﻿MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA
T/12723. számú
törvényjavaslat
a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról
Előadó:
Dr. Petrétei József
igazságügy-miniszter
Budapest, 2004. november
2
2004.	évi ... törvény
a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról
1.	§
A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (Be.) a következő alcímmel és
64/A. §-sal egészül ki:
„Soron kívüli eljárás
64/A. § A büntetőeljárást soron kívül kell lefolytatni
a)	a kiskorú sértett sérelmére elkövetett, az élet, a testi épség és az egészség
elleni bűncselekmény (Btk. XII. Fejezet I. Cím) vagy a házasság, a család, az ifjúság
és a nemi erkölcs elleni bűncselekmény (Btk. XIV. Fejezet) miatt,
b)	az a) pontban meghatározottakon kívül más, személy elleni erőszakos
bűncselekmény miatt, ha a kiskorú sértett érdeke a büntetőeljárás mielőbbi
befejezését indokolja, így különösen akkor, ha a sértett testi, értelmi vagy erkölcsi
fejlődését a bűncselekmény jelentősen veszélyeztette, illetve ha a terhelt az eljárás
lefolytatásakor is ellátja a sértett nevelését, felügyeletét vagy gondozását, vagy
egyébként is a sértett környezetében él."
2.	§
A Be. 70. §-a (4) bekezdésének második mondata helyébe a következő
rendelkezés lép:
"A hivatalos iratot szabályszerűen kézbesítettnek kell tekinteni, ha az irat
átvételét, illetőleg a kézbesítési bizonyítvány (tértivevény) aláírását megtagadják.”
3.	§
A Be. a következő új 70/A. §-sal egészül ki, ezzel egyidejűleg a Be. jelenlegi
70/A. §-ának jelölése 70/B. §-ra, a jelenlegi 70/B. §-ának jelölése 70/C. §-ra módosul:
"70/A. § (1) A 70. § (7) bekezdésében meghatározott kézbesítési vélelem
megdöntése iránt a címzett terjeszthet elő kérelmet, ha
a)	a kézbesítés a hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó jogszabályok
megsértésével történt, vagy
b)	a hivatalos iratot nem az a) pontban meghatározott okból, önhibáján kívül
nem vette át.
(2)	A kérelemben elő kell adni azokat a tényeket, illetve körülményeket,
amelyek a kézbesítés szabálytalanságát igazolják, vagy az (1) bekezdés b)
pontjában meghatározott esetben a címzett részéről az önhiba hiányát valószínűsítik.
3
(3)	A kézbesítési vélelem megdöntése iránti kérelemről az a bíróság, ügyész,
illetőleg nyomozó hatóság határoz, amelynek eljárása során a kézbesítés történt. A
kérelem előterjesztésére és elbírálására a mulasztás igazolására vonatkozó
rendelkezéseket (65. és 66. §) kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy a kérelem
előterjesztésével együtt nem kell pótolni az elmulasztott cselekményt.
(4)	Ha a kézbesítési vélelem megdöntése iránt a terhelt, a védő, a
magánvádló vagy a pótmagánvádló terjeszt elő kérelmet, és a bíróság, ügyész,
illetőleg nyomozó hatóság a kérelemnek helyt ad, a vélelmezett kézbesítéshez
fűződő jogkövetkezmények hatálytalanok, és a kézbesítést, illetve a már megtett
intézkedéseket, eljárási cselekményeket a szükséges mértékben meg kell ismételni.
A megismétlés eredményéhez képest a korábbi eljárási cselekmények hatályban
tartásáról vagy teljes, illetőleg részleges hatályon kívül helyezéséről is határozni kell.
(5)	A (4) bekezdésben fel nem sorolt címzett által benyújtott kérelem
esetében, ha a bíróság, ügyész, illetőleg nyomozó hatóság a kérelemnek helyt ad, a
címzett vonatkozásában érvényesülő, a kézbesítéshez fűződő jogkövetkezmények
nem alkalmazhatók, és a kézbesítést meg kell ismételni."
4.	§
A Be. 527. §-a helyébe a következő rendelkezés lép, és e § a következő
alcímet kapja:
„Nyomozás és vádemelés az ismeretlen helyen tartózkodó
terhelttel szemben
527. § (1) A nyomozásnak nem akadálya, hogy a terhelt ismeretlen helyen
tartózkodik; ebben az esetben a tartózkodási helyének felkutatása iránt kell
intézkedni [73. § (1)-(3) bek.], és gondoskodni kell a bizonyítási eszközök
felderítéséről és biztosításáról.
(2)	Szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt indult nyomozás
során - ha a terhelt tartózkodási helyének felkutatása iránt tett más intézkedés nem
vezetett eredményre - elfogatóparancsot kell kibocsátani, ezzel egyidejűleg a terhelt
részére, ha nincs meghatalmazott védője, védőt kell kirendelni.
(3)	A szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt indult nyomozást
követően, ha
a)	az elfogatóparancs kibocsátása a nyomozás iratainak ügyészhez történő
megküldéséig [193. § (5) bek.] nem vezetett eredményre,
b)	megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított megszökött, vagy a nyomozó
hatóság, illetőleg az ügyész elől elrejtőzött,
c)	a nyomozás adatai alapján a vádemelésnek nincs akadálya, és
d)	azt a bűncselekmény súlya vagy az ügy megítélése indokolja,
az ügyész vádat emel.
4
(4)	A vádiratnak a 217-218. §-ban meghatározottak mellett tartalmaznia kell a
(3)	bekezdésben felsorolt körülmények részletes leírását, és azt az indítványt, hogy a
bíróság az ismeretlen helyen tartózkodó vádlottal szemben folytassa le az eljárást.
(5)	A terheltnek hirdetményi úton [70. § (5)-(6) bek.] kézbesített hivatalos
iratot a védőjének is kézbesíteni kell.
(6)	Ha a (3) bekezdésben meghatározott körülmények nem állnak fenn, az
ügyész a nyomozást felfüggeszti [188. § (1) bek. a) pont]."
5.	§
A Be. 528. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:
"(3) A bíróság további eljárására a XII—XIII. Fejezet rendelkezéseit kell
alkalmazni."
6.	§
(1)	A Be. 529. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) Ha a vádlott tartózkodási helye a vádemelést követően vált ismeretlenné,
és megalapozottan feltehető, hogy a vádlott megszökött vagy elrejtőzött, a bíróság a
szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt indult eljárásban az eljárás
felfüggesztése nélkül elfogatóparancsot bocsát ki."
(2)	A Be. 529. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(2) Ha az elfogatóparancs kibocsátása hatvan napon belül nem vezetett
eredményre, a bíróság erről az ügyészt tájékoztatja. Ha az ügyész indokoltnak tartja,
hogy a tárgyalást a vádlott távollétében tartsák meg, illetőleg folytassák, a bíróság
tájékoztatásától számított tizenöt napon belül erre indítványt tesz."
7.	§
A Be. 530. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A vádlottnak hirdetményi úton kézbesített hivatalos iratot [70. § (5)—(6)
bek.] a védőjének is kézbesíteni kell.”
8.	§
A Be. 531. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki:
5
"(7) Ha a szabadlábon lévő vádlott a megismételt első fokú tárgyalás [(2)
bek.], illetve a másodfokú eljárás [(5) bek.] során ismételten ismeretlen helyre
távozik, a bíróság a vádlott távollétében tartott tárgyalás alapján hozott határozatát
érdemi vizsgálat nélkül hatályában tartja, illetve az első fokú bíróság ítéletét
helybenhagyja. Erre a bíróság a vádlottat figyelmezteti."
9- §
Ez a törvény 2005. január 1-jén lép hatályba.
6
I N D O K O L Á S
a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról rendelkező
törvényjavaslathoz
Általános Indokolás
1.	Az Európa Terv bővítése kapcsán a gyermekek helyzetét javító
intézkedésekről szóló 2183/2003. (VIII. 15.) Korm. határozat 1-2. pontjában foglalt
további feladatokról rendelkező 2326/2003. (XII. 13.) Korm. határozat 13. a) pontja
feladatként írja elő az igazságügy-miniszter számára, hogy a bíróság előtti eljárások
meggyorsítása érdekében a gyermek sérelmére elkövetett bűncselekmények
körében, különösen, ha az eljárás tárgya kifejezetten a Büntető Törvénykönyv szerint
ilyennek minősített tényállás (pl. kiskorú veszélyeztetése), szabályozni kell a soron
kívüli eljárás lehelőségét, illeszkedve a társhatóságok haladéktalan értesítéséhez és
azok soron kívüli intézkedéséhez.
A gyermekkorú sértettek sérelmére elkövetett bűncselekmények közül a
kiemelkedő tárgyi súlyú, erőszakkal vagy fenyegetéssel megvalósított
bűncselekmények és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények miatt indult
büntetőeljárásokban indokolható a soron kívüli eljárás előírásának bevezetése. E
bűncselekmények kapcsán jogos érdek, hogy a gyermekeket érzelmileg is igénybe
vevő büntetőeljárás minél gyorsabban befejeződjék. Hasonló a helyzet a kiskorú
veszélyeztetésének bűntette miatt indult büntetőeljárások soron kívüli lefolytatásának
előírása kapcsán is.
Ezért a Javaslat a Be.-t egy új 64/A. §-sal egészíti ki, amely a büntetőeljárás
soron kívüli lefolytatását írja elő abban az esetben, ha az eljárás alapjául szolgáló
személy elleni erőszakos, vagy a család és az ifjúság elleni bűncselekményt kiskorú
sértett sérelmére követték el, és a sértett jogos érdekei a büntetőeljárás mielőbbi
befejezését indokolják; ennek eseteit példálózó jelleggel sorolja fel.
2.	Az Alkotmánybíróság 2003. október 13-án kelt 46/2003. (X. 16.) AB
határozatában megállapította, hogy a jogalkotó alkotmányellenes helyzetet idézett
elő azzal a mulasztásával, hogy nem szabályozta az erre irányuló törvényekben és
más jogszabályokban a hivatalos irat postai kézbesítéséhez fűződő, bírósági és más
hatósági eljárásokban általánosan érvényesülő vélelem megdöntésének lehetőségét.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy önmagában a kézbesítési vélelem,
illetve jogkövetkezményeinek szabályozása nem alkotmányellenes. Az
Alkotmánybíróság a kézbesítési vélelem szabályait a bírói úthoz való jog és a
jogorvoslathoz való jog szempontjából vizsgálta. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozta:
„annak, hogy a bírósági eljárásban mindenki a fél pozíciójában szerepelhessen,
feltétele, hogy már az eljárás megindulásáról is a lehető legnagyobb valószínűséggel
tudomást szerezhessen”. A kézbesítési vélelem kapcsán így a kérdés
középpontjában az adott eljárási cselekményről, intézkedésről, határozatról való
„tudomásszerzés garantáltsága” áll.
7
A vizsgált szabályokkal kapcsolatban az Alkotmánybíróság megállapította,
hogy: „A hatályos szabályozás sem a mulasztás okai szerint nem differenciál az
igazolási kérelem szabályozásánál, sem külön szabályt nem tartalmaz az igazolás
szabályai között az „első” idézés átvételének önhibán kívül való elmulasztása
kimentésére.” Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az egyes konkrét esetekben a
különböző eljárási jogosultságok gyakorlásának, valamint a kötelezettségek
teljesítésének ellehetetlenülését eredményezheti a hivatalos iratok postai
kézbesítésének jelenlegi szabályozása, ezért mulasztásban megnyilvánuló
alkotmányellenességet állapított meg. „A mulasztás többféleképpen orvosolható. A
különböző szintű hatályos rendelkezések áttekintése alapján a jogalkotónak a
kifejtettek szerint egyidejűleg kell az alkotmányos követelményeket kielégítő korszerű
szabályozással biztosítania a bírói úthoz és a jogorvoslathoz való alapvető jog
érvényesülését az eljárások hatékony befejezéséhez fűződő érdek szem előtt
tartásával, a különféle hivatalos iratokra vonatkozó, megfelelően differenciált
szabályozással. Az eljárási törvényt illetően törvényalkotás szükséges, az
Alkotmánybíróság ezért a jogalkotót felhívta teljesítésre.”
Az Alkotmánybíróság elsődlegesen a polgári és a közigazgatási jogterületet
vizsgálta, nem vonta kifejezetten a vizsgálat körébe a büntetőeljárásról szóló 1998.
évi XIX. törvény (Be.) 70. §-ának (7) bekezdésében meghatározott, a hivatalos iratok
kézbesítésére vonatkozó vélelmet szabályozó rendelkezéseket. Az
Alkotmánybíróság határozata ennek ellenére - a rendelkező részben foglaltak miatt
-	a büntetőeljárás vonatkozásában is szükségessé teszi a kézbesítési vélelem
megdöntésének szabályozását. A szabályozás kialakításánál azonban figyelemmel
kell lenni a büntetőeljárásnak a polgári peres eljárástól eltérő szabályozási
megoldásaira, sajátos jogintézményeire.
3.	Az Alkotmánybíróság 14/2004. (V. 7.) AB határozatában megállapította,
hogy a Be. távollevő terhelttel szembeni eljárását szabályozó 527. § (2) bekezdése,
(3)	bekezdése és (5) bekezdése, valamint az 529. § (1) bekezdése
alkotmányellenes, ezért e rendelkezéseket 2004. december 31. napjával
megsemmisítette.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a terhelt távollétében történő
eljárás és határozathozatal önmagában nem alkotmányellenes, nem ellentétes a
jogállamiság alkotmányos büntetőjogi követelményeivel. Ugyanakkor a jogállamiság
normatív tartalma megkívánja, hogy létezzenek olyan szabályok, amelyek egyensúlyt
teremtenek a terhelt alkotmányos jogainak védelme és a büntető igazságszolgáltatás
megfelelő működésével kapcsolatos társadalmi elvárások között.
Az Alkotmánybíróság határozatának indokolásában kifejtette, hogy a terhelt
távollétében lefolytatott eljárás a büntetőeljárás általános szabályaitól eltérő külön
eljárás, melynek sajátossága, hogy az eljárás egyes szakaszaiban vagy az egész
eljárás folyamán hiányzik a tisztességes eljárás és a védelemhez való jog egyik
lényeges részeleme: a terhelt személyes joggyakorlásának és személyes
védekezésének lehetősége. Az említett törvényhelyekkel kapcsolatban az
Alkotmánybíróság megállapította, hogy ahhoz, hogy az eljárás tisztességes
minősége megmaradjon, továbbá a védelem jogának szükségképpeni korlátozása
8
arányos legyen, a terhelt távollétében történő eljárás szabályaiban az ún.
kivételesség és az átmenetiség követelményeinek kell érvényesülniük.
Az Alkotmánybíróság a távollevő terhelttel szembeni külön eljárás
alkotmányellenesnek minősített rendelkezéseit megsemmisítette, ezért szükséges az
említett törvényhelyek felülvizsgálata és az Alkotmánybíróság határozatában
foglaltaknak megfelelő módosítása.
Részletes Indokolás
Az 1. §-hoz
1.	Az Európa Terv bővítése kapcsán a gyermekek helyzetét javító
intézkedésekről szóló 2183/2003. (VIII. 15.) Korm. határozat 1-2. pontjában foglalt
további feladatokról rendelkező 2326/2003. (XII. 13.) Korm. határozat 13. a) pontja
feladatként írja elő az igazságügy-miniszter számára, hogy a bíróság előtti eljárások
meggyorsítása érdekében a gyermek sérelmére elkövetett bűncselekmények
körében, különösen, ha az eljárás tárgya kifejezetten a Büntető Törvénykönyv szerint
ilyennek minősített tényállás (pl. kiskorú veszélyeztetése), szabályozni kell a soron
kívüli eljárás lehelőségét, illeszkedve a társhatóságok haladéktalan értesítéséhez és
azok soron kívüli intézkedéséhez.
2.	A büntetőeljárások során a megalapozottság és az arányosság az az
alapérték, amelyet kiemelten kell kezelni. A büntetőeljárások megalapozottsága és
az alapjogok korlátozásának arányossága azonban nem zárja ki, hogy bizonyos
büntetőügyekben a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság soron kívül,
vagy legalábbis a többi elintézendő ügyhöz képest kiemelt munkaszervezéssel járjon
el. A Be. jelenleg is előírja a soron kívüli eljárást olyan ügykategóriákban, amelyek
gyors befejezéséhez valamilyen szempontból kiemelt érdeket rendel a törvényhozó.
A hatályos törvény szerint soron kívül kell lefolytatni az eljárást, ha a terhelt előzetes
letartóztatásban van [Be. 136. § (1) bek.], a hatályon kívül helyezés folytán
megismételt bírósági eljárást [Be. 386. § (1) bek.], a perújítási eljárást, ha azt azért
terjesztették elő, mert az ítéletet a terhelt távollétében hozták [Be. 397. § (4) bek.],
soron kívül kell lefolytatni továbbá az eljárást a közjogi tisztség betöltésén alapuló
személyes mentesség felfüggesztését követően [Be. 552. § (3) bek.], valamint a
kegyelmi eljárást [Be. 598. § (1) bek.].
3.	Bírósági eljárásban (ideértve a büntetőeljárás bírósági, vagyis vádirat
benyújtását követő szakaszát) az ügyek intézésének rendjét és a soron kívüli eljárás
általános szempontjait a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi
LXVI. törvény (a továbbiakban: Bsz.) 41. §-a (1) bekezdésének a) pontja határozza
meg, eszerint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács kivételesen, bármely
tagjának javaslatára, elrendelheti a társadalom széles körét érintő vagy a közérdek
szempontjából kiemelkedő jelentőségű ügyek soron kívüli intézését. Ez a lehetőség
konkrét bírósági ügyre vonatkozik, az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az
OIT viszonylag kevés ügyben élt ezzel a lehetőséggel, másrészt a törvényi
rendelkezés jellegéből következik, hogy ez az ügyek meghatározott csoportjára -
9
akár jól körülhatárolható jellegzetes ügytípusokra sem - nem normatív, hanem
egyedi jelleggel történik.
A soron kívüli eljárás elrendelésének szabályrendszerét a bírósági ügyvitel
szabályairól szóló 14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet azzal egészítette ki, hogy az ügy
soron kívüli intézése - az előbbiekben tárgyalt eseteken, tehát a jogszabály
rendelkezésén vagy az OIT határozatán túl - alapulhat a bíróság elnökének a
rendelkezésén is. Az eljárást ekkor az ügyfél erre irányuló kérelme alapozza meg, és
a bíróság elnöke mint igazgatási vezető az ügy jellege, körülményei és a bíróság
ügyforgalma figyelembevételével szabadon mérlegeli a soron kívüli eljárás
indokoltságát és szükségességét.
Fontos hangsúlyozni, hogy a soronkívüliség - az elrendelés jogalapjától
függetlenül - mindössze azt jelenti, hogy a bíróság az eljárásjogi törvényben előírt
intézkedéseket teszi meg ily módon, ami értelemszerűen eredményezheti ugyan az
eljárás gyorsabb befejezését, azonban az ügyfelek (eljárásban részt vevő
személyek) eljárási engedetlenségét a soron kívüli eljárás elrendelése sem tudja
kiküszöbölni. Így tehát a soron kívüli ügyintézés csak a bíróságra, de nem az
eljárásban részt vevő személyre jelent fokozottabb kötelezettséget.
Mindez azonban csupán kivétel azon főszabály alól, amit a Bsz. 11. §-a
szabályoz: e törvényhely az, amely az Alkotmány 57. §-a szerinti
igazságszolgáltatási alapelvet kibontja, és meghatározza a „törvényes bíró” fogalmát,
amely elől senkit sem lehet elvonni. A bírósági igazgatásban már jelen lévő elv az ún.
automatikus szignálás, amely azt jelenti, hogy az eljárási szabályok szerint a
hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságon működő bírák között nem a
bírósági elnök szignálási gyakorlata, hanem az előre megállapított ügyelosztási rend
szerint kell dönteni arról, hogy a bíróságra érkezett ügyet melyik bíró tárgyalja. Az
ügyelosztási rend összefügg az Alkotmány hivatkozott rendelkezésével, mert a
független és pártatlan bírósági eljárás kritériumait a nemzetközi emberi jogi szervek
több évtizedes gyakorlata alapján kell biztosítani (amely kissé leegyszerűsítve úgy
hangzik: „nem elegendő függetlennek és pártatlannak lenni, annak is kell látszani”).
Valamely bírósági ügy soron kívüli intézése tehát általában akkor a
legmegnyugtatóbb, ha azt nem igazgatási úton rendelik el, hanem az eljárási
jogszabály állapítja meg a soron kívüliség feltételeit. Így ugyanis még a látszata is
elkerülhető annak, hogy a bírósági eljárás törvényességét, pártatlanságát,
függetlenségét igazgatási úton befolyásolni lehet.
4.	A büntetőeljárásban a gyermek tipikusan három módon lehet érintett:
a)	ha a büntethetőségi korhatárt már meghaladott fiatalkorúként az elkövetett
cselekményt kell elbírálni,
b)	ha a büntetőeljárásban a gyermekkorú személy sértettként vagy tanúként
vesz részt,
c)	a gyermek oly módon érintett a büntetőeljárásban, hogy a szülői felügyeleti
jogát gyakorló szülője vagy egyébként a gondozója ellen indul - a gyermekkel
kapcsolatba hozhatóan vagy attól teljesen függetlenül - büntetőeljárás, és ennek
során olyan személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedést rendeltek el, amely
kizárja a gondozás tényleges folytatását.
10
a)	A Be. XX. Fejezete a fiatalkorúak mint bűnelkövetők vonatkozásában
speciális, a fiatalkorúak életkori sajátosságait szem előtt tartó rendelkezéseket
tartalmaz. E rendelkezések a fiatalkorúakkal szemben olyan szabályokat
fogalmaznak meg, melyek közül kiemelendő pl., miszerint a fiatalkorúval szemben az
eljárást az életkori sajátosságainak figyelembevételével, és úgy kell lefolytatni, hogy
az elősegítse a fiatalkorúak törvények iránti tiszteletét. A törvény előírja, hogy a
büntetőeljárás során — szükség esetén, illetőleg külön jogszabály rendelkezése
alapján — kezdeményezni kell a fiatalkorú érdekében védő- és óvóintézkedés
elrendelését, valamint a fiatalkorú nevelését, gondozását vagy felügyeletét
elmulasztó személlyel szembeni intézkedést. A Be. e rendelkezése a gyermekek
védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény megfelelő
rendelkezéseire utal. A fiatalkorú terheltek érdekeit védi a törvény azáltal is, hogy a
fiatalkorúak ügyeiben eljáró ügyészre, illetve bíróságra állapít meg speciális
szabályokat.
b)	Ha a büntetőeljárásban a gyermek sértettként vagy tanúként szerepel, a
büntetőeljárás elsődleges feladata a hatályos törvény szerint megóvni a gyermeket a
másodlagos viktimizációtól: a bűncselekmény sértettjévé vagy tanújává vált gyermek
védelme, annak biztosítása, hogy a büntetőeljárás lehetőleg ne befolyásolja károsan
a gyermek fejlődését. Ezt szolgálják a Be. azon rendelkezései, amelyek korlátozzák
a kiskorú személyek tanúkénti kihallgatásának lehetőségét (pl. csak akkor lehet
tanúként kihallgatni, ha a vallomásától várható bizonyíték mással nem pótolható,
gondozója és törvényes képviselője indítványozhatja a kiskorú tanú zártcélú távközlő
hálózat útján történő kihallgatását, a többszöri tanúkihallgatást elkerülendő, a
nyomozási bíró kihallgatja a kiskorú tanút, amely pótolja a tárgyalási vallomást,
szembesítésre kizárólag akkor kerülhet sor, ha a kiskorúban nem kelt félelmet,
kihallgatásánál pszichológus szakértő jelen lehet).
c)	A büntetőeljárás során fokozott védelemre szorulhat mindezek mellett a
terhelt felügyelet nélkül maradó gyermeke, e védelmet azonban nem büntetőeljárási,
hanem gyámügyi igazgatási rendelkezések hivatottak teljesíteni: a felügyelet nélkül
maradásban megnyilvánuló veszélyeztetett helyzet azonnali megszüntetése
biztosítja, hogy a gyermek védelme megfelelően biztosított legyen. A Be.
rendelkezései e körben azt biztosítják, hogy amennyiben a terhelttel szemben
személyi szabadságot elvonó kényszerintézkedés foganatosítására kerül sor, úgy a
felügyelet nélkül maradó kiskorú gyermek megfelelő elhelyezéséről az eljáró
hatóságok akként gondoskodjanak, hogy haladéktalanul olyan személy gondozására
bízzák, aki erre alkalmas. Erről azonban már nem a büntető ügyben eljáró
hatóságok, hanem azok értesítése alapján a gyámhatóság (gyámhivatal)
gondoskodik. Hasonló a követendő eljárás abban az esetben is, ha a bíróság a
terheltet szabadságvesztésre ítéli, ekkor a büntetés-végrehajtási bíró feladata a
felügyelet nélkül maradó kiskorúról történő gondoskodás.
5.	A kormányhatározat — jól felismerhetően — az előbbi 4. b) alpontban
bemutatott esetekre írt elő további jogalkotási feladatot.
A gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények körében — mint azt a
kormányhatározat is tartalmazza — differenciált szabályozás bevezetése látszik
célszerűnek. A gyermekek sérelmére elvileg bármilyen, a Btk. Különös Részében
11
meghatározott törvényi tényállást meg lehet valósítani, amelynek jogszabály-
szerkesztési szempontból passzív alanya (eljárási fogalommal élve: sértettje) élő
természetes személy lehet, és a Btk. a sértett személyéhez nem fűz valamilyen olyan
többletelemet, amely a gyermek sérelmére történő elkövetést eleve kizárja (pl.
hivatalos személy elleni erőszak bűntette). Ezért nem látszik célszerűnek, de jogilag
megalapozottnak sem olyan rendelkezés törvénybe iktatása, amely elvileg minden
kiskorú vagy gyermekkorú személy sértett sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt
indult büntetőeljárásban az ügy soron kívüli lefolytatását írná elő. Ezzel egyébként
maga a kormányhatározat is számolt, mivel rendelkezése szerint akkor indokolt
szabályozni az eljárás soron kívüli lefolytatásának lehetőségét, ha az eljárás tárgya
kifejezetten a Btk. szerint gyermek sérelmére elkövetett bűncselekményként
minősített tényállás.
Nem szükséges tehát, hogy a büntetőeljárást lefolytató nyomozó hatóság,
ügyész és bíróság minden, gyermekkorú sértett sérelmére elkövetett bűncselekmény
miatt indult ügyben soron kívül folytassa le az eljárást. A gyermekkorúak sérelmére
elkövetett kisebb súlyú vagyon elleni bűncselekmények jellege, az azokkal okozott
érdeksérelem nagysága pl. nem teszi indokolttá a soron kívüli eljárást a felnőtt korú
sértettek sérelmére elkövetett kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekményekkel
szemben. (Megjegyzendő, hogy a Be. nem a sértettek személyére, hanem az
elkövetők személyére nézve állapít meg speciális szabályokat, tehát a hatályos
rendelkezések értelmében egy idős korú sértett sérelmére elkövetett csoportos
rablás bűntettét - a már bemutatott éves ügyelosztási rend szerint - tárgyalhatja
ugyanaz a bírói tanács, mint egy kiskorú sérelmére elkövetett lopás vétségét. Ezen
pedig vélhetően a kormányhatározat nem kíván változtatni. Szintén megjegyzendő,
hogy a sértettek közötti - adott esetben pozitív - diszkrimináció is alapos
alkotmányossági megalapozottságot feltételezne. További felvetés ezzel
kapcsolatban, hogy a „gyermekek” sem képeznek alkotmányossági szempontból
homogén csoportot, tagadhatatlanul meglévő különbségek (az eltérő családi helyzet,
az anyagi feltételek, egészségi állapot, pszichikai-értelmi fejlettség, stb.) lehetnek
közöttük.) Ezenkívül - a kriminálstatisztikai és bírósági ügyforgalmi adatok alapján -
a gyermekkorúak sérelmére elkövetett kisebb vagyon elleni bűncselekmények
jelentős száma a nagyobb ügyforgalmú bíróságokon a valódi soron kívüli eljárást
ténylegesen nem is tenné lehetővé és kivitelezhetővé. Hasonló indokok miatt
célszerű leszűkíteni a soronkívüliség előírását a közvádra üldözendő
bűncselekmények körére.
A gyermekkorú sértettek sérelmére elkövetett bűncselekmények közül a
kiemelkedő tárgyi súlyú, erőszakkal vagy fenyegetéssel megvalósított
bűncselekmények és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények miatt indult
büntetőeljárásokban fontolandó meg a soron kívüli eljárás előírásának bevezetése. E
bűncselekmények kapcsán valóban jogos érdek az, hogy a gyermekeket érzelmileg
is igénybe vevő büntetőeljárás minél gyorsabban befejeződjék. Az ilyen ügyek száma
egyébként nem olyan jelentős, hogy a soron kívüli eljárás a hatóságokra
teljesíthetetlen terhet róna.
Hasonló a helyzet a kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt indult
büntetőeljárások soron kívüli lefolytatásának előírása kapcsán is. Itt a cselekmény
jellege és az a körülmény indokolja a soron kívüli eljárás lefolytatását, hogy az ügyek
jelentős részében a vádlott - a kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására
12
köteles személy a büntetőeljárás ellenére - változatlanul a sértett környezetében él.
Ezekben az ügyekben a gyors, határozott felelősségre vonás a speciális prevenció
szempontjából kiemelkedő fontosságú, így a soron kívüli eljárás lefolytatása ezekben
az ügyekben indokolt.
Mindezek alapján a Javaslat a Be.-t egy új 64/A. §-sal egészíti ki, amely a
büntetőeljárás soron kívüli lefolytatását írja elő abban az esetben, ha az eljárás
alapjául szolgáló személy elleni erőszakos vagy a család és az ifjúság elleni
bűncselekményt kiskorú sértett sérelmére követték el, és a sértett jogos érdekei a
büntetőeljárás mielőbbi befejezését indokolják, ennek eseteit példálózva sorolja fel.
A Javaslat a soron kívül lefolytatandó eljárás alapjául szolgáló eseteket két
csoportba osztja, az a) pont alatt azok az ügyek szerepelnek, amelyek esetén a
soron kívüli eljárás lefolytatásának kötelezettsége a törvényből fakad. Tehát a kiskorú
sértett sérelmére elkövetett, az élet, a testi épség és az egészség, valamint a
házasság, a család, az ifjúság és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények esetén a
büntetőeljárás soron kívüli lefolytatása „automatikus”, nem igényel külön döntést.
Ezzel szemben a b) pontban meghatározott esetekben a Javaslat mérlegelési
jogkörbe utalja a soronkívüliség elrendelését, mivel arra akkor kerülhet sor, ha a
kiskorú sértett érdeke a büntetőeljárás mielőbbi befejezését indokolja. Ez utóbbi
esetben a soronkívüliség elrendeléséről a bírósági ügyvitel szabályai szerint a
bíróság elnöke dönt.
A 2. §-hoz
A postáról szóló 2003. évi CI. törvény és a felhatalmazása alapján
megalkotott, 2004. április 27-én hatályba lépett, a postai szolgáltatások ellátásáról és
minőségi követelményeiről szóló 79/2004. (IV. l9.) Korm. rendelet új szabályozást
vezetett be a kézbesítési bizonyítvány aláírásának megtagadása esetére. A
kormányrendelet 26. §-ának (1) bekezdése szabályozza a kézbesítési bizonyítvány
(kézbesítéshez szükséges okirat) aláírásának megtagadása esetén követendő
eljárást. A hivatkozott bekezdés szerint: „ha a címzett a könyvelt postai küldemény
átvételét vagy a küldemény kézbesítéséhez szükséges okirat aláírását megtagadja, a
postai szolgáltató a küldeményt - a megtagadás tényének a küldeményre, illetve a
kézbesítéséhez szükséges okiratra való feljegyzése mellett - visszaküldi a
feladónak”.
A Be. 70. §-a (4) bekezdésének második mondatában meghatározott esetben,
azaz ha a címzett megtagadja a kézbesítési bizonyítvány aláírását, az új postai
kézbesítési szabályok szerint nem adható át a hivatalos irat a címzettnek, hanem azt
vissza kell küldeni a feladónak. Annak érdekében, hogy a hivatalos iratok
vonatkozásában a kézbesítési vélelem, valamint a kézbesítéshez fűzött
jogkövetkezmények beálljanak, a Be. hivatkozott rendelkezését a Javaslat akként
módosítja, hogy a tértivevény aláírásának megtagadása esetén elhagyja a címzett
által történt átvételre vonatkozó megállapítást, azonban továbbra is fenntartja azt a
vélelmet, hogy a hivatalos iratot a kézbesítési bizonyítvány aláírásának megtagadása
esetén is szabályszerűen kézbesítettnek kell tekinteni.
13
A 3. §-hoz
1.	A büntetőeljárási törvény több olyan jogintézményt is szabályoz, amely
biztosítja a terhelt tudomásszerzését a büntetőeljárás megindulásáról.
A büntetőeljárás szempontjából az Alkotmánybíróság által „kezdőiratként”,
azaz az eljárási jogviszonyt létrehozó iratként meghatározott iratnak a
gyanúsítottkénti első idézés tekinthető. A terhelt eljárásjogi státusza ténylegesen
nem a gyanúsítás lényegének közlésével jön létre (eljárásjogi értelemben a terhelt
pozíciója nem függ az alapos gyanú közlésétől), ekkor értesül a vele szemben
megindított büntetőeljárásról. A gyanúsítottként történő első idézéséről való
tudomásszerzése tehát alapvető jelentőségű eljárási jogai gyakorlása és
kötelezettségei teljesítése szempontjából.
A büntetőeljárási jog azonban több olyan intézményt szabályoz, amely
kézbesítési vélelem beállta ellenére is biztosítja azt, hogy a terhelt tudomást
szerezzen a vele szemben indult büntetőeljárásról. Mindenekelőtt számos eszköz áll
a büntető ügyekben eljáró bíróság, ügyész és nyomozó hatóság rendelkezésére a
terhelt tartózkodási helyének felkutatására és az eljárásba történő személyes
bevonására. Mindezek mellett a terhelt távolléte egyrészt a nyomozás, illetve az
eljárás felfüggesztése révén megakasztja vele szemben a büntetőeljárást, illetve a
terhelt távollétében történő eljárás szabályaira történő áttérés révén
többletgaranciákkal (védő kirendelése, hirdetményi kézbesítés, a terheltnek a
fellebbezési időn belüli megjelenése esetén tárgyalás megismétlése, perújítás)
biztosítja a terhelt jogait.
A tartósan távollevő, ismeretlen helyen tartózkodó terhelt esetében,
amennyiben a tértivevények „nem kereste” jelzéssel érkeznek vissza, és az idézés
esetében az elővezetés [Be. 69. § (1) bekezdés a) pont] sem vezetett eredményre, a
nyomozó hatóság, az ügyész, illetve a bíróság hivatalból elrendelheti a Be. 73. §-a
alapján a terhelt tartózkodási helyének felkutatását. Ennek keretében intézkedhet a
tartózkodási hely megállapítása iránt, körözést rendelhet el, vagy
szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény esetében elfogatóparancsot is
kibocsáthat. A nyomozó hatóság, az ügyész, a bíróság ezen intézkedése így többek
között azt is szolgálja, hogy a terhelt a kézbesítési vélelem beállta ellenére mielőbb
tudomást szerezzen az elmulasztott eljárási cselekményről. Ezt az intézkedést lehet
alkalmazni a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személy, valamint a
tanúként kihallgatni szándékozott személy tartózkodási helyének megállapítása
érdekében is.
Ha a terhelt tartózkodási helyének felkutatása iránti intézkedések nem
vezetnek eredményre, akkor két lehetőség adódik. Egyrészt az ügyész vagy a
nyomozó hatóság a Be. 188. § (1) bekezdésének a) pontja alapján felfüggeszti a
nyomozást az ismeretlen helyen tartózkodó gyanúsítottal szemben. A nyomozás
felfüggesztése megakadályozza azt, hogy a gyanúsítottal szemben a nyomozás
befejeződjék, és az ügy a vádemelés, illetve a bírósági szakba jusson.
Másik lehetőségként a gyanúsított távollétében folytatják a nyomozást, és a
bíróság az ügyészi indítvány alapján áttérhet a távollevő terhelttel szembeni eljárás
szabályainak alkalmazására. E külön eljárás során számos eljárási garancia (védő
14
kirendelése, hirdetményi kézbesítés, a terheltnek a fellebbezési időn belüli
megjelenése esetén tárgyalás megismétlése, perújítás) biztosítja a távollevő terhelt
jogainak védelmét. A Be. 531. § (2) bekezdése az elsőfokú eljárás során biztosítja a
terhelt számára a tárgyalás megismétlésének indítványozását, amely alapján a
bíróság köteles a tárgyalást megismételni. Ez a rendelkezés jóval erősebb
jogosultságot biztosít a terhelt számára, mint a kézbesítési vélelem esetleges
megdöntése, hiszen a bíróság kötve van a terhelt indítványához, másrészt így a
tárgyalás megismétlése nem függ attól, hogy a terhelt távolmaradását ki tudta-e
menteni, hivatkozva esetlegesen a kézbesítés szabálytalanságára vagy az önhiba
hiányára.
A vádirat nem tekinthető az alkotmánybírósági határozat értelmében vett
kezdőiratnak, mert a terhelt már tud a vele szemben indult büntetőeljárásról, így a
vádirat közlése (Be. 263. §) alapján a terhelt csak arról értesül, hogy a büntetőeljárás
új szakaszba lépett. Mégis a vádirat kézbesítése alapvető jelentőségű a védekezésre
felkészülés szempontjából. A vádirat közléséhez kapcsolódó kézbesítési vélelem
esetén is a korábbiakban kifejtett eljárási garanciákat és intézkedéseket biztosítja a
Be. A bíróság rendelkezhet a terhelt tartózkodási helyének felkutatásáról (Be. 73. §),
annak eredménytelensége esetén felfüggesztheti az eljárást [Be. 266. § (1)
bekezdés a) pont], vagy a Be. 278. § alapján az első tárgyalásra idézéssel
megkísérelheti a vádirat ismételt közlését. Ennek eredménytelensége és az
elővezetés sikertelensége esetén a Be. 281. §-ának (7) bekezdése alapján áttérhet a
vádlott távollétében történő eljárásra, vagy felfüggesztheti az eljárást (Be. 307. §).
Mindezek alapján megállapítható, hogy a Be. olyan többletgaranciákat biztosít
annak érdekében, hogy a terhelt tudomást szerezzen a vele szemben indult
eljárásról, illetve távolmaradása esetén a tárgyalás megismétlése - függetlenül attól,
hogy távolmaradását ki tudta-e menteni - megtörténjen, amelyek nem teszik
indokolttá az „eljárási kezdőirat” tekintetében a többi irattól eltérő szabályozás
megalkotását. Ezek a sajátos eljárási intézkedések a kézbesítési vélelem
megdöntésére vonatkozó szabályok kialakítását is alapvetően befolyásolják.
2.	A Be. hatályos rendelkezései a hivatalos iratok kézbesítése kapcsán két
esetkörben szabályozzák kifejezetten a kézbesítési vélelmet.
A Be. 70. § (4) bekezdése szerint a kézbesítési vélelem beáll, tehát a
hivatalos iratot szabályszerűen kézbesítettnek kell tekinteni, ha a címzett az átvételt
megtagadja, illetve a kézbesítési bizonyítványt nem írja alá.
A második esetkört a Be. 70. §-ának (7) bekezdése szabályozza, amely
szerint „a kézbesítési bizonyítvánnyal (tértivevénnyel) feladott hivatalos iratot a
kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon
kézbesítettnek kell tekinteni, ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a
címzett az iratot nem vette át.”
A kézbesítési vélelem beáll abban az esetben is, ha a címzett a kézbesítésre
vonatkozó szabályok megsértése miatt nem vehette át a hivatalos iratot (pl.: a postás
nem hagy értesítést, vagy csak egy kézbesítési kísérlet történik). A kézbesítési
vélelem Be. 70. §-ának (7) bekezdése alapján ekkor csak látszólag áll be, azonban
15
jogkövetkezményei azonosak a szabályszerű kézbesítéshez kapcsolódó kézbesítési
vélelemmel.
3.	A Javaslat a kézbesítési vélelem megdöntésére két esetben ad lehetőséget.
Mindkét eset a Be. 70. §-ának (7) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján beállt
kézbesítési vélelem megdöntését biztosítja.
Az (1) bekezdés a) pontja alapján a kézbesítési vélelem megdönthető akkor,
ha a kézbesítés a hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó jogszabályok
megsértésével történt. Az (1) bekezdés b) pontja akkor alkalmazható, ha a címzett a
hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó szabályoknak megfelelően, szabályszerűen
megkísérelt kézbesítés ellenére önhibáján kívül nem szerzett tudomást a hivatalos
irat kézbesítésének megkísérléséről, vagy önhibáján kívüli okból nem tudta átvenni a
hivatalos iratot.
A Javaslat nem teszi lehetővé a kézbesítési vélelem megdöntését, ha az a Be.
70. §-ának (4) bekezdése alapján állt be, azaz a címzett a hivatalos irat átvételét,
illetőleg a kézbesítési bizonyítvány aláírását megtagadta. A címzett ekkor saját
akaratából került abba a helyzetbe, hogy nem szerzett tudomást megfelelő időben a
hivatalos irat tartalmáról. Nyilvánvalóan indokolatlan lenne ebben az esetben
biztosítani a kézbesítési vélelem megdöntésének lehetőségét, hiszen a címzett
felróható magatartására vezethető vissza a tudomásszerzés elmaradása, a
kézbesítési vélelem beállta.
4.	A Javaslat szabályozása a kézbesítési vélelem megdöntésének lehetőségét
nem korlátozza az eljárási résztvevők meghatározott körére, hanem a „címzett”
fogalom alkalmazásával a büntetőeljárásban részt vevő és hivatalos irat
címzettjeként szereplő valamennyi személy számára lehetővé teszi ilyen kérelem
előterjesztését mind a nyomozati, mind a tárgyalási szakban. A kézbesítési vélelem
megdöntéséhez kapcsolódó jogkövetkezmények vonatkozásában azonban már
eltérő rendelkezések érvényesülnek aszerint, hogy a kézbesítési vélelem beállta,
illetve megdöntése a terheltet, a védőt, a magánvádlót, a pótmagánvádlót érinti-e,
vagy az eljárás más résztvevőit (sértett, tanú, törvényes képviselő).
5.	A Javaslat (2) bekezdésében meghatározza a kézbesítési vélelem
megdöntésére irányuló kérelem tartalmát, különbséget téve aközött, hogy a címzett a
kézbesítési eljárás szabálytalanságára vagy a hivatalos irat átvételének elmaradása
kapcsán más, önhibáján kívüli okra hivatkozva terjeszti elő kérelmét.
Ha a címzett az (1) bekezdés a) pontja alapján arra hivatkozik, hogy a
kézbesítés a hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó jogszabályok megsértésével
történt, akkor bizonyítania kell a hivatalos irat kézbesítésének szabálytalanságára
vonatkozó, általa állított tényeket. A valószínűsítés szintjét meghaladó bizonyítási
kötelezettség előírása a jogintézmény visszaélésszerű, eljáráselhúzó célzatú
alkalmazását kívánja megakadályozni.
Ha a címzett az (1) bekezdés b) pontja alapján arra hivatkozik, hogy a
szabályszerűen kézbesített hivatalos iratot nem az a) pontban meghatározott okból,
önhibáján kívül nem vette át, akkor az önhiba hiányát valószínűsítenie kell. Az
önhiba hiányának valószínűsítésénél és a kérelem alapjául szolgáló körülmények
16
elbírálásánál az igazolási kérelem kapcsán az önhiba megítélésére kialakított
ítélkezési gyakorlat szolgálhat alapul.
Az önhiba hiánya, mint feltétel megfelelő biztosítékot jelent arra is, hogy a
közvetett kézbesítés, illetve idézés, értesítés eseteiben [Be. 68. § (1) és (2) bek., Be.
70. § (8) és (9) bek.] a címzett sikerrel döntse meg a kézbesítési vélelmet, ha
valószínűsíteni tudja, hogy a hivatalos irat kézbesítésének elmaradása a
jogszabályban megjelölt átvevő személy, intézmény magatartására, mulasztására
vezethető vissza.
6.	A Javaslat a kézbesítési vélelem megdöntése iránti kérelem
előterjesztésére és elbírálására alapvetően a mulasztás igazolására vonatkozó
rendelkezések alkalmazását írja elő. A korábbi ítélkezési gyakorlat ugyanis
megfelelően alkalmazta az igazolási kérelem előterjesztésére és elbírálására
vonatkozó szabályokat arra az esetre is, ha a címzett azért mulasztott határnapot
vagy határidőt, mert a kézbesítés sikertelensége miatt egyáltalán nem szerzett
tudomást az adott eljárási cselekményről, intézkedésről. Az Alkotmánybíróság sem
zárta ki határozatában az igazolási kérelemre vonatkozó szabályok alkalmazását a
kézbesítési vélelem megdöntésére, csak rámutatott arra, hogy az igazolási kérelem
szabályai nem tesznek különbséget a mulasztás okai szerint.
A kérelem előterjesztésére megfelelően kell alkalmazni az igazolási kérelem
előterjesztésére nyitva álló határidőket. A Be.-ben az igazolási kérelem
előterjesztésére megszabott hosszabb határidők megfelelően alkalmazhatók így a
kézbesítési vélelem megdöntésére irányuló eljárás esetén is, ezért külön határidők
előírására nincs szükség. A kézbesítési vélelem megdöntése iránti kérelemmel
kapcsolatos eljárásban a (3) bekezdés szerint a határidők mellett alkalmazni lehet az
eljárás felfüggesztésére, a kérelemnek helyt adó határozat elleni jogorvoslat
kizártságára vonatkozó rendelkezéseket is.
Fontos különbség, hogy a kérelem előterjesztésével együtt nem kell pótolni az
elmulasztott cselekményt, hiszen a címzett a hivatalos irat átvételének elmaradása
miatt elméletileg nem szerzett tudomást az elmulasztott cselekményről, így nem is
kötelezhető annak pótlására. Másrészt a kérelemnek helyt adó határozat esetében
az ismételt kézbesítéssel újból megnyílnak a határidők, így a címzett ezen határidőn
belül bármikor jogszerűen teljesítheti az eljárási cselekményt. A kézbesítési vélelem
megdöntése iránti kérelem így nem utasítható el azon a címen, hogy a címzett nem
pótolta az elmulasztott cselekményt, azaz nem alkalmazható az igazolási kérelem
érdemi vizsgálat nélküli elutasítására vonatkozó Be. 66. §-a (2) bekezdésének c)
pontja.
Nem utasítható el a kérelem a Be. 66. §-a (2) bekezdésének a) pontja alapján
sem, mivel egyrészt a Be. - értelemszerűen - sehol nem zárja ki kifejezetten a
kézbesítési vélelem megdöntésére irányuló kérelem előterjesztését, másrészt ilyen
tilalom ellentétes lenne a kézbesítési vélelem megdönthetőségére vonatkozó
követelménnyel. A kérelmet azonban a Be. 66. § (2) bekezdése b) pontja alapján el
kell utasítani, ha azt határidőn túl terjesztették elő.
A kézbesítési vélelem megdöntése iránti kérelemről az a bíróság, ügyész,
illetőleg nyomozó hatóság határoz, amelynek eljárása során a kézbesítés történt.
17
7.	A Javaslat a kézbesítési vélelem eredményes megdöntéséhez eltérő
jogkövetkezményeket rendel aszerint, hogy a vélelmet megdöntő címzett a
büntetőeljárásban milyen pozíciót foglal el.
Ha a bíróság, ügyész, illetőleg nyomozó hatóság a terhelt, a védő, a
magánvádló, a pótmagánvádló által előterjesztett kérelemnek ad helyt, akkor azon
túlmenően, hogy a vélelmezett kézbesítéshez fűződő jogkövetkezmények
hatálytalanok, és a kézbesítést meg kell ismételni, a szükséges mértékben meg kell
ismételni a már megtett intézkedéseket, eljárási cselekményeket is.
A Javaslat nem tesz különbséget a jogkövetkezmények tekintetében aszerint,
hogy a kérelmet a kézbesítés szabálytalanságára vagy az átvétel elmaradását
előidéző önhiba hiányára hivatkozva terjesztették elő, illetve adtak helyt annak.
Mindkét esetben ugyanis a kézbesítés megismétlésével az eljárás egy korábbi
szakaszába lép vissza a jogalkalmazó, így szükség szerint rendelkezni kell az ezt
követően elvégzett eljárási cselekmények indokolt mértékű megismétléséről, illetve a
megismétlés eredményéhez képest a korábbi eljárási cselekmények hatályban
tartásáról vagy teljes, illetőleg részleges hatályon kívül helyezéséről. Rendelkezni kell
így például a más terhelttel szemben foganatosított kényszerintézkedést elrendelő
határozat hatályban tartásáról, amelyet természetesen közvetlenül nem érint a
kézbesítési vélelem megdöntése, azonban érint az eljárás megismétlése.
A (4) bekezdésben említett jogkövetkezményekkel van összhangban a Be. 69.
§-ának (7) bekezdése, amely szintén nem teszi lehetővé az idézéssel szembeni
mulasztás jogkövetkezményeinek alkalmazását, ha az idézés kézbesítése a Be.-ben
és a külön jogszabályban foglaltaknak, illetőleg egyéb előírásoknak nem felelt meg.
A kézbesítési vélelem sikeres megdöntésének jogkövetkezményei lényegében
hasonlóak az eredményes igazolási kérelem jogkövetkezményeihez, azonban az
önálló szabályozást indokolja, hogy egyrészt az elmulasztott cselekmények
pótlásához kapcsolódó jogkövetkezmények nem alkalmazhatók a kézbesítési
vélelem megdöntése esetén, másrészt ebben az esetben a Be.-ben kifejezetten
rendelkezni kell a kézbesítés megismétléséről és a vélelmezett kézbesítéshez fűződő
jogkövetkezmények hatálytalanságáról.
A jogkövetkezmények önálló szabályozását indokolja az is, hogy az eljárás
többi résztvevőjével kapcsolatban a velük szemben érvényesülő kézbesítési vélelem
sikeres megdöntése esetén indokolatlan és felesleges lenne az addig végzett eljárási
cselekmények, intézkedések megismétlése, így esetükben a Javaslat csak arról
rendelkezik, hogy a címzett vonatkozásában érvényesülő, a kézbesítéshez fűződő
jogkövetkezmények nem alkalmazhatók, és a kézbesítést meg kell ismételni.
A 4. §-hoz
1.	A Be. XXIV. Fejezete rendelkezik a távollevő terhelttel szembeni eljárás
szabályairól. A Fejezet négy jól elkülöníthető részre tagolható. Az 526. § tartalmazza
a külön eljárás és a Be. egyéb rendelkezéseinek együttes alkalmazására vonatkozó
előírást; az 527. § tartalmazza az ismeretlen helyen tartózkodó terhelttel szembeni
18
nyomozás és vádemelés szabályait; az 528-531. §-ok tartalmazzák a bíróság
eljárására vonatkozó rendelkezéseket, az 532. § pedig a külföldön tartózkodó
terhelttel szembeni eljárás szabályait.
A Javaslat célja - az Alkotmánybíróság határozatában foglaltak alapján - a
Fejezeten belüli átláthatóság és egyértelmű szabályozás kialakítása. A Be. mind a
bíróság eljárását, mind a külföldön tartózkodó terhelttel szembeni eljárást önálló
egységként kezeli, külön alcímmel. Tekintettel arra, hogy a nyomozás és a
vádemelés is ugyanolyan külön egység, a Javaslat önálló alcímmel látja el az 527. §-
ban található rendelkezéseket.
2.	Az Alkotmánybíróság határozata a Be. 527. §-a (2) bekezdését a külön
eljárás kivételességének hiánya miatt megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság
álláspontja szerint a hivatkozott szakasz alapján sérül a tisztességes eljáráshoz való
jog, a személyes védekezéshez való jog korlátozása pedig nem tekinthető
arányosnak. Az Alkotmánybíróság kifogásolta, hogy túlságosan széles és parttalan a
felhatalmazás a terhelt távollétében történő tárgyalás indítványozását is magában
foglaló vádemeléshez. Az Alkotmánybíróság határozatának indokolásában kifejtette:
szükséges a távollevő terhelttel szembeni eljárás lefolytatásához feltételként szabni
azt, miszerint valószínűsíthető, hogy a terhelt az igazságszolgáltatás
akadályozásának céljával távozott ismeretlen helyre.
A Be. 527. § (3) bekezdése megsemmisítésének az indoka a külön eljárás
átmenetiségének hiánya. A hatóságok kötelességeit és eszközeit úgy kell
meghatározni, hogy a külön eljárás alapjául szolgáló helyzet a lehető legrövidebb
ideig tartson. Fontos cél, hogy a külön eljárásról minél hamarabb vissza lehessen
térni az általános eljárásra, ez olyan rendelkezéseket kíván meg, amelyek biztosítják,
hogy az eljáró hatóságok minden eszközt igénybe vegyenek a terhelt tartózkodási
helyének felkutatására és az eljárásba személyes bevonására. Az Alkotmánybíróság
kifogásolta, miszerint azzal, hogy a Be. 527. §-ának (3) bekezdése nem teszi
kötelezővé az elfogatóparancs kibocsátását, az ügyész anélkül van feljogosítva a
vádemelésre, hogy az ismeretlen helyen tartózkodó, az ellene folyamatban lévő
büntetőeljárásról formálisan egyáltalán nem tájékoztatott terhelt felkutatására a
rendelkezésére álló valamennyi eszközt igénybe vette volna.
Az Alkotmánybíróság által megsemmisített rendelkezések helyett a Javaslat
újraszabályozza a távollevő terhelttel szembeni eljárás feltételeit.
A Javaslat szerint az ismeretlen helyen tartózkodó terhelttel szemben történő
nyomozásnak nincs akadálya, azt azonban kötelezően előírja, hogy ebben az
esetben intézkedni kell a terhelt tartózkodási helyének felkutatásáról a Be. 73. § (1)-
(3)	bekezdései alapján. A lakóhely, illetőleg a tartózkodási hely megállapítása iránt a
személyiadat- és lakcímnyilvántartást kell megkeresni. A körözést a személy- és
tárgykörözésről szóló 2001. évi XVIII. törvényben meghatározott szabályok szerint a
rendőrség, illetőleg - a reá irányadó törvény szerinti esetekben - a Határőrség végzi.
A személy- és tárgykörözésről szóló 2001. évi XVIII. törvény 12. § (1) bekezdése
alapján a rendőrség a körözés végrehajtása során az ismeretlen helyen lévő személy
felkutatása érdekében adatgyűjtést végezhet, amelynek keretében többek között az
alábbi intézkedéseket teheti: azokat a személyeket, akik a körözött személlyel
kapcsolatban feltehetően információval rendelkeznek meghallgathatja; igazoltatást
19
vagy terepkutatást végezhet; tájékoztatást kérhet arról, hogy a körözött személy
szerepel-e a kórházi fekvőbetegek, továbbá a mentőszolgálat, valamint más
mentésre, illetve betegszállításra jogosult által szállított személyek nyilvántartásában;
a jogszabály által rendszeresített nyilvántartásokból a körözött személy, illetve tárgy
azonosításához, továbbá lehetséges tartózkodási, illetve megtalálási helyének
megállapításához szükséges adatokat igényelheti és azokat kezelheti; a központi
személyiadat- és lakcímnyilvántartásban, valamint a határforgalom ellenőrzését
szolgáló nyilvántartási rendszerekben a cél megjelölésével - az érintett
feltartóztatását vagy adatváltozás esetén értesítés adását előíró - jelzések
elhelyezését rendelheti el; rádióban és televízióban közérdekű közleményt, illetve a
sajtóban és az interneten felhívást tehet közzé; a körözött személy nevét, képmását,
az azonosításához szükséges adatait bizonyos esetekben nyilvánosságra hozhatja.
A Be. 73. §-a az általános eljárási szabályok körében az elfogatóparancs
kibocsátását nem kötelezővé, csupán lehetővé teszi.
A Javaslat az Alkotmánybíróság határozatában meghatározott
követelményekből kiindulva kötelezővé teszi az elfogatóparancs kibocsátását
szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt indult nyomozás során, ha a
terhelt tartózkodási helyének felkutatására tett más intézkedés nem vezetett
eredményre. Ebből következően a terhelt távollétében lefolytatandó eljárás
indítványozásához szükséges előfeltétel, hogy már a nyomozás során minden lépést
megtegyenek a hatóságok az iránt, hogy a terhelt tartózkodási helyét felkutassák. A
külön eljárás garanciális feltétele, hogy a terheltnek védője legyen, ugyanis a védő a
terhelt érdekében vesz részt az eljárásban, így szerepe különösen jelentős akkor,
amikor a terhelt távollétében folyik az eljárás. Ezért a Javaslat úgy rendelkezik, hogy
amennyiben a terhelt tartózkodási helyének felkutatására tett más intézkedések nem
jártak sikerrel, és sor kerül az elfogatóparancs kibocsátására, ezzel egyidejűleg védőt
kell kirendelni a terheltnek, amennyiben nincsen maghatalmazott védője.
3.	Az Alkotmánybíróság a határozatában túlságosan parttalanak ítélte a terhelt
távollétében történő eljárás Be. szerinti feltételeit. A Javaslat, követve az
Alkotmánybíróság határozatában foglaltakat, pontosítja és szűkíti e feltételeket.
Eszerint a XXIV. Fejezet szerinti külön eljárás lefolytatását indítványozó
vádemelésnek kizárólag szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény esetén
van helye, amennyiben az elfogatóparancs alapján sem sikerült a terhelt tartózkodási
helyét felderíteni. Az elfogatóparancs kibocsátását követően megfelelő időnek kell
eltelnie ahhoz, hogy megállapítást nyerjen: a terhelt felkutatására tett valamennyi
intézkedés eredménytelen volt. Ezért a Javaslat úgy rendelkezik, hogy a terhelt
távollétében történő vádemelés feltétele, miszerint a nyomozás iratainak ügyészhez
történő megküldéséig az elfogatóparancs kibocsátása nem vezetett eredményre.
Az Alkotmánybíróság a határozatában kifogásolta, hogy nem szerepel a külön
eljárás feltételei között, miszerint csak abban az esetben lehet helye a külön
eljárásnak, ha „a rendelkezésre álló adatok alátámasztják a terhelt önhibáját, arra
irányuló tudatos törekvését, hogy kivonja magát a büntetőeljárás alól”. A Javaslat
ezért úgy rendelkezik, hogy a terhelt távollétében történő eljárás feltétele, vagyis az
ügyész csak akkor emelhet vádat, ha megalapozottan feltehető, hogy a terhelt
megszökött vagy elrejtőzött.
20
A Javaslat szerint a XXIV. Fejezet szerinti külön eljárás lefolytatását
indítványozó vádemelésnek az utolsó feltétele, hogy azt vagy a bűncselekmény
súlya, vagy az ügy megítélése indokolja. A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi
IV. törvényben szabályozott legtöbb bűncselekmény szabadságvesztéssel
büntetendő, azonban nem minden, az adott büntetőeljárás alapjául szolgáló
cselekmény olyan tárgyi súlyú, hogy indokul szolgáljon a cselekmény elkövetőjének
távollétében történő büntetőeljárás lefolytatásához. Ezért a Javaslat szerint ahhoz
hogy a külön eljárásra sor kerüljön, a konkrét bűncselekmény súlya lehet indok. A
Javaslat nem határozza meg, hogy milyen tartamú szabadságvesztés minősül olyan
súlyúnak, hogy feltétele lehet a távollevő terhelttel szembeni eljárás lefolytatásához,
azt az eset összes körülményére tekintettel az eljáró ügyész jogosult eldönteni.
Vannak bizonyos ügyek, amelyek a rendelkezésre álló adatok, bizonyítékok alapján
vagy más okból egyszerű megítélésűnek, vagy épp ellenkezőleg, túlságosan
bonyolultnak bizonyulnak, az eljárás befejezése mégis indokolt, így alapjául
szolgálhatnak a XXIV. Fejezet szerinti eljárásnak.
4.	A vádiratnak meghatározott kellékekkel kell rendelkeznie, ezeket a Be. 217
-218. §-a határozza meg. A távollevő terhelttel szembeni vádemelés esetében
azonban a Javaslat előírja, miszerint az általános szabályok körében
meghatározottak mellett a vádiratnak tartalmaznia kell azon körülmények részletes
leírását, amelyek megalapozzák a terhelt távollétében történő eljárást, továbbá az
eljárás lefolytatására vonatkozó kifejezett indítványt.
5.	Az Alkotmánybíróság határozata megsemmisítette a Be. 527. § (5)
bekezdését is, mert az a szabályozás, amely szerint „a terheltnek szóló idézést és
értesítést, valamint a részére kézbesítendő határozatot és más iratot a védő részére
kell kézbesíteni”, alkotmányosan értékelhetetlen indok, vagy cél nélkül szűkíti a
terhelt személyes joggyakorlásának alapjául szolgáló hatósági tájékoztatási
kötelezettséget. Ugyan a külön eljárásban nem szabályozott kérdésekben az
általános szabályok érvényesülnek, a Be. 527. § (5) bekezdése - mint az általános
szabályokhoz képest speciális szabály - „felmenti” a nyomozó hatóságot és az
ügyészt az általános szabályok szerint kötelező hirdetményi kézbesítés alól.
A távollevő terhelttel szembeni eljárás során keletkező iratok kézbesítésére a
Javaslat ezért úgy rendelkezik, hogy valamennyi, a terhelt részére hirdetményi úton
[Be. 70. § (5)-(6) bekezdés] kézbesített iratot a védőjének is kézbesíteni kell.
6.	A Javaslat alapján az ügyésznek választási lehetősége van a nyomozati
szakban a terhelt távolléte esetén. Amennyiben a vádemeléshez szükséges
feltételek fennállnak (szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt indult a
nyomozás; az elfogatóparancs kibocsátása nem vezetett eredményre;
megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított megszökött vagy elrejtőzött; a
vádemelésnek nincs akadálya, illetve azt a bűncselekmény súlya vagy az ügy
megítélése indokolja), úgy az ügyész vádat emel, és a vádiratban indítványozza a
terhelt távollétében történő eljárás lefolytatását. A másik lehetőség, hogy
amennyiben az említett feltételek nem állnak fenn, például az ügy megítélése nem
indokolja a terhelt távollétében történő eljárás lefolytatását, úgy a terhelt távollétében
további eljárásnak nincs helye, ezért az ügyész a nyomozást a Be. 188. § (1)
bekezdés a) pontjára alapozva felfüggeszti.
21
Az 5. §-hoz
Amennyiben a vádemelést követően, de még tárgyalás megkezdése előtt a
vádlott tartózkodási helye ismertté válik, a Javaslat a Be. általános szabályok szerinti
tárgyalás előkészítésére, illetve az elsőfokú bírósági tárgyalásra vonatkozó
szakaszait rendeli alkalmazni. A vádlott előkerülése esetén ugyanis már nem a
terhelt távollétében történő külön eljárás folyik, hanem az általános szabályok
szerinti. A Javaslat ezért egyértelművé teszi, hogy a bíróság a vádlott előkerülése
esetén köteles az általános szabályok szerinti tárgyalás előkészítéséhez szükséges
minden intézkedést megtenni, így például a vádirat közléséről gondoskodni.
Amennyiben a terhelt tartózkodási helye még az első tárgyalást megelőzően ismertté
válik, a Javaslat alapján a bíróság az általános eljárási szabályok szerint folytatja le
az elsőfokú tárgyalást és hozza meg ügydöntő határozatát.
A 6. §-hoz
A Be. 529. §-a rendelkezik arról az esetről, ha a terhelt tartózkodási helye a
vádemelést követően válik ismeretlenné. A Javaslat, összhangban a külön eljárás
nyomozati szakára vonatkozó szabályokkal, úgy rendelkezik, miszerint ahhoz, hogy
az általános eljárásról át lehessen térni a külön eljárásra, elengedhetetlen feltétel az
elfogatóparancs kibocsátása. Elfogatóparancs kibocsátására abban az esetben kerül
sor, ha az eljárás szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt indult és
megalapozottan feltehető, hogy a vádlott megszökött vagy elrejtőzött. A bíróság a
terhelt eltűnése esetén nem függeszti fel az eljárást, hanem előbb kibocsátja az
elfogatóparancsot. Amennyiben az elfogatóparancs alapján a vádlott tartózkodási
helyét nem sikerül felkutatni, az elfogatóparancs kibocsátásától számított hatvan nap
múlva a bíróság erről tájékoztatja az ügyészt. A hatvan napos határidő megfelelő időt
biztosít arra, hogy a vádlott tartózkodási helyét felkutassák, és a bíróság elé állítsák.
Az ügyész a tájékoztatástól számított tizenöt napon belül indítványozza a vádlott
távollétében történő eljárás lefolytatását, amennyiben azt indokoltnak tartja.
A 7. §-hoz
A távollevő terhelttel szembeni eljárás során keletkező iratok kézbesítésére a
Javaslat egységes szabályozást rendel. A nyomozásra és vádemelésre, illetve a
bírósági eljárásra azonos szabályok vonatkoznak a hivatalos iratok kézbesítését
illetően, eszerint minden, a terhelt számára kézbesítendő iratot az általános
szabályok szerinti hirdetményi úton kézbesíteni kell a terhelt számára, valamint
ezeket az iratokat a védőjének is meg kell küldeni. Ez a rendelkezés garanciális
jelentőségű a külön eljárás szempontjából.
A 8. §-hoz
A Javaslat arra az esetre vezet be szabályozást, ha a vádlott az általa, az
előkerülését követően indítványozott megismételt elsőfokú vagy a másodfokú eljárás
során ismételten ismeretlen helyre távozik. Ebben az esetben, miután a bíróság
22
meggyőződött arról, hogy a terhelt ismételten ismeretlen helyre távozott, a
megismételt eljárás során a korábbi, a vádlott távollétében hozott határozatát érdemi
vizsgálat nélkül hatályában tartja, illetve az első fokú bíróság ítéletét helybenhagyja.
Ez a rendelkezés azt a célt szolgálja, hogy ne álljon a vádlott rendelkezésére olyan
lehetőség, amellyel korlátlan ideig elhúzhatja az eljárást. A Javaslat értelmében
ugyanis a második eltűnést követően nincs többé lehetősége a vádlottnak arra, hogy
az eljárás megismétlését indítványozza.
A 9. §-hoz
Az Alkotmánybíróság határozata 2004. december 31. napjával semmisítette
meg a távollevő terhelttel szembeni eljárás egyes rendelkezéseit, így szükséges,
hogy az alkotmányos követelményeknek megfelelő szabályozás a megsemmisítést
követő napon hatályba lépjen. Ezért a Javaslat 2005. január 1-jén lép hatályba.