﻿A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA
T /12492. számú
törvényjavaslat
a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája
88. ülésszakán elfogadott,
az anyaság védelméről szóló 183. számú Egyezmény kihirdetéséről
Előadó: Csizmár Gábor
foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi
miniszter
Budapest, 2004. november
2004. évi......törvény
a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája
88. ülésszakán elfogadott,
az anyaság védelméről szóló 183. számú Egyezmény kihirdetéséről
1. §
Az Országgyűlés a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája 88.
ülésszakán elfogadott, az anyaság védelméről szóló 183. számú Egyezményt e törvénnyel
kihirdeti.
(A Magyar Köztársaság megerősítő okiratának letétbe helyezése a Nemzetközi Munkaügyi
Hivatal Főigazgatójánál 2003. november hó 4. napján megtörtént. Az Egyezmény a Magyar
Köztársaság vonatkozásában 2004. november 4. napján lép hatályba.)
2. §
Az Egyezmény eredeti angol nyelvű szövege és hivatalos magyar nyelvű fordítása a
következő:
"Convention 183
Convention concerning the revision of the Maternity Protection Convention
The General Conference of the International Labour Organization,
Having been convened at Geneva by the Governing Body of the International Labour
Office, and having met in its 88th Session on 30 May 2000, and
Noting the need to revise the Maternity Protection Convention (Revised), 1952, and the
Maternity Protection Recommendation, 1952, in order to further promote equality of all
women in the workforce and the health and safety of the mother and child, and in order to
recognize the diversity in economic and social development of Members, as well as the
diversity of enterprises, and the development of the protection of maternity in national law
and practice, and
Noting the provisions of the Universal Declaration of Human Rights (1948), the United
Nations Convention on the Elimination of All Forms of Discrimination Against Women
(1979), the United Nations Convention on the Rights of the Child (1989), the Beijing
Declaration and Platform for Action (1995), the International Labour Organization's
Declaration on Equality of Opportunity and Treatment for Women Workers (1975), the
International Labour Organization's Declaration on Fundamental Principles and Rights at
Work and its Follow-up (1998), as well as the international labour Conventions and
Recommendations aimed at ensuring equality of opportunity and treatment for men and
women workers, in particular the Convention concerning Workers with Family
Responsibilities, 1981, and
Taking into account the circumstances of women workers and the need to provide
protection for pregnancy, which are the shared responsibility of government and society, and
2
Having decided upon the adoption of certain proposals with regard to the revision of the
Maternity Protection Convention (Revised), 1952, and Recommendation, 1952, which is the
fourth item on the agenda of the session, and
Having determined that these proposals shall take the form of an international Convention;
adopts this fifteenth day of June of the year two thousand the following Convention, which
may be cited as the Maternity Protection Convention, 2000.
SCOPE
Article 1
For the purposes of this Convention, the term woman applies to any female person without
discrimination whatsoever and the term child applies to any child without discrimination
whatsoever.
Article 2
1.	This Convention applies to all employed women, including those in atypical forms of
dependent work.
2.	However, each Member which ratifies this Convention may, after consulting the
representative organizations of employers and workers concerned, exclude wholly or partly
from the scope of the Convention limited categories of workers when its application to them
would raise special problems of a substantial nature.
3.	Each Member which avails itself of the possibility afforded in the preceding paragraph
shall, in its first report on the application of the Convention under article 22 of the
Constitution of the International Labour Organization, list the categories of workers thus
excluded and the reasons for their exclusion. In its subsequent reports, the Member shall
describe the measures taken with a view to progressively extending the provisions of the
Convention to these categories.
HEALTH PROTECTION
Article 3
Each Member shall, after consulting the representative organizations of employers and
workers, adopt appropriate measures to ensure that pregnant or breastfeeding women are not
obliged to perform work which has been determined by the competent authority to be
prejudicial to the health of the mother or the child, or where an assessment has established a
significant risk to the mother's health or that of her child.
MATERNITY LEAVE
Article 4
1.	On production of a medical certificate or other appropriate certification, as determined by
national law and practice, stating the presumed date of childbirth, a woman to whom this
Convention applies shall be entitled to a period of maternity leave of not less than 14 weeks.
2.	The length of the period of leave referred to above shall be specified by each Member in
a declaration accompanying its ratification of this Convention.
3.	Each Member may subsequently deposit with the Director-General of the International
Labour Office a further declaration extending the period of maternity leave.
4.	With due regard to the protection of the health of the mother and that of the child,
maternity leave shall include a period of six weeks' compulsory leave after childbirth, unless
3
otherwise agreed at the national level by the government and the representative organizations
of employers and workers.
5.	The prenatal portion of maternity leave shall be extended by any period elapsing between
the presumed date of childbirth and the actual date of childbirth, without reduction in any
compulsory portion of postnatal leave.
LEAVE IN CASE OF ILLNESS OR COMPLICATIONS
Article 5
On production of a medical certificate, leave shall be provided before or after the maternity
leave period in the case of illness, complications or risk of complications arising out of
pregnancy or childbirth. The nature and the maximum duration of such leave may be
specified in accordance with national law and practice.
BENEFITS
Article 6
1.	Cash benefits shall be provided, in accordance with national laws and regulations, or in
any other manner consistent with national practice, to women who are absent from work on
leave referred to in Articles 4 or 5.
2.	Cash benefits shall be at a level which ensures that the woman can maintain herself and
her child in proper conditions of health and with a suitable standard of living.
3.	Where, under national law or practice, cash benefits paid with respect to leave referred to
in Article 4 are based on previous earnings, the amount of such benefits shall not be less than
two-thirds of the woman's previous earnings or of such of those earnings as are taken into
account for the purpose of computing benefits.
4.	Where, under national law or practice, other methods are used to determine the cash
benefits paid with respect to leave referred to in Article 4, the amount of such benefits shall
be comparable to the amount resulting on average from the application of the preceding
paragraph.
5.	Each Member shall ensure that the conditions to qualify for cash benefits can be satisfied
by a large majority of the women to whom this Convention applies.
6.	Where a woman does not meet the conditions to qualify for cash benefits under national
laws and regulations or in any other manner consistent with national practice, she shall be
entitled to adequate benefits out of social assistance funds, subject to the means test required
for such assistance.
7.	Medical benefits shall be provided for the woman and her child in accordance with
national laws and regulations or in any other manner consistent with national practice.
Medical benefits shall include prenatal, childbirth and postnatal care, as well as
hospitalization care when necessary.
8.	In order to protect the situation of women in the labour market, benefits in respect of the
leave referred to in Articles 4 and 5 shall be provided through compulsory social insurance or
public funds, or in a manner determined by national law and practice. An employer shall not
be individually liable for the direct cost of any such monetary benefit to a woman employed
by him or her without that employer's specific agreement except where:
(a)	such is provided for in national law or practice in a member State prior to the date of
adoption of this Convention by the International Labour Conference; or
(b)	it is subsequently agreed at the national level by the government and the representative
organizations of employers and workers.
4
Article 7
1.	A Member whose economy and social security system are insufficiently developed shall
be deemed to be in compliance with Article 6, paragraphs 3 and 4, if cash benefits are
provided at a rate no lower than a rate payable for sickness or temporary disability in
accordance with national laws and regulations.
2.	A Member which avails itself of the possibility afforded in the preceding paragraph shall,
in its first report on the application of this Convention under article 22 of the Constitution of
the International Labour Organization, explain the reasons therefor and indicate the rate at
which cash benefits are provided. In its subsequent reports, the Member shall describe the
measures taken with a view to progressively raising the rate of benefits.
EMPLOYMENT PROTECTION AND NON-DISCRIMINATION
Article 8
1.	It shall be unlawful for an employer to terminate the employment of a woman during her
pregnancy or absence on leave referred to in Articles 4 or 5 or during a period following her
return to work to be prescribed by national laws or regulations, except on grounds unrelated
to the pregnancy or birth of the child and its consequences or nursing. The burden of proving
that the reasons for dismissal are unrelated to pregnancy or childbirth and its consequences or
nursing shall rest on the employer.
2.	A woman is guaranteed the right to return to the same position or an equivalent position
paid at the same rate at the end of her maternity leave.
Article 9
1.	Each Member shall adopt appropriate measures to ensure that maternity does not
constitute a source of discrimination in employment, including - notwithstanding Article 2,
paragraph 1 - access to employment.
2.	Measures referred to in the preceding paragraph shall include a prohibition from
requiring a test for pregnancy or a certificate of such a test when a woman is applying for
employment, except where required by national laws or regulations in respect of work that is:
(a)	prohibited or restricted for pregnant or nursing women under national laws or
regulations; or
(b)	where there is a recognized or significant risk to the health of the woman and child.
BREASTFEEDING MOTHERS
Article 10
1.	A woman shall be provided with the right to one or more daily breaks or a daily
reduction of hours of work to breastfeed her child.
2.	The period during which nursing breaks or the reduction of daily hours of work are
allowed, their number, the duration of nursing breaks and the procedures for the reduction of
daily hours of work shall be determined by national law and practice. These breaks or the
reduction of daily hours of work shall be counted as working time and remunerated
accordingly.
5
PERIODIC REVIEW
Article 11
Each Member shall examine periodically, in consultation with the representative
organizations of employers and workers, the appropriateness of extending the period of leave
referred to in Article 4 or of increasing the amount or the rate of the cash benefits referred to
in Article 6.
IMPLEMENTATION
Article 12
This Convention shall be implemented by means of laws or regulations, except in so far as
effect is given to it by other means such as collective agreements, arbitration awards, court
decisions, or in any other manner consistent with national practice.
PROVISIONS
Article 13
This Convention revises the Maternity Protection Convention (Revised), 1952.
Article 14
The formal ratifications of this Convention shall be communicated to the Director-General
of the International Labour Office for registration.
Article 15
1.	This Convention shall be binding only upon those Members of the International Labour
Organization whose ratifications have been registered with the Director-General of the
International Labour Office.
2.	It shall come into force 12 months after the date on which the ratifications of two
Members have been registered with the Director-General. 3. Thereafter, this Convention shall
come into force for any Member 12 months after the date on which its ratification has been
registered.
Article 16
1.	A Member which has ratified this Convention may denounce it after the expiration of ten
years from the date on which the Convention first comes into force, by an act communicated
to the Director-General of the International Labour Office for registration. Such denunciation
shall not take effect until one year after the date on which it is registered.
2.	Each Member which has ratified this Convention and which does not, within the year
following the expiration of the period of ten years mentioned in the preceding paragraph,
exercise the right of denunciation provided for in this Article, will be bound for another
period of ten years and, thereafter, may denounce this Convention at the expiration of each
period of ten years under the terms provided for in this Article.
6
Article 17
1.	The Director-General of the International Labour Office shall notify all Members of the
International Labour Organization of the registration of all ratifications and acts of
denunciation communicated by the Members of the Organization.
2.	When notifying the Members of the Organization of the registration of the second
ratification, the Director-General shall draw the attention of the Members of the Organization
to the date upon which the Convention shall come into force.
Article 18
The Director-General of the International Labour Office shall communicate to the
Secretary-General of the United Nations, for registration in accordance with article 102 of the
Charter of the United Nations, full particulars of all ratifications and acts of denunciation
registered by the Director-General in accordance with the provisions of the preceding
Articles.
Article 19
At such times as it may consider necessary, the Governing Body of the International Labour
Office shall present to the General Conference a report on the working of this Convention
and shall examine the desirability of placing on the agenda of the Conference the question of
its revision in whole or in part.
Article 20
1.	Should the Conference adopt a new Convention revising this Convention in whole or in
part, then, unless the new Convention otherwise provides:
(a)	the ratification by a Member of the new revising Convention shall ipso jure involve the
immediate denunciation of this Convention, notwithstanding the provisions of Article 16
above, if and when the new revising Convention shall have come into force;
(b)	as from the date when the new revising Convention comes into force, this Convention
shall cease to be open to ratification by the Members.
2.	This Convention shall in any case remain in force in its actual form and content for those
Members which have ratified it but have not ratified the revising Convention.
Article 21
The English and French versions of the text of this Convention are equally authoritative.
183. számú Egyezmény
az anyaság védelméről szóló Egyezmény módosításáról
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája,
amelyet a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal Igazgató Tanácsa hívott össze Genfben, és amely
2000. május 30-án nyolcvannyolcadik ülésszakára ült össze, és
figyelembe véve, hogy az anyaság védelméről szóló 1952. évi (módosított) Egyezmény és az
anyaság védelméről szóló 1952. évi Ajánlás módosításra szorul annak érdekében, hogy
jobban elősegítse a nők munkaerő-piaci egyenlőségét, továbbá az anya és a gyermek
7
egészségét és biztonságát, valamint, hogy számításba vegye a tagállamok gazdasági és
társadalmi fejlődésének eltérő voltát, valamint a vállalatok közötti különbségeket, és az
anyaság védelmének fejlődését az ország jogalkotása és gyakorlata keretében, és
figyelemmel az Egyetemes Emberi Jogi Nyilatkozat (1948.), a Nőkkel szembeni
megkülönböztetés minden formájának megszüntetéséről szóló ENSZ Egyezmény (1979.),
a Gyermekek jogairól szóló ENSZ Egyezmény (1989.), a Pekingi Nyilatkozat és Akció-
platform (1995.), a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek a női munkavállalókkal
szembeni esélyegyenlőségről és egyenlő bánásmódról szóló nyilatkozata (1975.), a
Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek a munka világára vonatkozó alapelvekről és
jogokról szóló nyilatkozata és a nyilatkozatot követő eljárások (1998.) rendelkezéseire,
valamint azokra a nemzetközi munkaügyi Egyezményekre és Ajánlásokra, amelyeknek
célja a női és férfi munkavállalók közötti esélyegyenlőség és egyenlő elbánás biztosítása,
különös tekintettel a családi kötelezettségekkel rendelkező munkavállalókról szóló 1981.
évi Egyezményre, és
figyelembe véve a női munkavállalók körülményeit, és annak szükségességét, hogy terhesség
esetén védelemben részesüljenek, ami a Kormány és a társadalom közös felelőssége, és
miután úgy határozott, hogy elfogad különböző javaslatokat az anyaság védelméről szóló
(módosított) 1952. évi Egyezménnyel és 1952. évi Ajánlással kapcsolatban - amely
kérdés az ülésszak napirendjének negyedik pontjaként szerepel, és
miután úgy döntött, hogy ezeket a javaslatokat nemzetközi egyezmény formájában adja közre,
a mai napon, 2000. június 15-én elfogadja az alábbi Egyezményt, amely „az anyaság
védelméről szóló Egyezmény, 2000.” néven idézhető.
ALKALMAZÁSI TERÜLET
1.	cikk
A jelen Egyezmény szempontjából a „nő” kifejezés vonatkozik minden nőnemű személyre,
bárminemű megkülönböztetés nélkül, és a „gyermek” kifejezés vonatkozik minden
gyermekre, bárminemű megkülönböztetés nélkül.
2.	cikk
1.	A jelen Egyezmény vonatkozik minden foglalkoztatott nőre, beleértve a nem önálló
munkavégzés atipikus formáit is.
2.	Ugyanakkor az érintett munkáltatók és munkavállalók érdekképviseleti szervezeteivel
folytatott konzultációt követően minden, az Egyezményt ratifikáló tagállam részben vagy
teljes egészében kizárhatja az Egyezmény hatásköre alól a munkavállalók korlátozott
számú csoportjait akkor, ha a rájuk való alkalmazás jelentős horderejű speciális
problémákat vetne fel.
3.	Minden olyan tagállamnak, amely él az előző bekezdés által adott lehetőséggel, az
Egyezmény alkalmazására vonatkozó, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet
Alapokmányának 22. cikkében foglaltak szerinti első jelentésében fel kell sorolnia az ily
8
módon kizárt munkavállalók csoportjait, és kizárásuk okait. További jelentéseiben a
tagállamnak ismertetnie kell azokat az intézkedéseit, amelyeket annak érdekében tett,
hogy fokozatosan kiterjessze az Egyezmény rendelkezéseit ezekre a csoportokra is.
AZ EGÉSZSÉG VÉDELME
3.	cikk
A munkáltatók és munkavállalók érdekképviseleti szervezeteivel folytatott konzultációt
követően minden tagállamnak megfelelő intézkedéseket kell elfogadnia annak érdekében,
hogy biztosítsa, hogy a terhes illetve szoptató nőket ne lehessen olyan munkára kötelezni,
amely az illetékes hatóság megállapítása szerint ártalmas az anya vagy a gyermek
egészségére, vagy amely egy értékelés megállapítása szerint jelentős kockázatot jelent az
anya vagy a gyermek egészségére nézve.
SZÜLÉSI SZABADSÁG
4.	cikk
1.	Minden nő, akire a jelen Egyezmény vonatkozik, a szülésének várható időpontját
feltüntető, a nemzeti törvények vagy gyakorlat által meghatározott orvosi bizonyítvány
vagy egyéb megfelelő igazolás felmutatása esetén legalább 14 heti szülési szabadságra
jogosult.
2.	A fent említett szülési szabadság időtartamát az egyes tagállamok határozzák meg a jelen
Egyezmény ratifikálását kísérő nyilatkozatukban.
3.	A későbbiekben minden tagállam további nyilatkozatot tehet a Nemzetközi Munkaügyi
Hivatal Főigazgatójának a szülési szabadság kiterjesztéséről.
4.	Az anya és a gyermek egészségének megóvása érdekében a szülési szabadságnak
tartalmaznia kell egy hathetes kötelező szabadságot a szülést követően, hacsak a
kormány, valamint a munkáltatók és munkavállalók érdekképviseleti szervezetei nem
hoznak erre vonatkozóan más, országos szintű megállapodást.
5.	A szülési szabadság szülés előtti része kiterjesztendő a szülés várható és tényleges
időpontja közötti bármekkora időszakra, anélkül, hogy ez a szülés utáni kötelező
szabadság bárminemű csökkenését eredményezné.
SZABADSÁG BETEGSÉG VAGY KOMPLIKÁCIÓ ESETÉN
5.	cikk
Orvosi bizonyítvány bemutatása esetén szabadság biztosítandó a szülési szabadság időszaka
előtt vagy után a terhességből vagy a szülésből adódó betegség, komplikáció vagy
komplikációs kockázat esetén. A nemzeti jogalkotásnak és gyakorlatnak megfelelően
meghatározható az ilyen szabadság jellege és maximális időtartama.
9
JUTTATÁS
6.	cikk
1.	Pénzbeli juttatás biztosítandó a nemzeti jogszabályok szerint, vagy az ország gyakorlatának
megfelelő bármely más módon annak a nőnek, aki a 4. és 5. cikkben említett szabadság
miatt van távol a munkából.
2.	A pénzbeli juttatásnak olyan szintűnek kell lennie, hogy biztosítsa, hogy az anya megfelelő
egészségügyi körülmények között és megfelelő életszínvonalon tarthassa magát és
gyermekét.
3.	Ha a nemzeti jogszabályok vagy a gyakorlat értelmében a 4. cikkben említett szabadság
esetén kifizetett pénzbeli juttatás a korábbi jövedelmen alapul, az ilyen juttatás összege
nem lehet kevesebb, mint a nő korábbi keresetének vagy a juttatás kiszámításakor
figyelembe vett kereseteknek a kétharmada.
4.	Ha a nemzeti jogszabályok vagy gyakorlat értelmében egyéb módszerek használatosak a 4.
cikkben említett szabadságoláskor fizetendő juttatás megállapítására, a kérdéses juttatás
összegének hasonlónak kell lennie ahhoz az összeghez, amely átlagosan az előző
bekezdés alkalmazásából adódik.
5.	Minden tagállamnak biztosítania kell, hogy a jelen Egyezmény hatálya alá tartozó nők nagy
többsége megfeleljen a pénzbeli juttatásokra jogosító feltételeknek.
6.	Ha egy nő nem felel meg a nemzeti jogszabályok által, vagy bármely más, a nemzeti
gyakorlatnak megfelelően megállapított, a pénzbeli juttatásra jogosító feltételeknek, úgy
megfelelő, a szociális segélyalapból fizetendő juttatásra jogosult, amelynek feltétele az
ilyen támogatás esetén szükséges rászorultsági vizsgálat.
7.	Az anyának és gyermekének a nemzeti jogszabályoknak, vagy bármely más, a nemzeti
gyakorlatnak megfelelő módon, orvosi segély jár. Az orvosi segély tartalmazza a szülés
előtti, a szülési és a szülés utáni ellátást, valamint szükség esetén a kórházi ellátást is.
8.	A nők munkaerő-piaci helyzetének védelme érdekében a 4. és 5. cikkben említett
szabadságolással kapcsolatos juttatásokat a kötelező társadalombiztosítási vagy
közalapokból fedezik, vagy úgy, ahogyan ezt a nemzeti jogszabály illetve gyakorlat
megállapítja. Magát a munkáltatót nem terheli az általa alkalmazott nő ilyen jellegű
pénzbeli juttatásának semmiféle közvetlen költsége a munkáltató kifejezett beleegyezése
nélkül, kivéve
a)	ha a tagállam nemzeti jogalkotása vagy gyakorlata így rendelkezett már a Nemzetközi
Munkaügyi Szervezet ezen Egyezményének elfogadása előtt, vagy
b)	ha később ilyen értelmű országos szintű megállapodás születik a Kormány, valamint a
munkáltatók és munkavállalók érdekképviseleti szervezetei között.
7.	Cikk
1.	Ha egy tagállam gazdasága és társadalombiztosítási rendszere nem elég fejlett, akkor úgy
kell tekinteni, hogy megfelel a 6. cikk 3. és 4. bekezdésének akkor, ha a pénzbeli juttatást
10
a nemzeti jogszabályok értelmében betegség vagy átmeneti munkaképtelenség esetén
alkalmazandó rátánál nem alacsonyabb ráta szerint biztosítja.
2.	Ha egy tagállam él az előző bekezdésben felkínált lehetőséggel, akkor ezt a Nemzetközi
Munkaügyi Szervezet Alapokmányának 22. cikke értelmében a jelen Egyezmény
alkalmazásával kapcsolatban tett első jelentésében meg kell indokolnia, és jeleznie kell,
hogy milyen kulcs szerint adják a pénzbeli juttatást. Ezt követő jelentéseiben a
tagállamnak ismertetnie kell azokat az intézkedéseket, amelyeket annak érdekében hoz,
hogy fokozatosan növelje a juttatási kulcsot.
A MUNKAVISZONY VÉDELME ÉS A MEGKÜLÖNBÖZTETÉS TILALMA
8.	cikk
1.	Jogellenes az, ha a munkáltató a nő terhessége vagy a 4. illetve 5. cikkben említett
szabadságon való távolléte alatt, illetve a munkába való visszatértét követő, a
jogszabályokkal megállapítandó időszakon belül szakítja meg a munkaviszonyt, kivéve,
ha ez a terhességgel, a szüléssel és annak következményével vagy a szoptatással össze
nem függő okból történik. A munkáltató kötelessége bizonyítani, hogy az elbocsátás oka
nem függ össze a terhességgel vagy a szüléssel és annak következményeivel vagy a
szoptatással.
2.	A nőnek a szülési szabadság végén jogában áll visszatérni ugyanabba a munkakörbe vagy
egy azzal egyenértékű, ugyanolyan kulcs szerint fizetett munkakörbe.
9.	Cikk
1.	Minden tagállamnak meg kell hoznia a megfelelő intézkedéseket annak a biztosítására,
hogy az anyaság ne lehessen foglalkoztatási megkülönböztetés forrása, beleértve - a 2.
cikk 1. bekezdése kivételével - a munkához való hozzájutást is.
2.	Az előző bekezdésben említett intézkedéseknek tartalmazniuk kell azt, hogy tilos terhességi
tesztet vagy ilyen tesztről igazolást kérni akkor, amikor egy nő foglalkoztatásra
jelentkezik, kivéve, ha ezt a nemzeti jogszabályok megkövetelik olyan munka kapcsán,
amely
a)	a nemzeti jogszabályok értelmében tilos vagy korlátozandó terhes vagy szoptató anyák
esetében, vagy
b)	amely felismert vagy jelentős kockázatot jelent a nő vagy a gyermek egészségére.
SZOPTATÓ ANYÁK
10.	cikk
1.	A nőt a gyermek szoptatása céljából napi egy vagy több alkalommal munkaszünet vagy
napi munkaidő-csökkentés illeti meg.
2.	Az ország jogalkotása vagy gyakorlata határozza meg azt az időszakot, amelyben
engedélyezett a szoptatási munkamegszakítás vagy munkaidő-csökkentés, ezen alkalmak
számát, a szoptatási munkamegszakítás időtartamát és a napi munkaidő csökkentésének
11
eljárásait. A kérdéses munkamegszakítások illetve napi munkaidő-csökkentések
munkaidőnek számítanak, és ennek megfelelően javadalmazandók.
RENDSZERES FELÜLVIZSGÁLAT
11.	cikk
A reprezentatív munkáltatói és munkavállalói szervezetekkel konzultálva minden egyes
tagállamnak rendszeresen meg kell vizsgálnia a 4. cikkben említett szabadság időtartama
kiterjesztésének, vagy a 6. cikkben említett pénzbeli juttatás összegének vagy kulcsa
növelésének szükségességét.
VÉGREHAJTÁS
12.	cikk
A jelen Egyezmény jogszabályok révén hajtandó végre, azon eset kivételével, amikor olyan
egyéb eszközökkel szereznek érvényt, mint a kollektív megállapodások, döntőbírósági
ítéletek, bírósági végzések vagy bármely más olyan mód, amely megfelel a nemzeti
gyakorlatnak.
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
13.	cikk
A jelen Egyezmény módosítja az anyaság védelméről szóló (módosított) 1952. évi
Egyezményt.
14.	cikk
A jelen Egyezmény hivatalos ratifikálását a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal Főigazgatójával
kell közölni nyilvántartásba vétel céljából.
15.	cikk
1.	A jelen Egyezmény a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet tagállamai közül csak azokra
nézve kötelező, amelyeknek a megerősítését a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal
Főigazgatója nyilvántartásba vette.
2.	Az Egyezmény azon időponttól számított tizenkét hónap elteltével lép hatályba, amikor két
tagállam részéről történt megerősítését a Főigazgató nyilvántartásba vette.
3.	A továbbiakban a jelen Egyezmény minden további tagállamra nézve tizenkét hónappal
azután lép hatályba, hogy a tagállam megerősítését nyilvántartásba vették.
16.	cikk
1.	A jelen Egyezményt megerősítő tagállam a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal
Főigazgatójának nyilvántartásba vétel céljából eljuttatott nyilatkozattal mondhatja fel az
12
Egyezményt első hatályba lépésétől számított tíz év elteltével. Az ilyen felmondás a
nyilvántartásba vételét követő egy év elteltével válik hatályossá.
2.	Az a tagállam, amely a jelen Egyezményt ratifikálta, és amely az előző bekezdésben
említett tízéves időszak lejárta utáni egy éven belül nem él a jelen cikkben biztosított
felmondási jogával, újabb tízéves időszakra kötelezettségben marad. Ezt követően
minden tíz év elteltével mondhatja fel a jelen Egyezményt a jelen cikkben előírt feltételek
mellett.
17.	cikk
1.	A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal Főigazgatója a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet
minden tagállamát köteles értesíteni a Szervezet tagállamai által vele közölt valamennyi
ratifikálás, illetve felmondás nyilvántartásba vételének tényéről.
2.	A Főigazgató a második ratifikálás nyilvántartásba vételéről küldött értesítésével
egyidejűleg felhívja a Szervezet tagállamainak a figyelmét az Egyezmény
hatálybalépésének időpontjára is.
18.	cikk
A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal Főigazgatója az előző cikkek rendelkezéseivel
összhangban nyilvántartásba vett megerősítéseket és felmondásokat az Egyesült
Nemzetek Alapokmányának 102. cikke értelmében valamennyi részletükben
nyilvántartásba vétel céljából megküldi az Egyesült Nemzetek Főtitkárának.
19.	cikk
A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal Igazgató Tanácsa az általa szükségesnek ítélt
időpontokban jelentést terjeszt az Általános Konferencia elé a jelen Egyezmény
helyzetéről, és megvizsgálja, kívánatos-e a Konferencia napirendjére tűzni az Egyezmény
részleges vagy teljes módosításának kérdését.
20.	cikk
1.	Ha a Konferencia a jelen Egyezményt részben vagy egészében módosító új Egyezményt
fogad el, akkor az új Egyezmény eltérő rendelkezése hiányában
a)	az új Egyezmény valamely Tagállam által történő ratifikálása, tekintet nélkül a fenti 16.
cikk rendelkezéseire, ipso iure magában foglalja a jelen Egyezmény azonnali
felmondását, amennyiben és amikor az új Egyezmény hatályba lép;
b)	az új módosító Egyezmény hatálybalépésekor lezárul a jelen Egyezmény ratifikálásának
lehetősége a Tagállamok előtt.
2.	A jelen Egyezmény jelenlegi formájában és tartalmával mindenképpen érvényben marad
mindazon Tagállamokra nézve, amelyek a jelen Egyezményt megerősítették, de a
módosító Egyezményt nem.
21.	cikk
A jelen Egyezmény szövegének angol és francia változata egyaránt hiteles."
13
3. §
(1)	E törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2004.
november 4-től kell alkalmazni.
(2)	A törvény végrehajtásáról a Kormány gondoskodik.
14
I N D O K O L Á S
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája 88. ülésszakán elfogadott,
az anyaság védelméről szóló 183. számú Egyezmény kihirdetéséről szóló
törvényjavaslathoz
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 1952. évi, az anyaság védelméről szóló (módosított)
Egyezmény módosításáról szóló 183. számú Egyezménye a szülő nő számára biztosított
szülési szabadság időtartamát, valamint igénybevételének módját határozza meg és
rendelkezik a szülő nőt megillető pénzbeli és egészségügyi szolgáltatások igényelhetőségéről
is. A 183. számú Egyezmény 2002. február 7-én lépett hatályba.
A 183. számú Egyezmény jelentős mértékben módosítja az anyaság védelméről szóló korábbi
103. számú Egyezményt, amelyet az Országgyűlés 1956-ban erősített meg és a 2000. évi
LVIII. törvénnyel hirdetett ki. A 103. számú Egyezmény 16. cikke értelmében, az azt részben
vagy egészben módosító Egyezmény ratifikálása ipso iure magában foglalja a 103. számú
Egyezmény azonnali felmondását az új egyezmény hatályba lépésével egyidejűleg.
A 183. számú Egyezmény a korábbi szabályozáshoz képest további garanciákat fogalmaz
meg a hatálya alá tartozó nők és gyermekeik védelmében, így kimondja a terhes, illetve
szoptató nők egészségre ártalmas munkára kötelezésének tilalmát, a kötelező szülési
szabadság időtartamát 12 hétről 14 hétre emelte, előírta, hogy biztosítani kell, hogy a nők
nagy többsége megfeleljen a pénzbeli juttatásokra jogosító feltételeknek, továbbá nagyobb
hangsúlyt fektet a terhes és szoptatós nők munkahelyi védelmére, valamint a hátrányos
megkülönböztetés tilalmára. Az Egyezmény pontosítja a felmondási tilalom szabályait, rögzíti
a bizonyítási teher megfordítását és a szülési szabadságról visszatéréskor ugyanazon vagy
azzal egyenértékű munkakörbe való visszahelyezés kötelezettségét.
A Magyar Köztársaság Országgyűlése a 183. számú Egyezményt a 71/2003. (VI. 24.) OGY
határozatával erősítette meg. A Magyar Köztársaság megerősítő okiratának letétbe helyezése
a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal főigazgatójánál 2003. november 4-én megtörtént. Az
Egyezmény rendelkezéseinek megfelelő nemzeti szabályozást a csatlakozó tagállamoknak az
azt követő 12 hónapon belül meg kell alkotniuk, hogy a tagállam megerősítő okiratát
nyilvántartásba vették. Ennek megfelelően Magyarországnak 2004. november 4-étől az
Egyezmény rendelkezéseinek meg kell felelnie. A magyar jogrendszer az Egyezmény
rendelkezéseivel összhangban áll.
Az Alkotmány és a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény vonatkozó rendelkezéseivel
összhangban, valamint a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 1982. évi 27.
törvényerejű rendelet 13. §-ának (1) bekezdését figyelembe véve, az Országgyűlés által
megerősített nemzetközi szerződéseket törvénnyel kell kihirdetni.
15