﻿MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA
T/12726. számú
törvényjavaslat
a polgári és kereskedelmi ügyekben külföldön történő bizonyításfelvételről szóló,
Hágában, 1970. március 17. napján kelt Egyezmény kihirdetéséről
Előadó: dr. Petrétei József
igazságügy-miniszter
Budapest, 2004. november
2004. évi____törvény
a polgári és kereskedelmi ügyekben külföldön történő bizonyításfelvételről szóló,
Hágában, 1970. március 17. napján kelt Egyezmény kihirdetéséről
(A Magyar Köztársaság csatlakozási okiratának letétbe helyezése 2004. július 13. napján megtörtént, az
Egyezmény a Magyar Köztársaság vonatkozásában 2004. szeptember 11. napján hatályba lépett.)
1.	§ Az Országgyűlés a polgári és kereskedelmi ügyekben külföldön történő bizonyításfelvételről
szóló, Hágában, 1970. március 17. napján kelt Egyezményt e törvénnyel kihirdeti.
2.	§ Az Egyezmény angol nyelvű eredeti szövege és annak magyar fordítása a következő:
„CONVENTION ON THE TAKING OF EVIDENCE ABROAD IN CIVIL OR
COMMERCIAL MATTERS
(Concluded March 18, 1970)
The States signatory to the present Convention, —
Desiring to facilitate the transmission and execution of Letters of Request and to further the
accommodation of the different methods which they use for this purpose,
Desiring to improve mutual judicial co-operation in civil or commercial matters, —
Have resolved to conclude a Convention to this effect and have agreed upon the following provisions:
Chapter I
Letters of Request
Article 1
In civil or commercial matters a judicial authority of a Contracting State may, in accordance with
the provisions of the law of that State, request the competent authority of another Contracting
State, by means of a Letter of Request, to obtain evidence, or to perform some other judicial act.
A Letter shall not be used to obtain evidence which is not intended for use in judicial
proceedings, commenced or contemplated.
The expression "other judicial act" does not cover the service of judicial documents or the
issuance of any process by which judgments or orders are executed or enforced, or orders for
provisional or protective measures.
Article 2
A Contracting State shall designate a Central Authority which will undertake to receive Letters of
Request coming from a judicial authority of another Contracting State and to transmit them to
the authority competent to execute them. Each State shall organize the Central Authority in
accordance with its own law.
Letters shall be sent to the Central Authority of the State of execution without being transmitted
through any other authority of that State.
Article 3
2
A Letter of Request shall specify
a)	the authority requesting its execution and the authority requested to execute it, if known
to the requesting authority;
b)	the names and addresses of the parties to the proceedings and their representatives, if
any;
c)	the nature of the proceedings for which the evidence is required, giving all necessary
information in regard thereto;
d)	the evidence to be obtained or other judicial act to be performed.
Where appropriate, the Letter shall specify, inter alia —
e)	the names and addresses of the persons to be examined;
f)	the questions to be put to the persons to be examined or a statement of the subject-
matter about which they are to be examined;
g)	the documents or other property, real or personal, to be inspected;
h)	any requirement that the evidence is to be given on oath or affirmation, and any special
form to be used;
i)	any special method or procedure to be followed under Article 9.
A Letter may also mention any information necessary for the application of Article 11.
No legalization or other like formality may be required.
Article 4
A Letter of Request shall be in the language of the authority requested to execute it or be
accompanied by a translation into that language.
Nevertheless, a Contracting State shall accept a Letter in either English or French, or a
translation into one of these languages, unless it has made the reservation authorized by Article
33.
A Contracting State which has more than one official language and cannot, for reasons of
internal law, accept Letters in one of these languages for the whole of its territory, shall, by
declaration, specify the language in which the Letter or translation thereof shall be expressed for
execution in the specified parts of its territory. In case of failure to comply with this declaration,
without justifiable excuse, the costs of translation into the required language shall be borne by the
State of origin.
A Contracting State may, by declaration, specify the language or languages other than those
referred to in the preceding paragraphs, in which a Letter may be sent to its Central Authority.
Any translation accompanying a Letter shall be certified as correct, either by a diplomatic officer
or consular agent or by a sworn translator or by any other person so authorized in either State.
Article 5
If the Central Authority considers that the request does not comply with the provisions of the
present Convention, it shall promptly inform the authority of the State of origin which
transmitted the Letter of Request, specifying the objections to the Letter.
Article 6
If the authority to whom a Letter of Request has been transmitted is not competent to execute it,
the Letter shall be sent forthwith to the authority in the same State which is competent to execute
it in accordance with the provisions of its own law.
Article 7
3
The requesting authority shall, if it so desires, be informed of the time when, and the place where,
the proceedings will take place, in order that the parties concerned, and their representatives, if
any, may be present. This information shall be sent directly to the parties or their representatives
when the authority of the State of origin so requests.
Article 8
A Contracting State may declare that members of the judicial personnel of the requesting
authority of another Contracting State may be present at the execution of a Letter of Request.
Prior authorization by the competent authority designated by the declaring State may be required.
Article 9
The judicial authority which executes a Letter of Request shall apply its own law as to the
methods and procedures to be followed.
However, it will follow a request of the requesting authority that a special method or procedure
be followed, unless this is incompatible with the internal law of the State of execution or is
impossible of performance by reason of its internal practice and procedure or by reason of
practical difficulties.
A Letter of Request shall be executed expeditiously.
Article 10
In executing a Letter of Request the requested authority shall apply the appropriate measures of
compulsion in the instances and to the same extent as are provided by its internal law for the
execution of orders issued by the authorities of its own country or of requests made by parties in
internal proceedings.
Article 11
In the execution of a Letter of Request the person concerned may refuse to give evidence in so
far as he has a privilege or duty to refuse to give the evidence —
a)	under the law of the State of execution; or
b)	under the law of the State of origin, and the privilege or duty has been specified in the
Letter, or, at the instance of the requested authority, has been otherwise confirmed to
that authority by the requesting authority.
A Contracting State may declare that, in addition, it will respect privileges and duties existing
under the law of States other than the State of origin and the State of execution, to the extent
specified in that declaration.
Article 12
The execution of a Letter of Request may be refused only to the extent that —
a)	in the State of execution the execution of the Letter does not fall within the functions of
the judiciary; or
b)	the State addressed considers that its sovereignty or security would be prejudiced thereby.
Execution may not be refused solely on the ground that under its internal law the State of
execution claims exclusive jurisdiction over the subject-matter of the action or that its internal
law would not admit a right of action on it.
4
Article 13
The documents establishing the execution of the Letter of Request shall be sent by the requested
authority to the requesting authority by the same channel which was used by the latter.
In every instance where the Letter is not executed in whole or in part, the requesting authority
shall be informed immediately through the same channel and advised of the reasons.
Article 14
The execution of the Letter of Request shall not give rise to any reimbursement of taxes or costs
of any nature.
Nevertheless, the State of execution has the right to require the State of origin to reimburse the
fees paid to experts and interpreters and the costs occasioned by the use of a special procedure
requested by the State of origin under Article 9, paragraph 2.
The requested authority whose law obliges the parties themselves to secure evidence, and which
is not able itself to execute the Letter, may, after having obtained the consent of the requesting
authority, appoint a suitable person to do so. When seeking this consent the requested authority
shall indicate the approximate costs which would result from this procedure. If the requesting
authority gives its consent it shall reimburse any costs incurred; without such consent the
requesting authority shall not be liable for the costs.
Chapter II
Taking of evidence by diplomatic officers, consular agents and commissioners
Article 15
In civil or commercial matters, a diplomatic officer or consular agent of a Contracting State may,
in the territory of another Contracting State and within the area where he exercises his functions,
take the evidence without compulsion of nationals of a State which he represents in aid of
proceedings commenced in the courts of a State which he represents.
A Contracting State may declare that evidence may be taken by a diplomatic officer or consular
agent only if permission to that effect is given upon application made by him or on his behalf to
the appropriate authority designated by the declaring State.
Article 16
A diplomatic officer or consular agent of a Contracting State may, in the territory of another
Contracting State and within the area where he exercises his functions, also take the evidence,
without compulsion, of nationals of the State in which he exercises his functions or of a third
State, in aid of proceedings commenced in the courts of a State which he represents, if
a)	a competent authority designated by the State in which he exercises his functions has
given its permission either generally or in the particular case, and
b)	he complies with the conditions which the competent authority has specified in the
permission.
A Contracting State may declare that evidence may be taken under this Article without its prior
permission.
Article 17
5
In civil or commercial matters, a person duly appointed as a commissioner for the purpose may,
without compulsion, take evidence in the territory of a Contracting State in aid of proceedings
commenced in the courts of another Contracting State, if —
a)	a competent authority designated by the State where the evidence is to be taken has given
its permission either generally or in the particular case; and
b)	he complies with the conditions which the competent authority has specified in the
permission.
A Contracting State may declare that evidence may be taken under this Article without its prior
permission.
Article 18
A Contracting State may declare that a diplomatic officer, consular agent or commissioner
authorized to take evidence under Articles 15, 16 or 17, may apply to the competent authority
designated by the declaring State for appropriate assistance to obtain the evidence by compulsion.
The declaration may contain such conditions as the declaring State may see fit to impose.
If the authority grants the application it shall apply any measures of compulsion which are
appropriate and are prescribed by its law for use in internal proceedings.
Article 19
The competent authority, in giving the permission referred to in Articles 15, 16 or 17, or in
granting the application referred to in Article 18, may lay down such conditions as it deems fit,
inter alia, as to the time and place of the taking of the evidence. Similarly it may require that it be
given reasonable advance notice of the time, date and place of the taking of the evidence; in such
a case a representative of the authority shall be entitled to be present at the taking of the
evidence.
Article 20
In the taking of evidence under any Article of this Chapter persons concerned may be legally
represented.
Article 21
Where a diplomatic officer, consular agent or commissioner is authorized under Articles 15, 16 or
17 to take evidence
a)	he may take all kinds of evidence which are not incompatible with the law of the State
where the evidence is taken or contrary to any permission granted pursuant to the above
Articles, and shall have power within such limits to administer an oath or take an
affirmation;
b)	a request to a person to appear or to give evidence shall, unless the recipient is a national
of the State where the action is pending, be drawn up in the language of the place where
the evidence is taken or be accompanied by a translation into such language;
c)	the request shall inform the person that he may be legally represented and, in any State
that has not filed a declaration under Article 18, shall also inform him that he is not
compelled to appear or to give evidence;
d)	the evidence may be taken in the manner provided by the law applicable to the court in
which the action is pending provided that such manner is not forbidden by the law of the
State where the evidence is taken;
e)	a person requested to give evidence may invoke the privileges and duties to refuse to give
the evidence contained in Article 11.
6
Article 22
The fact that an attempt to take evidence under the procedure laid down in this Chapter has
failed, owing to the refusal of a person to give evidence, shall not prevent an application being
subsequently made to take the evidence in accordance with Chapter I.
Chapter III
General claues
Article 23
A Contracting State may at the time of signature, ratification or accession, declare that it will not
execute Letters of Request issued for the purpose of obtaining pre-trial discovery of documents
as known in Common Law countries.
Article 24
A Contracting State may designate other authorities in addition to the Central Authority and shall
determine the extent of their competence. However, Letters of Request may in all cases be sent
to the Central Authority.
Federal States shall be free to designate more than one Central Authority.
Article 25
A Contracting State which has more than one legal system may designate the authorities of one
of such systems, which shall have exclusive competence to execute Letters of Request pursuant
to this Convention.
Article 26
A Contracting State, if required to do so because of constitutional limitations, may request the
reimbursement by the State of origin of fees and costs, in connection with the execution of
Letters of Request, for the service of process necessary to compel the appearance of a person to
give evidence, the costs of attendance of such persons, and the cost of any transcript of the
evidence.
Where a State has made a request pursuant to the above paragraph, any other Contracting State
may request from that State the reimbursement of similar fees and costs.
Article 27
The provisions of the present Convention shall not prevent a Contracting State from —
a)	declaring that Letters of Request may be transmitted to its judicial authorities through
channels other than those provided for in Article 2;
b)	permitting, by internal law or practice, any act provided for in this Convention to be
performed upon less restrictive conditions;
c)	permitting, by internal law or practice, methods of taking evidence other than those
provided for in this Convention.
Article 28
7
The present Convention shall not prevent an agreement between any two or more Contracting
States to derogate from —
a)	the provisions of Article 2 with respect to methods of transmitting Letters of Request;
b)	the provisions of Article 4 with respect to the languages which may be used;
c)	the provisions of Article 8 with respect to the presence of judicial personnel at the
execution of Letters;
d)	the provisions of Article 11 with respect to the privileges and duties of witnesses to refuse
to give evidence;
e)	the provisions of Article 13 with respect to the methods of returning executed Letters to
the requesting authority;
f)	the provisions of Article 14 with respect to fees and costs;
g)	the provisions of Chapter II.
Article 29
Between Parties to the present Convention who are also Parties to one or both of the
Conventions on Civil Procedure signed at The Hague on the 17th of July 1905 and the 1st of
March 1954, this Convention shall replace Articles 8-16 of the earlier Conventions.
Article 30
The present Convention shall not affect the application of Article 23 of the Convention of 1905,
or of Article 24 of the Convention of 1954.
Article 31
Supplementary Agreements between Parties to the Conventions of 1905 and 1954 shall be
considered as equally applicable to the present Convention unless the Parties have otherwise
agreed.
Article 32
Without prejudice to the provisions of Articles 29 and 31, the present Convention shall not
derogate from conventions containing provisions on the matters covered by this Convention to
which the Contracting States are, or shall become Parties.
Article 33
A State may, at the time of signature, ratification or accession exclude, in whole or in part, the
application of the provisions of paragraph 2 of Article 4 and of Chapter II. No other reservation
shall be permitted.
Each Contracting State may at any time withdraw a reservation it has made; the reservation shall
cease to have effect on the sixtieth day after notification of the withdrawal.
When a State has made a reservation, any other State affected thereby may apply the same rule
against the reserving State.
Article 34
A State may at any time withdraw or modify a declaration.
8
Article 35
A Contracting State shall, at the time of the deposit of its instrument of ratification or accession,
or at a later date, inform the Ministry of Foreign Affairs of the Netherlands of the designation of
authorities, pursuant to Articles 2, 8, 24 and 25.
A Contracting State shall likewise inform the Ministry, where appropriate, of the following —
a)	the designation of the authorities to whom notice must be given, whose permission may
be required, and whose assistance may be invoked in the taking of evidence by diplomatic
officers and consular agents, pursuant to Articles 15, 16 and 18 respectively;
b)	the designation of the authorities whose permission may be required in the taking of
evidence by commissioners pursuant to Article 17 and of those who may grant the
assistance provided for in Article 18;
c)	declarations pursuant to Articles 4, 8, 11, 15, 16, 17, 18, 23 and 27;
d)	any withdrawal or modification of the above designations and declarations;
e)	the withdrawal of any reservation.
Article 36
Any difficulties which may arise between Contracting States in connection with the operation of
this Convention shall be settled through diplomatic channels.
Article 37
The present Convention shall be open for signature by the States represented at the Eleventh
Session of the Hague Conference on Private International Law.
It shall be ratified, and the instruments of ratification shall be deposited with the Ministry of
Foreign Affairs of the Netherlands.
Article 38
The present Convention shall enter into force on the sixtieth day after the deposit of the third
instrument of ratification referred to in the second paragraph of Article 37.
The Convention shall enter into force for each signatory State which ratifies subsequently on the
sixtieth day after the deposit of its instrument of ratification.
Article 39
Any State not represented at the Eleventh Session of the Hague Conference on Private
International Law which is a Member of this Conference or of the United Nations or of a
specialized agency of that Organization, or a Party to the Statute of the International Court of
Justice may accede to the present Convention after it has entered into force in accordance with
the first paragraph of Article 38.
The instrument of accession shall be deposited with the Ministry of Foreign Affairs of the
Netherlands.
The Convention shall enter into force for a State acceding to it on the sixtieth day after the
deposit of its instrument of accession.
The accession will have effect only as regards the relations between the acceding State and such
Contracting States as will have declared their acceptance of the accession. Such declaration shall
be deposited at the Ministry of Foreign Affairs of the Netherlands; this Ministry shall forward,
through diplomatic channels, a certified copy to each of the Contracting States.
9
The Convention will enter into force as between the acceding State and the State that has
declared its acceptance of the accession on the sixtieth day after the deposit of the declaration of
acceptance.
Article 40
Any State may, at the time of signature, ratification or accession, declare that the present
Convention shall extend to all the territories for the international relations of which it is
responsible, or to one or more of them. Such a declaration shall take effect on the date of entry
into force of the Convention for the State concerned.
At any time thereafter, such extensions shall be notified to the Ministry of Foreign Affairs of the
Netherlands.
The Convention shall enter into force for the territories mentioned in such an extension on the
sixtieth day after the notification indicated in the preceding paragraph.
Article 41
The present Convention shall remain in force for five years from the date of its entry into force
in accordance with the first paragraph of Article 38, even for States which have ratified it or
acceded to it subsequently.
If there has been no denunciation, it shall be renewed tacitly every five years.
Any denunciation shall be notified to the Ministry of Foreign Affairs of the Netherlands at least
six months before the end of the five year period.
It may be limited to certain of the territories to which the Convention applies.
The denunciation shall have effect only as regards the State which has notified it. The
Convention shall remain in force for the other Contracting States.
Article 42
The Ministry of Foreign Affairs of the Netherlands shall give notice to the States referred to in
Article 37, and to the States which have acceded in accordance with Article 39, of the following —
a)	the signatures and ratifications referred to in Article 37;
b)	the date on which the present Convention enters into force in accordance with the first
paragraph of Article 38;
c)	the accessions referred to in Article 39 and the dates on which they take effect;
d)	the extensions referred to in Article 40 and the dates on which they take effect;
e)	the designations, reservations and declarations referred to in Articles 33 and 35;
f)	the denunciations referred to in the third paragraph of Article 41.
In witness whereof the undersigned, being duly authorized thereto, have signed the present
Convention.
Done at The Hague, on the 18th day of March, 1970, in the English and French languages, both texts
being equally authentic, in a single copy which shall be deposited in the archives of the
Government of the Netherlands, and of which a certified copy shall be sent, through the
diplomatic channel, to each of the States represented at the Eleventh Session of the Hague
Conference on Private International Law.
10
EGYEZMÉNY A POLGÁRI ÉS KERESKEDELMI ÜGYEKBEN
KÜLFÖLDÖN TÖRTÉNŐ BIZONYÍTÁSFELVÉTELRŐL
(kelt Hágában, 1970. március 18. napján)
Jelen Egyezmény Aláíró Államai
attól az óhajtól vezérelvén, hogy a jogsegélykérelmek továbbítását és teljesítését megkönnyítsék,
továbbá hogy az ennek során alkalmazott különböző eljárások harmonizációját előmozdítsák,
azzal a szándékkal, hogy a polgári és kereskedelmi ügyekben való kölcsönös igazságügyi
együttműködést hatékonyabbá tegyék,
elhatározták, hogy evégett Egyezményt kötnek, és megállapodtak az alábbiakban:
I. Fejezet
A jogsegély iránti megkeresések
1.	cikk
Polgári vagy kereskedelmi ügyekben az egyik Szerződő Állam bírósága saját belső jogszabályainak
megfelelően megkeresheti valamely másik Szerződő Állam illetékes hatóságát aziránt, hogy
bizonyítást foganatosítson vagy egyéb bírói cselekményt teljesítsen.
Nem intézhető jogsegély iránti megkeresés olyan bizonyítás felvétele érdekében, amelyet nem
valamely már folyamatban lévő vagy megindítani tervezett bírósági eljárásban szándékoznak
felhasználni.
Az „egyéb bírói cselekmény” kifejezés nem foglalja magában a bírósági iratok kézbesítését, a
biztosítási intézkedéseket és a végrehajtást.
2.	cikk
Minden Szerződő Állam kijelöl egy Központi Hatóságot, amely fogadja a valamely másik
Szerződő Állam bírósága által előterjesztett jogsegély iránti megkereséseket, és továbbítja azokat a
teljesítésre illetékes hatósághoz. A Központi Hatóságot minden Szerződő Állam saját jogának
megfelelően szervezi meg.
A jogsegély iránti megkereséseket a megkeresett Állam Központi Hatósága részére ezen Állam
egyéb hatóságainak közbeiktatása nélkül kell továbbítani.
3.	cikk
A jogsegély iránti megkeresésnek tartalmaznia kell az alábbiakat:
a)	a megkereső és — amennyiben ismert — a megkeresett hatóság megjelölését;
b)	az eljárásban érintett felek, valamint esetleges képviselőik nevét és címét;
11
c)	az ügy jellegét, tárgyát és a tényállás rövid ismertetését;
d)	a foganatosítandó bizonyításfelvétel vagy egyéb bírói cselekmény megjelölését.
A megkeresésnek ezenkívül — az ügy körülményeitől függően — tartalmaznia kell:
e)	a meghallgatandó személyek nevét, címét;
f)	a meghallgatandó személyekhez intézendő kérdéseket vagy azon tényeket, amelyek
tekintetében őket meg kell hallgatni;
g)	az okiratoknak vagy azoknak az egyéb tárgyaknak a megjelölését, amelyeket meg kell
vizsgálni;
h)	adott esetben az arra irányuló kérelmet, hogy a meghallgatást eskü alatt vagy eskü erejével
bíró megerősítés mellett tett nyilatkozat felvétele útján foganatosítsák, valamint az
ilyenkor használandó formulát;
i)	adott esetben az arra irányuló kérelmet, hogy a 9. cikk szerint különleges eljárási módot
alkalmazzanak.
A megkeresés tartalmazza a 11. cikk alkalmazásához szükséges információkat is.
Hitelesítés vagy más hasonló alakiság nem követelhető meg.
4.	cikk
A jogsegély iránti megkeresést a megkeresett hatóság nyelvén kell elkészíteni, vagy ezen a nyelven
készült fordítással kell ellátni.
Mindazonáltal valamennyi Szerződő Állam el kell hogy fogadjon — hacsak nem tett fenntartást a
33. cikk szerint — angol vagy francia nyelvű, vagy e nyelvek valamelyikén készült fordítással
ellátott megkereséseket is.
Az a Szerződő Állam, amelyiknek több hivatalos nyelve van, de az ezek egyikén készült
megkeresést — belső jogánál fogva — nem fogadhatja a teljes területe vonatkozásában,
nyilatkozattal jelöli meg azt a nyelvet, amelyen a megkeresést, illetőleg annak fordítását el kell
készíteni ahhoz, hogy területének egyes részein az teljesítésre kerüljön. Amennyiben e
nyilatkozatnak — alapos ok nélkül — nem tesznek eleget, a megkívánt nyelvre történő fordítás
költségei a megkereső Államot terhelik.
Az előző bekezdésekben meghatározott nyelveken kívül valamennyi Szerződő Állam
nyilatkozatban megjelölhet egy vagy több további nyelvet, amely(ek)en a jogsegély iránti
megkeresés továbbítható Központi Hatósága részére.
A jogsegély iránti megkereséshez csatolt fordítást diplomáciai vagy konzuli tisztviselőnek, hiteles
fordítónak vagy valamely más, erre jogosított személynek kell hitelesítenie a két Állam
valamelyikében.
5.	cikk
Amennyiben a Központi Hatóság úgy ítéli meg, hogy a megkeresés nem felel meg az
Egyezménynek, erről haladéktalanul tájékoztatja a megkereső Államnak azt a hatóságát, amely a
megkeresést továbbította, pontosan megjelöli a megkereséssel szemben támasztott kifogásait.
6.	cikk
Ha a megkeresett hatóság nem illetékes, a jogsegély iránti megkeresést hivatalból haladéktalanul
átteszi a saját Államának joga szerint illetékes hatósághoz.
7. cikk
12
A megkereső hatóságot kérésére értesíteni kell a foganatosítandó cselekmény időpontjáról és
helyszínéről annak érdekében, hogy az eljárásban érdekelt felek és esetleges képviselőik jelen
lehessenek. Az értesítést a megkereső hatóság kérésére közvetlenül kell megküldeni a feleknek
vagy képviselőiknek.
8.	cikk
Bármely Szerződő Állam kinyilváníthatja, hogy valamely másik Szerződő Állam megkereső
bíróságának tagjai jelen lehetnek a jogsegély iránti megkeresés teljesítésénél. A jelenlét függővé
tehető a nyilatkozatot tevő Állam erre kijelölt illetékes hatóságának előzetes engedélyétől.
9.	cikk
A jogsegély iránti megkeresés teljesítése során a bíróság saját Államának joga szerint jár el.
Mindazonáltal eleget kell tenni a megkereső hatóság azon kérésének, hogy a megkeresett bíróság
alkalmazzon különleges eljárási módot, kivéve, ha ez az eljárás összeegyeztethetetlen a
megkeresett Állam jogával, vagy annak alkalmazása a megkeresett Állam bírói gyakorlata szerint,
avagy gyakorlati akadályok folytán nem lehetséges.
A jogsegélykérelmet a lehető leggyorsabban kell teljesíteni.
10.	cikk
A jogsegély iránti megkeresés teljesítése során a megkeresett hatóság ugyanazokban az esetekben
és ugyanolyan terjedelemben alkalmaz megfelelő kényszerítő eszközöket, mint ahogy azt a
megkeresett Állam joga — a saját hatóságaitól származó megkeresés vagy valamely érdekelt fél
részéről ilyen célból előterjesztett kérelem teljesítésénél — előírja.
11.	cikk
A jogsegély iránti megkeresés nem teljesíthető, ha az érintett személy a vallomástétel
megtagadásának jogára vagy a vallomástétel tilalmára hivatkozik, amely
a)	a megkeresett Állam joga szerint áll fenn, vagy
b)	a megkereső Állam joga szerint áll fenn, és ezt a megkeresésben feltüntették, illetve
szükség esetén — a megkeresett hatóság kérésére — ezt a megkereső hatóság igazolta.
Bármely Szerződő Állam kinyilváníthatja, hogy a vallomástétel megtagadására vonatkozó olyan
jogokat, illetőleg a vallomástételre vonatkozó olyan tilalmakat, amelyek a megkereső és a
megkeresett Államon kívüli egyéb Állam joga szerint állnak fenn, úgyszintén figyelembe vesz,
olyan terjedelemben, ahogyan azt nyilatkozatában meghatározta.
12.	cikk
A jogsegély iránti megkeresés teljesítése kizárólag abban az esetben tagadható meg, ha
a)	a megkeresés teljesítése a megkeresett Államban nem tartozik a bírói hatáskörbe;
b)	a megkeresett Állam úgy ítéli meg, hogy a megkeresés teljesítése szuverenitását vagy
biztonságát veszélyeztetné.
A megkeresés teljesítése nem tagadható meg pusztán abból az okból, hogy a megkeresett
Államnak saját belső joga alapján kizárólagos joghatósága van az ügy tárgyára, avagy a belső joga
olyan eljárást, amelyben a megkeresést előterjesztették, nem ismer.
13
13.	cikk
A jogsegély iránti megkeresés teljesítésének eredményeként keletkezett iratokat a megkeresett
hatóság ugyanazon az úton juttatja el a megkereső hatósághoz, amelyen ez utóbbi a megkeresést
előterjesztette.
Amennyiben a megkeresést részben vagy egészben nem teljesítik, erről a megkereső hatóságot, az
okok megjelölése mellett, ugyanazon az úton, haladéktalanul értesíteni kell.
14.	cikk
A jogsegély iránti megkeresés teljesítéséért semmiféle díj vagy költségtérítés nem követelhető.
A megkeresett Állam mindazonáltal követelheti a megkereső Államtól a szakértők vagy a
tolmácsok részére fizetett díjaknak, valamint az annak folytán felmerült kiadásoknak a
megtérítését, hogy a megkereső Állam kérésére a 9. cikk második bekezdése értelmében
különleges eljárási módot alkalmaztak.
Az a megkeresett hatóság, amelynek joga értelmében a feleknek kell gondoskodniuk a
bizonyításról, és amely a jogsegély iránti megkeresést maga nem teljesítheti, a teljesítéssel
megbízhat valamely erre megfelelő személyt, feltéve, hogy a megkereső hatóság hozzájárulását
beszerezte. A hozzájárulás beszerzése során a megkeresett hatóság közli azon költségeknek a
hozzávetőleges összegét, amelyek a megkeresés teljesítésének e módjából kifolyólag
felmerülhetnek. A hozzájárulással a megkereső hatóság kötelességet vállal a felmerülő költségek
megtérítésére. Hozzájárulás hiányában a megkereső hatóság e költségek megtérítésére nem
köteles.
II.	Fejezet
Bizonyításfelvétel diplomáciai vagy konzuli képviselő által
és megbízottak útján
15.	cikk
Polgári vagy kereskedelmi ügyekben az egyik Szerződő Állam diplomáciai vagy konzuli
képviselője valamely másik Szerződő Állam területén, abban a körzetben, ahol feladatait ellátja,
kényszer alkalmazása nélkül bizonyítást foganatosíthat olyan eljárás céljára, amely az általa
képviselt Állam valamely bírósága előtt van folyamatban, feltéve, hogy ez kizárólag az általa
képviselt Állam polgárait érinti.
Bármely Szerződő Állam kinyilváníthatja, hogy a bizonyítás ilyen módon történő foganatosítására
csak akkor kerülhet sor, ha azt a nyilatkozatot tevő Állam erre kijelölt illetékes hatósága a
diplomáciai vagy konzuli képviselő által vagy az ő nevében előterjesztett kérelem alapján
engedélyezte.
16.	cikk
Az egyik Szerződő Állam diplomáciai vagy konzuli képviselője valamely másik Szerződő Állam
területén, abban a körzetben, ahol feladatait ellátja, olyan eljárás céljára, amely az általa képviselt
Állam valamely bírósága előtt van folyamatban, kényszer alkalmazása nélkül bizonyítást
14
foganatosíthat abban az esetben is, ha az a fogadó Államnak vagy egy harmadik Államnak a
polgárait érinti, feltéve, hogy
a)	ezt a fogadó Állam erre kijelölt illetékes hatósága — általánosságban vagy a konkrét esetre
vonatkozóan — engedélyezte, és
b)	azokat a feltételeket, amelyeket az illetékes hatóság engedélyében meghatározott, a
diplomáciai vagy konzuli képviselő teljesíti.
Bármelyik Szerződő Állam kinyilváníthatja, hogy az e cikk szerinti bizonyítás felvételre előzetes
engedélye nélkül is sor kerülhet.
17.	cikk
Polgári vagy kereskedelmi ügyekben minden olyan személy, akit erre a célra megbízottként
kijelöltek, kényszer alkalmazása nélkül bizonyítást foganatosíthat valamely Szerződő Állam
területén olyan eljárás céljára, amely valamely másik Szerződő Állam bírósága előtt van
folyamatban, amennyiben
a)	ezt azon Állam kijelölt illetékes hatósága, ahol a bizonyítást foganatosítani kell —
általánosságban vagy a konkrét esetre vonatkozóan — engedélyezte, és
b)	azokat a feltételeket, amelyeket az illetékes hatóság engedélyében meghatározott, a
megbízott teljesíti.
Bármelyik Szerződő Állam kinyilváníthatja, hogy az e cikk szerinti bizonyítás felvételre előzetes
engedélye nélkül is sor kerülhet.
18.	cikk
Bármely Szerződő Állam kinyilváníthatja, hogy a 15., 16., illetve 17. cikkek értelmében
bizonyításfelvételre jogosult diplomáciai vagy konzuli képviselő, illetőleg megbízott kérelemmel
fordulhat a nyilatkozatot tevő Állam erre kijelölt hatóságához annak érdekében, hogy az
kényszerítő eszközök útján nyújtson támogatást a bizonyításfelvételhez. Nyilatkozatában az Állam
megjelölheti azon feltételeket, amelyeket célszerűnek lát.
Amennyiben a hatóság helyt ad a kérelemnek, alkalmaznia kell azon megfelelő kényszerítő
eszközöket, amelyeket saját joga a belső eljárások tekintetében ír elő.
19.	cikk
Az illetékes hatóság — ha a 15., 16. vagy 17. cikkben meghatározott engedélyt megadja, illetőleg a
18.	cikkben meghatározott kérelemnek helyt ad — megszabhatja az általa célszerűnek tartott
feltételeket, különösen a bizonyításfelvétel helyét és időpontját illetően. Megkövetelheti azt is,
hogy a bizonyításfelvétel időpontjáról és helyéről kellő időben előre értesítsék; ebben az esetben a
hatóság képviselője jogosult jelen lenni a bizonyításfelvételnél.
20.	cikk
Azon személyek, akiket az e Fejezet valamely cikkében meghatározott bizonyítás felvétel érint,
jogi képviselőt vehetnek igénybe.
21. cikk
15
Amennyiben valamely diplomáciai vagy konzuli képviselő, illetve valamely megbízott a 15., 16.,
illetőleg 17. cikk értelmében jogosult a bizonyítás felvételére,
a)	foganatosíthat bármely bizonyítási cselekményt, amennyiben az nem
összeegyeztethetetlen a bizonyítás felvétel helye szerinti Állam jogával, avagy nem
ellentétes a fent említett cikkek alapján megadott engedéllyel, továbbá ugyanezen
feltételek mellett esküt vagy eskü erejével bíró megerősítést (affirmation) is felvehet;
b)	minden, a bizonyítás felvételnél történő megjelenésre vagy az abban történő
közreműködésre szóló idézést a bizonyításfelvétel helyének nyelvén kell elkészíteni, avagy
ezen a nyelven készült fordítással kell ellátni, kivéve, ha a bizonyításfelvétel által érintett
személy annak az Államnak a polgára, amelyben az eljárás folyamatban van;
c)	az idézésben tájékoztatni kell az érintett személyt arról, hogy jogi képviselőt vehet
igénybe, továbbá — azon Államokban, amelyek nem tettek a 18. cikk szerinti nyilatkozatot
— arról is, hogy nem köteles megjelenni, illetőleg a bizonyításfelvételben közreműködni;
d)	a bizonyítás felvehető azon bíróság joga által előírt módon is, amely előtt az eljárás
folyamatban van, kivéve, ha a bizonyítás e módját tiltja azon Állam joga, amelynek
területén a bizonyításfelvétel történik;
e)	a bizonyítás felvétel által érintett személy a 11. cikkben foglaltak szerint hivatkozhat a
vallomástétel megtagadásának jogára, illetőleg a vallomástétel tilalmára.
22.	cikk
Az a körülmény, hogy a bizonyítás felvétele az e Fejezetben előírt eljárás keretében az érintett
személy együttműködésének hiányában nem volt lehetséges, nem zárja ki, hogy utóbb ugyanazon
tárgyban az I. Fejezet szerint terjesszenek elő jogsegélykérelmet.
III.	Fejezet
Általános rendelkezések
23.	cikk
Jelen Egyezmény aláírásának, megerősítésének vagy az ahhoz történő csatlakozás alkalmával
bármely Szerződő Állam kinyilváníthatja, hogy nem teljesíti az olyan megkereséseket, amelyeket a
„Common Law” jogrendszerű országokban „pre-trial discovery of documents” néven ismert
eljárás tárgyában terjesztettek elő.
24.	cikk
Bármely Szerződő Állam kijelölhet a Központi Hatóság mellett további hatóságokat is,
meghatározva azok illetékességét. A jogsegély iránti megkeresések azonban minden esetben
megküldhetőek a Központi Hatósághoz.
Szövetségi államok jogosultak arra, hogy több Központi Hatóságot jelöljenek ki.
25. cikk
16
Bármely olyan Szerződő Állam, amelyben több jogrendszer van hatályban, rendelkezhet úgy,
hogy e jogrendszerek valamelyikének hatóságai rendelkeznek kizárólagos illetékességgel az
Egyezmény szerinti jogsegély iránti megkeresések teljesítésére.
26.	cikk
Amennyiben alkotmányjogi rendelkezései ezt megkövetelik, bármely Szerződő Állam igényelheti a
megkereső Államtól azoknak a díjaknak, illetőleg költségeknek a megtérítését, amelyek a
jogsegélykérelem teljesítése során az idézés kézbesítése, a meghallgatott személy részére fizetett
díj és a bizonyításfelvételről felvett jegyzőkönyv kiállítása folytán merültek fel.
Amennyiben valamely Állam a fenti bekezdés szerinti igényt támaszt, ezen Államtól minden más
Szerződő Állam követelheti a hasonló díjak és költségek megtérítését.
27.	cikk
Jelen Egyezmény a Szerződő Államok egyikét sem gátolja abban, hogy
a)	kinyilvánítsa, miszerint a jogsegély iránti megkereséseket bíróságai részére a 2. cikkben
előírtaktól eltérő úton is el lehet juttatni;
b)	belső joga vagy kialakult gyakorlata alapján hozzájáruljon ahhoz, hogy az Egyezmény
hatálya alá tartozó cselekményeket kevésbé korlátozó feltételek mellett foganatosítsanak;
c)	belső joga vagy kialakult gyakorlata alapján hozzájáruljon az Egyezményben
meghatározottaktól eltérő bizonyításfelvételi eljárások alkalmazásához.
28.	cikk
Jelen Egyezmény nem képezi akadályát annak, hogy két vagy több Szerződő Állam
megállapodjon abban, hogy eltekintenek
a)	a 2. cikk rendelkezéseitől, a jogsegély iránti megkeresések továbbítását illetően;
b)	a 4. cikk rendelkezéseitől a nyelvhasználatot illetően;
c)	a 8. cikk rendelkezéseitől, a bíróság tagjának a bizonyításfelvételnél történő jelenlétét
illetően;
d)	a 11. cikk rendelkezéseitől, a vallomástétel megtagadásának jogát, illetőleg a vallomástétel
tilalmát illetően;
e)	a 13. cikk rendelkezéseitől, a jogsegély iránti megkeresés teljesítése során keletkezett
iratok továbbítását illetően;
f)	a 14. cikk rendelkezéseitől a költségek szabályozását illetően;
g)	a II. Fejezet rendelkezéseitől.
29.	cikk
Azon Államok viszonylatában, amelyek jelen Egyezményen kívül részesei a polgári eljárásra
vonatkozó, Hágában, 1905. július 17. napján kelt Egyezménynek és a polgári eljárásra vonatkozó,
Hágában, 1954. március 1. napján kelt Egyezménynek vagy ezek egyikének, jelen Egyezmény a
két korábbi Egyezmény 8—16. cikkeinek helyébe lép.
17
30. cikk
Jelen Egyezmény nem érinti az 1905. évi Egyezmény 23. cikkének és az 1954. évi Egyezmény 24.
cikkének alkalmazását.
31.	cikk
A Szerződő Államok között az 1905. és az 1954. évi Egyezményekhez létrejött kiegészítő
megállapodásokat továbbra is alkalmazni kell, hacsak az érdekelt Szerződő Államok eltérően nem
állapodnak meg.
32.	cikk
Nem érintvén a 29. és 31. cikkek rendelkezéseit, jelen Egyezmény nem teszi hatálytalanná azon
egyezményeket, amelyek a jelen Egyezmény által szabályozott kérdésekkel kapcsolatos
rendelkezéseket tartalmaznak, és amelyeknek a Szerződő Államok részesei vagy részesei lesznek.
33.	cikk
Jelen Egyezmény aláírásának, megerősítésének vagy az ahhoz történő csatlakozás alkalmával
bármely Állam részben vagy egészben kizárhatja a 4. cikk második bekezdésének, valamint a II.
Fejezetnek az alkalmazását. Egyéb fenntartás tétele nem megengedett.
Az általa tett fenntartást bármely Szerződő Állam bármikor visszavonhatja; a fenntartás a
visszavonásáról szóló bejelentéstől számított hatvanadik napon veszti hatályát.
Ha valamely Állam fenntartást tett, minden más Állam, amelyet a fenntartás érint, ugyanazon
szabályokat alkalmazhatja vele szemben.
34.	cikk
A nyilatkozatát bármely Állam bármikor visszavonhatja vagy módosíthatja.
35.	cikk
A megerősítésről vagy csatlakozásról szóló okiratának letétbe helyezésekor vagy valamely későbbi
időpontban minden Szerződő Állam értesíti Hollandia Külügyminisztériumát a 2., 8., 24. és 25.
cikkeknek megfelelően kijelölt hatóságokról.
Szükséghez képest minden Szerződő Állam hasonló módon értesíti a Minisztériumot
a)	azon hatóságok kijelöléséről, amelyekhez a diplomáciai vagy konzuli képviselőknek a 16.
cikk szerint fordulniuk kell, valamint amelyek a 15., 16. és 18. cikkek szerinti engedélyeket,
illetőleg támogatást megadhatják, illetve nyújthatják;
b)	azon hatóságok kijelöléséről, amelyek a megbízottak részére a 17. cikkben meghatározott
engedélyt illetőleg a 18. cikkben előírt támogatást megadhatják, illetve nyújthatják;
c)	a 4., 8., 11., 15., 16., 17., 18., 23. és 27. cikkek szerint tett nyilatkozatokról;
18
d)	a fent említett hatóságkijelölések vagy nyilatkozatok visszavonásáról vagy módosításáról;
e)	valamely fenntartás visszavonásáról.
36.	cikk
A Szerződő Államok között az Egyezmény alkalmazása során felmerült nézeteltéréseket
diplomáciai úton kell rendezni.
37.	cikk
Jelen Egyezmény azon Államok számára áll nyitva aláírásra, amelyek a Hágai Nemzetközi
Magánjogi Értekezlet tizenegyedik ülésszakán képviseltették magukat.
Az Egyezményt meg kell erősíteni, és a megerősítésről szóló okiratokat Hollandia
Külügyminisztériumánál kell letétbe helyezni.
38.	cikk
Jelen Egyezmény a megerősítésről szóló harmadik okiratnak a 37. cikk második bekezdése
szerinti letétbe helyezésétől számított hatvanadik napon lép hatályba.
Az Egyezmény minden olyan Aláíró Állam tekintetében, amely azt később erősíti meg, a
megerősítésről szóló okiratának letétbe helyezésétől számított hatvanadik napon lép hatályba.
39.	cikk
Bármely, magát a Hágai Nemzetközi Magánjogi Értekezlet tizenegyedik ülésszakán nem
képviseltető Állam, amely tagja az Értekezletnek, az Egyesült Nemzetek Szervezetének vagy e
szervezet valamely szakosított szervezetének, avagy szerződő állama a Nemzetközi Bíróság
Statútumának, csatlakozhat jelen Egyezményhez azt követően, hogy az a 38. cikk első bekezdése
értelmében hatályba lépett.
A csatlakozási okiratot Hollandia Külügyminisztériumánál kell letétbe helyezni.
Az Egyezmény a csatlakozó Állam tekintetében a csatlakozási okiratának letétbe helyezésétől
számított hatvanadik napon lép hatályba.
A csatlakozás csak a csatlakozó Állam és azon Szerződő Államok viszonylatában lesz hatályos,
amelyek úgy nyilatkoznak, hogy a csatlakozást elfogadják. Az ilyen nyilatkozatot Hollandia
Külügyminisztériumánál kell letétbe^ helyezni; a Minisztérium a nyilatkozat hitelesített példányát
diplomáciai úton minden Szerződő Államnak megküldi.
Az Egyezmény a csatlakozó Állam és azon Állam viszonylatában, amely a csatlakozás
elfogadásáról nyilatkozott, az elfogadó nyilatkozat letétbe helyezésétől számított hatvanadik
napon lép hatályba.
40.	cikk
Az aláíráskor, a megerősítéskor vagy a csatlakozáskor bármely Állam kinyilváníthatja, hogy jelen
Egyezmény hatálya mindazon területekre kiterjed, amelyeknek külkapcsolatait ellátja, avagy e
19
területek közül egyesekre. Az ilyen nyilatkozat akkor válik hatályossá, amikor az Egyezmény
hatályba lép azon Állam tekintetében, amely azt tette.
Minden későbbi kiterjesztő nyilatkozatot Hollandia Külügyminisztériumánál kell bejelenteni.
Az Egyezmény azon területek tekintetében, amelyekre annak hatályát kiterjesztették, a második
bekezdésben említett bejelentéstől számított hatvanadik napon lép hatályba.
41.	cikk
Jelen Egyezmény a 38. cikk első bekezdése szerinti hatálybalépésének napjától számított öt évig
marad hatályban, azon Államok tekintetében is, amelyek azt később erősítették meg, vagy ahhoz
később csatlakoztak.
Az Egyezmény hatálya felmondás hiányában ötévenként hallgatólagosan meghosszabbodik.
A felmondást legalább hat hónappal az ötéves időszak lejártát megelőzően lehet bejelenteni
Hollandia Külügyminisztériumánál.
A felmondás korlátozódhat egyes területekre is, amelyekre az Egyezmény hatálya kiterjed.
A felmondás csak azon Államra hat ki, amely azt bejelentette. A többi Szerződő Állam
tekintetében az Egyezmény hatálya fennmarad.
42.	cikk
Hollandia Külügyminisztériuma értesíti a 37. cikkben meghatározott Államokat, továbbá azon
Államokat, amelyek a 39. cikk értelmében csatlakoztak
a)	a 37. cikk szerinti aláírásokról és megerősítésekről;
b)	arról az időpontról, amikor az Egyezmény a 38. cikk első bekezdése értelmében hatályba
lép;
c)	a 39. cikk szerinti csatlakozásokról és azon időpontról, amikor azok hatályossá válnak;
d)	a 40. cikk szerinti kiterjesztő nyilatkozatokról és azon időpontról, amikor azok hatályossá
válnak;
e)	a 33. és 35. cikk szerinti kijelölésekről, fenntartásról és nyilatkozatokról;
f)	a 41. cikk harmadik bekezdése szerinti felmondásokról.
Ennek hiteléül a kellően meghatalmazott alulírottak jelen Egyezményt aláírták.
Készült Hágában, 1970. március 18. napján, angol és francia nyelven, mindkét szöveg egyaránt
hiteles, egy példányban, amely Hollandia Kormányának levéltárában kerül elhelyezésre, és
amelyről diplomáciai úton hiteles másolat kerül megküldésre azon Államoknak, amelyek a Hágai
Nemzetközi Magánjogi Értekezlet tizenegyedik ülésszakán képviseltették magukat.”
3.	§ A Magyar Köztársaság az Egyezményhez — csatlakozási okiratának letétbe helyezésekor — az
alábbi fenntartásokat, illetőleg nyilatkozatokat tette:
a)	fenntartások az Egyezmény 33. cikke alapján
-	a 4. cikk második bekezdéséhez:
„A Magyar Köztársaság az Egyezmény 4. cikke második bekezdésének alkalmazását kizárja.”
20
-	a 16. cikkhez:
„A Magyar Köztársaság az Egyezmény 16. cikkének alkalmazását kizárja.”
-	a 18. cikkhez:
„A diplomáciai vagy konzuli képviselő által az Egyezmény 15. cikke, illetőleg a megbízott által
az Egyezmény 17. cikke alapján történő bizonyítás felvételhez a magyar hatóságok nem
nyújtanak támogatást kényszerítő eszközök alkalmazása útján.”
b)	nyilatkozatok az Egyezményhez
-	a 2. cikkhez:
„A Magyar Köztársaságban az Egyezmény 2. cikke szerinti Központi Hatóság feladatait az
Igazságügyi Minisztérium látja el.”
-	a 8. cikkhez:
„A megkereső bíróság tagjai a magyar Központi Hatóság előzetes hozzájárulásával jelen
lehetnek a megkeresett bíróság által foganatosított bizonyításfelvételi cselekménynél.”
-	a 15. cikkhez:
„Az Egyezmény 15. cikke alapján más Szerződő Állam diplomáciai vagy konzuli képviselője a
Magyar Köztársaság területén a magyar hatóságok előzetes hozzájárulása nélkül
foganatosíthat bizonyítási cselekményt az általa képviselt Szerződő Államban folyamatban
lévő eljárás céljára, feltéve, hogy az olyan személyt érint, aki kizárólag a diplomáciai vagy
konzuli képviselő küldő Államának polgára. A bizonyítási cselekmény kényszer, illetőleg
hátrányos jogkövetkezmény alkalmazásával vagy kilátásba helyezésével nem járhat.”
-	a 17. cikkhez:
„Az Egyezmény 17. cikkének második bekezdése szerinti engedélyt a Magyar Köztársaságban
a Központi Hatóság jogosult megadni.”
-	a 23. cikkhez:
„A magyar hatóságok nem teljesítenek olyan megkereséseket, amelyeket „pre-trial discovery
of documents” néven ismert eljárás tárgyában terjesztettek elő.”
4.	§ (1) Az Egyezmény 17. cikkének második bekezdése szerinti engedély iránti kérelmet az
Igazságügyi Minisztériumhoz kell benyújtani magyar, angol, francia vagy német nyelven. A
kérelemben meg kell jelölni az alábbiakat:
a)	az eljáró külföldi bíróság megnevezését és ügyszámát;
b)	az eljárásában érintett felek, illetve képviselőik nevét és lakóhelyét;
c)	az eljárás tárgyát;
d)	az ügy tényállásának rövid leírását;
e)	annak a személynek a nevét és lakóhelyét, aki megbízottként a bizonyítási cselekményt
belföldön foganatosítani kívánja;
f)	a belföldön foganatosítandó bizonyítási cselekmény pontos megjelölését;
g)	annak a személynek a nevét és lakóhelyét, akinek közreműködése a bizonyítási
cselekmény foganatosításához szükséges.
(2)	A kérelemhez csatolni kell a bizonyítást foganatosító megbízottként eljáró személy részére
szóló, a külföldi bíróság által hozott kirendelést vagy azzal egy tekintet alá eső okiratot. Az
21
okiratot — nemzetközi szerződés eltérő rendelkezése hiányában — az illetékes magyar
külképviseleti hatósággal felül kell hitelesíttetni.
(3)	Az Igazságügyi Minisztérium a kérelemnek nem ad helyt, amennyiben a foganatosítani
szándékozott bizonyítási cselekmény a magyar közrendbe ütközne.
(4)	Amennyiben a bizonyítási cselekmény valamely személy meghallgatására irányul, a
meghallgatás a magyar bíróság felügyelete mellett foganatosítható. Ha az Igazságügyi
Minisztérium a kérelemnek helyt ad, értesíti azt a helyi bíróságot, amelynek illetékességi területén
a meghallgatni kívánt személy belföldi lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye található. E
személyt meghallgatását megelőzően tájékoztatni kell arról, hogy
a)	közreműködése önkéntes, annak megtagadása miatt belföldön joghátrány nem érheti;
b)	a meghallgatás során jogosult anyanyelvét használni;
c)	jogi képviselője a meghallgatás során jelen lehet;
továbbá — tanúként történő kihallgatása esetén — őt ki kell tanítani a Polgári perrendtartásról
szóló 1952. évi III. törvény 169—170. §-aiban foglaltakról.
(5)	Amennyiben a meghallgatás foganatosításához tolmács közreműködése szükséges, a tolmács
díját a megbízottként eljáró személy köteles megtéríteni.
(6)	Az igazságügy-miniszter az e § szerinti bizonyításfelvétel engedélyezésekor egyéb feltételeket is
megszabhat.
5.	§ Felhatalmazást kap az igazságügy-miniszter, hogy ellássa az Egyezmény 2. cikke szerinti
Központi Hatóság feladatkörét, és megállapítsa az e minőségben végzendő feladatai ellátásához
szükséges részletes szabályokat.
6.	§ (1) Ez a törvény a kihirdetése napján lép hatályba.
(2) A törvény 2—4. §-ai az Egyezmény 39. cikkének harmadik bekezdésében meghatározott
időpontban lépnek hatályba.
1
I N D O K O L Á S
Jelen törvényjavaslat tárgyát a polgári és kereskedelmi ügyekben külföldön történő
bizonyításfelvételről szóló, Hágában, 1970. március 17. napján kelt Egyezmény (a továbbiakban:
Egyezmény) kihirdetése képezi.
Az Egyezmény az egyik legjelentősebb nemzetközi jogegységesítő fórum, a Hágai Nemzetközi
Magánjogi Értekezlet keretében került kidolgozásra, és annak legsikeresebb egyezményei közé
tartozik. A hozzá csatlakozott államok száma ma is folyamatosan növekszik; jelenleg 44 részes
állama van.
Az Egyezmény sikerét különösen az jelzi, hogy évtizedekkel a megalkotása után is mintaként
szolgált az Európai Unió tagállamai közötti bizonyításfelvétel iránti jogsegélyforgalmat szabályozó
közösségi rendelet kidolgozásához. Az elmúlt években megalkotott közösségi rendelet — a
tagállamok bíróságai között polgári és kereskedelmi ügyekben történő bizonyításfelvétel
tekintetében történő együttműködésről szóló 1206/2001/EK rendelet — ugyanis nem csupán
címében emlékeztet az Egyezményre, hanem tartalmilag is jórészt annak alapulvételével került
megalkotásra.
Az Egyezményhez történő csatlakozás jelentőségét Magyarország számára elsősorban az adja,
hogy a hasonló tárgykört szabályozó korábbi nemzetközi szerződésekhez, mindenekelőtt a
polgári eljárásra vonatkozó, Hágában, 1954. március 1. napján kelt Egyezményhez (kihirdette az
1966. évi 8. tvr.) képest korszerű rendelkezéseket tartalmaz, így különösen kiküszöböli a
bonyolult diplomáciai útnak a jogsegélykérelmek továbbításánál történő kötelező igénybevételét.
Ezáltal a külföldi bíróságokhoz intézett jogsegélykérelmek elintézési ideje lényegesen csökkenhet,
ami kedvezően befolyásolhatja a bírósági eljárások időtartamát. Másrészt az Egyezményhez
történő magyar csatlakozás folytán olyan államokkal is megteremtődik a nemzetközi szerződésen
alapuló, bizonyításfelvételre irányuló kölcsönös jogsegélynyújtás lehetősége, amelyekkel ma
egyáltalán nincsenek ilyen tárgyú egyezmények (USA, Dél-afrikai Köztársaság).
Az Egyezményt polgári vagy kereskedelmi ügyekben kell alkalmazni. Ennek meghatározása — az
ügy jogi minősítése — során az ügy tárgyát képező anyagi jogviszony természetéből, és nem alaki
szempontokból (az eljáró bíróság vagy hatóság jellege, az eljárás fajtája) kell kiindulni. A „polgári
vagy kereskedelmi ügy” fogalma alá esnek ennek megfelelően azon — polgári jogviszonyokat
érintő — eljárások is, amelyekben az egyes tagállamok belső joga szerint nem bíróság, hanem más
szerv (pl. közigazgatási hatóság, közjegyző) jár el.
Az Egyezmény szabályozza a jogsegélykérelem előterjesztésének rendjét, a jogsegély iránti
megkeresés kötelező tartalmi és alaki kellékeit, valamint a jogsegélyforgalom nyelvhasználati
kérdéseit. A jogsegély iránti megkereséseket a 4. cikk második bekezdése értelmében a
megkeresett állam nyelvén kívül angol vagy francia nyelven is elő lehet terjeszteni. A részes
államok túlnyomó többsége mindazonáltal az Egyezmény e rendelkezésének alkalmazását
fenntartással kizárta, azaz minden esetben megkívánja, hogy a saját bíróságaihoz intézett
megkereséseket lássák el hivatalos nyelvén (illetve azok egyikén) készült fordítással. Indokolt volt,
hogy Magyarország is tegyen ilyen tartalmú fenntartást. Ellenkező esetben mind a magyar
bíróságok által előterjesztett megkeresések idegen nyelvre történő fordításának, mind pedig a
magyar bíróságokhoz érkező jogsegélykérelmek magyar nyelvre történő lefordításának költségei
belföldön jelentkeznének.
Az Egyezmény 2. cikke értelmében a jogsegélykérelmeket a részes államok erre kijelölt Központi
Hatóságai közvetlen úton — a diplomáciai út mellőzésével — juttatják el egymáshoz.
2
A megkeresés teljesítése — az abban kért bizonyítási cselekmény foganatosítása — során a
megkeresett bíróság saját államának eljárási jogát (lex fori) alkalmazza, beleértve a kényszerítő
eszközöket (pl. a tanúkkal szemben alkalmazható szankciók). Lehetőség van mindazonáltal arra,
hogy a megkeresett bíróság — a megkereső bíróság kifejezett kérelmére — a saját jogától eltérő
idegen eljárási szabályokat alkalmazzon a megkeresés teljesítése során, feltéve, hogy ez nem
ütközik saját államának közrendjébe, avagy gyakorlati akadály miatt nem lehetetlen. E szabályok
összhangban állnak a magyar belső jog vonatkozó rendelkezéseivel (a nemzetközi magánjogról
szóló 1979. évi 13. tvr. 67. § (2) bekezdése).
Az Egyezmény lehetőséget biztosít arra, hogy a foganatosítandó eljárási cselekménynél a
megkereső bíróság előtt folyamatban lévő eljárásban érintett felek, illetőleg azok jogi képviselői
jelen legyenek; ennek érdekében írja elő a 7. cikk, hogy a megkereső bíróságot kérelmére kellő
időben előre értesíteni kell a bizonyítási cselekmény foganatosításának helyszínéről és
időpontjáról.
A nemzetközi jogsegélyforgalomban viszonylag gyakran előfordul (különösen tanúbizonyítás
esetén), hogy külföldön foganatosítandó bizonyítási cselekmény esetén nem csupán a peres felek,
illetve képviselőik, hanem maga az eljáró perbíróság tagja is kéri annak lehetővé tételét, hogy jelen
lehessen a megkeresett külföldi bíróság által foganatosítandó bizonyítási cselekménynél, és a
kihallgatandó tanúhoz kérdések intézését indítványozhassa. Az Egyezmény 8. cikke e lehetőséget
kifejezetten is nevesíti, és a megkereső bíróság tagjának jelenlétét a megkeresett részes állam
illetékes hatóságának engedélyétől teszi függővé. A részes államok túlnyomó többsége kifejezett
nyilatkozatban bejelentette, hogy biztosítja e lehetőséget a többi részes állam megkereső bíróságai
számára, és a részvételt engedélyező hatóságként többnyire a Központi Hatóságot jelölték ki.
Az Egyezmény 15—16. cikkei meghatározott feltételekkel lehetővé teszik, hogy valamely részes
állam bírósága előtt folyamatban lévő eljárás céljára a perbíróság államának másik államban
működő diplomáciai vagy konzuli képviselője — kényszer alkalmazása nélkül — közvetlenül
foganatosítson bizonyítási cselekményt, a fogadó állam bíróságainak közreműködése nélkül. Ez a
lehetőség azonban alapvetően arra az esetre korlátozódik, ha a bizonyítási cselekmény a
diplomáciai vagy konzuli képviselő küldő államának saját állampolgárát érinti. A tagállamok
többsége — köztük Magyarország — fenntartással kizárta a diplomáciai vagy konzuli képviselők
olyan bizonyítás felvételi cselekményét, amelyek a fogadó állam vagy harmadik állam polgárait
érintik.
Az Egyezmény 17. cikke a korábban létrejött polgári jogsegélyegyezményekben ismeretlen új
intézményt vezetett be, a bíróság által kirendelt megbízott által más államban történő közvetlen
bizonyításfelvételt. (Az intézmény az angolszász jogrendszerekben különösen elterjedt, és a
bizonyításfelvétel egyik általánosan elfogadott módjának tekinthető.) A megbízott (commissioner)
az eljáró perbíróság által kirendelt személy, akinek feladata a bírósági kirendelésben megjelölt
eljárási cselekmény (pl. tanú kihallgatása) foganatosítása. Jóllehet a kontinentális jogrendszerekben
az intézmény nem ismert, a tagállamok túlnyomó többsége nem tett fenntartást a 17. cikkel
szemben, azaz elvben lehetővé teszi, hogy területén más állam (pl. USA, Nagy-Britannia) bírósága
által kirendelt megbízott bizonyítási cselekményt foganatosítson. A 17. cikk ugyanis szigorú
feltételekhez köti a megbízott által történő bizonyításfelvételt; így kifejezetten kimondja, hogy a
bizonyításfelvétel e módja során kényszer alkalmazásának nincs helye (azaz a tanúként
kihallgatandó személy szabad belátásától függ, hogy hajlandó-e közreműködni), és a bizonyítási
cselekmény foganatosításának e módja minden esetben a bizonyítás felvétel helye szerinti állam
hatóságának engedélyétől függ.
Teljes mértékben a szerződő államok szabad belátásán múlik tehát, hogy a külföldi bírósági
megbízottak általi bizonyítás felvételt területükön engedélyezik-e, és ehhez — akár általánosan
(normatív módon), akár egyedileg meghatározva — milyen feltételeket szabnak.
3
A 17. cikk alkalmazását Magyarország sem zárta ki. A megerősítéskor tett magyar nyilatkozat
szerint a külföldi bírósági megbízott által belföldön történő közvetlen bizonyítási cselekményhez
az engedélyt — a szerződő államok többségéhez hasonlóan — a Központi Hatóság, azaz az
Igazságügyi Minisztérium jogosult megadni.
A külföldi bírósági megbízott által történő belföldi bizonyításfelvétel eljárási szabályait a kihirdető
törvény tervezetének 4. §-a tartalmazza. E szabályok részben alaki természetűek (a kérelem
előterjesztése, annak tartalmi kellékei); részben garanciális jellegűek, amelyek a
bizonyításfelvételnél közreműködő személy (pl. a kihallgatandó tanú, meghallgatandó szakértő)
jogvédelmét célozzák. Így pl. kimondja a 4. § (4) bekezdése, hogy amennyiben külföldi bírósági
megbízott által foganatosítandó belföldi bizonyítási cselekmény személy meghallgatására irányul, a
meghallgatásnak mindenképpen az illetékes magyar bíróság felügyelete mellett kell megtörténni,
és a meghallgatandó személyt megfelelő tájékoztatással kell ellátni (a vallomástétel önkéntessége,
az anyanyelv használatához fűződő jog, jogi képviselőjének jelenléte). A külföldi bírósági
megbízott általi bizonyításfelvétel engedélyezésére természetesen nem kerülhet sor, amennyiben
az a magyar közrendet (a magyar jogrend feltétlen érvényesülést igénylő normáit) sértené. E
rendelkezés összhangban áll a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr. 68. § (4)
bekezdésével.
Az Országgyűlés 56/2004. (V. 25.) OGY határozatával döntött a Magyar Köztársaságnak az
Egyezményhez történő csatlakozásáról. A Magyar Köztársaság csatlakozási okirata 2004. július
13. napján letétbe helyezésre került a Holland Királyság Külügyminisztériumánál; az Egyezmény
Magyar Köztársaság vonatkozásában történő hatálybalépésének napja 2004. szeptember 11.
Ugyanakkor megjegyzendő, hogy az Egyezmény 39. cikkének negyedik bekezdése értelmében az
Egyezmény csak a csatlakozó állam és azon szerződő államok vonatkozásában lép hatályba,
amelyek kifejezetten nyilatkoznak arról, hogy elfogadják a csatlakozást. (Az Egyezmény a
csatlakozó állam és az elfogadó nyilatkozatot tevő állam között az elfogadó nyilatkozat letétbe
helyezésétől számított hatvanadik napon lép hatályba.) A magyar bíróságok tehát az Egyezményt
az egyes szerződő államok vonatkozásában különböző időpontoktól kezdve alkalmazhatják, attól
függően, hogy az egyes szerződő államok mikor nyilatkoznak a magyar csatlakozás elfogadásáról.