"A  MAGYAR  KÖZTÁRSASÁG  KORMÁNYA

T/3850.  számú



T Ö R V É N Y J A V A S L A T 

 
az életüktől és szabadságuktól  politikai okból  jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény
 módosításáról   










	Előadó:
 
					Dr. Vastagh Pál
					   igazságügy-miniszter






B u d a p e s t,  1997.  február 
	

1997.  évi  . . . . 
  törvény


az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény módosításáról


	Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény  (a továbbiakban: Tv.) módosítására az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:



Módosító rendelkezések


1. §

	A Tv. 2. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

	\" Tv. 2. § 	(1) Egyösszegű kárpótlás jár az élet elvesztéséért, ha 

	a) a magyar bíróság törvénysértő vagy semmissé nyilvánított ítélete alapján hajtották végre a halálos ítéletet, vagy  

	b) a sérelmet elszenvedő a büntetőeljárás vagy a büntető ügyben hozott ítélet végrehajtása során olyan módon vesztette életét, hogy a halál bekövetkezésének kétséget kizáró oka az eljáró magyar hatóság szándékos közreműködése volt,

	c) a sérelmet szenvedett kétségkívül a magyar hatóság vagy hatósági személy politikai indíttatású önkénye miatt vesztette életét,

	d) a sérelmet szenvedett a deportálás (2/A.§) vagy a kényszermunka (2/B.§) ideje alatt halt meg.

	(2) A kárpótlás összegéről, a kifizetés rendjéről, határidejéről, ütemezéséről külön törvény rendelkezik.

	(3) A kárpótlásra az élő özvegy, a sérelmet elszenvedő élő gyermeke és az élő szülő, ezek hiányában - a kárpótlás összegének felére - az élő testvér jogosult.


	(4) Több jogosult esetén a kárpótlás összegét az özvegy, a gyermekek és a szülők között csoportonként és a csoporton belül egyenlő arányban kell felosztani. Ezt a rendelkezést kell alkalmazni arra az esetre is, ha a kárpótlásra több testvér jogosult.


	(5) Házassági tilalom alá eső egyházi személy esetén, ha a (3) bekezdésben említett élő jogosult nincs, a kárpótlásra - a kárpótlás összegének felével - az az egyházmegye, illetőleg szerzetesrend jogosult, ahol a sérelmet elszenvedő utoljára szolgálatot teljesített, illetőleg rendtag volt. Ha a szerzetesrend Magyarországon már nem működik, a kárpótlást a Magyar Katolikus Egyház részére kell kifizetni, amely gondoskodik a szerzetesrendi célokra történő felhasználásáról.


	(6) A kárpótlásra jogosultság feltétele, hogy a sérelmet elszenvedő megfeleljen a 4.§-ban foglaltaknak.  


	(7) Ha az egyösszegű kárpótlást az (1) bekezdés d) pontja alapján vagy olyan sérelem miatt állapítják meg, amely a szabadságelvonás alatt (3. §) történt, a túlélő házastársat (özvegyet) választása szerint illeti meg vagy az egyösszegű kárpótlás, vagy a sérelmet elszenvedő deportálása, kényszermunkára hurcolása, szabadságelvonása miatt járó kárpótlás, feltéve hogy a jogosultságot mindkét jogcímen jogerősen megállapították. A túlélő házastárs a választását a második jogcímet megállapító jogerős határozat kézhezvételét, illetőleg - ha ez később történik - a (2) bekezdésben említett törvény hatálybalépését követő 30 napon belül jelentheti be írásban az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalnak. Ha a túlélő házastárs bejelentést nem tesz, a korábban jogerőre emelkedett határozat alapján jár a  kárpótlás.


	(8) Az özvegyet a többi jogosultnak járó egyösszegű kárpótlás megállapításakor - a (7) bekezdés szerinti választására való tekintet nélkül - figyelembe kell venni.\"


2.§


	A Tv. a következő címekkel, valamint új 2/A. és 2/B. §-sal egészül ki:


\" Kárpótlás a deportálásért

	2/A. § 	(1) Kárpótlás jár a II. világháború alatt faji, vallási vagy politikai okból külföldre történt deportálásért.

	(2) Az (1) bekezdésben meghatározott sérelemért a szabadságelvonás miatt megállapítható kárpótlásnál 10 %-kal több kárpótlás jár.

	(3) Ha a sérelmet szenvedett a deportálás ideje alatt meghalt, és a túlélő házastárs hosszabb időt nem bizonyít, a kárpótlás kiszámításánál 8 hónapot kell figyelembe venni.

	(4) A deportálás esetére egyebekben a 4-8. § rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.


Kárpótlás a szovjet kényszermunkára hurcolásért


	 2/B.§ 	(1) Kárpótlás jár a szovjet szervek által történt kényszermunkára hurcolásért, a szovjet bíróság politikai indítékú ítélete vagy más szovjet hatóság intézkedése alapján végrehajtott szabadságelvonásért (a továbbiakban együtt: kényszermunka).

	(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában a szovjet hadifogságba esett katonát 1945. augusztus 1-jétől kényszermunkára hurcoltnak kell tekinteni.

	(3) Ha a sérelmet szenvedett a kényszermunka ideje alatt meghalt, és a túlélő házastárs hosszabb időt nem bizonyít, a kárpótlás kiszámításánál az alábbi időtartamokat kell figyelembe venni:
	a) a szovjet szervek által történt kényszermunkára hurcolás esetén 3 évet,
	b) a szovjet bíróság ítélete vagy más szovjet hatóság intézkedése alapján végrehajtott szabadságelvonás esetén azt az időtartamot, amelyre ítélték /kötelezték/, ha pedig ez nem bizonyítható, 8 évet.

	(4) A kényszermunka esetére egyebekben  a 2/A. § (2) bekezdését és a 4-8. § rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.\"

3.§


	A Tv. 3. §-a (1) bekezdésének c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

	(A 6-8. §-ban meghatározott kárpótlás jár a személyes szabadságot súlyosan, 30 napot meghaladóan korlátozó következő sérelmekért:)

	\"c) a II. világháború alatt (1941. június 27-1945. május 9.) faji, vallási vagy politikai okból teljesített munkaszolgálat;\" .


4.§


	A Tv. 10. §-ában a \"2. és 3. §-ban meghatározott\" szövegrész helyébe a \"2., 2/A., 2/B. és 3. §-ban meghatározott\" szövegrész lép.


5.§


	A Tv. 12. §-a a következő (4) és (5) bekezdéssel egészül ki:

	\"(4) Nem kaphat kárpótlást élet elvesztése címén az, aki a sérelmet szenvedett után külföldi államtól ugyanezen sérelemért kártalanításban, kárpótlásban vagy bármilyen jóvátételben részesült. Ha az erre vonatkozó adat  beszerzése szükségessé teszi, az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal az adott ügyben rendelkezésére álló adatokat külföldre továbbíthatja.

	(5) Nem illeti meg kárpótlás élet elvesztése címén azt, akinek igényét nemzetközi szerződés rendezte.\"


6.§

	A Tv. a következő 20/A.  §-sal egészül ki:

	\"20/A.§ (1)  A pénzben fizetendő kárpótlás kifizetéséről - az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal határozata alapján - a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság gondoskodik.

	(2) A kifizetéshez szükséges pénzügyi fedezetet a központi költségvetésben tervezni kell, és azt az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) részére havonta - a Pénzügyminisztériummal és  a Magyar Államkincstárral kötött megállapodás szerint - át kell utalni. A pénzbeli kárpótlás fizetésének (egyszeri kifizetés, illetőleg életjáradék folyósítás) költségeit a központi költségvetés biztosítja.

	(3) Az ONYF a (2) bekezdés szerint rendelkezésre bocsátott összeget elkülönítetten kezeli és tartja nyilván, azt egyéb célokra nem használhatja fel.\"


Eljárási szabályok

7. §
	(1) A Tv. 2.§-a (1) bekezdésének c) és d) pontja, továbbá 3. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján lefolytatásra kerülő eljárásra az 1991. évi XXV. törvény 10-12. §-ában foglaltak az irányadók a (2)-(8) bekezdésben meghatározott eltérésekkel. 

	(2) Aki a Tv. 2. §-a (1) bekezdésének c) és d) pontja, illetőleg 3. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján jogosult kárpótlásra, e törvény hatálybalépésétől számított 4 hónapon belül a lakóhelye szerint illetékes megyei (fővárosi) kárrendezési hivatalhoz vagy az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalhoz (a továbbiakban: OKKH) nyújthatja be kárpótlás iránti kérelmét. A kérelmet első fokon az OKKH bírálja el.

	(3) Ha a Tv. 3. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján kárpótlásra jogosult 1992. július 2-át követően meghalt, mielőtt e törvény szerint kérelmét benyújthatta volna, a jogosultnak járó kárpótlás megállapítását - a sérelmet szenvedett halála esetén túlélő házastárs (Tv. 5. §) hiányában - bármelyik örökös kérheti a (2) bekezdésben meghatározott határidőn belül.

	(4) A (2) bekezdésben meghatározott határidő elmulasztása jogvesztéssel jár, a mulasztás miatt igazolásnak nincs helye.

	(5) A Tv. 2/A. §-ának (1) bekezdésében és 2/B. §-ának (1) bekezdésében meghatározott sérelem miatt e törvény hatálybalépése előtt szabadságelvonás címén megállapított kárpótlásnak a Tv. 2/A. § (2) bekezdése szerinti emelése ügyében az OKKH hivatalból jár el.

	(6) A Tv. 3. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján kárpótlásra jogosultnak nem kell új kérelmet előterjesztenie, ha az e törvény hatálybalépése előtt benyújtott kérelmét az OKKH részben vagy egészben azért utasította el, mert a jogosult a munkaszolgálatot nem harcoló alakulat kötelékében teljesítette. Ez esetben az OKKH hivatalból indított új eljárása során az elutasított kérelemről, illetőleg az elutasított részéről - e törvény alapján - új határozatot hoz.


	(7) A hivatalból indult eljárás ügyintézési határideje azonos a kérelemre indult eljáráséval, a határidő kezdete e törvény hatálybalépésének napja.


	(8) Az OKKH határozatának felülvizsgálata során eljáró bíróság illetékességére a Tv. 14. §-ának d) pontját kell alkalmazni.



Egyéb rendelkezések


8. §


	(1) Az OKKH a 7. § (5) bekezdése szerint hozott határozatában a kiegészítő kárpótlást a korábbi határozattal azonos módon állapítja meg kárpótlási jegy vagy életjáradék formájában. A jogosult legkésőbb a határozat kézhezvételét követő 30 napon belül kérheti, hogy a kárpótlási jegy helyett életjáradékot állapítsanak meg, amely -  a 12.§ (2) bekezdésének megfelelően - e törvény hatálybalépését követő hónap első napjától jár. 


	(2) A 7. § (6) bekezdése alapján folyó eljárásban az OKKH a korábban már elbírált kérelemre figyelemmel állapítja meg a kárpótlást kárpótlási jegyben vagy életjáradékban. A jogosult azonban legkésőbb a határozat kézhezvételét követő 30 napon belül élhet választási jogával a két kárpótlási forma között, a kárpótlási jogcímként újonnan elismert időszakot illetően.


	(3) Ha a jogosult meghalt, a neki haláláig visszamenőlegesen (14. § (2) bek.) járó kárpótlást  - a 9. § (2) bekezdésében említett kivétellel - kárpótlási jegyben kell megállapítani.



9. §

	(1) A megállapított kárpótlás a (2) bekezdésben foglalt kivétellel a hagyaték részét képezi.

	(2) Ha a sérelmet szenvedett meghalt, a részére a 7.§ (5) és (6) bekezdése alkalmazásával megállapított kárpótlás - életjáradék esetén a sérelmet szenvedettnek haláláig járó életjáradék - a túlélő házastársat  illeti meg.

	(3) Az özvegynek megállapított egyösszegű kárpótlás annyiban képezi a hagyaték részét, amennyiben az - a 11. § (4) bekezdésének figyelembevételével - meghaladja a neki mint túlélő házastársnak szabadságelvonás, deportálás vagy kényszermunka miatt adott kárpótlást, ideértve az élete végéig kapott életjáradékot is.


10. §

	Ha a  Tv. 3. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott sérelem miatt a sérelmet szenvedett elhunyt után a túlélő házastárs  - a 7. § (2) bekezdésében megállapított határidőn belül - maga nyújtotta be a kárpótlási igényét, akkor a sérelmet szenvedett számára ugyanezen okból a 7. § (6) bekezdés alkalmazásával kárpótlás nem állapítható meg, és így a 9.§ (2) bekezdése nem alkalmazható.


11.§

	(1) Ha a túlélő házastárs a Tv. 2. § (7) bekezdése alapján az  egyösszegű kárpótlást választja, de a választást megelőzően már kárpótlást kapott azért a szabadságelvonásért, deportálásért, kényszermunkára hurcolásért, amely alatt a sérelmet szenvedett meghalt, a (2)-(6) bekezdést kell alkalmazni.

	(2) Ha a túlélő házastárs (özvegy) a részére megállapított egyösszegű kárpótlás összegét elérő címletértékű kárpótlási jegyet, kisösszegű kárpótlást (Tv. 8. § (1) és (2) bek.) kapott, az egyösszegű kárpótlást teljesítettnek kell tekinteni. Ha az egyösszegű kárpótlást az előbb említettek nem érik el, a különbözetet ki kell fizetni.

	(3) Ha a túlélő házastárs a kárpótlási jegyeit az OKKH-nak visszaszolgáltatta, akkor a neki megállapított egyösszegű kárpótlást részére ki kell fizetni, a kárpótlási jegyek egy részének visszaszolgáltatása esetén az egyösszegű kárpótlás arányos része jár.

	(4) Az egyösszegű kárpótlást teljesítettnek kell tekinteni, ha a túlélő házastársnak (özvegynek) kárpótlásként életjáradékot állapítottak meg.


	(5) Ha a kifizetett életjáradék a túlélő házastársnak (özvegynek) járó egyösszegű kárpótlás összegét nem éri el, akkor - a (4) bekezdésben foglaltaktól eltérően - részére a különbözetet ki kell fizetni, feltéve hogy a választásra vonatkozó bejelentésében ezt kéri. Ez esetben az életjáradék további folyósítását meg kell szüntetni. 


	(6) E § alkalmazásában - a (4) bekezdés kivételével - csak azt a kárpótlást lehet figyelembe venni, amelyet azért a sérelemért állapítottak meg, amely során  a sérelmet szenvedett meghalt.



Kárpótlási jegy helyett
életjáradék ismételt választása


12. §


	(1) Az a kárpótlásra jogosult, akinek a kárpótlását a Tv. 6. §-a (1) bekezdésének alkalmazásával kárpótlási jegyben e törvény hatálybalépése előtt megállapították, a részére kiadott és még fel nem használt kárpótlási jegy visszaszolgáltatása mellett 1997. szeptember 1-je és december 31-e között igényelheti az OKKH-tól az életjáradék megállapítását. E határidő jogvesztő, elmulasztása miatt igazolásnak nincs helye.
	

	(2) A havi életjáradékot a Tv. szerint kell kiszámítani. Ha a visszaszolgáltatott kárpótlási jegy címletértéke kevesebb, mint a kárpótlást megállapító határozatban megjelölt érték, az életjáradék havi összegét arányosan csökkenteni kell. Az életjáradék e törvény hatálybalépését követő hónap első napjától jár.





13. §

	(1) Az életjáradék megállapításáról az OKKH az igénylés benyújtásától számított 4 hónapon belül dönt. Határozatát a bíróság a felülvizsgálat során megváltoztathatja. A bíróság illetékességének megállapítására a Tv. 14.§-ának d) pontját kell alkalmazni.

	(2) Az életjáradék folyósítására a Tv. 20/A. §-át kell alkalmazni.

	(3) Az életjáradék legkorábban 1997. december 1-jétől folyósítható.




Záró rendelkezések


14. §

	(1) E törvény a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.


	(2) A Tv. 2/A. §-ának (2) bekezdése és 3. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján, az e törvény 7. §-ában szabályozott eljárás során, életjáradékban megállapított kárpótlás - a Tv. 16. §-ának (1) bekezdése szerint - 1992. január 1-jétől jár.

	(3) A (2) bekezdés értelmében visszamenőlegesen fizetendő életjáradéknak 1992. január 1-je és az e törvény hatálybalépése hónapjának utolsó napja közötti időre járó összegét 1998. január 1-jétől számítva 3 év alatt kell kifizetni.


	(4) A Tv. 2. §-a alapján járó kárpótlás teljesítésére a költségvetésről szóló törvényben 1998. évre kell 3 milliárd forintot biztosítani.


	(5) A Tv. 2. §-a alapján megállapított egyösszegű kárpótlásra, valamint a 12. § szerint folyósításra kerülő életjáradékra a Tv. 6. §-ának (2) bekezdését alkalmazni kell.


	(6) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a Tv. 3. §-a (1) bekezdésének d), e) pontja és (2) bekezdése, 8. §-ának (4) bekezdése, 9. §-ának d) - f) pontja, 20. §-ának (2) és (3) bekezdése, egyúttal  a 20. § (1) bekezdésének számozása 20. §-ra változik.


	(7) A Tv. 2. §-ának (2) bekezdésében említett törvényre vonatkozó javaslatot a Kormánynak a kárpótlási igény bejelentésére szolgáló határidő (7. § (2) bek.) elteltét követő 3 hónapon belül kell az Országgyűlés elé terjesztenie. 


	(8) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy az 7-13. § végrehajtására vonatkozó eljárási szabályokat - ideértve a kárpótlási jegy helyett az életjáradék ismételt választásának részletes szabályait - megállapítsa, továbbá hogy a visszamenőlegesen járó életjáradék kifizetésének rendjét, ütemezését szabályozza.


I N D O K O L Á S

az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvényt módosító törvényjavaslathoz


ÁLTALÁNOS  INDOKOLÁS


	Az Alkotmánybíróság az 1/1995. (II. 8.) AB határozatában (a továbbiakban: 1. AB határozat) az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Tv.) néhány rendelkezését alkotmánysértőnek ítélte, továbbá mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést állapított meg. Felhívta az Országgyűlést, hogy törvényhozási feladatának 1995. szeptember 30-ig tegyen eleget. A Kormány ennek nyomán a Parlament elé terjesztette a T/1268. számú törvényjavaslatot, melyben az 1. AB határozatban foglaltak alapján szükséges törvényalkotást indítványozta. A Parlament szavazott a T/1268. számú törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokról. A zárószavazás előtt az Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság az Alkotmánybírósághoz fordult a törvényjavaslat előzetes normakontrollját kérve. Az Alkotmánybíróság a 22/1996. (VI. 25.) AB határozatában (a továbbiakban: 2. AB határozat) döntött a bizottság indítványáról. A Javaslat az 1. és 2. AB határozatokban foglaltak alapján szükséges módosításokat tartalmazza, valamint lehetőséget kíván teremteni arra, hogy a kárpótlásra jogosultak ismét választhassák az életjáradéki formát a kárpótlási jegy helyett.


         RÉSZLETES INDOKOLÁS

	Módosító rendelkezések

      Az 1. §-hoz

1. A Javaslat a Tv. 2.§-a helyébe új rendelkezést iktat be, a már korábban egyösszegű kárpótlásra jogosultak körét kibővíti, az élet elvesztéséért járó kárpótlás körébe beemeli azoknak a személyeknek a hozzátartozóit, akik a magyar hatóság vagy hatósági személy politikai indíttatású önkénye következtében vesztették életüket, valamint azokat, akiknek a hozzátartozója a deportálás és a kényszermunka ideje alatt halt meg.

	 A javasolt megoldáshoz a következő jogi és ténybeli körülmények mérlegelése vezetett:

	A Tv. 20. §-ának (2) bekezdése értelmében annak a személynek a hozzátartozója, \"aki olyan bűncselekménynek esett áldozatul, amellyel kapcsolatban az állam elmulasztotta érvényesíteni büntető igényét, és ezzel akadályozta a hozzátartozók polgári jogi igényének érvényesítését - a nemzeti gondozáson túlmenően - külön törvény alapján lesz kárpótlásra jogosult.\"

	A Tv. e rendelkezését az 1. AB határozat részben alkotmányellenesnek minősítette, mert álláspontja szerint önkényes a bűncselekmények áldozataként elszenvedett személyi sérelemokozások miatt keletkezett polgári jogi igények megnyitásának ahhoz a feltételhez kapcsolása, hogy az állam elmulasztotta a bűncselekmények elkövetőivel szembeni büntető igénye érvényesítését.

	Az 1. AB határozat szerint a 20. § (2) bekezdésén alapuló mulasztás folytán a törvényhozónak gondoskodnia kell mindazok kárpótlási jogosultságának a megállapításáról, akik az akkori törvények szerint bűncselekménynek minősülő hatósági magatartás áldozatai voltak, és hozzátartozóik a bűncselekmények miatt polgári jogi igényt bármilyen okból nem érvényesíthettek.

	A Tv. 20. §-ának (2) és (3) bekezdése, illetőleg az 1. AB határozat következetes végrehajtása azt igényelné, hogy egy külön eljárásban és valamilyen e célra létrehozott állami szerv állapítsa meg az állami önkény, állami szerv, hatóság képviselője által a jogosult hozzátartozójának sérelmére elkövetett bűncselekmény tényét. Az alkotmányos jogrendbe egy ilyen típusú eljárás nem illeszthető be.

	Van azonban jogrendszerünkben egy, az 1992-es törvényhozói szándékhoz, illetőleg az alkotmánybírósági állásponthoz hasonló tényállás, nevezetesen a nemzeti gondozásról szóló 1992. évi LII. törvény 2. § (1) bekezdésének a) pontja, amelynek alapján jelenleg is van lehetőség arra, hogy \"a magyar vagy idegen állam hatósága, vagy hatósági személye, illetőleg más személy politikai indíttatású önkénye következtében\" életüket vesztettek törvényben meghatározott hozzátartozói nemzeti gondozási díjban részesüljenek, ha az önkény (szándékos és jogellenes közrehatás) bizonyítást nyer.

	A Javaslat 1.§-a az új kárpótlási jogcímet a Tv. 2. § (1) bekezdés c) pontjaként az említett törvényhelyben foglalt feltételek szerint fogalmazza meg, az idegen államra és a más személyre vonatkozó utalás kivételével.

	A Tv. 2. § (1) bekezdés c) pontja alkalmazható arra az esetre is, ha a halál a szabadságelvonás (Tv. 3. §) során elszenvedett önkény miatt következett be, mert most a Javaslatból kimaradt a 2. AB határozat 4. pontjában alkotmányellenesnek minősített az a rendelkezés, amely ezeket az eseteket az életelvesztés kárpótlási jogcím köréből kizárta volna, még akkor is, ha az adott esetben az életelvesztés e pontban meghatározott oka kétségkívül megállapítható lett volna.

	A Javaslat 1. §-a  - tekintettel a 2. AB határozatban foglaltakra -, a Tv. 2. §-ába, az élet elvesztésért megállapított kárpótlás körébe beemeli a deportálás és a kényszermunka során  bekövetkezett halált. (2. § (1) bek. d) pontja) A Javaslat azért rendelkezik külön csoportként erről, mert - amint azt az Alkotmánybíróság határozatának indokolása is megállapítja - a halállal fenyegetettség e csoportban rendkívül nagy volt és az igényérvényesítés számos gyakorlati oka is indokolja, hogy itt - eltérően a 2. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltaktól - a Javaslat nem írja elő a szándékos, önkényes halálokozás ismérveit. Ettől eltérően önmagában az, hogy a halál a szabadságelvonás során következik be, nem alapozza meg az életelvesztés jogcímet a 2. § (1) bekezdés c) pontja szerint, hanem csak az, ha a halált kétségkívül a magyar hatóság, hatósági személy politikai indíttatású önkénye (szándékos és jogellenes magatartása) okozta.(Ld: a 2. AB határozat indokolásának V. rész 3. pont utolsó bekezdését, 5/b pontját.) 

2. Nem változott a Tv. 2.§-ának az a rendelkezése, hogy az élet elvesztéséért  a kárpótlás egy összegben, készpénzben jár. Ez az összeg - a 2. AB határozat 3. pontja alapján - az életelvesztés jogcím minden csoportjában ugyanannyi, de az összeget - a Tv. 2. § (2) bekezdése értelmében - külön törvényben kell meghatározni. Ennek az az oka, hogy az életelvesztés miatt járó kárpótlást olyan körben kell nyújtani (a sérelmet szenvedettek özvegyei, gyermekei, szülei, testvérei), amelynek nagysága megalapozottan nem becsülhető. Az bizonyos, hogy a sérelmet szenvedettek száma a többszöröse lesz annak, amire a jogalkotó a 3. Kpt. 20. § (2) bekezdésének elfogadásakor - a további kárpótlásra tett ígéretekor - számított, de még a visszavont T/1268. számú törvényjavaslatban figyelembe vett körhöz képest is jóval több. Abban ugyanis a deportálás és a kényszermunka során elhalt sérelmet szenvedett után csak a túlélő házastárs részesült volna egyösszegű kárpótlásban, és nyilvánvaló, hogy ez a szám sokkal nagyobb lesz, ha olyan áldozat után is jár majd a kárpótlás, akinek nem a volt házastársa él, hanem a gyermeke, szülője, testvére. A jogosultságot az is megalapozza, ha valaki 1945. augusztus 1-je után a Szovjetunióban hadifogolyként halt meg. De a hozzátartozói kör bővülése a szülő jogosultsága esetén más csoportokat is érinthet (pl. az 1956-os sortűz áldozatai esetén). Már ezekből a tényekből is következik, hogy bármilyen becslés csak nagyon nagy hibaszázalékú lehet és ezért a kárpótlásra jogosultak számára sem lenne elfogadható, mert a hibás becslés indokolatlanul alacsony kárpótláshoz vezethet. Ezért javasoljuk azt a konstrukciót, hogy először az igényléseket kell benyújtani, és ezt követően kell az összeget törvényben meghatározni.

	Ezt a megoldást támasztja alá a 2. AB határozat 6. pontja is, amely szerint: \"Ha annak érdekében, hogy a törvény megfeleljen az alkotmányossági követelményeknek, a kárpótolandók körét lényegesen - többszörösére, sőt nagyságrenddel - meg kell növelni, nem ellentétes az alkotmánnyal, ha a törvényhozó a kárpótlásra szánt összeget újra megállapítja és újra elosztja, s ennek következtében ugyanazért a sérelemért járó kárpótlás nagysága lényegesen kevesebb lesz, mint az eredetileg megállapított kárpótlási összeg. Az arányosság fenntartása érdekében ilyen esetben akár az összes jogosulti körnek járó kárpótlás is megfelelően megváltoztatható.\"

	A határozat indokolása továbbá az alkotmányellenesség orvoslási lehetőségeinek körében a következőkre mutat rá: \"Nem alkotmányossági probléma, ha a törvényhozó a kárpótlásra szánt összeg nagyságát az ország teherbíró képességével összhangban, és más anyagi kötelezettségeire és feladataira tekintettel határozza meg. Ezt a keretet tekintetbe véve az egyes kárpótoltaknak megállapított összeg nagysága természetszerűen függ a jogosultak feltételezhető számától.\" /Indokolás V. rész 6/c. pont/

	A kárpótlás összegének külön törvényben való meghatározása nem húzza el az eljárást jelentősen, ha az igénybejelentési határidő lejárta után rövid időn belül sor kerül a törvényhozásra. Ez idő alatt ugyanis megtörténhet a jogosultságra vonatkozó határozat kiadása, és folyhat az esetleges jogorvoslati eljárás. Az összegről szóló külön törvény hatálybalépése után  a kárpótlás kifizetése minden további eljárás nélkül megtörténhet. /Az eljárás így, a külön törvénnyel sem lesz hosszabb, mint az a hatályos eljárási szabályok szerint lehetséges lenne./  

3.	A Tv. 2. §-ának  (7) bekezdése azt az alkotmánybírósági álláspontot érvényesíti, mely szerint : nincs indoka annak, hogy a halálért járó kárpótlás mellett e csoportokban a szabadságelvonásért külön összeg járjon. De minthogy a Tv. még nem módosított szövege már végrehajtásra került, azaz a szabadságelvonás /ideértve a deportálást, kényszermunkára hurcolást is/ miatt a kárpótlás teljesítése már megtörtént, ezért csak azt lehet tenni, hogy ezt a tényt az életelvesztés miatt megállapításra kerülő kárpótlásnál vesszük  figyelembe úgy, hogy az ne legyen méltánytalan. A jogosult ezért választhat a neki kétféle jogcímen járó kárpótlás között. Erre annál inkább szükség van, mert pl. a szovjetunióbeli kényszermunka után járó kárpótlás összege (különösen életjáradékban) jóval kedvezőbb lehet a túlélő házastárs számára, mint az életelvesztés miatti egyösszegű kárpótlás (pl. egy évre kaphat 100 000 - 300 000 forint életjáradékot). Ezt a választási jogot azonban nem lehet gyakorolni akkor, ha a túlélő házastárs korábban - az arra nyitva álló, de már közel 3 éve lejárt határidőben - a kárpótlást szabadságelvonás címén nem kérte, illetőleg azt számára jogerősen nem állapították meg.

	A § egyéb rendelkezései változatlanul tartalmazzák a hatályos szabályokat, a gyakorlatnak megfelelő kisebb kiegészítéssel (szerzetesrendek, állampolgársági szabály).

A 2. §-hoz

	Az 1. AB  határozat megállapította, hogy \"a második világháború alatt faji, vallási vagy politikai okból külföldre történő deportálások és a kényszermunkára hurcolások puszta szabadságelvonásnak minősítése önkényes csoportbasorolásnak minősül, ezért alkotmányellenes\". Az Alkotmánybíróság ezért a jövőre nézve megsemmisítette a Tv. 3. §-a (1) bekezdésének d) és e) pontját, valamint a 9. §-a e) és f) pontját azzal, hogy a törvényhozónak az alkotmányos követelményeknek megfelelő új szabályt kell hoznia, és az érintett kárpótlási kör jogosultságát visszamenőlegesen kell rendeznie. Az Alkotmánybíróság szerint a sérelem súlya, nagysága olyan volt e sértettek esetében, amely alkotmányosan nem azonosítható a szabadságuktól jogtalanul megfosztottak kárpótlására jogosultak csoportjával. A csoportképzési szempont az, hogy a deportálás és a szovjet kényszermunkára hurcolás ténylegesen a hazából való száműzetést jelentette; a deportáltak, kényszermunkára hurcoltak feletti rendelkezés kikerült a magyar állam szférájából, és a idegen szuverén hatalmi szférájába ment át.

	A Javaslat 2. §-a erre való tekintettel a deportálás és a kényszermunkára hurcolás sérelmet mint kárpótlási jogcímet a szabadságelvonás jogcímből kiemelve az életelvesztés és a szabadságelvonás között külön jogcímként helyezi el. Az e csoportba tartozó sérelmet szenvedettek kárpótlását pedig a szabadságelvonáshoz képest magasabb összegben határozza meg, amiben kifejezésre jut az Alkotmánybíróság által meghatározott, már említett többlet tényállási elem. A 2. AB határozat a T/1268. számú törvényjavaslatnak a deportáltakra, kényszermunkára hurcoltakra vonatkozó új szabályozását - ami a mértéktől eltekintve azonos a javaslatban foglaltakkal -  alkotmányosnak ítélte.

	A Javaslat szerint a deportálás, kényszermunka sérelem miatt a szabadságelvonásért megállapítható kárpótlásnál  10%-kal jár több kárpótlás (Tv. 2/A. § (2) bek.). A T/1268. számú törvényjavaslatban ez 20% volt, de a 2. AB határozat már idézett 6. pontja alapján - a jogosulti kör lényeges kiterjesztése folytán - a sokkal nagyobb teher miatt és az arányosság fenntartása érdekében az összes jogosulti körnek járó kárpótlás megfelelően megváltoztatható. Ez a 10%-os emelés évente mintegy 1,4 milliárd forint (1997. évben várhatóan 0,8 milliárd forint) költségvetési terhet jelent, figyelembevéve, hogy a deportálás miatt 38 200, a szovjetunióbeli kényszermunka miatt 210 000 fő kapott kárpótlást, és számítani lehet arra, hogy az emelést életjáradékban kérik.

	Változatlanul  szükséges fenntartani a deportálás vagy kényszermunka során meghalt személy szabadságelvonásának időtartamára vonatkozó megdönthető vélelmet (2/A. § (3) bek. és 2/B. § (3) bek.). A túlélő házastársak ugyanis már e szabályok szerint kaptak kárpótlást, és minthogy nem kötelező az új jogcím, az életelvesztés miatt igényt érvényesíteniük, ezért a 10 %-al magasabb kárpótlás (emelés) ténybeli alapját (időtartam) jelentő vélelmet a Javaslat változatlanul tartalmazza.

	A sérelemmel kapcsolatban egyebekben a szabadságelvonásra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni (jogosultság, kiszámítás módja stb.)
	
	
A 3. §-hoz

	Az 1. AB határozat megsemmisítette a Tv. 3. §-a (1) bekezdésének c) pontjából a \"harcoló alakulat kötelékében teljesített\" szövegrészt, mivel az Alkotmánybíróság szerint \"nincs alkotmányos alap arra, hogy a törvényhozó a nem hadműveleti területen teljesített munkaszolgálatot a kárpótlásra jogot adó alanyi körből kirekessze\".
Az Alkotmánybíróság vizsgálódása a munkaszolgálat vonatkozásában csak az eredeti törvényszövegre terjedt ki, tehát csak a II. világháború során elszenvedett munkaszolgálat körülményeit vizsgálta. Az általa - az említett szövegrész megsemmisítésével - megállapított törvényszöveg így értelemszerűen a II. világháború időszakára vonatkozik. A Javaslat ezt fejezi ki szövegszerűen is, hogy ezzel elejét vegye az értelmezés esetleges bizonytalanságának, segítse a jogalkalmazást.

	Más munkaszolgálatnak a Tv. hatálya alá vonását a Javaslat nem tartalmazza, mert - amint arra az 1. AB határozat indokolása is rámutat - ha nem eleve jogosultak megkülönböztetéséről van szó, akkor alkotmányosan csak az követelhető meg, hogy a nem egyenlő kezelésnek ésszerű oka legyen.

	Márpedig köztudott, hogy a II. világháború során teljesített munkaszolgálat lényegesen különbözik a későbbi munkaszolgálattól, és a törvényhozó eredeti szándéka ezért nem irányult az 50-es években teljesített munkaszolgálat miatti kárpótlásra, amint az a Tv. megalkotása során folyt parlamenti vitából is kitűnik. (Megemlítjük, hogy az 1951-56 közötti időszakban politikai okból hátrányos megkülönböztetéssel járó katonai munkaszolgálatot teljesített személyek társadalombiztosítási és munkajogi helyzetét a 174/1992. (XII.29.) Korm. rendelet szabályozza.)

	Nem tartozik a Tv. hatálya alá az a munkaszolgálat sem, amelyet ugyan a II. világháború alatt teljesítettek, de nem faji, vallási vagy politikai okból  (pl. egyetemi diák, mezőgazdasági munkás).

	A munkaszolgálat jogosulti körének bővítése a jogerősen el nem bírált, az elutasított és a még várható kérelmek (összesen kb. 40 000) alapján becsülhetően mintegy évi 1,5 milliárd forint költségvetési kiadással jár, 1997. évre ez a   törvénymódosítás hatálybalépésétől függően várhatóan 0,9 milliárd forint.



A 4.§-hoz

	A javasolt kiegészítés - a Tv. 2.§-a, új 2/A. és 2/B. §-a - szükségessé teszi a 10.§-ban az új §-ok felsorolását, hiszen ezek a jogcímek - a Tv. 2.§ (1) bek. c), d) pontja kivételével - eddig is a vagyoni kárpótlás alapjai voltak, csak a szabadságelvonás cím alatt szerepeltek.

	
Az 5. §-hoz


	A Németországi Szövetségi Köztársaság kárpótlást adott a II. világháború során életüket vesztett hozzátartozóik sérelme miatt a törvény hatálya alá tartozó nem Magyarországon élőknek,   a Magyarországon élőknek viszont nem. Indokolt, hogy az egyösszegű kárpótlás fizetésekor a törvény ezt figyelembe vegye. Az adatvédelemről szóló 1992. évi LXIII. törvény 9.§-a szerint a külföldre való adattovábbításhoz törvényi rendelkezés kell.


	A II. világháborút követően Magyarország olyan egyezményeket kötött egyes országokkal, amelyek alapján a Párizsi Békeszerződés előírásainak megfelelően a háborús megszállás által okozott károkat megtérítette, és ezt a másik fél károsult polgárai nevében is elfogadta. Ez esetben a további kárpótlás nem indokolt.





A 6.§-hoz


	A törvény hatálybalépését követően lépett hatályba a társadalombiztosítás pénzügyi alapjairól szóló 1992. évi  LXXXIV. törvény. Ennek értelmében törvényi rendelkezés szükséges ahhoz, hogy a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság végezze a kifizetéseket, és arról is rendelkezni kell, hogy a fedezetet a költségvetés biztosítsa.  


Eljárási szabályok


A 7. §-hoz

	A Javaslat a legegyszerűbb és a jogosultak számára legkedvezőbb eljárást szabályozza.
	Hivatalból történik az eljárás mindazokban az ügyekben, ahol ez lehetséges. Ilyen a deportálás és a kényszermunkára hurcolás miatt korábban már megállapított kárpótlás emelése, a kiegészítésről határozat kiadása (7. § (5) bek.). Ez abban az esetben is megtörténik, ha a kárpótlást korábban olyan ügyben állapították meg, amikor a sérelmet szenvedett a deportálás vagy a kényszermunka ideje alatt halt meg. A deportálás, kényszermunka miatt kárpótlásra jogosult túlélő házastárs ugyanis nem köteles életelvesztés címén igényt érvényesíteni, de ha ezt teszi, akkor is - az egyösszegű kárpótlás összegének megállapítása után - választhat a két jogcímen járó kárpótlás között. Erre a választásra pedig már a javaslat szerint megemelt kárpótlás és az egyösszegű kárpótlás között kerülhet sor.

	Ugyancsak hivatalból jár el az OKKH, ha a jogosult már korábban (a Tv. és az 1994. évi II. törvény szerint) nyújtott be munkaszolgálat miatt kárpótlási igényt, de azt részben vagy egészben azért utasították el, mert - bár a munkaszolgálat a II. világháborúban történt - azt nem harcoló alakulatnál teljesítette a sérelmet szenvedett (7. § (6) bek.). Ez esetben az elutasított hónapokra is meg kell állapítani a kárpótlást a Tv. módosított 3. § c) pontja szerint.

	A Javaslat nem engedi meg a kárpótlási kérelmek új beadását (nem \"nyitja meg\" a már lezárt határidőt). Ez alól két kivétel van. Az életelvesztés új jogcímei: az állami önkény és a deportálás, kényszermunka áldozatainak hozzátartozói nyújthatnak be igényt; továbbá a II. világháború alatt munkaszolgálatot teljesítők (7. § (2) bek.).
	Külön rendezni kell azt az esetet, ha a munkaszolgálati jogcím kiterjesztése folytán jogosulttá vált személy a Tv. hatálybalépését követően (1992. július 2.) meghalt, és ezért már nem tudja a pótlólagos igényt előterjeszteni. Ilyenkor a kérelmet bármelyik örökös előterjesztheti, a jogosult részére megállapított kárpótlás viszont a hagyaték részeként (9. § (1) bek.) valamennyi örököst illeti. Ha a Tv. szerint kérelem benyújtására jogosult két személy: a sérelmet szenvedett vagy túlélő házastársa közül csak a sérelmet szenvedett halt meg, akkor ez a szabály nem alkalmazható, mert a túlélő házastárs \"saját jogán\" (nem örökösként) nyújthatja be a kérelmet (7.§ (3) bek.).
Természetesen az örökös által történő kérelmezésre nincs lehetőség abban az esetben, amikor nem visszamenőleges hatállyal megállapított jogosultságról van szó, nevezetesen az életelvesztés új jogcímeiről (Tv. 2.§ (1) bek. c), d) pont). Ezekben az esetekben csak maguk a jogosultak: a sérelmet elszenvedő özvegye, gyermeke, szülője és testvére nyújthat be kérelmet, az ő örököseik nem.

	A kárpótlási folyamat mielőbbi lezárása miatt a javaslat 7. § (4) bekezdése szerint nincs lehetőség az elmulasztott kérelmezési határidő esetén igazolási kérelem benyújtására. (A jogcímek bővítésével érintettek egyébként már  hosszú ideje készülhettek az igény érvényesítésére, a jogvesztő határidő már ezért sem jelenthet számukra gondot.)

	Az ügyintézési határidőt a Javaslatban hivatkozott 1991. évi XXV. törvény meghatározza (6 hónap), ezért itt csak arról kellett rendelkezni, hogy a hivatalból folyó eljárásnál is ugyanennyi a határidő. (7. § (8) bek.)


Egyéb rendelkezések

A 8. §-hoz

	Az alkotmánybírósági döntés értelmében a kárpótlást - az életelvesztés jogcím kivételével - visszamenőlegesen kell megállapítani, ezért rendelkezik a Javaslat arról, hogy a jogosult időközben bekövetkezett halála esetén ki és milyen formában jogosult a visszamenőleges kárpótlásra.

	Rendelkezni kell arról, hogy ha a OKKH hivatalból jár el, akkor milyen formában (kárpótlási jegyben vagy életjáradékban) állapítsák meg a kárpótlást (8. §). Az elv az, hogy ugyanabban, amiben már korábban megállapították, illetve amiben korábban kérték. Tekintettel azonban arra, hogy a Javaslat szerint (12. §) lehetőség lesz a korábban kapott kárpótlási jegy helyett életjáradék ismételt választására, ésszerű ha a jogosult a deportálás, kényszermunka miatt neki kárpótlási jegyben járó kiegészítő kárpótlását már ez eljárás során életjáradékban kérheti (8. § (1) bek.), elkerülve azt, hogy a kiegészítésként kapott jegyekre is a 12. § szerinti eljárást folytassák le.

	Az elutasított munkaszolgálati időszakra hivatalból megállapított kárpótlás esetén a jogosult választhat a két forma között (8. § (2) bek.). A munkaszolgálat miatt ugyanis új igény is benyújtható, mert itt  nem csak a már megállapított kárpótlás emeléséről van szó, eltérően a deportálás és kényszermunka miatt adott többletkárpótlástól.


	Ha a jogosultnak az OKKH hivatalból megállapította a kárpótlást, de ő már meghalt (pl. 1994-ben), akkor számára már nem életjáradékot kell fizetni, hanem a visszamenőleges kárpótlást jegyben kell adni. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, amikor a jogosult már szintén meghalt, de az eljárás nem hivatalból, hanem kérelemre folyik, nevezetesen a munkaszolgálat jogcím esetén. (8. § (3) bek.)


A 9. §-hoz


	A Javaslat rendelkezik arról, hogy az OKKH vagy a bíróság által jogerősen megállapított kárpótlás a jogosult hagyatékának része; visszamenőleges kárpótlás esetén ez kárpótlási jegy, az életelvesztés miatt a jogosultnak megállapított egyösszegű kárpótlás (9. § (1) bek.)


	Ettől az általános szabálytól - a személyi kárpótlás elvei szerint -  eltérő szabályt kell alkalmazni, ha a sérelmet szenvedett (és nem a túlélő házastárs) volt az a jogosult, aki számára hivatalból állapítottak meg további kárpótlást. Ilyenkor a túlélő házastárs kapja meg a kárpótlást. Ez esetben nemcsak kárpótlási jegyet, hanem a visszamenőleg járó életjáradékot, ha a sérelmet szenvedett számára a 8. § szerint azt állapították meg. (9. § (2) bek.)


	Ha az özvegy - aki a Javaslat 7. § (2) bekezdése szerint házastársa életének elvesztése  miatt kárpótlási kérelmet nyújtott be, és az egyösszegű kárpótlást számára megállapították - a Tv. 2. § (7) bekezdésében szabályozott választási jogát nem tudja gyakorolni, mert időközben meghalt, ez a jog nem illeti meg az ő örököseit. A megállapított egyösszegű kárpótlás viszont a hagyaték részét képezi annyiban, amennyiben meghaladja a túlélő házastársként az özvegynek már adott kárpótlást. (9. § (3) bek.)



	A 10. §-hoz

	A visszamenőlegesség meglehetősen bonyolult helyzeteket teremt, amit a szabályozáskor nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ha a sérelmet szenvedett munkaszolgálatos kérelmét részben vagy egészben elutasították a Tv. korábbi szövege miatt, akkor most számára az OKKH hivatalból megállapítja az elutasított időszakra a kárpótlást. Ha időközben ő elhunyt, akkor a 9. §-t alkalmazva túlélő házastársa kaphatja azt meg. Életjáradékra vonatkozó határozat esetén természetesen az életjáradék csak a sérelmet szenvedett haláláig jár, annak folyósítása nem folytatható a túlélő házastárs részére (50 %-ban sem), minthogy erre jogszabályi rendelkezés nincs. Ugyanakkor mivel a Javaslat 7.§ (2) bekezdése a munkaszolgálat esetén lehetővé teszi az új  kérelem benyújtását is a Tv. szerint jogosult számára, ezzel a joggal  a sérelmet szenvedett túlélő házastársa élhet, hiszen időközben (az elutasított kérelmének benyújtása és a Javaslat szerinti törvény hatálybalépése között) a sérelmet szenvedett jogosult meghalt. Ha a túlélő házastárs e saját kérelme szerint megkapja a kárpótlást (ami a sérelmet szenvedettnek megállapítható kárpótlás 50 %-a), akkor életjáradék esetén az természetesen már az ő élete végéig jár, nemcsak a sérelmet szenvedett házastárs haláláig. De ezzel együtt nyilvánvalóan nem kaphatja meg azt a kárpótlást, ami házastársának visszamenőleg járna. E bonyolult helyzetet rendezi a 10. §.


A 11. §-hoz

	A Javaslat 2. § (7) bekezdése rendelkezik arról, hogy a kétféle jogcím: szabadságelvonás, deportálás, kényszermunka, illetőleg az életelvesztés közül a túlélő házastárs választhat. A 11. § azt rendezi, hogy hogyan történhet ez, ha már az egyik  jogcímen a túlélő házastárs kárpótlást kapott. A szabályok a legméltányosabb megoldást tartalmazzák.
Ha a kárpótlási jegyben vagy pénzben un. kisösszegű kárpótlásként kapott kárpótlás eléri azt az összeget, amit életelvesztés címén a túlélő házastárs (özvegy) kapna, akkor további kifizetés nincs, de az esetleges többlet a jogosultnál marad. Ha viszont az életelvesztés miatt több jár, mint amit eddig kapott a túlélő házastárs, a különbözetet számára ki kell fizetni. (11. § (2) bek.)

	A meglévő kárpótlási jegy visszaadása esetén a készpénz kárpótlást megkaphatja a túlélő házastárs, ha pedig már csak a kárpótlási jegy egy részét tudja visszaadni,  akkor a készpénz kárpótlást arányosan csökkentetten kell kifizetni.  (11. § (3) bek.)

	A legbonyolultabb az életjáradékban megállapított kárpótlásnál a választás megoldása, hiszen azt nem lehet tudni, hogy élete végéig a jogosult többet vagy kevesebbet kapna járadékban, mint az egyösszegű kárpótlás. A főszabály az, hogy ha életjáradékot állapítottak meg, akkor az egyösszegű kárpótlást teljesítettnek kell tekinteni, függetlenül az életjáradék konkrét jogcímeitől (11. § (4) bek.). Ha viszont az egyösszegű kárpótlásra jogosult személyes körülményei miatt úgy látja, hogy inkább egyszerre szeretne készpénzt kapni,  akkor kérheti az egyösszegű kárpótlás és az addig kapott életjáradék különbözetének kifizetését. A kifizetéssel egyidejűleg az életjáradék, illetőleg a § (6) bekezdése értelmében az életjáradék egy részének folyósítását meg kell szüntetni (11. § (5) bek.).

	Természetesen a (3) és (5) bekezdésben meghatározott választási joggal a Tv. 2.§ (7) bekezdése értelmében csak akkor kell élnie a jogosultnak, ha már tudja, hogy jár neki egyösszegű kárpótlás, és azt is, hogy az mennyi. 

	Fontos, hogy - a 11. § (4) bekezdésénél említett kivétellel - csak annak a szabadságelvonásnak a kárpótlási összegét kell beszámítani, amely alatt a sérelmet szenvedett meghalt, pl. az 1956-os sortűz áldozatának az internálás szabadságelvonás miatt a túlélő házastársnak megállapított kárpótlását nem.

   
Kárpótlási jegy helyett
életjáradék ismételt választása

	A 12. és 13. §-hoz

	A vagyoni kárpótlásban részesültek esetében a kárpótlási jegyek életjáradékra váltásáról szóló 1992. évi XXXI. törvény módosításáról rendelkező 1995. évi XIV. törvény ismételten lehetővé tette, hogy az érintettek a kárpótlási jegyeiket utólagosan életjáradékra válthassák.

	Különös tekintettel a jogosulti körhöz tartozók túlnyomó részének magas korára, indokolt lehetővé tenni, hogy az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogellenesen megfosztottak, illetve túlélő házastársaik ismételten választhassanak a kárpótlás két lehetséges formája között, és korábbi választásukat megváltoztatva életjáradékot kérjenek a még meglévő kárpótlási jegyeik alapján.

	A Javaslat a szabályozásnál tekintetbe veszi, hogy a Tv. más elvek szerint állapítja meg az életjáradékot, mint a vagyoni kárpótlásként kapott kárpótlási jegyek átváltásáról rendelkező törvény. Ez az oka annak, hogy az életjáradék kiszámítása is a Tv. szabályain alapul úgy, hogy az életjáradékot csak a jövőre nézve, a módosító törvény hatálybalépését követő hónap első napjától jár,  éspedig a kapott és visszaadott kárpótlási jegy arányának megfelelő mértékben, tehát esetleg csökkentve.

	Az életjáradék megállapításánál kizárólag a Tv. alapján, az élet elvesztéséért vagy a szabadságelvonásért a jogosult (a sérelmet elszenvedett, a túlélő házastárs) részére kiadott kárpótlási jegy vehető figyelembe, tehát a Tv. 10.  és 11. §-a szerint kapott kárpótlási jegy nem. Az a személy sem használhatja fel a kárpótlási jegyet, aki ahhoz öröklés útján jutott.

	A Tv. alapján kiadott kárpótlási jegy címletértéke 50,2 milliárd forint, amelyet 210 000 jogosult kapott. Becslésünk szerint a kárpótlásra jogosultaknál mintegy 14-15 milliárd forint címletértékű kárpótlási jegy lehet, így az életjáradék költségvetési kihatása egy évre 3 milliárd forintra tehető (50 000 fő átlagosan 5 ezer forint havi járadékkal), ami a jogosultak életkorát figyelembe véve évenként csökkenő tendenciát fog mutatni, de ezt az alapösszeg szokásos emelése kiegyenlíti.

	Az ismételt választásra vonatkozó kérelmek 1997. szeptemberétől nyújthatók be figyelemmel arra, hogy elsőbbséget kell adni a kárpótlással kapcsolatos alkotmányossági kifogásokat rendező eljárásoknak, amelyekben közel 300 000 határozatot kell az OKKH-nak meghoznia.

	Az életjáradék igénylésére vonatkozó eljárás alapvető rendelkezéseit tartalmazza a Javaslat, a részletes rendelkezésre kormányrendeletben kerül sor.


	A  folyósítás legkorábbi időpontjának meghatározása nem érinti a járadékra való jogosultság kezdőidőpontját (12. § (2) bek.). Tehát az 1997. december 1-je után kezdődő folyósításkor is a törvény hatálybalépését követő hónaptól járó életjáradékot kell kifizetni.   



Záró rendelkezések

A 14. §-hoz

	A Javaslat 14. §-ának (1) bekezdése rendezi a hatálybalépéssel összefüggésben, hogy a törvény rendelkezéseit a folyamatban levő ügyekben is alkalmazni kell. Ilyen ügyek a jogorvoslati szakban levő munkaszolgálat miatti kárpótlási ügyek, illetve más jogcímű ügyek (deportálás, kényszermunka stb.).
Lehetőség  van arra így, hogy a bíróság a deportálás, kényszermunka miatt folyó eljárásban maga is már az emelt összegű kárpótlást állapítsa meg.

	Vannak folyamatban levő ügyek az életelvesztésnek a hatályos törvényben meghatározott  eseteiben, azaz a törvénysértő, vagy semmissé nyilvánított ítélet alapján végrehajtott halálos ítélet, illetőleg a büntetőeljárás vagy ítélet végrehajtása során történt életelvesztés miatt (Tv. 2. § (1) bek. a) és b) pont).

	Tekintettel arra, hogy a sokkal nagyobb jogosulti kör miatt szinte biztosan kevesebb lesz az egy sérelmet szenvedett után megállapítható kárpótlási összeg, mint egymillió forint, bonyolult alkotmányossági kérdéseket vet fel,hogy a módosítás hatálybalépése előtt benyújtott kérelmek esetén alkalmazható legyen-e az új szabály. Az Alkotmánybíróság több határozatában foglalkozott a  visszaható hatály problémájával, s a jogbiztonság elve alapján általában a jog megvonását vagy csökkentését az Alkotmánnyal nem tartja összhangban állónak (kellő \"felkészülési idő\" nélkül). A konkrét esetben azonban a 2. AB határozatnak az 1. § indokolásánál már idézett 6. pontja  azzal zárul, hogy: \"az újraelosztásnak nincs hatása a korábbi rendelkezések szerint kifizetett kárpótlásokra\". A határozat indokolása ezt meg is erősíti úgy, hogy csak \"a lezárt jogviszonyok\" maradnak érintetlenül. Ez tehát azt jelenti, hogy amiben nincs jogerős döntés, azok a jogviszonyok bevonhatók az újraelosztásba. Ez egyébként következhet abból, hogy a 2. AB határozat 3. pontja szerint az életelvesztés miatt jogosultak körének valamennyi jogcím-fajta esetén hasonló mértékű kárpótlás járna, és - figyelemmel a pénzügyi, nemzetgazdasági korlátra  - már az eddigi két csoportban sem állapíthatott volna meg egymillió forintot a jogalkotó, ha akkor helyesen ítéli meg az alkotmányosan megengedhető megkülönböztetést. A hasonló mértékű kárpótlás követelményével lenne nehezen összeegyeztethető, ha pl. már a törvénymódosítást követően hozhatna olyan döntést az OKKH (vagy jogorvoslat során a bíróság), amelyben egy millió forint kárpótlást állapít meg, mert a kérelmet még a módosítás előtt nyújtották be. Ez a különleges helyzet vezethetett az Alkotmánybíróság valóban kivételes álláspontjához.

	
	A Javaslatba az a megoldás került, amely a \"korábbi\", még folyamatban levő ügyekben érintettek számára kedvezőtlenebb, és a jövőbeli ügyekre, csoportokra van tekintettel a kárpótlás mértékének egy szintre hozását illetően. Ez annyit jelent, hogy  a módosító törvény hatálybalépését követően a folyamatban lévő ügyben a döntést csak a jogosultságról kell és lehet meghozni, az összeg megállapítása ugyanúgy történik majd, mint a Tv. 2. § (1) bek. c) és d) pontjában említett esetekben. Ha viszont a hatálybalépés előtt az ügy már jogerősen lezárult (jogorvoslat esetén a kárpótlás összegét megállapító jogerős ítélet van), akkor a kárpótlást már a döntés szerint kell kifizetni.
	A 14. § (2) bekezdése arra utal, hogy a visszamenőlegesség életjáradékban megállapított kárpótlás esetén azt jelenti, hogy a járadék 1992. január 1-jétől jár, mert az 1992. július 2-án hatályba lépett	Tv. 16. § (1) bekezdése szerint a kárpótlás esedékességének napja ez a nap.

	A T/1268. számú visszavont törvényjavaslat parlamenti vitájában elhangzott (módosító javaslatként is megjelent), hogy mivel az 1. AB határozat alapján a deportálás, kényszermunka, továbbá a nem harcoló alakulatnál teljesített munkaszolgálat esetén 1992. január 1-jéig visszamenőleg kell rendezni a kárpótlást, ezért felmerülhet a jogosultak részéről a kamatigény, amit a törvénynek ki kellene zárnia. Ez azonban felesleges, mert ez esetben a Ptk. szabályai nem alkalmazhatók. Az Alkotmánybíróság határozata ugyanis közvetlenül nem keletkeztet pénzfizetési kötelezettséget, mert nem jogszabály. A határozat jogszabály-alkotási kötelezettséget keletkeztet, amely a közjog körébe tartozik, és arra nem vonatkozhatnak a polgári jog szabályai még közvetve sem.

	A 14. § (3)  bekezdése a visszamenőleg járó kárpótlás szakaszos teljesítéséről rendelkezik, hiszen a költségvetés más feladatok sérelme nélkül ezt egyszerre nem tudja biztosítani. Ez az összeg a 10 %-os emelés (deportálás, kényszermunka) és a munkaszolgálat kárpótlása miatt összesen mintegy 6 milliárd forint.

	A 14. § (4) bekezdése arról rendelkezik, hogy az életelvesztés jogcímre mennyit kell az 1998. évi költségvetésbe tervezni, meghatározva az e célra szánt kárpótlási összeget.
 
	A 14. § (5) bekezdése rendelkezik arról, hogy az egyösszegű kárpótlásra és a 12. § szerint adott életjáradékra is alkalmazni kell a Tv. 6. §-ának (2) bekezdését, azaz az ilyen kárpótlás - ugyanúgy mint az életjáradék - külföldi pénznemre nem váltható át.

	A 14. § (6) bekezdés a Javaslatban új címszavak alatt (2/A. és 2/B. §) szabályozásra kerülő rendelkezéseknek a Tv. jelenlegi helyén történő hatályon kívül helyezését tartalmazza. Javasolja továbbá a kisösszegű kárpótlások két részletben való kifizetésének megszüntetését, mert ez a gyakorlatban nem volt szükséges (8. § (4) bek.). A Tv. 20. § (2) és (3) bekezdésének hatályon kívül helyezésével a külön törvényalkotási kötelezettséget szünteti meg a Javaslat, mivel az új kárpótlási jogcímet a Tv. módosítása tartalmazza.

	A 14. § (7) bekezdése az életelvesztés miatt járó kárpótlás összegét meghatározó törvényjavaslat benyújtására kötelezi a Kormányt, e § (8) bekezdése pedig felhatalmazást ad a Kormánynak egyes részletszabályok megállapítására."
