"1ż
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 
KORMÁNYA









T/5005. számú

TÖRVÉNYJAVASLAT



a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló
1959. évi IV. törvény módosításáról













Előadó: dr. Vastagh Pál
igazságügy-miniszter

Budapest, 1997. október


        


1997. évi ..... törvény

a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló
1959. évi IV. törvény módosításáról


Egyes szerződési szabályok, különösen az általános szerződési feltételekre vonatkozó szabályozás korszerűsítése érdekében, figyelemmel a fogyasztóvédelmi szempontokra is, az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:

1. §

(1) A Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló, többször módosított 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.)  205. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki, a jelenlegi (3) bekezdés számozása pedig (4) bekezdésre változik:

\"(3) Az általános szerződési feltétel az (1) és a (2) bekezdésben foglaltak teljesülése esetén is csak akkor válik a szerződés részévé, ha alkalmazója lehetővé tette, hogy a  másik fél annak tartalmát megismerje, és ha azt a másik fél kifejezetten vagy ráutaló magatartással elfogadta.\"

(2) A Ptk. 205. §-a a következő (5)-(6) bekezdéssel egészül ki, a jelenlegi (4) bekezdés számozása pedig (7) bekezdésre változik:

\"(5) Külön tájékoztatni kell a másik felet arról az általános szerződési feltételről, amely a szokásos szerződési gyakorlattól, a szerződésre vonatkozó rendelkezésektől lényegesen vagy valamely korábban a felek között alkalmazott kikötéstől eltér. Ilyen feltétel csak akkor válik a szerződés részévé, ha azt a másik fél - a külön, figyelemfelhívó tájékoztatást követően - kifejezetten elfogadta.

(6) Ha az általános szerződési feltétel és a szerződés más feltétele egymástól eltér, az utóbbi válik a szerződés részévé.\"

2. §

A Ptk. 207. §-a a következő (2) bekezdéssel egészül ki, a jelenlegi (2)-(4) bekezdés számozása pedig (3)-(5) bekezdésre változik:

\"(2) Ha a gazdálkodó szervezet és a fogyasztó közötti szerződés tartalma az (1) bekezdésben foglalt szabály alkalmazásával nem állapítható meg egyértelműen, a fogyasztó számára kedvezőbb értelmezést kell elfogadni.\"

3. §

A Ptk. 209. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

\"209. § (1) Ha az általános szerződési feltétel tisztességtelen, a kikötést a sérelmet szenvedő fél megtámadhatja.

(2) Ha gazdálkodó szervezet használ szerződéskötéskor tisztességtelen általános szerződési feltételt, a sérelmes kikötést a külön jogszabályban meghatározott szervezet is megtámadhatja a bíróság előtt.

(3) A bíróság a (2) bekezdés szerinti megtámadás alapossága esetén a tisztességtelen kikötés érvénytelenségét - a kikötés alkalmazójával szerződő valamennyi félre kiterjedő hatállyal - megállapítja. Az érvénytelenség megállapítása nem érinti azokat a szerződéseket, amelyeket a megtámadásig már teljesítettek.\"

4. §

A Ptk. a következő  209/A.-209/D. §-okkal egészül ki: 

\"209/A. § A gazdálkodó szervezet és fogyasztó közötti szerződés tisztességtelen kikötését a fogyasztó megtámadhatja akkor is, ha az nem minősül általános szerződési feltételnek.

209/B. § (1) Tisztességtelen az általános szerződési feltétel, illetve a gazdálkodó szervezet és a fogyasztó közötti szerződés kikötése, ha a jóhiszeműség követelményének megsértésével a feleknek a szerződésből  eredő jogosultságait és kötelezettségeit egyoldalúan és indokolatlanul az egyik  fél hátrányára állapítja meg. 

(2) Egyoldalúan és indokolatlanul hátrányos a jogosultságok és kötelezettségek meghatározása különösen, ha

a) a szerződésre irányadó lényeges rendelkezéstől jelentősen eltér; vagy

b) összeegyeztethetetlen a szerződés tárgyával, illetve rendeltetésével.

(3) A feltétel tisztességtelen voltának megállapításakor vizsgálni kell a szerződéskötéskor fennálló minden olyan körülményt, amely a szerződés megkötésére vezetett, továbbá a kikötött szolgáltatás természetét, az érintett feltételnek a szerződés más feltételeivel vagy más szerződésekkel való kapcsolatát. 

(4) Külön jogszabály meghatározhatja azokat a feltételeket, amelyek a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülnek, vagy amelyeket az ellenkező bizonyításáig tisztességtelennek  kell tekinteni. 

(5) A tisztességtelen szerződési feltételekre vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatók a szolgáltatást és ellenszolgáltatást meghatározó szerződési kikötésre, ha annak szövegezése egyértelmű és mindkét fél számára érthető.

(6) Nem minősülhet tisztességtelennek a szerződési feltétel, ha azt jogszabály állapítja meg vagy jogszabály előírásának megfelelően határozzák meg.

209/C. § Általános szerződési feltételnek minősül az a feltétel, amelyet az egyik fél több szerződés megkötése céljából egyoldalúan, előre meghatároz, és amelynek meghatározásában a másik fél nem működhetett közre. 

209/D. § Az általános szerződési feltételt használó felet terheli annak bizonyítása, hogy a feltétel meghatározásában a másik fél közreműködött.\"

5. §

A Ptk. 236. §-a (2) bekezdésének c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A megtámadási határidő megkezdődik)

\"c) a felek szolgáltatásainak feltűnő aránytalansága vagy  tisztességtelen szerződési feltétel [209. § (1) bekezdés és 209/A. §] esetén a sérelmet szenvedő fél teljesítésekor - részletekben történő teljesítésnél az első teljesítéskor -,  illetve, ha ő a teljesítéskor kényszerhelyzetben volt, ennek megszűntekor.\"

6. §

A Ptk. 237. §-a (2) bekezdésének második mondata helyébe a következő rendelkezés lép:

\"Az érvénytelen szerződést érvényessé lehet nyilvánítani, ha az érvénytelenség oka - különösen uzsorás szerződés, a felek szolgáltatásainak feltűnő aránytalansága esetén az aránytalan előny kiküszöbölésével - megszüntethető.\"


7. §

A Ptk. 308.  §-a  a  következő  (3) bekezdéssel egészül ki, a  jelenlegi  (3)-(4) bekezdés számozása  pedig (4)-(5) bekezdésre változik:

\"(3) Gazdálkodó szervezet és fogyasztó közötti szerződésben semmis az a kikötés, amely az (1) és a (2) bekezdésben meghatározottaknál rövidebb határidőt állapít meg.\"

8. §

A Ptk. 314. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

\"(2) A szerződésszegésért való felelősséget - ha jogszabály másként nem rendelkezik - nem lehet kizárni és korlátozni, kivéve, ha az ezzel járó hátrányt az ellenszolgáltatás megfelelő csökkentése vagy egyéb előny kiegyenlíti.\"

9. §

A Ptk. 377. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: 

\"377. § Ha az eladó a dolgot házaló kereskedés során történő eladás céljára kapta harmadik személytől, jogszabály a vevővel szemben e harmadik személynek az eladóval való egyetemleges felelősségét állapíthatja meg.\"

10. §

(1) A Ptk. 685. §-ának a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E törvény alkalmazásában)

\"a) jogszabály: a törvény, a kormányrendelet; továbbá a törvény felhatalmazása alapján, annak keretei között az önkormányzati rendelet; a 19. § (1) bekezdésének c) pontja, a 29. § (3) bekezdése, a 200. § (2) bekezdése, a 209/B. § (6) bekezdése, a 231. § (3) bekezdése, a 301. § (4) bekezdése, a 434. § (3)-(4) bekezdése, az 523. § (2) bekezdése és az 528. § (3) bekezdése tekintetében viszont valamennyi jogszabály;\"

(2) A Ptk. 685. §-a a következő d) ponttal egészül ki:

(E törvény alkalmazásában)

\" d) fogyasztó: a 387-388. §-ok alkalmazása kivételével a gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül szerződést kötő személy.\"

11. §

(1) Ez a törvény 1998. január 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit csak a hatálybalépését követően kötött szerződésekre kell alkalmazni.

(2) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvének a külgazdasági kapcsolatokra történő alkalmazásáról szóló 1978. évi 8. törvényerejű rendelet 8. §-a hatályát veszti.

(3) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg

a) a Polgári Törvénykönyv módosításáról és egységes szövegéről szóló 1977. évi IV. törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1978. évi 2. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Tvr.) 5. §-ának helyébe a következő rendelkezés lép:

\"5. § Az általános szerződési feltételek bíróság előtti megtámadására jogosult

a) az ügyész,
b) a miniszter, az országos hatáskörű szerv vezetője,
c) a jegyző és a főjegyző,
d) a gazdasági és a szakmai kamara, a hegyközségi szervezet,
e) a fogyasztói érdekképviseleti szervezet.\"

b) a Tvr. a következő 5/A.-5/C.  §-okkal egészül ki:

\"5/A. § Az általános szerződési feltétel tisztességtelensége kérdésében  az érintett országos gazdasági kamara kérésre véleményt nyilvánít, kivéve, ha jogszabály az általános szerződési feltétel jóváhagyását követeli meg. A kamara véleménye nem érinti a bíróság előtti megtámadás lehetőségét.\"

5/B. §  Ha a bíróság a tisztességtelen általános szerződési feltétel érvénytelenségét a feltétel alkalmazójával szerződő valamennyi félre kiterjedő hatállyal jogerős határozatával megállapítja, ítéletében feljogosíthatja az igény érvényesítőjét, hogy a kikötés érvénytelenségének megállapítását a jogsértő költségére országos napilapban  vagy más szokásos módon nyilvánosságra hozza. 

5/C. § Ha a felek a magyar nemzetközi magánjog szabályai szerint a fogyasztói szerződésükre külföldi jogot választottak, e jogválasztás ellenében is a magyar jog fogyasztóvédelmi szerződési szabályait kell alkalmazni, feltéve, hogy a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet  28/A. §-ának alkalmazása - jogválasztás hiányában - a magyar jog alkalmazására vezetne.\" 

c)  a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet a következő  28/A. §-sal  egészül ki:

\"28/A. §  (1) A fogyasztói szerződésre annak az államnak a joga irányadó, amelyben a fogyasztó lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye van, feltéve, hogy 

a) ennek az államnak a területén intéztek szerződés megkötésére irányuló nyilatkozatot a fogyasztóhoz vagy tettek közzé a szerződés megkötését megelőzően reklámot, és a fogyasztó ennek az államnak a területén tette meg azokat a nyilatkozatokat és végezte el azokat a cselekményeket, amelyek a szerződés megkötéséhez szükségesek;

b) a másik fél vagy annak képviselője ebben az államban kapta meg a fogyasztótól a megrendelést; vagy

c) az adásvételi szerződés megkötése érdekében az eladó utazást szervezett a fogyasztó számára és a fogyasztó az utazás során más állam területén kötötte meg a szerződést vagy tett arra irányuló nyilatkozatot.

(2) E § alkalmazásában fogyasztói szerződés a gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül eljáró féllel dolog szolgáltatására vagy szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés és az ahhoz kapcsolódó hitel- vagy kölcsönszerződés. 

(3) Az (1)-(2) bekezdésben foglalt rendelkezések nem alkalmazhatók: 

a) fuvarozási és személyszállítási szerződésre;
b) olyan szerződésre, amelynek alapján kizárólag a fogyasztó lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye szerinti államnak a területén kívül nyújtanak szolgáltatást a fogyasztónak, kivéve, ha a szerződés utazásból és az út egyes állomásain való tartózkodásból álló szolgáltatás egységes díj ellenében történő teljesítésére irányul.\"

d) a gazdasági kamarákról szóló 1994. évi XVI. törvény (a továbbiakban: Gkt.) 27. §-ának (1) bekezdése a következő j) ponttal egészül ki, a jelenlegi j) pont pedig k) pontra változik:

(A gazdasági kamarák az üzleti forgalom biztonságának és a piaci magatartás tisztességének megteremtése, megőrzése, illetve fokozása érdekében)

\"j) az általános szerződési feltételekről kérésre véleményt nyilvánítanak;\"

e) a Gkt. 30. §-ának (1) bekezdése a következő g) ponttal egészül ki: 

(A gazdasági kamarák feladatai (26-29. §) közül az országos gazdasági kamara látja el a következő feladatokat:)

\"g) véleményt nyilvánít az általános szerződési feltételekről.\" 

(4) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben határozza meg azokat a szerződési  feltételeket, amelyek a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülnek, vagy amelyeket az ellenkező bizonyításáig tisztességtelennek kell tekinteni. 

(5) Ez a törvény a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben,  1991.  december  16-án aláírt Európai Megállapodás tárgykörében, a megállapodást kihirdető 1994. évi I. törvény 3. §-ával összhangban az Európai Közösségek Tanácsának a fogyasztóval kötött szerződések tisztességtelen szerződési feltételeiről szóló 93/13/EGK irányelvével összeegyeztethető szabályozást tartalmaz.



									
























I N D O K O L Á S

a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 
1959. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz



Általános indokolás

I. 

1.1. A hagyományos felfogás szerint a szerződés lényegét az európai kontinensen a felek egybehangzó akaratnyilatkozatában látják; a common law világában pedig elsősorban alku eredményének tekintik a szerződést.

Az európai országok szerződési jogának jelentős része a XVIII. század végén és a XIX. század folyamán, a liberálkapitalizmus idején alakult ki. E rendszerben a szerződések jogának alapelve a szerződési szabadság és a felek egyenlősége volt. A szerződési szabadság az egymással szabadon versengő árutulajdonosok közötti árucsere jogi visszatükröződéseként jelent meg. Abból a feltevésből kiindulva, hogy a magánautonómia körében eljáró felek akaratát kifejező és érdekegyensúlyát megteremtő alku szükségképpen igazságos és gazdaságilag ésszerű eredménnyel jár, az állam nem avatkozott be a szerződés igazságosságának vagy tökéletességének biztosítása érdekében. A szerződési igazságosságot a szabad verseny által meghatározott természetes ténynek tekintették, s nem olyan követendő ideálnak, melyhez a tényeknek igazodniuk kell. A \"qui dit contractuel, dit juste\" doktrínája alapján tagadták annak lehetőségét is, hogy valamely szerződés igazságtalan legyen.

A tradicionális megközelítés másik pillére a felek egyenlőségének, vagyis annak feltételezése, hogy az egymással szerződő piaci szereplők megközelítőleg azonos gazdasági súlyúak és a piacon hasonló feltételek között, illetve hasonló eszközökkel működnek.

E helyzetben a jog a szerződés tartalmának meghatározását a felekre bízta, s csupán a felek közötti szerződéskötési kommunikáció zavartalanságán őrködött. E modell mindazonáltal annak vélelmezésén alapult, hogy a szabad gazdasági verseny valamennyi feltétele maradéktalanul megvalósul, és ennek következtében a szerződő felek racionálisan hozzák meg döntéseiket (a kiadásokat stabil preferenciák szerint rangsorolva, a lehető legjobb megoldást választva), megfelelő szerződési környezetben (az információk teljessége alapján, csekély ügyleti költségekkel, olyan piacon, melyen elegendő vevő és eladó található, és anélkül, hogy a szerződő feleken kívüli személyek érdekei súlyos sérelmet szenvednének).

1.2. A sorozatban való tömegtermelés, a fogyasztók sokaságának nyújtott szolgáltatások megjelenése, a tőkekoncentráció, valamint a monopóliumok kialakulása az előzőekben vázolt helyzetet a múlt század végétől kezdődően fokozatosan, ám alapvetően megváltoztatta. A forgalom tömegességéhez és az áruk, illetve a szolgáltatások standardizálásához igazodva megjelentek az ügyletek tömegére előre kialakított szabványszerződések. E szerződések kialakulása szükségszerű és elkerülhetetlen volt: az ügyletek nagy száma miatt nincs mód és idő az egyedi tárgyalásokra, a kötelezett számára áttekinthetetlen helyzetet eredményezne, ha tömegesen kötne azonos tárgyú szerződéseket egyenként eltérő feltételekkel. A hatékonyság és a gazdasági racionalitás megköveteli a szerződéskötés technikájának ilyenformán történő egyszerűsítését.

Különféle kifejezések, fogalmak honosodtak meg a forgalom tömegességéhez, a standardizációhoz és a tőkekoncentrációhoz igazodó szerződésfajták megjelölésére. A \"blanketta-szerződés\" kifejezés elsősorban a szerződéskötési technika formai oldalát tükrözi. A forgalom megkönnyítése céljából alkalmazott arra a technikai megoldásra utal, amikor a személytelenül megfogalmazott sablonszöveget csak az adott szerződés egyedi, sajátos feltételeivel és adataival kell kiegészíteni. A blanketta önmagában nem akadálya az alkunak, nem szükségképpen tartalmaz általános szerződési feltételeket (bár ilyenek nélkül ritkán fordul elő és kevés értelme volna), és azt nem csak gazdasági erőfölényben lévő alkalmazhatja. Általános szerződési feltételeknek (avagy szabványszerződésnek, standardizált szerződési feltételeknek) nevezik azokat a feltételeket, amelyeket az egyik fél egyoldalúan, általánosan és személytelenül határoz meg azzal a céllal, hogy azokat minden lehetséges szerződő partnerével szemben alkalmazza, anélkül, hogy módot adna a feltételek megvitatására, módosítására. Ilyen feltételeket használhatnak a vállalkozások egymás között és a fogyasztókkal szemben. Az általános szerződési feltételek alkalmazása a másik félre hátrányos szerződést különösen akkor eredményezhet, ha a felek gazdaságilag nem egyenrangúak. Többnyire ez utóbbi esetben beszélnek ún. adhéziós szerződésről. Adhéziós szerződésnél a másik fél szerződési szabadsága arra korlátozódik, hogy választhat: megköti-e a szerződést az elé terjesztett, előre kialakított feltételekkel vagy nem köt szerződést. Ilyenkor a szerződési szabadság csupán a szerződés meg nem kötésének szabadságaként érvényesül. Még ez a szabadság sem áll azonban fenn, ha a félnek a termékre vagy a szolgáltatásra feltétlenül szüksége van és az általános szerződési feltételek alkalmazója a piacon monopolhelyzetet élvez.

Az adhéziós szerződések jellemző ismérveinek általában a következőket tartják:

- a szerződést előre kialakított, \"szabványosított\" feltételekkel kötik;

- az általános feltételek használata a tömeges termelés és elosztás, illetve a tömeges szolgáltatás igényeihez igazodik;

- az általános szerződési feltételek címzettjei meghatározatlanok, azokat valamennyi lehetséges partnerrel szemben alkalmazzák;

- a feltételeket a termelő, elosztó (kereskedő) vagy szolgáltató fél dolgozza ki, illetőleg alkalmazza;

- a másik fél nincs abban a helyzetben, hogy alkudozzon, csak a diktált feltételek szerinti szerződés megkötése vagy a szerződéskötéstől való tartózkodás között választhat.

Az adhéziós szerződéseket sem a szerződési szabadság, sem a felek egyenlősége nem jellemzi. 

Az általános szerződési feltételek alkalmazójával szerződő fél számára nemegyszer az a lehetőség sem adatik meg, hogy a feltételeket, azaz a szerződés tartalmát megismerje. (S mégha megismeri is azokat, számára gyakran érthetetlennek bizonyulnak.) Így hiányzik az ideális szerződéskötési környezet egyik eleme, hiszen a felek egyike nem rendelkezik a szükséges információkkal. Kétséges a konszenzus, az akaratmegegyezés léte is: a meg nem ismert kikötések esetében aligha lehet szó a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezéséről.

Az adhéziós szerződésekben a szerződési szabadság a visszájára fordul: az egyik fél szabadságává válik, hogy egyoldalúan megállapítsa a szerződés tartalmát és azt a másik félre rákényszerítse. Az ún. Diktierfreiheit valósul meg az egyik oldalon, a szerződési szabadság hiánya jelentkezik a másik oldalon. Az \"alku halála\" folytán elmarad az érdekek összehangolására szolgáló folyamat. Mivel nincs alku és valódi konszenzus, nincs reális érdekkompromisszum sem. Amíg az alkufolyamat mint érdekkiegyenlítő eszköz betölthette rendeltetését, nem vetődött fel a szerződés igazságosságának kérdése. Az adhéziós szerződések megjelenésével azonban a tökéletes, illetve igazságos szerződés érdekében az állam beavatkozása szükségessé válik: paradox módon a szerződési szabadságot az egyik fél - az általános szerződési feltételeket diktáló fél - szerződési szabadságának állami korlátozása szolgálja.

Természetesen nem önmagában az általános szerződési feltételek veszélyeztetik a felek egyenlőségét. A szerződési feltételek standardizációja - bár eleve ad némi előnyt, jogi fölényt az ilyen feltételeket alkalmazó számára - alapvetően semleges jelenség. Egyoldalú érdekérvényesítésre nemcsak  szabványszerződésben van lehetőség (pl. az egyik fél gazdasági erőfölénye esetén), és a szabványszerződések tartalma nem szükségképpen egyoldalú. Mindazonáltal törvényszerű az a tendencia, hogy az általános szerződési feltételek révén alkalmazójuk - különösen, ha gazdasági pozíciója kedvezőbb, mint a másik félé - egyoldalú előnyöket kíván biztosítani a maga javára.

Az adhéziós szerződésekben rendre a diszpozitivitással való visszaélés valósul meg: a kereskedelem \"élő jogát\" nem a törvénykönyvek, hanem egyre inkább a vállalkozók szabványszerződései hordozzák.

A diszpozitív szabályokat a törvényhozó a tipikus esetekre az egyensúlyt teremtő igazság elvei alapján alkotta meg. Az általános szerződési feltételek e szabályoktól eltérve alakítják önhatalmúlag a vállalkozás működésének jogi környezetét, s mivel a feltételek alkalmazójával szemben álló félnek nincs lehetősége a valódi alkura, szerződési szabadsága gyakorlására, a szabványosított szerződési feltételeket de facto kogencia jellemzi, amelyre figyelemmel e feltételeknek a jogtudomány esetenként \"sajátos jogforrási jelleget\" tulajdonít. A diszpozitivitásnak azonban nem az a funkciója, hogy széles körben módosítsa a jogok, kötelezettségek és kockázatok törvényben szabályozott elosztását. A diszpozitivitással való visszaélés továbbá az is, ha az általános szerződési feltételekkel az egyik félnek biztosított egyoldalú előnyök a szerződést éppen sajátos, lényegadó jellemzőitől fosztják meg.

1.3. Az alku \"halálára\", a hagyományos szerződési modellnek az adhéziós szerződések által kiváltott \"válságára\" érkező válasz először a szerződések burkolt, \"rejtett technikák\" segítségével megvalósuló bírói ellenőrzésében öltött testet. A bírói jogalkalmazás több fronton indított \"ellentámadást\" a hagyományos szerződési konstrukciót kikezdő fejleményekkel szemben. Egyrészt a felek közötti konszenzus létrejöttét vizsgálták; hivatkozási alapként jelent meg, hogy az általános szerződési feltétel nem vált a szerződés részévé a felek közötti konszenzus hiányában, mivel a kiszolgáltatott fél tudatáig nem jutottak el a feltételek, illetve azokat nem érthette meg. Másrészt a bíróságok segítségül hívták, illetve rugalmasan kiegészítették, kiterjesztették a szerződés tartalmának megállapítására szolgáló értelmezési szabályokat. Különösen az in dubio contra proferentem, avagy in dubio contra stipulatorem elvének alkalmazása kapott teret: ha az általános értelmezési szabályok alkalmazása kétséget hagyott a szerződés, illetve a szerződési kikötés tartalmát illetően, az általános szerződési feltétel alkalmazójára terhesebb (a másik félnek kedvezőbb) értelmezést fogadták el. Harmadrészt a kódexek generálklauzuláira, illetve az általános jogelvekre építve az egyoldalú kikötések érvénytelenségét mondták ki. Ez utóbbi esetben alapelv ütközött alapelvvel: a szerződési szabadságé a \"public policy\" vagy a \"Treu und Glauben\" követelményével.

A szerződések felett az említett eszközökkel gyakorolt bírói kontroll elsősorban a szerződési rendszer működésének eredményét, \"output\"-ját igazította ki. Szükségessé vált azonban a szerződési rendszert érő hatások, az \"input\" korrekciója: ez főként a kartell és a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmát kimondó versenyjogi szabályozás, majd később a fogyasztóvédelmi mozgalom révén valósult meg. Mindkét területen szerepet kapott az adminisztratív ellenőrzés és intézkedés, továbbá a közvetlen jogalkotási beavatkozás. A szerződési feltételek preventív ellenőrzése és felülvizsgálata - melyet a nem jogi eszközök oldaláról kiegészített a fokozatosan erőre kapó fogyasztói érdekképviseletek tevékenysége - az egyoldalú általános szerződési feltételekkel szembeni fellépés védelmi vonalát előbbre hozta: a kontroll megelőző hatása már az ilyen szerződési feltételek alkalmazásának megkezdése előtt érvényesülhet. A legutóbbi évtizedekben pedig az egyes országok jogalkotása a jogok és a kötelezettségek egyensúlyának megteremtése, illetve a gyengébb fél védelme érdekében - különböző módon és mértékben - szabályozta a tisztességtelen, a súlyosan méltánytalan szerződési kikötések érvénytelenségét. Mindezek mellett, illetve mindezek alapján tovább élt a szerződések tartalmának bírósági ellenőrzése és felülvizsgálata mint a korrektív kontroll fő formája.

1.4. Az angol jogban a tisztességtelen szerződési feltételekről 1977-ben alkotott törvény (Unfair Terms Act, UCTA) nemcsak a fogyasztókkal kötött szerződésekre vonatkozik, viszont kizárólag a felelősséget kizáró vagy korlátozó feltételekre terjed ki. A törvény központi kategóriája az ésszerűség (a reasonabless), a feltételek elbírálása tehát a \"fair and reasonable\" eljárás követelményének érvényesítésével valósul meg. Mindazonáltal a törvény egyes kikötéseket eleve semmisnek minősít, e feltételek esetében tehát nincs szükség, illetve lehetőség az általános követelménynek való megfelelés vizsgálatára. Az EK e tárgyban kiadott irányelvének (ld. az általános indokolás II. fejezetét) külön jogszabály megalkotásával feleltek meg (Unfair Terms in Consumer Contracts Regulations 1994), miközben az UCTA rendelkezéseit is hatályban tartották. 

Az Amerikai Egyesült Államokban a bíróságok a \"public policy\" sérelmét látták az erőfölénnyel visszaélve kikényszerített felelősségkorlátozó vagy kizáró kikötésekben. A Uniform Commercial Code (UCC) pedig már kifejezett törvényi felhatalmazást adott a bíróságoknak a szerződés tartalmi felülvizsgálatára. Az UCC értelmében a bíróság bármely olyan szerződés vagy szerződési kikötés kikényszerítését megtagadhatja, amely a szerződéskötéskor súlyosan méltánytalan (unconscionable) volt, illetve a szerződést az ilyen kikötések mellőzésével vagy annak a méltánytalanság kiküszöböléséhez szükséges korlátozásával kényszerítheti ki.

A súlyos méltánytalanság vizsgálatakor azonban a feleknek módot kell adni a kikötés kereskedelmi hátterének, céljának és hatásának a bírósági döntéshozatalt elősegítő bizonyítására. Az UCC-hez fűzött kommentár szerint e szabályok célja \"az elnyomás és az unfair meglepetés megelőzése és nem a nagyobb üzleti erőnek tulajdonított kockázattelepítés megzavarása\". A súlyos méltánytalanság (unconscionability) fogalma fokozatosan alakult ki. Az 1960-as években két fajtáját különböztették meg: az eljárásit (procedural unconscionability), amikor a fogyatékosság vagy méltánytalanság az alku folyamatában rejlik, és az érdemit (substantive unconscionability), amikor az alku eredménye, a szerződés tartalma a súlyosan méltánytalan. A Uniform Consumer Credit Code és a joggyakorlat is arra az álláspontra helyezkedett, hogy a súlyos méltánytalanság egyedül a tisztességtelen árra alapozottan is megállapítható. A legutóbbi években négy olyan esetet azonosítottak, amikor a szerződés - tartalmi felülvizsgálattól mentes - kikényszerítését sem a méltányosság, sem a hatékonyság nem indokolja. E négy eset: a szorult helyzet (distress), az ügyleti cselekvőképtelenség (transactional incapacity), a tisztességtelen meggyőzés (unfair persuasion) és az árral kapcsolatos tájékozatlanság (price ignorance).

Németországban a joggyakorlat kezdetben a szerződési szabadság nevében elzárkózott az adhéziós szerződéseket korrigáló beavatkozástól. Az elmozdulás főként a \"gute Sitten\" alapján és a szabványosított szerződési feltételeket alkalmazó fél de facto monopolhelyzetére hivatkozva ment végbe. A második világháborút követően a gyakorlat  fokozatosan áttért a \"Treu und Glauben\" követelményének érvényesítésére. A fogyasztókkal kötött szerződések tekintetében e joggyakorlat egyre szélesebb kört érintett, egyébként viszont csak a szélsőségesen kirívó egyenlőtlenségek kiigazítására szorítkozott. E joggyakorlatra épített az általános szerződési feltételek kontrollját célzó törvényhozási beavatkozás: az általános szerződési feltételeket szabályozó törvény (Gesetz zur Regelung des Rechts der Allgemeinen Geschäftsbedingungen, AGBG) 1977-ben lépett hatályba; a törvényt fenntartották hatályában a tisztességtelen szerződési kikötéseket szabályozó EK-irányelv elfogadását követően is.

Az AGBG definíciói alapján általános szerződési feltételnek az előre, több szerződés megkötése céljából kialakított és az alkalmazójuk által a másik féllel szemben érvényesített feltétel minősül. Ez utóbbi ismérvet nemegyszer úgy értelmezik, hogy az a felek közötti egyenlőtlenségre is utal. A törvény az egyedileg kialkudott szerződési feltételek kritériumait is megszabja, és az utóbbiaknak elsőbbséget ad a velük ellentétes vagy tőlük eltérő általános feltételekkel szemben. Az AGBG érvényesíti az in dubio contra stipulatorem elvét, valamint tartalmazza a fogyasztó számára kedvezőbb értelmezést megkövetelő szabályt is. Külön kitér a törvény arra, hogy valamely általános szerződési feltétel milyen esetben válik a szerződés részévé (ehhez megköveteli, hogy a kikötés alkalmazója egyértelműen utaljon az általános feltételre, tegye lehetővé annak megismerését, és a másik fél mindezek alapján azt kifejezetten fogadja el).

Az AGBG a tisztességtelen általános szerződési feltételek érvénytelenségét több lépésben szabályozza: egyrészt generálklauzulával, másrészt ún. szürke listával, amelyen azok a feltételek szerepelnek, amelyek a körülményektől, értelmezésüktől és azok bírói mérlegelésétől függően érvénytelenek, harmadrészt ún. fekete listával, amely az előbbi szempontoktól függetlenül érvénytelen feltételeket tartalmazza. A jogalkalmazás e logikai lépcsősort visszafelé járja végig: a fekete lista alkalmazhatóságának hiányában fordul a szürke lista feltételeihez, és ha az utóbbi lista alapján sem ítélhető meg az adott szerződési kikötés, akkor alkalmazza a generálklauzulát. Meg kell jegyezni, hogy az AGBG a BGB-hez (Bürgerliches Gesetzbuch) képest lex specialis, az utóbbi (különösen a jó erkölcs és a jóhiszeműség követelményeit megállapító rendelkezések) alkalmazására akkor kerülhet sor, ha a szerződés a feltételek egyedi kialakítása miatt vagy egyéb okból nem tartozik az AGBG hatálya alá. Figyelmet érdemel továbbá az is, hogy az AGBG generálklauzulája mindenfajta szerződési viszonyra irányadó, a listák azonban csak a kereskedő és a fogyasztó közötti szerződések kikötéseit minősítik. Emellett említésre méltó az is, hogy az AGBG még a generálklauzula hatálya alól is kivonja azokat a feltételeket, amelyek a szolgáltatást és annak ellenértékét határozzák meg. A szabályozásnak nem célja a teljesítménykínálat és az árak bírói ellenőrzésének lehetővé tétele.

A generálklauzula alapján érvénytelen az általános szerződési feltétel, ha az alkalmazójával szerződő fél érdekeit a jóhiszeműség követelményével ellentétesen aránytalanul hátrányba helyezi. Aránytalanságra utal a lényeges diszpozitív szabálytól való eltérés vagy a jogok és a kötelezettségek olyan meghatározása, amely a szerződés céljának megvalósulását veszélyezteti.

Az AGBG alapján az egyes szerződési feltételeket egyedileg, külön-külön ítélik meg: a kedvező kikötések nem ellensúlyozhatják a hátrányokat. A törvény a részbeni érvénytelenséget teszi főszabállyá.

A jogérvényesítés fontos eszköze - a sérelmet szenvedő fél fellépése mellett - a csoportos kereset (perindítás), az ún. Verbandsklage. Az előbbit a tisztességtelen feltétel konkrét felülvizsgálatának, az utóbbit absztrakt szerződési kontrollnak minősítik. Az első esetben a kikötés elbírálása az egyedi körülmények mérlegelésén alapul, az utóbbiban bizonyos fokú általánosításra, elvonatkoztatásra van szükség. A felülvizsgálat eszközéül ilyenkor az átlagos fogyasztó mércéje szolgál.

Az AGBG alapján kevesebb mint húsz év alatt mintegy 9000 bírósági határozat született 20000-nél is több fogyasztói szerződés ügyében.

Az osztrák jogban a Polgári Törvénykönyv (ABGB) és a fogyasztóvédelmi törvény (\"KonsumentenschutzG.\", 1979) tartalmaz szabályokat a tisztességtelen szerződési feltételek kontrolljára vonatkozóan. Ellentétben a német  joggal, a Treu und Glauben követelmény helyett az ABGB-ben a jóerkölcs és a tisztességes forgalmi szokások követelménye szerepel. Az osztrák jogban a tisztességtelen kikötésekkel szembeni jogvédelem a fogyasztóra nemcsak az általános szerződési feltételek szerint megkötött szerződés esetén terjed ki, másfelől mindenkire kihat, akivel szemben általános szerződési feltételeket használnak. A fogyasztóvédelmi törvény olyan listát tartalmaz, amely példálózva sorolja fel a feltétlen érvénytelen kikötéseket. 

A svájci jog valamennyi szerződésre érvényesíti a szerződési szabadság immanens korlátait megszabó rendelkezéseket (a közrend, a jó szokások, a \"Treu und Glauben\" alapján). Az 1986. évi UWG - követve a német mintát - a visszaélésszerű általános szerződési feltételek absztrakt tartalmi ellenőrzésére ad módot, mely a gazdasági és fogyasztói szervezetek megtámadási jogán alapul. A \"visszaélésszerű\" általános szerződési feltétel ismérvei között többletet jelent a német joghoz képest, hogy a feltétel visszaélést csak akkor valósít meg, ha félrevezető módon állapítják meg. E sokat bírált kritérium a visszaélésszerű általános szerződési feltételek elleni széles körű fellépés akadályának bizonyult.

A francia jogban külön törvény (1978.  évi 23. tv.) rendelkezik a tisztességtelen szerződési feltételekkel szembeni fogyasztóvédelemről. Az irányelvvel való összhang biztosítása érdekében módosították  a törvényt. Ezt a törvényt a francia Fogyasztóvédelmi Kódexbe is belefoglalták. A tisztességtelen kikötésekkel szemben a jogvédelem a fogyasztókra nemcsak az általános szerződési feltételek szerint kötött szerződések esetén terjed ki. A törvény a kormánynak adott felhatalmazást, hogy rendeletben szabályozhatja a feltétlenül érvénytelen kikötéseket. A Fogyasztóvédelmi Kódexbe foglalt lista olyan kikötéseket tartalmaz példálózva, melyek a körülményektől, a bírói mérlegeléstől függően érvénytelenek, ezáltal segítve a bírói jogalkalmazást. 

Belgiumban az irányelvnek megfelelő szabályozás több jogszabályban valósul meg. E tárgykörben az 1991-ben elfogadott törvény a generálklauzulán kívül olyan listát tartalmaz, amely a törvény erejénél fogva érvénytelen kikötéseket sorolja fel. 

A modern kori magánjogi kodifikáció csekély számú példáinak és a francia hatást tükröző polgári jogi kódexek egyikeként, s korántsem csak kuriózumként érdemel említést Kanada Quebec tartományának polgári törvénykönyve, mely mind az adhéziós szerződést, mind a fogyasztói szerződést definiálja. Emellett általános szabályként mondja ki az adhéziós, illetve a fogyasztói szerződésekben alkalmazott visszaélésszerű kikötések érvénytelenségét. 

Visszaélésszerűnek minősíti a kódex azt a szerződési feltételt, mely túlzottan és ésszerűtlenül (indokolatlanul) hátrányos a másik félre, és ezáltal sérti a jóhiszeműség követelményét. Ilyennek minősül különösen az a kikötés, amely a szerződést szabályozó előírásokból következő alapvető kötelezettségektől oly mértékben eltér, hogy magának a szerződésnek a jellegét is megváltoztatja.

A széles körű jogösszehasonlító kutató munkán alapuló holland polgári törvénykönyv a jóhiszeműség, az ésszerűség és a méltányosság követelményeiből indul ki az általános szerződési feltételek megítélésekor. A kódex, mely 1992-ben lépett hatályba, újdonságként, bevallottan a német AGBG inspirációjára részletesen szabályozza az általános szerződési feltételeket. A holland kodifikációs megoldás tehát e rendelkezéseknek a magánjogi kódexbe történő beépítése volt. A szabályozás tárgyköre, irányultsága és technikája egyebekben nagyban hasonló a német törvényéhez. A holland szabályozás az általános szerződési feltételek megtámadására ad lehetőséget, mégpedig két esetben. Egyrészt akkor, ha túlzottan, indokolatlanul hátrányosak a másik fél számára, figyelemmel a szerződés jellegére, más kikötéseire, a feltételek megállapításának módjára és körülményeire, a felek kölcsönösen ismert érdekeire és az eset összes többi körülményére. Másrészt akkor, ha az általános szerződési feltételek alkalmazója nem adott megfelelően módot a másik félnek az általános feltételek tudomásul vételére. A holland jog tehát ez utóbbi esetben nem a szerződés létrejöttét vizsgálja, hanem - a feltételek megismerésének hiányát a tévedéssel rokon akarathibának tekintve - megtámadási okot konstruál. A holland törvénykönyv - az AGBG-hez hasonlóan - részletes listákat tartalmaz. Az egyik azokról a feltételekről készült, amelyek a törvény erejénél fogva indokolatlanul, túlzottan hátrányosnak minősülnek és így megtámadhatóak. A másik lista azokat a feltételeket tartalmazza, amelyekről mindezt a törvény vélelmezi. Mindként lista csak azokra a szerződésekre vonatkozik, amelyekben az általános szerződési feltételek alkalmazójával gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül eljáró természetes személy szerződik. A törvény felhatalmazza az érintett üzleti vagy fogyasztói köröket képviselő szervezeteket az indokolatlanul hátrányos feltételek megtámadására, az ilyen feltételek alkalmazásának megakadályozása érdekében történő fellépésre.

Külön, sajátos irányzatot képviselnek az adhéziós szerződések szabályozásában a skandináv országok jogrendszerei, melyek a fogyasztó mint gyengébb fél fokozott védelmet célozzák. A \"skandináv út\" jellegzetessége az adminisztratív eszközök nagy szerepe és az elkülönült fogyasztóvédelmi intézményrendszer kialakulása, továbbá - bár ebben az izraeli jog számít úttörőnek - preventív ellenőrzése. Svédországban pl. 1971-től kezdődően külön törvény szabályozta a fogyasztókkal kötött szerződések feltételeit; a vállalkozások közötti szerződések tisztességtelen feltételeiről pedig egy másik, 1984-ben elfogadott törvény rendelkezik. Az utóbbi változatlan maradt Svédországnak az EU-hoz történő csatlakozását és az EK idevágó irányelvével való harmonizációt követően is, az irányelvhez történő igazodás érdekében azonban 1994-ben új törvényt fogadtak el a fogyasztói szerződések feltételeiről. Ezzel összefüggésben meg kell jegyezni, hogy a skandináv országok szerződésekre vonatkozó közös törvénye alapján a jóhiszeműséggel és a tisztességgel ellentétes szerződés érvénytelennek minősül (33. cikk), e törvény 36. cikke pedig generálklauzula-szerűen rendelkezik a tisztességtelen, méltánytalan szerződési feltételek \"kiigazításáról\". Ez utóbbi rendelkezés a szerződés és az ellenszolgáltatás közötti kirívó egyensúlytalanság orvoslására is módot ad.

II.

Az Európai Közösségben a belső piaci, azon belül a fogyasztóvédelmi jogharmonizáció körében fogadta el a Tanács a 93/13/EGK irányelvet a fogyasztóval kötött szerződések tisztességtelen szerződési feltételeiről. 

A tagállamok többsége már 1993 előtt szabályozta a tisztességtelen szerződési feltételekkel kapcsolatos kérdéseket. Ezek a szabályok azonban jelentősen eltértek egymástól. Az irányelv megalkotására elsődlegesen az egységes belső piac megteremtésére figyelemmel volt szükség, ugyanis a fogyasztóval kötött szerződésekre vonatkozó szabályozásban jelentkező különbségek torzították az eladók, illetve szolgáltatást nyújtók (kereskedők) közötti versenyt. Az irányelv másrészt a fogyasztó gazdasági érdekei védelmében szabályoz, aminek révén elősegíti a tagállamokon \"átnyúlóan\" is a szerződések megkötését, és ezáltal fokozza a versenyt.  A fogyasztót védeni kell abban az esetben is, ha a szerződésre más tagállam joga az irányadó. 

Az irányelv hatálya a kereskedő fogyasztóval kötött szerződéseire, illetve ezen szerződések tisztességtelen feltételeire terjed ki. Az irányelvben foglalt szabályozás tehát a fogyasztóval kötött szerződésekre korlátozódik. Minden, a kereskedő által egyoldalúan, előre meghatározott feltétel szerint kötött szerződés az irányelv hatálya alá esik, meghatározott kivételektől eltekintve. 

Az irányelv definiálja a fogyasztó, a kereskedő és a tisztességtelen szerződési feltétel fogalmát. Az irányelv központi kategóriája a tisztességtelen feltétel. A feltétel tisztességtelen jellegének megállapításához az irányelv általános, értékelésre szoruló szempontokat ad. Továbbá mellékletében példálózva foglalja össze azokat a szerződési feltételeket (szürke lista), melyek a konkrét körülményektől, a bírói mérlegeléstől függően tisztességtelennek és ezáltal érvénytelennek minősülhetnek.  Az irányelv nyelvezetbeli követelményt és értelmezési szabályt is tartalmaz. 

A tagállamok részéről olyan szabályozás kialakítását követeli meg az irányelv, amely alapján a fogyasztót nem kötik a tisztességtelen szerződési feltételek, és a szerződés ezen feltételek nélkül érvényes, ha a szerződés a részbeni érvénytelenség miatt egyébként nem dől meg. A tagállamoknak megfelelő és hatékony eszközöket kell biztosítaniuk a tisztességtelen feltételek további alkalmazása ellen.

Az irányelv a fogyasztók gazdasági érdekei védelmében, illetve a tisztességes verseny biztosítása érdekében jelentős, de nem teljeskörű jogharmonizációt céloz. A tagállamok hatáskörébe tartozik ugyanis a következő kérdések szabályozása: a tisztességtelen feltételt tartalmazó szerződés érvénytelenségi jogkövetkezménye (semmisség vagy megtámadhatóság), a tisztességtelen feltételek megtámadására jogosult fogyasztóvédelmi szervezetek és személyek, a tisztességtelen feltételek alkalmazása elleni hatékony eszközök (pl. preventív kontroll), a szerződési feltétel megtámadása (az eljárás és az eljárásra illetékes szervezet), azonos vagy hasonló tisztességtelen feltételeket alkalmazó több szervezet (személy) ellen, külön vagy együttesen történő eljárásindítás.

Az irányelv - hasonlóan más fogyasztóvédelmi irányelvekhez - minimum szabályozási követelményt tartalmaz, így a tagállamok számára megengedett a fogyasztók hatékonyabb védelme érdekében szigorúbb szabályok fenntartása, illetve meghozatala, amennyiben azok nem ellentétesek az Európai Közösség létesítéséről szóló Római Szerződésben  foglaltakkal. 

Az irányelvnek megfelelő szabályokat a tagállamoknak legkésőbb 1994. december 31-ig kellett meghozniuk. Erre tekintettel az irányelv az 1994. december 31-e után megkötött szerződésekre alkalmazandó. 

A magánjogi szabályokat is érintő európai közösségi jogharmonizációs folyamatban a termékfelelősségi szabályok mellett a tisztességtelen szerződési feltételekre vonatkozó szabályozás összehangolása a legjelentősebb eredmény. 


III.

A magyar jogban az 1977. évi IV. törvénnyel végrehajtott módosítás eredményeként a Ptk. 209. §-a rendelkezik az általános szerződési feltételekről, illetve azok megtámadásáról. Emellett a Ptk. egyes általános szerződési szabályai szintén szorosan kapcsolódnak e  tárgykörhöz  (4. §,  201-202. §,  205. §, 234-237. §,  239. §, 314. §, 538. § (1) bek.). Az általános szerződési feltételek szerződés részévé válásával, értelmezésével és a \"blanketták csatájával\" kapcsolatban a GK 37. sz. állásfoglalás tartalmaz alapvető szempontokat. A versenyjog körében pedig a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény foglal magában egyes, az egyenlőtlen helyzet visszaélésszerű, tisztességtelen kihasználása elleni szabályokat.

A Ptk. 1977. évi reformját megelőzően a szabványszerződésekkel kapcsolatos jogi problémákat a bírói gyakorlat \"rejtett technikák\" útján oldotta meg, elsősorban az értelmezés, a hagyományos érvénytelenség eszközével vagy némely esetben az általános jogelvek segítségével. Ezek a \"technikák\" azonban nem formálódtak önálló rendszerré, alkalmazásuk meglehetősen esetleges volt. 

A Ptk. 209. §-a első lépésként értékelhető az általános szerződési feltételek jogi szabályozásában. A Ptk. 1977. évi módosítása új jogintézményt vezetett be: az indokolatlan egyoldalú előnyt biztosító általános szerződési feltétel, illetve az ilyen kikötést tartalmazó szerződés megtámadásának lehetőségét. Az előbbi esetben külön meghatározott szervezetek jogosultak közérdekű keresettel a sérelmes kikötés bíróság előtti megtámadására, míg az utóbbi esetben a sérelmet szenvedő fél támadhatja meg az adott szerződést.  A Ptk. 209. §-a az új érvénytelenségi jogalapot egységesen szabályozza: nemcsak a gazdálkodó szervezetek (jogi személyek) és a fogyasztók közötti, hanem a gazdálkodó szervezetek egymás közötti szerződéses viszonyában is alkalmazhatók a Ptk. 209. §-ának szabályai. 

A szabályozás kétségtelen érdeme az általános szerződési feltételek egyedi jogvitától független absztrakt kontrolljának bevezetése (209. § (1)-(2) bek.). Ugyanakkor a 209. § az általános szerződési feltételekkel kapcsolatosan kizárólag a tartalmi kontroll kérdéskörét szabályozza az új érvénytelenségi jogalap bevezetésével.  

A 209. § további  hiányossága, hogy ahhoz kapcsolódóan nem került sor az új fogalmak, vagyis az általános szerződési feltétel és az indokolatlan egyoldalú előny fogalmának meghatározására. A Ptk.-t módosító törvény miniszteri indokolása e jogi fogalmak tartalommal való kitöltését kifejezetten a bírói gyakorlatra bízta. Segítségül olyan támpontot adott az indokolás, mely meglehetősen ellentmondásos: az indokolatlan egyoldalú előny fogalma \"eltér a feltűnően nagy értékkülönbség vagy a feltűnően aránytalan előny fogalmától, ezeknél kisebb érdeksérelem veszélye esetén is megállapítható a megtámadás alapossága.\" Az indokolatlan egyoldalú előny fogalma tehát lehetővé tette az aszinallagmatikus szerződések megtámadását. Másfelől mára helytelenné vált az indokolásnak az a megállapítása, hogy \"nem állapítható meg az indokolatlan egyoldalú előny olyan általános szerződési feltételek esetében, mely megfelel a központi állami szerv által kellő formában jóváhagyott szabályzatnak (pl. pénzintézeti szabályzat, állami biztosító szabályzata)\".

A jogi személy kategóriája ma már nem terjed ki mindazon személyekre,  melyek tipikusan használnak általános szerződési feltételeket, és nem fejezi ki a domináns gazdasági helyzetet sem. 

Vitatott az a kérdés is, hogy miként kell értelmezni a kikötés érvénytelenségét mindenkire kiterjedően megállapító ítélet hatályát, valamint \"az egyoldalúan meghatározott\" jelző elmaradását az általános szerződési feltételre vonatkozóan a 209. § (3) bekezdéséből. 

Tanulsággal szolgál a Ptk. 209. §-ának szabályozási hatékonysága kérdésének tekintetében a bírói gyakorlat vizsgálata. Tekintettel a fogyasztók keresetindítási hajlandóságának csekély mértékére, a 209. § (3) bekezdése alapján többnyire gazdálkodó szervezetek egymás közötti perei fordultak elő. Kirívóan csekély per indult közérdekű keresetre a magyar bíróságok előtt, ami felveti többek között azt a kérdést, hogy vajon megfelelően sikerült-e meghatározni a közérdekű kereset alapján eljárás indítására jogosultak körét a Ptk. módosításáról és egységes szövegéről szóló 1977. évi IV. törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1978. évi 2. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Tvr.) 5. §-ában. Ezen személyi kör felülvizsgálata - az 1977 óta történt szervezeti változásokra is figyelemmel - szükséges. 

Összegezve megállapítható, hogy az általános szerződési feltételek szerint kötött szerződésekre vonatkozó Ptk.-beli szabályozás felülvizsgálata időszerű, tekintettel az időközbeni gazdasági változásokra, a fogyasztóvédelmi szempontokra, gyakorlati tapasztalatokra, továbbá a külföldi jogfejlesztési eredményekre és jogharmonizációs kötelezettségünkre. Mindezek alapján  indokolt a Ptk. 209. §-ában foglalt szabályozás továbbfejlesztése, illetve kiegészítése. 


IV. 

A polgári jogban az egyenlőtlen szerződési helyzetek kiegyensúlyozása, a szerződés igazságossága elvének előtérbe kerülése szorosan kapcsolódik a gazdasági viszonyokba a gyengébb fél  védelme érdekében a kogens jogi szabályozáson keresztül történő állami beavatkozás, a fogyasztóvédelem témaköréhez.  

A fogyasztó számos szempontból  hátrányban van a piacon. E hátrányokat nem egyenlíti ki önmagában a verseny törvényszerűségeinek működése. Sőt a verseny törvényszerűségei sem érvényesülhetnek zavartalanul, ha a fogyasztó hátrányos helyzeténél fogva nem tölti be szerepét, ha a verseny nem érte folyik, illetve, ha a versenyben nem az ő reális értékítélete válik a fő mércévé. 

A fogyasztó gazdasági érdekei hátrányt szenvednek, mivel gazdaságilag gyengébb félként  alkupozíciója általában rendkívül kedvezőtlen: \"szerződési szabadsága\" többnyire arra korlátozódik, hogy elfogadja-e a másik fél által előre kialakított szerződési feltételeket, vagy sem. Természetes vagy egyéb monopolhelyzetet élvező partnerével szemben a fogyasztónak gyakran még ez a \"szabadság\" sem adatik meg.

  A fogyasztó hátrányos helyzetben van egészségének és biztonságának a veszélyes, illetve hibás termékekkel szembeni védelmét illetően is. Az ilyen termékekkel kapcsolatos veszélyt a fogyasztó - megfelelő tudományos,  technikai felkészültség híján - sem felismerni nem tudja, sem annak folyamatos elhárítására nem tud berendezkedni. 

Nehezíti a fogyasztó helyzetét az is, hogy jogainak érvényesítése - különösen bírósági úton - pénzügyi, pszichológiai és egyéb akadályokba ütközik, és az gyakran nem vezet el sem a jogsértés szankcionálásához, sem a fogyasztó sérelmének kielégítő reparációjához. 

A fogyasztó általában nélkülözi  mind a termékekkel (szolgáltatásokkal) kapcsolatos és a fogyasztói döntéséhez szükséges információkat, mind pedig azokat a tudnivalókat, amelyek jogaira, jogérvényesítési lehetőségeire vonatkoznak. 

A fogyasztók érdekeinek képviselete is nehézségekbe ütközik, mivel a fogyasztók nem alkotnak homogén, jól körülhatárolható társadalmi csoportot. A fogyasztók érdekeinek képviselete tehát egy heterogén, diffúz és állandóan változó személyi kör érdekeinek megjelenítését igényli. 

A fogyasztók oldalán jelentkező e hátrányok mérséklésére, kiegyenlítésére irányul a fejlett országok, illetve az Európai Unió fogyasztóvédelmi politikája,  amely - a szabályozás és az intézményrendszer alakításával - a következő fő célok megvalósítását tűzte ki maga elé: a fogyasztók gazdasági érdekeinek védelme, a fogyasztók egészségének és biztonságának megóvása, a fogyasztók jogorvoslási lehetőségeinek megteremtése és fejlesztése, a fogyasztó információhoz jutásának biztosítása és a fogyasztók oktatása, a fogyasztók érdekképviseletének előmozdítása. E célok  nem szemlélhetők és nem követhetők egymástól függetlenül.  A fogyasztóvédelmi politika és szabályozás céljai tehát csak egymásra tekintettel, komplex megközelítésben érhetők el. 

A fogyasztóvédelemmel kapcsolatos jogszabályok világosan meghatározott célokra tekintettel történő, egységes, átfogó és a jogharmonizációs követelményeknek megfelelő korszerűsítése folyamatban van. A fogyasztóvédelmi jogalkotás központi eleme a fogyasztóvédelmi törvény megalkotása. Ez a törvény azonban nem terjedne ki a fogyasztóvédelem valamennyi kérdésére, nem foglalná magában a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos összes szabályt, hanem mindenekelőtt a fogyasztóvédelmi intézményrendszerrel kapcsolatos kérdéseket rendezné átfogóan és egységesen. Tekintettel a magyar szabályozási hagyományokra, továbbá a fogyasztóvédelem terén eddig elért eredményekre, a fogyasztóvédelmi törvényen kívül más jogszabályok rendezik az anyagi jogi kérdéseket. 

A fogyasztó gazdasági érdekeinek védelme körében meghatározó szerepe van a tisztességtelen szerződési feltételekre vonatkozó szabályozásnak. 

A törvényjavaslat (a továbbiakban: javaslat)  és a fogyasztóvédelmi törvény kapcsolatában mindenekelőtt a békéltető testület létrehozatala jelentős. A fogyasztóvédelmi törvényben szabályozott békéltető testület intézménye ugyanis lehetőséget nyújt arra, hogy a fogyasztó és a gazdálkodó szervezet közötti vitás ügyet a bírósági jogorvoslási rendszeren kívül is rendezni lehessen gyorsabb és költségkímélőbb módon. A békéltető testület a vitás ügyben egyezséget kísérel meg létrehozni, ennek hiányában dönt az ügyben. A testület eljárása, illetve döntése nem zárja ki, hogy a fogyasztó bírósághoz forduljon igényei érvényesítésével. A testülethez a fogyasztók érdekképviseleti szervezetei is fordulhatnak a több fogyasztót érintő vitás ügyben. A gazdasági kamarák feladata a békéltető fórum működtetése, melybe a gazdasági kamarák és a fogyasztók érdekképviseletét ellátó szervezetek azonos számú képviselőt delegálnak, és a képviselők megállapodása alapján egy harmadik, független személyt vonnak be a testületbe.



Részletes  indokolás


Az 1. §-hoz

A Ptk. 205. §-a alapján a szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre. A felek a szerződés megkötésénél együttműködni kötelesek, és figyelemmel kell lenniük egymás jogos érdekeire. A szerződéskötést megelőzően is tájékoztatniuk kell egymást a megkötendő szerződést érintő minden lényeges körülményről. 

Kötelmi jogunk tehát a konszenzuál-szerződés elvi alapján áll. A szerződés létrejöttéhez ugyanis elegendő a felek egybehangzó akarata és ennek kinyilvánítása, ami az akaratot a másik fél által felismerhetővé teszi.

A felek egyensúlyára, az alku mechanizmusára épülő szerződéskötési szabályok az általános szerződési feltételekkel történő szerződéskötési technika során nem alkalmasak a konszenzus felfogás közvetítésére. Az általános szerződési feltételek használójával szerződést kötő félnek nincs lehetősége a feltétel alakítására, sok esetben még tényleges megismerésére sem. Ez utóbbi esetben kétséges, hogy valódi konszenzus hiányában a feltétel a szerződés részét képezi-e. 

Ezen körülményekre tekintettel a javaslat szabályozza az általános szerződési feltétel szerződés részévé válásának kérdését. Az általános szerződési feltétel - a szerződés létrejöttéhez szükséges általános követelmények teljesülése esetén is - csak akkor válik a szerződés részévé, ha alkalmazója lehetővé tette, hogy a másik fél annak tartalmát megismerje, és ha azt a másik fél kifejezetten vagy ráutaló magatartással elfogadta. A javaslat tehát az általános szerződési feltétel tényleges megismerési lehetőségének biztosítását is megköveteli a feltétel alkalmazójától, a másik féltől pedig a konszenzus, a tényleges elfogadás kifejezését. 

A felek együttműködési kötelezettsége alapján az általános szerződési feltétel alkalmazójának a tényleges megismerés biztosításán kívül külön tájékoztatási, figyelem felhívási kötelezettsége van a másik fél irányában azon általános szerződési feltételekkel kapcsolatban, melyek a szokásos szerződési gyakorlattól, a szerződésre vonatkozó rendelkezésektől lényegesen vagy valamely korábban a felek között alkalmazott kikötéstől eltérnek. Ebben az esetben a feltétel csak akkor válik a szerződés részévé, ha azt a másik fél kifejezetten elfogadta a figyelemfelhívó tájékoztatást követően. 

Ezzel a szabályozással a javaslat valójában a GK 37. sz. állásfoglalásnak az általános szerződési feltétel szerződéstartalommá válására irányadó lényegi részét emeli jogszabályi szintre. Míg azonban az állásfoglalás a gazdálkodó szervezetek egymás közötti szerződéses viszonyára vonatkozik, addig a javaslat ezeket a szabályokat a fogyasztóval kötött szerződésekre is megállapítja.  

A kereskedelmi és a fogyasztói szféra közötti különbségeket az együttműködési kötelezettség teljesítésének megítélésében a bíróságnak kellene érvényesítenie. 

A javaslat nem emeli jogszabályi szintre a GK 37. sz. állásfoglalásnak a \"blanketták csatája\" kérdésével foglalkozó III. részét. Ennek oka, hogy ezek olyan, elsősorban a gazdálkodó szervezetek között felmerülő szabályok, melyek a Ptk. rendelkezéseiből (205. § (1) bek.) egyébként levezethetők. (Lásd: a Legf. Bír. Gf. II. 30632/1981. sz., BH 1993/2. sz. 78.)  

 A javaslat egyértelműen kimondja, hogy az általános szerződési feltétel és a nem általános szerződési feltétel közötti összeütközés  esetén ez utóbbi az irányadó (205. § (6) bekezdése).

Ezek a szabályok az irányelv szabályozási tárgykörén kívül esnek. 


A 2. §-hoz

A javaslat a szerződés tartalmának megállapítására szolgáló, a Ptk.  207.  §-a (1) bekezdésében foglalt általános értelmezési szabályt egészíti ki az in dubio contra proferentem, avagy az in dubio contra stipulatorem elvének megfelelően. Ha az általános értelmezési szabályok alkalmazásával a gazdálkodó szervezet és a fogyasztó közötti szerződés tartalma kétségtelenül nem állapítható meg, a fogyasztó számára kedvezőbb, illetve a másik félre terhesebb értelmezést kell elfogadni. Ez az értelmezési szabály tehát a gyengébb fél, a fogyasztó védelmét szolgálja a szerződések értelmezése során, a többértelműség kockázatát a fogyasztóval szerződő félnek kell viselnie. Ez a szabály nemcsak az általános szerződési feltételekkel kötött szerződés értelmezése tekintetében áll fenn, hanem minden fogyasztói szerződésre, ha annak tartalma kétséges. 

A Ptk. 207. §-ában foglalt értelmezési szabály kiegészítése ezen ún. objektív szerződésértelmezéssel egyben a GK 37. sz. állásfoglalás IV. részében kifejtettek jogszabályi szintre emelését jelenti, azzal a különbséggel, hogy nem alkalmazható a javaslat szerinti új értelmezési szabály azon általános szerződési feltétel tekintetében, melyet nem fogyasztóval kötöttek, illetve minden fogyasztói szerződés értelmezése során alkalmazandó.

Az irányelv külön rendelkezik az írásban megkötött szerződésekkel  kapcsolatban: egyrészt az egyoldalúan megállapított szerződési feltételeket érthetően és világosan kell írásba foglalni, másrészt, ha a szerződési feltétel tartalma kétséges, azt a fogyasztó számára kedvezőbb módon kell értelmezni. Ez az értelmezési szabály azonban nem alkalmazható a fogyasztóvédelmi szervezetek eljárása során (5. cikk).  


A 3. §-hoz

A Ptk. 1977. évi módosítása új jogintézményt vezetett be: az indokolatlan egyoldalú előnyt biztosító általános szerződési feltétel, illetve az ilyen kikötést tartalmazó szerződés megtámadásának lehetőségét. Az előbbi esetben külön meghatározott szervezetek jogosultak közérdekű keresettel a sérelmes kikötés bíróság előtti megtámadására, míg az utóbbi esetben a sérelmet szenvedő fél támadhatja meg az adott szerződést.  A Ptk. 209. §-a az új érvénytelenségi jogalapot egységesen szabályozza: nemcsak a gazdálkodó szervezetek (jogi személyek) és a fogyasztók közötti, hanem a gazdálkodó szervezetek egymás közötti szerződéses viszonyában is alkalmazhatók a Ptk. 209. §-ának szabályai.  Ezt a megközelítést az új 209. § is megtartja, hiszen az általános szerződési feltételeket használóval, az előnyös helyzetben lévő féllel szemben, amennyiben a feltétel indokolatlan egyoldalú előnyt tartalmaz, mindkét esetkörben indokolt a megtámadás lehetőségét biztosítani. 

A javaslat 3. §-a több ponton módosítja a jelenlegi 209. §-t. 

Az általános szerződési feltétel és a tisztességtelen szerződési feltétel fogalmának meghatározására tekintettel a 209. § a tisztességtelen általános szerződési feltétel kifejezést tartalmazza. Ezzel együtt megszűnik az a nehezen értelmezhető eltérés, hogy míg a jelenlegi 209. § (1) bekezdésében az \"egyoldalúan meghatározott\" általános szerződési feltétel szerepel, addig a (3) bekezdésben hiányzik ez a kitétel az általános szerződési feltételre vonatkozóan. 


A \"jogi személy\" által használt általános szerződési feltételek helyett indokolt minden olyan esetre kiterjeszteni a megtámadási lehetőséget, amikor az egyik fél általános szerződési feltételeket használ. Az általános feltételek alkalmazása ugyanis többnyire együtt jár a kedvezőbb gazdasági pozícióval, illetve ennek kihasználásával, másfelől erőfölényes helyzet nélkül is előnyt jelent az általános szerződési feltételre építő szerződéskötési technika. Jogi személyen kívül magánszemély (egyéni vállalkozó) szintén használhat általános szerződési feltételt, továbbá a jogi személy kategóriája egyébként sem foglalja magában az összes gazdálkodó szervezetet, illetve nem fejezi ki a domináns gazdasági helyzetet. 

Míg a sérelmet szenvedő fél megtámadhat bárki által használt tisztességtelen általános szerződési feltételt, addig csak a gazdálkodó szervezet által használt tisztességtelen általános szerződési feltétel támadható meg közérdekű  keresettel. Ennek oka, hogy tipikusan a gazdálkodó szervezetek egymás közötti, illetve a fogyasztókkal való tömeges és többnyire erőegyensúly-hiányt tükröző szerződéses viszonyában lehet valódi szerepe a sérelmes kikötés absztrakt kontrolljának. 

A sérelmet szenvedő fél a szerződés helyett a szerződéses kikötés megtámadására jogosult, figyelemmel a Ptk. 239. §-ában foglalt rendelkezésre, mely a szerződés részbeni érvénytelenségét teszi főszabállyá. 

Vitatott volt az a kérdés, hogy miként kell érteni a kikötés érvénytelenségét mindenkire kiterjedően megállapító ítélet hatályát. Ezen kifejezés tartalmának egyértelmű meghatározása érdekében az új 209. § (3) bekezdése azt a szűkebb megközelítést fejezi ki, mely szerint csak a kikötés alkalmazójával szerződő felekre terjed ki a sérelmes kikötés érvénytelenségét megállapító ítélet hatálya. 

A csoportos (közérdekű) kereset, illetve az absztrakt kontroll fogalmát célszerű szétválasztani. Az igazi absztrakt kontroll a mindenkire kiterjedő hatály lenne, míg az adott gazdálkodó szervezettel szerződő felekre kiterjedő hatály valójában \"közérdekű\" kereset, melynek lényege az, hogy egy felperes keresete alapján az ugyanolyan jogviszonyban álló valamennyi potenciális jogosult egyforma igényét érvényesíteni lehet. A jogviszony \"ugyanolyansága\" azonos szerződést jelenthet, illetve értelemszerűen az alperes azonosságát. Ez utóbbi kitételt a polgári peres eljárás azon alapelve indokolja, mely szerint a feleknek meg kell adni a lehetőséget álláspontjuk előadására, s a perben csak az marasztalható el, akinek erre lehetősége nyílt (audi alteram partem, right to be heard). Ez az elv benne foglaltatik a tisztességes eljárás fogalmában (Alkotmány 65. § (1) bekezdés). Az adott helyzetben az elmarasztalni kívánt gazdálkodó szervezet védekezhet, mások viszont nem. A potenciális felperesek csak nyerhetnek az ügyön, így az ő nyilatkozatuk beszerzése nem feltétlenül szükséges, egyébként is nyitva áll számukra az egyedi igényérvényesítés útja. A mindenkire kiterjedő hatályú absztrakt kontroll tehát eljárási elvet sért. Ugyanakkor praktikusan sem hatékony. Amennyiben a bíróság az adott élethelyzettől (jogviszonytól), s a konkrét felektől függetlenül érvényes szabályt mond ki, úgy absztrakt normát hoz létre, vagyis jogalkotó funkciót lát el. Ez pedig nem lehet a feladata. A kikényszerítése is problematikus: valószínűleg megállapítási perre lenne szükség annak eldöntéséhez, hogy egy adott konkrét ügy az \"absztrakt perben\" kimondott szabály hatálya alá tartozik-e. Ez a per a végrehajthatósághoz szükséges lenne. Ennek hiányában abszolút értelemben jogszabályként funkcionálna a bírói ítélet. A bírói jogalkalmazás az ilyen egységesítést más eszközökkel látja el (például jogegységi döntés), ezek azonban a konkrét perekben eljáró bíróságokat kötik. Paradoxon lenne egy olyan per, amely konkrét ügy kapcsán indul, de végül absztrakt szerződési szabályt alkot, ez a polgári per természetével, illetve a bírói jogalkalmazási tevékenység alkotmányos funkciójával ellentétes. A \"közérdekű kereset\" mint performa konstrukció célja pertakarékosság: kisebb költséggel, számos ismétlés elkerülésével dönthetők el az ugyanolyan ügyek. A pertakarékosság azonban nem azonos a \"jogalkotás takarékossággal\". A bíróság ítélete perjogi rendszerünkben in personam típusú res iudicata-t eredményez, s nem in rem típusút (Pp. 229. § anyagi jogerő fogalma). Ezt legfeljebb az azonos gazdálkodó szervezet, azonos szerződés, különböző fogyasztók viszonylatban érdemes fellazítani.  

Az irányelv a tagállamoktól olyan szabályozás kialakítását követeli meg, amely alapján a fogyasztót nem kötik a tisztességtelen, egyoldalúan kialakított, illetve általános szerződési feltételek, és a szerződés ezen feltételek nélkül érvényes, ha a szerződés részbeni érvénytelenség miatt egyébként nem dől meg (6. cikk 1. bek).  Az irányelv a tisztességtelen szerződési feltételek orvoslására vonatkozóan előírja, hogy a tagállamoknak megfelelő és hatékony eszközöket kell biztosítaniuk a tisztességtelen feltételek további alkalmazása ellen a fogyasztók és a versenytársak érdekében. Ennek körében olyan szabályokat kell kialakítani, melyek alapján a fogyasztóvédelmi szervezetek vagy a fogyasztók védelmét képviselő személyek bíróság vagy közigazgatási hatóság előtt megtámadhatják az általános feltételként használt sérelmes kikötéseket, annak érdekében, hogy ezen feltételekkel ne lehessen a továbbiakban szerződést kötni.  Ez a jogorvoslati eljárás továbbá irányulhat egy gazdasági szektor olyan eladói ellen - külön vagy együttesen is - vagy szövetségeik ellen, melyek azonos vagy hasonló általános szerződési feltételeket használnak vagy ajánlanak használatra (7. cikk). 

E kérdésekkel kapcsolatban az irányelv a tagállamok hatáskörébe utalja a tisztességtelen feltételt tartalmazó szerződés érvénytelenségi jogkövetkezményének meghatározását, a szerződési feltétel megtámadásának (eljárás, eljáró szervezet) szabályozását (6. cikk 1. bek., 7. cikk 2. bek.). 

Az új 209. § ezeknek az irányelvi követelményeknek eleget tesz, a megtámadhatóság, a közérdekű keresettel induló eljárás szabályozása, valamint a szerződés részbeni érvénytelenségének főszabálya és jogkövetkezménye révén. 

Az irányelv hatálya kizárólag a fogyasztóval kötött szerződésekre terjed ki  (1. cikk 1. bek.), szemben a Ptk. jelenlegi és tervezett 209. §-beli szabályozásával, amely tisztességtelen általános szerződési feltételek alkalmazása esetén a védelmet nemcsak a fogyasztók számára biztosítja, hanem általában  a \"gyengébb fél\" részére. 


A 4. §-hoz

Az irányelv tárgyi hatálya alá nemcsak az általános szerződési feltételek tartoznak, hanem a fogyasztóval szemben használt mindazon kikötések is, melyeket a felek nem közösen és kölcsönösen alakítottak ki, vagyis amelyeket a fogyasztóval szerződő másik fél egyoldalúan, előre meghatározott, noha nem minősülnek általános szerződési feltételeknek (3. cikk 2. bek.).  Ebben az esetben nem több szerződés megkötése céljából kerül sor a feltétel egyoldalú, előre történő meghatározására, hanem egyedileg. Az irányelvnek megfelelő szabályozás kialakítása érdekében, sőt azon túlmutatóan a Ptk. új 209/A. §-a tartalmazza a gazdálkodó szervezet és a fogyasztó közötti szerződés tisztességtelen kikötése megtámadásának lehetőségét abban az esetben is, ha az nem minősül általános szerződési feltételnek. Ez a lehetőség tehát csak a fogyasztó számára áll fenn, tekintettel arra, hogy az ilyen egyedi szerződéskötési helyzetben tipikusan a fogyasztó szorul védelemre a gazdálkodó szervezettel szemben. 

A Ptk. nem határozza meg a 209. §-ban foglalt érvénytelenségi jogalap, az indokolatlan egyoldalú előny fogalmát. Ugyanakkor a 209. §-t a Ptk.-ba beiktató 1977. évi IV. törvényhez fűzött miniszteri indokolás e fogalmat a feltűnően nagy értékkülönbség, illetve a feltűnően aránytalan előny (Ptk. 201. § (2) bek., 202. §) fogalmához fűződő viszonyban értékelte úgy, hogy \"ezeknél kisebb érdeksérelem veszélye esetén is megállapítható a megtámadás alapossága\". Ezen indokolásból pedig arra lehetne következtetni, hogy az indokolatlan egyoldalú előny fogalma tipikusan a szolgáltatás és ellenszolgáltatás arányosságának kérdésével áll összefüggésben. 

Az irányelv a tisztességtelen (unfair) kifejezést használja. Az egyoldalúan kialakított szerződési feltétel tisztességtelen jellegének megállapításához megadja azokat az általános értékelési szempontokat, melyeket vizsgálva az adott esetben eldöntendő, hogy a feltétel tisztességtelen-e. Az irányelv a felek szerződésből eredő jogai és kötelezettségei viszonyában jelentkező lényeges aránytalanságot értékeli tisztességtelennek, ide nem értve a szolgáltatást és az ellenszolgáltatást meghatározó szerződési kikötéseket, illetve a szolgáltatás és ellenszolgáltatás közötti aránytalanságot, feltéve, hogy ezeket a feltételeket egyértelműen határozták meg a szerződésben. 

Az irányelv szerint a szerződési feltétel tisztességtelen voltának megállapításához a megadott általános értékelési szempontokkal összefüggésben vizsgálni kell a felek magatartását is, azt, hogy jóhiszeműen jártak-e el. Az irányelv preambuluma szerint a \"jóhiszeműségi-teszt\" - az angol \"reasonableness\" kategóriájának hatására is - különösen a következő szempontok értékelését jelenti: a szerződő felek alkupozíciója, illetve azok erőssége, a fogyasztó  kezdeményezte-e az adott feltételre vonatkozó megállapodást, a fogyasztó speciális megrendelésére történt-e a szolgáltatás teljesítése. Az irányelv preambuluma pozitív módon is megközelítve e kérdéskört, akkor tartja jóhiszeműnek a felet, ha méltányosan és igazságosan viszonyul a másik félhez, figyelembe véve annak érdekeit (3. cikk 1. bek., 4. cikk).

A javaslat 209/B. §-a a megtámadási jogalapot az indokolatlan egyoldalú előny kategóriája helyett a tisztességtelenség kategóriájában határozza meg, összhangban az irányelvvel. A feltétel tisztességtelen jellegének megítélése azonban továbbra is csak azokban az esetekben releváns, amikor általános szerződési feltételről van szó, illetve olyan feltételről, mely a gazdálkodó szervezet és a fogyasztó közötti szerződésben szerepel, mégha nem is minősül az általános szerződési feltételnek. A tisztességtelen kikötésre alapuló megtámadási lehetőség biztosítása ugyanis azon esetekben indokolt, amikor a felek nincsenek egyenlő pozícióban, illetve az egyik fél diktálja, előre és egyoldalúan alakítja ki a szerződési feltételeket. 

Az irányelvvel összhangban az általános szerződési feltétel tisztességtelen jellege megítélésének alapja kettős: a felek jóhiszeműségét és ezzel összefüggésben a szerződésből eredő jogosultságok és kötelezettségek egyensúlyát kell vizsgálni. A javaslat - az irányelvnek megfelelően - generálklauzulával szabályoz: általános értékelési szempontokat ad annak érdekében, hogy az adott esetben eldönthető legyen a tisztességtelenség, illetve az érvénytelenség kérdése. A generálklauzula értelmében a feltétel tisztességtelen voltának megállapításához vizsgálni kell a szerződéskötéskor fennálló minden olyan körülményt, amely a szerződés megkötésére vezetett, továbbá a kikötött szolgáltatás természetét, az érintett feltételeknek a szerződés más feltételeivel vagy más szerződésekkel való kapcsolatát (209/B. § (1), (3) bekezdés). 

A 209/B. § (2) bekezdése - az (1) és (3) bekezdésben foglalt általános értékelési szempontokon túl - két további, konkrétabban meghatározott szempontot ad: a szerződésre irányadó lényeges rendelkezésektől való jelentős eltérés, valamint a szerződés tárgyával, illetve rendeltetésével való összeegyeztethetetlenség szempontját. Ezek a szempontok ugyanis olyanok, melyek különösen alkalmasak a jogok és kötelezettségek aránytalanságának megítélésére. A szerződésekre irányadó diszpozitív szabályok a szerződő felek egyensúlyára, a szerződési kockázatok, jogok és kötelezettségek kiegyensúlyozott elosztásának elvére épülnek. Az ezektől való jelentős eltérés az egyik fél hátrányára tipikusan az erőegyensúly megbomlását jelzi. Ez a megoldás a jogok és kötelezettségek aránytalansága különös eseteinek meghatározásával megfelelő támpontot ad az aránytalanság kérdésének megítéléséhez. 

A szerződésből eredő jogosultságok és kötelezettségek egyensúlyának, arányosságának vizsgálata - az irányelvnek megfelelően - azonban nem foglalja magában a főszolgáltatások közötti arányosság értékelését, illetve  a szolgáltatás és ellenszolgáltatás meghatározását, ha annak szövegezése egyértelmű és mindkét fél számára érthető. Ennek oka, hogy a tisztességtelenség kategóriája alatt sem az irányelvnek, sem a magyar szabályozásnak nem célja a teljesítménykínálat és az árak bírói ellenőrzésének lehetővé tétele. Másfelől az irányelvvel összhangban akkor lehet a szolgáltatást és ellenszolgáltatást meghatározó kikötéseket mégis tisztességtelennek tekinteni,  ha a nyelvezetbeli követelmények ellenére ezen feltételek szövegezése nem egyértelmű.  Ez a rendelkezés a nyelvezetbeli, a gyengébb felet védő értelmezési szabály \"elsőbbségét\" ismeri el (209/B. § (5) bekezdés). 

További kivételt jelentenek az irányelvnek megfelelően (1. cikk 2. bek.) a tisztességtelennek minősíthető feltételek köréből azon kikötések, melyeket jogszabály állapít meg, vagy jogszabály előírásainak megfelelően határoznak meg a felek. A bíróság ugyanis nem lehet jogosult jogszabályok igazságosságának megítélésére, másfelől a szerződési jog körében a kogens szabályozás tipikusan a gyengébb fél védelmére épül, illetve a törvényhozó a diszpozitív szabályokat már eleve az egyensúly-teremtő igazság elvei alapján határozza meg (209/B. § (6) bekezdés).

A Ptk. 209/B. §-ában foglalt szabályok egyaránt érvényesülnek a gazdálkodó szervezetek közötti és a fogyasztókkal való szerződéses kapcsolatokban. A tisztességtelen szerződési feltétel fogalmára vonatkozó szabályozás egységessége azonban nem jelenti azt, hogy a bíróságok ne alkalmazhatnának differenciált megközelítést a tekintetben, hogy milyen típusú (fogyasztói vagy kereskedői) szerződésekről van szó. 

A fogyasztók hatékonyabb védelme érdekében, az általános szerződési feltételek előzetes kontrolljának és a bíróságok egységes joggyakorlatának előmozdítása érdekében célszerű azoknak a szerződési feltételeknek jogszabályban történő meghatározása, melyek a fogyasztóval kötött szerződésben feltétlenül tisztességtelennek minősülnek (fekete lista), vagy amelyeket az ellenkező bizonyításáig tisztességtelennek kell tekinteni (szürke lista). Ezek a megoldások előreláthatólag preventív hatással járnának a tisztességtelen szerződési feltételek alkalmazása tekintetében. A lista segítségével tehát a szabályozás a prevenciót erősítené az utólagos - a már létrejött szerződésekbe beavatkozó - korrekcióval szemben. Az irányelv melléklete példálózó felsorolást tartalmaz azokról a szerződési feltételekről, melyek a fogyasztókkal kötött szerződésekben tisztességtelennek minősülhetnek. 

Az irányelv melléklete, egyes hasonló külföldi kodifikációs megoldások, továbbá a hazai szerződéses gyakorlat tanulmányozása alapján összeállítható egy olyan lista, amely alkalmas az előzőekben írt célok elérésére. 

A listás megoldással a gyengébb félnek nyújtott védelem csak a fogyasztói szerződésekre alkalmazható, tekintettel arra, hogy ez a konstrukció a gazdálkodó szervezetek közötti szerződéses viszonyban a forgalom megmerevedését vonhatja maga után, és nem számol e szféra szerződési gyakorlatának növekvő bonyolultságával. 

Mivel a listán szereplő feltételeket bizonyos időközönként - igazodva a szerződéskötési gyakorlathoz - célszerű felülvizsgálni, a javaslat a Kormánynak ad felhatalmazást a lista meghatározására (209/B. § (4) bekezdés). 

 A Ptk. nem határozza meg az általános szerződési feltétel fogalmát. Nem egyértelmű ez a fogalom arra tekintettel sem, hogy míg a jelenlegi 209. § (1) bekezdése olyan általános szerződési feltétellel kapcsolatban rendelkezik, mely egyoldalúan lett meghatározva, addig a 209. § (3) bekezdése az \"egyoldalúan meghatározott\" jelzőt nem használja az általános szerződési feltételre vonatkozóan. 

Az irányelv hatálya mindazon szerződési feltételekre kiterjed, melyet a felek nem közösen alakítottak ki. Ebben az esetben az egyik fél, a kereskedő a feltételeket egyoldalúan előre meghatározza, és a fogyasztónak nincs lehetősége a feltételek tartalmát befolyásolni.  Az irányelv szerint ez a helyzet különösen jellemző az általános szerződési feltételekre, illetve a szabványszerződésekre, de az irányelv nemcsak ez utóbbi feltételek, szerződések szabályozására korlátozódik, figyelemmel az irányelv 3. cikkének  2. bekezdésére. 

 Általános szerződési feltételnek minősül a feltétel, ha két kritérium együttesen jelentkezik: egyrészt a feltételt az egyik fél egyoldalúan, előre meghatározza, és annak meghatározásában a másik fél nem működhetett közre, tehát a feltételt a felek nem közösen alakítják ki. Másrészt az általános szerződési feltételt meghatározó fél több szerződés megkötése céljából alakítja  ki előre, egyoldalúan a feltételt (209/C. §). 

Az irányelvnek megfelelően a javaslat szabályai nemcsak az általános szerződési feltételekre terjednek ki (209/A. §, 209/B. §). A 209/A. §-ban meghatározott megtámadási lehetőség az általános szerződési feltételnek nem minősülő feltétel esetén is fennáll, amennyiben gazdálkodó szervezet és fogyasztó közötti szerződésről van szó. 

Előfordul, hogy a szerződés az általános szerződési feltételek mellett tartalmaz olyan feltételeket is, melyeket a felek közösen alakítottak ki. Ebben az esetben is alkalmazandók a szerződés  általános szerződési feltételeire  vonatkozó szabályok az irányelv 3. cikkének  2. bekezdése szerint. Ezen irányelvi követelménynek megfelelő a bírósági jogértelmezés e kérdéskörben. 

A szerződési feltételek egyoldalú, illetve közös meghatározásának kérdésében a bizonyítási teher a feltételt egyoldalúan kialakító félre esik (209/D. §). Ez a rendelkezés azonos az irányelv 3. cikkének 2. bekezdésében foglalt bizonyítási szabállyal. 


Az 5-9. §-okhoz

A Ptk. 236-237. §-ának módosítása a 209. §-ának változásával van összefüggésben. A Ptk. 236. §-ának módosítása nem érinti azt a különbséget, amely a sérelmet szenvedő fél megtámadási joga és a közérdekű  keresetre jogosultak megtámadási joga között fennáll. Míg ugyanis az előbbiek esetében a megtámadási jog gyakorlására a Ptk. XXI. fejezetének valamennyi rendelkezését alkalmazni kell, addig az utóbbiak esetében a megtámadást a Ptk. nem köti határidőhöz, arra mindaddig lehetőség van, míg az általános szerződési feltétel forgalomban van.  Ugyanaz a határidőhöz nem kötött eljárás- indítási lehetőség érvényesül a Ptk. új 209. § (4) bekezdésével kapcsolatban.

A Ptk. 308. §-ának kiegészítése a fogyasztók védelmét szolgálja. Elterjedt ugyanis az a gyakorlat, hogy a fogyasztói szerződésekben a szavatossági jogok érvényesítésére a Ptk.-ban diszpozitív módon megállapított határidőktől a gazdálkodó szervezetek eltérnek, és a meghatározottnál rövidebb, a fogyasztót hátrányosan érintő határidőt állapítanak meg. Erre tekintettel a javaslat semmisnek nyilvánítja azt a kikötést, mely a 308.§ (1)-(2) bekezdésében meghatározottaknál rövidebb határidőt állapít meg. Ez a szabály kizárólag a gazdálkodó szervezet és a fogyasztó közötti szerződés tekintetében érvényesül. 

A Ptk. 314. §-a (2) bekezdésének módosítását a \"jogi személy\" kategóriájának kiiktatása indokolja (lásd a 3.1. pontban írtakat). 

A Ptk. 377. §-a helyébe lépő rendelkezés a házaló kereskedés szabályozásával van összefüggésben. Lehetőséget ad arra, hogyha az eladó a dolgot házaló kereskedés során történő eladás céljára kapta harmadik személytől, jogszabály a vevővel szemben e harmadik személynek az eladóval való egyetemleges felelősségét állapíthassa meg. A házaló és a házalónak erre a célra eladó személy egyetemleges felelőssége a vevővel szemben a vevőt, a fogyasztót védő szabály. 


A 10. §-hoz

A Ptk. 685. §-a a) pontjának kiegészítése a Ptk. 209/B. § (6) bekezdésében foglalt szabály miatt szükséges. A 209/B. § (6) bekezdésében írt jogszabály miniszteri rendelet is lehet (10. § (1) bekezdés).

A fogyasztó fogalmának Ptk.-ban történő meghatározására a Ptk. 209/A.  §-a, 209/B. §-a, 308. §-a (3) bekezdésének rendelkezéseivel összefüggésben van szükség. A definíciót a Ptk. 685. §-ának új d) pontja tartalmazza.  

A fogyasztó meghatározásának lényegi eleme az, hogy a fogalom a gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül eljáró, szerződést kötő személyek csoportját foglalja magában. Ugyanis a szerződéskötés során laikus, nem professzionális személyekre indokolt a javaslatban szabályozott jogvédelmet kiterjeszteni. A Ptk. szerinti minden személy (a természetes személyen kívüli jogalanyok) fogyasztóként való meghatározása  indokolt, ha az ún. laikus elem fennáll a szerződés megkötésekor. 

Az irányelv szerint fogyasztónak kizárólag az a természetes személy minősül, aki nem gazdasági tevékenysége körében köt szerződést, míg eladóként, kereskedőként azt a természetes vagy jogi személyt (tulajdonosi struktúrától függetlenül) definiálja az irányelv, aki (amely) gazdasági tevékenysége körében köt szerződést (2. cikk). 

A \"klasszikus\" megközelítés szerint fogyasztóként a gyengébb helyzetű magánszemélyeket szokás értelmezni. Ezt a megközelítést azonban mind a szabványszerződésekkel kapcsolatos, a kereskedelmi és a fogyasztói szférára bizonyos mértékben differenciált szabályozás, mind pedig általában a fogyasztóvédelmi indíttatású szabályozás kialakításakor pontosítani kell, figyelemmel arra a szempontra, hogy a ténylegesen védelemre szoruló kör kerüljön meghatározásra. 

Bizonyos helyzetekben ugyanis a vállalkozó magánszemély fogyasztóként való értelmezése indokolatlan kiterjesztését jelentené a jogi védelemnek, ugyanakkor az elsődlegesen nem üzletszerű gazdasági tevékenységet folytató szervezetek (pl. egyesületek, alapítványok) kizárása a fogyasztói körből, illetve azoké, akik nem gazdasági vagy szakmai tevékenységükkel összefüggésben kötnek egy adott szerződést, szintén kérdéses. 

A javaslat az ún. funkcionális megközelítést tartalmazza, amely abból indul ki, hogy a személyek gazdasági, szakmai tevékenységükkel összefüggésben kötnek-e szerződést vagy az ilyen tevékenységük körén kívül.  

Tekintettel arra, hogy a Ptk. 387-388. §-a a közüzemi szerződéssel kapcsolatban már használja a fogyasztó kifejezést, de tágabb értelemben, a termelő fogyasztókat is magában foglalva, ezen §-ok alkalmazása kivételével érvényesül az új fogyasztó fogalom a Ptk.-ban (10. § (2) bekezdés).


A 11. §-hoz 

A Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvének a külgazdasági kapcsolatokra történő alkalmazásáról szóló 1978. évi 8. törvényerejű rendelet 8. §-a szerint a külgazdasági kapcsolatok körében a Ptk. 209. §-ában foglaltak nem alkalmazhatók. A 209. § alkalmazásának kizárása nem indokolt a külgazdasági kapcsolatok körében, ezért a javaslat ezt a szabályt hatályon kívül helyezi (11. § (2) bekezdés). 

Az általános szerződési feltételek bíróság előtti, közérdekű keresetre történő megtámadására jogosultak körét a Ptk. hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1978. évi 2. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Tvr.) 5. §-a határozza meg. Tekintettel az 1978 óta bekövetkezett szervezeti változásokra, valamint a közérdekű keresetre induló  perek csekély számára, szükséges e személyi kör újraszabályozása.

A javaslat a  Tvr.  jelenlegi 5. §-ában foglaltakhoz hasonlóan szélesen vonja meg a jogosultak körét, törekedve egyben a  közérdekű keresettel való perindítás lehetőségével feladatkörüknél fogva várhatóan ténylegesen élni tudó és abban valóban érdekelt szervezetek pontosabb meghatározására.

Az irányelv már említett 7. cikkében foglalt követelménynek a Tvr. 5. §-a eleget tesz (11. § (3) bekezdés a) pont).  

A tisztességtelen általános szerződési feltételek alkalmazása megakadályozásának hatékonyságát a bírói szerződéskontroll lehetőségén kívül növelni célszerű az előzetes kontroll intézményének bevezetésével, illetve kiterjesztésével. Első lépésként a kötelező előzetes kontroll helyett a javaslat azt a lehetőséget kívánja megteremteni, hogy az általános szerződési feltételeket be lehessen mutatni a szerződés tárgya szerint érintett gazdasági kamarához véleményezésre, kivéve, ha jogszabály más szervezet jóváhagyását írja elő az általános szerződési feltételek alkalmazása előtt (Tvr. 5/A. §).

Az előzetes véleményezésnek az országos gazdasági kamarákhoz való telepítését az indokolja, hogy a gazdasági kamarák az üzleti forgalom biztonságának és a piaci magatartás tisztességének megteremtése, megőrzése, illetve fokozása érdekében már meghatározó feladatot látnak el, továbbá az előzetes véleményezés nemcsak a fogyasztói szerződésekre terjed ki (11. § (3) bekezdés b) pont).

Az előzetes véleményezés szabályozása érdekében a javaslat a Tvr.-t és a gazdasági kamarákról szóló 1994. évi XVI. törvényt egészíti ki (11. § (3) bekezdés d), e) pont). 

Az irányelv nem teszi kötelezővé az előzetes kontrollt az egyoldalúan kialakított szerződési feltételek tekintetében, preambuluma kifejezetten azt tartalmazza, hogy az előzetes kontroll intézményét nem érinti az utólagos szerződéskontroll irányelvben megkövetelt szabályozása. 

A közérdekű keresettel induló eljárásnak a 209. § (2)-(3) bekezdésében foglalt szabályával kapcsolatos az az új,  a prevenciót és az érintettek tájékoztatását szolgáló rendelkezés (Tvr. 5/B. §), amely szerint a bíróság ítéletében feljogosíthatja az igény érvényesítőjét, hogy a kikötés érvénytelenségének megállapítását nyilvánosságra hozza (11. § (3) bekezdés b) pont). 

A fogyasztóvédelmi szabályozás a magyar piac fogyasztói kapcsolatainak teljességét kívánja hatókörébe vonni. A javaslat fogyasztóvédelmi szabályai a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 11. § (1) bekezdése következtében irányadóak a belföldi jogviszonyokra. Ha azonban a jogviszonyban külföldi elem van - ami tipikusan a külföldi vállalkozások belföldi fióktelepeinek felállítása után fog bekövetkezni, amikor a külföldi cég a fióktelep útján köt szerződést a belföldi fogyasztóval -, a nemzetközi magánjog szabályai szerint a felek szabadon választhatják ki a szerződésükre irányadó jogot. A javaslat célja az, hogy az ilyen jogválasztás ne vezethessen a magyar szerződési jog fogyasztóvédelmi szabályainak mellőzésére azokban az esetekben, amikor a jogviszony egyik oldalán \"belföldi fogyasztó\" áll, és a szerződés további lényeges elemek révén kapcsolódik Magyarországhoz. A külföldi fogyasztóvédelmi törvényhozásban is megnyilvánuló tendencia, hogy a gyengébb szerződési pozíciójú fogyasztót a jogválasztás szabadságának egyfajta korlátozásával is védik.

A szabályozás kulcskérdése annak meghatározása, hogy mely tényezőkön keresztül kapcsolódik a fogyasztói szerződés olyan szorosan egy adott jogrendszerhez, amelyek megalapozhatják e jogrendszer fogyasztóvédelmi szabályai megkerülhetetlenségének kimondását. A javaslat mind elveiben, mind részletszabályaiban a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 1980. évi Római Egyezmény (80/934/EGK) megoldásait követi.

A javaslat a fenti elv, illetve külföldi példa alapján meghatározza a fogyasztói szerződés fogalmát, speciális kollíziós normát alkotva kimondja, hogy a felek jogválasztása mely esetekben nem vezethet a magyar fogyasztóvédelmi szerződési szabályok sérelmére, illetve megadja a fogyasztói szerződésekre  irányadó kollíziós normát arra az esetre is, ha a felek szerződésükre jogot nem választottak. A szabályozás szerkezetileg úgy oszlik meg, hogy a fogyasztói szerződés fogalmát és a kapcsoló elemeket a nemzetközi magánjogi kódex tartalmazza, míg a magyar fogyasztóvédelmi szerződési jog kötelező érvényesülését a  Tvr. mondja ki.

 A fogyasztói szerződés fogalmát a nemzetközi magánjogi kódex 28/A.  §-ának (2) bekezdése határozza meg. A definíció lényege, hogy a szerződés egyik oldalán fogyasztónak kell állnia, azaz olyan személynek, aki nem gazdasági vagy szakmai tevékenysége során köti az adott szerződést. A definíció nem tér ki rá, de a másik szerződő félnek értelemszerűen a gazdasági vagy szakmai tevékenysége keretében kell e szerződést megkötnie. Ha e fél nem tudott arról, s a körülmények alapján nem is kellett tudnia, hogy a fogyasztó nem gazdasági vagy szakmai tevékenysége körében kötötte az adott szerződést, a szerződés nem minősül fogyasztói szerződésnek. Ez a jóhiszeműen, az objektív körülményekből ítélő fél védelmi igényéből következik. A fogyasztói szerződés fogalma kiterjed mind a dolog, mind a szolgáltatás nyújtásra, valamint az ezekhez kapcsolódó hitel vagy kölcsönszerződésre. 

A javaslat kimondja, hogy a nemzetközi magánjog szabályai szerint választott jog ellenében is a magyar jog fogyasztóvédelmi szerződési szabályait kell alkalmazni a fogyasztói szerződésre, ha a fogyasztó lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye Magyarországon  van. Az adekvát kapcsoló elem tehát elsőképpen a fogyasztó lakóhelye, vagy szokásos tartózkodási helye. (Ebből az következik, hogy az átmenetileg az országban tartózkodó fogyasztóra - szerződésére -  az említett szabályok nem vonatkoznak.) Ezen kívül azonban a javaslat további tényezők megvalósulását is megköveteli, amelyek megalapozzák az adott szerződés lényegi és szoros kötődését a magyar jogrendszerhez. Az első feltétel azokat az eseteket öleli fel, amelyekben a kereskedő (szolgáltató) speciális, a fogyasztónak címzett előkészületeket tett az ország területén a szerződéskötés előmozdítására. A \"szerződés megkötésére irányuló nyilatkozat\" tehát nem feltétlenül egyenlő a szerződéses nyilatkozattal (vagyis nem a kereskedő szerződést létrehozó nyilatkozatáról van szó), hanem azt megelőző piaci tevékenység (pl. felhívás ajánlattételre).  Fontos, hogy e cselekményei kifejezetten az adott ország fogyasztóihoz szóljanak: ha például a belföldi fogyasztó valamely külföldi televízióadásból (vagy más reklámhordozóból) értesül az adott lehetőségről, a szabály nem alkalmazható. További konjunktív feltétel, hogy a kereskedő (szolgáltató) ezen aktivitása alapján a fogyasztó az adott ország területén végezze azokat a cselekményeket (tegye meg a szükséges nyilatkozatokat), amelyek a szerződés megkötéséhez szükségesek. Ezzel a megfogalmazással a javaslat elkerüli azokat a kollíziós problémákat, amelyek akkor adódnának, ha az adekvát kapcsoló elemként a szerződéskötés helye lenne megjelölve (ui. az adott szerződésre alkalmazandó jog a szerződéskötés helyétől függene, de ez a különböző jogok megoldásaiban nem ugyanaz). A második (vagylagos) feltétel abban különbözik az elsőtől, hogy nem szükséges hozzá a kereskedő reklámozó (felhívó) tevékenysége,  csupán a (legalább) képviselő általi jelenléte (pl. kiállításon, vagy fióktelep útján), s a  képviselőhöz címzi a fogyasztó a megrendelését. 

A második feltétel szerint a kereskedő valamilyen formájú statikus jelenléte szükséges az adott országban,  s a fogyasztó \"megrendelése\" (ami szintén nem feltétlenül azonos a szerződéses  nyilatkozatával), az első feltételnél pedig elegendő a kereskedő valamely belföldi aktivitása (pl. reklám), a fogyasztónak viszont az összes, a szerződés létrehozását eredményező nyilatkozatát, cselekményét itt kell megtennie. A szabályozás így mindkét esetben az adott országhoz kötöttség bizonyos \"erősségét\" követeli meg, amelyhez egyik esetben a kereskedő, másik esetben a fogyasztó magatartása járul inkább hozzá. A harmadik eset szerint az szükséges, hogy adásvételi szerződés megkötése érdekében a külföldi eladó utazást szervezzen a fogyasztó számára, és a fogyasztó az utazás során más államban tegye meg a szerződési nyilatkozatát, illetve rendelje meg az árut. Ezt a speciális esetet az első fordulat - a) pont - nem fedi le, mivel nem szükségszerűen történik belföldi hirdetés, továbbá a fogyasztó szerződési nyilatkozatát (illetve megrendelését) külföldön teszi. A második fordulat  - b) pont - szintén nem alkalmazható, mivel az árura (nem az utazásra) vonatkozó megrendelés nem belföldön történik, noha belső jogunk szerint - 213/1996. (XII.23.) Korm. rendelet - utazásszervezői és közvetítői tevékenység belföldön csak belföldi székhelyű vállalkozás keretében végezhető, vagyis a belföldi képviselet megvalósul, de csak az utazás vonatkozásában. Az \"eladó általi\" utazásszervezést nem lehet szűken értelmezni, vagyis megbízás útján is teljesülhet. Összefoglalva: az említett három körülmény azt a kérdést részletezi: érdemben  szorosan kapcsolódik-e az adott szerződés egy adott állam  jogához. 

E rendelkezésekkel jogunk a szerződési jog fogyasztóvédelmi szabályait ún. kötelezően alkalmazandó szabályokká (mandatory rules) teszi, vagyis olyan normákká, amelyek feltétlen érvényesülést kívánnak, függetlenül a felek által szerződésükre választott jogtól. E szabályok azonban teljesen nem zárják ki a választott jog alkalmazását, csupán annyiban, amennyiben e jog egyes rendelkezései a magyar fogyasztóvédelmi szabályokkal ellentétesek. Ilyen részleges összeütközés esetében a magyar fogyasztóvédelmi szabályokat kell alkalmazni a választott külföldi jog érintett rendelkezései helyett. A szabály célja az, hogy a \"belföldi\" fogyasztót (aki lakóhelyével és a fentebb említett kapcsoló elemek valamelyikével szintén Magyarországhoz kötődik) ne lehessen megfosztani a magyar jog által részére biztosított fokozott védelemtől. E célra tekintettel nem kizárt az, hogy ha a fogyasztóra nézve kedvezőbb a választott külföldi jog fogyasztóvédelmi szabálya, akkor azt kell a szerződésre alkalmazni. 

A javaslat nemzetközi magánjogi szabályai vonatkozásában nem minősül fogyasztói szerződésnek a személy-, illetve árufuvarozási szerződés, továbbá az olyan szerződés, amely alapján kizárólag a fogyasztó lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye szerinti állam területén kívül nyújtanak szolgáltatást a fogyasztónak. A fuvarozási, illetve személyszállítási szerződések kizárását az indokolja, hogy azokat a belső jog és több nemzetközi szerződés speciálisan rendezi. A második kizárt esetbe tartozik pl. a külföldi nyelvtanfolyam, illetve szállásfoglalás. Ezekben az esetekben sem a szolgáltatást nyújtó, sem a szolgáltatást igénybe vevő ésszerűen nem számíthat arra, hogy nem a szolgáltatást nyújtó fél székhelye szerinti jog lesz irányadó, hanem a fogyasztó lakóhelye szerinti jog. Kivételt jelent az, ha a szerződés tárgya utazás és külföldi tartózkodás, s a szolgáltatás díja egységesen kerül meghatározásra. Ebben az utóbbi, kivételt képező esetben a szabályok alkalmazásához változatlanul szükséges a korábban említett feltételek teljesülése is. Ha az utazás abban az országban kezdődik, ahol a fogyasztó lakóhelye van, a kizáró szabály eleve  nem érvényesül, hiszen a szolgáltatásnak nem minden eleme kötődik külföldhöz. Ennek megfelelően a kizáró szabály alóli kivételnek valójában akkor van jelentősége, ha az utazás nem a fogyasztó lakóhelye szerinti országból indul (de az a) vagy b) pont teljesülése révén azért ide kötődik a szerződés). A tartózkodásnak és az utazásnak el kell válnia, tehát pl. a szállítóeszközön történő éjszakázás ezt a feltételt nem elégíti ki. 

A fenti szabályok nemcsak a felek jogválasztása ellenében (Tvr.), hanem annak hiányában is érvényesülnek: a javaslat a nemzetközi magánjogi kódex kötelmi jogi rendelkezéseit új kapcsoló szabállyal egészíti ki: a fogyasztói szerződésre a fogyasztó lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga lesz irányadó, feltéve, hogy a korábban említett szerződési mozzanatok valamelyike is ezen országban valósult meg. E feltételek hiányában a nemzetközi magánjogi törvényerejű rendelet 25-28. §-ainak egyéb kapcsoló szabályai alapján kell meghatározni az alkalmazandó jogot.  Így pl. akkor, ha a 28/A. § (2) bekezdése értelmében fogyasztói szerződésről van szó, de az (1) bekezdés a)-c) pontjainak egyike sem teljesül, vagy ha ezek teljesülnek is, de a szerződés a (3) bekezdés hatálya alá esik (eltekintve a b) pont utolsó fordulata szerinti kivételtől), a 28/A. § (1) bekezdésének kapcsoló szabálya nem alkalmazható, hanem - ha pl. adásvételi szerződésről van szó - a 25. § a) pontja szerint kell az alkalmazandó jogot meghatározni. Ha az alkalmazandó jog kiválasztása a 25-28. §-ok alapján sem lehetséges, a 29. § lesz irányadó (11. § (3) bekezdés b) és c) pont).

Az irányelv szerint (6. cikk 2. bek.) biztosítani kell, hogy a fogyasztók irányelv szerinti védelme fennmaradjon abban az esetben is, ha a szerződésre egy nem tagállam jogát kell alkalmazni, feltéve, hogy a szerződés az Európai Unió tagállamai területével szoros kapcsolatban áll. Ennek a követelménynek a javaslat megfelel, sőt azon túlmutat, mivel általában a fogyasztói szerződésekre irányadó jogra vonatkozik a szabályozás.

Tekintettel arra, hogy az irányelvekben foglaltaktól való eltérés gazdasági és fogyasztóvédelmi szempontból nem indokolt, teljes jogharmonizáció megvalósítására törekedhetünk. A kérdés inkább az, hogy a fogyasztók magas szintű védelme érdekében mennyiben van szükség az irányelvi rendelkezéseknél szigorúbb szabályokra, figyelemmel arra, hogy az irányelv minimum szabályozási követelményeket tartalmaz. Megállapítható, hogy az irányelvi szabályozás háttereként jelentkező gazdasági körülmények, a felek szerződéses viszonyában végbement változások hasonlóan jellemezhetők az Európai Unióban, illetve tagállamaiban, valamint Magyarországon, különösen azután, hogy Magyarországon kiépült a piacgazdaság. A jogharmonizációs záradék a teljes jogharmonizáció megvalósítását fejezi ki (11. § (5) bekezdés).


-----------------------------------------------------------------Ç



-





l"
