A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG

              KORMÁNYA

T/728. számú

törvényjavaslat

a szerzői jogról

                                                         Előadó: dr. Dávid Ibolya

igazságügy-miniszter

1999. február

1999. évi ... törvény

a szerzői jogról

A technikai fejlődéssel lépést tartó, korszerű szerzői jogi szabályozás meghatározó szerepet tölt be a szellemi alkotás ösztönzésében, a nemzeti és az egyetemes kultúra értékeinek megóvásában; egyensúlyt teremt és tart fenn a szerzők és más jogosultak, valamint a felhasználók és a széles közönség érdekei között, tekintettel az oktatás, a művelődés, a tudományos kutatás és a szabad információhoz jutás igényeire is; gondoskodik továbbá a szerzői jog és a vele szomszédos jogok széleskörű, hatékony érvényesüléséről. Az Országgyűlés e szempontokra figyelemmel - a nemzetközi jogfejlődés eredményeinek követése, valamint szerzői jogunknak az Európai Közösség irányelveivel való további összeegyeztetése érdekében is - a következő törvényt alkotja:

ELSŐ RÉSZ

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. fejezet

Bevezető rendelkezések

A szerzői jogi védelem tárgya

1. §

(1) Ez a törvény védi az irodalmi, tudományos és művészeti alkotásokat.

         (2) Szerzői jogi védelem alá tartozik - függetlenül attól, hogy e törvény megnevezi-e - az irodalom, a tudomány és a művészet minden alkotása. Ilyen alkotásnak minősül különösen:

         a) az irodalmi (pl. szépirodalmi, szakirodalmi, tudományos, publicisztikai) mű,

         b) a nyilvánosan tartott beszéd,

         c) a számítógépi programalkotás és a hozzá tartozó dokumentáció (a továbbiakban: szoftver) akár forráskódban, akár tárgykódban vagy bármilyen más formában rögzített minden fajtája, ideértve a felhasználói programot és az operációs rendszert is,

         d) a színmű, a zenés színmű, a táncjáték és a némajáték,

         e) a zenemű, szöveggel vagy anélkül,

         f) a rádió- és a televíziójáték,

         g) a filmalkotás és más audiovizuális mű (a továbbiakban együtt: filmalkotás),

         h) a rajzolás, festés, szobrászat, metszés, kőnyomás útján vagy más hasonló módon létrehozott alkotás és annak terve,

i) a fényképészeti alkotás,

j) a térképmű és más térképészeti alkotás,

k) az építészeti alkotás és annak terve, valamint az épület-együttes, illetve a városépítészeti együttes terve,

         l) a műszaki létesítmény terve,

         m) az iparművészeti alkotás és annak terve,

         n) a jelmez- és díszletterv,

         o) az ipari tervezőművészeti alkotás.

(3) A szerzői jogi védelem az alkotást a szerző szellemi tevékenységéből fakadó egyéni, eredeti jellege alapján illeti meg. A védelem nem függ mennyiségi, minőségi, esztétikai jellemzőktől vagy az alkotás színvonalára vonatkozó értékítélettől.

(4) Nem tartoznak e törvény védelme alá a jogszabályok, a nyilvános határozatok, a hatósági közlemények és az ügyiratok, valamint a szabványok és más hasonló rendelkezések.

         (5) A szerzői jogi védelem nem terjed ki a gazdálkodó szervezetek (Ptk. 685. § c) pont) és a gazdálkodó szervezetnek nem minősülő jogi személyek feladat-, illetve tevékenységi körében végzett ügyintéző tevékenység során keletkezett és bármely formában rögzített intézkedésekre, valamint azok tervezeteire sem.

(6) Valamely ötlet, elv, elgondolás, eljárás, működési módszer vagy matematikai művelet nem lehet tárgya a szerzői jogi védelemnek.

(7) A folklór kifejeződései nem részesülnek szerzői jogi védelemben. E rendelkezés nem érinti a népművészeti ihletésű, egyéni, eredeti jellegű mű szerzőjét megillető szerzői jogi védelmet.

         (8) Az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók, a rádió- és a televízió-szervezetek, valamint a filmelőállítók teljesítményei az e törvényben meghatározott védelemben részesülnek.

A törvény hatálya

2. §

Olyan műre, amely először külföldön került nyilvánosságra, az e törvényben meghatározott védelem csak akkor terjed ki, ha a szerző magyar állampolgár, vagy ha a szerzőt nemzetközi egyezmény, illetőleg viszonosság alapján a védelem megilleti.

3. §

Azokban a kérdésekben, amelyeket ez a törvény nem szabályoz, a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit kell alkalmazni.

A szerzői jog

4. §

 (1) A szerzői jog azt illeti, aki a művet megalkotta (szerző).

(2) Szerzői jogi védelem alatt áll - az eredeti mű szerzőjét megillető jogok sérelme nélkül - más szerző művének átdolgozása, feldolgozása vagy fordítása is, ha annak egyéni, eredeti jellege van.

Közös művek

5. §

         (1) Több szerző közös művére, ha annak részei nem használhatók fel önállóan, a szerzői jog együttesen és - kétség esetén - egyenlő arányban illeti meg a szerzőtársakat; a szerzői jog megsértése ellen azonban bármelyik szerzőtárs önállóan is felléphet.

         (2) Ha a közös mű részei önállóan is felhasználhatók (összekapcsolt művek), a saját rész tekintetében a szerzői jogok önállóan gyakorolhatók. Az összekapcsolt művekből álló, együtt alkotott közös mű valamely részének más művel való összekapcsolásához az eredeti közös mű valamennyi szerzőjének hozzájárulása szükséges.

6. §

(1) Az együttesen létrehozott műre a szerzők jogutódjaként azt a természetes vagy jogi személyt, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságot illeti meg a szerzői jog, amelynek kezdeményezésére és irányításával a művet létrehozták, és amely azt a saját nevében nyilvánosságra hozta.

         (2) Együttesen létrehozottnak minősül a mű, ha a megalkotásában együttműködő szerzők hozzájárulásai olyan módon egyesülnek a létrejövő egységes műben, hogy nem lehetséges az egyes szerzők jogait külön-külön meghatározni.

Gyűjteményes mű

7. §

(1) Szerzői jogi védelemben részesül a gyűjteményes mű, ha tartalmának összeválogatása, elrendezése vagy szerkesztése egyéni, eredeti jellegű. A védelem a gyűjteményes művet megilleti akkor is, ha annak részei, összetevői nem részesülnek, illetve nem részesülhetnek szerzői jogi védelemben.

         (2) A gyűjteményes mű egészére a szerzői jog a szerkesztőt illeti, ez azonban nem érinti a gyűjteménybe felvett egyes művek szerzőinek önálló jogait.

         (3) A gyűjteményes műnek minősülő - számítástechnikai eszközökkel vagy bármely más módon működtetett - adattár védelme nem terjed  ki a tartalmát képező adatokra és egyéb alkotóelemekre.

Név nélkül vagy felvett néven nyilvánosságra hozott mű

8. §

Ha a művet név nélkül vagy felvett néven hozták nyilvánosságra, a szerzői jogokat a szerző fellépéséig az gyakorolja, aki a művet először hozta nyilvánosságra.

A szerzői jogok keletkezése, a szerzői jogok a vagyoni forgalomban

9. §

         (1) A szerzőt a mű létrejöttétől kezdve megilleti a szerzői jogok - a személyhez fűződő és a vagyoni jogok - összessége.

         (2) A szerző személyhez fűződő jogait nem ruházhatja át, azok másként sem szállhatnak át és a szerző nem mondhat le róluk.

         (3) A vagyoni jogok - a (4)-(6) bekezdésekben foglaltak kivételével - nem ruházhatók át, másként sem szállhatnak át és azokról lemondani sem lehet.

         (4) A vagyoni jogok örökölhetők, róluk halál esetére rendelkezni lehet.

         (5) A vagyoni jogokat öröklés útján megszerző személyek azokról egymás javára rendelkezhetnek.

(6) A vagyoni jogok a törvényben meghatározott esetekben és feltételekkel átruházhatók, illetve átszállnak. A jogszerző - a jogok átruházására irányuló szerződés eltérő kikötése hiányában - a vagyoni jogokkal a továbbiakban rendelkezhet.

II. fejezet

Személyhez fűződő jogok

A mű nyilvánosságra hozatala

10. §

 (1) A szerző határoz arról, hogy műve nyilvánosságra hozható-e.

(2) A mű nyilvánosságra hozatala előtt annak lényeges tartalmáról csak a szerző hozzájárulásával szabad a nyilvánosság számára tájékoztatást adni.

(3) A felhasználási szerződés alapján - ellenkező kikötés hiányában - megadottnak kell tekinteni a szerző hozzájárulását ahhoz, hogy a felhasználó a mű tartalmáról a felhasználás céljának megfelelő módon a nyilvánosság számára tájékoztatást adjon.

(4) A szerző halála után fellelt művet - ha a szerző vagy jogutódja ellenkező nyilatkozatot nem tett, vagy az ellenkezőjét másképp nem bizonyítják - úgy kell tekinteni, hogy a szerző azt nyilvánosságra hozatalra szánta.

11. §

A szerző alapos okból, írásban visszavonhatja a mű nyilvánosságra hozatalához adott engedélyét, a már nyilvánosságra hozott művének további felhasználását pedig megtilthatja; köteles azonban a nyilatkozat időpontjáig felmerült kárt megtéríteni. Ez nem érinti a munkáltató jogát a mű felhasználására, továbbá nem akadályozza a vagyoni jogok átruházása esetén a jogszerzőt az átruházott vagyoni jogokon alapuló felhasználásban.

A név feltüntetése

12. §

(1) A szerzőt megilleti a jog, hogy művén és a művére vonatkozó közleményen - a közlemény terjedelmétől és jellegétől függően -  szerzőként feltüntessék. A mű részletének átvétele, idézése vagy ismertetése esetén a szerzőt meg kell jelölni. A szerző a neve feltüntetéséhez való jogot a felhasználás jellegétől függően, ahhoz igazodó módon gyakorolhatja.

(2) Az át- vagy feldolgozáson, illetve a fordításon az alapul szolgáló mű szerzőjének nevét is fel kell tüntetni.

(3) A szerző jogosult művét nevének megjelölése nélkül vagy felvett néven is nyilvánosságra hozni. A szerző a nevének feltüntetésével nyilvánosságra hozott mű újabb jogszerű felhasználása esetén is megkívánhatja, hogy a művét a továbbiakban nevének feltüntetése nélkül használják fel.

(4) A szerző követelheti, hogy e minőségét senki se vonja kétségbe.

A mű egységének védelme

13. §

A szerző személyhez fűződő jogát sérti művének mindenfajta eltorzítása, megcsonkítása vagy más olyan megváltoztatása vagy megcsorbítása, amely a szerző becsületére vagy hírnevére sérelmes.

A személyhez fűződő jogok gyakorlása

14. §

(1) A szerző halála után az e törvényben szabályozott személyhez fűződő jogokat a védelmi időn (31. §) belül az gyakorolhatja, akit a szerző irodalmi, tudományos vagy művészi hagyatékának gondozásával megbízott - ilyennek hiányában pedig, vagy ha a megbízott nem intézkedik, az, aki a szerzői vagyoni jogokat öröklési jogcímen megszerezte.

(2) A védelmi idő eltelte után a szerző emlékének megsértése címén az érintett közös jogkezelő szervezet (85-93. §) vagy szerzői érdekképviseleti szervezet is felléphet olyan magatartás miatt, amely a védelmi időn belül sértené a szerző jogát arra, hogy a művén vagy a művére vonatkozó közleményen szerzőként feltüntessék.

15. §

A szerző meghatározott személyhez fűződő jogainak védelmében a felhasználó is felléphet, ha ahhoz a szerző a felhasználási szerződésben kifejezetten hozzájárult.

III. fejezet

Vagyoni jogok

A vagyoni jogokra vonatkozó általános szabályok

16. §

(1) A szerzői jogi védelem alapján a szerzőnek kizárólagos joga van a mű anyagi formában és nem anyagi formában történő bármilyen felhasználására és minden egyes felhasználás engedélyezésére. E törvény eltérő rendelkezése hiányában a felhasználásra engedély felhasználási szerződéssel szerezhető.

(2) A szerző engedélye szükséges a mű sajátos címének felhasználásához is.

(3) A szerzőt megilleti a műben szereplő jellegzetes és eredeti alak kereskedelmi hasznosításának és az ilyen hasznosítás engedélyezésének kizárólagos joga is.

(4) Ha e törvény másképp nem rendelkezik, a szerzőt a mű felhasználására adott engedély fejében díjazás illeti meg, amelynek - eltérő megállapodás hiányában - a felhasználáshoz kapcsolódó bevétellel kell arányban állnia. A díjazásról a jogosult csak kifejezett nyilatkozattal mondhat le. Ha a törvény a felhasználási szerződés érvényességét megszabott alakhoz köti, a díjazásról való lemondás is csak a megszabott alakban érvényes.

(5) A törvényben meghatározott esetekben a szerzőt a mű felhasználásáért megfelelő díjazás illeti meg anélkül, hogy a felhasználás engedélyezésére kizárólagos joga volna. A törvény kizárhatja az ilyen díjazásról való lemondás jogát; a szerző ilyen rendelkezés hiányában is csak kifejezett nyilatkozattal mondhat le a díjazásról.

(6) Jogosulatlan a felhasználás különösen akkor, ha arra törvény vagy az arra jogosult szerződéssel engedélyt nem ad, vagy ha a felhasználó jogosultságának határait túllépve használja fel a művet.

(7) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a felhasználó köteles a szerzőt vagy jogutódját, illetve a közös jogkezelő szervezetet (85-93. §) a felhasználás módjáról és mértékéről tájékoztatni.

17. §

A mű felhasználásának minősül különösen:

a) a többszörözés (18. § és 19. §),

b) a terjesztés (23. §),

c) a nyilvános előadás (24. § és 25. §),

d) a nyilvánossághoz közvetítés sugárzással vagy másként (26. § és 27. §),

e) a sugárzott műnek az eredetihez képest más szervezet közbeiktatásával a nyilvánossághoz történő továbbközvetítése (28. §),

f) az átdolgozás (29. §),

g) a kiállítás (69. §).

A többszörözés joga

18. §

(1) A szerző kizárólagos joga, hogy a művét többszörözze, és hogy erre másnak engedélyt adjon. Többszörözés:

a) a mű anyagi hordozón való - közvetlen vagy közvetett - rögzítése, bármilyen módon, akár véglegesen, akár időlegesen, valamint

b) egy vagy több másolat készítése a rögzítésről.

(2) A mű többszörözésének minősül különösen a nyomtatással megvalósuló mechanikai, filmes vagy mágneses rögzítés és másolatkészítés, a hang- vagy képfelvétel előállítása, a sugárzás vagy a vezeték útján a nyilvánossághoz történő közvetítés céljára való rögzítés, a mű tárolása digitális formában elektronikus eszközön, valamint a számítógépes hálózaton átvitt művek anyagi formában való előállítása. Az építészeti alkotások esetében többszörözés a tervben rögzített alkotás kivitelezése és utánépítése is.

19. §

(1) A hangfelvétel-előállító, valamint a multimédia mű létrehozója és az elektronikus adattár összeállítója követelheti, hogy a már nyilvánosságra hozott nem színpadi zeneműveknek és zeneszövegeknek, valamint az ilyen színpadi zeneművekből vett részleteknek hangfelvételen, videofelvételen, digitális hordozón terjesztett multimédia műben vagy elektronikus adattárban való újabb többszörözését és példányonkénti terjesztését megfelelő díjazás ellenében számára is engedélyezzék. A felhasználási szerződést az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezettel kell megkötni.

(2) Az átdolgozási jogra és e jog gyakorlására az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés nem alkalmazható.

20. §

(1) A rádió- és a televízió-szervezetek műsorában sugárzott, a saját műsort vezeték útján a nyilvánossághoz közvetítők műsorába belefoglalt, valamint a kép- vagy hanghordozón forgalomba hozott művek szerzőit, előadóművészi teljesítmények előadóművészeit, továbbá hangfelvételek előállítóit műveik, előadóművészi teljesítményeik, illetve hangfelvételeik magáncélú másolására tekintettel megfelelő díjazás illeti meg.

(2) Az (1) bekezdésben említett díjat az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezet állapítja meg. A díjszabásról véleményt kell kérni az érintett szerzők egyéb közös jogkezelő szervezeteitől, valamint az előadóművészi és a hangfelvétel-előállítói jogok közös kezelését végző szervezetektől is. A díjat az üres kép- és hanghordozó gyártója, külföldi gyártás esetén pedig a jogszabály szerint vám fizetésére kötelezett személy köteles az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezethez a forgalomba hozataltól, külföldi gyártás esetén pedig a vámkezelés befejezésétől számított nyolc napon belül befizetni.

(3) A díjfizetési kötelezettség nem terjed ki:

a) az export céljából történő forgalomba hozatalra, továbbá

b) a kizárólag olyan készülékhez (pl. stúdióberendezéshez, diktafonhoz) használható kép- és hanghordozókra, amelyeket rendeltetésszerű felhasználás esetén nem használnak művek, előadóművészi teljesítmények, illetve hangfelvételek másolatainak magáncélú készítésére.

(4) A befolyt díjaknak a költségek levonása után fennmaradt összegéből hanghordozók esetében ötven százalék a zeneszerzőket és az írókat, harminc százalék az előadóművészeket, húsz százalék a hangfelvételek előállítóit illeti meg.

(5) Képhordozók esetében a befolyt díjaknak a költségek levonása után fennmaradt összegéből - ha az érintett közös jogkezelő szervezetek évente március 31-ig másként nem állapodnak meg - tizenhárom százalék a filmelőállítókat, huszonkét százalék a filmalkotások mozgóképi alkotóit, négy százalék a képzőművészeket, az iparművészeket és a fényképészeti alkotások szerzőit, tizenhat százalék a filmírókat, húsz százalék a zeneszerzőket és a zeneszöveg-írókat, valamint huszonöt százalék az előadóművészeket illeti meg.

(6) Az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezet a díjaknak azt a részét, amely az általa a felosztást illetően nem képviselt szerzőknek és szerzői jogi jogosultaknak, az előadóművészeknek és a hangfelvétel-előállítóknak jár, a jogosultak közös jogkezelő szervezeteinek utalja át.

(7) A jogosultak díjigényüket csak közös jogkezelő szervezeteik (85-93. §) útján érvényesíthetik, díjukról csak a felosztás időpontját követő hatállyal, a rájuk jutó összeg erejéig mondhatnak le.

21. §

(1) Az olyan művek szerzőit, valamint az olyan műveket könyvként, kottaként vagy folyóiratban kiadókat, amelyeket fénymásolással vagy más hasonló módon, papíron vagy más hasonló hordozón (a továbbiakban együtt: reprográfiával) többszöröznek, a magáncélú másolásra tekintettel megfelelő díjazás illeti meg. A díjat a reprográfiára szolgáló készülék gyártójának, külföldön gyártott készülék esetében pedig a jogszabály szerint vám fizetésére kötelezett személynek kell megfizetnie. E díjon felül a reprográfiára szolgáló készüléket ellenérték fejében üzemeltető is köteles díjat fizetni. Mindkét díjat a közös jogkezelő szervezetnek kell befizetni.

(2) Azoknak a készülékeknek a felsorolását, amelyek reprográfiára szolgálnak, külön jogszabály állapítja meg.

(3) Az (1) bekezdésben említett díjat a közös jogkezelő szervezet állapítja meg. A díj megállapításakor figyelembe kell venni különösen a készülék használati módját, teljesítményét, az ellenérték fejében történő üzemeltetés esetében pedig a működés helyét is.

(4) A díjfizetési kötelezettség nem terjed ki a készülék export céljából történő forgalomba hozatalára.

(5) A befolyt díjaknak a költségek levonása után fennmaradt összegéből harminc százalék a könyv- és folyóiratkiadókat illeti meg. A nekik járó részt érdekképviseleti szervezeteiknek kell átutalni. A fennmaradó hetven százalékból az irodalmi és a zenei művek szerzőit, valamint a zeneműkiadókat hatvan, a képzőművészeket tíz százalék illeti meg. Ez utóbbi részt a képzőművészek szerzői jogainak közös kezelését végző szervezethez kell átutalni.

(6) Az (5) bekezdésben meghatározott felosztási arányokat akkor kell alkalmazni, ha az érintett közös jogkezelő, illetve érdekképviseleti szervezetek évente március 31-ig másként nem állapodnak meg.

(7) A szerzők és a kiadók díjigényüket csak közös jogkezelő, illetve érdekképviseleti szervezeteik útján érvényesíthetik, díjukról csak a felosztás időpontját követő hatállyal, a rájuk jutó összeg erejéig mondhatnak le. Ha az ebben a §-ban szabályozott díjigény érvényesítésére a jogosultak nem alakítanak a 86. § (3) bekezdése alapján külön közös jogkezelő szervezetet, az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezet látja el az ezzel a díjazással összefüggő közös jogkezelést is.  Ebben az esetben e közös jogkezelő szervezetnek a díjszabásról véleményt kell kérnie a könyv- és folyóiratkiadók, valamint a zeneműkiadók érdekképviseleti szervezeteitől is.

22. §

(1) Aki a 20. §-ban meghatározott üres kép- vagy hanghordozót, vagy a 21. §-ban meghatározott készüléket üzletszerűen gyárt, illetve, aki ilyen kép- vagy hanghordozó vagy készülék behozatala miatt jogszabály szerint vám fizetésére kötelezett, minden naptári hónap tizedik napjáig köteles tájékoztatni a közös jogkezelő szervezetet a forgalomba hozott vagy behozott mennyiségről, továbbá a hordozó vagy a készülék fajtájáról. A közös jogkezelő szervezet további felvilágosítást kérhet a forgalombahozatali adatokról és a beszerzési forrásokról; a reprográfiára szolgáló készüléket ellenérték fejében üzemeltetőtől pedig a megfelelő díj megállapításához szükséges adatok szolgáltatását kérheti.

(2) Az (1) bekezdésben szabályozott tájékoztatási, felvilágosítási és adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésének - akár részleges - elmulasztása esetén az egyébként járó díjazáson felül, a közös jogkezelő szervezet többletköltségeinek fedezésére költségátalányt kell fizetni, amelynek összege a fizetendő díj összegével egyezik meg.

A terjesztés joga

23. §

(1) A szerző kizárólagos joga, hogy a művét terjessze, és hogy erre másnak engedélyt adjon. Terjesztésnek minősül a mű eredeti példányának vagy többszörözött példányainak a nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tétele forgalomba hozatallal vagy forgalomba hozatalra való felkínálással.

(2) A terjesztés magában foglalja különösen a műpéldány tulajdonjogának átruházását és a műpéldány bérbeadását, valamint a műpéldánynak az országba forgalomba hozatali céllal történő behozatalát.

(3) Filmalkotás, hangfelvételben foglalt mű, valamint szoftver esetében a terjesztés joga kiterjed a mű egyes példányainak a nyilvánosság részére történő haszonkölcsönbe adására is.

(4) A bérbeadással történő terjesztés joga az építészet, az iparművészet és az ipari tervezőművészet körében csak a tervekre vonatkozik.

(5) Ha a műpéldányt a jogosult vagy az ő kifejezett hozzájárulásával más adásvétellel vagy a tulajdonjog más módon történő átruházásával belföldön forgalomba hozta, a terjesztés joga az így forgalomba hozott műpéldány tekintetében -  a bérbeadás, a haszonkölcsönbe adás és a behozatal joga kivételével - a továbbiakban nem gyakorolható.

(6) Ha a szerző a filmalkotásra vagy a hangfelvételben foglalt műre vonatkozó bérbeadási jogát a film vagy a hangfelvétel előállítójára ruházta, vagy egyébként engedélyezte számára e jog gyakorlását, a mű bérbeadással történő terjesztése ellenében továbbra is megfelelő díjazást követelhet a film vagy a hangfelvétel előállítójától. E díjról a szerző nem mondhat le, díjigényét azonban csak közös jogkezelő szervezet (85-93. §) útján érvényesítheti.

(7) A (3) bekezdésben nem említett műveknek - az építészeti, iparművészeti és ipari tervezőművészeti alkotások esetében azok terveinek - a nyilvánosság számára történő haszonkölcsönbe adása esetén  a szerzőket megfelelő díjazás illeti meg. E díjigény csak közös jogkezelés útján érvényesíthető, a jogosultak díjukról csak a felosztás időpontját követő hatállyal, a rájuk jutó összeg erejéig mondhatnak le.

A nyilvános előadás joga

24. §

(1) A szerző kizárólagos joga, hogy művét nyilvánosan előadja, és hogy erre másnak engedélyt adjon. Előadás a mű érzékelhetővé tétele jelenlévők számára.

(2) Előadás különösen

a) a mű előadása közönség jelenlétében személyes előadóművészi teljesítménnyel, így például a színpadi előadás, a hangverseny, a szavalóest, a felolvasás (“élő előadás”);

b) a mű érzékelhetővé tétele bármilyen műszaki eszközzel vagy módszerrel, így például a filmalkotás vetítése, a közönséghez közvetített vagy (műpéldányon) terjesztett mű hangszóróval való megszólaltatása, illetve képernyőn való megjelenítése.

(3) Nyilvános az előadás, ha az a nyilvánosság számára hozzáférhető helyen, vagy bármely más helyen történik, ahol a családon és annak társasági, ismerősi körén kívüli személyek gyűlnek össze.

25. §

(1) Már nyilvánosságra hozott zenemű és irodalmi mű nyilvános előadásához a szerző engedélyét megadottnak kell tekinteni, ha az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezet által megállapított díjat e közös jogkezelő szervezetnek befizették.

(2) Zenemű nyilvános előadása esetén a szövegírónak csak akkor jár díj, ha a zenemű védelem alatt áll.

(3) Az (1) és a (2) bekezdésben foglalt rendelkezések nem alkalmazhatók a színpadra szánt irodalmi művek és zenedrámai művek vagy jeleneteik, illetve keresztmetszeteik előadására.

(4) Az (1) és a (2) bekezdésben szabályozott esetekben a tervezett felhasználást és a már megkezdett felhasználás megváltoztatását a felhasználónak előzetesen be kell jelentenie. Az (1) bekezdésben említett közös jogkezelő szervezet a felhasználást a helyszínen ellenőrizheti.

(5) A személyes előadóművészi teljesítménnyel megvalósuló nyilvános előadás jogdíját - a vendéglátóipari zeneszolgáltatás jogdíja kivételével - az előadástól számított három napon belül kell megfizetni. Egyéb esetekben a díjfizetéssel legalább negyedéves időszakra - ennél rövidebb idényjellegű üzemeltetés esetén pedig az üzemeltetés teljes időtartamára - kell előzetesen jogot szerezni a felhasználásra.

(6) Ha a felhasználó nem tesz eleget a (4) bekezdésben szabályozott bejelentési kötelezettségének és ennek következtében a közös jogkezelő szervezet csak az ellenőrzés során szerez tudomást a felhasználásról, a közös jogkezelő szervezet ellenőrzési költségeinek fedezésére az egyébként járó díjazáson felül költségátalányt kell fizetni, amelynek összege a fizetendő díj összegével egyezik meg.

A mű nyilvánossághoz való közvetítésének joga

26. §

(1) A szerző kizárólagos joga, hogy a művét sugárzással a nyilvánossághoz közvetítse, és hogy erre másnak engedélyt adjon. Sugárzás a mű érzékelhetővé tétele távollévők számára hangoknak, képeknek és hangoknak, vagy technikai megjelenítésüknek vezeték vagy más hasonló eszköz nélkül megvalósuló átvitelével.

(2) A mű sugárzásának minősül a műhold útján történő sugárzás is, ha a sugárzott műsor a nyilvánosság körében közvetlenül fogható. A műhold útján sugárzott műsor a nyilvánosság körében közvetlenül foghatónak minősül, ha a rádió- vagy televízió-szervezet felelősségével és ellenőrzése alatt műsort hordozó jeleket juttatnak el a műholdhoz, majd onnan a Földre megszakítatlan közvetítés útján azzal a céllal, hogy a jeleket a nyilvánosság vehesse.

(3) Sugárzásnak minősül a kódolt sugárzás is, amely a nyilvánosság körében csak azt követően fogható közvetlenül, hogy a műsort hordozó jeleket - az eredeti rádió- vagy televízió-szervezettel kötött megállapodás alapján, a tőle vagy a hozzájárulásával mástól beszerzett eszközzel (kódoldóval) - a nyilvánossághoz közvetítő szervezet arra alkalmassá teszi. Az ilyen felhasználásért az eredeti rádió- vagy televízió-szervezet és a kódoldót alkalmazó, nyilvánossághoz közvetítő szervezet egyetemlegesen felel.

(4) A mű sugárzásának minősül az is, ha a sugárzott műsor jeleit a nyilvánossághoz közvetítő szervezet kódolja és a mű érzékelése a nyilvánosság tagjai számára csak az e szervezettel kötött külön megállapodás alapján, a tőle vagy a hozzájárulásával mástól beszerzett kódoldóval lehetséges.

(5) Kódolt a sugárzás, ha a műsort hordozó jeleket bármilyen módon átalakítják, hogy a hozzáférést a nyilvánosság valamely szűkebb körére korlátozzák.

(6) A sugárzást lehetővé tevő rögzítéshez a szerző külön engedélye szükséges. A felvétel minden egyes felhasználásáért díjazás jár.

(7) Saját műsornak a nyilvánossághoz vezeték útján vagy bármely más  hasonló eszközzel vagy módon történő közvetítésére a sugárzásra vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell.

(8) A szerzőnek az is kizárólagos joga, hogy művét - másként, mint sugárzással vagy a (7) bekezdésben szabályozott módon - a nyilvánossághoz közvetítse, és hogy erre másnak engedélyt adjon. E joga kiterjed különösen arra az esetre, amikor a művet vezeték útján vagy bármely más eszközzel vagy módon úgy teszik a nyilvánosság számára hozzáférhetővé, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg.

27. §

Az írók, a zeneszerzők és a szövegírók képviseletében - a színpadra szánt irodalmi művek és a zenedrámai művek vagy jeleneteik, illetve keresztmetszeteik felhasználása kivételével - a már nyilvánosságra hozott művek sugárzásának és a 26. §-ban szabályozott más felhasználásának jogosítására és az említett felhasználásokért fizetendő díjak mértékére vonatkozóan az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezet köt szerződést a felhasználóval.

28. §

(1) A szerző kizárólagos joga, hogy a sugárzással nyilvánossághoz közvetített művét sugárzással továbbközvetítse, és hogy erre másnak engedélyt adjon.

(2) A rádió- vagy televízió-szervezet, illetve a saját műsort a nyilvánossághoz vezeték útján vagy másként közvetítő műsorában sugárzott, illetve közvetített műveknek sugárzással, vezeték útján vagy egyéb módon - az eredetihez képest más szervezet közbeiktatásával - a nyilvánossághoz történő egyidejű, változatlan továbbközvetítéséhez a szerző hozzájárulását megadottnak kell tekintetni, ha a továbbközvetítő szervezet az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezetnek a megállapított díjat befizette.

(3) A jogosultak díjigényüket csak közös jogkezelés útján érvényesíthetik, díjukról csak a felosztás időpontját követő hatállyal, a rájuk jutó összeg erejéig mondhatnak le.

(4) A befolyt díjaknak a költségek levonása után fennmaradó összegéből - ha az érintett közös jogkezelő szervezetek évente március 31-ig másként nem állapodnak meg - tizenhárom százalék a filmgyártókat, húsz százalék a filmalkotások mozgóképi alkotóit, három százalék a képzőművészeket, az iparművészeket és a fényképészeti alkotások szerzőit, tizenöt százalék a filmírókat, tizenkilenc százalék a zeneszerzőket és a zeneszöveg-írókat, valamint harminc százalék az előadóművészeket illeti meg.

(5) Az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezet a díjakból az általa a felosztást illetően nem képviselt műtípusok szerzőinek és szerzői jogi jogosultjainak, valamint az előadóművészeknek járó részt a jogosultak közös jogkezelő szervezeteinek utalja át.

(6) A magyar közszolgálati műsorszolgáltató rádió- vagy televízió-  szervezet műsorában sugárzott, vezetéken vagy másként közvetített művek továbbközvetítéséért járó díjakat a Műsorszolgáltatási Alapból kell megfizetni; erről az Alap kezelője gondoskodik. 

Az átdolgozás joga

29. §

A szerző kizárólagos joga, hogy a művét átdolgozza, illetve hogy erre másnak engedélyt adjon. Átdolgozás a mű fordítása, színpadi, zenei feldolgozása, filmre való átdolgozása, a filmalkotás átdolgozása és a mű minden más olyan megváltoztatása is, amelynek eredményeképpen az eredeti műből származó más mű jön létre.

Munkaviszonyban vagy más hasonló jogviszonyban létrehozott mű

30. §

(1) Eltérő megállapodás hiányában a mű átadásával a vagyoni jogokat a szerző jogutódjaként a munkáltató szerzi meg, ha a mű elkészítése a szerző munkaviszonyból folyó kötelessége.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés alapján megszerzett vagyoni jogok a munkáltató személyében bekövetkezett jogutódlás esetén átszállnak a munkáltató jogutódjára.

(3) A szerzőt megfelelő díjazás illeti meg, ha a munkáltató a felhasználásra másnak engedélyt ad vagy a művel kapcsolatos vagyoni jogokat másra átruházza.

(4) A szerző a munkáltató jogszerzése esetén is jogosult marad arra a díjazásra, amely e törvény alapján a felhasználás jogának  átruházását követően is megilleti.

(5) Ha a mű elkészítése a szerzőnek munkaviszonyból folyó kötelessége, a mű átadása a nyilvánosságra hozatalhoz való hozzájárulásnak minősül. A mű visszavonására irányuló szerzői nyilatkozat (13. §) esetén a munkáltató köteles a szerző nevének feltüntetését mellőzni. Ugyancsak mellőzni kell a szerző kérésére nevének feltüntetését akkor is, ha a művön a munkáltató a munkaviszonyból eredő jogaival élve változtat, de a változtatással a szerző nem ért egyet.

(6) A szerző munkaviszonyból folyó kötelessége teljesítéseként megalkotott művel kapcsolatos jognyilatkozatokat írásba kell foglalni.

(7) A munkaviszonyból folyó kötelesség teljesítéseképpen elkészített műre vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell, ha közszolgálati vagy közalkalmazotti jogviszonyban álló vagy szolgálati viszonyban foglalkoztatott személy, vagy munkaviszony jellegű jogviszony keretében foglalkoztatott szövetkezeti tag alkotta meg a művet.

A védelmi idő

31. §

(1) A szerzői jogok a szerző életében és halálától számított hetven éven át részesülnek védelemben.

(2) A hetvenéves védelmi időt a szerző halálát követő év első napjától, szerzőtársak esetében az utoljára elhunyt szerzőtárs halálát követő év első napjától kell számítani.

(3) Ha a szerző személye nem állapítható meg, a védelmi idő a mű első nyilvánosságra hozatalát követő év első napjától számított hetven év. Ha azonban ez alatt az idő alatt a szerző jelentkezik, a védelmi időt a (2) bekezdés szerint kell számítani.

(4) Több részben nyilvánosságra hozott mű esetében az első nyilvánosságra hozatal évét részenként kell számítani.

(5) Az együttesen létrehozott mű védelmi ideje a mű első nyilvánosságra hozatalát követő év első napjától számított hetven év.

(6) A filmalkotás védelmi idejét az utoljára elhunyt szerzőjének halálát követő év első napjától kell számítani.

(7) Ha  a védelmi időt nem a szerző, illetve az utoljára elhunyt szerző vagy szerzőtárs halálát követő év első napjától kell számítani, és a művet a létrehozását követő év első napjától számított hetven éven belül nem hozzák nyilvánosságra, a mű a továbbiakban nem részesülhet szerzői jogi védelemben.

32. §

A szerző vagyoni jogaihoz igazodó terjedelmű jogi védelem illeti meg azt, aki a védelmi idő vagy a 31. § (7) bekezdésében meghatározott időtartam lejártát követően jogszerűen nyilvánosságra hoz valamely korábban még nyilvánosságra nem hozott művet. E védelem időtartama az első nyilvánosságra hozatalt követő év első napjától számított huszonöt év.

IV. fejezet

A szabad felhasználás és a szerzői jog más korlátjai

Általános szabályok

33. §

(1) A szabad felhasználás körében a felhasználás díjtalan, és ahhoz a szerző engedélye nem szükséges. Csak a nyilvánosságra hozott művek használhatók fel szabadon e törvény rendelkezéseinek megfelelően.

(2) A felhasználás a szabad felhasználásra vonatkozó rendelkezések alapján is csak annyiban megengedett, illetve díjtalan, amennyiben nem sérelmes a  mű rendes felhasználására és indokolatlanul nem károsítja a szerző jogos érdekeit, továbbá amennyiben megfelel a tisztesség követelményeinek és nem irányul a szabad felhasználás rendeltetésével össze nem férő célra.

(3) A szabad felhasználásra vonatkozó rendelkezéseket nem lehet kiterjesztően értelmezni.

(4) E fejezet rendelkezéseinek alkalmazása szempontjából az iskolai oktatás célját szolgálja a felhasználás, ha az az óvodai nevelésben, az általános iskolai, középiskolai, szakmunkásképző iskolai, szakiskolai oktatásban, az alapfokú művészetoktatásban vagy a felsőoktatásról szóló törvény hatálya alá tartozó felsőfokú oktatásban a tantervnek, illetve a képzési követelményeknek megfelelően valósul meg.

A szabad felhasználás esetei

34. §

(1) A mű részletét - az átvevő mű jellege és célja által indokolt terjedelemben és az eredetihez híven - a forrás, valamint az ott megjelölt szerző megnevezésével bárki idézheti.

(2) Nyilvánosságra hozott irodalmi vagy zenei mű részlete, vagy kisebb terjedelmű ilyen önálló mű iskolai oktatási célra, valamint tudományos ismeretterjesztés céljára a forrás és az ott megjelölt szerző megnevezésével átvehető. Átvételnek minősül a mű olyan mértékű felhasználása más műben, amely az idézést meghaladja.

(3) A (2) bekezdésben említett átvevő mű többszörözéséhez és terjesztéséhez nem szükséges a szerző engedélye, ha az ilyen átvevő művet az irányadó jogszabályoknak megfelelően tankönyvvé vagy segédkönyvvé nyilvánítják, és a címoldalon az iskolai célt feltüntetik.

35. §

(1) Magáncélra bárki készíthet a műről másolatot, ha az jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja. E rendelkezés nem vonatkozik az építészeti műre, a műszaki létesítményre, a szoftverre és a számítástechnikai eszközzel működtetett  adattárra, valamint a mű nyilvános előadásának kép- vagy hanghordozóra való rögzítésére.

(2) Teljes könyv, továbbá a folyóirat vagy a napilap egésze magáncélra is csak kézírással vagy írógéppel másolható.

(3) Nem minősül szabad felhasználásnak - függetlenül attól, hogy magáncélra történik-e -, ha a műről számítógéppel, illetve elektronikus adathordozóra készíttetnek mással másolatot.

(4) A célnak megfelelő módon és mértékig saját célra, valamint - vállalkozási tevékenységen kívüli - belső intézményi  célra is készíthető másolat, ha az

a) tudományos kutatáshoz szükséges,

b) saját példányról archiválásként tudományos célra vagy a nyilvános könyvtári ellátás céljára készül, vagy

c) megjelent mű kisebb részéről, illetve újság- vagy folyóiratcikkről készül.

(5) Könyvként kiadott mű egyes részei, valamint újság- és folyóiratcikkek az iskolai oktatás céljára egy-egy iskolai osztály létszámának megfelelő, illetve a köz- és felsőoktatási vizsgákhoz szükséges példányszámban többszörözhetők.

(6) Szabad felhasználás a mű ideiglenes többszörözése, ha kizárólag az a célja, hogy megvalósulhasson a műnek a szerző által engedélyezett, illetve e törvény rendelkezései alapján megengedett felhasználása, feltéve, hogy az ideiglenes többszörözés az ilyen felhasználásra irányuló műszaki folyamatnak elválaszthatatlan része, amelynek nincs önálló gazdasági jelentősége.

36. §

(1) Tény- és híranyagot tartalmazó közlemények - a forrás megjelölésével - szabadon átvehetők. Nyilvános tárgyalások és beszédek tartalma szabadon felhasználható, de az oktatási, tudományos, ismeretterjesztő, továbbá a szórakoztatás céljából tartott előadások felhasználásához, valamint beszédek gyűjteményes kiadásához a szerző hozzájárulása szükséges.

(2) A televíziós műsorszolgáltatásban bármely képzőművészeti, fényképészeti, építészeti, iparművészeti vagy ipari tervezőművészeti alkotás díszletként szabadon felhasználható. Ilyen felhasználás esetén a szerző nevének feltüntetése sem kötelező.

(3) A díszlet és jelmez céljára készült műveknek a televíziós műsorszolgáltatásban való felhasználásához a szerző engedélye és nevének feltüntetése szükséges.

37. §

(1) Politikai hírműsorszám keretében, valamint a műsorszolgáltató más időszerű műsorszámaiban egyes művek a napi eseményekkel kapcsolatban, az alkalom által indokolt mértékben közölhetők. Ilyen esetben a szerző nevének feltüntetése sem kötelező.

(2) Nyilvánosan kiállított képzőművészeti, fényképészeti, építészeti, iparművészeti és ipari tervezőművészeti műveket mind a napilapok és a folyóiratok, mind a műsorszolgáltatók híradói és más időszerű műsorszámai bemutathatnak.

(3) Időszerű az a műsorszám, amely egy adott időponthoz fűződő, meghatározott eseményről ad tájékoztatást vagy ismertetést, és csak ennek keretében, járulékosan használja fel egyes művek kisebb részleteit.

38. §

(1) Ha az előadás jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja, és a közreműködők sem részesülnek díjazásban, a művek előadhatók a következő esetekben:

a) színpadi mű esetében műkedvelő művészeti csoportok előadásán, kiadott szöveg vagy jogosan használt kézirat alapján, feltéve, hogy ez nem ütközik nemzetközi szerződésbe,

b) iskolai oktatás céljára és iskolai ünnepélyeken,

c) szociális és időskori gondozás keretében,

d) nemzeti ünnepeken tartott ünnepségeken,

e) egyházak vallási szertartásain és egyházi ünnepségein,

f) magánhasználatra, valamint alkalomszerűen tartott zártkörű összejövetelen.

(2) Jövedelemfokozás célját szolgálja a felhasználás, ha alkalmas arra, hogy a felhasználó (pl. üzlet, szórakozóhely) vevőkörét vagy látogatottságát növelje, vagy pedig, ha az üzlethelyiséget látogató vendégek vagy más fogyasztók szórakoztatását szolgálja. Jövedelemszerzésnek minősül különösen a belépődíj szedése, akkor is, ha egyéb elnevezés alatt történik. Díjazásnak minősül a fellépéssel kapcsolatban ténylegesen felmerült és indokolt költségeket meghaladó térítés is.

(3) Nem minősül iskolai oktatási célú előadásnak az iskolai táncmulatság.

(4) Zártkörű a gazdálkodó szervezetek, továbbá a gazdálkodó szervezetnek nem minősülő jogi személyek által kizárólag tagjaik, tisztségviselőik, munkavállalóik részére rendezett összejövetel is.

39. §

A közgyűjteményként működő könyvtárak a mű egyes példányait szabadon haszonkölcsönbe adhatják. Ez a rendelkezés nem vonatkozik a szoftverre és a számítástechnikai eszközökkel működtetett adattárra.

40. §

A szabad felhasználás körében többszörözött példányok - a könyvtárközi kölcsönzés kivételével - nem terjeszthetők a szerző engedélye nélkül.

41. §

(1) A mű nem üzletszerű többszörözése és terjesztése a szabad felhasználás körébe tartozik, ha az kizárólag a fogyatékos személyek igényeinek kielégítését szolgálja és kizárólag a célnak megfelelő módon valósul meg.

(2) Bírósági, továbbá államigazgatási vagy más hatósági eljárásban a mű bizonyítás céljára, a célnak megfelelő módon és mértékben felhasználható.

V. fejezet

A felhasználási szerződések

A felhasználási szerződések általános szabályai

42. §

(1) Felhasználási szerződés alapján a szerző engedélyt ad művének a felhasználására, a felhasználó pedig köteles ennek fejében díjat fizetni.

(2) A felhasználási szerződés tartalmát a felek szabadon állapítják meg. A felhasználási szerződésre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek, ha e törvény vagy más jogszabály az eltérést nem tiltja.

(3) Ha a felhasználási szerződés tartalma nem állapítható meg egyértelműen, a szerző számára kedvezőbb értelmezést kell elfogadni.

43. §

(1) A felhasználási szerződés csak kifejezett kikötés esetén ad kizárólagos jogot. Kizárólagos felhasználási engedély alapján csak a jogszerző használhatja fel a művet, a szerző további felhasználási engedélyt nem adhat, és maga is csak akkor marad jogosult a mű felhasználására, ha ezt a szerződésben kikötötték.

(2) A kizárólagos felhasználási engedélyt tartalmazó szerződés megkötése előtt adott nem kizárólagos felhasználási engedély fennmarad, kivéve, ha a szerző és a felhasználásra nem kizárólagos jogot szerző felhasználó közötti szerződés eltérően rendelkezik.

(3) A felhasználási engedély korlátozható valamely területre, időtartamra, felhasználási módra és  a felhasználás meghatározott mértékére.

(4) Jogszabály vagy a szerződés eltérő rendelkezése hiányában a felhasználási engedély a Magyar Köztársaság területére terjed ki és időtartama a szerződés tárgyát képező műhöz hasonló művek felhasználására kötött szerződések szokásos időtartamához igazodik.

(5) Ha a szerződés nem jelöli meg azokat a felhasználási módokat, amelyekre az engedély vonatkozik, illetve nem határozza meg a felhasználás megengedett mértékét, az engedély a szerződés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges felhasználási módra és mértékre korlátozódik.

44. §

(1) Semmis a felhasználási szerződésnek az a kikötése, amellyel a szerző meghatározatlan számú jövőbeli művének felhasználására ad engedélyt.

(2) A szerződés megkötésekor ismeretlen felhasználási módra vonatkozó felhasználási engedély érvényesen nem adható. A felhasználásnak a szerződés megkötését követően kialakuló módszere nem tekinthető a szerződés megkötésekor még ismeretlen felhasználási módnak pusztán azért, mert a korábban is ismert felhasználási mód megvalósítását hatékonyabban, kedvezőbb feltételekkel vagy jobb minőségben teszi lehetővé.

45. §

(1) A felhasználási szerződést - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - írásba kell foglalni.

(2) Nem kötelező a szerződés írásba foglalása napilapban vagy folyóiratban történő közzétételre kötött szerződés esetén.

46. §

(1) A felhasználó az engedélyt harmadik személyre csak akkor ruházhatja át, illetve csak akkor adhat harmadik személynek további engedélyt a mű felhasználására, ha azt a szerző kifejezetten megengedte.

(2) A felhasználási engedély a felhasználó gazdálkodó szervezet megszűnése  vagy szervezeti egységének kiválása esetén a szerző beleegyezése nélkül átszáll a jogutódra.

(3) Ha a felhasználó a szerző beleegyezése nélkül ruházza át a jogait, illetve ad további felhasználási engedélyt, vagy ha a felhasználási engedély a szerző beleegyezése nélkül száll át, a felhasználó és a jogszerző egyetemlegesen felelnek a felhasználási szerződés teljesítéséért.

47. §

(1) A felhasználási engedély csak kifejezett kikötés esetén terjed ki a mű átdolgozására.

(2) A mű többszörözésére adott engedély csak kifejezett kikötés esetén ad a felhasználónak jogot arra, hogy a művet kép- vagy hangfelvételen rögzítse, illetve, hogy azt számítógéppel vagy elektronikus adathordozóra másolja.

(3) A mű terjesztésére adott engedély csak kifejezett kikötés esetén ad a felhasználónak jogot arra, hogy a műpéldányokat forgalomba hozatal céljából behozza az országba.

(4) A mű többszörözésére adott engedély - kétség esetén - kiterjed a többszörözött műpéldányok terjesztésére is. Ez nem vonatkozik a műpéldányoknak az országba forgalomba hozatal céljából történő behozatalára.

48. §

A polgári jog általános szabályai szerint a bíróság akkor is módosíthatja  a felhasználási szerződést, ha az a szerzőnek a felhasználás eredményéből való arányos részesedéshez fűződő lényeges jogos érdekét azért sérti, mert a mű felhasználása iránti igénynek a szerződéskötést követően bekövetkezett jelentős növekedése miatt feltűnően naggyá válik a felek szolgáltatásai közötti értékkülönbség.

49. §

(1) A jövőben megalkotandó műre vonatkozó szerződés alapján átadott mű elfogadásáról a felhasználó a mű átadásától számított két hónapon belül köteles nyilatkozni. Ha a művet a felhasználó kijavításra visszaadta, a határidő a kijavított mű átadásától számít. Ha a felhasználó az elfogadásra nyitva álló határidőn belül nem nyilatkozik, a művet elfogadottnak kell tekinteni.

(2) Ha a szerződés jövőben megalkotandó műre szól, a felhasználó jogosult az elkészült művet indokolt esetben - megfelelő határidő tűzésével - a szerzőnek kijavítás végett ismételten is visszaadni.

(3) Ha a szerző a kijavítást alapos ok nélkül megtagadja vagy határidőre nem végzi el, a felhasználó a szerződéstől díjfizetés kötelezettsége nélkül elállhat.

(4) Ha a mű javítás után sem alkalmas a felhasználásra, a szerzőt csak mérsékelt díjazás illeti meg.

50. §

Ha a szerző a mű felhasználásához hozzájárult, a felhasználáshoz elengedhetetlen vagy nyilvánvalóan szükséges, a mű lényegét nem érintő változtatásokat köteles végrehajtani. Ha e kötelezettségének nem tesz eleget, vagy nem tud eleget tenni, a felhasználó a változtatásokat hozzájárulása nélkül is végrehajthatja.

51. §

(1) A szerző felmondhatja a kizárólagos felhasználási engedélyt tartalmazó szerződést, ha

a) a felhasználó nem kezdi meg a mű felhasználását a szerződésben meghatározott vagy az adott helyzetben általában elvárható időn belül; vagy

b) a felhasználó a szerződéssel megszerzett jogait nyilvánvalóan a szerződés céljának megvalósítására alkalmatlan módon vagy nem rendeltetésszerűen gyakorolja.

(2) Ha a felhasználási szerződést határozatlan vagy öt évnél hosszabb időtartamra kötötték, a szerző az (1) bekezdésben szabályozott felmondási jogát csak a szerződés megkötésétől számított két év eltelte után gyakorolhatja.

(3) A felmondás jogát a szerző csak azt követően gyakorolhatja, hogy a teljesítésre a felhasználónak megfelelő határidőt szabott és az eredménytelenül telt el.

(4) Az (1) bekezdésben szabályozott felmondási jogáról a szerző előzetesen nem mondhat le; gyakorlását szerződéssel csak a szerződéskötést vagy - ha ez a későbbi - a mű átadását követő legfeljebb öt éves időtartamra lehet kizárni.

(5) Felmondás helyett a szerző - a felhasználásért fizetendő díj arányos csökkentése mellett - megszüntetheti az engedély kizárólagosságát.

52. §

(1) Ha a felhasználási szerződést jövőben megalkotandó művekre úgy kötik meg, hogy a jövőbeli műveket csak fajtájuk vagy jellegük szerint jelölik meg, a szerződés megkötésétől számított öt év elteltével és azt követően újabb öt-öt év elteltével bármelyik fél hat hónapra felmondhatja a szerződést.

(2) A szerző az (1) bekezdésben szabályozott felmondási jogról előzetesen nem mondhat le.

53. §

(1) Ha a szerző alapos okból visszavonja a mű nyilvánosságra hozatalához adott engedélyét vagy a már nyilvánosságra hozott művének további felhasználását ilyen okból megtiltja, a felhasználási szerződést felmondhatja.

(2) A felmondási jog gyakorlásának feltétele, hogy a szerző adjon biztosítékot a nyilatkozat időpontjáig felmerült kár megtérítésére.

(3) Ha a felhasználási szerződésnek az (1) bekezdésben szabályozott okból történő felmondását követően a szerző ismét hozzá kíván járulni a mű nyilvánosságra hozatalához vagy további felhasználásához, a korábbi felhasználót előfelhasználói jog illeti meg.

(4) Az előfelhasználási jogra az elővásárlási jogra irányadó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

54. §

A felhasználási szerződés a jövőre nézve megszűnik a szerződésben megállapított idő elteltével vagy a szerződésben meghatározott körülmények bekövetkeztével, valamint akkor is, ha a védelmi idő eltelt.

55. §

A felhasználási szerződésre vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell a szerzői vagyoni jogok átruházására irányuló szerződésekre, valamint az előadóművészi teljesítmények felhasználására vonatkozó szerződésekre is.

Kiadói szerződés

56. §

(1) Kiadói szerződés alapján a szerző köteles a művet a kiadó rendelkezésére bocsátani, a kiadó pedig jogosult azt kiadni, valamint forgalomba hozni és köteles a szerzőnek díjat fizetni.

(2) A kiadás joga - kétség esetén - a mű magyar nyelvű kiadására vonatkozik. A szerződés alapján gyakorolható kiadási jog - a gyűjtemények, valamint a napilapok és folyóiratok számára készült művek kivételével - kizárólagos.

57. §

(1) Irodalmi mű kiadásánál képek alkalmazásához a szerző beleegyezése szükséges.

(2) Ha  a szerző beleegyezett abba, hogy művét képek alkalmazásával (illusztrációkkal) adják ki, az egyes képek felhasználásához való hozzájárulását csak alapos okból  tagadhatja meg.

MÁSODIK RÉSZ

EGYES MŰFAJOKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK

VI. fejezet

A számítógépi programalkotás (szoftver)

58. §

(1) Az 1. § (6) bekezdésében foglalt rendelkezést alkalmazni kell a szoftver csatlakozó felületének alapját képező ötletre, elvre, elgondolásra, eljárásra, működési módszerre vagy matematikai műveletre is.

(2) A 4. § (2) bekezdésében foglaltakat alkalmazni kell a szoftvernek az eredeti programnyelvétől eltérő programnyelvre történő átírására is.

(3) A szoftverre vonatkozó vagyoni jogok átruházhatók.

(4) A szerző munkaviszonyból folyó kötelessége teljesítéseként elkészített szoftverre a 30. § (3) és (4) bekezdésében foglalt rendelkezések nem vonatkoznak.

59. §

(1) Eltérő megállapodás hiányában a szerző kizárólagos joga nem terjed ki a többszörözésre, az átdolgozásra, a feldolgozásra, a fordításra, a szoftver bármely más módosítására - ideértve a hiba kijavítását is -, valamint ezek eredményének többszörözésére annyiban, amennyiben e felhasználási cselekményeket a szoftvert jogszerűen megszerző személy a szoftver rendeltetésével összhangban végzi.

(2) A felhasználási szerződésben sem zárható ki, hogy a felhasználó biztonsági másolatot készíthessen a szoftverről, ha az a felhasználáshoz szükséges.

(3) Aki a szoftver valamely példányának felhasználására jogosult, a szerző engedélye nélkül is megfigyelheti és tanulmányozhatja a szoftver működését, továbbá kipróbálhatja a szoftvert annak betáplálása, képernyőn való megjelenítése, futtatása, továbbítása vagy tárolása során abból a célból, hogy a szoftver valamely elemének alapjául szolgáló elgondolást vagy elvet megismerje.

60. §

(1) A szerző engedélye nem szükséges a kód olyan többszörözéséhez vagy fordításához, amely elengedhetetlen az önállóan megalkotott szoftvernek más szoftverekkel való együttes működtetéséhez szükséges információ megszerzése érdekében, feltéve, hogy

a) e felhasználási cselekményeket a jogszerű felhasználó vagy a szoftver példányának felhasználására jogosult más személy, vagy az ő megbízottjuk végzi;

b) az együttes működtetéshez szükséges információ az a) pontban említett személyek számára nem vált könnyen hozzáférhetővé;

c) e felhasználási cselekmények a szoftvernek azokra a részeire korlátozódnak, amelyek az együttes működtetés biztosításához szükségesek.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazása útján megszerzett információ

a) nem használható fel az önállóan  megalkotott szoftverrel való együttes működtetésen kívüli célra;

b) mással nem közölhető, kivéve, ha az önállóan megalkotott szoftverrel való együttes működtetés ezt szükségessé teszi;

c) nem használható fel a kifejezési formájában lényegében hasonló másik szoftver kifejlesztéséhez, előállításához és forgalomba hozatalához, sem pedig a szerzői jog megsértésével járó bármely más cselekményhez.

(3) Az (1) és a (2) bekezdésben szabályozott cselekményekre a 33. § (2) bekezdését értelemszerűen alkalmazni kell.

(4) A 34. § (2) bekezdése és a 38. § (1) bekezdése a szoftverre nem alkalmazható. A 49. § (1) bekezdésében szabályozott határidő szoftver esetében négy hónap.

(5) Nem kötelező a szoftver felhasználására vonatkozó szerződés írásba foglalása a szoftver műpéldányának a kereskedelmi forgalomban történő megszerzése esetén.

VII. fejezet

Adattár

61. §

(1) Az adattárra vonatkozó vagyoni jogok átruházhatók.

(2) A szerző munkaviszonyból folyó kötelessége teljesítéseként összeállított adattárra a 30. § (3) és (4) bekezdésében foglalt rendelkezések nem vonatkoznak.

62. §

(1) Nem szükséges a szerző engedélye ahhoz, hogy a - gyűjteményes műnek minősülő - adattárat jogszerűen felhasználó személy az adattár tartalmához való hozzáféréshez és az adattár tartalmának rendeltetésszerű felhasználásához szükséges cselekményeket elvégezze.

(2) Ha csak az adattár valamely részének felhasználására szereztek jogot, az (1) bekezdésben foglalt rendelkezést az adattár e részére kell alkalmazni.

(3) Az (1) és a (2) bekezdésben szabályozott cselekményekre a 33. § (2) bekezdését értelemszerűen alkalmazni kell.

VIII. fejezet

A reklámozás céljára megrendelt mű

63. §

(1) A reklámozás céljára megrendelt műre vonatkozó vagyoni jogok a felhasználóra átruházhatók.

(2) E vagyoni jogok átruházására irányuló szerződés létrejötte szempontjából lényeges kérdésnek minősül különösen a felhasználás módja, mértéke, földrajzi területe, időtartama, a reklám hordozójának meghatározása, valamint a szerzőnek járó díjazás.

(3) E művekre a közös jogkezelés nem terjed ki.

(4) Előzetesen meglévő műnek reklámozás céljára történő felhasználása esetén a szerző és a felhasználó megállapodhatnak abban, hogy a művet - kizárólag az (1)-(3) bekezdésben foglaltak alkalmazása és a reklámozásban történő felhasználás szempontjából - reklámozás céljára megrendelt műnek tekintik. E megállapodás a közös jogkezelő szervezettel (85-93. §) szemben csak akkor válik hatályossá, ha arról a szerző a szervezetet írásban értesíti.

IX. fejezet

Filmalkotások és más audiovizuális művek

Általános szabályok

64. §

(1) Filmalkotás az olyan mű, amelyet meghatározott sorrendbe állított mozgóképek hang nélküli vagy hanggal összekapcsolt sorozatával fejeznek ki, függetlenül attól, hogy azt milyen hordozón rögzítették. Filmalkotásnak minősül különösen a filmszínházi vetítésre készült játékfilm, a televíziós film, a reklám- és a dokumentumfilm, valamint az animációs és az ismeretterjesztő film.

(2) A filmalkotás szerzői a film céljára készült irodalmi és zeneművek  szerzői, a film rendezője és mindazok, akik a film egészének kialakításához szintén alkotó módon járultak hozzá. E rendelkezés nem érinti a filmben felhasznált egyéb művek szerzőinek e törvényben biztosított jogait.

(3) A film előállítója (a továbbiakban: előállító) az a természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, aki vagy amely saját nevében kezdeményezi és megszervezi a film megvalósítását, gondoskodva ennek anyagi és egyéb feltételeiről.

65. §

(1) A filmalkotás akkor befejezett, ha végleges változatát a szerzők és az előállító ilyenként elfogadják. Ezt követően a végleges változatot egyik fél sem változtathatja meg egyoldalúan.

(2) A befejezett film hozzáadással, elhagyással vagy kicseréléssel való módosításához vagy bármilyen más megváltoztatásához a szerzők és az előállító engedélye szükséges.

(3) Az (1) és a (2) bekezdésben szabályozott jogok gyakorlásakor - a szerzők közötti eltérő megállapodás hiányában -  a rendező képviseli  a többi szerzőt.

(4) Az előállító - az (1) és a (2) bekezdésben szabályozott jogok kivételével - a szerzők személyhez fűződő jogainak a védelmében is felléphet.

(5) A filmalkotásokra nem alkalmazhatók a munkaviszonyból folyó kötelesség teljesítéseként megalkotott művekre vonatkozó általános szabályok (30. §).

A megfilmesítési szerződés

66. §

(1) A filmalkotás létrehozására kötött szerződés (a továbbiakban: megfilmesítési szerződés) alapján a szerző - kivéve a szöveges vagy a szöveg nélküli zenemű szerzőjét - ellenkező kikötés hiányában átruházza az előállítóra a filmalkotás felhasználására és a felhasználás engedélyezésére való jogot.

(2) A felhasználás jogának átruházása nem terjedhet ki a 20. §-ban, a     23. § (6) bekezdésében és a 28. §-ban szabályozott vagyoni jogokra.

(3) A szerzőt minden egyes felhasználási mód tekintetében külön-külön díjazás illeti meg. A felhasználáshoz kapcsolódó bevételnek minősül az a támogatás is, amelyet az előállító a film megvalósításához kap. A díj megfizetésére az előállító köteles.

(4) Az előállító a szerződés alapján őt megillető jogokat más - akár belföldi, akár külföldi - természetes vagy jogi személlyel együttesen is gyakorolhatja.

(5) Az előállító évente legalább egyszer köteles a filmalkotás felhasználásához kapcsolódó bevételeiről a szerzőnek felhasználási módonként elszámolni.

(6) Ha az előállító a mű elfogadásától számított négy éven belül a megfilmesítést nem kezdi  meg, vagy megkezdi ugyan, de ésszerű határidőre nem fejezi be, a szerző felmondhatja a szerződést és arányos  díj megfizetését követelheti. A szerzőt ilyen esetben a felvett előleg megilleti, a művel pedig szabadon rendelkezik.

(7) Ha a szerződést a film céljára jövőben megalkotandó műre kötik meg, az előállító köteles a mű átvételétől számított hat hónapon belül a szerzőt írásban értesíteni arról, hogy a művet elfogadja-e vagy annak kijavítását igényli. A mű kijavításra való visszaadása esetén a kijavítás elvégzésére megfelelő határidőt kell tűzni. A kijavított mű elfogadásáról az átvételtől számított három hónapon belül köteles az előállító nyilatkozni. A mű, illetőleg a kijavított mű elfogadására vonatkozó nyilatkozattételi kötelezettség elmulasztása esetén a művet elfogadottnak kell tekinteni.

(8) A szerző az előállítás befejezésétől számított tíz éven belül ugyanarra a műre csak az előállító hozzájárulásával köthet újabb megfilmesítési szerződést. Ez a korlátozás kiterjed a rajz- vagy bábfilmben szereplő jellegzetes alakra, valamint - a felek megállapodása esetén - a szerzőnek a film céljára készített és felhasznált művével azonos témájú másik művére is.

X. fejezet

Képzőművészeti, fényképészeti, építészeti, iparművészeti és ipari tervezőművészeti alkotások, műszaki létesítmények tervei

Személyhez fűződő jogok

67. §

(1) A mű jogosulatlan megváltoztatásának minősül az építészeti alkotás vagy a műszaki létesítmény tervének a szerző hozzájárulása nélkül történő olyan megváltoztatása, amely a külső megjelenést, a rendeltetésszerű használatot vagy az üzemeltetést befolyásolja.

(2) A tervezőnek joga van meghatározni, hogy az épületen vagy a műszaki létesítményen a nevét és a tervezés idejét hol és hogyan tüntessék fel. E jogát azonban csak a tulajdonos, illetve a használó vagy az üzemeltető jogainak és törvényes érdekeinek indokolatlan vagy aránytalan sérelme nélkül gyakorolhatja.

(3) A szerző nevét abban az esetben kell a látképen feltüntetni, ha azon egy meghatározott képzőművészeti, építészeti, iparművészeti vagy ipari tervezőművészeti alkotás, vagy műszaki létesítmény bemutatása szerepel. Ilyen alkotások tudományos ismeretterjesztő előadás, illetőleg iskolai oktatás céljára (33. § (4) bek.) történő felhasználásakor ugyancsak meg kell jelölni a szerzőt.

(4) Építészeti vagy műszaki alkotás tervének változatlan újabb felhasználása esetén csak az eredeti terv szerzőjét kell feltüntetni.

(5) A 34. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés képzőművészeti, fényképészeti és iparművészeti alkotások felhasználására nem alkalmazható.

(6) A mű használója köteles tűrni, hogy a művet bemutassák és arról felvételeket készítsenek, ha ez méltányos érdekeit nem sérti.

A szabad felhasználás esetei

68. §

(1) A szabadban, nyilvános helyen, állandó jelleggel felállított képzőművészeti, építészeti és iparművészeti alkotás látképe a szerző hozzájárulása és díjazás nélkül elkészíthető és felhasználható.

(2) Tudományos ismeretterjesztő előadás, továbbá iskolai oktatás céljára (33. § (4) bek.) képzőművészeti, építészeti, iparművészeti és ipari tervezőművészeti alkotás képe, valamint a fényképészeti alkotás a szerző hozzájárulása és díjazás nélkül felhasználható.

A kiállítás joga

69. §

(1) A képzőművészeti, fényképészeti, iparművészeti és ipari tervezőművészeti alkotás tulajdonosa köteles a művet a szerzői jog gyakorlása végett időlegesen a szerző rendelkezésére bocsátani, ha ez méltányos érdekét nem sérti.

(2) Képzőművészeti, fényképészeti, építészeti és iparművészeti alkotás kiállításához a szerző beleegyezése szükséges. A közgyűjteményben őrzött mű kiállításához nincs szükség a szerző beleegyezésére és azért a szerzőt díjazás sem illeti meg.

(3) A mű kiállítása esetén a szerző nevét fel kell tüntetni.

A követő jog

70. §

(1) Eredeti képzőművészeti és iparművészeti alkotás tulajdonjogának kereskedelmi tevékenységet folytató gazdálkodó szervezet közreműködésével történő átruházásakor szerzői díjat kell fizetni. E rendelkezést csak az alkotás tulajdonjogának a szerző részéről történő, első átruházását követően kell alkalmazni.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában eredeti képzőművészeti és iparművészeti alkotásnak minősül a festmény, a rajz, a sorszámmal és a szerző kézjegyével ellátott sokszorosított képgrafika és iparművészeti alkotás, valamint a szobrászati alkotás és a gobelin.

(3) A szerzői díj a vevőt terheli. Mértéke az általános forgalmi adót nem tartalmazó vételár öt százaléka. A díj beszedéséért és átutalásáért a kereskedelmi tevékenységet folytató gazdálkodó szervezet felel.

(4) A muzeális intézmény és a muzeális közgyűjtemény mentes a díjfizetési kötelezettség alól.

(5) A szerzői díjat a képzőművészeti és iparművészeti alkotásokra vonatkozó szerzői jogok közös kezelését végző szervezethez kell átutalni. A közös jogkezelő szervezet a hozzá befolyt szerzői díjat az alkotás szerzőjének vagy jogutódjának fizeti ki.

(6) Az (1) bekezdésben említett gazdálkodó szervezet a szerzői díjat negyedévenként - a negyedévet követő hónap 20. napjáig - köteles átutalni a közös jogkezelő szervezethez. Az átutaláskor közölni kell a szerző nevét - vagy azt, hogy a szerző nevét a művön nem tüntették fel -, valamint a mű címét, technikáját és művenként a díj összegét.

Egyéb rendelkezések

71. §

Az ipari termelés célját szolgáló ipari tervezőművészeti és a belsőépítészeti alkotás tekintetében:

a) jogszabály vagy szerződés a törvény rendelkezéseitől eltérően rendezheti a név feltüntetéséhez való jogot;

b) a felhasználót megilleti - a szerződésben meghatározott körben - a kizárólagos felhasználás és a változtatás joga, a változtatás előtt azonban a tervező művészt meg kell hallgatni;

c) a szerződésben rendelkezni kell arról, hogy a felhasználó az alkotást időhatárhoz kötötten vagy anélkül használja fel.

72. §

Megrendelésre készült képmás tekintetében a szerzői jog gyakorlásához az ábrázolt személy beleegyezése is szükséges.

HARMADIK RÉSZ

SZOMSZÉDOS JOGOK

XI. fejezet

A szerzői joggal szomszédos jogok védelme

Az előadóművészek védelme

73. §

(1) Ha a törvény eltérően nem rendelkezik, az előadóművész hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy

a) rögzítetlen előadását rögzítsék;

b) rögzítetlen előadását sugározzák vagy más módon a nyilvánossághoz közvetítsék, kivéve, ha az előadás, amelyet sugároznak vagy más módon a nyilvánossághoz közvetítenek, már maga is sugárzott előadás;

c) rögzített előadását többszörözzék;

d) rögzített előadását terjesszék;

e) rögzített előadását vezeték útján vagy bármely más eszközzel vagy módon úgy tegyék a nyilvánosság számára hozzáférhetővé, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhassák meg.

(2) Előadóművészek együttese esetében a közreműködők az (1) bekezdésben említett jogaikat képviselőjük útján gyakorolhatják.

(3) Ha az előadóművész hozzájárult ahhoz, hogy előadását filmalkotásban rögzítsék, a hozzájárulással - ellenkező kikötés hiányában - a film előállítójára (64. § (3) bek.) ruházza át az (1) bekezdésben említett vagyoni jogokat. Ez a rendelkezés nem érinti az előadóművészeknek a 20. § és a 28. § alapján fennálló díjigényét. A 23. § (6) bekezdését az előadóművészekre is megfelelően alkalmazni kell.

74. §

(1) Az előadóművészt a 73. § (1) bekezdésében említett felhasználásokért - ha e törvény másként nem rendelkezik - díjazás illeti meg.

(2) Az előadás sugárzás vagy a nyilvánossághoz történő átvitel céljára készült rögzítésének díjazására a 27. § rendelkezéseit az előadóművészek, illetve közös jogkezelő szervezetük (85-93. §) esetében is megfelelően alkalmazni kell.

75. §

(1) A 73. § (1) bekezdésében említett felhasználások esetén az előadóművészt megilleti az a személyhez fűződő jog, hogy nevét - a felhasználás jellegétől függően, ahhoz igazodó módon - feltüntessék. Előadóművészek együttese esetében ez a jog az együttes, valamint az együttes vezetője és a főbb közreműködők nevének feltüntetésére terjed ki.

(2) Az előadóművész személyhez fűződő jogát sérti előadásának mindenfajta eltorzítása, megcsonkítása vagy más olyan megváltoztatása vagy megcsorbítása, amely az előadóművész becsületére vagy hírnevére sérelmes.

A hangfelvételek előállítóinak védelme

76. §

(1) Ha a törvény eltérően nem rendelkezik, a hangfelvétel előállítójának hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy a hangfelvételt

a) többszörözzék;

b) terjesszék;

c) vezeték útján vagy bármely más eszközzel vagy módon úgy tegyék a nyilvánosság számára hozzáférhetővé, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhassák meg.

(2) A hangfelvétel előállítóját az (1) bekezdésben említett felhasználásokért - ha a törvény másképp nem rendelkezik - díjazás illeti meg.

77. §

(1) Kereskedelmi célból kiadott hangfelvételnek vagy arról készült másolatnak a sugárzásáért és bármilyen más módon történő nyilvánossághoz közvetítéséért a szerzői jogi védelem alatt álló művek felhasználásáért fizetendő díjon felül a felhasználónak további díjat kell fizetnie, amely - a jogosultak közötti eltérő megállapodás hiányában - fele-fele arányban illeti meg a hangfelvétel előállítóját és az előadóművészt.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés alkalmazásakor a hangfelvételt kereskedelmi célból kiadottnak kell tekinteni, ha azt a 73. § (1) bekezdésének e) pontjában és a 76. § (1) bekezdésének c) pontjában szabályozott módon teszik hozzáférhetővé a nyilvánosság számára.

(3) A jogosultak díjigényüket közös jogkezelő szervezeteik (85-93. §) útján érvényesíthetik, díjukról csak a felosztás időpontját követő hatállyal, a rájuk jutó összeg erejéig mondhatnak le.

78. §

(1) A hangfelvétel forgalomba hozott példányainak nyilvános haszonkölcsönbe adásához, bérbeadásához - a hangfelvételben foglalt mű szerzőjének hozzájárulásán kívül - a hangfelvétel előállítójának, valamint - előadás hangfelvétele esetében - az előadóművésznek a hozzájárulása is szükséges.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott felhasználásért díjazás jár, amelyből a jogosultak - eltérő megállapodásuk hiányában - egyenlő arányban részesednek. A szerzők és az előadóművészek díjigényüket közös jogkezelő szervezeteik (85-93. §) útján érvényesíthetik, díjukról csak a felosztás időpontját követő hatállyal, a rájuk jutó összeg erejéig mondhatnak le.

79. §

A hangfelvétel előállítóját megilleti az a jog, hogy nevét a hangfelvétel másolatain feltüntessék.

A rádió- és televízió-szervezetek védelme

80. §

(1) Ha a törvény eltérően nem rendelkezik, a rádió- vagy a televízió-szervezet hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy műsorát

a) más rádió- vagy televízió-szervezetek, illetve vezeték útján a nyilvánossághoz történő közvetítést végzők sugározzák, illetve a nyilvánossághoz közvetítsék;

b) rögzítsék;

c) rögzítés után többszörözzék, ha a rögzítés hozzájárulása nélkül készült, vagy ha a rögzítés a 83. § (2) bekezdése alapján készült, és a többszörözés más célra készül, mint amelyre a 83. § (2) bekezdése vonatkozik.

(2) Ha a törvény eltérően nem rendelkezik, a televízió-szervezet hozzájárulása szükséges ahhoz is, hogy műsorát a közönség részére közvetítsék olyan helyiségben, amely belépti díj ellenében hozzáférhető a közönség számára.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben említett felhasználásokért - ha a törvény eltérően nem rendelkezik - díjazás jár.

(4) Saját műsornak a nyilvánossághoz vezeték útján történő közvetítése (26. § (7) bek.) esetén az (1)-(3) bekezdéseket megfelelően alkalmazni kell.

81. §

A 80. §-ban említett felhasználások esetén a rádió- vagy televízió-szervezetet, illetve a saját műsort vezeték útján a nyilvánossághoz átvivőt megilleti az a jog, hogy nevét feltüntessék.

A filmek előállítóinak védelme

82. §

(1) A film előállítójának [64. § (3) bek.] hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy a filmet

a) többszörözzék;

b) terjesszék, ideértve a nyilvánosság részére történő haszonkölcsönbe adást is;

c) vezeték útján vagy bármely más eszközzel vagy módon úgy tegyék a nyilvánosság számára hozzáférhetővé, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhassák meg.

(2) Az (1) bekezdésben említett felhasználásokért - ha a törvény eltérően nem rendelkezik - díjazás jár.

(3) A 2. §-t megfelelően alkalmazni kell a film előállítójának védelmére is.

A szerzői jog és a szomszédos jogok viszonya

83. §

(1) Az e fejezetben szabályozott jogok védelme nem befolyásolhatja az irodalmi, tudományos és művészeti alkotásokon fennálló szerzői jogok védelmét.

(2) Nincs szükség a szomszédos jogi jogosult hozzájárulására azokban az esetekben, amelyekben a törvény a szerzői jogi védelem alatt álló alkotás felhasználásához sem kívánja meg a szerző hozzájárulását.

A védelmi idő

84. §

(1) Az e fejezetben szabályozott jogok a következő időtartamokban részesülnek védelemben:

a) a hangfelvételek és az azokban rögzített előadások annak az évnek a végétől számított ötven évig, amelyben a hangfelvételt először forgalomba hozták, illetve - ha ezalatt nem hozták forgalomba a hangfelvételt - annak az évnek a végétől számított ötven évig, amelyben a hangfelvétel készült;

b) a nem rögzített előadások annak az évnek a végétől számított ötven évig, amelyben az előadást tartották;

c) a sugárzott műsor vagy a vezeték útján a nyilvánossághoz átvitt saját műsor annak az évnek a végétől számított ötven évig, amelyben a sugárzást, illetve átvitelt végezték;

d) a filmek annak az évnek a végétől számított ötven évig, amelyben a filmet forgalomba hozták, illetve - ha ezalatt nem hozták forgalomba a filmet - annak az évnek a végétől számított ötven évig, amelyben a film elkészült.

(2) Ha a nyilvánossághoz közvetítés megelőzi a forgalomba hozatalt, az (1) bekezdésben szabályozott időtartamokat az első forgalomba hozatal éve helyett az első ízben a nyilvánossághoz történő közvetítés évét alapul véve kell számítani.

NEGYEDIK RÉSZ

KÖZÖS JOGKEZELÉS ÉS A JOGSÉRTÉS KÖVETKEZMÉNYEI

XII. fejezet

A szerzői és a szomszédos jogok közös kezelése

Közös jogkezelés

85. §

Közös jogkezelésnek minősül a szerzői művekhez, az előadóművészi teljesítményekhez, a hangfelvételekhez, a sugárzott vagy vezetéken átvitt műsorokhoz, valamint a filmelőállítói teljesítményekhez kapcsolódó és a felhasználás jellege, illetve körülményei miatt egyedileg nem gyakorolható szerzői és szomszédos jogok érvényesítése a jogosultak által erre létrehozott szervezet útján, függetlenül attól, hogy azt a törvény írja elő vagy az a jogosultak elhatározásán alapul.

Nyilvántartás a közös jogkezelő szervezetekről

86. §

(1) A szerzői és a szomszédos jogokra vonatkozó jogszabályoknak megfelelő közös jogkezelést végző szervezetekről a Kormány által kijelölt miniszter vagy országos hatáskörű szerv vezetője (a továbbiakban: miniszter) nyilvántartást vezet. A nyilvántartásba közös jogkezelést végző szervezetként csak egyesület (Ptk. 61-64. §) vehető fel.

(2) Országosan csak egy-egy egyesület vehető nyilvántartásba a következő művekkel, illetve teljesítményekkel kapcsolatos szerzői, illetve szomszédos jogok közös kezelésére:

a) irodalmi és zenei művek,

b) egyéb alkotóművészeti alkotások,

c) filmalkotások,

d) előadóművészi teljesítmények,

e) hangfelvételek.

(3) A jogosultak önrendelkezési jogának érvényesítése és a jogkezelés hatékonyságának fokozása érdekében a (2) bekezdésben említett csoportosítástól el lehet térni, illetve a (2) bekezdésben említetteken kívüli jogok közös kezelésére alakult egyesület is nyilvántartásba vehető, de ugyanazon jogosulti csoport ugyanolyan jogosultságának a kezelésére csak egy egyesület vehető nyilvántartásba.

87. §

(1) A nyilvántartásban fel kell tüntetni, hogy az egyesület milyen jogkezelési tevékenységet folytat. Más szervezetnek történő díjfizetés, illetve más szervezettel történő megállapodás az érintett jogkezelési tevékenység tekintetében a nyilvántartásba vett egyesület és az érintett jogosultak irányában nem hatályos, és nem mentesít a szerzői jog megsértésének jogkövetkezményei alól.

(2) A nyilvántartásba vett egyesület által végzett jogkezelési tevékenységre vonatkozó bejegyzést a miniszter a nyilvántartásba vett egyesületek közötti megállapodás alapján módosítja, ha a nyilvántartásba vétel feltételei valamennyi érintett egyesületnél megvalósulnak az általuk végzett jogkezelési tevékenységnek a megállapodás szerinti módosítását követően is.

88. §

(1) Az az egyesület vehető a közös jogkezelést végző szervezetek nyilvántartásába,

a) amelyhez valamennyi érintett jogosult - megbízást adva az egyesületnek a közös jogkezelésre - csatlakozhat az alapszabályban meghatározott feltételek teljesítése esetén;

b) amelynek tagja, vagy amelyhez csatlakozni kíván az egyesület által megjelölt jogkezelési tevékenységben érdekelt belföldi jogosultak jelentős része;

c) amely - munkavállalói révén - rendelkezik a közös jogkezeléshez és a nemzetközi kapcsolattartáshoz szükséges, megfelelő szakismerettel és gyakorlattal;

d) amely felkészült a közös jogkezeléshez kapcsolódó adatok kezelésére;

e) amely az érintett külföldi jogosultak jogainak közös kezelését végző, a bel- és külföldi felhasználás szempontjából fontos szervezetekkel kölcsönös képviseleti szerződéseket kötött, vagy ilyen szerződések megkötésére irányuló kölcsönös szándéknyilatkozatokkal rendelkezik;

f) amelynek alapszabálya rendelkezik arról, hogy az egyesület

1. célja az érintett jogosultak jogainak közös kezelése, valamint e jogosultak érdekeinek védelme, különösen a közös jogkezelés körébe tartozó vagyoni jogok saját nevében történő gyakorlása és érvényesítése a bíróság és a hatóságok előtt,

2. nyilvántartást vezet a közös jogkezelés alá tartozó bel- és külföldi művekről, szomszédos jogi teljesítményekről, illetve jogosultakról,

3. a közös jogkezelést nem vállalkozási tevékenységként végzi, és - ha van ilyen - kiegészítő vállalkozási tevékenységének eredményét csak költségeinek csökkentésére használja fel,

4. működésének költségeit a befolyó jogdíjakból kezelési költség címén levont összegekből, valamint - ha az alapszabály ezt egyébként előírja - a tagdíjakból fedezi,

5. a közös jogkezeléssel elért és az indokolt kezelési költséggel csökkentett bevételét felosztási szabályzata alapján felosztja az érintett jogosultak között, függetlenül attól, hogy azok tagjai-e vagy sem.

(2) Annak megállapításakor, hogy az egyesületnek tagja-e vagy ahhoz csatlakozni kíván-e az érintett jogosultak jelentős része, a jogosultak létszámát és a jogdíjakból való részesedésük arányát egyaránt figyelembe kell venni.

(3) Az egyesületet a közös jogkezeléshez kapcsolódó adatok kezelésére felkészültnek kell tekinteni, ha biztosítani tudja az érintett jogosultak, illetve a közös jogkezelés körébe tartozó művek vagy szomszédos jogi teljesítmények, valamint a különböző felhasználások olyan nyilvántartását, amely lehetővé teszi a jogdíjak felosztását és kifizetését a jogosultak számára.

(4) Ha ugyanazon jogosulti csoport ugyanolyan jogosultságának a kezelésére vonatkozóan több olyan egyesület kéri nyilvántartásba vételét, amely megfelel a nyilvántartásba vétel feltételeinek, közülük azt az egyesületet kell nyilvántartásba venni, amelyik a feltételeket összességében a legjobban tudja megvalósítani.

89. §

(1) A szerzői és a szomszédos jogok közös kezelésére vonatkozó nyilvántartásba történő felvételre irányuló eljárás kérelemre indul.

(2) A kérelemhez csatolni kell a nyilvántartásba vételhez szükséges - a 88. § (1) bekezdésében meghatározott - feltételek teljesítését igazoló iratokat. Az iratokban csak azoknak a tagoknak, illetve az egyesülethez csatlakozni kívánó jogosultaknak a személyes adatai közölhetők, akik ehhez hozzájárultak.

(3) A miniszter a nyilvántartásba vételt a Magyar Közlönyben közzéteszi. A nyilvántartásban szereplő egyesületekről és az általuk végzett közös jogkezelési tevékenységekről a miniszter közleményt jelentet meg a Magyar Közlönyben.

(4) A szerzői és a szomszédos jogok közös kezelését végző egyesületekről vezetett nyilvántartás részletes szabályait a miniszter - vagy az országos hatáskörű szerv felett felügyeletet gyakorló miniszter - rendeletben állapítja meg.

A közös jogkezelés általános szabályai

90. §

(1) A szerzői és a szomszédos jogok közös kezelését végző egyesület abban a körben, amelyben a nyilvántartás szerint jogkezelésre jogosult, rendszeres időközönként megállapítja az egyes felhasználási módok tekintetében - a felhasználókra indokolatlan megkülönböztetés nélkül vonatkozó - jogdíjakat és a felhasználás egyéb - szintén indokolatlan különbségtétel nélkül érvényesülő - feltételeit.

(2) A jogdíjak és egyéb feltételek megállapításához a miniszter jóváhagyása szükséges. A miniszter a jóváhagyás előtt véleményt kér a jelentős felhasználóktól és a felhasználók érdekképviseleti szervezeteitől. A jóváhagyás a jogdíjak és egyéb feltételek alkalmazásának és a Magyar Közlönyben való nyilvánosságra hozatalának feltétele; nem zárja ki, illetve nem érinti azonban az egyéb jogszabályok érvényesülését a jogdíjak és az egyéb feltételek tekintetében.

(3) A jogdíjakat és a felhasználás egyéb feltételeit tartalmazó díjszabást a jogkezelő egyesület a jóváhagyást követően a Magyar Közlönyben saját nevében nyilvánosságra hozza.

(4) A díjszabást a felhasználókkal szemben indokolatlan megkülönböztetés nélkül kell alkalmazni.

91. §

(1) Ha a közös jogkezelést végző - a 86-89. §-ok alapján nyilvántartásba vett - egyesület valamely felhasználónak engedélyt ad a felhasználásra, illetve a felhasználóval szemben díjigényt érvényesít, a felhasználó jogosult az egyesület által végzett jogkezelés szempontjából érintett valamennyi jogosult - közös jogkezelés alá tartozó - azonos műfajú műveinek vagy szomszédos jogi teljesítményeinek felhasználására is, az ezekre a művekre vagy szomszédos jogi teljesítményekre vonatkozó jogdíjak azonos feltételek alapján történő megfizetése mellett.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatók, ha a közös jogkezelést végző egyesület által végzett jogkezelés szempontjából érintett jogosult az egyesülethez intézett írásbeli nyilatkozatában előzetesen tiltakozik művei vagy szomszédos jogi teljesítményei felhasználásának közös jogkezelés körében történő engedélyezése ellen. A jogkezelő szervezet köteles a nyilatkozat szerint eljárni, ha azt több mint három hónappal a naptári év vége előtt, a következő év első napjánál nem korábbi hatállyal teszik meg. A jogosult azonban nem tiltakozhat a felhasználás ilyen módon történő engedélyezése ellen, ha a közös jogkezelést jogszabály írja elő.

92. §

(1) A 86-89. §-ok alapján nyilvántartásba vett, közös jogkezelést végző egyesület a közös jogkezelés körébe tartozó igényeket bíróság előtt saját nevében, saját igényeként érvényesíti.

(2) A közös jogkezelés útján érvényesített díjigényekkel, valamint a megfizetett vagy beszedett díjakkal a jogosultak közötti felosztásukig a 86-89.  §-ok alapján nyilvántartásba vett, közös jogkezelést végző egyesület rendelkezik.

         (3) Ha a közös jogkezelést a törvény írja elő - a mechanikai többszörözés engedélyezése (19. §) kivételével -, az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy a felhasznált művek, illetve szomszédos jogi teljesítmények védelemben részesülnek.

(4) A közös jogkezelő szervezet az általa végzett jogkezelés körében a felhasználó írásbeli kérésére - költségtérítés ellenében - írásbeli tájékoztatást ad arról, hogy a felhasználó által egyedileg megjelölt mű, illetve szomszédos jogi teljesítmény védelemben részesül-e.

(5) A közös jogkezelő szervezet a díjszabásban a felhasználásra való jogosítás feltételeként  előírhatja, hogy a felhasználó szolgáltasson adatot a felhasznált művekről, illetve szomszédos jogi teljesítményekről. E rendelkezés nyilvános előadás esetén csak az élő előadásra (24. § (2) bek. a) pont) alkalmazható.

A közös jogkezelés felügyelete

93. §

(1) A közös jogkezelési tevékenység felett - az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 17. §-ával összhangban - gyakorolt felügyelet körében a miniszter ellenőrzi, hogy a nyilvántartásba vétel feltételei a jogkezelő egyesületnél folyamatosan megvalósulnak-e, továbbá, hogy az alapszabály, a felosztási szabályzat és más belső szabályzat rendelkezései nem ütköznek-e a szerzői jogi jogszabályokba.

(2) A közös jogkezelést végző - az 86-89. §-ok alapján nyilvántartásba vett - egyesület a felügyelet ellátásához megküldi a miniszternek

a) alapszabályát;

b) szervezeti és működési szabályzatát;

c) felosztási szabályzatát;

d) azoknak a tagjainak a névsorát, akik nevük e célból történő közléséhez hozzájárultak;

e) ügyintéző és képviseleti szerve tagjainak névsorát;

f) éves beszámolóját;

g) a külföldi közös jogkezelő szervezetekkel kötött kölcsönös képviseleti szerződéseit.

(3) A miniszter a felügyelet körében - ha a nyilvántartásba vételhez szükséges feltételek hiányát vagy az (1) bekezdésben említett jogszabályok megsértését észleli -, megteszi a következő intézkedéseket:

a) írásban figyelmezteti a közös jogkezelő egyesület ügyintéző és képviseleti szervét a nyilvántartásba vétel feltételeinek, illetve a szerzői jogi jogszabályoknak megfelelő működés helyreállítására, és erre megfelelő határidőt tűz;

b) megkeresi az ügyészséget az egyesület törvényességi felügyelete körében meghozható intézkedések megtétele céljából;

c) ha az a) pontban említett határidő eredménytelenül telt el, vagy a törvényességi felügyeleti intézkedés nem jár eredménnyel, illetve nem várható tőle eredmény, törli a közös jogkezelést végző egyesületet a nyilvántartásból, és ezt a Magyar Közlönyben közzéteszi.

XIII. fejezet

A szerzői jog megsértésének következményei

Polgári jogi jogkövetkezmények

94. §

(1) A szerző jogainak megsértése esetén - az eset körülményei szerint - a következő polgári jogi igényeket támaszthatja:

a) követelheti a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását;

b) követelheti a jogsértés abbahagyását és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől;

c) követelheti, hogy a jogsértő - nyilatkozattal vagy más megfelelő módon - adjon elégtételt, és hogy szükség esetén a jogsértő részéről és költségén az elégtételnek megfelelő nyilvánosságot biztosítsanak;

d) követelheti, hogy a jogsértő szolgáltasson adatot a jogsértéssel érintett dolgok vagy szolgáltatások előállításában, forgalmazásában, illetve teljesítésében részt vevőkről, a jogsértő felhasználásra kialakított üzleti kapcsolatokról;

e) követelheti a jogsértéssel elért gazdagodás visszatérítését;

f) követelheti a sérelmes helyzet megszüntetését, a jogsértést megelőző állapot helyreállítását a jogsértő részéről vagy költségén, továbbá a kizárólag vagy elsősorban a jogsértéshez használt eszköz és anyag, valamint a jogsértéssel előállott dolog megsemmisítését, illetve jogsértő mivoltától megfosztását.

(2) A szerzői jog megsértése esetén a polgári jogi felelősség szabályai szerint kártérítés jár. Kártérítésre alap az is, ha a szerző személyhez fűződő jogait megsértik.

(3) A szerzői jog megsértése miatt indított perekben az ideiglenes intézkedést a kérelmező különös méltánylást érdemlő jogvédelméhez szükségesnek kell tekinteni, ha a kérelmező valószínűsíti, hogy a mű szerzői jogi védelem alatt áll, valamint, hogy ő a szerző, a szerző jogutóda vagy a mű olyan felhasználója, illetve a szerzői jogok közös kezelését végző olyan szervezet, amely jogosult saját nevében fellépni a jogsértéssel szemben.

(4) A (3) bekezdés nem alkalmazható, ha a szerzői jog megsértésének megkezdése óta hat hónap, illetve a kérelmezőnek a jogsértésről és a jogsértő személyéről való tudomásszerzése óta hatvan nap már eltelt.

(5) A bíróság az ideiglenes intézkedés tárgyában soron kívül, legkésőbb az ilyen intézkedés iránti kérelem előterjesztésétől számított tizenöt napon belül határoz.

(6) Ha a szerzői jog megsértése miatt indított perben az egyik fél tényállításait már elvárható mértékben valószínűsítette, a bíróság a bizonyító fél kérelmére az ellenfelet kötelezheti a birtokában lévő okirat és egyéb tárgyi bizonyíték bemutatására, valamint a szemle lehetővé tételére.

(7) A szerzői jog megsértése miatt indított perekben a bíróság az előzetes bizonyítás elrendelését biztosítékadáshoz kötheti.

Védelem a műszaki intézkedések megkerülésével szemben

95. §

(1) A szerzői jog megsértésének  következményeit kell alkalmazni minden olyan cselekményre - ideértve eszközök gyártását és forgalmazását, szolgáltatások nyújtását is -, amely jogosulatlanul teszi lehetővé vagy könnyíti meg a szerzői jog védelmére szolgáló hatásos műszaki intézkedések megkerülését, és amelynek a  műszaki intézkedés megkerülésén kívül nincs számottevő gazdasági jelentősége, illetve célja. E rendelkezés csak akkor alkalmazható, ha az említett cselekményeket végző személy tudja vagy az adott helyzetben általában  elvárható gondosság  mellett tudnia kellene, hogy a cselekmények jogosulatlanul teszik lehetővé vagy könnyítik meg a  szerzői jog védelmére szolgáló, hatásos műszaki intézkedések megkerülését.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában műszaki intézkedésnek minősül minden  eszköz, termék, alkatrész, eljárás, illetve módszer, amely arra szolgál, hogy a szerzői jog megsértését megelőzze vagy megakadályozza. A műszaki intézkedést akkor kell hatásosnak tekinteni, ha az intézkedés eredményeként a mű a felhasználó számára csak - a szerző engedélyével végzett - olyan cselekmények útján válik hozzáférhetővé, amelyek az ehhez szükséges eljárás alkalmazását vagy hozzáférési kód megadását igénylik.

A jogkezelési adatok védelme

96. §

(1) A szerzői jog megsértésének következményeit kell alkalmazni a jogkezelési adat jogosulatlan eltávolítására vagy megváltoztatására, továbbá olyan művek jogosulatlan terjesztésére, terjesztés céljából történő behozatalára, sugárzására vagy a nyilvánossághoz másként történő közvetítésére, amelyekről eltávolították vagy amelyeken megváltoztatták a jogkezelési adatot, feltéve, hogy a felsorolt cselekmények bármelyikét elkövető személy tudja vagy az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett tudnia kellene, hogy cselekményével lehetővé teszi vagy megkönnyíti a szerzői jog megsértését, vagy mást arra indít.

(2) Jogkezelési adat a jogosultaktól származó minden olyan adat, amely a művet, a szerzőt vagy a műre vonatkozó jogok más jogosultját azonosítja, vagy a felhasználás feltételeiről tájékoztat, ideértve az ilyen adatokat megjelenítő  számokat vagy jelzéseket is, feltéve, hogy az adatokat a mű példányához kapcsolják, illetve a mű nyilvánossághoz történő közvetítésével összefüggésben jelenítik meg.

A szerzői jog megsértésének vámjogi következményei

97. §

A szerzői jog megsértése esetén a szerző - külön jogszabály rendelkezései szerint - követelheti a vámhatóság intézkedését a jogsértéssel érintett vámáruk belföldi forgalomba kerülésének megakadályozására.

A szomszédos jogok megsértésének következményei

98. §

A 94-97. §-ok rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell a XI. fejezet szabályainak megsértése esetén, illetve az abban a fejezetben szabályozott jogokkal kapcsolatos műszaki intézkedések és jogkezelési adatok védelmére is.

ÖTÖDIK RÉSZ

VEGYES ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

XIV. fejezet

Járulékfizetés a védelmi idő eltelte után

99. §

(1) A szerzői jogok védelmi idejének eltelte után az eredeti képzőművészeti és iparművészeti alkotás tulajdonjogának kereskedelmi tevékenységet folytató gazdálkodó szervezet közreműködésével történő átruházásakor járulékot kell fizetni.

(2) Az eredeti képzőművészeti és iparművészeti alkotások körének meghatározására, a járulék kötelezettjére, mértékére, beszedésére, átutalására és a járulék alóli mentességre a 70. § rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell azzal az eltéréssel, hogy a közös jogkezelő szervezet a hozzá átutalt járulékot az alkotói tevékenység támogatására és az alkotóművészek szociális céljára használja fel.

(3) A közös jogkezelő szervezet a járulék címén befolyt összeget külön köteles kezelni és nyilvántartani.

(4) A közös jogkezelő szervezet a járulék felhasználásáról a nyilvánosságot évente, az 86. §-ban említett miniszter irányítása alatt működő minisztérium (országos hatáskörű szerv) hivatalos lapja útján tájékoztatja.

XV. fejezet

A szerzői jogi jogviták rendezésében közreműködő szervezetek

Szerzői jogi szakértő testület

100. §

(1) Szerzői jogi jogvitás ügyben felmerülő szakkérdésekben a bíróságok és más hatóságok szakvéleményt kérhetnek a Magyar Szabadalmi Hivatal mellett működő szakértő testülettől. A testület tagjait az igazságügy-miniszter a nemzeti kulturális örökség miniszterével egyetértésben öt éves időtartamra nevezi ki.

(2) A testület szakvéleményét három vagy öt tagú tanácsban, szótöbbséggel alakítja ki.

(3) A szerzői jogi szakértő testület felkérésre peren kívül is adhat szakvéleményt a felhasználási jog gyakorlásával kapcsolatos kérdésekben.

(4) A testület szervezetének és működésének részletes szabályait külön jogszabály állapítja meg.

Egyeztető testület

101. §

Ha a nyilvánossághoz - az eredetihez képest más szervezet közbeiktatásával - történő egyidejű változatlan továbbközvetítéssel kapcsolatban a felhasználó és a jogosultak, illetve azok közös jogkezelő szervezete között nem jön létre megállapodás a díjazásról és a felhasználás egyéb feltételeiről, bármelyik fél a 102. § alapján létrehozott egyeztető testülethez fordulhat.

102. §

(1) Az egyeztető testület megalakítására a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény II. fejezetében foglalt szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy az egyeztető testület tagjait a szerzői jogi szakértő testület (100. §) tagjai közül kell kijelölni.

(2) Az egyeztető testület a szerzői jogi szakértő testületen belül működik.

103. §

(1) Az egyeztető testület eljárásának célja, hogy a felek közötti megállapodás létrehozását elősegítse.  A testület eljárása nem érinti a 90. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezések alkalmazhatóságát.

(2) Ha a felek között nem jön létre megállapodás, az egyeztető testület javaslatot készít a megállapodás tartalmára, amelyet a felekkel írásban közöl.

(3) A javasolt megállapodást a felek kifejezetten vagy hallgatólagosan elfogadhatják. Hallgatólagos  elfogadásnak kell tekinteni, ha a megállapodási javaslatot a fél a kézbesítéstől számított három hónapon belül nem kifogásolja az egyeztető testületnél.

(4) Ha az egyeztető testület az 104. §-ban foglalt szabályok megsértésével járt el, a sérelmet szenvedett fél az egyeztető testület döntése alapján létrejött megállapodást az annak hatálybalépésétől számított három hónapon belül bíróság előtt megtámadhatja.

104. §

(1) Az egyeztető testület eljárása során a feleket egyenlő elbánásban kell részesíteni, és mindegyik félnek meg kell adni a lehetőséget, hogy álláspontját előadhassa. Az egyeztető testület a feleket az eljárásban való részvételre, eljárási cselekmények lefolytatására nem kötelezheti, kivéve, ha a felek ebben megállapodnak. Egyebekben az egyeztető testület - a (2) bekezdésben említett szabályzat keretein belül - az eljárási szabályait, valamint a díjszabását maga állapítja meg.

(2) Az egyeztető testület eljárási szabályzatát a szerzői jogi szakértő testület dolgozza ki és az igazságügy-miniszter hagyja jóvá. A jóváhagyást megelőzően be kell szerezni a Magyar Szabadalmi Hivatal felügyeletét ellátó miniszter, valamint a nemzeti kulturális örökség miniszterének véleményét.

XVI. fejezet

Záró rendelkezések

A szerzői jog más jogosultjai

105. §

(1) Ahol e törvény szerzőt említ, azon megfelelően érteni kell a szerző jogutódját, illetve a szerzői jog más jogosultját is.

(2) Ha az elhunyt személy hagyatékához szerzői jog tartozik, a közjegyző a hagyatéki eljárás megindításáról értesíti az elhunyt személy műveivel kapcsolatban érintett közös jogkezelő szervezetet. Ha nem állapítható meg, hogy melyik az érintett közös jogkezelő szervezet, vagy a művek nem tartoznak a közös jogkezelés körébe, az értesítést az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezetnek kell küldeni.

(3) A hagyatékhoz tartozó szerzői jog örökösnek történő átadásáról a közjegyző kivonatos hagyatékátadó végzés, a bíróság pedig kivonatos jogerős ítélet egy példányának megküldésével - a (2) bekezdés megfelelő alkalmazásával - értesíti az érintett közös jogkezelő szervezetet.

(4) A kivonatos hagyatékátadó végzésre, illetőleg a kivonatos ítéletre a hagyatékátadó végzésre és az ítéletre vonatkozó szabályok irányadók azzal, hogy azok csak a hagyatékhoz tartozó szerzői jog örökösnek történő átadására vonatkozó adatokat tartalmazhatják.

(5) A (3) bekezdésben említett kivonatos hagyatékátadó végzés és kivonatos ítélet a (4) bekezdésben foglaltakon kívül tartalmazza a “kivonat” minőség megjelölését, valamint azt, hogy az milyen célra használható fel.

(6) Az (5) bekezdés szerint kell eljárni akkor is, ha a végzés egyébként sem tartalmazna más rendelkezést, mint amit a (4) bekezdés előír.

(7) Az érintett közös jogkezelő szervezet köteles az örökösökről nyilvántartást vezetni, és abból a felhasználók számára a személyes adatok védelmére vonatkozó jogszabályok keretei között adatot szolgáltatni.

(8) Az (1)-(7) bekezdésben foglaltakat értelemszerűen alkalmazni kell az előadóművészekre és az előadóművészi jogokra.

A törvény hatálybalépésére vonatkozó és az átmeneti rendelkezéseket megállapító szabályok

106. §

(1) E törvény 1999. július 1-jén lép hatályba; rendelkezéseit a hatálybalépését követően megkötött felhasználási szerződésekre kell alkalmazni.

(2) A 110. § (1) és (2) bekezdésével megállapított rendelkezéseket az e törvény hatálybalépését követően indult végrehajtási eljárásokban kell alkalmazni.

107. §

(1) A 31. § rendelkezéseit alkalmazni kell olyan művekre is, amelyeknek a korábban hatályos rendelkezések szerint számított védelmi ideje az egyes iparjogvédelmi és szerzői jogi jogszabályok módosításáról szóló 1994. évi VII. törvény hatálybalépéséig már lejárt.

(2) Az előadóművészeket, a hangfelvételek előállítóit, a rádió- és televízió-szervezeteket, valamint a saját műsort vezeték útján a nyilvánossághoz átvivőket az e törvényben meghatározott jogok akkor is megilletik, ha a 84. §-ban - rájuk vonatkozóan - említett év végétől számított húsz év az 1994. évi VII. törvény hatálybalépéséig már eltelt.

(3) Ha a szerzői vagyoni jogok vagy a szerzői joggal szomszédos jogok védelmi ideje az 1994. évi VII. törvény hatálybalépését megelőzően lejárt, a lejárat és az e törvény hatálybalépése közötti időtartamban végzett felhasználás szabad felhasználásnak minősül, függetlenül attól, hogy e jogok újra védelemben részesülnek-e e törvény hatálybalépését követően.

(4) A (3) bekezdésben meghatározott felhasználás e törvény hatálybalépését  követően még további egy évig folytatható, de csak a hatálybalépéskor meglévő mértékben. A gazdasági tevékenység körében folytatott ilyen felhasználás jogát csak a jogosult gazdálkodó szervezettel vagy annak - a felhasználást folytató - szervezeti egységével együtt lehet átruházni. A törvény hatálybalépését követően is folytatott felhasználás ellenében a jogosultnak méltányos díjazás jár.

(5) A (4) bekezdésben foglalt rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell akkor is, ha a felhasználásra e törvény kihirdetésének napjáig komoly  előkészületeket  tettek, azzal, hogy ebben az esetben a felhasználást az előkészületnek az e törvény kihirdetésekor meglévő mértékéig lehet megkezdeni és folytatni.

(6) A (3) bekezdésben meghatározott időtartamban végzett átdolgozást, feldolgozást vagy fordítást úgy kell tekinteni, mintha az a szerző hozzájárulásával készült volna.

(7) A (6) bekezdésben meghatározott átdolgozás, feldolgozás és fordítás e törvény hatálybalépését követő felhasználása ellenében az alapul szolgáló  műre vonatkozó szerzői jog jogosultjának méltányos díjazás jár.

(8) A (3) és a (7) bekezdésben foglalt rendelkezések alapján járó díjazással kapcsolatos viták bírósági útra tartoznak.

(9) Az 1994. évi VII. törvény hatálybalépését megelőzően kötött felhasználási szerződés alapján a teljes védelmi időre, illetve határozatlan időre megszerzett felhasználási jog e törvény hatálybalépését követően - a felhasználási szerződésben foglalt feltételeknek megfelelően - újra megilleti a felhasználót, ha a szerzői jog vagy az azzal szomszédos jog e törvény szerint újra védelemben részesül.

108. §

A 31. § (6) bekezdésében foglalt rendelkezést akkor kell alkalmazni, ha az nem eredményezi a korábban hatályos rendelkezés szerint számított védelmi idő megrövidülését. A 31. § (6) bekezdésében foglalt rendelkezést alkalmazni kell az olyan filmalkotásra is, amelynek védelmi ideje e törvény hatálybalépésekor már eltelt. A 107. § (3)-(9) bekezdéseiben foglalt szabályok ilyen esetben is értelemszerűen irányadók, azzal, hogy az 1994. évi VII. törvény hatálybalépése helyett e törvény hatálybalépését kell érteni.

Hatályukat vesztő rendelkezések

109. §

E törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti:

a) a szerzői jogról szóló 1969. évi III. törvény, valamint az 1978. évi 27. törvényerejű rendelet, az 1994. évi VII. törvény 13-19. §-a és 29. §-a, az 1994. évi LXXII. törvény, az 1996. évi I. törvény 151. §-a és 161. §-ának e) pontja, valamint az 1997. évi XI. törvény 120. §-ának b) és c) pontja;

b) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 117. §-a (2) bekezdésének második mondata és 139. §-ának (4) bekezdése;

c) a szerzői és a szomszédos jogok közös kezeléséről szóló 146/1996. (IX. 19.) Korm. rendelet és az azt módosító 239/1997. (XII. 18.) Korm. rendelet;

d) a szerzői jogi törvény végrehajtásáról szóló 9/1969. (XII. 29.) MM rendelet, valamint az azt módosító, illetve kiegészítő 4/1978. (XII. 7.) KM rendelet, 15/1982. (IX. 20.) MM rendelet, 15/1983. (VII. 12.) MM rendelet, 18/1988. (VIII. 24.) MM rendelet, 6/1992. (IV. 8.) MKM rendelet, 12/1992. (VII. 29.) MKM rendelet 2. §-a, 8/1994. (IV. 26.) MKM rendelet 33. §-a (2) bekezdésének a) pontja, 24/1994. (XII. 28.) MKM rendelet;

e) a kiadói szerződések feltételeiről és a szerzői díjakról szóló 1/1970.  (III. 20.) MM rendelet, valamint az azt módosító 2/1980. (IX. 15.) MM rendelet, 13/1982. (X. 18.) MM rendelet, 21/1984 (XII. 28.) MM rendelet, 14/1985.    (XII. 22.) MM rendelet, 15/1987. (VIII. 9.) MM rendelet és 19/1996. (XII. 26.) MKM rendelet;

f) a színpadi művek felhasználási szerződéseinek  feltételeiről és a szerzői díjakról szóló 2/1970. (III. 20.) MM rendelet, valamint az azt módosító 7/1992. (IV. 8.) MKM rendelet;

g) a zeneművek megírására és az első nyilvános előadására vonatkozó szerződésekről szóló 3/1970. (III. 20.) MM rendelet;

h) a Magyar Rádió és Televízió felhasználási szerződéseinek feltételeiről és a szerzők  díjazásáról szóló 5/1970. (VI. 12.) MM rendelet, valamint az azt módosító 15/1985. (XII. 28.) MM rendelet, 16/1988. (VIII. 11.) MM rendelet, 13/1992. (VIII. 26.) MKM rendelet és 23/1994. (XII. 26.) MKM rendelet;

i) az egyes felhasználási szerződések díjazására vonatkozó rendelkezések módosításáról szóló 4/1988. (II. 12.) MM rendelet;

j) az alkalmazott grafikai művek felhasználási szerződéseinek feltételeiről és a szerzői díjakról szóló 6/1970. (VI. 24.) MM rendelet;

k) a kisplasztika, érem és plakett felhasználására vonatkozó szerződések feltételeiről és a szerzők díjáról szóló 7/1970. (VI. 24.) MM rendelet;

l) a művészi fényképek felhasználási szerződéseinek feltételeiről és a szerzői díjakról szóló 8/1970. (VI. 24.) MM rendelet;

m) az iparművészeti és az ipari tervezőművészi alkotások felhasználási szerződéseinek feltételeiről és a szerzői díjáról szóló 9/1970. (VI. 25.) MM rendelet, valamint az azt módosító 14/1989. (V. 13.) MM rendelet;

n) a képgrafikai alkotások felhasználási szerződéseinek feltételeiről és a szerzői díjakról szóló 10/1970. (VI. 25.) MM rendelet;

o) a képzőművészet, az iparművészet egyes kérdéseinek szabályozásáról szóló 83/1982. (XII. 29.) MT rendelet végrehajtásáról szóló 16/1982. (XII. 29.) MM rendelet 11. §-ának 4-9. - számmal nem jelölt - bekezdései;

p) a megfilmesítési szerződések feltételeiről és a szerzők díjazásáról szóló 12/1970. (VI. 30.) MM rendelet, valamint az azt módosító 2/1983. (III. 23.) MM rendelet;

r) a zeneművek kiadására vonatkozó szerződések feltételeiről, a zenekiadással kapcsolatos egyéb szerződésekről, valamint a szerzői és más tevékenység díjáról szóló 6/1972. (VIII. 19.) MM rendelet.

Módosuló rendelkezések

110. §

(1) A  bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) a következő alcímmel és 184/A. §-sal egészül ki:

“Szellemi tulajdonjogok megsértése miatt indított perben hozott határozat végrehajtása

184/A. § (1) Ha a meghatározott cselekmény végrehajtása szabadalombitorlás, használati mintaoltalom bitorlása, mikroelektronikai félvezető termék topográfiájára vonatkozó oltalom bitorlása, védjegybitorlás, ipari mintaoltalom megsértése, a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmára vonatkozó rendelkezések vagy szerzői jog megsértése miatt indított perben hozott határozat végrehajtására irányul, a bíróság a végrehajtandó okiratban a kötelezettet három napos határidővel hívja fel az önkéntes teljesítésre. Amennyiben a meghatározott cselekmény ingóság átadása, kiadása, a kötelezettet azonnali teljesítésre hívja fel a bíróság.

(2) A végrehajtó a végrehajtható okiratot - megérkezése után - haladéktalanul megküldi a végrehajtást kérőnek, egyben felhívja őt a végrehajtási eljárás költségeinek haladéktalanul történő előlegezésére. Ideiglenes intézkedés végrehajtása esetén a végrehajtót eljárása kezdetén előlegként a teljes munkadíjnak és a várhatóan felmerülő készkiadásnak, illetőleg költségátalánynak megfelelő összeg illeti meg.

(3) A végrehajtó az előleg beérkezését követően a helyszínen haladéktalanul kézbesíti a végrehajtható okiratot a kötelezettnek és felhívja őt a teljesítésre. Amennyiben a végrehajtó felhívására a kötelezett azonnal nem teljesít, a teljesítési határidő lejártakor a végrehajtó a helyszínen ellenőrzi a teljesítés megtörténtét.

(4) A teljesítés elmaradása esetén a végrehajtó a helyszíni ellenőrzésről készített jegyzőkönyvet haladéktalanul beterjeszti a végrehajtást foganatosító bírósághoz, mely a végrehajtás módjáról a 174-177. §-oknak megfelelően és soron kívül határoz.

(5) Az (1) bekezdésben meghatározott perekben hozott határozat végrehajtása során a bíróság a 174. § c) pontja alapján a kötelezettel szemben 500 000 Ft-ig terjedő pénzbírságot szabhat ki. A pénzbírság összege meg nem fizetés esetén a teljesítési határidő lejártának napjától a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeres összegének megfelelő összeggel emelkedik.

(6) Ha az e címben szabályozott végrehajtás meghatározott ingóság átadására, kiadására vagy lefoglalására irányul, a végrehajtó a végrehajtható okirat kézbesítésekor az ingóságot lefoglalja és intézkedik a határozatban megjelölt személyhez történő szállítása iránt. Ha a kötelezett az ingóság átadását, kiadását megtagadja vagy a foglalást megakadályozza,  a végrehajtó a rendőrség közvetlen közreműködésének igénybevételével foganatosítja a végrehajtást.

(7) Ha a bíróság a lefoglalt eszközöknek és anyagoknak a bírósági végrehajtás szabályai szerinti értékesítését írja elő, azt a végrehajtó az ingóárverésre irányadó szabályok szerint foganatosítja azzal, hogy nincs helye a 135. § (1)-(2) bekezdésében szabályozott, az ingóság kötelezett részére történő visszaadásának.

(8) Ha az (1) bekezdésben foglalt perben hozott határozat kizárólag pénzfizetésre kötelezést tartalmaz, a határozat végrehajtása a pénzkövetelés végrehajtására vonatkozó szabályok szerint történik.”

(2) A Vht. 190. §-ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

“(4) A végrehajtó a biztosítási  intézkedést elrendelő végzés kézhezvétele után haladéktalanul felhívja a végrehajtást kérőt az előleg rövid határidő alatt történő megfizetésére, a díjelőleg beérkezése után a biztosítási intézkedés végrehajtását haladéktalanul megkezdi. Biztosítási intézkedés végrehajtása esetén a végrehajtót eljárása kezdetén előlegként a teljes munkadíjnak és a várhatóan felmerülő készkiadásnak, illetőleg költségátalánynak megfelelő összeg illeti meg.”

(3) A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 75. §-ának (7) bekezdése a következő második mondattal egészül ki:

“E rendelkezés nem érinti - a Magyar Rádiót, a Magyar Televíziót és a Duna Televíziót megillető szomszédos jogi jogosultságok kivételével - a szerzői jogi jogszabályok alkalmazását.”

(4) A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 78. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki:

“(7) A 117. § (1) bekezdésében meghatározott műsorszolgáltatások esetében az üzemben tartó helyett az Alap kezelője az Alapból fizeti meg a szerzői jogi jogszabályok alapján járó díjazást.”

Felhatalmazások

111. §

(1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a reprográfiára szolgáló készülékek körét rendelettel meghatározza.

(2) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendelettel megállapítsa a szerzői jogi szakértő testület szervezetének és működésének részletes szabályait.

(3) Felhatalmazást kap a nemzeti kulturális örökség minisztere, hogy a szerzői és a szomszédos jogok közös kezelését végző egyesületekről vezetett nyilvántartásra vonatkozó részletes szabályokat rendelettel megállapítsa.

Az Európai Közösségek jogszabályaihoz való közelítés

112. §

E törvény a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás tárgykörében, a megállapodást kihirdető 1994. évi I. törvény 3. §-ával összhangban az Európai Közösségek következő jogszabályaival összeegyeztethető szabályozást tartalmaz:

a) a  Tanács 91/250/EGK irányelve a számítógépi programok jogi védelméről;

b) a Tanács 92/100/EGK irányelve a bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról, valamint a szellemi tulajdon területén a szerzői joghoz kapcsolódó bizonyos jogokról;

c) a Tanács 93/83/EGK irányelve a műholdas műsorsugárzásra és a vezeték útján történő továbbközvetítésre alkalmazandó szerzői jogra és a szerzői joggal kapcsolatos jogokra vonatkozó egyes szabályok összehangolásáról;

d) a Tanács 93/98/EGK irányelve a szerzői jog és bizonyos kapcsolódó jogok védelmi idejének összehangolásáról;

e) az Európai Parlament és a Tanács 96/9/EK irányelve az adatbázisok jogi védelméről.

Indokolás

a szerzői jogról szóló törvényjavaslathoz

ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS

I.

1. A szerzői jog a széles értelemben vett polgári joghoz tartozik. A szerzői jogi szabályozás vagyoni és személyi viszonyokat rendez. Sajátosságai, számos különleges funkciója következtében mindazonáltal az idők során önálló, elkülönült jogterületté alakult mind nemzetközileg, mind hazai jogrendünkben. A szerzői jogi védelem abszolút szerkezetű, negatív tartalmú kötelezettséget állító jogviszony, amely jellegében hasonló a tulajdonviszonyhoz. Tárgya azonban szellemi alkotás, ami a szerző személyiségéhez kötődő jogosultságok elismerését és oltalmazását is igényli.

A szerzői vagyoni jogok is részesednek abból az alkotmányos védelemből, amely a 17/1992. (III. 30.) AB határozat értelmében az Alkotmánynak a tulajdonjogot oltalmazó rendelkezéseiből következik. Ezt az 1338/B/1992. AB határozat III. része a szabadalmi jogokra vonatkozóan már megállapította; nincs semmilyen indok arra, hogy a szabadalmi jogokra már elismert alkotmányos védelemből a szerzői vagyoni jogokat kizárjuk. E vagyoni jogok védelmének biztosítása állami feladat.

Másfelől alaposnak látszik az a feltevés, hogy az Alkotmány 54. §-ának (1) bekezdése alapján a szerző személyhez fűződő jogainak védelme az általános személyiségi jognak is részét képezi, az emberi méltóság védelmének sajátos vonzataként jelenik meg. Ennek alátámasztására hivatkozni lehet a Polgári Törvénykönyvben alkalmazott szerkezeti megoldásra: a személyhez és a szellemi alkotáshoz fűződő jogok együttes, egy fejezetben történő szabályozására.

A szerzői jogok – vagy legalábbis a szerzői jogi védelem iránti igény – alapjogi minősítésének irányába mutat az is, hogy a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogokról az ENSZ-ben elfogadott Nemzetközi Egyezségokmány (kihirdette: az 1976. évi 9. törvényerejű rendelet) 15. cikke megköveteli a részes államoktól annak a mindenkit megillető jognak az elismerését, hogy minden olyan tudományos, irodalmi vagy művészeti alkotás tekintetében, melynek szerzője, erkölcsi és anyagi érdekei védelemben részesüljenek.

2. A szerzői jogi szabályozás egyik alapvető célja a szellemi alkotás ösztönzése. Ennek jegyében ismer el személyhez fűződő és vagyoni jogokat a szerző javára. Ezáltal járul hozzá a nemzeti, az európai és az egyetemes kultúra értékeinek megbecsüléséhez, megóvásához. A szerzői jogi szabályozásnak ugyanakkor a magán- és a közérdek kényes egyensúlyát is meg kell teremtenie, illetve fenn kell tartania. Egyensúlyra van szükség a szerzők és más jogosultak, valamint a felhasználók és a széles közönség érdekei között. A szerzői jogi törvényhozásnak ki kell elégítenie az oktatás, a művelődés, a tudományos kutatás és a szabad információhoz jutás jogos igényeit is. A jogi szabályozásnak lépést kell tartania a technikai fejlődéssel és gondoskodnia kell a jogosultságok széleskörű, hatékony érvényesítésének intézményi és eljárási feltételeiről is.

3. A törvényjavaslat az előzőekre figyelemmel a következő vezérlő elvek alapján készült:

a) Fenn kell tartani szerzői jogi szabályozásunknak a már vállalt nemzetközi kötelezettségekkel való összhangját. Az Európai Közösség szerzői jogi irányelveiben előírtakkal célszerű a lehető legnagyobb mértékben összeegyeztetni hazai jogszabályainkat. Meg kell teremteni a Szellemi Tulajdon Világszervezete keretében létrejött Szerzői Jogi Szerződés, valamint az előadásokról és a hangfelvételekről szóló Szerződés Magyarország részéről történő megerősítésének belső jogi feltételeit.

b) Hosszabb távon is megfelelő választ kell adni azokra a kihívásokra, amelyeket a technikai fejlődés támaszt - elsősorban a digitális technika és a távközlés korszerű módszereinek terjedése folytán - a szerzői joggal szemben.

c) A jelentősen megváltozott hazai gazdasági és társadalmi helyzethez kell igazítani a szabályozást annak érdekében, hogy az egyensúlyt teremtsen és tartson fenn a szerzők és más jogosultak, valamint a felhasználók és a széles közönség érdekei között, biztosítva az oktatás, a művelődés, a tudományos kutatás és a szabad információhoz jutás szempontjainak megfelelő érvényesülését is. Meg kell őrizni a szerzői jognak a szellemi alkotás ösztönzésében, illetve a nemzeti és az egyetemes kultúra értékeinek megóvásában betöltött szerepét. Mindezek érdekében az új szabályozást világos elvi és elméleti alapokról indulva, de a gyakorlatiasság, a működőképesség és a hatékonyság szempontjainak elsőbbséget adva célszerű kialakítani, számot vetve a szerzői jognak a gazdaságban, a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban betöltött - egyre növekvő - szerepével.

d) Gondoskodni kell a szerzői jog megfelelő és minél szélesebb körű érvényesüléséről, az egyedileg nem gyakorolható szerzői és szomszédos jogok közös kezelésének fenntartásával, illetve megerősítésével, valamint a jogsértésekkel szembeni fellépés hatékonyságának fokozásával.

4. A műszaki fejlődés szerzői jogot megtermékenyítő, azt továbblépésre ösztönző hatása közismert. Az érdekviszonyokat átrendező új műszaki megoldásokat már a könyvnyomtatás XV. századi feltalálása óta a szerzői “privilégiumok” bírói átértelmezése, majd a jogszabállyal adott szerzői jogok kiterjesztése, adaptálása követte. A szerzői alkotások az oktatás és a tudomány mellett jelen vannak az iparban, a kereskedelemben is (gondoljunk csak a számítógépi programokra és az elektronikus adatbázisokra), de a legnagyobb felhasználási terület mégis a szórakoztató ipar. A magyarországi társadalmi, gazdasági fejlődés következtében a műszaki fejlődés eredményei a fejlett ipari államokkal egy időben érik el a magyar szórakoztató ipart is és legújabban a műsorterjesztést, a vezetékes és vezeték nélküli műsorszétosztást is. A fejlődés ütemére jellemző, hogy a személyi számítógépek generációi ma már félévente váltják egymást és a mikroprocesszorok sebessége tíz év múlva a mainak tízszerese lesz.

Mintegy húsz évvel ezelőtt az elektronikus és fotomechanikus másolási technika (magnetofon, képmagnó, xerox) tette a legnagyobb hatást a szerzői jogra. Most a szórakoztató ipart - de az élet csaknem valamennyi területét - elérte a digitális számítógépes technika, vagyis a hangok, képek, jelek bináris számjegyekkel való elektronikus rögzítése, számítógépes tárolása, és ezeknek a digitális jeleknek a valósággal egyező, vagyis analóg jelekké, hangokká, képekké való visszaalakítása.

Ennek a digitális technikának a megjelenési formái elsősorban a számítógépi programok, amelyek maguk is többnyire egyéni eredeti gondolatkifejezések, tehát szerzői művek. Egyes programokkal további szerzői alkotások - pl. zeneművek, mérnöki tervek - is létrehozhatók. A számítógépi programok elektronikus adattárak kezelésére is alkalmasak. Az elektronikus adattárak a felépítésük, a bennük alkalmazott elrendezési elvek folytán szintén elérhetik a szerzői (gyűjteményes) mű színvonalát, de a bennük összegyűjtött adattömeg ettől függetlenül önmagában is nagy gazdasági értéket képviselhet.

A digitális technika olyan új, összetett műtípus, a multimédia mű létrehozását is lehetővé tette, amely az ilyen módon rögzített, írott, hangi, képi, mozgóképi művek, műrészletek százait kapcsolja egybe. A fő jellemzője az úgynevezett interaktivitás, vagyis az, hogy a mű egyes részeit a műélvező - a számítógépi programokhoz hasonlóan - tetszőleges sorrendben, időtartamban érzékelheti, “hívhatja le”, ezzel a műben kifejezett cselekménybe, eseményekbe való beavatkozás illúzióját is keltve.

Egyre többféle olyan hang- és képhordozó jelenik meg a piacon, amely a képeket és a hangokat - lézersugárral leolvasható - digitális formában hordozza. Ezek a hordozók végtelen számú, azonos minőségű, olcsó másolat készítését teszik lehetővé. A gyors, olcsó és minőségromlás nélküli másolhatóság egyébként ugyanígy jellemző a számítógépi programokra és az elektronikus adattárakra is.

A digitális technika a műsorszolgáltatásban és a műsorelosztásban főleg a műholdas sugárzásra és a vezetékes műközvetítésre van nagy hatással. A digitális kompresszió és az optikai vezetékek egy-egy háztartáshoz 100-150 különféle program eljuttatását is lehetővé teszik. Ez a technika az elektromágneses sugárzással való műsorszolgáltatásban is a párhuzamos műsorok megsokszorozódásához, a tematikus rádióadások számának növekedéséhez, a minőség javításához vezet. Ehhez kapcsolódik a műszakilag teljesen ellenőrizhető “közvetlenül számlázható” vezetékes előfizetéses rendszerek elterjedése.

A digitálisan tárolt, terjesztett művek követésének, kódolásának, elzárásának módjait egyéb - pl. a példányonkénti, vezetékes vagy számítógépi - tárolás, terjesztés tekintetében is kidolgozták, alkalmazzák.

A szerzői jogot - ideértve az előadóművészeknek, a hangfelvétel-előállítóknak és maguknak a műsorszolgáltatóknak a jogait is - érintő műszaki fejlődés leglátványosabb színtere a számítógépes világhálózat, az Internet. A műszaki fejlődés egyik döntő láncszeme itt a megnövekedett tárolókapacitású számítógép, amely ma már teljes szövegű irodalmi, valamint egész zenei és audiovizuális művek ezreinek tárolására képes. Az írott szövegek automatikus bevitele az ún. grafikus scanning módszerrel történhet. A másik elem a koaxiális széles sávú és az üvegszálkábel, amely az új számítógépes adatsűrítő technológia révén hihetetlen mennyiségű adat jó minőségű, gyors továbbítására képes. A harmadik az adattárral és az új típusú vezetékkel összekapcsolódó elem a fejlett személyi számítógép, programjaival együtt. Ezekről egyszerűen elérhető a távoli, központi elektronikus adattár és annak programjaival lehetséges az együttműködés is (interaktív üzemmód). A magánháztartásban lévő személyi számítógép képernyőjére, sőt, memóriájába a központból “lehívható” az adat, illetve a mű, amely még műhordozón is reprodukálható. Már gyakorlatilag létrejött az a nemzetközi számítógépi hálózat, amely az ilyen adattárak és személyi számítógépek millióit kapcsolja egybe, egyes becslések szerint 50-100 millió háztartást kötve így össze.

A szerzői vagyoni jog lényege a szerző vagy a tőle jogot kapó felhasználó azon kizárólagos joga, hogy a mű mindenféle felhasználását ellenőrizze, az egymásra épülő felhasználásokhoz engedélyt adhasson és ennek fejében jogdíjhoz jusson. A szerzői jog célja egyrészt az alkotásra, innovációra való ösztönzés, másrészt a kulturális és bizonyos ipari befektetések védelme. Így érthető, hogy az előzőekben ismertetett műszaki fejlődés - a művek szinte korlátlan, olcsó többszörözése, valamint műpéldányokban vagy nem anyagi formában való gyors terjesztése - hatalmas kihívás a magyar szerzői jog számára is. Ez a kihívás nemzetgazdasági jelentőségű; kulturális (műveket, műsorokat létrehozó) vállalkozásokat, befektetéseket is érint amellett, hogy döntő hatással lehet a magyar tudomány és kultúra fejlődésére.

Bár hatályos jogunk sok területen már jó válaszokat adott (pl. a számítógépi programok szerzői jogi védelmének alapvető szabályaival), nem csekély a még nyitott kérdések, megoldásra váró problémák száma sem. Ezekről a részletes indokolásban lesz szó az egyes szabályozási újdonságokkal összefüggésben.

5. Hatályos szerzői jogunk viszonylag kedvező gazdaságpolitikai “csillagzat” alatt keletkezett és erős nemzetközi beágyazottságú. Mégis a központi gazdaság- és politikai irányítás rendszere, amely 1970 és 1990 között működésének színtere volt, kétségtelenül nyomot hagyott rajta.

Adottság volt a központi devizagazdálkodás, a művek megrendelőinek, felhasználóinak, terjesztőinek állami monopolhelyzete. Csak egy-egy rádió és televízió, zeneműkiadó, hangfelvétel-előállító, filmforgalmazó, területi kizárólagossággal szervezett moziüzemi vállalat, könyvterjesztő, tucatnyi külön profilú könyvkiadó, gyakorlatilag két-három filmgyártó, koncertszervező működött. Még a zenét széles körben felhasználó állami és szövetkezeti vendéglátóipar is területi hierarchiában szervezett volt. Ilyen körülmények között a szerzőtől megszerzett előadási, kiadói jogok nem váltak a vagyoni forgalom tárgyaivá, hanem a műveket mindig maga a jogszerző használta fel államilag meghatározott feladatait teljesítve.

Egyes területek (pl. a filmgyártás és a könyvkiadás) - rendszeresen és közvetlenül - jelentős állami támogatást kaptak.

Mindez a művek közönséghez juttatásában állami preferenciák, tiltások, cenzúra gyakorlásához is vezetett. A képzőművészeti és iparművészeti műbírálat és a külföldi felhasználókkal való szerződéskötés is központosított volt, a jogdíjak rögzítése a jövedelemszabályozást (jövedelemkorlátozást) is célozta.

A szerzői jogszabályok is tükrözték, hogy a műértékesítés egy csatornás volt, és hogy a művek közönséghez közvetítői, az előadóművészek jórészt munkaviszonyban, munkavállalóként léptek fel. Az állami szervezeteknek sokszor a szerzői jogban is előnyösebb helyzetet biztosítottak pl. a szabad felhasználás körében. Ugyanakkor a hatályos jog fontos ellensúlyokat is tartalmazott az állami monopóliumok túlsúlyával szemben: a szerződéses szabályok szerint a szerző hátrányára nem lehetett (és ma sem lehet) eltérni a törvény olyan szabályától, amely a szerző érdekének védelmét szolgálja. A hatályos törvényben és a túl részletes miniszteri rendeletekben több ilyen kötelező szabály is található. A bírói gyakorlat az elmúlt húsz évben következetesen “szerzőpárti” volt. Azoknál a műveknél, amelyek megjelenhettek, elhangozhattak, mindez végső soron a szerzői jogi szabályok kellő érvényesüléséhez, magas szintű jogkövetéshez vezetett.

Az 1980-as évektől kezdve a kulturális iparban is “fellazult” a központi irányítás, aminek jellegzetes példája az eleinte a tanácsoknál (önkormányzatoknál) kialakuló helyi, vezetékes műsorelosztó hálózatok sokasága volt. 1989-90-től a szerzői jog szempontjából ellentmondásos gazdasági és társadalmi folyamatok indultak meg.

A kulturális piac - a gyártás is, a felhasználás is - sokszereplőssé vált. Gyakorlatilag bármely mű megjelenhetett, és ez látszott is a megjelent művek nagy számán. A gyártó, felhasználó vállalkozások azonban sokszor jogi, művészeti szakismeret nélkül - és ami a jogdíjak megfizetése szempontjából ugyanilyen súlyos - igen rövid ideig működtek, működnek. A verseny a kulturális piacon gyakran tisztességtelen eszközökkel is folyik. A szerzői jogi jogkövetés foka igen alacsony. Okai között említhető pl., hogy a nagy “szocialista gazdálkodó szervezetek” helyébe lépő kis, magántulajdonú műfelhasználó vállalkozások érzékenyebbek a költségekre, és a döntéshozók önérdeke is nagyobb. A szerzői jogi jogtudat társadalmi méretekben is gyengül. Megnövekedtek a kis- és középvállalatokat nyomasztó közterhek is. A bírósági végrehajtás hatékonysága visszaesett. Röviden szólva: a megjelent, felhasznált művek szerzői a korábbiakhoz képest rosszabb helyzetbe kerültek, méghozzá gyakran nemcsak vagyoni, hanem személyhez fűződő jogaik tekintetében is.

A megrendelői-felhasználói-terjesztői állami támogatások helyébe a köz- és magánalapítványi mecenatúra lépett, amely rendszer szintén nem jelentett feltétlenül biztosítékot a személyes és politikai ízlés elfogultságaival szemben.

A magyar gazdasági környezet újabb markáns jelensége a kulturális ipar koncentrálódása, vagyis az, hogy a vertikálisan elszigetelt állami monopóliumok helyébe egy átmenetinek nevezhető időszak után egyre inkább az egyes felhasználási módok tekintetében vertikálisan is összeszerveződő nemzetközi monopóliumok lépnek. Így például a világon a hangfelvétel-kiadás 89,5 %-a hat nagy konszern kezében van, amelyekhez zeneműkiadók, filmstúdiók, televízió-hálózatok is kapcsolódnak. (Magyarországon a részesedésük jelenleg mintegy 70%.) Ezt egészíti ki az általános indokolás e részének 4. pontjában bemutatott számítógépi hálózatokban és a távközlésben is kialakuló részesedés. A médiakonszernek - amelyeknek központja angolszász jogterületen van - az angol-amerikai gyakorlatot kívánják folytatni az európai kontinensen, így a magyar piacon is: a szerzői és az előadóművészi jogok egy összegért minden felhasználási módra, örök időkre való felvásárlását.

A kulturális piac szereplőinek összeolvadása a kívülálló - a szerző és az előadóművész - számára megnehezíti a jogdíjfizetés ellenőrzését. A felhasználónak jogtulajdonossá válása belülről gyengítheti, csökkentheti a szerzői és előadóművészi jogdíjak szintjét. A szerző a felhasználói monopóliumokkal szemben gyengébb, mint valaha.

A nemzetközi felhasználók megjelenésének a nemzeti kultúrák fennmaradása szempontjából is vannak veszélyei. A szerzői jog egyik célja a kultúrák sokféleségének megőrzése, a sajátos nemzeti kultúra és oktatás védelme. A szerző soha nem nemzetközi, hanem nyelve, kultúrája, hagyományai miatt mindig nemzeti. Védelme a belföldi kulturális ipar, vagyis munkahelyek, tőkebefektetések védelmét is jelenti. Az egyes országok szerzői jogára tartozik, hogy az oktatásnak és általában a nagyközönségnek az illető ország sajátosságaira is figyelemmel szabad hozzáférést biztosítson a művekhez. Ezzel szemben a nemzetközi konszernek az egyszer már létrehozott egynemű, egynyelvű kulturális termékek tömeges többszörözésében, ismételt eladásában érdekeltek - lehetőleg az egész világon, egyszerre.

A szerzői jog eddigi rendszerét aláássa, hogy a szerzők és az előadóművészek jelentős része kényszerből “vállalkozóvá” vált. A szerzői jog egész Európában abból indul ki, hogy a mű, az előadóművészi teljesítmény eredeti tulajdonosa általában független alkotó személy, nem pedig az egészen más jellegű, pénzügyi, adózási szabályok alá eső vállalkozó. Ellentmondásos jelenség a szerzői jogi jövedelemnek - az alkotók mai gazdasági helyzetében igencsak szükséges - adójogi preferenciája és a társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség alóli mentessége is. Emiatt ugyanis természetes törekvések jelentkeznek a szerzői jog határainak kiterjesztésére, ami a védelmi rendszer elveinek devalválódásához vezethet.

Az 1990-es évek elején megszűntek a devizagazdálkodási és a nemzetközi szerződéskötési kényszerpályák, az egyedi felhasználási szerződések jogdíjtarifái az infláció miatt értelmüket vesztett alsó díjhatárokká váltak. A szabályozás kötöttségei, indokolatlan tilalmai viszont egyre érezhetőbben gátolták a hazai felhasználói oldal, a nemzeti kulturális ipar (pl. a könyvkiadás) megerősödését, ami - a szabályozás eredeti céljával éppen ellentétesen - fokozta a szerzők és az előadóművészek kiszolgáltatottságát, a multinacionális monopóliumok piaci uralmát.

Szerzői jogunk újraszabályozásának hozzá kell járulnia az előzőekben vázolt, gazdasági gyökerű feszültségek feloldásához is.  A törvényjavaslat számos rendelkezése kifejezetten ezt célozza.

II.

         1. A magyar szerzői jog évszázados hagyományai, a hazai jogfejlődés tapasztalatai nem hagyhatók figyelmen kívül az új szabályozás kialakításakor. A nemzetközi jogegységesítési és az európai jogharmonizációs követelmények érvényesítése nemhogy nem zárja ki a hazai szerzői jogi hagyomány tiszteletben tartását, hanem éppenséggel szükségessé teszi a nemzetközi egyezményekkel és az európai közösségi irányelvekkel összehangolt szabályozás minél szervesebb illeszkedését a magyar jogrendszerhez és jogfejlődéshez. Szerzői jogunk értékeit ezért harmonizációs kötelezettségeink teljesítése érdekében nem kell és nem is szabadna félretennünk. A magyar szerzői jog tehát csupán reformra szorul, olyan megújulásra, amely fenntartja a hazai szabályozás kontinuitását, amely az eddigi értékeket megőrizve haladja meg a korábbi szabályozást.

2. A magyar szerzői jog történetét sikeres és sikertelen kodifikációs kísérletek egyaránt jellemzik. Az elvetélt tervezetek elfogadása sem a javaslatok színvonalasságán múlott, hanem a történelmi körülmények alakulásán.

Szemere Bertalannak az 1844. évi országgyűléshez beterjesztett törvényjavaslata a királyi szentesítés elmaradása miatt nem emelkedett törvényerőre. A császári pátensek és rendeletek korát követően, a kiegyezés után a Magyar Írók és Művészek Társasága állt elő – ismét csak eredménytelen – szabályozási javaslattal. A Kereskedelmi Törvénykönyv, az 1875. évi XXXVII. törvény azonban már külön fejezetet szentelt a kiadói ügylet szabályozásának.

Az első magyar szerzői jogi törvény – az 1884. évi XVI. törvény – Arany László kezdeményezését követően Apáthy István előterjesztése alapján született meg. A törvény korszerű, a polgári viszonyokhoz igazodó kodifikációt valósított meg, a szellemi tulajdon máig meg nem haladott elméleti alapjáról kiindulva.

A magyar szerzői jog későbbi újrakodifikálását azt tette szükségessé, hogy megteremtődjenek a Berni Uniós Egyezményhez történő csatlakozás belső jogi feltételei. Az 1921. évi LIV. törvény összhangba hozta szerzői jogunkat az egyezmény akkori szövegével, valamint a technikai fejlődés eredményeihez is hozzáigazította szabályozásunkat.

A polgári szerzői jog korszerűsítésére tett utolsó kísérlet Balás P. Elemér nevéhez köthető; 1934-ben készült törvényjavaslatát 1947-ben adták ki, a politikai változások miatt azonban e javaslatból már nem válhatott törvény.

A polgári korszak szerzői jogának fejlődését a szellemi tulajdon koncepciója, a szerzői jog tulajdonhoz hasonló, vagyoni értékű jognak való minősítése uralta, ami megfelelt a piacgazdaság, a kereskedelem körülményeinek és igényeinek. A szerzők személyhez fűződő jogainak fokozatos elismerése is megkezdődött, e jogok védelme azonban sem az elméletben, sem a gyakorlatban nem vált a szerzői jogi felfogás központi elemévé. Erre – paradox módon, az akkori ideológia különös hatásaként – csak a tervgazdálkodás és az egypártrendszer idején került sor.

3. Hatályos szerzői jogi törvényünk (a szerzői jogról szóló 1969. évi III. törvény, a továbbiakban: Szjt.) - mely harmadik a sorban az 1884. évi XVI. és az 1921. évi LIV. törvénycikket követően - annak ellenére figyelemre méltó kodifikációs teljesítmény volt és maradt, hogy magán viselte annak a kornak a jegyeit, amelyben fogant. Az akkori gazdaságpolitikai iránynak köszönhetően nem kellett szakítani a szerzői jog alapelveivel és hagyományaival, a szabályozás nem távolította el véglegesen a szerzői jogot társadalmi és gazdasági rendeltetésétől. (Szerencsére nem annyira a szabályozást, mint inkább csak az elméletet hatotta át az az ideológiai megfontolásokból is táplálkozó dogmatikus felfogás, amely a szerzői jog személyhez kötődő elemeinek túlhangsúlyozásával éppen a szerzők vagyoni érdekeinek érvényesülése ellen hatott.) Talán ennek is köszönhető, hogy az Szjt. - igaz, számos módosítással - a mai napig lépést tudott tartani a nemzetközi jogfejlődéssel és a technika újabb és újabb eredményeivel éppúgy, mint a gyökeresen megváltozó politikai és gazdasági körülményekkel.

A magyar szerzői jog az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején a világ és Európa jogfejlődésének élvonalában haladt: szerzői jogunk elsők között ismerte el a szoftver szerzői jogi védelmét, rendelkezett az üres kazetták után fizetendő jogdíjról, rendezte az ún. kábeltelevíziózással kapcsolatos szerzői jogi kérdéseket. Nagy előrelépésnek számított a követő jog és a fizető közkincs szabályozása is.

Az 1980-as évek második felében bekövetkezett átmeneti megtorpanás után újabb jelentős változásokat az 1993 és 1998 közötti időszak hozott.

a) A jogsértésekkel szembeni fellépés szempontjából nagy jelentőségű volt a Büntető Törvénykönyv 1993. évi módosítása, amely bűncselekménynek minősítette a szerzői és a szomszédos jogok megsértését (ld. a Btk.-nak az 1993. évi XVII. törvény 72. §-ával megállapított 329/A. §-át).

b) Az egyes iparjogvédelmi és szerzői jogi jogszabályok módosításáról szóló 1994. évi VII. törvény a nemzetközi és a jogharmonizációs követelményeknek megfelelően átfogóan újraszabályozta a szerzői joggal szomszédos - vagyis az előadóművészeket, a hangfelvétel-előállítókat, valamint a rádió- és a televízió-szervezeteket megillető - jogok védelmét. Emellett a törvény a szerzői vagyoni jogok védelmi idejét a szerző halálától számított ötven évről hetven évre, a szomszédos jogok védelmi idejét pedig húsz évről ötven évre emelte fel. Ezenkívül a törvény a számítógépi programok, a filmalkotások és a hangfelvételen szereplő művek példányainak haszonkölcsönbe adását kivonta a szabad felhasználás köréből, továbbá a hangfelvétel forgalomba hozott példányainak haszonkölcsönbe adásához és bérbeadásához - a szerző hozzájárulásán kívül - megkövetelte a hangfelvétel-előállító és az előadóművész hozzájárulását. Fontos előrelépés volt az is, hogy az Szjt. 1994. évi módosítása megszüntette a rádiónak és a televíziónak a már nyilvánosságra hozott mű változatlan formában történő sugárzására és a nyilvános előadás közvetítésére adott törvényi engedélyt, és ezzel kapcsolatban korszerűsítette a sugárzási szerződésre vonatkozó szabályokat.

c) Az Szjt. részleges módosítását hajtotta végre az 1994. évi LXXII. törvény. Az Alkotmánybíróság 14/1994. (II. 10.) AB határozata nyomán rendeleti szint helyett törvényben szabályozta a képző- és iparművészeti szempontból fontos “követő jog” (droit de suite) és “fizető közkincs” (domaine public payant) jogintézményeit (Szjt. 46/A. §, 54/A. §).

d) A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény szintén módosította az Szjt.-t, továbbá maga is tartalmaz szerzői jogi szempontból fontos rendelkezéseket.

e) A szerzői és a szomszédos jogok közös kezeléséről szóló - módosított - 146/1996. (IX. 19.) Korm. rendelet átfogóan és korszerűen szabályozta az egyedileg nem gyakorolható szerzői és szomszédos jogok közös kezelését, valamint meghatározta a Szerzői Jogvédő Hivatal mint állami költségvetési szerv megszüntetésével és jogutódlásával kapcsolatos - a jogkezelő tevékenység folyamatosságának fenntartását célzó - átmeneti rendelkezéseket. A kormányrendelet végrehajtására született az 5/1997. (II. 12.) MKM rendelet a szerzői és a szomszédos jogok közös kezelését végző egyesületek nyilvántartásának szabályairól.

f) A 19/1996. (XII. 26.) MKM rendelet nyolc évre emelte fel a kiadói szerződések maximális időtartamát.

g) A védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvénnyel végrehajtott - és 1997. július 1-jén hatályba lépett - módosítások a szerzői jog megsértése miatt alkalmazható jogkövetkezményeket, továbbá az ilyen jogsértések miatt indított perekben alkalmazható intézkedéseket érintették. Az új védjegytörvényben adott felhatalmazás alapján pedig megszületett a szellemi tulajdonjogok megsértésével szemben a vámigazgatási eljárásban alkalmazható intézkedésekről szóló 128/1997. (VII. 24.) Korm. rendelet.

A legutóbbi évek felgyorsult jogfejlődése a szerzői és a szomszédos jogok átfogó újraszabályozásával teljesedhet ki. A törvényjavaslat erre irányul, miközben épít a közelmúltban elért eredményekre is.

III.

1. A magyar szerzői jog átfogó felülvizsgálatára sokoldalú nemzetközi kötelezettségek hálójában kerül sor. Az új szabályozás kialakítása során egyaránt tekintettel kell lennünk egyetemes nemzetközi szerződésekre, regionális jogharmonizációs eredményekre és kétoldalú nemzetközi kötelezettségvállalásokra. Az indokolás e része rövid áttekintést ad azokról a nemzetközi kötelezettségekről, amelyeket a törvényjavaslat szempontjából figyelembe kell vennünk. Az indokolásnak ez a része csupán a számbavételre szorítkozik, a nemzetközi egyezmények és az európai közösségi jogszabályok egyes rendelkezéseiről a részletes indokolásban lesz - szükség szerint - szó.

2. A nemzetközi szerzői jogi együttműködés alapdokumentuma az irodalmi és művészeti művek védelméről szóló 1886. szeptember 9-i Berni Egyezmény (Berni Uniós Egyezmény, a továbbiakban: BUE), melynek Magyarország 1922 óta részese. A BUE legutolsó, párizsi szövegét hazánkban az 1975. évi 4. törvényerejű rendelet hirdette ki. Az egyezménynek 1998. szeptemberben 133 ország volt a tagja. A BUE meghatározza a védelemben részesülő és az abból kizárható műveket (2. és 2bis cikk), valamint annak feltételeit, hogy az egyezmény alapján valamely szerző védelmet élvezzen (3-4. cikk), rendelkezik a nemzeti elbánás alapelvéről (5. cikk), a szerző személyhez fűződő jogairól (6bis cikk), a védelmi időről és a védelmi idők összeméréséről (7-7bis cikk), a fordításra, a többszörösítésre vonatkozó kizárólagos jogokról (8-9. cikk), megállapítja a szabad felhasználás egyes lehetséges eseteit (10-10bis cikk), kizárólagos jogot biztosít a színművek, zenés színművek és zeneművek szerzői számára műveik bemutatásának és nyilvános előadásának, illetve nyilvánossághoz közvetítésének engedélyezésére (11. cikk), szabályozza a sugárzással és a sugárzott mű nyilvánossághoz történő átvitelével kapcsolatos jogokat (11bis cikk), szól az irodalmi művek szerzőit műveik előadásának és nyilvánossághoz közvetítésének engedélyezésére megillető kizárólagos jogról (11ter cikk), elismeri az adaptálásra és más átdolgozásra vonatkozó kizárólagos jogot (12. cikk), megszabja a zenemű hangfelvételének engedélyezésére vonatkozó jog korlátozásának feltételeit (13. cikk),  megállapítja az irodalmi és művészeti művek filmre vitelével összefüggő jogokat (14. cikk), rendelkezéseket tartalmaz a filmalkotásra vonatkozó szerzői jog jogosultjáról (14bis cikk), valamint az ún. követő jogról műalkotások és kéziratok esetében (14ter cikk), előírásokat állapít meg a jogsértéssel szembeni fellépésre jogosultak személyéről, a jogsértés útján létrejövő mű lefoglalásáról, a tagállamok cenzúrára vonatkozó rendszabályainak fenntarthatóságáról, valamint az egyezmény hatálybalépésekor, illetve új tagország csatlakozásakor meglévő művekről (15-18. cikk). Kimondja továbbá a BUE, hogy az egyezmény nem akadályozza a BUE-ben foglaltaknál kedvezőbb tagállami rendelkezések alkalmazásának igénylését, valamint, hogy a BUE-ben részes országok a BUE-ben biztosítottaknál több jogot nyújtó, illetve az egyezménnyel nem ellentétes külön megállapodásokat kössenek (19-20. cikk). A BUE mindezeken kívül rendelkezik az Unió létrehozásáról, szervezetéről és működtetéséről, magában foglal más adminisztratív előírásokat, záró rendelkezéseket és a fejlődő országoknak kedvezményeket adó szabályokat (1. cikk, 21-38. cikk és a függelék). Hatályos szerzői jogunk minden tekintetben megfelel a BUE követelményeinek, az egyezmény rendelkezéseivel természetesen új szerzői jogi szabályainknak is összhangban kell állniuk.  A törvényjavaslat a BUE-ből adódó valamennyi követelménynek megfelel.

3. Az Egyetemes Szerzői Jogi Egyezményt (a továbbiakban: ESZJE) 1952-ben Genfben fogadták el, hazánk 1971 óta részese. Az ESZJE legutolsó, párizsi szövegét az 1975. évi 3. törvényerejű rendelet hirdette ki Magyarországon. Az ESZJE-nek - melyet, szemben a BUE-vel, nem a Szellemi Tulajdon Világszervezete (a WIPO), hanem az UNESCO adminisztrál - 1997. január 1-jén 95 ország volt a tagja. Az ESZJE XVII. cikke értelmében a BUE feltétlen elsőbbséget élvez a mindkét egyezményhez tartozó országok egymás közötti viszonyában. Az ESZJE szintén a nemzeti elbánás elvén alapul és bizonyos minimum jogokat elismer a szerzők javára. Lehetővé tette azonban, hogy a megjelent művek esetében a védelmet alakszerűségek teljesítésétől tegyék függővé. Az Amerikai Egyesült Államoknak a BUE-hez történő csatlakozását követően az ESZJE elvesztette gyakorlati jelentőségét, háttérbe szorult a nemzetközi együttműködésben.

4. A szerzői joggal szomszédos jogokat illetően az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek védelméről szóló 1961. évi Római Egyezmény (a továbbiakban: RE) számít a nemzetközi együttműködés alapdokumentumának. Hazánk a 4/1994. (II. 11.) OGY határozat alapján fenntartás nélkül csatlakozott az egyezményhez, melyet az 1998. évi XLIV. törvény hirdetett ki. Az RE-nek 1998 szeptemberében 57 állam volt a részese. Az RE egyes felhasználási módokra vonatkozóan kizárólagos jogokkal ruházza fel a hangfelvételek előállítóit és a műsorsugárzó szervezeteket, valamint rendelkezik az előadóművészeket megillető jogi védelemről is. Díjigényt ismer el a kereskedelmi célból kiadott hangfelvételek (és másolataik) közvetlen sugárzásáért vagy más módon történő nyilvánossághoz közvetítéséért az előadóművészek és a hangfelvétel-előállítók javára. Alapelvként állapítja meg továbbá, hogy a szomszédos jogok védelme nem érintheti a szerzői jogok védelmét. Az egyezményt a WIPO, az UNESCO és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) közösen adminisztrálja. Jogunk az 1994. évi VII. törvény hatályba lépése óta összhangban áll az RE előírásaival.  Ezt az összhangot a javaslat is fenntartja.

5. Magyarország 1975 óta részese az 1971. évi Genfi Egyezménynek, amely a hangfelvételek előállítóit hangfelvételeik engedély nélküli sokszorosítása ellen megillető védelemről rendelkezik, és amelyet az 1975. évi 18. törvényerejű rendelet hirdetett ki hazánkban. A WIPO által adminisztrált Genfi Egyezménynek 1998. július 1-jén 57 ország volt részese. Hatályos jogunk és a törvényjavaslat egyaránt megfelel az egyezmény követelményeinek.

6. Az Országgyűlés 42/1995. (IV. 13.) OGY határozatával döntött Magyarországnak az audiovizuális művek nemzetközi nyilvántartásáról szóló 1989. évi Genfi Szerződéshez való csatlakozásáról is. Az egyezménynek, melyet a WIPO adminisztrál, 1998 júliusában 13 állam volt részese. A filmekre és a filmekkel kapcsolatos jogokra vonatkozó - a jogbiztonságot erősítő és a jogsértésekkel szembeni fellépés hatékonyságát növelő - nemzetközi nyilvántartás joghatásainak elismeréséhez nem volt szükség belső jogi változtatásra.

7. A WIPO Szerzői Jogi Szerződését, valamint az előadásokról és a hangfelvételekről szóló Szerződését hazánk az 56/1998. (IX. 29.) OGY határozattal erősítette meg. 1998. szeptember elejéig 51 ország írta alá e szerződéseket, ideértve az Európai Közösséget is. Az aláírók között van az Amerikai Egyesült Államok, valamint az EK összes tagállama is. A javaslat tartalmazza azokat az előírásokat, amelyek megalkotása szükséges e nemzetközi szerződések követelményeinek teljesítéséhez.

8. A WIPO által igazgatott sokoldalú nemzetközi szerződések mellett a szerzői jog szempontjából is nagy a jelentősége az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) 1993-ban lezárult Uruguay-i Fordulójában létrejött nemzetközi egyezménynek. A Kereskedelmi Világszervezet létesítéséről szóló “egyezménycsomag” egyik eleme ugyanis az az egyezmény, amely a szellemi tulajdon kereskedelemmel összefüggő kérdéseit szabályozza (Agreement on Trade-Related Aspects of Intellectual Property Rights, rövidítése: TRIPS). A Kereskedelmi Világszervezetnek 1997 szeptembere óta 132 tagországa van. A magyar Országgyűlés az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény keretében kialakított, 1994. április 15-én, Marrakesh-ben aláírt sokoldalú kereskedelmi megállapodások megerősítéséről szóló 72/1994. (XII. 27.) OGY határozatával ezt az egyezményt is ratifikálta. A TRIPS-egyezmény a Kereskedelmi Világszervezet létesítéséről szóló egyezményrendszer részeként időközben - a megfelelő számú ratifikáció összegyűltével - hatályba lépett. Az 1998. évi IX. törvény ezt az egyezményt is kihirdette.

A TRIPS-egyezmény a szellemi tulajdon mindkét területére - a szerzői jogra és az iparjogvédelemre egyaránt - kiterjed. Megállapítja a szellemi tulajdon védelmére vonatkozó közös, általános alapelveket. Ezek közül újdonságnak számít, hogy a TRIPS-egyezmény a nemzeti elbánáson kívül a legnagyobb kedvezményes elbánás biztosítását is megköveteli a szellemi tulajdon területén. A nemzeti elbánás elve ugyanis csak azt írja elő, hogy a belföldieknek nyújtott előnyöket a külföldiek számára is biztosítani kell, de nem akadályozza meg, hogy a belföldieknek nem biztosított, de valamely külföldi ország állampolgárai számára megadott jogokat megtagadják más külföldi országok állampolgáraitól; a TRIPS-egyezmény 4. cikkében előírt legnagyobb kedvezményes elbánás ennek lehetőségét kizárja.

Szintén valamennyi oltalmi formára közösen állapítja meg a TRIPS-egyezmény a szellemi tulajdonjogok megszerzésével, fenntartásával és érvényesítésével kapcsolatos eljárási követelményeket. E rendelkezések részletessége és nagy száma is tükrözi, hogy a hatékony, gyors eljárások, intézkedések szükségességére a TRIPS-egyezmény nagy súlyt helyez. A jogérvényesítéssel összefüggő eljárási követelmények közül különösen fontosak azok, amelyek a polgári eljárásban elrendelhető ideiglenes intézkedésekre, valamint a szellemi tulajdonjogok megsértésével szemben a vámigazgatási eljárásban alkalmazható intézkedésekre és a büntetőjogi szankciókra vonatkoznak.

A TRIPS-egyezmény az államok közötti, szellemi tulajdonnal összefüggő viták rendezésének új mechanizmusát is megteremti.

Az általános, közös rendelkezéseken túl az egyezmény a szellemi tulajdon különböző formáira speciális szabályokat is megállapít.

A szerzői és a szomszédos jogok szempontjából fontos a TRIPS-egyezmény 2. cikkének (2) bekezdése, amelynek értelmében az egyezmény nem ad felmentést - egyebek között - a BUE-ben és az RE-ben vállalt kötelezettségek alól, illetve, a 9. cikk (1) bekezdése, amely megköveteli a TRIPS-egyezmény szerződő feleitől a BUE 1-21. cikkeinek és függelékének való megfelelést. Ez alól a szabály alól a BUE 6^bis cikkével szabályozott és az arra visszavezethető (a BUE 10. cikkének (3) bekezdésén és 11^bis cikkének (2) bekezdésén alapuló) személyhez fűződő jogok esetében tesz kivételt a TRIPS-egyezmény. Ez azzal jár, hogy a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vitarendezési eljárásainak tárgya nem lehet a szerző személyhez fűződő jogainak védelme, mindazonáltal a BUE-ben részes államoknak fenn kell tartaniuk a személyhez fűződő jogoknak a BUE-vel összhangban álló védelmét, sőt, azt a nemzeti elbánás és a legnagyobb kedvezményes elbánás elve alapján azoknak az országoknak az állampolgáraira is ki kell terjeszteniük, amelyek a BUE-ben nem részesek, viszont tagjai a TRIPS-egyezménynek. A TRIPS-egyezmény II. részének 1. fejezete, mely a szerzői és a szomszédos jogokkal foglalkozik, emellett szabályozza a számítógépi programokat és az adatgyűjteményeket megillető szerzői jogi védelem természetét (kizárva annak lehetőségét, hogy a számítógépi programok számára a BUE általános szabályaitól eltérő védelmet biztosítsanak pl. a BUE 2. cikkének (7) bekezdése vagy 7. cikkének (4) bekezdése alapján), a számítógépi programok és a filmalkotások műpéldányaira vonatkozóan a szerzők, a hangfelvételek esetében pedig a hangfelvétel-előállítók, valamint a nemzeti jogban meghatározott jogosultak (szerzők, előadóművészek) hozzájárulásától teszi függővé a mű, illetve a hangfelvétel példányainak kereskedelmi célú bérbeadását, továbbá az RE-ben megköveteltnél hosszabb védelmi időt biztosít az előadóművészek és a hangfelvétel-előállítók jogai számára.

A TRIPS-egyezmény előírásaival hatályos jogunk lényegében összhangban áll (noha az előadóművészek és a hangfelvétel-előállítók jogainak védelmi idejét felemelő 1994. évi VII. törvény átmeneti rendelkezéseit a TRIPS-egyezmény 14. cikkének (6) bekezdése alapján több hazai és külföldi érdekelt vitatja). Az egyezménnyel való összhang teljessé tételét célozták a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvénnyel végrehajtott - és 1997. július 1-je óta hatályos - módosítások a szerzői jog megsértése miatt alkalmazható jogkövetkezményekkel, továbbá az ilyen jogsértések miatt indított perekben alkalmazható ideiglenes intézkedésekkel és előzetes bizonyítással kapcsolatban. A TRIPS-egyezménynek történő megfelelés miatt is szükséges volt továbbá az új védjegytörvényben adott felhatalmazás alapján a szellemi tulajdonjogok megsértésével szemben a vámigazgatási eljárásban alkalmazható intézkedésekről szóló kormányrendelet (a 128/1997. (VII. 24.) Korm. rendelet) megalkotása.

9. Szerzői jogunk átfogó felülvizsgálata szempontjából meghatározó jelentőségű az 1994. évi I. törvénnyel kihirdetett Európai Megállapodásban vállalt jogharmonizációs kötelezettségünk, amelynek teljesítése az Európai Unióhoz való csatlakozásunk egyik előfeltétele is.

Az Európai Megállapodás 65. cikke értelmében Magyarország tovább javítja a szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdonjogok védelmét, hogy a megállapodás hatálybalépésétől számított ötödik év végére a Közösségben érvényesülő védelemhez hasonló szintű védelmet biztosítson, ideértve az ilyen jogok érvényesítéséhez szükséges hasonló eszközöket is.

A 65. cikknek ez a rendelkezése összhangban van a megállapodásnak a jogszabályok közelítésére vonatkozó rendelkezéseivel (a 67-69. cikkekkel), voltaképpen az általános jogharmonizációs kötelezettség speciális, különös szintű megfogalmazását jelenti.

A 65. cikk továbbá előírja, hogy Magyarországnak a megállapodás hatálybalépésétől számított ötödik év végéig csatlakoznia kell azokhoz a szellemi tulajdonról szóló sokoldalú egyezményekhez, amelyeknek a tagállamok szerződő felei, vagy amelyeket a tagállamok ténylegesen alkalmaznak. A megállapodás XIII. melléklete szerint ilyen sokoldalú megállapodás - egyebek között - az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek védelméről szóló 1961. évi Római Egyezmény. Az Európai Megállapodással létrehozott Társulási Tanács dönthet arról, hogy a 65. cikk más sokoldalú egyezményekre is terjedjen ki.

A 65. cikkhez fűzött közös nyilatkozat szerint a felek megállapodtak abban, hogy az Európai Megállapodás szempontjából a “szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdon” az EGK Szerződés 36. cikkében foglaltakhoz hasonló jelentéssel rendelkezik, és az magában foglalja a szerzői jog és az azzal szomszédos jogok védelmét is. E közös nyilatkozat valójában a megállapodás szabadkereskedelmi rendelkezéseihez is kapcsolódik, hiszen a megállapodás 35. cikke az EK Szerzõdés 36. cikkében található szabályéval szinte megegyezõ szövegezéssel engedi meg az importra, az exportra és a tranzitárukra vonatkozó olyan tilalmak és korlátozások alkalmazását, amelyek indokoltak - egyebek között - a szellemi, az ipari és a kereskedelmi tulajdon védelme alapján. E tilalmak és korlátozások sem képezhetik azonban az önkényes megkülönböztetés eszközét vagy a Felek közötti kereskedelem rejtett korlátozását. Az Európai Bíróság a harmadik országokkal kötött nemzetközi szerzõdések - szabadkereskedelmi megállapodások, társulási szerzõdések - rendelkezéseinek akkor sem tulajdonít feltétlenül az EK Szerzõdésben vagy más alapszerzõdésben foglaltakkal azonos értelmezést, ha azok az utóbbiakkal szó szerint, a szövegezés legapróbb részleteiig megegyeznek. Ezért az Európai Bíróságnak az EK Szerzõdés 36. cikkére épülõ, a territoriális szellemi tulajdonjogok és az egységes piaci követelmények összehangolására irányuló joggyakorlata korántsem tekinthetõ fenntartás nélkül irányadónak az Európai Megállapodással bevezetett szabadkereskedelemben a Közösség és Magyarország között. E kereskedelemben tehát olyan intézkedés, szabályozás is igazoltnak minõsülhet, amely az EK Szerzõdés 36. cikke alapján nem mentesülne a mennyiségi korlátozással egyenértékû hatású intézkedés tilalma alól. Mindennek fõként az ún. jogkimerülés szabályozása (a javaslat 23. §-ának (6) bekezdésében foglalt rendelkezés) szempontjából lehet jelentõsége.

Az Európai Megállapodás rendelkezései közül végül említést érdemel a 74. cikk (1) bekezdése, amely a tudományos és a technológiai együttmûködésben megköveteli, hogy a Felek különleges figyelmet fordítsanak a kutatást és az új technológia alkalmazását ösztönzõ környezet kialakítására, a kutatásban megszerzett szellemi tulajdonjogok megfelelõ védelmének biztosítására; valamint a 113. cikk, amelynek értelmében a megállapodás szabályozási körében mindkét Fél biztosítani tartozik, hogy a másik Fél természetes és jogi személyei saját állampolgáraihoz viszonyítva megkülönböztetéstõl mentesen igénybe vehessék Magyarország és a Közösség illetékes bíróságait és adminisztratív szerveit, annak érdekében, hogy megvédjék személyi és tulajdoni jogaikat, ideértve a szellemi, az ipari és a kereskedelmi tulajdonra vonatkozó jogokat.

Jogharmonizációs kötelezettségeink teljesítéséhez adott útmutatást az Európai Bizottság által a társult országok egységes belső piaci integrációjáról készített Fehér Könyv, amelynek - részletes jogharmonizációs ajánlásokat tartalmazó - melléklete a szellemi tulajdon területére is kiterjed. Külön fejezet (a 19. fejezet) foglalkozik az iparjogvédelmi és a szerzői jogok védelmével.

A Fehér Könyv meglehetősen általános ismertetését adja a szellemi tulajdonra vonatkozó szabályozásnak.  Hangsúlyozza a szellemi alkotások védelmének fontosságát a kutatási és fejlesztési tevékenység ösztönzése, a szellemi termékek terjesztése és az alkotó tevékenység előmozdítása szempontjából. Utal a Fehér Könyv arra is, hogy a közösségi jogi harmonizáción túl számottevő multilaterális jogegységesítés is folyik ezen a területen, különösen a WIPO-ban, valamint az ún. TRIPS-egyezményhez kapcsolódóan.

A Fehér Könyv az egységes piac megvalósítása szempontjából fontosnak ítéli a szellemi tulajdonra vonatkozó nemzeti jogszabályok különbségeinek csökkentését, illetve megszüntetését. Ezzel összefüggésben meg kell azonban jegyezni, hogy - az Európai Bíróságnak a Római Szerződés 30-36. cikkeivel kapcsolatban kialakult joggyakorlatából is kitűnően - az egységes piac szempontjából a fő gondot a szellemi tulajdon territorialitása, azaz nemzeti jellege okozza, ami csak részben hárítható el a tagállami jogszabályok közelítésével.

Az intézményi feltételek között a Fehér Könyv a szerzői jogot illetően az egyedileg nem gyakorolható szerzői és szomszédos jogok közös kezelését megvalósító szervezetek létrehozásának szükségességét hangsúlyozza.

A jogérvényesítés hatékonysága érdekében a Fehér Könyv továbbá  szükségesnek tartja a vámhatóságok és a rendőrség bevonását a szellemi tulajdonjogok megsértőivel szembeni küzdelembe. Igényként fogalmazza meg a szellemi tulajdon védelmére szakosodott bíróságok létrehozását is. Hazánkban az iparjogvédelem területén ez lényegében teljes mértékben, a szerzői jogot illetően részben már megvalósult. A Fehér Könyv külön szól a gyors jogérvényesítést szolgáló eljárásjogi megoldásokról. A Polgári Perrendtartás módosítása (az 1995. évi LX. törvény), valamint az új védjegytörvény és az azzal módosított szerzői jogi szabályozás az ideiglenes intézkedés alkalmazási feltételeinek megváltoztatásával e követelményt lényegében kielégíti. A javaslat pedig gondoskodik a hatékony bírósági végrehajtás feltételeiről is (ld. a 110.    §-t).

Az Európai Bizottság véleményében, amelyet Magyarországnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásra irányuló kérelméről készített, elismeréssel szólt a szellemi tulajdon területén megvalósított jogharmonizációról. Összegző értékelése szerint e területen “a szükséges jogszabályalkotó tevékenység csaknem teljesen megvalósult”. A “jelentős előrehaladás” mellett azonban továbbra is problémának látja “a kalóztermékekkel való kereskedelmet”, valamint további jogközelítést szorgalmaz különösen a rádiós és televíziós műsorszolgáltatással kapcsolatos szerzői jogokat illetően.

A hazánk csatlakozási kérelméről készített bizottsági véleménnyel összhangban a Tanács 98/259/EK határozata a Magyarországgal létesítendő csatlakozási partnerség rövidtávon megvalósítandó feladatai közé sorolta a szellemi tulajdonjogok hatékony érvényesülésének és kikényszerítésének biztosítását.

A törvényjavaslat 107. §-a nemzetközi kötelezettségeinkre figyelemmel kiigazítja azokat az átmeneti rendelkezéseket, amelyeket az 1994. évi VII. törvény fűzött a védelmi idő akkor felemeléséhez. E változtatást az Európai Közösség a társulás intézményrendszerén keresztül (a Társulási Tanácsban, a Társulási Bizottságban és annak érintett albizottságaiban) már hosszabb ideje szorgalmazza. A védelmi idő 1994. évi felemeléséhez kapcsolódó átmeneti rendelkezések új szabályokkal történő felváltására tehát annak elkerülése érdekében is szükség van, hogy - a szellemi tulajdon területén fennálló jogközelítési kötelezettségünk megszegésére hivatkozva - az Európai Közösség hazánkkal szemben megindítsa az Európai Megállapodás 107. cikkében szabályozott vitarendezési eljárást.

Az 1998. szeptemberben kormányhatározattal jóváhagyott (a 2001. december 31-ig terjedő időszakra vonatkozó) jogharmonizációs program szerint az Európai Közösség szerzői jogi tárgyú irányelveivel teljes összhangot kell teremteni az új szerzői jogi szabályozás 1999. évi bevezetésekor. Ez alól a program csupán két esetben enged kivételt: a szerzői jogi védelem feltételeinek meg nem felelő adatbázisok sui generis oltalmának megteremtését 2001-re halasztja, míg a 93/98/EGK irányelv - a védelmi idő felemelésével összefüggő, csak a Közösség egységes piacán alkalmazható átmeneti rendelkezéseket tartalmazó - 10. cikkének való megfelelést a csatlakozás időpontjára irányozza elő. Az Európai Unióhoz történő csatlakozásra irányuló tárgyalásokon - az ún. vállalati jog átvizsgálása alkalmával - a magyar delegáció az előzőeknek megfelelő álláspontot képviselt és adott át később írásban is a Közösség számára.

Az európai gazdasági integráció kiépítése során a szellemi tulajdonjogok territoriális védelme, a nemzeti határokhoz kötõdõ oltalom kezdetben csupán “szükséges rosszként” tûnt fel. A tagállami határokhoz igazodó jogi védelmet csak addig és annyira ismerték el, ameddig és amennyire az nem gátolta sem a közös piac megteremtését és zavartalan mûködését, sem annak fejlesztését, egyre mélyebb és erõsebb integrációvá történõ átalakítását. A szerzõi jogban (és az iparjogvédelemben) az áruk szabad mozgását akadályozó, az egységes piacon folyó versenyt torzító tényezõt láttak. A szellemi tulajdon és az egységes piac, illetve az azon folyó verseny szempontjainak összeegyeztetésére az Európai Bíróságnak az áruk szabad mozgásáról, a határokon átlépõ szolgáltatásnyújtás szabadságáról, valamint az állampolgárság szerinti hátrányos megkülönböztetés, a versenyt korlátozó megállapodás és a gazdasági erõfölénnyel való visszaélés tilalmáról szóló rendelkezéseken alapuló ítéletei tettek kísérletet. Másfelõl - fõleg kezdetben - az is vitatott volt, hogy az EGK Szerzõdés hatálya, illetve a Közösség hatásköre kiterjed-e a szellemi tulajdon - és azon belül fõként a szerzõi jog - területére.

Az EK-t eleinte fõleg az késztette cselekvésre a szerzõi jog területén, hogy enyhítse a territoriális védelemnek az egységes piacra gyakorolt káros - vagy inkább károsnak hitt - hatásait. A nemzeti jogszabályok közötti különbségek csökkentésére, vagyis jogharmonizációra közösségi szinten így is csak az 1990-es évek elejétõl kezdõdõen kerülhetett sor. Az egységes piac szempontjából fõ gondot jelentõ territorialitás – a jogi védelem nemzeti jellege, tagállami kötõdése - azonban csak részben volt elhárítható a tagállami jogszabályok közelítésével.

Az utóbbi idõben nyilvánvalóvá vált, hogy a világpiaci versenyben hátránnyal jár az EK számára a szellemi tulajdon védelmének másodlagos kérdésként történõ kezelése. Bõvült a Közösség tevékenységi köre; felértékelõdött a kutatás és a fejlesztés, a szellemi alkotómunka; a szellemi tulajdonjogok kérdése felkerült a két- és sokoldalú kereskedelmi tárgyalások napirendjére. Ezzel párhuzamosan érett felismeréssé az EK politikájában, hogy a szerzõi jog és az iparjogvédelem eszközeivel elõmozdítható az alkotótevékenység, az innováció, a mûszaki fejlõdés, javítható az áruk és szolgáltatások minõsége, elõsegíthetõ a gazdasági és társadalmi haladás. Ennek köszönhetõen felélénkült a közösségi jogalkotás e területen, számos új jogszabály született az elmúlt néhány évben és sok további javaslatról tárgyalnak jelenleg is a Közösség intézményeiben.

Az Európai Bíróság 1/94. számú véleménye járult hozzá a tagállamok és a Közösség szellemi tulajdonnal kapcsolatos hatásköreinek tisztázásához. A szellemi tulajdonjogok megsértése esetén alkalmazható vámintézkedések tárgyában a Bíróság elismerte a Közösség kizárólagos hatáskörét a Kereskedelmi Világszervezet TRIPS-egyezményének megkötésére; az EK e hatáskörét a Szerzõdés 113. cikkében szabályozott közös kereskedelempolitikára vezette vissza. Sem a Közösség, sem a tagállamok hatáskörének kizárólagosságát nem ismerte el azonban a TRIPS-egyezményben szabályozott többi ügyben. Mindazonáltal megállapította, hogy a Közösség hatásköre fennáll a tagállami jogszabályok összehangolására (és e körben nemzetközi szerzõdés kötésére is), amennyiben az szükséges az egységes piac megteremtéséhez és mûködéséhez. A TRIPS-egyezmény megkötésére való kompetencia tehát a Bíróság szerint megoszlott a Közösség és a tagállamok között. Az Amszterdami Szerzõdés pedig lehetõvé tette, hogy a Tanács egyhangú döntéssel kiterjessze a közös kereskedelempolitikára vonatkozó rendelkezések hatályát a szellemi tulajdonról szóló olyan tárgyalásokra és egyezményekre is, amelyek eredetileg nem tartoznának a közös kereskedelempolitika tárgykörébe.

A közösségi jogalkotás az említett célok jegyében és az előzőekben bemutatott elvi alapokon a következő főbb jogszabályokat és jogszabálytervezeteket eredményezte a szerzői jog területén (amelyeket elsősorban a magyar jognak a velük való összhangja és a belőlük még következő jogharmonizációs feladatok szempontjából mutatunk be):

a) A Tanács 91/250/EGK irányelve a számítógépi programok jogi védelméről: Noha a magyar szerzői jog a világon elsőként ismerte el a számítógépi programok szerzői jogi védelmét, a hatályos szabályozás - főként részletességében - elmarad az irányelvben foglaltaktól. A lényegi kérdésben, tehát a számítógépi program szerző jogi védelmében nincs különbség hatályos jogunk és az európai irányelv között, a szabályozás egyes részletkérdéseiben - különösen az ún. “dekompiláció” és a szabad felhasználás témájában - azonban további harmonizáció szükséges, amelyet a javaslat rendelkezései meg is valósítanak.

b) A Tanács 92/100/EGK irányelve a bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról, valamint a szellemi tulajdon területén a szerzői joghoz kapcsolódó bizonyos jogokról: Az Szjt.-t módosító 1994. évi VII. törvény részleges harmonizációt valósított meg ezzel az irányelvvel. Összhangban az irányelv előírásaival, a módosítás a számítógépi programok, a filmalkotások és a hangfelvételen szereplő művek példányainak haszonkölcsönbe adását kivonta a szabad felhasználás köréből. A filmalkotások és a hangfelvételben foglalt művek példányainak haszonkölcsönbe adását mindazonáltal - az irányelvben adott lehetőséggel élve - a költségvetési szervként működő nyilvános közkönyvtárak számára szabaddá tette. Ezenkívül a törvény a hangfelvétel forgalomba hozott példányainak haszonkölcsönbe adásához és bérbeadásához - a szerző hozzájárulásán kívül - megkövetelte a hangfelvétel-előállító és az előadóművész hozzájárulását. Ez szintén az irányelvnek megfelelően történt. A haszonkölcsönzési jog terjedelme, a filmelőállítók “szomszédos” jogainak elismerése és egyes más részletkérdések tekintetében azonban még nem következett be teljes harmonizáció. E kérdésekben a törvényjavaslat hangolja össze jogunkat az irányelv előírásaival.

c) A Tanács 93/83/EGK irányelve a műholdas műsorsugárzásra és a vezeték útján történő továbbközvetítésre alkalmazandó szerzői jogra és a szerzői joggal kapcsolatos jogokra vonatkozó egyes szabályok összehangolásáról: Az 1994. évi VII. törvény a műholdas műsorszórásnak a hagyományos műsorsugárzással való jogi azonosításában, az eredeti kábeltelevíziós műsorok védelmében követte az irányelvet, más kérdésekben - így különösen a kollektív jogkezelés szabályozásában - azonban még nem. A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény pedig további jogközelítést valósított meg azzal, hogy megszüntette a vezetékes továbbközvetítéssel kapcsolatban a rádió- és a televízió-szervezeteket közös jogkezelésre kötelező szabályozást. A javaslat ezzel az irányelvvel is teljes mértékben összehangolja szerzői jogunkat.

d) A Tanács 93/98/EGK irányelve a szerzői jog és bizonyos kapcsolódó jogok védelmi idejének harmonizálásáról: Az 1994. évi VII. törvény a védelmi idő felemelésével mind a szerzői jog, mind az azzal szomszédos jogok esetében teljes harmonizációt valósított meg. Hatályos jogunk csak abban tér el ettől az irányelvtől, hogy nem tartalmaz rendelkezést a lejárt védelmi idejű, de a védelmi idő alatt nyilvánosságra nem hozott művekre. Ezt a hiányt a javaslat pótolja. Meg kell jegyezni, hogy az irányelv 10. cikkében foglalt szabály oly mértékben kötődik az EK egységes piacának működéséhez, hogy avval csak az Európai Unióhoz való csatlakozásunk idején teremthető összhang. 

e) A Parlament és a Tanács 96/9/EK irányelve az adatbázisok jogi védelméről: Hatályos jogunk az irányelvhez hasonlóan biztosít szerzői jogi védelmet az adatbázisok (adatgyűjtemények) számára, az adattárak ún. sui generis oltalmát illetően azonban - a külföldi megoldások és a nemzetközi jogfejlődés figyelembevételével - csak középtávon indokolt közelítenünk a magyar jogot az irányelv előírásaihoz. A javaslat ezért eltekint a nem eredeti adattárak sui generis oltalmának bevezetésétől.

f) Irányelv-tervezeteket készített az Európai Bizottság az ún. követő jog (droit de suite) szabályozásáról, valamint az információs társadalom körülményeihez igazodó szerzői és szomszédos jogi szabályokról. E közösségi szabályozási javaslatokkal hatályos jogunk részben már ma is összhangban áll és azokat - a lehetséges mértékig - a törvényjavaslat is figyelembe veszi. 

10. Szerzői jogunk újraszabályozása szempontjából fontos az a kétoldalú megállapodás is, amelyet a Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya kötött a szellemi tulajdonról (Magyar Közlöny 1993/173. szám). A megállapodás szerzői jogi tárgyú előírásainak teljesítéséről az 1994. évi VII. törvény gondoskodott, megfelelően módosítva az Szjt.-t. Noha a megállapodással e törvénymódosítás óta szerzői jogunk összhangban áll, európai jogharmonizációs feladataink miatt is említést érdemel a megállapodás X. cikke, amely az egyéb kötelezettségekhez való kapcsolatról rendelkezik.

E cikk egyfelől leszögezi, hogy a megállapodásban semmi sem értelmezhető úgy, hogy az megakadályozná Magyarországot az Európai Megállapodás 65. cikkében és XIII. mellékletében - vagyis a szellemi tulajdonra vonatkozó rendelkezéseiben - foglalt kötelezettségek betartásában. Másfelől azonban a megállapodás e cikke megköveteli, hogy jogharmonizációs kötelezettségeink teljesítésekor az opcionális jogharmonizáció körében az “európai menüből amerikai ízlés szerint” válasszunk: “jelen Megállapodásban semmi nem értelmezhető úgy, hogy az megakadályozná Magyarországot abban, hogy az ... Európai Megállapodásban vállalt kötelezettsége alapján, a szellemi tulajdon védelmére vonatkozó nemzeti törvényeit és szabályozásait oly módon alakítsa és/vagy módosítsa, aminek révén biztosított megfelelésük az Európai Közösség azon szabályozásainak, döntéseinek, direktíváinak és az Európai Bíróság azon döntéseinek, amelyek átvétele, illetve alkalmazása az EK tagállamok számára kötelező. Amennyiben az Európai Közösségek szabályozásai, döntései, direktívái és az Európai Bíróság döntései választást engednek megvalósításuk módját illetően, tartalmazva egy olyan lehetőséget, amely biztosítja a jelen megállapodásból eredő kötelezettségek betartását, Magyarország olyan módon gyakorolja e bekezdés szerinti jogait, hogy jelen Megállapodás rendelkezései érvényesüljenek”. 

11. Az eddigiekben szerzői jogunk legfontosabb nemzetközi igazodási pontjairól volt csupán szó. Nemzetközi kötelezettségvállalásaink közé tartozik azonban az 1931. évi XXXI. törvénnyel megerősített 1889. évi Montevideói Szerződés éppúgy, mint a Magyarország és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (az EFTA) tagállamai között, Genfben, 1993. március 29-én aláírt szabadkereskedelmi megállapodás, amelyet az 1993. évi LXXIII. törvény hirdetett ki. Szintén említésre méltóak az Európa Tanács szerzői jogi tárgyú ajánlásai, noha azok a “soft law”, a számon nem kérhető nemzetközi normák körébe tartoznak. Az állam- és kormányközi szerződések mellett nem közömbösek a közös jogkezelő szervezetek között létrejött nemzetközi együttműködési megállapodások, továbbá az általuk létrehozott nemzetközi szervezetek (mint pl. a CISAC) belső szabályzatai sem. Természetszerűleg példaértékűek lehetnek továbbá az Európai Unió tagállamainak, a közép- és kelet-európai országoknak a nemzeti jogszabályai, melyek közül viszonylag sokat az elmúlt években alkottak újra részben a nemzetközi jogfejlődés, illetve a társadalmi és gazdasági változások hatására, részben a technika új vívmányaira adott válaszként.

IV.

1. A szerzői jogi jogszabályaink átfogó felülvizsgálatáról szóló 1100/1997. (IX. 30.) Korm. határozat 3. s) pontjával összhangban a kodifikáció során elsősorban arra kellett törekedni, hogy a szerzői jogról szóló 1969. évi III. törvény, azaz az Szjt. átfogó módosítása készüljön el. A határozat 4. pontja alapján létrehozott kodifikációs bizottság eleinte azon a többségi állásponton volt, hogy elegendő az Szjt. módosításával bevezetni a szükséges szabályozási változtatásokat, újdonságokat.

Figyelembe kellett azonban venni a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 18. §-ának (2) bekezdésével megszabott előírást is: a jogszabályokat világosan és közérthetően kell megszövegezni. Ismert, hogy a kormányprogram szerint a jogszabályok magas szakmai színvonala és közérthetősége elsőrendű követelmény.

A módosítások számára és horderejére tekintettel a közérthetőség és az áttekinthetőség követelményének úgy felelhet meg a kodifikáció, ha az Szjt. átfogó módosítása helyett új szerzői jogi törvény születik. A törvénytervezet első változata még az Szjt. átfogó módosítására irányult, az észrevételek igen jelentős többsége azonban új törvény megalkotását szorgalmazta. Erre figyelemmel a törvényjavaslat új, a jelenlegi Szjt.-t felváltó törvény megalkotását célozza. Meg kell azonban jegyezni, hogy a javaslat az Szjt. szerkezetét veszi alapul és épít annak kialakult terminológiájára, amelynek értelmezéséhez az elmúlt évtizedek joggyakorlata nagyban hozzájárult. Ennyiben az új törvényi szabályozás mellett is megőrizhető a kiszámítható joggyakorlathoz szükséges folyamatosság.

2. Hatályos szerzői jogunk roppant terjedelmes és szövevényes szabályozási “dzsungel”. Az Szjt.-n, a végrehajtására kiadott 9/1969. (XII. 29.) MM rendeleten (a Vhr.-en) és a közös jogkezelésről szóló kormányrendeleten (a 146/1996. (IX. 19.) Korm. rendeleten) kívül tucatnyi miniszteri rendelet van hatályban e területen, melyek a különböző felhasználási szerződések szabályait tartalmazzák. Ráadásul a hatályos szerzői jogi jogszabályok az elmúlt években már többször - gyakran igen nagymértékben - módosultak. A szabályozás a jövőben nem maradhat ilyen áttekinthetetlen és bonyolult, felül kellett továbbá vizsgálni a szabályozás szintjeit is.

3. A szerzői jog törvényi szintű szabályozását indokolja - a magyar jogi hagyomány és a nemzetközileg elterjedt gyakorlat mellett - a Jat. 5. §-ának f) pontja is, amely előírja, hogy a szellemi alkotáshoz fűződő jogokat és kötelességeket törvényben kell szabályozni. Szakítani kell ezért a hatályos szabályozás alkotmányossági szempontból kifogásolható, fölösleges és túlzott többszintűségével. A szerzői joggal és a szomszédos jogokkal összefüggő jogok és kötelezettségek egységes, átfogó, törvényi szintű kodifikációját kell megvalósítani. Ezzel lehet eleget tenni a Jat. 15. §-ának (2) bekezdésében és 18. §-ának (3) bekezdésében támasztott követelményeknek: nem adható a szabályozás tárgykörébe tartozó alapvető jogok és kötelességek megállapítására felhatalmazás, továbbá kerülni kell az indokolatlanul többszintű szabályozást. Emellett a Ptk.-val sem egyeztethető össze a szerződések miniszteri rendelettel való szabályozása.

Figyelembe kell azonban venni, hogy - az Alkotmánybíróságnak a 14/1994. (III. 10.) AB határozatban kifejtett álláspontja szerint is - a Jat. 5. §-ának f) pontja alapján a szellemi alkotáshoz fűződő jogok és kötelességek nem minden részletszabálya igényel törvényi szintet. A törvényjavaslat záró rendelkezései ezért egyes részletkérdések rendeleti szintű szabályozására felhatalmazást adnak a Kormánynak, illetve a nemzeti kulturális örökség miniszterének. A jelenlegi Vhr.-hez hasonló átfogó, általános végrehajtási rendeletet azonban a jövőben nem indokolt az Szjt.-hez kapcsolni. A javaslat a hatályos Vhr.-ből törvényi szintre emeli a megőrzésre érdemes rendelkezéseket.

4. A törvényjavaslat egyebekben is nagyobb fokú általánosításra törekszik: egyes műtípusokra, illetve felhasználási szerződésfajtákra csak feltétlenül indokolt esetben állapít meg különös szintű szabályokat. A technikai fejlődés eredményei és a piacgazdaság kiépülésével járó változások ugyanakkor az Szjt. “különös részének” korszerűsítését, kiegészítését is igényelték. Mindezek alapján a javaslat sajátos felhasználási szerződésként csak a kiadói szerződést szabályozza külön is. Emellett a számítógépi programalkotásra (a szoftverre), az adattárra, a reklámozás céljára megrendelt műre, a filmalkotásra és más audiovizuális műre, valamint a képzőművészeti, fényképészeti, építészeti, műszaki és iparművészeti alkotásokra állapít meg speciális rendelkezéseket, amelyek között találhatók az említett műtípusok felhasználásának sajátosságaihoz igazodó szerződési szabályok is.

V.

A törvényjavaslat több évig tartó előkészítő munkán alapul. Az igazságügy-miniszter az új szabályozás koncepciójának kidolgozására 1994-ben szakértői bizottságot alakított, amely 1994 és 1995 folyamán számos ülést tartott. A bizottság részére kodifikációs tanulmányok készültek a következő témákban: a szerzői jog természete; a szerző vagyoni jogai; a mű felhasználásának engedélyezése; bírósági gyakorlat a szerzői művek felhasználásával kapcsolatos jogvitákban; a szerzői jog átruházhatóságára és a felhasználási szerződésekre irányadó jog; a felhasználási szerződések általános szabályai; szerzői művek mint a társasági joghoz való nem pénzbeli hozzájárulások; a szerzői és a szomszédos jogok közös kezelése. A szakértői bizottság munkáját kiegészítette az a felmérés, amellyel az Igazságügyi Minisztérium az érintett érdekképviseleti szervezetek álláspontjáról tájékozódott a szerzői jogi szabályozás alapvető kérdéseiben. Ezenkívül az új szerzői jogi törvény előkészítésében való közreműködésre kérte fel az igazságügy-miniszter az ENSZ szakosított intézményét, a Szellemi Tulajdon Világszervezetét (vagyis a WIPO-t), és több alkalommal mód nyílott az Európai Bizottság szakértőivel való konzultációra is.

A szakértői bizottság javaslatainak figyelembevételével - a közös jogkezelés rendszerének 1996. évi átalakítását követően - 1997 júniusára elkészült szerzői jogi jogszabályaink átfogó felülvizsgálatának koncepciója, amelyet a Kormány az 1100/1997. (IX. 30.) Korm. határozattal hagyott jóvá. E kormányhatározat 4. pontjának megfelelően az igazságügy-miniszter az új szerzői jogi szabályozás kialakítására kodifikációs bizottságot hozott létre az érintett minisztériumok és országos hatáskörű szervek, a bíróságok, a közös jogkezelő szervezetek, továbbá a jogosultak és a felhasználók érdekképviseleti szervezeteinek képviselőiből, valamint más szerzői jogi szakértőkből. A törvényjavaslat tervezetét a bizottság részleteiben és egészében is számos alkalommal megvitatta; a javaslat tartalma minden lényeges kérdésben türközi a bizottságban kialakult konszenzust.

A törvényjavaslat tervezetét a bizottságon kívül is széles körben megvitatták: az Igazságügyi Minisztérium több, mint ötven érdekképviseleti és egyéb érintett szervezettől kért véleményt az új szabályozásról.

Részletes indokolás

ELSŐ RÉSZ

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. fejezet

Bevezető rendelkezések

Az 1-9. §-hoz

         A bevezető rendelkezések a törvény – tárgyi és területi – hatályáról szólnak, továbbá meghatározzák a jogi védelem alapvető feltételeit és a szerzői jogi törvénynek a Ptk.-hoz fűződő viszonyát.

         A javaslat a védelem alá tartozó szellemi teljesítményeket pozitívan és negatívan egyaránt meghatározza. Ez a megközelítés hatályos jogunkból is ismert; a szerzői jogi védelem kritériumrendszerén a javaslat számottevően nem változtat.

         A törvény fő célja az irodalmi, tudományos és művészeti alkotások védelme. E fő célkitűzés és szabályozási tárgy mellett azonban a javaslat kiterjed az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók, a rádió- és a televízió-szervezetek, valamint a filmelőállítók teljesítményeinek a védelmére is. E teljesítmények a szerzői művek felhasználásához kapcsolódnak, ezért honosodott meg a védelmükből eredő jogok megnevezéseként a “szomszédos jogok” kifejezés. A javaslat – szemben hatályos jogunkkal (ld. az Szjt. 51. §-át) – nem biztosítana azonban külön kategóriába tartozó (ún. rokonjogi) védelmet a szerzői alkotómunkával rokon más tevékenység eredményei – azaz az alkotásnak nem minősülő fényképek, ábrák, műszaki rajzok, térképek, szemléltető képek stb. – számára. Ha az eredetiség követelményének megfelelnek, természetszerűleg e kifejezési formákban is születhetnek (és születnek is) szerzői jogi védelemre érdemes alkotások.

         A javaslat fenntartja a hatályos jognak azt az évtizedes joggyakorlattal is alátámasztott alapelvét, hogy szerzői jogi védelem alá tartozik az irodalom, a tudomány és a művészet minden alkotása, függetlenül attól, hogy a törvény külön megnevezi-e. A javaslat alapján a szerzői jogi védelem továbbra sem tesz minőségi különbséget az alkotások között. A javaslat a magyar és a nemzetközi szerzői jogi felfogásban egyaránt általánosan elfogadott elvet tükröz annak egyértelművé tételével, hogy a szerzői jogi védelem az alkotást a szerző szellemi tevékenységéből fakadó egyéni, eredeti jellege alapján illeti meg. A védelemnek a mű egyéni, eredeti jellegén kívül más feltétele nincs, nem is lehet. Nem függhet tehát mennyiségi, minőségi, esztétikai jellemzőktől vagy az alkotás színvonalára vonatkozó értékítélettől. Hasonló következtetésre jutott hatályos jogunk alapján a bíróság is: a joggyakorlat szerint szerzői jogi védelemben részesül minden olyan mű, amelynek formáján az alkotó szellemi tevékenységéből fakadó eredetiség jegyei felismerhetők, függetlenül attól, hogy az alkotás milyen esztétikai értékelést vált ki (BH 1980/332). E felfogás tükröződik a BUE-ben is, amelynek 2. cikke szerint az egyezmény szerinti védelem kiterjed az irodalom, a tudomány és a művészet minden alkotására, tekintet nélkül a mű létrehozatalának módjára vagy alakjára.

         A javaslat – hatályos jogunkhoz hasonlóan – az “alkotás” és a “mű” kifejezéseket szinonimaként használja; mindkettő egyformán a szerzői jogi védelem tárgyát jelöli. A szerzői jogi minősítés független a szellemi eredmények más jogágak szerinti besorolásától, továbbá nem érinti az alkotás felhasználására vonatkozó egyéb jogszabályok érvényesülését. Ezért válhat el pl. az alkotás szerzői jogi minősítésétől az adójogi besorolás, illetve ebből következik, hogy valamely építészeti alkotás szerzői jogi védelemben való részesülése nem érinti az építésügyi igazgatásra vonatkozó szabályok alkalmazhatóságát.

         A javaslat csupán példálózóan sorolja fel a védelem alá tartozó alkotásokat, a főbb műtípusokat. A felsorolás főként azokat a műfajtákat tartalmazza, amelyek már hatályos jogunk alapján hagyományosnak tekinthetők, illetve, amelyekre a javaslat sajátos – különös szintű – szabályokat állapít meg. Alapvetően e műtípusokat említik meg a nemzetközi egyezményekben és a külföldi jogszabályokban a védelem tárgyairól adott példálózó listák is. A törvényjavaslat előkészítése során a műtípusok példálózó felsorolásának kiegészítését többen is szorgalmazták, pl. javasolva a bábjáték, a lapterv, a tanterv, a belsőépítészeti alkotás vagy az elektronikus publicisztika felvételét e listára. E kezdeményezések azonban kevéssé tűntek megalapozottnak, hiszen a javaslatban foglalt felsorolás nem kimerítő jellegű, az általános szabály alapján – amely minden irodalmi, tudományos vagy művészeti alkotást védelem alá helyez – e szellemi teljesítmények is szerzői jogi védelemben részesülhetnek, ha egyéni, eredeti jellegűek. Másrészt e “műtípusokra” a javaslat speciális szabályokat amúgy sem állapít meg, illetve közülük egyesek besorolhatók a javaslat szerinti kategóriák valamelyikébe.

         Noha a TRIPS-egyezmény 10. cikke, a 91/250/EGK irányelv 1. cikke és a WIPO Szerzői Jogi Szerződésének 4. cikke értelmében a számítógépi programalkotást (a szoftvert) irodalmi műként, írásműként kell védelemben részesíteni, a javaslat nem minősíti a szoftvert “irodalmi műnek”. Az irodalmi művekre is vonatkozó általános szabályok irányadóak azonban a szoftverre is, azokkal a különös szintű szabályokkal együtt, amelyeket a javaslat VI. fejezete állapít meg a szoftver védelmére. Az említett nemzetközi egyezmények és a közösségi irányelv rendelkezései pedig tartalmilag ezt követelik meg. Így pl. a javaslat a nemzetközi és az európai közösségi jogharmonizációs elvárásnak egyaránt eleget tesz azzal, hogy a védelmet a szoftver esetében sem teszi függővé az egyéni, eredeti jellegen kívül más feltételtől. A számítógépi programnál sem lehet más kritériuma az eredetiségnek, mint az, hogy a szerző saját szellemi alkotása-e.

         A rokonjogi védelem megszűnése miatt szükséges annak egyértelművé tétele, hogy a fényképészeti alkotás, valamint a térképmű és más térképészeti alkotás szintén szerzői jogi védelem alá tartozik.

         Az ún. párhuzamos védelem megengedhetőségének általános elvéből következik, hogy valamely szerzői mű (pl. iparművészeti alkotás) egyben valamelyik iparjogvédelmi kategóriába is besorolható lehet (pl. ipari mintaoltalomban részesülhet az 1978. évi 28. törvényerejű rendelet alapján). A védelem eltérő tárgyköréből adódik azonban az, hogy a térképészeti alkotás szerzői jogi védelme független a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 1996. évi LXXXVI. törvény 23. §-a alapján fennálló díjigénytől.

         A javaslat rendelkezései negatív oldalról is körülhatárolják a szerzői jogi védelem tárgyát: értelmező jelleggel megállapítják egyes szellemi teljesítményekről, hogy nem sorolhatók a szerzői művekhez, illetve kizárnak a védelemből olyan szellemi produktumokat, amelyek egyébként megfelelhetnének a szerzői jogi védelem kritériumainak. Az előbbit szolgálja az 1. § (6) és (7) bekezdése, még az utóbbit célozza e § (4) és (5) bekezdése.

         Az új szabályozás – összhangban a TRIPS-egyezmény 9. cikkének (2) bekezdésében és a WIPO Szerzői Jogi Szerződésének 2. cikkében foglaltakkal – kifejezi, hogy a szerzői jogi védelem tárgyai nem lehetnek ötletek, elvek, elgondolások, eljárások, működési módszerek vagy matematikai műveletek. Mivel e rendelkezés a szoftverre is vonatkozik, a javaslat – 58. §-ának (1) bekezdését is figyelembe véve – eleget tesz a 91/250/EGK irányelv 1. cikkéből adódó követelményeknek is.

         A javaslat szakít azzal a felfogással, amely – meglehetősen hamvába holt módon – “névtelen művekként” kísérelte meg szerzői jogi védelem alá vonni a népművészet, a folklór “alkotásait”. A javaslat szerinti normaszöveg egyértelművé teszi, hogy a folklór kifejeződései – többek között a szerzői jog alanyának azonosíthatatlansága miatt – nem részesülnek szerzői jogi védelemben. Ez természetesen nem jár együtt azzal, hogy a javaslat kizárná a népművészeti ihletésű, ám egyéni, eredeti jellegű mű védelmét. Az ilyen mű szerzőjét továbbra is megilleti a jogi védelem (1. §).

A szerzői alkotások felhasználása napjainkban többnyire nem korlátozódik egyetlen ország területére. Az irodalom, a művészet és a tudomány alkotásai rendre átlépik az országhatárokat; a szerzői jogi jogviszonyokban hagyományosan jelen vannak külföldi elemek is, amelyeknek súlya, jelentősége a nemzetközi gazdasági kapcsolatok bővülésével és elmélyülésével egyre nő.

         A szerzői jogra jellemző a területisége, vagyis az, hogy hatálya a védelmet nyújtó állam területére korlátozódik. A szerzőnek nincsenek, nem lehetnek egységes, az egész világra szóló szerzői jogosultságai, művének védelme az egyes nemzeti jogok által adott jogosultságokból adódik össze, azoknak a “kötege”, és e jogosultságok országonként eltérhetnek. E jogokat csak kiegészítik a nemzetközi egyezmények egységesített anyagi jogi szabályaival adott “minimumjogok”, illetve azokat – kivételes jelleggel – korlátozzák a védelmi idők összemérésének szabályai.

         A szerzői jogi törvény hatálya – a védelem territorialitásához igazodva – elsősorban a Magyarország területén nyilvánosságra hozott művekre terjed ki. Az egyes nemzeti jogrendszerek szabályainak a külföldiekre való alkalmazhatóságáról gyakorlatilag minden jogrendszerben találhatunk speciális szabályokat, ún. idegenjogi rendelkezéseket (“Fremdenrecht”). A javaslat 2. §-a – amely szövegszerűen megegyezik a hatályos Szjt. 2. §-ával – e szabályokat a szerzői jogi védelemre állapítja meg. Külföldi szerző művére a törvény védelme akkor terjed ki, ha az először hazánkban jelenik meg, itt jut először nyilvánosságra. Ha a mű először külföldön került nyilvánosságra, külföldi szerzőjét csak nemzetközi egyezmény vagy viszonosság alapján illeti meg a védelem. A magyar állampolgárságú szerzőt azonban akkor is mindenképpen megilleti a törvény szerinti védelem, ha műve először külföldön került nyilvánosságra.

Abban a kérdésben, hogy a külföldi szerzőt vagy a szerzői jog egyéb külföldi jogosultját megillető védelemre melyik nemzeti jog az irányadó, külföldi elemet tartalmazó tényállásról lévén szó, annak az országnak a nemzetközi magánjoga az irányadó, amelyben a védelmet igénylik, vagyis amelynek területén a szerzői jog léte, védelme és érvényesíthetősége kérdésessé válik. A magyar nemzetközi magánjogi kódex (az 1979. évi 13. törvényerejű rendelet) 19. §-a szintén tartalmaz erre az esetre megfelelő, általános kapcsoló szabályt: a szerzői jogokat annak az államnak a joga szerint kell elbírálni, amelynek a területén a védelmet igénylik. A lex loci protectionis alkalmazását elrendelő e kollíziós jogi normával szemben azonban elsőbbséget élveznek (tekintettel a törvényerejű rendelet 2. §-ában foglalt rendelkezésre is) a nemzetközi szerződéseknek azok a szabályai, amelyek a külföldi elemet tartalmazó szerzői jogi jogviszonyok megítéléséről szólnak.

A legfontosabb ezek közül a BUE 5. cikke, amelynek (1) és (2) bekezdése megköveteli a részes államoktól, hogy egymás állampolgárainak nemzeti elbánást, vagyis a belföldiekkel azonos elbírálást nyújtsanak: az Egyezmény által védett műveik tekintetében a szerzők – a mű származási országa kivételével – az Unió valamennyi országában azokat a jogokat élvezik, amelyeket a vonatkozó törvények a belföldieknek jelenleg vagy a jövőben biztosítanak, valamint azokat a jogokat is, amelyeket az Egyezmény külön megad (ez utóbbiak az ún. minimum jogok). E jogok élvezete és gyakorlása nem köthető semmiféle alakszerűséghez és független attól, hogy a mű a származásának országában védelem alatt áll-e. Ennélfogva a védelem terjedelme, valamint a szerző jogainak védelmére biztosított eszközök igénybevétele tekintetében kizárólag annak az országnak a törvényei irányadók, ahol a védelmet igénylik. A nemzeti elbánásnak e nemzetközi egyezményes követelménye tölti ki tartalommal mind a hatályos Szjt. 2. §-át, mind pedig a javaslat azonos számozású rendelkezését.

A Magyarországot is kötelező nemzetközi szerződések közül nemcsak a BUE tartalmaz a részes országok állampolgárai számára a többi országban nemzeti elbánást megkövetelő előírásokat. A nemzeti elbánás követelményét tartalmazza – többek között – az ESZJE (ld. az általános indokolás III. 3. pontját) és az amerikai-magyar kétoldalú szellemi tulajdonvédelmi megállapodás (ld. az általános indokolás III. 10. pontját) is. A WIPO Szerzői Jogi Szerződése (melyet az általános indokolás III. 7. pontja mutat be) a BUE-nek a nemzeti elbánásra vonatkozó rendelkezéseire hivatkozik: 3. cikkének értelmében a Szerződéssel megadott védelemre is mutatis mutandis alkalmazni kell a BUE 2-6. cikkeiben foglalt – tehát a nemzeti elbánásra is vonatkozó – rendelkezéseket. A TRIPS-egyezmény (ld. az általános indokolás III. 8. pontját) 3. cikke szintén nemzeti elbánást követel meg annyiban, amennyiben a BUE vagy az RE kivételt vagy fenntartást nem enged meg. A TRIPS-egyezmény 4. cikke a nemzeti elbánáson kívül a legnagyobb kedvezményes elbánás biztosítását is megköveteli a szellemi tulajdon területén (2. §).

Amint arra az általános indokolás I. 1. pontja is utalt, a szerzői jog a polgári jog körébe tartozik. A javaslat 3. §-a – hasonlatosan a hatályos Szjt.-hez – e polgári jogi kötődést fejezi ki azzal, hogy a Ptk. rendelkezéseinek alkalmazását írja elő a szerzői jogi törvényben nem szabályozott kérdésekben. A norma tartalma is e polgári jogi kapcsolódás mentén érthető meg. Természetszerűleg a szerzői jogi törvényben nem szabályozott kérdésekben korántsem csak a Ptk., hanem más törvények – a Btk., az Mt. vagy az adótörvények – rendelkezéseit is alkalmazni kell. Mind a hatályos jog, mind pedig a javaslat azonban nem erre utal a Ptk.-ra történő hivatkozással, hanem arra, hogy a szerzői jogi törvény azért nem szabályoz bizonyos kérdéseket - amelyekre tárgyuknál fogva egyébként kiterjedhetne a szerzői jogi szabályozás  -, mert azokról a Ptk. már rendelkezik. A javaslat 3. §-ának helyes értelmezése tehát az, hogy a Ptk.-t azokban a kérdésekben kell alkalmazni, amelyeket a szerzői jogi törvény nem szabályoz, bár tárgykörükre figyelemmel elvileg szabályozhatna. A Ptk. és a szerzői jogi szabályozás kapcsolatát a magánjogi kódex is megerősíti: a Ptk. 86. §-ának (1) bekezdése szerint a szellemi alkotás a törvény védelme alatt áll. A 86. § (2) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy a védelmet – a Ptk. rendelkezésein kívül – az alkotások meghatározott fajtáira, valamint egyes rokon tevékenységekre egyebek között a szerzői jogi jogszabályok határozzák meg. A Ptk. tehát a szerzői jog “anyajogszabálya” és mind az Szjt., mind a javaslat számára az általános szabályozási hátteret teremti meg, “kisegítve” a szerzői jogi szabályozást olyan kérdésekben, amelyekre az nem ad választ, megoldást (többnyire éppen azért, mert a Ptk. rendelkezései kielégítően szabályozzák a kérdést).

Szemben azonban a hatályos joggal, a javaslat mellőzi a Munka Törvénykönyvére történő utalást. Ennek oka kettős. Egyrészt a munkajogi szabályozásnak szinte kizárólag a munkaviszonyban vagy más hasonló jogviszonyban létrehozott műveknél (tehát a javaslat 30. §-ának alkalmazásában) lehet jelentősége, vagyis az Mt. korántsem áll olyan viszonyban a szerzői jogi törvénnyel, mint a Ptk.. Másrészt - a javaslat 30. §-ának (7) bekezdéséből is következően – a munkaviszonyban vagy más hasonló jogviszonyban létrehozott műveknél nemcsak az Mt.-nek lehet szerepe, hanem más törvényeknek is, amelyek az egyéb szóba jöhető jogviszonytípusokat szabályozzák (3. §).

A javaslat nem változtat azon az alapelven, hogy szerző, vagyis a mű megalkotója csak természetes személy lehet. A javaslat azt is főszabályként rögzíti, hogy a szerzői jogok eredeti jogosultja csak a szerző – vagyis a művet alkotó természetes személy – lehet. A hatályos jogból megtartott szabály az is, hogy szerzői jogi védelem alatt áll más szerző művének átdolgozása, feldolgozása vagy fordítása is, ha annak egyéni, eredeti jellege van. Az ilyen mű védelemben részesítése azonban nem jár, nem járhat az eredeti mű szerzőjét megillető jogok sérelmével. E szabályból következik pl., hogy nem részesíthetők szerzői jogi védelemben a nyers szövegfordítások, amelyek – bár szellemi munkával, de az alkotó tevékenység ismérvei nélkül – valamely szöveg egyszerű áttételét jelentik egy másik nyelvre, vagyis nem számítanak műfordításnak (4. §).

A javaslat – tekintettel a joggyakorlatban jelentkező gondokra, értelmezési nehézségekre – kiigazítja a többszerzős eredeti művekre vonatkozó szabályozást, meghaladva a szerzőtárs és a társszerző közötti, terminológiailag is nehézkes különbségtételt. A javaslat a közös műveket aszerint különbözteti meg, hogy részeik önállóan is felhasználhatók-e. A részek szétválaszthatósága az önálló felhasználhatóság előfeltétele, a javaslat ezért nem említi meg külön e kritériumot. Az összekapcsolt műveknél önálló, általában különböző műtípusokhoz tartozó – pl. prózai és zenei – részek közös elhatározással történő, új minőséget eredményező összekapcsolásáról van szó. Az ilyen művek is többfélék lehetnek. Előállhatnak egyrészt úgy, hogy egy már meglévő művet foglalnak bele egy közös döntéssel létrejövő új műbe (ennek jellegzetes példája a versek megzenésítése); megszülethetnek másrészt úgy is, hogy a mű részeit egymásra tekintettel, együttesen hozzák létre (amikor pl. a slágerek szövegét és dallamát egyszerre, egymással együttműködve alkotják meg a szövegírók és a zeneszerzők). Ez utóbbi csoportnál méltánytalan volna, ha a már sikeres közös műből a saját részt a szerző a társa hozzájárulása nélkül más szerző művéhez kapcsolhatná (5. §).

A technikai fejlődés legújabb hullámai nyomán előtérbe kerültek a csoportosan, kollektív munkával – jelentős beruházást igénylő berendezéssel és felszereléssel, szervezett keretek között – létrejövő művek, amelyek szerzői gyakran nem vagy csak aránytalan nehézségek árán nevesíthetők. Ez a jelenség a modern szerzői jogi kodifikációt több országban (pl. Franciaországban, Spanyolországban, Szlovéniában) arra indította, hogy bevezesse és az általánostól eltérően szabályozza a “kollektív”, az együttesen létrehozott mű kategóriáját. A művek e fajtáját az jellemzi, hogy a mű megalkotásában együttműködnek a szerzők, akiknek a hozzájárulásai ennek során olyan módon egyesülnek a létrejövő egységes műben, hogy nem lehetséges az egyes szerzők jogait külön-külön meghatározni. E művek további jellemzője, hogy létrehozásukat külső – tehát a szerzők körén kívüli – személy vagy szervezet kezdeményezi és irányítja. Ilyen műveknél indokolt, hogy a szerzői jog jogosultja az a szervezet vagy személy legyen, amely, illetve aki kezdeményezte és irányította a mű létrehozását, majd ezt követően az elkészült művet saját nevében nyilvánosságra hozta. Ez elérhető volna azzal is, ha a törvény az említett személyt, illetve szervezetet eleve a szerzői jogok eredeti alanyának minősítené, de - tekintettel a szerzőt természetes személynek tekintő elvi kiindulásra - helyesebbnek látszik, hogy a szerzői jog a törvény erejénél fogva szálljon át és a szerzők jogutódjaként illesse meg a szóban forgó személyt vagy szervezetet (6. §).

A javaslat szövegszerűen is megerősíti - a TRIPS-egyezmény 10. cikkére, az adatbázisok jogi védelméről kiadott 9/96/EK irányelvre és a Szerzői Jogi Szerződésre figyelemmel - azt a jelenleg is uralkodó (a hatályos Szjt. 5. §-a (3) bekezdésének szövegében nem teljesen tükröződő) felfogást, hogy gyűjteményes műként védelemben részesülhet olyan összeállítás is, amelynek részei nem állnak szerzői jogi védelem alatt, sőt, nem is számítanak alkotásnak. Másfelől világossá teszi azt is, hogy a szerzői jogi védelem feltétele az adattár tartalmának egyéni, eredeti összeválogatása vagy elrendezése, szerkesztése, vagyis az, hogy az adattár elemeinek kiválogatása és elrendezése szellemi alkotó tevékenység eredménye legyen. Hasonlóképpen indokolt annak jogszabályi megerősítése, hogy az adattárakra mint gyűjteményes művekre vonatkozó szerzői jogi védelem nem terjed ki a tartalmukat képező adatokra, információkra (7. §).

A javaslat nem változtat a hatályos jognak azon a rendelkezésén, hogy a név nélkül vagy felvett néven nyilvánosságra hozott művel kapcsolatban a szerzői jogokat a szerző fellépéséig az gyakorolja, aki a művet először hozta nyilvánosságra (8. §).

A törvényjavaslat előkészítése során parázs vita alakult ki a szerző vagyoni jogainak elidegeníthetőségéről, amelyet mind az eltérő elméleti megközelítések, mind pedig az érintett – jogosulti és felhasználói – csoportok különböző érdekei tápláltak. Elméleti jogászaink egy része, valamint a szerzők érdekvédelmi szervezetei közül több is a monista koncepciót pártolta, vagyis azt a megközelítést, amely a szerzői jogot a személyhez fűződő és a vagyoni jogok szétválaszthatatlan egységeként fogja fel, azaz nemcsak a személyhez fűződő, hanem a vagyoni jogok elidegenítését is kizárja. Több szerzői jogi szakértő, valamint a felhasználók és a szomszédos jogi jogosultak számos érdekképviseleti szervezete – összességében a véleménynyilvánítók enyhe többsége – viszont a dualista felfogás hívének mutatkozott, szorgalmazva a szerzői vagyoni jogok elidegeníthetőségének bevezetését. Az új szabályozás azt a kompromisszumot tükrözi, amely e viták eredményeként alakult ki. E kompromisszum és a javaslatba foglalt szabályozás olyan célszerűségi megfontolásokon alapul, amelyek áttekintése elengedhetetlennek tűnik.

Gyakorlatilag minden lényeges szempont az eddigi merev monista rendszer meghaladása - a monista és a dualista elemek ésszerű ötvözése - mellett szólt. Ezt egyaránt indokolta a hazai gazdasági viszonyok megváltozása, a technikai fejlődés, az európai jogharmonizáció, valamint a nemzetközi egyezményekben és a külföldi szerzői jogi törvényekben kirajzolódó tendencia. A javaslat abból indul ki, hogy valamely elméleti konstrukciónak a szabályozás rugalmatlanságát eredményező erőltetésénél fontosabb a hazai kultúra javát szolgáló érdekegyensúly megteremtése.

A dualista és a monista rendszerek közötti különbség ugyanis sokkal kevésbé jelentős, mint a kontinentális és az angolszász iskolát követő rendszerek közötti különbség. Ez így van, mert

- a válasz arra a kérdésre, hogy egy szerzői jogi törvény “szerző-központú”-e, és hogy megfelelően szolgálja-e a szerzők jogos érdekeit, nem attól függ, hogy a kontinentális hagyományokat követő valamely szerzői jogi törvény dualista vagy monista irányultságú-e;

- a személyhez fűződő és a vagyoni jogi védelmének a szintje nem attól függ, hogy a kontinentális hagyományokat követő valamely szerzői jogi törvény dualista vagy monista;

- a személyhez fűződő jogok a kontinentális szerzői jog mindkét (dualista, monista) változata szerint elidegeníthetetlenek;

- azok a rendelkezések, amelyek a szerzőt mint a “gyengébb felet” kívánják védeni a szerződéses kapcsolatokban, alkalmazhatók és ténylegesen is érvényesülnek mind a dualista, mind pedig a monista rendszerekben;

- ha a dualizmus vagy a monizmus elveit nem alkalmazzák merev és túlzó módon, nincs nagy különbség a két rendszerben a jogok tényleges átruházhatósága tekintetében: egyrészről a dualista szerzői jogi rendszerek is korlátozhatják – és gyakran ténylegesen korlátozzák is – egyes esetekben (ám nem zárják ki általában) a vagyoni jogok átruházását, másrészről pedig az egyes monista szerzői jogi törvények által lehetővé tett, hosszú időtartamra szóló általános jellegű, kizárólagos felhasználási engedélyek néha a szerző és a műve közötti kapcsolat jóval nagyobb mértékű lazulásához vezetnek, mint egyes vagyoni jogok viszonylag rövid időre szóló átruházása.

Ezért, amennyiben a két szerzői jogi elméletet (a dualista és a monista elméletet) ésszerű és pragmatikus módon alkalmazzák, a két rendszer közötti különbség aligha lényeges és számottevő.

Azok a különbségek, amelyek mégis léteznek a monista és a dualista felfogást követő szerzői jogi törvények között, a következőkben foglalhatók össze:

- a dualista törvények szerint, bár általában a szerzők a vagyoni jogok eredeti jogosultjai, lehetnek – és gyakran ténylegesen vannak is – kivételek ez alól (főleg a több szerző által együttesen és a munkaviszonyban álló szerzők által alkotott művek tekintetében); a monista törvények esetében, amelyek alapvető jellegüknél fogva nem teszik lehetővé a vagyoni jogoknak a szerző személyétől való elválasztását, nem ez a helyzet;

- a vagyoni jogok átruházásának eredményeként – ami a dualista rendszerben törvényszerűen lehetséges – az, akire a jogot átruházzák, nemcsak arra válik jogosulttá, hogy felhasználja a művet abban a körben, amelyre a vagyoni jog kiterjed, hanem megszerzi a jogot arra is, hogy mások részére ilyen felhasználást engedélyezzen (tehát tulajdonjogi jellegű jogot szerez); a monista rendszerekben a szerző csak felhasználási engedélyt adhat, magát a felhasználások engedélyezésére vonatkozó jogot mindig megtartja;

- a monista rendszerekben, mind a szerző, mind pedig a kizárólagos felhasználási engedéllyel rendelkező személy felléphet a jogsértőkkel szemben, míg a dualista szerzői jogi törvények alapján a szerzőnek általában nincs perlési joga azután, hogy vagyoni jogát átruházza (ez a különbség azonban valójában nem jelentős);

- a dualista rendszerekben a vagyoni jogok tulajdonjogi jellege és a jogok átruházhatósága megkönnyíti ezeknek a jogoknak a gazdasági társaságokban történő hasznosítását; a monista felfogás követése esetén nehézségek merülhetnek fel ebben a tekintetben.

Nem érinti valamely szerzői jogi törvény dualista jellegét, illetve a dualista felfogással teljes mértékben összeegyeztethető, ha a törvény úgy rendelkezik, hogy a személyhez fűződő jogok elidegeníthetetlenek, vagy ha tisztázza, hogy a műveket megtestesítő tárgyak – dolgok – tulajdonjogának az átruházása nem vonja magával  az érintett műveken fennálló szerzői vagyoni jogok átruházását, illetve, ha korlátozásokat vagy értelmezési szabályokat tartalmaz, hogy védje a szerzőknek – mint a szerződéses viszonyokban szokásosan gyengébb pozícióban lévőknek – az érdekeit.

A magyar szerzői jog hagyományosan dualista szemléletű volt és így a vagyoni jogok elidegeníthetőségének az elvét követte egy egész évszázadon át, a “szocializmus” időszaka előtt. Ezt tükrözték az 1861-es Ideiglenes Törvénykezési Szabályok, az 1884. évi és az 1924. évi szerzői jogi törvény rendelkezései, valamint Balás P. Elemér reformjavaslatai is az 1930-as és 1940-es években. Fordulatot ebben a jelenleg is hatályos, 1969-ben elfogadott Szjt. hozott; az akkor jellemző szerzői jogi felfogás “ideológiai” megalapozásából sajátos monista rendszer alakult ki. E megközelítést is túlzóan és dogmatikus módon érvényesítették: nemcsak a vagyoni jogok átruházását tiltották meg, hanem a felhasználási engedélyek érvényességi idejét is mereven, ésszerűtlenül korlátozták.

Bár a vagyoni jogok elidegeníthetetlenségének az elve jórészt ideológiai megfontolásokon alapult, ez az elv - sajátos módon - pozitív eleme volt az ún. szocialista országok szerzői jogi rendszerének a klasszikus szocializmus időszakában, a központi tervutasításos gazdasági berendezkedés és a szigorúan ellenőrzött társadalmi élet viszonyai között. A szerzői jogokat számos tekintetben korlátozták és gyakorlásukat sok feltételhez kötötték ugyan, ám ezek a jogok a magántevékenységnek, az “individualizmusnak” és a személyes jogoknak egy távolról sem jelentéktelen szigetét képviselték. Az elidegeníthetetlenség alternatívája annak lehetővé tétele lett volna, hogy a vagyoni jogokat átruházzák az állami tulajdonban lévő kiadókra, lemez- és filmgyárakra, rádió- és tévétársaságokra, ami a szerzői jogok közvetlen kollektivizálását jelentette volna.

A vagyoni jogok elidegeníthetetlensége elvének a merev és dogmatikus alkalmazása főleg a tervgazdálkodás korai időszakára volt jellemző. Magyarországon a szerződéses rendszer merevsége és rendkívülien túlszabályozott jellege fokozatosan enyhült és ez a folyamat az 1980-as években különösen felgyorsult. (Mindazonáltal az elidegeníthetetlenség elve – mint a szerzői jog alapvető strukturális eleme – fennmaradt.)

A törvényjavaslat e felfogáson alapvetően arra a felismerésre figyelemmel változtat, hogy megfelelően fejlett nemzeti kulturális és informatikai ipar nélkül nemcsak annak esélye csökkenne, hogy az ország helytállhasson a nemzetközi kulturális és gazdasági kapcsolatokban, hanem a hazai szerzők is hátrányos helyzetbe kerülhetnének, mivel arra kényszerülhetnének, hogy szinte kizárólag külföldi vállalkozások közreműködésével tegyék műveiket a közönség számára hozzáférhetővé. A javaslat ezért elkerüli annak a veszélyét, hogy a “szerzőpártiság” nevében megjelenő egyes törekvések - eltúlzottságuknál fogva - éppen a szerzők rovására menjenek. Ez bekövetkezhetne, ha a szerzők és a kulturális vállalkozások viszonyában az előbbiek érdekei egyoldalúan érvényesülnének – anélkül, hogy a kulturális vállalkozók jogos érdekeit is kellően figyelembe vennénk – annak a téves feltételezésnek az alapján, hogy a szerzők általában hazaiak, míg a kulturális ipar vállalkozói általában külföldiek. Ennek a felfogásnak az elfogadása aláásná a hazai kulturális vállalkozók maradék esélyeit is, és végső soron az országnak a külföldi kulturális és informatikai termékektől való teljes függőségéhez vezethetne.

Figyelembe kell venni a gyorsuló technikai fejlődésnek a művek alkotására, terjesztésére, felhasználására és védelmére gyakorolt hatását is. Fontos, új műtípusok jelentek meg a szerzői jog védőernyője alatt, mint amilyenek a számítógépi programok, az adatbázisok és legújabban a multimédia alkotások. Ezeket általában nagy alkotócsoportok hozzák létre technikai eszközök kiterjedt alkalmazásával; egyre gyakrabban interaktív, on line felhasználás céljára is hozzáférhetők, és sokuknak a tartalma is állandó változásoknak van kitéve. A vagyoni jogok elidegenítését kizáró monista megközelítés aligha megfelelő az ilyen művek esetében, mivel sokszor az egyetlen működőképes jogi megoldás az, hogy a vagyoni jogokat azokra a természetes vagy jogi személyekre ruházzák, akiknek, illetőleg amelyeknek a kezdeményezésére és felelősségével alkotják a műveket.

A nemzetközi egyezményeket áttekintve megállapítható, hogy a BUE inkább a dualista felfogást tükrözi. Ez nyilvánvaló az egyezmény 6^bis cikke alapján, amely azon kívül, hogy meghatározza: milyen személyhez fűződő jogokat kötelesek elismerni az Egyezményhez tartozó országok, tisztázza a személyhez fűződő és a vagyoni jogok viszonyát is. E cikk rendelkezései nem hagynak kétséget afelől, hogy a személyhez fűződő és a vagyoni jogok átruházhatók, hiszen szövegszerűen megerősítik: a vagyoni jogok átruházhatók és a személyhez fűződő jogok függetlenek a szerző vagyoni jogaitól.

(A BUE 2. cikkének (6) bekezdése szintén azt igazolja, hogy a vagyoni jogok átruházhatók, amikor úgy rendelkezik, hogy “a védelem a szerző vagy más jogosult javára áll fenn.” A WIPO által a BUE-hez kiadott hivatalos “útmutató” a következő magyarázatot fűzi ehhez a rendelkezéshez: “A [vagyoni] jogok nem személyhez fűződőek, hiszen szerződés útján rendelkezni lehet róluk. A szerző átruházhatja ezeket a jogokat akár egyszerre, akár külön-külön, és akkor az a személy élvezi az érintett jogokat, akire átruházták azokat.”)

A BUE általában nem korlátozza a szerzőket vagyoni jogaik átruházásában. Az egyetlen kivétel a követő jog (a droit de suite), amelyről az Egyezmény 15^ter  cikke mint elidegeníthetetlen jogról rendelkezik. A jogértelmezés körében elismert a contrario elvből következik, hogy az Egyezményben előírt többi vagyoni jog elidegeníthető.

Bár a BUE a dualista felfogást követi, az egyezmény általánosan elfogadott értelmezése szerint valamely szerzői jogi törvény nem tekinthető a BUE-vel összeférhetetlennek csak azért, mert a monista elméleten alapszik.

Az Európai Közösségben a szerzői jog területén megalkotott irányelvek dualista elemeket tartalmaznak. Egyes kérdésekben előírják, más területeken pedig megengedik a vagyoni jogok átruházását, illetve átszállását. A számítógépi programok jogi védelméről szóló 91/250/EGK irányelv 2. cikkének (3) bekezdése a munkaviszonyból folyó kötelesség teljesítéseképpen megalkotott szoftver esetében megköveteli a tagállamoktól annak biztosítását, hogy a vagyoni jogokkal a munkáltató rendelkezhessen. A bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról, valamint a szellemi tulajdon területén a szerzői joghoz kapcsolódó bizonyos jogokról rendelkező 92/100/EGK irányelv 2. cikkének (4) bekezdése szintén a bérleti és haszonkölcsönzési jogok – mint szerzői vagyoni jogok – átruházhatóságáról szól. Az irányelv 4. cikke pedig részletesen szabályozza, hogy e vagyoni jogok átruházását követően a szerzőnek milyen vagyoni (díjazás iránti) igényei maradnak fenn.

Kontinensünkön a nemzeti törvényhozások is egyre inkább a piacgazdasági viszonyokhoz és a technikai fejlődés eredményeihez jobban, rugalmasabban igazodó felfogás – vagyis a dualista rendszer – felé fordítják a szerzői jog fejlődését. Az Európai Unió valamennyi tagállama – Németország és Ausztria kivételével – a dualista koncepcióra építette szerzői jogi kódexét. Ez jellemző a meglehetősen “szerzőbarátnak” tekintett svájci törvényre is. A rendszerváltozást követően számos volt szocialista ország tért vissza a dualista felfogáshoz, a szerzői vagyoni jogok elidegeníthetőségének elismeréséhez. Példaként a balti államok és Szlovénia említhetők; a lengyel szerzői jog pedig korábban sem követte a monista felfogást.

Az előzőekben ismertetett megfontolásokra figyelemmel a javaslat meghaladja a monista felfogásnak a hatályos jogban tükröződő - dogmatikus és idejétmúlt – változatát, és olyan gyakorlatias rendszert hoz létre, amelyben célszerűen ötvöződnek a monista és a dualista felfogás pozitív elemei. Elsősorban a szerzők – mint a szerződéses viszonyokban többnyire a gyengébb fél pozíciójában lévő felek – védelme érdekében megőrzi főszabályként a szerzői vagyoni jogok elidegeníthetetlenségét. Fordulat azonban a hazai szerzői jog fejlődésében, hogy a javaslat ezt a korábban merev, rugalmatlanul alkalmazott tételt megtöri minden olyan esetben, amikor azt a művek létrehozásának és felhasználásának körülményei, sajátosságai indokolttá teszik. E gyakorlatias jogalkotási lépések a szerzők érdekeit éppúgy szolgálják, mint ahogy megfelelnek a hazai kulturális ipar szükségleteinek. Az előzőekből is kitűnt, hogy a dualizmus elemeinek befogadását a technika legújabb vívmányai is valósággal kikövetelik. A dualista rendszer egyes elemeinek szerzői jogunkba történő beillesztése továbbá igazodik a Nyugat- és Közép-Európa országainak szerzői jogi törvényeiben egyre élesebben kirajzolódó tendenciához is.

A javaslat – a 9. § (1) bekezdésének megszövegezésével – egyértelművé teszi, hogy a szerzőt a művel kapcsolatban különféle, de egymástól nem elválaszthatatlan jogok összessége illeti meg. A hatályos törvény szerkezetét és a nemzetközileg is elfogadott felosztást követve e jogokat két csoportba sorolja: személyhez fűződő és vagyoni jogokat különböztet meg. A szerzőt e jogok összessége illeti meg a javaslat szerint. Ez azt jelenti, hogy az új szabályozás már nem tekinti olyan egységes jognak a szerzői jogot, amely – egymástól eleve elválaszthatatlan – személyhez fűződő és vagyoni részjogosultságok ötvözeteként jelenne meg. A javaslat ugyan abból az általános szabályból indul ki, hogy a vagyoni jogok nem idegeníthetők el, e szabály (a 9.§ (3) bekezdése) azonban immár nem több, mint szerzői érdekvédelmi igényeket szolgáló törvényi tilalom. Ez a szabály olyasmit tilt, ami egyébként fogalmilag és gyakorlatilag egyaránt lehetséges volna. A javaslat tehát nem tételezi fel, hogy a szerzőt megillető személyhez fűződő és vagyoni jogok szükségképpen elválaszthatatlanok egymástól, és hogy ezért az utóbbiak átruházhatósága eleve kizárt. Mi sem igazolja ezt meggyőzőbben, mint az, hogy a javaslat az általános tiltó szabály alól több – gyakorlati szempontból fontos – kivételt enged: a 9. § (6) bekezdésével összhangban a vagyoni jogok átruházhatók, illetve átszállhatnak vagy átszállnak a munkaviszonyból folyó kötelesség teljesítéseként elkészített mű, a szoftver, az adattár, a reklámozás céljára megrendelt mű esetében, valamint megfilmesítési szerződés alapján. A vagyoni jogokra is kiterjedő jogutódlás következik be továbbá az ún. együttesen létrehozott műveknél.

Meg kell említeni, hogy a javaslat 55. §-a szerint a felhasználási szerződésre vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell a szerzői vagyoni jogok átruházására irányuló szerződésekre, továbbá, hogy a szomszédos jogi védelem (tehát a javaslat XI. fejezetében szabályozott védelem) körében – törvényi tilalom hiányában – a vagyoni jogok átruházhatók (9. §).

II. fejezet

Személyhez fűződő jogok

A 10-15. §-hoz

A javaslat a személyhez fűződő jogokat a hatályos Szjt.-re építve szabályozza. Mindazonáltal számos újdonságot vezet be.

A javaslat nem változtat lényegesen a szerző személyhez fűződő jogainak természetén: a szerzői alkotásból – pusztán az alkotás tényénél fogva – személyiségi alanyi jogok keletkeznek, amelyek abszolút szerkezetű és negatív tartalmú jogviszonyt hoznak létre. A Ptk.  75. §-ának (1) bekezdéséből adódóan a személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. E jogok a törvény védelme alatt állnak. A szerző személyhez fűződő jogai esetében e védelem a szerzői jogi törvény speciális és a Ptk. általános szabályaiból adódik össze; mindazonáltal a szerzőt a szellemi alkotással kapcsolatban megillető személyhez fűződő jogokat meg kell különböztetni a bárkit - szellemi alkotás nélkül - megillető személyiségi jogoktól. Noha a javaslat erről külön nem szól, magától értetődik és a 3. §-ból is következik, hogy a szerzői jogi törvénynek a szerző személyhez fűződő jogaira vonatkozó rendelkezései nem zárják ki és nem érintik a személyhez fűződő jogokról szóló, Ptk.-beli általános szabályok alkalmazását. Így pl. a szerző személyhez fűződő jogaira is vonatkoznak a Ptk. 75. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezések: a személyhez fűződő jogokat nem sérti az a magatartás, amelyhez a jogosult hozzájárult, feltéve, hogy a hozzájárulás megadása társadalmi érdeket nem sért vagy veszélyeztet. A személyhez fűződő jogokat egyébként korlátozó szerződés vagy egyoldalú nyilatkozat semmis. E rendelkezés természetesen csak a jog korlátozását zárja ki, a jog gyakorlásának korlátozását vagy feltételekhez való kötését viszont nem akadályozza. A javaslat is él ez utóbbi lehetőséggel (pl. a névfeltüntetés jogával kapcsolatban a 12. § (1) bekezdése).

A szerző személyiségi jogai elválaszthatatlanok a szerző személyétől: másra nem szállhatnak át, nem ruházhatók át, e jogokról nem lehet érvényesen lemondani. Ezt a javaslat 9. §-ának (2) bekezdése is megerősíti. Átruházás, átszállás, jogról való lemondás tárgya csak vagyoni jogosultság lehet. A szerzői vagyoni jogosultság átszállása vagy átruházása azonban nem érinti a személyhez fűződő jogokat. A szerző személyhez fűződő és vagyoni jogai tehát elválhatnak egymástól, ezért sem tartja fenn a javaslat a hatályos jognak azt a szabályát (ld. az Szjt. 10. §-át), amely a mű jogosulatlan felhasználását – tehát a vagyoni jogok megsértését – a szerző személyhez fűződő jogát is sértő magatartásként írja le.

Általános polgári jogi elv, hogy a személyiségi jogokat csak személyesen lehet érvényesíteni. A Ptk. 85. §-ának (3) bekezdése csupán a meghalt személy emlékének, illetve jóhírnevének a közérdekkel is ellentétes megsértése esetére rendelkezik a személyhez fűződő jog érvényesítéséről. Ezeket az általános polgári jogi elveket áttörve rendelkezik a hatályos Szjt. a személyhez fűződő jogoknak a védelmi idő után történő érvényesítéséről, illetve a személyhez fűződő jogok időbeni korlátlanságáról. A javaslat a gyakorlathoz és az általános polgári jogi elvekhez közelebb eső, a BUE 6^bis  cikkének (2) bekezdésében foglalt rendelkezéssel továbbra is összhangban álló és a nemzetközi jogfejlődés tendenciáját is szorosabban követő megoldást választ: a szerző személyhez fűződő jogai is csak a 31. §-ban szabályozott védelmi időn belül részesednek védelemben. A szerző halála után a szellemi alkotáshoz kapcsolódó – és ezért a szerzői jogi törvényben szabályozott – személyhez fűződő jogokat a védelmi időn belül az gyakorolhatja, akit a szerző irodalmi, tudományos vagy művészi hagyatékának gondozásával megbízott. Ha nincs ilyen személy vagy nem intézkedik kellőképpen, a szerzői vagyoni jogokat öröklési jogcímen megszerző személy gyakorolhatja a személyhez fűződő jogokat is.  E szabályok tehát a védelmi időn belül kizárják a szerzőnek a művel kapcsolatos, a javaslatban szabályozott személyhez fűződő jogai tekintetében a Ptk. 85. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezések alkalmazását. Ez utóbbi szabályok viszont alkalmazhatóak a meghalt személy emlékét, jóhírnevét nem szerzői minőségben sértő magatartásra, továbbá alkalmazhatóvá válnak minden esetben a szerzői jogok védelmi idejének elteltével. Ha azonban olyan magatartásról van szó, amely a védelmi időn belül sértené a szerző névfeltüntetési jogát, a védelmi idő eltelte után a szerző emlékének megsértése címén – a Ptk. 85. §-ának (3) bekezdésében feljogosítottakon kívül – az érintett közös jogkezelő szervezet vagy szerzői érdekképviseleti szervezet is felléphet. Ez a rendelkezés garantálja, hogy – bármilyen hosszú idő telik is el – a szerző nevét mindig tüntessék fel a művén. Nem fordulhat tehát elő, hogy az Íliász, a Hamlet vagy a Toldi valaha is Homérosz, Shakespeare vagy Arany János szerzőként való feltüntetése nélkül jelenjen meg.

A javaslat alapján a szerzőt a következő személyhez fűződő jogok illetik meg: a mű nyilvánosságra hozatalának joga, ideértve a visszavonás jogát (10-11. §); a névjog, vagyis a név feltüntetéséhez való jog, és az ehhez kapcsolódó jog a szerzőség elismerésére (12. §); a mű egységének, integritásának védelméhez fűződő jog (13. §). A javaslat különös szintű szabályokat is tartalmaz a személyhez fűződő jogokról, illetve gyakorlásukról. Ilyen rendelkezéseket foglal magában a kiadói szerződés körében az 57. §, a filmalkotással kapcsolatban a 65. §, a képzőművészeti, fényképészeti, építészeti, iparművészeti és ipari tervezőművészeti alkotásokra, valamint a műszaki létesítmények terveire vonatkozóan a 67. §, illetve a 69. § (3) bekezdése és a 71. § a) és b) pontja. A szomszédos jogi jogosultak személyhez fűződő jogairól pedig a 75. §, a 79. § és a 81. § rendelkezik. (Meg kell végül jegyezni, hogy egyes jogirodalmi vélemények a tudományos és művészeti alkotásnak az Alkotmány 70/G. §-ával biztosított szabadságát is a személyhez fűződő jogokhoz sorolják.)

A javaslat a hatályos jog alapulvételével szabályozza a mű nyilvánosságra hozatalához való jogot, törvényi szintre emelve a jelenlegi végrehajtási rendeletben található egyes szabályokat.

A nyilvánosságra hozatalhoz való jog valójában a szerzőnek arra való felhatalmazását jelenti, hogy eldöntse: művét a nyilvánosság elé tárja vagy titokban tartja. Ez utóbbi esetben a szerzői jogi alapon fennálló jogosultságot kiegészítheti a magántitoknak a Ptk. 81. §-ával biztosított védelme is.

A mű felhasználási lehetősége a nyilvánosságra hozatalhoz kapcsolódik. A nyilvánosságra hozatal önmagában – a szabad felhasználás eseteit (33-41. §) kivéve – nem teremt a felhasználásra lehetőséget. Nyilvánosságra nem hozott mű esetében viszont nem lehet szó szabad felhasználásról sem: a 33. § (1) bekezdésének értelmében csak a nyilvánosságra hozott művek használhatók fel szabadon, a törvény egyéb rendelkezéseinek is megfelelően.

A felhasználási szerződés teljesítéséhez a szerzőnek engedélyeznie kell a nyilvánosságra hozatalt is. Ha ezt megtagadja, szerződésszegést követ el, de nyilatkozatát ezen az alapon nem lehet pótolni. A javaslat továbbá vélelmet állít fel arra, hogy felhasználási szerződés alapján a szerző hozzájárul a nyilvánosságnak a mű tartalmáról történő – a felhasználás céljához igazodó – tájékoztatásához. E vélelem megdönthető. A 30. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján viszont a törvény erejénél fogva kell megadottnak tekinteni a szerző hozzájárulását: ha a mű elkészítése a szerzőnek munkaviszonyból folyó kötelessége, a mű átadása a nyilvánosságra hozatalhoz való hozzájárulásnak minősül. Végül megdönthető vélelem szól amellett, hogy a szerző halála után fellelt művet a szerző nyilvánosságra hozatalra szánta. Az ellenkező bizonyításának számos módja lehet, a javaslat a legjellemzőbb esetet külön kiemeli, nevezetesen, ha a szerző élete során vagy később jogutódja a mű nyilvánosságra hozatalát megtiltó, kizáró nyilatkozatot tett.

A mű első nyilvánosságra hozatala ismeretlen szerző művénél - főszabályként – a védelmi idő kezdetét is meghatározza, az együttesen létrehozott mű védelmi idejét pedig minden esetben a mű nyilvánosságra hozatalától kell számítani (ld. a javaslat 31. §-ának (3) és (4) bekezdését). A mű nyilvánosságra hozatalának elmaradásához és a még nyilvánosságra nem hozott műnek a nyilvánosságra hozásához is fűződnek – a 31. § (7) bekezdése és a 32. § alapján – joghatások.

A nyilvánosságra hozatal a szerző egyoldalú rendelkezésére történhet meg. A szerző hasonlóképpen jogosult művét egyoldalúan visszavonni. A nyilvánosságra hozatalhoz adott engedélyét a szerző magától értetődően csak addig vonhatja vissza, amíg a művet nyilvánosságra nem hozzák. Ezt követően a szerző csak a további felhasználást tilthatja meg. Ez utóbbi esetben a művet – a visszavonó nyilatkozat időpontjától vagy az abban megjelölt későbbi időponttól kezdődően - úgy kell tekinteni, mintha nem jutott volna nyilvánosságra. Ez a joghatás nemcsak a felhasználási szerződés teljesítését akadályozhatja, hanem a szabad felhasználás körébe tartozó cselekményeket is kizárja a művel kapcsolatban, figyelemmel a 33. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezésre.

A mű nyilvánosságra hozatalának engedélyezése nem kötődik alaki feltételekhez, a szerzett jogok védelmének igénye a visszavonás jogának gyakorlását azonban alaki feltételek teljesítésétől teszi függővé: a visszavonás csak írásban, az alapos ok megjelölésével számít érvényesnek. Érdemi feltétel, hogy a visszavonásra csak alapos okból kerülhet sor. Az alapos ok pontosabb meghatározása aligha lehetséges. E fogalom tartalommal való kitöltése a gyakorlatra tartozik, amely – a fogalom változatlanságára figyelemmel – a jövőben is meríthet az eddigi jogesetek tapasztalataiból.

A visszavonás, illetve az eltiltás a szerző egyoldalú jogosultsága, e jog gyakorlásával mégsem sértheti mások jogait és jogos érdekeit. Köteles tehát az engedély visszavonásából, illetve a további felhasználás megtiltásából eredő kárt megtéríteni a felhasználó részére. E kötelezettség a nyilatkozat közléséig felmerült károkra terjed ki csupán. Nem feltétele a polgári jogi felelősség megvalósulása, a szerzőnek való felróhatóság, ezért a szerző nem is mentheti ki magát annak bizonyításával, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható volt. Dogmatikailag valójában nem kártérítéstől, hanem kártalanításról van szó.

A visszavonási (eltiltási) jog gyakorlása a felhasználási szerződésnek a felmondására is felhatalmazza a szerzőt. E felmondási jog gyakorlásának feltételeit és következményeit a javaslat 53. §-a szabályozza.

A visszavonási (eltiltási) jog gyakorlása nem korlátozhatja a vagyoni jogoknak a szerzőtől különböző jogosultját e jogok élvezetében és gyakorlásában: a nyilvánosságra hozatalhoz adott engedély visszavonása, illetve a további felhasználás megtiltása ezért nem érintheti a munkáltató jogát a mű felhasználására, továbbá nem akadályozhatja a vagyoni jogok átruházása esetén a jogszerzőt az átruházott vagyoni jogokon alapuló felhasználásban (10-11. §).

A névfeltüntetés szabályozásában újdonság, hogy a javaslat e jog érvényesítésével szemben gyakorlatias követelményt támaszt, főként a korszerű felhasználási módozatok viszonyaira figyelemmel: a szerző a neve feltüntetéséhez való jogot a felhasználás jellegétől függően, ahhoz igazodó módon gyakorolhatja. Munkaviszonyban létrehozott művek esetében a névfeltüntetési jog és a munkáltatói jog viszonyát a javaslat 30. §-ának (5) bekezdése szabályozza.

A BUE 6^bis cikkének (1) bekezdésében foglaltakkal összhangban a szerző követelheti, hogy e minőségét - vagyis azt, hogy ő alkotta meg a művet, ha valóban ő alkotta meg - senki se vonja kétségbe. A szerzőség csak a 4. § (1) bekezdésében meghatározott érdemi követelmény teljesülésétől függ.  A szerzőség elismerésének nincsenek alaki feltételei, az nem kötődik nyilvántartásba vételhez vagy bármely hasonló hatósági cselekményhez (12. §).

Hatályos jogunk a mű bármiféle - jogosulatlan - megváltoztatását a szerző személyhez fűződő jogának megsértéseként írta le. Ez a mű integritásának túlzott, életszerűtlen védelmét eredményezte, ami ráadásul még mások alkotói, előadóművészi szabadságának aránytalan és ésszerűtlen korlátozásaként is hatott. A javaslat ezért visszatér a BUE 6^bis cikkében található, több évtizeden keresztül bevált és a technikai fejlődéshez is rugalmasan alkalmazkodó szabályhoz. Ennek megfelelően csak a mű eltorzítását, illetve megcsonkítását, valamint más olyan megváltoztatását vagy megcsorbítását minősíti jogsértésnek, amely a szerző becsületére vagy hírnevére sérelmes (13. §).

A javaslat a személyhez fűződő jogok gyakorlásának általános szabályait az előzőekben már ismertetett megfontolásokra figyelemmel állapítja meg (14-15. §).

III. fejezet

Vagyoni jogok

A 16-32. §-hoz

Régi szerzői jogunk a szerző vagyoni jogait (az engedélyköteles felhasználás fogalmát) műfajonként határozta meg, valamint a bitorlás tényállását oly módon állapította meg, hogy megnevezett egyes - minden műfajra vonatkozó - vagyoni jogokat is. A hatályos Szjt. 13. §-ának (1) bekezdése általánosan - ún. generálklauzula formájában - rendelkezik a szerző vagyoni jogairól: a mű bármilyen felhasználásához a szerző hozzájárulása szükséges, ha a törvény eltérően nem rendelkezik; felhasználáson pedig azt a folyamatot kell érteni, amely a művet vagy annak részletét a nyilvánossághoz közvetíti. Ezt az általános jogot egyes műfajoknál szerzői jogunk konkrétan meghatározott jogosultságokra is “lefordítja”, építve a korábbi joggyakorlat tapasztalataira és fogalmaira.

Hatályos jogunk e vagyoni jogokat részben az anyagi formában történő műfelhasználásokra, részben a nem anyagi módon megvalósuló hasznosítás eseteire állapítja meg. E szabályozási technika egyrészt viszonylagos biztonsággal körülhatárolhatóvá tette a szerzői vagyoni jogokat, másrészt a generálklauzula révén kellően rugalmas maradt ahhoz, hogy a joggyakorlat követhesse a technikai fejlődést, illetve a gazdasági, társadalmi változásokat. A viszonylag jól működő és bevált szabályozási technika megőrzése mellett mind nemzetközi és jogharmonizációs szempontból, mind pedig az új technológiai fejleményekkel való lépéstartás érdekében szükség van változtatásokra.

Meg kell szüntetni a szabályozás indokolatlan széttagoltságát, az alapvető jogok és kötelezettségek rendeleti szintű szabályozását. A vagyoni jogokra vonatkozó rendelkezéseket ezért célszerű egyetlen fejezetbe sűríteni, a törvény egy szerkezeti egységén belül összefoglalni, figyelemmel arra is, hogy a díjigények szintén a vagyoni jogokhoz tartoznak. Elkerülhetetlen azonban, hogy esetenként a műtípusok sajátos szabályai is kitérjenek a vagyoni jogokra és azok korlátaira.

A példálózó felsorolással kiegészített generálklauzulára továbbra is szükség van. E szabályozási módszer jellemző - egyebek között - a német, a spanyol, a svájci és a szlovén szerzői jogra is. Hatályos jogunk generálklauzulája azonban felülvizsgálatra szorul. Az Szjt. végrehajtására kiadott rendelet, a Vhr. 10. §-ának (1) bekezdésében található fordulat, amely a felhasználást folyamatként határozza meg, nem pontos, hiszen a felhasználás lehet egy mozzanatból álló cselekmény is. Bár a felhasználási cselekmények általában lépcsőzetesen egymásra épülnek, ez nem változtat, nem változtathat azon, hogy már az első felhasználás - és többnyire minden egyes felhasználás külön-külön is - engedély- és díjköteles. A folyamatnak továbbá nem kell feltétlenül egészében végbemennie: a szerző vagyoni jogai kiterjednek már a “közvetítés” folyamatának első mozzanataira, sőt, előkészületeire is. Ezenkívül vitatható eleme a hatályos generálklauzulának a nyilvánosságra történő utalás is. Más helyeken maga az Szjt. is mellőzi a nyilvánosságot, mint a felhasználás egyik elemét. Az Szjt. és a Vhr. megalkotása idején még valóban az volt az általános, hogy a mű élvezetét terjesztett műpéldányokkal és nyilvános előadásokkal tették lehetővé; érthető, hogy a szabályozás is azzal szemben adott vagyoni jogokat a szerzőnek, aki a művet a nyilvánossághoz közvetítette. Az előadható, lejátszható, másolható műveknél (például a hangfelvételeken rögzített zeneműveknél, a szoftvernél) a magánszférán belül is megvalósulhat szerzői jogi felhasználás, sőt, napjainkra ez a fajta felhasználás kezd jellemzővé válni. Növekszik a személyes - közvetítő nélküli - műélvezet, felhasználás jelentősége; a “magán” és a “nyilvános” határai elmosódóban vannak. A szerzői jog a jövőben nem összpontosíthat csupán a “nyilvános”, a kulturális piacon történő műfelhasználásra. Ma már a műpéldányokért vagy a belépőjegyekért való fizetés nélkül is hozzá lehet jutni a művekhez, előadásokhoz, sugárzott vagy vezetéken átvitt műsorokhoz, elsősorban a terjedő rögzítési, tárolási, átviteli, távközlési, hálózati technikáknak köszönhetően. A felhasználás új fogalmának e “magáncélú” tömeges műhasználatra is ki kell terjednie. (Másfelől a nyilvánosság fogalmát is felül kell vizsgálni.) Végül meg kell említeni, hogy bár magát a felhasználás kifejezést - mely maga is mintha arra utalna, hogy a művet valamely egyéb célra eszközül használó vagy annak érdekében feldolgozó cselekmények számítanak csak szerzői jogi szempontból - célszerű lett volna mással felváltani (pl. a mű hasznosításáról szólni, követve iparjogvédelmi terminológiánkat), a joggyakorlat folyamatosságának megőrzése érdekében a javaslat megőrzi a jelenlegi terminológiát.

Az Szjt. a szerző vagyoni jogait általánosságban a felhasználás engedélyezésére való jogokként határozza meg. Az új szabályozás generálklauzulájának azonban indokolt egy logikai lépést “visszafelé” is megtennie, és a szerzőnek a mű - akár anyagi, akár nem anyagi formában történő - hasznosítására való kizárólagos jogából levezetnie, hogy más csak az ő engedélyével hasznosíthatja a művet.

A vagyoni jogokról szóló általános szabályok jelzik, hogy a felhasználás két alaptípusa: az anyagi formában és a nem anyagi formában történő felhasználás. Noha e kategóriák határai ma már esetenként el-elmosódnak, a fogalmi tisztaság és a dogmatikai rend változatlanul igényli elvi megkülönböztetésüket. A 17. §-ban példálózva felsorolt felhasználási módok is osztályozhatók e felosztásnak megfelelően. Az anyagi formában való felhasználás jellegzetes eseteinek tekintik a többszörözést, a terjesztést és a kiállítást. A nem anyagi formában megvalósuló felhasználás módozatai pedig a nyilvános előadás, a nyilvánossághoz közvetítés és a továbbközvetítés, valamint az átdolgozás.

A bírósági gyakorlatban számos előzménye van annak a szabályozási újdonságnak, hogy a szerzőt a jövőben megilleti a műben szereplő jellegzetes és eredeti alak kereskedelmi hasznosításának és az ilyen hasznosítás engedélyezésének kizárólagos joga is.

A javaslat általános érvénnyel, elvi éllel rögzíti a szerző arányos díjazás iránti igényét. A felhasználási engedély fejében járó díjazásnak a felhasználáshoz kapcsolódó bevétellel kell arányban állnia. A felhasználáshoz kapcsolódó bevétel fogalma szélesebb, mint a felhasználásból származó bevételé, kiterjed pl. a felhasználáshoz kapott szponzori vagy egyéb támogatásra is. A díjazásnak a bevétellel való arányba állítása azt is kifejezi, hogy a felhasználás veszteségessége nem emészti el a szerző díjazás iránti igényét.

A javaslat a Ptk. 277. §-ának (3) bekezdésében meghatározott általános tájékoztatási kötelezettségnek a szerzői művek felhasználáshoz igazodó sajátos esetét is szabályozza: a felhasználó tájékoztatással tartozik a felhasználás módjáról és mértékéről (16. §).

A felhasználás eseteiről adott felsorolás csak példálózó jellegű. A felsorolt felhasználási módok a gyakorlatban tipikusak. Illeszkednek továbbá a nemzetközi egyezmények, az európai közösségi irányelvek és a korszerű külföldi jogszabályok fogalomrendszeréhez. Az egyes vagyoni jogok hatókörét, terjedelmét a javaslat e fejezetének szabályai és a szabad felhasználásra vonatkozó rendelkezések (33-41. §) együttesen jelölik ki. Mivel a kiállítás joga eleve csak meghatározott alkotásfajtákra vonatkozhat, e felhasználási módot és a hozzá kapcsolódó vagyoni jogokat a X. fejezet szabályozza (17. §).

A mű többszörözéséhez, illetve annak engedélyezéséhez való jogot a többszörözés fogalmának bővítésével indokolt kiterjeszteni. A szabályozásnak ki kell fejeznie, hogy többszörözés a mű rögzítése és egyetlen másolat készítése is, történjék az bármilyen célból is. Az eddigi szűkebb - a dologi műpéldányok előállítására összpontosító - fogalmat úgy indokolt megváltoztatni, hogy az fogjon át minden olyan rögzítést, amely a művet közvetve vagy közvetlenül érzékelhetővé teszi. Az építészeti alkotás körében többszörözésnek kell minősülnie az alkotás kivitelezésének, utánépítésének. A többszörözés fogalmának magában kell foglalnia a művek hang- és képfelvételen való rögzítését is. Figyelemmel a számítógépi programok, az adattárak és a számítógépes hálózatokban történő műterjesztés növekvő jelentőségére, az új szabályozással egyértelművé kell tenni, hogy a mű többszörözésének számít az időleges elektronikus tárolás és a számítógépes hálózaton átvitt művek anyagi formában való előállítása is (18. §).

A többszörözést illetően indokolt - korszerűsített formában - fenntartani és törvényi szintre emelni az ún. mechanikai kisjogok közös kezelését előíró szabályt (ld. a Vhr. 20. §-át), amelynek nemzetközi egyezményes alapja a BUE 13. cikke. A szabály hatályának kiterjesztése logikusan következik a javaslat 18. §-ának tartalmából. A kötelező közös jogkezelést előíró szabály megfogalmazása követi a német és az osztrák törvény példáját. A kötelező közös jogkezelés alóli kivételt megállapító rendelkezés fenntartja az összhangot a BUE 14. cikkének (3) bekezdésével (19. §).

A tömeges magáncélú másolásra figyelemmel ma is díjazás iránti igényt ismer el az Szjt. 50/J. §-a. Miközben e díjigény (vagyis az üres kazetták jogdíjának) fenntartása feltétlenül indokolt, a magáncélú másolásra figyelemmel további vagyoni jogok bevezetése látszik szükségesnek. Különösen arra tekintettel, hogy a BUE 9. cikkének (2) bekezdése a többszörözés engedélyezésének kizárólagos joga alól személyes, avagy magáncélú másolás esetén is csak akkor enged kivételt, ha az ilyen többszörözés nem árt a mű szokásos módon történő felhasználásának és indokolatlanul nem sérti a szerző jogos érdekeit.

Mára a nyomtatott formában terjesztett művek fénymásolása és más hasonló módon történő többszörözése olyan méreteket öltött és oly mértékben elterjedt, hogy a magáncélú másolás jogcímén fennálló díjigényt ki kell terjeszteni a nyomtatott formában terjesztett művekre is. E reprográfiai jogdíj alapja a reprográfiai készülékek, illetve tartozékaik ára. Külön szabályok vonatkoznak az ellenértékért fénymásolási szolgáltatást nyújtó vállalkozásra. A javaslat - szemben számos külföldi példával - nem terjeszti ki a reprográfiai jogdíj megfizetésének kötelezettségét az  egyébként nagy mennyiségű fénymásolást végző egyetemekre, könyvtárakra és más hasonló intézményekre (pl. múzeumokra és kutatóintézetekre), elkerülve ezáltal a kedvezőtlen költségvetési és egyéb hatásokat.

A javaslat 35. §-a továbbá egyértelművé teszi, hogy egyes művek magáncélú másolása, illetve a másolatkészítés bizonyos esetei változatlanul a szerző engedélyéhez kötöttek.

A magáncélú másolás után járó valamennyi jogdíj megállapítását, beszedését és felosztását közös jogkezelő szervezetre kell bízni a jövőben is (20-22. §).

A hatályos szabályozás csak helyenként rendelkezik kifejezetten a mű, illetve a mű példányainak terjesztéséről és a terjesztés engedélyezésének jogáról (ld. az Szjt. 42. §-ának (1) bek.-ét, az 5/1970. (VI. 12.) MM rendelet 8. §-ának (1) bek.-ét, a 6/1972. (VIII. 19.) MM rendelet 30. §-ának a) pontját). Másutt az Szjt. és a hozzá kapcsolódó rendeletek a mű (műpéldányok) forgalomba hozataláról és az ahhoz kapcsolódó jogokról szólnak (pl. Szjt. 31. § (1) bek., 7/1970. (VI. 24.) MM rendelet). A szomszédos jogok körében is a hangfelvételek forgalomba hozatalára állapít meg az Szjt. kizárólagos jogot (Szjt. 50/B. § (1) bek. b) pont). A hatályos szabályozás e fogalmakat szinonimaként kezeli, a terminológiai egység hiánya azonban értelmezési zavarokat okozhat. A kiadás fogalma ezzel szemben viszonylag világosan elhatárolható a terjesztés, illetve a forgalomba hozatal fogalmától: az uralkodó felfogás szerint kiadáson a műnek bármilyen erre alkalmas eljárással egy időben vagy egymást közvetlenül követően több, meghatározott számú példányban - a nyilvánosságnak való terjesztés céljával - történő előállítását vagy előállíttatását kell érteni. Kevésbé világos, hogy az a tény, hogy a terjesztés (forgalomba hozatal) külön szerzői hozzájárulástól függ, a kiadástól elkülönülő vagy annak részét képező felhasználási cselekménnyé teszi-e a terjesztést (forgalomba hozatalt). A helyes megközelítésnek az látszik, ha a kiadást az új szabályozás a rögzítés, többszörözés és terjesztés (forgalomba hozatal) felhasználási cselekményeit tartalmazó egységes folyamatként fogja fel és a felhasználási szerződések különös szabályai körében rendelkezik a könyv- és kottakiadás sajátos kérdéseiről (ld. a javaslat 56. és 57. §-át).

A fogalmak tisztázása mellett az új szabályozásra tartozik a terjesztés felhasználási fajtaként való nevesítése és az annak engedélyezésére való kizárólagos jog általános elismerése. A szerző javára minden műtípusra vonatkozó kizárólagos jogot kell megállapítani a műnek és többszörözött példányainak a terjesztésére. Terjesztésnek minősül a mű eredeti példányának és másolatainak (többszörözött példányainak) a nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tétele. Célszerű, hogy a terjesztési jog vonatkozzon egyes előkészületi cselekményekre (pl. a közönség számára való felkínálásra) is.

Az általános terjesztési jog kifejezett elismerése megfelel a WIPO Szerzői Jogi Szerződésének 6. cikkében foglaltaknak.

         A terjesztési jog részeként, de attól elkülönülő – bár arra visszavezethető – jogosultságként is meghatározható a műpéldányok bérbeadásához és haszonkölcsönbe adásához való jog. Ugyanez áll a követő jogra, a “droit de suite”-re, amely azonban csak bizonyos műtípusokhoz kapcsolódik (ld. az Szjt. 46/A. §-át és a javaslat 70. §-át). A WIPO Szerzői Jogi Szerződése külön-külön szabályozza a terjesztés és a bérbeadás jogát. A javaslat – a nagyobb fokú általánosítás érdekében – a terjesztési jog részjogosítványaként rendelkezik a bérbeadás és a haszonkölcsönbe adás jogáról.

A bérbeadás és a haszonkölcsönbe adás jelenlegi szabályai (Szjt. 18. § (3) és (4) bek., Szjt. 50/D. §) inkább kiegészítésre, kisebb kiigazításra szorulnak, mintsem alapvető változtatásra. Ma csak levezethető az Szjt. szabályaiból, hogy a szerzőt megilleti a bérbeadás és – bizonyos körben – a haszonkölcsönbe adás joga. Célszerű, hogy a jövőben a törvény e jogokról kifejezetten rendelkezzen.

A bérbeadás jogát a javaslat általánosan elismeri. Összhangban a 92/100/EGK irányelv 2. cikkének (3) bekezdésében foglalt rendelkezéssel, a bérbeadással történő terjesztés joga nem vonatkozik az épületekre és az alkalmazott művészetek alkotásaira; a tervek bérbeadásának joga azonban így is fennmarad.

Az említett közösségi irányelv is abból indul ki és a javaslatból is több esetben az következik, hogy a bérbeadás joga átruházható, illetve átszállhat. Filmek esetében a film előállítására irányuló szerződéshez e jog átruházásának vélelmét kapcsolja az irányelv (a javaslat 66. §-ának (1) bekezdése hasonló joghatást fűz a megfilmesítési szerződéshez). Evvel összefüggésben a javaslat – az irányelv 4. cikkével összhangban – előírja, hogy a szerző méltányos díjazás iránti igénye fennmarad a bérbeadási jognak a film- vagy hangfelvétel-előállítóra történő átruházását követően is.

A díjazás a film vagy a hangfelvétel előállítójától követelhető, közös jogkezelés útján. A díjról a szerző nem mondhat le; így zárható ki annak jogi lehetősége, hogy a szerzőt az esetleg erőfölényben lévő felhasználó a díjról való lemondásra kényszerítse.

A közösségi irányelv 5. cikke a haszonkölcsönbe adás jogának viszonylag széles körű, illetve nagymértékű korlátozását engedi meg. A kizárólagos jog díjazás iránti igényre redukálható, de legalább a nyilvános haszonkölcsönbe adás után, valamint a hangfelvételekben foglalt művek, a filmalkotások és a számítógépi programok esetében a szerzőknek mindenképpen díjazásban kell részesülniük. Még a díj megfizetése alól is mentesíthetők azonban egyes intézmények.

E szabályozási mozgásteret a javaslat a haszonkölcsönbe adás árnyalt jogi minősítése útján tölti ki. A 23. § (3) bekezdésében felsorolt művek esetében kizárólagos jogot ismer el. Minden más mű haszonkölcsönbe adása – a 23. § (7) bekezdése értelmében - csupán díjazás iránti igényt keletkeztet. E díjigény csak közös jogkezelés útján érvényesíthető. Mindkét szabály alól kivételt enged a 39. § a közgyűjteményként működő könyvtárak javára, amelyek a mű egyes példányait szabadon haszonkölcsönbe adhatják. E kivétel azonban nem vonatkozik a szoftverre és a számítástechnikai eszközökkel működtetett adattárra; e műveknél tehát a szabad felhasználási szabály ellenében is fennmarad a haszonkölcsönbe adásra való kizárólagos jog.

Jogharmonizációs szempontból - egyebek között az Európai Bíróság joggyakorlatára is tekintettel - indokolt, hogy az új szabályozás a terjesztés jogával összefüggésben rendelkezzen e jog “kimerüléséről” is. Az Amerikai Egyesült Államokkal kötött kétoldalú megállapodásunkból is következik, hogy szerzői jogunknak el kell vetnie a nemzetközi jogkimerülés elvét. Mindezekre figyelemmel a javaslat külön szól a jogkimerülésről: ha a műpéldányt a szerző vagy az ő kifejezett hozzájárulásával más személy adásvétellel vagy a tulajdonjog más módon történő átruházásával belföldön forgalomba hozta, a terjesztés joga - a bérbeadás, a haszonkölcsönbe adás és a behozatal joga kivételével - a továbbiakban nem gyakorolható.

Ha a terjesztési jog csupán az eladással vagy a tulajdonjog más címen történő átruházásával megvalósuló forgalomba hozatalra terjedne ki, nem volna szükség annak deklarálására, hogy a terjesztési jog kimerülése nem érinti a műpéldányok bérbeadására és haszonkölcsönbe adására való jogot. A javaslat azonban éppen ellenkezőleg rendelkezik. Ezért szükséges annak kimondása, hogy a bérbeadás és a haszonkölcsönbe adás joga fennmarad a terjesztési jog kimerülését, vagyis a műpéldány eladás vagy más tulajdonjog-átruházás útján történő forgalomba hozatalát követően is.

Az Európai Unióhoz való csatlakozásunkig e szabály csak a belföldön történő forgalomba hozatalnak tulajdoníthat a terjesztési jogot kimerítő, “elhasználó” hatást. A csatlakozást követően e rendelkezésnek az Európai Közösség egész területén való forgalomba hozatalra ki kell terjednie.

Mivel a javaslat a belföldi forgalomba hozatalhoz fűz jogkimerítő hatást, nyilvánvalónak tűnik az is, hogy a külföldi forgalomba hozatal nem “használja el”, nem meríti ki a Magyarországon történő terjesztéshez fűződő kizárólagos jogot; ami azzal jár, hogy a szerzőt kizárólagos jog illeti meg a műpéldány belföldre történő behozatalára is. Nemzetközi kötelezettségeinkre - az Amerikai Egyesült Államokkal kötött kétoldalú megállapodásunkra - figyelemmel azonban mégis indokolt annak egyértelművé tétele, hogy a terjesztési jog magában foglalja a behozatalhoz való jogot is.

Meg kell továbbá jegyezni, hogy a követő jog, a droit de suite természetéből adódóan nem “merülhet ki”, e jog érvényesíthető az eredeti képzőművészeti vagy iparművészeti alkotás tulajdonjogának minden egyes átruházása alkalmával.

A jogkimerülés elve a terjesztési jogra korlátozódik, más szerzői jogosultságoknál erről nem lehet szó (23. §).

A mű előadása a felhasználás egyik alaptípusa. A mű úgy válik érzékelhetővé, hogy dologi példányai e célból még időlegesen sem kerülnek a közönséghez. A nyilvános előadás a nem anyagi formában való felhasználás egyik jellegzetes esete, amelyről a BUE 11^ter cikke is rendelkezik. A felhasználás a felhasználó (szolgáltató) és a műélvező együttes jelenlétében történik, míg a nem anyagi formában való felhasználás másik alapesetében, a mű nyilvánossághoz való közvetítésénél a kapcsolat közvetett, a mű távollévők számára válik érzékelhetővé.

A bírósági gyakorlat a hatályos jog alapján is nyilvános előadásnak minősítette - egyebek között - a következőket: más kéziratos művének egyetemi előadásban való felhasználása, sétahajón adott élő zenei műsor, vendéglátóhelyen videokészülékkel történő zeneszolgáltatás, a nyilvánosság számára nyitva álló térben, helyiségben rádió-, televíziókészülék vagy magnetofon megszólaltatása. Ezekben az esetekben a nyilvánosság tagjai már nem feltétlenül képeznek a szó hagyományos értelme szerinti “közönséget”. Szó sincs élő közreműködésről, és az alkalmazott technika is túllépett már a “filmszalag vetítésén”.

A javaslat sem csak a hagyományos élő előadást tekinti előadásnak, hanem azt az esetet is, amikor a művet valamilyen műszaki eszközzel vagy módszerrel teszik érzékelhetővé. Példa ez utóbbira a filmalkotás vetítése, a közönséghez közvetített vagy műpéldányon terjesztett mű hangszóróval való megszólaltatása, illetve képernyőn való megjelenítése. A képernyőn való megjelenítésre történő utalás a modernizálást célozza: a megjelenítés megvalósulhat számítógép képernyőjén éppúgy, mint a televíziókészülék képernyőjén vendéglőben vagy más hasonló helyen.

Az előadás akkor számít nyilvánosnak, ha az a nyilvánosság számára hozzáférhető helyen, vagy bármely más helyen történik, ahol a családon és annak társasági, ismerősi körén kívüli személyek gyűlnek össze. E definíció összhangban áll az amerikai-magyar kétoldalú megállapodás II. cikkének 2. c) (i) pontjában foglalt rendelkezéssel, továbbá támaszkodik az eddigi hazai bírósági gyakorlatra, amely a nyilvános előadásnál azt tekintette döntőnek, hogy a nézők, hallgatók köre meghaladja-e a “családiasság, háziasság körét”.

Történetileg először a nyilvános előadási jogok közös kezelésére hoztak létre a szerzők társaságot. E jogok ma sem gyakorolhatók másként; egyedi érvényesítésük a több tízezer felhasználóval szemben gyakorlatilag kizárt. A javaslat is közös jogkezelést ír elő e körben, támaszkodva a hatályos jogra és egyes külföldi megoldásokra.

A képzőművészeti alkotások jelenlévők számára történő érzékelhetővé tételének sajátos módja a kiállítás, amelyet a javaslat különös szintű rendelkezésekkel szabályoz (ld. a 69. §-t).

A szabad felhasználásnak minősülő előadásokat a javaslat 30. §-a határozza meg (24-25. §).

A WIPO Szerzői Jogi Szerződése a nyilvánossághoz való közvetítés (a nyilvánosság számára történő közlés) jogát (right of communication to the public) általánosan, a sugárzásra is kiterjedően határozza meg. A szerződés 8. cikke értelmében az irodalmi és művészeti művek szerzőit kizárólagos jog illeti meg arra, hogy műveiknek a nyilvánosság számára történő közlését (nyilvánossághoz közvetítését) engedélyezzék. E jog fennáll attól függetlenül, hogy a közlés (közvetítés) vezetékkel vagy annak alkalmazása nélkül valósul-e meg. Az új szerződés e rendelkezése tehát egyfelől a műnek a helyszínen jelen nem lévők részére bármilyen módon történő közlését, hozzáférhetővé tételét felöleli, másfelől valamennyi műfajra kiterjed.

A javaslat e konstrukciót lényegében követi azzal, hogy a nyilvánossághoz való közvetítés alapeseteként szabályozza a sugárzást. A sugárzásra vonatkozó rendelkezések jórészt megőrzik a hatályos jogot, amelyet e tárgyban az 1994. évi VII. törvény korszerűsített a 93/83/EGK tanácsi irányelvvel összhangban. Az irányelv 1. cikke az ún. emissziós elméletnek megfelelően állapítja meg a több országot is érintő műholdas sugárzásra alkalmazandó jogot. E kollíziós szabály azonban csak az Európai Közösség egységes piacán érvényesülhet, ezért a magyar jogba való beillesztése idő előtti volna. A javaslat ennyiben eltér az irányelvtől.

A sugárzás szabályozásában újdonság a kódolt adásokkal kapcsolatos – a gyakorlatban eddig vitatott – kérdések rendezése: sugárzásnak tekintendő és nem számít a 28. § (2) bekezdésében szabályozott vezetékes továbbközvetítésnek, ha a műholdról kódoltan érkező, a vezetékes hálózatba bevitt műsor dekódoló eszköze nem kapható a kereskedelemben, vagyis azt nem szerezheti be bárki, vagy ha a műholdról kódolás nélkül érkező műsort a vezetékes hálózat “fejállomásán” kódolják. E két esetre is a sugárzás, illetve a saját műsor vezetékes terjesztésének szabályait kell alkalmazni. A javaslat az idegen “dekóder” kifejezés helyett a “kódoldó” szót használja. Változás továbbá, hogy a javaslat nemcsak az ismételt sugárzást lehetővé tevő, hanem már az első sugárzásra szolgáló rögzítést is engedélykötelessé teszi.

A Szerzői Jogi Szerződés 8. cikke tartalmaz egy olyan fordulatot, amelynek alapvetően az a célja, hogy a számítógépes hálózatokon megvalósuló “interaktív”, “lehívásos” (on demand) műterjesztésre nemzetközi jogi választ adjon. A szerződés szerint a nyilvánosság számára történő közlés egyik esete az, ha a művet oly módon teszik hozzáférhetővé a nyilvánosság számára, hogy annak tagjai az általuk egyénileg választott helyről és időben juthatnak hozzá a műhöz. Hozzá kell tenni, hogy a szerződés e rendelkezése - mely az egyik legfontosabb újdonság, és talán az egyetlen, amely közvetlenül összefügg a digitális számítógépes hálózatok (főként az internet) megjelenésével - valójában nem a nyilvánosság fogalmát igazítja az új technikai fejleményekhez, hanem azt teszi egyértelművé, hogy a műnek a nyilvánosság számára történő közlése megvalósul akkor is, ha a nyilvánosság számára oly módon biztosítják a műhöz való hozzáférést, hogy annak tagjai egyedileg dönthetnek az átvitel, “lehívás” idejéről és helyéről.

A javaslat mindezeknek megfelelően szabályozza a nyilvánossághoz közvetítést általában és e sajátos esetre is kiterjedően.

A hatályos jog szerinti helyzetet fenntartva a javaslat a sugárzás és a nyilvánossághoz való közvetítés többi formájának engedélyezésére közös jogkezelést ír elő (egyes műtípusok kivételével).

A javaslat a különböző jogterületek más-más nézőpontjából adódóan a műsorsugárzásra, a vezetékes továbbközvetítésre, illetve az ilyen tevékenységet folytató szervezetekre – a nemzetközi egyezményekkel való összhang fenntartása céljából és a hagyományos, joggyakorlati tartalommal telítődött terminológia megőrzése érdekében is – sajátos szerzői jogi fogalmakat használ, amelyek szükségképpen eltérnek a médiatörvényben és a távközlési jogszabályokban alkalmazott terminológiától. A szerzői jogi, a médiajogi és a távközlési nemzetközi egyezményekben is megfigyelhető az egymástól eltérő fogalomhasználat.

E jogterületek különböző szempontokat tükröző rendelkezései között sem engedhető meg viszont tartalmi ütközés, olyan ellentmondásos szabályozási helyzet, amikor az egyik törvény valamely rendelkezése akadályozza a másik szabályainak érvényesülését. Jelenleg ilyen helyzetet eredményez az, hogy a médiatörvény 75. §-ának (7) bekezdésében foglalt rendelkezés – holott az eredeti jogalkotói szándék szerint csak a közszolgálati televíziók egymással szembeni igényeinek kizárását célozta – gyakorlatilag megvonja a szerzőktől a műveik sugárzásának engedélyezéséhez való jogot. Ez nemzetközi szerzői jogi kötelezettségeinkbe ütközik és megfosztja a szerzőket, illetve a filmelőállítókat a szerzői jogi törvénnyel garantált jogaiktól. A javaslat 110. §-ának (3) bekezdése ezért a médiatörvény említett szabályához azt az értelmező kiegészítést fűzi, hogy az csak a Magyar Rádiót, a Magyar Televíziót és a Duna Televíziót megillető szomszédos jogi jogosultságokra vonatkozik, és egyebekben nem érinti a szerzői jogi jogszabályok alkalmazását, azaz nem fosztja meg a szerzőket és más szerzői jogi jogosultakat a sugárzás engedélyezésére való jog gyakorlásának lehetőségétől (26-27. §).

A javaslat a továbbközvetítés két esetét is szabályozza. Ha a továbbközvetítés nem egyidejű vagy változtatással valósul meg, a 28. § (1) bekezdése az irányadó. Ha az eredeti sugárzást végző szervezethez képest más szervezet közbeiktatásával a nyilvánossághoz egyidejűleg és változatlanul közvetítik tovább a művet, a (2) bekezdés az irányadó; ilyenkor a szerző hozzájárulását megadottnak kell tekinteni, ha a közös jogkezelő szervezetnek befizetik az előre megállapított díjat. Ez utóbbi felhasználási változatot a javaslat lényegében a hatályos jog átvételével, a 93/83/EGK irányelvvel összhangban szabályozza. Újdonság a felosztási arányok – eltérő megállapodást engedő – meghatározása.

A médiatörvény 117. §-ának (1) bekezdése előírja, hogy 1996. július 1-jétől az üzembentartó köteles rendszere révén elosztani a közszolgálati műsorszolgáltató valamennyi műsorát, amennyiben ezek vételkörzete kiterjed az adott fejállomásra. Ezeket a műsorokat alapszolgáltatásként kell elosztani, és ezekért a műsorszolgáltatásokért többletdíjat az előfizetőtől nem lehet kérni. A rendelkezés azért említ "többletdíjat", mert a médiatörvény 2. §-ának 2. pontjában adott meghatározás szerint alapszolgáltatás: a műsorelosztó rendszerben az előfizetőknek a legalacsonyabb díjtétellel nyújtott műsorelosztási szolgáltatás. A 117. § (1) bekezdése értelmében tehát a műsorelosztó rendszerek üzembentartói a közszolgálati műsorszolgáltatók valamennyi műsorát kötelesek – “must carry”-típusú kötelezettségként - elosztani, többletdíj követelésének lehetősége nélkül, pusztán az alapszolgáltatás díjtétele fejében. Ez a kötelezettség - a törvény 2. §-ának 47. pontjában adott definícióval való összevetés alapján - a vételkörzetben terheli az üzembentartókat. E definíció és a 117. § viszonyából viszont az következik, hogy a médiatörvény lényegében azonosítja a közszolgálati műsorszolgáltató “szolgálati övezetét” és “közvetlen vételi övezetét” (vételkörzetét).

A 117. § (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az elosztás valamennyi közszolgálati műsorszolgáltató számára díjmentes, és a közszolgálati műsorszolgáltató sem követelhet műsorai elosztásáért az üzembentartótól ellenszolgáltatást. Az üzembentartó a 117. § (1) bekezdésében meghatározott műsorszolgáltatások esetében mentesül az Szjt. 50/G. §-ának (1) bekezdésében meghatározott jogdíj megfizetése alól.

A hatályos Szjt. (és a javaslat is) abból indul ki, hogy a vezetékes továbbközvetítéshez a szerző, illetve a rádió- vagy televízió-szervezet hozzájárulására van szükség. A jogdíj megfizetésével azonban e hozzájárulást megadottnak kell tekinteni. A hatályos Szjt. 13. §-ának (1) és (3) bekezdése, valamint 50/F. §-ának (1) és (3) bekezdése ugyan csak "a törvény" eltérő rendelkezése hiányában biztosítja a kizárólagos jogot és a felhasználás ellenében járó díjazást, a megfogalmazás alapján úgy tűnik, hogy "a törvény" alatt az  Szjt.-t kell érteni, az Szjt. eltérő (pl. szabad felhasználást engedő) rendelkezéséről van szó. Mindazonáltal - noha nem tetszetős, jogszabályszerkesztési szempontból nem kívánatos - nem kizárt, hogy a Szjt. egyes rendelkezései alól más törvény tegyen kivételt. Ilyen esetben azonban biztosítani kell a két törvény rendelkezései közötti összhangot. Az összhang megteremtése során természetesen hagyatkozni lehet és kell a jogszabály-értelmezés alapelveire és módszereire.

Az Szjt. idézett rendelkezései és a médiatörvény 117. §-ának (1) és (2) bekezdéseiben foglalt szabályok között formálisan mindenképpen ellentét van. Az Szjt. kizárólagos joggal és ehhez kapcsolódó díjigénnyel ruházza fel a szerzőket, illetve a rádió- és televízió-szervezeteket, ezzel szemben a médiatörvény mentesíti a vezetékes továbbközvetítést végző üzembentartót a közszolgálati műsorszolgáltató műsorainak elosztása után a jogdíj megfizetése alól. Az Szjt. és a médiatörvény konfliktusa nem vezet alkotmányellenes helyzethez. Az Alkotmánybíróság több határozatában (pl. a 35/1991. (VI. 20.) AB vagy a 27/1992. (IV. 30.) AB határozatban) elvi éllel fejtette ki: “a jogállamiság elvéből nem következik, hogy az azonos szintű jogszabályok közötti normakollízió kizárt”.

Így a médiatörvény és az Szjt. konfliktusának feloldására is lehet alkalmazni – “anyagi alkotmányellenesség”, illetve “konkrét alapjogi sérelem” hiányában - a jogalkalmazói jogszabály-értelmezés elveit, módszereit. Akár a lex posterior derogat priori (a későbbi törvény lerontja a régebbit) elvéből, akár abból az elvből indulunk ki, hogy az egyedi, a speciális szabály lerontja az általánost - és ez különösen irányadó akkor, ha egyedi kérdésről van szó - (in toto generi per speciem derogatur et illud potissimum habetur, quod ad speciem derectum est), a jogszabály-összeütközés a médiatörvény javára oldható fel, azaz a médiatörvény rendelkezéseinek kell érvényesülniük - mint későbbieknek és mint e kérdésben speciálisaknak - az Szjt. előírásaival szemben.

Súlyosabb aggályok vetődnek fel azonban azzal kapcsolatban, hogy a médiatörvény 117. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltak megfelelnek-e a Magyar Köztársaságot a szerzői jog területén kötelező nemzetközi szerződések előírásainak. Az Alkotmány 7. §-ának (1) bekezdéséből következő jogalkotói kötelezettség annak biztosítása, hogy a belső jog szabályai ne álljanak ellentétben valamely nemzetközi jogi kötelezettséggel. Ennek elmulasztása esetén alkotmányellenes helyzet áll elő (ld. pl. a 16/1993. (III. 12.) AB határozatot).

A médiatörvény említett szabályai és nemzetközi kötelezettségeink viszonyáról a következők mondhatók el.

A többi nemzetközi szerződés szempontjából is meghatározó jelentőségű, hogy a médiatörvény 117. §-ának (1) és (2) bekezdése ellentétes-e a BUE 11^bis cikkében foglaltakkal. Lehetséges a BUE 11^bis cikke (1) bekezdésének olyan értelmezést tulajdonítani, amely alapján nem illeti meg a szerzőt az átvitel engedélyezésének kizárólagos joga, ha a vezetékes továbbközvetítés nem ér el az eredeti sugárzáshoz képest új, más közönséget. Egyes országok a kizárólagos jogot kifejezetten nem ismerik el a műsorsugárzó szervezet szolgálati övezetén belül, illetve az ilyen övezeten belül a kábeltelevízió által törvényi kötelezettség teljesítéseképpen végzett továbbközvetítés tekintetében. A 11^bis cikknek ezt az értelmezését korántsem osztja a BUE valamennyi tagállama; jelentős arányt képviselnek ugyanis azok, akik a 11^bis cikkben szabályozott kizárólagos jogot feltétlenül, a sugárzásra, illetve a vezetékes átvitelre vonatkozó közjogi előírásoktól (vagyis szolgálati övezettől, “must carry”-típusú kötelezettségektől) függetlenül elismerik és biztosítják. Összességében azonban a BUE 11^bis cikkének egységes értelmezéséről még nem alakult ki olyan nemzetközi egyetértés, amely alapján egyértelműen megállapítható volna, hogy akár az “új közönség” elmélete, akár a kizárólagos jognak bizonyos körülményekre (szolgálati övezetre, “must carry”-szabályokra) figyelemmel történő el nem ismerése ellentétes a BUE 11^bis cikkében foglaltakkal.

A médiatörvény 117. §-ának (2) bekezdése viszont - megfogalmazása szerint - nem a szerző kizárólagos jogának el nem ismeréséről szól, hanem az üzembentartót mentesíti az Szjt. 50/G. §-ának (1) bekezdésében meghatározott jogdíjfizetési kötelezettség alól. A törvény szó szerinti értelmezése tehát arra az eredményre vezet, hogy az Szjt. alapján változatlanul szükség van a szerző hozzájárulására a sugárzott (vagy vezetéken átvitt) műnek az eredetihez képest más szervezet közbeiktatásával, vezeték útján a nyilvánossághoz történő egyidejű átviteléhez, de ezt a hozzájárulást a médiatörvény szabályánál fogva jogdíj fizetése nélkül is megadottnak kell tekinteni. Ez pedig nem más, mint törvényi engedély a vezetékes továbbközvetítésre, mégpedig jogdíjfizetési kötelezettség nélkül. A BUE 11^bis cikkének (2) bekezdése azonban ilyen jogi megoldásra nem ad lehetőséget: a joggyakorlás feltételeit ugyan megszabhatja a nemzeti jogalkotás, de e feltételek nem sérthetik a szerzőnek azt a jogát, hogy méltányos díjazásban részesüljön.

Az Európai Megállapodásból fakadó jogközelítési kötelezettségeink “rugalmas”, “puha” megfogalmazása folytán - a BUE-vel való ütközés lehetőségétől eltekintve - jelenlegi helyzetünkben, a társult viszonyban nem követnénk el nemzetközi jogsértést akkor sem, ha az európai közösségi joggal teljes összhangban nem álló szabályozást alkotnánk vagy tartanánk hatályban. Az idevágó közösségi irányelv (a Tanács 93/83/EGK irányelve) egyrészt eleve csak a több országot érintő, határokon átnyúló tényállásokra vonatkozik (márpedig a médiatörvényt a magyarországi műsorszolgáltatásra és műsorterjesztésre kell alkalmazni a törvény 1. §-ának (1) bekezdése szerint), másrészt nem rendelkezik a szolgálati övezeten belüli továbbközvetítés megítéléséről. Az irányelv tehát nem vonatkozik a médiatörvény 117. §-ának (1) és (2) bekezdésben szabályozott kérdéskörre, ezért a vele való összhang kérdése fel sem vetődik. Végül meg kell említeni azt is, hogy az irányelv főleg azért nem tér ki erre a kérdéskörre, mert arról még az Európai Unió tagállamai között is vita folyik.

Az előzőekből kitűnik: a szerzői jogi alapon nyugvó továbbközvetítési jog és a műsorelosztó rendszerek üzembentartóit a médiatörvény szerint terhelő elosztási kötelezettség viszonyát rendezni szükséges. Kívánatos ez a törvényi szintű rendelkezések ütközésének elhárítása céljából, de még inkább azért, mert a BUE 11^bis  cikkének többségi értelmezésére figyelemmel a jelenlegi szabályozás kétséget hagy afelől, hogy belső jogunk eleget tesz-e nemzetközi kötelezettségeinknek.

Mivel a Műsorszolgáltatási Alap egyik rendeltetése éppen a közszolgálati televíziózás és rádiózás előmozdítása, nem tűnik méltánytalannak, hogy a műsorelosztó rendszerek üzembentartóit a vezetékes továbbközvetítés miatt terhelő szerzői jogdíjfizetési kötelezettségnek az elosztási kényszer alá eső közszolgálati műsorokkal kapcsolatban az Alap tegyen eleget az üzembentartók helyett. Így látszik összeegyeztethetőnek a szerzők és más jogosultak méltányos díjazás iránti igénye és a közszolgálati műsorhoz való minél szélesebb körű hozzáféréssel kapcsolatos közérdek. Ennek alternatívája csak az lehetne, ha a jogdíjfizetés közvetlenül azokat az üzembentartókat terhelné, amelyeket a törvény kötelez a közszolgálati műsorszolgáltatók műsorainak elosztására. Ez nemcsak az üzembentartókkal szemben volna méltánytalan és – egyes vélemények szerint – alkotmányossági szempontból is aggályos, hanem azzal is járhatna, hogy éppen az előfizetőknek felszámítható legalacsonyabb díjtétel emelkedne, tehát a nézők és a hallgatók drágábban jutnának a közszolgálati adók műsoraihoz.

A javaslat 28. §-ának (6) bekezdése, 109. §-ának b) bekezdése és 110. §-ának (4) bekezdése az előzőekre figyelemmel állapítja meg az új szabályokat. Alkalmazásuk folytán – az érintett közös jogkezelő szervezet adatain alapuló számítás szerint – évente összesen mintegy 100-110 millió forint kiadás terhelné a Műsorszolgáltatási Alapot.

A javaslat 101-104. §-aiban szabályozott egyeztetési eljárás a szerzők továbbközvetítési jogaival kapcsolatban is igénybe vehető (28. §).

A hatályos jogtól eltérően (ld. az Szjt. 4. §-át) az új szabályozásnak nemcsak magát az átdolgozást, vagyis az átdolgozás útján létrejövő művet kell védenie, hanem vagyoni jogot kell biztosítania a szerzőnek műve átdolgozására, kifejezetten az engedélyéhez kötve azt. A megfilmesítést is indokolt az átdolgozás sajátos esetként kezelni (29. §).

Hatályos jogunkban az Szjt. 14. §-a és a Vhr. 11-12. §-ai szabályozzák a munkaviszonyban készített művekkel kapcsolatos jogi helyzetet. E szabályozás mára számos szempontból elavulttá vált, alapos felülvizsgálata elengedhetetlennek tűnik.

Mindenekelőtt hozzá kell igazítani a szabályozás hatályát a megváltozott jogszabályi környezethez. Ennek megfelelően a munkaviszonyban létrehozott műre vonatkozó rendelkezéseket a javaslat szerint alkalmazni kell a közszolgálati és a közalkalmazotti jogviszonyban létrejött művekre is. E rendelkezések hatálya továbbá kiterjed mindazokra a művekre, amelyeket a következő féle szolgálati viszonyok valamelyikében hoztak létre: a bíráknak az 1997. évi LXVII. törvényben szabályozott szolgálati viszonya, az igazságügyi alkalmazottaknak az 1997. évi LXVIII. törvényben szabályozott igazságügyi szolgálati viszonya, az ügyészségi alkalmazottaknak az 1994. évi LXXX. törvényben szabályozott ügyészségi szolgálati viszonya, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak az 1996. XLIII. törvényben szabályozott szolgálati viszonya.

Az említett jogviszonyok körén kívül a szerzői vagyoni jogokról a felek – a javaslat egyéb rendelkezéseinek figyelembevételével – rendelkezhetnek: a kutatási, megbízási, társasági vagy más szerződésre tartozik a szerződés alapján létrehozott művel kapcsolatos vagyoni jogokról való megállapodás (amely persze nem ütközhet a javaslat eltérést nem engedő rendelkezéseibe).

A számítógépi programok jogi védelméről kiadott 91/250/EGK irányelv 3. cikkének (3) bekezdése értelmében kizárólag a munkáltatót kell feljogosítani a programmal kapcsolatos vagyoni jogok gyakorlására, ha azt a munkavállaló a kötelességei teljesítése során, illetve a munkáltató utasításai szerint eljárva alkotta meg. A felek közötti szerződés azonban eltérően rendelkezhet. Noha az irányelvnek ez a szabálya csak a szoftverre vonatkozik, e szabályozási logikát célszerű követni a hazai kodifikációban valamennyi műfaj tekintetében, azzal az eltéréssel, hogy a munkavállaló szerző díjigényét csak a szoftver és az adattár esetében indokolt kizárni.

A munkavállaló jogszerzését többféle kodifikációs módszerrel is lehetővé lehet tenni. Ezek közül a javaslat a mű átadásának tényéhez kötődő, a törvény erejénél fogva bekövetkező jogátszállást választja. Eltérő megállapodásra azonban mód van. A jogátszállás csak a vagyoni jogokra vonatkozik. Szemben az Szjt. 14. §-ának (2) bekezdésében foglalt jelenlegi szabállyal, a munkáltató a vagyoni jogokat a védelmi idő teljes időtartamára megszerzi. Ha azonban a munkáltató a felhasználásra másnak engedélyt ad vagy a művel kapcsolatos vagyoni jogokat másra átruházza, a szerzőt megfelelő díjazás illeti meg. A vagyoni jogoknak a munkáltatóra történő átszállását követően sem szűnik meg a szerző olyan díjigénye, amely a javaslat szerint a felhasználás jogának átruházása után is fennmarad (ld. pl. a 23. § (6) bekezdését).

Garanciális szabály a jognyilatkozatok írásba foglalásának alaki követelménye.

A javaslat a II. fejezethez adott indokolásban kifejtett megfontolásokra figyelemmel egyezteti össze a szerző személyhez fűződő jogainak gyakorlását a munkáltató jogszerzésével (30. §).

A védelmi időt illetően hatályos jogunk – az Szjt. 15. §-a, 35. §-ának (2) bekezdése a szerzői jogok tekintetében, az Szjt. 50/K. §-a a szomszédos jogok tekintetében – alapvetően megfelel a nemzetközi egyezmények előírásainak és a védelmi idő összehangolásáról kiadott európai közösségi jogszabály, a 93/98/EGK irányelv szabályainak. Mindazonáltal egyes részletkérdésekben olyan változtatásokra van szükség, amelyek gyakorlati jelentősége nagy, és amelyek bevezetése csak körültekintően megállapított átmeneti rendelkezésekkel párosulva képzelhető el.

A II. fejezethez fűzött indokolás már jelezte, hogy a jövőben a személyhez fűződő jogok védelmi ideje a vagyoni jogokéval azonos lesz. A védelmi időre vonatkozó rendelkezések egyformán vonatkoznak a szerzői jogok e két fajtájára.

A szerzőtársak által alkotott mű védelmi idejének szabályozását a javaslat 5. §-a tölti ki – megváltozott – tartalommal.

A törvényjavaslat 6. §-a rendelkezik az együttesen létrehozott műről, amelynek védelmi idejét a javaslat a 93/98/EGK irányelv 1. cikkének (4) bekezdésével összhangban állapítja meg: az ilyen mű védelmi ideje az első nyilvánosságra hozataltól számít.

A filmalkotások védelmi idejét a javaslat szintén az irányelv előírásaihoz igazítja. A kapcsolódó átmeneti rendelkezéseket a 108. § tartalmazza.

Indokolt annak egyértelművé tétele is, hogy annak a műnek a védelme, amelynek védelmi idejét nem a szerző halálának évétől kell számítani, lejár, ha a művet nem hozzák nyilvánosságra a megalkotásától számított hetven éven belül. E szabályhoz kapcsolódva - összhangban az említett közösségi irányelvvel - célszerű rendelkezni arról is, hogy a nyilvánosságra nem hozott, lejárt védelmi idejű műre a szerző vagyoni jogaival azonos tartalmú jogokat biztosító védelmet élvez az, aki az ilyen művet - jogszerűen - először hozza nyilvánosságra, illetve először közvetíti a nyilvánossághoz. E különleges védelem időtartama a nyilvánosságra hozatalt (nyilvánossághoz közvetítést) követő év első napjától számított huszonöt év.

A javaslat 107. §-a nemzetközi kötelezettségeinkre figyelemmel kiigazítja azokat az átmeneti rendelkezéseket, amelyeket az 1994. évi VII. törvény fűzött a védelmi idő akkori felemeléséhez. E változtatás részletes magyarázatát a 107. §-hoz kapcsolódó indokolás adja meg (31-32. §).

IV. fejezet

A szabad felhasználás és a szerzői jog más korlátjai

A 33-41. §-hoz

A szerzői jog korlátjai között tartják számon a szabad felhasználást, a kizárólagos jog díjigényre szorítását, a törvényi engedélyt, valamint – a fogalom széles értelmezésével – a jogkimerülést és a kötelező közös jogkezelést is. A nemzetközi egyezmények szóhasználata a szerzői jog alóli kivételekre és e jog korlátozásaira utal. A javaslat e fejezete alapvetően a szabad felhasználás eseteinek szabályozását célozza.

A szabad felhasználás eseteinek közös jellemzője, hogy csak a vagyoni jogokat érintik és kizárólag a nyilvánosságra hozott művekre vonatkoznak.

A BUE 9. cikkének (2) bekezdése rendelkezik a többszörösítés kizárólagos jogának korlátozási lehetőségéről, kimondva, hogy a részes országok jogosultak a művek többszörösítésének lehetővé tételére különleges esetekben, feltéve, hogy az ilyen többszörösítés “nem sérelmes a mű rendes felhasználására és indokolatlanul nem károsítja a szerző jogos érdekeit”. A BUE ezenkívül számos esetben  e jog és más kizárólagos jogok alól kivételt enged, illetve lehetővé teszi korlátozásukat (10. és 10^bis cikk, valamint a 14^bis cikk (2) bekezdésének b) pontja), továbbá módot ad törvényi engedély bevezetésére a mű sugárzásának, valamint a zenemű hangfelvételének engedélyezésére vonatkozó kizárólagos jog helyett (11^bis cikk (2) bek., 13. cikk (1) bek.).

A TRIPS-egyezmény 13. cikke előírja a tagoknak, hogy a kizárólagos jogok alóli kivételeket és a kizárólagos jogok korlátozásait olyan különleges esetekre korlátozzák, amelyek nem sérelmesek a mű rendes felhasználására és indokolatlanul nem károsítják a jogosultak törvényes érdekeit. E rendelkezés lényegében a BUE 9. cikkének (2) bekezdésében megszabott követelményt terjeszti ki a szabad felhasználás és a szerzői jog többi korlátjának valamennyi esetére. Hozzá kell azonban ehhez fűzni, hogy a BUE-ben megengedett kivételek és korlátozások, ha azokat megfelelően alkalmazzák, semmiképpen nem sérelmesek a mű rendes felhasználására és nem károsítják indokolatlanul a jogosultak törvényes érdekeit. A BUE és a TRIPS-egyezmény között ezért a vagyoni jogok alóli kivételek és a vagyoni jogok korlátjainak kérdéskörében általában és rendes körülmények között nincs összeütközés.

Hatályos szerzői jogunkról az az általános vélemény alakult ki, hogy az a vagyoni jogok korlátjait illetően is megfelel a BUE és a TRIPS-egyezmény előírásainak. A joggyakorlat azonban számos olyan anomáliára terelte a figyelmet, amelyek miatt célszerűnek látszik a szabályozás átfogó felülvizsgálata e területen is. A vizsgálódás mércéje alapvetően a TRIPS-egyezmény 13. cikkében - a BUE nyomán - meghatározott kritériumrendszer. A szerzői és a szomszédos jogoknak csak azok a korlátjai tarthatók fenn, amelyek a különleges esetek körében maradnak, amelyek nem sérelmesek a mű rendes felhasználására, továbbá, amelyek indokolatlanul nem érintik hátrányosan a szerző, illetve a szomszédos jogi jogosultak törvényes érdekeit.

A szabad felhasználás eseteinek körét nem indokolt szélesíteni. Miközben a szabad felhasználásnak az Szjt. 16. §-ában található meghatározása fennmaradhat, az ilyen felhasználás egyes eseteinek részletszabályai módosításra szorulnak.

A javaslat a szabad felhasználás valamennyi esetére vonatkozóan olyan közös szabályt vezet be, amely a szabad felhasználás általános kritériumait a BUE 9. cikkének (2) bekezdésében és a TRIPS-egyezmény 13. cikkében foglaltaknak megfelelően állapítja meg. E rendelkezés – a 33. § (2) bekezdése – a Ptk. alapelvi szintű rendelkezéseire építve egyértelművé teszi azt is, hogy csak a tisztességes gyakorlat határain belül és kizárólag a felhasználás szabaddá tételével szolgált célt eléréséhez szükséges mértékben és az ahhoz igazodó módon megvalósuló felhasználás javára engedhető kivétel a szerző vagyoni jogai alól. E kritériumok jogalkalmazási követelményként érvényesülnek, hivatkozni lehet rájuk a szabad felhasználásnak a javaslat egyéb rendelkezéseiben szabályozott sajátos, speciális eseteivel kapcsolatban is.

A javaslat kizárja a szabad felhasználás szabályainak kiterjesztő értelmezését (33. §).

A javaslat számottevően nem változtat az idézés és az átvétel szabályain. A hatályos jogon ugyan esetenként számon kérték, hogy az idézés pontos definícióját és lehetséges terjedelmének meghatározását nem adja meg, a jelenleginél azonban aligha lehetne e kérdést részletesebben szabályozni. Az idézésre is vonatkoznak a 33. §-ban foglalt általános követelmények (34. §).

A többszörözési jog alóli kivételeket a javaslat a III. fejezethez adott indokolásban ismertetett szempontok alapján állapítja meg. A szerzői vagyoni jogoknak az írott és az elektronikus sajtó gyakorlati igényeire figyelemmel történő korlátozásáról a javaslat alapvetően a hatályos jogból kiindulva rendelkezik. A terminológiai és a kisebb tartalmi módosításokat főként az időközben megváltozott viszonyokhoz való alkalmazkodás indokolja (35-37. §).

A szabad felhasználás körébe tartozó előadások felsorolása sem változik lényegileg, az új szabályozás mindazonáltal igazodik – főként terminológiailag – a megváltozott jogszabályi környezethez. A nemzeti ünnepek listáját az 1991. évi VIII. törvény 1. §-a tartalmazza; az egyházakról az 1990. évi IV. törvény rendelkezik. Új szabályként jelenik meg a fogyatékos személyek igényeihez igazodó felhasználás szabaddá tétele, továbbá annak a kifejezett elismerése, hogy szabad felhasználás a műnek bírósági vagy hatósági eljárásban bizonyítás céljára történő felhasználása is (38-41. §).

V. fejezet

A felhasználási szerződések

A 42-57. §-hoz

A szerzői vagyoni jogok elidegeníthetetlenségének - legalább is főszabályként történő - fenntartása (ld. a 9. §-hoz fűzött indokolást) szükségessé teszi a felhasználási szerződések szabályainak nagyfokú liberalizálását. A vagyoni jogok elidegeníthetőségének kérdésétől függetlenül is megérett a helyzet arra, hogy a hatályos szabályozást a piacgazdaság viszonyaihoz és igényeihez igazítsuk e területen is, figyelembe véve a jogrendszerben bekövetkezett jelentős változásokat is.

Jelenleg a felhasználási szerződések általános szabályait az Szjt. 25-30. §-ai és a Vhr. 20-23. §-ai tartalmazzák. Egyes felhasználási szerződésfajtákról az Szjt.-ben elszórva (ld. a 31-34. §-okat, a 39. §-t, a 42.§-t és a 47. §-t), valamint mintegy tucatnyi miniszteri rendeletben találhatók rendelkezések.

A felhasználási szerződések szabályait a nemzetközi egyezmények közvetlenül alig érintik, európai jogharmonizációs feladat sem jelentkezik egyelőre e téren. Értékes tanulságokkal szolgál azonban a külföldi jogrendszerek és a hazai joggyakorlat tanulmányozása. A javaslat rendelkezései e tanulságokra, tapasztalatokra is építenek.

A felhasználási szerződések valamennyi szabályát a szerzői jogi törvénybe kell illeszteni. Az említett miniszteri rendeleteket a javaslat 109. §-a hatályon kívül helyezi. Törvényi szinten viszont bővíteni és gazdagítani kell a felhasználási szerződések általános szabályait és - lehetőség szerint - szűkíteni kell a csupán az egyes szerződésfajtákra vagy műfajokra vonatkozó rendelkezések körét. A kiadói és a megfilmesítési szerződést továbbra is külön szerződésfajtaként indokolt nevesíteni. A javaslat továbbá a szoftver felhasználására vonatkozó szerződések sajátos szabályait is megállapítja. A felsoroltakon kívül további szerződésfajtákat nem indokolt bevezetni, illetve fenntartani. Ez azonban nem zárja ki, hogy az egyes műtípusokra vonatkozó rendelkezések - ha az feltétlenül szükséges - szerződési kérdésekre is kiterjedjenek. A felhasználási szerződéseknek a Ptk.-ban önálló szerződéstípusként való nevesítésére jelenleg sem szükség, sem lehetőség nincs. A Ptk. azonban természetszerűleg a felhasználási szerződések háttérszabálya marad: az Szjt.-ben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezései az irányadók. Ezt a tételt a javaslat 2. §-a kifejezetten megerősíti.

A Ptk. 205. §-a értelmében a  szerződés létrejöttéhez a feleknek a lényeges, valamint a bármelyikük által lényegesnek minősített kérdésekben való megállapodása szükséges. Ha a felhasználási szerződés általános szerződési feltételek alapján jön létre, a Ptk.-nak az ilyen feltételekre vonatkozó rendelkezései is irányadók. A Ptk. e szabályaira figyelemmel nem tűnik indokoltnak, hogy az Szjt. külön rendelkezzen a felhasználási szerződések kötelező tartalmi elemeiről. Nyilvánvaló, hogy a felhasználási szerződések esetében melyek a lényeges kérdések: ezek közé tartozik a mű azonosítása, a felhasználási mód megjelölése, valamint a felhasználási engedély ellenértéke. Semmi esetre sem volna célszerű és polgári jogunktól is idegen volna, ha a javaslat olyan kötelező tartalmi elemeket határozna meg, amelyek hiányában a szerződés semmisnek minősülne. A lényeges kérdésekben való megállapodás hiánya a szerződés létrejöttét akadályozhatja csak. A szabályozásnak inkább arra kell irányulnia, hogy segítse a feleket a megcélzott joghatások elérésében. Ebből következően célszerű olyan rendelkezéseket alkotni, amelyek egyes kérdésekben való megállapodás hiányában is lehetővé teszik a szerződés létrejöttét és fennmaradását. Különösen igaz ez a felhasználási módok megjelölésére. A német, a spanyol és a szlovén jog megoldásához hasonlóan célszerű kimondani, hogy a felhasználási engedély a szerződés céljának megvalósításához elengedhetetlen felhasználási módra korlátozódik, ha a szerződésben nem jelölik meg kifejezetten azokat a felhasználási módokat, amelyekre az kiterjed. A szerzőt védő és a felhasználót a szerződés feltételeinek világos meghatározásában érdekeltté tevő értelmezési szabályokra is szükség van. A javaslat ezért is rendelkezik úgy, hogy a szerző számára kedvezőbb értelmezést kell elfogadni, ha a felhasználási szerződés tartalma nem állapítható meg egyértelműen.

Megfelelő garanciák mellett lehetővé kell tenni, hogy a szerző jövőben megalkotandó művére vagy műveire is felhasználási engedélyt adjon. A garanciák közé tartozik annak kizárása, hogy a szerző valamennyi jövőben létrejövő művére felhasználási engedélyt adjon, továbbá annak előírása, hogy a szerződés megkötésekor ismeretlen felhasználási módokra vonatkozóan nem lehet érvényesen felhasználási engedélyt adni. E rendelkezést azonban megszorítóan kell értelmezni, hogy ne adjon teret olyan jogosulti igényeknek, amelyek kevéssé férnek össze a rendeltetésszerű joggyakorlással.

A javaslat meghatározza a kizárólagos és nem kizárólagos engedély jelentését is. Célszerű továbbá arról is rendelkezni, hogy a kizárólagos felhasználási engedélyt adó szerződés megkötése előtt adott nem kizárólagos felhasználási engedély fennmarad, kivéve, ha a szerző és a felhasználásra nem kizárólagos jogot szerző felhasználó közötti szerződés kifejezetten eltérően rendelkezik.

A felhasználási szerződések időtartamát nem indokolt korlátozni. A szabályozásnak abból kell kiindulnia, hogy felhasználási szerződés köthető határozott és határozatlan időtartamra is.

A szerződés megszüntetésének egyik alapvető esete az, amikor a felhasználási engedély jogosultja nem kezdi meg a mű felhasználását a szerződésben meghatározott időn belül. Erre az esetre felmondási jogot célszerű adni a szerzőnek, de csak akkor, ha a felhasználási engedély kizárólagos. Szintén adható felmondási jog a szerzőnek arra az esetre, ha a felhasználó a kizárólagos felhasználási engedéllyel megadott jogokat a szerződés céljának megvalósítására nyilvánvalóan alkalmatlan módon vagy rendeltetésellenesen gyakorolja. Mivel a felhasználási szerződések szabályozása alapvetően diszpozitív, a szerző az említett esetekre felmondási jogot köthet ki nem kizárólagos felhasználási jogot adó szerződésben is, illetve a kizárólagos felhasználási engedélyt biztosító szerződésekben is lehet a felhasználás elmulasztásához vagy a nem megfelelő felhasználói joggyakorláshoz más jogkövetkezményt fűzni (pl. azt előírni, hogy ilyen esetben a szerző a díj arányos csökkentése mellett megszüntetheti a felhasználási engedély kizárólagosságát). 

A javaslat 48. §-a a külföldi jogokból is ismert ún. “bestseller-klauzulát” tartalmaz.

A kiadói szerződés a felhasználási szerződések egyik alapvető fajtája. Szabályait a javaslat lényegében a hatályos joggal egyezően állapítja meg.

MÁSODIK RÉSZ

EGYES MŰFAJOKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK

VI. fejezet

A számítógépi programalkotás (szoftver)

Az 58-60. §-hoz

A szoftver szabályozásában a jogalkotói mozgásteret nagyban meghatározzák a nemzetközi és az európai jogharmonizációs követelmények. Külön rendelkezik a szoftver védelméről a TRIPS-egyezmény 10. cikke, a WIPO Szerzői Jogi Szerződésének 4. cikke és az amerikai-magyar megállapodás II. cikke. Az Európai Közösségben az első szerzői jogi irányelv éppen a számítógépi programok jogi védelméről született: ez a Tanács 91/250/EGK irányelve.

A javaslat az általános és a különös szabályok együttes eredményeként felel meg a nemzetközi egyezmények és az irányelv előírásainak. Amint arra az 1. §-hoz fűzött indokolás is rámutat, a javaslat nem minősíti “irodalmi műnek” a szoftvert. Az irodalmi művekre is vonatkozó általános szabályok irányadók azonban a szoftverre, azokkal a különös szintű rendelkezésekkel együtt, amelyeket a VI. fejezet tartalmaz.

A javaslat 1. §-ának (6) bekezdésében foglalt rendelkezést alkalmazni kell a szoftver ún. csatlakozó felülete tekintetében is. A 4. § (2) bekezdésének a szabályai kiterjednek az egyik programnyelvről a másikra történő átírásra is. A 9. § (6) bekezdésére figyelemmel a javaslat megengedi a szoftverre vonatkozó vagyoni jogok átruházását. Díjigénye sem marad fenn a szerzőnek a munkaviszonyból folyó kötelessége teljesítéseként létrehozott szoftverrel kapcsolatban (58. §).

A javaslat III. és VI. fejezete a szoftverrel kapcsolatos vagyoni jogokat és e jogok korlátjait a közösségi irányelv 4-6. cikkeivel összhangban szabályozza. Különösen fontos az ún. “dekompiláció” lehetővé tétele (59-60. §).

VII. fejezet

Adattár

A 61. és a 62. §-hoz

A javaslat az adattárral kapcsolatban is a szoftvernél alkalmazott kodifikációs technikával él: csak az általános szabályokhoz képest jelentkező eltéréseket, illetve sajátosságokat állapítja meg. E területen is számos nemzetközi egyezményes előírás szabja meg a kodifikáció irányát: a TRIPS-egyezmény 10. cikke, a WIPO Szerzői Jogi Szerződésének 5. cikke, a magyar-amerikai megállapodás II. cikke, a Közösségben pedig külön jogszabály – a 96/9/EK irányelv – rendelkezik az adattárak jogi védelméről.

A javaslat csak az adattárak szerzői jogi védelméről rendelkezik, noha az irányelv bevezette a nem eredeti adattárak külön – nem szerzői jogi – védelmét is. Az általános indokolás III. 9. e) pontja már utalt arra, hogy az irányelv e részéhez csak középtávon – legkésőbb az Európai Unióhoz való csatlakozásunkig – indokolt igazodnunk. Így a nemzetközi jogfejlődés eredményeit, az irányelv végrehajtására kiadott tagállami jogszabályokat és a hazai piaci viszonyokat pontosabban fel lehet térképezni és alaposabban lehet mérlegelni.

VIII. fejezet

A reklámozás céljára megrendelt mű

A 63. §-hoz

A reklámozás céljára megrendelt mű kategóriájának és speciális szabályainak bevezetése az üzleti élet fontos gyakorlati igényét elégíti ki. A reklámzenére vonatkozó szerződések már ma is a vagyoni jogok átruházásáról szólnak. E kikötések a hatályos jog szerint érvénytelennek számítanak, ami kevéssé szolgálja a forgalom biztonságát, a felhasználók és a szerzők érdekeit. A javaslat ezért – elsősorban a francia szerzői jogi törvény mintáját követve –külön rendelkezik a reklámművekről, a 9. § (6) bekezdésével összhangban átruházhatónak minősítve a reklámozás céljára megrendelt művel kapcsolatos vagyoni jogokat. A reklámozás céljára alkotott műre irányadó szabályok kiterjeszthetők a reklámban felhasznált, előzetesen meglévő műre is. Természetszerűleg erre csak a reklámozási célú felhasználás tekintetében van lehetőség.

IX. fejezet

Filmalkotások és más audiovizuális művek

A 64-66. §-okhoz

Mind hatályos jogunk, mind pedig a BUE külön rendelkezik a filmalkotásokról. Hazánk részese az audiovizuális művek nemzetközi nyilvántartásáról szóló 1989. évi Genfi Szerződésnek is (ld. az általános indokolás III. 6. pontját). A filmalkotások létrehozásának és felhasználásának sajátosságai, valamint a nemzetközi normák egyaránt szükségessé és lehetővé teszik e művek különös szintű szabályozását.

A filmalkotás fogalmának központi eleme a mozgókép-sorozat, amely a gépi úton lehetővé tett érzékelés során a mozgás érzetét kelti. A rögzítés ma már korántsem csak fotokémiai, hanem inkább elektronikus úton történik. A filmalkotás egyes változatairól, fajtáiról adott felsorolás természetszerűleg csak példálózó. A szerzőség fogalmát a javaslat a hatályos jogra építve adja meg; evvel eleget tesz az európai közösségi irányelvekből adódó követelményeknek is (a 92/100/EGK irányelv 2. cikkének (2) bekezdése, a 93/83/EGK irányelv 1. cikkének (5) bekezdése és a 93/98/EGK irányelv 2. cikkének (1) bekezdése tartalmaz e tárgyban szabályokat).

A javaslat – főként francia jogi mintákra építve – a film előállítójának fogalmát is meghatározza. E definíciónak jelentősége van a producerek szomszédos jogainak szabályozásában (ld. a 82.§-t) is. A film előállítójának hitelt nyújtó, a gyártást szponzoráló személy, illetve a megrendelő nem számít előállítónak (producernek). A filmelőállító szervezési teljesítménnyel járul hozzá a film létrejöttéhez, ennek kapcsán a szerzőkkel a mű megalkotására megfilmesítési és közvetlen filmalkotási szerződéseket köt. Természetesen a gyártáshoz más polgári jogi szerződésekre is szükség van, így különösen megbízási, vállalkozási, hitel- és bérleti szerződésekre (64. §).

A véglegesítés, a “befejező vágás” a szerzők személyhez fűződő jogainak sajátos fajtája. A film egészére mint többszerzős műre a szerzői jogok csak ezután gyakorolhatók. A mű sérthetetlenségéhez fűződő személyiségi jog megerősítése azért szükséges e sajátos többszerzős műtípusnál, mert itt a felhasználó a szokásosnál jóval messzebb menő vagyoni jogokat szerez (65. §).

A megfilmesítési szerződés a felhasználási szerződés sajátos válfaja. A javaslat a hatályos Szjt. 41. §-ának (3) bekezdésénél részletesebben és árnyaltabban szabályozza a felhasználási jogok – a vagyoni jogok – átszállását. Ellenkező kikötésre is módot ad. A zeneművekkel kapcsolatban nem áll be a vagyoni jogok átruházásának vélelme. Egyes vagyoni jogosultságokra nem terjedhet ki a felhasználás jogának átruházása. A javaslat e rendelkezései közel állnak a francia és az olasz szabályozás jól bevált megoldásaihoz (66. §).

X. fejezet

Képzőművészeti, fényképészeti, építészeti, iparművészeti és ipari tervezőművészeti alkotások, műszaki létesítmények tervei

A 67-72. §-hoz

A hatályos jogban is külön szabályok vonatkoznak a képzőművészeti, fényképészeti, építészeti, iparművészeti és ipari tervezőművészeti alkotásokra, valamint a műszaki létesítmények terveire. Ezeknek az alkotásoknak a sajátosságai különleges szabályozást tesznek szükségessé mind a személyhez fűződő jogokkal, mind pedig a vagyoni jogokkal kapcsolatban.

A szerző kizárólagos joga marad a képzőművészeti és más hasonló alkotás kiállításának engedélyezése. E szabály alól csak a közgyűjteményben őrzött mű kiállítása esetén indokolt kivételt engedni: ilyenkor nincs szükség a szerző engedélyére és díjazás sem jár.

A követő jogot, az ún. droit de suite intézményét a javaslat a hatályos jog (az Szjt. 46/A. §-ában található rendelkezések) lényeges megváltoztatása nélkül szabályozza. A képzőművészeti és iparművészeti alkotások jellegzetes felhasználási módja az eredeti alkotás tulajdonjogának átruházása. Az alkotáshoz fűződő szerzői jog és az eredeti műpéldányra vonatkozó dologi tulajdonjog ezáltal konfliktusba kerül, amelyet a szerzői jogi szabályozás úgy old fel, hogy nem kívánja ugyan meg az átruházáshoz a szerző hozzájárulását, de elismeri szerzői díj iránti igényét. E díjigény indokoltságának magyarázatához hozzátartozik az is, hogy bizonyos műalkotások értéke a forgalomban az eredeti vételár többszörösére emelkedhet, jelentős hasznot hajtva a közvetítő vállalkozás, a műkereskedő számára. Nyilvánvaló, hogy a mű ilyen értéknövekedéséből való részesedésre méltán támaszthat igényt a védelmi időn belül az alkotóművész szerző és jogutódja.

Amint arra az általános indokolás II. 3. c) pontja is utal, a 14/1994. (II. 10.) AB határozat nyomán az 1994. évi LXXII. törvény újraszabályozta a követő jogot és a fizető közkincs intézményét.

A követő jogról az Európai Közösségben irányelv-javaslat született, amelynek sorsa azonban jelenleg még bizonytalan.

A javaslat egyértelművé teszi, hogy a követő jog csak a szerző részéről történő első átruházást követően nyílik meg. A javaslat fenntartja a kötelező közös jogkezelést e körben.

A javaslat az ipari tervezőművészeti alkotásokra irányadó szabályozás hatálya alá vonja a belsőépítészeti alkotásokat.

HARMADIK RÉSZ

SZOMSZÉDOS JOGOK

XI. fejezet

A szerzői joggal szomszédos jogok védelme

A 73-84. §-hoz

A hatályos törvény szomszédos jogi fejezetét az 1994. évi VII. törvény állapította meg. Az akkor megalkotott szabályok igazodnak az RE követelményeihez és jórészt igazodnak a 92/100/EGK irányelvhez is. Ennek ellenére a javaslat több újdonságot is tartalmaz. A WIPO-ban az előadásokról és a hangfelvételekről létrejött Szerződés (ld. az általános indokolás III. 7. pontját) egyes rendelkezéseire figyelemmel ugyanis indokoltnak tűnik hatályos jogunk továbbfejlesztése. Egyes változtatásokat pedig az európai jogharmonizáció továbbvitele követel meg.

A javaslat kizárólagos jogot ad az előadóművészeknek előadásuk többszörözésére és terjesztésére. Ez többletet jelent a hatályos joghoz képest. A változtatás révén belső jogunk eleget tesz az említett Szerződés 7. és 8. cikkében foglaltaknak. A 26. §-hoz fűzött indokolásban kifejtett szempontokra figyelemmel – és a Szerződés 10. cikkével összhangban – a kizárólagos jogok köre a nyilvánossághoz történő közvetítésnek arra a sajátos esetére is kiterjed, amikor az előadást úgy teszik a nyilvánosság számára hozzáférhetővé, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhassák meg. E jogok nemcsak a kizárólag “hallható” – hangfelvételen rögzített – előadásokra állnak fenn, hanem az audiovizuális előadóművészi teljesítményekre is. Ez utóbbiaknál azonban a javaslat diszpozitív szabálya abból indul ki, hogy a vagyoni jogokat – bizonyos kivételekkel – a film előállítója megszerzi, ha az előadóművész hozzájárul teljesítményének a filmalkotásban való rögzítéséhez. A hatályos jognál a javaslat azonban rugalmasabb, hiszen ellenkező kikötést is megenged (73-75. §).

A hangfelvétel-előállítókat a többszörözés és a terjesztés joga eddig is megillette, igaz a hatályos szabályozás más terminológiát használt. Akárcsak az előadóművészi jogoknál, itt is újdonság a nyilvánossághoz való közvetítés interaktív, ún. on demand módon megvalósuló változatának szabályozása, a hangfelvétel-előállítók kizárólagos jogának elismerése e felhasználási módra vonatkozóan. Ezt a WIPO-ban elfogadott Szerződés 14. cikke is szükségessé teszi. E nemzetközi szerződés a hatályos Szjt. 50/C. §-ában is szabályozott díjigényt (mely az ún. másodlagos felhasználás ellenében áll fenn) kiterjesztette a “közvetett nyilvános előadás” esetére is. A javaslat e nemzetközi fejleményhez úgy igazodik, hogy elhagyja a sugárzás közvetlenségét előíró megszorítást. A díjigény bármilyen sugárzás és nyilvánossághoz való közvetítés esetén fennáll (76-79. §).

A rádió- és televízió-szervezetek védelmének szabályai a hatályos joghoz képest érdemben nem változnak (80-81. §).

A 92/100/EGK irányelv a filmek előállítóinak (az ún. filmproducereknek) a jogait a szerzői joggal szomszédos jogként szabályozza. A film előállítójának meghatározását a 64. § (3) bekezdése tartalmazza, e definíció a szomszédos jogi rendelkezések alkalmazásában is irányadó. A javaslat csak az irányelvnek való megfelelés érdekében szükséges mértékig ismer el vagyoni jogosultságokat a filmproducerek javára. Nemzeti elbánást e jogokra, illetve e jogosulti csoportra nézve a javaslat csak nemzetközi szerződés vagy viszonosság esetén biztosít (82. §).

A szerzői jog és a szomszédos jogok viszonyát a javaslat a hatályos jogból merítve, az RE és a közösségi irányelv rendelkezéseivel összhangban rendezi. A védelmi idő szabályozásában főként az új jogosulti csoport megjelenése eredményez változást: szabályozni kell a filmelőállítói teljesítmények védelmi idejét is (83-84. §).

NEGYEDIK RÉSZ

KÖZÖS JOGKEZELÉS ÉS A JOGSÉRTÉS KÖVETKEZMÉNYEI

XII. fejezet

A szerzői és a szomszédos jogok közös kezelése

A 85-93. §-hoz

A szerzői művek és a szomszédos jogi teljesítmények fajtáinak minden egyes felhasználását nem lehetséges külön-külön jogosítani egyfelől a szerző, a szomszédos jogi jogosult és másfelől a mű leendő felhasználója által aláírt egyedi szerződésekkel. Ha nagyszámú felhasználó használ egy adott művet, előadást, gyakorlatilag azonos időben, az engedélyezési jogok vagy díjigények érvényesítését számos gyakorlati nehézség akadályozza. Ehhez párosul a szórakozás és művelődés iránti keresletet ösztönző - elsősorban az új digitális technikához kapcsolódó - dinamikus műszaki fejlődés, amely a szellemi termékekhez való hozzájutást minden korábbi időszakhoz képest könnyebbé és olcsóbbá teszi, és megsokszorozza az olyan típusú felhasználások számát, amelyeket nem lehet egyénileg jogosítani. Így a szerzői és a szomszédos jogok világméreteket öltő közös gyakorlása az információs társadalom korszakában mindinkább számottevő tényezővé válik.

A javaslat mindezekre tekintettel - a nemzetközi gyakorlattal és a hatályos kormányrendelettel (a 146/1996. (IX. 19.) Korm. rendelettel) összhangban - határozza meg a közös jogkezelés fogalmát. A közös jogkezelés eseteiről nem indokolt kimerítő felsorolást adni, a javaslatban előírt eseteken kívül is elképzelhető ugyanis közös jogkezelés (85. §).

A javaslat szerint a közös jogkezelést végző szervezetekről a Kormány által kijelölt miniszter vagy országos hatáskörű szerv vezetője nyilvántartást vezet. A javaslat abból indul ki, hogy országosan csak egy-egy szervezet képviselheti az irodalmi és zenei művek, egyéb alkotóművészi alkotások, filmalkotások, előadóművészi teljesítmények és a hangfelvételek tekintetében fennálló jogok jogosultjait.

Lehetőség nyílik a gyakorlat által is igazolt csoportosítástól való eltérésre, ha az nem jár a jogkezelés hatékonyságának csökkenésével. Ez elősegíti a jogkezelési szervezet “rugalmasságának” biztosítását, illetve a jogosultak önrendelkezési szabadságának érvényesítését, anélkül, hogy a jogkezelő szervezetek kellő reprezentativitásához fűződő érdek csorbulna.

A javaslat így de jure monopolhelyzetet alakít ki a kötelező nyilvántartásba vétel jogi eszközével. A nemzetközi gyakorlatból eredeztethető jogkezelési koncentráció  mintegy másfél évszázadra nyúlik vissza. A közös jogkezelésnek a felhasználók tízezreivel szembeni gyakorlatilag működőképes módja a szervezetek de facto vagy de jure monopóliuma. E helyzet jogszerűségét az Európai Közösség versenyjogi gyakorlata is olyan sarkalatos döntésekben ismerte el, mint pl. a  71/224/EGK bizottsági határozat (GEMA No. 1, OJ. L. 134, 1971. 06. 20, 15. oldal; [1971] C.M.L.R. D 35.), Belgische Radio en Televisie (BRT) v. SV. SABAM, (127/73. számú eset, [1974] E.C.R. 313; [1974] 2. C.M.L.R. 199), Ministére Public v. Jean-Louis Tournier (395/87. számú eset, [1989] E.C.R. 2521; [1991] 4 C.M.L.R. 248.). A piacuralmi helyzettel való visszaélésnek gátjai a speciális állami engedélyezési szabályok és az általános versenyjogi kontroll is. Jelentős kivételt képez az Amerikai Egyesült Államok által követett szabályozás. A rendkívül fejlett kartelljog miatt nemcsak, hogy három társaság (ASCAP, BMI, SESAC) kezeli egymással versenyezve a nyilvános előadási (és sugárzási) jogokat, hanem a felhasználók megkísérlik a jogokat közvetlenül a szerzőtől vagy a kiadótól megszerezni, a társaságok megkerülésével. Ez a gyakorlat azonban csak az amerikaihoz hasonlóan nagy piacon folytatható.

A közös jogkezelő szervezetek a világon a legkülönbözőbb jogi formákban működnek. A különbségtétel azon alapul, hogy ezek a szervezetek magánjogi személyek formájában (pl. egyesületként, szövetkezetként vagy gazdasági társaságként) létesültek, avagy szabályozásukat a közjog határozza meg. Az Európai Bíróság vonatkozó - igen vitatott - joggyakorlata (mint pl. a Belgische Radio en Televisie (BRT) v. SV. SABAM, 127/73. számú eset, [1974] E.C.R. 313; [1974] 2. C.M.L.R. 199, illetve a GVL v. EC Commission, 7/82. számú eset, [1983] E.C.R. 483; [1983] 3. C.M.L.R. D 35) elutasítja a közös jogkezelő szervezeteknek az EK Szerződés 90. cikke (2) bekezdése szerinti minősítését, vagyis ezek nem tartoznak az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokkal megbízott vállalkozások közé.

A javaslat koncepciója a magánjogi forma irányába mutat, amikor a szerzői és a szomszédos jogok kollektív gyakorlására olyan szervezeti formát ír elő, amelyet az érintett jogosultak önkéntesen hoznak létre, és amely tagsággal és önkormányzattal rendelkezik, továbbá a tevékenységét nonprofit jelleggel folytatja. E kritériumoknak a Ptk. 61-64. §-aiban szabályozott egyesület felel meg. Tekintettel arra, hogy csak azon egyesületek működhetnek közös jogkezelő szervezetként, amelyeket a Kormány által kijelölt miniszter vagy országos hatáskörű szerv vezetője ilyenként nyilvántartásba vesz, ezért kettős nyilvántartásba vétel szükséges: az egyesület bírósági bejegyzése, továbbá a miniszteri szakmai nyilvántartás.

A Magyar Közlöny 1997/50. számában kihirdetett MKM Közlemény tartalmazza az 1997. április 28-án nyilvántartásba vett négy közös jogkezelő egyesületre vonatkozó leglényegesebb adatokat. Ezek szerint az ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület az irodalmi és zenei szerzőket érintő közös jogkezelést végzi. A HUNGART Vizuális Művészek Közös Jogkezelő Társasága Egyesület az egyéb alkotóművészi alkotásokat (a képző- és iparművészeteket) érintő közös jogkezelést folytatja. A Művészeti Szakszervezetek Szövetségének Előadóművészi Jogvédő Irodáját az előadóművészi jogok közös kezelésére, a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségét a hangfelvétel-előállítók jogainak kezelésére vették nyilvántartásba. A filmalkotások és audiovizuális művek közös jogkezelésére létrehozott és 1997. november 12-én nyilvántartásba vett Filmalkotók és Gyártók Szerzői Jogvédő Egyesülete (FILMJUS) adatait a Magyar Közlöny 1997/108. számában közzétett MKM Közlemény tartalmazza (86. §).

A javaslat értelmében a nyilvántartásban fel kell tüntetni, hogy az egyesület milyen jogkezelési tevékenységet folytat. Ez nem jelenti az egyesülés szabadságának mint alkotmányos alapjognak a sérelmét, ugyanis jogszabály nem állapít meg címzetten kötelezettséget valamely társadalmi szervezetnek és a közös jogkezelés folytatásának lehetőségétől sem zár el elvileg egyetlen egyesületet sem, vagyis az összes érintett szervezet szabadon dönthet arról, hogy kíván-e közös jogkezelést végezni. A felhasználók irányában viszont csak akkor járhat el valamely egyesület a közös jogkezelés körében, ha a jogszabály előírásainak megfelelően nyilvántartásba vették, és folyamatosan teljesíti a nyilvántartásba vétel feltételeit. Az a felhasználó, aki a nyilvántartásban nem regisztrált szervezetnek teljesíti a szerzői jogi jogszabályokban előírt kötelezettségeit, a kettős teljesítést kockáztatja és a jogsértés jogkövetkezményeit sem kerüli el, hiszen a javaslat értelmében a nyilvántartásban nem szereplő szervezetnek történő díjfizetés, illetve az ilyen szervezettel történő megállapodás a nyilvántartásba vett szervezet irányában nem hatályos és nem mentesít a jogsértés következményei alól.

A javaslat lehetőséget biztosít a már nyilvántartásba vett egyesületek közötti “munkamegosztás” módosítására is, ha az érintett egyesületek erről megállapodtak, és a nyilvántartásba vétel feltételei mindegyik egyesületnél továbbra is megvannak. Jelenleg a FILMJUS és az ARTISJUS között megkötött együttműködési megállapodás értelmében az ARTISJUS érvényesíti és szedi be a jogdíjakat a filmalkotások és más audiovizuális művek felhasználásával kapcsolatban is (87. §).

A közös jogkezelés megkezdésének feltétele a nyilvántartásba vétel. A közös jogkezelő egyesületek “kifelé” irányuló tevékenységéből és a monopolhelyzetükből adódó sajátosságok indokolják, hogy a javaslat a nyilvántartásba vétel szigorú feltételeit a nemzetközi gyakorlatban támasztott szokásos követelményekkel összhangban határozza meg. A tagokkal, az egyébként képviselt szerzőkkel és szomszédos jogi jogosultakkal, valamint a felhasználókkal szemben garanciális jelentőségű az önkéntes és nyitott tagság, továbbá a reprezentativitás elvének megjelenítése, vagyis az, hogy csak az az egyesület vehető nyilvántartásba, amelyhez valamennyi érintett jogosult csatlakozhat az alapszabályban meghatározott feltételek teljesítése esetén, és amely kellően reprezentatív a taglétszámot és a jogdíjforgalmat illetően. Számos európai közös jogkezelő szervezet gyakorlatával ellentétben az egyesület tagja nem ruházhatja át jogait a szervezetre, mivel főszabályként a szerző vagyoni jogai inter vives nem ruházhatók át, másként sem szállhatnak át és azokról lemondani sem lehet.

A közös jogkezelés önmagában nem gazdasági-vállalkozási tevékenység, célja nem az, hogy a közös jogkezelő abból nyereséghez jusson, illetve vagyont szerezzen. Erre utal a javaslat azon rendelkezése is, amely szerint a befolyó jogdíjakból a közös jogkezelő szervezet csak a költségei fedezéséhez elegendő összeget vonhatja le. A vállalkozási tevékenység, ha van ilyen, csak kiegészítő lehet, és ennek eredménye csak az egyesület költségeinek csökkentésére használható fel. Így az indokolt kezelési költséggel csökkentett bevételét az egyesület a felosztási szabályzata alapján köteles felosztani az érintett jogosultak között, mégpedig függetlenül attól, hogy azok tagjai-e vagy sem.

A javaslat rendelkezik a nyilvántartásba vétel további feltételeként a közös jogkezelő szervezetek szakmai felkészültségének követelményeiről. A nyilvántartásba vételhez az anyagi és szakmai felkészültség igazolása is szükséges. A Magyarországon felhasznált művek, szomszédos jogi teljesítmények jelentős része külföldi, így elengedhetetlen, hogy az egyesületnek az érintett külföldi jogosultak képviseletére megfelelő számú, súlyú kölcsönös képviseleti szerződése legyen a külföldi közös jogkezelő szervezetekkel. A javaslat a nyilvántartásba vételhez szükséges alapszabályi feltételeket is megszabja (88. §).

A közös jogkezelésre vonatkozó nyilvántartásba vételi eljárás kérelemre indul és az államigazgatási eljárás általános szabályai szerint folyik (ld. az Áe 3. §-ának (1) bekezdését). Az alaki követelményeket és a nyilvántartás részletes szabályait miniszteri rendelet állapítja meg.  Mivel első fokon a Kormány tagja jár el, államigazgatási úton nincs helye fellebbezésnek (Áe. 64. §), a határozat bírósági felülvizsgálatára azonban mód van. A Magyar Közlönyben közzétett nyilvántartásban fel kell tüntetni, hogy melyik jogkezelő egyesület milyen jogkezelő tevékenységet folytat (89. §).

A közös jogkezelés körében különbséget kell tenni egyrészt a felhasználókhoz fűződő ún. külső kapcsolatrendszer, másrészt a közös jogkezelő szervezet tagságával, a jogosultakkal létrejövő ún. belső kapcsolatrendszer között. A külső kapcsolatrendszer legfontosabb elemei a következők:

A szerzői művek legfontosabb felhasználásaihoz - nyilvános előadás, hangfelvétel-kiadás, sugárzás - tömeges műfelhasználás esetén is előzetes engedélykérés, szerződéskötés szükséges.  Bármely előzetes jogosítást kérő felhasználóval szemben a közös jogkezelést végző szervezet köteles szerződést kötni, vagyis felhasználási jogot vagy jogosítást adni mindenkinek méltányos feltételek mellett. E szerződéskötési kötelezettségről (a német terminológiából eredő kifejezéssel Kontrahierungszwang) számos ország jogszabályban is rendelkezik. A közös jogkezelők és a felhasználók viszonyában további lényeges elem, hogy a felhasználókkal előre meghatározott szabályok, nyilvánosságra hozott feltételek szerint kell a viszonyt kialakítani. Még további követelmény az, hogy az adminisztráció semmilyen formában se avatkozzon bele a felhasználó által használni kívánt mű kiválasztásába.

A javaslat e követelményeket oly módon fogalmazza meg, hogy a szerzői és a szomszédos jogok közös kezelését végző egyesület abban a körben, amelyben a nyilvántartás szerint jogkezelésre jogosult, rendszeres időközönként megállapítja az egyes felhasználási módok tekintetében a felhasználókra indokolatlan megkülönböztetés nélkül vonatkozó jogdíjakat és a felhasználás egyéb, szintén indokolatlan különbségtétel nélkül érvényesülő feltételeit.

A javaslat a jogdíjak és egyéb feltételek megállapítását miniszteri jóváhagyáshoz köti azzal a követelménnyel kiegészítve, hogy a miniszter a jóváhagyás előtt véleményt kér a jelentős felhasználóktól és a felhasználók érdekképviseleti szervezeteitől. A jóváhagyott jogdíjakat és a felhasználás egyéb feltételeit a közös jogkezelő egyesület a Magyar Közlönyben hozza nyilvánosságra.

A javaslat szerint a díjszabást a felhasználókkal szemben indokolatlan megkülönböztetés nélkül kell alkalmazni. Ez a rendelkezés nem zárja ki, hogy a közös jogkezelő kedvezményeket adjon (pl. hogy kedvezményes átalány-szerződést kössön a felhasználóval).

         A javaslat egyértelművé teszi, hogy a díjszabás jóváhagyása csak a Magyar Közlönyben való közzététel feltétele. Nem zárja ki, illetve nem érinti azonban az egyéb jogszabályok érvényesülését a jogdíjak és az egyéb feltételek tekintetében. Így nem kizárt a közös jogkezelő szervezet díjszabásának általános szerződési feltételként történő megtámadása a Ptk. 209-209/D. §-ai alapján. Hasonlóképpen helye lehet továbbá a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvényben megállapított, a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmát szabályozó rendelkezések alkalmazásának a közös jogkezelő szervezetek esetében is (90. §).

A közös jogkezelő szervezetek képviseleti joga nem terjed ki a teljes világrepertoárra annak ellenére sem, hogy pl. a zeneművek előadásait vagy a “mechanikai jogokat” védő szervezetek kölcsönös képviseleti szerződések világhálózatát hozták létre. A magánjogi rendszerű szervezetekben mindig akadnak szövegírók, zeneszerzők, akik kívül maradnak a szervezeten, vagy nem adják át jogaikat. A közös jogkezelés rendszerét hiúsítaná meg, ha a jogkezelő szervezetek nem adhatnának ún. keretjogosítást, és ha kötelesek lennének művenként és szerzőnként, illetve jogtulajdonosonként igazolni a tényleges repertoárjukat.

A keret-licencek működésének biztosítására a javaslat az ún. kiterjesztett közös jogosítás technikáját választja. E szerint, ha egy közös jogkezelést végző egyesület egy bizonyos kategóriában felhasználási módokat jogosít, vagy megfelelő díjazásra vonatkozó igényeket érvényesít, a javaslat kiterjeszti ezt a jogosítást, és megadja a jogot a felhasználónak, hogy az azonos kategóriába tartozó többi művet is felhasználja. Ez utóbbiakra is ugyanazok a jogdíjak és feltételek alkalmazandók. A javaslat az ilyen megállapodást kötelezővé teszi a nem-képviselt jogosultakra nézve is.

A nem képviselt jogosultak a közös jogkezelő szervezethez intézett írásbeli nyilatkozattal visszavonhatják műveiket vagy szomszédos jogi teljesítményeiket a közös jogkezelésből, amennyiben nem a közös jogkezelés valamelyik kötelező esetéről van szó. A jogkezelő szervezet köteles a nyilatkozat szerint eljárni, ha azt több mint három hónappal a naptári év vége előtt, a következő év első napjánál nem korábbi hatállyal teszik meg (91. §).

A javaslat nem változtat a hatályos kormányrendelet által már kialakított igényérvényesítési gyakorlaton, vagyis a közös jogkezelés körébe tartozó igényeket a közös jogkezelést végző egyesület a bíróság előtt a saját nevében, saját igényeként érvényesíti. Az érvényesített díjigényekkel, valamint a megfizetett vagy beszedett díjakkal a jogosultak közötti felosztásukig a közös jogkezelést végző egyesület rendelkezik. Nincs szükség arra, ami gyakorlatilag lehetetlen volna, hogy a jogdíjak jogosultjai, akiknek személye sokszor csak a felosztás után derül ki, maguk is perben álljanak. A közös jogkezelő egyesületek illetékmentességét az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvénynek a teljes személyes illetékmentességre vonatkozó szabálya (5. § (1) bek. d) pont) biztosítja.

A javaslat törvényi vélelmet állít fel arra vonatkozóan, hogy a felhasznált művek és szomszédos jogi teljesítmények védelemben részesülnek, amennyiben a közös jogkezelést törvény írja elő. E szabály alól kivételt a mechanikai többszörözés engedélyezése jelent. A közös jogkezelő szervezet - a felhasználás jogosításának feltételeként - adatszolgáltatást írhat elő a felhasználó részére az általa felhasznált művek, illetve szomszédos jogi teljesítmények vonatkozásában. A szerzői jogi védelem fennállásáról vagy annak hiányáról a közös jogkezelő szervezet is szolgáltat adatot, költségtérítés ellenében, amennyiben ezt a felhasználó írásban kérelmezi (92. §).

A közös jogkezelést végző egyesületek működése, de facto vagy de jure  monopolhelyzetükből adódóan, esetleg a piacuralmi helyzetükkel való visszaéléshez vezethet (ha például a szervezet túl magas díjat számít fel a felhasználónak vagy diszkriminatív feltételeket szab meg), ami hátrányt okozhat mind a közös jogkezeléssel érintett jogosultaknak, mind a felhasználóknak, de közérdeket is sérthet. A kizárólagos jogok közös képviselete nem befolyásolhatja e jogok kizárólagos jellegét. Ezért szükség van a közös jogkezelő szervezetek állami felügyeletére, mind a szervezet és a felhasználók (külső kapcsolatrendszer), mind pedig a szervezet és a szerzők vagy egyéb jogtulajdonosok viszonylatában (belső kapcsolatrendszer).

A javaslat alapján, az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 17. §-ával összhangban, a miniszter - a hatósági ellenőrzés szabályainak megfelelő alkalmazásával - felügyeletet gyakorol a közös jogkezelési tevékenység felett. Ezt azt jelenti, hogy ellenőrzi: folyamatosan megvannak-e, megvalósulnak-e a nyilvántartásba vételnél megkövetelt feltételek. Ehhez az egyesület köteles megküldeni az alapszabályát, szervezeti, működési, felosztási szabályzatait, éves beszámolóit, a külföldi közös jogkezelő szervezetekkel kötött kölcsönös képviseleti szerződéseit, de azon tagjainak névsorát is, akik nevük e célból való közléséhez hozzájárultak, továbbá az ügyintéző és képviseleti szerve tagjainak névsorát is.

A közös jogkezelésről szóló szabályok vagy általában a szerzői jogi jogszabályok megsértése esetén a miniszter írásbeli figyelmeztetéssel kezdeményezi a jogszerűség helyreállítását, megfelelő határidő kitűzésével. Megkeresheti az ügyészséget is törvényességi felügyeleti intézkedés céljából, és ezek eredménytelensége esetén, végső megoldásként, törölheti az egyesületet a közös jogkezelő szervezetek nyilvántartásából, ennek a Magyar Közlönyben történő közzététele mellett (93. §).

XIII. fejezet

A szerzői jog megsértésének következményei

A 94-98. §-hoz

A hatályos jogban az Szjt. XIII. fejezete tartalmazza a szerzői jog megsértésének következményeit. A jogkövetkezmények rendszere a szellemi tulajdon többi területén hatályban lévő szabályokéval megegyezik. A védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvénnyel végrehajtott - és 1997. július 1-jén hatályba lépett - Szjt.-módosítások a jogérvényesítésre vonatkozó szabályokat érintették. A polgári jogi igények köre kibővült az üzleti kapcsolatokra vonatkozó adatszolgáltatás és a gazdagodás megtérítésének követelhetőségével. Az ideiglenes intézkedésre vonatkozó új szabályok beiktatása szintén a hatékony jogérvényesítést szolgálta. Mindezekre tekintettel hatályos törvényünk e rendelkezéseinek érdemi megváltoztatása nem szükséges.

A felhasználónak felróható jogsértés esetén kiszabható bírság jogintézményét azonban meg kell szüntetni. A szerzői jogi bírság intézménye a tervgazdaság idejéből származik, eredetileg a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának jogelődjét, illetve a Központi Statisztikai Hivatalt illette. A polgári jogi jogkövetkezmények mai rendszerében, amikor szerzői jogsértés esetén a kártérítés mellett a jogsértő gazdagodásának elvonása is kérhető a bíróságtól, továbbá lehetőség van a büntetőjogi jogkövetkezmények érvényesítésére is, a jogsértés “megtorlása” szempontjából nem látszik indokoltnak a bírság intézményének fenntartása. Elavult jogintézmény, elvi szempontból is kifogásolható, hiszen az állam javára szóló fizetési kötelezettséggel sújtja magánjogi jogosultságok megsértését. Az elavult jelleget bizonyítja, hogy a Központi Statisztikai Hivatal a piacgazdaságban már semmiképpen sem tekinthető a szoftverfejlesztés valamiféle központi intézményének, ahol ilyen célra fordítanák az oda esetleg befolyó bírságot.

Az előzőekben már szó volt arról, hogy a szerzői jog megsértésének következményei közé bekerült a jogsértéssel elért gazdagodás visszatérítésének az igénye. Mindazonáltal rendezni kell a jogsértés esetén a szerzőt megillető díjazás és a gazdagodás megtérítésének viszonyát. A javaslat a gazdagodás visszatérítése iránti igényt tartja fenn, ami szükségképpen legalább a szerzőt megillető díjazás megfizetését eredményezi.

Az 1996 decemberében a WIPO keretében létrejött Szerzői Jogi Szerződés, valamint az előadásokról és a hangfelvételekről szóló Szerződés - amelyeket Magyarország már megerősített - egyaránt meghatároz technológiai intézkedésekre vonatkozó kötelezettségeket. Mindkét szerződés előírja, hogy megfelelő jogvédelmet és hatékony jogi eszközöket kell biztosítani azoknak a műszaki megoldásoknak a megkerülésével szemben, amelyeket a jogosultak a jogaik gyakorlása során alkalmaznak abból a célból, hogy megakadályozzák az általuk vagy a jogszabályok által nem engedélyezett tevékenységeket. A WIPO e szerződései szerint továbbá védelmet kell biztosítani a művek, az előadások és a hangfelvételek, az érintett jogosultak, valamint a jogosultakat megillető jogok gyakorlójának azonosítására szolgáló elektronikus adatok, továbbá a művel, előadással, hangfelvétellel kapcsolatos jogok gyakorlására vonatkozó elektronikus tájékoztató engedély nélküli eltávolításával, megváltoztatásával szemben, ha az eltávolítást, megváltoztatást végzőnek a körülményekből tudnia kellene, hogy az adatok, illetve a tájékoztató eltávolítása vagy megváltoztatása szerzői jogi jogsértésére ösztönöz, azt lehetővé teszi, elősegíti vagy elleplezi. Ugyanilyen védelem jár az olyan felhasználás ellen, amelynek során a felhasználónak a körülményekből tudnia kellene, hogy az adatokat, illetve a tájékoztatót engedély nélkül eltávolították vagy megváltoztatták. Indokoltnak látszik, hogy e rendelkezéseknek megfelelő új szabályokat vezessünk be, figyelembe véve az Európai Közösségben készült - e tárgykörre is kitérő – irányelvjavaslat tartalmát is.

A szerzői jog megsértésének vámjogi következményei is vannak, amelyeket a 128/1997. (VII. 24.) Korm. rendelet szabályoz részletesen, összhangban a TRIPS-egyezmény 4. fejezetével és a 3295/94/EK tanácsi rendelettel.

A szomszédos jogok megsértésének következményei azonosak a szerzői jogi jogsértésekével.

ÖTÖDIK RÉSZ

VEGYES ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

XIV. fejezet

Járulékfizetés a védelmi idő eltelte után

A 99. §-hoz

Az ún. fizető közkincs (domaine public payant) szabályozását a 14/1994. (III. 10.) AB határozat nyomán az 1994. évi LXXII. törvény állapította meg; az alkotmányossági követelményeknek megfelelően törvényi szintre emelte a korábbi rendeleti szabályokat (ld. az Szjt. 54/A. §-át). Indokolt e rendelkezések gyakorlatilag változatlan tartalommal történő fenntartása.

XV. fejezet

A szerzői jogi jogviták rendezésében közreműködő szervezetek

A 100-104. §-hoz

A szerzői jogi szakértő testület a hatályos jogban is ismert, jól bevált intézmény. Zavartalan működése érdekében a javaslat az adminisztrációs feladatok elvégzését a Magyar Szabadalmi Hivatalra bízza. A testület szervezetének és működésének részletes szabályait kormányrendelet fogja megállapítani (100. §).

Egyes - főként a műhold útján sugárzó, külföldi - televízió-szervezetek az egyedi joggyakorlás során olyan szélsőségesen egyoldalú és a hazai piac viszonyaitól oly mértékben elszakadó feltételeket próbáltak és próbálnak a magyarországi kábelhálózatokra kényszeríteni, hogy egyértelművé vált: a további jogharmonizáció jegyében szerzői jogunkba is feltétlenül be kell vezetni a 93/83/EGK irányelv 11. cikkében szabályozott egyeztetési eljárást, amely biztosíthatja, hogy a vezetékes továbbközvetítéshez szükséges engedély megadását a jogosultak ne tagadják meg indokolatlanul és ne tegyék függővé egyoldalú, tisztességtelen feltételek elfogadásától sem. Az irányelv ugyan csak az eredeti műsort sugárzó szervezet és a vezetékes továbbközvetítést végző szervezet közötti jogvita esetén követeli meg az említett egyeztető eljárás lefolytatását, de az új hazai szabályozással az egyeztető eljárás igénybevételének lehetőségét meg kell teremteni a vezetékes továbbközvetítést végző szervezet és a többi jogosult (szerzők, előadóművészek) közötti vita esetére is, függetlenül attól, hogy e jogosultak a “kábeltelevíziós jogdíjat” csak közös jogkezeléssel érvényesíthetik.

A javaslat szerinti egyeztetési eljárás lényege, hogy amennyiben a felhasználó és a jogosultak, illetve azok közös jogkezelő szervezete között nem jön létre megállapodás a vezetékes továbbközvetítéssel kapcsolatos felhasználási feltételekről - beleértve a díjazást is -, a felek az egyeztető testülethez fordulhatnak. A testület eljárási jogosultságához nem kell a felek megegyezése, az a törvényből fakad. A testület köteles eljárni akkor is, ha azt csak az egyik fél kezdeményezi (101. §).

Az egyeztető testület tagjai a szerzői jogi szakértő testület tagjai közül kerülnek ki. A testület megalakítása a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény II. fejezetében foglalt szabályok szerint történik (102. §).

Az egyeztető testület nem döntőbíróság szerepét tölti be, hanem eljárásának az a célja, hogy a felek közötti megegyezést elősegítse. Megállapodás hiányában javaslatot készít. A feleknek három hónap áll rendelkezésére, hogy a megállapodási javaslat ellen kifogással éljenek. A javaslat lehetőséget ad a hallgatólagos elfogadásra is. Ha a fél három hónapon belül nem kifogásolja a megállapodási javaslatot, azt elfogadottnak kell tekinteni. A törvényjavaslat az eljárási szabályok megsértése esetén biztosítja a felek számára a megállapodás bíróság előtti megtámadásának lehetőségét is (103. §).

Az egyeztető testület eljárása nem bírósági eljárás, azonban biztosítani kell az egyenlő elbánást és a felek részére azt a jogot, hogy elmondhassák álláspontjukat. Az egyeztető testület maga állapítja meg eljárási szabályait és díjszabását is. A javaslat lehetőséget teremt arra, hogy a szerzői jogi szakértő testület eljárási szabályzatot dolgozzon ki, de ehhez az igazságügy-miniszter jóváhagyása szükséges (104. §)

XVI. fejezet

Záró rendelkezések

A 105-112. §-hoz

A javaslat a szokásos záró rendelkezéseket tartalmazza. Figyelmet érdemel a szerzői jog jogosultjaira vonatkozó szabályozás, amelyet a 105. § tartalmaz.

Külön, részletes magyarázatot igényelnek továbbá a 107. §-ban található rendelkezések.

A javaslat egyik lényeges célja, hogy megoldja azokat a gondokat, amelyeket a szerzői és a szomszédos jogok védelmi idejének felemeléséhez fűzött átmeneti rendelkezések vetettek fel. Mint ismeretes, az 1994. évi VII. törvény 1994. július 1-jei hatállyal felemelte a szerzői és a szomszédos jogok védelmi idejét (ötvenről hetven, illetve húszról ötven évre). Az előadóművészek, valamint a rádió- és televízió-szervezetek esetében ez valójában a védelmi idő - addig hiányzó - tételes jogi meghatározásával ért fel. A törvény hatálybalépésekor még védett művek és szomszédos jogi teljesítmények védelmi ideje természetszerűleg meghosszabbodott. Azok a művek, szomszédos jogi teljesítmények, amelyek védelmi ideje azonban lejárt a törvény hatálybalépését megelőzően, nem kerültek újra védelem alá, még akkor sem, ha a védelmi idő kezdő időpontjától még nem telt el hetven, illetve ötven év (ld. az 1994. évi VII. tv. 29. §-át). Az e tárgyban elfogadott európai közösségi irányelv (azaz a 93/98/EGK irányelv) 10. cikke azonban másként rendelkezett a védelmi idő felemelésének átmeneti kérdéseiről. A tagállamoknak 1995. július 1-jéig kellett összhangba hozniuk jogukat az irányelvvel. Az irányelvvel felemelt védelmi időt kellett valamennyi tagállamban alkalmazni minden olyan műre, amely 1995. július 1-jén legalább egy tagállamban még védelem alatt állt. Ez azonban nem változtathatta meg az 1995. július 1-je előtt végzett felhasználás jogi megítélését. Emellett a tagállamoknak a szerzett jogok védelmét biztosító szabályokat kellett alkotniuk.

A TRIPS-egyezmény 14. cikkének (6) bekezdése az előadóművészek és a hangfelvétel-előállítók jogainak védelmére is a BUE 18. cikkének megfelelő alkalmazását követeli meg. Az RE 20. cikke alapján az egyezmény rendelkezéseit nem kell a tagországnak alkalmaznia azokra az előadásokra (előadóművészi teljesítményekre), amelyek az egyezménynek az adott országban történő hatályba lépése előtt valósultak meg, sem pedig az ez előtt az időpont előtt készített hangfelvételekre. A BUE 18. cikke viszont - amelyet a TRIPS-egyezmény említett rendelkezése értelmében a Kereskedelmi Világszervezet (a WTO) tagjainak az RE 20. cikke helyett alkalmazniuk kell - főszabályként előírásainak visszaható hatályú alkalmazását követeli meg: “ezt az Egyezményt mindazokra a művekre alkalmazni kell, amelyek az Egyezmény hatálybalépése idején a védelmi idő lejárta folytán származási országukban még nem váltak szabaddá” (18. cikk (1) bek.). Kivételt csak egy esetben enged a BUE: ha “valamely mű abban az országban, ahol a védelmet igénylik, az erre a műre nézve addig irányadó védelmi időtartam lejárta miatt már szabaddá vált, ugyanabban az országban már nem részesülhet védelemben”.

Látszólag e szabálynak megfelel az 1994. évi VII. törvény 29. §-ának mindkét bekezdése. A BUE 18. cikke azonban csak olyan művekre (és most már a TRIPS-egyezmény miatt: előadásokra, hangfelvételekre) vonatkozik, amelyek védelemben részesültek, mégpedig a korábban rájuk nézve irányadó védelmi idő teljes tartama alatt. A BUE 18. cikkének (2) bekezdése ezért az előadásokra hazánkban nem is alkalmazható, hiszen jogszabállyal megállapított védelmi idő hiányában azok nem is válhattak a “védelmi időtartam lejárta miatt szabaddá”. Ezért a még hátralévő időre védelemben kellene részesülniük a rögzített előadásoknak, ha a hangfelvételt 1944. január 1-jénél[1] nem régebben hozták forgalomba vagy készítették el (függetlenül attól, hogy az előadóművészi teljesítmények csak az Szjt. hatálybalépése, azaz 1970. január 1-je óta élveznek jogi védelmet Magyarországon). Ehhez képest az 1994. évi VII. törvény 29.     §-ának (2) bekezdése - mintegy visszamenőleg vélelmezve, hogy milyen tartamú lett volna a védelmi idő, ha a korábban hatályos jogszabály nem mulasztotta volna el megállapítani azt - kivonta a védelem alól azokat a rögzített előadásokat, amelyek hangfelvételét 1944. január 1-je és 1974. január 1-je között hozták forgalomba vagy készítették el.

A jelenlegi szabályozás a hangfelvételek esetében is aggályos, igaz valamelyest eltérő okokból. A hangfelvételek védelmi idejét az 1975. évi 19. törvényerejű rendelet 1. §-ának (1) bekezdése a hangfelvétel előállítási évének végétől számított húsz évben határozta meg. A törvényerejű rendelet átmeneti rendelkezéseket nem tartalmazott, így csak feltételezni lehet, hogy szabályait csak a hatálybalépése - vagyis 1975. szeptember 1-je - után előállított hangfelvételekre kellett alkalmazni. A törvényerejű rendelet hatálya alá eső hangfelvételek védelmi időtartama még nem járt, nem járhatott le[2] az 1994. évi VII. törvény hatálybalépése idején, ezért e hangfelvételek védelmi időtartama meghosszabbodott. A törvényerejű rendelet hatálybalépésénél korábban forgalomba hozott hangfelvételek azonban nem részesedtek védelemben, illetve csupán az akkori védelmi idő nem teljes tartama alatt élveztek védelmet. Következésképpen az 1975. szeptember 1-jét megelőzően, de az 1944. január 1-jénél nem régebben forgalomba hozott vagy készített hangfelvételek előállítóinak jogaira a BUE 18. cikkének (2) bekezdése nem alkalmazható.

Az 1994. évi VII. törvény 29. §-ának (2) bekezdése tehát kifogásolható nemzetközi kötelezettségeink - főként a TRIPS-egyezmény 14. cikkének (6) bekezdésében foglaltak - szempontjából. A változtatás mellett szól az is, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozást követően szerzői jogi szabályozásunk könnyebben igazodhat majd a 93/98/EGK irányelv 10. cikkének (2) bekezdésével megállapított - az előzőekben már említett - követelményekhez (csatlakozásunkig e rendelkezés Magyarországon nem alkalmazható, mivel az az egységes belső piac igényeiből indul ki, és a tagállamok legalább valamelyikében még védelem alatt álló művekre vonatkozik). Nyilván a csatlakozás feltételeinek mielőbbi megteremtését célozza az is, hogy az Európai Bizottság már többször hivatalosan is kifogásolta - a hangfelvételekre vonatkozóan - az 1994. évi VII. törvény átmeneti rendelkezését. A hangfelvétel-kiadók is erőteljesen szorgalmazzák a szóban forgó rendelkezés felülvizsgálatát. Hivatkoznak arra, hogy ma még nagymértékben népszerű és keresett hangfelvételek (mint pl. a Beatles, a Rolling Stones, az Illés, az Omega vagy más népszerű  hatvanas évekbeli zenekarok hangfelvételei) esnek ki a védelem alól, ami a még védelem alatt álló szerzői jogok gyakorlását és hatékony érvényesítését is megnehezítheti. Nyilvánvaló, hogy ez a helyzet az érintett hangfelvétel-előállítók számára üzleti szempontból rendkívül hátrányos és sérelmes. Az előadóművészek nemkülönben komoly jövedelemtől esnek el. Másfelől látni kell azt is, hogy a védelmi idő felemelésével kapcsolatos átmeneti rendelkezések módosításának előnyeit elsősorban - igaz, korántsem kizárólag - külföldi előadóművészek és hangfelvétel-kiadók élvezik majd.

A szóban forgó hangfelvételeknek és az azokon rögzített eladóművészi teljesítményeknek az ötven évből még hátra lévő időtartamra történő védelmét azonban csak a javaslat hatálybalépése utáni időszakra lehet bevezetni. A korábban végzett felhasználási cselekmények nem minősülhetnek visszamenőleg jogosulatlannak, ha a felhasználás idején jogszerűnek számítottak. Hasonlóképpen gondoskodni kell a szerzett jogok és a törvényes várakozások megfelelő védelméről is; annál is inkább, mivel az 1994. évi VII. törvény átmeneti rendelkezése e várakozások megalapozottságát csak fokozta. Megfelelő felkészülési idő biztosításával elérhető, hogy a korábban szabadon felhasználható, de védelem alá kerülő hangfelvételeknek a jogosulttól különböző gyártói korábban jogszerűnek minősülő tevékenységüket - bizonyos feltételekkel és korlátozásokkal - mindaddig folytathassák, ameddig ez indokolt jogaik és várakozásaik alkotmányossági szempontból aggályos sérelmének elkerülése érdekében.

Indokolatlan megkülönböztetésnek számítana, ha a szerzői jogok védelmére az előzőekben ismertetett átmeneti szabályozás nem terjedne ki.

A javaslat 107. §-ában foglalt rendelkezések elfogadására annak elkerülése érdekében is szükség van, hogy – a szellemi tulajdon területén fennálló jogközelítési kötelezettségünk megszegésére hivatkozva – az Európai Közösség hazánkkal szemben megindítsa az Európai Megállapodás 107. cikkében szabályozott vitarendezési eljárást.

A záró rendelkezések közül még figyelemre méltóak azok is, amelyek a bírósági végrehajtás szabályainak “áramvonalasításával” kívánják előmozdítani a jogérvényesítés hatékonyságát. A 110. § (1) és (2) bekezdéséhez a következő magyarázat tartozik.

A szellemi tulajdonjogok hatékony védelme indokolja azon eljárások meggyorsítását, amelyek a Vht. rendszerében meghatározott cselekmény végrehajtására irányulnak. Ezért kerül sor a Vht. meghatározott cselekményeket szabályozó IX. fejezetébe egy újabb, a “szellemi tulajdonjogok megsértése miatt indított perben hozott határozat végrehajtását” szabályozó alcím beiktatására. Ez az eljárás annyiban különbözik a Vht. 172-177. §-aiban foglalt eljárástól, hogy a bíróságot, a végrehajtót, a kötelezettet - az előlegezés tekintetében a végrehajtást kérőt is - haladéktalan, soron kívüli eljárásra kötelezi, és kifejezetten előírja a végrehajtó személyes helyszíni eljárását a teljesítés megtörténtének ellenőrzése tekintetében. Ezzel elkerülhető a végrehajtást kérő és a végrehajtó esetleg hosszabb időt igénybe vevő levelezése.

Ha a meghatározott cselekmény végrehajtása a szellemi tulajdonjogok megsértése miatt indított perben hozott határozat végrehajtására irányul, a kötelezettnek az önkéntes teljesítésre három nap áll rendelkezésére. Ha a meghatározott cselekmény ingóság kiadására irányul, a kötelezettet azonnali teljesítésre hívja fel a bíróság.

A javaslat szerint nemteljesítés esetén - kivéve, ha a végrehajtás meghatározott dolog kiadására irányul - továbbra is a bíróság dönt a végrehajtás módjáról, hiszen, ha a végrehajtás nem meghatározott dolog kiadására irányul, továbbra is indokolt a Vht. 174. §-ának b) pontjával lehetőséget biztosítani a végrehajtást kérőnek arra, hogy valamely meghatározott cselekmény végrehajtását szakember közreműködésével végeztesse el.

Amennyiben a végrehajtás meghatározott dolog átadására vagy lefoglalására irányul, az új szabályozás már a végrehajtható okirat kézbesítésekor, tehát a végrehajtó első helyszíni eljárása alkalmával lehetőséget ad a rendőrség közreműködésére.

A végrehajtót megillető előleg kérdésének szabályozása indokolt, tekintettel a végrehajtó számára előírt haladéktalan eljárásra, valamint arra, hogy az eljárás e szakaszában még nem biztos, hogy az ügyben kielégítési végrehajtásra is sor kerül.

A javaslat rendelkezést tartalmaz arra az esetre is, amikor a bíróság a lefoglalt ingóságoknak a bírósági végrehajtás szabályai szerint történő értékesítését rendeli el. Ez a Vht. ingó árverésre vonatkozó szabályai szerinti eljárást jelenti. Tekintettel azonban arra, hogy a szellemi tulajdonjogok megsértése vonatkozásában az árverés célja, rendeltetése nem egyezik meg a pénzkövetelés fejében történő értékesítéssel, nem alkalmazható a Vht.-nak az a rendelkezése, amely sikertelen árverés esetén - ha a végrehajtást kérő sem veszi át az ingóságot - lehetővé teszi az ingóságnak az adós részére történő visszaadását.

A szellemi alkotások védelme körében a jövőben feltehetőleg nemcsak az ideiglenes intézkedésnek jut nagy szerep, hanem a Vht. X. fejezetében szabályozott biztosítási intézkedésnek is. Ezért szükséges a költség-előlegezési szabálynak a biztosítási intézkedések körébe történő beépítése is.

---

[1]A számítás a következõ: az Szjt. 50/K. §-ának a) pontja szerint a hangfelvételekben rögzített elõadások annak az évnek a végétõl számított ötven évig részesednek védelemben, amelyben a hangfelvételt elõször forgalomba hozták, illetve - ha ezalatt nem hozták forgalomba a hangfelvételt - annak az évnek a végétõl számított ötven évig tart a védelem, amelyben a hangfelvétel készült. (E § b) pontja értelmében a nem rögzített elõadásoknál az elõadás megtartásának idõpontját kell alapul venni, ennek azonban csekély a gyakorlati jelentõsége). Az 1994. évi VII. törvény 1994. július 1-jén lépett hatályba. Ekkor még védelem alá estek azok az elõadások, amelyek védelmi idejének kezdete 1945. január 1-jénél nem korábbi idõpontra esett, azaz amelyeket 1944. január 1-jénél nem régebben hoztak hangfelvételen forgalomba, rögzítettek hangfelvételre vagy tartottak meg.

[2]Hiszen az elõállítás ideje szükségképpen korábbi, mint a forgalomba hozatalé. Az 1994. évi VII. törvény 29. §-ának és az Szjt. 50/K. §-ának együttes alkalmazása pedig azzal jár, hogy az 1994. július 1-je elõtt forgalomba hozott hangfelvételek védelmi idejét nem az elõállítás, hanem az annál mindenképpen késõbbre esõ forgalomba hozatal évétõl kell számítani. Azoknak a hangfelvételeknek a védelmi ideje pedig, amelyeket sem 1994. július 1-jéig, sem azt követõen nem hoztak forgalomba az elõállítás évének végétõl számított húsz éven belül, a húsz év elteltével forgalomba hozatal nélkül is lejárt. Az 1994. évi VII. törvény 29. §-ában foglalt átmeneti rendelkezésekbõl még az a különös helyzet is elõadódhat, hogy azok a hangfelvételek sem kerülnek védelem alá, amelyeket a törvény hatálybalépése után és az elõállításuk évétõl számított húsz év elteltét követõen, de az elõállítás évének végétõl számított ötven éven belül hoznak forgalomba. További értelmezési nehézségekhez vezet az, hogy az 1994. évi VII. törvény nemcsak a védelem tartamát, hanem annak tartalmát is megváltoztatta: a védelmi idõ felemelésén túl a hangfelvétel-elõállítói jogok körét is bõvítette (ez egyébként igaz az elõadómûvészi jogokra is). Az új jogok pedig értelemszerûen nem álltak a törvény hatálybalépése elõtt védelem alatt, ami kétségessé teszi a BUE 18. cikke (2) bekezdésének alkalmazhatóságát e jogokra.