"1ż
s
s
u
v
v

@
t



MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA







T/4459. számú


törvényjavaslat


az egészségügyről












Előadó:  Dr. Kökény Mihály
	     népjóléti miniszter














Budapest, 1997. május





1997. évi .... törvény

az egészségügyről
	



Az Országgyűlés

˙	a lakosság egészségi állapota iránt érzett felelősségétől áthatva,
˙	attól a meggyőződéstől vezetve, hogy az egyén egészséghez fűződő érdeke és jól-léte elsőbbséget kell élvezzen továbbá, hogy az orvostudomány fejlődésének eredményeit a jelen és a jövendő nemzedékek javára kell felhasználni,
˙	annak tudatában, hogy az egészség az egyén életminőségének és önmegvalósításának alapvető feltétele, amely döntő hatással van a családra, a munkára és ezáltal az egész nemzetre,
˙	tekintettel arra, hogy az egészség fejlesztését, megőrzését és helyreállítását az egészségügy eszközrendszere csak a szociális ellátórendszerrel, valamint a természeti és épített környezet védelmével, illetve a társadalmi és gazdasági környezettel együttesen, továbbá az egészséget támogató társadalmi gyakorlattal és politikával kiegészülve képes szolgálni,
˙	a bekövetkezett tudományos, technikai, etikai és társadalmi, valamint a jogrendszert érintő változásokra, továbbá nemzetközi kötelezettségeinkre figyelemmel,

a kor kihívásainak megfelelő, az egészségi állapot megőrzésének és javításának összetett feltételrendszerét meghatározó alábbi törvényt alkotja meg:

I. fejezet

A TÖRVÉNY CÉLJA, ALAPELVEI ÉS HATÁLYA


1. cím
A törvény célja

1. §

E törvény célja

a)	elősegíteni az egyén és ezáltal a lakosság egészségi állapotának javulását, az egészséget befolyásoló feltétel- és eszközrendszer, valamint az annak kialakításában közreműködők feladatainak meghatározásával,
b)	hozzájárulni a társadalom tagjai esélyegyenlőségének megteremtéséhez az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférésük során,
c)	megteremteni annak feltételeit, hogy minden beteg megőrizhesse emberi méltóságát és önazonosságát, önrendelkezési és minden egyéb joga csorbítatlan maradjon,
d)	meghatározni - a szolgáltatók jogállásától és az ellátások fedezetétől függetlenül - az egészségügyi szolgáltatások általános szakmai feltételeit,  színvonalának garanciáit,
e)	biztosítani az egészségügyi dolgozók és a szolgáltatást nyújtó intézmények védelmét jogaik és kötelezettségeik meghatározásával, valamint az egészségügyi szolgáltatás sajátos jellegéből fakadó garanciális jellegű intézkedésekkel, 
f)	lehetővé tenni az egyéni és a közösségi érdekek harmonikus érvényesülését, a mindenkori népegészségügyi célok elérését, a szükséges erőforrások elôteremtését, optimális felhasználását és az egészségtudományok fejlődését.


2. cím
Alapelvek

2. §

	(1) Az egészségügyi szolgáltatások nyújtása során biztosítani kell a betegek jogainak védelmét. A beteg személyes szabadsága és önrendelkezési joga kizárólag az egészségi állapota által indokolt, e törvényben meghatározott esetekben és módon korlátozható.
	(2) Az egészségügyi szolgáltatások igénybevétele során érvényesülnie kell az esélyegyenlőségnek.
	(3) Az egészségi állapot javításának elsődleges eszköze az egészség megőrzése és a betegségek megelőzése.
	(4) Az egészségügyi szolgáltatások alapvető szakmai feltételrendszere tulajdon- és működtetési formától független, kizárólag a szolgáltatás szakmai tartalmán alapul.
	(5) Az egészségügyi intézményrendszer szakmai ellátási szintekre tagolt felépítése és működése emberközpontú, az eltérő jellegű és súlyosságú megbetegedésben szenvedők egészségi állapota által meghatározott szükségletekhez igazodik, valamint tudományos tényekre alapozott és költség-hatékony eljárásokon alapul.


3. cím
Fogalom meghatározások
	
3. §

E törvény alkalmazásában:
	
a)	beteg: tényleges egészségi állapotától függetlenül az egészségügyi szolgáltatásokat igénybevevő vagy abban részesülő személy;
b)	kezelőorvos: a beteg adott betegségével, illetve egészségi állapotával kapcsolatos vizsgálati és terápiás tervet meghatározó, valamint ezek keretében beavatkozásokat végző orvos;
c)	egészségügyi dolgozó: az orvos, a fogorvos, a gyógyszerész, az egyéb felsőfokú egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személy, továbbá a beteg ellátását végző vagy az abban közreműködő egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személy;
d)	egészségügyi szolgáltatás: minden olyan tevékenység, amely az egészség megőrzése, a megbetegedések megelőzése, korai felismerése, megállapítása, gyógykezelése, életveszély elhárítása, a megbetegedés következtében kialakult állapot javítása vagy a további állapotromlás megelőzése céljából a beteg vizsgálatára és kezelésére, gondozására, ápolására, egészségügyi rehabilitációjára, a fájdalom és a szenvedés csökkentésére, továbbá a fentiek érdekében a beteg vizsgálati anyagainak feldolgozására irányul, ide értve a gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök, gyógyfürdő ellátások kiszolgálását, a mentést és betegszállítást, valamint a szülészeti ellátást is;
e)	egészségügyi szolgáltató: a tulajdoni formától és a fenntartótól függetlenül minden, egészségügyi szolgáltatás nyújtására az egészségügyi hatóság által kiadott működési engedély alapján jogosult jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet és minden olyan természetes személy, aki a szolgáltatást saját nevében nyújtja;
f)	egészségügyi intézmény: a jogi személyiséggel rendelkező, valamint a fekvőbeteg szakellátást nyújtó jogi személyiséggel nem rendelkező egészségügyi szolgáltató;
g)	egészségügyi hatóság: az Állami Népegészségügyi- és Tisztiorvosi Szolgálat (a továbbiakban: ÁNTSZ) illetékes szerve;
h)	sürgős szükség: az egészségi állapotban bekövetkezett olyan változás, amelynek következtében azonnali egészségügyi ellátás hiányában a beteg közvetlen életveszélybe kerülne, illetve súlyos vagy maradandó egészségkárosodást szenvedne;
i)	veszélyeztető állapot: az az állapot, amelyben az azonnali intézkedés hiánya a beteg vagy más személy életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül fenyegető helyzetet eredményezne, illetőleg a környezetére közvetlen veszélyt jelentene;
j)	vizsgálat: az a tevékenység, amelynek célja a beteg egészségi állapotának felmérése, egészségének megőrzése, a betegségek, illetve kockázatuk felderítése, a konkrét betegség(ek) meghatározása, prognózisuk, változásuk megállapítása, a gyógykezelés eredményességének, valamint a halál bekövetkeztének és a halál okának megállapítása;
k)	beavatkozás: azon megelőző, diagnosztikus, terápiás vagy rehabilitációs célú fizikai, kémiai, biológiai vagy pszichikai eljárás, amely a beteg szervezetében változást idéz, vagy idézhet elő, továbbá a holttesten végzett vizsgálatokkal, szövetek, szervek kivételével összefüggő eljárás;
l)	invazív beavatkozás: a beteg testébe bőrön, nyálkahártyán vagy testnyíláson keresztül behatoló fizikai beavatkozás, ide nem értve a beteg számára szakmai szempontból elhanyagolható kockázatot jelentő beavatkozásokat;
m)	egészségügyi dokumentáció: az egészségügyi szolgáltatás során az egészségügyi dolgozó tudomására jutó, a beteg kezelésével kapcsolatos egészségügyi és személyazonosító adatokat tartalmazó feljegyzés, nyilvántartás vagy bármilyen más módon rögzített adat, függetlenül annak hordozójától vagy formájától;
n)	szakképesítés: az adott tevékenység folytatására jogosító, Magyarországon szerzett, valamint a külföldön szerzett és Magyarországon honosított, illetve elismert, alap-, közép- és felsőfokú szakképzésben, az egyetemi vagy főiskolai szintű alapképzésben, valamint az egyetemi és főiskolai végzettségű egészségügyi dolgozók felsőfokú szakirányú szakképzése során megszerzett szakképzettség;
o)	közeli hozzátartozó: a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és a nevelt gyermek, az örökbefogadó, a mostoha- és a nevelőszülő, a testvér, valamint az élettárs;
p)	magyar állampolgár: a magyar állampolgársággal, továbbá az illetékes hatóság által kiadott, a Magyar Köztársaság területére érvényes letelepedési engedéllyel rendelkező nem magyar állampolgárságú, valamint a külön jogszabály értelmében menekültnek minősülő személy.








4. cím
A törvény hatálya

4. §

	(1) E törvény hatálya kiterjed a Magyar Köztársaság területén
a)	tartózkodó természetes személyekre,
b)	működő egészségügyi szolgáltatókra,
c)	folytatott egészségügyi tevékenységekre.
(2) Törvény a természetes személyek egyes csoportjai tekintetében az e törvényben foglaltaktól eltérő szabályokat állapíthat meg.
(3) Ha jogszabály másként nem rendelkezik, e törvény rendelkezéseit a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények által nyújtott egészségügyi szolgáltatások vonatkozásában is megfelelően alkalmazni kell.




II. fejezet

A BETEGEK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI


1. cím 
Az egyén szerepe

5. §
	
	(1) Az egészségüggyel kapcsolatos társadalmi kötelezettségek az egyén saját és környezete egészségi állapotáért viselt felelősségével együtt biztosítják a lakosság egészségének védelmét és egészségi állapotának javítását.
	(2) Mindenki köteles tiszteletben tartani mások jogait egészségük megőrzéséhez és védelméhez, a betegségek megelőzéséhez és a gyógyuláshoz.
	(3) Mindenkinek
a)	joga van olyan ismeretek megszerzéséhez, amelyek lehetővé teszik számára az egészsége megőrzésével és fejlesztésével kapcsolatos lehetőségei megismerését, valamint megfelelő tájékoztatáson alapuló döntését az egészséggel kapcsolatos kérdésekben,
b)	joga van tájékoztatást kapni az egészségügyi szolgáltatók által nyújtott egészségügyi ellátások jellemzőiről, azok elérhetőségéről és az igénybevétel rendjéről,
c)	kötelessége tartózkodni minden olyan magatartástól és tevékenységtől, amely a társadalmilag elfogadható kockázati szinten felül, köztudottan mások egészségét veszélyezteti,
d)	kötelessége - a tőle elvárható módon - segítséget nyújtani és a tudomása szerint arra illetékes egészségügyi szolgáltatót értesíteni, amennyiben sürgős szükség vagy veszélyeztető állapot fennállását észleli, illetve arról tudomást szerez.



2. cím
A betegek jogai és kötelezettségei

Az egészségügyi ellátáshoz való jog

6. §

	(1) Sürgős szükség esetén az életmentő, illetve a súlyos vagy maradandó egészségkárosodás megelőzését biztosító ellátás nem korlátozható. 
	(2) A beteg jogosult az elviselhetetlen szenvedés csökkentéséhez szükséges ellátás igénybevételére.


7. §

	(1) Minden betegnek joga van - térítési díj ellenében, térítésmentesen vagy az egészségbiztosítási rendszer keretében, - az egészségi állapota által indokolt, megfelelő, folyamatosan hozzáférhető és megkülönböztetés nélküli egészségügyi ellátáshoz.
	(2) Megfelelő az ellátás, amennyiben a beteg egészségi állapotának megőrzése és lehetséges mértékű helyreállítása az adott egészségügyi szolgáltatásra vonatkozó szakmai és etikai szabályok megtartásával történik.
	(3) Folyamatosan hozzáférhető az ellátás, amennyiben az egészségügyi ellátórendszer működése napi 24 órán keresztül biztosítja annak igénybevehetőségét.
	(4) Megkülönböztetés nélküli az ellátás, ha az egészségügyi szolgáltatás nyújtása során nem történik hátrányos megkülönböztetés a betegek között társadalmi helyzetük, politikai nézeteik, származásuk, nemzetiségük, vallásuk, nemük, szexuális irányultságuk, koruk, családi állapotuk, testi vagy értelmi fogyatékosságuk, képzettségük és minden más egyéb, az egészségi állapotukkal össze nem függő ok alapján.









8. §

(1) A betegnek joga van az állapota által szakmailag indokolt szintű egészségügyi szolgáltató és - ha jogszabály kivételt nem tesz - a választott orvos egyetértésével az ellátását végző orvos megválasztásához, amennyiben azt az egészségi állapota által indokolt ellátás szakmai tartalma, az ellátás sürgőssége vagy az ellátás igénybevételének alapjául szolgáló jogviszony nem zárja ki.
(2) Az (1) bekezdés szerinti orvosválasztás joga a fekvőbeteg-gyógyintézetben az intézet működési rendjének megfelelően gyakorolható.
(3) A beteg bármely, a kezelőorvos által megállapított diagnózissal, illetőleg javasolt terápiával, valamint fekvőbeteg-gyógyintézetből történő tervezett elbocsátásával vagy más egészségügyi szolgáltatóhoz történő beutalásával kapcsolatban kezdeményezheti más orvos által történő vizsgálatát.


9. §

(1) Ha a beteg nem részesíthető az egészségi állapota által indokolt legrövidebb időn belül a szükséges ellátásban, őt - a 6. § kivételével - várólistára kell helyezni. Amennyiben az adott ellátás más egészségügyi szolgáltatónál biztosítható, a beteg választhat, hogy elfogadja-e más egészségügyi szolgáltatóhoz való utalását. A várólistára helyezés esetén a beteget a várakozás okáról és annak várható időtartamáról, illetve esetleges következményeiről tájékoztatni kell.
(2) A várólistáról való kiválasztás egységes, ellenőrizhető, nyilvános szempontok szerint és hátrányos megkülönböztetés nélkül történik. Ennek ellenőrzésére a beteg írásbeli meghatalmazása alapján a betegjogi képviselő jogosult.
	(3) A várólista az adott egészségügyi ellátásra várakozó betegek egészségügyi és személyazonosító adatait tartalmazza.


Az emberi méltósághoz való jog

10. §

	(1) Az egészségügyi ellátás során a beteg emberi méltóságát tiszteletben kell tartani.
	(2) A betegen - e törvény eltérő rendelkezésének hiányában - kizárólag az ellátásához szükséges beavatkozások végezhetők el.
	(3) Az ellátás során a beteg jogainak gyakorlásában csak az egészségi állapota által indokolt ideig - törvényben meghatározott - mértékben és módon korlátozható.
(4) A beteg ellátása során fizikai, kémiai, biológiai vagy pszichikai módszerekkel vagy eljárásokkal indokolatlanul nem korlátozható. Erre kizárólag sürgős szükség esetén, illetőleg a beteg vagy a betegtársak védelmében kerülhet sor. Korlátozó módszerek vagy eljárások alkalmazását - ha e törvény kivételt nem tesz - a beteg kezelőorvosa írásban rendelheti el, pontosan megjelölve azok indítékát és alkalmazásuk időtartamát.
(5) A beteget csak méltányolható okból és ideig szabad várakoztatni.
	(6) A beteg ellátása során tekintettel kell lenni a beteg szeméremérzetére, ezért csak a vizsgálathoz, illetve beavatkozáshoz szükséges időre és az indokolt mértékben lehet eltávolítani ruházatát.


A kapcsolattartás joga

11. §

	(1) Az (2)-(7) bekezdésekben foglalt jogokat a beteg a fekvőbeteg-gyógyintézetben meglévő feltételektől függően, betegtársai jogainak tiszteletben tartásával és a betegellátás zavartalanságát biztosítva gyakorolhatja. Ennek részletes szabályait a fekvőbeteg-gyógyintézet házirendjében kell meghatározni. A házirend az (2)-(7) bekezdésekben foglaltakon túl további jogokat is megállapíthat.
	(2) A beteg fekvőbeteg-gyógyintézeti elhelyezése során jogosult más személyekkel kapcsolatot tartani. Amennyiben a beteg megtiltja, hogy a gyógykezelésének tényét vagy a gyógykezelésével kapcsolatos egyéb információt más előtt feltárják, akkor e döntését tiszteletben kell tartani és ettől csak a gondozása érdekében, közeli hozzátartozójának vagy a gondozásra köteles személy kérésére lehet eltekinteni.
	(3) A súlyos állapotú betegnek joga van arra, hogy az általa vagy cselekvőképtelensége esetén a 16. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott személy által megjelölt személy mellette tartózkodjon. E bekezdés alkalmazásában súlyos állapotú az a beteg, aki állapota miatt önmagát fizikailag ellátni képtelen, illetve fájdalmai gyógyszerrel sem szüntethetők meg, illetőleg pszichés krízishelyzetben van.
	(4) A kiskorú betegnek joga van arra, hogy szülője, törvényes képviselője, illetőleg az általa vagy törvényes képviselője által megjelölt hozzátartozója mellette tartózkodjon.
	(5) A szülő nőnek joga van arra, hogy az általa megjelölt nagykorú személy a vajúdás és a szülés alatt folyamatosan vele lehessen, a szülést követően pedig arra, hogy - amennyiben ezt az ő vagy újszülöttje egészségi állapota nem zárja ki - újszülöttjével egy helyiségben helyezzék el.
	(6) A beteget megilleti a vallási meggyőződésének megfelelő egyházi személlyel való kapcsolattartásnak és vallása szabad gyakorlásának joga.
	(7) A beteg - törvény eltérő rendelkezése hiányában - jogosult saját ruháinak és személyes tárgyainak a használatára.


Az intézmény elhagyásának joga

12. §

(1) A betegnek - amennyiben azzal mások testi épségét, egészségét nem veszélyezteti - joga van az egészségügyi intézményt elhagyni. E jog csak törvényben meghatározott esetekben korlátozható.
(2) Amennyiben az intézmény elhagyására nem a beteg elbocsátásával kerül sor, a kezelőorvos ezt a tényt a beteg egészségügyi dokumentációjában feltünteti, továbbá, ha a beteg állapota indokolja, az intézmény elhagyásának tényéről értesíti az illetékes hatóságokat, valamint cselekvőképtelen, illetve korlátozottan cselekvőképes beteg esetén a törvényes képviselőt. Amennyiben a beteg a távozási szándékát kezelőorvosának bejelenti, ezt a tényt a beteg egészségügyi dokumentációjában fel kell tüntetni.
(3) A beteget, illetőleg hozzátartozóját az egészségügyi intézményből történő elbocsátásáról előzetesen, lehetőség szerint legalább 24 órával a tervezett elbocsátást megelőzően tájékoztatni kell.
(4) Cselekvőképtelen beteg esetén az (1) bekezdés szerinti jog a törvényes képviselő egyetértésével gyakorolható.


A tájékoztatáshoz való jog

13. §
	
	(1) A beteget egészségi állapotáról - figyelembe véve a 135. § (1) bekezdésében foglaltakat is - a kezelőorvos, illetve a beavatkozást végző személy folyamatosan tájékoztatja.
(2) A beteget az egyes beavatkozások megkezdése előtt tájékoztatni kell az alábbiakról:
a)	betegsége feltételezett diagnózisáról, valószínű prognózisáról a javasolt beavatkozás elfogadása és annak visszautasítása esetén,
b)	a szükséges vizsgálatokról, beavatkozásokról, azok tervezett időpontjáról,
c)	a kezelőorvos által javasolt ellátásról, annak következményeiről,
d)	a felmerülő kockázatok jellegéről, mértékéről, valamint bekövetkezésük valószínűségéről, továbbá a javasolt terápia ismert - gyakoribb, illetőleg súlyos következményekkel járó - mellékhatásairól,
e)	a lehetséges alternatív eljárásokról, módszerekről,
f)	a tervezett vizsgálat, beavatkozás céljáról, várható eredményéről és elvégzésének, illetőleg elmaradásának kockázatáról,
g)	döntési jogáról a javasolt vizsgálat, illetve beavatkozás elvégzése tekintetében,
h)	az ellátás, annak visszautasítása - ideértve a már megadott belegyezés visszavonását is - közvetlen és közvetett veszélyeiről, következményeiről,
i)	a tervezett ellátás jellegéről és módjáról, várható időtartamáról, az előrelátható fájdalmakról és az egyéb következményekről, illetve a tervezett ellátás során esetlegesen szükségessé váló további beavatkozásokról, amelyek állapotát, illetőleg életvitelét befolyásolják,
j)	az adott vagy más egészségügyi szolgáltatónál a javasolthoz hasonló indokkal alkalmazott vizsgálatok, beavatkozások létéről,
k)	arról, hogy az ellátás befejezését követően egészségi állapotában várhatóan milyen változások következnek be, milyen további ellátásra szorul, továbbá milyen életmódot javasolt folytatnia,
l)	az alkalmazni kívánt gyógyszerek terápiás hatásáról, mellékhatásairól, több gyógyszer szedése esetén esetleges kölcsönhatásaikról,
m)	az alkalmazni kívánt, térítési díj megfizetése mellett igénybe vehető ellátások díjáról.
(3) A (2) bekezdésben foglaltakon túl fel kell ajánlani a betegnek a további kérdezés lehetőségét.
(4) A beteget ellátása során az egyes vizsgálatok, beavatkozások elvégzését követően tájékoztatni kell annak eredményességéről vagy esetleges sikertelenségéről, illetve a várttól eltérő eredményéről és annak okairól.
	(5) A (2)-(4) bekezdésben foglaltakról a beteg számára érthető módon kell tájékoztatást adni, figyelemmel életkorára, iskolázottságára, ismereteire, lelki állapotára, e tekintetben megfogalmazott kívánságára. A tájékoztatáshoz szükség esetén és lehetőség szerint tolmácsot vagy jeltolmácsot kell biztosítani.
	(6) A szóbeli tájékoztatást nem helyettesíti az előre elkészített általános ismertető segédanyagok átadása.
	(7) A betegnek joga van megismerni az ellátásában közvetlenül közreműködő egészségügyben dolgozók nevét, szakképesítését és beosztását.
	(8) A tájékoztatásnak ki kell terjednie a 206. § (1) és (5) bekezdése, a 216. § (1) bekezdés e) pontja, valamint a 216. § (2) bekezdés e) pontja szerinti körülményekre is.
	(9) A tájékoztatáshoz fűződő jogok gyakorlásához szükséges feltételeket a fenntartó biztosítja.







14. §

	(1) A cselekvőképes beteg a tájékoztatásáról lemondhat. Nem mondhat le a beteg a szükséges mértékű tájékoztatásról abban az esetben, amikor betegsége természetét ismernie kell ahhoz, hogy mások egészségét ne veszélyeztesse. Ha a beavatkozásra a beteg kezdeményezésére és nem terápiás célból kerül sor, a tájékoztatásról való lemondás csak írásban érvényes.
	(2) A cselekvőképes betegnek joga van írásban vagy egyéb hitelt érdemlő módon kijelölni azt a személyt, akit helyette tájékoztatni kell. Ezt a személyt a beteg - cselekvőképtelenné válása esetére - jogosult írásban felhatalmazni - a várható eseményekkel kapcsolatos döntések tartalmának konkrét meghatározásával is - a vizsgálatokhoz, illetve beavatkozásokhoz történő beleegyezésre, valamint azok visszautasítására.


Az önrendelkezéshez való jog

15. §
	
	(1) A beteget megilleti az önrendelkezéshez való jog, amely kizárólag törvényben meghatározott esetekben és módon korlátozható.
	(2) Az önrendelkezési jog gyakorlása keretében a beteg szabadon döntheti el, hogy kíván-e egészségügyi ellátást igénybe venni, illetve annak során mely beavatkozások elvégzésébe egyezik bele, illetve melyeket utasít vissza. 
	(3) A betegnek joga van arra, hogy a kivizsgálását és kezelését érintő döntésekben részt vegyen. Az e törvényben foglalt kivételektől eltekintve bármely egészségügyi beavatkozás elvégzésének feltétele, hogy ahhoz a beteg tévedéstől, megtévesztéstől, fenyegetéstől és kényszertől mentes, megfelelő tájékoztatáson alapuló beleegyezését (a továbbiakban: beleegyezését) adja. 
	(4) A beteg a (3) bekezdésben foglalt beleegyezését szóban, írásban vagy ráutaló magatartással megadhatja, kivéve ha e törvény eltérően nem rendelkezik.
	(5) A beteg a beavatkozás elvégzéséhez való beleegyezését bármikor visszavonhatja. A beleegyezés alapos ok nélküli visszavonása esetén azonban kötelezhető az ennek következtében felmerült és indokolt költségek megtérítésére. 







16. §

(1) A cselekvőképes személy közokiratban, teljes bizonyító erejű magánokiratban vagy más hitelt érdemlő módon megtett nyilatkozattal 
a) 	megnevezheti azt a személyt, aki cselekvőképtelensége esetére jogosult helyette az önrendelkezési jogot gyakorolni, illetve akit a 13. § alapján tájékoztatni kell,
b) 	cselekvőképtelensége esetére az a) pontban meghatározott személy megjelölésével vagy anélkül a (2) bekezdés szerinti személyek közül bárkit kizárhat az önrendelkezési jog helyette történő gyakorlásából, illetve a 13. § szerinti tájékoztatásból.
	(2) Amennyiben a beteg cselekvőképtelen, illetve korlátozottan cselekvőképes és nincs az (1) bekezdés a) pontja alapján nyilatkozattételre jogosult személy, az önrendelkezési jog gyakorlására az alábbi személyek - a megjelölt sorrendben - jogosultak: 
a) a beteg törvényes képviselője, ennek hiányában
b) a beteggel közös háztartásban élő, cselekvőképes
ba) házastársa vagy élettársa, ennek hiányában
bb) gyermeke, ennek hiányában
bc) szülője, ennek hiányában
bd) testvére, ennek hiányában
be) nagyszülője, ennek hiányában
bf) unokája;
c)	a b) pontban megjelölt hozzátartozója hiányában a beteggel közös háztartásban nem élő, cselekvőképes
ca) gyermeke, ennek hiányában
cb) szülője, ennek hiányában
cc) testvére, ennek hiányban
cd) nagyszülője, ennek hiányában
ce) unokája.
(3) A (2) bekezdés szerinti személyek nyilatkozata kizárólag a 13. §-ban foglalt tájékoztatást követően és - amennyiben e törvény eltérően nem rendelkezik - a beteg egészségi állapotát javító ellátáshoz való beleegyezésre terjedhet ki. E nyilatkozatokról a beteget cselekvőképessé válását követően azonnal tájékoztatni kell.
	(4) Az egy sorban nyilatkozattételre jogosultak ellentétes nyilatkozata esetén a beteg egészségi állapotát várhatóan legkedvezőbben befolyásoló döntést kell figyelembe venni.
(5) A cselekvőképes beteget a fekvőbeteg-gyógyintézetbe történő felvételekor fel kell világosítani a cselekvőképtelenség esetére szóló személyes rendelkezés jogáról, valamint a tájékoztatásra és az önrendelkezési jog gyakorlására jogosult személy kijelölésének lehetőségéről, illetve ennek hiányában a nyilatkozat pótlására jogosult személyek köréről. E felvilágosítás megtörténtét a beteg aláírásával igazolja.


(6) Nem mellőzhető a cselekvőképtelen, illetve korlátozottan cselekvőképes beteg tájékoztatása a szükséges beavatkozásokról és azok természetéről. Az ellátással kapcsolatos döntéshozatal során a beteg véleményét - a szakmailag lehetséges mértékig - figyelembe kell venni abban az esetben is, ha az önrendelkezési jogot a (2) bekezdés szerinti személy gyakorolja.


17. §

(1) A beteg beleegyezése mellőzhető abban az esetben, ha az adott beavatkozás vagy intézkedés elmaradása mások egészségét vagy testi épségét súlyosan veszélyezteti, továbbá ha - a 20-22. § szerinti visszautasítás kivételével - a beteg közvetlen életveszélyben van. 
(2) Amennyiben a beteg egészségi állapota következtében beleegyező nyilatkozat megtételére nem képes és
a)	nincs a 16. § (1) bekezdés a) pontja alapján a nyilatkozat megtételére jogosult személy vagy
b)	a 16. § (2) bekezdés szerinti személyek bármelyike nyilatkozatának beszerzése olyan jelentős késedelemmel járna, amely a beteg egészségi állapotát súlyosan veszélyeztetné
a beavatkozáshoz történő beleegyezését vélelmezni kell.


18. §

Ha egy invazív beavatkozás során annak olyan kiterjesztése válik szükségessé, amely előre nem volt látható, a kiterjesztésre vonatkozó beleegyezés hiányában az csak akkor végezhető el, ha azt sürgős szükség fennállása indokolja. Az életveszély esetét kivéve a beavatkozás kiterjesztéséhez való beleegyezés hiányában nem szabad olyan beavatkozást végezni, amely egy szerv vagy testrész elvesztéséhez vagy funkciójának teljes kieséséhez vezethet.


19. §

(1) A beteg beleegyezése szükséges bármely - a beavatkozással összefüggésben - életében eltávolított sejtjének, sejtalkotórészének, szövetének, szervének, testrészének - ellátásával össze nem függő - bármilyen célú felhasználásához. Nem kell a beteg beleegyezése ezen anyagok szokásos módon történő megsemmisítéséhez. 
	(2) A betegnek - e törvény keretei között - joga van arra, hogy halála esetére rendelkezzen a holttestét érintő beavatkozásokról. E törvény rendelkezései szerint megtilthatja, hogy holttestéből szervet és szövetet gyógyítás, kutatás vagy oktatás céljából távolítsanak el.


Az ellátás visszautasításának joga

20. §
	
(1) A cselekvőképes beteget megilleti az ellátás visszautasításának joga, kivéve ha annak elmaradása mások életét vagy testi épségét veszélyeztetné.
(2) A beteg minden olyan ellátást, amelynek elmaradása esetén egészségi állapotában várhatóan súlyos vagy maradandó károsodás következne be, továbbá az olyan eljárást, amely helyett más eljárás nem alkalmazható csak közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban utasíthat vissza. Az invazív beavatkozásokhoz a beteg írásbeli vagy - amennyiben erre nem képes - két tanú együttes jelenlétében vagy más hitelt érdemlő módon megtett nyilatkozata szükséges.
(3) A beteg elviselhetetlen szenvedéseinek csökkentése érdekében az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasítására - a betegség természetes lefolyását lehetővé téve - csak abban az esetben van lehetőség, ha a beteg olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül - megfelelő egészségügyi ellátás mellett is feltételezhetően egy éven belül - halálhoz vezet és gyógyíthatatlan.
	(4) A beteg nem utasíthatja vissza az életfenntartó vagy életmentő beavatkozást, ha 
a)	várandós és képes a gyermek kihordására,
b)	jogszabály alapján cselekvőképtelen személy eltartásáról gondoskodik.
(5) A (3) bekezdés szerinti visszautasítás esetén három orvosból álló bizottság a beteget két alkalommal megvizsgálja és egybehangzóan, írásban nyilatkozik arról, hogy a beteg döntését annak következményei tudatában hozta meg, illetve, hogy a (3) bekezdés szerinti feltételek fennállnak. A két vizsgálat között legalább 30 napnak kell eltelnie. Amennyiben a beteg nem járul hozzá az orvosi bizottság vizsgálatához, a kezelés visszautasítására vonatkozó nyilatkozata nem vehető figyelembe.
	(6) Az (5) bekezdés szerinti bizottság tagjai a beteg kezelőorvosa, egy - a beteg gyógykezelésében részt nem vevő - a betegség jellegének megfelelő szakorvos, valamint egy pszichiáter szakorvos. 
	(7) A (2)-(3) bekezdések szerinti visszautasítás esetén meg kell kísérelni a beteg döntése hátterében lévő okok - személyes beszélgetések alapján történő - feltárását és a döntés megváltoztatását. Ennek során a 13. § szerinti tájékoztatáson túl ismételten tájékoztatni kell a beavatkozás elmaradásának következményeiről.




(8) A beteg az életfenntartó vagy életmentő beavatkozást közokiratban, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban, illetőleg írásképtelensége esetén szóban két tanú együttes jelenlétében utasíthatja vissza. Ez utóbbi esetben a visszautasítást az egészségügyi dokumentációban rögzíteni kell, amelyet a tanúk aláírásukkal hitelesítenek.
(9) A beteg a visszautasításra vonatkozó nyilatkozatát bármikor, alaki kötöttség nélkül visszavonhatja.


21. §

	(1) Cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes beteg esetén a visszautasításra - a (2)-(3) bekezdések kivételével - a 20. § rendelkezései vonatkoznak.
(2) Amennyiben a beteg cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes, a 20. § (2) bekezdésében megjelölt visszautasítás esetén az önrendelkezési jog gyakorlására jogosult személy (16. § (1)-(2) bekezdés) nyilatkozatát közokiratba kell foglalni és érvényességéhez az egészségügyi szolgáltatás helye szerint illetékes első fokú gyámhatóság jóváhagyása szükséges.
	(3) Amennyiben az önrendelkezés gyakorlására jogosult személy a cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes beteg súlyos vagy maradandó egészségkárosodásának megelőzéséhez szükséges, továbbá - a 20. § (3) bekezdése kivételével - életfenntartó vagy életmentő beavatkozást utasít vissza, az egészségügyi szolgáltató keresetet indít a beleegyezés bíróság általi pótlása iránt. A kezelőorvos azonban a bíróság jogerős határozatának meghozataláig is köteles minden olyan ellátás nyújtására, amely a beteg súlyos vagy maradandó egészségkárosodása megelőzéséhez szükséges. Közvetlen életveszély esetén a szükséges beavatkozások elvégzéséhez bírósági nyilatkozatpótlásra nincs szükség. 
	(4) A (3) bekezdésben foglalt kötelezettsége teljesítése során akadályozott kezelőorvos intézkedésének megtétele érdekében igénybe veheti a rendőrhatóság közreműködését.
	(5) A (3) bekezdésben meghatározott nyilatkozat pótlására irányuló eljárás során a bíróság nemperes eljárásban soron kívül jár el. Az eljárás tárgyi költségmentes. Ha e törvényből, illetve az eljárás nemperes jellegéből más nem következik, a bírósági eljárásban a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény szabályait kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy a bíróság határozata ellen benyújtott fellebbezésnek nincs halasztó hatálya.







22. §

	(1) A cselekvőképes személy - későbbi esetleges cselekvőképtelensége esetére - közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban általános érvénnyel egyes vizsgálatokat, beavatkozásokat megtilthat. 
	(2) Az (1) bekezdés szerinti nyilatkozat kizárólag közokiratban tehető meg, ha a beteg életfenntartó vagy életmentő [20. § (3) bekezdés] beavatkozásokat utasít vissza. 
(3) Az (1)-(2) bekezdés szerinti nyilatkozatot öt évente meg kell újítani, továbbá azt bármikor, írásban vagy - amennyiben erre nem képes - két tanú együttes jelenlétében vagy más hitelt érdemlő módon visszavonhatja.


23. §

A beavatkozást visszautasító beteget nem szabad döntésének megváltoztatására kényszeríteni és a további ellátás során nem alkalmazható vele szemben semmilyen hátrányos megkülönböztetés.


Az egészségügyi dokumentáció megismerésének joga

24. §

	(1) A beteg jogosult megismerni a róla készült egészségügyi dokumentációban szereplő adatait, illetve joga van ahhoz, hogy - a 135. §-ban foglaltak figyelembe vételével - egészségügyi adatairól tájékoztatást kérjen.
	(2) Az egészségügyi dokumentációval az egészségügyi szolgáltató, az abban szereplő adattal a beteg rendelkezik.
	(3) A beteg jogosult
a)	a gyógykezeléssel összefüggő adatainak kezeléséről tájékoztatást kapni,
b)	a rá vonatkozó egészségügyi adatokat megismerni,
c)	az egészségügyi dokumentációba betekinteni, valamint azokról saját költségére másolatot kapni,
d)	az egészségügyi intézményből történő elbocsátásakor zárójelentést (137. §) kapni,
e)	egészségügyi adatairól indokolt célra - saját költségére - összefoglaló vagy kivonatos írásos véleményt kapni.
	(4) A beteg jogosult az általa pontatlannak vagy hiányosnak vélt - rá vonatkozó - egészségügyi dokumentáció kiegészítését, kijavítását kezdeményezni, amelyet a kezelőorvos, illetve más adatkezelő a dokumentációra saját szakmai véleményének feltüntetésével jegyez rá. A hibás egészségügyi adatot az adatfelvételt követően törölni nem lehet, azt úgy kell kijavítani, hogy az eredetileg felvett adat megállapítható legyen.
	(5) Amennyiben a betegről készült egészségügyi dokumentáció más személy magántitok-védelméhez való jogát érintő adatokat is tartalmaz, annak csak a betegre vonatkozó része tekintetében gyakorolható a betekintési, illetve a (3) bekezdésben említett egyéb jogosultság.
	(6) Cselekvőképtelen személy dokumentációjába való betekintési jog a 16. § (1)-(2) bekezdései szerinti személyt illeti meg.
	(7) A beteg jogosult az adott betegségével kapcsolatos egészségügyi ellátásának ideje alatt az általa meghatározott személyt írásban felhatalmazni a rá vonatkozó egészségügyi dokumentációba való betekintésre, illetve arra, hogy azokról másolatot készíttessen.
	(8) A beteg egészségügyi ellátásának befejezését követően csak a beteg által adott teljes bizonyító erővel rendelkező magánokiratban felhatalmazott személy jogosult az egészségügyi dokumentációba való betekintésre.
	(9) A beteg halála esetén törvényes képviselője, közeli hozzátartozója, valamint örököse jogosult a halál okával összefüggő, vagy összefüggésbe hozható, továbbá a halál bekövetkezését megelőző gyógykezeléssel kapcsolatos egészségügyi adatokat megismerni, az egészségügyi dokumentációba betekinteni, valamint azokról - saját költségére - másolatot kapni.
	(10) Az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezelésének és védelmének részletes szabályait külön törvény állapítja meg.


Az orvosi titoktartáshoz való jog

25. §

	(1) A beteg jogosult arra, hogy az egészségügyi ellátásában résztvevő személyek az ellátása során tudomásukra jutott egészségügyi és személyes adatait (a továbbiakban: orvosi titok) csak az arra jogosulttal közöljék és azokat bizalmasan kezeljék.
	(2) A betegnek joga van arról nyilatkozni, hogy betegségéről, annak várható kimeneteléről kiknek adható felvilágosítás, illetve kiket zár ki egészségügyi adatainak részleges vagy teljes megismeréséből.
	(3) Az érintett beteg egészségügyi adatait annak hozzájárulása hiányában is közölni kell, amennyiben ezt
a)	törvény elrendeli,
b)	mások életének, testi épségének és egészségének védelme szükségessé teszi.
	(4) Az érintett beteg hozzájárulása nélkül a beteg további ápolását, gondozását végző személlyel közölni lehet azokat az egészségügyi adatokat, amelyek ismeretének hiánya a beteg egészségi állapotának károsodásához vezethet. 


	(5) A betegnek joga van ahhoz, hogy vizsgálata és gyógykezelése során csak azok a személyek legyenek jelen, akiknek részvétele az ellátásban szükséges, illetve azok, akiknek jelenlétéhez a beteg hozzájárult, kivéve ha törvény másként nem rendelkezik.
	(6) A betegnek joga van ahhoz, hogy vizsgálatára és kezelésére olyan körülmények között kerüljön sor, hogy azt beleegyezése nélkül mások ne láthassák, illetve ne hallhassák, kivéve a sürgős szükség és a veszélyeztető állapot esetét.
	(7) A betegnek joga van megnevezni azt a személyt, akit fekvőbeteg-gyógyintézetbe történő elhelyezéséről, egészségi állapotának alakulásáról értesíthetnek, illetve joga van bármely személyt ebből kizárni.


A beteg kötelezettségei

26. §

(1) A beteg az egészségügyi szolgáltatás igénybevételekor köteles tiszteletben tartani az erre vonatkozó jogszabályokat és intézményi rendet.
(2) A beteg - amennyiben ezt egészségi állapota lehetővé teszi - köteles az ellátásában közreműködő egészségügyi dolgozókkal képességei és ismeretei szerint az alábbiak szerint együttműködni:
a)	tájékoztatni őket mindarról, amely szükséges a kórisme megállapításához, a megfelelő kezelési terv elkészítéséhez és a beavatkozások elvégzéséhez, így különösen minden korábbi betegségéről, gyógykezeléséről, gyógyszer vagy gyógyhatású készítmény szedéséről, egészségkárosító kockázati tényezőiről,
b)	tájékoztatni őket - saját betegségével összefüggésben - mindarról, amely mások életét vagy testi épségét veszélyeztetheti, így különösen a fertőző betegségekről és a foglalkozás végzését kizáró megbetegedésekről és állapotokról,
c)	a népjóléti miniszter rendeletében foglalt fertőző betegségek esetén megnevezni azon személyeket, akiktől a fertőző betegséget megkaphatta, illetve akiket megfertőzhetett,
d)	tájékoztatni őket minden, az egészségügyi ellátást érintő, általa korábban tett jognyilatkozatáról,
e)	a gyógykezelésével kapcsolatban tőlük kapott rendelkezéseket betartani,
f)	az egészségügyi intézmény házirendjét betartani,
g)	a jogszabály által előírt térítési díjat megfizetni.



27. §

	(1) A beteg jogai gyakorlása során köteles tiszteletben tartani más betegek jogait.
	(2) A beteg jogainak gyakorlása nem sértheti az egészségügyi dolgozóknak törvényben foglalt jogait.
	(3) A betegjogok gyakorlásának módját - e törvény keretei között - az intézmény házirendje szabályozza.


3. cím
A beteg jogainak érvényesítése

28. §

Az egészségügyi szolgáltató köteles a beteget - egészségi állapotától függően - a felvételekor, illetőleg az ellátás előtt tájékoztatni a betegjogokról, azok érvényesítésének lehetőségeiről, illetve az intézmény házirendjéről. E rendelkezés megfelelően alkalmazandó az önrendelkezési jog gyakorlására jogosult egyéb személy vonatkozásában is.


A beteg panaszainak kivizsgálása

29. §

	(1) A beteg jogosult az egészségügyi ellátással kapcsolatban az egészségügyi szolgáltatónál, illetve fenntartójánál panaszt tenni.
	(2) Az egészségügyi szolgáltató, illetve a fenntartó köteles a panaszt kivizsgálni és ennek eredményéről a beteget 10 munkanapon belül írásban tájékoztatni. A panaszjog gyakorlása nem érinti a betegnek azon jogát, hogy a külön jogszabályokban meghatározottak szerint - a panasz kivizsgálása érdekében - más szervekhez forduljon. Erre a körülményre a szolgáltató köteles a beteg figyelmét felhívni.
	(3) A panasz kivizsgálásának részletes szabályait az egészségügyi szolgáltató belső szabályzatban rögzíti.
(4) A panaszokat nyilván kell tartani és a panasszal, illetve annak kivizsgálásával összefüggő iratokat 5 évig meg kell őrizni.

A betegjogi képviselő

30. §

(1) A betegjogi képviselő a (2)-(5) bekezdésekben foglaltaknak megfelelően ellátja a betegek e törvényben meghatározott jogainak védelmét és segíti őket e jogaik megismerésében és érvényesítésében.
	(2) A betegjogi képviselő tevékenysége különösen az alábbiakat foglalja magában:
a)	segíti a beteget az egészségügyi dokumentációhoz való hozzájutásban, azzal kapcsolatos megjegyzések, kérdések feltételében,
b)	segít a betegnek panasza megfogalmazásában, kezdeményezheti annak kivizsgálását,
c)	a beteg írásbeli meghatalmazása alapján panaszt tehet az egészségügyi intézmény vezetőjénél, fenntartójánál, illetve - a beteg gyógykezelésével összefüggő ügyekben - eljár az arra illetékes hatóságnál és ennek során képviseli a beteget,
d)	rendszeresen tájékoztatja az egészségügyi dolgozókat a betegjogokra vonatkozó szabályokról, azok változásáról, illetve a betegjogok érvényesüléséről az egészségügyi intézményben. 
(3) A betegjogi képviselő egyedi ügyekben kizárólag a betegtől kapott meghatalmazás keretei között járhat el.
	(4) A betegjogi képviselő a tevékenysége során az egészségügyi szolgáltató működésével kapcsolatban észlelt jogsértő gyakorlatra és egyéb hiányosságokra köteles felhívni a szolgáltató vezetőjének, illetve fenntartójának a figyelmét és azok megszüntetésére javaslatot tesz. A felhívás eredménytelensége esetén a betegjogi képviselő jogosult az illetékes szervhez, illetve személyhez fordulni.
	(5) A betegjogi képviselő kiemelten kezeli az életkoruk, testi vagy szellemi fogyatékosságuk, egészségi állapotuk, illetve társadalmi-szociális helyzetük miatt kiszolgáltatott helyzetben lévők betegjogi védelmét.


31. §

	(1) A betegjogi képviselő - az ellátás zavartalanságát nem veszélyeztetve - illetékességi körében jogosult:
a)	az egészségügyi szolgáltató működési területére belépni,
b)	a vonatkozó iratokba betekinteni,
c)	az egészségügyben dolgozókhoz kérdést intézni.
(2) A betegjogi képviselő köteles a betegre vonatkozó orvosi titkot megtartani és a beteg személyes adatait a vonatkozó jogszabályok szerint kezelni.


32. §

(1) A betegjogi képviselő az ÁNTSZ városi (fővárosi kerületi) intézetének szervezeti keretei között működik.
(2) A betegjogi képviselő nem állhat azzal az egészségügyi szolgáltatóval munkavégzésre irányuló jogviszonyban, amely az általa képviselendő betegek részére egészségügyi szolgáltatást nyújt.


33. §

(1) Minden egészségügyi szolgáltatónál biztosítani kell azt, hogy a betegek a betegjogok képviseletét ellátó személy(ek) kilétét és elérésük módját megismerhessék.
	(2) Az egészségügyi szolgáltató vezetője 10 munkanapon belül, a fenntartó 30 munkanapon belül - ha a fenntartó önkormányzati képviselőtestület vagy közgyűlés, a soron következő testületi ülésen - érdemben megvizsgálja a betegjogi képviselő észrevételeit és azzal kapcsolatos állásfoglalásáról őt tájékoztatja.


A közvetítői tanács

34. §

	(1) A beteg és az egészségügyi szolgáltató között felmerülő jogviták peren kívüli megoldására a felek együttesen kezdeményezhetik a jogvita közvetítői eljárás keretében történő rendezését.
	(2) A közvetítői eljárás rendjére és a közvetítői tanács összetételére külön törvény előírásait kell alkalmazni.

III. fejezet

NÉPEGÉSZSÉGÜGY


35. §

	(1) A népegészségügy a társadalom egészének szervezett tevékenysége, amelynek célja a lakosság egészségi állapotának javítása az egészség megőrzése, a betegségek megelőzése révén.
	(2) A népegészségügyi tevékenység körében meg kell határozni az egészség tudományosan megalapozott biológiai és természeti-társadalmi környezeti feltételeit, az egészség megőrzésének, a betegségek megelőzésének hatékony, hozzáférhető és a lakosság által elfogadható módszereit, valamint az ehhez szükséges intézményrendszer sajátosságait.
(3) A népegészségügyi tevékenység keretében
a)	rendszeresen elemezni kell a lakosság egészségi állapotát és az ezt befolyásoló kémiai, fizikai, biológiai, környezeti és társadalmi tényezőket,
b)	az elemzés során feltárt adatok alapján értékelni kell az egészségkárosító hatások kockázatát és rangsorolni kell a népegészségügyi feladatokat,
c)	ki kell dolgozni a megelőzés és az egészségkárosító hatások csökkentésének módozatait,
d)	a feladatok megoldása érdekében környezetegészségügyi programokat, egészségmegőrző, megelőző, gyógyító és rehabilitációs szolgáltatásokat kell megvalósítani,
e)	a szolgáltatásokat hatékonyságuk, hozzáférhetőségük és egyéb minőségi jellemzőik szerint rendszeresen értékelni kell.
	(4) Az egészséget támogató társadalompolitika céljainak meghatározásánál, valamint a döntések előkészítésénél támaszkodni kell a népegészségügyi tevékenység során feltárt adatokra.
	(5) A lakosságot a népegészségügyi helyzetről, a felmerült problémákról, az előidéző tényezőkről, a várható következményekről, a megoldás lehetőségeiről és korlátairól rendszeresen tájékoztatni kell.


36. §

	(1) A népegészségügy feladata a lakosság egészségi állapotának és az erre ható kockázati tényezőknek figyelemmel kísérése és elemzése, amelynek keretében
a)	fel kell tárni az emberi szervezet, illetőleg a természeti és az épített környezet (a továbbiakban együtt: környezet) kölcsönhatásait, a környezet egészségkárosító tényezőit és kockázatait, valamint ezek hatásmechanizmusát az emberi szervezetre,
b)	meg kell határozni
ba)	az emberi szervezettel érintkező közegek egészséget még nem veszélyeztető anyagainak tartalmát,
bb)	a megelőzés és az egészséget károsító hatások csökkentésének módozatait,
bc)	az egészséges élet- és munkakörülmények feltételeit,
c)	rendszeresen felül kell vizsgálni az egészségügyi határértékeket, továbbá szükség szerint gondoskodni kell módosításukról,
d)	el kell végezni az egészségkárosító kockázatok becslését és intézkedni kell csökkentésük érdekében,
e)	ki kell alakítani a környezeti hatásokkal összefüggő egészségkárosodások, illetve megbetegedések bejelentési rendszerét,
f)	rendszeresen ellenőrizni kell
fa)	a környezet emberi szervezettel kapcsolatba kerülő tényezőinek állapotát,
fb)	az épített környezet és a munkakörülmények közegészségügyi megfelelőségét.
	(2) A népegészségügyi feladatok ellátása során az egyes - a népegészségügyi szempontból is fontos - megfigyelő, ellenőrző tevékenységet végző rendszerek együttműködnek.
	(3) Az egészségkárosító hatások megelőzése rendszeres ellenőrzési, tájékoztatási és felvilágosító tevékenységen alapul.
	(4) Az (1) bekezdés szerinti feladatok ellátása során az emberi egészségre káros tevékenységek korlátozhatók, illetve megtilthatók.
	(5) A népegészségügy egyes területeire vonatkozó részletes szabályokat külön jogszabályok állapítják meg.


1. cím
Egészségfejlesztés

37. §

	(1) Az egészségfejlesztés célja az egészségi állapot és az életminőség javítása, valamint az egészség védelme.
	(2) Az egészség védelmének elsődleges eszközei a betegségek és sérülések megelőzése, valamint az egészségnevelés.
	(3) A megelőzés 
a)	a kockázati tényezők azonosításán és értékelésén, ezek lakossággal történő megismertetésén, a kockázati tényezők tartós elkerülésére irányuló ösztönzésén,
b)	a kockázati és a környezeti károsító tényezők csökkentésén és lehetőség szerinti megszüntetésén,
c)	az emberi szervezet kórokozókkal, valamint egyéb egészségkárosító tényezőkkel szembeni ellenálló-képességének fokozásán,
d)	a betegségek iránti fogékonyság, a kórmegelőző állapotok, a betegségek és a szövődmények korai felismerésén, 
e)	a már kialakult idült betegség vagy kóros állapot egyensúlyban tartásán és romlásának megakadályozásán,
f)	a kóros lelki folyamatok kialakulásához vezető tényezők időben történő felismerésén és mentálhigiénés gondozáson
alapul.


38. §

	(1) A köz- és felsőoktatási, valamint a szakképzési rendszer, illetőleg a felnőttoktatás keretében az életkorhoz és a tanulmányokhoz igazodva meg kell ismertetni
a)	az emberi szervezet működésének és a természeti, társadalmi, pszichés környezet kölcsönhatásainak törvényeit,
b)	az egészséges táplálkozásra, életmódra, valamint az egészséges környezet megteremtésére vonatkozó tudnivalókat,
c)	a személyes testi és lelki higiénés ismereteket,
d)	a testmozgás és a sport egészségmegőrző szerepét, 
e)	a stressz-helyzetek megelőzésének, megoldásának és a konfliktusok kezelésének módszereit,
f)	a szexuális kultúrával és a családtervezéssel, a nemi érintkezés útján terjedő betegségek megelőzésével kapcsolatos tudnivalókat,
g)	a szenvedélybetegségeket, ezek káros hatásait és a rászokás elkerülésének módját,
h)	az elsősegélynyújtás elméletét és gyakorlatát,
i)	az egészségügyi szolgáltatások igénybevételének feltételeit és lehetőségeit,
j)	a bioetika alapjait.
	(2) Az egészségnevelésnek ki kell terjednie a betegségek, illetve kórmegelőző állapotok megelőzésével és korai felismerésével kapcsolatos tudnivalók, módszerek ismertetésére is. Ennek során hangsúlyozni kell az egyén lehetőségeit és felelősségét egészsége megőrzésével kapcsolatban.
	(3) Minden egészségügyi dolgozó feladata az egészségnevelésben való aktív részvétel, ezért az egészségügyi dolgozók képzése során kiemelt figyelmet kell fordítani az életmód-tanácsadásra történő felkészítésre.
	(4) Az (1) bekezdésben foglaltakat a pedagógusok képesítési követelményeinek meghatározása során figyelembe kell venni.
	(5) Az egészségnevelés szempontjait a közszolgálati rádió és televízió műsorpolitikájának kialakítása során is figyelembe kell venni.


39. §

	(1) A lakosság egészségét veszélyeztető tényezőket és tevékenységeket észlelő, illetve ilyen tevékenységet folytató személyeket és szervezeteket a külön jogszabályban foglaltak szerint bejelentési kötelezettség terheli.
(2) Az (1) bekezdés szerinti információkat az egészségkárosodás megelőzéséhez szükséges ismeretekkel kiegészítve nyilvánosságra kell hozni.


40. §
	
	(1) Az egészségvédelem alapvető eszközei az egészségnevelés mellett a fertőző megbetegedések megelőzését szolgáló védőoltások, a betegségek és kórmegelőző állapotok korai felismerését célzó szűrővizsgálatok rendszere, valamint az egészségügyi ellátás keretében végzett egészségügyi felvilágosító tevékenység.
	(2) A lakosság egészségi állapotát hosszú távon is jelentősen befolyásoló területek - a háziorvos ilyen irányú tevékenysége mellett - a család- és nővédelmi gondozás, a gyermekek és ifjak közösségeinek egészségügyi gondozása (a továbbiakban: ifjúság-egészségügyi gondozás), a foglalkozás-egészségügy, az időskorúak gondozása és a sportegészségügyi gondozás.


Család- és nővédelmi gondozás

41. §

A család- és nővédelmi gondozás célja
a)	a gyermekvállalás optimális biológiai körülményeinek megteremtése a fogamzás előtti gondozás és genetikai tanácsadás, valamint a termékenységi ciklus alatti gondozás (a várandós anya gondozása, a magzat születés előtti gondozása, a gyermekágyas és szoptató anya gondozása) eszközeivel,
b)	megismertetni az egyéneket azokkal a családtervezési ismeretekkel és fogamzásgátló módszerekkel - ideértve a terhesség-megszakítással járó veszélyeket is -, amelyekkel elősegíthetik és megtervezhetik utódaik fogantatását a kívánt számban és időben, hogy a gyermekek minél jobb egészségi állapotban születhessenek meg, 
c)	a nők biológiai sajátosságaihoz igazodó, fokozott védelmükhöz szükséges összetett megelőzési tevékenység, ideértve a fogamzóképesség előtti, a termékenységi ciklusok közötti, valamint a fogamzóképes kor utáni egészségvédelmet.


Ifjúság-egészségügyi gondozás

42. §

	(1) Az ifjúság-egészségügyi gondozás célja a kiskorúak harmonikus testi és lelki fejlődésének elősegítése. Ennek során biztosítani kell
a)	az egészségnevelést,
b)	az életkoruknak megfelelő szűrővizsgálatokat,
c)	az életkorhoz kötött kötelező védőoltásokat, illetve azok megtörténtének és eredményességének vizsgálatát, továbbá a kampányoltásokat,
d)	a pályaválasztási tanácsadás egészségügyi feladatait,
e)	a beiskolázás előtti vizsgálatokat, a szakmai alkalmasság elbírálását, a szakképzést is nyújtó oktatási intézményekben az időszakos alkalmassági vizsgálatok elvégzését.
	(2) Az ifjúság-egészségügyi gondozás speciális feladatai körébe tartozik
a)	a krónikus megbetegedésben vagy testi, érzékszervi, értelmi fogyatékosságban szenvedők - háziorvosukkal történő együttműködésen alapuló - fokozott ellenőrzése, lelki gondozása és az egészséges közösségekbe történő beilleszkedésük elősegítése és szükség szerint genetikai tanácsadás nyújtása,
b)	az iskolai testneveléssel, könnyített és gyógy-testneveléssel, a diák-sporttal kapcsolatos egészségügyi feladatok ellátása,
c)	a harmonikus testi és lelki fejlődést veszélyeztető családi körülmények észlelése esetén a szülőkkel és a pedagógusokkal történő konzultáció, tanácsadás biztosítása, szükség esetén intézkedés kezdeményezése.
	(3) Az ifjúság-egészségügyi gondozás keretében
a) ellenőrizni kell 
aa)	a közegészségügyi követelmények érvényesülését az elméleti és gyakorlati képzésre szolgáló helyiségekben, továbbá a szabadtéri foglalkoztatási és rekreációs területeken,
ab)	a nevelési-oktatási intézményben folyó étkeztetést,
ac)	a járványügyi előírások betartását,
ad)	az elsősegélynyújtás feltételeinek meglétét,
ae)	alkohol, kábítószer, egyéb pszichotróp anyagok és a dohánytermékek fogyasztására vonatkozó szabályok betartását,
af)	a tanulók pszichológiai állapotát, terhelhetőségét,
b) 	fertőző megbetegedés esetén meg kell tenni a szükséges járványügyi intézkedéseket,
c) 	biztosítani kell a nevelési-oktatási intézményekben a gyermekek és tanulók első orvosi ellátását is.


(4) Az ifjúság-egészségügyi gondozás részét képezi - a külön jogszabályban meghatározottak szerint - az iskola-egészségügyi ellátás.
(5) Az egészségügyi alapellátás és szakellátás területén működő egészségügyi szolgáltatók feladataik ellátása során kiemelt figyelmet fordítanak a gyermekek egészségét veszélyeztető tényezők megelőzésére, felismerésére és megszüntetésére. Ennek érdekében együttműködnek a közoktatási, a szociális és családsegítő, valamint a gyermekek védelmét ellátó intézményekkel, személyekkel, és szükség esetén megfelelő intézkedést kezdeményeznek.


Sportegészségügyi gondozás

43. §

	(1) A sportegészségügyi gondozás célja
a)	a diáksportban és a szabadidősportban rendszeresen résztvevő személyek előzetes alkalmassági vizsgálata és rendszeres ellenőrzése, 
b)	a fokozott fizikai megterhelésre alkalmatlan személyek kiszűrése, a rejtett megbetegedések feltárása,
c)	a fizikai állapotnak megfelelő kedvező élettani hatást kifejtő, szakszerűen irányított testmozgás sportegészségügyi ellenőrzése, a sporttevékenységre és az ezzel kapcsolatos életmódra vonatkozó tanácsadás,
d)	az iskolai testnevelési, könnyített és gyógy-testnevelési feladatok ellátásával kapcsolatos tanácsadás,
e)	sportrendezvények felügyelete, a sportsérülések megelőzése és elsődleges ellátása, a szükséges további intézkedések megtétele,
f)	sport és mozgás programok kidolgozása és ezek orvosi ellenőrzése különös tekintettel azok számára, akiknél ez betegségük gyógykezelésének eszköze lehet.
	(2) A sportegészségügyi gondozás speciális szakterülete a versenysportolók sportorvosi vizsgálata és felügyelete, amelynek célja az adott sportágban folytatott sporttevékenységre való alkalmasság megállapítása, illetve e sporttevékenység esetleges egészségkárosító hatásainak megelőzése időszakos sportorvosi ellenőrzővizsgálat révén. 
	(3) A meg nem engedett teljesítményfokozó gyógyszerek, egyéb anyagok és készítmények, valamint módszerek tilalmának ellenőrzése, az ezzel kapcsolatos tanácsadás és megelőzés a sportegészségügyi gondozás feladatkörébe tartozik.


2. cím
Környezet- és település-egészségügy

44. §

	(1) A települések, épületek, létesítmények, műtárgyak tervezése, létesítése, rendezése, használata, üzemeltetése, átalakítása, felújítása és megszüntetése, illetve berendezéseinek működtetése, valamint a közlekedési eszközök gyártása és használata során érvényesíteni és ellenőrizni kell a közegészségügyi előírásokat.
	(2) A köz- és magánterületeket a közegészségügyi követelményeknek megfelelő állapotban kell tartani. Erről a tulajdonos, illetőleg a használó gondoskodik.


45. §

	(1) A környezet- és település-egészségügy feladata a környezet egészségkárosító hatásainak vizsgálata és a megelőzés lehetőségeinek feltárása.
	(2) Az (1) bekezdés szerinti tevékenység keretében rendszeresen vizsgálni kell a talaj, a felszíni és felszín alatti vizek, valamint az ivóvíz, továbbá a kültéri és belsőtéri levegő szennyezettségét, a szennyvízelvezetés és a szilárd hulladékok elhelyezésének állapotát, valamint mindezek egészségkárosító tényezőit, a környezeti zaj-, rezgés- és fényártalmakat, a hőmérsékleti és a légnyomás okozta ártalmakat, az ionizáló és nem ionizáló sugárzások mértékét és egészségkárosító hatását.
	(3) Ha valamely környezeti tényező szintje meghaladja az egészségügyi határértéket, az érintett területen tartózkodó személyeket erről tájékoztatni kell, az egészségkárosító hatások megelőzéséhez szükséges teendők egyidejű közlésével. A feltárt hiányosság megszüntetésére, illetve az egészségkárosító hatás megelőzésére - a hiányosság jellegétől függően - intézkedni kell.
	(4) A környezet- és település-egészségügyi tevékenység körében 
a)	meg kell ismertetni a lakossággal azokat a környezetszennyező tevékenységeket, amelyekkel a saját és mások egészségét veszélyeztethetik, továbbá azokat az egészséges környezetet veszélyeztető körülményeket, illetve tényeket, amelyek felismerése általánosan elvárható és ezek bejelentésének módját,
b)	ki kell alakítani a környezeti hatásokkal összefüggő egészségkárosodások illetve megbetegedések bejelentési rendszerét.


46. §

A talajt, a vizeket és a levegőt nem szabad fertőzni, illetőleg olyan mértékben szennyezni, amely közvetlenül vagy közvetve az ember egészségét veszélyezteti.


47. §

	(1) Az emberi egészséget is veszélyeztető anyagot, készítményt (a továbbiakban: veszélyes anyag) előállítani, külföldről behozni, forgalomba hozni, szállítani, tárolni, felhasználni, továbbá maradékait, hulladékait feldolgozni, illetve véglegesen elhelyezni a kémiai biztonságot szabályozó jogszabályok követelményeivel és előírásaival összhangban szabad.
	(2) Az (1) bekezdés szerinti tevékenység az egészségügyi hatóság előzetes engedélyéhez köthető.
	(3) Az emberi egészség védelme érdekében elrendelhető egyes veszélyes anyagok kötelező bejelentése és nyilvántartásba vétele.
(4) Egészségkárosodás vagy annak alapos gyanúja esetén az egészségügyi hatóság a veszélyes anyaggal kapcsolatos tevékenységet felfüggesztheti, illetve a veszélyes anyag használatát megtilthatja.


3. cím
Élelmezés- és táplálkozás-egészségügy

48. §

Az élelmezés-egészségügy feladata az emberi közfogyasztás céljára szolgáló élelmiszer (a továbbiakban: élelmiszer)
a)	mikrobiológiai, vegyi és sugárzóanyag szennyezettsége egészségügyi határértékének megállapítása, rendszeres ellenőrzése
b)	előállítása és forgalomba hozatala közegészségügyi követelményeinek meghatározása és rendszeres ellenőrzése,
c)	előállításában és forgalmazásában közreműködő személyekre vonatkozó egészségügyi alkalmassági és higiénés követelmények meghatározása és rendszeres ellenőrzése,
d)	közvetítésével történt mérgezések és fertőzések kivizsgálása, okainak feltárása, nyilvántartása és további előfordulásának megelőzése.



49. §

	(1) Élelmiszert csak olyan anyagokból, illetve anyagok alkalmazásával és oly módon szabad előállítani, kezelni, forgalomba hozni, illetve külföldről behozni, amely a fogyasztók egészségére nem veszélyes és megfelel az élelmezés-egészségügyi és közegészségügyi előírásoknak.
	(2) Élelmiszert előállító, feldolgozó, csomagoló, illetve forgalmazó tevékenység az egészségügyi hatóság külön jogszabályban előírt hozzájárulása, illetve engedélye birtokában folytatható.
	(3) Az élelmiszer előállítása során csak az illetékes egészségügyi szervek által nyilvántartásba vett adalékanyagot, technológiai segédanyagot, élelmiszer-csomagolóanyagot, illetve mosó- és fertőtlenítőszert szabad használni.
	(4) Élelmiszer előállításával, kezelésével, forgalmazásával csak olyan személy foglalkozhat, akinek az egészségi állapota a fogyasztók egészségét nem veszélyezteti és a tevékenységhez szükséges szakmai, egészségügyi és higiéniai ismeretekkel rendelkezik.
	(5) A közegészségügyi megfelelőség szempontjából az élelmiszerrel esik egy tekintet alá a rendeltetésszerű vagy szokásos használata során a szájjal érintkező gyermekjáték és más használati tárgy, illetve a kozmetikai készítmény.


50. § 

(1) A táplálkozás-egészségügy feladata a lakosság táplálkozási helyzetére, tápláltsági állapotára, a táplálkozás és az egészségi állapot közötti összefüggésekre vonatkozó vizsgálatok végzése, ezek alapján táplálkozási ajánlások kidolgozása.
(2) A lakosságot felvilágosítás, nevelés, oktatás útján kell megismertetni az egészséges táplálkozás, ételkészítés és -kezelés módjaival, a táplálkozással összefüggő egészségi ártalmakkal és ezek elkerülési módjaival.
(3) A közétkeztetésben - különös tekintettel az egészségügyi, szociális és gyermek intézményekben nyújtott közétkeztetésre - az élettani szükségletnek megfelelő minőségű és tápértékű étkezést kell biztosítani.


4. cím
Sugáregészségügy

51. §

	(1) A sugáregészségügyi tevékenység célja, hogy védje az emberek és utódaik egészségét az ionizáló és nem-ionizáló sugárzások ártalmas hatásaival szemben a sugárzások rendeltetésszerű alkalmazása során.
	(2) A sugárzások biztonságos - a társadalom számára elfogadható kockázattal járó - alkalmazása érdekében a sugáregészségügy feladata:
a) 	az emberi sugárterhelés forrásainak megismerése, mértékének felmérése és alakulásának nyomon követése,
b) 	a sugárzás tulajdonságainak és az élő anyaggal való kölcsönhatásának tanulmányozása,
c) 	az emberre gyakorolt sugárhatás vizsgálata megfigyeléses orvostudományi kutatási, klinikai és epidemiológiai módszerekkel,
d) 	a sugárzás ártalmas hatásai elleni védekezés szabályainak, hatékony és gazdaságos eszközeinek és módszereinek a kidolgozása,
e) 	a sugáregészségügyi szempontból biztonságos munka- és életfeltételek kialakításához és fenntartásához szükséges intézkedések meghozatala, és ellenőrzése.
	(3) Ionizáló sugárforrásokat működtetni csak egészségügyi hatósági engedély birtokában szabad, ennek sugáregészségügyi szabályozását és felügyeletét, a túlexpozíciók esetén teendő intézkedéseket, a radioaktív anyagok alkalmazásának, a radioaktív hulladékkezelés és tárolás feltételeit az atomenergiáról szóló törvény követelményeivel és előírásaival összhangban kell végrehajtani.
	(4) A mesterséges forrásokból származó együttes sugárterhelés nem haladhatja meg a hatóságilag megállapított dózishatárértéket. E korlátozás nem vonatkozik azokra a személyekre, akiknél a sugárterhelés - önkéntes hozzájárulásuk alapján végzett - orvosi diagnosztikai vagy terápiás kezelésükből származik.


52. §

	(1) Sugárzó anyagot és készítményt előállítani, feldolgozni, forgalomba hozni, szállítani, felhasználni, begyűjteni, tárolni, továbbá sugárzó anyagot tartalmazó hulladékot feldolgozni, szállítani, illetve véglegesen elhelyezni, valamint az ionizáló sugárforrást tartalmazó, illetve ionizáló sugárzást kibocsátó műszereket és berendezéseket gyártani, felhasználni és üzemeltetni csak az illetékes hatóság által kiadott engedély birtokában szabad.
	(2) Fokozott sugárterhelés vagy sugárártalom, továbbá sugárzó anyaggal történt szennyezettség gyanúját az egészségügyi hatóságnak jelenteni kell.
	(3) A sugárzó anyaggal szennyezett területet, anyagokat és személyeket a szennyezettségtől mentesíteni kell, illetve a szennyezett anyagok használatát az egészségügyi hatóság megtilthatja vagy a szennyezett anyag ártalmatlanítását, illetve a szennyezett létesítmény lebontását rendelheti el.


5. cím
Munkaegészségügy

53. §

A munkaegészségügyi tevékenység célja a munkavégzés során
a)	a munkakörnyezetből származó egészségkárosító veszélyek és kockázatok előrelátása, felismerése, értékelése és kezelése (a továbbiakban: munkahigiéne), valamint
b)	a munkakörnyezeti kóroki tényezők okozta és a munkavégzésből származó megterhelések, illetőleg igénybevétel vizsgálata és befolyásolása, továbbá a munkát végző személyek munkaköri egészségi alkalmasságának megállapítása, ellenőrzése és elősegítése (a továbbiakban: foglalkozás-egészségügy) 
révén a munkát végző személy egészségének megóvása.


54. §

A munkahigiéné feladata, hogy:
a) 	kidolgozza az egészséget nem károsító munkahelyi higiénés határértékeket;
b) 	kidolgozza, alkalmazza a munkakörnyezeti kóroki tényezők kimutatásának módszereit, a munkakörnyezeti monitorozás rendszerét;
c) 	a technológia fejlesztési illetőleg a munkahely tervezési szakaszában megállapítsa a várható egészségkárosító kockázatokat;
d) 	a munkakörnyezet, a technológia, a tevékenységhez alkalmazott anyagok, készítmények ismeretében meghatározza az egészségkárosító kockázatokat, azokat minőségileg és mennyiségileg jellemezze;
e) 	a kockázatot a mért értékeknek, adatoknak a határértékekkel, szabványokkal való összevetését követően határozza meg;
f) 	kidolgozza a megelőzés stratégiáját;
g) 	hatósági felügyeletet lásson el a munkahigiéne céljának megvalósítása érdekében.


55. §

A foglalkozás-egészségügy feladata, hogy
a)	a munkahigiéne által feltárt adatok ismeretében elemezze az egyes munkakörnyezeti kóroki tényezők emberre kifejtett hatását, az ember válaszreakcióját, feltárja ez utóbbiakra jellemző paramétereket;
b)	kidolgozza a foglalkozási megbetegedések korai felismerésére alkalmas eljárásokat;
c)	meghatározza a munkavállaló munkavégzéssel kapcsolatos összmegterhelését;
d)	a munkavállaló orvosi vizsgálatával megállapítsa annak terhelhetőségét, hogy eldöntse a munkavállaló adott munkakörre, szakmára való egészségi alkalmasságát, és meghatározza a foglalkoztathatóság feltételeit;
e)	a munkakörnyezet és a munka jellegének ismeretében meghatározza az alkalmassági vizsgálatok gyakoriságát;
f)	a munkavállalót a munkakör ellátására alkalmasnak vagy alkalmatlannak minősítse, továbbá meghatározza, hogy milyen munkakörnyezetben, mely feltételek mellett alkalmas munkavégzésre;
g)	fokozott figyelmet fordítson a fiatalkorúak, a nők, a terhes nők, a szoptatós anyák, az időskorúak, az idült betegek, a fogyatékosok egészségi állapotának ellenőrzésére munkavégzésük során;
h)	a megváltozott munkaképességű személyek foglalkozási rehabilitációját kezdeményezze, illetőleg abban részt vegyen.


6. cím
Járványügy

56. §
	
	(1) A járványügyi tevékenység célja a fertőző megbetegedések, a járványok megelőzése és leküzdése, valamint az emberi szervezetnek a fertőző betegségekkel szembeni ellenállóképességének fokozása.
	(2) Az (1) bekezdésben foglaltak megvalósítása érdekében 
a) az egészségügyi hatóság
aa)	az egyén személyes szabadsághoz való jogainak gyakorlását az e törvényben foglaltak szerint korlátozhatja,
ab)	a betegek jogait az e törvényben foglaltak szerint korlátozhatja,
ac)	a természetes és jogi személyeket, továbbá a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeteket az e törvényben meghatározott intézkedések tűrésére, illetve megtételére kötelezheti;
b)	a kötelező járványügyi intézkedést foganatosító egészségügyi szolgáltató a betegek jogait az e törvényben foglaltak szerint korlátozhatja.
	(3) Kötelező járványügyi intézkedés  foganatosításához nincs szükség a beteg beleegyezésére, azonban a beteget - az eset körülményeihez képest - ekkor is megilleti a tájékoztatáshoz való jog.
	(4) Az 57-74. §-ok alkalmazásában fertőző betegen a fertőző betegségre gyanús személyt is érteni kell.


Védőoltások

57. § 

	(1) A védőoltás célja a fertőző betegségekkel szembeni aktív, illetve passzív védettség kialakítása.
	(2) A népjóléti miniszter rendeletben határozza meg azokat a fertőző betegségeket, amelyek esetében
a) életkorhoz kötötten,
b) megbetegedési veszély esetén, illetőleg
c) külföldre történő kiutazás esetén a kiutazó költségén
kötelező védőoltás elrendelésének van helye.
	(3) A népjóléti miniszter egyes munkakörökben való foglalkoztatás feltételeként a munkáltató költségére védőoltási kötelezettséget írhat elő.
	(4) A védőoltásra nem kötelezett személy kérésére - kiskorú esetében törvényes képviselője hozzájárulásával - orvosilag indokolt esetben védőoltásban részesíthető.
	(5) A védőoltással egy tekintet alá esik az egyes fertőző betegségek esetén alkalmazott megelőző gyógyszeres kezelés.
	(6) Védőoltás kizárólag az egészségügyi hatóság által engedélyezett oltóanyaggal és az engedélyező okiratban szereplő céllal és feltételekkel végezhető.
	(7) Az oltóanyagok és egyéb immunbiológiai készítmények előállítására, forgalomba hozatalára és hatósági ellenőrzésére külön jogszabály rendelkezései az irányadóak.


58. §

	(1) A kötelező védőoltás alól a kezelőorvos átmenetileg vagy - az egészségügyi hatóság hozzájárulásával - véglegesen mentesítheti azt, akinek egészségi állapotát vagy meglévő betegségét a védőoltás várhatóan károsan befolyásolná.
	(2) A védőoltásra kötelezett és a védőoltásban részesített személyekről nyilvántartást kell vezetni.
	(3) A védőoltás módjáról, céljáról, helyéről és idejéről a védőoltásra kötelezett személyt, illetve törvényes képviselőjét értesíteni kell. A védőoltásra kötelezett kiskorú személy megjelenéséről a törvényes képviselő köteles gondoskodni.
(4) Ha a védőoltásra  kötelezett személy e kötelezettségének írásbeli felszólításra sem tesz eleget, az egészségügyi hatóság a védőoltást határozattal rendeli el. A védőoltást elrendelő határozat - jogorvoslatra tekintet nélkül - azonnal végrehajtható.
(5) A védőoltás megtörténtéről igazolást kell adni.
	(6) A védőoltás hatékonyságának megállapítása céljából a beoltott személy orvosi vizsgálata és vizsgálati anyag szolgáltatása rendelhető el.
	(7) Ha a védőoltásra kötelezett személyt a védőoltás adásával összefüggésben kár éri, őt az állam részéről kártalanítás (241. §) illeti meg.


Járványügyi érdekből végzett szűrővizsgálatok

59. §

	(1) A járványügyi érdekből végzett szűrővizsgálat célja a fertőző megbetegedések korai felismerése, azok forrásainak felkutatása, valamint a fertőzés veszélyének elhárítása.
	(2) A népjóléti miniszter rendeletben határozza meg azokat a fertőző betegségeket, amelyek megelőzése érdekében az egészségügyi hatóság
a)	a lakosság egészének,
b)	a lakosság egyes csoportjainak,
c)	egy meghatározott terület lakosságának,
d)	munkahelyi, család vagy más közösség tagjainak,
e)	külföldről érkező személyeknek,
f)	fertőző beteggel vagy fertőzöttekkel érintkezett személyeknek
kötelező szűrővizsgálatát rendelheti el.
(3) A népjóléti miniszter rendelete az egyes munkakörökben való foglalkoztatás, illetőleg a véradás, valamint átültetés céljából történő szerv és szöveteltávolítás feltételeként járványügyi érdekből szűrővizsgálati kötelezettséget írhat elő.


60. §

	(1) A szűrővizsgálat módjáról, céljáról, helyéről és idejéről a szűrővizsgálatra kötelezett személyt, illetve törvényes képviselőjét értesíteni kell. A szűrővizsgálatra kötelezett kiskorú személy megjelenéséről a törvényes képviselő köteles gondoskodni.


(2) Ha  a szűrővizsgálatra  kötelezett személy e kötelezettségének írásbeli felszólításra sem tesz eleget, az egészségügyi hatóság a szűrővizsgálatot határozattal rendeli el. A szűrővizsgálatot elrendelő határozat - jogorvoslatra tekintet nélkül - azonnal végrehajtható.
(3) A járványügyi érdekből végzett szűrővizsgálat - a szűrővizsgálat helyére történő oda-vissza utazás szükséges időtartamát is beleértve - a munkajogi jogszabályok alkalmazása során kötelező orvosi vizsgálatnak minősül.


A fertőző betegek bejelentése

61. §

	(1) A fertőző betegeket, illetve a fertőző betegségre gyanús személyeket a fertőző betegek nyilvántartásába be kell jelenteni.
	(2) A fertőző betegek bejelentésére, nyilvántartására és az ehhez kapcsolódó adatkezelésre vonatkozó szabályokat külön törvény tartalmazza.


Kötelező orvosi vizsgálat

62. §

	(1) Aki saját magán vagy a gondozásában álló személyen fertőző betegség tüneteit észleli vagy erre utaló gyanúja van, köteles orvosi vizsgálatot kezdeményezni.
	(2) Akit az orvos fertőző betegség gyanúja miatt orvosi vizsgálatra berendelt, köteles 
a)	a vizsgálaton megjelenni, amennyiben a betegsége miatt a vizsgálaton nem tud megjelenni, a tartózkodási helyén a vizsgálatnak alávetni magát.
b)	a szükséges laboratóriumi vizsgálatokhoz vizsgálati anyagot szolgáltatni, illetve azok vételét lehetővé tenni,
c)	a gyógykezelésnek magát alávetni, ide értve a megelőző gyógyszeres kezelést is,
d)	az orvosi utasításokat megtartani.


Járványügyi elkülönítés

63. §

	(1) A fertőzőképesség tartamára a betegséget észlelő orvos - a (2) bekezdésben foglalt megkülönböztetésnek megfelelően - a fertőző beteg elkülönítése iránt intézkedik.
	(2) A népjóléti miniszter rendeletében meghatározott fertőző betegségben szenvedő személyt otthonában, tartózkodási helyén vagy fekvőbeteg-gyógyintézet fertőző osztályán, illetve kijelölt egészségügyi intézményben el kell különíteni. Egyes - a népjóléti miniszter rendeletében meghatározott - fertőző betegségekben szenvedő személyt kizárólag fekvőbeteg-gyógyintézet fertőző osztályán, illetve kijelölt egészségügyi intézményben kell elkülöníteni, illetve gyógykezelni.


64. §

	(1) A fertőző beteget otthonában, illetve tartózkodási helyén akkor lehet elkülöníteni, ha
a)	a beteg állapota ezt megengedi,
b)	az elkülönítés feltételei biztosíthatók és
c)	a beteg, illetve törvényes képviselője vállalja, hogy az elkülönítés idejére a járványügyi rendelkezéseket megtartja.
	(2) Fekvőbeteg-gyógyintézeti elkülönítés esetén a fertőző beteg intézeten belüli szabad mozgása, valamint kapcsolattartási joga korlátozható.
	(3) Ha a fertőző beteg fekvőbeteg-gyógyintézeti elkülönítésére vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, az egészségügyi hatóság erre határozattal kötelezi. Az elkülönítést kimondó határozat a jogorvoslatra való tekintet nélkül azonnal végrehajtható.


Járványügyi megfigyelés és járványügyi zárlat

65. §

	(1) Azt, aki meghatározott fertőző betegségben szenvedő személlyel érintkezett és feltehetően maga is a betegség lappangási szakában van, az egészségügyi hatóság a népjóléti miniszter rendeletében meghatározott fertőző betegségek esetén járványügyi megfigyelés vagy járványügyi zárlat alá helyezi.
	(2) Az egészségügyi hatóság (1) bekezdés alapján hozott határozata a jogorvoslatra való tekintet nélkül azonnal végrehajtható.


66. §

	(1) A járványügyi megfigyelés alá helyezett személy a megfigyelés tartama alatt foglalkozása gyakorlásában, kapcsolattartási jogában és mozgási szabadságában korlátozható.
(2) A járványügyi megfigyelés során a 62. § (2) bekezdésében foglaltakat megfelelően alkalmazni kell.
	(3) A fertőző betegség átlagos lappangási idejének leteltét követő 48 órán belül meg kell szüntetni a járványügyi megfigyelést, amennyiben az orvosi vizsgálat eredményeként a fertőzés veszélye kizárható. 

67. §

	(1) A járványügyi zárlat szigorított, speciális követelményeken alapuló megfigyelés, illetve elkülönítés, amelyet e célra kijelölt helyen kell foganatosítani.
	(2) A járványügyi zárlat alá helyezett személyre a 66. § (1) bekezdésben foglaltakat alkalmazni kell, azzal, hogy a zárlat alá helyezett személy a zárlat foganatosítási helyét nem hagyhatja el.


Járványügyi ellenőrzés

68. §

	1) Kórokozó hordozó az a személy, aki szervezetében a népjóléti miniszter rendeletében meghatározott fertőző betegség kórokozóját hordozza, és anélkül üríti szervezetéből, hogy maga a fertőző betegség bármely szakaszában lenne. 
	(2) Az egészségügyi hatóság a kórokozó hordozót a kórokozó hordozás időtartamára járványügyi ellenőrzés alá helyezheti. 
	(3) A népjóléti miniszter rendeletében meghatározott fertőző betegség esetén a kórokozó hordozó járványügyi ellenőrzés alá helyezése kötelező.
	(4) Az egészségügyi hatóság (2)-(3) bekezdések alapján hozott határozata a jogorvoslatra tekintet nélkül azonnal végrehajtható.


69. §

	(1) A járványügyi ellenőrzés alá vont kórokozó hordozó - a fertőzés terjedési módjától függően - foglalkozása gyakorlásában, kapcsolattartási jogában és  mozgási szabadságában korlátozható.
	(2) Amennyiben az orvosi vizsgálatok eredményeként megállapítható, hogy a járványügyi ellenőrzés fenntartása nem indokolt, azt  meg kell szüntetni.
	(3) A kórokozó hordozó a fertőző betegség jellegéhez képest
a)	köteles magát meghatározott időközönként orvosi vizsgálatnak alávetni, ehhez vizsgálati anyagot szolgáltatni, illetve annak vételét lehetővé tenni,
b)	köteles lakóhelyének két hetet meghaladó időre történő elhagyását és tartózkodási helyét az egészségügyi hatóságnak előzetesen bejelenteni,
c)	lakásából, háztartásából közfogyasztás céljára nem vihet ki élelmiszert, illetve azzal egy tekintet alá eső készítményt,
d)	nem látogathat gyermekintézményt és oktatási intézményt,
e)	nem foglalkoztatható gyermekvédelmi, oktatási, egészségügyi, szociális intézményben, valamint élelmiszert előállító, feldolgozó, csomagoló, forgalmazó, illetve ivóvízellátást szolgáló munkakörben,
f)	köteles az előírt egészségügyi rendszabályokat pontosan megtartani.


70. §

A járványügyi elkülönítés, a járványügyi megfigyelés és a járványügyi zárlat, továbbá a járványügyi ellenőrzés idején az azok végrehajtásával összefüggésben felmerült a fertőző betegnek, illetve a kórokozó hordozónak fel nem róható, szükséges és indokolt költségeket és a társadalombiztosítási jogviszony alapján meg nem térülő kiesett munkajövedelmet az állam a fertőző beteg, illetve a kórokozó hordozó részére megtéríti.


Fertőző betegek szállítása
	
71. §
	
	(1) Fertőző beteg betegszállító járművel szállítható. A szállító járművet a népjóléti miniszter rendeletében meghatározott fertőző betegségek esetén fertőtleníteni kell.
	(2) Amennyiben az (1) bekezdésben foglaltak szerint a fertőző beteg szállítása nem oldható meg vagy a beteg nem tudott fertőző betegségéről és az orvoshoz saját vagy más - nem közforgalmú - járművel érkezett, továbbszállítása e járművel is történhet. Ez esetben - szükség esetén - a szállító jármű és a kísérő személy fertőtlenítése [72. § (3) bekezdése] rendelhető el.
	(3) Kivételes esetben a fertőző beteg közforgalmú járművel is szállítható, azzal, hogy a járművet megfelelő módon fertőtleníteni kell.


Fertőtlenítés

72. §

	(1) A fertőzőképesség tartama alatt - ha a betegség jellege indokolja - a fertőző beteg tartózkodási helyének, használati eszközeinek, ruhadarabjainak és váladékainak folyamatos fertőtlenítéséről vagy - szükség esetén - megsemmisítéséről a kezelőorvos intézkedik.
	(2) A fertőzőképesség megszűnését, a fertőző beteg elszállítását vagy halálát követően a beteg ápolásának helyén és szükség esetén annak környékén zárófertőtlenítést kell végezni. A zárófertőtlenítést a kezelőorvos kezdeményezésére az egészségügyi hatóság rendeli el. Az egészségügyi hatóság zárófertőtlenítést elrendelő határozata a jogorvoslatra való tekintet nélkül azonnal végrehajtható.
	(3) A fertőző beteg ápolásában, a fertőző anyagok és tárgyak kezelésében, illetve a fertőző beteg szállításában, valamint a fertőtlenítésben közreműködő személyeket  - szükség esetén - személyi fertőtlenítés alá kell vonni. A fertőtlenítéssel kapcsolatban az érintettek kötelesek együttműködni és a fertőtlenítés végzését eltűrni.
	(4) A zárófertőtlenítéshez szükséges fertőtlenítő szereket az egészségügyi hatóság biztosítja.



Rovarok és egyéb ízeltlábúak, valamint rágcsálók irtása

73. §

	(1) A betegségeket terjesztő vagy egészségügyi szempontból káros, külön jogszabályban meghatározott rovarok és rágcsálók irtásáról a terület, épület tulajdonosának, illetve kezelőjének rendszeresen gondoskodnia kell. A terület, illetve épület használói az irtást tűrni kötelesek.
	(2) Az emberi test felszínén, illetve felhámjában élősködő ízeltlábúak irtásának, illetve a ruhanemű fertőtlenítésének tűrésére az érintett személy köteles.


Egyéb járványügyi intézkedések

74. §

	(1) Járványveszély vagy járvány (továbbiakban együtt: járvány) fennállását az egészségügyi hatóság állapítja meg.
	(2) Járvány esetén korlátozható vagy megtiltható
a)	minden olyan intézmény működése, illetve rendezvény és tevékenység, amely a járvány terjedését elősegítheti,
b)	az egyes területek közötti személyforgalom, élőállat- vagy áruszállítás,
c)	az egyes területek lakosainak más területek lakosaival való érintkezése,
d)	egészségügyi intézmény látogatása,
e)	az egyes területek elhagyása,
f)	egyes élelmiszerek árusítása, fogyasztása,
g)	az ivóvíz fogyasztása, illetőleg
h)	meghatározott állatok tartása.
	(3) Az egészségügyi hatóságnak a (2) bekezdés alapján hozott határozata a jogorvoslatra való tekintet nélkül azonnal végrehajtható.


IV. fejezet

AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSOK RENDSZERE


1. cím
Működési elvek

75. §

	(1) Az egészségügyi ellátások rendszere az egészségügyi szolgáltatások biztosítását és a népegészségügyi célok megvalósulását összehangoltan teszi lehetővé.
	(2) Az egészségügyi ellátások rendszerében nyújtott egészségügyi szolgáltatások alapvető célja, hogy hozzájáruljon az egyének egészségének megőrzéséhez, lehetséges mértékű helyreállításához, a további romlás mérsékléséhez, segítse a megváltozott egészségi állapotú egyének közösségbe való beilleszkedését.
	(3) Az egészségügyi ellátások rendszere az eltérő egészségi állapotú egyének differenciált ellátását szolgáló, a munkamegosztás és a fokozatosság elvén alapuló intézményrendszerre épül, amelyben az egyén egészségi állapotának összes jellemzője együttesen határozza meg a szükséges ellátási szintet (a továbbiakban: progresszív ellátás).
	(4) Az egészségügyi ellátások rendszerében a lakosság egészségi állapotának javítását a rendelkezésre álló erőforrások hatékony felhasználásával kell végezni.


76. §

	(1) A progresszív ellátás elve az egészségügyi ellátás valamennyi szintjén érvényesül.
(2) A progresszív ellátásban az egyes egészségügyi szolgáltatók feladatait - a külön jogszabályban foglaltak szerint - a rendelkezésre álló személyi és tárgyi feltételek határozzák meg.


77. §

	(1) Az ellátásra jelentkező beteget az igénybevétel alapjául szolgáló jogviszonytól függetlenül meg kell vizsgálni és amennyiben a vizsgálat sürgős szükség, illetve veszélyeztető állapot fennállását igazolja, a beteget az egészségi állapota által indokolt sürgősségi ellátásban kell részesíteni.
	

	(2) A sürgősségi ellátás igénybevételének jogcímét a beteg vizsgálatát és ellátását követően kell megállapítani. Amennyiben a beteg az adott ellátásra nem térítésmentesen jogosult, a térítési díj utólagos rendezésére külön jogszabályban foglaltak szerint kell eljárni.
	(3) Minden beteget - az ellátás igénybevételének jogcímére tekintet nélkül - az ellátásában résztvevőktől elvárható legnagyobb gondossággal, valamint a szakmai és etikai szabályok betartásával kell ellátni.


78. §

	(1) Amennyiben a beteg egészségi állapota által indokolt ellátást az egészségügyi szolgáltató nem tudja biztosítani, úgy a beteget az esetleges sürgősségi ellátás után köteles tovább küldeni olyan szolgáltatóhoz, amely a befejezett ellátáshoz szükséges feltételekkel rendelkezik.
(2) A beteg ellátását követően értesíteni kell a beutaló orvost, ennek hiányában a beteg háziorvosát. Amennyiben a beutaló orvos nem a beteg háziorvosa és egészségi állapota miatt a beteg tartós gondozásra szorul, háziorvosát is értesíteni kell. A beteg a beutaló orvos, illetve a háziorvos értesítését megtilthatja.
	(3) Ha a beteg az egészségi állapota alapján kialakított orvosi vélemény szerint az indokoltnál magasabb szintű egészségügyi szolgáltatónál kívánja az ellátást igénybe venni, jogszabály az ellátás igénybevételét megalapozó jogviszony függvényében az igénybevételt korlátozhatja, illetve feltételhez kötheti.


2. cím
A megelőző ellátások

79. §

A betegségek megelőzését és korai felismerését szolgáló ellátások (a továbbiakban: megelőző ellátások) feladata
a)	a lakosság fertőző betegségekkel szembeni ellenálló-képességének fokozása, szükség esetén kialakítása,
b)	az egyes megbetegedések és kórmegelőző állapotok korai felismerését szolgáló szűrővizsgálatok elvégzése, különös tekintettel
ba)	a család- és nővédelmi gondozásra 
bb)	a fogászati megelőző ellátás biztosítására, 
bc)	a mentálhigiénés megelőzésre és gondozásra,
bd)	a gyermek- és ifjúság-egészségügyi gondozásra,
be) 	a jelentősen veszélyeztető fertőző betegségek felkutatására,
bf) 	a népegészségügyi szempontból jelentős betegségek korai felismerésére,
bg) 	az életkorhoz kötött szűrővizsgálatokra,
c)	az egyén élet- és munkakörülményeiből adódó lehetséges egészségkárosodások korai felismerése,
d)	az egyes - jogszabályban meghatározott - tevékenységekre való egészségi alkalmasság megállapítása,
e)	az egészségügyi ellátás során a beteg - az adott ellátással össze nem függő - egyéb betegségeinek korai felismerését célzó vizsgálatok elvégzése,
f)	a beteg ellátása során a betegsége várható következményeinek, illetve szövődményeinek korai felismerését célzó vizsgálatok elvégzése,
g)	intézkedés az a)-f) pontok szerinti tevékenységek során felismert elváltozások, kóros eltérések megszüntetése érdekében.



A fertőző betegségek megelőzése

80. §

A fertőző betegségek megelőzése 
a)	a védőoltásokon és az egyéb megelőzést szolgáló kezeléseken,
b)	a járványügyi érdekből végzett szűrővizsgálatokon,
c)	az általános járványügyi feladatok teljesítésén,
d)	az egyéni védőeszközök alkalmazásán, valamint
e)	az egészségkultúra kialakításán
alapul.


A szűrővizsgálatok

81. §

	(1) A szűrővizsgálatok célja a lakosság egészségének védelme és az egyén életminőségének, illetve élettartamának növelése a rejtett betegségek, az egyes betegségeket megelőző kórállapotok, valamint az arra hajlamosító kockázati tényezők korai - lehetőleg panaszmentes - szakaszban történő aktív felkutatásával és felismerésével.
	(2) Szűrővizsgálatok a lakosság széles körében életkorhoz kötötten, illetve fertőző megbetegedésekkel kapcsolatosan, valamint egyes idült nem-fertőző betegségekre vonatkozóan az alábbi feltételek együttes fennállása esetén végezhetők:
a)	a szűrt betegség gyakori, illetőleg súlyos egészségkárosító hatású és szűrővizsgálattal panaszmentes szakaszban kimutatható,
b)	a szűrővizsgálat várhatóan eredményes és egyszerűen kivitelezhető,
c)	a szűrést követő hatékony terápia alkalmazásának feltételei adottak.
	(3) Az életkorhoz kötött szűrővizsgálatok közül az újszülöttek, valamint a tanköteles korú gyermekek jogszabályban meghatározott esetben való szűrése kötelező. A szűrővizsgálatra kötelezett kiskorú személy részvételéről a szűrővizsgálaton a törvényes képviselő köteles gondoskodni. Ha e kötelezettségének a törvényes képviselő írásbeli felszólításra sem tesz eleget, az egészségügyi hatóság a szűrővizsgálatot határozattal rendeli el. A szűrővizsgálatot elrendelő határozat - jogorvoslatra való tekintet nélkül - azonnal végrehajtható.
	(4) A (3) bekezdésben foglaltakon túl más szűrővizsgálat igénybevételét jogszabály kedvezményekkel ösztönözheti; a szűrővizsgálaton való részvétel elmulasztása esetén - az egészségi állapotot hátrányosan nem befolyásoló - kedvezményeket megvonhat.


82. §

	(1) A betegségek és a kórmegelőző állapotok korai felismerése más ellátáshoz kötődő (a továbbiakban: rutinszerű) vagy célzott szűrővizsgálatokkal történik.
	(2) Rutinszerű az egyéb ellátás során elvégzett, az életkori sajátosságokból adódó megbetegedések korai felismerését célzó - külön jogszabályban meghatározott - szűrővizsgálat. A kezelőorvos köteles az egyén életkorához kötött szűrővizsgálatok szükségességére az egyén vagy törvényes képviselője figyelmét felhívni, és
a)	a kompetenciájába tartozó vizsgálatokat elvégezni, vagy
b)	az egyént a szűrővizsgálat elvégzésére jogosult egészségügyi szolgáltatóhoz utalni.
	(3) Célzott a szűrővizsgálat, ha a lakosság egyes kor, nem vagy egyes kockázati tényezők által meghatározott veszélyeztetett csoportjainak szűrésére, illetve egyes népbetegségek felderítésére irányul.
	(4) A célzott szűrővizsgálaton való részvételre a szűrés céljának, idejének és helyének pontos megjelölésével, közérthető és mindenki számára hozzáférhető módon kell felhívni az érintett csoportok figyelmét. Amennyiben a szűrésre valamely környezeti tényező következtében veszélyeztetett csoportban kerül sor, a szűrés céljáról, idejéről és helyéről az érintetteket egyénileg is értesíteni kell.





Az egyéni kockázati tényezőkön alapuló megelőzés

83. §

	(1) Az egyén életkörülményeiből adódó lehetséges egészségkárosodások megelőzése érdekében azokon a településeken, amelyeken a környezeti tényezők jellemzői egészségi kockázatot jelenthetnek, a közegészségügyi tevékenység során gondoskodni kell a kiváltó tényezők felkutatásáról, megszüntetéséről, rendszeres ellenőrzéséről, valamint következményeinek felszámolásáról.
	(2) Amennyiben egy település lakosságának egészségügyi ellátása során egyes betegségek halmozott előfordulása észlelhető, az egészségügyi hatóságot azonnal értesíteni kell az (1) bekezdésben foglalt  tevékenységek soron kívüli elvégzése érdekében. Ha a vizsgálatok eredményeként megállapítható, hogy a környezeti tényezők az adott területen betegségek kialakulásához vezethetnek, az egészségügyi hatóság azonnal intézkedést kezdeményez a kockázati tényezők felszámolása érdekében.
	(3) A (2) bekezdésben foglaltakkal egyidejűleg el kell végezni a terület lakosságának az adott egészségi ártalom feltárására irányuló szűrővizsgálatát és intézkedni kell a kóroki forrás megszüntetése és az érintettek gondozása iránt.


84. §

	(1) Az egyén munkakörülményeiből adódó lehetséges egészségkárosodások megelőzésének eszközei:
a)	a munkahelyek (ide értve a nem szervezett munkavégzés keretében végzett tevékenység helyét is) foglalkozás-egészségügyi szempontból történő vizsgálata és ellenőrzése,
b)	az ott dolgozók egészségvédelmét szolgáló intézkedések érvényesítése,
c)	annak vizsgálata, hogy a dolgozó egészségi szempontból alkalmas-e az adott munkakörben saját vagy mások egészségének, illetve testi épségének előrelátható károsodása nélküli munkavégzésre.
	(2) A munkakörülményekből adódó egészségkárosodások korai felismerése céljából az egészségi alkalmasság előzetes és időszakos vizsgálata során fokozott figyelmet kell fordítani
a)	a betegséget megelőző kóros állapotok felderítésére,
b)	a munkakörülményekből adódó egészségkárosodásokra való hajlam kimutatására,
c)	a külön jogszabályban foglalt foglalkozási megbetegedések felderítését célzó szűrővizsgálatok elvégzésére.


85. §

A munkavégzésnek nem minősülő tevékenységre vonatkozó egészségi alkalmassági vizsgálat célja annak megállapítása és ellenőrzése, hogy az egyén a tevékenység megkezdése előtt és folytatása során alkalmas-e az adott tevékenységet úgy végezni, hogy sem saját, sem mások egészségét és testi épségét ne veszélyeztesse.


A magzat egészséges fejlődésének ellenőrzése és a várandós anya egészségi állapotának védelme

86. §

	(1) A magzat egészséges fejlődésének ellenőrzése, a veszélyeztetettség és a szövődmények megelőzése, illetve megfelelő időben történő felismerése, továbbá a szülésre, szoptatásra és csecsemőgondozásra való felkészítés a  család- és nővédelmi gondozás keretében valósul meg.
	(2) A család- és nővédelmi gondozás keretében végzett terhes-gondozás során figyelemmel kell kísérni a gyermeket váró nő egészségi állapotát, családi, szociális és munkahelyi körülményeit, továbbá el kell végezni az anya és a magzat egészségi állapotát figyelemmel kísérő külön jogszabályban meghatározott vizsgálatokat.


3. cím
Az egészségügyi ellátórendszer

87. §

	(1) Az egészségügyi ellátórendszernek biztosítania kell a beteg járóbetegként, illetőleg fekvőbeteg-gyógyintézeti keretek közötti, valamint otthonában történő ellátását.
	(2) Az egészségügyi ellátórendszert a népegészségügyi tevékenység során felmért szükségletek figyelembevételével kell működtetni.
	(3) Az egészségügyi ellátórendszer bővítését, színvonalának fejlesztését a társadalmi-gazdasági erőforrásokkal összehangoltan kell végezni.





Az alapellátás

88. §

	(1) A beteg lakóhelyén, illetve annak közelében biztosítani kell, hogy választása alapján igénybe vehető, hosszútávú, személyes kapcsolaton alapuló, nemétől, korától és betegsége természetétől függetlenül folyamatos egészségügyi ellátásban részesüljön.
	(2) Az (1) bekezdésben foglalt alapellátás célja
a) az ellátott lakosságra vonatkozó, a 79. § szerinti  megelőző tevékenység,
b) az egyén
ba)	egészségi állapotának figyelemmel kísérése, valamint egészségügyi felvilágosítása és nevelése,
bb)	gyógykezelése, gondozása - külön jogszabályban meghatározott kompetencia keretében - az adott diagnosztikus és terápiás háttér mellett,
bc)	szakorvoshoz történő irányítása a betegség megállapítása, kezelési terv készítése vagy terápiás ellátás céljából,
bd)	gyógykezelése, házi ápolása és rehabilitációja a kezelőorvos által meghatározott terápiás terv alapján,
c) szükség esetén a bb) és a bd) pontban foglaltaknak a beteg otthonában történő ellátása, illetőleg a beteg otthonában végzendő szakorvosi konzílium kérése.



Járóbeteg-szakellátás

89. §

	(1) Az általános járóbeteg-szakellátás a beteg folyamatos ellátását, gondozását végző orvos beutalása vagy a beteg jelentkezése alapján szakorvos által végzett egyszeri, illetve alkalomszerű egészségügyi ellátás, továbbá fekvőbeteg-ellátást nem igénylő krónikus betegség esetén a folyamatos szakorvosi gondozás. Az általános járóbeteg-szakellátást a beteg egészségi állapotának veszélyeztetése nélkül rendszeres tömegközlekedés igénybevételével megközelíthetően (a továbbiakban: lakóhelyének közelében) kell biztosítani.
	(2) Az (1) bekezdésben foglalt ellátás feladata
a)	a megelőző tevékenység,
b)	az egyes betegek gyógykezelése, szakorvosi gondozása, ideértve az otthoni szakápolás elrendelését és a rehabilitációt is,
c)	szakorvosi konzíliumok elvégzése, szükség esetén a beteg otthonában is,
d)	speciális szakmai, diagnosztikus, illetve terápiás háttér szükségessége esetén a beteg - vizsgálatát követő - más járóbeteg-szakrendelésre vagy szakambulanciára történő beutalása,
e)	a járóbeteg-szakellátás kompetenciakörébe tartozó olyan egyszeri vagy kúraszerű beavatkozások végzése, amelyeket követően meghatározott idejű megfigyelés szükséges, 
f)	intézeti hátteret igénylő ellátás szükségessége esetén a beteg fekvőbeteg-gyógyintézetbe történő beutalása.


90. §

	(1) A 89. § szerinti általános járóbeteg-szakellátás mellett a betegségek gyakorisága alapján meghatározott lakosságszámra - a külön jogszabályban foglaltak szerint - biztosítani kell speciális diagnosztikai és terápiás háttérrel működő járóbeteg-szakellátást (a továbbiakban: speciális járóbeteg-szakellátás).
	(2) A speciális járóbeteg-szakellátás olyan betegségek ellátására szervezett egészségügyi ellátási szint, amelyek különleges szaktudást, illetve speciális anyagi, tárgyi és szakmai felkészültséget igényelnek.


Fekvőbeteg-szakellátás

91. §

	(1) Az általános fekvőbeteg-szakellátás a betegnek a lakóhelye közelében, fekvőbeteg-gyógyintézeti keretek között végzett egészségügyi ellátása. Ennek igénybevétele a külön jogszabályba foglaltak szerint a beteg folyamatos ellátását végző orvos, a kezelőorvos, vagy az arra feljogosított más személy beutalása, valamint a beteg jelentkezése alapján történik.
	(2) Az (1) bekezdés szerinti ellátás lehet
a)	folyamatos benntartózkodás mellett végzett diagnosztikai, gyógykezelési, rehabilitációs vagy ápolási célú fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátás, ideértve a hosszú ápolási idejű ellátásokat is,
b)	az a) pontban foglalt céllal, meghatározott napszakokban történő ellátás,
c)	olyan egyszeri vagy kúraszerű beavatkozás, amelyet követően meghatározott idejű megfigyelés szükséges, illetve a megfigyelési idő alatt - szükség esetén - a további egészségügyi ellátás azonnali nyújtása biztosított.


92. §

	(1) A 91. § szerinti ellátás mellett az egyes speciális diagnosztikai és terápiás hátteret, illetve szakmailag összetett feladatok megoldását igénylő betegségek gyakorisága alapján meghatározott lakosságszámra - a külön jogszabályban foglaltak szerint - speciális fekvőbeteg-szakellátást kell működtetni.
	(2) Az (1) bekezdésben meghatározott speciális fekvőbeteg-szakellátás
a)	a járóbeteg-szakellátást vagy fekvőbeteg-gyógyintézeti keretek között nyújtott szakellátást végző orvos,
b)	sürgős szükség fennállása esetén, illetőleg a területi ellátási kötelezettséggel összefüggésben a beteg ellátását végző orvos, illetve mentőorvos vagy mentőtiszt,
c)	a speciális ellátásra indokul szolgáló szakmai feltételek esetén a háziorvos
beutalása alapján vehető igénybe.


4. cím
Egyéb egészségügyi ellátások

Ügyeleti ellátás

93. §

	(1) Az ügyeleti rendszer biztosítja a napi munkarenden kívül bekövetkező sürgősségi esetekben a 88-92. §-ok szerinti egészségügyi ellátás folyamatos igénybevételének lehetőségét.
	(2) Az ügyeleti ellátás célja az egészségügyi szolgáltatók napi munkarend szerinti munkaidő befejezésének időpontjától a következő napi munkarend szerinti munkaidő kezdetéig a beteg vizsgálata, egészségi állapotának észlelése, alkalomszerű és azonnali sürgősségi beavatkozások elvégzése, illetőleg fekvőbeteg-gyógyintézetbe történő sürgősségi beutalása, valamint a külön jogszabályokban meghatározott eljárásokban való részvétel.


Mentés

94. §

	(1) A mentés az azonnali egészségügyi ellátásra szoruló betegnek a feltalálási helyén, mentésre feljogosított szervezet által végzett sürgősségi ellátása, illetve az ehhez szükség szerint kapcsolódóan - az egészségi állapotának megfelelő ellátásra alkalmas - legközelebbi egészségügyi intézménybe szállítása, valamint a szállítás közben végzett ellátása (a továbbiakban: mentés).
	(2) A beteg azonnali egészségügyi ellátásra szorul
a)	személyi sérüléssel járó baleset, tömeges baleset, katasztrófa esetén,
b)	ha életveszély vagy annak gyanúja áll fenn,
c)	heveny vagy riasztó tünetekkel járó esetekben, ha a sürgősségi ellátás elmaradása életveszélyhez, maradandó egészségkárosodáshoz vagy a gyógyulás elhúzódásához vezethet,
d)	szülés esetén,
e)	ha az erős fájdalom vagy egyéb súlyos heveny tünet csillapítása sürgős orvosi beavatkozást igényel,
f)	heveny tudatzavar esetén,
g)	veszélyeztető pszichiátriai betegség vagy annak gyanúja esetén.
	(3) A (2) bekezdésben foglalt esetekben bárki jogosult a mentés kezdeményezésére.
	(4) Mentésnek minősül a továbbá 
a)	az orvos által rendelt sürgős (azonnali és egy órán belüli), illetve sürgősségtől függetlenül a mentési készenlétet igénylő őrzött szállítás,
b)	a más jogszabályokban meghatározott életmentő ténykedésekhez az azt végző orvos, illetve munkacsoport szállítása (pl. szervátültetés), 
c)	életmentő orvosi eszköz és gyógyszer, valamint sürgős átültetésre kerülő szerv szállítása
d)	a mozgóőrség (mentési készenlét biztosítása meghatározott helyen és ideig) .


95. §

A mentés igénybevételéhez való jog a Magyar Köztársaság területén - állampolgárságra vagy egészségbiztosítási jogviszony fennállására való tekintet nélkül - mindenkit megillet.


96. §

	(1) A mentés biztonságos, egységes és összehangolt működéséhez szükséges feltételrendszer biztosítása és megszervezése állami feladat.
	(2) A mentés feladatait az ország egész területére kiterjedően az Országos Mentőszolgálat (a továbbiakban: OMSZ), valamint - a működési engedélyben meghatározottak szerint - más, mentésre feljogosított szervezetek látják el.


Betegszállítás

97. §

	(1) A betegszállítás célja, hogy az orvos rendelése alapján biztosítsa az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést abban az esetben, ha az egészségügyi ellátás elérhetősége másként nem biztosítható, így különösen ha a beteg
a)	csak speciális testhelyzetben szállítható;
b)	betegsége miatt szállítása közben felügyeletet igényel;
c)	mozgásában korlátozott, járóképtelen vagy egészségi állapota kizárja a szokványos közlekedési eszközök használatát;
d)	fertőzésveszély vagy kóros magatartása miatt közforgalmú járművet nem vehet igénybe;
e)	ellátásának eredményességét a szokványos közlekedési eszközök igénybevételéből eredő késedelem vagy más tényező veszélyeztetné.
	(2) A betegszállítás az (1) bekezdésben foglaltakon túl az egészségügyi intézményből elbocsátott beteg otthonába történő szállításakor is igénybe vehető, amennyiben 
a)	a beteg a (1) bekezdés a)-c) pontjai szerinti okok miatt az intézményt nem tudja elhagyni, vagy
b)	tömegközlekedési eszköz az adott időben nem áll a beteg rendelkezésére.


Ápolás

98. §

	(1) Az ápolás azoknak az ápolási és gondozási eljárásoknak az összessége, amelyek feladata az egészségi állapot javítása, az egészség megőrzése és helyreállítása, a beteg állapotának stabilizálása, a betegségek megelőzése, a szenvedések enyhítése a beteg emberi méltóságának a megőrzésével, környezetének az ápolási feladatokban történő részvételre való felkészítésével és bevonásával.
	(2) Az ápolás
a)	a beteg azon tevékenységének segítésére irányul, amely elvégzésére a beteg egészségi állapota miatt önállóan képtelen vagy elvégzése jelentős nehézséggel, illetve állapotromlással járna, valamint amelynek elvégzése speciális felkészültséget igényel,
b)	a beteg önellátó-képességének helyreállítására, a betegség okozta fájdalom csökkentésére és a szenvedés enyhítésére irányul,
c)	a tényleges vagy lehetséges egészségi problémákra bekövetkező  reakciók, szükségletek felismerését szolgálja,
d)	a kezelőorvos által elrendelt terápiás tervben előírt beavatkozások végrehajtását szolgálja,
e)	egészségnevelési és tanácsadási feladatokat lát el.
	(3) Az ápolás
a)	szerves része a beteg intézeti keretek között végzett egészségügyi ellátásának,
b)	kiegészítő eleme a beteg otthonában történő gyógykezelésének, illetve rehabilitációjának,
c)	alapvető eleme a beteg intézeti keretek között végzett vagy otthonában történő ápolási és gondozási célú ellátásának.
	(4) Az ápolási tevékenység ápolási terv alapján segíti a beteget azon tevékenységek elvégzésében, amelyek hozzájárulnak egészségéhez, gyógyulásához, rehabilitációjához. Az ápolási tervet a (3) bekezdés a) és b) pontjában foglalt esetben - az orvosi diagnózis és a terápiás összefüggések tekintetében - a beteg kezelőorvosa hagyja jóvá. A (3) bekezdés c) pontjában foglalt esetben az ápolási tervet az ápoló önállóan készíti és hajtja végre.
	(5) Az ápolási tevékenységről ápolási dokumentációt kell vezetni, amely része az egészségügyi dokumentációnak.


A haldokló beteg gondozása

99. §

(1) A haldokló beteg gondozásának (a továbbiakban: hospice ellátás) célja a haldokló beteg ápolása, gondozása, életminőségének javítása, szenvedéseinek enyhítése és emberi méltóságának haláláig való megőrzése.
(2) A (1) bekezdés szerinti cél érdekében a beteg jogosult fájdalmának csillapítására, testi tüneteinek és lelki szenvedéseinek enyhítésére, valamint arra, hogy hozzátartozói és a vele szoros érzelmi kapcsolatban álló más személyek vele lehessenek.
	(3) A hospice ellátás magában foglalja a haldokló beteg hozzátartozóinak segítését a beteg ápolásához, továbbá lelki gondozásukat a betegség fennállása alatt és a gyász időszakában.


Rehabilitáció

100. §

	(1) A rehabilitáció olyan szervezett segítség, amit a társadalom nyújt az egészségében, testi vagy szellemi épségében ideiglenes vagy végleges károsodás miatt fogyatékos személynek, hogy helyreállított vagy megmaradt képességei felhasználásával ismét elfoglalhassa helyét a közösségben.
	
	(2) A rehabilitáció egészségügyi, pszichológiai, oktatási-nevelési, foglalkoztatási és szociális intézkedések tervszerű, együttes és összehangolt, egyénre szabott, az érintett személy tevékeny részvételével megvalósuló alkalmazása.
	(3) A habilitáció a veleszületett, illetőleg fejlődési rendellenesség, betegség vagy baleset miatt fejlődésében megzavart és ezért a közösségi életben akadályozott gyermekekre, esetlegesen felnőttekre irányuló rehabilitációs tevékenység.
	(4) Az egészségügyi rehabilitáció célja, hogy a fogyatékosokat - az egészségtudomány eszközeivel - meglevő képességeik (ki)fejlesztésével, illetve pótlásával segítsék abban, hogy önállóságukat minél teljesebb mértékben visszanyerjék és képessé váljanak a családba, munkahelyre, más közösségbe való beilleszkedésre.
	(5) Az egészségügyi rehabilitációs ellátás szerves része a gyógyászati segédeszköz-ellátás és ezek használatának betanítása is.
	(6) A gyógyászati segédeszközök az alapvető életműködések megtartását, illetve a kiesett funkciók pótlását szolgálják és ezáltal az önfenntartó képességet, az életminőséget és a munkaképességet javítják.


Orvostechnikai eszközellátás

101. §

Orvostechnikai eszköz - ideértve a gyógyászati segédeszközt is - akkor hozható forgalomba, illetve akkor használható, ha 
a)	kielégíti a külön jogszabály szerinti minőségi követelményeket és erre vonatkozóan a kijelölt szerv megfelelőségi vizsgálatot folytatott le, valamint
b)	a külön jogszabályban meghatározott szerv nyilvántartásba vette és megfelelőségi jelzéssel látta el.


Gyógyszerellátás

102. §

Az egészségügyi ellátás része a gyógyszerellátás, amelynek célja - a külön törvényben foglaltak szerint - biztosítani a gyógyító és megelőző tevékenységhez a gyógyszerek hivatalos jegyzékében szereplő megfelelő minőségű, biztonságos, hatásos és költség-hatékony gyógyszereket.


Pszichoterápia és klinikai szakpszichológia

103. §

	(1) A pszichoterápia többféle módszeren alapuló, tudományosan megalapozott, a pszichés és pszichoszomatikus zavarok esetén alkalmazott terápiás eljárás.
	(2) A klinikai szakpszichológiai tevékenység
a)	a lelki egészség megőrzésére és helyreállítására,
b)	a lelki zavarok megállapítására, vizsgálatára és okainak feltárására,
c)	egyes betegségek diagnosztizálásához szükséges pszichodiagnosztikai vizsgálatok végzésére,
d)	az életvezetési-, munka- és örömképesség, valamint a társadalmi beilleszkedés elősegítésére, illetőleg
e)	a lelki zavarok pszichológiai módszerekkel történő korrekciójára
irányul.
	(3) A pszichoterápia csak a beteg és a pszichoterapeuta teljes önkéntességén alapulhat.
	(4) A klinikai szakpszichológus pszichoterápiás munkája során köteles orvosi konzultációt igénybe venni minden esetben, amikor a beteg állapota vagy állapotának védelme indokolja.
	(5) Gyógyszeres és pszichoterápiás kezelés együttes végzésére orvos pszichoterapeuta jogosult.


A nem-konvencionális gyógyító eljárások

104. §

	(1) A nem-konvencionális gyógyító és természetgyógyászati (a továbbiakban együtt: nem-konvencionális) eljárások célja az egészségi állapot kedvező befolyásolása, a betegségek megelőzése, valamint az egészséget veszélyeztető, illetve károsító tényezőkkel szembeni védekezés lehetővé tétele.
	(2) A nem-konvencionális gyógyító eljárások az egészség és betegség eltérő szemléletén, a konvencionális gyógyító, természettudományosan megalapozott eljárásoktól eltérő megközelítésből eredő módszereken alapulnak, amelyek - a külön jogszabályban foglaltak szerint - a konvencionális gyógyítási módszereket kiegészítő, meghatározott esetekben helyettesítő eljárások.
	(3) A nem-konvencionális gyógyító eljárások körét és az egyes tevékenységek végzéséhez szükséges feltételeket külön jogszabály határozza meg.



Egyéb gyógyászati ellátások

105. §

A gyógyászati ellátások körébe tartoznak azok a kiegészítő jellegű egészségügyi szolgáltatások, amelyek az orvos rendelése alapján a gyógykezelés részét képezik, de orvosi rendelés hiányában is - az adott egészségügyi szolgáltatásra vonatkozó szakmai szabályok keretein belül - igénybevehetők.


Az egészségügyi ellátás keretében végzett szakértői tevékenység

106. §

Az egészségügyi szolgáltatások közé tartozik a gyógyító-megelőző ellátás keretében végzett egészségügyi szakértői tevékenység, így különösen
a)	a munkára, illetőleg a szakmára való egészségi alkalmasságnak,
b)	a keresőképességnek,
c)	a rokkantság fokának és a megmaradt munkaképesség mértékének és minőségének, illetve a további foglalkoztatás feltételeinek
egészségügyi elbírálása.



V. fejezet

AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK SZAKMAI KÖVETELMÉNYEI


107. §

Az egészségügyi szolgáltatások szakmai követelmény-rendszerének célja
a)	az egészségügyi szolgáltatások megfelelő minőségének biztosítása, különös tekintettel azok hatásosságára és hatékonyságára,
b)	az egészségügyi szolgáltatásokat igénybevevő, valamint az e szolgáltatásokat nyújtó személyek jogainak biztosítása.


1. cím
Az egészségügyi szolgáltatás megkezdésének és gyakorlásának feltételei

108. §

	(1) Egészségügyi szolgáltatás kizárólag az egészségügyi hatóság által kiadott működési engedély birtokában, az abban meghatározottak szerint kezdhető meg, illetve folytatható.
	(2) A működési engedély csak abban az esetben adható ki, ha a kérelmezőnek az egészségügyi szolgáltatás során okozott kár megtérítésére van felelősségbiztosítása. A felelősségbiztosítási szerződés megszűnése esetén a biztosító ennek tényét haladéktalanul köteles bejelenteni az engedélyező szervnek, amely a működési engedélyt visszavonja.
(3) A működéshez szükséges feltételek fennállásában bekövetkezett változást a szolgáltató haladéktalanul köteles bejelenteni az egészségügyi hatóságnak.
(4) A működéshez szükséges feltételek meglétét az egészségügyi hatóság rendszeresen ellenőrzi.


2. cím
Tárgyi feltételrendszer

109. §

Az egészségügyi szolgáltató tárgyi feltételrendszerének biztosítania kell az ellátáshoz szükséges követelményeket és meg kell felelnie a munkavégzés feltételeire vonatkozó előírásoknak.


3. cím
Személyi feltételrendszer

110. §

(1) Egészségügyi tevékenységet - a (2) és (4) bekezdésekben foglalt kivétellel - az adott tevékenység folytatására jogosító szakképesítéssel vagy egészségügyi szakképesítés nélkül megszerezhető szakirányú szakképesítéssel rendelkező és a működési nyilvántartásba bejegyzett személy végezhet.
(2) A szakirányú szakképesítéshez kötött egészségügyi tevékenységet az (1) bekezdésben meghatározott feltételeken túl kizárólag a megfelelő szakirányú szakképesítéssel rendelkező személy végezhet. Az e feltételeknek megfelelő személy felügyelete mellett az ilyen irányú szakképesítés megszerzéséhez szükséges képzésben résztvevő, valamint a szakirányú szakképesítéssel rendelkező és a működési nyilvántartásból a 113. § (1) bekezdés a), illetve c)-g) pontjaiban foglaltak alapján törölt személy is végezhet a törlés okának megszűnését követően a működési nyilvántartásba történő visszakerülés idejéig és annak érdekében.
(3) Az (1)-(2) bekezdések szerinti, önállóan végzett tevékenység a szakképesítésnek, szakirányú szakképesítésnek a működési nyilvántartásba történő bejegyzésétől kezdhető meg.
	(4) A működési nyilvántartásban nem szereplő, szakképesítéssel rendelkező személy részére - indokolt esetben - a népjóléti miniszter meghatározott, a szakképesítésnek megfelelő tevékenységre, időtartamra és helyszínre (munkahelyre) szóló működési engedélyt adhat ki, a külön jogszabályban foglalt eljárási rend szerint.
(5) Egészségügyi szolgáltatás nyújtásában megfelelő egészségügyi szakképesítéssel nem rendelkező személy is közreműködhet az (1) bekezdésben foglalt feltételeknek megfelelő személy felügyelete mellett, annak utasítása szerint. A felügyeletet gyakoroló személy utasítási joga csak a szakképesítésének megfelelő körben gyakorolható. 
(6) Az az (5) bekezdésben meghatározott személy, aki az egészségügyi szolgáltatás nyújtása során nem a szakképesítésének megfelelő körben működik közre, tevékenységét csak előzetes és megfelelő oktatását követően kezdheti meg, illetve folytathatja.
	(7) A (5)-(6) bekezdésekben foglalt rendelkezések nem vonatkoznak az egészségügyi szakképesítés nélkül megszerezhető, egészségügyi tevékenység végzésére jogosító szakirányú szakképesítéssel rendelkező személyekre.
	




	(8) Az (1)-(7) bekezdésekben foglalt rendelkezésekre figyelemmel egészségügyi szolgáltatás nyújtására egyébként nem jogosult személy is közreműködhet egészségügyi tevékenység végzésével saját maga, illetőleg bármely olyan személy gyógykezelésében, aki ehhez - a 15. §-ra figyelemmel - belegyezését adta. A közreműködés körét a beavatkozás, illetve a betegség jellege, a közreműködő személy szakképesítése, képességei, valamint a kezelőorvos utasítása határozza meg.
	(9) A felügyeletet ellátó egészségügyi dolgozó a (8) bekezdés szerinti személy által végzett tevékenységből fakadó egészségkárosodásért nem tartozik felelősséggel, kivéve ha azt az egészségügyi dolgozó
a) 	nem megfelelő utasítása,
b) 	felügyeleti kötelezettségének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése,
c) 	a (8) bekezdés szerinti személy megfelelő oktatására vagy felkészítésére vonatkozó kötelezettségének - az egészségügyi dolgozónak felróható módon történő - megszegése
okozta.


Az egészségügyi szakképesítést szerzett személyek alapnyilvántartása
	
111. §

	(1) Azt a személyt, aki Magyarországon az állam által elismert oktatási intézményben szerzett vagy külföldön szerzett és Magyarországon honosított vagy elismert egészségügyi szakképesítéssel rendelkezik, az oklevél, illetve bizonyítvány megszerzését követően alapnyilvántartásba kell venni. 
	(2) Az alapnyilvántartás célja a megszerzett szakképesítés közhiteles tanúsítása.
	(3) Az alapnyilvántartás az alábbi adatokat tartalmazza:
a)	a szakképesítést szerzett neve, leánykori neve, születési helye és ideje, anyja neve, állampolgársága;
b)	a megszerzett szakképesítés megnevezése, az erről kiállított oklevél, bizonyítvány száma, a kiállítás helye és időpontja, továbbá a kiállító intézmény megnevezése.
	(4) A (3) bekezdésben megjelölt adatokat az oklevelet, bizonyítványt, illetőleg a honosítást, elismerést végző oktatási intézmények az oklevél, bizonyítvány kiadását követő 30 napon belül bejelentik az alapnyilvántartást vezető szervnek.
(5) Az alapnyilvántartást a szakképesítés szintjeinek megfelelően a Népjóléti Minisztérium vezeti.





Az egészségügyi dolgozók működési nyilvántartása

112. §

	(1) Azt a személyt, aki az e törvényben foglalt feltételeknek megfelel, kérelmére működési nyilvántartásba kell venni.
(2) A működési nyilvántartás célja az egészségügyi dolgozók (4) bekezdés szerinti adatainak  közhiteles tanúsítása.
(3) Nem vehető fel a működési nyilvántartásba az,
a) 	aki nem szerepel az alapnyilvántartásban,
b) 	aki a (4) bekezdés a) pontjában foglalt adatok közlését megtagadja,
c) 	aki a kérelem benyújtásakor már esedékes, jogszabály által a szakképesítés szerinti bármely egészségügyi tevékenység feltételeként előírt, megfelelő továbbképzés elvégzését hitelt érdemlően nem igazolja, 
d) 	akit nyilvántartásba vétele esetén a 113. § (1) bekezdés b)-d) pontjai alapján a nyilvántartásból törölni kellene,
e) 	akit a működési nyilvántartásból a 113. § (1) bekezdés e), illetve g) pontjai alapján töröltek, a törléstől számított egy évig,
f) 	akit a működési nyilvántartásból a 113. § (1) bekezdés f) pontja alapján töröltek, a továbbképzés elvégzésének igazolásáig.
	(4) A működési nyilvántartás az alábbi adatokat tartalmazza:
a)	az egészségügyi dolgozó neve, leánykori neve, születési helye és ideje, anyja neve, lakóhelye (tartózkodási helye), állampolgársága;
b)	a megszerzett szakképesítés, szakirányú szakképesítés megnevezése, az erről kiállított oklevél száma, a kiállítás helye és időpontja, továbbá a kiállító intézmény megnevezése;
c)	jogszabály által előírt továbbképzés(ek) elvégzésének időpontja(i);
d)	a nyelvismeretről kiállított oklevél száma, a kiállítás helye és ideje, a kiállító szerv megnevezése;
e)	a korlátozott alkalmasság [114. § (1) bekezdés];
f)	a munkahely;
g)	a szakmai gyakorlat(ok), az egészségügyi tevékenység egy évet meghaladó szüneteltetésének ideje.
	(5) Az egészségügyi dolgozó a (4) bekezdés szerinti adatokat, valamint a (4) bekezdés a)-f) pontok szerinti adatokban bekövetkezett változást - az (6) bekezdésben foglalt kivétellel - a változás bekövetkezésétől számított 30 napon belül köteles bejelenteni.
(6) Az Egészségügyi Szakképzési és Továbbképzési Tanács a szakvizsgát tett személyekről, továbbá a (4) bekezdés c) pontja szerinti továbbképzések elvégzésérôl hivatalból értesíti a működési nyilvántartást vezető szervet.
(7) A működési nyilvántartást a szakképesítés szintjeinek megfelelően a Népjóléti Minisztérium vezeti.
	(8) A (4) bekezdés b)-f) pontjai, továbbá a) pontjából az egészségügyi dolgozó neve közérdekű adatnak minősül.
	(9) Az egészségügyi dolgozó működési nyilvántartásának időtartama 5 év, amely - a nyilvántartott személy kérelmére - újabb 5 éves időtartamokra megújítható. 
(10) A működési nyilvántartást vezető szerv - a nyilvántartásba vételt kizáró ok hiányában - a nyilvántartást megújítja. 


113. §

	(1) A működési nyilvántartásból a nyilvántartást vezető szerv - az egészségügyi dolgozó munkáltatója és az egészségügyi hatóság egyidejű értesítése mellett - törli azt a személyt, aki
a)	nyilvántartását nem újította meg,
b)	1 évet meghaladó végrehajtandó szabadságvesztést kimondó, illetve foglalkozása gyakorlásától eltiltó jogerős bírósági határozat hatálya alatt áll,
c)	egészségi állapota következtében az egészségügyi hatóság az egészségügyi tevékenység folytatására véglegesen alkalmatlanná nyilvánította,
d)	belátási képessége csökkenése következtében az egészségügyi hatóság az egészségügyi tevékenység gyakorlásától eltiltotta,
e)	felróható magatartásával a működési nyilvántartást vezető szervvel a nyilvántartás körébe tartozó valótlan adatot közöl,
f)	a 112. § (3) bekezdés c) pontja szerinti, időközben esedékessé váló továbbképzés elvégzését vagy ennek megkezdését az esedékességétől számított 30 napon belül nem igazolja,
g)	szakirányú szakképesítéshez kötött tevékenységet - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - a megfelelő szakképesítés, illetve szakirányú szakképesítés működési nyilvántartásba történő bejelentése nélkül vagy azt megelőzően kezd meg, 
h)	elhalálozott.
	(2) Az (1) bekezdés b) pontja esetén a bíróság, a c)-d) pontok esetén az alkalmatlanságot megállapító szerv hivatalból értesíti a működési nyilvántartást vezető szervet.
	(3) Az elhalálozást az egészségügyi szolgáltató, illetve a működési engedélyt kiadó szerv jelenti az (1) bekezdésben megjelölt szervnek.











Az egészségügyi tevékenységre való alkalmatlanság

114. §

(1) 	Azt az egészségügyi dolgozót, aki egészségi állapota következtében egészségügyi tevékenység gyakorlására véglegesen nem képes, illetve korlátozottan alkalmas, az egészségügyi hatóság az egészségügyi tevékenység gyakorlására alkalmatlannak, illetve korlátozottan alkalmasnak nyilvánítja. Korlátozott alkalmasság esetén az egészségügyi hatóság meghatározza a végezhető egészségügyi tevékenységek körét.
(2) Azt az egészségügyi dolgozót, aki belátási képességének csökkenése következtében egészségügyi tevékenység végzésére alkalmatlanná vált, az alkalmatlanság időtartamára e tevékenység folytatásától az egészségügyi hatóság eltiltja. Az eltiltott egészségügyi dolgozó alkalmasságát az egészségügyi hatóság legalább két évente felülvizsgálja.
	(3) Az egészségügyi szakképzést nyújtó oktatási intézmény tanulója, hallgatója, amennyiben az (2) bekezdés szerinti okból az egészségügyi tevékenység folytatására alkalmatlan lenne, az alkalmatlanság időtartamára e tanulmányok folytatásától fel kell függeszteni.
(4) Az eltiltásra és felfüggesztésre vonatkozó részletes szabályokat külön jogszabály állapítja meg.


Egészségügyi képzés, szakképzés, továbbképzés
	
115. §

	(1) Az egészségügyi képzés feladata olyan szakemberek képzése, akik ismereteik, képességeik és készségeik alapján képesek szakmai képzettségüknek megfelelő egészségügyi feladatok ellátására.
	(2) Az egészségügyi szakképzés feladata a képzési fokoknak és szinteknek megfelelő elméleti és gyakorlati szakmai ismeretek nyújtása.
	(3) A továbbképzés feladata a megszerzett ismeretek és készségek folyamatos szinten tartása és fejlesztése a tudomány korszerű színvonalának és az egészségügyi ellátás igényeinek megfelelően.
	(4) A főiskolai szintű egészségügyi alapképzésben szakképesítést szerzett egészségügyi dolgozók főiskolai vagy egyetemi szakirányú továbbképzésben, illetve szakirányú szakképzésben vehetnek részt.
	(5) Az egyetemi szintű egészségügyi alapképzésben szakképzettséget szerzett egészségügyi dolgozó (orvos, fogorvos, gyógyszerész) munkavégzésre irányuló jogviszony keretében a népjóléti miniszter rendeletében meghatározott szakmák speciális elméleti és gyakorlati ismereteinek elsajátítása érdekében felsőfokú szakmai képzésben (a továbbiakban: felsőfokú szakirányú szakképzés) vehet részt, amelynek során szakorvosi, szak-fogorvosi, szakgyógyszerészi, felsőfokú szakirányú szakképesítést szerez.
	(6) Az egyetemi szintű, nem egészségügyi alapképzésben szakképzettséget szerzett egészségügyi dolgozók a népjóléti miniszter rendeletében meghatározott szakmák speciális elméleti és gyakorlati ismereteinek elsajátítása érdekében felsőfokú szakirányú szakképzésben vehetnek részt, amelynek során felsőfokú szakirányú szakképesítést szereznek.


116. §

	(1) Az egészségügyi szakképzés alap-, közép- és felsőfokú szakképzés keretében, valamint egyetemi és főiskolai szinten történik, a szakképzésre és felsőoktatásra vonatkozó jogszabályokban foglaltaknak megfelelően. 
(2) A szakorvosok, szakfogorvosok, szakgyógyszerészek, klinikai szakpszichológusok képzésének (felsőfokú szakirányú szakképzés) és továbbképzésének - beleértve más felsőfokú végzettséggel rendelkezők egészségügyi szakirányú és továbbképzését is - szabályait a népjóléti miniszter rendeletben szabályozza.
(3) Az egészségügyi képzés és továbbképzés a szakmai képzés biztosításához szükséges személyi és tárgyi feltételekkel rendelkező oktatási intézményekben, illetve egészségügyi szolgáltatóknál történik.


117. §

	(1) Az egészségügyi képzés, továbbképzés, szakképzés, felsőfokú szakirányú szakképzés és továbbképzés tekintetében a népjóléti miniszter döntés-előkészítő, véleményező, javaslattevő testületeként Egészségügyi Szakképzési és Továbbképzési Tanács (a továbbiakban: ESZTT) működik, amely ellátja a (2) bekezdésben, valamint a népjóléti miniszter rendeletében meghatározott feladatokat.
	(2) Az ESZTT 
a)	véleményezi valamennyi, az egészségügyi szakképzést, továbbképzést érintő jogszabály tervezetét;
b)	véleményezi az egyetemi, főiskolai szintű egészségügyi alapképzésben az államilag finanszírozott hallgatói keretszámokat, illetőleg azok megosztását;
c)	közreműködik a szakorvos-, szakgyógyszerész- és szak-fogorvosképzés, valamint az egészségügyi dolgozók továbbképzése szakmai feltételeinek, egységes elveinek és programjainak meghatározásánál és ezeket országosan minősíti és összehangolja,
d)	külön jogszabályban meghatározottak szerint ellátja a felsőfokú szakirányú szakképzéssel kapcsolatos feladatokat.



	(3) Az ESZTT-ben - a népjóléti miniszter rendeletében foglaltak szerint - biztosítani kell
a)	a képzésben, továbbképzésben résztvevő felsőoktatási intézmények,
b)	az egészségügyi dolgozók alap-, közép- és felsőfokú szakképzését koordináló intézmény,
c)	az egészségügyben működő szakmai kamarák, ezek hiányában az érintett reprezentatív szakmai szervezetek,
d)	a szakmai kollégiumok
képviseletét.
(4) Az ESZTT munkájában meghívottként részt vesz a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, valamint a Munkaügyi Minisztérium egy-egy képviselője.

	
118. §

	(1) Az egészségügyben dolgozóknak joguk van szakképzésben, szakirányú szakképzésben és továbbképzésben részt venni. Jogszabály továbbképzést kötelezően előírhat, a továbbképzésben történő részvétel feltételeinek egyidejű meghatározásával.
	(2) A népjóléti miniszter az egészségügyi ellátás szakmai színvonalának biztosítása érdekében részt vesz az egyetemi és főiskolai szintű alapképzések képesítési követelményeinek meghatározásában. 
(3) A népjóléti miniszter meghatározza az egyes alap-, közép- és felsőfokú szakképesítések, valamint a felsőfokú szakirányú szakképesítések képesítési feltételeit és követelményeit.


4. cím
Az egészségügyi szolgáltatások minőségének biztosítása

A minőségi rendszer

119. §

	(1) A minőségi rendszer célja az egészségügyi szolgáltatások minőségének biztosítása.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott cél elérése érdekében a minőségi rendszer magában foglalja a minőségi követelmények meghatározását, ezek teljesítésének ellenőrzését, értékelését, szükség szerint tanúsítását és a folyamatos minőségfejlesztést.
	(3) Az egészségügyi szolgáltatás megfelelő minőségének alapvető feltétele, hogy
a)	azt kizárólag jogszabályban meghatározott személyi és tárgyi feltételekkel rendelkező szolgáltató nyújtsa,

b)	az ellátás során érvényesüljenek a jogszabályban foglalt vagy egyéb szakmai szabályok, így különösen a tudomány mindenkori állását tükröző és bizonyítékokon alapuló szakmai irányelvek, ezek hiányában a módszertani útmutatókban közzétett szabályok, a szakmai irányelvek vagy módszertani útmutatók hiányában a széles körben elfogadott szakirodalomban közzétett szakmai követelmények,
c)	az az egyén számára
ca)	egészségi állapotában az elérhető legnagyobb tényleges állapotjavulást eredményezze,
cb)	lehetővé tegye a betegjogok érvényesülését,
d)	a rendelkezésre álló erőforrások optimális felhasználásával szakmailag hatásosan nyújtható legyen.


120. §

Az egészségügyi szolgáltatások minőségét és minőségfejlesztését az egészségügyi szolgáltató minőségbiztosítási, minőségfejlesztési és ellenőrzési rendszere (a továbbiakban: belső minőségügyi rendszer), valamint a szakmai felügyeletet gyakorló szervezet minőségbiztosítási, minőségfejlesztési és ellenőrzési rendszere, továbbá a megfelelőség-tanúsítás (a továbbiakban: külső minőségi rendszer) biztosítja.


A belső minőségügyi rendszer

121. §

Minden egészségügyi intézményben biztosítani kell a belső minőségügyi rendszer működését, amelynek célja
a)	a szolgáltatások minőségének folyamatos fejlesztése, a szolgáltatás folyamatainak megismerése és részletes tervezése, ide értve a lehetséges hibák megelőzésének tervezését is,
b)	a szolgáltatás során felmerülő hiányosságok időben történő felismerése, a megszüntetéséhez szükséges intézkedések megtétele és ezek ellenőrzése,
c)	a hiányosságok okainak feltárása, az azokból fakadó költségek, károk csökkentése,
d)	megfelelés a szakmai és minőségügyi követelményeknek és a saját követelményrendszer fejlesztése.


A külső minőségi rendszer

122. §
	
A külső minőségi rendszer működése az egészségügyi szolgáltatók működési engedélyezési rendjére épül, és
a)	a szolgáltatások nyújtáshoz szükséges követelményeknek, 
b)	az egyes szolgáltatások szakmai tartalmának,
c)	a szolgáltatások értékelési szempontjainak,
d)	az alkalmazott eljárások dokumentációs rendszere és adatszolgáltatás minőségi követelményeinek
meghatározásán, nyilvánosságra hozatalán és rendszeres felülvizsgálatán, továbbá az egészségügyi szolgáltató és szolgáltatás megfelelőségének felügyeletén, valamint a megfelelőség-tanúsítás rendszerén keresztül valósul meg.


A szakmai felügyelet

123. §

	(1) Az egészségügyi szolgáltatók és a szolgáltatások felett az egészségügyi hatóság szakmai felügyeletet gyakorol.
(2) A szakmai felügyelet keretében az egészségügyi hatóság feladata az egészségügyi ágazati jogszabályok, valamint a szakmai szabályok érvényesülésének ellenőrzése.


A megfelelőség-tanúsítás

124. §

	(1) A megfelelőség-tanúsítás az egészségügyi szolgáltató minőségügyi rendszerének, valamint ezáltal a szolgáltató által nyújtott ellátások minőségének felülvizsgálata és elismerése 
(2) Az egészségügyi szolgáltatók a megfelelőség-tanúsítást az általuk önkéntesen teljesített, az ellátás színvonalát emelő és szakmai tartalmát bővítő szolgáltatás minősége megfelelőségének elismerése érdekében kezdeményezhetik.
	(3) A (2) bekezdésben foglaltaknak való megfelelést a megfelelőség-tanúsításra jogosult szervezet - külön jogszabályban foglalt időtartamra - tanúsító okirat kiadásával igazolja. 
(4) A megfelelőség-tanúsítvány, illetve annak tartalma csak az érintett egészségügyi szolgáltató által hozható nyilvánosságra.
	

	(5) A megfelelőség-tanúsítvány érvénytartama alatt a tanúsításra jogosult szervezet időszakos ellenőrzést tarthat. Amennyiben az ellenőrzés során feltártak nem felelnek meg az okirat kiadási feltételeinek, úgy az okirat érvényteleníthető. Ebben az esetben a (7) bekezdésben foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.
	(6) A megfelelőség-tanúsítással rendelkező egészségügyi szolgáltató a megfelelőség-tanúsítvány érvénytartamának lejártát megelőzően kezdeményezheti az ismételt megfelelőség-tanúsítást. Amennyiben a felülvizsgálat megállapítja, hogy a tanúsító okirat kiadásának időpontjában fennálló feltételek a szolgáltatónál nem biztosítottak, a tanúsítás ismételt kiadását a megfelelőség-tanúsításra jogosult szervezet megtagadja. 
(7) A nyilvánosságra hozott megfelelőség-tanúsítvány érvényességi idejének lejártáról - ismételt megfelelőség-tanúsítás hiányában - az egészségügyi szolgáltató az érintetteket a népjóléti miniszter rendeletében meghatározott módon tájékoztatja.


VI. fejezet 

AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI


Az egészségügyi dolgozók ellátási kötelezettsége
	
125. §

Sürgős szükség esetén az egészségügyi dolgozó - időponttól és helytől függetlenül - köteles az adott körülmények között a tőle elvárható módon és a rendelkezésére álló eszközöktől függően az arra rászoruló személynek elsősegélyt nyújtani, illetőleg a szükséges intézkedést haladéktalanul megtenni.
	
	
126. §

	(1) Az egészségügyi szolgáltató területi ellátási kötelezettsége körében az egészségügyi dolgozó munkaidejében köteles az e minőségében hozzáforduló beteg megfelelő ellátása iránt - a (2) és (5) bekezdésekben foglaltaknak, illetve szakmai kompetenciájának és felkészültségének megfelelő módon - intézkedni.
	(2) Az orvos - feltéve, ha szakmai kompetenciája és felkészültsége alapján erre jogosult - köteles a  hozzáforduló beteget megvizsgálni. A vizsgálat megállapításaitól függően köteles a beteget ellátni vagy - a megfelelő tárgyi és személyi feltételek hiánya esetén - a megfelelő feltételekkel rendelkező orvoshoz, illetve egészségügyi szolgáltatóhoz irányítani.
	(3) A beteg vizsgálatának ki kell terjednie a kezelőorvos tudomására jutott valamennyi panaszra, a kórelőzményekre és a beteg gyógyulását befolyásoló egyéni körülmények feltárására.
	(4) A (2)-(3) bekezdésben foglaltaktól eltérni kizárólag a beteg életének megmentéséhez szükséges, halasztást nem tűrő beavatkozások esetén lehet.
	(5) Az orvosi szakképzettséggel nem rendelkező egészségügyi dolgozó a hozzáforduló beteg vizsgálatáról kompetenciájának keretei között saját maga, illetőleg ha az kompetenciájának kereteit meghaladja, az erre jogosult orvos értesítése útján köteles gondoskodni. Ez utóbbi esetben azonban ha a beteg állapota azt szükségessé teszi, az orvos megérkezéséig köteles elvégezni mindazokat beavatkozásokat, amelyek nyújtására szakmai kompetenciája és felkészültsége alapján jogosult.


127. §

	(1) Távolléte vagy akadályoztatása időtartamára a kezelőorvos köteles a beteg vizsgálatára és kezelésére más orvost felkérni, ide nem értve azt az esetet, amelyben a kezelőorvos feladatait az ügyeletes orvos köteles ellátni. 
	(2) A felkért kezelőorvos, illetőleg ügyeletes orvos köteles a beteg egészségi állapotával kapcsolatos eseményekről a kezelőorvost megfelelő időben és módon tájékoztatni.
	(3) A kezelőorvos felkérésének elutasítására a beteg vizsgálatának megtagadására vonatkozó rendelkezések az irányadók.


128. §

	(1) A területi ellátási kötelezettség körében az egészségügyi dolgozó a folyamatos ellátás biztosítása érdekében - a munkáltató rendelkezésének és a külön jogszabályokban foglaltaknak megfelelően - köteles a rendes munkaidőn kívül
a)	meghatározott helyen készenlétben állni, illetve
b)	ügyeleti feladatokat ellátni.
	(2) Az (1) bekezdés tekintetében
a)	készenlétnek minősül a rendkívüli munkaidőben, az egészségügyi szolgáltató által elérhető, vagy meghatározott helyen munkavégzés céljából való készen állás.
b)	ügyeletnek minősül - amennyiben műszak szervezése nem szükséges vagy nem lehetséges - rendkívüli munkaidőben, ügyeleti díj ellenében, a munkavégzés helyszínén való rendelkezésre állás, továbbá az ügyeleti és munkaköri feladatok ellátása.



Vizsgálati és terápiás módszerek megválasztása

129. §

	(1) A kezelőorvos joga, hogy a tudományosan elfogadott vizsgálati és terápiás módszerek [119. § (3) bekezdés b) pontja] közül - a hatályos jogszabályok keretei között - szabadon válassza meg az adott esetben alkalmazandó, általa, illetve az ellátásban közreműködő személyek által ismert és gyakorolt, a rendelkezésre álló tárgyi és személyi feltételek mellett végezhető eljárást.
	(2) A választott vizsgálati és terápiás módszer alkalmazhatóságának feltétele, hogy
a)	ahhoz a beteg az e törvény szabályai szerint beleegyezését adja, valamint
b)	 a beavatkozás kockázata kisebb az alkalmazás elmaradásával járó kockázatnál, illetőleg a kockázat vállalására alapos ok van.
	



	(3) A kezelőorvos - feladatkörében - jogosult
a)	más orvost vagy egyéb szakképesítéssel rendelkező egészségügyi dolgozót a beteg vizsgálatára, illetve gyógykezelésében való közreműködésre felkérni,
b)	konzílium összehívását javasolni, illetve összehívni.


130. §

	(1) A kezelőorvos - feladatkörében - jogosult a beteg ellátásában közreműködő egészségügyi dolgozók részére utasítást adni. Az utasításnak egyértelműen tartalmazni kell az ellátandó feladatot, annak idejét, helyét és - amennyiben szükséges - a közreműködésre felkérendő további egészségügyi dolgozók nevét és munkakörét.
	(2) A közreműködő egészségügyi dolgozó köteles
a)	az utasítást az abban foglalt feltételek szerint és a szakmai szabályoknak megfelelően végrehajtani,
b)	amennyiben a végrehajtás során előre nem látható vagy a beteg állapotromlásához vezető esemény történik, erről a kezelőorvost -  ha ez nem lehetséges, a betegellátásban közreműködő más orvost - haladéktalanul értesíteni,
c)	amennyiben véleménye szerint az utasítás végrehajtása a beteg állapotát kedvezőtlenül befolyásolja vagy más aggály merül fel, ezt azonnal a kezelőorvos - ha ez nem lehetséges, a betegellátásban közreműködő más orvos - tudomására hozni,
d)	az utasítás végrehajtását - a kezelőorvos egyidejű tájékoztatása mellett - megtagadni, amennyiben azzal a tőle elvárható ismeretek szerint a beteg életét veszélyeztetné vagy a gyógykezeléshez nem szükségszerűen kapcsolódó maradandó egészségkárosodást okozna.
	(3) A közreműködő egészségügyi dolgozó - amennyiben a (2) bekezdés c) pontjában foglaltak ellenére az utasítás végrehajtására szólítják fel - jogosult az utasítás írásba foglalását kérni.
	(4) Az utasítás keretein belül az egészségügyi dolgozó - szakmai kompetenciájának keretei között és felkészültségének megfelelően - önállóan határozza meg a általa elvégzendő feladatok végrehajtásának módját és sorrendjét.





Az ellátás megtagadásának joga

131. §

	(1) A hozzáforduló beteg vizsgálatát a betegellátásban közvetlenül közreműködő orvos
a)	ha ebben más beteg ellátásának azonnali szükségessége miatt akadályoztatva van, vagy
b)	a beteghez fűződő személyes kapcsolata miatt
megtagadhatja, feltéve, hogy a beteget más orvoshoz irányítja.
	(2) Az orvos a beteg vizsgálatát és további ellátását köteles megtagadni, ha erre saját egészségi állapota vagy egyéb gátló körülmény következtében fizikailag alkalmatlan.
	(3) Az orvos a beteg ellátását csak a vizsgálatát követően tagadhatja meg, amennyiben a vizsgálat alapján megállapítást nyer, hogy
a)	a beutaló orvos által javasolt vagy a beteg által kért kezelés szakmailag nem indokolt,
b)	a szükséges ellátás nyújtásához az egészségügyi szolgáltatónál nincsenek meg a személyi, illetve tárgyi feltételek és a beteget beutalja az ellátásra szakmailag illetékes egészségügyi szolgáltatóhoz, vagy
c)	a beteg állapota nem igényel azonnali beavatkozást és a vizsgálatot végző orvos a beteget későbbi időpontra visszarendeli, illetőleg a b) pontban foglaltak szerint jár el.
	(4) Amennyiben a beteg vizsgálata alapján megállapítást nyer, hogy a beutaló orvos által javasolt vagy a beteg által kért ellátás jogszabályba vagy szakmai szabályba ütközik, az orvos köteles az ellátást megtagadni.
	(5) Az orvos a beteg ellátását akkor is megtagadhatja, ha
a)	az adott ellátás erkölcsi felfogásával, lelkiismereti vagy vallási meggyőződésével ellenkezik,
b)	a beteg együttműködési kötelezettségét [26. § (2) bekezdés] súlyosan megsérti, így különösen, ha a kapott  utasításokat rendszeresen és szándékosan nem tartja be,
c)	vele szemben a beteg sértő vagy fenyegető magatartást tanúsít, kivéve ha e magatartását betegsége okozza,
d)	saját életét vagy testi épségét a beteg magatartása veszélyezteti.
	(6) A (5) bekezdés a) és c) pontjaiban foglalt okok alapján az orvos a beteg ellátását csak akkor tagadhatja meg, ha 
a)	ez a beteg egészségi állapotát károsan nem befolyásolja, és
b)	a beteget más orvoshoz irányítja vagy javasolja, hogy saját érdekében forduljon más orvoshoz.


132. §

	(1) Az orvosi szakképzettséggel nem rendelkező egészségügyi dolgozó a beteg által kért ellátást köteles megtagadni ha
a)	az jogszabályba vagy szakmai szabályba ütközik,
b)	arra saját egészségi állapota vagy egyéb gátló körülmény következtében fizikailag alkalmatlan.
	(2) Az orvosi szakképzettséggel nem rendelkező egészségügyi dolgozó - a kezelőorvos tájékoztatása mellett - a kompetenciájába tartozó ellátások végzését a 131. § (5) bekezdésében foglalt okok alapján jogosult megtagadni.

133. §

A területi ellátási kötelezettséggel működő egészségügyi szolgáltatónál foglalkoztatott egészségügyi dolgozó esetében a 131. § (5) bekezdés a) pontja szerinti megtagadási jog gyakorlásának feltétele, hogy ezt a körülményt alkalmazását megelőzően vagy foglalkoztatása folyamán a körülmény felmerülését követően azonnal a munkáltatójával írásban közölte.


Tájékoztatási kötelezettség

134. §

	(1) A kezelőorvos - a 14. § (1)-(2) bekezdéseiben foglalt esetek kivételével - köteles a beteget annak egészségi állapotáról a 13. §-ban foglaltaknak megfelelően tájékoztatni.
	(2) Amennyiben a beteg cselekvőképtelen, az általa kijelölt személy, illetőleg a beavatkozás elvégzéséhez beleegyezési nyilatkozat megtételére jogosult személy tájékoztatása kötelező.


135. §

	(1) Ha a tájékoztatás súlyosan veszélyeztetheti a beteg állapotát, a kezelőorvos felajánlja a betegnek, hogy kívánja-e a tájékoztatást vagy lemond erről és egyben megjelöli azt a személyt, akit az orvosnak tájékoztatnia kell.
	(2) A kezelőorvosnak a tájékoztatást kíméletesen és körültekintően kell megtennie és szükség esetén gondoskodnia kell a tájékoztatott lelki gondozásáról.
(3) A beteg tájékoztatása során kiemelt figyelmet kell fordítani a lehetséges kockázatokra, azok következményeire és előfordulási gyakoriságára, továbbá meg kell győződni arról, hogy a beteg a tájékoztatást megértette.


Dokumentációs kötelezettség

136. §

	(1) A beteg vizsgálatával és gyógykezelésével kapcsolatos adatokat az egészségügyi dokumentáció tartalmazza. Az egészségügyi dokumentációt úgy kell vezetni, hogy az a valóságnak megfelelően tükrözze az ellátás folyamatát.
	(2) Az egészségügyi dokumentációban fel kell tüntetni
a)	a beteg személyazonosító adatait, 
b)	cselekvőképes beteg esetén az értesítendő személy, kiskorú, illetve gondnokság alatt álló beteg esetében a törvényes képviselő nevét, lakcímét, elérhetőségét;
c)	a kórelőzményt, a kórtörténetet;
d)	az első vizsgálat eredményét,
e)	a diagnózist és a gyógykezelési tervet megalapozó vizsgálati eredményeket, a vizsgálatok elvégzésének időpontját,
f)	az ellátást indokoló betegség megnevezését, a kialakulásának alapjául szolgáló betegséget, a kísérőbetegségeket és szövődményeket,
g)	egyéb, az ellátást közvetlenül nem indokoló betegség, illetve a kockázati tényezők megnevezését,
h)	az elvégzett beavatkozások idejét és azok eredményét,
i)	a gyógyszeres és egyéb terápiát, annak eredményét,
j)	a beteg gyógyszer-túlérzékenységére vonatkozó adatokat,
k)	a bejegyzést tévő egészségügyi dolgozó nevét és a bejegyzés időpontját,
l)	a betegnek, illetőleg tájékoztatásra jogosult más személynek nyújtott tájékoztatás tartalmának rögzítését, 
m)	 a beleegyezés (15. § (3) bekezdés), illetve visszautasítás (20. §) tényét, valamint ezek időpontját,
n)	minden olyan egyéb adatot és tényt, amely a beteg gyógyulására befolyással lehet.
	(3) Az egészségügyi dokumentáció részeként meg kell őrizni:
a)	az egyes vizsgálatokról készült leleteket,
b)	a gyógykezelés és a konzílium során keletkezett iratokat, 
c)	az ápolási dokumentációt,
d)	a képalkotó diagnosztikus eljárások felvételeit, valamint 
e)	a beteg testéből kivett szövetmintákat.
	
	
137. §

Több résztevékenységből álló, összefüggő ellátási folyamat végén vagy fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátást követően írásbeli összefoglaló jelentést (zárójelentést) kell készíteni és - a 14. § (1) bekezdésében, valamint a 135. § (1) bekezdésében foglalt esetek kivételével - azt a betegnek át kell adni.

Titoktartási kötelezettség

138. §

	(1) Az egészségügyi dolgozót, valamint az egészségügyi szolgáltatóval munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló más személyt minden a beteg egészségi állapotával kapcsolatos, valamint az egészségügyi szolgáltatás nyújtása során tudomására jutott adat és egyéb tény vonatkozásában, időbeli korlátozás nélkül titoktartási kötelezettség terhel, függetlenül attól, hogy az adatokat közvetlenül a betegtől, vizsgálata vagy gyógykezelése során, illetve közvetetten az egészségügyi dokumentációból vagy bármely más módon ismerte meg.
	(2) A titoktartási kötelezettség nem vonatkozik arra esetre, ha ez alól a beteg felmentést adott vagy jogszabály az adat szolgáltatásának kötelezettségét írja elő.


Az egészségügyi dolgozók védelme

139. §

Az egészségügyi dolgozó, valamint az egészségügyi szolgáltatóval munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló más személy
a)	a látlelet kiadása,
b)	a keresőképesség, illetve a munkaképesség csökkenés mértékének elbírálása,
c)	a munka-, illetve pályaalkalmasság elbírálása,
d)	az egészségügyi alkalmassághoz kötött engedélyek kiadására irányuló eljárásban végzett vizsgálatok,
e)	az egyéb egészségügyi, egészségbiztosítási vagy szociális ellátásra való jogosultság megállapítására irányuló eljárásban végzett vizsgálatok,
f)	a kötelező népegészségügyi intézkedések ellátása,
g)	a hatóság megkeresésére vagy megrendelésére végzett vizsgálat, illetve beavatkozás,
h)	az ügyeleti szolgálat, illetve sürgősségi ellátás
során mindezekkel összefüggésben közfeladatot ellátó személynek minősül.


A szakmai fejlődéshez való jog és kötelezettség

140. §

Az egészségügyi dolgozó, valamint az egészségügyi szolgáltatóval munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló más személy jogosult és köteles szakmai ismereteinek - a tudomány mindenkori állásával, fejlődésével összhangban történő - folyamatos továbbfejlesztésére.

VII. fejezet

AZ ÁLLAM FELELŐSSÉGE A LAKOSSÁG EGÉSZSÉGI 
ÁLLAPOTÁÉRT, AZ EGÉSZSÉGÜGY SZERVEZÉSE ÉS IRÁNYÍTÁSA


1. cím
Az állam felelőssége a lakosság egészségi állapotáért

141. §
	
	(1) Az állam - az e törvényben meghatározott keretek között - felelős a lakosság egészségi állapotáért, különösen azért, hogy az ehhez szükséges feltételrendszer kialakításával lehetővé váljon a közösségek és az egyének számára egészségi állapotuk megőrzése, védelme és fejlesztése, valamint szükség esetén lehetséges mértékű helyreállítása.
	(2) Az állam felelősségének tartalma:
a)	az egyén egészségügyi ellátáshoz való joga gyakorlásához az egészségügyi ellátórendszer megfelelő mennyiségű, minőségű, eloszlású, összetételű és hatékonyságú működése általános (szervezési, intézményi, oktatási, kutatási) feltételeinek megteremtérse, működtetésének biztosítása,
b)	az egyén egészségügyi ellátáshoz való joga gyakorlásához a kötelező egészségbiztosítási rendszer működtetésének biztosítása,
c)	az emberi méltóság és az önrendelkezési jog teljeskörű védelme és biztosítása az egészségügyi intézményrendszer működése során,
d)	az egészségpolitikai cél-, feladat- és eszközrendszer meghatározása és érvényesítése.
	(3) Az állam felelőssége körében az állam kötelezettségét képezi különösen
a)	az egészségmegőrzés és egészségfejlesztés alapvető feltételeinek biztosítása,
b)	az egészségügyi ellátórendszer, az egészségügyi ellátási kötelezettség és felelősség meghatározása,
c)	az egészségpolitika céljait szolgáló finanszírozási, fejlesztési és információs rendszer kialakítása és fejlesztése,
d)	az egészségügyi szolgáltatások szakmai feltételrendszerének meghatározása, ideértve az egészségügyi szolgáltatások minőségének biztosítását és ellenőrzését is,
e)	az egészségügyi képzés, szakképzés és továbbképzés rendszerének szabályozása, feltételeinek biztosítása,
f)	az egészségügyi kutatási tevékenység támogatása, szervezése és koordinálása,
g)	az egészséges életmód választásához szükséges ismereteknek az oktatási rendszerbe történő integrálása,
h)	az e törvényben meghatározott esetekben a közérdek védelme az egyéni érdekekkel szemben,
i)	az egyéni és a társadalmi érdekek összehangolása a ritka, a kiemelkedő költségigényű, illetve az új módszerek és eljárások alkalmazásánál,
j)	a mentés, a katasztrófa-egészségügyi ellátás, a nemzeti vérkészlettel való gazdálkodás,
k)	a népegészségügyi és az egészségügyi igazgatási tevékenység feltételeinek biztosítása.


142. §

	(1) Az állam a központi költségvetésben és az Egészségbiztosítási Alap költségvetésében biztosítja a megfelelő szintű és minőségű egészségügyi ellátások rendszerének működését. 
	(2) Ha törvény kivételt nem tesz, az e törvényben foglalt ellátások és feladatok közül a központi költségvetésben kell biztosítani
a)	a mentéssel,
b)	a katasztrófa-egészségügyi ellátással,
c)	a vérellátás megszervezésével, valamint a vér rendelkezésre állásával,
d)	a ritka, a kiemelkedő költségigényű vagy orvosbiológiai kutatások keretén belül végzett gyógyító célú eljárások alkalmazásával,
e)	a 35-36. §-okban foglalt népegészségügyi feladatokkal,
f)	a kötelező népegészségügyi és járványügyi feladatokkal,
g)	az elsődleges megelőzést szolgáló népegészségügyi feladatok közül az egészségfejlesztéssel, az egészségnevelés szervezésével, a családtervezési tanácsadással,
h)	a terhesgondozással, a gyermekágyas anyák gondozásával,
i)	az egészségügyi szakképzésre és kötelező továbbképzésre vonatkozó állami támogatással,
j)	az e törvény alapján az államot terhelő kártalanítási kötelezettségek teljesítésével,
k)	az e törvény alapján az államot terhelő megtérítési kötelezettségek teljesítésével [70. §, 204. § (2) bekezdés], valamint
l)	a külön törvényben vagy törvényi felhatalmazás alapján kormányrendeletben meghatározott feladatokkal
kapcsolatban felmerülő költségek fedezetét.





2. cím
Az egészségügy szervezése és irányítása

143. §

Az egészségügy szervezésével és irányításával kapcsolatos feladatok ellátásáért, valamint az ezekkel összefüggő jogok gyakorlásáért és kötelezettségek teljesítéséért való felelősség - az e törvényben foglaltaknak megfelelően - az Országgyűlést, a Kormányt, a népjóléti minisztert, az ÁNTSZ-t, illetőleg a helyi önkormányzatokat, továbbá az egészségbiztosítási szerveket, valamint az egészségügyi intézmény fenntartóját terheli.


144. §
	
	(1) Az állam a rendelkezésére álló eszközökkel támogatja és elősegíti az egészségügy területén működő szakmai kamaráknak és más köztestületeknek, valamint szakmai érdekképviseleti szerveknek, szakmai egyesületeknek és más társadalmi szervezeteknek az e törvényben foglaltakkal összhangban levő tevékenységét.
	(2) Az állam az (1) bekezdés szerinti szervekkel együttműködik abból a célból, hogy a lakosság egészségi állapotának javítása, illetőleg a jobb életminőség érdekében elősegítse az e törvényben meghatározott célok és alapelvek érvényesülését, valamint az egészségkárosító környezeti, társadalmi és egyéb hatások elleni eredményes fellépést.
	
	
Az Országgyűlés feladatai

145. §

A Magyar Köztársaság Országgyűlése
a)	tevékenysége során fokozottan figyelembe veszi és érvényesíti a lakosság egészségének megőrzéséhez fűződő össztársadalmi érdekeket és az ehhez rendelt egészségpolitikai célokat,
b)	meghatározza a Nemzeti Egészségfejlesztési Programot, értékeli az abban foglaltak végrehajtását és a lakosság egészségi állapotának általános helyzetét.




A Nemzeti Egészségfejlesztési Program

146. §

	(1) A Nemzeti Egészségfejlesztési Program (a továbbiakban: NEP) az egészségügyi tervezés alapja. A NEP-ben foglaltakat a gazdaságpolitikai, a terület-, illetőleg településfejlesztési, továbbá valamennyi állami tervezés körébe tartozó döntés meghozatala, illetőleg végrehajtása során érvényre kell juttatni.
	(2) A NEP tartalmazza
a)	a lakosság egészségi állapotának bemutatását, különös figyelemmel a kiemelkedően kritikus területekre,
b)	a megvalósítani kívánt egészségfejlesztési, egészségvédelmi célok meghatározását,
c)	a kitűzött célok megvalósításához szükséges feladatokat, azok végrehajtási sorrendjét,
d)	a kitűzött célok megvalósításához szükséges eszközöket, különös tekintettel a pénzügyi forrásokra.
	(3) A NEP-et legalább négy évenként felül kell vizsgálni.


A Kormány feladatai

147. §
	
	(1) A Kormány az egészségügy szervezésével és irányításával összefüggő feladatkörében
a)	gondoskodik - a népjóléti miniszter útján - a NEP előkészítéséről, illetőleg annak az Országgyűlés elé terjesztéséről,
b)	meghatározza az egészséget támogató kormányzati politika, ezen belül az egészségpolitika elveit, céljait és főbb irányait,
c)	irányítja és összehangolja az egészségügyi államigazgatási feladatok végrehajtását,
d)	gondoskodik az egészségügyet érintő nemzetközi szerződésekben foglalt kötelezettségek teljesítéséről, illetőleg jogok érvényesítéséről,
e)	gondoskodik az e törvény szerint az államot terhelő kártalanítási és megtérítési kötelezettségek teljesítéséről,
f)	katasztrófa [225. § (2) bekezdés] esetén gondoskodik a veszély elhárításához szükséges feltételek biztosításáról, továbbá ellátja az annak elhárítását célzó tevékenységek általános irányítását.
	(2) A Kormány a külön törvényben foglaltaknak megfelelően törvényességi felügyeletet gyakorol az egészségbiztosítási szervek tevékenysége felett.
	
	
Nemzeti Egészségügyi Tanács

148. §

	(1) A Kormány egészségügyi szervezéssel és irányítással kapcsolatos feladatainak ellátását a Nemzeti Egészségügyi Tanács (a továbbiakban: Tanács) segíti. 
(2) A Tanács
a)	a kormányzati egészségpolitika kialakításában és az ezzel összefüggő döntések meghozatalában kezdeményező, javaslattevő, véleményező és tanácsadó
b)	a kormányzati egészségpolitikai döntések végrehajtásának folyamatában ellenőrző, elemző és értékelő
tevékenységet végez.
	(3) A Tanács közreműködik:
a)	a NEP kialakításában és végrehajtásában,
b)	a lakosság egészségét támogató és fejlesztő kormányzati szintű társadalompolitika kialakításában és a döntések előkészítésében,
c)	az egészségpolitika cél- és eszközrendszerének kidolgozásában és érvényre juttatásában,
d)	a népegészségügyi feladatok és azok végrehajtási sorrendjének meghatározásában.
	
	
149. §
		
	(1) A Tanács tagjai:
a)	az egészségügy területén működő országos szakmai kamarák egy-egy képviselője,
b)	az egészségügyben dolgozók országos érdekképviseleti szervezetei által delegált három fő,
c)	a betegek országos érdekképviseleti szervezetei által delegált tíz fő,
d)	a helyi önkormányzatok országos érdekszövetségei által delegált három fő,
e)	az egészségügyi szolgáltatók országos szövetségei által delegált három fő,
f)	az egészségügyi oktatási intézmények által delegált három fő,
g)	az egészségügyi intézményt fenntartó minisztériumok által delegált egy-egy fô,
h)	az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség által kijelölt egy fő,
i)	a Magyar Tudományos Akadémia által kijelölt egy fő, valamint
j)	az egészségügy területén működő tudományos társaságok által delegált két fő.
	


	(2) A Tanácsnak e törvény erejénél fogva tagja továbbá
a)	a népjóléti miniszter,
b)	az országos tisztifőorvos, valamint
c)	az egészségbiztosítási önkormányzat elnöke.
(3) A Tanács a tagjai sorából elnököt választ. A Kormány képviseletében a népjóléti miniszter e törvény erejénél fogva társelnöki tisztséget tölt be.
	(4) A Tanács működésének költségeit a központi költségvetés Népjóléti Minisztérium fejezet költségvetésében kell biztosítani.
	(5) A Tanács feladataira, szervezetére, illetőleg működésére vonatkozó további részletes szabályokat a Kormány állapítja meg.


A népjóléti miniszter feladatai
	
150. §

	(1) A népjóléti miniszter az e törvényben foglaltaknak, valamint a Kormány egészségpolitikai döntéseinek megfelelően ellátja az egészségügy ágazati irányítását. Így különösen
a)	ellátja a NEP által meghatározott ágazati feladatokat,
b)	ellátja az egészségügyi képzéssel, szakképzéssel, szakirányú szakképzéssel és továbbképzéssel összefüggő szakmai feladatokat,
c)	meghatározza az egészségügyi szolgáltatások szakmai követelmény rendszerét,
d)	támogatja és összehangolja az egészségügyi ágazat feladatkörét érintő tudományos kutató tevékenységet,
e)	irányítja az egészségügyi tevékenység ágazati irányításához és egységes működéséhez szükséges nyilvántartási és információs rendszert,
f)	az országos tisztifőorvoson keresztül irányítja az ÁNTSZ-t,
g)	irányítja az egészségügy területén működő országos intézeteket,
h)	meghatározza és összehangolja a gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök előállításával, forgalmazásával és rendelésével kapcsolatos tevékenységeket.
	(2) A miniszter ágazati irányító jogköre kiterjed minden egészségügyi tevékenységre, illetőleg - jogállásától függetlenül - minden egészségügyi szolgáltatóra. 
	(3) A népjóléti miniszter tevékenységét az Egészségügyi Tudományos Tanács (a továbbiakban ETT), a szakmai kollégiumok, valamint az (1) bekezdés g) pontja szerinti országos intézetek segítik.


Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat feladatai

151. §

	(1) Az ÁNTSZ központi és területi szervei ellátják a népegészségügy, valamint az egészségügyi szakigazgatás és koordináció körében az e törvényben, továbbá más jogszabályokban meghatározott állami feladatokat és hatásköröket.
	(2) Az ÁNTSZ szervezetéről és működésének főbb szabályairól külön törvény rendelkezik.


A helyi önkormányzatok feladatai

152. §

	(1) A települési önkormányzat az egészségügyi alapellátás körében gondoskodik:
a)	a háziorvosi, házi gyermekorvosi ellátásról,
b)	a fogorvosi alapellátásról,
c)	az alapellátáshoz kapcsolódó ügyeleti ellátásról,
d)	a védőnői ellátásról,
e)	az iskola-egészségügyi ellátásról.
	(2) A települési önkormányzat képviselő-testülete megállapítja és kialakítja az egészségügyi alapellátások körzeteit, több településre is kiterjedő ellátás esetén a körzet székhelyét.
	(3) A helyi önkormányzat biztosítja a tulajdonában vagy használatában levő járóbeteg-szakellátást, illetőleg fekvőbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi intézmények működését.


153. §

	(1) A települési önkormányzat a környezet- és település-egészségügyi feladatok körében
a)	gondoskodik a köztisztasági és település-tisztasági feladatok ellátásáról,
b)	biztosítja - figyelemmel a 73. § (1) bekezdésében foglaltakra is - a település rágcsálómentességét,
c)	folyamatosan figyelemmel kíséri a település környezet-egészségügyi helyzetének alakulását és ennek esetleges romlása esetén - lehetőségeihez képest - saját hatáskörben intézkedik vagy a hatáskörrel rendelkező és illetékes hatóságnál kezdeményezi a szükséges intézkedések meghozatalát.


(2) A települési önkormányzat képviselő-testülete dönt a gyógyiszap és gyógyforrástermék kitermeléséről, kezeléséről, az elismert gyógyvíz, a gyógyiszap és a gyógyforrástermék palackozásáról, csomagolásáról, valamint forgalomba hozataláról, illetve engedélyezi e tevékenységeket.


Az egészségbiztosítási szervek feladatai

154. §

Az egészségbiztosítási szervek a külön törvényben foglaltaknak megfelelően kötelesek biztosítani az egészségügyi intézmények által nyújtott egészségügyi szolgáltatások vonatkozásában
a)	a szükséges kapacitás megfelelő időben történő lekötését, valamint
b)	a teljesített és ellenőrzött szolgáltatás finanszírozását.


Egészségügyi intézmények fenntartása

155. §

(1) Az egészségügyi intézmények fenntartójának hatáskörét képezi különösen
a)	az alapítói jogok, a létesítés, az átszervezés, illetve a megszüntetés gyakorlása,
b)	az intézmény költségvetésével kapcsolatos jogok gyakorlása,
c)	az intézmény vezetőinek (helyetteseinek) tekintetében a munkáltatói jogok gyakorolása,
d)	az intézmény működését szabályozó dokumentumok (pl. szervezeti és működési szabályzat, házirend) jóváhagyása,
e)	az intézmény működésének folyamatos felügyelete és ellenőrzése.
	(2) A területi ellátási kötelezettség körében az egészségügyi intézmény fenntartója a külön törvényben foglaltaknak megfelelően köteles biztosítani az általa fenntartott egészségügyi intézményben
a)	az egészségügyi szolgáltatás nyújtásához szükséges szakmai feltételeket, valamint
b)	az egészségügyi intézmény működőképességét és fejlesztését.


156. §

(1) A területi ellátási kötelezettség körében fekvőbeteg szakellátást nyújtó egészségügyi intézményekben kórházi felügyelő tanács és kórházi etikai bizottság működik.
	(2) Az (1) bekezdés hatálya alá nem tartozó egészségügyi intézmény a szervezeti és működési szabályzatában kórházi felügyelő tanácsot, illetve kórházi etikai bizottságot hozhat létre
	(3) A kórházi felügyelő tanács feladatkörében
a)	véleményt nyilvánít és javaslatokat tesz az intézmény működésével, fenntartásával és fejlesytésével kapcsolatos kérdésekben,
b)	biztosítja a kapcsolattartást az intézmény vezetése és az érintett lakosság között,
c)	képviseli az érintett lakosság érdekeit az intézmény működésében,
d)	figyelemmel kíséri az intézmény működését.
	(4) A kórházi felügyelő tanács legalább kilenc, legfeljebb tizenhét tagból álló testület. A tagokat felerészben az egészségügyi intézmény ellátási területén működő társadalmi szervezetek küldöttei, felerészben az intézmény küldöttei alkotják. A tanács elnökét minden esetben a társadalmi szervezetek küldöttei közül kell megválasztani.
(5) A kórházi etikai bizottság feladata
a)	az intézményen belül felmerülő etikai ügyben való állásfoglalás,
b)	a betegjogok érvényesítésében való közreműködés,
c)	a szerv- és szövetátültetés e törvényben szabályozott kivételes eseteiben a jóváhagyás megadása,
d)	amit az intézmény szervezeti és működési szabályzata a bizottság hatáskörébe utal.
	(6) A kórházi etikai bizottság legalább öt, legfeljebb tizenegy tagú testület. Tagjait az egészségügyi intézmény vezetése kéri fel azzal, hogy a bizottság összetétele biztosítsa a bizottság elé kerülő ügyek sokoldalú (orvosi, pszichológiai, jogi, vallási stb.) megítélését.



VIII. fejezet

AZ EMBEREN VÉGZETT ORVOSTUDOMÁNYI KUTATÁSOK


157. §

Az emberen végzett orvostudományi kutatás (a továbbiakban: kutatás) célja a betegségek kórismézésének, gyógykezelésének, megelőzésének és rehabilitációjának javítása, okainak és eredetének jobb megismerése, beleértve olyan beavatkozásokat és megfigyelési módozatokat is, amelyek eltérnek a megszokott egészségügyi ellátás során alkalmazottaktól, illetőleg amelynek során még nem teljesen ismert és kivizsgált hatású tényezőket (hatóanyagok, anyagok, eszközök, eljárások, módszerek, körülmények, feltételek) alkalmaznak.


158. §
	
	(1) A kutatás - gyógyszerek klinikai vizsgálata tekintetében a külön törvényben foglalt eltérésekkel - az e törvényben meghatározott keretek között végezhető.
	(2) A kutatás szakmai feltételeit és részletes szabályait a népjóléti miniszter - az ETT véleményének figyelembevételével - rendeletben állapítja meg.


159. §
	
	(1) Kutatás cselekvőképes személyen kizárólag diagnosztikus, terápiás, megelőzési és rehabilitációs eljárások tökéletesítése, új eljárások kidolgozása, valamint a betegségek kóroktanának és patogenezisének jobb megértése céljából, a kutatás jellegének, kockázatainak megfelelő szakmai feltételekkel rendelkező egészségügyi szolgáltatónál a következő feltételek együttes fennállása esetén végezhető:
a)	a kutatási tervet engedélyezték,
b)	a kutatást megelőző vizsgálatok igazolják az alkalmazott tényezők hatásosságát és veszélytelenségét, 
c)	nem létezik más, az emberen végzett kutatáshoz hasonló hatékonyságú eljárás;
d)	a kutatás során a személyt fenyegető kockázatok arányosak a kutatástól várható haszonnal, illetve a kutatás céljának jelentőségével;
e)	a kutatás alanya - a (3) bekezdés szerinti tájékoztatást követően - írásos beleegyezését adta a kutatáshoz.
(2) Kutatás nem végezhető, ha az aránytalanul nagy kockázatot jelent a kutatás alanyának életére vagy testi, lelki épségére.
(3) A kutatás alanyát a kutatásba való beleegyezését megelőzően tájékoztatni kell: 
a)	a kutatásban való részvételének önkéntességéről, valamint arról, hogy a beleegyezés bármikor, indoklás és hátrányos következmények nélkül visszavonható; 
b)	a tervezett vizsgálat, vagy beavatkozás kísérleti jellegéről, céljáról, várható időtartamáról; 
c)	a kutatás során elvégzendő vizsgálatok, illetve egyéb beavatkozások jellegéről, tartalmáról és esetleges kockázatairól, következményeiről, valamint a kutatással járó kellemetlenségekről;
d)	a kutatás alanya vagy mások számára várható előnyökről;
e)	a kutatásban való részvétel helyett alkalmazható esetleges egyéb vizsgálatokról, beavatkozásokról;
f)	a kutatásban való részvétel kockázatának körébe tartozó egészségkárosodás jellegéről és gyógykezeléséről, valamint a kártalanításról, illetve kártérítésről;
g)	a kutatatásért felelős személy(ek) nevéről.
	(4) Kutatás cselekvőképtelen, illetve korlátozottan cselekvőképes személyen kizárólag a következő feltételek együttes fennállása esetén végezhető:
a)	az (1) bekezdés a)-d) pontjaiban foglalt feltételek teljesülnek;
b)	a kutatástól várt eredmény közvetlenül szolgálhatja a kutatás alanyának egészségét;
c)	a kutatás nem folytatható hasonló hatékonysággal cselekvőképes személyen;
d)	a 16. § (1)-(2) bekezdés szerinti személy - a 16. § (6) bekezdésében foglaltakra is figyelemmel - a beleegyezését adta.
	(5) A (4) bekezdés b) pontjában foglalt feltételtől kivételesen a következő feltételek együttes fennállása esetén el lehet tekinteni:
a)	a kutatás célja az, hogy a kutatás alanyának állapotához, betegségéhez kapcsolódó tudományos ismeretek gyarapításával belátható időn belül hozzájáruljon olyan eredmények eléréséhez, amelyek hasznosak a kutatás alanyának vagy más hasonló korú és azonos betegségben szenvedő, illetőleg hasonló jellegzetességeket mutató és hasonló egészségi állapotú személy számára;
b)	a kutatás a kutatás alanyára nézve a minimálist jelentősen meg nem haladó kockázattal és enyhe igénybevétellel jár;
c)	a kutatásra az ETT véleményének figyelembevételével a népjóléti miniszter engedélyt ad.
	(6) A kutatási tervet az egészségügyi intézmény vezetője, egyéb egészségügyi szolgáltató esetében a területileg illetékes fővárosi, megyei fekvőbeteg gyógyintézet vezetője - a népjóléti miniszter rendeletében meghatározott - erre a célra létrehozott független, orvos, jogász, teológus, etikus és pszichológus szakemberekből álló bizottság által készített szakmai-etikai vélemény birtokában, az abban foglalt feltételeknek megfelelően engedélyezi. A bizottság elutasító véleménye esetén az egészségügyi intézmény vezetője az ETT-hez fordulhat a vélemény felülvizsgálata érdekében.


160. §

Sürgős szükség esetén, ha a kutatás alanyának, vagy a 16. § (1)-(2) bekezdések szerinti személynek a beleegyezése nem szerezhető meg, kizárólag a sürgős szükségben nyújtott ellátásra vonatkozó, a kutatás alanyának egészségét várhatóan közvetlenül szolgáló és előzetesen engedélyezett kutatási terven alapuló kutatás végezhető.


161. §

(1) Állapotos vagy szoptató nő kizárólag akkor lehet kutatás alanya, ha az saját vagy gyermeke, illetőleg a hasonló életszakaszban lévő nők és gyermekek egészségét közvetlenül szolgálja, és nem áll rendelkezésre olyan eljárás, amelynek révén nem állapotos vagy szoptatós nőn is hasonlóan eredményes kutatás folytatható.
	(2) Nem végezhető kutatás olyan személyek vagy csoportjaik kutatási alanyként történő részvételével, akik szolgálati, anyagi vagy erkölcsi függőségük következtében nincsenek abban a helyzetben, hogy szabadon adják beleegyezésüket a kutatáshoz.
	(3) Fogvatartott és katonai szolgálatot töltő személyen kutatás beleegyezésével sem végezhető. Az e törvény alapján szabadságában korlátozott, de cselekvőképes személy csak akkor lehet kutatás alanya, ha az saját, közeli hozzátartozója vagy a hasonló helyzetű személyek egészségét közvetlenül és jelentős mértékben szolgálja és hasonló kutatási eredmények szabadságukban e törvény alapján nem korlátozott személyek bevonásától nem várható.
	(4) Az (1)-(3) bekezdés szerinti kutatás esetén annak elvégzésére - az ETT véleményének figyelembevételével - a népjóléti miniszter ad engedélyt.


162. §

Az emberi génállomány megváltoztatására irányuló vagy azt eredményező kutatás, beavatkozás kizárólag megelőzési, kórismézési, vagy gyógykezelési indokból és - a 182. § (1)-(2) bekezdéseiben foglalt kivételekkel - csak akkor végezhető, ha a kutatásnak, beavatkozásnak nem a leszármazottak genetikai állományának megváltoztatása, illetve új egyed létrehozása a célja. 


163. §

A kutatás során az alany érdeke mindig megelőzi a tudomány és a társadalom érdekeit; ezért a kutatás alanyát érintő kockázatot a lehető legkisebb mértékűre kell korlátozni.

164. §

	(1) A kutatás során kárt szenvedett személyek kártalanításra, illetve kártérítésre jogosultak.
(2) A kutatást végző intézménynek a kártérítés, kártalanítás fedezetére a kutatási tevékenység megkezdését megelőzően a kutatásokra vonatkozó, a kockázatoknak megfelelő felelősségbiztosítási szerződést kell kötnie.



IX. fejezet

AZ EMBERI REPRODUKCIÓRA IRÁNYULÓ KÜLÖNLEGES ELJÁRÁSOK, AZ EMBRIÓKKAL ÉS IVARSEJTEKKEL VÉGZETT KUTATÁSOK, A MŰVI MEDDŐVÉTÉTEL


165. §

E fejezet alkalmazásában:

a)	embrió: minden élő emberi embrió a megtermékenyítés befejeződése után a terhesség 12. hetéig.
b)	magzat: a méhen belül fejlődő emberi lény a terhesség 12. hetétől.
	
	
Az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárások általános feltételei

166. §

(1) Emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárásként (a továbbiakban: reprodukciós eljárás)
a)	testen kívüli megtermékenyítés és embrió beültetés;
b)	a házastárs, illetve élettárs ivarsejtjeivel vagy adományozott ivarsejttel végzett mesterséges ondóbevitel;
c)	ivarsejt adományozásával történő testen kívüli megtermékenyítés és embrió beültetés;
d)	embrió adományozással végzett embrió beültetés, valamint;
e)	a női ivarsejt megtermékenyülését, illetőleg megtermékenyíthetőségét, valamint a megtermékenyített ivarsejt megtapadását, fejlődését elősegítő egyéb módszer
alkalmazható.
(2) Reprodukciós eljárás során történő megtermékenyítéshez, illetőleg embrió-beültetéshez kizárólag emberi ivarsejt, illetve embrió használható fel.
	(3) Holttestből vagy halott magzatból származó ivarsejt reprodukciós eljáráshoz nem alkalmazható.
	(4) Az ivarsejtek, illetőleg az embriók adományozására a 170-174. §-okban, illetve a 175-179. §-okban foglalt rendelkezések irányadók.


167. §

	(1) Reprodukciós eljárás házastársi vagy különneműek közötti élettársi kapcsolatban álló személyeknél végezhető el, amennyiben bármely félnél fennálló egészségi ok (meddőség) következtében a kapcsolatból természetes úton nagy valószínűséggel egészséges gyermek nem származhat. 
	(2) A reprodukciós eljárás egyedülálló nőnél is folytatható, ha az a női ivarsejt megtermékenyítésével a házasság felbontása iránti keresetlevél benyújtását, illetve a házastárs (élettárs) halálát megelőzően megkezdődött. Nem folytatható egyedülálló nőnél a reprodukciós eljárás, ha ennek lehetőségét a házastársak (élettársak) a házastárs (élettárs) halálát, illetőleg a házassági bontókereset benyújtását megelőzően tett és egyidejűleg az egészségügyi szolgáltató rendelkezésre bocsátott, együttes írásbeli nyilatkozatukkal előzetesen kizárták.
	(3) Az (1)-(2) bekezdésekben meghatározott esetekben reprodukciós eljárás csak akkor végezhető, ha a meddőség egyéb kezelési módszerei eredménytelennek bizonyultak, és az alkalmazott eljárással orvosilag megalapozott esélye van egészséges gyermek fogamzásának és megszületésének.
	(4) Reprodukciós eljárás megfelelő szakorvosi javaslatra, az eljárás lefolytatására kiadott működési engedély alapján jogosult egészségügyi szolgáltatónál végezhető.
	
	
168. §

(1) Reprodukciós eljárás - egyedül álló nő esetén annak folytatása - a házastársak, illetőleg élettársak együttes, illetve a 167. § (2) bekezdés szerinti egyedül álló nő írásbeli kérelmére végezhető. A kérelmet teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba kell foglalni.
(2) A beavatkozás megkezdését megelőzően a beavatkozást végző orvos, illetőleg orvoscsoport tagja az egyidejűleg személyesen megjelent kérelmezőket az adott esetben elvégezhető reprodukciós eljárásról szóban és írásban tájékoztatja. A tájékoztatásnak ki kell terjednie különösen:
a)	az eljárás orvosi indikációjára;
b)	az elvégezhető beavatkozás természetére, az alkalmazása során szükségessé váló esetleges újabb vagy további orvosi beavatkozásokra;
c)	a beavatkozás elvégzéséhez szükséges előzetes gyógyszeres kezelések hatásaira;
d)	a beavatkozásnak a születendő gyermekre, illetve az érintettre gyakorolt hatásaira, esetleges kockázataira;
e)	az eljárás alkalmazásától várható eredményre;
f)	az alkalmazható eljárás igénybevételének várható költségeire;
g)	az eljárás alkalmazására vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre.
(3) A (2) bekezdés szerinti tájékoztatás során a betegek tájékoztatására vonatkozó, e törvényben foglalt általános szabályok is megfelelően irányadóak azzal, hogy a beteg jogállása a beavatkozásban közvetlenül részt nem vevő házastársat, élettársat is megilleti. Több, a 166. § (1) bekezdése szerinti reprodukciós eljárás alkalmazhatósága esetén a tájékoztatásnak valamennyi elvégezhető eljárásra ki kell terjednie és az alkalmazandó eljárásra vonatkozó konkrét orvosi javaslatot is magában kell foglalnia.
(4) A reprodukciós eljárás csak a kérelmezők - tájékoztatásukat követően tett - írásbeli, házastársak, illetve élettársak esetén pedig- együttes írásbeli beleegyező nyilatkozata alapján kezdhető meg.
(5) Az (1), illetve a (4) bekezdésben foglalt jognyilatkozatok tételére kizárólag cselekvőképes személy jogosult.


169. §

(1) A reprodukciós eljárások végzésére jogosult egészségügyi szolgáltatók működésének szakmai feltételeit, az egyes beavatkozások alapjául szolgáló egészségügyi indikációk körét, valamint az egészségügyi beavatkozások végzésének részletes szakmai szabályait a népjóléti miniszter rendeletben határozza meg.
(2) Reprodukciós eljárások végzésére működési engedély csak olyan egészségügyi szolgáltató részére adható, amely egyidejűleg megfelel az ivarsejtek, illetőleg az embriók fagyasztva tárolására vonatkozó, külön jogszabályban meghatározott szakmai feltételeknek is.


Ivarsejt adományozás és -letét

170. §

(1) Reprodukciós eljárás végzéséhez, illetve orvostudományi kutatás céljából ivarsejt adományozható, amely kizárólag az adományozás szerinti célra használható fel.
(2) Egyazon reprodukciós eljárás végzése során csak azonos személy által adományozott ivarsejtek használhatóak.
(3) Ivarsejt adományozásáért ellenérték nem kérhető és nem adható. Az adományozónak az adományozással összefüggő szükséges és igazolt költségeit, valamint jövedelem kiesését - a népjóléti miniszter rendeletében meghatározott körben és feltételek mellett - meg kell téríteni.


171. §

	(1) Ivarsejtet bármely - reprodukciós eljárás céljából történő adományozás esetén 35. életévét be nem töltött - cselekvőképes személy adományozhat, aki megfelel a külön jogszabályban meghatározott feltételeknek.
	(2) Ivarsejtet reprodukciós eljárás végzésére, illetve ivarsejt kutatására jogosult egészségügyi szolgáltatónak, illetőleg kutatóhelynek lehet közvetlenül felajánlani. Reprodukciós eljárás vagy kutatás végzésére nem jogosult természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiség nélküli más szervezet a neki vagy másnak adományként felajánlott emberi ivarsejtet, illetőleg az azt tartalmazó anyagot nem fogadhatja el, azon tulajdonjogot nem szerezhet. 
	(3) A (2) bekezdés szerinti felajánlás az adományozónak az ivarsejt elfogadására jogosult egészségügyi szolgáltatóhoz vagy kutatóhelyhez intézett írásbeli adományozó nyilatkozatával és az intézményben az ivarsejtet tartalmazó anyag levétele céljából történő személyes megjelenésével történik. Reprodukciós eljárás érdekében történő adományozás esetén az adományozó nyilatkozatnak tartalmaznia kell az adományozó nevét (családi és utónév, leánykori név), anyja leánykori nevét, lakcímét, születési idejét, nemét, külsődleges testi jegyeit, a felajánló előtt ismert megbetegedéseit.
(4) A felajánlás szerinti egészségügyi szolgáltató a reprodukciós eljárás céljából adományozott ivarsejtek levételét megelőzően intézkedik a nála személyesen megjelent adományozó előzetes orvosi vizsgálatáról és az adományozót szóban tájékoztatja az adományozás céljáról és feltételeiről. Az adományozónak a személyes megjelenés során hitelt érdemlő módon igazolnia kell a közölt személyes adatok helytállóságát.
(5) A (3)-(4) bekezdésekben foglaltaktól eltérően adományozó nyilatkozat, valamint előzetes orvosi vizsgálat csak az ivarsejtek első ízben történő levételét megelőzően szükséges, amennyiben az ivarsejt-adományozás több alkalommal, folyamatosan történik. Az adományozás folyamatossága az adományozó ismert megbetegedésére vonatkozó tájékoztatási kötelezettségét nem érinti.
(6) Az adományozott ivarsejtek elfogadására jogosult egészségügyi szolgáltató vagy kutatóhely a felajánlást indokolás nélkül visszautasíthatja. Vissza kell utasítani a reprodukciós eljárás céljából tett adományozást, ha:
a)	az adományozó az adományozást kizáró megbetegedésben szenved;
b)	az adományozó a (3) bekezdésben szereplő személyes és különleges adatok közlését megtagadja és az adatokról más hitelt érdemlő módon nem szerezhető tudomás;
c)	az adományozás nem a felajánlás szerinti egészségügyi szolgáltatónál személyes megjelenés során nyert, ivarsejteket tartalmazó anyaggal történik.
(7) Bármely személy vagy szerv köteles a jogosulatlanul, illetőleg jogszerűen, de a (6) bekezdés alapján visszautasított felajánlás során birtokába jutott ivarsejtek, illetve ivarsejtet tartalmazó anyagok haladéktalan megsemmisítéséről gondoskodni.


172. §

(1) A 171. § (3) bekezdése, valamint az adományozó személyes megjelenése és vizsgálata alapján az egészségügyi szolgáltató vagy az ivarsejt adományozás során a kutatóhely tudomására jutott személyes és különleges adatok kezelésére a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény, valamint az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi ...... törvény rendelkezései - a (2)-(4) bekezdésekben foglaltak figyelembevételével - megfelelően irányadóak.
(2) Az egészségügyi szolgáltató az ivarsejtek adományozásával összefüggésben kizárólag a 171. § (3) bekezdésében felsorolt személyes és különleges adatokat kezelheti. Az adatkezelés során a személyes adatok közül a névre és lakcímre vonatkozó adat nem, bármely egyéb adat - személyazonosításra alkalmatlan módon - a (3) bekezdésben meghatározottak részére továbbítható. Az egészségügyi szolgáltató a tudomására jutott, de a jogszerű adatkezelés körébe nem tartozó adatok megsemmisítéséről haladéktalanul intézkedik.
(3) A (2) bekezdés szerinti adatkezelés során személyes, illetve különleges adat más, reprodukciós eljárás végzésére jogosult egészségügyi szolgáltató, illetőleg reprodukciós eljárás igénybevételére jogosult személy megkeresésére szolgáltatható ki, a (2) bekezdésben foglalt korlátozások figyelembevételével.
(4) Kutatóhely az ivarsejt adományozásával összefüggésben tudomására jutott adatok közül kizárólag az adományozó egészségi állapotára, megbetegedésére vonatkozó adatot kezelhet. Az adatkezelés joga a jogszerűen kezelhető adatok személyazonosításra nem alkalmas módon történő nyilvántartását, valamint az orvostudományi kutatások céljával, illetőleg eredményével összefüggő továbbítását, illetőleg nyilvánosságra hozatalát foglalja magában. 
	
	
173. §

(1) Az egészségügyi szolgáltató a reprodukciós eljárás céljából adományozással rendelkezésére bocsátott ivarsejteket csak ilyen eljárás elvégzése érdekében és a beavatkozáshoz szükséges mértékben, a (2) bekezdésben foglalt korlátozásra tekintettel szolgáltathatja ki a nála, illetőleg más, reprodukciós eljárás végzésére jogosult egészségügyi szolgáltatónál igénybevett ellátásokhoz.
(2) Az ivarsejtek rendelkezésre bocsátása során biztosítani kell, hogy az ugyanazon ivarsejt adományozótól származó utódok száma különböző személyeknél elvégzett reprodukciós eljárások során se haladja meg a négyet. Egy reprodukciós eljáráshoz csak ugyanazon adományozó ivarsejtjei bocsáthatók rendelkezésre.
(3) Az adományozott ivarsejtek kiadását megelőzően - más egészségügyi szolgáltatónál végzett reprodukciós eljárás esetén a beavatkozást végző intézmény által rendelkezésre bocsátott adatok alapján - az ivarsejt tárolását végző egészségügyi szolgáltató meggyőződik az ivarsejteknek az adott reprodukciós eljárásban történő felhasználhatóságáról, az esetleges biológiai összeférhetetlenségi okok hiányáról. A reprodukciós eljárást kérelmező személyek személyazonosításra alkalmas adatait - amennyiben az a vizsgálat elvégzéséhez szükséges - a vizsgálatot végző rendelkezésére kell bocsátani.
(4) Az ivarsejtek kiadásának körülményeiről, a felhasználás szerint érintett személyek adatairól az ivarsejtek tárolását végző egészségügyi szolgáltató tájékoztatást nem adhat, az adatokat nem továbbíthatja és nem hozhatja nyilvánosságra.
(5) Kutatóhely csak ivarsejtekkel végzett orvostudományi kutatás céljára és kizárólag az ivarsejt átvételére jogosult egészségügyi szolgáltató vagy kutatóhely részére adhat át ivarsejteket. 


174. §

(1) Az egészségügyi szolgáltató az adományozott és általa elfogadott ivarsejteket a felhasználásig fagyasztva tárolja. A ivarsejtek tárolása külön jogszabályban meghatározottak szerint kizárható, illetőleg időtartama korlátozható. A korlátozott időtartamig tárolható ivarsejteket a tárolási idő lejártát követően meg kell semmisíteni.
(2) Egészségügyi okból szakorvosi javaslat alapján, illetőleg egyéb indokolt kérelemre ivarsejtek fagyasztva tárolás céljából cselekvőképes személytől későbbi, a letevő saját felhasználása céljából is átvehetők (ivarsejt letét). Letétként kizárólag a letevő saját és személyesen átadott ivarsejtjei vehetők át.
(3) A letétbe helyezett ivarsejtek a letevő írásbeli rendelkezése alapján, a reprodukciós eljárást végző egészségügyi szolgáltató részére szolgáltathatók ki. A letevő írásbeli kérelmére az ivarsejteket a tárolási idő lejárta előtt meg kell semmisíteni.
(4) Az ivarsejtek tárolása során a különböző donoroktól származó, az azonos donoroktól nem egyidejűleg levett, a különböző célból adományozott ivarsejtek, valamint az ivarsejt letét céljából tárolt különböző ivarsejtminták nem keverhetők össze.
(5) A tárolt ivarsejtekről, azok kiadásáról, felhasználásáról, illetőleg megsemmisítéséről folyamatos nyilvántartást kell vezetni. A nyilvántartás érdekében a tárolás során az ivarsejteket személyazonosításra alkalmas, kutatási célból végzett tárolás esetén személyazonosításra nem alkalmas módon, tárolási egységenként, azonosítási kóddal kell ellátni.


Embrió adományozás és -letét

175. §

(1) Reprodukciós eljárás során testen kívül létrejött és be nem ültetett embrióval kapcsolatos rendelkezés jogát az embriót létrehozó házastársak (élettársak) - a családi állapotukban, illetőleg élettársi kapcsolatukban bekövetkezett változástól függetlenül - valamelyik fél haláláig közösen gyakorolják, rendelkezési jogáról azonban bármelyik fél közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban lemondhat. Véleményeltérés esetén az embrió letét szabályait kell megfelelően alkalmazni.
(2) Az ivarsejt adományozás révén testen kívül létrehozott embrió feletti rendelkezési jog az ivarsejt felhasználása szerinti reprodukciós eljárásban részt vevő házastársakat (élettársakat) együttesen illeti meg, az (1) bekezdésben meghatározott feltételek egyidejű figyelembevételével.
(3) Az (1) - (2) bekezdések szerinti rendelkezés joga az embriónak a saját célú esetleges későbbi felhasználás érdekében történő letételéről (embrió letét) szóló döntést, vagy más személyeknél végzendő reprodukciós eljáráshoz (embrió adományozás), illetőleg orvostudományi kutatás céljára történő felajánlását foglalja magában. Megfelelő rendelkezés - vagy annak ismerete - hiányában az egészséges embrió letételének szándékát kell vélelmezni.

176. §

(1) Az embrió felajánlása a rendelkezésre jogosultak írásbeli nyilatkozatával történhet, amely tartalmazza a felajánlás célját, valamint - az embrió adományozás céljából történő felajánlása esetén - az embriót létrehozó ismert személyek életkorát, külsődleges testi jegyeit, a nyilatkozattevő előtt ismeretes megbetegedéseit.
(2) Az embrió felajánlására, illetőleg visszautasítására a 171. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezések megfelelően irányadóak.
(3) A felajánlás szerinti egészségügyi szolgáltató, illetőleg kutatóhely a felajánlott embriót visszautasíthatja, amennyiben a felajánlásnak megfelelő cél szerint alkalmazni a felhasználhatóság időtartama alatt valószínűsíthetően nem tudja, a (4) bekezdés szerinti felhasználásáig azonban megőrzéséről és tárolásáról köteles gondoskodni. Vissza kell utasítani az adományozás céljából tett felajánlást, ha nem valószínűsíthető, hogy az embrióból egészséges gyermek fejlődhet.
(4) Bármely szerv vagy személy a jogosulatlanul, illetőleg a jogszerűen, de a (3) bekezdés szerint visszautasított felajánlás alapján birtokába jutott embriónak az arra jogosult más egészségügyi szolgáltatónál, illetve kutatóhelynél történő elhelyezéséről köteles intézkedni. Károsodott embrió kizárólag kutatóhelynek adható át. A más jogosult által át nem vett embrió megőrzéséről, károsodott embrió esetén a megsemmisítéséről - az (5) bekezdésre is figyelemmel - a birtokos gondoskodik.
(5) Az embrió birtoklására nyilvánvalóan jogosulatlan személytől vagy szervtől a felajánlásának elfogadására jogosult bármely egészségügyi szolgáltató, illetőleg kutatóhely az életképes embriót köteles átvenni, és az embrióval való rendelkezésre jogosultak 175. § (3) bekezdése szerinti rendelkezése vagy vélelmezett szándéka szerint eljárni.


177. §

(1) Az egészségügyi szolgáltató, illetőleg a kutatóhely az embriók adományozási, illetve kutatási célra történő felajánlásával összefüggésben tudomására jutott személyes és különleges adatokat az ivarsejtek adományozásával kapcsolatos adatkezelésre vonatkozó, e törvényben foglalt rendelkezések megfelelő alkalmazásával kezelheti azzal, hogy az embrió adományozásra irányuló eljárás tekintetében kizárólag a 176. § (1) bekezdésében felsorolt adatok kezelhetőek.
(2) Az embrióadományozásra irányuló eljárás során nem tekinthető jogszerűtlennek az az adatkezelés, amely az embriók, illetőleg az ivarsejtek adományozásával összefüggésben jogszerűen az egészségügyi szolgáltató tudomására jutott és legalább az egyik eljárásban kezelhető személyes és különleges adatok összekapcsolásával történik.
	

178. §

(1) Az adományozás, valamint kutatás céljából felajánlott embrió kiadására, az embrióknak az egészségügyi szolgáltatónál történő tárolására, valamint az embrió letétre a 173. § (1) és (4)-(5) bekezdéseiben, a 174. § (1)-(3), és (5) bekezdéseiben foglalt rendelkezéseket - a (2)-(3) bekezdésekben foglalt eltéréssel - kell megfelelően alkalmazni.
(2) Az embrió letétele a hozzá-kapcsolódó rendelkezési jog gyakorlására jogosult intézkedése vagy e törvény szerint vélelmezett szándéka alapján lehetséges. Az embrió letételéhez a letét alapjául szolgáló egészségügyi ok megjelölése vagy egyéb indokolás nem szükséges.
(3) A letett embrió - bármelyik fél halálának, illetőleg rendelkezési jogáról történő lemondásának esetét kivéve - kizárólag a rendelkezési jog jogosultjainak egybehangzó írásbeli nyilatkozata alapján adható ki.
(4) Az adományozás céljából felajánlott embrió legfeljebb 5 évig tárolható, de ez az időtartam egy alkalommal, további 5 évvel meghosszabbítható. A letétbe helyezett embrió tárolásának leghosszabb időtartama 10 év. A fel nem használt embrió a fagyasztva tárolás határidejének letelte előtt - az embrió valószínű károsodásának esetét kivéve - nem semmisíthető meg. A határidő leteltét követően az egészségügyi szolgáltató az embriót megsemmisíti vagy tudományos kutatás céljára - a reprodukciós eljárásban történő felhasználás lehetőségének kizárásával - felhasználhatja, illetve ilyen célból arra jogosult kutató intézetnek átadhatja.




179. §

	(1) Ivarsejt, illetőleg embrió adományozás eredményeként fogant, illetve született gyermeknek joga, hogy a nagykorúságának elérését követően fogamzásának, születésének körülményeit a rendelkezésre bocsátható adatok [172. § (2)-(3) bekezdés] körére kiterjedő módon megismerje.
	(2) Az (1) bekezdés szerinti tájékoztatást a gyermek vérszerinti szülője, illetőleg a nagykorúságának elérését közvetlenül megelőzően törvényes képviselőjének minősülő személy jogosult megadni. 
	(3) Az (1) bekezdés szerint fogant, illetve született gyermek vérszerinti szülőjének az ivarsejt felhasználására, illetve az embrió beültetésére irányuló reprodukciós eljárást kérelmezőket kell tekinteni. A testen kívül létrejött embriót a méhmagzat jogállása a beültetés napjától illeti meg. 


Embriókkal, ivarsejtekkel végezhető kutatások, 
vizsgálatok és beavatkozások

180. §

(1) Embriókkal, illetve ivarsejtekkel az ETT engedélye alapján, az engedélyben meghatározott dokumentációs rendnek és az egyidejűleg jóváhagyott kutatási tervnek megfelelően, a kutatás célja szerinti szakmai feltételekkel rendelkező egészségügyi szolgáltatónál vagy más kutatóhelyen végezhető kutatás.
(2) Embriót, ivarsejtet kutatási célra felhasználni kizárólag a 159. § (1) bekezdésében meghatározott kutatási célok érdekében lehet.
(3) Embrió kutatási célból nem hozható létre, kutatáshoz csak a reprodukciós eljárások során létrejött embriót szabad felhasználni az arra jogosultak rendelkezése alapján vagy az embrió károsodása esetén. 
(4) Embrió állat szervezetébe nem ültethető, emberi és állati ivarsejtek egymással nem termékenyíthetőek meg.
(5) Reprodukciós eljárás vagy más egészségügyi szolgáltatás, illetve orvostudományi kutatás során embriót több embrió vagy - a 182. § (1)-(2) bekezdéseiben foglalt kivétellel - a fogamzással kialakult tulajdonságoktól eltérő vagy további sajátossággal rendelkező egyed léthozatalára felhasználni nem lehet, egymással genetikailag megegyező egyedek nem hozhatók létre. 





181. §

(1) Azon embrió, amellyel kutatást végeztek, emberi szervezetbe nem ültethető be, kutatáshoz felhasznált ivarsejt reprodukciós eljárás végzéséhez nem alkalmazható. A kutatás során felhasznált embrió - a fagyasztva tárolás idejét nem számítva - legfeljebb 14 napig tartható életképes állapotban, a kutatás tartamát is figyelembe véve. 
(2) E törvény alkalmazása szempontjából nem minősül embriókutatásnak a diagnosztikai vagy gyógykezelési célból, valamint az embrió visszaültetésre vagy beültetésre való alkalmasságának megállapítása érdekében végzett vizsgálat.


182. §

(1) Az utód nemének születése előtti megválasztására irányuló eljárások a nemhez kötötten öröklődő megbetegedések felismerésére vagy a megbetegedések kialakulásának megelőzésére végezhetőek.
(2) Az embrió (1) bekezdésben foglaltaktól különböző genetikai jellemzői a születendő gyermek várható betegségének megelőzése, illetőleg kezelése céljából változtathatóak meg, a cél szerint feltétlenül szükséges mértékben és módon.
(3) Az embrió sejtjeit szétválasztani kizárólag a születendő gyermek valószínűsíthető megbetegedésének, az embrió károsodásának megállapítása érdekében lehet.
(4) Az (1)-(3) bekezdésekben meghatározott eljárások az embriót létrehozó házastársak (élettársak) - tájékoztatásukat követően tett - írásbeli beleegyező nyilatkozata alapján, reprodukciós eljárás végzésére jogosult egészségügyi szolgáltatónál alkalmazhatóak.


Embriók, magzatok számának csökkentése többes terhességben

183. §

	(1) Többes terhesség fennállása esetén egyes embriók (magzatok) orvosilag valószínűsíthető életképtelenséggel járó fejlődési rendellenessége vagy az élettel összeegyeztethető, de súlyos és gyógyíthatatlan fogyatékosságot okozó károsodása miatt méhen belüli beavatkozással a terhesség az egészséges embriók (magzatok) kihordására korlátozható.
	(2) A terhesség megtartása, egészséges gyermek(ek) világrahozatala, illetőleg az embrióknak (magzatoknak) az anya életét vagy testi épségét nem veszélyeztető biztonságos kihordása érdekében a többes terhességben kihordandó embriók (magzatok) száma valamennyi embrió (magzat) épsége esetén is korlátozható.
	(3) Az (1) bekezdésben meghatározott esetben - az illetékes genetikai tanácsadó javaslatára - a magzatok számának méhen belüli korlátozására a terhesség 20. hetéig, a diagnosztikus eljárás elhúzódása esetén 24. hetéig kerülhet sor. A (2) bekezdésben foglaltak alapján a kihordandó embriók (magzatok) száma - szakorvosi javaslatra - a terhesség 12. hetéig, a többes terhesség korábbi diagnózisát befolyásoló ok fennállása esetén a 14. hetéig csökkenthető.
	(4) Az embriók (magzatok) számának méhen belüli csökkentésére irányuló eljárás során a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: Mtv.) rendelkezései az e törvényben nem szabályozott kérdések tekintetében megfelelően irányadóak. Az e törvényben foglalt rendelkezések nem érintik a magzatok számának az Mtv. szerint a terhességmegszakítás indokaként figyelembe vehető egyéb feltételek alapján történő csökkentésének lehetőségét. 


Művi meddővététel

184. §

(1) A nemző-, illetőleg fogamzásképességet megakadályozó művi meddővététel családtervezési célból, illetve egészségügyi indokból az érintett nő vagy férfi írásbeli kérelme alapján, megfelelő szakorvosi vélemény alapján, illetve javaslatra végezhető.
(2) Családtervezési célból a művi meddővététel iránti kérelem benyújtására 30. életévét betöltött vagy három vér szerinti gyermekkel rendelkező, cselekvőképes, illetve korlátozottan cselekvőképes személy jogosult. A korlátozottan cselekvőképes személy kérelmének érvényességéhez törvényes képviselője, valamint a gyámhatóságnak a hozzájárulása szükséges.
(3) Családtervezési célból művi meddővététel kizárólag magyarországi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező magyar állampolgár kérelmére végezhető el.
(4) A művi meddővététel elvégzésére a kérelem benyújtását követő 3 hónap elteltével kerülhet sor, kivéve, ha a beavatkozás soron kívüli elvégzését szülészeti vagy más műtéti esemény lehetővé és indokolttá teszi. A beavatkozás megkezdését megelőzően a beavatkozást végző egészségügyi szolgáltató kijelölt orvosa a kérelmezőt - házasságban, illetve élettársi kapcsolatban élő kérelmező esetén a házastársat (élettársat) is - tájékoztatja a fogamzásgátlás egyéb lehetőségeiről, valamint a beavatkozás jellegéről, lehetséges kockázatairól és következményeiről.


X. fejezet

PSZICHIÁTRIAI BETEGEK GYÓGYKEZELÉSE ÉS GONDOZÁSA


185. §

E fejezet alkalmazásában:

a)	pszichiátriai intézet: minden olyan egészségügyi szolgáltatást vagy azt is nyújtó intézmény, amely pszichiátriai betegek ellátását, továbbá felügyeletét, gondozását napi 24 órán át biztosítja, függetlenül az intézmény által nyújtott egyéb szolgáltatásoktól, fenntartójától és elnevezésétől. A 186-192. § tekintetében pszichiátriai intézetnek minősül a pszichiátriai betegek járóbeteg szakellátását végző pszichiátriai intézet, a pszichiátriai betegek otthona, valamint rehabilitációs intézete is. A pszichiátriai betegek otthonára és rehabilitációs intézetére vonatkozó eltérő szabályokat külön jogszabály állapítja meg. Külön jogszabály tartalmazza a büntetőeljárás során elrendelt kényszergyógykezelést, ideiglenes kényszergyógykezelést és elme-megfigyelést végző szervre vonatkozó eltérő szabályokat;
b)	veszélyeztető magatartás: a beteg - tudatállapotának zavara következtében - saját vagy mások életére, testi épségére, egészségére jelentős veszélyt jelenthet és a megbetegedés jellegére tekintettel a sürgős intézeti gyógykezelésbe vétel nem indokolt;
c)	közvetlen veszélyeztető magatartás: a beteg - tudatállapotának akut zavara következtében - saját vagy mások életére, testi épségére, egészségére közvetlen és súlyos veszélyt jelent.


1. cím
Pszichiátriai betegek jogaira vonatkozó különös szabályok

186. §

	(1) A pszichiátriai beteg személyiségi jogait egészségügyi ellátása során - helyzetére való tekintettel - fokozott védelemben kell részesíteni.
	(2) A pszichiátriai betegnek a 6-25. § szerinti jogai - egészségügyi ellátása során - csak az e törvényben foglaltak szerint, a feltétlenül szükséges mértékben és ideig, továbbá - a 190. §-ban foglalt kivétellel - abban az esetben korlátozhatók, ha a beteg veszélyeztető vagy közvetlen veszélyeztető magatartást tanúsít. Az emberi méltósághoz való jog azonban ebben az esetben sem korlátozható.


187. §

Minden pszichiátriai beteg jogosult arra, hogy 
a)	pszichiátriai gyógykezelése lehetőség szerint családi, illetőleg lakókörnyezetében, továbbá
b)	pszichiátriai gyógykezelésére az állapotának megfelelő és a többi beteg fizikai biztonságát védő, a lehető legkevésbé hátrányos és kellemetlen módszerrel, illetve 
c)	pszichiátriai gyógykezelése során korlátozó, vagy kényszerítő intézkedés alkalmazására, valamint korlátozó feltételek közötti elhelyezésére csak feltétlenül indokolt esetben 
kerüljön sor.


188. §

	(1) A pszichiátriai beteg gyógykezeléshez való beleegyezésére az általános szabályok az irányadók (15-19. §). A 193. § b) és c) pontja alapján indult eljárásban felvett beteg esetében addig, ameddig a beteg veszélyeztető vagy közvetlenül veszélyeztető magatartást tanúsít, el lehet tekintetni a beteg beleegyezésétől, de a tájékoztatást ilyen esetben is a lehetőséghez képest meg kell kísérelni. 
	(2) A pszichiátriai intézetbe felvett beteget a 13. § szerinti általánosan előírt tájékoztatáson túlmenően tájékoztatni kell jogairól, különös tekintettel a bírósági eljárás lényegére, a betegnek azzal kapcsolatos jogaira.
	(3) A veszélyeztető vagy közvetlen veszélyeztető magatartás megszűnése után a beteget az általános szabályok szerint (13. §) részletesen tájékoztatni kell. 


189. §

	(1) Személyes szabadságában bármely módon csak a veszélyeztető vagy közvetlen veszélyeztető magatartású beteg korlátozható. A korlátozás csak addig tarthat, illetőleg olyan mértékű és jellegű lehet, amely a veszély elhárításához feltétlenül szükséges.
	(2) A korlátozás elrendelésére a 10. § (4) bekezdése az irányadó. Kivételesen indokolt esetben, állandó orvosi felügyelet hiányában, ideiglenesen szakápoló is elrendelheti a korlátozást. A korlátozásról az orvost haladéktalanul értesíteni kell, akinek 2 órán belül azt jóvá kell hagynia. Ennek hiányában a korlátozást haladéktalanul meg kell szüntetni.


190. §

A pszichiátriai beteg esetében kivételesen korlátozható a betegnek az egészségügyi dokumentáció megismeréséhez való joga, ha alapos okkal feltételezhető, hogy a beteg gyógyulását nagymértékben veszélyeztetné, vagy más személy személyiségi jogait sértené az egészségügyi dokumentáció megismerése. A korlátozás elrendelésére kizárólag orvos jogosult.


191. §

	(1) A 189-190. §-ban foglalt korlátozások elrendeléséről a betegjogi képviselőt és a beteg törvényes vagy meghatalmazott képviselőjét haladéktalanul értesíteni kell. 
	(2) Az e fejezetben foglalt betegjogi korlátozásokat részletesen dokumentálni és indokolni kell. 


192. §

	(1) A betegnek joga van a terápiás foglalkoztatáshoz, de sem terápiás, sem egyéb munka végzésére nem lehet kényszeríteni
	(2) Lehetővé kell tenni, hogy a beteg önként részt vehessen az intézet fenntartását szolgáló munkák végzésében is, ha ettől állapotának javulása remélhető.
	(3) A beteget munkájáért díjazásban kell részesíteni a népjóléti miniszter rendeletében foglaltaknak megfelelően.


2. cím
Pszichiátriai betegek intézeti gyógykezelése

193. §

Pszichiátriai betegek intézeti gyógykezelésbe vételének
a)	a beteg beleegyezésével vagy a 16. § (1)-(2) bekezdés szerinti személy kérelmére (a továbbiakban: önkéntes gyógykezelés),
b)	azonnali intézeti gyógykezelést szükségessé tevő közvetlen veszélyeztető magatartás esetén, az azt észlelő orvos intézkedése alapján (a továbbiakban: sürgősségi gyógykezelés),
c)	a bíróság kötelező intézeti gyógykezelést elrendelő határozata alapján (a továbbiakban: kötelező gyógykezelés)
van helye.


Az önkéntes gyógykezelés

194. §

	(1) A gyógykezelés akkor tekinthető önkéntesnek, ha abba a cselekvőképes beteg a pszichiátriai intézetbe történő felvétele előtt írásban beleegyezett.
	(2) A korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen beteg a 16. § (1)-(2) bekezdésben meghatározott személy kérelmére vehető pszichiátriai intézeti gyógykezelésbe.
	(3) A bíróság az intézeti gyógykezelés indokoltságát és a beleegyezés érvényességét 
a) 	az (1) bekezdés szerinti esetben a beteg, illetve a 16. § (1)-(2) bekezdésben meghatározott személy kérelmére,
b) 	a (2) bekezdés szerinti esetben hivatalból vizsgálja.
	(4) A pszichiátriai intézet, osztály (a továbbiakban együtt: pszichiátriai intézet) vezetője a (3) bekezdés a) pontja szerinti kérelmet köteles haladéktalanul továbbítani a bíróságnak, a (3) bekezdés b) pontja szerinti esetben pedig a felvételről haladéktalanul értesíti a bíróságot. 
	(5) A bíróság az értesítés beérkezésétől számított 72 órán belül megvizsgálja, hogy az önkéntes gyógykezelés feltételei fennállnak-e. A bíróság a határozathozatal előtt meghallgatja a beteget, az intézet vezetőjét vagy az általa kijelölt orvost, valamint beszerzi független - a beteg gyógykezelésében részt nem vevő - igazságügyi elmeorvos-szakértő véleményét.
	(6) A (3)-(5) bekezdésekben meghatározott eljárás során, amennyiben a gyógykezelés nem indokolt, a bíróság elrendeli a beteg elbocsátását. Ebben az esetben a beteget a bíróság jogerős határozatának közlésétől számított 24 órán belül el kell bocsátani az intézetből. Az önkéntes gyógykezelés alapjául szolgáló belegyező nyilatkozat, illetve kérelem érvénytelensége esetén - amennyiben annak az e törvényben meghatározott feltételei fennállnak - a bíróság elrendeli a beteg kötelező intézeti gyógykezelését.
	(7) A cselekvőképes beteget kérelmére, a cselekvőképtelen, illetve korlátozottan cselekvőképes beteget a gyógykezelésbe vételét kérő személy kérelmére az intézetből el kell bocsátani. 
	(8) Az önkéntesen felvett beteg nem bocsátható el, ha a gyógykezelés során veszélyeztető vagy közvetlen veszélyeztető magatartást tanúsít és emiatt fennáll az intézeti gyógykezelés szüksége. Ekkor a 196. §-ban szabályozott eljárást kell lefolytatni.




195. §

	(1) A 194. § (1)-(2) bekezdése szerinti esetben a bíróság a kötelező intézeti gyógykezelés szükségességét időszakosan felülvizsgálja. A felülvizsgálatra pszichiátriai fekvőbeteg-gyógyintézetben harminc naponként, pszichiátriai betegek rehabilitációs intézetében hatvan naponként, pszichiátriai betegek otthonában hat hónaponként kerül sor.
	(2) A 194. § (1) bekezdése szerinti esetben a bíróság általi felülvizsgálatra csak akkor kerülhet sor, ha ez ellen a beteg nem tiltakozott.


Sürgősségi gyógykezelés

196. §

	(1) Ha a beteg pszichés állapota, illetve szenvedélybetegsége következtében közvetlen veszélyeztető magatartást tanúsít és ez csak azonnali pszichiátriai intézeti gyógykezelésbe vétellel hárítható el, az észlelő orvos közvetlenül intézkedik a beteg megfelelő pszichiátriai intézetbe szállításáról. A beteg beszállításához szükség esetén a rendőrség közreműködik.
	(2) A beteg felvételét követően a pszichiátriai intézet vezetője 24 órán belül a bíróság értesítésével kezdeményezi a beszállítás indokoltságának megállapítását és a kötelező pszichiátriai intézeti gyógykezelés elrendelését.
	(3) A bíróság az értesítés kézhezvételétől számított 72 órán belül határozatot hoz. A bíróság határozatának meghozataláig a beteg ideiglenesen az intézetben tartható. 
	(4) A határozat meghozataláig elsősorban a heveny veszélyeztető magatartás megszüntetésére vagy a gyors állapotromlás megelőzésére kell törekedni. A szakmailag lehetséges mértékben és módon kerülni kell az olyan beavatkozások elvégzését, amelyek lehetetlenné teszik, hogy a bíróság a személyes meghallgatás során a beteg pszichés állapotát megítélje. Amennyiben erre mégis sor kerül, azt részletesen dokumentálni és indokolni kell.
	(5) A bíróság a sürgősséggel felvett beteg esetében akkor rendeli el a kötelező gyógykezelést, ha a beteg veszélyeztető magatartást tanúsít és fennáll az intézeti gyógykezelés szükségessége.
	(6) A bíróság a határozathozatal előtt meghallgatja a beteget, az intézet vezetőjét vagy az általa kijelölt orvost, valamint beszerzi egy független - a beteg gyógykezelésében részt nem vevő - igazságügyi elmeorvos-szakértő véleményét.
	(7) A bírósági eljárást a sürgősséggel felvett betegnél akkor is le kell folytatni, ha a beteg a határozat meghozataláig beleegyezését adta az intézeti gyógykezeléshez.
	(8) A bíróság a gyógykezelés szükségességét harmincnaponként felülvizsgálja.
	(9) A pszichiátriai intézetből el kell bocsátani a beteget, ha intézeti gyógykezelése a továbbiakban nem indokolt. 


Kötelező gyógykezelés

197. §

	(1) A bíróság annak a betegnek a kötelező intézeti gyógykezelését rendeli el, aki pszichiátriai megbetegedése vagy szenvedélybetegsége következtében veszélyeztető magatartást tanúsít, de sürgősségi gyógykezelése nem indokolt. 
	(2) A kötelező gyógykezelés elrendelésére irányuló eljárást az annak szükségességét megállapító pszichiátriai gondozóintézet szakorvosa a bíróság értesítésével kezdeményezi és javaslatot tesz a gyógykezelést végző pszichiátriai intézetre.
	(3) A bíróság az értesítés kézhezvételétől számított 15 napon belül határoz a kötelező intézeti gyógykezelés elrendeléséről.
	(4) A bíróság a határozat meghozatala előtt meghallgatja a beteget és a meghallgatásra idézett független - a beteg gyógykezelésében részt nem vevő - igazságügyi elmeorvos-szakértőt, valamint az eljárást kezdeményező szakorvost.
	(5) Ha a beteg a bíróság idézésére nem jelenik meg, a bíróság elrendelheti elővezetését. Egyéb kényszerítő eszköz azonban nem alkalmazható. 
	(6) Ha a bíróság elrendeli a beteg kötelező intézeti gyógykezelését és a beteg a jogerős határozat kézhezvételétől számított három napon belül nem jelenik meg a végzésben megjelölt pszichiátriai intézetben, az eljárást kezdeményező orvos intézkedik a beteg beszállítása iránt. A beteg beszállításához a rendőrség szükség esetén közreműködik.
	(7) A bíróság a kötelező intézeti gyógykezelés szükségességét a 195. § szerint meghatározott időszakonként felülvizsgálja.
	(8) A kötelező intézeti gyógykezelésre kötelezett beteget az intézetből el kell bocsátani, ha gyógykezelése már nem indokolt. 


Közös eljárási szabályok

198. §

	(1) A bíróság az e fejezetben szabályozott eljárások során nemperes eljárásban jár el. Ha e törvényből, illetve az eljárás nemperes jellegéből más nem következik, a bírósági eljárásban a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény szabályait kell megfelelően alkalmazni. 
	(2) Az e fejezetben szabályozott nemperes eljárások tárgyi költségmentesek.
	(3) A kötelező pszichiátriai gyógykezelés elrendelésére irányuló eljárásra a beteg lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti helyi bíróság illetékes. A pszichiátriai intézeti gyógykezelés felülvizsgálatára vonatkozó eljárásban a pszichiátriai intézet székhelye szerinti helyi bíróság illetékes.
	(4) A bírósági eljárásban biztosítani kell a beteg megfelelő képviseletét. A beteg képviseletére a beteg vagy törvényes képviselője meghatalmazása alapján a betegjogi képviselő is jogosult. Ha a betegnek az eljárás során nincs törvényes vagy meghatalmazott képviselője, részére a bíróság ügygondnokot rendel ki.
	(5) A beteg képviseletét ellátó betegjogi képviselő vagy ügygondnok köteles a beteget a bírósági meghallgatás előtt felkeresni, tájékozódni a beszállítás körülményeiről és tájékoztatni az eljárással kapcsolatos jogairól. 
	(6) A meghallgatást szükség esetén a bíróság hivatalos helyiségén kívül is meg lehet tartani.
	(7) Az eljárás során hozott határozat ellen a közléstől számított 8 napon belül lehet fellebbezni. 
	(8) A sürgősségi gyógykezelés során a kötelező intézeti gyógykezelést elrendelő határozat ellen benyújtott fellebbezésnek a határozat végrehajtására nincs halasztó hatálya.
	(9) Ha a bíróság az eljárás során a beteg gondnokság alá helyezését tartja indokoltnak, ezt közli a beteg lakóhelye szerint illetékes gyámhatósággal.


XI. fejezet

SZERV- ÉS SZÖVETÁTÜLTETÉS


199. §

E fejezet alkalmazásában :

a)	szövet: az emberi test bármely része, ide nem értve 
aa)	a spermiumot és a petesejtet,
ab)	az embriót és a magzatot,
ac)	a vért és a véralkotórészt;
b)	szerv: az emberi test olyan része, amely szövetek meghatározott szerkezetű egysége és amelyet - egészben történő eltávolítása esetén - a szervezet nem képes regenerálni;
c)	szerv- és szövetátültetés: szerv és szövet eltávolítása emberi testből, valamint annak más élő személy testébe történő beültetése;
d)	donor: az a személy, aki szervet, szövetet adományoz más személybe való átültetés céljából, illetve akinek testéből halála után szervet vagy szövetet távolítanak el más személy testébe történő átültetés céljából;
e)	recipiens: az a személy, akinek testébe más személyből eltávolított szervet, illetve szövetet ültetnek át gyógykezelés céljából;
f)	agyhalál: az agy - beleértve az agytörzset is - működésének teljes és visszafordíthatatlan megszűnése;
g)	halál: amikor a légzés, a keringés és az agyműködés teljes megszűnése miatt a szervezet visszafordíthatatlan felbomlása megindul.


200. §

	(1) Átültetés céljára elsősorban halottból eltávolított szervet és szövetet kell felhasználni.
	(2) Tilos emberi szervet, szövetet bármilyen célú felhasználás céljára reklámozni.
	(3) Tartósan tárolható, átültetés céljára felhasználható, élőből vagy halottból eltávolított szerveket, szöveteket szerv- és szövetbankban kell tárolni. 
	(4) Szerv és szövet átültetése, valamint tárolása kizárólag a népjóléti miniszter által erre feljogosított egészségügyi intézményben végezhető.
	(5) A szerv- és szövetátültetésre és -tárolásra vonatkozó részletes szabályokat a népjóléti miniszter rendeletben határozza meg.


Szerv, szövet eltávolítása élő személy testéből

201. §

	(1) Minden élő személyből eltávolított szervet, szövetet - a (2) bekezdés szerinti kivételekkel - kórszövettani vizsgálatnak kell alávetni. 
	(2) Nincs szükség a kórszövettani vizsgálatra,
a)	ha az eltávolítás más személy testébe való átültetés céljából történt, 
b)	ha az eltávolítás célja speciális diagnosztikai vizsgálat elvégzése, valamint
c)	a népjóléti miniszter rendeletében meghatározott egyes szervek, szövetek esetén.


202. §

	(1) Élő személy testéből más személy testébe történő átültetés céljára csak a következő szerveket, szöveteket szabad eltávolítani:
a)	olyan páros szerv egyikét, amelynek eltávolítása nem okoz súlyos és maradandó fogyatékosságot,
b)	olyan szerv részletét (szervszegment), amelynek eltávolítása esetén a szerv jelentősebb funkciókiesés nélkül működik tovább;
c)	regenerálódó szövetet.
	(2) Az (1) bekezdés b) pont esetén is a szervátültetésre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. 


203. §

	(1) Szervet, illetve szövetet - az (5) bekezdés kivételével - csak cselekvőképes személy adományozhat.
	(2) Szervet cselekvőképes személy is csak abban az esetben adományozhat, ha a donor a recipiens 
a)	egyeneságbeli rokona;
b)	egyeneságbeli rokonának testvére;
c)	testvére;
d)	testvérének egyeneságbeli rokona.
	(3) Kivételesen a (2) bekezdésben foglalt feltételek hiánya esetén is sor kerülhet szerv adományozására. Ebben az esetben a donor és a recipiens együttes kérelmét a kórházi etikai bizottság vizsgálja meg. Az kórházi etikai bizottság akkor járul hozzá a szervkivételhez, ha meggyőződött róla, hogy a donor és a recipiens között szoros érzelmi kapcsolat áll fenn és az adományozás ellenérték nélkül, valamint kényszertől, fenyegetéstől és megtévesztéstől mentesen történt. 
	(4) A fogvatartott és a sorkatonai szolgálatot töltő személy csak a (2) bekezdés szerinti esetben lehet szervdonor.
	(5) Csontvelő vagy más regenerálódó szövet eltávolítására - kizárólag a (2) bekezdés szerinti hozzátartozó testébe való átültetés céljából - kiskorú személy testéből is sor kerülhet. Ebben az esetben a törvényes képviselő beleegyezése a kórházi etikai bizottság jóváhagyásával válik érvényessé. A kórházi etikai bizottság döntésének meghozatalakor lehetőség szerint a kiskorú személyt is meghallgatja és meggyőződik arról, hogy a kiskorú a beavatkozásnak kényszertől, fenyegetéstől, megtévesztéstől mentesen veti alá magát.


204. §

	(1) Szerv, illetve szövet adományozása kizárólag ellenérték nélkül történhet. 
(2) A donor jogosult az adományozással kapcsolatos jövedelem kiesésének, valamint az adományozásról szóló nyilatkozat megtételével, továbbá az utazással összefüggésben ténylegesen felmerült és igazolt - társadalombiztosítási jogviszonya alapján nem fedezett - költségeinek megtérítésére. E költségeket az állam viseli. 


205. §

Szerv, szövet átültetésének elvégzése előtt a szerv, szövet kivételét, illetve átültetését végző orvosnak dokumentálnia kell, hogy a donornál a szerv, szövet eltávolításának feltételei fennállanak, az orvosi szempontból nem ellenjavallt, a recipiensnél az átültetés indokolt, annak feltételei fennállanak és a szerv átültetésre alkalmas. 


206. §

	(1) A szerv, illetve szövet eltávolítása előtt a donort az általános szabályokon (13. §) túlmenően részletesen tájékoztatni kell a beavatkozással kapcsolatos minden lényeges körülményről, különös tekintettel a szerv, illetve szövet eltávolításának, a szerv hiányának várható hosszú és rövid távú következményeire, valamint arra, hogy a szervdonort halála esetén kötelező boncolásnak kell alávetni. A donor tájékoz-tatását az átültetésben közvetlenül részt nem vevő orvos végzi. 
	(2) Szerv adományozása esetén a donor beleegyezését közokiratba kell foglalni. A közokiratnak a beleegyezés általános követelményein túlmenően a donor arra vonatkozó nyilatkozatát is tartalmaznia kell, hogy az adományozás minden kényszertől, fenyegetéstől és megtévesztéstől mentesen, ellenérték nélkül történt, valamint hogy hozzájárul halála utáni kórboncolásához.
	(3) Szövet adományozása esetén a donor beleegyezését teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. 
	(4) A donor hozzájárulását a szerv, illetve szövet eltávolításáig bármikor, formai kötöttség nélkül visszavonhatja. Az orvos érvényes beleegyezés esetében sem folytathatja a szerv, illetve szövet eltávolításával kapcsolatos beavatkozást, ha eközben olyan helyzet állt elő, hogy ez a donor életét veszélyezteti, illetve egészségkárosodásához vezet.
	(5) A recipienst az általános szabályok (13. §) szerint kell tájékoztatni a beavatkozással kapcsolatos minden lényeges körülményről. A szervrecipienst arról is tájékoztatni kell, hogy 
a)	a szerv adományozása milyen következményekkel járhat a donor egészségi állapotára nézve, valamint hogy 
b)	halála esetén kórboncolásnak kell alávetni. 
	(6) A recipiensnek az átültetésre vonatkozó belegyezését írásba kell foglalni.


207. §

Amennyiben a szerv, illetve szövet eltávolítása következtében a donor egészségében vagy testi épségében károsodott - ide nem értve az eltávolított szerv, szövet hiányából eredő károsodást -, megrokkant vagy meghalt és ez a beavatkozást végző egészségügyi dolgozónak fel nem róható, őt, illetve eltartott hozzátartozóit az állam kártalanítja mindazért a kárért amely a társadalombiztosítás jogviszonya alapján nem térül meg. 


Szerv, szövet eltávolítása halottból

208. §

(1) Halottból szerv, illetve szövet eltávolítására átültetés céljából akkor kerülhet sor, ha az elhunyt életében ez ellen nem tiltakozott. Tiltakozó nyilatkozatot a cselekvőképes személy írásban vagy - amennyiben írásbeli nyilatkozatot egyáltalán nem vagy csak jelentékeny nehézséggel tudna tenni - szóban tehet. Korlátozottan cselekvőképes személy tiltakozó nyilatkozatot törvényes képviselőjének közreműködése nélkül is tehet. A cselekvőképtelen személy helyett tiltakozó nyilatkozatot törvényes képviselője tehet.
	(2) A kezelőorvos a szerv, illetve szövet átültetésére rendelkezésre álló időn belül köteles meggyőződni arról, hogy a beteg életében tett-e tiltakozó nyilatkozatot. Ilyen nyilatkozat hiányában a kezelőorvos köteles a 16. § (1)-(2) bekezdése szerinti személy nyilatkozatát beszerezni az elhunytnak a szerv, szövet eltávolítására vonatkozó feltehető szándékáról. Szaruhártya átültetés céljából történő szerv-, illetve szöveteltávolítás esetén nincs szükség a hozzátartozó nyilatkozatának beszerzésére.
	(3) Amennyiben a 16. § (1)-(2) bekezdése szerinti személy nyilatkozatának beszerzése az átültetésre rendelkezésre álló időn belül nem lehetséges, a tiltakozó nyilatkozat hiányát kell vélelmezni.
(4) Amennyiben az elhunyt kiskorú volt és tiltakozó nyilatkozat nem lelhető fel, a szerv-, szövet eltávolítás csak akkor kezdhető meg, ha ahhoz törvényes képviselője írásban hozzájárult.


209. §

	(1) A szerv, szövet eltávolítása akkor kezdhető meg, ha egy háromtagú orvosi bizottság (a továbbiakban: bizottság) tagjai - véleményüket egymástól függetlenül kialakítva - egybehangzóan, a népjóléti miniszter rendeletében meghatározott módon megállapították az agyhalál beálltát.
	(2) A bizottság tagjai az egészségügyi intézmény vezetője által erre a feladatra kijelölt, kellő gyakorlattal rendelkező és erre irányuló továbbképzésben részt vett szakorvosok.
	(3) A bizottságnak nem lehet tagja az az orvos, aki a szerv, szövet kivételében, átültetésében vagy a recipiens gyógykezelésében részt vesz. 
	(4) A bizottság jegyzőkönyvben rögzíti a klinikai és eszközös vizsgálatok eredményét és a halál valószínű okát.
	(5) Az agyhalál megállapítása után a gépi lélegeztetés, valamint a szervezet egyéb funkcióinak mesterséges fenntartása csak abban az esetben  engedhető meg, ha azt az átültetés céljából felhasználandó szervek, illetve szövetek működőképességének megtartása érdekében végzik.


210. §

A halottból transzplantáció céljára eltávolított, de fel nem használt szerveket, szöveteket kórszövettani vizsgálatnak kell alávetni. 


211. §

Szerv- és szövetátültetés céljára - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - bűncselekmény áldozatából is sor kerülhet szerv és szövet eltávolítására, amennyiben a nyomozó hatóság ahhoz előzetesen hozzájárulását adta. Ebben az esetben a beavatkozás során okozott elváltozásokat részletesen dokumentálni kell.






Szerv és szövet beültetése

212. §

	(1) Azokat a betegeket, akiknél szerv- vagy szövetátültetés orvosilag indokolt, fel kell venni a szerv-, illetve szövettípusonként vezetett országos várólistára. A felvételt a szerv- vagy szövetátültetés indikációját felállító egészségügyi intézmény kezdeményezi. 
	(2) A beteget tájékoztatni kell a várólistán való szerepeltetésével kapcsolatos minden lényeges körülményről. 
	(3) A várólistáról a recipiensek kiválasztása kizárólag a szakmai szabályok szerint történik.
	(4) A várólistára kerülés, a listáról történő kiválasztás szakmai kontrollját és a betegek panaszainak kivizsgálását az egészségügyi hatóság végzi.





XII. fejezet 

A HALOTTAKKAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK


213. §

E fejezet alkalmazásában:

a)	klinikai halál: a légzés, a keringés vagy az agy működésének átmeneti megszűnése, amely nem jelenti a halál vagy az agyhalál beálltát.
b)	agyhalál: az agy - beleértve az agytörzset is - működésének teljes és visszafordíthatatlan megszűnése.
c)	halál: amikor a légzés, a keringés és az agyműködés teljes megszűnése miatt a szervezet visszafordíthatatlan felbomlása megindul.
d)	perinatális halál: 
da)	a halál a méhen belül a terhesség 24. hete után következett be, vagy ha a méhen belül elhalt magzat hossza a 30 cm-t, vagy tömege az 500 g-ot eléri,
db)	amikor a halál az újszülött megszületését követő 168 órán belül következik be, függetlenül az újszülött hosszától vagy tömegétől.


214. §

	(1) A halál bekövetkezését orvosi vizsgálattal (a továbbiakban: halottvizsgálat) kell megállapítani. A halottvizsgálatot az egészségügyi intézménynek a halál bekövetkezésének helye szerint illetékes orvosa végzi.
	(2) A halottat, perinatális halál esetén a magzatot, valamint az újszülöttet csak a halál bekövetkezését megállapító orvosi halottvizsgálat után lehet kórbonctani vizsgálat, eltemetés, elhamvasztás vagy szerv-, szövetkivétel céljából a halál bekövetkezésének helyéről elszállítani.
	(3) A halál beálltának megállapítására vonatkozó részletes szabályokat külön jogszabály határozza meg.


215. §

	(1) Rendkívüli halál esetén hatósági eljárást kell lefolytatni és az elhunyt hatósági boncolását kell elrendelni.
	(2) A hatósági boncolás célja a halál okának, bekövetkezése körülményeinek tisztázása.
	

	(3) Rendkívüli az a halál, amelynek természetes módon való bekövetkezését a körülmények kétségessé teszik, így
a)	bekövetkezésének körülményei bűncselekmény elkövetésére utalnak,
b)	közlekedési vagy foglalkozás körében bekövetkezett baleset okozta vagy annak gyanúja merül föl,
c)	egyéb baleset vagy mérgezés okozta, és a halál bekövetkezésével összefüggésben szükséges a felelősség vizsgálata,
d)	öngyilkosság okozta, vagy a körülmények arra utalnak,
e)	az egészségügyi ellátás során következett be, és az egészségügyi dolgozó foglalkozási szabályszegésének gyanúja merül föl,
f)	bekövetkezésének előzményei, körülményei ismeretlenek, és nem állnak rendelkezésre olyan adatok, amelyekből megalapozottan következtetni lehetne a halál bekövetkeztének körülményeire,
g)	fogvatartott elhalálozása esetén.
	(4) A személyazonosság megállapításáig a rendkívüli halál esetén követendő eljárást kell alkalmazni, ha az elhunyt személyazonossága ismeretlen.
	(5) A rendkívüli halál esetén követendő eljárásra és hatósági boncolásra vonatkozó rendelkezéseket külön jogszabály állapítja meg.


216. §

	(1) Az elhunyt személyt - függetlenül attól, hogy fekvőbeteg-gyógyintézetben vagy azon kívül hunyt el - kórbonctani vizsgálat alá kell vonni, ha
a)	a halál oka klinikai vizsgálatokkal nem volt megállapítható,
b)	perinatális halálesetről van szó,
c)	az elhunyt szervátültetés donora vagy recipiense volt,
d)	az elhunyt foglalkozási eredetű megbetegedésben szenvedett, és annak gyanúja merült föl, hogy a halál oka ezzel van összefüggésben,
e)	az elhunyt szervezetébe újra felhasználható, nagy értékű műszert vagy eszközt ültettek - amennyiben az nem képezi az elhunyt tulajdonát -, kivéve, ha a műszer vagy eszköz jellege nem kívánja meg az elhunyt kórbonctani vizsgálatát,
f)	az esetnek tudományos vagy oktatási jelentősége van,
g)	az elhunytat hamvasztani kívánják, kivéve a (3) bekezdés szerinti rendelkezéseket,
h)	a 16. § (1)-(2) bekezdése szerinti személy ezt kéri.
	



	(2) Az elhunyt személy kórbonctani vizsgálatától el lehet tekinteni az alábbi feltételek együttes fennállása esetén:
a)	a halál természetes eredetű, 
b)	oka egyértelműen megállapítható,
c)	a kórbonctani vizsgálattól további lényeges megállapítás nem várható,
d)	a kezelőorvos és a patológus szakorvos a kórbonctani vizsgálatot nem tartja szükségesnek,
e)	az elhunyt még életében vagy hozzátartozója a halált követően kérte a kórbonctani vizsgálat mellőzését.
	(3) A kórbonctani vizsgálat elvégzésétől a (2) bekezdés szerinti feltételek fennállása esetén az (1) bekezdés f)-g) pontjai szerinti esetben is el lehet tekinteni. 
	(4) A kórbonctani vizsgálat mellőzéséről a fekvőbeteg-gyógyintézet (egyetemi klinika) orvos igazgatója írásban dönt.
	(5) A kórbonctani vizsgálat célja 
a)	a halál bekövetkezését megelőzően kialakult valamennyi kóros állapot részletes vizsgálata és a betegség megállapítása, 
b)	a népesség megbetegedési és halálozási okainak feltárása,
c)	az egészségügyi ellátás során alkalmazott diagnosztikai és gyógyító eljárások hatékonyságának ellenőrzése,
d)	az orvosi és gyógyszerészeti tudomány fejlődésének elősegítése.


217. §

	(1) Kórbonctani vizsgálat vagy hatósági boncolás során szerv-, illetve szövet
a)	a halál alapjául szolgáló betegség, a halál közvetlen okának, továbbá a halál körülményeinek megállapítása, 
b)	amennyiben ellene az elhunyt életében nem tiltakozott, oktatás és kutatás, egyéb gyógyító célú felhasználás, valamint átültetés [208. § (1) bekezdés]
érdekében távolítható el.
	(2) Fogvatartott személy holttestéből szerv, vagy szövet nem távolítható el, kivéve, ha az a halál okának és körülményeinek megállapítása érdekében történik, illetőleg tudományos célt szolgál.
	(3) Az átültetés kivételével egyéb gyógyító célú felhasználás érdekében történő szerv vagy szövet kivételével járó költségek megtérítését a fekvőbeteg-gyógyintézet kérheti a szervet vagy szövetet felhasználótól.
	(4) A kórbonctani, illetve a hatósági boncolás elvégzése után a holttestet a kegyeleti szempontok figyelembevételével helyre kell állítani.


218. §

	(1) A 216.§ (1) bekezdés h) pontja, illetve (2) bekezdés e) pontja szerinti nyilatkozatot közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. 
	(2) A nyilatkozattételnek az (1) bekezdés szerinti formai követelményeitől el lehet tekinteni, ha a beteg fekvőbeteg gyógyintézetben van és az írásbeli nyilatkozattétel jelentékeny nehézségekkel járna. Ebben az esetben két tanú együttes jelenlétében szóbeli nyilatkozatot lehet tenni, amelyet a fekvőbeteg-gyógyintézet írásba foglal. 


219. §

	(1) Orvostudományi egyetemi oktatási célból holttesten orvosi beavatkozást végrehajtani akkor szabad, ha az elhunyt ez ellen életében nem tiltakozott. Az elvégzett beavatkozás nem zavarhatja a halál okának megállapítását és a holttest kegyeleti szempontok figyelembevételével történő helyreállítását.
(2) 	 Orvostudományi egyetemi anatómiai oktatás céljára átadható azon személy holtteste, aki életében
a)  ehhez kifejezett beleegyezését adta vagy 
b) ez ellen nem tiltakozott, továbbá temetésére kötelezett hozzátartozója - amennyiben van ilyen - a halált követően 30 napon belül írásban beleegyezett. 
	(3) Az átadás csak ingyenes lehet.



XIII. fejezet

VÉRELLÁTÁS

220. §

	(1) A vérellátás a gyógyításhoz szükséges vér és vérkészítmények biztosítására, illetőleg a vérkészítmények terápiás felhasználására irányuló egészségügyi és társadalmi tevékenység. 
	(2) E törvény hatálya nem terjed ki arra a vérkészítményre, amely közforgalmú gyógyszertárban beszerezhető.
	(3) A vérellátás feltételrendszerének meghatározása, biztosítása, valamint a vérellátás megszervezése, biztonságos és egységes működtetése állami feladat.
	(4) A vérkészítmények biztonságos felhasználása érdekében törekedni kell a vérrel, illetve a vérkészítményekkel  való nemzeti önellátásra.
	(5) A vérellátási feladatokat az Országos Vérellátó Szolgálat egységes szakmai elvek és követelmények szerint működő állami szervezetrendszerének központi és területi egységei végzik, illetőleg felügyelik.
	(6) Az Országos Vérellátó Szolgálat szervezetével és működésével kapcsolatos szabályokat a népjóléti miniszter rendelete állapítja meg.


221. §

A vér és a vérkészítmények - ha jogszabály ettől eltérően nem rendelkezik - kereskedelmi forgalomba nem hozhatók.


222. §

	(1) A gyógyításhoz szükséges vér és vérkészítmények biztosítása körében a vérellátás feladatát képezi
a)	a szükségletek felmérése,
b)	a Magyar Vöröskereszttel és más társadalmi szervezetekkel együttműködve a véradások szervezése,
c)	a véradók kivizsgálása,
d)	a vér levétele terápiás készítmény előállítása céljából,
e)	a vérkészítmények előállítása, beszerzése és vizsgálata,
f)	a vérkészítmények tárolása és nyilvántartása,
g)	a vérkészítmények készletezése,
h)	a vérkészítmények ellenőrzése,
i)	a vérkészítmények elosztása
j)	a már fel nem használható vér és vérkészítmények megsemmisítése.
	(2) A vérkészítmények terápiás felhasználása körében a vérellátás feladata
a)	a vérkészítményre szoruló beteg transzfuziológiai (szerológiai) vizsgálata és az ennek megfelelő vérkészítmény kiválasztása,
b)	a vérkészítmény beadásával kapcsolatos egészségügyi tevékenységben való közreműködés, valamint a beadással kapcsolatos szervezeti reakciók kivizsgálása, az erre vonatkozó adatok gyűjtése, értékelése.


223. §

	(1) A véradások szervezése során a véradók toborzását az önkéntesség és - a külön jogszabályban meghatározott esetek kivételével - a térítésmentesség elvei alapján kell végrehajtani.
	(2) A véradót - saját, illetve az általa adott vérből előállított vérkészítményt kapó beteg egészségének védelme érdekében - a véradásra való alkalmassága tekintetében ki kell vizsgálni. Ennek során a véradó köteles a saját egészségi állapotáról, valamint életviteléről - amennyiben az a vér útján átvihető fertőző betegségek szempontjából jelentős - a vizsgálatot végző orvos kérdésére felvilágosítást adni.
	(3) A véradót a társadalom részéről - a külön jogszabályban meghatározottak szerint - kiemelt megbecsülés illeti meg.
	(4) A véradót a véradással összefüggő anyagi és nem anyagi kára esetén az állam részéről teljes körű kártalanítás illeti meg.


224. §

	(1) A beteg számára az egészségi állapota által szakmailag indokolt minőségű és mennyiségű vérkészítményt biztosítani kell.
	(2) A magyar állampolgárok számára az (1) bekezdés szerinti ellátás térítésmentesen jár.
	(3) Nem magyar állampolgárok esetében - eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában - a vérellátásért fizetni kell. Sürgős szükség esetén azonban az anyagi fedezet meglétét csak az ellátást követően lehet vizsgálni.
	(4) A beteget a vérkészítmény szakmai szabályok szerinti felhasználásával összefüggő anyagi és nem anyagi kára esetén az állam részéről teljes körű kártalanítás illeti meg.



XIV. fejezet

KATASZTRÓFA-EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS


225. §

	(1) Katasztrófa idején a betegek ellátása a katasztrófa-egészségügyi  ellátás keretében történik.
	(2) E törvény alkalmazásában katasztrófának minősül minden - rendszerint váratlanul bekövetkező - esemény, amely a polgárok életét, testi épségét, egészségét, illetve az egészségügyi szolgáltatók működését veszélyezteti, illetve károsítja olyan mértékben, hogy az az egészségügyi ellátási szükségletek és a helyben rendelkezésre álló kapacitás közötti aránytalanság kialakulásához vezet, továbbá az egészségügyi hatóság, az egészségügyi szolgáltatók, valamint más állami és önkormányzati szervek együttműködését teszi szükségessé, függetlenül attól, hogy erre minősített időszak (rendkívüli állapot, szükségállapot, veszélyhelyzet) idején vagy azon kívül kerül sor.
	(3) Minősített időszakon kívül valamely eseményt ha az 
a)	egy megyét (fővárost) érint, az országos tisztifőorvos, 
b)	több megyét érint, a népjóléti miniszter 
minősíthet katasztrófának.


226. §

	(1) Katasztrófa idején az e törvényben meghatározott betegjogok csak akkor és kizárólag olyan mértékben gyakorolhatók, amikor és amennyiben nem veszélyeztetik a katasztrófa-helyzet felszámolásának eredményességét. A beteg emberi méltósághoz való joga azonban ebben az esetben sem korlátozható.
	(2) Katasztrófa idején az e törvényben az egészségügyi ellátó rendszerre, az egészségügyi szolgáltatás szakmai követelményeire, valamint az egészségügyi dolgozók jogaira és kötelezettségeire előírt rendelkezések az e fejezetben, illetőleg az e fejezetben adott felhatalmazás alapján kibocsátott jogszabályban foglaltak szerinti eltérésekkel alkalmazhatók.
	(3) Katasztrófa idején a népjóléti miniszter, illetőleg az egészségügyi hatóság jogosult - a honvédelmi, rendvédelmi és büntetésvégrehajtási szervek egészségügyi intézményeiben dolgozók kivételével - bármely egészségügyi dolgozót az ország más helységébe egészségügyi tevékenység végzésére kirendelni.


227. §

	(1) A katasztrófa-egészségügyi ellátás biztosítása és finanszírozása állami feladat.
	(2) A katasztrófa-egészségügyi ellátás biztosításának állami kötelezettsége magába foglalja az erre történő felkészülési tevékenység, valamint a tényleges működés megszervezését és lebonyolítását.
	(3) A katasztrófa-egészségügyi ellátásra történő felkészülési tevékenység kiterjed
a)	a tervezési feladatok ellátására,
b)	az irányítás és vezetés rendjének meghatározására,
c)	az ágazati és területi együttműködés rendjének meghatározására,
d)	a jogi és igazgatási szabályozás kidolgozására,
e)	az egészségügyi készletek tartalékolására,
f)	a speciális képzési feladatok ellátására, valamint
g)	a katasztrófa-egészségügyi ellátási gyakorlatok végrehajtására.
	(4) A katasztrófa-egészségügyi ellátás tényleges működése kiterjed
a)	a kizárólag a katasztrófa idején hatályos jogszabályok bevezetésére,
b)	az egészségügyi ellátó rendszer szervezetének és működésének szükséges mértékű átalakítására,
c)	a katasztrófa-helyzet felszámolásához szükséges irányítási és vezetési rend bevezetésére,
d)	a betegek egészségügyi ellátására,
e)	időszakosan működő gyógyintézetek működtetésére,
f)	pótlólagos kapacitások és készletek bevonására.
	(5) A katasztrófa-egészségügyi ellátásban résztvevő egészségügyi szolgáltatóknak az egészségbiztosítás által nem fedezett összegen felül felmerülő költségeit a központi költségvetés téríti meg.


228. §

	(1) A katasztrófa-egészségügyi ellátáshoz szükséges, az egészségügyi szolgáltatók, valamint az együttműködő szervezetek készleteit meghaladó eszközöket és anyagokat az Állami Egészségügyi Tartalékból kell biztosítani.
	(2) Az Állami Egészségügyi Tartalék katasztrófa idején való kimerülése esetén a szükséges mértékig gondoskodni kell a készletek pótlólagos feltöltéséről. Ez esetben az eszközök és anyagok beszerzése nem tartozik a közbeszerzésekre vonatkozó rendelkezések hatálya alá.






229. §

	(1) A népjóléti miniszter köteles gondoskodni arról, hogy az adott katasztrófa idején hatályba léptethető egészségügyi jogszabályok kihirdetésre alkalmas állapotban rendelkezésre álljanak.
	(2) A népjóléti miniszter által kijelölt egészségügyi intézmények a felkészülés keretében katasztrófatervet kötelesek készíteni. A katasztrófa tervek tartalmi követelményeit a népjóléti miniszter határozza meg.

XV. fejezet

EGÉSZSÉGÜGYI SZAKÉRTŐI TEVÉKENYSÉG


230. §
 
	(1) E fejezet alkalmazásában egészségügyi szakértői tevékenység - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - az egészségügyi szakismeretet igénylő tények vagy egyéb körülmények megállapítása,  megítélése útján szakvélemény adása.
	(2) Az  igazságügyi orvosszakértői tevékenységre, valamint az igazságügyi orvosszakértők működésére külön jogszabályok vonatkoznak.
	

231. §

	(1) Egészségügyi szakértői tevékenységet - a 106. §-ban, illetőleg a 232. § (2) bekezdésében foglalt kivétellel - az a természetes személy végezhet, akinek a népjóléti miniszter a külön jogszabályban meghatározott feltételek alapján erre engedélyt adott. 
	(2) Egyes egészségügyi szakértői tevékenységek végzésére jogszabály kizárólagos hatáskört és illetékességet állapíthat meg.
	
	
232. §

	(1) Az egészségügyi szakértő a tevékenységét kirendelés, jogszabályban előírt feladat vagy megbízás keretében végzi.
	(2) Az egészségügyi dolgozó, ha a rendőrség, az ügyészség vagy a bíróság szakértőnek kirendeli, e kirendelésnek köteles eleget tenni. Ez alól csak jogszabályban megállapított esetben lehet kérelemre felmentést adni.
	

233. §

	(1) Az egészségügyi szakértő nem adhat szakvéleményt abban az ügyben, amelyben saját maga vagy közeli hozzátartozója érintett, illetőleg ha tőle bármely egyéb okból az ügy tárgyilagos megítélése nem várható (elfogultság).
	(2) A vele szemben felmerült kizárási okot az egészségügyi szakértő haladéktalanul köteles bejelenteni az őt kirendelő vagy megbízó szervnek. 
	

234. §

	(1) A szakértői tevékenység végzése és a szakvélemény kialakítása során a szakértő önállóan jár el, szakkérdést érintő utasítás számára nem adható.
	(2) Az egészségügyi szakértői tevékenység során a foglalkozási szabályok betartásával úgy kell eljárni, hogy a szakértői vizsgálattal érintett személy élete, testi-lelki egészsége ne kerüljön veszélybe és megterhelése a lehető legkisebb legyen.
	(3) Ha jogszabály másképpen nem rendelkezik, az egészségügyi szakértői tevékenységre az egészségügyi szolgáltatásokra vonatkozó szabályok megfelelően irányadók.
	(4) Az egészségügyi szakértői tevékenység végzése során a betegek jogai csak a  törvényben meghatározott esetekben korlátozhatók.
	(5) Az egészségügyi szakértőt a szakvéleményadáson kívül a tevékenysége során bármely módon tudomására jutott adat és egyéb tény vonatkozásában, időbeli korlátozás nélkül titoktartási kötelezettség terheli.
	
	

XVI. fejezet 

TERMÉSZETES GYÓGYTÉNYEZŐK, FÜRDŐ- ÉS KLÍMAGYÓGYINTÉZETEK, GYÓGYHELYEK


Természetes gyógytényezők

235. §

(1) Természetes gyógytényező az olyan természetes ásványvíz, természetes iszap, a talajból nyert egyéb természetes anyag (a továbbiakban együtt: talajból nyert természetes gyógytényezők), felszíni éghajlat, felszín alatti klíma (a továbbiakban együtt: éghajlati gyógytényezők), amely bizonyítottan kedvező élettani hatással rendelkezik vagy gyógyászati célra felhasználható.
(2) Elismert természetes gyógytényező az olyan természetes gyógytényező, amelyre vonatkozóan a
a)	természetes ásványvíz,
b)	természetes gyógyvíz,
c)	természetes gyógyiszap,
d)	gyógyklíma,
e)	gyógybarlang vagy
f)	gyógyhatásra utaló egyéb
elnevezés használatát engedélyezték.
(3) Gyógyászati célokra csak a népjóléti miniszter rendeletében megjelölt hatóság (a továbbiakban: hatóság) által elismert természetes gyógytényező használható fel.
(4) A talajból nyert természetes gyógytényező csak a külön jogszabályban meghatározott engedély alapján hozható forgalomba.


236. §

A hatóság szakhatósági véleményezési jogkört gyakorol az elismert természetes ásványvizek, gyógyvizek, gyógyiszapok és a talajból nyert egyéb természetes gyógytényezők mennyiségét, minőségét és egészségügyi hasznosítását érintő tevékenység engedélyezési eljárásában - ideértve a természetes gyógytényezők felhasználásával működő egészségügyi vagy részben egészségügyi szolgáltatók működési engedélyének kiadásával kapcsolatos eljárást is.


Fürdő- és klímagyógyintézetek

237. §

A fürdő- és klímagyógyintézet az a természetes gyógytényezők felhasználásával egészségügyi szolgáltatást is nyújtó olyan egészségügyi vagy részben egészségügyi szolgáltató, amely a fürdő- vagy klimagyógyintézetre utaló valamely elnevezés használatára a külön jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelően működési engedélyt kapott.


Gyógyhely

238. §

(1) A gyógyhely megjelölést csak az az elismert természetes gyógytényezővel rendelkező település (településrész) használhatja, amely a külön jogszabályban meghatározott egyéb feltételeknek megfelelően erre a népjóléti miniszter által jogszabályban kijelölt hatóságtól engedélyt kapott.
(2) A gyógyhely természetes gyógytényezőinek megóvása érdekében védőövezet jelölhető ki. 


A gyógytényezőkkel, fürdő- és klímagyógyintézetekkel és gyógyhelyekkel kapcsolatos engedélyek módosítása, visszavonása

239. §

A gyógytényezőkkel, fürdő- és klímagyógyintézetekkel, valamint a gyógyhelyekkel kapcsolatban kiadott bármely engedély és hozzájárulás egészségügyi érdekből módosítható vagy visszavonható, illetőleg az engedély vagy hozzájárulás további fenntartása egészségügyi érdekből szükséges intézkedések megtételéhez köthető.

XVII. fejezet. 

NEMZETKÖZI RENDELKEZÉSEK


240. §

	(1) A Magyar Köztársaság területén tartózkodó nem magyar állampolgár egészségügyi ellátása megkötött nemzetközi egyezmény, vagy viszonosság alapján történik. Egyezmény, illetve viszonosság hiányában nem magyar állampolgár egészségügyi ellátást a Magyar Köztársaság területén jogszabályban meghatározott módon vehet igénybe.
(2) E törvénynek a kártalanításra vonatkozó rendelkezéseit nem magyar állampolgárra nemzetközi egyezmény vagy viszonosság esetében lehet alkalmazni.
	(3) A Magyar Köztársaság területén sürgősségi ellátásra szoruló nem magyar állampolgárt haladéktalanul el kell látni. A Magyar Köztársaság területén orvosi beavatkozásra szoruló nem magyar állampolgáron a beavatkozást ugyanolyan feltételek mellett kell elvégezni, mint magyar állampolgáron.
	(4) Nem magyar állampolgár élő testéből vér, egyéb szövet, vagy szerv eltávolítása, valamint magyar állampolgárból, vagy annak holttestéből kivett szervnek, illetőleg szövetnek nem magyar állampolgár testébe történő átültetése a magyar állampolgárokra vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően történik.
	(5) Nem magyar állampolgárnak a Magyar Köztársaság területén bekövetkezett halála esetén 
a)	kórbonctani vizsgálat az elhunyt közeli hozzátartozójának kérelmére
b)	hatósági boncolás rendkívüli halál esetén
végezhető el. Ezek során szervet, szövetet csak a halál okának és körülményeinek megállapítása céljából szabad kivenni.
	(6) Szervet, szövetet kizárólag átültetés céljából és csak abban az esetben lehet külföldre, illetve külföldről a Magyar Köztársaság területére szállítani, ha nemzetközi egyezmény vagy megállapodás azt lehetővé teszi és a szerv, szövet átültetésére vonatkozóan e törvényben előírt feltételek fennállnak.
	(7) Nem magyar állampolgár halála esetén az állampolgársága szerinti állam konzulját haladéktalanul értesíteni kell.
	(8) Külföldön történt katasztrófa esetén az egészségügyi ellátásban való közreműködés illetve a nemzetközi járványügyi együttműködés nemzetközi egyezmény vagy viszonosság alapján történik.

XVIII. fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK


241. §

	(1) Az e törvény szerinti kártalanítási kötelezettség esetén a károsultnak meg kell téríteni mindazon - vagyoni és nem vagyoni - kárát, amely az e törvény alapján nyújtott szolgáltatásokkal, illetve hatósági intézkedésekkel összefüggésben keletkezett. Nem kell megtéríteni a kár azon részét, amely a károsult felróható közrehatásának eredményeként következett be.
	(2) A kártalanítás módjára és mértékére egyebekben a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény kártérítésre vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni.


242. §

	(1) E törvény - a (2)-(3) bekezdésben foglalt kivételekkel - a kihirdetését követő hetedik hónap első napján lép hatályba.
	(2) E törvény 142. §-a 1998. január 1-jén lép hatályba.
	(3) E törvénynek 30-34. §-ai, valamint 111-113. §-ai 2000. január 1-jén lépnek hatályba.


243. §

	(1) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályukat vesztik 
a)	az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvénynek (a továbbiakban: Eütv.) 1-54. §-ai, 59-69. §-ai, valamint 71-91. §-ai azzal, hogy az 58. § (2)-(3) bekezdései vonatkozásában a 22. §-ban foglalt szabályokat továbbra is alkalmazni kell;
b)	az Eütv.-t módosító 1989. évi LVII. törvény, 1994. évi LXXXVII. törvény, 1990. évi XXII. törvény 30-31. §-ai, illetve 34-35. §-ai, 1990. évi LXVIII. törvény 4. §-a, 1992. évi IX. törvény 41-44. §-ai, 1992. évi XXXIII. törvény 84. § (1) bekezdés a) pontja, 1994. évi LI. törvény 39. §-a, 1996. évi LXVI. törvény 11-12.§-ai, valamint az 1987. évi 6. törvényerejű rendelet;
c)	a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 129. §-ának (1) és (3) bekezdése, 135. §-ának l) pontja, 136. §-a, valamint az élelmiszerekről szóló 1995. évi XC. törvény 27. § (2) bekezdésének b) pontja.
	(2) Az Eütv. 70. §-a 2000. január 1. napján veszti hatályát.
	

244. §

	(1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy 
a)	az egészségügyi szolgáltatás megkezdésére és gyakorlására vonatkozó általános szabályokat, valamint a működési engedélyezési eljárásra vonatkozó szabályokat;
b)	a Nemzeti Egészségügyi Tanács feladatára, szervezetére és működésére vonatkozó részletes szabályokat;
c)	a nemzeti vérkészlettel való gazdálkodás, különös tekintettel a vérkészítmények külföldről történő behozatalára, illetőleg külföldre történő kivitelére vonatkozó szabályokat;
d)	a katasztrófa-egészségügyi ellátásra vonatkozó részletes szabályokat
rendeletben megállapítsa.
	(2) Felhatalmazást kap a népjóléti miniszter, hogy
a)	a várólistákra vonatkozó részletes szabályokat;
b)	a betegjogi képviselő jogállására és eljárására vonatkozó részletes szabályokat;
c)	a művelődési és közoktatási, valamint a munkaügyi miniszterrel egyetértésben az egészségnevelés szakmai tartalmára, továbbá az illetékes miniszterrel egyetértésben egyes népegészségügyi ellátások szakmai tartalmára vonatkozó részletes szabályokat;
d)	egyes járványügyi intézkedésekre vonatkozó részletes szabályokat;
e)	a betegbeutalás rendjére vonatkozó részletes szabályokat;
f)	az egyes egészségügyi ellátásokra vonatkozó részletes szabályokat;
g)	az egészségügyi szolgáltatás megkezdésére és gyakorlására, valamint az egészségügyi szolgáltatók felelősségbiztosítására vonatkozó részletes szakmai szabályokat, továbbá az egészségügyi szolgáltatás folytatásához szükséges tárgyi feltételeket;
h)	az egészségügyi szakképesítést szerzett személyek alapnyilvántartására, valamint az egészségügyi dolgozók aműködési nyilvántartására vonatkozó részletes szabályokat;
i)	az egészségügyi szakképzésre, a felsőfokú szakirányú szakképzésre, valamint az egészségügyi továbbképzésre, továbbá a külföldi alap-, közép- és felsőfokú szakképzés, valamint szakirányú szakképzés során szerzett szakképzettség elismerésére és honosítására vonatkozó részletes szabályokat;
j)	az Egészségügyi Szakképzési és Továbbképzési Tanács szervezetére és működésére vonatkozó részletes szabályokat;
k)	a minőségi rendszer szakmai tartalmára, valamint a megfelelőség-tanúsításra vonatkozó részletes szabályokat;
l)	az egészségügyi dolgozók rendtartására vonatkozó részletes szabályokat;
m)	az Egészségügyi Tudományos Tanács, a szakmai kollégiumok és országos intézetek feladatára, szervezetére és működésére vonatkozó részletes szabályokat;
n)	a kórházi felügyelő tanács és a kórházi etikai bizottság szervezetére és működésére vonatkozó részletes szabályokat;
o)	az emberen végzett orvostudományi kutatásra vonatkozó részletes szabályokat;
p)	az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárások végzésére vonatkozó, valamint az ivarsejtek és embriók adományozására és fagyasztva tárolására vonatkozó, továbbá az ivarsejtekkel és az embriókkal végzett kutatás részletes szabályokat;
q)	a szerv- és szövetátültetésre, valamint -tárolásra vonatkozó részletes szabályokat;
r)	a véradások szervezésével kapcsolatos részletes szabályokat, a térítéses véradások eseteit, a véradókat megillető költségtérítés, illetőleg a célzott (saját, vagy más meghatározott személy részére történő) véradás szabályait;
s)	a terápiás készítmény előállítása céljából történő vérvétel, a vérkészítmények előállításának, tárolásának, nyilvántartásának, készletezésének, megsemmisítésének, ellenőrzésének, elosztásának és kiadásának szabályait;
t)	a vérkészítmények terápiás felhasználásának részletes szabályait;
u)	az Országos Vérellátó Szolgálat szervezetére és működésére vonatkozó részletes szabályokat;
v)	az Országos Mentőszolgálat szervezetére és működésére vonatkozó részletes szabályokat;
w)	az Állami Egészségügyi Tartalékkal való gazdálkodás részletes szabályait; valamint
x)	a természetes gyógytényezőkre vonatkozó részletes szabályokat;
rendeletben állapítsa meg.
	(3) Felhatalmazást kap az igazságügyminiszter, valamint a belügyminiszter, hogy - a népjóléti miniszterrel egyetértésben - a fogvatartottak egészségügyi ellátására vonatkozó szabályokat megállapítsa.

















ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS




1.	A magyar népesség egészségi állapota - s e tény sajnálatos módon már közhelynek számít - európai összehasonlításban a legrosszabbak közé tartozik. Mindez - az általános társadalmi-gazdasági környezetből (munkanélküliség, szociális problémák, környezeti állapot, stb.), illetőleg az életmódból fakadó problémák mellett - arra is utal, hogy a megelőző és gyógyító ellátások hatásossága és hatékonysága viszonylag alacsony. Ebből világosan következik, hogy az egészségügyi ellátás hozzáférhetőségének javítása, valamint biztonságának és színvonalának jelentős mértékű emelése kiemelkedő fontosságú.
	A lakosság egészségi állapotának folyamatos romlása mellett, az egészségügyet a rendszerváltozás, a magyar társadalom felgyorsult változási üteme következtében is számos kihívás érte. Az egészségügyet közvetlenül érintő főbb változások az alábbiak voltak:
˙	az állampolgári jogon járó ingyenes egészségügyi ellátást felváltotta a biztosítási alapú jogosultsági rendszer,
˙	az egészségügyi ellátórendszer viszonylag gyorsan bővült és fejlődött, viszont jelentős szerkezeti aránytalanságok alakultak ki,
˙	az egészségügy tulajdonosi és az irányítási rendszere, továbbá az ehhez kapcsolódó ellátási és fejlesztési kötelezettségek rendezetlenekké és áttekinthetetlenekké váltak,
˙	az egészségügyi és szociális ellátórendszerrel szemben támasztott össztársadalmi szükségletek és igények fokozatosan növekedtek,
˙	az egészségi állapotot befolyásoló általános társadalmi, gazdasági feltételek igen kedvezőtlenné váltak,
	A társadalmi-gazdasági változásoknak megfelelően - a nemzetközi tendenciákkal összhangban - az állam társadalmi-gazdasági rendszerben elfoglalt helye az egészségügyi szférában is alapvetően megváltozott. A állam közvetlen szolgáltatásnyújtásban és intézményfenntartásban megnyilvánuló szerepe átalakult egy döntően szabályozó-ellenörző szereppé. Ennek eredményeképpen mind az egészségügyi ellátórendszert, mind az annak anyagi hátterét túlnyomórészben biztosító egészségbiztosítási rendszert meghatározó jelleggel több-kevesebb autonómiával rendelkező jogalanyok tartják fenn és működtetik. Az állam pedig közvetlen működtető szerepét feladva - néhány kivételtől eltekintve - a működtetés biztosításában vállal szerepet szabályozási és igazgatási-hatósági jogosítványok gyakorlása révén.
	A társadalmi-gazdasági változások az egyén társadalomban betöltött szerepét, valamint ebből következően az egyén és állam viszonyát is alapvetően megváltoztatták. E változásnak az egészségügyi szférában az lett a legfontosabb következménye, hogy az egyén az egészségügyi ellátások igénybevevőjéből az egészségügyi szolgáltatások fogyasztójává lépett elő. Ebből következik, hogy az egyén igénye megnőtt egy olyan, megfelelő mennyiségű és minőségű egyészségügyi ellátórendszerre, amelyben képes alkotmányos alapjogainak érvényesítésére.
	Az egyén és az állam relációjában az állami szerepkör a mögöttes felelősségvállalás irányában mozdult el. Bár az egyén kötelező járulékfizetése révén maga gondoskodik egészségügyi ellátásának fedezetéről, az állam azonban biztosítékot vállal arra az esetre, ha az egészségügyi ellátások költségeit befizetett járulékok nem fedeznék. A közösségi kockázatviselés elvének érvényesülése jóvoltából meghatározott ellátási körig ez a rendszer arra is biztosítékot nyújt, hogy a társadalomnak azok a tagjai, akik nem teljesítik járulékfizetési kötelezettségüket, emiatt ne kerülhessenek életüket vagy társadalmi létüket közvetlenül veszélyeztető állapotba.

2.	Az elmúlt évtizedekben Európa-szerte olyan folyamatok zajlottak le az orvostudományban, illetve az egészségtudományok területén, valamint a technikai, technológiai fejlődésben, amelyek soha nem látott kihívások elé állították az egészségügyi szakembereket, az ellátást finanszírozókat és a lakosságot egyaránt. Bizonyossá vált, hogy az egyre fejlettebb technológiával és egyre nagyobb ráfordításokkal dolgozó egészségügyi ellátó rendszer önmagában nem képes garantálni a lakosság egészségi állapotának megtartását, javítását. Ezért a fejlett országokban:
˙	paradigmaváltás tapasztalható az egészségügyről vallott gondolkodásban és az egészségügyben, mindinkább előtérbe kerül a megelőzés, a környezet és az életmód szerepe az egészségi állapot  alakításában,
˙	a lakosság elöregedése, valamint a fertőző betegségek visszaszorulása szükségszerűen módosítja az ellátórendszer hangsúlyait a krónikus betegségek irányába,
˙	a korszerű és gyakran nagyon költséges diagnosztikus és terápiás eljárások hatásosságának és hatékonyságának folyamatos értékelése és ennek megfelelően felhasználásuk szabályozása vált szükségessé,
˙	a robbanásszerű tudományos-technikai fejlődés eredményeként eddig nem tapasztalt jellegű és súlyú bioetikai kérdésekkel szembesülnek mind az egészségügyi dolgozók, mind a betegek és hozzátartozóik,
˙	egyre növekszik a szakadék az orvosilag lehetséges (az orvostudomány és az alkalmazható technológiák fejlődése által lehetővé tett) és a finanszírozható (a rendelkezésre álló anyagi és humán erőforrások meghatározta) ellátás között, ezáltal az egészségügyi ellátórendszer egyre kevésbé tud megfelelni a lakosság elvárásainak,
˙	egyre elterjedtebb és gyakoribb a komplementer/alternatív természetgyógyászati eljárások igénybevétele,
˙	a korszerű és hatékony irányítási formák, valamint az egészségügy szereplőinek tudatossága egyaránt megköveteli a tervezési, irányítási, ellenőrzési rendszernek a kor követelményei szerinti átalakítását,
˙	a lakosság egyre növekvő tájékoztatás iránti elvárása és a már megszerzett ismeretein alapuló tájékozottsága előtérbe helyezi az egyéni jogok érvényesülésének igényét.
	A legfőbb célt, a lakosság egészségi állapotának alapvető javítását tehát kizárólag a gyógyító orvoslás eszköztárával nem lehet elérni, erre csak egy átfogó és összehangolt, az egészség ügyét támogató társadalom- és gazdaságpolitikának és korszerű egészségpolitikának van esélye. A magyar lakosság romló egészségi állapota csak abban az esetben javítható, ha az egészség ügye a kormányzat számára alapvető stratégiai célt jelent és ezért egész tevékenységében szem előtt tartja a kormányzati döntések egészségi állapotra gyakorolt hatását. Ennek érdekében meg kell követelni, hogy a döntéselőkészítő szakaszban az adott kormányzati intézkedés egészségre gyakorolt hatása is bemutatásra kerüljön, valamint hogy az egészség szempontjai markánsabban érvényesüljenek a gazdasági jogalkotásban, az infrastrukturális fejlesztésekben, a tömeg-kommunikáció és az oktatás területén is.

3.	Az egészségi állapot eredményes javítása érdekében az egészség feltételeinek társadalmi szintű biztosítása, a káros környezeti hatások csökkentése mellett szükséges a személyes egészségkultúra javítása, az ezzel összefüggő szemlélet- és életmódváltás elősegítése. Ennek eléréséhez a lakosságnak meg kell ismernie az egészségi állapotát jellemző valós adatokat, annak befolyásolási lehetőségeit és mindazokat az információkat, amelyek az egészségük megőrzését szolgálják.
	Az egészségi állapotot meghatározó tényezők között az életmód közel 40%-ban felelős. Az egészséges életmód kialakításában kimagasló jelentőségű - különösen az oktatásban és a tömeg-kommunikációban - az egészségnevelés szerepe. Az egészséges életvezetés és magatartásformák megvalósításának szempontjait az oktatás valamennyi szintjén érvényesíteni kell. A gyermekek, az ifjúság egészséges életre való felkészítése a jövő egyik kulcskérdése.
	A népegészségügy összkormányzati és ágazatközi megközelítésén túl az egészségügyben a gyógyítás és a betegségek korai felismerése mellett az elsődleges prevenció, a betegségek megelőzése kell elsőbbséget kapjon. Ugyancsak kiemelt jelentőségű a másodlagos prevenció, azaz a szűrés és gondozás, míg a harmadlagos és negyedleges prevenció gyakorlatilag elválaszthatatlan a rehabilitációtól, illetve magától a gyógyítás folyamatatától.
	Az elmúlt évtizedek érdekeltségi rendszerében kialakult egészségügyi ellátórendszer már nem képes adekvát és hatékony választ adni a lakosság romló egészségi állapotának javítására. A lakosság rossz egészségi állapotából eredő szükségletek, a differenciálódó igények és az egészségügy által nyújtott szolgáltatások mennyisége, eloszlása, választéka és minősége közötti eltérés jelentősen növekedett. Az egészségügyi szolgáltatások mai szerkezete nem teszi lehetővé a megnövekedett számú, krónikus és nem fertőző megbetegedések költség-hatékony kezelését. Túlságosan nagy a szerepe a gyógyító kórházi  szolgáltatásoknak a járóbeteg szakellátás és az alapellátás rovására, miközben az olyan szolgáltatások, mint a célzott szűrés, egészségügyi felvilágosítás, rehabilitáció, elégtelenül állnak rendelkezésre.

4.	Fentiekre is tekintettel az új egészségügyi törvény megalkotásának szakma- és társadalompolitikai indokai a következők:
˙	Az államnak a törvény megalkotásával is elő kell segítenie a lakosság egészségi állapotának javítását.
˙	Az államnak hozzá kell járulnia ahhoz, hogy az egyének az egészségügyi ellátásokat egyenlő eséllyel vehessék igénybe, továbbá biztosítania kell, hogy az egészségügyi ellátásokat az egyének társadalmi, gazdasági helyzetüktől függetelenül azonos szakmai tartalommal vehessék igénybe.
˙	Az államnak biztosítania kell a betegek általános emberi és állampolgári jogainak, valamint az egészségügyi ellátás nyújtása során releváns speciális betegjogainak érvényre juttatását.
˙	Az államnak a törvényi szabályozás által is - jogaik és kötelezettségeik meghatározásán keresztül - biztosítania kell az egészségügyi dolgozók és az ellátást nyújtó intézmények védelmét.
˙	Az államnak az egészségügyi rehabilitáció feltételeinek biztosításával, valamint az egészségügyi- és szociális ellátórendszer összekapcsolásával elő kell segítenie, hogy az egyének egészségi állapotuk átmeneti vagy tartós megváltozása esetén is beilleszkedhessenek a társadalomba. 
˙	Az államnak lehetővé kell tennie az egyéni és közösségi érdekek harmonikus érvényesülését az egészségügy területén, és biztosítania kell az egészségtudomány fejlődését.

5.	A szakmapolitikai indokoltság mellett értelemszerűen - a társadalmi-politikai változások által determinált új jogi környezetre visszavezethető módon - az új egészségügyi törvény megalkotását egy sor jogi tényező is indokolttá teszi. A hatályban levő egészségügyi törvény (1972. évi II. törvény) megalkotásakor olyan korszerű rendelkezéseket tartalmazott, amelyek megfeleltek az akkori magyar társadalom által a jogi szabályozás felé támasztott követelményeknek. Az azóta eltelt időben bekövetkezett társadalmi, politikai, gazdasági, tudományos, technikai, etikai és jogi változások azonban megnehezítik, illetve számos esetben lehetetlenné teszik a hatályos törvényi rendelkezések alkalmazását.
	A hatályban lévő egészségügyi törvény és az annak alapján megalkotott egészségügyi ágazati jogszabályok a kilencvenes évek és a következő évtizedek  követelményeinek már nem felelnek meg. Mind a törvény, mind a rendeleti szintű egészségügyi jogszabályok számos, alkotmányossági szempontból aggályos rendelkezést tartalmaznak és az egészségügyi joganyag rendszere általában, illetőleg egyes rendelkezései különösen sem teszik maradéktalanul lehetővé az alkotmányos jogalkalmazást.
	A hatályos jog ezen túlmenően nem biztosítja annak lehetőségét sem, hogy az egészségügy területén végbemenő tudományos-technikai változások megfelelő módon beépülhessenek az egészségügyi jogintézményekbe. A tudomány és a technológia sokszor robbanásszerű fejlődése olyan új problémákat vettek fel, amelyekre a jogrendszernek is reagálnia kell.
	A hatályban levő egészségügyi törvény - az előbbiekben taglalt általános jellegű hiányosságai mellett - elsősorban a következők miatt nem felel meg azoknak a követelményeknek, amelyek egy korszerű, az egészségügyet mint ágazatot szabályozó jogszabálytól elvárható:
˙	A hatályos törvényben (s egyáltalában véve a törvényi jogalkotás szintjén) számos olyan rendelkezés hiányzik, amelyek szabályozása alapvető az egészségügy bonyolult viszonyrendszerének rendezéséhez. A törvény nem rendelkezik többek között például az egészségügyi dokumentációról, illetve a személyes adatok kezeléséről, az orvos és intézményválasztás kérdéséről, nem határozza meg a szolgáltatást nyújtók kompetencia határait, felelősségét. A törvény nem határozza meg az egészségügyi szolgáltatások főbb csoportjait, illetve az azokra vonatkozó főbb rendelkezéseket. Egyáltalán nem tesz említést a törvény például a humán reprodukció modern módszereiről, amely iránt a tudományos fejlődés következtében egyre szélesebb körű igény jelentkezik, illetve nem szabályozza kielégítően a szerv- és szövetátültetés feltételeit sem.
˙	A hatályos törvény vegyesen tartalmaz igazgatási, felügyeleti, ellenőrzési típusú normákat, amelyek megfelelő módon való elkülönítése ugyancsak szükséges eleme egy korszerű szabályozásnak.
˙	A hatályos törvény az egészségügyi viszonyrendszer szereplőinek jogait és kötelezettségeit sem szabályozza egyértelműen. Így például kizárólag az egészségügyi dolgozók kötelezettségeként jelentkeznek olyan, a másik felet - a betegeket - megillető jogosultságok, amelyek alanyi jogosultságként való megfogalmazása elengedhetetlen e jogok érvényesítésének a szempontjából.
˙	A jogállamiság követelményei közé tartozik, hogy a jogi szabályozás -figyelemmel a jogalkotási törvény vonatkozó előírására is - az időközben megváltozott társadalmi viszonyokat megfelelő módon befogadja, azokra adekvátan reagáljon. A hatályos törvény azonban e követelmény teljesítésére nem alkalmas.
˙	A hatályos törvény járványügyi rendelkezései csupán az egyes járványügyi intézkedések tartalmát írják körül, mellőzve az egyes szereplők kötelezettségeinek, illetve jogosultságainak nevesítését, az intézkedések tartalmának konkrét meghatározását és a betegek általános jogainak nevesített korlátozhatóságát. Egyes járványügyi intézkedések azonban még a nevesítés szintjén sem szerepelnek a törvényben, holott ezek alapvető személyiségi jogokat érintenek.
˙	A hatályos törvény gyógyító-megelőző ellátásra vonatkozó rendelkezései számos kérdésben nem adnak megfelelő szabályozást sem az egészségügyi szolgáltató, sem pedig a szolgáltatást igénybevevő részére. Az egészségügyi képesítéshez kötött tevékenység gyakorlásának szabályait a törvény csak érintőlegesen rendezi, minthogy megszületésének idején szinte kizárólag állami (tanácsi) egészségügyi intézményekben folyt a betegellátás. Ma már a magángyakorlatot folytató orvosok mellett megjelentek a komplex szolgáltatás nyújtására is jogosult egészségügyi vállalkozások, a karitatív szervezetek, amelyek állami/önkormányzati feladat átvállalására és közfinanszírozás melletti teljesítésre is jogosultak.

6.	A felsoroltakon túlmenően deregulációs jogi megfontolások és érvek is alátámasztják az új egészségügyi törvény megalkotásának szükségességét és időszerűségét. Az új törvény teremti meg ugyanis annak feltételét, hogy a napjainkra részben már elavult, többségében a hatvanas években kibocsátott, s ezen belül egy részében már a jogalkotási törvény rendelkezéseivel is ellentétessé vált jogforrási (utasítási) szinten megalkotott egészségügyi ágazati joganyag deregulálására, korszerűsítésére kerülhessen sor. E deregulációs szempontok érvényesítése részint - igazodva a magyar jogrendszerben folyó átfogó deregulációs programhoz - magában a törvényben, részint pedig a törvény felhatalmazásai alapján kibocsátandó kormány-, illetve miniszteri rendeletek keretében, mintegy félszáz hatályos jogszabály hatályon kívül helyezésével megy végbe.

7.	Az egyes fejlett országok egészségüggyel kapcsolatos törvényei - az adott ország társadalmi-gazdasági helyzetével, jogrendszerének sajátosságaival adekvátan - más-más célokat, más-más megközelítésben tűztek ki maguk elé, ennek megfelelően a sokszínűség és változatosság jellemző rájuk. Általánosságban véve elmondható, hogy nincsen olyan, az államok túlnyomó részében érvényesülő, átfogó, stabil tematikára felépülő, kódex-szerű szabályozási mód, mint amilyen például az európai kontinentális polgári törvénykönyveknél megfigyelhető. A főbb tapasztalatok az alábbiak szerint összegezhetők:
˙	Van, ahol nem létezik általános egészségügyi törvény, ugyanakkor viszont külön törvények sora szabályozza az egyes egészségügyi részterületeket (partikuláris törvényi szabályozás). Erre példa a Finnországban vagy a Német Szövetségi Köztársaságban követett regulációs módszer.
˙	Találkozhatunk olyan megoldással is, amelyben egy alapvető és átfogó egészségügyi kerettörvény született, amelyhez az egyes részterületeken további törvények kapcsolódnak (keret-kódex típusú törvényi szabályozás). E körben példaként említhető a portugál szabályozás.
˙	Végül ismert olyan szabályozás is, amelynél az egészségügyi törvényt az ágazat minél teljesebb lefedésének igényével alkották meg (kódex típusú szabályozás). Ezt a megoldási módot alkalmazza a francia törvény és e módszert követi nemcsak a hatályos hazai egészségügyi törvény, hanem az új egészségügyi törvény tervezete is.
	Az új egészségügyi törvény a főbb nemzetközi modellek közül ha nem is teljeskörűen, de leginkább a kódex típusú szabályozás stílusjegyeit mutatja fel. Ennek indoka - a hazai egészségügyi törvényalkotás tradícióin túlmenően - elsődlegesen az ágazat legfontosabb jogi normáinak áttekinthető, rendszerezett és világos, valamint a jogállamiság alkotmányos követelményeivel összhangban álló megjelenítése iránti igényben jelölhető meg.

8.	Mind a magyar lakosság egészségi állapotának a fejlett országokhoz viszonyított drámai romlása, mind az egészségügy feszültségei egyértelműen indokolják, hogy az új egészségügyi törvényben a korszerű népegészségügyi szemlélet, a betegségek megelőzésének és az egészség megőrzésének elve egyenrangú és meghatározó elem legyen a gazdasági szempontok mellett.
	A népegészségügyi helyzet javításának sürgető szüksége megköveteli, hogy a törvény lefektesse minden potenciális szereplő - az állam, az önkormányzatok, a civil társadalom, az egészségügyi szolgáltatások fogyasztói - felelősségének és  kötelezettségének jogszabályi alapjait.
	Fenti körben nyilvánvalóan kiemelt hangsúllyal bír az állam felelősségének definiálása. Az állam felelősségének, amely jellemzően normatív és közvetett típusú felelősség, az alábbi négy központi elem köré csoportosulva kell megjelennie:
˙	az egészségügyi ellátórendszer megfelelő mennyiségben, minőségben, elosztásban, összetételben és költség-hatékonyan történő működtetésének biztosítása;
˙	a kötelező egészségbiztosítási rendszer működtetésének biztosítása, ideértve az e hálón keletkező rések befedését is;
˙	az egészségügyi intézményrendszer működése során az egyén, emberi méltósággal és önrendelkezési alapjogaival összefüggő speciális betegjogok védelme és érvényre juttatása;
˙	az egészségpolitikai cél-, feladat- és eszközrendszer meghatározása és érvényesítése.
	A törvényben meg kell határozni az egészségügyi ellátás egyes elemeivel és szintjeivel szemben támasztott alapvető egészségpolitikai követelményeket, melyek a prevenció és a rehabilitáció előtérbe helyezésén, az alapellátás és a gondozás szerepének megerősítésén, a progresszív ellátás elvén alapulnak, továbbá szektorsemlegesen érvényesülnek.
	A minőségbiztosítás és minőségellenőrzés rendszerének bevezetésével egyrészt az igénybevevők számára az egészségügyi ellátás színvonalát kell garantálni, másrészt a finanszírozó számára a pénzügyi források hatékony felhasználását lehet elősegíteni.
Az egészségügy folyamatban levő átalakításának fentebb meghatározott céljainak eléréséhez összehangolt szervezeti, szabályozási és finanszírozási eszközök sorozatára van szükség, melyek hatására fokozatosan megfelelő, vagyis a finanszirozót, a szolgáltatót és az igénybevevőt egyaránt hatékonyságra ösztönző környezet alakul ki az egészségügy szereplői számára.

9.	Az új egészségügyi törvénynek összességében véve a következő jogi követelményeknek kell megfelelnie:
˙	A szabályozásnak valamennyi, törvényi szintre tartozó tárgykört fel kell ölelnie, lehetőséget adva ugyanakkor arra, hogy az alapvető jog érvényesülése szempontjából kisebb jelentőségű kérdéseket alacsonyabb szintű jogszabály (jellemzően népjóléti miniszteri rendelet) rendezhesse. 
˙	A törvénynek - tekintettel az egészségügy komplex viszonyrendszerét szabályozó más törvényekre is - le kell fednie az egészségügyi ágazat teljes terjedelemét. A törvénynek ezen felül biztosítania kell a megfelelő kapcsolódási pontokat mind az ágazatba tartozó más jogszabályokhoz, mind a más ágazatba vagy a jogrendszer más területére tartozó jogszabályokhoz.
˙	A szabályozásnak ezen túlmenően kellő módon általánosnak is kell lennie. Az általános szabályok alkalmasak arra, hogy a szabályozórendszer más elemeiben, a társadalmi-gazdasági környezetben (pl. a népegészségügyi helyzet, vagy az ország gazdasági teherbíró-képességének alakulása) valamint a tudomány és a technika területén időközben óhatatlanul bekövetkező változások megfelelő módon beépülhessenek a hazai jogrendszerbe.
˙	A szabályozás felé megnyilvánuló további követelmény, hogy szektorsemleges legyen. A szabályozásnak lehetőséget kell biztosítania a  arra, hogy az egészségügyi ellátórendszer egyes elemei, eltérő jogállásukból adódó különbségeiktől függetlenül, egyenlő esélyekkel vehessenek részt az ellátórendszer működésében.

	Végül, de nem utolsósorban a törvény egészét átható követelményként van jelen az európai integrációt szolgáló jogharmonizációs kötelezettségek figyelembe vétele.





RÉSZLETES  INDOKOLÁS


I. Fejezet

A TÖRVÉNY CÉLJA, ALAPELVEI ÉS HATÁLYA

1. cím

A törvény célja

Az 1. §-hoz

	A törvény célját megállapító rendelkezések egyértelművé teszik a jogalkotónak azt a szándékát, amelyet a jogszabály megalkotásával és jogrendszerbe való iktatásával meg kívánt valósítani. A Javaslat egyrészt meg kívánja teremteni azokat a kereteket, amelyek között az egyének igénybevehetik az egészségügyi ellátásokat, és egészséghez fűződő alkotmányos alapjogaikat megfelelő módon gyakorolhatják, másrészt hozzá kíván járulni a lakosság egészségi állapotának javításához. A Javaslat az egészségügy szereplői jogainak és kötelezettségeinek megfogalmazása, valamint az egészségügyi ellátórendszer kialakítása elveinek meghatározása révén kívánja az egészségügy egészét hozzáigazítani a társadalomban lezajlott társadalmi-gazdasági változások következtében az egészségügy felé megnyilvánuló összetett követelmény- és igényrendszerhez.


2. cím

Alapelvek

A 2. §-hoz

	A Javaslat egyrészt azokat az alapelveket határozza meg, amelyek a törvény szabályozásának alapjául szolgáltak, másrészt azokat az alapelveket fogalmazza meg, amelyek a jogszabály alkalmazása során a jogalanyok magatartását meg kell, hogy határozzák. Ennek megfelelôen kiemelt jelentőséggel bír annak az öt alapelvnek a jogi normába öntése, amelyek az egész törvény szellemiségét áthatják. Eszerint
a)	meghatározó jellegű a betegek jogainak és méltóságának védelme,
b)	az igénybevevők oldaláról nézve az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés körében biztosítani kell az esélyegyenlőséget és a méltányosságot,
c)	az egészségügy működésének meghatározó eleme a megelőzés, a preventív szemlélet fokozott érvényre juttatása
d)	az egészségügyi ellátó rendszer felépítésében kiemelkedő fontosságú a progresszivitás elvének alkalmazása,
e)	az egészségügyi szolgáltatás nyújtásának szakmai követelményei szektorsemlegesek.
	Az alapelvek között kiemelkedő garanciális jelentősége van a betegek jogainak és méltóságának védelme. Erre tekintettel a tervezet kimondja, hogy a betegek személyes szabadsága és önrendelkezési joga egészségügyi megfontolásból kizárólag a törvényben meghatározott esetekben korlátozható. E korlátozás végrehajtási módjának és mértékének pedig minden esetben arányosnak kell lennie a védendő cél, a közérdek (járványügyi biztonság, a beteg és környezete testi épségének és egészségének védelme) jelentőségével.


3. cím

Fogalom-meghatározások

A 3. §-hoz

	A Javaslat meghatározza azokat a fogalmakat, amelyek normatív tartalmának meghatározása szükséges ahhoz, hogy ezek a jogi kategóriák a jogalkalmazás folyamatában megfelelő módon válhassanak majd jogviszonyok alapjává, és ezeknek révén az egészségügy szereplői pontosan meghatározott jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezzenek.


4. cím

A törvény hatálya

A 4. §-hoz

	A Javaslat e része határozza meg a törvény személyi, tárgyi, valamint területi hatályát. A törvény általános személyi hatálya vonatkozásában a Javaslat lehetôséget ad arra, hogy más törvény a természetes személyek egyes meghatározott csoportjait (pl. fogvatartottak) érintôen az egészségügyi törvényben foglaltaktól eltérô szabályokat alkosson.





II. Fejezet

AZ EGYÉN SZEREPE, A BETEGEK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI

1. cím

Az egyén szerepe

Az 5. §-hoz

	A Javaslat e §-a az egyén és az állam egészségüggyel kapcsolatos viszonyára vonatkozó alapvető szabályozást tartalmazza.
	A Javaslat kiemeli, hogy hogy a lakosság egészségi állapotával kapcsolatos állami kötelezettségek rendszere nem helyettesítheti az egyén saját lehetőségei által meghatározott - egyéni és szűkebb környezete egészségének megőrzéséért és javításáért viselt - felelősségét. Az államnak ugyanakkor elő kell segítenie azt, hogy az egyén ezt a felelősségét felismerje, és meg kell teremtenie a feltételeket ahhoz, hogy az egyén abből a felelősségéből adódó kötelezettségeit teljesíteni tudja.
	Ebben a körben az egyénnek alkotmányos alapokon nyugvó kiemelkedő jelentőségű kötelezettsége mások egészséghez fűződő jogainak és törvényes érdekeinek tiszteletbentarása.
	A Javaslat az állam kötelezettségévé teszi az egészségnevelést, a lakosság egészségüggyel kapcsolatos felvilágosítását, míg az egyén kötelezettsége a köztudottan mások egészségét veszélyeztető magatartástól való tartózkodás, valamint a jogrendszer egészén végigvonuló segítségnyújtási kötelezettségnek egészségügyi vonatkozásokban való tejesítése.


2. cím

A betegek jogai és kötelezettségei

A 6-9. §-okhoz

	Az egészségügyi ellátáshoz való jog a Javaslat értelmében négy részjogosítványt foglal magában.
	Ennek értelmében a sürgős szükség esetén az életmentő, illetve súlyos vagy maradandó egészségkárosodás megelőzéséhez való jog alapvető emberi jog, annak igénybevétele semmilyen módon nem korlátozható. Ugyancsak alapvetô joga van a betegnek az elviselhetetlen szenvedés csökkentéséhez.
	A beteg az egészségügyi ellátásokat a rendelkezésre álló személyi és tárgyi feltételek függvényében jogosult igénybevenni. A Javaslat megfogalmazza azokat a további követelményeket (folyamatos hozzáférhetőség, diszkriminációmentesség) is, amelyeket az egészségügyi ellátórendszer egészének, az egészségügyi szolgáltatást végző intézményeknek, illetve az egészségügyi dolgozóknak teljesíteniük kell ahhoz, hogy az egyének egészségügyi ellátáshoz való joga megfelelő módon megvalósulhasson.
	A beteg jogosult az állapota által szakmailag indokolt szintű egészségügyi szolgáltató és amennyiben jogszabály kivételt nem tesz a választott orvos egyetértésével az ellátását végző orvos szabad megválasztásához, ha az ellátás szakmai tartalma, az ellátás sürgőssége, illetőleg az ellátás igénybevételének alapjául szolgáló jogviszony ezt nem zárja ki.
	A beteg egészségügyi ellátáshoz való joga magában foglalja azt a jogot is, hogy amennyiben egy beteget nem lehet azonnal a szükséges ellátásban részesíteni, illetőleg egy meghatározott orvosi ellátás ritka, akkor vagy más alkalmas egészségügyi intézménybe kell őt utalni, vagy pedig várólistára kell helyezni. Ez utóbbi esetben a beteg jogosult arra, hogy a várakozás okáról és annak várható időtartamáról őt tájékoztassák, a listáról való kiválasztás egységesen, ellenőrizhetően, nyilvános szempontok alapján és hátrányos megkülönböztetés nélkül történjen.


A 10. §-hoz

	Az egészségügyi ellátások igénybevétele során a beteg gyakran kerülhet olyan helyzetbe, amelyben fennáll emberi méltósághoz való joga megsértésének veszélye. A Javaslat erre való tekintettel kiemelt jelentőséget tulajdonít az emberi méltósághoz való jog deklarálásának. Az egészségügyi ellátás során a beteg jogosult arra, hogy vele tisztelettel és megbecsülésel bánjanak, személyhez fűződő jogait tartsák tiszteletben.
	Az egészségügyi ellátás során a betegen kizárólag a vizsgálatához és a gyógykezeléséhez szükséges beavatkozások végezhetők el. Ettől a rendelkezéstől garanciális okokból kizárólag e törvényben meghatározott esetekben lehet eltérni.
	A beteg ellátása során fizikai, kémiai biológiai vagy pszichikai módszerekkel és eljárásokkal kizárólag abban az esetben korlátozható, ha sürgős szükség helyzete áll fenn, illetve amennyiben erre a beteg vagy mások egészségének védelme céljából van szükség. Korlátozó módszerek és eljárások alkalmazását ebben az esetben is kizárólag a beteg kezelőorvosa rendelheti el, pontosan meghatározva alkalmazásuk indítékát és időtartamát.





A 11. §-hoz

	A Javaslat fekvőbeteg-gyógyintézati ellátásra specializáltan általános jelleggel megfogalmazza a betegnek kapcsolattartáshoz való jogát. Az önrendelkezési jog e vonatkozásban való konkretizálásaképpen a Javaslat külön is nevesíti a betegnek azt a jogát, hogy kifejezett rendelkezésével megtilthassa az egészségügyi ellátását végző intézménynek, hogy róla bárkinek felvilágosítást adjanak, illetőleg nyilvános módon feltüntessék, hol került elhelyezésre. Ettől a rendelkezéstől kizárólag a beteg érdekében, közeli hozzátartozójának kérésére lehet eltekinteni.
	A Javaslat három esetben (súlyos állapotban lévő beteg, kiskorú beteg, szülő nő és újszülöttje) az általános szabályoknál is szélesebb jogokat biztosít az ellátást igénybevevők számára, amikor meghatározott törvényi feltételek fennállása esetén az első két esetben alanyi jogon biztosítja a közeli hozátartozókkal-, a harmadik esetben pedig az egymással való folyamatos kapcsolattartást.
	A beteget az előzőekben megfogalmazott körön is túlmenően kiemelten megilleti a vallási meggyőződésének megfelelő egyházi személlyel való kapcsolattartásnak- és általában vallása szabad gyakorlásának a joga.
	A beteget fôszabályként megilleti továbbá saját ruhája-, valamint személyes tárgyai használatának a joga.
	A Javaslat ugyanakkor tekintettel van az egészségügyi ellátást nyújtó intézmények tárgyi feltételrendszerére, amikor a törvény e jog gyakorlását a gyógyintézményben meglévő feltételektől teszi függővé. A jog gyakorlásának további korlátja, hogy a Javaslat - a törvény 26. §-ában foglaltakkal összhangban - csak abban az esetben engedi meg e jogok gyakorlását, amennyiben ez nem jár más beteg jogainak csorbításával, illetőleg nem veszélyezteti az intézmény betegellátásának zavartalanságát.


A 12. §-hoz

	A Javaslat kimondja, hogy a beteg jogosult az egészségügyi intézmény elhagyására. A Javaslat a betegnek ezt a jogát csak törvényben meghatározott esetekben tartja korlátozhatónak.


A 13.-14 §-okhoz

	A tájékoztatáshoz való jogosultság gyakorlása az önrendelkezési jog megfelelő módon való érvényesülésének előfeltétele. Ennek értelmében a Javaslat a betegek alapvető jogává teszi, hogy egészségi állapotukról általános jelleggel folyamatosan tájékoztatást kapjanak.
	Ezen túlmenően a beteget az egyes beavatkozások megkezdése előtt az egészségi állapotával kapcsolatos minden lényeges körülményről tájékoztatni kell, mert a megfelelő tájékozottság képezi alapját a beteg egészségi állapotával kapcsolatos döntéseinek. Ennek értelmében a Javaslat felsorolja azokat az összetevőket, amelyeket egy megfelelő tájékoztatásnak tartalmaznia kell. Ebben a körben kiemelkedő jelentőségű, hogy a tájékoztatásnak ki kell terjednie arra, hogy a beteg jogosultsága egy beavatkozás elvégzéséhez való hozzájárulás, illetve a beavatkozás elutasítása. A tájékoztatásnak ezen tűlmenően fôszabályként teljeskörűnek is kell lennie, tehát a beteg egészségi állapotával és a javasolt kezeléssel kapcsolatos minden körülményre ki kell terjednie.
	A tájékoztatáshoz való ugyanakkor értelemszerűen jog magában foglalja az e jogról való lemondás lehetőségét is, kivéve amikor a betegnek betegsége természetét szükséges ismernie ahhoz, hogy mások egészségét ne veszélyeztesse. 	A Javaslat a cselekvőképes beteg számára biztosítja annak lehetőségét, hogy megfelelő alakiságok mellett kijelölje azt a személyt, akit helyette - cselekvőképtelenné válása esetén - tájékoztatni kell. Egyúttal a jogalkotó lehetőséget kíván biztositani az ily módon kijelölt személy számára, hogy a cselekvőképtelen beteg helyett egyes beavatkozások elvégzéséhez hozzájáruljon.


A 15-19. §-okhoz

	A Javaslat általános jelleggel biztosítja a betegek számára az önrendelkezés jogát. Az önrendelkezéshez való jog alkotmányos alapokon nyugszik, ebből következően lényeges tartalma korlátozhatatlan. A Javaslat ugyanakkor meghatározza azokat az eseteket, amelyekben akár a jogalkotó, akár a jogalkalmazó szervek e jogot vagy annak gyakorlását korlátozhatják. Az anyagi jogi szabályokon túlmenően garanciális jelentősége van a jogok korlátozására szolgáló eljárási szabályok törvény általi meghatározásának is.
	 Az önrendelkezési jog tartalmát illetően a Javaslat meghatározza azokat az összetevőket, amelyek e jogot alkotják. Ezek szerint e jog gyakorlása keretében a beteg jogosult eldönteni, hogy kíván-e egészségügyi ellátást igénybevenni, és az ellátás során mely beavatkozások elvégzéséhez járul hozzá, illetve melyeket utasít vissza.
	Az önrendelkezési jog érvényesülésének legfontosabb biztosítéka, hogy főszabályként minden egészségügyi beavatkozás elvégzésének feltétele, hogy ahhoz a beteg kényszertől és fenyegetéstől mentes, megfelelő tájékoztatáson alapuló beleegyezést adjon.
	Fontos garanciális szabály, hogy az önrendelkezési jog alapján a beteg a beavatkozás elvégzéséhez való hozzájárulását visszavonhatja. Ez a jog a beteget bármikor, a beavatkozás - annak természetétől függő - egész tartama alatt megilleti. Az e joggal való visszaélések megakadályozása érdekében a Javaslat azt a szankciót fűzi a nem rendeltetésszerű joggyakorláshoz, hogy amennyiben a betegnek nem volt meg az alapos indoka a beavatkozás visszavonásához, köteles az ebből esetlegesen felmerülő károkat megtéríteni.
	Az önrendelkezési jog fontos részjogosítványa, hogy bármely cselekvőképes személy jogosult megfelelő alakiságok mellett megtett nyilatkozattal megnevezni azt a személyt, aki cselekvőképtelensége esetén jogosult helyette a beavatkozásba beleegyező nyilatkozat megtételére.
	A Javaslat teljeskörűen meghatározza azokat az eseteket, amelyek fennállása esetén a beteg beavatkozásba beleegyező nyilatkozatától el lehet tekinteni. Ezek szerint nincs szükség a beteg beleegyező nyilatkozatára abban az esetben, ha az adott beavatkozás vagy intézkedés elmaradása mások életét vagy testi épségét súlyosan veszélyezteti, továbbá a törvényben meghatározott kivétellel - a beteg közvetlen életveszélyben van.
	Cselekvőképtelen beteg esetében amennyiben nincs a nyilatkozat megtételére a beteg nyilatkozata-, illetve ennek hiányában a törvény rendelkezése alapján a beleegyező nyilatkozat megtételére feljogosított személy, vagy ezek nyilatkozatának beszerzése olyan jelentős késedelemmel járna, amely a beteg egészségi állapotát súlyosan veszélyeztetné, a Javaslat a beavatkozás elvégzésébe beleegyező nyilatkozat megtételének törvényi vélelmét állítja fel.
	A Javaslat kiemelten kezeli invazív beavatkozás esetén azt a helyzetet, amikor a beavatkozás megkezdése előtt nem látható körülmény időközbeni felmerülése miatt a beavatkozás kiterjesztése válik szükségessé. Ebben az esetben a kiterjesztett beavatkozásra is csak a beleegyező nyilatkozat megléte esetén kerülhet sor. Ennek hiányában a törvény a kiterjesztett beavatkozás megkezdését - az általános szabályokhoz hasonlóan - csak sürgős szükség esetén teszi lehetővé. Ebben az esetben is csak életveszély esetén lehet olyan beavatkozást elvégezni, amely egy szerv vagy testrész elvesztéséhez, illetve funkciójának teljes kieséséhez vezethet.


A 20-22. §-okhoz

	A Javaslat a cselekvőképes beteg számára biztosítja az ellátás visszautasításának jogát. Abban az esetben, amennyiben a beteg egészségi állapotában az ellátás elmaradása esetén súlyos vagy maradandó károsodás következne be, a beteg az ellátást csak meghatározott alaki kötöttségekkel megtett nyilatkozatban utasíthatja vissza.
	A Javaslat a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő cselekvőképes beteg számára - meghatározott kivételekkel - biztosítja azt a jogot, hogy életmentő vagy életfenntartó beavatkozást visszautasítson. Ebben az esetben a törvény meghatározza azokat az eljárási garanciákat, amelyek biztosítják azt, hogy a beteg önrendelkezési jogát döntése következményeinek teljes ismeretében gyakorolja. Ezek a garanciák egy, a Javaslatban meghatározott összetételű bizottság meghatározott törvényi tartalmú eljárását foglalják magukban.
	Fontos garanciális jellegű szabály, hogy a beteg ellátás visszautasítására vonatkozó nyilatkozatát bármikor alaki kötöttségek nélkül visszavonhatja.
	A cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes beteg helyett annak önrendelkezési jogát vagy törvényes képviselője vagy az általa erre feljogosított személy gyakorolja.
	Amennyiben viszont az erre feljogosított személy az ellátást úgy utasítja vissza, hogy az a beteg egészségi állapotát hátrányosan befolyásolja, a Javaslat hatósági (gyámhatóság, bíróság) eljárásokat iktat be a rendeltetészszerű joggyakorlás elősegítésére.
	A Javaslat cselekvőképes személy számára biztosítja azt a jogot, hogy meghatározott alakiságok mellett későbbi esetleges cselekvőképtelensége esetére általános jelleggel egyes beavatkozásokat, illetve vizsgálatokat megtilthasson. Életfenntartó vagy életmentő beavatkozások visszautasítására vonatkozó nyilatkozat csak további feltételek teljesülése esetén érvényes.


A 23. §-hoz

	Amennyiben a beteg valamilyen beavatkozást visszautasít, nem szabad őt semmilyen eszközzel sem kényszeríteni arra, hogy döntését megváltoztassa, és további ellátása során nem alkalmazható vele szemben semmiféle hátrányos megkülönböztetés. A Javaslat a joggal való visszaélés megakadályozására nem biztosítja viszont a beteg számára az egészségi állapota alapján kialakított orvosi álláspont alapján nem indokolt ellátás igénybevételének jogát.


A 24. §-hoz

	A tájékoztatáshoz való jogosultsággal összefüggésben a Javaslat kiemelten nevesíti az egészségügyi dokumentáció megismerésének jogát. A beteg jogosult továbbá az általa hiányosnak vagy pontatlannak vélt dokumentáció kiegészítésének vagy kijavításának a kezdeményezésére. Az adatkezeléssel összefüggő törvényekben foglaltakkal összhangban az egészségi állapotával kapcsolatos dokumentációval az egészségügyi szolgáltató, az abban szereplő adataival a beteg rendelkezhet.
	A Javaslat meghatározza továbbá a cselekvőképtelen beteg dokumentációjába való betekintési joggal, a beteg által meghatalmazott személy betekintési jogával kapcsolatos, valamint a beteg halála esetén irányadó betekintési szabályokat.


A 25. §-hoz

	A Javaslat az egészségügyi adatokkal kapcsolatos jogok között, a beteg személyiségi jogainak részeként kiemelten kezeli az egészségügyi adatok és általában a személyiség megfelelő védelmét.
	Ennek értelmében az egészségügyi ellátásban résztvevő személyek a beteg ellátása során tudomásukra jutott egészségügyi és egyéb személyes adatait bizalmasan kötelesek kezelni, és csak az arra jogszabály, hatósági határozat vagy a beteg nyilatkozata által feljogosított személyekkel jogosultak közölni.
	

A 26-27. §-okhoz

	A betegeket azon túlmenően, hogy törvényben meghatározott jogok illetik meg őket, kötelezettségek is terhelik.
	Amennyiben a beteg beleegyezési jogát gyakorolva az egészségügyi ellátás igénybevétele mellett döntött, köteles az egészségügyi ellátást a vonatkozó jogszabályok és az intézményi rend keretei között igénybevenni. 
	A beteget ellátása során az ellátását végző egészségügyi dolgozóval való együttműködési kötelezettség is terheli. Ennek értelmében a Javaslat meghatározza azokat a kötelezettségeket, amelyeket a betegnek az együttműködés keretében teljesítenie kell.
	Fentieken túl a Javaslat megfogalmazza azokat az alapelveket is, amelyeket a betegeknek jogaik gyakorlása során követniük kell ahhoz, hogy jogaikat megfelelő módon, azokkal nem visszaélve gyakorolják.
	

3. cím

A betegjogok érvényesítése

A 28. §-hoz

	A Javaslat a betegjogok érvényesítése körében az egészségügyi szolgáltató kötelezettségévé teszi hogy a beteget - illetőleg a beteg egészségi állapotával kapcsolatban a beteg ilyen irányú nyilatkozata vagy a törvény rendelkezése alapján nyilatkozni jogosult személyt - egészségi állapotától függően az egészségügyi szolgáltató intézménybe való felvételekor, illetve ellátása előtt a betegjogokról, azok érvényesítésének lehetőségéről, valamint az intézmény házirendjéről részletesen tájékoztatnia kell.


A 29. §-hoz

	A Javaslat a beteg részére ellátásával kapcsolatban észlelt jogainak sérelmével kapcsolatosan panaszjogot biztosít. A Javaslat részletesen szabályozza a panaszok kivizsgálására irányuló eljárást, amennyiben az egészségügyi szolgáltató kötelezettségévé teszi a panasznak meghatározott határidőn belül történő kivizsgálását, és a beteg tájékoztatását vizsgálatának eredményéről.
	

A 30-33. §-okhoz

	A betegek jogaik megsértése vagy annak veszélye esetén személyesen is eljárhatnak, azonban a jogalkotó az egészségügyi jogviszony sajátos jellegére való tekintettel a betegek jogai érvényesítésének segítésére egy külön jogintézményt, a betegjogi képviselő jogintézményét hozza létre.
	A Javaslat szerint a betegjogi képviselő feladata a betegek jogainak védelme, a betegek jogainak betegekkel való megismertetése, és a betegek segítése jogaik érvényesítésében. Ennek keretében a betegjogi képviselő legfőbb jogosítványa, hogy a beteg meghatalmazása alapján - a meghatalmazás keretei között - panaszt tehet az egészségügyi szolgáltatónál, a fenntartónál, illetőleg egyes hatósági eljárásokat a beteg felhatalmazása alapján megindíthat, és ennek során intézkedhet a beteg megfelelő képviseletéről. A betegjogi képviselő fontos feladata, hogy rendszeresen tájékoztassa az egészségügyi dolgozókat a betegjogokra vonatkozó szabályokról, és azoknak az adott intézményben való érvényesüléséről.
	A betegjogi képviselő azon túlmenően, hogy egyes meghatározott esetekben segíti a betegeket jogaik érvényesítésében, a betegjogokkal kapcsolatos, az egészségügyi szolgáltató működésében általánosan megnyilvánuló jogsértő gyakorlat esetén jogosult arra, hogy ezzel kapcsolatban felhívja ezekre a hiányosságokra az intézmény vezetőinek, illetve a fenntartónak a figyelmét. A felhívás eredménytelensége esetén a képviselő intézkedés végett az illetékes hatósághoz fordulhat.
	A betegjogi képviselő feladata, hogy az életkoruk, testi vagy szellemi fogyatékosságuk, egészségi állapotuk, illetve szociális helyzetük miatt jogaik érvényesítésében akadályozott személyek jogainak védelmét kiemelten kezelje.
	Ahhoz, hogy a betegjogi képviselő előzőekben felsorolt feladatait megfelelő módon tudja teljesíteni, szükséges, hogy jogállása szerint a hatáskörébe tartozó egészségügyi szolgáltatótól független legyen. Ennek érdekében a Javaslat szerint a betegjogi képviselő olyan köztisztviselő, aki tevékenységét az ÁNTSZ városi (fővárosi kerületi) intézetének szervezeti keretei között látja el azzal, hogy a kinevezésével kapcsolatos jogköröket az országos tisztifőorvos, míg az egyéb munkáltatói jogköröket a városi tisztifőorvos gyakorolja. Fontos garanciális szabály, hogy a betegjogi képviselő a hatáskörébe tartozó egészségügyi intézménnyel az előzőekben felsoroltakon túlmenően sem állhat semmilyen munkavégzésre irányuló jogviszonyban.	A Javaslat az ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltató kötelezettségeként fogalmazza meg azt, hogy a betegjogokról nyújtott tájékoztatása körében a beteget tájékoztatnia kell a betegjogi képviselőről, és biztosítani kell, hogy elérhetési módjáról tudomást szerezzenek.
	Ezen túlmenően a Javaslat az ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltató kötelezettségévé teszi azt is, hogy betegjogi képviselő panaszaival érdemben foglalkozzon, javaslatait érdemben vizsgálja meg, és vizsgálatának eredményéről őt meghatározott időn belül tájékoztassa.


A 34. §-hoz

	A Javaslat a betegek és az egészségügyi szolgáltatók között felmerülő jogviták peren kívüli rendezésére egy sajátos jogintézményt és eljárást biztosít. Eszerint jogvita esetén a felek kezdeményezhetik, hogy azt ne a bíróság, hanem a közvetítői tanács bírálja el. Tekintettel a jogintézmény újszerű voltára, és a kérdés jelentőségére, a Javaslat a közvetítői eljárás szabályainak és a mediátori tanács összetételének meghatározását külön törvény rendelkezéseire bízza.




III. Fejezet

NÉPEGÉSZSÉGÜGY


A 35-36. §-okhoz

	A Javaslat - összhangban a 3. § (3) bekezdésében megfogalmazott prevenciós elvvel - alapelvi jelentőséggel mondja ki, hogy a népegészségügy a társadalom egészének szervezett tevékenysége, amelynek célja  a betegségek megelőzése révén a lakosság egészségi állapotának javítása az egészség megőrzése. E tevékenység körében kell meghatározni az egészség tudományosan megalapozott biológiai és természeti-társadalmi környezeti feltételeit, az egészség megőrzésének, a betegségek megelőzésének hatékony, hozzáférhető és a lakosság által elfogadható módszereit, valamint az ehhez szükséges intézményrendszer sajátosságait.
	A népegészségügyi tevékenységgel kapcsolatban két általános jellegű kötelezettség is jelentkezik. Egyfelől a kormányzati döntéshozók tekintetében kötelezettségként kerül megfogalmazásra, hogy az egészséget támogató társadalompolitika céljainak meghatározásánál, valamint a döntések előkészítésénél támaszkodni kell a népegészségügyi tevékenység során feltárt adatokra. Másfelől az egészségügyi szervek kötelezettsége az, hogy a lakosságot a népegészségügyi helyzetről, a felmerült problémákról, az előidéző tényezőkről, a várható következményekről, a megoldás lehetőségeiről és korlátairól rendszeresen tájékoztassák.
	A népegészségügy feladata a lakosság egészségi állapotának és az erre ható kockázati tényezőknek figyelemmel kísérése és elemzése. Ennek az átfogó feladatkörnek az egyes részfeladatait a Javaslat tételesen felsorolja, továbbá általános érvénnyel kimondja, hogy ezek ellátása során az emberi egészségre káros tevékenységek korlátozhatók, illetve megtilthatók.


1. cím

Egészségfejlesztés

A 37-40. §-okhoz

	A Javaslat értelmében az egészségfejlesztés célja az egészségi állapot és az életminőség javítása, valamint az egészség védelme. Ennek megvalósításához elsősorban két eszköz áll rendelkezésre: részint a betegségek és sérülések megelőzése, részint az egészségnevelés. Mindezzel összefüggésben a Javaslat felsorolja a megelőzés egyes elemeit és fázisait, továbbá meghatározza a köz- és felsőoktatási, valamint a szakképzési rendszer, illetőleg a felnőttoktatás keretében az egészségnevelés elvi tartalmát.
	A megelőzés körében különösen fontos tényezők a fertőző megbetegedések megelőzését szolgáló védőoltások, a betegségek és kórmegelőző állapotok korai felismerését célzó szűrővizsgálatok rendszere, valamint az egészségügyi ellátás keretében végzett egészségügyi felvilágosító tevékenység.
	Az egészségnevelés vonatkozásában lényegi elemként fogalmazódik meg, hogy
- valamennyi egészségügyi dolgozó feladata az egészségnevelésben való aktív részvétel, erre figyelemmel az egészségügyi dolgozók képzése során kiemelt figyelmet kell fordítani az életmód-tanácsadásra történő felkészítésre,
- a pedagógusok képzése, képesítési követelményeinek meghatározása során az egészségnevelés szempontjait is meg kell jeleníteni,
- az egészségnevelés szempontjait a közszolgálati rádió és televízió műsorpolitikájának kialakítása során is figyelembe kell venni.
	A Javaslat általános érvénnyel rögzíti, hogy a lakosság egészségét veszélyeztető tényezőket és tevékenységeket észlelő, illetve ilyen tevékenységet folytató személyeket és szervezeteket a külön jogszabályokban foglaltak szerint bejelentési kötelezettség terheli. Ezzel kapcsolatban fontos követelmény - kiegészülve az egészségkárosodás megelőzéséhez szükséges ismeretekkel - a megfelelő  nyilvánosság megteremtése.


A 41-43. §-okhoz

	A Javaslatban lakosság egészségi állapotát hosszú távon is jelentősen befolyásoló, azaz a népegészségügy szempontjából domináns tevékenységi területek közül - a háziorvos ilyen irányú tevékenysége mellett - három területet emel ki, úgymint a család- és nővédelmi gondozást, a gyermek- és ifjúság-egészségügyi gondozást, illetőleg a sportegészségügyi gondozást. E három tevékenységi kör céljait, valamint legfontosabb feladatait összegezik a 41-43. §-ok.

	
2. cím

Környezet- és település-egészségügy

A 44-47. §-okhoz

	A klasszikus népegészségügyi feladatkörök közül a Javaslat elsőként a környezet- és település-egészségügy tárgykörét taglalja, kimondva, hogy ennek fő feladata a környezet egészségkárosító hatásainak vizsgálata és a megelőzés lehetőségeinek feltárása. E vizsgálat ki kell terjedjen szinte valamennyi környezeti elemre, így a talajra, a felszíni és felszín alatti vizekre, az ivóvízre, a kültéri és belsőtéri levegő szennyezettségére, a szennyvízelvezetésre és a szilárd hulladékok elhelyezésére, a zaj-, rezgés- és fényártalmakra, a hőmérsékleti és a légnyomás okozta ártalmakra, továbbá az ionizáló és nem ionizáló sugárzásokra. Amennyiben a vizsgálat során kiderülne, hogy valamely környezeti tényező szintje meghaladja az egészségügyi határértéket, az érintett területen tartózkodó személyeket erről tájékoztatni kell, az egészségkárosító hatások megelőzéséhez szükséges teendők egyidejű közlésével. A feltárt hiányosság megszüntetésére, illetve az egészségkárosító hatás megelőzésére - a hiányosság jellegétől függően - intézkedni kell.
	Változatlanul érvényesülő követelmény az, hogy a települések, épületek, létesítmények, műtárgyak tervezése, létesítése, rendezése, használata, üzemeltetése, átalakítása, felújítása és megszüntetése, illetve berendezéseinek működtetése, valamint a közlekedési eszközök gyártása és használata során érvényesíteni és ellenőrizni kell a közegészségügyi előírásokat.
	A 47. § a veszélyes anyagokkal kapcsolatos speciális közegészségügyi szabályokat tartalmazza.


3. cím

Élelmezés- és táplálkozás-egészségügy

A 48-50. §-okhoz

	Az élelmezés-egészségügy körében - összhangban az élelmiszerekről szóló 1995. évi XC. törvényben foglaltakkal - a Javaslat az emberi közfogyasztás céljára szolgáló élelmiszerek előállításával, forgalomba hozatalával összefüggő legfontosabb egészségügyi vonatkozásokat emeli ki. E szabályok az élelmiszerek mellett értelemszerűen alkalmazandók a rendeltetésszerű, vagy szokásos használata során a szájjal érintkező gyermekjátékra és más használati tárgyra, illetve a kozmetikai készítményre.
A táplálkozás-egészségügy feladataként a Javaslat a lakosság táplálkozási helyzetére, tápláltsági állapotára, a táplálkozás és az egészségi állapot közötti összefüggésekre vonatkozó vizsgálatok végzését, illetve mindezek alapján táplálkozási ajánlások kidolgozását nevesíti. Ennek körében kiemelt jelentőséget tulajdonít az egészségnevelésnek, valamint a megfelelő színvonalú közétkeztetésnek.


4. cím

Sugáregészségügy

Az 51-52. §-okhoz

	A Javaslat a sugáregészségügyi tevékenység célját abban jelöli meg, hogy védje az emberek és utódaik egészségét az ionizáló és nem-ionizáló sugárzások ártalmas hatásaival szemben a sugárzások rendeltetésszerű alkalmazása során. Ennek elérése érdekében - összhangban az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvényben foglaltakkal - meghatározza a sugárzások biztonságos - a társadalom számára elfogadható kockázattal járó - alkalmazásával, az ionizáló sugárforrásokkal, a sugárzó anyagok és készítményekkel, továbbá a sugárterheléssel, a sugárártalommal és a sugárszennyezettséggel kapcsolatos főbb sugáregészségügy feladatokat.


5. cím

Munkaegészségügy

Az 53-55. §-okhoz

	A Javaslat a munkaegészségügyi tevékenység fő céljaként a munkát végző személy egészségének megóvását jelöli meg. Ennek érdekében a munkaegészségügy feladatává teszi egyrészt a munkakörnyezetből származó egészségkárosító veszélyek és kockázatok előrelátását, felismerését, értékelését és kezelését (munkahigiéne), másrészt a munkakörnyezeti kóroki tényezők okozta és a munkavégzésből származó megterhelések, illetőleg igénybevétel vizsgálatát és befolyásolását, továbbá a munkát végző személyek munkaköri egészségi alkalmasságának megállapítását, ellenőrzését és elősegítését (foglalkozás-egészségügy).


6. cím

Járványügy

Az 56. §-hoz

	A járványügyi tevékenység célja a fertőző megbetegedések, a járványok megelőzése és leküzdése, valamint az emberi szervezetnek a fertőző betegségekkel szembeni ellenállóképességének fokozása. E cél megvalósítása érdekében a Javaslat mind az egészségügyi hatóságot, mind  a kötelező járványügyi intézkedést foganatosító egészségügyi szolgáltatót felhatalmazza a betegjogok - részint a szükséghez képest, részint a Javaslatban konkretizált módon történő - korlátozására. Fontos körülmény viszont, hogy az egyén személyes szabadsághoz való jogainak korlátozására, az államigazgatási eljárási szabályok megszabta keretben, csak az egészségügyi hatóság jogosult. 
	A betegjogok érvényesülésének járványügyi vonatkozásai körében kiemelendő, hogy bár a kötelező járványügyi intézkedés  foganatosításához nincs szükség a fertőző beteg beleegyezésére, azonban a beteget - az eset körülményeihez képest - ekkor is megilleti a tájékoztatáshoz való jog.


Az 57-58. §-okhoz 

	A Javaslat értelmében a védőoltás (ide értve a megelőző gyógyszeres kezeléseket is) célja a fertőző betegségekkel szembeni aktív és/vagy passzív védettség kialakítása.
	Kötelező védőoltás elrendelésének életkorhoz kötötten, megbetegedési veszély esetén, továbbá külföldre való kiutazás esetén lehet helye. Ezen túlmenően az egyes munkakörökben való foglalkoztatás feltételeként a munkáltató költségére írható elő védőoltási kötelezettség .Az ezekre alapot adó fertőző betegségeket a népjóléti miniszter rendeletben határozza meg.
	Az 58. § rögzíti a kötelező védőoltás alóli mentesítésre, a védőoltásra kötelezett és a védőoltásban részesített személyek nyilvántartására, a védőoltás hatékonyságának megállapítására, valamint a védőoltási kötelezettséggel kapcsolatos eljárásra vonatkozó szabályokat.


Az 59-60. §-okhoz

	Az egészségügyi szűrővizsgálatok egyik formáját jelentik a járványügyi érdekből végzett szűrővizsgálat, amelyek elvégzésének célja a fertőző megbetegedések korai felismerése, azok forrásainak felkutatása, valamint a fertőzés veszélyének elhárítása.
	Kötelező szűrővizsgálat - az adott eset körülményeihez képest - a lakosság egészére, a lakosság egyes csoportjaira, egy meghatározott terület lakosságára, munkahelyi, család, vagy más közösség tagjaira, külföldről érkező személyekre, illetőleg fertőző beteggel / vagy fertőzöttekkel érintkezett személyekre nézve rendelhető el. Emellett járványügyi érdekből az egyes munkakörökben való foglalkoztatás, továbbá a véradás, illetve a szerv- és szövetadományozás feltételeként is előírható szűrővizsgálati kötelezettség. .Az elrendelésre alapot adó fertőző betegségek körét minden esetben a népjóléti miniszter rendeletben határozza meg.
	A 60. § a kötelező szűrővizsgálat elvégzésének legfontosabb eljárási szabályait tartalmazza. A szűrővizsgálatra kötelezett személyek szempontjából garanciális elem, hogy a járványügyi érdekből végzett szűrővizsgálat - a szűrővizsgálat helyére történő oda-vissza utazás szükséges időtartamát is beleértve - a munkajogi jogszabályok alkalmazása során kötelező orvosi vizsgálatnak minősül.


A 61. §-hoz

	A Javaslat kimondja, hogy a fertőző betegségben megbetegedett személyeket, illetve a fertőző betegségekre gyanús személyeket a fertőző betegek nyilvántartásába be kell jegyezni. Az erre vonatkozó szabályokat külön törvény tartalmazza.


A 62. §-hoz

	A 62. § a járványügyi érdekből előírt kötelező orvosi vizsgálatra alapot adó helyzeteket, továbbá az ebben érintett személyre vonatkozó főbb magatartás-szabályokat határozza meg.


A 63-64. §-okhoz

	A népjóléti miniszter rendeletében meghatározott fertőző betegségben szenvedő személyt otthonában, vagy tartózkodási helyén, vagy fekvőbeteg gyógyintézet fertőző osztályán, illetve kijelölt egészségügyi intézményben el kell különíteni. Erről a betegséget észlelő orvos köteles intézkedni. Ha a fertőző beteg fekvőbeteg gyógyintézeti elkülönítésére vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, az egészségügyi hatóság erre határozattal kötelezi.
	Egyes - ugyancsak a népjóléti miniszter rendeletében meghatározott - fertőző betegségekben szenvedő személyt kizárólag fekvőbeteg gyógyintézet fertőző osztályán, illetve kijelölt egészségügyi intézményben kell elkülöníteni, illetve gyógykezelni. Fekvőbeteg gyógyintézeti elkülönítésnél a fertőző beteg intézeten belüli szabad mozgása, valamint kapcsolattartási joga korlátozható,


A 65-67. §-okhoz

	A Javaslat értelmében azt a személyt, aki meghatározott fertőző betegségben szenvedő személlyel érintkezett és feltehetően maga is a betegség lappangási szakában van, az egészségügyi hatóság a népjóléti miniszter rendeletében meghatározott fertőző betegségek esetén járványügyi megfigyelés vagy járványügyi zárlat alá helyezi.
	A járványügyi megfigyelés alá helyezett személy a megfigyelés tartama alatt foglalkozása gyakorlásában, kapcsolattartási jogában és  mozgási szabadságában korlátozható. Garanciális szabály, hogy a fertőző betegség átlagos lappangási idejének leteltét követő 48 órán belül meg kell szüntetni a járványügyi megfigyelést, amennyiben az orvosi vizsgálat eredményeként a fertőzés veszélye kizárható. 
	A járványügyi zárlat szigorított, speciális követelményeken alapuló megfigyelés, illetve elkülönítés, amelyet e célra kijelölt helyen kell foganatosítani. A járványügyi zárlat alá helyezett személyre a járványügyi megfigyelés esetére előírt szabályokat kell alkalmazni, azzal, hogy a zárlat alá helyezett személy a zárlat foganatosítási helyét nem hagyhatja el.


A 68-69. §-okhoz

	Az egészségügyi hatóság - a népjóléti miniszter rendeletében meghatározott fertőző betegség esetén - a kórokozó hordozót a kórokozó hordozás időtartamára járványügyi ellenőrzés alá helyezheti. Meghatározott esetekben a kórokozó hordozó járványügyi ellenőrzés alá helyezése kötelező.
	A járványügyi ellenőrzés alá vont kórokozó hordozó - a fertőzés terjedési módjától függően - foglalkozása gyakorlásában, kapcsolattartási jogában és  mozgási szabadságában korlátozható, továbbá köteles - .a fertőző betegség jellegéhez képest - a részére megállapított magatartási szabályok betartására.




A 70. §-hoz

A Javaslat értelmében egyes kötelező járványügyi intézkedések, így a járványügyi elkülönítés, a járványügyi megfigyelés és a járványügyi zárlat, továbbá a járványügyi ellenőrzés idején az azok végrehajtása során felmerülő, a fertőző betegnek, illetve a kórokozó hordozónak fel nem róható, szükséges költségeket és a társadalombiztosítási jogviszony alapján meg nem térülő kiesett munkajövedelmet az állam a fertőző beteg, illetve a kórokozó hordozó részére megtéríti.


A 71. §-hoz
		
	E § a fertőző beteg szállítására, a szállító járműre, illetőleg a szállításban közreműködő személyekre vonatkozó speciális járványügyi szabályokat foglalja össze.


A 72. §-hoz

	Fontos járványügyi érdek fűződik ahhoz, hogy az arra illetékes szervek meghatározott esetekben fertőtlenítést rendelhessenek el. Mindezzel kapcsolatban a Javaslat három féle esetkört különít el. Egyrészt a beteg fertőzőképességének tartama alatt - ha a betegség jellege indokolja - a fertőző beteg tartózkodási helyének, használati eszközeinek, ruhadarabjainak és váladékainak folyamatos fertőtlenítéséről, vagy szükség esetén megsemmisítéséről kell intézkedni. Másrészt a fertőzőképesség megszűnését, a fertőző beteg elszállítását, vagy halálát követően a beteg ápolásának helyén és szükség esetén annak környékén záró-fertőtlenítést kell végezni. Harmadrészt pedig a fertőző beteg ápolásában, a fertőző anyagok és tárgyak kezelésében, illetve a fertőző beteg szállításában, valamint a fertőtlenítésben közreműködő személyeket  - szükség esetén - személyi fertőtlenítés alá kell vonni.


A 73. §-hoz

	Járványügyi, egyúttal azonban környezet- és településegészségügyi relevanciával is bíró érdek az, hogy megvalósuljon a betegségeket terjesztő, vagy egészségügyi szempontból káros, külön jogszabályban meghatározott rovarok és rágcsálók rendszeres irtása. Az ezzel kapcsolatos főbb szabályokat fogalmazza meg a Javaslat e §-a.


A 74. §-hoz

	A Javaslat e §-a a járványveszély vagy járvány fennállása esetén az egészségügyi hatóság által elrendelhető egyéb járványügyi intézkedéseket foglalja magában.



IV. Fejezet

AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSOK RENDSZERE

1. cím

Működési elvek

A 75-78. §-hoz

	A Javaslat e §-ai fogalmazza meg az egészségügyi ellátások rendszere felépítésének és működésének alapvető elveit.
	Eszerint az egészségügyi ellátások rendszerének egyidejűleg kell biztosítania a lakosság számára az egyének egészségi állapotának megfelelő egészségügyi szolgáltatásokat, és lehetővé kell tennie a Javaslat III. Fejezetében megfogalmazott népegészségügyi célok megvalósítását. Ebben a körben az ellátások rendszerében nyújtott egészségügyi szolgáltatások célja, hogy a rendelkezésre álló erőforrások hatékony felhasználása mellett hozzásegítse az egyéneket egészségük megőrzéséhez, lehetséges mértékű helyreállításához, egészségük további romlásának mérsékléshez, egészségi állapotuk megváltozása esetén közösségbe való beilleszkedéséhez. Ezzel egyidejűleg az egészségi ellátások rendszerében biztosítania kell a lakosság egészségi állapotának javítását is.
	E célok megvalósításának feltétele, hogy az egészségügyi ellátások rendszerének olyan intézményrendszerre kell épülnie, amely a munkamegosztás és a fokozatosság elvének érvényesítése révén biztosítja, hogy az eltérő egészségi állapotú egyének egészségi állapotuk összes jellemzője alapján meghatározottan az egészségi állapotuk által indokolt egészségügyi szolgáltatásokat vehessék igénybe.
	A Javaslat az egészségügyi ellátások rendszerében, az ellátások valamennyi szintjén a progresszivitás elve érvényesülésének követelményét állítja fel. Eszerint az egészségügyi ellátások rendszerének biztosítania kell, hogy minden beteg akkor és ott kerüljön gyógykezelésre, ahol és amikor egészségi állapotának megfelelő ellátást kaphat, és ahol az ehhez szükséges szakmai követelmények biztosítottak. Az intézményrendszer szereplőinek feladatait az ellátórendszer egészében - külön jogszabályban foglaltak szerint - a rendelkezésre álló személyi és tárgyi feltételek határozzák meg.
	A Javaslat az egészségügyi ellátások rendszere alapvető működési elveként határozza meg a sűrgősségi ellátás követelményét, amely szerint az ellátásra jelentkező beteget minden esetben az egészségi állapotának megfelelő ellátásban kell részesíteni. Ugyancsak alapvető működési elvként jelentkezik az a követelmény, hogy a szolgáltatások nyújtása közben az ellátásban résztvevőktől elvárható legnagyobb gondossággal, a szakmai és etikai szabályok betartásával kell eljárni, továbbá a beutalás rendjének szabályozottsága.
	

2. cím

A megelőző ellátások

A 79. §-hoz

	A Javaslat egésze általában és annak III. fejezete különösen nagy fontosságot tulajdonít az alapvető népegészségügyi feladatok körében az egészség védelmének, valamint a betegségek megelőzésének és korai felismerésének. Ennek megfelelően az egészségügyi ellátások körében kiemelt jelentőségűek azok az ellátások, amelyek segítséget nyújtanak az egyének és a lakosság egészségének védelméhez.
	

A 80. §-hoz

	E § értelmében a fertőző betegségek megelőzése a védőoltásokon és az egyéb megelőzést szolgáló kezeléseken, a járványügyi érdekből végzett szűrővizsgálatokon, az általános járványügyi feladatok teljesítésén, az egyéni védőeszközök alkalmazásán, valamint az egészségkultúra kialakításán alapul.


A 81-82. §-okhoz

	A  Javaslat e §-ai határozza meg a szűrővizsgálatok célját, fajtáit, végzésük szakmai és jogi feltételeit.
	A szűrővizsgálatok célja a rejtett betegségek, az egyes betegségeket megelőző kórállapotok, valamint az arra hajlamosító kockázati tényezők korai felkutatása és felismerése.
	A szűrővizsgálatok életkorhoz kötöttek, egyes fertőző megbetegedésekkel kapcsolatosak, valamint egyes idült nem fertőző betegségek vonatkozásában akkor végezhetők, ha a szűrt betegség gyakori előfordulású vagy súlyos egészségkárosító hatású, és szűrővizsgálattal panaszmentes szakaszban kimutatható, a szűrővizsgálat egyszerűen kivitelezhető és várhatóan eredményes, valamint a szűrést követő terápia alkalmazásának feltételei adottak.


A 83-85. §-okhoz

	A Javaslat 83. § határozza meg az egyén életkörülményeiből adódó lehetséges egészségkárosodások korai felismerésére vonatkozó szabályokat, különös tekintettel a prevenciót lehetővé tevő intézkedések megtételére.
	A 84. § az egyén munkakörülményeiből adódó lehetséges egészségkárosodások korai felismerésére, valamint a munkavégzésnek nem minősülő tevékenységre való egészségügyi alkalmasság megállapítására vonatkozó szabályokat állapítja meg.
	A 85. § a munkavégzésnek nem minősülő tevékenységekre (pl. járművezetés, lőfegyver-használat) vonatkozó egészségügyi alkalmassági vizsgálatok rendeltetését definiálja


A 86. §-hoz

	A család- és nővédelmi gondozás keretében folyamatosan ellenőrizni kell a magzat és a gyermeket váró nő egészségi állapotát, valamint ezen túlmenően el kell végezni a gyermeket váró nő szülésre, szoptatásra és csecsemőgondozásra való felkészítését. A család- és nővédelmi gondozás keretében végzett terhesgondozás során figyelemmel kell kísérni a gyermeket váró nő egészségi állapotát, családi-, szociális- és munkakörülményeit, valamint el kell végezni a magzat és az anya egészségi állapotát figyelemmel kísérő - külön jogszabályban meghatározott - vizsgálatokat.


3. cím

Az egészségügyi ellátórendszer

A 87-92. §-okhoz

	A Javaslat meghatározza azokat a követelményeket, amelyeket az egészségügyi ellátórendszernek teljesítenie kell. Az egészségügyi ellátórendszernek egyrészt biztosítania kell a betegek járóbetegként, illetőleg otthonukban, valamint fekvőbeteg-intézményi keretek között történő ellátását, másrészt az egészségügyi ellátórendszernek rendelkeznie kell a népegészségügyi tevékenyésg során felmért szükségletekhez igazodó és a társadalmi-gazdasági erőforrások adta lehetőségekhez méretezett kapacitásokkal.
	A Javaslat 88-92. §-aiban az egészségügyi ellátórendszer részeként az alapellátást, az általános- és speciális járóbeteg-szakellátást, valamint az általános- és speciális fekvőbeteg-szakellátást, ezek szakmai tartalmát és az általánosság szintjén megfogható feladatait határozza meg.



4. cím

Egyéb egészségügyi ellátások

A 93. §-hoz

	Az egészségügyi ellátások folyamatos hozzáférhetőségének biztosítása érdekében szükséges az egészségügyi ellátórendszernek a munkaidő befejezésétől a következő napi munkaidő kezdetéig való működtetése. Ennek törvényi kereteit fogalmazza meg a 93. §.
	

A 94-96. §-okhoz

	A Javaslat a mentést a sürgősségi ellátás részeként, ahhoz kapcsolódóan határozza meg, amelynek során az azonnali egészségügyi ellátásra szoruló betegnek a feltalálási helyén, az erre feljogosított szervezet által végzett sürgősségi ellátása, és ehhez szükség szerint kapcsolódóan a megfelelő egészségügyi szolgáltatóhoz való szállítása és szállítás közben való ellátása történikó. A Javaslat meghatározza azokat a szakmai feltételeket is, amelyek fennállása esetén mentési tevékenységet kell folytatni.
	A Javaslat - a mentés sürgősségi ellátáshoz való tartozásából adódóan - a mentés igénybevételéhez való jogot mindenki részére biztosítja. A mentés igénybevételéhez való jog biztosítékeként a Javaslat a mentést állami feladatként határozza meg, a mentési feladatok országos koordinációjáért felelős szervezetként az Országos Mentőszolgálatot nevesítve.


A 97. §-hoz

	A Javaslat az egészségügyi ellátások között nevesíti a betegszállítást is, amely főszabályként abban az esetben vehető igénybe, ha az egészségügyi ellátás hozzáférhetősége másként nem biztosítható



A 98. §-hoz

	A Javaslat az egészségügyi ellátások részeként ismeri el az ápolási tevékenységet. Eszerint az ápolás azoknak az eljárásoknak az összessége, amelyek feladata az egészség megőrzése és helyreállítása; a beteg állapotának stabilizálása; a beteg fájdalmának csökkentése és szenvedéseinek enyhítése emberi méltóságának megőrzésével; a beteg környezetének ápolási feladatokban való részvételre történő felkészítése és abba való bevonása.
	A Javaslat az ápolási tevékenységet más egészségügyi ellátáshoz kapcsolódva, valamint attól függetlenül mint önnálló tevékenységet határozza meg. Az ápolás önálló jellegét fejezi ki, hogy a tevékenység ápolási terv alapján folyik, és arról ápolási dokumentációt kell vezetni, amely dokumentáció az egészségügyi dokumentáció részét képezi.


A 99. §-hoz

	A Javaslat az egészségügyi ellátás részeként határozza meg a haldoklók gondozását (hospice ellátást). Eszerint az egészségügyi ellátások során a haldoklók és hozzátartozóik számára biztosítani kell a beteg halálára való felkészülés lehetőségét. Ennek keretében a haldokló beteg ellátása során kiemelt figyelmet kell fordítani életminőségének javítására, fájdalmának csillapítására és szenvedéseinek enyhítésére, valamint emberi méltóságánek megőrzésére. Ennek érdekében a haldokló beteget a törvény általános rendelkezésein túlmenő betegjogok illetik meg, és ezek a jogai korlátozhatatlanok. A Javaslat szerint a hospice ellátás jelenti  egyrészt a beteg vonatkozásában testi és lelki szenvedéseinek enyhítését, másrészt hozzátartozóinak vonatkozásában felkészítésüket a beteg otthoni ápolására, valamint lelki gondozásukat a betegség és a gyász idejére.


A 100. §-hoz

	A Javaslat az egészségügyi ellátás részeként határozza meg a rehabilitációt, amely az egészségi állapotukban tartós vagy végleges jelleggel megváltozott személyek közösségbe való beilleszkedéséhez nyújtott szervezett segítség. A rehabilitáció komplex tevékenység, amely az egészségügyi rehabilitáción túlmenően magában foglal egyéb szervezett ellási formákat is. A Javaslat a rehabilitáció speciális formájaként határozza meg a habilitációt, amely az egészségi állapotuk szerint fejlődésükben megzavart gyermekekre, esetlegesen felnőttekre irányuló gyógypedagógiai rehabilitáció.
	A rehabilitáció körébe tartozó egészségügyi rehabilitáció célja a megváltozott egészségi állapotú személyeknek olyan komplex egészségügyi ellátás nyújtása, amely segíti egészségi állapotuk lehetőség szerinti helyreállítását.
	A Javaslat a rehabilitáció részének ismeri el a gyógyászati segédeszköz-ellátást, valamint használatuk betanítását is. A gyógyászati segédeszköz-ellátás célja a megváltozott egészségi állapotú személyek elvesztett funkcióinak pótlására szolgáló eszközök egyének számára való juttatása és használatuk betanítása.


A 101. §-hoz

	A Javaslat az orvostechnikai eszközök forgalombahozatalakor és használatakor azt a szabályt állapítja meg, hogy ilyen eszköz csak akkor forgalamazható és használható, ha az megfelel a külön jogszabály szerinti minőségi követelményeknek, és egy erre feljogosított hatóság nyilvántartásba vette és megfelelőségi jelzéssel ellátta.


A 102. §-hoz

	A Javaslat az egészségügyi ellátás részének ismeri el a gyógyszerellátást, amelynek célja, hogy külön törvényben meghatározottak szerint biztosítsa az egészségügyi ellátáshoz szükséges megfelelő minőségű, biztonságos, hatásos és költség-hatékony gyógyszereket.


A 103. §-hoz

	A Javaslat egészségügyi ellátásként definiálja a gyógyászati ellátásokat, amelyek körébe tartoznak egyfelől az orvos közvetlen felügyeletét nem igénylő terápiás ellátások, másfelől pedig az orvos által indikált és ellenőrzött, kiegészítő jellegű diagnosztikus ellátások.


A 104. §-hoz

	A Javaslat az egészségügyi ellátások részeként szabályozza a pszichoterápiai és a klinikai pszichológiai tevékenységeeket. A pszichoterápia többféle módszeren alapuló megalapozott pszichés és pszichoszomatikus zavarok esetén alkalmazott terápiás eljárás. A klinikai pszichológia a beteg lelki egészségének megőrzésére és helyreállítására, lelki zavarai okainak feltárására, egyes betegségei természetének megállapításához szükséges személyiségvizsgálatok elvégzésére és közösségbe való beilleszkedésének elősegítésére irányul.
	Pszichoterápiát csak a beteg a terapeuta önrendelkezési jogának érvényesülésén alapulhat. Amennyiben a beteg állapota ezt indokolja, a klinikai szakpszichológus pszichoterapiás munkája során köteles orvosi konzultációt igénybevenni. Gyógyszeres kezelést igénylő pszichoterápiát csak orvos-pszichoterapeuta végezhet.


A 105. §-hoz

	A Javaslat az egészségügyi ellátások részeként szabályozza a nem-konvencionális gyógyító és természetgyógyászati eljárásokat. Eme eljárások célja az egyének egészségi állapotának kedvező befolyásolása, valamint egészségük az egészséget veszélyeztető, illetve károsító tényezőkkel szembeni védelmének lehetővé tétele.
	Ezek az eljárások az egészségnek, valamint a betegségnek a konvencionális gyógyító eljárásoktól különböző szemléletén alapulnak, és - külön jogszabály szerint -  lehetnek azokat kiegészítő, esetenként helyettesítő, egészségügyi hatóság által engedélyezett eljárásokat alkalmazó ellátási formák.

A 106. §-hoz

	A Javaslat az egészségügyi ellátások közé tertozónak ismeri el a gyógyító-megelőző ellátások keretében végzett meghatározott egészségügyi szakértői tevékenységeket is.



V. Fejezet

AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK SZAKMAI KÖVETELMÉNYEI


A 107. §-hoz

	A Javaslat meghatározza az egészségügyi szolgáltatások szakmai követelményei jogi szabályozásának céljait. Eszerint a szabályozás célja az egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó és az azokat igénybevevő személyek  jogainak biztosítása az egészségügyi szolgáltatások minőségének, hatásosságának és hatékonyságának biztosításán keresztül.
	Az egészsségügyi szolgáltatás nyújtásának szakmai követelményei szektorsemlegesek. A Javaslat az egészségügyi szolgáltatások tekintetében azokat a szakmai követelményeket határozza meg, amelyek a szolgáltatók jogállásától, az egészségügyi intézmény jellegétől, továbbá a szolgáltatás pénzügyi fedezetétől függetlenül, szektorsemlegesen kell, hogy érvényesüljenek.
	A szakmai követelményrendszer érvényrejuttatása érdekében a törvény rendelkezéseket tartalmaz az egészségügyi szolgáltató tevékenység megkezdésének, folytatásának általános feltételeiről (engedélyezési rendszer); a szolgáltatás nyújtásának általános tárgyi feltételrendszeréről, a részletes előírásokat más jogszabály szabályozási körébe utalva (tárgyi feltételrendszer); az egészségügyi szolgáltatás nyújtásának személyi feltételeiről, ide értve a képesítési és munkaköri alkalmassági követelményeket (személyi feltételrendszer); a minőségbiztosítással kapcsolatos alapvető követelményekről, ide értve a szakmai felügyelet és ellenőrzés kérdéseit is (minőségi rendszer).


1. cím

Az egészségügyi szolgáltató tevékenység megkezdésének és gyakorlásának feltételei

A 108. §-hoz

	Egészségügyi szolgáltató tevékenység kizárólag az e tevékenység folytatására feljogosító működési engedély birtokában kezdhető meg és folytatható. Az egészségügyi hatóság az engedélyben foglalt feltételek teljesülését folyamatosan ellenőrzi.
	Az egészségügyi szolgáltató tevékenység megkezdésének különös feltételéül a Javaslat az egészségügyi szolgáltató számára szerződéskötési kötelezettséget ír elő, amikor a működési engedély kiadásának törvényi feltételeként felelősségbiztosítási szerződés meglétének az engedélyezési eljárásban történő vizsgálatának kötelezettségét írja elő az egészségügyi hatóság számára. A felelősségbiztosítási szerződés megszünését a biztosító haladéktalanul köteles az egészségügyi hatóságnak bejelenteni.


2. cím 

Tárgyi feltételrendszer

A 109. §-hoz

	Egészségügyi szolgáltató tevékenység csak abban az esetben folytatható, ha a szolgáltatás elhelyezése, infrastrukturális körülményei, berendezései, felszereltsége és műszerezettsége megfelel a külön jogszabályban meghatározott tárgyi követelményrendszerben foglaltaknak. Az egészségügyi szolgáltatás tárgyi feltételrendszerének egyrészt biztosítania kell az ellátáshoz szükséges követelményeket, másrészt meg kell felelnie a munkavégzés feltételeire vonatkozó egyéb jogszabályokban foglalt előírásoknak.


3. cím

Személyi feltételrendszer

A 110. §-hoz

	Egészségügyi tevékenység folytatására kizárólag az adott tevékenység folytatására feljogosító szakképzettséggel rendelkező az a személy jogosult, aki a működési nyilvántartásban szerepel. Szakirányú szakképesítéshez kötött egészségügyi tevékenységet kizárólag az ilyen irányú szakképzettséggel rendelkező az a személy folytathat, aki a működési nyilvántartásban szerepel.
	Szakirányú egészségügyi tevékenységet az ilyen tevékenység folytatására jogosult személy felügyelete mellett az ilyen irányú szakképesítés megszerzéséhez szükséges gyakorlati képzésban résztvevő, valamint szakirányú szakképesítéssel rendelkező, de a működési nyilvántartásból meghatározott okok miatt törölt személy is végezhet.
	Egészségügyi szolgáltatás nyújtásában közreműködhet a szakirányú szakképzettséggel nem rendelkező olyan személy is, aki e tevékenységet az erre a tevékenységre feljogosított személy felügyelete mellett, annak utasításai szerint és előzetes oktatását követően látja el.
	A népjóléti miniszter indokolt esetben az adott egészségügyi tevékenység végzéséhez szükséges szakképesítéssel rendelkező személy részére meghatározott tevékenységre, időtartamra és helyszínre szóló működési engedélyt adhat olyan személy részére is, aki a működési nyilvántartásban nem szerepel.
	A Javaslat lehetőséget biztosít arra is, hogy egészségügyi szolgáltatás nyújtására egyébként nem jogosult személy is közreműködjön egészségügyi tevékenység végzésével saját maga, illetve - a beteg ilyen irányú beleegyezése esetén - más személy gyógykezelésében. Ebben az esetben a felügyeletet ellátó egészségügyi dolgozó az ilyen személy tevékenyégéből fakadó egészségkárosodásért - meghatározott esetke kivételével - nem tartozik felelőséggel.


A 111-113. §-hoz

	Az egészségügyi szakképesítést szerzett személyek, illetőleg az egészségügyi dolgozók országos nyilvántartása az egészségügyi tevékenység védelmének és a betegek megfelelő szintű ellátásának egyik fontos biztosítékát képezi. Ezen belül az alapnyilvántartás célja a megszerzett szakképesítések közhiteles tanúsítása, míg a működési nyilvántartás az egészségügyi dolgozók törvényben meghatározott adatainak közhiteles regisztrációját célozza. A Javaslat e §-ai az e két hatósági nyilvántartás vezetésére vonatkozó legfontosabb szabályokat foglalja össze.


A 114. §-hoz

	A Javaslat az egészségügyi ellátás biztonságának érdekében felhatalmazza arra az egészségügyi hatóság illetékes szervét, hogy az egészségügyi tevékenység végzésére alkalmatlan egészségügyi dolgozót a tevékenység végzésétől eltilthassa.


A 115-118. §-okhoz

	Az egészségügyi képzés célja olyan szakemberek képzése, akik sokoldalú ismereteik révén képesek a képzettségüknek megfelelő szinten egészségügyi feladatok ellátására. Az egészségügyi szakképzés feladata a képzési szinteknek megfelelő elméleti és gyakorlati szakmai ismeretek nyújtása. Az egészségügyi továbbképzés célja a megszerzett ismeretek folyamatos szinten tartása és fejlezstése a tudomány mindenkori színvonalának és az egészségügy felé támasztott igényeknek megfelelően. A Javaslat e §-ai - összhangban az e tárgyköröket érintő más törvényi szabályokkal - e három képzési forma, egészségügyi aspektusból legfontosabb szabályait tartalmazzák.
	A Javaslat értelmében a népjóléti miniszter egészségügyi képzési, szakképzési és továbbképzési feladatainak teljesítése során a miniszter döntés-előkészítő, véleményező, javaslattevő szerveként Egészségügyi Szakképzési és Továbbképzési Tanács működik, amely ellátja a számára törvényben és népjóléti miniszter rendeletében meghatározott feladatokat.
	A Javaslat alapelvi jelentőséggel mondja ki, hogy az egészségügyi dolgozók jogosultak az egészségügyi szakképzésben, szakirányú szakképzésben és továbbképzésben való részvételre. Jogszabály a kötelező továbbképzésben való részvételt kötelezően előírhatja.
	

4. cím

Az egészségügyi szolgáltatások minőségének biztosítása

A 119-120. §-hoz

	A minőségi rendszer célja az egészségügyi szolgáltatások megfelelő minőségének megvalósítása érdekében az egészségügyi szolgáltatások minőségének meghatározása, biztosítása, ellenőrzése és folyamatos fejlesztése. A minőségi rendszer keretében az egészségügyi szolgáltatások minőségét és minőségfejlesztését az egészségügyi szolgáltató minőségbiztosítási, minőségfejlesztési és ellenőrzési rendszere (belső minőségügyi rendszer), valamint a szakmai felügyeletet gyakorló szervezet minőségbiztosítási, minőségfejlesztési és ellenőrzési rendszere (külső minőségi rendszer) biztosítja.
	A Javaslat értelmében az egészségügyi szolgáltatás megfelelő minőségének feltétele, hogy azt kizárólag jogszabályban meghatározott személyi és tárgyi feltételekkel rendelkező szolgáltató nyújtsa; az ellátás során teljes körűen érvényesüljenek a szakmai szabályok, így különösen a tudomány mindenkori állását tükröző, tudományos bizonyítékokon alapuló szakmai irányelvek, módszertani levelekben közzétett szabályok, illetőleg ezek hiányában a széles körben elfogadott szakirodalomban közzétett szakmai követelmények.; az a beteg számára hozzáférhető legyen, a lehető legnagyobb állapotjavulást eredményezze, és tegye lehetővé a betegjogok érvényesülését; valamint a rendelkezésre álló erőforrások optimális felhasználásával, szakmailag hatásosan és gazdaságilag hatékonyan nyújtható legyen.


A 121. §-hoz

	A Javaslat kötelezően írja elő, hogy minden egészségügyi intézménynek biztosítania kell a törvényben meghatározott tartalommal működő belső minőségügyi rendszer működését.


A 122-124. §-okhoz

	A külső minőségi rendszer működtetése - ellentétben a 121. § szerinti belső minőségügyi rendszerrel - állami feladat, amely a törvényben meghatározott tartalommal az egészségügyi szolgáltatók működési engedélyezési rendjén, a szakmai felügyeleti rendszeren, valamint a megfelelőség-tanúsítás rendszerén keresztül valósul meg. Ennek, a törvényi szabályozási szintre tartozó legfontosabb keretszabályait határozzák meg a törvény 123-124. §-ai.











VI. fejezet 

AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI


A 125-128. §-okhoz

	A Javaslat az egészségügyi dolgozók ellátási kötelezettségének többlépcsős szabályozását tartalmazza.
	Sürgős szükség esetén az  egészségügyi dolgozó - időponttól és helytől függetlenül - köteles az adott körülmények között a tőle elvárható módon és a rendelkezésére álló eszközöktől függően az arra rászoruló személynek elsősegélyt nyújtani, illetőleg a szükséges intézkedést haladéktalanul megtenni.
	A területi ellátási kötelezettséggel működő egészségügyi szolgáltatónál foglalkoztatott egészségügyi dolgozó munkaidejében köteles az e minőségében hozzáforduló beteg megfelelő ellátása iránt - szakmai kompetenciájának és felkészültségének  megfelelő módon - intézkedni. Az orvos szakképzettséggel rendelkező egészségügyi dolgozó  köteles a  hozzáforduló beteget megvizsgálni. A vizsgálat megállapításaitól függően köteles a beteget ellátni, vagy - a megfelelő tárgyi és személyi feltételek hiánya esetén - a megfelelő feltételekkel rendelkező orvoshoz, illetve egészségügyi szolgáltatóhoz irányítani. Az orvosi szakképzettséggel nem rendelkező egészségügyi dolgozó a hozzáforduló beteg vizsgálatáról kompetenciájának keretei között maga, egyébként pedig az erre jogosult orvos értesítése útján köteles gondoskodni. Ha azonban a beteg állapota azt szükségessé teszi, az orvos megérkezéséig köteles elvégezni mindazokat a beavatkozásokat, amelyek nyújtására szakmai kompetenciája és felkészültsége alapján jogosult.
	A Javaslat továbbá külön §-ba foglalja a területi ellátási kötelezettség körében a készenlétre és az ügyeletre vonatkozó legalapvetőbb szabályokat.


A 129-130. §-okhoz

	A Javaslat általános érvénnyel mondja ki, hogy a kezelő orvos joga, hogy a tudományosan elfogadott vizsgálati és terápiás módszerek közül - a hatályos jogszabályok keretei között - szabadon válassza meg az adott esetben alkalmazandó, általa, illetve az ellátásban közreműködő személyek által ismert és gyakorolt, a rendelkezésre álló tárgyi és személyi feltételek mellett végezhető eljárást. E választhatóságnak azonban feltétele, hogy ahhoz a beteg az e törvény szabályai szerint beleegyezését adja, valamint, hogy  a beavatkozás kockázata kisebb az alkalmazás elmaradásával járó kockázatnál, illetőleg a kockázat vállalására alapos ok van.
	A vizsgálati és terápiás módszerek szabad megválasztásának körében a 129. § a kezelőorvos közreműködő bevonására, illetőleg konzílium összehívására vonatkozó jogait tartalmazza.
	A Javaslat 130. §-a a kezelőorvos utasításadási jogával összefüggő szabályokat állapítja meg. Az utasításból a közreműködő (az utasított) egészségügyi dolgozóra háruló kötelezettségeket és jogokat a Javaslat az általános munkajogi és közalkalmazotti jogi szabályokkal összhangban, de az egészségügyi munkajogviszony sajátosságaira figyelemmel szabályozza.


A 131-133. §-okhoz

	A Javaslat az ellátás megtagadásának jogszerű lehetőségei körében kötelező, illetve fakultatív megtagadási okokat nevesít.
	A hozzáforduló beteg vizsgálata vonatkozásában az orvos a vizsgálat elvégzését akkor tagadhatja meg, ha ebben más beteg ellátásának azonnali szükségessége miatt akadályoztatva van, valamint, ha a beteghez fűződő személyes kapcsolata ezt indokolttá teszi. Mindkét esetkörben feltétel azonban, hogy sor kerüljön a beteg más orvoshoz irányítására.
	Az orvos a beteg vizsgálatát és további ellátását köteles megtagadni, ha erre saját egészségi állapota vagy egyéb gátló körülmény következtében fizikailag alkalmatlan.
	A vizsgálatot követően a beteg ellátása akkor tagadható meg, ha a vizsgálat alapján megállapítást nyer, hogy a beutaló orvos által javasolt vagy a beteg által kért kezelés szakmailag nem indokolt, vagy a szükséges ellátás nyújtásához az egészségügyi szolgáltatónál nincsenek meg a személyi és/vagy tárgyi feltételek és a beteget beutalja az ellátásra szakmailag illetékes egészségügyi szolgáltatóhoz, vagy a beteg állapota nem igényel azonnali beavatkozást és a vizsgálatot végző orvos a beteget későbbi időpontra visszarendeli, illetőleg az ellátásra szakmailag illetékes egészségügyi szolgáltatóhoz beutalja.
	Amennyiben a beteg vizsgálata alapján megállapítást nyer, hogy a beutaló orvos által javasolt vagy a beteg által kért ellátás jogszabályba vagy szakmai szabályba ütközik, az orvos köteles az ellátást megtagadni.
	A Javaslat a beteg ellátása megtagadásának további, az orvos mérlegelésétől függő eseteit is megállapítja. Minderre akkor kerülhet sor, ha az adott ellátás az orvos erkölcsi felfogásával, lelkiismereti vagy vallási meggyőződésével ellenkezik, ha a beteg együttműködési kötelezettségét súlyosan megsérti, így különösen, ha a kapott  utasításokat rendszeresen és szándékosan nem tartja be, ha az orvossal szemben a beteg sértő vagy fenyegető magatartást tanúsít, kivéve ha e magatartását betegsége okozza, valamint ha az orvos életét vagy testi épségét a beteg magatartása veszélyezteti. Egyes itt szabályozott esetekben azonban a megtagadás jogának gyakorlása feltételekhez kötött.
	A Javaslat jelentős korlátot tartalmaz viszont a területi ellátási kötelezettséggel működő egészségügyi szolgáltatónál foglalkoztatott egészségügyi dolgozók vonatkozásában. Ez esetben ugyanis a lelkiismereti vagy vallási alapú, illetve az erkölcsi felfogásból fakadó megtagadási jog gyakorlásának feltétele, hogy ezt a körülményt alkalmazását megelőzően vagy foglalkoztatása folyamán a körülmény felmerülését követően azonnal a munkáltatójával írásban közölte.


A 134-135. §-okhoz

	Elkerülve a 13. §-ában foglalt tájékoztatási részletszabályok megismétlését, e helyütt a Javaslat csupán annyit mond, hogy a kezelőorvos köteles a beteget annak egészségi állapotáról a 13. §-ban foglaltaknak megfelelően tájékoztatni. A 135. § további speciális szabályokat tartalmaz egyfelől arra az esetre, amennyiben a kezelőorvos úgy ítéli meg, hogy a tájékoztatás súlyosan veszélyeztetné a beteg állapotát, másfelől pedig a tájékoztatás módjára nézve


A 136-137. §-okhoz

	A beteg vizsgálatával és gyógykezelésével kapcsolatos adatokat az egészségügyi dokumentáció tartalmazza. Ennek részletes tartalmát határozza meg a 136. §.
	A 137. § pedig előírja, hogy több résztevékenységből álló, összefüggő ellátási folyamat végén vagy fekvőbeteg gyógyintézeti ellátást követően írásbeli összefoglaló jelentést (zárójelentést) kell készíteni és - a törvény eltérő rendelkezése hiányában - azt a betegnek át kell adni.


A 138. §-hoz

	A Javaslat - a beteg orvosi titoktartáshoz fűződő jogával paralell módon - kimondja, hogy az egészségügyi dolgozót  minden - tudomására jutott - adat és egyéb tény vonatkozásában, időbeli korlátozás nélkül titoktartási kötelezettség terheli, függetlenül attól, hogy az adatokat közvetlenül a beteg vizsgálata vagy gyógykezelése során, közvetetten az egészségügyi dokumentációból vagy bármely más módon ismerte meg. E kötelezettség természetesen nem vonatkozik azokra az esetekre, ha ez alól beteg felmentést adott, vagy jogszabály az adat szolgáltatásának kötelezettségét írja elő.
	A titoktartási kötelezettség az egészségügyi szolgáltatóval munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló más személyeket (pl. portás) is köti.


A 139. §-hoz

	Az egészségügyi dolgozók munkájuk során esetenként olyan típusú fokozott veszélynek (veszélyhelyzetnek) vannak kitéve, ami indokolttá teszi a kiemelt védelmüket. Erre a jog körében nyilvánvalóan  a büntetőjogi eszközök a legalkalmasabbak. Erre tekintettel a Javaslat értelmében a büntetőjog által kiemelten védendő közfeladatot ellátó személyek köre - adekvátan a hatályos Büntető Törvénykönyv 230. §-ával - kibővülne. Ennek megfelelően az egyes, fokozott veszélyeztetettséggel járó egészségügyi tevékenységeket (pl. éjszakai ügyelet, látlelet kiadása) végző egészségügyi dolgozók, valamint az egészségügyi szolgáltatóval munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló más munkavállalók közfeladatot ellátó személynek minősülnek.


A 140. §-hoz

	A Javaslat - az V. fejezet képzésre, továbbképzésre vonatkozó szabályaival adekvátan - kimondja, hogy az egészségügyi dolgozó jogosult és köteles szakmai ismereteinek - a tudomány mindenkori állásával, fejlődésével összhangban történő - folyamatos továbbfejlesztésére.



VII. fejezet

AZ ÁLLAM FELELŐSSÉGE A LAKOSSÁG EGÉSZSÉGI 
ÁLLAPOTÁÉRT, AZ EGÉSZSÉGÜGY SZERVEZÉSE ÉS IRÁNYÍTÁSA

1. cím
Az állam felelőssége a lakosság egészségi állapotáért

	A Javaslat hetedik fejezetében az állam egészséggel kapcsolatos felelősségi körének kijelölése - szélesebb kontextusban - az állami szerepkör-vállalás alakulásával kapcsolatos aktuális trendek függvényében értelmezhető. A törvényi koncepció ennek megfelelően egyenlő távolságot igyekszik tartani a túlzottan gondoskodó és újraelosztó (\"paternalista\") állam, illetőleg a túlzottan liberális elveken működő ún. \"éjjeliőr állam\" eszmeköreitől. Ennek megfelelően az új egészségügyi törvényben leképezett állami felelősségi kör nem óhajtja sem teljes mértékben, körülményeiknek teljesen kiszolgáltatva sorsára hagyni a polgárokat, ugyanakkor viszont gyámkodni sem kíván felettük, hanem ezek helyett - egyfajta szociális érzékenységtől sem mentes posztmodern jóléti állami filozófiát érvényesítve - a keretek, a feltételrendszer meghatározási folyamatára való, lehetőség szerinti minél erőteljesebb ráhatása útján alakítja, vagy befolyásolja a lakosság egészségi állapotát.


A 141. §-hoz
	
	A Javaslat e §-a kimondja az állam - értelemszerűen nem feltétlen, hanem a törvényben meghatározott keretek között érvényesülő - felelősségét a magyar lakosság egészségi állapotáért. Az állami felelősség különösen atekintetben fogalmazható meg, hogy az ehhez szükséges feltételrendszer kialakításával lehetővé váljon a közösségek és az egyének számára egészségi állapotuk megőrzése, védelme és fejlesztése, valamint szükség esetén lehetséges mértékű helyreállítása.
	Az állam felelősségének tartalma különösképpen az alábbi négy relációban jelölhető meg:
a)	az egyén egészségügyi ellátáshoz való joga gyakorlásához az egészségügyi ellátórendszer megfelelő mennyiségű, minőségű, eloszlású, összetételű és hatékonyságú működtetésének biztosítása,
b)	az egyén egészségügyi ellátáshoz való joga gyakorlásához a kötelező egészségbiztosítási rendszer működtetésének biztosítása,
c)	az emberi méltóság és az önrendelkezési jog teljeskörű védelme és biztosítása az egészségügyi intézményrendszer működése során,
d)	az egészségpolitikai cél-, feladat- és eszközrendszer meghatározása és érvényesítése.
	Fenti általános tartalmi körben a Javaslat nevesíti azokat az állami kötelezettségeket, amelyek az egészségügy egésze szempontjából a legnagyobb relevanciával bírnak.


A 142. §-hoz

	A Javaslat alapelvi jelentőséggel tartalmazza azt, hogy az állam a központi költségvetésben és az egészségbiztosítási alap költségvetésében biztosítja a megfelelő szintű és minőségű egészségügyi ellátások rendszerének működését. 
	Ennek körében tételesen meghatározza, hogy a törvényben foglalt ellátások és feladatok közül melyek azok, amelyeknek a pénzügyi-anyagi fedezetét a központi költségvetésben kell biztosítani.


2. cím
Az egészségügy szervezése és irányítása

A 143-144. §-okhoz

	A 143. § tételesen felsorolja mindazokat - az állami és az önkormányzati - szerveket, amelyeknek konkrét jogszabályban megállapított feladat- és hatásköreik vannak az egészségügy szervezésével és irányításával kapcsolatos feladatok ellátása területén. E szervek - a törvény szempontjából leginkább releváns, s emellett értelemszerűen a hatályos hazai jogrendszer más normáiban történő feladat- és hatáskörtelepítésekkel együtt kezelendő - konkrét feladatköreit a Javaslat 145-156. §-ai tartalmazzák.
	Az állami és az önkormányzati szervek mellett az egészségügyben nyilvánvalóan fontos szerep jut a civil szféra különböző szereplőinek is. Erre tekintettel a Javaslat kimondja, hogy az állam a rendelkezésére álló eszközökkel támogatja és elősegíti az egészségügy területén működő szakmai kamaráknak és más köztestületeknek, valamint szakmai érdekképviseleti szerveknek, szakmai egyesületeknek és más társadalmi szervezeteknek az e törvényben foglaltakkal összhangban levő tevékenységét.
	
	
A 145-146. §-hoz

	A Javaslat 145-146. §-ai a Magyar Köztársaság Országgyűlésének az egészségügy, a magyar lakosság egészségi állapota iránti feladatköreit veszi számba. A szükségszerűen csak általánosságban megfogalmazható feladatkörök (egészségpolitikai célok érvényesítése stb.) mellett kiemelkedő fontossággal bír a Nemzeti Egészségfejlesztési Program meghatározásával és végrehajtásával kapcsolatos feladatok nevesítése. A Nemzeti Egészségfejlesztési Programot a Javaslat az egészségügyi tervezés alapjaként definiálja, amelynek kötelező tartalmi elemei a lakosság egészségi állapotának bemutatása (különös figyelemmel a kiemelkedően kritikus területekre), a megvalósítani kívánt egészségfejlesztési, egészségvédelmi célok meghatározása, a kitűzött célok megvalósításához szükséges feladatokat, azok végrehajtási sorrendjének meghatározása, a kitűzött célok megvalósításához szükséges eszközök (különös tekintettel a pénzügyi forrásokra) meghatározása. A benne foglaltakat a gazdaságpolitikai, a terület-, illetőleg településfejlesztési, továbbá valamennyi állami tervezés körébe tartozó döntés meghozatala, illetőleg végrehajtása során érvényre kell juttatni.
	Fontos garanciális szabály, hogy a Nemzeti Egészségfejlesztési Programot  legalább négy évenként felül kell vizsgálni, azaz valamennyi országgyűlési ciklusban legalább egy alkalommal a képviselők elé kell kerüljön.


A 147-151. §-okhoz
	
	E §-ok rögzítik az államigazgatás általános és különös hatáskörű szerveinek az egészségügy szervezésével és irányításával összefüggő legfontosabb feladatköreit.
	A Kormány vonatkozásában kiemelésre kerülnek a Nemzeti Egészségfejlesztési Program elôkészítésével kapcsolatos feladatok, az egészséget támogató kormányzati politika, s ezen belül az egészségpolitika elveinek, céljainak és főbb irányainak meghatározásával összefüggô feladatok, az egészségügyi államigazgatási feladatok végrehajtásának irányításával és összehangolásával kapcsolatos feladatok, az egészségügyet érintő nemzetközi szerződések teljesítésével összefüggô feladatok, a törvény szerint az államot terhelő kártalanítási és megtérítési kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos feladatok, továbbá a katasztrófa-egészségügyi ellátás feltételeinek biztosításával, illetve az e körben megvalósuló általános irányítással összefüggô feladatok.
	A Javaslat értelmében a Kormány egészségügyi szervezéssel és irányítással kapcsolatos feladatainak ellátását a Nemzeti Egészségügyi Tanács, mint kezdeményezô, javaslattevô, véleményezô, tanácsadó testület segíti, így különösen közreműködik a NEP kialakításában és végrehajtásában, a lakosság egészségét támogató és fejlesztő kormányzati szintű társadalompolitika kialakításában és a döntések előkészítésében, az egészségpolitika cél- és eszközrendszerének kidolgozásában és érvényre juttatásában, a népegészségügyi feladatok és azok végrehajtási sorrendjének meghatározásában.
	A Javaslat meghatározza a Nemzeti Egészségügyi Tanács összetételét, amelyben meghatározott számban és arányban képviseltetik magukat az egészségügy területén működő országos szakmai kamarák, az egészségügyben dolgozók országos érdekképviseleti szervezetei, a betegek országos érdekképviseleti szervezetei, a legnagyobb egészségügyi intézményfenntartóként a helyi önkormányzatok országos érdekszövetségei, az egészségügyi szolgáltatók országos szövetségei, az egészségügyi oktatási intézmények, az intézményfenntartó minisztériumok, továbbá a Magyar Tudományos Akadémia, valamint az egészségügy területén működő tudományos társaságok. A felsorolt szervezetek által delegált tagokon túlmenôen a testületnek a törvény erejénél fogva tagja továbbá a népjóléti miniszter, az országos tisztifőorvos, valamint az egészségbiztosítási önkormányzat elnöke. A testület a tagjai sorából elnököt választ, míg a Kormány képviseletében a népjóléti miniszter a törvény erejénél fogva társelnöki tisztséget tölt be.
	A népjóléti miniszter alapvetô feladata, hogy a törvényben foglaltaknak, valamint a Kormány egészségpolitikai döntéseinek megfelelően irányítsa az egészségügyi ágazatot. A miniszter ágazati irányító jogköre kiterjed minden egészségügyi tevékenységre, illetőleg - jogállásától függetlenül - minden egészségügyi szolgáltatóra. A népjóléti miniszter egészségügyi ágazati feladatait és hatásköreit teljeskörűen és részleteiben az ágazat szerteágazó joganyaga tartalmazza, így a törvény csak a stratégiai jelentôségű feladatköröket emeli ki. A miniszter tevékenységét az Egészségügyi Tudományos Tanács, az egészségügyi szakmai kollégiumok, valamint az országos egészségügyi intézetek segítik.	Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az egészségügy területén tevékenykedô központi szervekbôl és területi (megyei, illetôleg városi) dekoncentrált szervekbôl álló szervezetrendszer. Az ÁNTSZ a törvényekben és más jogszabályokban foglaltaknak megfelelôen ellátja a népegészségügy (egészségfejlesztés, környezet- és településegészségügy, élelmezés- és táplálkozásegészségügy, sugáregészségügy, munkaegészségügy, járványügy), valamint az egészségügyi szakigazgatás és koordináció körében meghatározott államigazgatási feladatokat és hatásköröket, illetve hatósági jogköröket.

A 152-153. §-okhoz

	A Javaslat a hatályos jogi szabályozással megegyezô módon kimondja, hogy a települési önkormányzatok az egészségügyi alapellátás körében gondoskodnak a háziorvosi, házi gyermekorvosi ellátásról, a fogorvosi alapellátásról, az alapellátáshoz kapcsolódó ügyeleti ellátásról, a védőnői ellátásról, valamint az iskola-egészségügyi ellátásról.
	Az egészségügyi alapellátások vonatkozásában az érintett települési önkormányzat képviselő-testülete megállapítja az adott ellátás körzeteit, több településre is kiterjedő ellátás esetén a körzet székhelyét.
	A járóbeteg-szakellátás, illetőleg a fekvőbeteg-szakellátás vonatkozásában a helyi (a települési, valamint a megyei) önkormányzatok a tulajdonukban vagy használatukban levő és az e körbe tartozó egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó egészségügyi intézményeket tartják fenn.
	A Javaslat az önkormányzati feladatok körében megkülönböztett figyelmet szentel a környezet- és település-egészségügynek. Ennek megfelelôen külön § keretében fogalmazza meg azokat a települési önkormányzati feladatokat, amelyek az adott település közegészségügyi állapota szempontjából a legnagyobb hangsúllyal jelentkeznek.


A 154. §-hoz

	A Javaslat az egészségügy szervezése és irányítása témakörében az egészségbiztosítási szervek két feladatkörét tartja kiemelésre indokoltnak, nevezetesen, hogy kötelesek biztosítani az egészségügyi intézmények által nyújtott egészségügyi szolgáltatások vonatkozásában egyrészt a szükséges kapacitás megfelelő időben történő lekötését, másrészt pedig a teljesített és ellenőrzött szolgáltatás finanszírozását.


A 155-156. §-okhoz

	A Javaslat fenntartótól és intézménytôl függetlenül valamennyi egészségügyi intézmény fenntartásával kapcsolatos általános fenntartói hatásköröket nevesíti, úgymint az alapítói jogokat, az intézmény költségvetésével kapcsolatos jogokat, az intézményvezetők feletti a munkáltatói jogokat, az intézményi szabályzatok jóváhagyását, az intézmény működése feletti felügyeletet és ellenőrzést.
	További speciális szabályokat állapít meg a Javaslat azon egészségügyi intézmények tekintetében, amelyek tevékenységüket területi egészségügyi ellátási kötelezettségként folytatják.
	Ezen intézmények fenntartói egyfelôl kötelesek biztosítani az általuk fenntartott egészségügyi intézményben az egészségügyi szolgáltatás nyújtásához szükséges szakmai feltételeket, valamint az egészségügyi intézmény működőképességét.
	Másfelôl a Javaslat elôírja, hogy a területi ellátási kötelezettséggel bíró és fekvőbeteg szakellátást nyújtó egészségügyi intézményekben felügyelő tanács és kórházi etikai bizottság működik. A 156. § az e testületek feladataival és szervezetével kapcsolatos legfontosabb szabályokat tárgyalja, azzal, hogy a további részleteket a népjóléti miniszter szabályozási körébe utalja.



VIII. fejezet

AZ EMBEREN VÉGZETT ORVOSTUDOMÁNYI KUTATÁSOK


157-164. §-okhoz

	Az emberen végzett orvostudományi kutatások kérdését jelenleg miniszteri rendelet szabályozza. Tekintettel a kérdés súlyára és a garanciális szempontokra, célszerű a legfontosabb szabályok törvényi rendezése, emellett a Javaslat arra is felhatalmazást ad, hogy a részletszabályokat rendeleti szinten állapítsák meg.
	A Javaslat az egészséges értelmezés érdekében megadja, hogy a jogalkotó az emberen végzett orvostudományi kutatások fogalmához milyen konkrét jelentéstartalmat társít.
	A Javaslat rögzíti az emberen végzett orvostudományi kutatás- anyagi és eljárási feltételeit. A feltételek meghatározása során különös hangsúlyt kap a kutatás alanya érdekeinek, emberi méltóságának, önrendelkezésének biztosítása, és a kutatás túlzott kockázatának, illetve öncélúságának kizárása. Eljárási feltételként nagy jelentôsége van a független orvos, jogász, teológus, etikus és pszichológus szakemberekbôl álló bizottság szakmai-etikai véleményének. A nemzetközi szabályokkal összhangban a Javaslat további szigorú feltételek teljesítése esetén kivételesen lehetôvé teszi a várható haszonnal, illetve az elérni kívánt céllal való arányosságtól való eltérést. Garanciális szempontból fontos a sürgôs szükségben nyújtott ellátásra vonatkozó kutatás feltételeinek külön meghatározása arra az esetre, ha a kutatás alanyának beleegyezése nem szerezhetô be.
	Garanciális szempontból szükséges, hogy a Javaslat az állapotuk, illetve függô helyzetük miatt sajátos helyzetű személyek különbözô csoportjai esetében kizárja, hogy kutatás alanyai legyenek, illetve azt a népjóléti miniszter engedélyéhez kösse.
	A tudományos fejlôdés és a morális értékek védelme indokolja, hogy a genetikai állományt érintô kutatás a nemzetközi jogi szabályozással összhangban, korlátozás alá essék.
	A Javaslat kifejezetten kimondja, a kutatás alanyának érdeke mindig megelôzi a tudomány és a társadalom érdekeit, a kockázatot pedig a lehetô legkisebb mértékűre kell korlátozni.

	A Javaslat kifejezetten kötelezi a kutatást végzô intézményeket, hogy az esetleges kártérítés fedezésére felelôsségbiztosítási szerzôdést kössenek, amelynek költségeit természetesen érvényesíthetik a kutatás megrendelôjével szemben.



IX. fejezet

AZ EMBERI REPRODUKCIÓRA IRÁNYULÓ KÜLÖNLEGES ELJÁRÁSOK, AZ EMBRIÓKKAL ÉS IVARSEJTEKKEL VÉGZETT KUTATÁSOK, A MŰVI MEDDŐVÉTÉTEL


A 165. §-hoz

A Javaslat meghatározza az e fejezet alkalmazása szempontjából két legfontosabb fogalmat. Az e fejezetben foglalt rendelkezések közvetlenül kapcsolódnak az embriók, illetőleg a magzatok egészségéhez, épségéhez, jogállásához, valamint az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárások, illetőleg embrió kutatások végzésének lehetséges legkésőbbi időpontjának meghatározásához is mellőzhetetlen e fogalmak pontos definiálása és megkülönböztetése.


A 166-169. §-okhoz

A Javaslat az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárások (reprodukciós eljárások) körét és alkalmazásának feltételeit rögzíti. Az eljárások célja a meddőség következtében gyermeknemzésre más módon képtelen párok elsődlegesen vérszerinti gyermekhez juttatása. Ennek megfelelően bármely reprodukciós eljárás igénybevételének alapvető feltétele házastársi vagy élettársi kapcsolatban álló különnemű személyek közös kérelme. Tekintettel arra, hogy egyrészt a reprodukciós eljárás a meddőséget mint betegséget kívánja a maga eszközeivel kezelni, másrészt az alkalmazásának nem lehet célja csonka családok kialakulásának elősegítése, ezért reprodukciós eljárást kizárólag heteroszexuális kapcsolatban állók vehetnek igénybe, illetőleg egyedülálló személyek kérelmére - a Javaslatban meghatározott szűk kör kivételével - az eljárás nem alkalmazható. (Reprodukciós eljárás igénybevételére nem jogosultak továbbra is a gyermek megfelelő felnevelésének lehetőség szerinti valamennyi feltételét figyelembe vevő örökbefogadás útján juthatnak saját gyermekhez.) Házastársi (élettársi) kapcsolat esetén a gyermek vállalása -a gyermek érdekében, valamint a felekre háruló jogkövetkezmények okán - kizárólag közös döntésen alapulhat, így az egyik házastárs (élettárs) megfelelő nyilatkozata önmagában nem eredményezheti reprodukciós eljárás elvégzését.
Figyelemmel a reprodukciós eljárások bármely típusának alkalmazásával szükségképpen együttjáró egészségi kockázatokra, továbbá a meddőség kezelésének egyéb módjai során fel nem merülő kérdésekre (pl. esetleges biológiai összeférhetetlenség előidézése, a testen kívüli megtermékenyítés során létrejött, de be nem ültetett embriók sorsának, jogi státuszának rendezése), valamint az eljárások költségigényére, reprodukciós eljárás csak abban az esetben alkalmazható, ha a meddőség egyéb módon - bizonyíthatóan - nem kezelhető.
A Javaslat keretjelleggel, de felsorolásszerűen meghatározza a törvény alkalmazása szempontjából reprodukciós eljárásnak minősülő beavatkozásokat. A gyakorlatban kipróbált és alkalmazott eljárásokat nevesít a Javaslat, melyeknek alapvető szakmai szabályai már kialakultak, ezek részletes, számonkérhető módon történő normatív rögzítése - az alkalmazott technika és technológia folyamatos fejlődése okán is - a népjóléti miniszter rendeletében, illetőleg esetleges módszertani útmutatókban megfelelő módon megoldható. A reprodukciós eljárások körének törvényi rögzítése következtében ugyanakkor a felsorolt eljárások közé be nem sorolható, az emberi reprodukcióra irányuló további, vagy új eljárás nem, legfeljebb kivételes jelleggel, a VIII. fejezet szerint minősülő emberen végzett orvosbiológiai kutatásként alkalmazható.
Bármely reprodukciós eljárás végzésének feltétele a megfelelő - szülész-nőgyógyász szakorvos által adott - szakorvosi javaslat, melynek célja állást foglalni egyrészről a meddőség kezelése más módjának eredménytelenségéről, másrészt a kérelmező - elsődlegesen a gyermeket kihordó nő - általános alkalmasságáról reprodukciós eljárás elvégzésére. (A konkrét esetben alkalmazott eljárás meghatározása - a kérelmezők nyilatkozatainak figyelembevételével - a beavatkozást végző egészségügyi szolgáltató feladata.)
A Javaslat részletesen szabályozza a betegjogok - elsődlegesen a tájékoztatáshoz, valamint az önrendelkezéshez való jog - érvényesülésének különleges szabályait a reprodukciós eljárás alkalmazása során. A Javaslat a II. fejezetben biztosított általános jogosultságok teljes körű érvényesülése mellett ezeket kiegészítő további szabályokat ad, egyúttal a betegjogok érvényesülését a beavatkozásban közvetlenül részt nem vevő házastársra (élettársa) is kiterjeszti. A Javaslat úgy rendelkezik, hogy a reprodukciós eljárás alkalmazására irányuló kérelem nem helyettesíti a kérelmezők megfelelő tájékoztatás után tett külön beleegyezését az alkalmazott konkrét eljáráshoz.
A reprodukciós eljárások alkalmazhatósága kapcsán megszorító rendelkezése a Javaslatnak, hogy kérelem benyújtására, illetőleg beleegyező nyilatkozat tételére kizárólag cselekvőképes személy jogosult. Cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes személy esetén reprodukciós eljárás alkalmazásának a törvényes képviselő vagy a gyámhatóság egyetértésével sincs helye. E korlátozás alkalmazandósága független attól, hogy a házastársi (élettársi) kapcsolatban álló mindkét fél vagy csupán az egyik cselekvőképtelen, illetve korlátozottan cselekvőképes.
A reprodukciós eljárások egészségi kockázatához igazodik az a szabály, amely szerint ilyen eljárás kizárólag az e célra kiadott működési engedéllyel rendelkező egészségügyi szolgáltatónál végezhető. A reprodukciós eljárások engedélyezésének alapjául szolgáló speciális minimum feltételeket a népjóléti miniszter határozza meg.


A 170-174. §-okhoz

A Javaslat rögzíti az emberi ivarsejteknek reprodukciós eljárásokhoz, illetőleg orvosbiológiai kutatásokhoz történő rendelkezésre bocsátásának és tárolásának alapvető szabályait. A Javaslat értelmében ivarsejt adományozásnak az idegen pároknál alkalmazott reprodukciós eljárás céljára, illetőleg kutatásokhoz történő ivarsejt felajánlás tekintendő. Az adományozás célja a felajánló nyilatkozatban meghatározandó. (Az adományozó rendelkezési jogának teljességét biztosítja az, hogy az ivarsejt kizárólag a nyilatkozatnak megfelelően használható fel.) Ivarsejt csak az annak felhasználására jogosult intézmény számára adományozható, más személy (szerv) adományozási célzattal ivarsejteket nem vehet át.
Ivarsejt adományozás - az azonosíthatóság garanciájaként - kizárólag az adományozónak a megadományozott intézményben történő személyes megjelenésével, és az ivarsejteket tartalmazó anyag közvetlen levételével történhet. A reprodukciós eljárás során történő felhasználás érdekében tett adományozáskor -részint az egyéni azonosíthatóság céljából, részint a felajánlott ivarsejtekből megszülető gyermek lényeges tulajdonságainak meghatározása, és az ivarsejtek felhasználásában érintett szülőpár tájékoztatása érdekében - az adományozó köteles nyilatkozni meghatározott személyes és különleges adatairól. Az adományozás önkéntessége, az adatkezelés zártsága és anonimitása, valamint a kért adatok kezelésének szükségessége a Javaslatban felsorolt adatokra vonatkozó nyilatkozattételi kötelezettséget alátámasztja. (Értelemszerűen mellőzhető a nyilatkozattétel azokról az adatokról, amelyekről az ivarsejtek levételét végző egészségügyi szolgáltató közvetlenül is meggyőződhet, így pl. a nemről, a bőrszínről.)
A reprodukciós eljárások érdekében történő ivarsejt adományozás kizárólag az adományozó orvosi vizsgálatát követően történhet, az adományozó, illetőleg a születendő gyermek esetleges - örökletes - megbetegedéseinek megállapítása, életképtelen vagy súlyos megbetegedésben szenvedő gyermek világrahozatalának megelőzése céljából. A népjóléti miniszter rendeletében határozza meg azon megbetegedések körét, amelyek az adományozót az adományozásból kizárják. A Javaslat - megbetegedéstől függetlenül - kizárja az adományozásból a bármely okból cselekvőképesnek nem tekinthető, valamint - reprodukciós eljárás céljából történő adományozás esetén - a 35. életévüket betöltött személyeket.
A Javaslat részletesen rendezi az ivarsejt adományozás kapcsán az egyes egészségügyi szolgáltatók, illetve kutatóhelyek rendelkezésére álló személyes, illetőleg különleges adatok kezelésének speciális szabályait. A Javaslat az ivarsejtek adományozása kapcsán az anonimitás elvét követi, így az adományozás szerint illetékes egészségügyi szolgáltatón kívül más az adományozó személyes adatait személyazonosításra alkalmas módon nem kezelheti, más számára ilyen módon ezek az adatok nem is tehetőek hozzáférhetővé. Egészségügyi szolgáltatónak nem minősülő kutatóhely személyes adatokat egyáltalán nem kezelhet.
A Javaslat az adományozás szerint illetékes egészségügyi szolgáltató, valamint kutatóhely által kezelhető adatok körét taxatív módon határozza meg, így egyéb személyes vagy különleges adatokat még a megadományozott intézmény sem kezelhet. Az adatok továbbításának, illetőleg nyilvánosságra hozatalának lehetséges módozatait a Javaslat rögzíti, ennek megfelelően más módon és más címzettek számára az adatok hozzáférhetővé nem tehetőek. Így a reprodukciós eljárást kezdeményező személyek, illetőleg az eljárás során felhasználásra kerülő idegen ivarsejtek adományozója sem ismerhetik meg személyazonosításra alkalmas módon egymás személyes adatait. Arra azonban természetesen mód van, hogy a reprodukciós eljárást végző egészségügyi szolgáltató, illetőleg a reprodukciós eljárásban résztvevő pár a megadományozott és az ivarsejtet rendelkezésre bocsátó egészségügyi szolgáltatótól az ivarsejt adományozójára vonatkozó, továbbítható adatok körére vonatkozóan tájékoztatást kérjen.
Az adományozott ivarsejtek felhasználásának ellenőrizhetősége érdekében a Javaslat meghatározza azt a kört, akik számára ivarsejtek rendelkezésre bocsáthatóak,  kiszolgáltathatóak.
A Javaslat az ivarsejteket - az e törvényjavaslatban foglaltak alapján önkéntesen, átvételi kötelezettség nélkül - elfogadó egészségügyi szolgáltatókat, illetve kutatóhelyeket az ivarsejtek fagyasztva tárolására, későbbi felhasználás hiányában pedig azok megsemmisítésére kötelezi. Tekintettel arra is, hogy a női ivarsejtek tárolhatósága a tudomány mai állása szerint kétséges, így a Javaslat lehetőséget biztosít ivarsejtek fagyasztva tárolásának jogszabályi kizárására.
A Javaslat az adományozás céljából felajánlott ivarsejtek fagyasztva tárolásán túl - igazolható egészségi okból - lehetőséget biztosít ivarsejtek lefagyasztására későbbi, saját célú felhasználás érdekében is (ivarsejt letét). A letétbe helyezett ivarsejtek fölött rendelkezési jogot kizárólag a letevő gyakorol.
A Javaslat a későbbi jogszerű és biztonságos felhasználás, felhasználhatóság érdekében, valamint az ivarsejtek esetleges jogellenes célból vagy módon történő igénybevételének elkerülésére, az ivarsejtek tárolását pontosan meghatározott tárolási és nyilvántartási rendhez köti. A reprodukciós eljárás céljából történő tárolás csak személyazonosításra alkalmas módon végezhető, ez azonban nem sértheti a Javaslat személyes és különleges adatok kezelésére vonatkozó rendelkezéseit.


A 175-179. §-okhoz

A Javaslat az ivarsejtek adományozásán kívül lehetővé teszi embriók adományozását, illetve kutatási célra történő felajánlását is. Kizárólag reprodukciós eljárás során létrejött és be nem ültetett embrió adományozható, illetve ajánlható fel. Az embriók feletti rendelkezési jog az embrió(k) létrejöttét eredményező reprodukciós eljárást kezdeményező párt - ellenkező megállapodás hiányában együttesen - illeti meg, függetlenül attól, hogy az ivarsejtek kitől származnak. E rendelkezési jog alapján az embrió reprodukciós eljárás céljára adományozható, későbbi saját felhasználás céljára fagyasztva tárolható, illetőleg kutatási célra felajánlható. Az embrióról rendelkező írásbeli nyilatkozatnak a felajánlás célját, és a Javaslatban meghatározott személyes és különleges adatokat tartalmaznia kell.
Embrió kizárólag reprodukciós eljárás végzésére jogosult egészségügyi szolgáltatónak, illetőleg embriók kutatására jogosult kutatóhelynek adományozható, illetőleg ajánlható fel kutatási célra. Más személy (szerv) emberi embriók átvételére nem jogosult.
Az ivarsejtek adományozásához hasonlóan az adományozott, illetőleg kutatási célra felajánlott embriók az átvételt kizáró jogszabályi rendelkezés hiányában is visszutasíthatóak, a visszautasítás okát azonban a törvényjavaslat meghatározza. Így elutasító döntését az embriót visszautasító intézménynek indokolnia kell. A visszautasított vagy az embrió birtoklására jogosulatlan által átadott embrió tényleges átvételét az átvételre egyébként jogosult, de az embriót egyébként felhasználni nem kívánó intézmény nem tagadhatja meg. Az átvételt követően azonban köteles az embriónak a rendelkezésre jogosultak nyilatkozata szerinti célra történő felhasználásáról más, arra jogosult intézmény útján gondoskodni. Az embriót megsemmisíteni kizárólag annak károsodása esetén, illetőleg más jogosult által történt át nem vétele és a fagyasztva tárolás időtartamának lejártát követően lehet. Károsodott embrió - a rendelkezésre jogosultak döntésétől függetlenül - kizárólag kutatási célra használható fel, adható át, ilyen intézkedés hiányában meg kell semmisíteni.
A Javaslat az embriók adományozásával, illetőleg kutatási célra történő felajánlásával összefüggő adatkezelés tekintetében az ivarsejt adományozás adatkezelési rendjét követi azzal, hogy - a kezelhető adatok zárt köre ellenére - az ivarsejt adományozással létrejött embrió adományozásával összefüggősben az egészségügyi szolgáltató az adott ivarsejt adományozással kapcsolatosan jogszerűen tudomására jutott adatokat is kezelheti, még akkor is ha ez az adat az embrió adományozás során egyébként nem lenne kezelhető. E szabály alapvető oka, hogy az ilyen módon létrejött embrió adományozásával összefüggésben is rendelkezésre álljanak, és kezelhetőek legyenek az embriót létrehozó mindkét személy 176. § (4) bekezdése szerinti adatai. 
A Javaslat az embriók fagyasztva tárolására és kiadásának rendjére az ivarsejt adományozással azonos szabályok alkalmazását írja elő azzal, hogy embrió letét esetén - a jogról való lemondás, valamint bármelyik fél halálának esetét kivéve - a rendelkezési jog együttes jogosultjai az embriót létrehozó ismert személyek. A letétbe helyezett embrió felhasználására még akkor is csak a felek együttes nyilatkozata alapján kerülhet sor, ha az embrió letétre a felek egyező akaratának vagy megfelelő nyilatkozatának hiányában kerülhet sor. Az embrió letét alkalmazásához egészségügyi indikáció nem szükséges.
A Javaslat biztosítja az ivarsejt-, illetve embrió adományozással fogant, illetve született gyermek jogát fogantatási, születési körülményeinek megismerésére, nagykorúságának elérését követően. A gyermek tájékoztatása értelemszerűen kizárólag az ivarsejt adományozással, illetőleg az embrió adományozással összefüggésben átadható adatok körére terjedhet ki, így a gyermek sem jogosult a fogantatásában adományozóként résztvevő személyek adatainak személyazonosításra alkalmas módon történő megismerésére.
A Javaslat rendezi az ivarsejt-, illetőleg embrió adományozással fogant, illetőleg született gyermek családi jogi jogállását, amely az egyes családi jogi jogintézmények alkalmazásán túl meghatározó a gyermek egyes lehetséges polgári jogi jogviszonyainak (pl. öröklés) megítélése szempontjából is.


A 180-182. §-okhoz

Az embriókkal, ivarsejtekkel végzett kutatásokat, vizsgálatokat és beavatkozásokat a Javaslat engedélyezett és ellenőrzött orvosszakmai célokhoz és szakmai rendhez, valamint az érintkező tudományos területek fejlődését figyelembe vevő tilalmakhoz köti. A Javaslat a biológiai fajok keresztezését, valamint az egyes egyedek genetikai sokszorozását megtiltja, a genetikai tulajdonságok megváltoztatására, befolyásolására irányuló beavatkozások alkalmazását célhozkötötten korlátozza.
A Javaslat megtiltja embriók kutatási célból történő létrehozatalát. Kutatáshoz kizárólag erre a célra reprodukciós eljárás alkalmazása során felajánlott, illetőleg károsodott embrió használható.


A 183. §-hoz

A Javaslat többes terhesség esetén az életképtelen, vagy súlyos fogyatékosságot okozó módon károsodott embriók (magzatok) tekintetében lehetővé teszi a terhességnek az egészséges embriók (magzatok) kihordására történő korlátozását. Az anya védelme, illetőleg a többi egészséges embrió (magzat) kihordása érdekében a terhesség egyébként életképes és egészséges embriók (magzatok) tekintetében is korlátozható. A Javaslat az embriók (magzatok) számának méhen belüli csökkentését - a csökkentés oka szerint differenciáltan, a terhességmegszakításról szóló 1992. évi LXXIX. törvényben a terhesség megszakítása vonatkozásában alkalmazott megoldással azonos módon - időhatárokhoz köti.
A Javaslat az e törvényben meghatározottakon túl lehetővé teszi az embriók (magzatok) számának csökkentését a külön törvény szerint a terhességmegszakítás alapjául szolgáló egyéb ok alapján is, módot biztosítva ezzel arra, hogy többes terhesség esetén - indokolt esetben - ne a terhesség megszakítására, hanem a beavatkozás okának körültekintő mérlegelésével, azzal valóban arányosan, a terhesség korlátozására kerülhessen csak sor.


A 184. §-hoz

A Javaslat a művi meddővététel alkalmazását a beavatkozással előidézett meddőség alapvetően visszafordíthatatlan jellegére tekintettel objektív módon meghatározott okokhoz, és a Javaslatban előírt egyéb életkori, szociális feltételeken alapuló engedélyezési eljáráshoz köti. A beavatkozás elvégzésének lehetőség szerinti elkerülésére irányul a kérelmező (valamint házastársa, élettársa) kötelező tájékoztatása és a tájékoztatásnak a Javaslatban előírt tartalma, továbbá a beavatkozás előtti kötelező várakozási időnek a Javaslatba iktatása.



X. fejezet

PSZICHIÁTRIAI BETEGEK GYÓGYKEZELÉSE ÉS GONDOZÁSA


	A pszichiátriai betegek esetében két kérdéskörben van szükség az általánostól eltérő szabályozásra. Egyrészt azokat a betegeket, akik pszichés állapotuk következtében saját vagy mások életére, testi épségére, egészségére közvetlen, jelentős veszélyt jelentenek, akaratuk ellenére is gyógykezelésben kell részesíteni. Ez a személyes szabadság megvonását jelenti, ezért alapvető jelentőségű a kötelező intézeti gyógykezelés bírói elrendelése ill. jogszerüségének utólagos bírói felülvizsgálata. A másik kérdéskör a pszichiátriai betegek esetében az általános betegjogok érvényesülése, illetve ezek korlátozásának törvényi garanciái, illetve azon speciális betegjogok rögzítése, amelyek ezt a betegcsoportot megilletik.


A 185. §-hoz

	A Javaslat meghatározza a pszichiátriai intézet fogalmát, valamint definiálja azt az állapotot (veszélyeztető állapot), amikor a pszichiátriai beteggel szemben kényszerintézkedés (személyes szabadság és a betegjogok korlátozása) alkalmazható. A pszichiátriai intézet fogalmának tág meghatározása lehetőséget ad arra, hogy a pszichiátriai betegek otthonára és rehabilitációs intézetére is kiterjedjen a törvény hatálya, a külön jogszabályban foglalt eltérésekkel. Ez azért nagyon fontos, mert ezekben az intézményekben bár alapvetően nem egészségügyi, hanem szociális intézmények, mégis pszichiátriai betegek gyógykezelését, gondozását, felügyeletét végzik. 


1. cím
Pszichiátriai betegek jogaira vonatkozó különös szabályok

A 186-192. §-hoz

	A Javaslatban nagy hangsúlyt kap a pszichiátriai betegek jogainak védelme. Ennek megfelelően a Javaslat általános elvként rögzíti, hogy az általános részben foglalt betegjogok korlátozása csak veszélyeztető állapotú beteg esetében, az állapot fennállásáig lehetséges. 
	A Javaslat két olyan, alapvető jelentőségü betegjogot rögzít, amely kifejezetten a pszichitriai ellátással kapcsolatos. A pszichiátriai betegnek joga van, hogy ellátására, gyógykezelésére lakóhelyi illetve családi környezetében kerüljön sor (közösségi ellátás). Ezzel szorosan összefügg a betegnek az a joga, hogy gyógykezelése során a lehető legkevésbé korlátozó eszközt illetve módszert alkalmazzák.
	A Javaslat a továbbiakban nevesíti azokat a betegjogokat, amelyeknél a beteg állapotára tekintettel kivételesen korlátozásra kerülhet sor. Veszélyeztető állapotú beteg esetében általában nincs lehetőség a beteg részletes tájékoztatására, és a veszélyeztető állapot elhárítását is haladéktalanul meg kell kezdeni a beteg beleegyezése nélkül illetve tiltakozása ellenére is. A Javaslat fontos garanciális elemként rögzíti, hogy a beteg tájékoztatását ilyen esetekben is a körülményekhez képest meg kell kísérelni, és a veszélyeztető állapot elmúltával a beteget részletesen tájjékoztatni kell az alkalmazott valamint a további kezeléssel kapcsolatosan minden olyan kürölményről, amelyet a betegtájékoztatás szabályai szerint beteggel közölni kell.
	Veszélyeztető állapotú, zavart, nyugtalan pszichiátriai beteg esetében kivételesen, ideiglenes jelleggel szükségessé válhat a beteg mozgási szabadságának korlátozása (pld. hálóságy, rögzítés, erős nyugtató hatású szer alkalmazása). A Javaslat lehetőséget ad a korlátozó eszközök használatára, fontos garanciális elemként rögzíti azonban az arányosság követelményét: a korlátozás csak addig tarhat és olyan mértékü lehet, ameddig és amilyen mértékben az feltétlenül szükséges. A korlátozást csak orvos rendelheti el. Olyan intézményekben, ahol nincs állandó orvosi jelenlét (pl. pszichiátriai betegek otthonában) szakápoló is elrendelheti, azonban erről az orvost haladéktalanul értesíteni kell. A betegjogi képviselőt valamint a beteg törvényes vagy meghatalmazott képviselőjét értesíteni kell a korlátozás alkalmazásától. Az értesítés tekintetében a Javaslat nem tűz konkrét határidőt, haladéktalan értesítést ír elő, amely a körülmények függvényében a lehető leghamarabb történő cselekvést feltételezi.  
	Egyes pszichiátriai kórképek esetében a terápiás kapcsolatot nagymértékben ronthatja az, ha a beteg megtekinti a róla készült feljegyzéseket. A Javaslat ezért lehetőséget ad arra, hogy a 24.§-ban foglalt betegjog, az orvosi dokumentáció megismerésének joga veszélyeztető állapotú pszichiátriai betegek esetében korlátozható legyen. Erre két okból kerülhet sor: egyrészt akkor, ha alapos okkal feltételezhető, hogy a dokumentáció megismerése a beteg gyógyulását nagymértékben veszélyeztetné, másrészt akkor, ha az abban foglalt információ megismerése más személy személyiségi jogait sértené (elsősorban a heteroanamnezis adatai tartalmazhatnak olyan információt, amely megismerése sértheti az adatokat szolgáltató személyek jogait). A Javaslat erre az esetre is garanciális szabályként írja elő, hogy a korlátozás elrendelésére csak orvos jogosult, és a betegjogi képviselőt, valamint a beteg törvényes vagy meghatalmazott képviselőjét haladéktalanul értesíteni kell. 
	A pszichiátriai betegek gyógykezelésében nagyon fontos szerepet játszik a foglalkoztatás, a terápiás munkavégzés biztosítása. A Javaslat ezért alapelvként rögzíti, hogy a pszichiátriai betegnek joga van a terápiás foglalkoztatáshoz.. A munkában való részvétel csak önkéntes lehet, a munkáért a beteget - a külön jogszabályban foglaltaknak megfelelően - díjazás illeti meg. 


2. cím
Pszichiátriai betegek intézeti gyógykezelése

A 193. §-hoz

	A pszichitriai betegek intézeti gyógykezelésbe vételére a Javaslat szerint három esetben kerülhet sor: a beteg tájékozott beleegyezése (korlátozottan cselekvőképes illetve cselekvőképtelen beteg esetében a törvényes képviselő kérelme) alapján; veszélyeztető állapotú beteg esetében sürgősséggel; valamint bíróság kötelező intézeti gyógykezelést elrendelő határozata alapján. 





A 194-195. §-hoz

	Azon cselekvőképes pszichiátriai betegek esetében, akik nincsenek veszélyeztető állapotban, de betegségük, állapotuk pszichiátriai intézeti gyógykezelést tesz szükségessé, a Javaslat szerint az intézeti gyógykezelésre a beteg tájékozott beleegyezésével kerül sor. Ha a beteg korlátozottan cselekvőképes, ill. cselekvőképtelen, a felvételre törvényes képviselője, ennek hiányában a 16. §-ban meghatározott hozzátartozója kérelmére kerül sor. A Javaslat szerint a cselekvőképes beteg az intézeti gyógykezeléshez való hozzájárulását csak az osztályra történő felvétel előtt teheti meg érvényesen. Ennek a rendelkezésnek az az elsődleges célja, hogy lehetővé tegye az olyan helyzetek elkerülését, amikor a beteg az osztályra történő felvétele után, esetleges gyógyszeres hatása alatt írja alá a beleegyező nyilatkozatot. A bíróság a Javaslat szerint az önkéntesen gyógykezelt betegek esetében csak az intézeti gyógykezelés szükségességét valamint a hozzájárulás érvényességét vizsgálja. Erre korlátozottan cselekvőképes ill. cselekvőképtelen betegek esetében hivatalból, míg cselekvőképes betegek esetében kérelemre kerül sor. A kérelmet a beteg és hozzátartozója terjesztheti elő. Az önkéntesen felvett beteget kérelmére, illetve a felvételét kérő személy kérelmére az intézetből el kell bocsátani, kivéve, ha veszélyeztető állapotba került. Amennyiben az önkéntesen gyógykezelt beteget kérelmére - időközben kialakult veszélyeztető állapota miatt - nem bocsátják el, a bíróság utólag határoz az intézkedés indokoltságáról és -amennyiben ennek feltételei fennállnak - utólag rendeli el a pszichiátriai intézeti gyógykezelést.
	A Javaslat szerint a 194. § alapján felvételre került betegek esetében is a bíróság időszakosan felülvizsgálja a kötelező intézeti gyógykezelés szükségességét. Erre cselekvőképes betegek esetében azonban csak akkor kerülhet sor, ha a beteg az ellen nem tilatkozik, cselekvőképtelen ill. korlátozottan cselekvőképes betegek esetében viszont a beteg nyilatkozatától függetlenül, pszichiátriai fekvőbeteggyógyintézetekben 30, pszichiátriai betegek rehabilitációs intézetében 60, pszichiátriai betegek otthonában pedig 6 hónaponként sor kerül a felülvizsgálatra.


A 196. §-hoz

	Azon pszichiátriai beteg esetében, akinél akutan kialakult veszélyeztető állapot miatt  sürgősséggel kerül sor pszichiátriai intézeti felvételre, a Javaslat szerint a bíróság az eljárás kezdeményezésétől számított 72 órán belül határoz az intézeti gyógykezelés elrendeléséről. 
	A Javaslat annak érdekében, hogy a bíróság a tárgyalás során valós képet alkothasson a beteg állapotáról, azt írja elő, hogy a betegnél a határozat meghozataláig csak olyan gyógykezelést szabad alkalmazni, amely a beteg állapotát stabilizálja, elsősorban az állapotromlás megelőzésére kell törekedni. Amennyiben - orvosszakmai szempontok alapján - ez nem lehetséges, és a betegnél halaszthatatlanul el kell kezdeni a gyógykezelést, ezt részletesen indokolni és dokumentálni kell.
	Az eljárásban a bíróság meghallgatja az pszichiátriai intézet/osztály vezetőjét, valamint független igazságügyi elmeorvosszakértő véleményét is beszerzi. 
	Fontos garanciális szabályként jelenik meg a Javaslatban, hogy azon betegek esetében, akiknek beszállítására sürgősséggel került sor, akkor is le kell folytatni a kötelező intézeti gyógykezelés elrendelésére irányuló eljárást, ha később tájékozott beleegyezésüket adják az intézeti gyógykezeléshez. Ez a szabály mintegy megerősíti a 191.§ (1) bekezdésének azon rendelkezését, mely szerint a cselekvőképes betegnek az intézeti gyógykezelésbe beleegyező nyilatkozata csak akkor érvényes, ha azt a felvétele előtt tette. 


A 197. §-hoz

	Kívánatos, hogy azon pszichiátriai betegek esetében, akik veszélyeztető állapotuk miatt intézeti gyógykezelésre szorulnak, azonban ennek önként nem vetik alá magukat, ne a sürgősséggel történő beszállítás legyen az egyetlen eszköz arra, hogy a beteg a megfelelő gyógyintézetbe kerülhessen. Ezért a Javaslat lehetőséget ad arra, hogy a bíróság - a pszichitriai gondozóintézet orvosa kezdeményezésére eljárva - elrendelje a beteg intézeti gyógykezelését, és kényszerintézkedésre csak abban az esetben kerüljön sor, ha a beteg a bíróság határozatának nem tesz önként eleget. Erre az eljárásra csak abban az esetben van lehetőség, ha a megbetegedés természetére tekintettel nem indokolt az azonnali intézeti gyógykezelésbe vétel, az előreláthatólag az eljárás lefolytatásának idejére halasztható. 
	

A 198. §-hoz

	A Javaslat a közös eljárási rendelkezések között e § keretében azokat a kérdéseket tartalmazza,  amelyek - az eljárás jellegéből adódóan - a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi II. törvény szabályaitól eltérő szabályozást igényelnek.









XI. fejezet

SZERV- ÉS SZÖVETÁTÜLTETÉS


A 199-200. §-hoz

	A XI. fejezet bevezető §-ai egyfelől a szerv- és szövetátültetés terén releváns fogalmak értelmezését, másrészt az e körben követendő EU-konform alapelveket tartalmazza. 
	A Javaslat szerint a fejezet hatálya kiterjed minden emberi szervre és szövetre a spermium és petesejt, embrió, magzat valamint a vér és véralkotórész kivételével, ez utóbbiak adományozására, átültetésére a Javaslat más fejezetei tartalmaznak rendelkezéseket. 
	A Javaslat hangsúlyozza azt a szélet körben elfogadott alapelvet, hogy szerv-, szövetátültetés céljára elsősorban halottból származó szervet kell felhasználni, az élők közötti szerv-, szövetadományozás során előadódó etikai problémák elkerülése érdekében. 


201-207. §-okhoz

	A Javaslat szerint minden élő személyből eltávolított szervet, szövetet kórszövettani vizsgálatnak kell alávetni, kivéve azokat az eseteket, amikor ez orvosszakmai szempontból nem indokolt. Ilyen esetnek minősül a Javaslat szerint az, amikor az eltávolítás célja átültetés illetve speciális diagnosztikai vizsgálat elvégzése. Emellett egyes szervek és szövetek esetén szintén nem indokolt a szövettani vizsgálat, ezek körét külön jogszabály határozza meg.
	A Javaslat pontosan meghatározza, hogy mely szervek és szövetek esetében kerülhet sor élők közötti adományozásra. Szervek közül erre csak a vese alkalmas, hiszen ez az egyetlen olyan páros szerv, amely esetében az egyik eltávolítása nem okoz súlyos, maradandó fogyatékosságot. Egyes szervek (pl. bél) esetében lehetőség van arra, hogy a szerv egy részletét (szervszegment) úgy távolítsák el, hogy az eltávolítás után a szerv jelentősebb funkciókiesés nélkül müködjön tovább, a Javalat itt is lehetővé teszi az élők közötti adományozást. A fenti két esetben a szervátültetésre vonatkozó, szigorúbb formai követelményeket előíró szabályokat kell alkalmazni. Élők között regenerálódó szövet adományozására is lehetőséget ad a Javaslat. 
	A Javaslat szerint szervdonor kizárólag cselekvőképes nagykorú személy lehet. Emellett a Javaslat a szervátültetés tekintetében a lehetséges recipiensi kör oldalán is korlátozást tartalmaz. Szerv adományozására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a donor a recipiens egyeneságbeli rokona, egyeneságbeli rokonának testvére, testvére vagy testvérének egyeneságbeli rokona. Ennek a rendelkezésnek elsődleges célja a szervkereskedelem megakadályozása. 
	A Javaslat ugyanakkor lehetőséget kíván adni arra, hogy kivételes esetben a meghatározott rokoni körön kívül eső személyek között is sor kerülhessen szervadományásra. Ehhez azonban a szervátültetést végző kórház etikai bizottságának hozzájárulására van szükség. Az etikai bizottság akkor adja hozzájárulását a szervátültetés elvégzéséhez, ha meggyőződött róla, hogy az alábbi feltételek együttesen teljesülnek: a recipiens és a donor között szoros érzelmi kapcsolat áll fenn, az adományozás ellenérték nélkül, valamint akarati hibától (kényszertől, fenyegetéstől, megtévesztéstől) mentesen történt.
	Szövetet - szemben a szervekkel - kiskorú személy is adományozhat, azonban kizárólag a Javaslat által meghatározott rokoni kapcsolatban álló személyek (egyeneságbeli rokona, egyeneságbeli rokonának testvére, testvére, testvérének egyeneságbeli rokona) testébe történő átültetés céljából. Ebben az esetben a szövet eltávolításához a beleegyezést a donor törvényes képviselője teszi meg, ez azonban csak az szervátültetést végző intézet etikai bizottságának jóváhagyásával válik érvényessé. Az etikai bizottság eljárása során - amennyiben ez a kiskorú életkora miatt lehetséges - a kiskorú személyt is meghallgatja, és meggyőződik arról, hogy nem áll fenn akarati hiba (megtévesztés, kényszer, fenyegetés).
	A Javaslat lényeges alapelvként rögzíti, hogy szerv, szövet adományozására kizárólag ellenérték nélkül kerülhet sor. Vannak azonban olyan kiadások, amelyek esetében méltánytalan lenne, ha azok kizárólag a donort terhelnék, így a Javaslat szerint ezen költségeket az állam megtéríti. Ilyen költség a Javaslat szerint az adományozó nyilatkozat megtételével, a donor jövedelemkiesésével és utazásával kapcsolatban - a donor társadalombiztosítási jogviszonya alapján nem fedezett - ténylegesen felmerült kiadás. 
	A Javaslat - tekintettel a tárgykör kifejezetten érzékeny voltára - az általános szabályokhoz képest többlet-garanciákat is megkövetel, ekképpen részletes dokumentálációs kötelezettséget ít elő a szerv, szövetátültetésben részt vevő orvosok részére, továbbá részletes speciális rendelkezéseket tartalmaz a donor és a recipiens tájékoztatására és a beleegyező nyilatkozat megtételére vonatkozóan.
	A Javaslat szerint a donort valamint eltartott hozzátartozóit az állam kártalanítja mindazért a - társadalombiztosítási jogviszonya alapján meg nem térült - kárért, ami őt a szerv-, szöveteltávolítással kapcsolatban érte, ha a károkozás a beavatkozást végző egészségügyi intézménynek fel nem róható. A kár azonban nem lehet maga a szerv-, szövet hiánya, illetve nem eredhet ebből. Az állami felelősségvállalásnak a Javaslat azért tulajdonít kiemelt szerepet, mert a szerv- szövetadományozás az altruizmusra alapul, ugyanakkor a társadalomnak hosszú távon jelentős előnye származik belőle. Ezért méltánytalan lenne, ha a beavatkozás során kárt szenvedett donor nem részesülne kompenzációban, ha kára más forrásból nem térül meg.


A 208-211. §-okhoz

	A Javaslat szerint a halottból történő szerv-, szöveteltávolítás akkor lehetséges, ha az elhunyt életében ez ellen nem tilatkozott (negatív donornyilatkozat elve). Tiltakozó nyilatkozat főszabály szerint írásban tehető, ettől csak akkor lehet eltérni, ha a személy írásbeli tiltakozó nyilatkozatot egyáltalán nem vagy csak jelentékeny nehézséggel tudna tenni. Ilyenkor a szóbeli nyilatkozat is elegendő, tipikus ilyen eset lehet, amikor a haldokló beteg nyilvánítja ki akaratát orvosának a szerv- szövetátültetésre vonatkozóan. 
	Korlátozottan cselekvőképes személy a Javaslat szerint maga is tehet tiltakozó nyilatkozatot, míg cselekvőképtelen személy helyett törvényes képviselője teszi meg ezt a jognyilatkozatot.
	A Javaslat a kezelőorvos számára kötelezettségként előírja, hogy köteles mindent megtenni annak érdekében, hogy megbizonyosodjon arról, hogy az elhunyt életében tett-e tilatkozó nyilatkozatot. Amennyiben tiltakozó nyilatkozat nem lelhető fel, a Javaslat szerint az orvosnak meg kell kérdeznie az elhunyt hozzátartozóját, hogy az elhunytnak mi lehetett a feltehető szándéka a szerveltávolítást illetően, vajon ellenezné-e azt.
	A Javaslat ugyanakkor lehetővé teszi azt, hogy amennyiben a hozzátartozó nyilatkozatának beszerzése nem lehetséges azon az időn belül, amely alatt a szerv szövet átültetésre még alkalmas (ennek meghatározása orvosszakmai kérdés), akkor a tilatkozó nyilatkozat hiányát vélelmezni lehet. Ennek a rendelkezésnek az elsődleges célja az, hogy szerv illetve szövet lehetőleg ne menjen veszendőbe azért, mert a hozzátartozót nem lehet a rendelkezésre álló időn belül fellelni és nyilatkozatát beszerezni.
	Abban az esetben viszont, ha az elhunyt kiskorú (tehát cselekvőképtelen ill. korlátozottan cselekvőképes), a Javaslat szerint nem lehet eltekintetni a törvényes képviselő nyilatkozatának beszerzésétől. A törvényes képviselő hozzájárulása hiányában a szerv- szövetkivétel nem végezhető el. 
	A Javaslat egy esetben kivételt tesz a hozzátartozó nyilatkozatának beszerzésének kötelezettsége alól: ha szerv illetve szöveteltávolítás a szaruhártya átültetés céljából történik. 
	A Javaslat szerint az agyhalált három szakorvosból álló bizottság állapítja meg, a bizottságnak nem lehet tagja olyan orvos, aki a szerv, szövet kivételében, átültetésében vagy a recipiens gyógykezelésében részt vesz. A szerv, szövet eltávolítása csak az agyhalál megállapítása után kezdhető meg. 
	A Javaslat rögzíti, hogy az agyhalál fenntartása után a gépi lélegeztetést illetve a keringés támogatását meg kell szüntetni, kivéve, ha annak célja az átültetés céljából felhasználható szervek müködőképességének fenntartása. Ebben az esetben addig, amíg a szerv-, szöveteltávolításra sor kerül, az életfunkciókat fenn lehet tartani. 


A 212. §-hoz

	A Javaslat szerint azokról a betegekről, akiknél az átültetés orvosilag indokolt szerv, illetve szövettípusonként országos várólistát kell vezeteni. A betegnek joga van a várólistán való szereplésével kapcsolatos minden lényeges információhoz, így arról tájékoztatni kell. A betegek várólistával kapcsolatos panaszainak kivizsgálását a Javaslat szerint az egészségügyi hatóság végzi. 



XII. fejezet 

A HALOTTAKKAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK


A 213. §-hoz

	A Javaslat meghatározza, hogy a halottakkal kapcsolatos rendelkezésekrôl szóló fejezet alkalmazásában hogyan értelmezendô a halál fogalma, továbbá meghatározza a halál egy speciális fajtáját, a perinatális halált is.


A 214. §-hoz

	Tekintettel arra, hogy a halál beálltát egyértelműen kell megállapítani, továbbá, hogy annak bekövetkeztéhez számos jogkövetkezmény fűzôdik, a Javaslat orvosi halottvizsgálatot ír elô. A halottvizsgálat elvégzésének célja a halál tényének egyértelmű megállapítása. Halottvizsgálatot - figyelemmel a halál ténye megállapításának fontosságára - csak orvos végezhet el, és a halál beálltának helye határozza meg az illetékességet. Kizárólag halottvizsgálat után lehet a halottat vagy a halott magzatot elszállítani a halál bekövetkeztének helyérôl.


A 215. §-hoz

	Amennyiben a halál rendkívüli módon következett be, hatósági eljárást kell lefolytatni annak érdekében, hogy annak oka, valamint az egyéb körülmények tisztázódjanak. Rendkívüli halálnak minôsül, ha nem állapítható meg egyértelműen, illetve kétséges, hogy az természetes módon következett be. A Javaslat tételesen fölsorolja azt a hat esetet, amely rendkívüli halálesetnek tekintendô és úgy rendelkezik, hogy az ismeretlen személyazonosságú elhunyt esetén is a rendkívüli halálra vonatkozó szabályok érvényesek.


A 216-218. §-okhoz

	A kórbonctani vizsgálat célja egyrészt a népesség halálozási okainak feltárása és az orvos-, gyógyszerésztudomány fejlôdésének elôsegítése, másrészt annak megállapítása, hogy mi lehetett a halál oka, illetve a halált közvetlenül megelôzô gyógykezelés hatékonyságának elemzése. Ennek érdekében a Javaslat meghatározza azokat az eseteket, amikor a halottvizsgálatot követôen kórbonctani vizsgálatot is el kell végezni. A kórbonctani vizsgálattól akkor lehet eltekinteni, ha a halál természetes eredetű, oka egyértelműen megállapítható, az elhunyt vagy hozzátartozója kérte a vizsgálat mellôzését és sem a kezelôorvos, sem a patológus nem tartja indokoltnak annak elvégzését. A vizsgálat mellôzésérôl minden esetben a halál bekövetkeztének helye szerint illetékes fekvôbeteg gyógyintézet igazgatója dönt. 
	Ha a beteg vagy hozzátartozója kéri kórbonctani vizsgálat elhagyását, ezt közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban kell megtenni annak érdekében, hogy késôbb egyértelműen megállapítható legyen a beteg (hozzátartozója) akarata. Amennyiben azonban a fekvôbeteg gyógyintézetben tartózkodó beteg az írásbeli nyilatkozat megtételére nem képes, ezen elôírástól el leget tekinteni, de akaratát az ôt ellátó egészségügyi dolgozónak írásba kell foglalnia.
	A kórbonctani vizsgálat elvégzése során szervet vagy szövetet két okból, a halál alapjául szolgáló betegség, a halál okának, körülményeinek megállapítása, valamint gyógyító célú felhasználás érdekében lehet kivenni.


A 219. §-hoz

	Az elhunyt személy testén orvosi beavatkozások abban az esetben végezhetôk el, továbbá a holttest orvostudományi egyetemnek akkor adható át oktatási célra, ha ez ellen a beteg még életében nem tiltakozott. A kegyeleti szempontoknak az orvosi beavatkozások elvégzésekor is érvényesülniük kell, ezért a holttestet helyre kell állítani a beavatkozás elvégzését követôen.



XIII. fejezet

VÉRELLÁTÁS

A 220-221. §-okhoz

	A Javaslat meghatározásában a vérellátás a gyógyításhoz szükséges vér és vérkészítmények (kivéve a közforgalmú gyógyszertárakban árusított vérkészítményt) biztosítására, illetőleg a vérkészítmények terápiás felhasználására irányuló egészségügyi és társadalmi tevékenység. 
	A Javaslat alapelvi jelentőséggel mondja ki, hogy a vérellátás feltételrendszerének meghatározása, biztosítása, valamint a vérellátás megszervezése, biztonságos és egységes működtetése állami feladat. Ennek fontos szervezeti záloga a ma még csak központi szinten működő Országos Vérellátó Központ területi szervezeti egységeinek megszervezésével kialakításra kerülő Országos Vérellátó Szolgálat, amely egységes szakmai elvek és követelmények szerint működő állami szervezetrendszer.
	Ugyancsak meghatározó jellegű az a nemzetközi ajánlásokkal adekvát alapelv, amely szerint a vérkészítmények biztonságos felhasználása érdekében törekedni kell a vérrel, illetve a vérkészítményekkel  való nemzeti önellátásra.
	További alapelvet tartalmaz a Javaslat 221. §-a, miszerint a vér és a vérkészítmények - ha jogszabály ettől eltérően nem rendelkezik - kereskedelmi forgalomba nem hozhatók.


A 222-224. §-okhoz

	A Javaslat e §-ai rögzítik a vérellátás fontosabb feladatköreit részben a gyógyításhoz szükséges vér és vérkészítmények biztosítása körében, részben pedig a vérkészítmények terápiás felhasználása körében
	Itt szerepelnek továbbá a véradások szervezése során érvényesítendő alapelvek, úgymint az önkéntesség és a térítésmentesség. E vonatkozásban a Javaslat kimondja azt, hogy véradót a társadalom részéről kiemelt megbecsülés illeti meg, s ez - más jogszabályokban (pl. a Munka Törvénykönyvének 107. § f) pontjában) foglalt rendelkezések mellett abban az e helyütt megfogalmazott szabályban is megnyilvánul, mely szerint a véradót a véradással összefüggő anyagi és nem anyagi kára esetén az állam részéről teljes körű kártalanítás illeti meg.
	



XIV. fejezet

KATASZTRÓFA-EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS


A 225. §-hoz

	E § részletekbe menően definiálja, hogy - figyelemmel a polgári védelmi jogszabályok fogalomhasználatára is - a katasztrófa egészségügyi ellátás szempontjából mi minősül pontosan katasztrófának, továbbá, hogy mely hatóság jogosult minősíteni valamely helyzetet katasztrófának.
	

A 226. §-hoz

	Nem kíván különösebb magyarázatot az, hogy katasztrófa helyzetben az általános körülmények között irányadó normák jelentős része csak megváltozott módon és tartalommal gyakorolható. Nincs ez másképpen az egészségügy területén sem. Ennek megfelelően a 226. § kimondja, hogy katasztrófa idején 
	- a törvényben meghatározott betegjogok (kivéve az emberi méltósághoz való jogot, amely ebben az esetben sem korlátozható) csak akkor és kizárólag olyan mértékben gyakorolhatók, amikor és amennyiben nem veszélyeztetik a katasztrófa-helyzet felszámolásának eredményességét;
	- a törvényben az egészségügyi ellátó rendszerre, az egészségügyi szolgáltatás szakmai követelményeire, valamint az egészségügyi dolgozók jogaira és kötelezettségeire előírt rendelkezések jogszabályban meghatározott eltérésekkel alkalmazhatók;
	a népjóléti miniszter, illetőleg az egészségügyi hatóság jogosult - a honvédelmi, rendvédelmi és büntetésvégrehajtási szervek egészségügyi intézményeiben dolgozók kivételével - bármely egészségügyi dolgozót az ország más helységébe egészségügyi tevékenység végzésére kirendelni.


A 227-229. §-okhoz

	A Javaslat 227. §-a fontos alapelvet határoz meg, mely szerint a katasztrófa-egészségügyi ellátás biztosítása és finanszírozása állami feladatot képez. Ezen állami kötelezettség magában foglalja az erre történő felkészülési tevékenység, valamint a tényleges működés megszervezését és lebonyolítását, amelynek részletei itt kerülnek kifejtésre.
	A Javaslat 228. §-a körvonalazza a katasztrófa egészségügyi ellátás idején hangsúlyos szerepet játszó Állami Egészségügyi Tartalékra vonatkozó főbb előírásokat.
	


XV. fejezet

EGÉSZSÉGÜGYI SZAKÉRTŐI TEVÉKENYSÉG


A 230-234. §-okhoz
 
	A Javaslat által szabályozott egészségügyi szakértői tevékenység a szakértői kör egy igen sajátos szeletét érinti. Ennek megfelelően szükséges annak leszögezése, hogy az itt szabályozott szakértői tevékenység semminemű kapcsolatban nem áll az igazságügyi orvosszakértőkkel, akiknek tevékenységre, valamint működésére külön jogszabályok vonatkoznak. Ugyancsak nem vonatkoznak e fejezet szabályai a törvény 106. §-ában foglalt, a gyógyító-megelőző ellátás körében nyújtott szakértői típusú tevékenységekre (pl. keresőképesség elbírálása), akik ebbéli működésüket nem megbízási jogviszony, hanem munkajogviszony vagy közalkalmazotti jogviszony keretében fejtik ki.
	Az említett két személyi körön kívül eső szakértői tevékenység (az ún. tárcaszakértői tevékenység) vonatkozásában a Javaslat kimondja, hogy ilyen tevékenységet - s mindez teljesen adekvát a jelen helyzettel - a külön jogszabályban foglalt feltételek alapján a népjóléti miniszter engedélye alapján lehet végezni. A Javaslat e fejezete mindezen kívül még meghatározza a szakértői működés jogi formáit, a szakértői összeférhetetlenség eseteit, valamint a szakértői működés legfontosabb magatartás-szabályait.
	

	
XVI. fejezet 

TERMÉSZETES GYÓGYTÉNYEZŐK, FÜRDŐ- ÉS KLÍMAGYÓGYINTÉZETEK, GYÓGYHELYEK


A 235-239. §-okhoz

	E fejezet rendelkezései keretjellegűek: meghatározzák a természetes gyógytényezők, a fürdő- és klímagyógyintézet valamint a gyógyhely fogalmát és az elnevezés használatát, valamint a hasznosítással kapcsolatos tevékenységek végzését hatósági engedélyhez köti. A természetes gyógytényezőkkel kapcsolatos részletes szabályokat a törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletek tartalmazzák.
	A hatályos jogszabályok nem határozzák meg pontosan a természetes gyógytényező fogalmát. A természetes gyógytényezők megkülönböztető jellegzetessége az, hogy természetadta eredeti formájukban alkalmasak a gyógyhatás kiváltására, illetve eredeti formájukban rendelkeznek kedvező élettani hatással. 
	A gyógytényezők egyik része talajból nyerhető, másik részük éghajlati, klimatikus adottság. Ebből értelemszerűen következik, hogy a növények-gyógynövények - nem tartoznak a természetes gyógytényezők törvényi fogalmába.
	A Javaslat a talajból nyert gyógytényezők elnevezéseinek felsorolásánál az egyes nevesített (pl. ásványvíz) gyógytényezők mellett a gyógyhatásra utaló egyéb elnevezés használatára is lehetőséget nyújt, hiszen nem kizárt, hogy a már nevesítetteken kívül más természetes anyagok gyógyhatására is bizonyítást nyer.
	Garanciális jelentősége van annak, hogy csak olyan természetes gyógytényező legyen felhasználható gyógyászati célra, amelynek e célra való alkalmasságát megvizsgálták, igazolták és ennek eredményeképpen a gyógyhatásra utaló elnevezés használatát engedélyezték. 
	A Javaslat a forgalomba hozatalt is engedélyhez köti, mert csak így garantálható, hogy a forgalombahozatalhoz szükséges kiszerelés (csomagolás, palackozás) során alkalmazott technológia, esetleges kezelés az eredeti minőség megtartását biztosítsa.
	A talajból nyert természetes gyógytényezőként elismerhető anyagokkal kapcsolatos tevékenységet más jogágazathoz tartozó jogszabályok tartalmazzák (pl. az 1995. évi LVII. törvényt a vízgazdálkodásról). Abban az esetben ha a talajból nyert anyagot természetes gyógytényezőként elismerik, szükségessé válik, hogy eredeti minősége megmaradjon és hosszabb távon is alkalmas legyen gyógyászati célú felhasználásra. Ennek érdekében indokolt, hogy a természetes gyógytényezők elismerésére jogosult hatósági, szakhatósági véleményezési jogkört gyakorolhasson e természetes gyógytényezők mennyiségét, minőségét és egészségügyi hasznosítását érintő tevékenységek engedélyezési eljárásában.
	A fürdő- és klímagyógyintézetek a természetes gyógytényezők felhasználásával végeznek gyógyító tevékenységet, gyújtsanak egészségügyi szolgáltatást. Ahhoz, hogy a természetes gyógytényezőket gyógyászati célra eredeti minőségükben felhasználhassák az egészségügyi intézményekre vonatkozó az általános feltételektől eltérő további feltételeknek is meg kell felelniük és a természetes gyógytényező felhasználásra utaló elnevezést is csak akkor használhatják ha a többletfeltételeknek eleget tettek.






XVII. fejezet. 

NEMZETKÖZI RENDELKEZÉSEK


A 240. §-hoz

	A törvény nemzetközi rendelkezésekkel foglalkozó fejezete rögzíti a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok és a Magyarország területén tartózkodó nem magyar állampolgárok egészségügyi ellátásának jogalapját és ez utóbbi legfontosabb szabályait.
	A Javaslat a Magyarország területén tartózkodó nem magyar állampolgárok esetére kimondja a sürgôsségi ellátásra szoruló esetében a haladéktalan ellátás, illetve általában az orvosi beavatkozás diszkriminációmentes elvégzésének kötelezettségét.
	A Javaslat garanciális okokból a magyar állampolgárokra vonatkozó, illetve korlátozó jellegű szabályokat mond ki vér, egyéb szövet vagy szerv eltávolitásának, átültetésének olyan esetére, amely nem magyar állampolgárt is érint, illetve nem magyar állampolgárok boncolását, szerv, szövet kivételét illetôen. A Javaslat ugyancsak garanciális okokból rögzíti a szerv, szövet export, illetve import feltételeit is.
	A Javaslat a konzuli kapcsolatok jogáról szóló 1963. évi bécsi egyezmény alapján kimondja, nem magyar állampolgár halála esetén az állampolgárság szerinti állam konzulját haladéktalanul értesíteni kell. A Javaslat rögzíti a külföldön történt katasztrófa esetén az egészségügyi ellátásban való közreműködés, illetve a nemzetközi járványügyi együttműködés jogalapját is.



XVIII. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK


A 241. §-hoz

	A Javaslat az e törvényben meghatározott kártalanítási kötelezettség esetében meghatározza a kötelezettség tartalmát, valamint a kártalanítás mértékére és módjára vonatkozóan a Polgári Törvénykönyvnek a kártérítésre vonatkozó szabályait rendeli alkalmazni.





A 242. §-hoz

	A Javaslat e §-a tartalmazza a törvény hatálybaléptető rendelkezéseit.
	A hatálybalépés napja a jogszabály egészének vonatkozásában a törvény kihírdetését követő hetedik hónap első napja. A Javaslat a jogalkotásról szóló törvény szellemiségével is összhangban tekintettel van arra, hogy a jogalkalmazóknak fel kell készülniük az ágazatot újraszabályozó törvény alkalmazásával kapcsolatban esetlegesen őket terhelő kötelezettségekre. A jogalkotó azért, hogy az egészségügyben az ellátás folyamatosságát a jogszabály hatálybalépése ne veszélyeztesse, a jogszabály íly módon való hatálybaléptetése mellett döntött.
	Az egyes egészségügyi ellátások finanszírozásának folyamatossága érdekében - összhangban az egészségbiztosításról szóló új törvényi szabályozással - szükséges, hogy a Javaslat 142. §-a - függetlenül a törvény hatálybalépésének általános időpontjától - 1998. január 1. napján lépjen hatályba.
	Ezen túlmenően a Javaslat a törvény által bevezetett néhány új jogintézménynél a hatálybalépést 2000. január 1-jével határozza meg. Ennek megfelelően a betegjogi képviselő, a közvetítői tanács, valamint a törvény 111-113. §-ában szereplő közhiteles nyilvántartások esetében az újszerűség megkívánja, hogy mind a rendszer egésze, mind a rendszer szereplői felkészülhessenek a jogintézmény befogadására. Ennek keretében biztosítani kell a szükséges személyi és tárgyi feltételeket ahhoz, hogy a jogintézmény feladatát megfelelő módon tudja teljesíteni.


A 243. §-hoz

	A Javaslat e §-a a törvény hatályon kívül helyező rendelkezéseit tartalmazza.
	

A 244. §-hoz

	A Javaslatnak ez a §-a tartalmazza a törvény felhatalmazó rendelkezéseit. 
	A Javaslat a korábbi kétszintű szabályozást megszüntetve a Kormány számára kizárólag az egészségügyi szolgáltató tevékenység megkezdésére és gyakorlására, a működési engedélyezési eljárás rendjére, a Nemzeti Egészségügyi Tanács feladatára, szervezetére és működésére, a katasztrófa-egészségügyi ellátásra, valamint a nemzeti vérkészlettel való gazdálkodásra vonatkozó szabályok megalkotására ad felhatalmazást.
	A Javaslat a népjóléti miniszternek a törvény-meghatározta kereteken belül igen széles körű szabályozási jogkört biztosít. A törvény mind a bevezetett új jogintézmények részletes szabályozását, mind a részletes szakmai tartalmú szabályozást a népjóléti miniszter rendeletalkotási hatáskörébe utalja. A népjóléti miniszter ezt a jogkörét önállóan, illetőleg meghatározott esetekben más miniszterekkel egyetértésben gyakorolja.




"
