piaci verseny mai viszonyai között, a Magyarország iránti növekvő külföldi üzleti érdeklődés miatt ugrásszerűen megnövekedett védjegylajstromozási aktivitást figyelembe véve egyértelműbb, esetenként szigorúbb használati követelmények bevezetése indokolt az új törvényben.

A törvényjavaslat először is egy olyan szerkezeti újítást alkalmaz, hogy a használati kényszerre vonatkozó rendelkezések nem a megszűnéssel kapcsolatos szabályok között, hanem a védjegyoltalomból eredő jogokról és kötelezettségekről szóló fejezetben kerülnek elhelyezésre (18 §). E kötelezettség elmulasztásának szankcióit helyénvaló a megszűnés körében szabályozni (30. § d) pont, 34. §).

A törvényjavaslat pontosítja, hogy az öt éves határidőt legkorábban a lajstromozástól (nem a bejelentéstől) lehet számítani. A megszűnés időpontját is maga a törvény rögzíti; mégpedig a megszűnés megállapítása iránti eljárás megindításának napjára hat vissza a megszűnés hatálya. A megszűnés az ütköző későbbi védjegybejelentés elsőbbségének napjára hat vissza, ha ez korábbi.

A védjegyhasználat követelményét a 18. §-nak megfelelően kell a megszűnés szempontjából értelmezni. Ennek folytán nem lehet a védjegyhasználatot igazolni azzal, hogy az évtizedek óta lajstromozott védjeggyel kapcsolatban a jogosult néhány periférikus hirdetést tett közzé. A használat ténylegességét inkább annak komolyságán, volumenén, illetve rendszerességén kell lemérni, nem pedig a használat módján. Így jogfenntartó használatnak kell tekinteni egyes olyan használati formákat (pl. a hirdetést) is, amelyekhez az európai felfogás szerint a védjegyjogosultnak kétségtelenül kizárólagos joga fűződik. A törvényjavaslat az árujegyzék minden részére kiterjeszti a használati kötelezettséget, ehhez képest a védjegyoltalom részlegesen is megszűnhet (34. § /1/ bek.). A joggyakorlatban kell kialakítani azt a reális határt, ameddig az árujegyzékben felsorolt közelálló áruk, illetve szolgáltatások használatát egyenként számon lehet kérni és a megszűnéssel  szükséges szankcionálni.

A törvényjavaslat a megkülönböztető képesség elvesztésével és a megtévesztővé válással kapcsolatos megszűnési ok szabályozása során a megszűnés időpontját a megszűnés megállapítására irányuló eljárás megindításának napjában határozza meg. Ha a védjegy csak részben degenerálódik, csak az áruk, illetve szolgáltatások egy részére veszíti el megkülönböztető képességét, illetve válik megtévesztővé, a védjegyoltalmat megfelelő korlátozással fenn kell tartani (35. §). A védjegyjogosult a megjelölést  jogosulatlanul használókkal szembeni fellépéssel háríthatja el azt, hogy a védjegy elveszítse megkülönböztető képességét.

A díjak visszafizetésére vonatkozó kötelezettséget a védjegyoltalom megszűnése esetén a törvényjavaslat - a szabadalmi törvénnyel egyezően - korlátozza (36. §).

A 37-46. §-okhoz

A magyar iparjogvédelmi jogszabályok szerkezeti felépítésében kialakult hagyomány és bevált gyakorlat az anyagi jogi és eljárási szabályok világos elkülönítése. Ezt a megoldást követi hatályos védjegytörvényünk, valamint - az európai jogharmonizáció jegyében fogant - új szabadalmi törvényünk, a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény (Szt.); s ettől a törvényjavaslat sem tér el.

A védjegyjogi eljárási szabályokra vonatkozóan európai közösségi jogi harmonizációs kötelezettségünk nincs, tekintettel arra, hogy az európai közösségi irányelv eljárási rendelkezéseket nem tartalmaz. A  Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) keretében létrejött Védjegyjogi Szerződés az egyetlen nemzetközi megállapodás, amely közvetlenül érinti a leendő tagországok védjegyeljárását. E szerződés célja pedig elsősorban egyes cselekmények és alaki követelmények egyszerűsítése, nem pedig valamely általános eljárási rend kialakítása, a lajstromozási eljárás szabályainak egységesítése.

Mindezekre tekintettel az újraszabályozásnak nemzetközi szempontból meglehetősen nagy mozgástere van. A jogharmonizációs követelmények mellett figyelembe kell vennünk a hazai és a nemzetközi jogfejlődés egyéb eredményeit is. Hazai vonatkozásban a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló új törvény eljárási rendelkezéseivel kell az összhangot megteremteni oly módon, hogy - lehetőség szerint - csak a védjegyügyek természetéből adódó eltérések vezessenek a szabadalmi jogtól eltérő eljárási szabályok megalkotásához.

A hatályos jog rendszerében - amely szerint a védjegyeljárások részben államigazgatási, részben bírósági hatáskörbe tartoznak - a törvényjavaslat nem irányoz elő változtatást.

Az államigazgatási útra tartozó védjegyügyek közé a védjegy lajstromozása, a védjegy oltalmának megújítása, a védjegyoltalom megszűnésének megállapítása, a védjegy törlése, a nemleges megállapítás, valamint a védjegyek nyilvántartása tartozik a hatályos védjegytörvény 20. §-a szerint. Ezeket az ügyeket - a nemleges megállapítás kivételével, amelynek  a védjegyjogban valójában nincs kellő létjogosultsága - a törvényjavaslat is államigazgatási hatáskörben tartja. Tekintettel azonban a korszerű információnak az iparjogvédelemben betöltött egyre fontosabb szerepére, a hatósági tájékoztatással - az új Szt. megfelelő rendelkezéséhez hasonlóan - az államigazgatási szerv hatáskörébe tartozó védjegyügyek körét ki kell bővíteni. Új ügytípust képvisel a védjegyoltalom megosztása is; ezt a Védjegyjogi  Szerződés hatására vezeti be a törvényjavaslat (37. §).

A védjegyügyek az iparjogvédelem országos hatáskörű államigazgatási szervének, a Magyar Szabadalmi Hivatalnak a hatáskörébe tartoznak. Külön iparjogvédelmi hatóság fenntartásával  az egységes belső piaci integrációnkról az Európai Bizottság által készített Fehér Könyv is számol; a védjegyügyeket a jövőben is e szervnek kell intéznie.

A Magyar Szabadalmi Hivatal előtti védjegyügyekben az államigazgatási eljárás általános szabályait kell alkalmazni, a védjegytörvényben meghatározott különös rendelkezéseknek megfelelő eltérésekkel. A törvényjavaslat - az Szt. 45. §-ával egyezően - szintén előírja az 1957. évi IV. törvény alkalmazását (38. §).

A védjegyügyek általános eljárási szabályainak körében az államigazgatási határozatokra, a tényállás megállapítására, a határidőkre, az igazolásra, a képviseletre, a nyelvhasználatra és a nyilvánosságra vonatkozóan kell szabályokat alkotni, az Szt. megfelelő rendelkezéseinek alapulvételével.

A védjegyügyekben a Magyar Szabadalmi Hivatal határozatait általában egy köztisztviselő hozza meg. Kivételt képez a törlésre, a használat hiánya, illetve a megkülönböztető képesség elvesztése és a megtévesztővé válás miatti megszűnés megállapítására irányuló eljárás; ezekben az ügyekben háromtagú tanács jár el, amely szótöbbséggel határoz.
	
A hatályos joggal lényegében egyezően indokolt fenntartani az érdemi és az egyéb határozatok megkülönböztetését. Az érdemi határozatok a védjegy lajstromozása és megújítása, az oltalom megosztása és megszűnésének megállapítása, valamint a védjegy törlése kérdésében hozott ügydöntő határozatok; ezek csak megváltoztatási kérelem alapján és annak a bírósághoz történő továbbításáig vonhatók vissza és módosíthatók. A nem érdemi határozatokat a Magyar Szabadalmi Hivatal visszavonhatja és módosíthatja. Az államigazgatási határozat a kézbesítésével emelkedik jogerőre, ha nem kérték a megváltoztatását (39. §).

         A jogbiztonság szempontjából fontos, hogy a Magyar Szabadalmi Hivatal az előtte folyó védjegyeljárásban a tényeket hivatalból vizsgálja, vizsgálata nem korlátozódhat az ügyfelek állításaira vagy kérelmeire; határozatát olyan tényekre és bizonyítékokra alapozhatja, amelyekkel kapcsolatban az ügyfélnek módjában állt nyilatkozatot tenni. Az előterjesztett beadványokkal kapcsolatos hiányok pótlására az ügyfelet fel kell hívni, illetve figyelmeztetni kell (40. §).

A törvényjavaslat az eljárási határidők szabályait az új Szt.-vel összhangban fejleszti tovább a védjegyügyek vonatkozásában. Így indokolt a törvényben meghatározott és a hivatalból kitűzött, illetve a nem hosszabbítható és a hosszabbítható határidők közti különbségtétel; továbbá megállapít olyan határidőket, amelyek elmulasztása esetén lehet, illetve, amelyek tekintetében nem lehet igazolással élni.

A törvény által meghatározott határidők nem hosszabbíthatók meg, s elmulasztásuk esetén a jogkövetkezmények külön figyelmeztetés nélkül is bekövetkeznek. Ahol nincs törvényes határidő, ott legalább harminc napos határidőt kell az ügyfél számára kitűzni a hiánypótlásra vagy a nyilatkozattételre. Ez a határidő a lejárat előtt előterjesztett kérelemre meghosszabbítható.

A védjegyeljárásokban - az Szt. 48. §-ának (3) bekezdéséhez hasonlóan - indokolt feloldani az 1957. évi IV. törvényben megállapított határidőszabályok alkalmazását (41. §).

A törvényjavaslat az igazolásra vonatkozó szabályokat is továbbfejleszti az Szt.-vel összhangban. A hatályos jog (Vt. 24. §) szerinti tizenöt napos objektív igazolási határidőt szubjektív határidővé alakítja át, és meghatároz egy hosszabb, hat hónapos objektív határidőt is. Tekintettel arra, hogy az Szt. is szűkítette azoknak a határidőknek a körét, amelyekkel kapcsolatban kizárt az igazolás, a védjegytörvényt is ilyen irányban indokolt fejleszteni. Nem szükséges fenntartani az igazolás kizárását az elsőbbséget igazoló okirat és a megújítási kérelem benyújtásával kapcsolatban.

Eszerint a törvényjavaslat az igazolást csak az alábbi esetekben  zárja ki:

- az uniós elsőbbségi igény érvényesítésére megszabott hat hónapos és az elsőbbségi nyilatkozat előterjesztésére előírt két hónapos határidő elmulasztása esetén;
- a kiállítási elsőbbségi igény érvényesítésére megszabott hat hónapos és a kiállítási nyilatkozat előterjesztésére előírt két hónapos határidő elmulasztása esetén (42. §).

A törvényjavaslat az Szt.-hez hasonlóan szabályozza az eljárás félbeszakadását és felfüggesztését (43. §).

A képviselet hatályos szabályai, amelyek szerint a belföldi ügyfelek számára nincs képviseleti kényszer, a külföldi ügyfelek viszont csak belföldi képviselő útján járhatnak el (Vt. 22. §), lényegében fenntarthatóak. A szabadalmi eljáráshoz (Szt. 51. §) hasonlóan azonban célszerű a külföldiek képviseletére jogosultak körét a szabadalmi ügyvivőre és az ügyvédre korlátozni. Más esetben pedig nem indokolt a képviseletre kötelezés.

A képviseletre vonatkozó szabályok körében új elemként kell bevezetni, hogy a Magyar Szabadalmi Hivatal a szabadalmi ügyvivők és az ügyvédek közül ügygondnokot rendel ki az ügyfél részére, ha az ellenérdekű felek közötti - pl. védjegytörlési - eljárásban az egyik fél ismeretlen helyen tartózkodik, vagy ha a külföldi ügyfél meghatalmazott képviselővel nem rendelkezik (44. §).

A védjegyeljárások a hatóság előtt magyar nyelven folynak; azonban idegen nyelvű beadványok is benyújthatók, amelyekről szükség esetén magyar nyelvű fordítás kérhető        (45. §).

A hatályos jogszabály nem tartalmaz az eljárás nyilvánosságára vonatkozó rendelkezéseket. Noha a védjegyügyekben általában nem fűződik különös érdek a bejelentés tartalmának titokban tartásához, mint ahogyan a találmányok szabadalmaztatása során, az iratokba való betekintés szabályait az Szt. 53. §-ával összhangban meg kell határozni. Ennek megfelelően a védjegybejelentésre vonatkozó adatközlés előtt csak a bejelentő és a képviselő tekintheti meg az iratokat. Az adatközlést követően sem tekinthetők meg a határozatok tervezetei, az azokat és a szakértői véleményeket előkészítő, a felekkel nem közölt iratok. A védjegyügyekben - a szabadalmi ügyekhez hasonlóan - az eljárást csak akkor indokolt nyilvánossá tenni, ha abban ellenérdekű fél is részt vesz (46. §).

A 47-49. §-okhoz

       A törvényjavaslat a védjegyügyek nyilvántartásának hatályos szabályait (Vt. 23. §) az új szabadalmi törvény szabályozási elveinek alapulvételével újítja meg, figyelembe véve a Védjegyjogi Szerződés egyszerűsítő intézkedéseit.

A Magyar Szabadalmi Hivatalban két közhitelű védjegynyilvántartást kell vezetni: a bejelentési nyilvántartást és a védjegylajstromot. A nyilvántartásokba  a védjegyügyekkel összefüggő tényeket és körülményeket be kell jegyezni; ezek köre az Szt. 54. §-ának (2) bekezdéséhez hasonló.

A lajstrombejegyzésnek az a hatálya, hogy jóhiszemű és ellenérték fejében jogot szerző harmadik személlyel szemben bármely jogra és teherre csak akkor lehet hivatkozni, ha azt bejegyezték a védjegylajstromba. A lajstrom nyilvános, annak adatairól - térítés ellenében - bárki számára másolatot kell adni (48. §). 

Garanciális jellege folytán fenn kell tartani azt a hatályos rendelkezést is, hogy a védjegylajstromba csak a Magyar Szabadalmi Hivatal vagy a bíróság határozata alapján lehet bejegyzést tenni. A védjegyekre vonatkozó jogokkal és tényekkel kapcsolatos lajstrombejegyzésre irányuló írásbeli kérelemhez csatolni kell az alapul szolgáló közokiratot vagy megfelelő bizonyító erejű magánokiratot. A törvényjavaslat rendelkezéseit annak figyelembevételével kell értelmezni és alkalmazni, hogy a  Védjegyjogi Szerződés szerint a védjegyjogosult vagy képviselője nevének, címének változásával kapcsolatban nem követelhető meg a változást igazoló okirat benyújtása, csak abban az esetben, ha a kérelemben foglaltak valósága tekintetében alapos kétely támad. Amennyiben a védjegyjogosult személyében történt változás bejegyzését kérik, az új jogosult által aláírt kérelem mellett csak abban az esetben lehet egyéb okirat benyújtását előírni, ha a jogutódlás szerződés vagy cégek egyesülésének következménye. Mind a névváltozás, mind a jogutódlás több védjegyre vonatkozó bejegyzése is kérhető egy kérelemben, továbbá - összhangban a bejelentési feltételekkel - nem kérhetők a jogutód gazdasági tevékenységére vonatkozó adatok vagy igazolások (48. §).

A védjegylajstrom nyilvánossága mellett a korábbi jogokkal való ütközés előzetes kutathatóságához, valamint a védjegyjogosultak jogait esetleg sértő későbbi bejelentések figyelemmel kíséréséhez is fontos érdekek fűződnek. A védjegybejelentések kutatási lehetőségének megteremtésére a védjegyügyekkel kapcsolatban fontos az adatközlés intézményének bevezetése. Ennek eszköze a hivatalos lap, valamint a köz számára hozzáférhető számítógépes hatósági adatbázis lesz.

      A magyar iparjogvédelmi hatóság hivatalos lapja az 1996-ban a 101. évfolyamába lépett Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, amelynek alapvető funkciója - az iparjogvédelmi jogszabályok, közlemények és tanulmányok megjelentetése mellett - az egyes iparjogvédelmi ügyekben előírt hatósági tájékoztatások közlése. A törvényjavaslat a védjegyügyekre vonatkozó kötelező tájékoztatás törvényi szabályait az Szt. 56. §-ához hasonlóan állapítja meg (49. §).

Az 50-54. §-okhoz


	Akárcsak az iparjogvédelmi eljárások általában, a védjegylajstromozási eljárás is a bejelentéssel indul meg.

	Az eljárási szabályoknak egyfelől teljeskörűen meg kell határozniuk a védjegybejelentés kellékeit; az alapvető szabályokat a törvényben, a részletes alaki követelményeket külön jogszabályban szükséges megállapítani. Meg kell határozni továbbá azokat a minimális törvényi követelményeket, amelyek megléte nélkül nem tekinthető a bejelentés érvényesnek.

	Az oltalmi igények egymás közti rangsorolására, az elsőbbségre és az azzal kapcsolatos okiratok benyújtására, továbbá a bejelentések hivatali vizsgálatára vonatkozó szabályok alkotják továbbá a bejelentési eljárással kapcsolatos legfontosabb rendelkezések másik részét.

	Hatályos védjegytörvényünk 26. §-a szerint a Magyar Szabadalmi Hivatal előtti védjegylajstromozási eljárást megindító védjegybejelentés a kérelemből, az előírt adatok közléséből és egyéb mellékletekből áll. Jogot pedig csak olyan bejelentésre lehet alapítani, amely legalább a bejelentő nevét és címét, a lajstromozni kért megjelölést és az árujegyzéket tartalmazza.

	A Vt. 26. §-a (2) bekezdésének második mondata alapján az I-OTH-1970. hirdetményben a Magyar Közlönyben tették közzé a védjegybejelentés részletes alaki szabályait. A hirdetményben történő szabályozást lehetővé tevő fenti törvényi rendelkezést a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (Jat.) 63. §-ának b) pontja időközben hatályon kívül helyezte. A Jat. 61. §-ának (2) bekezdése értelmében a korábban közzétett hirdetmény hatályban maradt; de az újbóli szabályozásra már csak megfelelő jogforrásban (rendeletben) kerülhet sor.

	A védjegybejelentés benyújtására és kellékeire vonatkozóan a törvényjavaslat a hatályos jog megoldásait az új szabadalmi törvényben alkalmazott elemekkel ötvözi, s figyelembe veszi a Védjegyjogi Szerződés követelményeit.

	A Magyar Szabadalmi Hivatalhoz benyújtott védjegybejelentés legfontosabb kellékeit - lényegében a hatályos joggal egyezően - kell a törvényben meghatározni. A részletes alaki szabályok megalkotását pedig - a szabadalmi, a használati mintaoltalmi és a topográfia-oltalmi ügyekben bevált rendszert (ld. 20/1995. (XII.26.) IM r., 20/1991. (XII.28.) IM r., 19/1991. (XII.28.) IM r.) követve - az igazságügy-miniszternek a Magyar Szabadalmi Hivatal elnökével egyetértésben kibocsátásra kerülő rendeletére kell bízni.

	A Védjegyjogi Szerződés ún. \"maximum\" listát tartalmaz a bejelentési kellékekkel kapcsolatban: az abban foglaltaknál szigorúbb követelményeket nem lehet támasztani. Kifejezetten tiltja a Szerződés a bejelentő gazdasági tevékenységét igazoló cégbizonylat benyújtásának, vagy a bejelentő tevékenységi köre feltüntetésének a nemzeti jogok által való előírását. Ezzel összhangban annak igazolása sem követelhető meg, hogy a bejelentő az árujegyzékben foglalt termékekkel, illetve szolgáltatásokkal összhangban álló gazdasági tevékenységet folytat. A Védjegyjogi Szerződésnek ez a szabálya - anyagi jogi előírás nélkül, amilyent a Szerződés egyébként egyáltalán nem is tartalmaz - kényszeríti rá a tagországokat, hogy feladják a védjegynek a gazdasági tevékenységhez történő kötelező kapcsolását. Ez a kapcsolat a védjegyjog nemzetközi fejlődése folyamán egyébként fokozatosan lazult, pl. ma már az e tekintetben hagyományosan merev német jog is lehetővé teszi a védjegy üzletkör nélküli átruházását. Az oltalomnak a használat hiánya miatti megszűnésére vonatkozó előírások pedig ellensúlyozzák azokat az aggályokat, amelyek a gazdasági tevékenységtől függetlenül szerezhető védjegyoltalommal szemben felhozhatók.

	A gazdasági tevékenység igazolására vonatkozó követelményt tehát a törvényjavaslat sem tartja fenn. Ez összhangban áll az anyagi jog azon tervezett rendelkezésével is, amely a védjegyoltalmi igényt nem köti a gazdasági tevékenységre való jogosultság feltételéhez.

	A védjegyeljárásokhoz is szervesen hozzátartozik a megfelelő igazgatási szolgáltatási díjak megfizetése; e díjakat külön jogszabály (jelenleg a 77/1995. (XII.29.) IKM rendelet) állapítja meg. A bejelentési díj megfizetésének kötelezettségét és határidejét az új védjegytörvényben - az Szt. 57. §-ának (4) bekezdéséhez hasonlóan - indokolt előírni. Az Szt. 57. §-a (6) bekezdése vehető alapul a védjegybejelentés visszavonásával kapcsolatos rendelkezés megalkotása során, azzal a különbséggel, hogy a védjegybejelentés a lajstromozásig vonható vissza (50. §).

	A Védjegyjogi Szerződés - követve a szabadalmakkal kapcsolatos számos nemzetközi szerződésben, köztük az európai szabadalmak engedélyezéséről szóló Müncheni Egyezményben foglalt megoldást - a jogalapításhoz szükséges követelmények rendszere helyett a bejelentési nap elismerését köti a legalapvetőbb kellékek meglétéhez. A lényeges különbség az, hogy a hiányos bejelentés sorsa nem az elutasítás, hanem az, hogy a bejelentőt fel kell hívni a hiányok pótlására, s ha a hiányokat pótolják, a hiánypótlás napját kell tekinteni az érvényes bejelentési napnak. Az Szt. 58. §-a a magyar szabadalmi jogban is erre a rendszerre tért át. Ehhez hasonlóan a törvényjavaslat is bevezeti a bejelentési nap elismerésével kapcsolatos szabályokat. A bejelentési napnak a védjegyjogban is fontos szerepe van: ehhez igazodik az oltalmi idő kezdete és általában az elsőbbség napja, s egyes eljárási határidőket is a bejelentés napjától kell számítani (51. §).

	A törvényjavaslat szerint a megjelölés egysége az egy bejelentésbe foglalás feltétele. Ez azt jelenti, hogy csak egy megjelölésre igényelhető a bejelentésben védjegyoltalom. A kombinált megjelölések (1. § /2/ bek. c) pont) természetesen kielégítik az egység követelményét. A kombináció akkor is egységes, ha fizikailag különálló részekből áll (mint pl. az italos palackok elő-, hát- és nyakcímkéi).
	
	Az árujegyzéknek jogilag fontos szerepe van az oltalom terjedelmének körülhatárolásában. A törvényjavaslat ezért meghatározza az árujegyzékkel kapcsolatos legfontosabb előírásokat (52. §).

	Hatályos védjegyjogunk az elsőbbség három válfaját szabályozza: a bejelentési, az uniós és a kiállítási elsőbbséget (Vt. 27. §). Az uniós elsőbbségi igény - a Párizsi Uniós Egyezmény 4. cikke C) pontja (1) bekezdésének megfelelően - hat hónapon belül érvényesíthető a származási országban tett bejelentés napjától számítva; az igényt a védjegybejelentéssel egyidejűleg kell érvényesíteni, az elsőbbségi iratot a bejelentést követő három hónapon belül kell benyújtani. Kiállítási elsőbbség a Magyar Szabadalmi Hivatal elnökének a Magyar Közlönyben közzétett közleményében meghatározott kiállításokon történt bemutatás esetén, a megjelölés kiállításának első napjától számított hat hónapon belül, a védjegybejelentéssel egyidejűleg érvényesíthető; a kiállítási igazolás a bejelentés napjától számított három hónap elteltéig nyújtható be.

	Az uniós és a kiállítási elsőbbség érvényesítésének hatályos szabályai szigorúak,  minden egyes határidő elmulasztása esetén az igazolás ki van zárva; a mulasztás az elsőbbségi igény elvesztésével jár. A védjegybejelentések elsőbbségét mindenképpen rangsorolni kell; az ugyanazon a napon érkezett bejelentések elsőbbségét a hivatali iktatás sorrendje dönti el.

	Új szabadalmi törvényünk - az európai jogi felfogással összhangban - jelentősen továbbfejlesztette az elsőbbségre vonatkozó szabályozást (Szt. 61. §). Ennek eredményeit célszerű figyelembe venni a védjegyjogi kodifikáció során is.

	A törvényjavaslat megőrzi a bejelentési,  az uniós és a kiállítási elsőbbséget; az előbbit a bejelentési nap elismerésének újszerű tartalmával, az utóbbit a Párizsi Uniós Egyezmény szerinti változatlan tartalommal. A kiállítási elsőbbséget a védjegyjogban nem váltja fel a korábbi jogok megítélése szempontjából irányadó - az Szt. 3. §-ának b) pontjában foglaltakhoz hasonló - kedvezmény. Új elsőbbségi formává válik végül a belső elsőbbség, amely - meghatározott feltételekkel - egy folyamatban lévő - azonos megjelölésre vonatkozó - másik védjegybejelentésre  alapozható.

	A törvényjavaslat a hatályos jog szigorát - az Szt.-hez hasonlóan - lényegesen enyhíti az elsőbbség igénylésével kapcsolatban. Ezek szerint az uniós, a kiállítási és a belső elsőbbség a bejelentés napjától számítva két hónapon belül igényelhető, az uniós elsőbbségi irat és a kiállítási igazolás pedig négy hónap elteltéig nyújtható be. A 42. § (5) bekezdése az igazolást csak az előbbi két hónapos határidő elmulasztása, valamint a hat hónapos elsőbbségi időköz túllépése esetén zárja ki. Az egyazon napra eső elsőbbségek közötti további rangsortól - az új szabadalmi törvényt követve - a törvényjavaslat eltekint (53., 54. §).

Az 55-64. §-okhoz

	Hatályos törvényünk a védjegybejelentések minden lajstromozási feltételre, illetve akadályra kiterjedő vizsgálatát írja elő; felszólalásra sem a lajstromozást megelőzően, sem azt követően nincs mód. Ha a lajstromozás annak ellenére történt, hogy a védjegy a jogszabályban előírtak alapján nem lett volna lajstromozható, törlési eljárás kezdeményezhető. A védjegybejelentés alaki vizsgálata a kellékek meglétére és a formai követelmények betartására terjed ki (Vt. 28. §). A jog alapítására alkalmatlan - a bejelentő nevét, a megjelölést vagy az árujegyzéket nem tartalmazó - bejelentést felhívás nélkül el kell utasítani. Egyéb hiányok esetén felhívást kell kiadni a pótlásra; eredménytelenség esetén el kell utasítani a bejelentést.

	A hatályos törvény szerint az érdemi vizsgálat keretében a Magyar Szabadalmi Hivatal a megkülönböztető képesség és az összes abszolút és relatív lajstromozási akadály, valamint az elsőbbségi igény jogossága szempontjából vizsgálja meg a védjegybejelentést (Vt. 29. §). Az észlelt akadály természete szerint hiánypótlásra vagy nyilatkozattételre kell felhívni a bejelentőt. A vizsgálat egészének eredményéhez képest a védjegyet lajstromozni kell, illetve a bejelentést el kell utasítani (Vt. 31. §). Az eljárás során módosítási tilalom érvényesül, azaz sem a megjelölés nem változtatható meg, sem pedig az árujegyzék nem terjeszthető ki (Vt. 30. §). A törvény rendelkezik a védjegyokirat kiadásáról, a lajstrombejegyzésről és a lajstromozás meghirdetéséről.

	Az európai közösségi irányelv preambuluma kifejezetten a tagországokra bízza az eljárási módok megválasztását, e vonatkozásban nem célozza a harmonizációt. A közösségi védjegyről szóló rendelet szerint a védjegy lajstromozására irányuló eljárásban a korábbi jogok kutatása kötelező, a kutatás eredménye alapján nincs hivatali érdemi vizsgálat, felszólalás lehetséges. A korábbi jogok vizsgálata helyett tiszta felszólalási rendszer van pl. Németországban és Franciaországban, míg Nagy-Britannia mutat példát a hivatali vizsgálat és a felszólalás együttes alkalmazására.

	A magyar jogi hagyomány az oltalomképességi feltételek mindegyikének a lajstromozást megelőző és hivatalból történő megvizsgálása mellett szól. Ezzel szemben álló érvek az új törvényi szabályozás előkészítése során sem kerültek előtérbe.

	Felmerült ugyanakkor, hogy mennyiben volna célszerű bevezetni a felszólalás intézményét; amely - tudvalevően - a hazai védjegyjogi rendszerben korábban nem létezett, amelynek szabadalmi megfelelőjét az 1983. évi novella szüntette meg, s amely az új szabadalmi törvény kapcsán is elvetésre került.

	A felszólalási eljárás lényege az, hogy a törvény a lajstromozási eljáráson belül egy külön eljárást létesít abból a célból, hogy - a hivatali vizsgálatot mintegy kiegészítve - bárki újabb lajstromozási akadályra irányíthassa a figyelmet; a felszólaló ügyféllé, a bejelentő ellenfelévé válik az eljárásban.

	A felszólalás bevezetése mellett felhozott érvek közé tartozik, hogy a hivatalból történő vizsgálat - a fejlődő technikai lehetőségek ellenére - csak részben töltheti be feladatát, különösen a korábbi jogokkal való összehasonlítás terén. Egyre több az ütközés a cégnevekkel, a földrajzi jelzésekkel is, amelyek a vizsgálati adatbázisban nem szerepelnek. Egyes vélemények szerint egy három hónapos felszólalási időt kellene iktatni a hivatali vizsgálatot követően a lajstromozási eljárásba. Olyan - jogi érvekkel kevéssé alátámasztható - felvetések is voltak, hogy a felszólalás bevezetése azért is szükséges, mert az nem olyan \"kemény\", a bejelentőt kevésbé \"irritáló\" akció, mint az ugyanilyen okból kezdeményezett törlés; vagy pedig, hogy a későbbi azonos, illetve hasonló védjegybejelentés ellen benyújtható felszólalás a hosszadalmas törlési eljárás helyett a jogvita sommás elintézését teszi lehetővé.

	Valójában a vélt vagy valós előnyök és a jelentkező hátrányok szembeállításával lehet a helyes álláspontot elfoglalni a felszólalás bevezetése kérdésében. Nem tagadható előnye, hogy olyan adatokat tár a hatóság elé, amelyek hozzájárulhatnak a lajstromozási akadályok objektívebb megítéléséhez; ezáltal erősítheti a jogbiztonságot. Ugyanakkor egyértelmű hátránya a felszólalásnak, hogy a külön eljárás beiktatásával minden egyes ügy elintézését elnyújtja, akár éltek felszólalással, akár nem. Az ún. átlagos \"átfutási\" időt az intézmény bevezetése nem csupán a felszólalásra nyitvaálló három hónappal, hanem egy legalább ekkora \"technikai\" időrárakódással is megterhelné. Jelentős ár ez akkor, ha - amint erre számítani lehet - a felszólalásoktól az ügyeknek alig egy, távlatilag is mindössze néhány százalékában várható a helyes, az igazságos eredmény elősegítése. Ez eleve legfeljebb akkor volna vállalható, ha a védjegyjog rendszere másként nem tudná érvényesíteni a felszólalási intézmény előnyeit, mégpedig az ügyek elhúzódásának jelzett veszélye nélkül.

	A törlési eljárásnak a védjegyjogban kifejezetten az a rendeltetése, hogy a lajstromozási akadályokat bárki - ügyfélként történő bevonása mellett - érvényesíthesse; a védjegy törlését a törvényjavaslat lehetővé teszi a relatív lajstromozási tilalmak esetében is, beleértve a korábbi jogokkal való ütközést. Nincs elvi alapja a lajstromozást gátló okok aszerint való szétválasztásának sem, hogy egyik részük felszólalási, másik részük törlési eljárásban legyen érvényesíthető. A jogalapok különbözősége nélkül pedig teljesen indokolatlan a törlési út mellett a felszólalás intézményét is megnyitni.

	A törlési eljárást a lajstromozás, vagyis az alapeljárás befejezése után lehet indítani. Ezért - szemben a felszólalási rendszerrel - az ügyek elbírálásának időigényét egyáltalán nem növeli meg az eljárások 99 százalékában amiatt, hogy egy százalékukban igazságosabb döntést eredményezhessen. Nincs alapja sem a felszólalási eljárás \"puhább\", sem \"sommás\" elintézéséhez fűződő elképzeléseknek, mivel a kontradiktórius eljárásokat azonos törvényességi garanciákkal kell övezni, s ugyanúgy biztosítani kell a jogorvoslat lehetőségét is.

	A szabadalmi jogban ismert és bevált lehetőség ugyanakkor az észrevétel nevesített formája, amely bárkinek módot ad arra, hogy az eljárás során közölje a Magyar Szabadalmi Hivatallal, hogy a találmány vagy annak bejelentése nem felel meg a törvényben meghatározott valamely oltalomképességi feltételnek. Az észrevételt a hivatali vizsgálat során figyelembe kell venni, az észrevételt tevő azonban nem válik ügyféllé, de értesíteni kell az észrevétel eredményéről (Szt. 71. §); mivel nem alakul ki egy külön eljárás, az észrevétel az átfutási időt nem hosszabbítja meg. Az észrevételt a közösségi védjegyről szóló rendelet is lehetővé teszi; szabályozza továbbá a francia, a brit és a német törvény is (observations, Bemerkungen).

	Ami pedig a német Widerspruch intézményét illeti, az már csak a nevében hasonlít a magyar felszólaláshoz, mivel az 1994. évi törvény szerint annak a védjegy bejegyzése után van helye; a törlés pedig peres eljárás a német jogban. A francia opposition kapcsán úgy próbálják megoldani a jogbiztonság és a gyorsaság dilemmáját, hogy a törvény lehetővé teszi bizonyos esetekben, hogy a felszólalást a lajstromozás után bírálják el. A közösségi védjegyről szóló rendeletben a kutatás-közzététel-felszólalás kombináció a közösségi jellegből eredő speciális igényeket kezeli.

	A kifejtettek tehát azt támasztják alá, hogy az új védjegytörvényben a lajstromozást gátló körülmények miatti fellépést nem a felszólalási intézmény bevezetésével, hanem az észrevétel és a törlés kombinációja révén kell lehetővé tenni. Ez a jogi megoldás az, amely egyformán képes biztosítani a jogbiztonsághoz és a lajstromozási eljárás gyorsaságához fűződő érdekeket.

	A törvényjavaslat a védjegylajstromozási eljárásban a vizsgálat és a lajstromozás rendjét a szabadalom megadására irányuló eljárás vonatkozó rendelkezéseinek (Szt. 65-78. §) értelemszerű figyelembevételével, ugyanakkor a védjegyügyek jellegéből eredő lényeges eltérésekkel szabályozza. A fontosabb eltérések közé tartozik, hogy nincs szükség a vizsgálati eljárás olyan szakaszolására, amely szerint az érdemi vizsgálatra csak a bejelentő külön kérelme alapján kerül sor. Nem kell beiktatni a közzétételt, és  ezzel összefüggésben ideiglenes oltalom sem keletkezik; nem kerül sor a lajstromozás előtti külön egyeztetésre sem a bejelentővel.

	A vizsgálati-lajstromozási szakasz mérföldkövei - a szabadalmi törvény hivatkozott rendelkezéseihez hasonló szabályok kialakításával - a következők:  bejelentést követő vizsgálat, az adatközlés, az alaki vizsgálat, a kutatás, az észrevétel, az esetleges megosztás, az érdemi vizsgálat, valamint a védjegy lajstromozása.

	A törvényjavaslat szerint a bejelentés benyújtását követő vizsgálat arra terjed ki, hogy a bejelentés megfelel-e a bejelentési nap elismerésére előírt feltételeknek, megfizették-e a bejelentési díjat, s hogy benyújtották-e a magyar nyelvű árujegyzéket. Ha a bejelentési nap nem ismerhető el, harminc napon belüli hiánypótlásra kell a bejelentőt felhívni. Határidőben történő hiánypótlás esetén a pótlás beérkezési napját kell bejelentési napként elismerni; ellenkező esetben a bejelentést visszavontnak kell tekinteni. Ha a díjat nem fizették meg vagy a magyar nyelvű árujegyzéket nem nyújtották be,  két, illetve négy hónapon belül történő hiánypótlásra kell figyelmeztetni a bejelentőt; eredménytelenség esetén a bejelentést ugyancsak visszavontnak kell tekinteni.

	Az adatközlést a bejelentési nap elismerését követően, a bejelentő nevének, a megjelölésnek és az árujegyzéknek a nyilvános hozzáférhetőségével kell teljesíteni. Az adatközlést a Magyar Szabadalmi Hivatal a hivatalos lapjában való közlés, valamint egy nyilvánosan hozzáférhető adatbank útján biztosítja (57. §).

	Az adatközlést követően indokolt lehetővé tenni, hogy bárki észrevételt tegyen arra vonatkozóan, hogy a megjelölés vagy a védjegybejelentés nem felelt meg a törvényben meghatározott valamely oltalomképességi feltételnek. Ha korábbi védjeggyel való ütközés esetén a bejelentő a 4. § (3) bekezdése alapján arra hivatkozik, hogy azt nem használják a 18. § előírásainak megfelelően, a bizonyítás keretében a Magyar Szabadalmi Hivatal észrevétel tételére hívhatja fel a korábbi védjegy jogosultját. Az észrevételt a hivatalból végzett vizsgálat során figyelembe kell venni; az észrevételt benyújtó személy a lajstromozási eljárásban nem ügyfél, de őt az észrevétel eredményéről értesíteni kell. Az észrevételt tevő a 77. § alapján megváltoztatási kérelemmel fordulhat a bírósághoz (58. §).

	Ha a védjegybejelentés megfelel a bejelentési nap elismerésével szemben támasztott követelményeknek, a Magyar Szabadalmi Hivatal elvégzi az alaki vizsgálatot. Hiány esetén annak pótlására kell felhívni a bejelentőt; eredménytelenség esetén el kell utasítani a bejelentést (elutasításra csak a felhívásban pontosan és határozottan megjelölt ok alapján kerülhet sor). Válasz híján a bejelentést visszavontnak kell tekinteni (59. §).
 
	Ha a bejelentés megfelel a bejelentési nap elismerésével szemben támasztott követelményeknek, a Magyar Szabadalmi Hivatal a korábbi jogok feltárása tekintetében kutatási jelentést készít, amelyben meg kell jelölni azokat az adatokat, amelyek figyelembe vehetők a védjegybejelentés érdemi vizsgálata során. A kutatási jelentést - az Szt. 69. §-ának (3) és (4) bekezdésétől eltérően - nem kell külön megküldeni a bejelentőnek, és nem szükséges arról hatósági tájékoztatást közölni (60. §).

	Az érdemi vizsgálat arra terjed ki, hogy a megjelölés kielégíti-e az oltalomképesség törvényi feltételeit, illetve, hogy bármilyen okból nincs-e kizárva az oltalomból, továbbá a bejelentés megfelel-e a törvényes követelményeknek. Hiányosság esetén a kifogás természete szerint felhívást kell kiadni; eredménytelenség esetén a bejelentést el kell utasítani (elutasításra csak pontosan és kellő alapossággal kifejtett ok alapján kerülhet sor). Ha a bejelentő a felhívásra nem reagál, a bejelentést visszavontnak kell tekinteni (61. §).

	Módosítási tilalom vonatkozik a megjelölés megváltoztatására és az árujegyzék bővítésére.

	Hatályos törvényünk sem a védjegybejelentésekkel, sem a lajstromozott védjegyekkel kapcsolatban nem ad lehetőséget a megosztásra. A Védjegyjogi Szerződés viszont ezt megengedi, amit a törvényjavaslat figyelembe vesz. A megosztásra a különféle termékekre, illetve szolgáltatásokra bejelentett megjelölések, illetve lajstromozott védjegyek esetében van lehetőség. A megosztás az árujegyzék valamely részére az eredeti bejelentési nap - és adott esetben elsőbbség - megtartásával ugyanarra a védjegyre további bejelentést, illetve lajstromozást eredményez. A bejelentő szempontjából abban az esetben lehet előnyös a megosztás, ha az eljárás során felmerülő lajstromozási akadály csak az árujegyzék egy részét érinti. Ilyenkor - az eljárás elhúzódása nélkül - a kifogás alá nem eső árujegyzékkel a megosztott bejelentés révén oltalmat szerezhet. Hasonló módon a lajstromozott védjegy megosztása célszerű lehet a törlési eljárásokkal szembeni védekezésként, ha a törlési ok nem érinti a teljes árujegyzéket (62., 63. §).

	Ha a megjelölés és a bejelentés megfelel a vizsgálat körébe tartozó valamennyi követelménynek, a Magyar Szabadalmi Hivatal határozatot hoz a bejelentés tárgyának védjegyként való lajstromozásáról és védjegyokiratot ad ki a jogosultnak, továbbá kiállítja a védjegylajstromot és a lajstromozásról hatósági tájékoztatást közöl a Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítőben (64. §).

65-76. §-okhoz

	A törvényjavaslat a  védjegy lajstromozásán kívül - az ugyancsak a Magyar Szabadalmi Hivatal hatáskörébe utalt - megújítási, megosztási, megszűnés megállapítási és törlési eljárásokat is szabályozza. A nemleges megállapítás intézményét a törvényjavaslat nem tartja fent.

	Az államigazgatási eljárásokban sem az európai közösségi irányelvből, sem egyéb irányadó nemzetközi szerződésből eredő harmonizációs kötelezettségünk nincs. Meglehetősen eltérő, a nemzeti jogrendszerek egymástól különböző jegyeit viseli magán az egyes országok szabályozása is. Emiatt e védjegyeljárások újraszabályozása során a bevált hatályos rendelkezések mellett - ahol ilyenek vannak -, az új szabadalmi törvény  megfelelő megoldásait indokolt figyelembe venni.

	A védjegyoltalom megújításának anyagi jogi kérdéseit - az oltalom időtartama keretében - a törvényjavaslat 11. §-a szabályozza.

	A megújítási eljárás hatályos szabályozása (Vt. 33. §) szerint a védjegy megújítása - a lajstromszám közlésével - legkorábban az oltalom lejárta előtt egy évvel, és legkésőbb hat hónappal a lejárat után kérhető a Magyar Szabadalmi Hivataltól; a határidő elmulasztása igazolással nem orvosolható. A megújítás az előző lajstromozás végső állapotához képest módosítást nem tartalmazhat. A megújítási kérelem ügyében egy köztisztviselő határoz; a megújítást be kell jegyezni a védjegylajstromba és meg kell hirdetni a hatóság hivatalos lapjában. A megújítási kérelem megtagadása esetén megváltoztatási kérelemmel lehet fordulni a bírósághoz.

	A megújítási eljárás új szabályozása a kérelem benyújtására előírt határidők megőrzése mellett feloldja az igazolás kizártságát. Figyelmet érdemel a merev változtatási tilalom enyhítése mind a megosztás, mind a jogosultság változása esetén. A törvényjavaslat szerint a megújítás kapcsán csak a megjelölés nem változtatható meg és az árujegyzék nem bővíthető. A változás korábbiaknál nagyobb lehetősége is indokolja azt az új rendelkezést, hogy a megújítás esetén is  védjegyokiratot kell kiadni (65-67. §).

	A törvényjavaslat által - a Védjegyjogi Szerződés alapján - bevezetett új intézmény a védjegyoltalom megosztása. A védjegybejelentés megosztásáról pedig a 63. § rendelkezik. A védjegyoltalom megosztása a lajstromozott védjegy árujegyzékének szétválasztásával valósul meg. A megosztási kérelem kapcsán keletkező védjegyek iratait a védjegybejelentés kellékeire vonatkozó szabályok szerint kell felszerelni. A megosztott védjegyeket külön-külön kell lajstromozni, s azokról külön védjegyokiratok készülnek (68-70. §).

	A védjegyoltalom megszűnésének anyagi jogi szabályait a törvényjavaslat VI. fejezete tartalmazza.

	A hatályos jogban, a Vt. 34. §-a szerint a Magyar Szabadalmi Hivatal egyoldalú eljárásban és egy köztisztviselő által meghozott határozatban állapítja meg a védjegyoltalom megszűnését a jogosult lemondása és a jogosult jogutód nélküli megszűnése esetén; a határozattal szemben megváltoztatási kérelemmel lehet élni. A törvény rendelkezik a lajstrombejegyzés és a hivatalos lapban való meghirdetés felől.

	A törvényjavaslat előkészítése során a kérdés anyagi jogi oldalának elemzése arra a következtetésre vezetett, hogy a védjegyjogosult jogutód nélküli megszűnését nem kell a védjegyoltalom megszűnésének egyik eseteként szabályozni; következésképpen az erre vonatkozó eljárásról sem kell rendelkezni.

	Az ellenérdekű felek között folyó - a törlési, valamint a használat hiánya miatt történő megszűnés megállapítására irányuló - eljárásról a Vt. 35. §-a rendelkezik. A bárki által előterjeszthető kérelemben meg kell jelölni azokat az okokat, amelyekre a kérelmet alapozzák, továbbá csatolni kell az okirati bizonyítékokat. A Magyar Szabadalmi Hivatal három tagú tanácsban jár el, és írásbeli előkészítés után szóbeli tárgyaláson határoz a törlés, illetve a használat hiánya miatti megszűnés kérdésében. A közérdekűség elvét érvényesítve az eljárásban nincs helye egyezségnek, s a kérelem visszavonása esetén hivatalból is folytatható az eljárás. Az ugyanazon védjegy ellen irányuló több kérelmet együtt kell elbírálni. A költségeket a vesztes fél viseli. A megszűnést ebben az esetben is be kell jegyezni a védjegylajstromba és meg kell hirdetni a Magyar Szabadalmi Hivatal hivatalos lapjában. Természetesen bírósági jogorvoslatnak is helye van. Végül, a jogerős elutasító határozat kizárja, hogy azonos ténybeli alapon ugyanazon védjegy ellen bárki újabb törlési vagy megszűnés megállapítási eljárást indítson.

	A védjegyjog újraszabályozása során meg kellett vizsgálni azokat a felvetéseket, amelyek szerint a védjegy törlését - legalább részben - bírósági eljárásként, perként volna helyes szabályozni. E nézetek abból indulnak ki, hogy az európai közösségi irányelv markánsan jelzi azt a nemzetközi tendenciát, hogy a relatív lajstromozást gátló, egyben törlési okok körét a korábbiaknál szélesebben kell megvonni, s hogy az anyagi jognak erre a nagyobb ívű - polgári jogias és versenyjogias - szabályozására figyelemmel az eljárási rendszer hasonló kiszélesítése is indokolt, bár erről az európai közösségi irányelv nem rendelkezik (az eljárási jog harmonizálását egyáltalán nem tekinti feladatának).

	A radikálisabb felfogás a törlési eljárásokat - mondhatni francia mintára - kizárólag bírói hatáskörbe utalná, feltételezve, hogy a felszólalási eljárásban ezeket a körülményeket a Magyar Szabadalmi Hivatal úgyis vizsgálhatja. Az enyhébb nézet nem jut ilyen messzire, s inkább - a német jog példáját követve - a védjegytörlési pert csak olyan sajátos esetekre irányozná elő, mint a szerződésszegés, a tisztességtelen célzat és a károkozás. Ezen felül megengedné, hogy - angol mintára - a Magyar Szabadalmi Hivatal a bonyolultabb ügyekben, belátása szerint eleve perre utasítsa a kérelmezőt.

	Az elemzés eredményeként kialakított álláspont szerint nem volna helyes a védjegytörlési pert bevezetni az új törvényben. Érdemben azért nem, mert a lajstromozás feltételei és a törlési okok e körben köztudottan azonosak, s az egyes ügyekben ugyanúgy jelentkeznek és ugyanúgy kell megítélni azokat, függetlenül attól, hogy a lajstromozási vagy a törlési eljárásban kerülnek terítékre, ezért a magyar törvényalkotás hagyományosan és minden iparjogvédelmi területen egyformán alkalmazza azt a megoldást, hogy ezek az ügyek államigazgatási úton indulnak el, a Magyar Szabadalmi Hivatal hatáskörébe tartoznak. Az adott esetben valóban szükséges bírói judícium és a törvényességi garanciák érvényesülésének - nemzetközi összehasonlítást kiálló - megoldását a kétfokú bírósági jogorvoslati rendszer megfelelően képes biztosítani, az államigazgatási hatáskör átvétele nélkül is. Ezt a fórumrendszert erősítette meg legutóbb a szabadalmi ügyekre az 1995. évi XXXIII. törvény is.

	A francia modell elfogadásának az is az akadálya, hogy a törvényjavaslat nem irányozza elő a felszólalás bevezetését sem. A felszólalás és a törlési per együttes bevezetése pedig olyan anomáliához is vezetne, hogy a bíróság ugyanazt a kérdést döntené el a törlési perben alapfokon, mint a felszólalási eljárásban jogorvoslati fórumként. Kérdéses, hogy a felszólalás kapcsán hozott bírói döntés jogereje hogyan hatna ki a törlési perre. A német és az angol jogból merített kombináció egyrészt azzal, a magyar jogban szokatlan megoldással okozna képtelen helyzetet, hogy az államigazgatási szerv hatáskörét nem a törvény szabná meg, hanem a fórum maga választhatná meg azt, ezzel eldöntve egyben a bíróság hatáskörét is. Másrészt nem helytálló az a törekvés sem, amely a versenyjogias tényállási elemek miatt az ügyet közvetlenül bírói útra terelné, mert azoktól az még védjegyügy marad.

	A kifejtettek szerint a kontradiktórius védjegyeljárások modernizálását nem a fórumrendszer átalakításával, hanem egyes részletszabályok továbbfejlesztésével kell elérni.

	A törlési eljárásnak olyan ok alapján van helye, amely egyben lajstromozási akadályként is szerepel, a megszűnés megállapítási eljárás pedig a lajstromozást követően felmerült megszűnést eredményező okok érvényesítésének a kerete. Ez utóbbiak közül a hatályos törvény a használat hiánya miatti megszűnést megállapító eljárást szabályozta; a törvényjavaslatban ezen felül a megkülönböztető képesség utóbb történt elvesztése, \"degenerálódása\", valamint a megtévesztővé válás miatti megszűnés megállapításáról is rendelkezni kell.

	A törlési eljárások, valamint a használat hiánya, illetve a megkülönböztető képesség elvesztése és a megtévesztővé válás miatti megszűnés megállapítására irányuló eljárások mindegyike az ellenérdekű felek jogvitájának a kerete, amire tekintettel a \"bárki\" által történő megindíthatóságot a védjegyjogosult kivételével kell érteni; a jogosult lemondhat az oltalomról. A más személy jogaival (korábbi védjegyével, névjogával) való ütközés esetén csak  e személyt indokolt feljogosítani az eljárás megindítására.

	A consentre vonatkozó rendelkezéssel (7. §) összhangban a más személy jogaival való ütközés esetére fel kell oldani azt a rendelkezést, amely az eljárásban kizárja az egyezséget. A törlési eljárásban - a javasolt anyagi jogi rendelkezésekkel összhangban - célszerű a korábbi védjegy jogosultját kötelezni annak bizonyítására, hogy védjegyét a 18. §-ban  előírt módon  használta.

	A törvényjavaslat a törlési, illetve a megszűnés megállapítási kérelmet elutasító határozat anyagi jogerejét megállapító rendelkezést nem az eljárási szabályok között, hanem - az Szt. 42. §-a (3) bekezdéséhez hasonlóan - az anyagi jogban helyezi el.

A törlési és megszűnés megállapítási eljárást olyan védjeggyel szemben is lehet indítani, amely - keletkezésére vissza nem ható hatállyal - már megszűnt. Ilyen esetben ugyanis a védjegyoltalom fennállása idején adódhattak olyan körülmények (pl. használat), amelyek miatt indokolt lehet a keletkezésére visszaható megszűnés megállapításának kezdeményezése.

A törvényjavaslat előírja a törlési és a megszűnés megállapítási eljárásokra az igazgatási szolgáltatási díjfizetési kötelezettséget.

A 77-94. §-okhoz

A védjegyügyekben folyó bírósági eljárások három fajtáját különböztetik meg hatályos jogunk alapján: a Magyar Szabadalmi Hivatal határozatainak megváltoztatására irányuló nemperes eljárást; a védjegybitorlás miatt induló védjegypert; valamint a védjeggyel kapcsolatos minden más jogvitás ügyet. Ezeket az eljárásokat a Vt., valamint a 4/1970. (VII. 1.) IM rendelet szabályozza oly módon, hogy csak a nemperes eljárás, illetve a Polgári Perrendtartás (Pp.) szabályaitól való eltérésekről rendelkezik, egyebekben azonban az általános polgári eljárási szabályok érvényesülnek. A javaslat megőrzi e rendszert, a 77-94. §-ok az első ügyfajtára vonatkozó előírásokat tartalmazzák, a 95. § a másik kettőre vonatkozik
Lényeges nemzetközi jogi kötelezettségekkel nem kell számolnunk a védjegyügyekben irányadó bírósági eljárás és fórumrendszer szabályozásában. Csupán a TRIPS-egyezmény 41. cikke tartalmaz egy olyan értelmező jellegű szabályt, amely egyértelművé teszi, hogy az egyezménynek a jogérvényesítésre vonatkozó szabályai nem kötelezik a részes államokat az általánostól elkülönülő bírósági fórumrendszer kialakítására a szellemi tulajdonjogok tekintetében, sem pedig arra, hogy a jogérvényesítés feltételeinek megteremtésére rendelkezésre álló erőforrásaik bizonyos hányadát a szellemi tulajdonjogok érvényesítésének előmozdítására fordítsák.

A nemzetközi szerződésekben adott szabadságot tükrözi a nemzeti jogrendszerek változatossága a védjegy- és egyéb iparjogvédelmi ügyek intézésére kialakított bírósági fórumrendszer tekintetében. Általában elmondható, hogy a választott megoldások erősebben kötődnek az egyes országok bírósági szervezetének és perjogának jellegzetességeihez, mint a különböző államokban megközelítőleg egységesen jelentkező iparjogvédelmi sajátosságokhoz.

A védjegyügyekben folyó bírósági eljárások szabályozásában a törvényjavaslat radikális változtatásokat nem irányoz elő. Egyes kérdésekben azonban  a hatályos szabályozáshoz képest fontos eltéréseket tartalmaz. 

A javaslat megszünteti a szóban forgó eljárások kétszintű szabályozását; ennek érdekében magában foglalja az összes szükséges eljárási szabályt.

A törvényjavaslat bővíti azoknak a szabadalmi hivatali határozatoknak a körét, amelyek megváltoztatása kérhető a bíróságtól. Módot ad - a 39. § /2/ bekezdésében említett érdemi határozatokon kívül - az államigazgatási eljárást megakasztó, illetve a védjegyekkel kapcsolatos nyilvántartásokba való bejegyzés alapjául szolgáló határozatokkal szembeni jogorvoslatra is.

A javaslat változtat azoknak a körén, akik a Magyar Szabadalmi Hivatal határozatának megváltoztatását kérhetik. Erre a hivatal előtti eljárásban ügyfélként részt vevőkön kívül akkor jogosult az, akinek a határozat megváltoztatásához jogi érdeke fűződik, ha olyan korábbi védjegy jogosultja, amelyből eredő jogát lajstromozási akadályként vagy törlési okként a használat hiánya miatt nem lehetett az államigazgatási eljárásban érvényesíteni, vagy ha egyéb jogi érdeke érvényesítése céljából a Magyar Szabadalmi Hivatal előtti eljárásban észrevételt tett az 58. § előírásainak megfelelően. Meg kell jegyezni, hogy a 58. § /4/ bekezdése alapján az észrevételt tevő személyt az észrevétel eredményéről - a védjegy lajstromozása tárgyában hozott határozat megküldésével - értesíteni kell. A megváltoztatási kérelem benyújtására irányadó határidő ilyen esetben a határozatnak az észrevételt tevőnek történő megküldésétől számít.

Külön elemzést igényel az ügyész szerepe az eljárásindításban.

Az Alkotmánybíróság 1/1994. (I.7.) AB határozata megállapította, hogy a polgári eljárásban az ügyész általános perindítási, fellépési, fellebbezési joga alkotmányellenes, mivel sérti az emberi méltósághoz való jog részét képező önrendelkezési szabadságot. Ezt a megállapítását a nemperes eljárásban való általános ügyészi eljárás-kezdeményezési, illetve fellépési jogosultságra is vonatkoztatta. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy az ügyész bizonyos polgári peres és nemperes eljárásokban való közreműködését, perindítási és egyéb kezdeményezési jogát az Alkotmány 51. §-ának /3/ bekezdése elvileg megalapozza és alkotmányossá teszi. Ilyen eljárásokként említi meg  azokat a bírósági hatáskörbe tartozó egyoldalú eljárásokat, amelyekben egyedül az ügyészség az a kívülálló szerv, amely a törvénysértések megelőzésében, illetőleg orvoslásában szerepet játszhat és bírósági eljárást kezdeményezhet. Az Alkotmánybíróság szerint kizárólag esetenként, az ilyen eljárásokat illetően az ügyésznek adott egyes törvényi felhatalmazások alkotmányossági vizsgálatával hozható döntés  azok alkotmányosságáról vagy alkotmányellenességéről.

Mindezek alapján kell mérlegelni, hogy az ügyész milyen körben kapjon törvényi felhatalmazást a Magyar Szabadalmi Hivatal határozataival szembeni, bíróság előtti fellépésre. A hatályos védjegytörvény szerint az ügyész a hivatal valamennyi érdemi határozatának megváltoztatását éppúgy kérheti a bíróságtól, mint az ügyfél. (Az új szabadalmi törvény 85. §-a azonban az ügyész eljárásindítási lehetőségét csupán a közrend és a közerkölcs szempontjainak érvényesítésére korlátozta.)

Figyelembe kell venni, hogy a védjegyoltalom abszolút szerkezetű jogviszonyt eredményez, vagyis a védjegyjogosult kizárólagos használati jogának tiszteletben tartására, tűrésére, az e jog megsértésétől való tartózkodásra köteles a védjegyjogosulton kívül mindenki más. A védjegyügyben hozott jogsértő határozattal szembeni fellépésre általában megfelelő eljárási lehetőségek nyílnak az érdekeltek számára: a lajstromozási eljárásban észrevételt tehetnek, a jogsértően lajstromozott védjegy törlését kérhetik. Általában sem jogi, sem gazdasági szempontból nem aggályos az olyan védjegyek oltalmának fennmaradása, amelyeket ugyan nem lehetett volna lajstromozni, viszont senkinek sem sértik valamely jogát vagy érdekét. Ebben az esetben nincs olyan alkotmányos indokként is elfogadható fontos szempont, amely szükségessé és megengedhetővé tenné az ügyész eljárás-kezdeményezési jogát. Ez alól a feltétlen lajstromozási akadályok egyes fajtái képeznek kivételt. A közrendbe, a közerkölcsbe vagy jogszabályba ütköző, a fogyasztók megtévesztésére alkalmas, a kizárólag felségjelzésből vagy más hivatalos jelzésből álló, illetve a valamely vallási meggyőződést erőteljesen kifejező megjelölések tekintetében a lajstromozásra irányuló, egyoldalú, \"egyfeles\" eljárásban szükség van arra, hogy az ügyész mint kívülálló szerv az említett lajstromozási akadályokra vonatkozó szabályok érvényesülése felett őrködjön. Erre különösen azért van szükség, mert az említett lajstromozási akadályok - szemben a viszonylagosakkal - általában közelebbről nem azonosítható, nem \"nevesíthető\" személyi kör érdekeit sérthetik. A viszonylagos lajstromozási akadályok éppen azért viszonylagosak, mert csak meghatározott személyek hivatkozhatnak rájuk, illetve háríthatják el azokat.

A felsorolt lajstromozási akadályokra hivatkozva az ügyész maga is indíthat a védjegy törlése iránt eljárást, s ebben az esetben az általános szabály szerint mint az államigazgatási szakban félként részt vevő kérheti a határozat megváltoztatását. Ha pedig a felsorolt okokra hivatkozva  más kéri a védjegy törlését, fontos érdek fűződhet ahhoz, hogy az ilyen eljárásban hozott államigazgatási határozat megváltoztatását az ügyész is kérhesse, annál is inkább, mivel a javaslat 33. §-ának /3/ bekezdése szerint a törlési kérelmet elutasító jogerős határozat kizárja, hogy azonos ténybeli alapon ugyanannak a védjegynek a törlése iránt bárki újabb eljárást indítson. Ez tehát azzal járhatna, hogy az érintett fél nem kellően megalapozott kérelmének elutasítása az ügyészt is elzárná a védjegy törlésének az előzőekben említett, közérdekkel kapcsolatos szempontokra hivatkozva történő kezdeményezésétől.

A többi védjegyügyben nincs olyan körülmény, jogi sajátosság, amely az ügyész eljárás-kezdeményezési jogát alkotmányosan megalapozná.

A védjegyügyek szabályozását illetően ezenkívül meg kell azt is jegyezni, hogy - figyelemmel a javaslat 39. §-ának /4/ és /5/ bekezdésére - a határozat bírósági megváltoztatásának kérése az egyetlen jogorvoslati lehetőség a Magyar Szabadalmi Hivatal érdemi határozataival szemben (77. §).

A törvényjavaslat fenntartja a Magyar Szabadalmi Hivatal határozatának megváltoztatásával kapcsolatos jelenlegi hatásköri és illetékességi szabályokat. A kizárólagos illetékesség biztosítja az ügyek elbírálásában - annak koncentrációja révén - a joggyakorlat egységességét és a megfelelő speciális szakértelmet. A javaslat nem célozza a védjegyügyekben eljáró bíróságok fórumrendszerének, összetételének megváltoztatását. Erre - szükség szerint - a bírósági szervezetrendszer és a polgári eljárásjog átfogó reformja keretében kerülhet sor      (78. §).

Nem szólnak jelentős érvek a Magyar Szabadalmi Hivatal határozatainak megváltoztatására irányuló eljárás nemperes jellegének módosítása  mellett. A javaslat ezért fenntartja az eljárás nemperes jellegét és azt a szabályozási technikát, hogy a védjegytörvény csupán a nemperes eljárás, illetve a Pp. általános szabályaihoz képest szükséges eltéréseket fogalmazza meg (79-94. §).

A 95. §-hoz  

A védjegybitorlási pereket illetően a javaslat fenntartja a Fővárosi Bíróság kizárólagos illetékességét és megőrzi az eljáró tanács összetételére vonatkozó speciális szabályt is. Az ilyen perekben alkalmazható ideiglenes intézkedés és előzetes bizonyítás tekintetében azonban jelentős változtatásokat irányoz elő. A javaslat záró rendelkezései ezeket az eljárási változtatásokat valamennyi iparjogvédelmi és szerzői jogi oltalmi, illetve védelmi forma esetében bevezetik. E változások részletes magyarázatot igényelnek.

Iparjogvédelmi és szerzői jogi ügyekben különösen nagy igény mutatkozik az ideiglenes intézkedés alkalmazására, mert

a) viszonylag egyértelmű és nyilvánvaló esetekben is hosszadalmas és körülményes bizonyítási eljárás lefolytatására van szükség;
b) az alperesnek az átlagosnál több lehetősége van az eljárás elhúzására (pl. az oltalom érvényességének vitatásával);
c) a jogosultat mind ez idő alatt olyan jelentős, egyébként - gyors bírósági intézkedéssel - elkerülhető kár éri, amely nem tehető teljes mértékben jóvá, vagyis a sérelmes helyzetnek a per folyamán való fenntartása a jogosult számára súlyos, tevékenységét hosszabb távon is kedvezőtlenül befolyásoló hátrányokkal járhat;
d) a jogsértés gyors megakadályozása - különösen védjegyjogi és szerzői jogi esetekben - a fogyasztók érdekében is áll, megelőzhetővé teszi tömeges megtévesztésüket;
e) az iparjogvédelmi és szerzői jogi ügyekben is megjelennek mindazok a szempontok, amelyek általában szükségessé teszik a polgári eljárások gyorsítását és egyszerűsítését (ebből a szempontból különösen érdekesek a külföldi joggyakorlatra vonatkozó statisztikai adatok, amelyek szerint az ügyek nem jelentételen hányada - 50-80 százaléka - lezárul az ideiglenes intézkedéssel).

A Polgári Perrendtartás (Pp.) legutóbbi novelláris módosítása (az 1995. évi LX. törvény) korszerűsítette az ideiglenes intézkedés szabályait. Ennek megfelelően jelenleg a Pp. 156. §-a alapján a bíróság kérelemre ideiglenes intézkedéssel elrendelheti a kereseti kérelemben (viszontkeresetben), illetve az ideiglenes intézkedés iránti kérelemben foglaltak teljesítését, ha az közvetlenül fenyegető kár elhárítása vagy a jogvitára okot adó állapot változatlan fenntartása, illetve a kérelmező különös méltánylást érdemlő jogvédelme érdekében szükséges, és az intézkedéssel okozott hátrány nem haladja meg az intézkedéssel elérhető előnyöket. A bíróság az ideiglenes intézkedés elrendelését biztosítékadáshoz kötheti. A kérelmet megalapozó tényeket valószínűsíteni kell. Az ideiglenes intézkedés iránti kérelem a keresetlevél benyújtása előtt nem terjeszthető elő, viszont az ideiglenes intézkedésről a bíróság az első tárgyalás kitűzését megelőzően is dönthet. Az ideiglenes intézkedés tárgyában a bíróság soron kívül határoz, előtte azonban a feleket személyesen meghallgatja, illetve lehetővé teszi, hogy a kérelemre írásban nyilatkozzanak. A felek meghallgatása csak rendkívül sürgős szükség esetén, valamint akkor mellőzhető, ha a fél a meghallgatásra kitűzött határnapot, illetve határidőt elmulasztja. Az ideiglenes intézkedésről hozott végzés ellen ugyan külön fellebbezésnek van helye, az azonban előzetesen végrehajtható.

Említést kell még tenni a Pp.-nek az előzetes bizonyítást szabályozó 207-211. §-airól, amelyek értelmében az érdekelt fél kérelmére akár a per megindítása előtt, akár annak folyamatban léte alatt előzetes bizonyításnak van helye - egyebek között - akkor, ha valószínűnek mutatkozik, hogy a bizonyítás a per folyamán, illetve annak későbbi szakaszában már nem lenne sikeresen lefolytatható, vagy az jelentős nehézséggel járna, vagy ha a bizonyítás előzetes lefolytatását külön jogszabály megengedi. Sürgős esetben a bíróság az ellenfél meghallgatása nélkül is határozhat az előzetes bizonyítás tárgyában.

Az ideiglenes intézkedés szabályainak megváltoztatására részben az iparjogvédelmi és szerzői jogi ügyek tapasztalataira és az e területen jelentkező gyakorlati igényre tekintettel került sor. A Pp. említett módosítása előtt iparjogvédelmi és szerzői jogi ügyekben a bíróság ideiglenes intézkedést csak rendkívül kivételesen rendelt el: csak egyetlen olyan védjegybitorlási per (az ún. ORION-eset) vált ismertté, amelyben ideiglenes intézkedést alkalmaztak. A Pp.-módosítás a gyakorlat régi igényének tett eleget azzal, hogy lehetővé tette az ideiglenes intézkedés elrendelésének biztosítékadáshoz kötését, valamint, hogy módot adott - igaz, csak \"rendkívül sürgős szükség\" esetében - az intézkedés ex parte eljárásban való elrendelésére is. 

A TRIPS-egyezmény 50. cikke foglalkozik az ideiglenes intézkedéssel, amelynek - az egyezmény szerint - kettős célja lehet: a szellemi tulajdonjog megsértésének megakadályozása (különösen az érintett áruk kereskedelmi forgalomba kerülésének megelőzésével), valamint az állítólagos bitorlásra vonatkozó bizonyítékok megőrzése. Ez utóbbi célt a magyar perjogban az előzetes bizonyítás szolgálja. Az egyezmény értelmében is módot kell adni az intézkedés inaudita altera parte történő elrendelésére, különösen akkor, ha a késedelem jóvátehetetlen kárt okozhat a jogosultnak vagy a bizonyítékok eltüntetésének kimutatható veszélye áll fenn. A TRIPS-egyezmény rendelkezései értelmében is - akárcsak a Pp. alapján - elegendő lehet a kérelem alapjául szolgáló tények valószínűsítése, de nem kizárt - ha a kérelem elbírálásához erre szükség van - bizonyítás lefolytatása sem, melynek során az ideiglenes intézkedést kérőt kötelezni lehet bizonyítékok szolgáltatására arra vonatkozóan, hogy valóban ő az oltalom (védelem) jogosultja és a jogát megsértik vagy annak megsértésére készülnek. Előírható továbbá, hogy az ideiglenes intézkedést kérő szolgáltasson adatokat az érintett áruknak az ideiglenes intézkedés végrehajtásához szükséges azonosításához is. A TRIPS-egyezmény is ismeri a biztosítékadás intézményét és szól az alaptalanul elrendelt vagy az ügy érdemének eldöntéséhez a kérelmező mulasztása folytán el nem vezető ideiglenes intézkedés folytán sérelmet szenvedő alperes kárának megtérítéséről is. A TRIPS-egyezmény továbbá számol annak lehetőségével, hogy a nemzeti jog módot adhat az ideiglenes intézkedés elrendelésére a per megindítása előtt (és előírja, hogy ilyen esetben a perindításra nyitva álló mely határidők elteltével veszti hatályát az intézkedés), a Pp. szerint azonban csak a keresetlevél benyújtása után van helye az ideiglenes intézkedés iránti kérelem előterjesztésének, az egyezmény e rendelkezései ezért a magyar jog szempontjából nem relevánsak.

A Pp. módosításával a magyar jog kielégítette a TRIPS-egyezmény 50. cikkéből adódó követelményeket. Szükség van  azonban arra, hogy iparjogvédelmi és szerzői jogi jogszabályainkba a szellemi tulajdonjogok megsértése esetén alkalmazható ideiglenes intézkedésre vonatkozó speciális szabályokat illesszünk, amelyek tükrözik az ilyen ügyek sajátosságait. Az iparjogvédelmi és szerzői jogi ügyek \"testére szabott\" rendelkezések ugyanis előmozdíthatják a hatékony és gyors jogérvényesítést és fokozhatják a bíróságok készségét  ideiglenes intézkedés elrendelésére. Célszerű figyelembe venni a külföldi jogszabályokat és joggyakorlatot is, hiszen azok a megoldási lehetőségek egész tárházát vonultatják fel.

A német jogban az 1877. évi polgári perrendtartás (ZPO) szabja meg az ideiglenes intézkedés alkalmazásának általános követelményeit. A gyakorlatban e szabályok alapján az ideiglenes intézkedés egyik előfeltétele, hogy a jogellenes cselekmény ismétlődésének veszélye fennálljon, továbbá, hogy a kérelmező ne késlekedjen hosszabb ideig igényének érvényesítésével. A perrendtartáshoz képest lesz speciális a tisztességtelen verseny elleni 1909. évi törvény (UWG), amely gyakorlatilag vélelmet állít fel versenyjogi deliktum esetén az intézkedés sürgőssége mellett, azaz a félnek azt még külön valószínűsítenie sem kell. A gyakorlat e szabály alkalmazását kiterjesztette a védjegytörvény alapján induló eljárásokra is. Részben ennek köszönhető, hogy a védjegybitorlási perek mintegy felében kértek ideiglenes intézkedést. Rendkívül figyelemre méltó, hogy az ügyek 90 százaléka az ideiglenes intézkedéssel elintéződött. A német védjegytörvény - a perrendtartás és a versenytörvény szabályai mellett - nem tartalmaz kifejezetten az ideiglenes intézkedésre vonatkozó rendelkezéseket. Ez jellemzi a dán védjegytörvényt is.

Ellenben a francia, az olasz és a svájci védjegytörvény részletesen szabályozza a védjegybitorlási ügyekben elrendelhető ideiglenes intézkedést. Különösen érdekes a francia megoldás, amely szerint ex parte eljárásban rendelhető el az ideiglenes intézkedés, s amely alapján a bírósági törvényszolgát (az ún. \"huisser\"-t, az angol bailiff megfelelőjét) bevonják a bitorlás megállapításához szükséges (gyakran helyszíni szemlével járó) bizonyítás, illetve lefoglalás  lefolytatásába.

Az angolszász jog e tekintetben is távol áll a kontinentális hagyományt követő magyar jogtól, de azért említésre érdemes, hogy - miközben az Amerikai Egyesült Államokban a polgári eljárásnak a Legfelsőbb Bíróság által megállapított szabályai (Federal Rules of Civil Procedure) általában határozzák meg a rendes és a gyorsított ideiglenes intézkedés feltételeit - a védjegytörvény (Lanham Act, 1946.) 34. cikke külön, nevesítetten is rendelkezik arról, hogy a védjegyjogok megsértésének megakadályozása érdekében ideiglenes intézkedés rendelhető el. Az Egyesült Királyság pedig az iparjogvédelmi és a szerzői jogi ügyekben alkalmazott ideiglenes intézkedés \"őshazájának\" számít: a nevezetes Anton Piller Order nemcsak az angol joggyakorlat számára mutatta meg, hogy a hatékony jogérvényesítés, illetve bizonyítás milyen eszközökkel mozdítható elő. Érdekesség, hogy a Pp.-nek az intézkedéssel okozott hátrányok és a vele elérhető előnyök összevetésére vonatkozó előírása az angol jogban leli meg párját, hiszen ott a \"balance of convenience\" megtalálása éppen az ideiglenes intézkedést kérő és az ellenérdekű fél érdekeinek, a számukra jelentkező előnyöknek és hátrányoknak a mérlegelését feltételezi. Különösen figyelemre méltó, hogy 1980 és 1986 között 89 védjegybitorlási ügyben rendeltek el az angol bíróságok ideiglenes intézkedést és ezek közül csupán 14 ügyben született érdemi ítélet, a többi ügy lezárult az ideiglenes intézkedéssel.

Végül meg kell említeni, hogy a holland jogban - bizonyos ideiglenes intézkedések mellett - külön, az iparjogvédelmi és szerzői jog ügyekben is alkalmazható sommás eljárást (kort geding) alakítottak ki. Az ilyen eljárásban született határozatok 95 százalékát elfogadják a felek, vagyis nem indítanak rendes peres eljárást.

A javaslat - a külföldi tapasztalatokat is figyelembe véve - a Pp. szabályaira épít. Nem tér el azoktól olyan értelemben, hogy akár gazdagítaná, akár szűkítené az ideiglenes intézkedés alkalmazásának feltételeit. Ellenben törvényi vélelmet állít fel arra nézve, hogy védjegybitorlás miatt indított perekben az ideiglenes intézkedés egyik előfeltétele fennáll: az intézkedést a kérelmező különös méltánylást érdemlő jogvédelméhez szükségesnek kell tekinteni. Ehhez a kérelmezőnek csupán azt kell igazolnia, hogy a védjegy oltalom alatt áll, valamint, hogy ő a védjegy jogosultja vagy olyan használója, aki jogosult saját nevében fellépni a bitorlással szemben. A törvényi vélelem csupán az ideiglenes intézkedés alkalmazhatóságának egyik feltételére vonatkozik, természetesen nem pótolja, nem teszi mellőzhetővé a többi feltétel meglétét (azaz pl. a tények valószínűsítését, vagy annak megállapíthatóságát, hogy az intézkedéssel  okozott hátrány nem haladja meg az intézkedéssel elérhető előnyöket).

A javaslat a törvényi vélelem megdőlésének jogkövetkezményét fűzi ahhoz, ha a jogosult késlekedik a bitorlás elleni fellépéssel. Hangsúlyozni kell, hogy ilyen esetben csak a javaslat 95. §-ának /2/ bekezdése szerinti vélelem dől meg, nem válik viszont kizárttá, hogy a jogosult az általános szabályok szerint kérjen ideiglenes intézkedést a bitorlási perben.

A javaslat határidőt is szab az ideiglenes intézkedés tárgyában való döntésre, másként a hatékony és gyors jogérvényesítésre nem volna esély. Emellett a javaslat - a TRIPS- egyezmény irányadó szabályaival összhangban - a védjegyjogosultra kedvező előírást tartalmaz a bizonyítási kötelezettséget, a bizonyítékok szolgáltatását illetően is.

Az előzetes bizonyítás  is járhat az érintett fél jelentős sérelmével, kárával; ennek kompenzálását, illetve az előzetes bizonyítás gyakoribb elrendelését szolgálja az a szabálya a javaslatnak, amely módot ad a bíróságnak arra, hogy bitorlási perekben az előzetes bizonyítás elrendelését biztosítékadáshoz kösse.


A 96. §-hoz

Az együttes védjegyről hatályos védjegytörvényünk nagyon szűkszavúan rendelkezik. Tekintettel az európai közösségi irányelvre, és a különböző országokban ebben a tárgyban kialakított szabályozásra, szükséges az együttes védjegy modern fogalmának bevezetése.

Az együttes védjegy és a javaslat 21. §-ában szabályozott közös védjegy egymástól különböző fogalmak. Közös védjegyoltalom esetén a védjegy használata tulajdonostársi viszonyon alapul, míg az együttes védjegy közös használatának alapja egy szervezetben való tagsági viszony, ahol az együttes védjegyoltalom egy társadalmi szervezetet, köztestületet vagy egyesülést illet. A védjegy tulajdonosa a társadalmi szervezet, köztestület vagy egyesülés és nem azok változó tagsága, mely csak a védjegy használatára jogosult. A tagsági viszony feltétele meghatározott előírások és követelmények elfogadása. A védjegyjogosult szervezet az együttes védjegyet nem használhatja, azonban a használatot ellenőrzi. Bármelyik tag által végzett  használat az együttes védjegy használatának minősül.

Az együttes védjegy speciális védjegyfajta, így különös jellegére tekintettel az általános lajstromozási akadályokon kívül sajátos lajstromozási akadályok meghatározása is szükséges.

Ezért a javaslat együttes védjegyként kizárja a védjegyoltalomból a megjelölést, ha a használatára vonatkozó rendelkezések ellentétesek a közérdekkel, az általánosan elfogadott  erkölcsi alapelvekkel, illetve megtévesztésre alkalmasak, különösen, ha nem együttes védjegy látszatát keltik.

A 97. §-hoz

Az együttes védjegy használatára vonatkozó részletes előírások az együttes védjegynek, mint speciális védjegyfajtának a lényegét érintik, így az ilyen előírások megkövetelése nélkül az együttes védjegy intézménye nem működhetne. Ezért mondja ki a javaslat, hogy az együttes védjegy a használatára vonatkozó előírásokat tartalmazó szabályzat meghatározása és benyújtása nélkül nem lajstromozható. A szabályzatnak tartalmaznia kell a védjegytulajdonos és a használatra jogosult tagok nevét, székhelyét, a tagság és a használat feltételeit, a használat ellenőrzésének szabályait, és - jogosulatlan védjegyhasználat esetén - a bitorlóval szembeni fellépésre vonatkozó szabályokat.

  A javaslat kimondja, hogy amennyiben az együttes védjegy valamely  áru vagy szolgáltatás földrajzi eredetét meghatározó megjelölés, bárkinek, akinek árui vagy szolgáltatásai az adott földrajzi területről származnak, engedélyezni kell, hogy a védjegyjogosult szervezet tagja legyen. Erre a szabályra azért van szükség, mert az együttes védjegy intézményének éppen az a lényege, hogy az azzal megjelölt áruknak, szolgáltatásoknak valamilyen közös jellemzője van (származás, minőség). Mivel az azonos területről származó áruk és szolgáltatások tekintetében ez a közös jellemző mindig fennáll, biztosítani kell az ilyen áru előállítójának, forgalmazójának, illetve szolgáltatás  nyújtójának a védjegytulajdonos szervezetben való tagság lehetőségét.

A 98. §-hoz 

A javaslat az együttes védjegy oltalmának átruházásához megköveteli a szerződés írásba foglalását, mint alaki követelményt, valamint a jogosult személyében bekövetkezett változás védjegylajstromba történő bejegyzését.

A 99. §-hoz

Az együttes védjegy különleges jellegéből következik, hogy az általános megszűnési okokon túlmenően az együttes védjegy oltalma akkor is megszűnik, ha a védjegyjogosult jogutód nélkül megszűnik, vagy nem akadályozza meg az együttes védjegy szabályzatával ellentétes használatot.

A 100. §-hoz 

Összhangban a javaslat 27. §-ával, bitorlás esetén elsősorban a védjegyjogosult léphet fel. A védjegyjogosult engedélyével azonban a használatra jogosultak is indíthatnak bitorlási pert. A  jogosulatlan használattal szembeni fellépés rendjét a szabályzatnak tartalmaznia kell.

A 101. §-hoz

A piacgazdaság kiépülése és működése következtében előtérbe került a védjegy minőségjelző funkciója, és ezzel együtt fogyasztóvédelmi jelentősége. A termékek és szolgáltatások minőségét tanúsító megkülönböztető megjelölésekre számos országban speciális védjegyintézmény szolgál, a tanúsító védjegy intézménye. Bevezetésének célszerűségét az is alátámasztja, hogy ilyen védjegyekre évtizedek óta lajstromozással is biztosítja az iparjogvédelmi hatóság az oltalmat, azonban - tanúsító védjegy elismerésének hiányában - csak mint szolgáltatási védjegyre. A kerülő úton való megoldás helyett e védjegykategória beiktatása szükségessé vált és a szabályozás a jogharmonizációs követelményeknek is eleget tesz.

A tanúsító védjegyet az különbözteti meg az együttes védjegytől, hogy míg az együttes védjegy használata tagsági viszonyon alapul, a tanúsító védjegy nem feltételez szervezetben való tagságot, hanem egy szervezet, a védjegy tulajdonosa tanúsítja az áru vagy szolgáltatás minőségét. A tisztességes piaci magatartás megkívánja, hogy ne lehessen a tanúsító védjegy tulajdonosa az, aki a tanúsított áru gyártója, importálója, forgalmazója, a tanúsított szolgáltatás nyújtója, sem pedig azok a vállalkozások, amelyek az áru előállítójával, importálójával, forgalmazójával, illetve a szolgáltatás nyújtójával - tanúsított áru vagy szolgáltatás vonatkozásában - tartós  jogviszonyban állnak vagy a versenyszabályok értelmében összefonódtak. Ezért a javaslat kizárja ezeket a vállalkozásokat azok köréből, akik tanúsító védjegyre oltalmat szerezhetnek. Több európai ország védjegyjoga is tartalmaz ilyen összeférhetetlenségi szabályt. 

A védjegy jogosultja a tanúsító védjegyet nem használhatja, de annak használatát engedélyezi és ellenőrzi.

A tanúsító védjegy használatára vonatkozó részletes előírások a tanúsító védjegynek mint speciális védjegyfajtának a lényegét érintik - hasonlóan az együttes védjegyhez -, így az ilyen előírások megkövetelése nélkül a tanúsító védjegy intézménye nem működhetne. Ezért mondja ki a javaslat, hogy a tanúsító védjegy a használatára vonatkozó előírásokat tartalmazó szabályzat meghatározása és benyújtása nélkül nem lajstromozható. A szabályzatban feltétlenül szükséges annak a meghatározása, hogy ki a tanúsító védjegy jogosultja, melyek azok a jellemző tulajdonságok, amelyeket a védjegy tanúsít, melyek a használat feltételei, továbbá, hogy miként valósul meg a használat ellenőrzése és a jogosulatlan védjegyhasználattal szembeni fellépés.


A 102. §-hoz

Az együttes és a tanúsító védjegy speciális védjegyfajták, ami szükségessé tette speciális szabályok megalkotását. A védjegyekre vonatkozó általános rendelkezések azonban e védjegyfajtákra is  alkalmazandók mindazokban a kérdésekben, amelyekről a különös szabályok  nem rendelkeznek.

A 103-111. §-okhoz

Magyarország gazdaságában a mezőgazdaság és az élelmiszeripar különös fontosságú, úgyszintén a bortermelés. Emiatt a hazai és a nemzetközi piacon való sikeres részvétel szempontjából egyaránt fokozottan kell számolni annak a versenyeszköznek a szerepével, amelyet a földrajzi árujelzők, köztük az eredetmegjelölések használata és jogi oltalma biztosíthat. Az \"ország-imágót\" testesítik meg az olyan megjelölések, mint pl. a magyar szalámi, a szegedi paprika, a gyulai kolbász, a makói hagyma, a tokaji bor, az egri bikavér.

Ennek ellenére a földrajzi árujelzők hazai védelmi eszközei szegényesek; jelentős nemzetközi fejlemények is bekövetkeztek az utóbbi esztendőkben. Mindezek alapján a hazai és a nemzetközi jogfejlődés követelményei egyaránt szükségessé teszik a korszerű szabályozást. Erre az új védjegytörvény keretében kínálkozik a legmegfelelőbb lehetőség.

A földrajzi árujelzők fogalmát a magyar jogi szóhasználat általánosan, mindazoknak a megjelöléseknek a gyűjtőneveként alkalmazza, amelyeket a forgalomban a termékek földrajzi eredetének azonosítására használnak. Ezeknek a megjelöléseknek az oltalma iránti egyre növekvő igény mellett megállapítható, hogy jogi helyzetük korántsem rendezett. Először szükséges az ide tartozó fogalmak számbavétele, tisztázása és annak összefoglalása, hogy mi az egyes megjelölés-fajták által biztosított oltalom tartalma.

A Párizsi Uniós Egyezmény 1. cikkének (2) bekezdése az ipari tulajdon tárgyaiként sorolja fel a származási jelzéseket és az eredetmegjelöléseket. A GATT keretében a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól létrejött megállapodás, a TRIPS-egyezmény a földrajzi jelzések oltalmáról rendelkezik, míg a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek eredetmegjelöléseinek és földrajzi jelzéseinek oltalmáról szóló 2081/92/EK rendelet különbséget tesz e két megjelölés-fajta között (több közösségi rendelet külön szabályozza a borok megjelölését, nemcsak a földrajzi eredet tekintetében). Végül említést érdemel, hogy a Szellemi Tulajdon Világszervezetének (a WIPO-nak) a nemzetközi oltalom biztosítására kidolgozott szerződéstervezete a földrajzi jelzés fogalmát használja.

Származási jelzésként bármely földrajzi név használható, amely közvetlenül vagy közvetve kifejezi a termék származását. Az ilyen jelzések - amennyiben a valóságnak megfelelnek - bárki által szabadon használhatók, azaz nem sajátíthatók ki. Így, noha az iparjogvédelem tárgyai közé soroljuk őket, nem jellemző rájuk az iparjogvédelem egyéb tárgyaival kapcsolatban szerezhető kizárólagos jog.

Az eredetmegjelölések nemzetközi lajstromozásáról szóló Lisszaboni Megállapodás szerint eredetmegjelölés valamely ország, táj, helység neve, amelyet az onnan származó meghatározott termék megjelölésére használnak, és a termék tulajdonságait, minőségét kizárólag vagy lényegében az adott földrajzi környezet határozza meg. A földrajzi környezet tágan értendő, abba a természeti és az emberi tényezők - tehát a termelési kultúra, a hagyományok - is beletartoznak. Az eredetmegjelölésnek a származás feltüntetése mellett a minőséggel is szoros kapcsolata van, éppen ezért e megjelölések használatára csak azok szerezhetnek jogot, akiknek termékei az előírt követelményeknek megfelelnek. Az eredetmegjelölés tehát meghatározott jogosultak javára kisajátítható, lefoglalható megjelölés.

	A földrajzi jelzés fogalmát - mezőgazdasági termékekkel és élelmiszerekkel kapcsolatban - a közösségi rendelet olyan régiók, meghatározott helyek, kivételes esetben országok neveként határozza meg, amelyet az onnan származó termékek megnevezésére használnak, ha a termékek különleges minősége vagy egyéb tulajdonsága a földrajzi eredetnek is tulajdonítható, és azok előállítása, illetve feldolgozása ténylegesen a meghatározott környezetben történik. Lényegében hasonlóan fogalmazza meg a TRIPS-egyezmény a földrajzi jelzés fogalmát, azzal, hogy az nemcsak mezőgazdasági termékekre és élelmiszerekre vonatkozik.

	A lényeges különbség az eredetmegjelölés és a földrajzi jelzés között abban áll, hogy míg az előbbinél közvetlen és elválaszthatatlan kapcsolatnak kell lennie a termék minősége, tulajdonságai és a földrajzi környezet között, az utóbbinál ez a kapcsolat esetleges, azaz a termék köszönheti hírnevét, tulajdonságait a földrajzi környezetnek, függetlenül a természeti és emberi tényezőktől, amelyeknek az eredetmegjelöléssel kapcsolatban döntő szerepük  van.

	Az előzőekhez viszonyítva a WIPO szerződéstervezete a legtágabb értelemben használja a földrajzi jelzés kifejezést származási jelzésre, eredetmegjelölésre, valamint egyéb földrajzi eredetet jelölő megjelölésre, függetlenül attól, hogy azok tényleges földrajzi nevek vagy ún. hagyományosan ilyennek tekintett nevek, valamint, hogy milyen a megjelölés és a termék minőségének kapcsolata.

	Az oltalom egyik lehetséges módja, hogy a földrajzi jelzés védelme nem hatósági határozaton, lajstromozáson,  hanem a jogszabályok közvetlen alkalmazásán alapul. Nincsenek tehát meghatározott jogosultak javára nyilvántartott jogok; a valóságnak nem megfelelő megjelölések használata ellen azonban fel lehet lépni. Ilyen jogot biztosít a Párizsi Uniós Egyezmény 9. és 10. cikke, amely szerint, ha a termék származását közvetve vagy közvetlenül hamisan jelölték meg, az árut az abba az országba történő behozatalkor, amelyben a névnek törvényes oltalma van, le kell foglalni. A származási jelzések ily módon biztosított védelme nemzetközi szinten gyenge, mert csak olyan megjelölésekre vonatkozik, amelyeket valamely országban származási jelzésnek tekintenek, továbbá csak a megtévesztő használat ellen jelent oltalmat. Ha a valóságos származást is feltüntetik, az egyébként nem az adott földrajzi helyről származó árun a \"hamis\" származási jelzés használata megengedett. Az oltalom továbbá nem jelent védelmet az ellen, hogy az eredetileg származást kifejező név fajtanévvé váljon.

	Lényegében hasonló az áruk hamis vagy megtévesztő származási jelzésének megakadályozására 1891-ben létrejött Madridi Megállapodás szerinti oltalom, amely a tagországokból származó árukkal kapcsolatban tiltja ezen országok vagy az országokban fekvő helyek nevének hamis avagy megtévesztő módon történő feltüntetését. E megállapodás alapján sem akadályozható meg - a borokat kivéve - valamely földrajzi név fajtanévvé válása, amennyiben a jogosulatlan használat ellen megfelelő időben elmulasztják a fellépést. Azt sem akadályozza meg az oltalom, hogy a földrajzi nevet \"fajta\", \"típusú\" vagy egyéb toldattal az egyébként nem a feltüntetett helyről származó árukon alkalmazzák.

	Végül meg kell említeni a Párizsi Uniós Egyezménynek a tisztességtelen verseny tilalmára vonatkozó 10.bis cikkét, amelynek értelmében meg kell tiltani minden olyan cselekményt, amely alkalmas arra, hogy a versenytárs telepével való összetévesztésre vezessen. Az oltalom feltétele, hogy a földrajzi név ismertséggel, hírnévvel rendelkezzen. Ismertségre általában bizonyos ideig tartó, folyamatos használat révén lehet szert tenni, ami - a használat hiányában - el is veszthető. Országonként eltérő annak az ismertségnek a foka, amely a tisztességtelen verseny jogcímén történő eredményes fellépéshez elegendő. A tisztességtelen verseny elleni fellépés lehetősége sem alkalmas a földrajzi név fajtanévvé válásának megakadályozására.

	Ismert megoldás a földrajzi megjelölések oltalmának biztosítása a védjegy eszközeivel. Ebben az esetben a földrajzi nevek egyéni kezdeményezés alapján, meghatározott jogosult javára lajstromozhatók, azaz kizárólagos jog szerezhető rájuk. Egyes országokban földrajzi névre az oltalom csak kollektív vagy tanúsító védjegy formájában biztosítható. A védjegyjogosult szervezet bárkinek, aki eleget tesz a kollektív, illetve a tanúsító védjegy használatára vonatkozó feltételeknek, engedélyezi a földrajzi név használatát, azokat pedig, akik nem tesznek eleget a feltételeknek, eltilthatja ettől.

	A speciális francia nemzeti oltalmi forma alapján létrejött Lisszaboni Megállapodás által biztosított oltalom az előbbieknél lényegesen erősebb. Az eredetmegjelölés bármiféle jogosulatlan használatát, utánzását tiltja, még abban az esetben is, ha a termék valóságos származását is feltüntetik, vagy ha az eredetmegjelölést a \"fajta\", \"típusú\" stb. toldatokkal együtt, sőt, még ha az \"utánzat\" szó feltüntetésével használják is. Az oltalom időben elvileg korlátlan, illetve mindaddig fennáll, amíg a származási országban az eredetmegjelölés oltalmat élvez. Ezen idő alatt nem válhat fajtanévvé, s a jogok érvényesítése érdekében bármely érdekelt személy felléphet és a szankciók széles köre érvényesíthető. Mindezen előnyök ellenére a Lisszaboni Megállapodás nem vált a szó valóságos értelmében nemzetközivé, a mai napig mindössze 17 tagállamot számlál, s a nemzetközileg lajstromozott eredetmegjelölések száma nem sokkal haladja meg a hétszázat.

	A széles körű nemzetközi oltalom hiányát az érdekelt országok között számos kétoldalú megállapodás némileg pótolja ugyan, de egyúttal nehezen áttekinthetővé teszi ezt a területet; ez különösen a fogyasztók szempontjából kedvezőtlen. Ebből a szempontból jelent igen fontos előrelépést a közösségi rendelet.

	Magyarországon a földrajzi árujelző - e kifejezést a törvényjavaslat a földrajzi jelzés és az eredetmegjelölés gyújtőfogalmaként használja és vezeti be a magyar jogi terminológiába - az iparjogvédelem \"mostohagyermekei\" közé tartozik. Mind ez ideig nem alakult ki a speciális hazai jogintézmény a földrajzi árujelzők oltalmára; a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról  szóló  1996. évi LVII. törvény ugyan biztosítja a Párizsi Uniós Egyezmény szerinti védelmet, de ez - amint láttuk - sok szempontból elégtelen. Hazánk részese ugyan a Lisszaboni Megállapodásnak, de annak keretében csak 26 magyar eredetmegjelölés élvez nemzetközi lajstromozás révén oltalmat; néhány kétoldalú megállapodás egészíti ki a külföldi oltalomszerzés lehetőségét. 

	Az Európai Megállapodásban foglalt általános jogharmonizációs kötelezettségünk szerint a földrajzi árujelzők oltalmát is a Közösségen belül érvényesülő szinten kell biztosítanunk. E kötelezettség teljesítése során elsőként célszerű figyelembe venni a közösségi rendeletet, amiatt külön is, mivel jelenleg még az Unión kívülállóként csak akkor szerezhetünk ezen a fontos piacon oltalmat, ha egyenértékű jogi védelmet biztosítunk az onnan származó földrajzi árujelzőknek.

	A közösségi rendelet azonban csak egyike az igazodási pontoknak, s annak egyszerű átvétele márcsak azért sem jelentene megfelelő megoldást, mert annak körébe csak a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek tartoznak. Az irányadó nemzetközi normák közül különös figyelmet érdemelnek továbbá a TRIPS-egyezmény  rendelkezései, valamint a WIPO szerződéstervezete; s egyes nemzeti jogszabályok is tanulságokkal szolgálnak.

	A közösségi rendelet szerint az Európai Unió területére kiterjedő hatályú lajstromozás révén oltalom szerezhető mind az eredetmegjelölésekre, mind a földrajzi jelzésekre, továbbá bizonyos feltételek mellett egyéb hagyományos földrajzi és nem földrajzi nevekre is, amelyeket meghatározott régióból származó élelmiszerek megjelölésére használnak. A fajtanevek - amelyek listáját az Európai Közösség hivatalos lapjában a rendelet hatályba lépését megelőzően közzétették - pedig kizártak az oltalomból.

	Az oltalom lényeges feltétele a rendelet 4. cikkében előírt termékleírás, valamint az ellenőrzés a 10. cikk szerint. Ezeknek az előírásoknak az értelmében nem elegendő, hogy a terméket - amelyen a lajstromozott földrajzi árujelzőt használják - valóban az adott földrajzi környezetben termelték, állították elő vagy dolgozták fel, hanem annak meg kell felelnie a specifikációban leírt minőségnek. Az ellenőrzés során érintett hiányosságok esetén pedig a tagországok felszólíthatók a szükséges intézkedések megtételére. A nem a lajstromozásnak megfelelő használat miatti panaszok alapján sor kerülhet a lajstromozás törlésére is.

	A közösségi rendelet a lajstromozott földrajzi árujelző számára igen széles körű oltalmat biztosít. A 13. cikk értelmében a lajstromozásból eredő jog megsértését jelenti

	- a földrajzi árujelzőnek a lajstromozással nem érintett termékkel kapcsolatos kereskedelmi használata, ha az áruk hasonlóak és a használattal a lajstromozott megjelölés hírnevét használják ki;
	- bármilyen utánzás vagy az eredeti termékkel való összefüggés látszatának keltése, még akkor is, ha a termék valóságos származását is feltüntetik, vagy ha a védett nevet fordításban vagy különböző toldatokkal (\"típusú\", \"módon készült\" stb.) használják;
	- bármilyen, a termék eredetével, természetével vagy lényeges tulajdonságaival kapcsolatos egyéb hamis vagy megtévesztő jelzés használata, bárhol legyen is az feltüntetve (a csomagoláson, a hirdetésben, a terméket kísérő dokumentációkon stb.);
	- bármely egyéb, a fogyasztókat a termék valóságos eredetével kapcsolatban megtévesztő cselekmény.

	A közösségi rendelet előírásai a földrajzi árujelzők és a védjegyek közti ütközésre is kiterjednek. Ennek megfelelően a korábban lajstromozott védjegy a földrajzi árujelzővel szemben lajstromozási akadályt jelent, ha a fogyasztó összetévesztheti azokat. Amennyiben a földrajzi árujelző lajstromozása iránti kérelem benyújtása előtt jóhiszeműen történt a védjegy bejelentése, és az összetévesztés veszélyéről nincs szó, a két lajstromozás elvileg párhuzamosan fennállhat. A korábban lajstromozott földrajzi árujelző pedig az összetéveszthetőség esetében lajstromozási akadályt jelent a későbbi védjegybejelentéssel szemben. Ezek a rendezőelvek egyik iparjogvédelmi formának sem biztosítanak erősebb jogot a másikkal szemben, hanem az időrendi elsőbbséget és a fogyasztók félrevezetésének tilalmát tartják szem előtt.

	A közösségi rendelet hatálybalépésétől számított hat hónapon belül - ez az időszak 1994. január 26-ig terjedt - a tagországok közölhették az Európai Bizottsággal a területükön oltalmat élvező megjelöléseket. 

	A közösségi rendelet szerint nemcsak a tagországok, hanem a harmadik országok földrajzi árujelzői is lajstromozhatók. Ennek azonban több feltétele van: a kívülálló országnak biztosítania kell, hogy a közösségi rendelet szerint megkívánt termékleírással egyenértékű követelményeket támaszt, továbbá, hogy a termékek és a földrajzi árujelzők használatának ellenőrzésére egyenértékű rendszert működtet, valamint,  hogy a Közösségből származó mezőgazdasági termékeket és élelmiszereket egyenértékű oltalomban részesíti. Fontos rendelkezéseket tartalmaz a közösségi rendelet a nemzeti oltalom és a közösségi oltalom kapcsolatáról is, egyértelműen elsőbbséget adva az utóbbinak.

	A TRIPS-egyezmény 22. cikke a tagországokat arra kötelezi, hogy teremtsék meg a megfelelő jogi eszközöket a földrajzi árujelzők jogi oltalmára. Ennek az oltalomnak az érdekeltek számára lehetővé kell tennie, hogy megakadályozzák a megjelölés használatát olyan termékekkel kapcsolatban, amelyek nem a feltüntetett földrajzi helyről származnak, és a fogyasztókat ezzel kapcsolatban megtévesztik, valamint, hogy meggátoljanak bármely olyan használatot, amely a Párizsi Uniós Egyezmény 10.bis cikke szerint tisztességtelen versenycselekményt jelent.

	Európában a földrajzi árujelzők oltalma két, egymástól eltérő modell - a francia és a német - szerint fejlődött ki. E rendszerek versengése nagyban befolyásolta a nemzetközi jogfejlődést is. A bortermelő Franciaország és követői az eredetmegjelölések oltalmát favorizálják, amely forma a természeti és az emberi tényezők együttesét tekinti meghatározónak, szemben a borászatban alárendelt országokkal, élükön Németországgal, amelyek az emberi tényező elhanyagolása miatt alacsonyabb kategóriát képező földrajzi jelzések mellett állnak ki; nem kis nehézség elé állítva ezzel az egységes közösségi rendszert is.

	A magyar jogalkotás számára - a közösségi rendelettel, valamint a TRIPS-egyezménnyel való összhang megteremtésének alapvető követelménye mellett - tartalmi szempontból inkább a hagyományos francia felfogás érvényesítése látszik indokoltnak. Ez felel meg jobban a hazai bortermelés és általában a mezőgazdasági termelés jelentőségének és tagságunknak a Lisszaboni Megállapodásban.

	A német megoldás, az 1994. évi védjegytörvény annyiban tűnik példaértékűnek, hogy inkorporálja a földrajzi árujelzőkre vonatkozó alapvető, garanciális rendelkezéseket, amelyek elvi alapjaikban nagyban rokonjellegűek a védjegyjog szabályaival; s csupán a már túlzottan speciális részleteket rendezi külön jogszabály.

	A törvényjavaslat a földrajzi árujelzők két fajtájának -  a földrajzi jelzésnek és az eredetmegjelölésnek - a fogalmát a közösségi rendelettel egyezően határozza meg. (A 118. § szerint - meghatározott feltételekkel és átmeneti időn belül - az élelmiszerekre hagyományosan használt földrajzi nevek is oltalomban részesíthetők, továbbá oltalmat élveznek a Lisszaboni Megállapodás alapján korábban lajstromozott magyar eredetmegjelölések is.) A mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek földrajzi árujelzőire vonatkozó oltalom feltétele a termékleírás követelményeinek való megfelelés is, aminek ellenőrzésére külön jogszabály alapján kerül sor (103., 104. §).

	A törvényjavaslat a kizáró okok között szabályozza a földrajzi árujelző fajtanévvé válását. Erre azonban - ellentétben a védjegyekkel - a földrajzi árujelző lajstromozása után már nem kerülhet sor (105. §).

	A korábbi földrajzi árujelzővel vagy védjeggyel való ütközés esetén a későbbi elsőbbségű földrajzi árujelző kizárása az oltalomból azt a szabályozási rendet követi, amelyet a törvényjavaslat a védjegyoltalom körében, a 4. §-ban alkalmaz. Egyes kizáró okok érvényesülése consenttel elhárítható (106., 107. §).

	A védjegyjogi szabályozástól eltérően a földrajzi árujelzők esetében az oltalommal kapcsolatos eljárási és rendelkezési jogosultság határozottan elválik egymástól. A földrajzi árujelzőre bárki megszerezheti az oltalmat, aki az adott földrajzi területen olyan terméket termel, dolgoz fel vagy állít elő, amelynek megjelölésére a földrajzi árujelzőt használják. Az előbbi személy azonban nem egyedül a maga számára szerzi meg a földrajzi árujelzőre az oltalmat. A jogi oltalom együttesen illeti meg mindazokat a személyeket, akik az említett területen meghatározott tevékenységet végeznek (107. §).

	Az oltalom időtartama elvben korlátlan. A jogosultak mindegyike önállóan jogosult a földrajzi árujelző használatára. A társak nem kerülnek egymással olyan elszámolási viszonyba, mint amit a 21. § (2) bekezdése a közös védjegy jogosultjaira állapít meg. Az oltalom jogosultjain kívül más licenciaszerződésben sem szerezhet jogot a földrajzi árujelző használatára.
	
	Az oltalom tartalmát a törvényjavaslat a közösségi rendeletnek megfelelően és a védjegyekre vonatkozó szabályozással (12. §) összhangban határozza meg. A bitorlás miatti fellépésben a - jogosultak mellett - érdekképviseleti szervezeteik és a fogyasztóvédelmi szervek kapnak fontos szerepet (108-110. §).

	A földrajzi árujelző oltalma törlés, valamint - mezőgazdasági termék és élelmiszer esetén - a termékleírás követelményeinek súlyos megsértése miatt szünhet meg (109. §).

A 112-116. §-okhoz

	A földrajzi árujelzők oltalmával kapcsolatos államigazgatási eljárás általában a Magyar Szabadalmi Hivatal hatáskörébe tartozik, amely a védjegyeljárásokra megállapított rendelkezések megfelelő alkalmazásával jár el.

	A mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek földrajzi árujelzőinek oltalmával kapcsolatos eljárásokban a külön jogszabály rendelkezéseit is alkalmazni kell, továbbá a termékleírásokban megszabott követelmények betartásának ellenőrzése is a külön jogszabályban kijelölt szerv hatáskörébe tartozik.

A földrajzi árujelzőkkel kapcsolatos bírósági eljárásokban a védjegyekre megállapított szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

A 117-122. §-okhoz

A javaslat záró rendelkezései részletes átmeneti szabályokat állapítanak meg a folyamatban lévő ügyekre, a hatálybalépés előtt megvalósult védjegyhasználatra, valamint a védjegyoltalom megszűnésére vonatkozóan. A javaslat szintén rendelkezik a földrajzi árujelzőkkel összefüggő átmeneti kérdésekről, különös tekintettel az élelmiszerek hagyományos megjelöléseire, valamint a Lisszaboni Megállapodás alapján lajstromozott eredetmegjelölésekre (117-118. §).  

A törvényjavaslat hatályon kívül helyezi a feleslegessé vált jogszabályokat, valamint elvégzi a szükséges törvénymódosításokat; emellett megadja a kellő felhatalmazásokat a rendeletalkotáshoz és tartalmazza - az új jogszabályszerkesztési követelményeknek megfelelően - az Európai Közösségek jogszabályaihoz való közelítésre történő hivatkozást (119-122. §)."
