A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA
T/5584.
számú
törvényjavaslat
a felsőoktatási képesítéseknek az európai régióban történő elismeréséről szóló, 1997. április 11-én Lisszabonban aláírt Egyezmény kihirdetéséről
Előadó: Dr. Pálinkás József
oktatási miniszter
Budapest, 2001. December
……... évi ……….
törvény
a felsőoktatási képesítéseknek az európai régióban történő elismeréséről szóló, 1997. április 11-én Lisszabonban aláírt Egyezmény kihirdetéséről
1. §
A Magyar Köztársaság Országgyűlése a felsőoktatási képesítéseknek az európai régióban történő Elismeréséről szóló, 1997. április 11-én Lisszabonban aláírt egyezményt (a továbbiakban: Egyezmény) e törvénnyel kihirdeti. (Az Egyezmény megerősítéséről szóló okirat letétbe helyezése az Európa Tanács főtitkáránál 2000. február 4-én megtörtént. Az Egyezmény a XI.2. cikk értelmében 2000. április 1-jén lépett hatályba Magyarország vonatkozásában.)
2. §
Az Egyezmény hivatalos magyar és angol nyelvű szövege a következő:
“EGYEZMÉNY A FELSŐOKTATÁSI KÉPESÍTÉSEKNEK AZ
EURÓPAI RÉGIÓBAN TÖRTÉNŐ ELISMERÉSÉRŐL
Az Egyezményt aláíró Felek,
tudatában annak, hogy a tanuláshoz való jog alapvető emberi jog, és hogy a felsőoktatás, amely lényeges szerepet tölt be a tudás megszerzésében és gyarapításában, rendkívül gazdag kulturális és tudományos értéket jelent mind az egyén, mind pedig a társadalom számára;
figyelembe véve, hogy a felsőoktatásnak jelentős szerepet kell játszania a béke, a kölcsönös megértés és a tolerancia elősegítésében, valamint a népek és az országok közötti kölcsönös bizalom kialakításában;
figyelembe véve, hogy az európai régióban a felsőoktatási rendszerek nagy változatossága a régió kulturális, társadalmi, politikai, filozófiai, vallási és gazdasági változatosságait tükrözi, amelynek rendkívüli értékeit teljes mértékben tiszteletben kell tartani;
attól a szándéktól vezérelve, hogy a régió minden lakosa egyaránt részesülhessen az e változatosságból adódó előnyökből, a Felek lehetővé teszik, hogy polgáraik, valamint az oktatási intézményeikben tanuló hallgatóik hozzáférjenek a másik Fél oktatási erőforrásaihoz, azaz támogatják hallgatóik azon törekvését, hogy egy másik Fél felsőoktatási intézményében tanuljanak vagy tanulmányuk egy részét ott végezzék el;
figyelembe véve, hogy az európai régió valamely más országában végzett tanulmányok, megszerzett bizonyítványok, oklevelek és fokozatok elismerése jelentős lépés a Felek közötti mobilitás elősegítésében;
nagy jelentőséget tulajdonítva az intézményi autonómia elvének, és tudatában annak, hogy ezt az elvet fenn kell tartani és meg kell őrizni;
abban a meggyőződésben, hogy a képesítések igazságos elismerése alapvető eleme az oktatáshoz való jognak, és ez egyben a társadalom felelőssége is;
figyelembe véve az Európa Tanácsnak és az UNESCO-nak a tanulmányok elismerésére vonatkozó egyezményeit:
Európai egyezmény az egyetemen való továbbtanuláshoz szükséges oklevelek egyenértékűségéről (1953, ETS 15) és a jegyzőkönyve (1964, ETS 49);
Európai egyezmény az egyetemi résztanulmányok egyenértékűségéről (1956, ETS 21);
Európai egyezmény az egyetemi képesítést igazoló tanulmányok továbbtanulás céljából történő elismeréséről (1959, ETS 32);
Egyezmény az európai régió államaiban a felsőoktatásban végzett tanulmányok, a megszerzett oklevelek és fokozatok elismeréséről (1979);
Európai egyezmény az egyetemi résztanulmányok általános egyenértékűségéről (1990, ETS 138);
figyelembe véve A Földközi-tenger mentén lévő arab és európai államokban a felsőoktatásban végzett tanulmányok, a megszerzett oklevelek és fokozatok elismeréséről szóló nemzetközi egyezményt (1976), amelyet az UNESCO keretein belül fogadtak el, és amely részben az európai tanulmányok elismerésére is vonatkozik;
szem előtt tartva, hogy ezt az egyezményt a világ más régióit érintő UNESCO-egyezmények és a nemzetközi ajánlások vonatkozásában is figyelembe kell venni, továbbá, hogy elengedhetetlen az ezen régiók közötti információcsere javítása;
tudatában annak, hogy ezen egyezmények életbelépése óta az európai régió felsőoktatásában számottevő változások mentek végbe, amelyek mind az egyes nemzeti felsőoktatási rendszereken belül, mind pedig ezek között jelentős eltéréseket eredményeztek, szükségessé vált az olyan jogi eszközöknek és gyakorlatnak a kialakítása, amely megfelelően tükrözi ezeket a fejleményeket;
tudatában annak, hogy az európai régióban közös megoldást kell találni az elismerés gyakorlati problémáira;
tudatában annak, hogy a jelenlegi elismerési gyakorlatot fejleszteni kell, átláthatóbbá kell tenni, és megfelelően hozzá kell igazítani a felsőoktatás jelenlegi helyzetéhez az európai régióban;
bízva abban, hogy az Egyezmény, amelyet az Európa Tanács és az UNESCO közös támogatásával készítettek és fogadtak el, és amely az elismerési gyakorlat további fejlesztésének kereteit biztosítja az európai régióban, pozitív jelentőségű lesz;
tudatában annak, mennyire fontos az állandó végrehajtási mechanizmus biztosítása ahhoz, hogy a jelen Egyezmény elvei és rendelkezései a gyakorlatban is megvalósuljanak
az alábbiakban állapodtak meg:
I. Cikk
A következő meghatározásoknak a jelen Egyezmény rendelkezései értelmében az alábbi jelentése van:
Bejutási lehetőség (a felsőoktatásba)
A megfelelően képzett jelentkezőknek az a joga, hogy jelentkezhetnek a felsőoktatásba, és hogy a felvételnél számításba lehet őket venni.
Felvétel (a felsőoktatási intézményekbe és képzési programokra)
Olyan intézkedés vagy rendszer, amely lehetővé teszi a megfelelően képzett jelentkezők számára, hogy a felsőoktatás keretei között egy megadott intézményben és/vagy egy adott oktatási programban tanulmányokat folytassanak.
Értékelés (intézményeké vagy képzési programoké)
Egy felsőoktatási intézmény vagy képzési program oktatási minőségének megállapítására irányuló folyamat.
Értékelés (az egyén képesítéséé)
Az egyén külföldi képesítésének egy illetékes szerv által, írásban történő megítélése vagy értékelése.
Elismerést végző illetékes hatóság
Olyan hivatalosan kijelölt szervezet, amely a külföldi képesítések elismerésével kapcsolatosan kötelező érvényű döntést hoz.
Felsőoktatás
Minden olyan középiskolát követő tanulmány, illetve tanulmányok sora, képzés vagy kutatásra irányuló képzés, amelyet az egyik Fél illetékes hatósága felsőoktatási rendszerébe tartozónak ismer el.
Felsőoktatási intézmény
Olyan felsőoktatási képzést nyújtó intézmény, amelyet az egyik Fél illetékes hatósága felsőoktatási rendszerébe tartozónak ismer el.
Felsőoktatási képzési program
Az egyik Fél illetékes hatósága által a felsőoktatási rendszerébe tartozónak elismert tanulmányok sora, amelynek befejezése a hallgató számára felsőfokú képesítést nyújt.
Egy felsőoktatási képzési program bármely értékelt és dokumentált eleme, amely bár önmagában nem tekinthető egy adott képzési programon belül befejezett tanulmánynak, azonban a tudás és a készségek tekintetében jelentős gyarapodást jelent.
Képesítés
A. Felsőoktatási képesítés
Az illetékes hatóság által kiállított bármely fokozat, oklevél vagy más bizonyítvány, amely egy felsőoktatási képzési program sikeres elvégzését tanúsítja.
B. A felsőoktatásba való bejutást lehetővé tevő képesítés
Az illetékes hatóság által kiállított bármely oklevél vagy más bizonyítvány, amely egy oktatási program sikeres elvégzését tanúsítja, és a képesítés birtokosát feljogosítja arra, hogy jelentkezhessen a felsőoktatásba, és felvételkor számításba lehessen őt venni (lásd a bejutási lehetőség fogalmát).
Elismerés
Egy külföldi képesítés értékének továbbtanulás és/vagy munkavállalás céljából történő hivatalos elismerése az illetékes hatóság által.
Azon feltételek, amelyeket minden esetben teljesíteni kell a felsőoktatásba, illetve azon belül egy adott szintre történő bejutáshoz vagy egy adott szintű felsőoktatási képesítés megszerzéséhez.
B. Egyedi követelmények
Azon feltételek, amelyeket az általános követelményeken túl teljesíteni kell, hogy egy bizonyos felsőoktatási képzési programra felvételt lehessen nyerni, illetve egy bizonyos tanulmányi területen egy bizonyos felsőfokú képesítést lehessen szerezni.
II. FEJEZET
A HATÓSÁGOK ILLETÉKESSÉGE
II.1. Cikk
1. Amennyiben a Fél központi hatóságainak elismerési kérdésekben döntési jogköre van, ezen Egyezmény rendelkezései a Félre azonnal kötelező érvényűek, és a Fél köteles megtenni a szükséges intézkedéseket, hogy ezeket területén érvényesítse.
Amennyiben az elismerésről a Fél valamely tagállama illetékes dönteni, a Fél egy rövid nyilatkozatot juttat el az egyik letéteményeshez az alkotmányjogi helyzetéről. Ez történhet az aláírás időpontjában, vagy amikor letétbe helyezi a ratifikáló, elfogadó, jóváhagyó vagy csatlakozó okmányt, illetve bármikor ezt követően. Ilyen esetekben a Fél tagállamának erre kijelölt illetékes hatóságai teszik meg a szükséges lépéseket, hogy ezen Egyezmény rendelkezéseit területükön érvényesítsék.
2. Ahol az elismerésről az egyes felsőoktatási intézmények vagy más (szervezeti) egységek illetékesek dönteni, minden Fél alkotmányjogi helyzetének megfelelően eljuttatja a jelen Egyezmény szövegét ezeknek az intézményeknek vagy (szervezeti) egységeknek és megtesz minden lehetségest, hogy elősegítse rendelkezéseinek kedvező figyelembevételét és alkalmazását.
3. Ezen cikk 1. és 2. bekezdésének rendelkezéseit a Feleknek a következő cikkekben foglalt kötelezettségeire megfelelően kell alkalmazni.
Az aláíráskor vagy a ratifikáló, elfogadó, jóváhagyó vagy csatlakozó okmányok letétbe helyezésekor, vagy bármikor ezt követően, minden adott állam, a Szentszék vagy az Európai Közösségek tájékoztatja a jelen Egyezmény egyik letéteményesét arról, hogy a különböző elismerési ügyekben mely hatóságok illetékesek döntést hozni.
II.3. Cikk
Ezen Egyezmény nem érinti azokat az egyik Fél által kiadott képesítések elismerésére vonatkozó kedvezőbb rendelkezéseket, amelyeket a már létező vagy a jövőbeni szerződések tartalmaznak, vagy abból fakadnak, s amelyeknek ezen Egyezmény egyik szerződő Fele tagja vagy tagja lesz.
A KÉPESÍTÉSEK ÉRTÉKELÉSÉNEK ALAPELVEI
III.1. Cikk
1. Az egyik Fél által kiadott képesítés birtokosai számára, az illetékes szervezethez benyújtott kérelmük alapján, biztosítani kell ezen képesítések megfelelő értékelésének lehetőségét.
2. Ebben a tekintetben semmilyen diszkrimináció nem alkalmazható a jelentkező neme, származása, bőrszíne, fogyatékossága, nyelve, vallása, politikai vagy más véleménye, nemzetisége, etnikai vagy szociális származása, nemzeti kisebbséghez való tartozása, vagyona, születése vagy más körülmények alapján, illetve bármely olyan alapon, amely érdemben nem tartozik az elismerni kért képesítésnek az értékeléséhez. E jog biztosítása érdekében a Felek megteszik a szükséges intézkedéseket, hogy a képesítés elismerésére irányuló kérelem értékelése kizárólag a megszerzett tudás és a képességek alapján történjék.
A Felek biztosítják, hogy a képesítés értékelése és elismerése folyamán alkalmazott eljárás és követelmények átláthatók, világosak és következetesek lesznek.
1. Az elismerésről az elismertetni kívánt képesítésre vonatkozó, megfelelő információk alapján lehet dönteni.
2. A kellő információ biztosítása elsősorban a kérelmező feladata, aki ezt az információt köteles jóhiszeműen megadni.
3. A kérelmező felelősségétől függetlenül a kérdéses képesítést kiállító intézmény kötelessége, hogy – kérésre és ésszerű határok között – megfelelő információt nyújtson a képesítés birtokosa számára, vagy azon intézmény, illetve azon ország illetékes hatósága számára, amelytől az elismerést kérték.
4. A Felek megfelelő módon útmutatást adnak és ösztönzik az oktatási rendszerükbe tartozó oktatási intézményeket arra, hogy minden olyan ésszerű információszerzésre irányuló kérést teljesítsenek, amely az adott intézményben szerzett képesítés értékeléséhez szükséges.
5. Az értékelést végrehajtó szervezet feladata annak bizonyítása, hogy a kérelem nem felelt meg az előírt követelményeknek.
III.4. Cikk
A képesítések elismerését elősegítendő a Felek gondoskodnak arról, hogy saját oktatási rendszerükről kielégítő és világos információt tudjanak nyújtani.
III.5. Cikk
Az elismerésről hozott döntést az illetékes elismerési hatóság által előre meghatározott, ésszerű határidőn belül kell meghozni: a határidőt attól az időponttól kell számítani, amelytől az ügy elbírálásához szükséges minden információ a rendelkezésre áll. Ha az elismerést megtagadják, az elismerés elutasításának okait meg kell jelölni, és tájékoztatást kell adni arról, hogy a kérelmező milyen esetleges lépéseket tehet, hogy a későbbiekben az elismerés megtörténhessék. Ha a kérelmet elutasították, vagy nem született döntés, a kérelmező ésszerű határidőn belül fellebbezéssel élhet.
IV. FEJEZET
A FELSŐOKTATÁSBA VALÓ BEJUTÁST LEHETŐVÉ
IV.1. Cikk
A Felek elismerik azokat a többi Fél által kibocsátott képesítéseket, amelyek az adott Fél felsőoktatási rendszerébe történő bejutásra jogosító általános követelményeknek megfelelnek, hogy ezáltal az adott felsőoktatási rendszerhez tartozó képzési programban való részvételre lehetőséget biztosítsanak, kivéve, ha a bejutás általános követelményeit illetően alapvető különbség mutatkozik a képesítést kiadó Fél, valamint a képesítés elismerésére irányuló kérelmet elbíráló Fél között.
IV.2. Cikk
A Fél a kötelezettségének oly módon is eleget tehet, hogy a másik Fél által kiállított képesítés birtokosát feljogosítja, hogy képesítését, kérelemre, értékeljék. Ebben az esetben a IV.1. cikk rendelkezéseit megfelelően kell alkalmazni.
IV.3. Cikk
Amennyiben a képesítés csak bizonyos felsőoktatási intézményekbe vagy képzési programokra biztosítja a bejutási lehetőséget abban az országban, amelyben azt megszerezték, az ilyen képesítések birtokosainak a többi Fél a felsőoktatási rendszerébe tartozó intézmények hasonló képzési programjaira biztosít bejutási lehetőséget, kivéve, ha a bejutás követelményeit illetően alapvető különbség mutatható ki a képesítést kibocsátó Fél, valamint a képesítés elismerésére irányuló kérelmet elbíráló Fél között.
IV.4. Cikk
Ahol egy bizonyos felsőoktatási képzési programra a felvétel az általános bejutási követelmények mellett egyedi követelmények teljesítésétől is függ, az érintett Fél illetékes hatóságai hasonlóképpen további követelményeket is megállapíthatnak a másik Fél által kiadott képesítés birtokosa számára, vagy elbírálhatják, hogy a másik Fél által kiadott képesítéssel rendelkező megfelel-e az általuk megkívánt követelményeknek.
IV.5. Cikk
Amennyiben az adott Fél országában az iskolai tanulmányokat lezáró bizonyítvány csak a felsőoktatásba való bejutáshoz előírt további kiegészítő vizsgákkal együtt biztosít bejutást a felsőoktatásba, a bejutást a többi Fél is függővé teheti ezen követelmények teljesítésétől, vagy alternatívát ajánlhat e kiegészítő követelmények teljesítésére saját oktatási rendszerén belül. Bármely állam, a Szentszék, vagy az Európai Közösségek az aláíráskor, vagy a ratifikáló, elfogadó, jóváhagyó vagy csatlakozó okmány letétbe helyezésekor, vagy bármikor ezt követően, értesítheti az egyik letéteményest, hogy alkalmazni kívánja ezen cikk rendelkezéseit, megjelölve azokat a Feleket, amelyek tekintetében ezt tenni szándékozik, megadva ennek indoklását is.
IV.6. Cikk
A felvétel egy adott felsőoktatási intézménybe vagy az intézményen belül egy adott képzési programra - a IV.1., IV.2., IV.3., IV.4. és a IV.5. cikk rendelkezéseit nem érintve - korlátozható vagy szelektívvé tehető. Azokban az esetekben, amikor a felvétel egy felsőoktatási intézménybe és/vagy képzési programra szelektív jellegű, a felvételi eljárást arra tekintettel kell megtervezni, hogy a külföldi képesítések értékelése a III. Fejezetben leírt igazságos módon és megkülönböztetés nélkül történjék.
IV.7. Cikk
A IV.1., IV.2., IV.3., IV.4. és a IV.5. cikk rendelkezéseit nem érintve az adott felsőoktatási intézménybe való bejutás függővé tehető a jelentkező megfelelő nyelvismeretének bizonyításától az adott intézményben folyó oktatás nyelve vagy nyelvei, vagy más meghatározott nyelv tekintetében.
IV.8. Cikk
Azon Felek esetében, ahol a felsőoktatásba való bejutás nem csak a hagyományos iskolarendszerben megszerzett képesítések alapján történhet, a másik Fél országában megszerzett hasonló jellegű képesítéseket az elismerési kérelmet elbíráló Fél országában megszerezhető, a hagyományos iskolarendszerben megszerzett képesítésektől eltérő képesítésekhez hasonló módon kell megítélni.
IV.9. Cikk
A Felek a saját területükön működő külföldi oktatási intézmény által kiadott képesítéseknek a felsőoktatási képzési programokba való bejutáshoz történő elismerését függővé tehetik a nemzeti jogszabályok sajátos követelményeitől, illetve az intézmény származási helyét képviselő Féllel kötött egyedi megállapodásoktól.
V. FEJEZET
RÉSZTANULMÁNYOK TANULMÁNYI IDEJÉNEK ELISMERÉSE
V.1. Cikk
A Felek elismerik a másik Fél felsőoktatási képzési programjában elvégzett résztanulmányokat. Az elismerés azokra a résztanulmányokra kell vonatkozzék, amelyek abban az országban, amelyben az elismerést kérték, a felsőoktatási képzési program elvégzéséhez szükségesek, kivéve, ha alapvető különbségek mutathatók ki a másik Fél országában elvégzett résztanulmány és a felsőoktatási képzési program azon része között, amelyet a résztanulmány kiváltana annak a Félnek az országában, amelyben az elismerést kérték.
V.2. Cikk
A Fél a kötelezettségének oly módon is eleget tehet, hogy a másik Fél valamely felsőoktatási képzési programja keretén belül résztanulmányt folytatott személyt feljogosítja, hogy résztanulmányát, kérelemre, értékeljék. Ebben az esetben a V.1. cikk rendelkezéseit megfelelően kell alkalmazni.
V.3. Cikk
A Felek elsősorban olyan esetekben segítik elő a részképzés elismerését, amikor:
a) létezik egy korábbi megállapodás egyrészt a felsőoktatási intézmény vagy az adott részképzés esetében illetékes hatóság, másrészt a felsőoktatási intézmény vagy a kért elismerésért felelős illetékes elismerési hatóság között, továbbá
b) az a felsőoktatási intézmény, amelyben a résztanulmányt folytatták, kiadott egy tanulmányokat igazoló bizonyítványt vagy a tanulmányi előmenetelre vonatkozó leckekönyvkivonatot, amely tanúsítja, hogy a hallgató sikeresen teljesítette az adott résztanulmány esetében előírt követelményeket.
VI. FEJEZET
VI.1. Cikk
Amennyiben az elismerésről hozott döntés a felsőfokú képesítés által bizonyított tudáson és képességeken alapszik, mindegyik Fél elismeri a másik Fél által kiadott felsőfokú képesítéseket, kivéve, ha alapvető különbség mutatható ki az elismertetni kívánt képesítés és annak a Félnek a megfelelő képesítése között, amelytől az elismerést kérték.
VI.2. Cikk
A Fél a kötelezettségének oly módon is eleget tehet, hogy a másik Fél által kiállított felsőoktatási képesítés birtokosát feljogosítja, hogy képesítését, kérelemre, értékeljék. Ebben az esetben a VI.1. cikk rendelkezéseit megfelelően kell alkalmazni.
VI. 3. Cikk
Az egyik Fél által kiadott felsőoktatási képesítésnek a másik Fél által történő elismerése az alábbi következmények egyikével vagy mindkét elemével járhat:
a) bejutási lehetőséggel további felsőoktatási tanulmányokra (ideértve a megfelelő vizsgákat), és/vagy doktori tanulmányokra, mégpedig ugyanolyan feltételekkel, mint amelyek azokra vonatkoznak, akik képesítését az a Fél adta ki, amelytől az elismerést kérték;
b) a felsőfokú képesítést tanúsító cím viselésével, amelyet azon Fél jogszabályai határoznak meg, amelytől az elismerést kérték.
Az elismerés továbbá elősegítheti a munkaerőpiacra történő bejutást, amelyet azon Fél jogszabályai határoznak meg, amelytől az elismerést kérték.
VI. 4. Cikk
Az egyik Fél által kiadott felsőoktatási képesítést a másik Fél a következő formában értékelheti:
a) szakvélemény általános munkavállalási célból;
b) szakvélemény egy oktatási intézmény számára a képzési programjaira történő felvétel céljából;
c) szakvélemény bármely más illetékes elismerési hatóság számára.
VI.5. Cikk
A Felek a területükön működő külföldi oktatási intézmény által kiadott képesítések elismerését függővé tehetik nemzeti jogszabályaik sajátos követelményeitől, illetve az azzal a Féllel kötött egyedi megállapodástól, amelyből az intézmény származik.
VII. FEJEZET
MENEKÜLTEK, BEFOGADOTTAK ÉS MENEDÉKES SZEMÉLYEK KÉPESÍTÉSEINEK ELISMERÉSE
VII. Cikk
A Felek megtesznek minden megvalósítható és ésszerű lépést az oktatási rendszerükön belül, alkotmányos és jogszabályi rendelkezéseikkel összhangban azért, hogy olyan eljárásokat alakítsanak ki, amelyeknek keretében igazságosan és gyorsan tudják elbírálni, hogy a menekültek, a befogadottak és a menedékes személyek eleget tesznek-e a felsőoktatásukba, a további felsőoktatási képzési programjaikra való bejutás, vagy a munkavállalás feltételeinek, még azokban az esetekben is, amikor az egyik Fél által kiadott képesítés nem dokumentálható.
TÁJÉKOZTATÁS FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK ÉS KÉPZÉSI PROGRAMOK ÉRTÉKELÉSÉRŐL
VIII.1. Cikk
A Felek megfelelő információt szolgáltatnak a felsőoktatási rendszerükbe tartozó bármely intézményről, vagy bármely ezekben működő képzési programról, lehetővé téve a másik Fél illetékes hatóságai számára, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy az ezen intézményekben kiállított képesítések minősége megfelelő-e ahhoz, hogy az elismerést, az a Fél, amelytől kérték, megadja. A tájékoztatás a következő formában történhet:
a) amennyiben a Fél a felsőoktatási intézmények és képzési programok hivatalos értékelésére rendszert épített ki: tájékoztatás az értékelés módszereiről és eredményeiről, továbbá azokról a minőségi normákról, amelyek az egyes felsőfokú képesítést kibocsátó felsőoktatási intézményt, valamint a felsőfokú képesítés megszerzésére irányuló képzési programot jellemzik;
b) amennyiben a Fél a felsőoktatási intézmények és képzési programok hivatalos értékelésére nem épített ki rendszert: tájékoztatás a felsőoktatási rendszerébe tartozó bármely felsőoktatási intézményben, illetve bármely felsőoktatási képzési programban kiadott különböző képesítések elismeréséről.
VIII.2. Cikk
A Felek megteszik a megfelelő lépéseket, hogy összeállítsák, frissítsék és közreadják:
a) a felsőoktatási rendszerükbe tartozó különböző felsőoktatási intézmények áttekintését, bemutatva az egyes intézmények jellegzetességeit;
b) a felsőoktatási rendszerükbe tartozó elismert (állami és magán) intézmények listáját, megjelölve, hogy ezen intézmények milyen típusú képesítések kiadására jogosultak, valamint melyek az egyes intézményekbe és képzési programokra való bejutás feltételei;
c) a felsőoktatási képzési programok leírását;
d) azon oktatási intézmények listáját, amelyek az adott Fél területén kívül működnek, azonban a Fél az oktatási rendszerébe tartozónak tekinti.
TÁJÉKOZTATÁS AZ ELISMERÉSRŐL
IX.1. Cikk
A felsőoktatási képesítések elismerésének elősegítése érdekében a Felek vállalják, hogy a megszerezhető képesítések teljes leírására átlátható rendszert alakítanak ki.
IX.2. Cikk
1. Tudomásul véve, hogy megfelelő, pontos és naprakész információkra van szükség, mindegyik Fél létrehoz vagy fenntart egy nemzeti információs központot és ennek megalapításáról, vagy bármely ezt érintő változásról tájékoztatja valamelyik letéteményest.
2. A nemzeti információs központ mindegyik Fél területén:
a) elősegíti a felsőoktatásra és felsőfokú képesítésekre vonatkozó hivatalos és pontos információhoz való hozzáférést abban az országban, amelyben található;
b) elősegíti a másik Fél felsőoktatására és felsőfokú képesítéseire vonatkozó információhoz való hozzáférést;
c) szakvéleményt vagy tájékoztatást ad a képesítések elismerésére és értékelésére vonatkozó kérdésekben a nemzeti jogszabályoknak megfelelően.
3. Mindegyik nemzeti információs központnak rendelkeznie kell a feladatainak végrehajtásához szükséges eszközökkel.
IX.3. Cikk
A Felek területükön nemzeti információs központjaik révén vagy más módon támogatják az UNESCO/Európa Tanács Oklevélmellékletének vagy más hasonló, felsőoktatási intézmény által kiállított dokumentumnak a használatát.
VÉGREHAJTÁSI MECHANIZMUSOK
X.1. Cikk
Az Egyezmény végrehajtását a következő szervek felügyelik, támogatják, illetve segítik:
a) A felsőoktatási képesítéseknek az európai régióban történő elismeréséről szóló egyezmény Bizottsága;
b) a tanulmányok elismerésével és a mobilitással foglalkozó Nemzeti Információs Központok Európai Hálózata (ENIC Hálózat), amely az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának 1994. június 9-i, valamint az UNESCO Európai Regionális Bizottságának 1994. június 18-i döntése alapján alakult meg.
X.2. Cikk
1. A felsőoktatási képesítéseknek az európai régióban történő elismeréséről szóló egyezmény Bizottsága (a továbbiakban: "Bizottság") ezennel létrejött. A Bizottságban mindegyik Fél egy fővel képviselteti magát.
2. A X.2. cikk szóhasználatában a “Fél” fogalom nem vonatkozik az Európai Közösségekre.
3. A XI.1. cikkben említett államok, továbbá a Szentszék, amennyiben nem szerződő felei a jelen Egyezménynek, valamint az Európai Közösségek és az ENIC Hálózat elnöke a Bizottság ülésein megfigyelőként vesznek részt. A régióban az elismerés területén tevékenységet folytató állami és nem állami szervezetek képviselői megfigyelőként szintén meghívhatók a Bizottság üléseire.
4. Az UNESCO Regionális Bizottságának elnöke, aki Az európai régió államaiban a felsőoktatási tanulmányok, oklevelek és végzettségek elismeréséről szóló egyezmény végrehajtásáért felel, szintén meghívást kap, hogy a Bizottság ülésein megfigyelőként részt vegyen.
5. A Bizottság elősegíti a jelen Egyezmény alkalmazását és felügyeli annak végrehajtását. E célból, a Felek többségének támogatásával ajánlásokat, nyilatkozatokat, jegyzőkönyveket és a helyes gyakorlatra vonatkozó modelleket fogadhat el, hogy útmutatást adjon a Felek illetékes hatóságai számára az Egyezmény végrehajtásához, valamint a felsőfokú képesítések elismerésére irányuló kérelmek elbírálásához. Bár ezek a szövegek nem kötelező érvényűek, a Felek minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy ezeket alkalmazzák, vagy ezekre felhívják az illetékes hatóságok figyelmét és támogassák alkalmazásukat. A Bizottság kikéri az ENIC Hálózat véleményét, mielőtt döntését meghozza.
6. A Bizottság jelentést tesz az Európa Tanács és az UNESCO illetékes testületeinek.
7. A Bizottság kapcsolatot tart az UNESCO Regionális Bizottságaival, az UNESCO védnöksége alatt elfogadott, A felsőoktatásban végzett tanulmányok, a megszerzett oklevelek és végzettségek elismeréséről szóló egyezmény alkalmazása céljából.
8. A határozatképességhez a Felek többségének a részvétele szükséges.
9. A Bizottság működési szabályzatot fogad el. Legalább háromévente rendes ülést tart. A Bizottság először a jelen Egyezmény hatálybalépésétől számított egy éven belül ül össze.
10. A Bizottság Titkársága az Európa Tanács főtitkárának és az UNESCO főigazgatójának közös felügyelete alá tartozik.
X.3. Cikk
1. A Felek a tanulmányok elismerésével és a mobilitással foglalkozó nemzeti információs központok európai hálózatának tagjaként (ENIC Hálózat) kijelölnek egy nemzeti információs központot, amelyet a IX.2. cikk alapján állítanak fel, illetve működtetnek. Abban az esetben, ha a IX.2. cikk alapján az egyik Fél területén egynél több nemzeti információs központ működik, ezek mind tagjai lesznek a Hálózatnak, de a Fél továbbra is csak egy szavazattal fog rendelkezni.
2. Az ENIC Hálózat, amely összetételében ezen Egyezmény Feleire korlátozódik, támogatja és segíti az illetékes nemzeti hatóságokat ezen Egyezmény gyakorlati megvalósításában. A Hálózat legalább évente egyszer megtartja soros közgyűlését. Hatáskörének megfelelően megválasztja elnökét és elnökségét.
3. Az ENIC Hálózat Titkársága az Európa Tanács főtitkárának és az UNESCO főigazgatójának közös felügyelete alá tartozik.
4. Az ENIC Hálózaton keresztül a Felek együttműködnek egymás nemzeti információs központjaival, különösen oly módon, hogy lehetővé teszik számukra a tevékenységük során felhasználható, a tanulmányok továbbtanulás céljából történő elismerésére és a mobilitásra vonatkozó valamennyi információ összegyűjtését.
XI.1. Cikk
1. Jelen Egyezmény nyitva áll
a) az Európa Tanács tagállamai,
b) az UNESCO európai régió tagállamai,
c) az Európa Tanács Európai kulturális egyezményének és/vagy az UNESCO Az európai régió államaiban a felsőoktatással kapcsolatos tanulmányok, a megszerzett oklevelek és végzettségek elismeréséről szóló egyezményének bármely más aláíró, szerződő- vagy tagállama számára,
amelyet meghívtak az Egyezmény elfogadására összehívott Diplomáciai konferenciára.
2. Ezen államok és a Szentszék az alábbi módon ismerhetik el magukra nézve kötelezőnek az Egyezményt:
a) fenntartás nélküli aláírással, anélkül, hogy azt ratifikációhoz, elfogadáshoz vagy jóváhagyáshoz kötnék, vagy
b) ratifikációhoz, elfogadáshoz vagy jóváhagyáshoz kötött aláírással, amelyet ratifikáció, elfogadás vagy jóváhagyás követ, vagy
c) csatlakozás által.
3. Az aláírások valamelyik letéteményesnél történnek. A ratifikáló, elfogadó, jóváhagyó és csatlakozó okiratok valamelyik letéteményesnél lesznek elhelyezve.
XI.2. Cikk
Jelen Egyezmény a hónap első napján egy hónappal annak elteltét követően lép hatályba, miután öt állam, melyek közül legalább három az Európa Tanácsnak és/vagy UNESCO európai régiónak a tagja, kinyilvánította, hogy magára nézve kötelező érvényűnek tekinti az Egyezményt. A többi állam számára a hónap első napján, egy hónappal annak elteltét követően lép hatályba, miután az adott állam kinyilvánította, hogy az Egyezményt magára nézve kötelező érvényűnek tekinti.
XI.3. Cikk
1. Az Egyezmény hatályba lépését követően a XI.1. cikkben felsorolt kategóriákba nem tartozó államok is kérhetik az Egyezményhez való csatlakozásukat. Bármely erre irányuló kérelem az egyik letéteményeshez nyújtandó be, amely továbbítja ezt a szerződő államokhoz legalább három hónappal a felsőoktatási képesítéseknek az európai régióban történő elismeréséről szóló egyezmény Bizottságának ülése előtt. A letéteményes szintén értesíti az Európa Tanács Miniszteri Tanácsát és az UNESCO Végrehajtó Testületét.
2. A csatlakozást kérő állam felvételéhez a Felek kétharmados többsége szükséges.
3. A jelen cikk (2) bekezdésének megsértése nélkül, az Egyezmény hatálybalépését követően, tagállamai kérésére az Európai Közösségek csatlakozhat hozzá a tagállamoknak a letéteményeshez továbbítandó kérése alapján. Ebben az esetben a XI.3. cikk (2) bekezdésének rendelkezéseit nem kell alkalmazni.
4. Bármely csatlakozó állam vagy az Európai Közösségek tekintetében az Egyezmény a csatlakozási okirat valamelyik letéteményesnél történt elhelyezését követő egy hónap eltelte utáni hónap első napján lép életbe.
XI.4. Cikk
1. Jelen Egyezmény azon Felei, amelyek egyszersmind szerződő felei az alábbi Egyezmények közül egynek vagy többnek:
Európai egyezmény az egyetemen való továbbtanuláshoz szükséges oklevelek egyenértékűségéről (1953, ETS 15) és jegyzőkönyve (1964, ETS 49);
Európai egyezmény az egyetemi résztanulmányok egyenértékűségéről (1956, ETS 21);
Európai egyezmény az egyetemi képesítést igazoló tanulmányok továbbtanulás céljából történő elismeréséről (1959, ETS 32);
Nemzetközi egyezmény a Földközi-tenger mentén lévő arab és európai államokban a felsőoktatásban végzett tanulmányok, a megszerzett oklevelek és fokozatok elismeréséről (1976);
Egyezmény az európai régió államaiban a felsőoktatásban végzett tanulmányok, a megszerzett oklevelek és fokozatok elismeréséről (1979);
Európai egyezmény az egyetemi résztanulmányok általános egyenértékűségéről (1990, ETS 138)
a) közös kapcsolataikban a jelen Egyezmény rendelkezéseit alkalmazzák;
b) azokban a kapcsolataikban, amelyek olyan államokkal létesültek, amelyek a fenti egyezményeknek szerződő felei, azonban a jelen Egyezménynek nem, a fent említett egyezmények közül azokat alkalmazzák továbbra is, amelynek szerződő felei.
2. Jelen Egyezmény Felei vállalják, hogy tartózkodnak az 1. bekezdésben említett azon egyezményekhez való csatlakozástól, amelyeknek még nem szerződő felei, kivéve a Földközi-tenger mentén lévő arab és európai államokban a felsőoktatásban végzett tanulmányok, a megszerzett oklevelek és fokozatok elismeréséről szóló nemzetközi egyezményt.
XI.5. Cikk
1. Bármely állam az aláíráskor, vagy a ratifikáló, elfogadó, jóváhagyó vagy csatlakozó okirat elhelyezésekor megjelölheti azt a területet vagy területeket, amely(ek)re a jelen Egyezmény vonatkozik.
2. Bármely állam bármely későbbi időpontban az egyik letéteményeshez eljuttatott nyilatkozattal kibővítheti a jelen Egyezmény alkalmazását bármely olyan területre, amelyet nyilatkozatában megjelöl. Az ilyen terület vonatkozásában az Egyezmény a nyilatkozatnak a letéteményeshez történő megérkezését követő egy hónap eltelte utáni hónap első napján lép hatályba.
3. Az előző két bekezdés alapján készült bármely nyilatkozat, a nyilatkozatban megjelölt terület vonatkozásában, visszavonható az egyik letéteményeshez eljuttatott értesítéssel. A visszavonás az értesítésnek a letéteményeshez történt megérkezését követő egy hónap letelte utáni hónap első napján lép hatályba.
1. Jelen Egyezményt a Felek bármelyike bármikor felmondhatja az egyik letéteményeshez eljuttatott értesítéssel.
2. A felmondás a felmondó értesítés okiratának átvételét követő tizenkét hónap eltelte utáni hónap első napján lép hatályba. A felmondás nem érinti az Egyezmény rendelkezései alapján korábban meghozott elismerési döntéseket.
3. Jelen Egyezmény alkalmazásának megszüntetését, illetve felfüggesztését, amely annak következménye, hogy valamelyik Fél megszegi az ezen Egyezmény tárgya vagy célja szempontjából fontos rendelkezéseket, a nemzetközi jognak megfelelően kell kezelni.
XI.7. Cikk
1. Bármely állam, a Szentszék vagy az Európai Közösségek az aláíráskor vagy a ratifikáló, elfogadó, jóváhagyó vagy csatlakozó okirat elhelyezésekor kinyilatkoztathatja, hogy a következő cikkek közül melyeket nem kívánja – részben vagy teljesen – alkalmazni:
IV.8. Cikk,
V.3. Cikk,
VI.3. Cikk,
VIII.2. Cikk,
IX.3. Cikk.
Egyéb fenntartással nem lehet élni.
2. A Felek bármelyike, amely az előző bekezdés alapján fenntartással élt, teljesen vagy részben visszavonhatja ezeket az egyik letéteményeshez eljuttatott értesítéssel. A visszavonás ezen értesítésnek a letéteményeshez való megérkezését követően lép hatályba.
3. Az a Fél, amely fenntartással élt ezen Egyezmény rendelkezéseit illetően, nem kérheti azok alkalmazását a másik Féltől sem; ugyanakkor, amennyiben fenntartásai részlegesek és feltételesek, ezen rendelkezések alkalmazását olyan mértékben kérheti, amilyen mértékben azokat magára kötelező érvényűként elfogadta.
XI.8. Cikk
1. Jelen Egyezmény módosítási tervezeteit a felsőoktatási képesítéseknek az európai régióban történő elismeréséről szóló egyezmény Bizottsága a Felek kétharmados többségének szavazatával fogadhatja el. Bármely így elfogadott módosítási tervezet bekerül az Egyezmény Jegyzőkönyvébe. A Jegyzőkönyv maga határozza meg hatálybalépésének módját. A hatálybalépéséhez szükséges azon Felek jóváhagyó nyilatkozata, amelyek a Jegyzőkönyvet magukra nézve kötelező érvényűnek tartják.
2. Jelen Egyezmény III. Fejezete az ezen cikk 1. bekezdésében leírt eljárás szerint nem módosítható.
3. Bármely módosító javaslatot valamely letéteményeshez kell eljuttatni, aki legalább három hónappal a Bizottság ülése előtt továbbítja ezt a Felekhez. A letéteményes tájékoztatja az Európa Tanács Igazgatói Tanácsát, valamint az UNESCO Végrehajtó Testületét is.
XI.9. Cikk
1. Ezen Egyezménynek az Európa Tanács főtitkára és az Egyesült Nemzetek Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezetének főigazgatója a letéteményese.
2. Az a letéteményes, akihez a határozatot, bejelentést vagy értesítést benyújtották, értesíti az Egyezmény Feleit, valamint az Európa Tanács és/vagy az UNESCO Európai Régió tagállamait:
a) bármely aláírásról;
b) bármely ratifikáló, elfogadó, jóváhagyó vagy csatlakozó okirat benyújtásáról;
c) bármely ezen Egyezmény hatálybalépésével kapcsolatos időpontról a XI.2. és XI.3.4. cikknek megfelelően;
d) bármely olyan fenntartásról, amelyet a XI.7. cikk értelmében tettek, illetve bármely fenntartás visszavonásáról, amelyet a XI.7. cikk értelmében tettek;
e) ezen Egyezmény bármely felmondásáról, amelyet a XI.6. cikk értelmében tettek;
f) bármely nyilatkozatról, amelyet a II.1. cikk vagy a II.2. cikk rendelkezései alapján tettek;
g) bármely nyilatkozatról, amelyet a IV.5. cikk rendelkezései alapján tettek;
h) bármely csatlakozási kérelemről, amelyet a XI.3. cikk rendelkezései alapján tettek;
i) bármely javaslatról, amelyet a XI.8. cikk rendelkezései alapján tettek;
j) bármely más lépésről, bejelentésről vagy értesítésről, amely ezen Egyezményre vonatkozik.
3. Az a letéteményes, aki ezen Egyezmény rendelkezései értelmében tájékoztatást kapott vagy értesítést készített, azonnal tájékoztatja a másik letéteményest ezekről.
Mindezeket tanúsítva az alulírott képviselők, erre felhatalmazva, aláírták a jelen Egyezményt.
Készült Lisszabonban 1997. április 11-én két példányban, angol, francia, orosz és spanyol nyelven, s mind a négy szöveg hiteles. Az egyik példányt az Európa Tanács irattárában, a másikat pedig az Egyesült Nemzetek Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezetének irattárában kell elhelyezni. Hiteles másolatot kap valamennyi, a XI.1. cikkben megjelölt állam, a Szentszék, az Európai Közösségek, valamint az Egyesült Nemzetek Titkársága.
(aláírások)"
“CONVENTION ON THE RECOGNITION OF QUALIFICATIONS CONCERNING HIGHER EDUCATION IN THE EUROPEAN REGION
The Parties to this Convention,
Conscious of the fact that the right to education is a human right, and that higher education, which is instrumental in the pursuit and advancement of knowledge, constitutes an exceptionally rich cultural and scientific asset for both individuals and society;
Considering that higher education should play a vital role in promoting peace, mutual understanding and tolerance, and in creating mutual confidence among peoples and nations;
Considering that the great diversity of education systems in the European region reflects its cultural, social, political, philosophical, religious and economic diversity, an exceptional asset which should be fully respected;
Desiring to enable all people of the region to benefit fully from this rich asset of diversity by facilitating access by the inhabitants of each State and by the students of each Party's educational institutions to the educational resources of the other Parties, more specifically by facilitating their efforts to continue their education or to complete a period of studies in higher education institutions in those other Parties;
Considering that the recognition of studies, certificates, diplomas and degrees obtained in another country of the European region represents an important measure for promoting academic mobility between the Parties;
Attaching great importance to the principle of institutional autonomy, and conscious of the need to uphold and protect this principle;
Convinced that a fair recognition of qualifications is a key element of the right to education and a responsibility of society;
Having regard to the Council of Europe and UNESCO Conventions covering academic recognition in Europe:
European Convention on the Equivalence of Diplomas leading to Admission to Universities (1953, ETS No. 15), and its Protocol (1964, ETS No. 49);
European Convention on the Equivalence of Periods of University Study (1956, ETS No. 21);
European Convention on the Academic Recognition of University Qualifications (1959, ETS No. 32);
Convention on the Recognition of Studies, Diplomas and Degrees concerning Higher Education in the States belonging to the Europe Region (1979);
European Convention on the General Equivalence of Periods of University Study (1990, ETS No. 138);
Having regard also to the International Convention on the Recognition of Studies, Diplomas and Degrees in Higher Education in the Arab and European States bordering on the Mediterranean (1976), adopted within the framework of UNESCO and partially covering academic recognition in Europe;
Mindful that this Convention should also be considered in the context of the UNESCO conventions and the International Recommendation covering other Regions of the world, and of the need for an improved exchange of information between these Regions;
Conscious of the wide ranging changes in higher education in the European region since these Conventions were adopted, resulting in considerably increased diversification within and between national higher education systems, and of the need to adapt the legal instruments and practice to reflect these developments;
Conscious of the need to find common solutions to practical recognition problems in the European region;
Conscious of the need to improve current recognition practice and to make it more transparent and better adapted to the current situation of higher education in the European region;
Confident of the positive significance of a Convention elaborated and adopted under the joint auspices of the Council of Europe and UNESCO providing a framework for the further development of recognition practices in the European region;
Conscious of the importance of providing permanent implementation mechanisms in order to put the principles and provisions of the current Convention into practice,
Have agreed as follows:
Section I.
Definitions
For the purposes of this Convention, the following terms shall have the following meaning:
Access (to higher education)
The right of qualified candidates to apply and to be considered for admission to higher education.
Admission (to higher education institutions and programmes)
The act of, or system for, allowing qualified applicants to pursue studies in higher education at a given institution and/or a given programme.
Assessment (of institutions or programmes)
The process for establishing the educational quality of a higher education institution or programme.
Assessment (of individual qualifications)
The written appraisal or evaluation of an individual's foreign qualifications by a competent body.
A body officially charged with making binding decisions on the recognition of foreign qualifications.
All types of courses of study, or sets of courses of study, training or training for research at the post secondary level which are recognized by the relevant authorities of a Party as belonging to its higher education system.
An establishment providing higher education and recognized by the competent authority of a Party as belonging to its system of higher education.
A course of study recognized by the competent authority of a Party as belonging to its system of higher education, and the completion of which provides the student with a higher education qualification.
Any component of a higher education programme which has been evaluated and documented and, while not a complete programme of study in itself, represents a significant acquisition of knowledge or skill.
Any degree, diploma or other certificate issued by a competent authority attesting the successful completion of a higher education programme.
Any diploma or other certificate issued by a competent authority attesting the successful completion of an education programme and giving the holder of the qualification the right to be considered for admission to higher education (cf. the definition of access).
A formal acknowledgement by a competent authority of the value of a foreign educational qualification with a view to access to educational and/or employment activities.
Conditions that must in all cases be fulfilled for access to higher education, or to a given level thereof, or for the award of a higher education qualification at a given level.
Conditions that must be fulfilled, in addition to the general requirements, in order to gain admission to a particular higher education programme, or for the award of a specific higher education qualification in a particular field of study.
Section II.
The competence of authorities
1. Where central authorities of a Party are competent to make decisions in recognition cases, that Party shall be immediately bound by the provisions of this Convention and shall take the necessary measures to ensure the implementation of its provisions on its territory.
Where the competence to make decisions in recognition matters lies with components of the Party, the Party shall furnish one of the depositories with a brief statement of its constitutional situation or structure at the time of signature or when depositing its instrument of ratification, acceptance, approval or accession, or any time thereafter. In such cases, the competent authorities of the components of the Parties so designated shall take the necessary measures to ensure implementation of the provisions of this Convention on their territory.
2. Where the competence to make decisions in recognition matters lies with individual higher education institutions or other entities, each Party according to its constitutional situation or structure shall transmit the text of this convention to these institutions or entities and shall take all possible steps to encourage the favourable consideration and application of its provisions.
3. The provisions of paragraphs 1 and 2 of this Article shall apply, mutatis mutandis, to the obligations of the Parties under subsequent articles of this Convention.
At the time of signature or when depositing its instrument of ratification, acceptance, approval or accession, or at any time thereafter, each State, the Holy See or the European Community shall inform either depository of the present Convention of the authorities which are competent to make different categories of decisions in recognition cases.
Nothing in this Convention shall be deemed to derogate from any more favourable provisions concerning the recognition of qualifications issued in one of the Parties contained in or stemming from an existing or a future treaty to which a Party to this Convention may be or may become a party.
Section III.
1. Holders of qualifications issued in one of the Parties shall have adequate access, upon request to the appropriate body, to an assessment of these qualifications.
2. No discrimination shall be made in this respect on any ground such as the applicant's gender, race, colour, disability, language, religion, political or other opinion, national, ethnic or social origin, association with a national minority, property, birth or other status, or on the grounds of any other circumstance not related to the merits of the qualification for which recognition is sought. In order to assure this right, each Party undertakes to make appropriate arrangements for the assessment of an application for recognition of qualifications solely on the basis of the knowledge and skills achieved.
Each Party shall ensure that the procedures and criteria used in the assessment and recognition of qualifications are transparent, coherent and reliable.
1. Decisions on recognition shall be made on the basis of appropriate information on the qualifications for which recognition is sought.
2. In the first instance, the responsibility for providing adequate information rests with the applicant, who shall provide such information in good faith.
3. Notwithstanding the responsibility of the applicant, the institutions having issued the qualifications in question shall have a duty to provide, upon request of the applicant and within reasonable limits, relevant information to the holder of the qualification, to the institution, or to the competent authorities of the country in which recognition is sought.
4. The Parties shall instruct or encourage, as appropriate, all education institutions belonging to their education systems to comply with any reasonable request for information for the purpose of assessing qualifications earned at the said institutions.
5. The responsibility to demonstrate that an application does not fulfil the relevant requirements lies with the body undertaking the assessment.
Each Party shall ensure, in order to facilitate the recognition of qualifications, that adequate and clear information on its education system is provided.
Article III.5
Decisions on recognition shall be made within a reasonable time limit specified beforehand by the competent recognition authority and calculated from the time all necessary information in the case has been provided. If recognition is withheld, the reasons for the refusal to grant recognition shall be stated, and information shall be given concerning possible measures the applicant may take in order to obtain recognition at a later stage. If recognition is withheld, or if no decision is taken, the applicant shall be able to make an appeal within a reasonable time limit.
Section IV.
Recognition of qualifications giving access to higher education
Article IV.1
Each Party shall recognize the qualifications issued by other Parties meeting the general requirements for access to higher education in those Parties for the purpose of access to programmes belonging to its higher education system, unless a substantial difference can be shown between the general requirements for access in the Party in which the qualification was obtained and in the Party in which recognition of the qualification is sought.
Alternatively, it shall be sufficient for a Party to enable the holder of a qualification issued in one of the other Parties to obtain an assessment of that qualification, upon request by the holder, and the provisions of Article IV.1 shall apply mutatis mutandis to such a case.
Where a qualification gives access only to specific types of institutions or programmes of higher education in the Party in which the qualification was obtained, each other Party shall grant holders of such qualifications access to similar specific programmes in institutions belonging to its higher education system, unless a substantial difference can be demonstrated between the requirements for access in the Party in which the qualification was obtained and the Party in which recognition of the qualification is sought.
Where admission to particular higher education programmes is dependent on the fulfilment of specific requirements in addition to the general requirements for access, the competent authorities of the Party concerned may impose the additional requirements equally on holders of qualifications obtained in the other Parties or assess whether applicants with qualifications obtained in other Parties fulfil equivalent requirements.
Where, in the Party in which they have been obtained, school leaving certificates give access to higher education only in combination with additional qualifying examinations as a prerequisite for access, the other Parties may make access conditional on these requirements or offer an alternative for satisfying such additional requirements within their own educational systems. Any State, the Holy See or the European Community may, at the time of signature or when depositing its instrument of ratification, acceptance, approval or accession, or at any time thereafter, notify one of the depositories that it avails itself of the provisions of this Article, specifying the Parties in regard to which it intends to apply this Article as well as the reasons therefor.
Without prejudice to the provisions of Articles IV.1, IV.2, IV.3, IV.4 and IV.5, admission to a given higher education institution, or to a given programme within such an institution, may be restricted or selective. In cases in which admission to a higher education institution and/or programme is selective, admission procedures should be designed with a view to ensuring that the assessment of foreign qualifications is carried out according to the principles of fairness and non-discrimination described in
Section III.
Without prejudice to the provisions of Articles IV.1, IV.2, IV.3, IV.4 and IV.5, admission to a given higher education institution may be made conditional on demonstration by the applicant of sufficient competence in the language or languages of instruction of the institution concerned, or in other specified languages.
In the Parties in which access to higher education may be obtained on the basis of non-traditional qualifications, similar qualifications obtained in other Parties shall be assessed in a similar manner as non-traditional qualifications earned in the Party in which recognition is sought.
For the purpose of admission to programmes of higher education, each Party may make the recognition of qualifications issued by foreign educational institutions operating in its territory contingent upon specific requirements of national legislation or specific agreements concluded with the Party of origin of such institutions.
Section V.
Recognition of periods of study
Article V.1
Each Party shall recognize periods of study completed within the framework of a higher education programme in another Party. This recognition shall comprise such periods of study towards the completion of a higher education programme in the Party in which recognition is sought, unless substantial differences can be shown between the periods of study completed in another Party and the part of the higher education programme which they would replace in the Party in which recognition is sought.
Alternatively, it shall be sufficient for a Party to enable a person who has completed a period of study within the framework of a higher education programme in another Party to obtain an assessment of that period of study, upon request by the person concerned, and the provisions of Article V.1 shall apply mutatis mutandis to such a case.
In particular, each Party shall facilitate recognition of periods of study when:
(a) there has been a previous agreement between, on the one hand, the higher education institution or the competent authority responsible for the relevant period of study and, on the other hand, the higher education institution or the competent recognition authority responsible for the recognition that is sought; and
(b) the higher education institution in which the period of study has been completed has issued a certificate or transcript of academic records attesting that the student has successfully completed the stipulated requirements for the said period of study.
Section VI.
Recognition of higher education qualifications
To the extent that a recognition decision is based on the knowledge and skills certified by the higher education qualification, each Party shall recognize the higher education qualifications conferred in another Party, unless a substantial difference can be shown between the qualification for which recognition is sought and the corresponding qualification in the Party in which recognition is sought.
Alternatively, it shall be sufficient for a Party to enable the holder of a higher education qualification issued in one of the other Parties to obtain an assessment of that qualification, upon request by the holder, and the provisions of Article VI.1 shall apply mutatis mutandis to such a case.
Recognition in a Party of a higher education qualification issued in another Party shall have one or both of the following consequences:
(a) access to further higher education studies, including relevant examinations, and/or to preparations for the doctorate, on the same conditions as those applicable to holders of qualifications of the Party in which recognition is sought;
(b) the use of an academic title, subject to the laws and regulations of the Party or a jurisdiction thereof, in which recognition is sought.
In addition, recognition may facilitate access to the labour market subject to laws and regulations of the Party, or a jurisdiction thereof, in which recognition is sought.
An assessment in a Party of a higher education qualification issued in another Party may take the form of:
(a) advice for general employment purposes;
(b) advice to an educational institution for the purpose of admission into its programmes;
(c) advice to any other competent recognition authority.
Each Party may make the recognition of higher education qualifications issued by foreign educational institutions operating in its territory contingent upon specific requirements of national legislation or specific agreements concluded with the Party of origin of such institutions.
Section VII.
Recognition of qualifications held by refugees, displaced persons and persons in a refugee-like situation
Each Party shall take all feasible and reasonable steps within the framework of its education system and in conformity with its constitutional, legal, and regulatory provisions to develop procedures designed to assess fairly and expeditiously whether refugees, displaced persons and persons in a refugee-like situation fulfil the relevant requirements for access to higher education, to further higher education programmes or to employment activities, even in cases in which the qualifications obtained in one of the Parties cannot be proven through documentary evidence.
Section VIII.
Information on the assessment of higher education institutions and programmes
Each Party shall provide adequate information on any institution belonging to its higher education system, and on any programme operated by these institutions, with a view to enabling the competent authorities of other Parties to ascertain whether the quality of the qualifications issued by these institutions justifies recognition in the Party in which recognition is sought. Such information shall take the following form:
(a) in the case of Parties having established a system of formal assessment of higher education institutions and programmes: information on the methods and results of this assessment, and of the standards of quality specific to each type of higher education institution granting, and to programmes leading to, higher education qualifications;
(b) in the case of Parties which have not established a system of formal assessment of higher education institutions and programmes: information on the recognition of the various qualifications obtained at any higher education institution, or within any higher education programme, belonging to their higher education systems.
Each Party shall make adequate provisions for the development, maintenance and provision of:
(a) an overview of the different types of higher education institutions belonging to its higher education system, with the typical characteristics of each type of institution;
(b) a list of recognized institutions (public and private) belonging to its higher education system, indicating their powers to award different types of qualifications and the requirements for gaining access to each type of institution and programme;
(c) a description of higher education programmes;
(d) a list of educational institutions located outside its territory which the Party considers as belonging to its education system.
Section IX.
Information on recognition matters
Article IX.1
In order to facilitate the recognition of qualifications concerning higher education, the Parties undertake to establish transparent systems for the complete description of the qualifications obtained.
1. Acknowledging the need for relevant, accurate and up-to-date information, each Party shall establish or maintain a national information centre and shall notify one of the depositories of its establishment, or of any changes affecting it.
2. In each Party, the national information centre shall:
(a) facilitate access to authoritative and accurate information on the higher education system and qualifications in the country in which it is located;
(b) facilitate access to information on the higher education systems and qualifications of the other Parties;
(c) give advice or information on recognition matters and assessment of qualifications, in accordance with national laws and regulations.
3.Every national information centre shall have at its disposal the necessary means to enable it to fulfil its functions.
The Parties shall promote, through the national information centres or otherwise, the use of the UNESCO/Council of Europe Diploma Supplement or any other comparable document by the higher education institutions of the Parties.
Section X.
Implementation mechanisms
The following bodies shall oversee, promote and facilitate the implementation of the Convention:
(a) the Committee of the Convention on the Recognition of Qualifications concerning Higher Education in the European Region;
(b) the European Network of National Information Centres on academic mobility and recognition (the ENIC Network), established by decision of the Committee of Ministers of the Council of Europe on 9 June 1994 and the UNESCO Regional Committee for Europe on 18 June 1994.
1. The Committee of the Convention on the Recognition of Qualifications concerning Higher Education in the European Region (hereafter referred to as "the Committee") is hereby established. It shall be composed of one representative of each Party.
2. For the purposes of Article X.2, the term "Party" shall not apply to the European Community.
3. The States mentioned in Article XI.1.1 and the Holy See, if they are not Parties to this Convention, the European Community and the President of the ENIC Network may participate in the meetings of the Committee as observers. Representatives of governmental and non-governmental organizations active in the field of recognition in the Region may also be invited to attend meetings of the Committee as observers.
4. The President of the UNESCO Regional Committee for the Application of the Convention on the Recognition of Studies, Diplomas and Degrees concerning Higher Education in the States belonging to the Europe Region shall also be invited to participate in the meetings of the Committee as an observer.
5. The Committee shall promote the application of this Convention and shall oversee its implementation. To this end it may adopt, by a majority of the Parties, recommendations, declarations, protocols and models of good practice to guide the competent authorities of the Parties in their implementation of the Convention and in their consideration of applications for the recognition of higher education qualifications. While they shall not be bound by such texts, the Parties shall use their best endeavours to apply them, to bring the texts to the attention of the competent authorities and to encourage their application The Committee shall seek the opinion of the ENIC Network before making its decisions.
6. The Committee shall report to the relevant bodies of the Council of Europe and UNESCO.
7. The Committee shall maintain links to the UNESCO Regional Committees for the Application of Conventions on the Recognition of Studies, Diplomas and Degrees in Higher Education adopted under the auspices of UNESCO.
8. A majority of the Parties shall constitute a quorum.
9. The Committee shall adopt its Rules of Procedure. It shall meet in ordinary session at least every three years. The Committee shall meet for the first time within a year of the entry into force of this Convention.
10. The Secretariat of the Committee shall be entrusted jointly to the Secretary General of the Council of Europe and to the Director-General of UNESCO.
1. Each Party shall appoint as a member of the European network of national information centres on academic mobility and recognition (the ENIC Network) the national information centre established or maintained under Article IX.2. In cases in which more than one national information centre is established or maintained in a Party under Article IX.2, all these shall be members of the Network, but the national information centres concerned shall dispose of only one vote.
2. The ENIC Network shall, in its composition restricted to national information centres of the Parties to this Convention, uphold and assist the practical implementation of the Convention by the competent national authorities. The Network shall meet at least once a year in plenary session. It shall elect its President and Bureau in accordance with its terms of reference.
3. The Secretariat of the ENIC Network shall be entrusted jointly to the Secretary General of the Council of Europe and to the Director-General of UNESCO.
4. The Parties shall cooperate, through the ENIC Network, with the national information centres of other Parties, especially by enabling them to collect all information of use to the national information centres in their activities relating to academic recognition and mobility.
Section XI.
Final clauses
Article XI.1
1. This Convention shall be open for signature by:
(a) the member States of the Council of Europe;
(b) the member States of the UNESCO Europe Region;
(c) any other signatory, contracting State or party to the European Cultural Convention of the Council of Europe and/or to the UNESCO Convention on the Recognition of Studies, Diplomas and Degrees concerning Higher Education in the States belonging to the Europe Region, which have been invited to the Diplomatic Conference entrusted with the adoption of this Convention.
2. These States and the Holy See may express their consent to be bound by:
(a) signature without reservation as to ratification, acceptance or approval; or
(b) signature, subject to ratification, acceptance or approval, followed by ratification, acceptance or approval; or
(c) accession.
3. Signatures shall be made with one of the depositories. Instruments of ratification, acceptance, approval or accession shall be deposited with one of the depositories.
This Convention shall enter into force on the first day of the month following the expiration of the period of one month after five States, including at least three member States of the Council of Europe and/or the UNESCO Europe Region, have expressed their consent to be bound by the Convention. It shall enter into force for each other State on the first day of the month following the expiration of the period of one month after the date of expression of its consent to be bound by the Convention.
1. After the entry into force of this Convention, any State other than those falling into one of the categories listed under Article XI.1 may request accession to this Convention. Any request to this effect shall be addressed to one of the depositories, who shall transmit it to the Parties at least three months before the meeting of the Committee of the Convention on the Recognition of Qualifications concerning Higher Education in the European Region. The depository shall also inform the Committee of Ministers of the Council of Europe and the Executive Board of UNESCO.
2.The decision to invite a State which so requests to accede to this Convention shall be taken by a two-thirds majority of the Parties.
3. After the entry into force of this Convention the European Community may accede to it following a request by its member States, which shall be addressed to one of the depositories. In this case, Article XI.3.2 shall not apply.
4. In respect of any acceding States or the European Community, the Convention shall enter into force on the first day of the month following the expiration of the period of one month after the deposit of the instrument of accession with one of the depositories.
1. Parties to this Convention which are at the same time parties to one or more of the following Conventions:
European Convention on the Equivalence of Diplomas leading to Admission to Universities (1953, ETS No. 15), and its Protocol (1964, ETS No. 49);
European Convention on the Equivalence of Periods of University Study (1956, ETS No. 21);
European Convention on the Academic Recognition of University Qualifications (1959, ETS No. 32);
International Convention on the Recognition of Studies, Diplomas and Degrees in Higher Education in the Arab and European States bordering on the Mediterranean (1976);
Convention on the Recognition of Studies, Diplomas and Degrees concerning Higher Education in the States belonging to the Europe Region (1979);
European Convention on the General Equivalence of Periods of University Study (1990, ETS 138),
(a) shall apply the provisions of the present Convention in their mutual relations;
(b) shall continue to apply the above mentioned Conventions to which they are a party in their relations with other States party to those Conventions but not to the present Convention.
2. The Parties to this Convention undertake to abstain from becoming a party to any of the Conventions mentioned in paragraph 1, to which they are not already a party, with the exception of the International Convention on the Recognition of Studies, Diplomas and Degrees in Higher Education in the Arab and European States bordering on the Mediterranean.
1. Any State may, at the time of signature or when depositing its instrument of ratification, acceptance, approval or accession, specify the territory or territories to which this Convention shall apply.
2. Any State may, at any later date, by a declaration addressed to one of the depositories, extend the application of this Convention to any other territory specified in the declaration. In respect of such territory the Convention shall enter into force on the first day of the month following the expiration of a period of one month after the date of receipt of such declaration by the depository.
3. Any declaration made under the two preceding paragraphs may, in respect of any territory specified in such declaration, be withdrawn by a notification addressed to one of the depositaries. The withdrawal shall become effective on the first day of the month following the expiration of a period of one month after the date of receipt of such notification by the depository.
1. Any Party may, at any time, denounce this Convention by means of a notification addressed to one of the depositories.
2. Such denunciation shall become effective on the first day of the month following the expiration of a period of twelve months after the date of receipt of the notification by the depository. However, such denunciation shall not affect recognition decisions taken previously under the provisions of this Convention.
3. Termination or suspension of the operation of this Convention as a consequence of a violation by a Party of a provision essential to the accomplishment of the object or purpose of this Convention shall be addressed in accordance with international law.
1. Any State, the Holy See or the European Community may, at the time of signature or when depositing its instrument of ratification, acceptance or approval or accession, declare that it reserves the right not to apply, in whole or in part, one or more of the following Articles of this Convention:
Article IV.8
Article V.3
Article VI.3
Article VIII.2
Article IX.3
No other reservation may be made.
2. Any Party which has made a reservation under the preceding paragraph may wholly or partly withdraw it by means of a notification addressed to one of the depositories. The withdrawal shall take effect on the date of receipt of such notification by the depository.
3. A Party which has made a reservation in respect of a provision of this Convention may not claim the application of that provision by any other Party; it may, however, if its reservation is partial or conditional, claim the application of that provision in so far as it has itself accepted it.
1. Draft amendments to this Convention may be adopted by the Committee of the Convention on the Recognition of Qualifications concerning Higher Education in the European Region by a two-thirds majority of the Parties. Any draft amendment so adopted shall be incorporated into a Protocol to this Convention. The Protocol shall specify the modalities for its entry into force which, in any event, shall require the expression of consent by the Parties to be bound by it.
2. No amendment may be made to Section III of this Convention under the procedure of paragraph 1 above.
3. Any proposal for amendments shall be communicated to one of the depositaries, who shall transmit it to the Parties at least three months before the meeting of the Committee. The depository shall also inform the Committee of Ministers of the Council of Europe and the Executive Board of UNESCO.
1. The Secretary General of the Council of Europe and the Director-General of the United Nations Educational, Scientific and Cultural Organization shall be the depositories of this Convention.
2. The depository with whom an act, notification or communication has been deposited shall notify the Parties to this Convention, as well as the other member States of the Council of Europe and/or of the UNESCO Europe Region of:
(a) any signature;
(b) the deposit of any instrument of ratification, acceptance, approval, or accession;
(c) any date of entry into force of this Convention in accordance with the provisions of Articles XI.2 and XI.3.4;
(d) any reservation made in pursuance of the provisions of Article XI.7 and the withdrawal of any reservations made in pursuance of the provisions of Article XI.7;
(e) any denunciation of this Convention in pursuance of Article XI.6;
(f) any declarations made in accordance with the provisions of Article II.1, or of Article II.2;
(g) any declarations made in accordance with the provisions of Article IV.5;
(h) any request for accession made in accordance with the provisions of Article XI.3;
(i) any proposal made in accordance with the provisions of Article XI.8;
(j) any other act, notification or communication relating to this Convention.
3. The depository receiving a communication or making a notification in pursuance of the provisions of this Convention shall immediately inform the other depository thereof.
In witness thereof the undersigned representatives, being duly authorized, have signed this Convention.
Done at Lisbon on 11 April 1997, in the English, French, Russian and Spanish languages, the four texts being equally authoritative, in two copies, one of which shall be deposited in the archives of the Council of Europe and the other in the archives of the United Nations Educational, Scientific and Cultural Organization. A certified copy shall be sent to all the States referred to in Article XI.1, to the Holy See and to the European Community and to the Secretariat of the United Nations.”
3. §
(1) Ez a törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.
(2) E törvény hatálybalépésével egy időben hatályát veszti A középiskolákban, szakközépiskolákban és felsőoktatási intézményekben befejezett tanulmányokról kiadott okiratok, valamint a tudományos fokozatok és címek odaítéléséről szóló okiratok egyenértékűségének kölcsönös elismerése tárgyában az 1972. évi június hó 7. napján Prágában aláírt egyezmény kihirdetéséről szóló 1975. évi 15. törvényerejű rendelet, valamint az annak végrehajtásáról szóló a Minisztertanács 18/1976. (VI. 10.) MT rendelete.
(3) Az Egyezmény rendelkezései 2000. április 1-jétől alkalmazandók.
Általános indokolás
1997. április 11-én Lisszabonban huszonhét állam, köztük Magyarország aláírta A felsőoktatási képesítéseknek az európai régióban történő elismeréséről szóló egyezményt. Az Egyezményt aláíró államok közül ötödikként 1998. október 7-én Kazahsztán ratifikálta az Egyezményt, mely a XI. 2. cikkére tekintettel így 1999. február 1-jén lépett hatályba. Magyarország strasbourgi nagykövete 2000. február 4-én helyezte letétbe az Európa Tanács főtitkáránál az egyezményt megerősítő okiratot, valamint az egyezmény II. 2. és IX. 2. cikke alapján tett nyilatkozatot. Az Egyezmény XI. 2. cikke alapján Magyarország számára az Egyezmény 2000. április 1-jétől alkalmazandó.
A külföldön szerzett oklevelek, bizonyítványok és fokozatok elismerésével korábban három nemzetközi hálózat párhuzamosan foglalkozott. Tekintettel az utóbbi években a különböző országok felsőoktatási rendszereiben bekövetkezett lényeges változásokra és az országok között megnövekedett hallgatói, oktatói és munkavállalói mobilitásra, felmerült egy, az egész európai régióra kiterjedő elismerési egyezmény igénye.
Az ún. Lisszaboni egyezmény nagy hangsúlyt fektet az államok közötti információáramlásra. Ennek elősegítése érdekében létrehozza a tagállamok nemzeti információs központjaiból álló Információs Központok Európai Hálózatát (European Network of Information Centres, ENIC). A nemzeti információs központok feladata az oktatási rendszerekre és az oklevelek elismerésére vonatkozó információnyújtás. Magyarországon az Oktatási Minisztérium Magyar Ekvivalencia és Információs Központja tölti be az ENIC iroda funkcióját.
Az egyezmény jelentős többlete a korábbi elismerési egyezményekhez képest, hogy az elismeréssel kapcsolatban egységes fogalomrendszert határoz meg, lefekteti az elismerés alapelveit és kialakít egy eljárási mechanizmust, mely által lehetővé válik egy egységesen értelmezett elismerési gyakorlat kialakulása Európában. Az egyezmény előrelépést jelent azáltal is, hogy hatálya nemcsak a felsőfokú oklevelek és szakképzettségek elismerésére, hanem a felsőoktatásban folytatott résztanulmányok és a felsőoktatásba bejutást lehetővé tevő képesítések elismerésre is kiterjed.
Az egyezmény jelentős segítséget jelent abban, hogy az egész európai régióban létrejöjjön az oklevelek kölcsönös elismerésének átlátható rendszere és hozzájárul a hallgatói mobilitás növekedéséhez.
A Magyar Köztársaság Kormányának 2026/1999. (II. 12.) Korm. határozata értelmében A középiskolákban, szakközépiskolákban és felsőoktatási intézményekben befejezett tanulmányokról kiadott okiratok, valamint a tudományos fokozatok és címek odaítéléséről szóló okiratok egyenértékűségének kölcsönös elismerése tárgyában az 1972. évi június hó 7. napján Prágában aláírt Egyezmény felmondása Magyarország részéről megtörtént, egyidejűleg célszerű e törvény keretében hatályon kívül helyezni az Egyezményt kihirdető 1975. évi 15. törvényerejű rendeletet, valamint az ennek végrehajtásáról rendelkező a Minisztertanács 18/1976. (VI. 10.) MT rendeletét.
A Lisszaboni elismerési egyezmény kapcsán feltétlenül megemlítendő az annak kimunkálásában való magyar részvétel, hiszen az egyezmény szövegének kialakításához jelentősen hozzájárult dr. Nagy Tibor Gyula, a Magyar Ekvivalencia és Információs Központ néhai vezetője.
Részletes indokolás
Az Egyezményhez csatlakozik egy értelmező jelentés is, amely részletesen elemzi az egyes egyezménybeli rendelkezéseket, és eligazítást biztosít annak alkalmazásához.
Mivel az Egyezmény nem követi a hazai jogszabályok hagyományos strukturálását, az értelmező jelentés is az egyezmény számozását követi.
Értelmező jelentés
A felsőoktatási képesítéseknek az európai régióban történő elismeréséről szóló egyezményhez
Lisszabon, 1997
1. Az Európa Tanács főtitkára az UNESCO főigazgatójához intézett 1992. október 30-i levelében javaslatot tett egy közös Európa Tanács/UNESCO egyezmény kidolgozására. A javaslatot a főigazgató 1992. december 28-án kelt levelében elfogadta.
Az Európa Tanács álláspontja
2. A főtitkár javaslatát az indokolta, hogy Európában az 1960-as évek óta a felsőoktatásban jelentős fejlődés ment végbe (lásd a 4-6. pontokat), valamint az Európa Tanács oktatási és kulturális munkájában részt vevő országok száma megnőtt.
Az UNESCO álláspontja
3. A kezdeményezés UNESCO általi támogatása abból a meggyőződésből fakadt, hogy a két jelentős nemzetközi szervezet védnöksége alatt létrejövő közös egyezmény minden tagállamnak hasznára válna. Elkerülhetővé válna általa a “két külön úton járó” Európa már-már fenyegető létrejötte, és mivel mindez az UNESCO keretein belül valósulna meg, jobban összekötné az európai régiót a világ más régióival.
Fejlődések a felsőoktatásban
4. Az Európai Felsőoktatási Egyezmények[1] egy kivétellel az 1950-es években, illetve az 1960-as évek elején születtek. Az európai régió államaiban a felsőoktatásban végzett tanulmányok, a megszerzett oklevelek és fokozatok elismeréséről szóló UNESCO egyezmény 1979-ben készült. Az európai felsőoktatás azóta rendkívül nagymértékben megváltozott, az egyezmények ennek megfelelő módosítása azonban nem történt meg. Országos szinten a legjelentősebb változás a felsőoktatás diverzifikálódása volt. Míg az 1950-es években a nemzeti felsőoktatási rendszerek az állami hatóságok által irányított hagyományos egyetemekből, illetve hallgatólagosan elismert katolikus egyetemekből álltak, napjainkban ezek jóval változatosabbak. A felsőoktatásban tanuló hallgatók jelentős százaléka olyan nem egyetemi jellegű intézményekben tanul, amelyek rövidebb és szakosított kurzusokat kínálnak, mint például a német Fachhochschulen (főiskolák), vagy a norvég statlige hagskoler (állami főiskolák), illetve a hallgatók az egyetemeken a nem hagyományos, rövidebb képzési idejű szakokon tanulnak, amelyek a szakmai képzésre helyezik a fő hangsúlyt, mint a francia LU.T.-k (Instituts Universitaires de Technologie). Eme sokrétűség és szakmai orientáltság a középiskolai szinten is érezteti hatását olyan összetett felvételi viszonyokat teremtve, amelyekre a nemzetközi ekvivalencia fogalma nehezen alkalmazható.
5. Ugrásszerűen megnőtt a magánintézmények száma is. Ez a fejlődési tendencia, mely a legtöbb országban jelen van, leginkább a közép- és kelet-európai országokra vált jellemzővé. A jelen Egyezmény szempontjából azonban nem az a lényeges, hogy egy adott intézmény állami, vagy magán működtetésű-e, hanem, hogy képes-e biztosítani az oktatás és a képesítések színvonalát. Az Európai Felsőoktatási Egyezmények nem tartalmaznak olyan rendelkezéseket, amelyek nemzeti szinten különbséget tennének a különböző intézmények között. Erre vonatkozó rendelkezéseket a jelen Egyezmény VIII. fejezete tartalmaz.
6. Az egyetemi mobilitás jelentős mértékben megnőtt a meglévő egyezmények hatálybalépése óta, de legfőképp az utóbbi tíz-tizenöt évben. Ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy az egyetemi résztanulmányok egyenértékűségéről szóló 1956-os ETS 21. sz. Európai egyezmény kifejezetten a modern nyelvek hallgatásával eltöltött külföldi egyetemi résztanulmányok elismerésével foglalkozik, mivel 1956-ban, amikor ezt az Egyezményt elfogadták, leginkább ezen szakok hallgatói tanultak bizonyos ideig külföldi egyetemeken. Az egyetemi résztanulmányok általános egyenértékűségéről szóló, 1990-ben elfogadott ETS 138. sz. Európai egyezmény ezzel szemben szaktól függetlenül foglalkozik a külföldi egyetemi résztanulmányok elismerésével, míg a korábban (1979) elfogadott, az európai régió államaiban a felsőoktatásban végzett tanulmányok, a megszerzett oklevelek és fokozatok elismeréséről szóló UNESCO egyezmény ugyancsak a szakoktól függetlenül foglalkozik a résztanulmányok elismerésével. Napjainkban az egyetemi mobilitás növekedésével az egyetemi tanulmányok elismeréséről szóló egyezmények jelentősége rendkívül nagy. Ezért van egyre égetőbb szükség az érvényben levő jogi szabályozás modernizálására.
7. A közös Európa Tanács/UNESCO Egyezmény kidolgozásának másik fontos célja, hogy helyettesítse az európai régió államaiban a felsőoktatásban szerzett képesítések elismeréséről szóló, a két szervezet saját keretein belül külön-külön elfogadott egyezményeket, elkerülendő a munka megkettőzését. Ezt a törekvést tükrözi az Európa Tanács/UNESCO azon döntése, amelynek értelmében létrehoznák a nemzeti információs központok közös hálózatát a tanulmányok elismerése és a mobilitás elősegítése céljából. Az ENIC Hálózat, mely 1994 júniusában jött létre, a két szervezet korábbi, külön-külön működő hálózatait váltotta fel, s szorosan együttműködik az Európai Unió NARIC Hálózatával.
A részt vevő országok száma
8. Az Európa Tanács összes tagállama (1997. április 11-én szám szerint negyven volt, számuk azonban tovább emelkedhet) automatikusan jogosult csatlakozni bármely Európai egyezményhez. Más országok a Miniszteri Bizottság meghívása alapján csatlakozhatnak. Az Európai Felsőoktatási Egyezmények esetében a meghívást megelőzheti a kérdéses ország felsőoktatási rendszerének megvizsgálása annak meghatározására, hogy a Felsőoktatási Egyezményben már részt vevő országok rendszereivel “alapjában véve egyenértékű-e”. Ilyen jellegű vizsgálat a tagállamok esetében nem történik.
9. Az Európa Tanács oldaláról nézve az elmúlt négy évben a legjelentősebb fejlődés az Európa Tanács oktatási és kulturális programjaiban részt vevő országok számának jelentős emelkedése volt. Az 1997. április 11-ei adatok szerint negyvennégy ország csatlakozott az Európai Kulturális Egyezményhez, és további csatlakozások várhatók. Az Európa Tanács is további országokkal létesít kapcsolatot.
10. Ennek következtében az Európai Felsőoktatási Egyezményekhez csatlakozó lehetséges aláírók száma rohamosan nő, és a potenciális aláíró államok oktatási rendszerei közötti eltérés is egyre növekedhet. Ez a diverzifikáció másfelől azt is jelenti, hogy az Európai Felsőoktatási Egyezményeknek az az alapvető feltételezése, hogy a nemzeti felsőoktatási rendszerek alapjában véve egyenértékűek, kezd meginogni. Ez a fejlődés idejétmúlttá tehette volna az Európai Ekvivalencia Egyezményeket, ha a jelen Egyezmény kidolgozása révén nem került volna sor a módosításukra.
11. Az UNESCO európai régió tagállamainak száma is emelkedett, főleg a régióban újonnan létrejött önálló államok révén. Az Általános Konferencia 28. ülésén (1995-ben) az európai régióba tartozó tagállamok száma negyvenkilenc volt, bár ezek közül egyes országok tagságért folyamodtak az ázsiai és a csendes-óceáni régióhoz is. Az UNESCO Európai Régió Egyezmény szerződő államainak száma 1996. április 11-re elérte a negyvenhármat.
12. Az Európai Kulturális Egyezményben érdekelt országok számának emelkedése azt is jelenti, hogy már nincs jelentős különbség az Európa Tanács oktatási és kulturális együttműködésében részt vevő országok és az UNESCO európai régiója tagállamainak száma között. Az egyetlen fő különbség, hogy az UNESCO európai régiója néhány nem európai országot is tagjai közé sorol, mint például Kanadát, Izraelt és az Amerikai Egyesült Államokat. Ezért az Európa Tanács főtitkára és az UNESCO főigazgatója megállapodtak abban, hogy a tanulmányok elismerése és a mobilitás terén, amennyire lehetséges, szükség van az Európa Tanács és az UNESCO európai régió tevékenységének az összehangolására. Megjegyzendő, hogy a két szervezet tagsága közötti különbség a jövőben ismét tovább nőhet, mivel ez jelentős mértékben függ a szervezeteknek az egykori Szovjetunió kaukázusi és közép-ázsiai köztársaságaival való együttműködésének módozataitól.
Az elismerés gyakorlatának fejlődése
13. Az elmúlt évtizedekben jelentős mértékben fejlődött a képesítések elismerésének gyakorlata. Míg korábban a külföldi képesítések értékelése gyakran a tanterv és a hallgatott anyagok részletes összevetését kívánta (“egyenértékűség”), mostanra a hangsúly a megszerzett képesítések egy tágabb összehasonlítására tevődött át (“elismerés”). Hasonlóképpen, a hivatalos nemzetközi szabályozásban az a tendencia alakult ki, amely a külföldi képesítések elismerési folyamatában az alkalmazott eljárási rendet és a kritériumokat hangsúlyozza, nem pedig az egy adott szabályozás szerint megfelelőnek tartott végzettségeket és okleveleket akarja felsorolni és meghatározni.
Az új Egyezmény kidolgozása
14. Az egyedüli, a közös egyezmény kidolgozására tett javaslatot, mely szerint az Egyezmény a későbbiekben felváltaná az Európai Felsőoktatási Egyezményeket, valamint “Az európai régió államaiban a felsőoktatásban végzett tanulmányok, a megszerzett oklevelek és fokozatok elismeréséről” szóló UNESCO egyezményt, az egyetemi problémákkal foglalkozó Állandó Konferencia 16. ülésén nyújtották be (CC-PU[2]) (Strasbourg, 1993. március 24-26.). A CC-PU úgy vélte, hogy mielőtt a közös egyezmény kidolgozása mellett döntenének, egy tanulmányterv elkészítésére lesz szükség. A CC-PU nagy fontosságot tulajdonított annak, hogy a közös egyezmény kidolgozásának folyamata során meghozandó bármely döntésben részt vegyen, s a tanulmánytervről véleményt mondjon. A CC-PU álláspontját a Kulturális Együttműködési Bizottság Irodája jóváhagyta (CDCC, Strasbourg, 1993. május 12-13.). A közös tanulmányterv készítésének javaslatát az UNESCO Általános Konferencia 27. ülése fogadta el (Párizs, 1993. november).
15. A két szervezet megállapodása értelmében a tanulmányterv tervezetét az Európa Tanács NEIC Hálózatának[3] 11. találkozóján (Strasbourg, 1993. november 24-25.) nyújtották be véleményezésre. A NEIC Hálózat számos észrevételét figyelembe vették a tanulmányterv tervezetében, amelyet egy ad hoc szakértői csoportnak adtak át.
16. A tanulmánytervet (hivatkozási száma DECS-HE 94/25) egy, a két szervezet által közösen megválasztott ad hoc szakértői csoportnak (Strasbourg, 1994. február 3-4.) adták át. A szakértők kinevezése az arányos képviselet elvének figyelembevételével történt. A szakértői csoport észrevételeit belefoglalták a tanulmányterv végső változatába. A tanulmánytervet megvitatta az Európa Tanács Felsőoktatási és Kutatási Bizottsága (CC-HER; Strasbourg, 1994. április 27-29.), az európai régió államaiban a felsőoktatásban végzett tanulmányok, a megszerzett oklevelek és fokozatok elismeréséről szóló Egyezmény végrehajtására létrejött UNESCO Regionális Bizottság (a továbbiakban “UNESCO Európai Regionális Bizottság”) (Budapest, 1994. június 18.), valamint az ENIC Hálózat (Budapest, 1994. június 19-22), amelyek javasolták, hogy a Titkárságok kezdjenek hozzá a tanulmány alapján a közös egyezmény tervezetének kidolgozásához.
17. A tanulmánytervet az UNESCO Végrehajtó Testülete 1994. május 2-án, az Európa Tanács Igazgatótanácsa pedig szeptember 5-én hagyta jóvá. 1994. október 24-26-án a Máltán tartott CC-HER Forum Role Conference vázolta fel a közös egyezménytervezet alapelveit. Mindkét szervezet döntéshozó testülete felhatalmazta Titkárságát, hogy folytassák az egyezménytervezet kidolgozását egy második ad hoc szakértői csoport bevonásával, majd egy későbbi fázisban valamennyi potenciális aláíró Fél képviselőivel. Az ad hoc szakértői csoport első összejövetelét az UNESCO/CEPES 1995. február 9-11. között megtartott bukaresti ülésén, második összejövetelét 1995. július 5-7. között Strasbourgban tartotta. Egy kisebb ad hoc munkacsoport, amely az Egyezménybe foglalandó meghatározásokról tárgyalt, 1995. május 15-16. között Hágában tartotta ülését.
18. Az Egyezmény kidolgozásáról készült helyzetjelentést megvitatta az Európa Tanács Felsőoktatási és Kutatási Bizottsága (CC-HER) (Strasbourg, 1995. március 29-31.), az UNESCO Végrehajtó Testülete a 147. ülésén (Párizs, 1995. október), valamint az UNESCO Általános Konferenciája 28. ülésén (Párizs, 1995. október-november). Az Egyezmény tervezet szövegét megvitatta az ENIC Hálózat (Ljubljana, 1995. június 11-14.).
19. 1995 októberében az Európa Tanács Felsőoktatási és Kutatási Bizottsága és az UNESCO Európa Regionális Bizottsága nemzeti küldöttségeinek elküldték az Egyezmény tervezetet és az Értelmező jelentést, valamint az ENIC Hálózat is kapott példányokat abból a célból, hogy a potenciális aláíró országok nemzeti tárgyalásait elősegítse. A tervezetet megküldték az Európa Tanács oktatási tevékenységeiben érdekelt nem állami szervezeteknek is. Az Egyezmény tervezetet és az Értelmező jelentést benyújtották megvitatásra a Felsőoktatási és Kutatási Bizottság 1996-os összejövetelére (Strasbourg, 1996. március 27-29.) és a Regionális Bizottság összejövetelére (Róma, 1996. június 16-17.). 1996. július 10-11-ig egy szerkesztő csoport összejövetelt tartott Párizsban, hogy a két Bizottság, valamint a tagállamok és a nem állami szervezetek egyéni észrevételeit áttekintse.
20. A holland hatóságok meghívására 1996. november 27-29. között a potenciális aláíró államok Hágában Tanácskozó Ülést tartottak, melyen a felsőoktatásért felelős minisztériumok képviselői vettek részt. A találkozón negyvenhat potenciális aláíró ország képviseltette magát.
21. Az Egyezményt 1997. április 8-11. között a portugál hatóságok meghívására a Lisszabonban tartott Diplomáciai Konferencián fogadták el. A Konferencián negyvennégy delegáció képviseltette magát.
Az Egyezmény címe
22. A “felsőoktatási képesítések” meghatározásnak magában kell foglalnia mind az Egyezmény címében található “felsőoktatási képesítéseket”, mind pedig a felsőoktatásba történő felvételre jogosító képesítéseket.
23. Az “európai régió” meghatározás hangsúlyozza, hogy bár az Egyezmény alkalmazásának Európa a fő területe, azonban egyes országok, amelyek földrajzilag nem tartoznak az európai kontinenshez, (de az UNESCO európai régiójához igen, illetve tagjai az európai régió államaiban a felsőoktatásban végzett tanulmányok, a megszerzett oklevelek és fokozatok elismeréséről szóló UNESCO egyezménynek), szintén meghívást kaptak az Egyezmény elfogadására felhatalmazott Diplomáciai Konferenciára, tehát a lehetséges szerződő felek közé tartoznak.
24. A jelen Egyezmény a felsőoktatási képesítések értékelésére terjed ki, és célja, hogy a képesítés elismerése határozati vagy más formában történjék meg. Mivel azonban az előző egyezményekben és az e területen folytatott jelenlegi gyakorlatban is az “elismerés” szerepel fő fogalomként, ajánlatosnak tűnt megtartani a kifejezést a jelen Egyezmény címében is.
25. Tekintettel a jelen Egyezmény hosszú hivatalos címére, továbbá a portugál hatóságok iránti figyelemből, amelyek meghívták a Diplomáciai Konferenciát, hogy a fővárosukban ülésezzen, az a javaslat született, hogy a jelen Egyezményt nem hivatalosan “Lisszaboni elismerési egyezménynek” nevezzék.
I. FEJEZET
MEGHATÁROZÁSOK
I. Cikk
Az Egyezmény I. fejezetében szereplő meghatározások csak az Egyezmény rendelkezéseit szolgálják, egyéb céljuk nincs. Ezek nem változtatnak vagy módosítanak az államok és a nemzetközi intézmények, illetve szervezetek által a belső adminisztratív rendszereikben és törvényeikben alkalmazott meghatározásokon.
Kísérlet történt arra, hogy az Egyezményben található meghatározások kizárólag az alapvető szakkifejezésekre korlátozódjanak. Az Egyezményben nem szereplő szakkifejezések, illetve az egyezmény szempontjából nem meghatározó jelentőségű szakkifejezések meghatározására nem történt javaslat még abban az esetben sem, ha ezek fontosak lehetnek a felsőoktatás egyéb összefüggéseiben.
Általánosan elfogadott elv, hogy kizárólag a legáltalánosabb szakkifejezések meghatározása legyen megtalálható az Egyezményben. Ily módon a képesítések meghatározás általános szakkifejezésnek mondható, míg a végzettségek, oklevelek és címek a képesítés konkrét példáinak tekinthetők, ezért ezek felsorolása az Értelmező jelentésben is ily módon történt.
|
|
Bejutási lehetőség (a felsőoktatásba)
A “bejutási lehetőség” és “felvétel” eltérő, de egymással összefüggő fogalmak. Ezek a fogalmak bizonyos értelemben különböző lépcsőfokok a felsőoktatásban való részvétel ugyanazon folyamatában. A bejutási lehetőség szükségszerű, de nem mindig elegendő feltétele a felsőoktatásba történő felvételnek. Nemzeti szinten további irányelvek kidolgozására van módjuk az illetékes hatóságoknak.
A “bejutási lehetőség” fogalma magában foglalja a jelentkezők képesítésének értékelését annak megállapítására, hogy megfelelnek-e a minimális követelményeknek ahhoz, hogy egy adott felsőoktatási szakon tanulhassanak. A bejutási lehetőség különbözik a felvételtől, amely az egyéneknek az érintett felsőoktatási szakon történő tényleges részvételére vonatkozik.
A felvételi rendszerek lehetnek nyitottak, tehát olyanok, amelyek az előírt követelményeknek eleget tevő összes jelentkező felvételét biztosítják, vagy szelektívek, amelyek adott számú jelentkezőre, illetve helyre korlátozzák a felvételt nyerők számát. A nyitott felvételi rendszerben minden kvalifikált jelentkező felvételt nyer. Ezáltal a bejutási lehetőség és a felvétel fogalmai fedik egymást. A szelektív felvételi rendszerekben azonban a bejutási lehetőség a felvételért történő versengéshez való jogot jelenti, vagyis a kvalifikált jelentkezők azon csoportjába való bejutást, amelyből a sikeres felvételt nyerő jelentkezőket a meglévő korlátozott számú helyekre kiválogatják. Tehát a szelektív felvételi rendszerben a kvalifikált jelentkezők egy bizonyos hányada bár rendelkezik a felsőoktatásba való bejutási lehetőséggel, valójában nem nyer felvételt, vagyis a kérdéses felsőoktatási szakon ténylegesen nem vehet részt.
A szelektív felvételi rendszernek több változata ismert, melyek közül a leggyakoribb az ún. numerus clausus rendszer, valamint az a rendszer, amelyben az adott felsőoktatási intézmény belátása szerint választhat a jelentkezők közül. A felvételi rendszerek nemzeti, regionális, intézményi és/vagy más szinteken is működhetnek. Egy adott országon belül szelektív lehet a felvétel valamennyi intézménynél, vagy egyes intézményeknél lehet nyitott, másoknál szelektív rendszerű. Egy adott intézményen belül szelektív lehet a felvétel minden vagy csak néhány szak esetében, és különböző felvételi rendszerek, illetve kritériumok alkalmazhatók a különböző szakok esetében. Egy adott szakon belül a helyek száma, illetve a felvételi követelmények idővel változhatnak.
A legtöbb ország a minőségi felsőoktatásban való részvétel növelése céljából kidolgozta a saját, a bejutás lehetőségét és a felvételt szabályozó politikáját, amely meghatározza a részvételi és a bennmaradási arányokat, növelni igyekszik a felsőoktatási intézmények közötti átjárhatóságot különösen azon személyek számára, akik egyes alulképviselt csoportokhoz tartoznak.
Felvétel (a felsőoktatási intézményekbe és képzési programokra)
Lásd a “bejutási lehetőség” címszó alatt a fentiekben.
Értékelés (intézményeké vagy képzési programoké)
Egy felsőoktatási intézmény értékelhető egészében, illetve elvégezhető egy vagy több képzésének értékelése. Az értékelés célja mindkét esetben annak megállapítása, hogy az adott intézmény, illetve program mennyiben felel meg az adott Fél által előírt minőségi követelményeknek. A legtöbb esetben az értékelés célja annak eldöntése, hogy az adott intézmény vagy szak eléri-e a kívánt színvonal minimumát. Néhány esetben, az állam oktatási politikájától függően, az értékelés célja lehet az intézmények és szakok rangsorolása, vagy annak meghatározása, hogy a kérdéses intézmény vagy szak eredményei a minimumnál magasabb színvonalat érnek-e el. Az Egyezmény nem kíván állást foglalni az említett irányelvek egyike mellett vagy ellen sem.
Az értékelés módjai, illetve folyamatai országonként változhatnak, mint ahogy a felsőoktatási intézményektől és szakoktól megkívánt színvonal is. A Feleknek ezért tájékoztatniuk kell a többi Felet az értékelés kritériumairól és folyamatáról, valamint az értékelés eredményéről (lásd a VIII. fejezetet). Az intézmény önértékelése, illetve egy külső testület bevonása is az értékelés folyamatának részét képezheti. Amennyiben külső testület is bevonnak az értékelésbe, részvételének mértéke változó lehet.
Európában a minőséget hagyományosan az állami felsőoktatási rendszer biztosítja, amelyben az illetékes minisztérium és parlament felügyeli az autonóm felsőoktatási intézmények minőségét, beleértve a szakok és az oktatói személyzet minőségi színvonalát. Ezek az fogalmak egymással összefüggenek, de az intézmény és képzési programok értékelését nem helyettesítik. Néhány példa az intézmény és szak értékeléséről:
- “academic audit” a HEQC (Higher Education Quality Council) által, vagy “assessment” a HEFCs által (Higher Education Funding Councils) (Nagy-Britanniában);
- “accreditation”[4] (az Egyesült Államok esetében van; egyes európai országokban vitatják)
- “évaluation par le Comité national d’évaluation (CNE)” (Franciaország);
- a VSNU (Vereiniging van samenwerkende Nederlandse universiteiten) (Holland Egyetemek Szövetsége) és a Hoger Beroepsonderwijs (HBO)-Raad által szervezett “visitatiecommissies”.
Az értékelés olyan tevékenységeket is maga után vonhat, amelyek célja a minőségbiztosítás, vagy a minőségértékelés erősítése, s amelyek megvalósítása különböző módon történhet. Az Egyezmény nem kíván sem a minőségi garancia egyes módszerei, illetve mechanizmusai, sem az intézményi értékelés és minőségbiztosítás relatív fontossága mellett kiállni.
A jelen Egyezménnyel összefüggésben a felsőoktatási intézmények vagy képzési programok értékelése azok nemzeti szinten történő értékelésére utal. Az értékelést azon ország illetékes szerve végzi, amelyhez a felsőoktatási intézmény vagy képzés tartozik.
Értékelés (az egyén képesítéséé)
Az egyén képesítése értékelésének írásos értékelésnek, illetve szakvéleménynek kell lennie a kérdéses képesítésre vonatkozóan. Kiadásának számos célja lehet a hivatalos elismeréstől kezdve a “képesítés értékéről” szóló nem hivatalos nyilatkozatig. Az értékelés hozzáférhetővé tehető az illetékes hatóságok, a kérdéses képesítés tulajdonosa és/vagy egyéb érdekelt felek számára, függetlenül attól, hogy szükség van-e a hivatalos elismerési határozatra, szem előtt tartva azonban az érintett országban az adatvédelemre vonatkozó nemzeti törvényeket. Az értékelést felsőoktatási intézmények, hivatalok és illetékes hatóságok adhatják ki.
Az elismerést végző illetékes hatóság
Ez a rész kifejezetten az “elismerést végző illetékes hatóság” fogalmának meghatározásával foglalkozik. A felsőoktatás egyéb területein más hatóságok lehetnek illetékesek.
Az elismerést végző illetékes hatóság lehet minisztérium, egyéb kormányhivatal vagy iroda, félhivatalos szerv, felsőoktatási intézmény, szakmai társulás, vagy bármely más, külföldi képesítések elismerésével hivatalosan megbízott szerv, amely adott esetekben hivatalos és kötelező érvényű döntéseket hozhat a külföldi képesítések elismeréséről. Az ilyen jellegű hivatalok illetékessége kiterjedhet az összes elismeréssel kapcsolatos ügyre, de korlátozódhat csak bizonyos ügyekre is. Néhány példa:
- egyetlen felsőoktatási intézményen belüli elismerésre való jogosultság;
- egyféle felsőoktatási képzésre korlátozódó elismerési jogosultság, pl. nem egyetemi szintű felsőoktatási képesítések elismerése;
- kizárólag továbbtanulási célból történő elismerés;
- kizárólag munkavállalás céljából történő elismerés.
A jelen meghatározás értelmében az “illetékesség” fogalom azon törvényes hatalmat jelenti, amelynek értelmében bizonyos döntések hozhatók, illetve bizonyos intézkedések tehetők; tehát a kifejezés itt nem szakértelmet vagy hozzáértést jelent. Több olyan szerv létezik, amely jól informált a felsőoktatási képesítések elismertetésének folyamatáról anélkül, hogy jogi értelemben “illetékességgel” bírna.
Felsőoktatás
A felsőoktatás, felsőoktatási intézmény és felsőoktatási képzési program fogalmak összekapcsolódnak, ezért az Értelmező jelentésben található meghatározásokat és megjegyzéseket szövegössze-függésükben kell vizsgálni.
A felsőoktatás a középiskolai oktatás révén szerzett általános szakértelem, tudás és készségek szintjére épít, bár az ilyen jellegű szakértelem, tudás és készségek elsajátítása egyéb úton is történhet, mint például önképzés, munka vagy élettapasztalat által. A tanulók túlnyomó többségének esetében azonban a kérdéses szakértelem, tudás és készségek elsajátítása a hivatalos középiskolai oktatásban történik.
Rendkívül fontos hangsúlyoznunk, hogy a felsőoktatás nemcsak időben “következik” a középiskola után, hanem a középiskolai oktatásban elsajátított szakértelem, tudás és készségek szintjére épít. Míg a felsőoktatást általában a felsőoktatási intézményekben felkínált felsőoktatási szakok biztosítják, megjegyzendő, hogy a felsőoktatási intézmények is kínálhatnak olyan programokat, amelyek nem felsőoktatási szintű képzések, és ezért nem is minősülhetnek felsőoktatási képzésnek. Ezzel szemben olyan intézmények is kínálhatnak felsőoktatási szintű programokat, amelyeket nem tartanak egy adott ország felsőoktatási rendszeréhez tartozónak. Az ilyen jellegű szakokat kifejezetten olyanok számára fejlesztették ki, akik nem tartoznak az intézmény hallgatói köréhez.
Ezen szint pontos meghatározása, továbbá a felsőoktatás, felsőoktatási intézmények, illetve szakok valamennyire eltérnek az egyes országok viszonylatában. Következésképpen a felsőoktatási intézmény fogalomköre is eltérhet. Például vannak olyan országok, amelyekben az ápolóképzés a felsőoktatás hatáskörébe tartozik, míg más országokban az ilyen jellegű képzés nem minősül felsőoktatási képzésnek, hanem csak a középiskolai képzést követő képzés része. Bár a felsőoktatás meghatározásához meg lehet adni általános tényezőket, a pontos meghatározás és ennek az Egyezményben történő felhasználása nem távolodhat el az Egyezményt aláíró Felek nemzeti gyakorlatától. Ezért van az, hogy egy adott országban felsőoktatásinak minősülő program vagy képzés nem minden esetben minősül felsőoktatásinak a többi országban.
Felsőoktatási intézmény
A felsőoktatási képzési program olyan tanulmány vagy tanulmányok, amelynek a különböző komponensei kiegészítik egymást és egymásra épülnek, biztosítva ezáltal a hallgatónak a felsőfokú képesítést. Ez általában egy adott felsőoktatási szak keretein belül történik (pl. biológia, számítástechnikai tudományok vagy történelem). Egyes országokban azonban a felsőoktatási képzési programok kettő vagy akár több szakra is koncentrálódhatnak, így például a német Magister Artium program, vagy a norvég cand. mag. program. A felsőoktatási képzési program meghatározása lehet tágabban vagy szűkebben definiált, mint például a jog vagy nemzetközi szerzői jog esetében. A képzés nyújthat speciális szakmai ismereteket vagy nyújthat általánosabb ismeretanyagot.
A felsőoktatási képzést általában, de nem minden esetben, felsőoktatási intézmények folytatnak, amelyek egyszerre több képzési programban is képeznek. Míg a “képzési program” elnevezés a felsőoktatási tanulmányok területét és követelményeit jelöli, az “intézmény” elnevezés azt a szervezetet jelenti, amely a felsőoktatást biztosítja. A felsőoktatási intézmények egyik típusa az egyetem, amelynek általános jellemzője, hogy mind az oktatás, mind a kutatás a szakok széles skáláján belül, különböző szinteken történik. A felsőoktatási intézmények más típusai olyan szűkebb körű felsőoktatási programokat kínálhatnak, amelyek célja, hogy a hallgatók speciális szakképzettséget szerezzenek, vagy szakjaikkal egy vagy korlátozott számú tudományos területre koncentráljanak. A nem egyetemi felsőoktatási intézmények neve és szervezeti struktúrája, valamint a folytatott programok milyensége és mennyisége országonként jelentős eltérhet, valamint az egyes országokon belül is különbözhet.
Néhány példa a nem egyetemi felsőoktatási intézményekre: Fachhochschulen, főiskola, institutos politécnicos, hogescholen, colleges és statlige hogskoler.
Ahhoz, hogy a jelen Egyezmény egy intézményt, illetve képzési programot felsőoktatási intézményként, illetve képzési programként ismerjen el, az adott ország illetékes szerveinek hivatalos elismerése szükséges arról, hogy a kérdéses intézmény, illetve program abban az országban felsőoktatási szintű-e. Lásd “Az intézmények és képzési programok értékelését”, valamint a VIII. sz. fejezetet.
Felsőoktatási képzési program
Lásd a “felsőoktatási intézmény” címszó alatt.
Résztanulmány
A résztanulmány meghatározás azt a tényt hangsúlyozza, hogy a résztanulmány alkotórészei a tanulmány időtartamától függetlenül a felsőoktatási képzési program részét kell, hogy képezzék. Nem lehet őket véletlenszerűen összeválogatni anélkül, hogy a kérdéses program szempontjából lényegesek ne volnának, azzal össze ne függnének. A résztanulmányok elismertetéséhez a képesítést kiadó felsőoktatási intézménynek hitelesen dokumentálnia és értékelnie kell a tanulmányokat. Résztanulmányok folytatására gyakran, de nem minden esetben szervezett mobilitás keretein belül kerül sor. A résztanulmány végzése során sikeresen elvégzett munkát kreditekben értékelik. A megszerzett kreditek továbbvihetők más felsőoktatási intézménybe.
Képesítés
A. Felsőoktatási képesítés
B. A felsőoktatásba való bejutást lehetővé tevő képesítés
Az Egyezmény szempontjából a képesítéseknek két típusa lényeges:
a) felsőoktatásban szerzett képesítések;
b) felsőoktatásba történő bejutási lehetőséget adó képesítések.
Mindkét képesítési típus megtalálható a felsőoktatási képesítések című meghatározás alatt, lásd az Egyezmény címét.
A jelen Egyezmény értelmében a felsőoktatási képesítés olyan okirat, amely egy felsőoktatási képzési program sikeres elvégzését igazolja. A felsőoktatásba történő bejutási lehetőséget adó képesítésnek minősül minden olyan okirat, amely egy oktatási program sikeres elvégzését igazolja, és amely az érintett Fél országában elviekben feljogosítja a képesítés tulajdonosát a felsőoktatásban való részvételre. Megjegyzendő, hogy néhány országban bizonyos nem oktatásban szerzett képesítéssel is felvételt lehet nyerni a felsőoktatásba, lásd a nem hagyományos képesítésekre vonatkozó IV.8. cikket. A nem hagyományos képesítéseket (non-traditional qualifications) a képesítés eme meghatározása nem érinti.
Tudjuk, hogy a “képesítés” fogalma a kérdéses képzési program keretében elsajátított szakértelmet, tudást és készséget is jelentheti, és éppen ezek elsajátítása teszi lehetővé az okirat kiadását. Az Egyezmény azonban a dokumentált szakértelem, tudás és készségek elismerésével foglalkozik az ilyen szakértelem, tudás és készségek újra történő értékelése, vizsgálata és tesztelése nélkül. Ezért az Egyezmény értelmében a “képesítés” meghatározás kizárólag a szakértelem, tudás és készségek dokumentálására korlátozódik. Azokkal az esetekkel, ahol az ilyen jellegű dokumentálás nem lehetséges, a jelen Egyezmény VII. fejezete foglalkozik.
A képesítés jelenthet továbbá bármely olyan okiratot is, mely részleges tanulmányi program helyett egy teljes képzési program sikeres elvégzését tanúsítja. Egy elvégzett program hossza és tartalma jelentős mértékben eltérhet országonként, intézményenként, valamint tanulmányi szintenként. A résztanulmányok és a kreditek azonban nem tartoznak a képesítés meghatározás alá, mivel mindkét fogalom egy tanulmányi program kisebb vagy nagyobb összetevőire utal, nem pedig magára a teljes programra. Megjegyzendő, hogy az egyik országban egy bizonyos képesítés összetevőjeként elfogadott komponenst nem minden esetben fogadnak el más országok, mivel bizonyos tanulmányi szakok összetétele országonként és intézményenként különbözhetnek.
A felsőoktatási képesítések legkülönfélébb megnevezései találhatók meg a különböző szinteken, valamint a különböző országokban, mint például “oklevél”, “végzettség”, “cím”, “bizonyítvány”, illetve az egyéb nyelveken használt egyenértékű megnevezések. Megjegyzendő, hogy ezek a példák nem tartalmazzák a felsőoktatási képesítések teljes skáláját, és a rangsorolás tetszőleges. A felsőoktatási képesítések szintjeinek száma országonként, illetve a felsőoktatás típusai szerint változhat. Egy felsőoktatási képesítés további tevékenységek sokaságát biztosíthatja az adott felsőoktatási rendszeren belül, illetve azon kívül, mint például továbbtanulás, vagy munkavállalás. Az aláíró államoknak információt kell szolgáltatniuk a felsőoktatási képesítésekről, beleértve a képesítések eredeti nyelven történő megnevezését, valamint ezen képesítések megszerzésének feltételeit.
Elismerés
Az elismerés az egyén képesítésének egyfajta értékelése. Míg azonban az értékelés egy külföldi képesítés értékéről készült bármilyen szakvélemény lehet, az elismerés az illetékes elismeréssel foglalkozó hatóságok által a kérdéses képesítés értékének elismeréséről kiadott hivatalos nyilatkozatra utal, megjelölve a képesítés tulajdonosának az elismerés következményeit. Például a képesítés elismerése kérhető egy adott szinten történő továbbtanulás (mint pl. doktori tanulmányok), címviselés engedélyezése végett, vagy egy szakma gyakorlása érdekében (lásd a VI. fejezetet).
A jelen Egyezmény értelmében az “elismerés” országok közötti elismerésre, és nem egy adott országon belüli elismerésre vonatkozik. A munkavállalás céljából történő elismerés meghatározás az általános vagyonszerzés céljából történő munkavállalásra utal, és nem korlátozódik kizárólag a szabályozott szakma gyakorlása céljából történő elismerésre.
Követelmény
A. Általános követelmények
Az “általános követelmény” és az “egyedi követelmény” meghatározások egymással összefüggnek, ezért így kell őket értelmezni.
Az általános követelmények olyan feltételeket írnak elő, amelyeket egy bizonyos esetben – pl. a felsőoktatásba történő felvételizéshez, vagy a doktori fokozat elnyeréséhez – minden jelentkezőnek teljesítenie kell. Az első esetben általános követelmény lehet a középiskolai képzés elvégzése. Vannak azonban olyan országok, amelyekben ez nem általános követelmény, a felvétel például élettapasztalat, munkahelyi tapasztalat vagy egyéb nem hagyományos képesítés alapján történhet (lásd a IV. 8. cikket). Ez utóbbi esetben általános követelmény lehet a doktori szintű kurzusok elvégzése, valamint az önálló kutatás alapján megírt doktori munka.
Az egyedi követelmények olyan feltételeket jelentenek, amelyeket csak meghatározott felsőoktatási szakokra felvételizőknek kell teljesíteniük. A legtöbb esetben az egyedi követelmények az általános követelmények kiegészítői. Az egyedi követelmények nagyon különbözőek lehetnek. Egyedi követelmény lehet egy adott szakterületeken (pl. matematika, természettudományok vagy idegen nyelvek terén) való jártasság, amelyet a középiskolai képesítéssel, illetve meghatározott felvételi vizsgák letételével kell bizonyítani. Másik példa lehet a középiskolai végbizonyítványban a minimum követelményeknek megfelelt megjelölésen túl az átlageredmények feltüntetése. Az általános és egyedi követelmények meghatározásával a IV. és VI. fejezet foglalkozik. Megjegyzendő, hogy az igazságos elismerés elve mind az általános, mind a speciális követelményekre vonatkozik.
B. Egyedi követelmények
Lásd az Általános követelmények címszó alatt.
II. FEJEZET
A HATÓSÁGOK ILLETÉKESSÉGE
II.1. Cikk
Ez a cikk a Felek központi hatóságainak és az egyes felsőoktatási intézményeknek az eltérő mértékű hatáskörét, valamint a hatáskörük különbözőségéből adódó kötelezettségeit tárgyalja az Egyezmény által érintett kérdésekben. A jelen cikk rendelkezései lényegesek a Felek kötelezettségeinek meghatározására az Egyezmény további cikkeinek szempontjából. A 3. bekezdés egyértelművé teszi, hogy az Egyezmény Feleire vonatkozó kötelezettségeket az 1. és 2. bekezdések szabályozzák.
A cikk igyekszik helyreállítani az egyensúlyt a kötelezettségek tekintetében azon Felek között, amelyeknél az elismerési ügyek lebonyolítása a Felek hatóságai, illetve amelyeknél a felsőoktatási intézmények hatáskörébe tartozik. Miközben elfogadja azon államok állami hatóságainak korlátozott fennhatóságát, amelyekben az elismerési ügyekkel kapcsolatos határozatok meghozatala nem a hatóságok kezében van, ez a cikk ezen Felekre azt a további kötelezettséget rója, hogy tájékoztassák a területükön lévő összes felsőoktatási intézményt az Egyezmény rendelkezéseiről, és elősegítsék a rendelkezések betartatását. A cikk felhívja a figyelmet, hogy az ilyen jellegű információ terjesztésében az ENIC-nek fontos szerepe van.
II.3. Cikk
Az egyetemi képesítést tanúsító tanulmányok elismeréséről szóló Európai egyezmény (1959, ETS 32. sz..) 9/a. cikke alapján ez a cikk azt az elvet fejezi ki, hogy a jelen Egyezmény nem befolyásolja a Felek között érvényben lévő olyan két- vagy többoldalú egyezményeket, illetve megállapodásokat, amelyek kedvezőbb rendelkezéseket tartalmaznak, mint a jelen Egyezmény, továbbá a Felek között a jövőben kötendő hasonló egyezmények vagy megállapodások létrejöttének lehetőségét sem zárja ki. Ilyen jellegű egyezmények és megállapodások például az Európai Unió, az Északi Tanács, vagy a Független Államok Közösségének keretein belül létrejövő megállapodások.
III. FEJEZET
A KÉPESÍTÉSEK ÉRTÉKELÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓ ALAPELVEK
III. 1. Cikk
A jelen cikk valamennyi szerződő Félnek azon kötelezettségét állapítja meg, hogy a Feleknek igazságos értékelést kell nyújtaniuk a másik Fél országában végzett tanulmány vagy megszerzett képesítés, bizonyítvány, oklevél vagy végzettség elismerésekor. A kérelemben foglalt képesítés értékelését az érintett személy kérelmére kell elvégezni. A kérelmező számára előírható, hogy hiteles okiratokkal igazolja képesítését. Az értékelés kiadható ajánlásként, vagy az illetékes hatóság részéről kibocsátott hivatalos elismerő határozat formájában. Az értékelés megfelelő szakértelem, áttekinthető szempontok és eljárás alapján kell hogy történjék, és méltányos áron és ésszerű határidőn belül kell elkészíteni. A nemzeti információs központok (lásd a IX. fejezetet) kulcsszerepet játszhatnak ezeknek az értékeléseknek az elkészítésében.
A “megfelelő hozzáférhetőség” kifejezés arra utal, hogy valamennyi szerződő Félnek gondoskodnia kell a képesítéseknek a jelen egyezményben foglalt legkülönfélébb okból és céllal történő értékeléséről. Azt, hogy az ilyen intézkedések pontosan milyen természetűek és szerkezetűek legyenek, minden egyes szerződő Félnek magának kell kialakítania, de a jelen cikkből következik, hogy egyik szerződő Félnek sincs módja megtagadni bármely meghatározott célból történő értékelést (pl. továbbtanulási, illetve munkavállalási célból történő értékelés; szem előtt kell azonban tartani, hogy ami az utóbbit illeti, a szabályozott szakmákhoz való hozzáférhetőséget a jelen Egyezmény nem tárgyalja). Az ilyen rendelkezések hatáskörét és mértékét minden szerződő Félnek magának kell meghatároznia, és ezeknek az értékelés iránti igény figyelembevételével ésszerűnek kell lenniük. Ezzel összefüggésben ki kell emelni, hogy a megfelelő hozzáférhetőség nem jelenthet korlátlan hozzáférhetőséget. Bármely szerződő Fél visszautasíthatja például bármely képesítés további értékelését, amennyiben azt már korábban ugyanaz a Fél ugyanazon okból értékelte, kivéve, ha a kérelmező lényeges, új információval tudja kiegészíteni kérelmét. Így bármely felsőoktatási intézmény visszautasíthatja egy felsőoktatási intézménybe történő bejutási lehetőség biztosítása céljából a külföldi képesítés értékelését, amennyiben a képesítést ugyanazon szerződő Fél felsőoktatási rendszeréhez tartozó másik intézmény már értékelte a bejutási lehetőség biztosítása céljából.
Ezen túlmenően a cikk a szerződő Felek azon kötelezettségét is megállapítja, hogy ezeket az értékeléseket hátrányos megkülönböztetés nélkül adják meg. Az értékelés nem tagadható meg kizárólag azon az alapon, hogy a képesítés külföldi és nem hazai[5], továbbá nem vehetők figyelembe a képesítés tudományos értékével kapcsolatban nem lévő körülmények. Például történelmi, vagy idegen nyelvi képesítés elismerése nem tagadható meg kizárólag azért, mert azt egy bizonyos országban szerezték, s nem tagadható meg a képesítés tulajdonosának származása, illetve meggyőződése miatt. Ezzel összefüggésben ki kell emelni, hogy az Egyezmény minden olyan kérelmezőre vonatkozik, aki képesítését egy vagy több szerződő Fél országában szerezte; alkalmazása nem korlátozódik ezen Felek állampolgáraira, vagy lakosaira.
Meg kell jegyezni, hogy az igazságos elismeréshez való jog nem jelent feltétlen vagy minden körülmények közötti elismerést. Az igazságosság fogalma az eljárás folyamatára és az elismerés kritériumaira vonatkozik. Egy bizonyos képesítést el nem ismerő döntés teljesíti a korrekt elismeréshez való jogot, amennyiben az alkalmazott eljárás folyamata és szempontjai igazságosak voltak.
III. 2. Cikk
Ez a cikk a képesítések elismertetésére irányuló kérelmek kezeléséhez szükséges megfelelő eljárások létrehozásának fontosságát hangsúlyozza. Ezek az eljárások alkalmazandók a képesítések elismerésekor, tekintet nélkül arra, hogy a képesítést végül elismerik-e vagy sem. Ez a rendelkezés azon az elven alapul, hogy a kérelmet értékelő hatóságra hárul annak feltárása, hogy egy kérelmező nem felel meg az elismeréshez szükséges feltételeknek; vagyis nem a kérelmezőnek kell bizonyítania, hogy képesítése megfelel azon ország követelményeinek, amelyben az elismerést kéri.
A kérelmezőt tájékoztatni kell a kérelmének elbírálása folyamán alkalmazandó eljárásról. Az eljárásoknak egységeseknek kell lenniük abban az értelemben, hogy a beadványok kezelése nem lehet nagyon különböző ugyanazon ország különböző felsőoktatási intézményeiben. Az ENIC Hálózatot lehetne felkérni, hogy nyújtson segítséget ahhoz, hogy kidolgozzák a külföldi képesítések értékelésének helyes gyakorlatának szabályzatát, a különálló nemzeti központok pedig fontos szerepet játszhatnak a helyes gyakorlattal kapcsolatos információknak a felsőoktatási intézményekhez és egyéb külföldi képesítések értékelését végző szervekhez való eljuttatásában a saját országukban.
III. 3. Cikk
Ez a cikk a kérelmezőnek azt az elsődleges felelősségét hangsúlyozza, miszerint a beadványának elbírálásához szükséges információkat neki kell biztosítania. Ennek a kötelezettségnek lényeges eleme, hogy az információt “jóhiszeműen” kell rendelkezésre bocsátania, azaz pontos és valós információt kell nyújtania, és tilos bármilyen releváns információt szándékosan elhallgatni, illetve hamis vagy félrevezető tájékoztatást adnia.
A cikk ugyanakkor hangsúlyozza az oktatási intézmények felelősségét abban a tekintetben, hogy volt diákjaiknak, illetve a felsőoktatási intézményeknek, amelyekhez a képesítés elismertetése céljából a kérelmet benyújtják, illetve ama ország hatóságainak, amelytől az elismerést kérik, az adott esettől függően, minden, a képesítések elismertetésére irányuló beadvány értékeléséhez szükséges információt megadjanak. Az “oktatási intézmény” kifejezés magában foglalja a felsőoktatási intézményeket, valamint azokat az intézményeket is, amelyek felsőoktatásba történő felvételre jogosító képesítést adnak. Meg kell jegyezni azonban, hogy néhány szerződő országban csakis a kérelmező kérésére adhatók meg más információk egy másik intézménynek.
Az információ “elfogadható határok között” adható. Ez a kifejezés egyrészt arra utal, hogy a felsőoktatási intézménynek a kért információt a lehető leggyorsabban meg kell adnia, hogy elősegítse a kérelem ésszerű határidőn belül történő értékelését (lásd III. 5. cikk). Másrészt arra is utal, hogy a felsőoktatási intézmények abbéli törekvéseinek, hogy eleget tegyenek a kérelmeknek, bizonyos határai vannak. Míg az “elfogadható határoknak” az illetékes hatóságok általi meghatározása egyértelmű kell legyen, általánosságban azonban megállapítható, hogy az intézmény információadási kötelezettsége korlátozott, illetve az intézmény egyáltalán nem kötelezhető az információ nyújtásra, amennyiben a kérelem az intézményben nagyon régen szerzett képesítésre vonatkozik, valamint ha a kért információ egyéb jól ismert forrásból könnyen megszerezhető, vagy ha ahhoz az irattárak mindenre kiterjedő átkutatásával lehetne csak hozzáférni.
Az információ magában foglalhatja az intézmény irattárából az odatartozó részek leírását, információt a felvett kurzusokról és az elért eredményekről. A cikk – a III. 1. cikkel együtt olvasva – a szerződő Felek azon kötelezettségét is hangsúlyozza, miszerint szükségessé teszik oktatási intézményeik számára, hogy egyes esetekben a kért információkat rendelkezésre bocsássák. Például egyetlen Fél, illetve intézmény sem tarthat vissza ilyen információkat politikai, vallási vagy egyéb okokból.
III. 4. Cikk
A cikk annak a fontosságát hangsúlyozza, hogy a felsőoktatási rendszereket, valamint a felsőoktatásba való felvételre felkészítő oktatás rendszereit megértessék a többi szerződő Fél területén lévő egyetemi közösséggel, és különösen az egyetemi elismerés szakértőivel, illetve a bizonyítványok elbírálóival. A cikk aláhúzza a szerződő Felek felelősségét a saját oktatási rendszerükről történő megfelelő tájékoztatásban. Az elismerés és mobilitás nemzeti információs központjainak (lásd a IX. és X. fejezetet) kulcsszerepet kell játszaniuk ebben a tájékoztatásban.
III. 5. Cikk
Az az elképzelés, hogy a kérelmező ésszerű időn belül választ kaphasson, a helyes gyakorlat központi eleme, és kiemelt jelentőséggel bír azon kérelmezők számára, akik az elismerést további tanulmányok folytatásához szeretnék megszerezni, vagy a képesítés alapján munkát kívánnak vállalni. Ha az elismerés iránti kérelmet elutasítják, elképzelhető, hogy a pályázónak kiegészítő oktatásban kell részt vennie, hogy képesítését megszerezze. Ha a kérelemmel kapcsolatos döntés jelentősen elhúzódik, a kérelmező esetleg kénytelen lesz az említett oktatásban részt venni a további késés elkerülése érdekében, holott lehet, hogy a kérelméről végül kedvező döntés születik. Ajánlott, hogy a szerződő Felek hozzák nyilvánosságra, és közöljék a kérelmezőkkel, mit tartanak “ésszerű határidőnek” tekintettel ezen Egyezmény III.4. és III.5. cikkeire. Ezzel összefüggésben felidézendő, hogy az Európai Uniónak a szakképesítések elismeréséről szóló Általános Irányelvei (89/48/EEC és 92/51/EEC sz. Tanácsi Irányelvek) négy hónapos határidőt mondanak ki a szakmai elismerésről szóló határozat meghozatalára.
Egyértelműen kimondható, hogy az ésszerű határidőt attól kezdve kell számítani, hogy a jelentkező az ügy eldöntéséhez szükséges valamennyi információt rendelkezésre bocsátotta. Ugyanakkor magától értetődő, hogy a kérelem értékelését végző intézménynek attól számítva, hogy a kérelmet megkapta, ésszerű időn belül kell további információt bekérnie, és a pótlólagos információkérés nem történhet pusztán a döntés elkerülésének vagy késleltetésének céljából.
Míg a kérelmező javára történt döntést nem kell indokolni, a hátrányára történt döntés okait meg kell jelölni. Az a rendelkezés, amely szerint a kérelmet elbíráló hatóság kötelessége feltárni, hogy egy kérelmező nem felel meg az elismeréshez szükséges követelményeknek (lásd a III.2. cikket), szoros kapcsolatban van a kérelmező kedvezőtlen döntéssel szembeni fellebbezési jogával. Az ilyen fellebbezések megszervezése és a velük kapcsolatos eljárás az érintett Fél érvényben levő törvényeitől függ, ugyanakkor a fellebbezések kezelésének szintén meg kell felelnie az áttekinthetőség, egységesség és megbízhatóság követelményeinek, amelyek a kérelem értékelésére is vonatkoznak. Információt kell szolgáltatni a fellebbezés módjával és benyújtásának határidejével kapcsolatban. Azokban az esetekben, amikor a kérelmezőnek további vizsgák letételével, vagy más módon lehetősége lenne megszerezni az elismerést, minden ezzel kapcsolatos tájékoztatást meg kell adni.
IV. FEJEZET
A FELSŐOKTATÁSBA BEJUTÁST LEHETŐVÉ TEVŐ KÉPESÍTÉSEK ELISMERÉSE
IV.1. Cikk
A cikk a felsőoktatási intézményekbe történő felvétel általános követelményeivel foglalkozik, ellentétben a felsőoktatási intézmények egyes típusaiba, illetve egyes programjaira való felvétel követelményeivel (lásd a IV.2. cikket). Az egyezmény alapelve, hogy azok a képesítések, amelyek tulajdonosuk számára valamely szerződő államban bejutási lehetőséget biztosítanak a felsőoktatásba, ugyanezen jogot kell biztosítsák a többi szerződő államban is. Emlékeztetőül megjegyzendő, hogy a bejutási lehetőség arra utal, hogy a kérelmező képesítését abból a szempontból kell értékelni, hogy megállapítható legyen, megfelel-e a felsőoktatásban való részvétel általános követelményeinek, de magát a részvételt függővé lehet tenni a rendelkezésre álló helyek számától (felvétel). A bejutási lehetőség tehát az első lépcsőfok a felsőoktatásban folytatandó tanulmányokban való részvétel felé. Néhány esetben a hozzáférhetőség automatikusan felvételt is jelent, a legtöbb esetben azonban a felvétel a felsőoktatásban folytatott tanulmányokban történő részvétel felé vezető második lépcsőfok, hiszen nem minden hozzáférésre jogosult jelentkező nyer felvételt, lásd a hozzáférhetőség és a felvétel meghatározását az I. fejezetben.
Egy szerződő állam azonban megtagadhatja az elismerést, ha megállapítja, hogy alapvető különbség van a saját általános felvételi követelményei és azon államéi között, amelyben a szóban forgó képesítését kiadták. Ilyen különbségek merülhetnek fel egyrészt az alap- és középfokú oktatás tartalmával kapcsolatosan, mint például:
- alapvető különbség az általános jellegű oktatás és a specializált szakoktatás között;
- az oktatás időtartamának hosszát érintő különbség, amely alapvető mértékben befolyásolja a tanmenetek tartalmát;
- meghatározott tantárgyak, mint például nélkülözhetetlen kurzusok vagy nem egyetemi szintű tantárgyak megléte, hiánya vagy mennyisége;
- alapvető különbség arra vonatkozóan, hogy egy program elsődlegesen felsőoktatási intézménybe történő felvételre, vagy a munka világában való részvételre készít-e fel.
A fentiek néhány példát adnak azokra a területekre vonatkozóan, amelyeken jelentős különbségek fordulhatnak elő. Hangsúlyozandó azonban, hogy nem mindegy, hogy ezen területekre vonatkozóan mely különbségek tekintendők alapvetőnek.
Általános szabály, hogy annak mérlegelése során, hogy valóban alapvető különbség van-e két szóban forgó képesítés között, a Felek és a felsőoktatási intézmények kíséreljék meg a lehetőségekhez képest maximálisan figyelembe venni a szóban forgó egyes képesítések értékeit, anélkül, hogy automatikusan összehasonlítanák a képesítés megszerzéséhez szükséges tanulmányi idő hosszát. Az elismerést visszautasítani szándékozó Fél vagy intézmény feladata bizonyítani, hogy a kérdéses különbségek alapvetők.
A “más szerződő Felek által kibocsátott képesítések” kifejezést úgy kell értelmezni, hogy azok a szerződő Fél oktatási rendszerébe tartozó, de az említett Fél területén kívül eső iskolában, vagy egyéb intézményben szerzett képesítéseket is magukban foglalják, mint például a külföldön működő francia vagy német középiskolák esetében.
IV. 3. Cikk
Ez a cikk azokra a képesítésekre vonatkozik, amelyek csak bizonyos fajta felsőoktatási képzés esetében biztosítanak felvételi lehetőséget, például műszaki oktatáshoz, nővérképzéshez, vagy pl. csak bizonyos típusú intézményekbe, illetve általánosságban véve a nem egyetemi szintű felsőoktatásba, de egyetemekre nem. Ez utóbbi esetre példa a holland HAVO Diploma (Hoger Algemeen Vormend Onderwijs), amely a holland hogescholenekben folyó felsőoktatási szakokra nyújt felvételi lehetőséget.
IV. 4. Cikk
Ez a cikk azokra az esetekre vonatkozik, amelyekben a felsőoktatási intézményekbe történő felvétel általános követelményein túl, amelyekről a IV.1. és IV.2. cikkek szólnak, az egyes tanulmányi programokra való felvétel lehetőségének megszerzéséhez egyéb követelményeket is meg vannak határozva. Ilyen sajátos követelmények lehetnek:
(a) egy bizonyos tanulmányi program csak természettudományi-, vagy adott esetben a hagyományos humán felsőbb-középfokú oktatásban szerzett oklevéllel rendelkezők részére áll nyitva;
(b) egy bizonyos tárgy ismerete, például egy régi vagy modern nyelv, fizika, kémia, matematika, filozófia;
(c) szakmai gyakorlat;
(d) bármely más kiegészítő bizonyítvány, amely az iskolai oklevélen túl kérhető.[6]
Egyedi követelményeket csak akkor kellene megszabni, ha azok az oktatás szempontjából feltétlenül szükségesek. Semmi esetre sem szolgálhatnak ürügyként a másik szerződő Fél területén szerzett képesítéssel rendelkező diákok távoltartására. Általános szabályként elmondható, hogy a másik szerződő Fél területén szerzett képesítéssel rendelkező kérelmezőktől ugyanazon feltételek teljesítését lehet megkövetelni, mint azoktól a hozzájuk hasonló képesítéssel rendelkező hazaiaktól, akik ugyanazokat a tanulmányokat kívánják folytatni. A szerződő államok és felsőoktatási intézményeik ugyanakkor legyenek nagyvonalúak annak eldöntése során, hogy a másik Fél területén szerzett képesítéssel rendelkező diák megfelel-e ezeknek a követelményeknek.[7]
IV. 5. Cikk
Ez a cikk azokat az eseteket tárgyalja, amikor valamely szerződő államban a felsőoktatási intézménybe történő felvétel általános követelménye a középiskola elvégzését igazoló bizonyítvány, és egy további minősítő vizsga, mint például egy nemzeti vagy központi szinten szervezett és egységesített felvételi vizsga letétele. A speciális vizsgákat – amelyek annak igazolására szolgálnak, hogy a jelentkező megfelel-e az adott tanulmányi program felvételi követelményeinek – a IV. 7. cikk tárgyalja.
Amikor a szerződő államok azt fontolgatják, hogy alkalmazzák-e a cikk rendelkezéseit, különbséget kell tenniük az olyan rendszerek között, amelyeknél a kiegészítő vizsga célja a magasan képzett jelentkezők közötti válogatás megvalósítása, illetve amelyeknél ennek a további mechanizmusnak a célja azt eldönteni, hogy a jelentkezők valójában megfelelnek-e a felsőoktatási intézménybe történő felvételi követelményeknek. A cikk rendelkezéseinek alkalmazásakor a szerződő Feleknek alapos okuk kell legyen azt feltételezni, hogy a vizsga az utóbbi funkciónak tesz eleget.
Ha valamely szerződő államban a felsőoktatási intézménybe való általános felvételi követelmények teljesítéséhez a fentebb leírtak szerint további minősítő vizsga szükséges, a bejutási lehetőség biztosítása előtt a többi szerződő állam is megkövetelheti ennek az országnak a kérelmezőitől, hogy teljesítsék ezt a követelményt. Vagylagosan, a szerződő államok felajánlhatnak egy lehetőséget a kérelmezőnek, hogy a kiegészítő követelményeket annak az államnak az oktatási rendszerén belül teljesítse, amelyben a bejutási lehetőségért folyamodott, például felajánlhatnak speciális, azonos jellegű vizsgát, és/vagy előkészítő kurzusokat. A cikk csak azokra a kérelmezőkre vonatkozik, akik olyan országban szerezték a képesítésüket, amelyben a kiegészítő minősítő vizsga nélkülözhetetlen része a felsőoktatási intézménybe történő bejutási lehetőség teljes követelményeinek. Gondosan és jóhiszeműen kell ezt alkalmazni, és semmi esetre sem alkalmazható kizárólag azért, hogy egy bizonyos ország kérelmezőinek számát korlátozzák.[8]
IV. 6. Cikk
Ez a cikk elismeri azt a tényt, hogy az európai régió sok országában a szelektív felvételi rendszerek mintája kezd egyre inkább általánossá válni. A felsőoktatási intézménybe, vagy egy intézmény egy adott szakjára történő felvétel korlátozható pénzügyi meggondolásokból, a felvevőképesség miatt, abból a célból, hogy bizonyos szakmákban tevékenykedők számát korlátozzák, vagy más célból anélkül, hogy az egyén azon jogát csorbítanák, hogy elismertethesse azt a képesítését, amely számára általános bejutási lehetőséget biztosit felsőoktatási intézménybe, vagy egy bizonyos felsőoktatási szakra. A szelektív felvételt megvalósító rendszer országonként eltérhet. A felvételi rendszerek működhetnek országos, regionális, intézményi és/vagy egyéb szinteken. A szelektív felvételi rendszerek különböző fajtái ismeretesek, mint például a numerus clausus.
A szelektív felvételi rendszer alkalmazása azonban nem lehet hátrányosan megkülönböztető. Egy másik szerződő országban kiadott képesítéssel rendelkezőt különösen nem szabad kizárni pusztán a képesítése eredete alapján. A másik szerződő országban szerzett képesítéssel rendelkezők elbírálását a III. részben leírt korrektség és hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvei szerint kell elvégezni.
Mindazonáltal megjegyzendő, hogy egyes esetekben az állampolgárság vagy tartós letelepedés döntő kritériuma lehet a felsőoktatás bizonyos típusaiba történő felvételnek, például katonai akadémiákra, illetve olyan felsőoktatási intézményekbe történő jelentkezés esetén, amelyek kifejezett célja a diákoknak bizonyos egyéb olyan funkciókra történő felkészítése, amelyek csak az érdekelt ország állampolgárai számára állnak nyitva. Egyes országokban ez olyan kurzusokra lenne érvényes, amelyek a köztisztviselői pályára, vagy annak bizonyos ágazataira készítenek fel, amennyiben az állampolgárság a köztisztviselői pályán, vagy annak bizonyos területein az állás betöltésének előfeltétele. Néhány országban bizonyos igen költséges tanulmányi szakok, mint például az orvosi képzésre történő bejutás lehetőségének szintén követelménye lehet az állampolgárság és/vagy tartós letelepedés.
IV. 7. Cikk
Ez a cikk az intézményeknek azt a jogát mondja ki, hogy megtagadhatják a felvételt azoktól az egyébként megfelelő képesítéssel rendelkező jelentkezőktől, akik nem tudnak megfelelő szintű tudást felmutatni az érdekelt intézményben folyó oktatás nyelvéből/nyelveiből. Ezeknek a nyelveknek nem kell szükségszerűen annak az országnak a hivatalos nyelvének/nyelveinek lenniük, ahol az intézmény található. Például ha egy kérelmező egy olyan tanulmányi szakra szeretne felvételt nyerni, amely teljes egészében angol nyelven zajlik egy más hivatalos nyelvű ország egyik intézményében, tőle inkább az angol nyelv ismerete követelhető meg, mint a helyi nyelvé. Másik példa lehet az a kérelmező, aki egy katalán egyetemre szeretne felvételt nyerni, ahol a tanulmányi szaktól függően a katalán nyelv ismeretét lehet megkövetelni a spanyol (kasztíliai) nyelv ismerete helyett vagy mellett. A cikk az intézménynek azt a jogot is megadja, hogy olvasási készséget írjon elő az oktatás nyelvétől eltérő nyelven, amennyiben ez szükséges a szóban forgó tanulmányi szak olvasási követelményeinek teljesítéséhez. Ez a cikk nem érinti az intézmények azon jogát, hogy az idegen nyelvű diákoktól egy bizonyos fokú kezdőszintet megköveteljen.
IV. 8. Cikk
Ez a cikk azt az elvet mondja ki, hogy amennyiben valamelyik Fél a felsőoktatásba való bejutási lehetőség alapjául nem hagyományos képesítéseket is elfogad, azon kérelmezők esetében, akik nem hagyományos képesítésüket egy másik szerződő állam területén szerezték, ugyanúgy kell eljárni, mint azok esetében, akik nem hagyományos képesítésüket abban az országban szerezték, ahol a képesítés elismerését kérték.
Ez a cikk semmi esetre sem kötelezi azokat a Feleket, amelyekben nincs a bejutási lehetőséget nem hagyományos képesítés alapján biztosító rendelkezés.
A “nem hagyományos képesítés” (non-traditional qualification) kifejezés azokat a képesítéseket jelöli, amelyek különböznek azoktól a középiskolai tanulmányok befejezését tanúsító végbizonyítványoktól, amelyeket hagyományosan elfogadnak mint a felsőoktatási intézménybe történő bejutási lehetőség alapját (kiegészítve bármilyen általános vagy tantárgyspecifikus felvételi vizsgával vagy követelménnyel), mint például egy meghatározott munka, vagy élettapasztalat. A nem hagyományos képesítések általános bejutási lehetőséget biztosíthatnak valamennyi felsőoktatási intézménybe, vagy kizárólag a felsőoktatási intézmények némelyikébe.
V. FEJEZET
RÉSZTANULMÁNYOK TANULMÁNYI IDEJÉNEK ELISMERÉSE
V. 1. Cikk
A cikk azt az alapvető elvet mondja ki, hogy a külföldön végzett résztanulmányokat el kell ismerni, kivéve, ha alapvető különbségek mutathatók ki a külföldön végzett tanulmányok időtartama és a felsőoktatási képzési program azon része között, amelyet azzal kiváltanának. Az elismerést megtagadni szándékozó Fél, illetve intézmény kötelezettsége bizonyítani, hogy a kérdéses különbségek alapvetők. A cikk nem tesz különbséget a szervezett csereprogramok résztvevői és az “egyéni helyváltoztatók” között.
A Felek tisztában vannak azzal, hogy valószínűleg nehezebb az illetékes hatóságok dolga az alapvető különbségeknek a résztanulmányok esetében történő kimutatásában, mint a bejutási lehetőséget nyújtó képesítések (IV. fejezet), vagy felsőfokú képesítések (VI. fejezet) elismerésében. Ezért ebben a kérdésben irányvonalak kidolgozása szükséges, amelyekre az ENIC Hálózat tehet javaslatot a felsőoktatási intézmények tapasztalatának figyelembevételével. Például míg az “alapvető különbségeknek” a szakok tartalmára vonatkozó meghatározásában figyelembe vehető a minőség és a lényegi eltérések, a szerződő Feleknek megfelelő rugalmasságot kell tanúsítaniuk meghatározásaikban. Különösen arra a tényre kell felhívni a figyelmet, hogy az “alapvető különbségek” fogalmának a képzési programra vonatkozó részletes meghatározása könnyen visszavetheti az egyetemi mobilitást.
V. 3. Cikk
Ez a cikk néhány olyan feltételt határoz meg, amelyek megkönnyíthetik a külföldi résztanulmányok elismerését, különösen a szervezett csereprogramok esetében. Hangsúlyozni kell, hogy bár a szerződő Felek függővé tehetik a résztanulmányok elismerését ezen feltételek teljesítésétől, ugyanakkor lehetőségük van arra, hogy ezeket ne tekintsék a résztanulmány elismeréséhez szükséges feltételnek.
A cikk azt hangsúlyozza, hogy azok az egyezmények, amelyek korábban létrejöttek azok között az intézmények között, amelyben a képesítést szerezték, illetve amelyben azt elismertetni kívánják, nagymértékben megkönnyíthetik az elismerést. Az ilyen korábbi, két vagy több intézmény között létrejött egyezmények gyakran nem csak az egyéni diákokra, hanem több diákra, több évre és a közös programokra is vonatkoznak. Ezek lehetnek kétoldalú egyezmények, több felsőoktatási intézmény között létrejött egyezmények, vagy szervezett csereprogramokon belüli egyezmények, mint például a SOCRATES (ERASMUS), TEMPUS, NORDPLUS vagy CEEPUS, vagy a részvizsgák elismerésére történő általános megállapodás keretein belül, mint például az “Északi középszintű vizsgák érvényességét meghatározó szabályzat”, melyet a Skandináv Miniszterek Tanácsa fogadott el (Nordiska ministerradets beslut om nordisk tentamensgiltighet). Egy kredit átviteli rendszer, mint például az Európai unióban alkalmazott ECTS (European Credit Transfer System) rendszer[9], használatát is magukban foglalhatják.
A cikk annak a jelentőségét is hangsúlyozza, hogy a kérelmezők iratokkal igazolják az elismertetni kívánt résztanulmányok sikeres befejezését, valamint annak fontosságát, hogy a felsőoktatási intézmények megfelelő iratokat adjanak ki az intézményben résztanulmányokat folytató külföldi diákok részére.
VI. FEJEZET
FELSŐFOKÚ KÉPESÍTÉSEK ELISMERÉSE
VI. 1. Cikk
Elismerve, hogy az elismerési határozatok a felsőfokú képesítés által tanúsított tudáson és készségeken kívül egyéb tényezőket is maguk után vonnak, ez a cikk azt az alapvető elvet mondja ki, mely szerint a szerződő államoknak el kell ismerniük a másik szerződő állam felsőoktatási rendszerében szerzett felsőfokú képesítéseket, kivéve, ha alapvető különbség mutatható ki az elismertetni kívánt képesítés és az abban az országban megszerezhető megfelelő képesítés között, amelyben azt elismertetni kívánják. Hangsúlyozandó, hogy a különbség alapvető, és az illetékes elismerő hatóság meghatározása szerint a tárgyhoz tartozó kell legyen. Nem lehet megtagadni az elismerést a képesítéshez nem kapcsolódó vagy az elismerés céljától független ok miatt. Az elismerést megtagadni szándékozó Fél vagy felsőoktatási intézmény felelőssége azt bizonyítani, hogy a különbség alapvető.
Különbséget kell tenni a felsőfokú képesítés által tanúsított tudás és készségek, illetve a munkavállalás céljából történő egyéb elismertetés követelményei között. A jelen cikk rendelkezéseinek értelmében a másik szerződő Felek területén szerzett felsőfokú képesítéseket el kell ismerni, amennyiben a jelen cikkben kikötött követelményeknek eleget tesznek, a munkavállalás céljából történő elismerés előfeltétele pedig a felsőfokú képesítés által tanúsított tudás és készségek (lásd a VI. 2. cikket). Ezen kívül, és különösen a szabályozott szakmák esetében, a szerződő államok illetékes szervei egyéb követelményeket is előírhatnak a végső felsőfokú képesítések munkavállalás céljából történő elismeréséhez, például a felsőoktatási szakot kiegészítő, vagy követő gyakorlati időre vonatkozó követelményeket, vagy például az adott országban beszélt hivatalos nyelv vagy nyelvek megfelelő ismeretét, amelyben a képesítését elismertetni kívánják. A jelen Egyezmény nem tárgyalja a végső felsőfokú képesítések munkavállalás céljából történő elismeréséhez szükséges kiegészítő követelményeket, és a jelen cikk semmilyen módon nem befolyásolja a haszonszerzés céljából történő foglalkoztatásra vonatkozó nemzeti jogszabályokat. Amennyiben egy kérelmező a kérdéses képesítés megszerzése érdekében folytatott tanulmányainak jelentős részét olyan intézményben végezte, amelyet egyik Fél sem ismer el felsőoktatási rendszeréhez tartozónak, a szerződő Felek ezt a cikk rendelkezései alapján alapvető különbségnek tarthatják.
A felsőfokú képesítések elismerésében illetékes hatóságok általában felsőoktatási intézmények, de lehetnek egyéb, gyakran külön erre a célra létrehozott szervek is. Ez a helyzet például a német orvostudományi, fogorvosi, gyógyszerész, jogi és tanári Staatsprüfung (államvizsga) esetében is. Abból a célból, hogy ezekben a foglalkozásokban érvényesülhessen a speciális közérdek, a német minisztériumok Németországon belül megszabták az ezekre a felsőoktatási szakokra vonatkozó főbb vizsgatárgyakat. Ennek ellenére az oktatás és kutatás színvonaláért továbbra is teljes mértékben az egyetemeké marad a felelősség, és mivel az állami vizsgabizottságok főként a felsőoktatási intézményeknek az adott tárgyat tanító oktatóiból állnak, a Staatsprüfungot az egyetemek magukkal a fokozatokkal megegyező tudományos szintűnek tekintik, és ugyanúgy elfogadják a doktori tanulmányokra történő felvételre jogosítanak. A legtöbb közép- és kelet-európai országban az egyetemi záróvizsgáknak is kettős a szerepük. Lehetőséget nyújtanak egy szakma gyakorlására, és felvételi képesítést adnak a doktori tanulmányokhoz.
VI. 3. Cikk
Ez a cikk azt tárgyalja, hogy a másik Fél által kiadott felsőfokú képesítések elismerésének milyen következményei lehetnek. Az elismerésnek az alábbi céljai lehetnek:
a) Az elismerés bármely Fél területén bármilyen további felsőoktatási tanulmányokhoz és/vagy speciális tanulmányi programhoz vagy vizsgákhoz való hozzáférhetőség megszerzésének jogára vonatkozik. A rendelkezés határozottan magában foglalja a másik Fél által kiadott képesítéssel rendelkező, megfelelően képzett jelentkező jogát a doktori fokozatra feljogosító előkészületekre való bejutási lehetőség megszerzésére.
b) Az elismerés a másik Fél által kiadott felsőfokú képesítésekkel rendelkezőknek a külföldi címük használatához való jogára vonatkozik. A Felek illetékes hatóságai megadhatják a jogot a címnek pontosan abban a formában történő használatára, amelyben ezt az érintett Fél kiadta, illetve bármely más formában. Vagylagosan megadhatják a jogot az elismerő ország megfelelő címének használatára. Az Egyezmény ezen a téren nem korlátozza a Felek illetékes hatóságait. Ugyanakkor számos Fél illetékes elismerési hatósága szeretné kizárni a címek és képesítések fordításainak ellenőrizetlen használatát.
A fentieken túl az elismerés történhet munkavállalás céljából is, akkor az elismerés egy másik Fél által kiadott felsőfokú képesítés által tanúsított tudás és képességek elismerésére vonatkozik. A képesítés egyéb összetevőinek elismerésével, mint például a felsőfokú szakot kiegészítő vagy követő gyakorlati idő, nem foglalkozik ez a cikk, továbbá semmilyen módon nem befolyásolja ez a cikk a szakmai tevékenységet, illetve a kereső foglalkozást szabályozó nemzeti jogszabályokat, amennyiben ez felmerülne.
VI. 4. Cikk
Ennek a cikknek ugyanaz a tárgya, mint a VI.3. cikknek, de azokra az esetekre vonatkozik, amikor az elismerési határozat helyett értékelés történik. Ennek következtében, a jelen cikk megszövegezése inkább javaslatokra vonatkozik és nem egy döntés következményeire.
VII. FEJEZET
MENEKÜLTEK, BEFOGADOTTAK ÉS MENEDÉKES SZEMÉLYEK KÉPESÍTÉSEINEK ELISMERÉSE
VII. 1. Cikk
A menekültek, befogadottak és menedékes személyek problémája egyre sürgetőbbé válik Európában. Sok menekültnek, hontalannak és menedékesnek nincs birtokában írásos bizonyíték a képesítéséről, mivel kénytelenek voltak minden tulajdonukat és papírjaikat hátrahagyni. Olykor lehetetlen kapcsolatba lépni azokkal az intézményekkel, amelyekben képesítésüket megszerezték, vagy azért, mert a vonatkozó akták és az irattárak háborús vagy erőszakos cselekmény során megsemmisültek, vagy azért, mert a releváns információkat politikai vagy más okból visszatartják. A cikk arra kötelezi a Feleket, hogy rugalmasságot tanúsítsanak a menekültek, befogadottak és menedékesek képesítéseinek elismerését illetően az adott Fél rendszerén belül a Fél alkotmányos és jogszabályi rendelkezéseivel összhangban. Ilyen lépés lehetne az esküvel vallott képesítések ideiglenes elismerése, valamint a tanulmányok folytatása céljából elismert képesítések esetében egy olyan rendelkezés, amely szerint ezen elnyert hely visszavonható, amennyiben a kérelmező hamis tájékoztatást adott, illetve további lépés lehet egy a menekültek, befogadottak és menedékesek számára speciális vizsgákat előíró rendelkezés, amely lehetővé tenné, hogy bizonyítsák állítólagos képesítésüket.
VIII. FEJEZET
TÁJÉKOZTATÁS FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK ÉS KÉPZÉSI PROGRAMOK ÉRTÉKELÉSÉRŐL
VIII.1. Cikk
Az Egyezmény kötelezi a Feleket, hogy a kérdéses Fél területén az intézmények és szakok elismerésére vonatkozó összes információt elérhetővé tegyék. Nem kötelezi a Feleket olyan tárgyú információ adására, amelyben nem illetékesek, továbbá nem kötelezi őket a felsőoktatási intézményeket rangsoroló lista összeállítására sem.
A felsőoktatás változatossága sok országban a felsőoktatási intézmények és szakok széles skálájához vezetett, beleértve a magánkézben lévőket is. Ez a fejlődés a képesítések szélesebb skálájához, továbbá az azonos szintű, de különböző intézményekben, illetve szakokon szerzett képesítések minőségének sokféleségéhez vezetett. Az adott intézmény, illetve szak színvonalának ismerete nélkülözhetetlen annak eldöntéséhez, hogy az intézmény által kiadott, illetve az adott szakon szerzett képesítést elismerjék-e. Ez a cikk kötelezi a Feleket, hogy megfelelő tájékoztatást adjanak bármely, a területükön lévő felsőoktatási intézményről és az ezekben működő képzési programokról (lásd a “felsőoktatás”, “felsőoktatási intézmény” és “felsőoktatási képzési program” definícióját), hogy a többi Fél számára szükséges háttér–információt biztosítsa egy adott képesítés elismeréséről történő döntéshez.
Hangsúlyozni kell, hogy a cikk nem érinti azt, hogy a felsőoktatási intézmény, valamint szak magán- vagy állami tulajdonban van-e, illetve hogyan működik, hanem inkább az intézmény által, vagy a szakok alapján kiadott képesítések értékeléséhez szükséges tájékoztatásra vonatkozik. Látni kell azonban, hogy ez különösen fontos lehet a magánintézmények által kiadott képesítések tekintetében, ahol nem történik meg az intézmény sem kifejezett, sem hallgatólagos értékelése közpénzből. Azokban az esetekben, amikor az ország, amelynek rendszerébe a felsőoktatási intézmény tartozik, illetve állítása szerint tartozik, nem szolgáltat információt, akkor az az ország, amelyben az elismerést kérelmezik, megtagadhatja az adott intézményben, illetve szakon szerzett képesítés elismerését. Következésképpen, az intézményekre és szakokra vonatkozó információ hiánya hátrányt jelenthet a komoly magánintézményekben és szakokon tanuló, vagy korábban ott tanult diákok számára.
Ez a cikk különbséget tesz azok között a Felek között, amelyek bevezették a felsőoktatási intézmények és szakok hivatalos értékelésének valamilyen rendszerét, és azok között amelyek nem. Az előbbiek információt szolgáltatnak az értékelés módszereiről és eredményeiről, valamint a felsőoktatási intézmények és szakok egyes típusaira vonatkozó minőségi normákról. Az utóbbiak, jóllehet nem rendelkeznek hivatalos módszerrel és talán hivatalos szempontokkal az intézmények és szakok értékelését illetően, mégis tájékoztatást kell adjanak bármely, a területükön lévő felsőoktatási intézményben, illetve szakon szerzett képesítés elismeréséről. Sok esetben az információt a nem állami szervek nyújtják, azonban az információs bázis felállításáért az állami hatóságok a felelősek.
Az Egyezmény, mind az alkalmazást leíró cikkeiben mind az I. cikkben leirt definíciókban elsősorban azokra az intézményekre és szakokra utal, amelyek az egyik Fél felsőoktatási rendszerébe tartoznak, és nem azokra az intézményekre és szakokra, amelyek az egyik Fél területén helyezkednek el, illetve működnek. A hangsúly ilyen irányú áthelyezése a korábbi egyezményekhez képest azért történt, hogy az Egyezmény figyelembe vegyen egy új, mégis széles körben elterjedt jelenséget, a felsőoktatási intézmények több országban történő működtetését, ennek egyik példája a franchise rendszerű intézmények.
VIII.2. Cikk
A jelen cikk értelmezése során utalni kell a “felsőoktatás”, “felsőoktatási intézmény” és “felsőoktatási képzési program” fogalmaknak az I. cikkben leírt definíciójára.
Ez a cikk annak fontosságát hangsúlyozza, hogy a Felek megfelelő tájékoztatást nyújtsanak a felsőoktatási rendszerükről. A jelen cikk felsorol néhány, e tekintetben fontos tájékoztatási formát. A tájékoztatást állami hatóság, illetve más szerv adhatja. Különösen fel kell hívni a figyelmet a nemzeti információs központok fontos szerepére ezzel kapcsolatban (lásd IX. és X. fejezet). Az ENIC Hálózatot meg lehetne bízni, hogy javasoljon egy formátumot a VIII. fejezetben meghatározott információ biztosítására.
Az Egyezmény különbséget tesz felsőoktatási intézmény és felsőoktatási képzési program között, mivel egy felsőoktatási intézménynek különféle programjai lehetnek és a bejutási lehetőségeinek is különböző kritériumai lehetnek, továbbá a megszerezhető képesítések is szakonként különbözhetnek.
A Felek azon kötelezettsége, hogy információt szolgáltassanak azokról az oktatási intézményekről, amelyek a területükön kívül működnek, azonban a Fél a saját oktatási rendszerébe tartozónak tekint, kiterjed az olyan intézményekre is, amelyek a felsőoktatásba való bejutást lehetővé tevő képesítést adnak.
Annak a kötelezettségnek, hogy az ebben a cikkben megjelölt információkat meg kell adni, különböző intézkedésekkel lehet eleget tenni, beleértve az elektronikus információ nyújtást, valamint bizonyos célcsoportoknak, mint például a Felek nemzeti információs központjainak történő információ szolgáltatást.
IX. FEJEZET
TÁJÉKOZTATÁS AZ ELISMERÉSRŐL
IX.1. Cikk
A megszerzett képesítések átlátható leírása létfontosságú a külföldi felsőoktatási képesítések, valamint a felsőoktatásba való bejutást lehetővé tevő képesítések elismerésének elősegítésében. A képesítések leírásának átlátható rendszerére példa lehet a kreditrendszer. Bármely kreditrendszer, valamint kredit átviteli rendszer, amelyet valamelyik Fél, illetve felsőoktatási intézmény hoz létre, lehetőség szerint legyen összeegyeztethető a többi Fél által, illetve a többi Fél felsőoktatási intézményei által használt kreditrendszerrel. Felhívjuk a figyelmet az Európai Unió ECTS (European Credit Transfer System) rendszerére.
IX.2. Cikk
Ez a cikk kötelezi a Feleket, hogy nemzeti információs központokat alapítsanak és tartsanak fenn, valamint leírja a nemzeti információs központok szerepét nemzeti szinten. Szerepüket nemzetközi szinten a X. fejezet (Végrehajtási mechanizmusok) határozza meg. Az ebben a cikkben leirt nemzeti információs központok alkotják az ENIC Hálózatot.
Valamennyi Fél köteles, amennyiben az Egyezmény hatálybalépésének időpontjáig még nem tette meg, megalapítani, illetve kijelölni egy Nemzeti Információs Központot, és értesíteni az Egyezmény valamelyik letéteményesét ennek megalapításáról, illetve kijelöléséről. Főszabályként mindegyik Félnek csak egy ilyen központja lehet. Ugyanakkor belátható, hogy bizonyos esetekben nemzeti célkitűzések és struktúrák kívánatossá teszik egy állam számára hogy több központot hozzon létre, mint például:
a) a föderalisztikus kormányzási rendszerben, például egy országon belül különböző nyelvi közösségek képviseletére;
b) ahol az elismerés és mobilitás kérdéseivel kapcsolatos tájékoztatás felelőssége külön specializált központokra hárul;
c) ahol a felsőoktatási szakok és képesítések különféle típusaira, mint például az egyetemi, valamint nem egyetemi felsőoktatásra vonatkozó tájékoztatás felelőssége külön specializált központokra hárul.
Szervezeti és fizikai értelemben a nemzeti információs központok valamelyik minisztériumban, vagy teljesen, illetve félig független képviseletben, vagy egy felsőoktatási intézményben helyezkedhetnek el. A választott szervezeti mintára való tekintet nélkül a központnak nemzeti funkcióija és kötelezettsége kell hogy legyen (kivételt képezhet néhány eset, például ha különböző nyelvi közösségek különálló központokat állítanak fel).
A nemzeti információs központ, a nemzeti jogszabályokat betartva, tanácsot és információt nyújt elismeréssel és képesítések értékelésével kapcsolatban mind magánszemélyek, mind intézmények számára:
a) diákoknak;
b) felsőoktatási intézményeknek;
c) felsőoktatási intézmények alkalmazottainak;
d) a felsőoktatásért felelős minisztériumoknak;
e) szülőknek;
f) munkáltatóknak;
g) a Felek nemzeti információs központjainak és egyéb nemzetközi partner intézmények számára;
h) bármely más érdeklődő fél számára.
Néhány országban, a nemzeti jogszabályok szerint, a nemzeti információs központ elismerési kérdésekben döntést hozhat.
Ahhoz, hogy valamely Fél az Egyezményben foglalt kötelezettségeknek eleget tegyen, fontos, hogy a nemzeti információs központok megfelelő forrásokkal rendelkezzenek feladataik ellátásához. A forrás jelen esetben megfelelő létszámú, felkészült személyzetet, technikai felszereltséget és pénzügyi keretet jelent, amely biztosítja, hogy a központ megfelelően kapcsolatot tudjon tartani az adott ország felsőoktatási intézményeivel, valamint a többi Fél nemzeti információs központjaival.
IX.3. Cikk
Az UNESCO/Európa Tanács oklevélmellékletét általában hatékony eszköznek tekintik a felsőoktatási képesítések átláthatóságának elősegítésére, és intézkedések történtek, hogy az oklevélmelléklet szélesebb körű alkalmazását támogassák.
Az oklevélmelléklet leírja a felsőoktatási intézmény által kiadott képesítés tartalmát és formáját. Nem helyettesíti vagy módosítja ezeket a képesítéseket. Az oklevélmelléklet inkább nemzetközileg érthető formában törekszik ezeket bemutatni. Az oklevélmelléklet így hasznos a felsőoktatási intézmények számára a külföldi partnerintézményekkel való kapcsolataik során (pl.: diákcsere keretén belül). Az ENIC Hálózat rendszeresen ellenőrizze az oklevélmellékletet tartalmának frissítése és használatának megkönnyítése céljából.
Az oklevélmelléklet fontosságát az is mutatja, hogy az Egyezmény végrehajtási mechanizmusai között szerepel, és arra kötelezi a Feleket, hogy fokozzák erőfeszítéseiket e dokumentum széles körű használatának előmozdítására.
A résztanulmányok igazolására a tantárgylista használata javasolt.
X. FEJEZET
VÉGREHAJTÁSI MECHANIZMUSOK
X.1. Cikk
Ez a cikk felsorolja azokat a megalkotandó mechanizmusokat, amelyek segítik a Feleket az Egyezmény végrehajtásában, ahogyan azt a Tanulmányterv 16. fejezete javasolta.
X.2. Cikk
A cikk létrehozza a felsőoktatással kapcsolatos képesítéseknek az európai régióban történő elismeréséről szóló egyezmény Bizottságát az Európai Regionális Bizottság modellje alapján, amelyet az európai régió államaiban felsőoktatással kapcsolatos tanulmányok, oklevelek és képesítések elismeréséről szóló UNESCO Egyezmény mintájára hoztak létre. A Bizottságot a Felek képviselői alkotják, és különbözik a X.3. cikk alapján létrehozandó információs központok Hálózatától. Mindamellett meg kell jegyezni, hogy a Felek Bizottsági képviselővé a nemzeti információs központok képviselőit is kinevezhetik. Ez az UNESCO Regionális Bizottsága esetében széles körben gyakorlattá vált.
A cikk leírja a Bizottság fő funkcióit, és jelzi, hogy az Eljárási Szabályzatot külön fogadják el. Az Eljárási Szabályzat írja majd le a Bizottság összetételét, az elnök hivatali idejét és hatáskörét, a képviselőket és megfigyelőket, a határozatképességhez szükséges legkisebb létszámot, a szavazási eljárást, stb. Ezeket az UNESCO Regionális Bizottságának Eljárási Szabályai alapján dolgozzák ki.
Az Egyezmény végrehajtásának fontos eszközei az ajánlások, nyilatkozatok és a helyes gyakorlat modelljei. Ezek nyújtanak útmutatást speciális kérdésekben (pl. a nemzeti információs központok szerepe, a középfokú oktatást lezáró képesítések elismerése vagy az elismerési eljárások), és kiegészítik az Egyezmény rendelkezéseit. Ezek a szövegek nem korlátozzák a Feleket, hanem inkább szabadon elfogadható megoldásokat kínálnak az általánosan felmerülő problémákra, mivel kinyilvánítják az összes Fél, vagy legalábbis többségük álláspontját az adott kérdésről. A cikk kötelezi a Feleket az ezen cikk alapján elfogadott ajánlások, nyilatkozatok és a helyes gyakorlat modelljeinek elterjesztésére, továbbá azok alkalmazásának elősegítésére az illetékes hatóságoknál.
X.3. Cikk
Az ENIC Hálózatot 1994 júniusában hozták létre, két szervezet, az Európa Tanács NEIC Hálózata és az UNESCO NIB Hálózata, különálló hálózatainak összevonásával. Az ENIC Hálózat az UNESCO Regionális Bizottságának és az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának döntése nyomán jött létre. A Hálózat alapvető fontosságú az Egyezmény gyakorlati megvalósításához, ezért kívánatosnak tartották, hogy beillesszék az Egyezményben határozott formában megemlített végrehajtási mechanizmusok közé.
A cikk leírja a Hálózat összetételét és azon fő funkcióit, amelyek az Egyezmény céljaival kapcsolatosak. A Hálózat egyéb tevékenységeit az Egyezmény nem érinti. A cikk a Hálózat tagjainak kijelölését is leírja. A Feleknek a Hálózat tagjaként (ill. tagjaiként) ki kell jelölniük a nemzeti információs központokat, amelyeket a IX.2. Cikk alapján alapítottak meg vagy tartanak fenn. A IX. Fejezet tartalmazza az információs központok nemzeti funkcióit, valamint a Felek azon kötelezettségét, hogy az összes lehetséges intézkedést meghozzák, amelyek a központok számára feladataik végrehajtását lehetővé teszik.
A Hálózat előírásait az Európa Tanács és az UNESCO illetékes szerveinek együttesen kell elfogadniuk. Az előírásokat rögzített időtartamokra fogadják el, és a két Szervezet illetékes szervei időközönként felülvizsgálják őket.
XI. FEJEZET
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
XI.1. Cikk
Ez a cikk kimondja, hogy bármely állam, amely az Európa Tanács tagállama, az UNESCO Európai Régió tagállama, vagy bármely aláírásra jogosult, szerződő- vagy tagállama az Európai Tanács Európai Kulturális Egyezményének és/vagy az UNESCO az európai régió államaiban felsőoktatással kapcsolatos tanulmányok, a megszerzett oklevelek és végzettségek elismeréséről szóló egyezménynek, továbbá amelyet meghívtak az Egyezmény elfogadására összehívott Diplomáciai Konferenciára, ezen Egyezmény résztvevő Fele lehet. Mindkét feltételnek teljesülnie kell.
XI.2. Cikk
Ez a cikk határozza meg, hogy milyen módon lép életbe a jelen Egyezmény. Az Európa Tanács és az UNESCO egyezmények rendhagyó gyakorlatát követi.
XI.3. Cikk
Ez a cikk szabályozza azon államok csatlakozását, amelyeknek a XI.1. cikk alapján nincs automatikusan joguk, hogy részt vevő Felekké váljanak. A XI.3. cikk rendelkezéseinek értelmében a csatlakozás csak azután lehetséges, miután az Egyezmény hatályba lépett a XI.2. cikk előírásai szerint. Azontúl pedig bármely csatlakozáshoz az európai régió államaiban a felsőoktatási képesítések elismeréséről szóló Egyezmény Bizottságában képviseltetett Felek kétharmados többségének jóváhagyó döntésére van szükség, amint az a XI.3.2. cikk tartalmazza. A cikk rendelkezései alapján meghozandó döntés folyamán, amely döntés egy állam felvételéről határoz, a Bizottság figyelembe veheti, hogy a felvételét kérő állam megfelelő és pontos információt szolgáltat-e az oktatási rendszeréről. Ez az eljárás helyettesíti a hatályban lévő szokásos eljárásokat, amelyeket az Európa Tanács és az UNESCO keretein belül elfogadott egyezmények esetében alkalmaznak. A csatlakozási kérelmek benyújtásának és a Felekhez való megküldésüknek az ebben a cikkben megjelölt szabályokat kell követniük.
A XI.3.3. cikk sajátos rendelkezéseket tartalmaz az Európai Közösségek jelen Egyezményhez történő csatlakozására vonatkozóan.
XI.4. Cikk
Ez a cikk meghatározza a jelen Egyezménynek és a korábbi, a felsőoktatási képesítéseknek és az európai régióban történő elismeréséről szóló Európa Tanács és UNESCO egyezményeknek a viszonyát.
A cikk kiemeli az Egyezmény helyettesítő egyezmény mivoltát, azaz ha valamennyi állam a jelen Egyezményben részt vevő szerződő Féllé válik, akkor a továbbiakban a jelen Egyezmény Feleivel való viszonyában nem alkalmazza a cikkben említett korábbi Európa Tanács és UNESCO egyezményeket, amelyben szerződő félként szintén részt vesz. A Felek fenntartják korábbi kötelezettségeiket azokkal szemben, akik Felei a korábbi Egyezményeknek, de a jelen Egyezménynek nem. Ily módon a korábbi egyezmények gyakorlati alkalmazásának száma aszerint csökken, ahogyan a jelen Egyezményt aláíró Felek száma emelkedik. Remények szerint a jelen Egyezmény végül felváltja majd a korábbi egyezményeket.[10]
Ezen túlmenően, a jelen Egyezmény részt vevő Felei a jövőben nem csatlakoznak korábban megkötött egyezményekhez. Egyetlen kivételként jelöli meg a cikk A Földközi-tenger mentén lévő arab és európai államokban a felsőoktatásban végzett tanulmányok, a megszerzett oklevelek és fokozatok elismeréséről szóló nemzetközi egyezményt. A jelen Egyezmény Felei csatlakozhatnak a Mediterrán Egyezményhez azokkal a mediterrán és arab államokkal való kapcsolataik esetében, amelyek nem résztvevő Felei a jelen Egyezménynek. Amint az a X.4.l.a) cikkben szerepel, azok, akik mind a jelen Egyezménynek, mind a Mediterrán Egyezménynek Felei, a jelen Egyezményt alkalmazzák azokkal az államokkal való kapcsolataikban, amelyek mindkét Egyezménynek résztvevői.
XI.6. Cikk
Ez a cikk kimondja, hogy ezen Egyezményt bármelyik Fél bármikor felmondhatja. a cikk továbbá meghatározza, hogy a felmondás hogyan történhet.
Amennyiben valamelyik Fél megszeg egy, a szerződés céljai szempontjából fontos rendelkezést, és ennek következtében a nemzetközi szerződés alkalmazása megszűnik vagy felfüggesztődik, az erre vonatkozó nemzetközi jogot illetően utalni lehet a szerződések jogi szabályozásáról szóló Bécsi Egyezmény 60. cikkére.
XI.7. Cikk
A jelen Egyezmény rendelkezéseit illetően csak a XI.7.1. cikkben megjelölt fenntartásokkal lehet élni. Nincs lehetőség fenntartással élni sem az Egyezmény alapelveit illetően, sem a végrehajtási mechanizmusokban foglaltak tekintetében.
XI.8. Cikk
Ez az cikk bemutatja az Egyezmény módosításának egyszerűsített folyamatát. Az Egyezmény módosításának lehetőségével körültekintően kell bánni, és nem lehet az Egyezmény alapelveit érintve alkalmazni.
A cikk 1. bekezdése azt a követelményt fogalmazza meg, hogy az Egyezmény Felei ki kell fejezzék azon szándékukat, hogy magukra nézve kötelező érvényűnek tartanak bármely jegyzőkönyvet, amely módosítja az Egyezményt. Ennek a követelménynek eleget lehet tenni egy hivatalos kötelezettséget vállaló beleegyező nyilatkozattal, aláírással, vagy amennyiben szükséges, ratifikálással, elfogadással vagy helybenhagyással, vagy olyan egyszerűsített eljárással, amely az Egyezmény valamely aláírója számára lehetővé teszi, hogy “kimaradhasson belőle”, feltéve, hogy a Jegyzőkönyv olyan módon rendelkezik, hogy a jóváhagyás nélkül ne lépjen életbe valamely aláíró Fél tekintetében.
XI.9. Cikk
Ez cikk az Egyezmény letéteményeseinek szerepét határozza meg. Az Európa Tanács főtitkára és az UNESCO főigazgatója együttesen a jelen Egyezmény letéteményesei. A cikk a Kölcsönös Adóügyi Adminisztratív Segítségnyújtásról szóló közös Európa Tanács/OECD Egyezmény, ETS 127, 32. cikke alapján formálódott.
[1] ETS 15: Európai egyezmény az egyetemen való továbbtanuláshoz szükséges oklevelek egyenértékűségéről (1953); ETS 21: Európai egyezmény az egyetemi résztanulmányok egyenértékűségéről (1956); ETS 32: Európai egyezmény az egyetemi képesítést igazoló tanulmányok továbbtanulás céljából történő elismeréséről (1959); ETS 49: Jegyzőkönyv az egyetemen való továbbtanuláshoz szükséges oklevelek egyenértékűségéről szóló Európai Egyezményről (1964); ETS 138: Európai egyezmény az egyetemi résztanulmányok általános egyenértékűségéről (1990).
[2] 1994 januárjától hatáskörének módosított meghatározása alapján a Felsőoktatási és Kutatási
Bizottság (CC-HER) elnevezést kapta.
[3] 1994 júniusában az UNESCO NIB hálózatával vonták össze, létrehozva egy közös Európa Tanács/UNESCO hálózatot - az ENIC Hálózatot (a Tanulmányok Elismerése és Mobilitás Elősegítésére Létrejött Nemzeti Információs Központok Európai Hálózata).
[4] Az “akkreditáció” meghatározás néha az egyén által szerzett kreditek elismerésére is vonatkozik.
[5] Lásd Első Nyilatkozat, I.2.
[6] Lásd az Első Nyilatkozat Függeléke, II.
[7] Lásd az Első Nyilatkozat Függeléke, II., valamint a Második Nyilatkozat, III.
[8] Tájékoztató megjegyzés:
Az ad hoc szakértői csoportban meglehetősen megoszlott a vélemény abban a kérdésben, hogy szükséges és helyénvaló-e a IV.5. cikk. Éppen ezért az a döntés született, hogy egy ilyen cikk bevétele mellett és ellen szóló főbb érvek megjegyzés formájában bekerüljenek a Nyilatkozati Jegyzőkönyv tervezetének abba a változatába, amelyet az Európa Tanács Európai Felsőoktatási és Kutatási Tanács (CC-HER) és az UNESCO Európai Regionális Bizottsága delegációinak küldtek el. Ez a megjegyzés természetesen nem kerül bele a Nyilatkozati Jegyzőkönyv végleges változatába. Egyedüli célja az, hogy a delegációk számára lehetővé tegye a probléma megvitatását.
A cikk mellett érvelve néhány szakértő úgy vélte, hogy a cikk szükséges és indokolt. Ezek a szakértők azzal érveltek, hogy némely országban a középfokú tanulmányok befejezését tanúsító bizonyítványok nem rendelkeznek ugyanakkora jelentőséggel a felsőoktatási szakokra és intézményekbe történő felvételnél, mint saját országaikban. Utaltak azokra az országokra, amelyekben a középfokú tanulmányok befejezését tanúsító bizonyítványok megszerzése után minden diáknak le kell tennie egy további vizsgát, amely – ezeknek az országoknak a jogi meghatározása értelmében – fő követelménynek tekintendő a felsőoktatásba való bejutási lehetőség megszerzéséhez. Ezek az országok nemcsak azoktól a saját diákjaiktól követelik meg ezt a vizsgát, akik a szóban forgó országban szerezték meg a bizonyítványukat, hanem a külföldi bizonyítvánnyal rendelkező saját állampolgáraiktól, és néha még külföldi diákoktól is. Éppen ezért ezek a szakértők azt vallják, hogy az az ország, amelyben az elismertetést kérik, a középfokú tanulmányok befejezését tanúsító bizonyítványon kívül ezeket a plusz követelményeket is megkövetelheti.
Ez a gyakorlat széles körben elterjedt, és az említett szakértők a nemzetközi joggal összhangban állónak tartják. Véleményük szerint egy olyan végbizonyítvány, amely a saját országában érvényes meghatározás szerint mindössze a további minősítő eljárásban való részvételre, és nem mindjárt felsőoktatási intézménybe történő bejutáshoz nyújt lehetőséget, a nemzetközi jog követelményeinek megfelelően – beleértve az Európai Unióban érvényes jogot is – nem értékelhető fel olyan bizonyítvánnyá, amely más országokban felsőoktatási intézménybe történő felvételre nyújt lehetőséget.
Az egyezménytervezet későbbi vitái során ezek a szakértők a “vizsga” kifejezés “követelményre” történő felcserélésének megfontolását ajánlották.
A cikk ellen érvelve más szakértők úgy vélték, hogy a cikk egy olyan gyakorlatot kodifikálna, amely azon államok diákjainak érdekei ellen irányul, amelyekben ilyen vagy olyan okból központi felvételi vizsgarendszert vezettek be, vagy fognak bevezetni. A cikk azt feltételezi, hogy a központi felvételi vizsga csökkenti a végbizonyítvány értékét, holott az ilyen vizsgát bevezető országok esetleg más megfontolásból teszik ezt (például annak szükségessége miatt, hogy a korlátozott számú helyeket a legeslegjobb diákok számára tartsák fenn).
A szakértők még azzal is érveltek, hogy ennek a cikknek (nem kötelező) alkalmazása de facto korlátozná a diákmobilitás jelentős részét Európában, mivel azok, akik befejezték az iskolát, többé nem mozoghatnának szabadon anélkül, hogy előbb a hazai felvételi vizsgájukat letennék.
Az említett szakértők azt is megjegyezték, hogy nem lenne szükség a IV. 5. cikk bevételére, mivel a IV. 1. cikket már olyannak tekintették, amely elegendő lehetőséget biztosít azon jelöltek elutasítására, akik nem felelnek meg a felvételi követelményeknek abban a szerződő államban, amelyben a felvételi lehetőséget meg kívánják szerezni.
A Tanácskozó Ülésen (Hága, 1996. november 27-29.) részt vevő delegációk véleménye is megoszlott. A jelenlévő 46 delegációból körülbelül 30 fejezte ki véleményét ezzel a konkrét cikkel kapcsolatban. Körülbelül kétharmaduk támogatta a cikk megtartását, és körülbelül egyharmaduk ellenezte.
[9] Lásd a Nyilatkozati Jegyzőkönyvben az ETS 138-at, a 2. cikktől.
[10] Lásd Tanulmányterv, 6.1 - 6.3.