﻿MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA
T/18200. számú
törvényjavaslat
a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, valamint egyes törvények
fogyasztóvédelemmel összefüggő jogharmonizációs célú módosításáról
Előadó: dr. Petrétei József
igazságügy-miniszter
Budapest, 2005. november
2005. évi ... törvény
a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, valamint egyes törvények
fogyasztóvédelemmel összefüggő jogharmonizációs célú módosításáról
A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról
1.	§
A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 23. §-a (1) bekezdésének k) pontja
helyébe a következő rendelkezés lép:
(A megyei bíróság hatáskörébe tartoznak)
„k) a tisztességtelen szerződési feltételek érvénytelensége tárgyában [Ptk. 209/A. § (1) és (2)
bek., 209/B. §, 301/A. § (4)-(6) bek.] indított perek;”.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosítása
2.	§
A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 4. §-ának (1)
bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A polgári jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség
és tisztesség követelményének megfelelően, kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni.”
3.	§
(1)	A Ptk. 205. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„205. § (1) A szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre.
(2)	A szerződés létrejöttéhez a feleknek a lényeges, valamint a bármelyikük által lényegesnek
minősített kérdésekben való megállapodása szükséges. Nem kell a feleknek megállapodniuk
olyan kérdésekben, amelyeket jogszabály rendez.
(3)	A felek a szerződés megkötésénél együttműködni kötelesek, és figyelemmel kell lenniük
egymás jogos érdekeire. A szerződéskötést megelőzően is tájékoztatniuk kell egymást a
megkötendő szerződést érintő minden lényeges körülményről.
(4)	Ha a szerződéskötési kötelezettség esetében a szerződési nyilatkozatok eltérnek
egymástól, a felek kötelesek álláspontjaik egyeztetését megkísérelni.”
(2) A Ptk. a következő 205/A-205/C. §-sal egészül ki:
„205/A. § (1) Általános szerződési feltételnek minősül az a szerződési feltétel, amelyet az
egyik fél több szerződés megkötése céljából egyoldalúan, a másik fél közreműködése nélkül
előre meghatároz, és amelyet a felek egyedileg nem tárgyaltak meg.
(2)	Az általános szerződési feltételt használó felet terheli annak bizonyítása, hogy a szerződési
feltételt a felek egyedileg megtárgyalták. Ezt a szabályt kell megfelelően alkalmazni abban az
esetben is, ha a felek között vitás, hogy a fogyasztói szerződésben a fogyasztóval szerződő fél
által egyoldalúan, előre meghatározott szerződési feltételt a felek egyedileg megtárgyalták-e.
(3)	Az általános szerződési feltételnek minősítés szempontjából közömbös a szerződési
feltételek terjedelme, formája, rögzítésének módja, és az a körülmény, hogy a feltételek a
szerződési okiratba szerkesztve vagy attól elválasztva jelennek meg.
205/B. § (1) Az általános szerződési feltétel csak akkor válik a szerződés részévé, ha
alkalmazója lehetővé tette, hogy a másik fél annak tartalmát megismerje, és ha azt a másik fél
kifejezetten vagy ráutaló magatartással elfogadta.
(2) Külön tájékoztatni kell a másik felet arról az általános szerződési feltételről, amely a
szokásos szerződési gyakorlattól, a szerződésre vonatkozó rendelkezésektől lényegesen vagy
valamely korábban a felek között alkalmazott kikötéstől eltér. Ilyen feltétel csak akkor válik a
szerződés részévé, ha azt a másik fél - a külön, figyelemfelhívó tájékoztatást követően -
kifejezetten elfogadta.
205/C. § Ha az általános szerződési feltétel és a szerződés más feltétele egymástól eltér, az
utóbbi válik a szerződés részévé.”
4.	§
(1)	A Ptk. 207. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) Ha az általános szerződési feltétel, illetve a fogyasztói szerződés tartalma az (1)
bekezdésben foglalt szabály alkalmazásával nem állapítható meg egyértelműen, a feltétel
meghatározójával szerződő fél, illetve a fogyasztó számára kedvezőbb értelmezést kell
elfogadni.”
(2)	A Ptk. 207. §-a a következő új (3) bekezdéssel egészül ki, és az eredeti (3)-(5) bekezdés
számozása (4)-(6) bekezdésre változik:
„(3) Nem alkalmazható a (2) bekezdésben foglalt értelmezési szabály a 209/B. §, valamint a
301/A. § (5) és (6) bekezdése alapján indított eljárásokban vitatott kikötés, illetve általános
szerződési feltétel tekintetében.”
5.	§
(1)	A Ptk. 209. §-át megelőző alcím helyébe a következő alcím lép:
„A szerződési feltételek tisztességtelensége”.
(2)	A Ptk. 209-209/B. §-a helyébe a következő rendelkezések lépnek:
„209. § (1) Tisztességtelen az általános szerződési feltétel, illetve a fogyasztói szerződésben
egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel, ha a feleknek a szerződésből eredő jogait és
kötelezettségeit a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértésével egyoldalúan és
indokolatlanul a szerződési feltétel támasztójával szerződést kötő fél hátrányára állapítja meg.
(2)	A feltétel tisztességtelen voltának megállapításakor vizsgálni kell a szerződéskötéskor
fennálló minden olyan körülményt, amely a szerződés megkötésére vezetett, továbbá a
kikötött szolgáltatás természetét, az érintett feltételnek a szerződés más feltételeivel vagy más
szerződésekkel való kapcsolatát.
(3)	Külön jogszabály meghatározhatja azokat a feltételeket, amelyek a fogyasztói
szerződésben tisztességtelennek minősülnek, vagy amelyeket az ellenkező bizonyításáig
tisztességtelennek kell tekinteni.
(4)	A tisztességtelen szerződési feltételekre vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatók a főszolgáltatást
megállapító, illetve a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás arányát meghatározó szerződési
kikötésekre.
(5)	Nem minősülhet tisztességtelennek a szerződési feltétel, ha azt jogszabály állapítja meg,
vagy jogszabály előírásának megfelelően határozzák meg.
209/A. § (1) Az általános szerződési feltételként a szerződés részévé váló tisztességtelen
kikötést a sérelmet szenvedett fél megtámadhatja.
(2) Fogyasztói szerződésben az általános szerződési feltételként a szerződés részévé váló, továbbá a
fogyasztóval szerződő fél által egyoldalúan, előre meghatározott és egyedileg meg nem tárgyalt tisztességtelen
kikötés semmis. A semmisségre csak a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni.
209/B. § (1) Az általános szerződési feltételként a fogyasztói szerződés részévé váló
tisztességtelen kikötés 209/A. § (2) bekezdése szerinti érvénytelenségének megállapítását a
külön jogszabályban meghatározott szervezet is kérheti a bíróságtól. A bíróság a
tisztességtelen kikötés érvénytelenségét a kikötés alkalmazójával szerződő valamennyi félre
kiterjedő hatállyal megállapítja.
(2)	A külön jogszabályban meghatározott szervezet kérheti továbbá az olyan általános szerződési
feltétel tisztességtelenségének megállapítását, amelyet fogyasztókkal történő szerződéskötések céljából
határoztak meg és tettek nyilvánosan megismerhetővé, akkor is, ha az érintett feltétel még nem került
alkalmazásra.
(3)	A bíróság a (2) bekezdés szerinti eljárásban, ha megállapítja a sérelmes általános szerződési feltétel
tisztességtelenségét, azt alkalmazása esetére (a jövőre nézve) - a kikötés nyilvánosságra hozójával szerződő
valamennyi félre kiterjedő hatállyal - érvénytelenné nyilvánítja. A tisztességtelen szerződési feltétel alkalmazója
köteles a fogyasztó igényét az ítélet alapján kielégíteni. A bíróság ítéletében továbbá eltiltja a tisztességtelen
általános szerződési feltétel nyilvánosságra hozóját a feltétel alkalmazásától.
(4)	Az (2) bekezdés szerinti per az ellen is megindítható, aki a fogyasztókkal történő szerződéskötések céljából
meghatározott és megismerhetővé tett tisztességtelen általános szerződési feltétel alkalmazását nyilvánosan
ajánlja. A bíróság, ha megállapítja a sérelmes általános szerződési feltétel tisztességtelenségét, azt - alkalmazása
esetére - érvénytelenné nyilvánítja, és eltilt az alkalmazásra ajánlástól.”
6. §
A Ptk. 236. §-a (2) bekezdésének c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A megtámadási határidő megkezdődik)
„c) a felek szolgáltatásainak feltűnő aránytalansága vagy tisztességtelen szerződési feltétel
[209/A. § (1) bekezdés, 301/A. § (4) bekezdés] esetén a sérelmet szenvedő fél teljesítésekor -
részletekben történő teljesítésnél az első teljesítéskor -, illetve, ha ő a teljesítéskor
kényszerhelyzetben volt, ennek megszűntekor.”
7.	§
A Ptk. 239. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„239. § (1) A szerződés részbeni érvénytelensége esetén az egész szerződés csak akkor dől
meg, ha a felek azt az érvénytelen rész nélkül nem kötötték volna meg. Jogszabály ettől
eltérően rendelkezhet.
(2) Fogyasztói szerződés részbeni érvénytelenség esetén csak akkor dől meg, ha a szerződés
az érvénytelen rész nélkül nem teljesíthető.”
8. §
A Ptk. 301/A. §-a a következő új (4)-(6) bekezdéssel egészül ki, és az eredeti (4)-(5) bekezdés
számozása (7)-(8) bekezdésre változik:
„(4) A késedelmi kamat mértékét vagy esedékességét a (2) és (3) bekezdésben foglaltaktól
eltérően, a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértésével egyoldalúan és
indokolatlanul a jogosult hátrányára megállapító szerződési kikötést a jogosult
megtámadhatja.
(5)	Az általános szerződési feltételként a szerződés részévé váló, a (4) bekezdés szerinti
kikötést a külön jogszabályban meghatározott szervezet is megtámadhatja a bíróság előtt. A
megtámadás alapossága esetén a bíróság a kikötés érvénytelenségét a kikötés alkalmazójával
szerződő valamennyi félre kiterjedő hatállyal megállapítja. Az érvénytelenség megállapítása
nem érinti azokat a szerződéseket, amelyeket a megtámadásig már teljesítettek.
(6)	A külön jogszabályban meghatározott szervezet kérheti továbbá az olyan, a (4) bekezdés
szerinti általános szerződési feltétel tisztességtelenségének megállapítását, amelyet
szerződéskötések céljából határoztak meg és tettek nyilvánosan megismerhetővé, akkor is, ha
az érintett feltétel még nem került alkalmazásra. A bíróság a sérelmes általános szerződési
feltétel tisztességtelenségének megállapítása esetén eltiltja a nyilvánosságra hozót a feltétel
alkalmazásától.”
9. §
A Ptk. 688. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„688. § Ez a törvény a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:
a)	a Tanács 93/13/EGK irányelve (1993. április 5.) a fogyasztóval kötött szerződésekben
alkalmazott tisztességtelen szerződési feltételekről; a törvény 205/A-205/B. §-a, 207. §-ának
(2) és (3) bekezdése, 209. §-a, 209/A. §-ának (2) bekezdése, 209/B. §-a, 239. §-ának (2)
bekezdése, valamint 685. §-ának d) pontja;
b)	az Európai Parlament és a Tanács 1999/44/EK irányelve (1999. május 25.) a fogyasztási
cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól; a törvény 248. §-
ának (1)-(3) bekezdése, 277. §-ának (1)-(3) bekezdése, 305. §-ának (2) bekezdése, 305/A. §-a,
306. §-ának (1)-(2) és (5) bekezdése, 307. §-ának (2) bekezdése, 308. §-ának (4) bekezdése,
308/A. §-ának (2) bekezdése, 309. §-ának (1) bekezdése, 311. §-a, 372. §-ának (2) bekezdése,
valamint 685. §-ának d)-e) pontja;
c)	az Európai Parlament és a Tanács 2000/35/EK irányelve (2000. június 29.) a kereskedelmi
ügyletekhez kapcsolódó fizetési késedelem leküzdéséről; a törvény 209. §-ának (2)
bekezdése, 301/A. §-a és 368. §-ának (1) bekezdése;
d)	az Európai Parlament és a Tanács 2002/47/EK irányelve (2002. június 6.) a pénzügyi
biztosítékokról szóló megállapodásokról; a törvény 270-271/A. §-a.”
A Polgári Törvénykönyv módosításáról és egységes szövegéről szóló 1977. évi IV.
törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1978. évi 2. törvényerejű rendelet
módosítása
10. §
(1)	A Polgári Törvénykönyv módosításáról és egységes szövegéről szóló 1977. évi IV.
törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1978. évi 2. törvényerejű rendelet (a
továbbiakban: Ptké. II.) 5. §-át megelőző alcím helyébe a következő alcím lép:
„(A 209/B. §-hoz)”.
(2)	A Ptké. II. 5. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„5. § Fogyasztói szerződés megkötésénél alkalmazott vagy e célból nyilvánosan
megismerhetővé tett általános szerződési feltétel érvénytelenségének, illetve
tisztességtelenségének megállapítását, valamint a tisztességtelen általános szerződési feltétel
alkalmazásától és alkalmazásra ajánlásától való eltiltást kérheti a bíróságtól
a)	az ügyész,
b)	a miniszter, az országos hatáskörű szerv, továbbá központi hivatal vezetője,
c)	a jegyző és a főjegyző,
d)	a gazdasági, szakmai kamara, érdekképviseleti szervezet,
e)	fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezet, valamint
f)	az Európai Gazdasági Térség bármely tagállamának joga alapján létrejött azon minősített
szervezet - az általa védett fogyasztói érdekek védelme körében -, amely a fogyasztók
védelme céljából a jogsértéstől eltiltó határozatokról szóló 98/27/EK európai parlamenti és
tanácsi irányelv 4. cikkének (3) bekezdése alapján az Európai Unió Hivatalos Lapjában
közzétett jegyzéken szerepel, feltéve, hogy az általános szerződési feltétel alkalmazója,
nyilvánosságra hozója, illetve alkalmazásra ajánlója a Magyar Köztársaság területén fejti ki
tevékenységét.”
11. §
A Ptké. II. 5/B. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„5/B. § (1) Ha a bíróság a tisztességtelen általános szerződési feltétel érvénytelenségét a
feltétel alkalmazójával szerződő valamennyi félre kiterjedő hatállyal megállapítja, az igény
érvényesítőjének kérelmére ítéletében elrendelheti, hogy a kikötés alkalmazója saját
költségére a kikötés érvénytelenségének megállapítására vonatkozó közlemény közzétételéről
gondoskodjon. A közlemény szövegéről és a közzététel módjáról a bíróság dönt. A
közleménynek tartalmaznia kell az érintett kikötés pontos meghatározását,
tisztességtelenségének megállapítását, valamint az e jellegét alátámasztó érveket. Közzététel
alatt érteni kell különösen az országos napilapban és az internet útján történő nyilvánosságra
hozatalt.
(2) Az (1) bekezdést megfelelően alkalmazni kell abban az esetben is, ha a bíróság
szerződésben még nem alkalmazott általános szerződési feltétel tisztességtelenségét állapítja
meg. A közzétételről az érintett általános szerződési feltétel nyilvánosságra hozójának, illetve
alkalmazásra ajánlójának kell saját költségére gondoskodnia.”
12. §
(1) A Ptké. II. az 5/C. §-át megelőzően a következő alcímmel egészül ki:
„(A jogválasztás korlátozása)”.
(2) A Ptké. II. 5/C. §-a a következő (2) bekezdéssel egészül ki, egyidejűleg a § eredeti
szövege (1) bekezdésre változik:
„(2) Ha egy szerződés vagy a nyilvánosan megismerhetővé tett, illetve alkalmazásra ajánlott
általános szerződési feltétel az Európai Gazdasági Térség valamelyik államával szoros
kapcsolatban áll, harmadik ország jogának a felek által a szerződésre irányadó jogként való
választása érvénytelen annyiban, amennyiben e harmadik ország joga az említett államnak a
93/13/EGK tanácsi irányelvet, vagy az 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet
átültető jogszabálya eltérést nem engedő rendelkezésével ellentétes. Az érintett kérdésben a
felek által választott jog helyett az említett állam jogát kell a szerződésre alkalmazni.”
13.	§
A Ptké. II. az 5/C. §-át követően a következő alcímmel és 5/D. §-sal egészül ki:
„[A 301/A. § (5) és (6) bekezdéséhez]
5/D. § (1) A Ptk. 301/A. §-ának (5) bekezdése szerinti megtámadásra, valamint a 301/A. § (6)
bekezdése szerinti eljárás kezdeményezésére jogosult a kis- és középvállalkozások érdekeinek
képviseletét ellátó társadalmi szervezet.
(2)	Az 5/B. §-ban foglaltakat megfelelően alkalmazni kell a Ptk. 301/A. §-ának (5) és (6)
bekezdése alapján indított eljárásokban is.”
14.	§
A Ptké. II. a következő 27. §-sal egészül ki:
„27. § Ez a törvényerejű rendelet a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést
szolgálja:
a)	a Tanács 93/13/EGK irányelve (1993. április 5.) a fogyasztóval kötött szerződésekben
alkalmazott tisztességtelen szerződési feltételekről, 6. cikk (2) bekezdés, 7. cikk (2) bekezdés
[a törvényerejű rendelet 5/C. §-ának (2) bekezdése, illetve 5. §-a];
b)	az Európai Parlament és a Tanács 98/27/EK irányelve (1998. május 19.) a fogyasztói
érdekek védelme érdekében a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárásokról, 4. cikk (1)
bekezdés [a törvényerejű rendelet 5. §-ának f) pontja];
c)	az Európai Parlament és a Tanács 1999/44/EK irányelve (1999. május 25.) a fogyasztási
cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól, 7. cikk (2) bekezdés
[a törvényerejű rendelet 5/C. §-ának (2) bekezdése];
d)	az Európai Parlament és a Tanács 2000/35/EK irányelve (2000. június 29.) a kereskedelmi
ügyletekhez kapcsolódó fizetési késedelem leküzdéséről, 3. cikk (5) bekezdés (a törvényerejű
rendelet 5/D. §-a)”
A távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésekről szóló
2005. évi XXV. törvény módosítása
15. §
A távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésekről szóló 2005.
évi XXV. törvény 12. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„12. § Ha a távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződés az
Európai Gazdasági Térség valamelyik államával szoros kapcsolatban áll, harmadik ország
jogának a felek által a szerződésre irányadó jogként való választása érvénytelen annyiban,
amennyiben e harmadik ország joga az említett államnak a 2002/65/EK európai parlamenti és
tanácsi irányelvet átültető jogszabálya eltérést nem engedő rendelkezésével ellentétes. Az
érintett kérdésben a felek által választott jog helyett az említett állam jogát kell a szerződésre
alkalmazni.”
Záró rendelkezések
16. §
(1)	Ez a törvény 2006. március 1-jén lép hatályba.
(2)	A törvény rendelkezéseit a hatálybalépését követően kötött szerződésekre kell alkalmazni.
A Ptk. 209/B. §-ának - e törvény 5. §-a (2) bekezdésével megállapított - (2)-(4) bekezdését,
és 301/A. §-ának - e törvény 8. §-ával megállapított - (6) bekezdését a törvény
hatálybalépését követően nyilvánosan megismerhetővé tett, illetve alkalmazásra ajánlott
általános szerződési feltételek tekintetében kell alkalmazni. A törvény 1. §-át, 4. §-ának (2)
bekezdését, 10. §-ának (2) bekezdését, 11. és 13. §-át a hatálybalépését követően indított
eljárásokban kell alkalmazni.
(3)	A törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti
a)	a Ptk. 377. §-a, 209/C-209/D. §-a;
b)	a Ptké. II. 5/A. §-a;
c)	a Polgári Törvénykönyv módosításáról szóló 1991. évi XIV. törvény 2. §-a;
d)	a Polgári Törvénykönyv egyes rendelkezéseinek módosításáról szóló 1993. évi XCII.
törvény 9. §-a;
e)	a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény
módosításáról szóló 1997. évi CXLIX. törvény 1. §-a, 3. §-a, 5. §-a, 9. §-a, és 11. §-a (3)
bekezdésének a) pontja;
f)	a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény 12. §-a (1) bekezdésének j) pontja;
g)	a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény, valamint
egyes törvények fogyasztóvédelemmel összefüggő jogharmonizációs célú módosításáról szóló
2002. évi XXXVI. törvény 27. §-a és az azt megelőző alcím, és 29. §-a (1) bekezdésének a)
pontja;
h)	az egyes pénzügyi tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló 2004. évi
XXVII. törvény 44. §-a;
j) az egyes törvényeknek az Európai Gazdasági Térségben való részvétellel összefüggő
jogharmonizációs célú módosításáról szóló 2004. évi LXIX. törvény 28. §-a.
17. §
Ez a törvény a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:
a)	a Tanács 93/13/EGK irányelve (1993. április 5.) a fogyasztóval kötött szerződésekben
alkalmazott tisztességtelen szerződési feltételekről [a törvény 3. §-ának (2) bekezdése, 4. §-
ának (2) bekezdése, 5. és 7. §-a, 10. §-ának (2) bekezdése, 11. §-a, és 12. §-ának (2)
bekezdése];
b)	az Európai Parlament és a Tanács 1999/44/EK irányelve (1999. május 25.) a fogyasztási
cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól, 7. cikk (2) bekezdés
[a törvény 12. §-ának (2) bekezdése];
c)	az Európai Parlament és a Tanács 2000/35/EK irányelve (2000. június 29.) a kereskedelmi
ügyletekhez kapcsolódó fizetési késedelem leküzdéséről, 3. cikk (3)-(5) bekezdés (a törvény
8.	és 13. §-a);
d)	az Európai Parlament és a Tanács 2002/65/EK irányelve (2002. szeptember 23.) a
fogyasztói pénzügyi szolgáltatások távértékesítéssel történő forgalmazásáról, valamint a
90/619/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK irányelv és a 98/27/EK irányelv módosításáról, 12.
cikk (2) bekezdés (a törvény 15. §-a).
Általános indokolás
I.
1.	A fogyasztóvédelmi szempontú európai közösségi szabályozásnak jogunkba való átültetése a csatlakozásra
való felkészülés viszonylag korai szakaszában, a 90-es évek második felében teljes körűen megtörtént, s ezt
követően csupán az újólag elfogadott közösségi jogi aktusokhoz való igazodásra került sor. Az időközben
formálódó jogi környezetre figyelemmel időszerűvé vált a korábban átültetett szabályozások felülvizsgálata és -
bizonyos körben - módosítása.
Részint formálódik az új Polgári Törvénykönyv, melynek koncepcionális alapvetése kihat a fogyasztóvédelmi
magánjog megközelítésére is. Noha az a szabályozási elképzelés, mely az európai közösségi jogi ihletettségű
fogyasztóvédelmi magánjogi szabályozás egyes jól kirajzolódó csomópontjainak tömörítését és egységes
rendezését tűzi célul, még nem került teljes körűen kimunkálásra, vannak az új Ptk. szabályozási tematikájának
olyan elemei, amelyek ez idő szerint is meglehetős letisztultsággal jelölik ki a jövőbeli magánjogi jogalkotás
irányvonalait. Így különösen az általános szerződési feltételek tartalmi kontrollja körében megfogalmazottak
mutatják, hogy a polgári jogi kodifikációs gondolatok előrébb mentek e téren az érintett közösségi irányelv
átültetését célzó szabályozás elfogadása óta eltelt időben.
Ugyanakkor az Európai Bíróság ítéleteiben árnyalta az érintett irányelvek egyes rendelkezéseinek értelmezését,
olyan szempontokra mutatva rá, melyek az átültető szabályozások elfogadása idején nem voltak kellően
megvilágítva. Az Európai Bíróságnak az EK-Szerződés 234. cikkében biztosított hatáskör
gyakorlása keretében adott jogértelmezése a közösségi jog adott szabálya tekintetében
„visszamenőleges” hatályú, amennyiben „meghatározza és tisztázza e szabály jelentését és
hatókörét, amint azt érteni és alkalmazni kell és kellett volna a hatálybalépésétől kezdve”.
A fentiek alapján indokolt, hogy a fogyasztóvédelmi vonatkozású magánjogi szabályozás az új Ptk. elfogadásáig
is továbbfejlesztésre kerüljön. Annak érdekében, hogy e szabályozási lépés illeszkedjék a polgári jogi
rekodifikáció eddig rögzített irányvonalába, a Javaslat előkészítése során egyeztetésre került a polgári jogi
kodifikációért felelős Szerkesztőbizottsággal.
2.	A törvény címében jelzett célkitűzés tekintetében a következő lehatárolásokat kell megtenni. A Javaslat a
fogyasztóvédelmi vonatkozású magánjogi szabályozásnak az európai közösségi jogból eredő követelményekhez
való hozzáigazítását célozza.
2.1.	„Európai közösségi jogi követelmények” alatt itt elsősorban az érintett közösségi irányelvek
rendelkezéseinek az Európai Bíróság ítéleteiben kikristályosodó értelmezését értjük, amely adott esetben az
irányelvek átültetésekor még nem volt ismert a jogalkotó számára, ugyanakkor érinti a hazai átültetési
megoldásokat is. A jogszabály-előkészítés keretében áttekintésre kerültek az érintett irányelvekhez kapcsolódóan
ezideig meghozott európai bírósági ítéletek, valamint folyamatban lévő ügyek.
Átültető szabályozásainknak az Európai Bíróság jogértelmezésére figyelemmel történő felülvizsgálata
ugyanakkor alkalmat teremt a jogközelítés egyéb feltárt hiányosságainak, hibáinak korrekciójára, illetve - szűk
körben - belső jogi dogmatikai megfontolások és jogalkalmazási tapasztalatok figyelembevételére is. Ahol
azonban ez utóbbi, a közösségi jogból szükségszerűen nem levezethető megfontolások koncepcionálisan új
irányt jelölnek ki, illetve messzemenő következményekkel járhatnak, azokat a Javaslat nem valósítja meg,
figyelemmel arra, hogy magánjogi szabályozásunk átfogó újraszabályozás alatt áll, ami belátható időtávon belül
alkalmat ad az ilyen átfogóbb irányváltások végiggondolására és megfelelő egyeztetésére.
A koncepcionális irányváltások befogadhatóságának korlátját két alapvető szempont mentén kell felállítani.
Egyrészről, az Európai Bíróság ítéleteinek hatályára figyelemmel az azokban megállapított, szabályozásunkat is
érintő értelmezések érvényesülését mielőbb szükséges biztosítani. Másrészről, a rekodifikáció átfogó jellegére
figyelemmel az új kódexbe minden ponton illeszkedő szabályozás a folyamatok jelenlegi szintjén nem alkotható
meg. Így a közösségi jogból nem következő módosítási igényeket addig a határig indokolt ez alkalommal
érvényesülni hagyni, ameddig azok tekintetében az evidencia szintjét elérő igazoltság, vagy legalább egyértelmű
konszenzus mutatható fel.
2.2.	Az „érintett irányelvek” - a tárgykörből adódó - köréből a Javaslat nem fogja magába a következőket.
A fogyasztói hitelre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések
közelítéséről szóló - a 90/88/EGK tanácsi és a 98/7/EK európai parlamenti és tanácsi
irányelvekkel módosított - 87/102/EGK tanácsi irányelvhez kapcsolódóan nincs olyan
európai bírósági döntés, amely módosítást tenne szükségessé, másrészt, a fogyasztói hitelre
vonatkozó közösségi szabályozás átfogó felülvizsgálat alatt áll.
A hibás termékekért való felelősségre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és
közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló - az 1999/34/EK európai parlamenti és
tanácsi irányelvvel módosított - 85/374/EGK tanácsi irányelv átültetéséhez kapcsolódó
közösségi jogi szempontú megfontolások feldolgozásra kerültek a Magyar Köztársaság
Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény, valamint egyes törvények
fogyasztóvédelemmel összefüggő jogharmonizációs célú módosításáról szóló 2002. évi
XXXVI. törvény előkészítése keretében. Az azóta előzetes döntéshozatalra az Európai
Bíróság elé utalt ügyek nem érintik a hazai szabályozási megoldást.
Az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló
85/577/EGK tanácsi irányelvhez kapcsolódó európai bírósági esetjog áttekintésre és
feldolgozásra került az üzleten kívül fogyasztóval kötött szerződésekről és az üzleten kívüli
kereskedés folytatásának egyes feltételeiről szóló - kormányrendeleti szintű - szabályozás
újraalkotása alkalmával. Az irányelvhez kapcsolódóan ekkor csupán a törvényi szintet érintő
szabályozási kérdés maradt fenn. Mivel az említett kormányrendelet az irányelvet átültető
szerződési jogi rendelkezések mellett az - üzleten kívüli - kereskedelmi tevékenységre
vonatkozó szabályokat is tartalmaz, s ezek felülvizsgálata a kereskedelmi törvény kapcsán a
közeljövőben várható, az időközben elfogadott európai bírósági ítéletből, illetve a még
folyamatban lévő ügyekből következő esetleges korrekciós igényeket indokolt e felülvizsgálat
során kezelni.
A szervezett utazási formákról szóló 90/314/EGK tanácsi irányelvet átültető, alapvetően kormányrendeleti
szintű hazai szabályozás - tekintettel a turisztikai ágazatban előálló újabb és újabb élethelyzetekre, valamint a
vagyoni biztosíték szabályozásának pénzügyi vonatkozásaira - viszonylag nagy gyakorisággal felülvizsgálatra
és módosításra kerül.
Az ingatlanok időben megosztott használati jogának megszerzésére irányuló szerződések
egyes szempontjai vonatkozásában a fogyasztók védelméről szóló 94/47/EK európai
parlamenti és tanácsi irányelv tekintetében, valamint a távollevők között kötött szerződések
esetén a fogyasztók védelméről szóló 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet érintő
európai bírósági jogértelmezés kapcsán szükséges korrekciók - az átültető szabályozások
szintjére tekintettel - a Javaslathoz kapcsolódó kormányrendeletben kerülnek rendezésre.
3.	A Javaslat így alapvetően a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen
feltételekről szóló 93/13/EGK tanácsi irányelvhez kapcsolódó, a magyar szabályozási
megoldásokat is érintő európai bírósági ítéletekre építve valósítja meg az ezekből adódóan
szükséges jogalkotási lépéseket.
Ugyanakkor a fogyasztóvédelmi irányelvek szerződési jogi szabályai külföldi elemet
tartalmazó jogviszonyokban történő alkalmazása tekintetében követett közösségi jogi
megoldás hasonlósága okán a javasolt változtatások kihatnak a fogyasztási cikkek
adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól szóló 1999/44/EK európai
parlamenti és tanácsi irányelv, és a fogyasztói pénzügyi szolgáltatások távértékesítéssel
történő forgalmazásáról szóló 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv ilyen
rendelkezéseinek átültetésére is. Ezen irányelvekhez kapcsolódóan egyebekben nincs olyan
európai bírósági döntés, amely a magyar szabályozási megoldások szempontjából értékelhető
lenne.
II.
1.	A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 93/13/EGK tanácsi
irányelv (a továbbiakban a II. rész tekintetében: irányelv) olyan szabályozás kialakítását követeli meg a
tagállamoktól, amely alapján a fogyasztót nem kötik a professzionális szerződéses partnere által egyoldalúan
kialakított tisztességtelen szerződési feltételek, a szerződés ugyanakkor ezen feltételek nélkül továbbra is
fennmarad, ha részbeni érvénytelenség miatt nem dől meg. A szabályozás csak a fogyasztókkal kötött
szerződések kikötéseire vonatkozik, itt azonban nem csupán az általános szerződési feltételekre, hanem
valamennyi egyoldalúan kialakított, akár egyedi kikötésre alkalmazást nyer. A tagállamoknak megfelelő és
hatékony eszközöket kell biztosítaniuk a tisztességtelen feltételek további alkalmazásának megelőzésére. E
körben olyan szabályokat kell kialakítani, amelyek alapján fogyasztóvédelmi szervezetek, fogyasztói érdekeket
képviselő személyek bíróság vagy közigazgatási hatóság előtt megtámadhatják az általános feltételként használt
vagy alkalmazásra javasolt szerződési feltételeket annak érdekében, hogy ezen feltételekkel a továbbiakban ne
lehessen szerződést kötni.
Az irányelv - a közösségi fogyasztóvédelmi szabályozás hagyományos megközelítését követve - minimum
szabályozási követelményt állít fel: a fogyasztók magasabb szintű védelme érdekében a tagállamok nemzeti
szabályozásukban az irányelvben foglaltaktól szigorúbb rendelkezéseket is elfogadhatnak.
Az irányelv a fogyasztók gazdasági érdekei védelmében, illetve a tisztességes verseny biztosítása érdekében
jelentős, de nem teljes körű jogharmonizációt céloz. A tagállamok hatáskörébe utalja olyan kérdések
szabályozását, mint a tisztességtelen feltételt tartalmazó szerződés érvénytelenségi jogkövetkezménye, a
tisztességtelen feltételek alkalmazása elleni hatékony eszközök, a tisztességtelen feltételek tekintetében
keresetindításra jogosult szervezetek és személyek, az azonos vagy hasonló tisztességtelen feltételeket
tartalmazó több szervezet (személy) ellen külön vagy együttesen történő eljárásindítás.
Az irányelv melléklete tájékoztató és példálózó jelleggel meghatározza a fogyasztókkal kötött szerződések olyan
feltételeit, amelyek tisztességtelennek minősülhetnek.
2.	Az irányelvet jogunkba a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény
módosításáról szóló 1997. évi CXLIX. törvény, valamint az ebben foglalt felhatalmazás alapján a fogyasztóval
kötött szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről szóló 18/1999. (II. 5.) Korm. rendelet ültette át. Az
1997. évi CXLIX. törvény teljes megfelelést biztosított az irányelvi szabályozásnak, a közösségi jogi
követelmények kapcsán részben megújítva az általános szerződési feltételek hazai szabályozását, bevezetve
továbbá a fogyasztók tisztességtelen szerződéses kikötésekkel szembeni védelmét.
3.	Az átültetés óta eltelt időben az Európai Bíróság kiterjedt joggyakorlatban elemezte az irányelvből fakadó
követelményeket; e körben jellemzően a tagállami szabályozási kompetenciában maradt kérdéseknek az irányelv
kontextusában való értelmezését, az irányelv általános célkitűzéseiből következő behatároltságát. Az alábbi
ítéletek érintik a hazai átültetési megoldásokat is.
3.1.	Az Océano Grupo Editorial SA kontra Rocío Murciano Quintero C-240/98. sz. és csatolt
ügyek kapcsán a Bíróságnak azt a kérdést kellett megválaszolnia, hogy az irányelvben biztosított védelem
szükségessé teszi-e, hogy a nemzeti bíróság a kereset megengedhetőségéről (hatáskörének és illetékességének
megállapításáról) való döntés során hivatalból vizsgálja az eléterjesztett ügy alapjául szolgáló szerződésben
foglalt kikötés tisztességtelenségét.
A kérdés megválaszolása során a Bíróság leszögezte: az irányelv védelmi szabályozása abból indul ki, hogy a
fogyasztó professzionális szerződéses partnerével szemben gyengébb tárgyalási pozícióban van, kevesebb
információval rendelkezik, aminek következtében anélkül egyezik bele a kereskedő előre megfogalmazott
feltételeibe, hogy azok tartalmát befolyásolni tudná. A tisztességtelen szerződési feltétel fogyasztóra vonatkozó
kötőerejének hiányát előíró 6. cikk célkitűzése nem érhető el abban az esetben, ha a fogyasztónak magának kell
érvényesítenie az ilyen kikötések tisztességtelenségét. A kis perértékű ügyekben a követelést adott esetben
meghaladó ügyvédi költségek visszatarthatják a fogyasztót kifogásának érvényesítésétől. Ugyanakkor a jogi
képviselet hiányában fennáll a veszélye annak, hogy a fogyasztó nem szerez tudomást az adott tisztességtelen
feltétel jogi megítéléséről, s ezért nem védekezik annak érvényesítése ellen. Ezért a fogyasztók hatékony
védelme csak olyanképpen biztosítható, ha a nemzeti bíróságoknak lehetősége van az ilyen feltételek hivatalbóli
vizsgálatára.
Egyebekben az irányelvi szabályozás abból indul ki, hogy a fogyasztó és professzionális szerződéses partnere
egyenlőtlen helyzete csak egy harmadik fél fellépésével egyenlíthető ki. Ezért a 7. cikk (2) bekezdése előírja a
tagállamok számára annak biztosítása kötelezettségét, hogy fogyasztói érdekvédelmi szervezetek kérhessék a
bíróságtól általános szerződési feltételek vizsgálatát, és elérhessék ilyen módon a tisztességtelen szerződési
feltételek alkalmazásának tilalmát olyan esetben is, ha azok konkrét szerződésben nem kerültek alkalmazásra.
Egy olyan rendszerrel, amely megelőző intézkedésként közérdekű kereseteket tesz lehetővé a fogyasztói
érdekeket sértő visszaélések megakadályozása érdekében, nehezen lenne összeegyeztethető az, ha a
tisztességtelen szerződési feltétellel kötött szerződés alapján indult jogvitával megkeresett bíróságnak nem lenne
lehetősége arra, hogy a feltétel alkalmazhatóságát kizárja, amennyiben azt a fogyasztó nem érvényesíti. A
bíróság hivatalbóli vizsgálatának lehetősége éppen annak lehet alkalmas eszköze, hogy hozzájáruljon az irányelv
6.	cikkében előírt cél megvalósításához, annak megakadályozásához ti., hogy az egyes fogyasztó kötve legyen a
tisztességtelen szerződési feltételekhez; továbbá előmozdíthatja a 7. cikk szerinti célkitűzés érvényesülését is,
amennyiben visszatartó hatású lehet arra nézve, hogy a kereskedők (szolgáltatásnyújtók)
szabványszerződéseikben tisztességtelen feltételeket alkalmazzanak.
3.2.	Az Európai Közösségek Bizottsága kontra Olasz Köztársaság C-372/99. sz. ügyben a
Bíróság megállapította a tagállami kötelezettségszegést az irányelv 7. cikke (3) bekezdésének nem megfelelő
átültetése miatt. Az olasz átültető rendelkezés ugyanis csak arra adott lehetőséget, hogy egyes szervezetek az
általános szerződési feltételeket alkalmazó kereskedők, illetve azok szövetségei ellen keresetet nyújtsanak be a
bírósághoz, kérve a tisztességtelennek minősülő szerződési feltételek alkalmazásának megtiltását.
A Bíróság ítéletének indokolásában rámutatott arra, hogy az irányelv által biztosított fogyasztóvédelem fontos
eleme a 7. cikkben foglalt rendelkezés, amely a tisztességtelen szerződési feltételek fogyasztói szerződésekben
való alkalmazásának való véget vetést hivatott biztosítani. E cél megköveteli, hogy ilyen eljárást ne csupán a
tisztességtelen szerződési feltételeket alkalmazó kereskedők ellen lehessen indítani, hanem olyan kereskedők
vagy szakmai szervezetek ellen is, akik illetve amelyek ilyen szerződési feltételek alkalmazását javasolják. Nem
mozdítaná elő az irányelv által célul tűzött jogvédelmet, ha meg kellene várni, hogy az ilyen, általános használat
céljából megfogalmazott kikötések alkalmazására ténylegesen sor kerüljön.
A Bíróság utalt az Océano Grupo Editorial ítéletben is kiemelt azon megfontolásra, mely szerint az irányelvi
szabályozás alapgondolata, hogy a fogyasztó és professzionális szerződő partnere közötti megbomlott egyensúly
csupán harmadik fél tevőleges beavatkozása útján állítható helyre. Ezért írja elő az irányelv 7. cikkének (2)
bekezdése a tagállamoknak olyan közérdekű keresetek biztosításának kötelezettségét, ahol fogyasztói
érdekvédelmi szervezetek felhívhatják a bíróságot az általános alkalmazás céljából megfogalmazott szerződési
feltételek tisztességtelenségének megítélésére, és adott esetben ezek alkalmazása megtiltására. E jogorvoslat
megelőző jellege és a konkrét jogvitától független volta következtében akkor is rendelkezésre kell, hogy álljon,
ha az érintett szerződési feltétel nem került alkalmazásra konkrét szerződésben, hanem csupán megfogalmazásra
és ajánlásra egyes kereskedők vagy szakmai szervezetek részéről. A 7. cikk (3) bekezdését ezért úgy kell
értelmezni, hogy az olyan magatartásformákkal szemben is megindítható eljárások bevezetését követeli meg,
amelyek tisztességtelen szerződési feltételek puszta ajánlásában öltenek testet.
Az olasz kormánynak a nemzeti bíróságok olyan joggyakorlatára való hivatkozását, amely az „alkalmazás”
fogalmát szélesen értelmezve az alatt a tisztességtelen szerződési feltétel alkalmazásra ajánlását is érti, a Bíróság
a felhívott joggyakorlat egyértelműsége és kikristályosodottsága hiányára hivatkozással nem fogadta el.
3.3.	A Cofidis SA kontra Jean-Louis Fredout C-473/00. sz. ügyben a Bíróságnak azt a kérdést kellett
megválaszolnia, hogy a nemzeti jogszabályok irányelvvel összhangban álló értelmezésének kötelezettsége
megköveteli-e a nemzeti bíróságtól, hogy ne vegyen figyelembe egy olyan jogvesztő határidőt, amelynek lejárta
megakadályozná abban, hogy a szerződést befolyásoló tisztességtelen szerződési feltételt hivatalból, illetve a
fogyasztó kifogása alapján érvénytelennek tekintsen, ilyen módon lehetővé téve a professzionális szerződő fél
számára, hogy arra alapítva a keresetét, azt érvényesítse. A kérdést intéző bíróság tehát azt kívánta megtudni,
hogy ellentétes-e az irányelvben biztosított védelemmel egy olyan nemzeti rendelkezés, amely jogvesztő
határidőt vezet be a fogyasztói szerződésből eredő igények érvényesíthetőségét illetően.
A vitában a felperes és a francia kormány úgy érvelt, hogy jóllehet az Océano Grupo Editorial ügyben a Bíróság
megengedte, hogy a nemzeti bíróság hivatalból vizsgálja az illetékességi kikötés tisztességtelenségét, azonban
azt az alapul fekvő ügy kontextusában, s csupán a saját eljárása akadályának megállapítása tekintetében mondta
ki. A jelen ügyben azonban arról van szó, hogy a nemzeti bíróság figyelmen kívül hagyhat-e a nemzeti jogban
előírt jogvesztő hatályú jogérvényesítési határidőt. Az említettek hivatkoztak továbbá arra, hogy mivel az
irányelv hallgat a benne előírt jogosítványok érvényesíthetőségének határidejéről, a tagállam joga, hogy az
eljárási modalitásokat meghatározza.
A Bíróság - ráerősítve az Océano Grupo Editorial ítéletben kifejtettekre - ismételten kifejtette azt az
álláspontját, hogy a nemzeti bíróságnak az a jogosítványa, hogy hivatalból vizsgálja egy szerződéses kikötés
tisztességtelenségét, alkalmas eszköz az irányelv 6. cikkében lefektetett cél - a fogyasztó tisztességtelen
szerződési feltételhez kötöttsége megakadályozásának - elérésére, továbbá a 7. cikk szerinti célkitűzés
megvalósulásának előmozdítására is, amennyiben ez a hivatalbóli vizsgálat visszatartó erejű. A nemzeti
bíróságoknak ez a jogosítványa szükséges eszköz a fogyasztók hatékony védelmének biztosítására, annak
érdekében, hogy az irányelv nyújtotta védelem minden olyan esetre is kiterjedjen, ahol a fogyasztó a
professzionális féllel kötött szerződésében foglalt tisztességtelen szerződési feltétel tisztességtelenségére azért
nem hivatkozik, mert nem ismeri a jogait, vagy a jogérvényesítéssel összefüggő nehézségek, aránytalan
költségek visszatartják attól.
Ebből következően a kereskedő részéről a fogyasztó ellen indított, valamely tisztességtelen szerződési feltétel
érvényesítésére irányuló eljárásban egy olyan időbeli korlát megállapítása, amely a bíróságnak azt a
jogosítványát érinti, hogy hivatalból vagy a fogyasztó kifogása alapján az ilyen szerződési feltételt ne vegye
figyelembe, alkalmas lehet arra, hogy aláássa az irányelv 6. és 7. cikkei célkitűzéseinek érvényesülését. A
fogyasztóval szerződő professzionális félnek ugyanis csak ki kellene várnia e határidő lejártát, hogy azután
érvényesítse a szerződéseiben alkalmazott tisztességtelen feltételt, aránytalanul megnehezítve ezzel a fogyasztó
jogérvényesítését olyan esetekben, ahol az eljárásban a fogyasztó az alperes.
3.4.	Az Európai Közösségek Bizottsága kontra Spanyol Királyság C-70/03. sz. ügyben a
Bíróság elmarasztalta a spanyol jogalkotót az irányelv 5. cikkének, valamint 6. cikke (2)
bekezdésének nem megfelelő átültetése miatt.
3.4.1.	Az irányelv 5. cikke a fogyasztóval kötött szerződésekben az írásba foglalt szerződési
feltételek egyértelmű megszövegezését írja elő, azzal, hogy kétség esetén a fogyasztóra nézve
legkedvezőbb értelmezés irányadó. A harmadik mondat azonban kivételt állapít meg ezen
értelmezési szabály alól a 7. cikk (2) bekezdése szerinti, fogyasztóvédelmi szervezetek által
indítható eljárások tekintetében. A spanyol szabályozás nem vette át a fogyasztó számára
kedvezőbb értelmezést előíró szabálynak ezt a korlátozását.
A Bíróság ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a különbségtétel az értelmezési szabály
alkalmazhatósága tekintetében az egyéni fogyasztók által, konkrét szerződés vonatkozásában,
illetve a fogyasztóvédelmi szervezetek által a tisztességtelen általános szerződési feltételek
alkalmazásától való eltiltás iránt indított eljárások között az eljárások eltérő céljából adódik.
Az első esetben a bíróság feladata egy már megkötött szerződésben foglalt konkrét szerződési
kikötés tisztességtelen jellegének megítélése, míg az utóbbi esetben még meg nem kötött
szerződésekben való alkalmazásra szánt szerződési feltétel absztrakt mérlegelését teszi meg.
Az első esetben a kedvezőbb értelmezés az érintett fogyasztónak közvetlenül javára válik.
Ezzel szemben az utóbbi esetben ahhoz, hogy a fogyasztók összességére nézve kedvezőbb
eredményt lehessen elérni, nem szabad kétség esetén a kedvezőbb értelmezést figyelembe
venni. Az objektív értelmezés ugyanis előmozdíthatja a nem egyértelműen megfogalmazott
szerződési feltétel alkalmazásának megtiltását, aminek révén a fogyasztóvédelem magasabb
szintje biztosítható. Ebben az értelemben a Bíróság az irányelv 5. cikke harmadik mondatát
olyan kötelező érvényű normatív szabálynak minősítette, amely jogokat állapít meg a
fogyasztók javára, és hozzájárul az irányelvi célkitűzés megvalósításához.
3.4.2.	Az irányelv 6. cikkének (2) bekezdése a szükséges intézkedések megtételét írja elő a
tagállamoknak annak biztosítására, hogy ha a szerződés szoros kapcsolatban áll a tagállamok
területével, a fogyasztótól ne lehessen elvonni az irányelvben biztosított jogvédelmet
harmadik ország jogának a szerződésre alkalmazandó jogként való kikötésével. A spanyol
szabályozás ezt a kérdést úgy oldotta meg, hogy a spanyol szabályozás alkalmazandóságát
mondta ki a szerződő felek által választott jogtól függetlenül, amennyiben a szerződő fél
szerződési nyilatkozatát spanyol felségterületen tette meg, és ez a szokásos tartózkodási helye
is. Másrészt, hivatkozott a szabályozás a szerződéses kötelmi viszonyokra alkalmazandó
jogról szóló Római Egyezmény 5. cikkében foglaltak megfelelő alkalmazására.
A spanyol kormány a megoldás védelmében arra hivatkozott, hogy a spanyol jogterületen
leadott szerződési nyilatkozat és szokásos tartózkodási hely követelményeivel a „tagállamok
területével fennálló szoros kapcsolat” irányelvi fogalmát konkretizálta.
A Bíróság ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az irányelvi rendelkezés célja annak
megakadályozása, hogy a fogyasztótól a közösségi jogi védelmet azáltal vonják el, hogy
harmadik ország jogát kötik ki a szerződésre irányadó jogként. Ami a Közösséggel való
kapcsolatot illeti, a 6. cikk (2) bekezdése arra korlátozódik, hogy a szerződésnek „szoros
kapcsolat”-ban kell állnia a tagállamok területével. Ezen általános megfogalmazás célja az,
hogy az adott eset körülményeitől függően különböző kapcsolóelemek figyelembevételét
tegye lehetővé. Jóllehet a közösségi jogalkotó által alkalmazott, szándékoltan nem kiélezett
megfogalmazás vélelmek révén konkretizálható lehet, azonban nem szűkíthető be olyan előre
meghatározott kapcsoló kritériumok kombinációjával, mint például a Római Egyezmény 5.
cikke szerinti kumulatív feltétel a tartózkodás és a szerződéskötés helyét illetően. Egy ilyen
beszűkítés összeegyeztethetetlen az irányelvben megállapított védelmi szinttel.
A Római Egyezmény 5. cikkének alkalmazására hivatkozó megoldással kapcsolatban továbbá
azt hozta fel a Bíróság, hogy az irányelvi szabályozás eredeti célja értelmében valamennyi
fogyasztót védelemben kell részesíteni a professzionális féllel kötött valamennyi szerződés
tekintetében, a spanyol megoldás ezzel szemben csak egyes, a Római Egyezmény 5. cikke (1)
bekezdésében szabályozott szerződéstípusok kapcsán biztosítja ezt a védelmet, sőt ezt is csak
egyes, az Egyezmény 5. cikke (2) bekezdésében szabályozott feltételek fennállása esetén, s
mint ilyen, nem kielégítő az átültetés biztosítására.
3.5.	A Szombathelyi Városi Bíróság a csatlakozást közvetlenül követően előzetes
döntéshozatal iránti kérelmet nyújtott be az Európai Bírósághoz, kérve a magyar átültetési
megoldás megítélését részint a tisztességtelen szerződési feltételekhez kapcsolódó
érvénytelenségi konstrukció, részint pedig a szerződés részbeni érvénytelenségének
szabályozása tekintetében. A C-302/04. sz. Ynos Kft. kontra Varga János ügy jelenleg is
folyamatban van. A Kormánynak az eljárás során kifejtett álláspontja - mely a csatlakozást
megelőző jogviszonyokra vonatkozóan az előzetes döntéshozatali eljárás
alkalmazhatatlanságára, továbbá a kérdésfeltevés hipotetikus jellegére mutat rá - alapján nem
valószínűsíthető, hogy az Európai Bíróság az év végére várható ítéletében érdemben tárgyalja
a keresetet. Mindazonáltal az eset kapcsán áttekintésre került a hatályos szabályozás néhány
elemének pontosítási lehetősége.
4.	Az irányelvet átültető szabályozás felülvizsgálata alkalmával indokolt figyelembe venni a Ptk. folyamatban
lévő rekodifikációja munkálatainak eddig rögzített elveit, tekintettel különösen arra is, hogy azokban kifejezett
bírálat fogalmazódott meg az átültetési megoldásokra vonatkozólag.
Az új Polgári Törvénykönyvnek a Kodifikációs Főbizottság 2002. november 18-i ülésén elfogadott szabályozási
tematikája (a továbbiakban: Tematika) Negyedik könyv Kötelmi Jog, Második Rész A szerződés általános
szabályai, B) Részletes javaslatok IV. Általános szerződési feltételek tartalmi kontrollja a következő
szabályozási elképzeléseket rögzíti e körben.
Pontosítani javasolja az általános szerződési feltétel fogalmát és a tisztességtelen kikötés
meghatározását. A tisztességtelenségre vonatkozó szabályozásnak a fogyasztói szerződések
egyedileg kialkudott kikötései tekintetében való érvényesítését meg nem engedhető
beavatkozásnak ítéli a szerződési szabadságba, s ezért szükségesnek tartja a tárgyi hatálynak
az irányelvből szűken következő körre történő visszavonását; továbbá ennek kapcsán
javaslatot tesz az általános szerződési feltételek alkalmazásával kötött szerződések tartalmi
szabályai rendszerének újrastrukturálására. Fogyasztói szerződésekben a tisztességtelen
kikötéseket - hivatkozva az irányelvi elvárásokra - (relatív) semmisséggel javasolja
szankcionálni. Végül a közérdekű keresetindítás lehetőségét - az általános szerződési
feltételekben foglalt tisztességtelen kikötések semmisségének megállapítására - a fogyasztói
szerződésekre tartja szükségesnek korlátozni, a forgalmi viszonyokban feltétlen szabályozó
elvként minősítve a szerződési szabadságot.
5.	Az irányelv átültetését szolgáló magyar szabályozást a jogirodalom részéről számos kritikai
megjegyzés érte. A bírálatok elsősorban azt kifogásolták, hogy a magyar jogalkotó az
átültetés során túlzott mértékben szélesítette az irányelv rendelkezéseinek alkalmazhatóságát,
kiterjesztve azt a forgalmi viszonyok ügyleteire, valamint az egyedi alku eredményeként
létrejövő fogyasztói szerződésekre, amit a közösségi jogi kötelezettség nem támaszt alá, s
ezzel indokolatlan mértékben korlátozta a szerződési szabadság elvének érvényre jutását a
felek szerződéses viszonyaiban.
A jogirodalomban megfogalmazott kritikai észrevételek számos elemét a Tematika is átvette.
A bírálatok néhány ponton alaposak. Érdemükben ugyanakkor nemegyszer az eltérő
dogmatikai megközelítésből, illetve a magánjogi gondolkodás olyan irányba történt
előrehaladásából erednek, amely megközelítések, illetve fejlődés figyelembevétele nem vonja
kétségbe azt, hogy az európai indíttatású fogyasztóvédelmi szabályozásunk alapjainak
megteremtése idején fennálló körülmények között elfogadott átültető szabályozás ésszerű volt
és megfelelt a közösségi és a belső jogi környezetnek.
A szabályozásnak az európai bírósági döntésekből adódó kiigazítása alkalmával indokolt e
bírálatokban megfogalmazott javaslatok közül azoknak a megvalósítása, amelyek tekintetében
széles körű konszenzus mutatható ki, s amelyek a rekodifikáció jelenlegi állásának és
eredményeinek ismeretében az új Ptk. koncepciójához közelítést szolgálják.
6.1.	Az Océano Grupo Editorial ügyben hozott ítéletben, majd az ebben megalapozott érvelésre más
szempontból ráerősítő Cofidis ítéletben megfogalmazódott az az igény, hogy a tagállami bíróságok - legalábbis
bizonyos vonatkozásokban - hivatalból vehessék figyelembe a fogyasztóval kötött szerződésekben alkalmazott
tisztességtelen szerződéses kikötés érvénytelenségét. A fogyasztónak a 6. cikk (1) bekezdése szerinti
mentesítését a tisztességtelen kikötésen alapuló kötelezettség alól - bizonyos körülmények között - alááshatja az
olyan érvénytelenségi megoldás, amely a fogyasztó fellépését teszi szükségessé.
Ebben az értelemben a hazai szabályozásban a megtámadási határidő elmulaszthatósága a fogyasztó jogban való
járatlansága miatt hátrányt eredményezhet a fogyasztó általi jogérvényesítés eseteiben. Ez alól nem jelent biztos
védelmet a megtámadásnak kifogás útján a perben való határidő nélküli érvényesíthetősége sem, mivel az csak
védekezésre ad lehetőséget, „támadásra” (visszakövetelésre abban az esetben, ha a fogyasztó - tudatlanságból -
már teljesített) azonban nem.
Meg kell jegyezni, hogy ebből a szempontból a semmisség sem nyújt maradéktalan védelmet, hiszen a fogyasztó
tudatlansága erre a típusú érvénytelenségre éppúgy kiterjedhet. Előnye mégis abban áll, hogy a semmisségre
hivatkozás határidő-nélkülisége [Ptk. 234. § (1) bekezdés] miatt, ha a fogyasztó utóbb szerez tudomást arról,
hogy érvénytelen szerződéses kikötés alapján teljesített, azt visszakövetelheti.
Az érvénytelenségi megoldás újragondolása során a Javaslatban figyelembevételre kerültek az irányelv 6. cikke
(1) bekezdésében foglalt közösségi jogi kötelezettség megítélését érintő belső jogi megfontolások, a
jogirodalomban megjelent bírálatok is.
6.2.	A Javaslat a Tematikában [Negyedik könyv Második Rész B) IV. 4. a) pont] felvetett megoldást, a
fogyasztói szerződésekben alkalmazott tisztességtelen kikötések ún. relatív semmisséggel szankcionálását
valósítja meg. Az érvénytelenség e formája megfeleltethető az irányelv szemléletének.
A semmisségi konstrukció akadálytalan alkalmazását mindazonáltal megnehezíti a Ptk. 209/B. §-ában foglalt [a
Javaslat szerinti 209. §-ban lényegében változatlan formában megtartott] generálklauzula absztrakt jellege, a
konkrét esetre történő alkalmazáshoz bírói mérlegelést és minősítést igénylő volta, amely a semmisségi parancs
ellenére is bizonytalanságban hagyja a feleket az érintett kikötés sorsát illetően. Az olyan esetekben, amikor a
tisztességtelenség megállapíthatósága összetett kérdés, jelentős részben a körülmények függvénye, vagyis nem
csak jogi minősítésre van szükség, hanem a minősítés megalapozásához tények bizonyítása is elengedhetetlen,
nehezen spórolható meg a tisztességtelenség bírósági deklarálása.
Az irányelv 6. cikkének (1) bekezdése a fogyasztó tisztességtelen kikötés következményei alóli mentesítése
célkitűzésének megfogalmazásánál olyan autonóm fogalmat használ („a tagállamok előírják, hogy a
fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját
nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve”), amelynek
meglévő jogintézményeink közül egyik sem felel meg teljes egészében.
7.	A jogirodalom az irányelv átültetésének döntő hibájaként rótta fel azt, hogy a Ptk. szabályai a fogyasztó jogi
védelmét megszorítás nélkül biztosítják a felek által egyedileg kialkudott szerződéses kikötések tekintetében is.
Bár ez a megoldás nem ütközik a közösségi jogba, amennyiben a közösségi jog által le nem foglalt területek
tagállami szabályozására (s így a lehatárolt hatályú közösségi szabályozás kiterjesztő átültetésére) - az
alapszerződések keretei között - lehetőség van, a bírálók mégis helytelennek ítélték azt a szerződési szabadság
elvének túlzottan tág feltételekkel való megtörése miatt.
A hatályos szabályozás szélesen megragadott tárgyi hatály-meghatározásának megítélése összefügg a
szerződések tartalmi kontrolljának témakörével. Figyelemmel arra a megelőlegezhető szabályozási
megközelítésre, melyben a jogalkotó az újraalkotott kódexben nem kíván beavatkozni egyensúlytalanság okán az
egyedileg kialkudott szerződésekbe, a Javaslat - összhangban az irányelvvel - a tisztességtelenség vizsgálatát
kizárólag a fogyasztói szerződések egyedileg meg nem tárgyalt kikötéseire nézve tartja fenn.
Bár a hatályos megoldásból való visszalépés - formailag - a fogyasztók védelme jelenleg biztosított
színvonalának csökkenését eredményezi, mivel a fogyasztói szférában jellemzően szabványszerződések kerülnek
alkalmazásra, az a kör, ahol egyedileg kialkudott szerződéses kikötésekről beszélhetünk, s így a hatályos
szabályozás szerint biztosított fokozott védelem a Javaslat alapján megvonásra kerül, viszonylag szűk. Ilyen
értelemben e szabályozási (vissza)lépés csekély gyakorlati relevanciája támogathatóvá teszi az elvi
következetességet mutató magánjogi szabályozási tendenciához való igazodást.
A bizonyítási szabály olyan értelmű kiterjesztése, amely az általános szerződési feltételek körén túl is a
szerződési feltétel támasztójának feladatává teszi a bizonyítást a tekintetben, hogy a felek a szerződési feltételt
egyedileg megtárgyalták-e, kielégítően biztosítja a fogyasztó pozícióját e téren.
8.	A nem fogyasztói szerződések tekintetében a Tematika [Negyedik könyv Második Rész B) IV. 2.
pont] fenntartani javasolja az általános szerződési feltételek alkalmazásával a szerződés részévé váló
tisztességtelen kikötések megtámadhatóságának hagyományos főszabályát. Ennek alátámasztására a
tisztességtelen kikötéssel szembeni jogi védelemnek a különböző alanyi körökben eltérő
céljára hivatkozik. Míg a fogyasztó védelmét e vonatkozásban is elsősorban az indokolja,
hogy szerződéses partnerével szemben jellemzően hátrányos helyzetben van, a kereskedelmi
ügyletekben a különleges jogi védelmet a szerződés egyoldalú tartalmi meghatározásának
lehetősége indokolja.
Bár, ahogy erre a Tematikában is utalás történik, létezik olyan felfogás, amely a
tisztességtelen szerződési kikötéseket az üzleti forgalom körében is semmisségi szankcióval
illetné, egy ilyen, a fogyasztói szerződések körén túlmutató koncepcióváltásra, az
érvénytelenség, illetve a tartalmi kontroll egész rendszerét érintő továbbfejlesztésre legfeljebb
az átfogó polgári jogi rekodifikáció keretében kerülhet sor.
A tisztességtelenség irányelvi, illetve ennek alapján - szélesebb körben - a Ptk.-beli
meghatározása két fogalmi elemet emel ki: a jóhiszeműség sérelmét és a felek jogaiban,
illetve kötelezettségeiben bekövetkező jelentős egyensúlytalanságot. Az előbbi alapján a
tisztességtelenség a jóerkölcs sérelmében megnyilvánuló semmisségi okok, az
egyensúlytalanság okán azonban a megtámadási okok körébe lenne sorolandó. (Az
érvénytelenség rendszerét értékelve azt mondhatjuk, hogy jogunk inkább azokhoz a
helyzetekhez kapcsolja a semmisséget, ahol a konszenzus tartalmát minősíti olyannak,
amelynek kikényszerítésében nem kíván részt venni, míg a felek egymással szembeni
védelmének, az egyensúlytalanság kiküszöbölésének adekvát eszköze a megtámadhatóság.)
E kérdés túlmutat az irányelv szabályozási területén, amely csak a fogyasztói szerződésekre
nézve rögzít közösségi szintű szabályozást, így annak rendezése belső jogalkotási hatáskörbe
tartozik. A Javaslat így egyelőre az európai bírósági ítéletekből szükségszerűen adódó
változtatási igényre korlátozódva, a Tematikában megfogalmazott javaslattal összhangban, a
nem fogyasztói szerződésekre nézve megtartja a megtámadhatóságot.
9.1.	Az Olasz Köztársaság ellen indított tagállami kötelezettségszegés miatti eljárásban a Bíróság rámutatott arra,
hogy az irányelvi célkitűzések megfelelő érvényesülésének biztosítása megköveteli, hogy ne csupán a
tisztességtelen általános szerződési feltételeket alkalmazó vállalkozások ellen lehessen eljárást indítani, hanem
olyan vállalkozások vagy szakmai szervezetek ellen is, amelyek ilyen szerződési feltételeket általános
alkalmazás céljából megfogalmaznak és azok alkalmazását ajánlják. Biztosítani kell, hogy a közérdekű
keresetindításra megfelelő érdekkel rendelkező szervezetek, illetve személyek kérhessék a bíróságtól általános
szerződési feltételek vizsgálatát, és ilyen módon elérhessék a tisztességtelen általános szerződési feltételek
alkalmazásának tilalmát olyan esetben is, ha azok tényleges alkalmazására még nem került sor.
9.2.1.	A Ptk. hatályos szabálya [209. § (2)-(3) bekezdés] alapján biztosított a fogyasztói szerződésekben használt
tisztességtelen általános szerződési feltételek közérdekű keresettel történő megtámadásának lehetősége. A
sikeres megtámadás következménye érvénytelenség, méghozzá a kikötés alkalmazójával szerződő valamennyi
félre kiterjedő hatállyal. Ez alatt nem csak a már megkötött szerződések feleit kell érteni, hanem valamennyi
jövőben szerződő felet is. Ilyen értelemben az érvénytelenség megállapítása a jövőbeli alkalmazástól való eltiltás
közvetett kimondásának tekinthető, a magánjogi igényérvényesítésből következőkön túlmutató
jogkövetkezményként.
A 209. § (2) bekezdésének szóhasználatában („ha gazdálkodó szervezet használ szerződéskötéskor
tisztességtelen általános szerződési feltételt, a sérelmes kikötést a külön jogszabályban meghatározott szervezet
is megtámadhatja a bíróság előtt”) a „szerződéskori” használat előírása nem időpont-meghatározásként, hanem
inkább célmeghatározásként értelmezendő. A konstrukció a jogalkotó szándéka szerint absztrakt perre irányult,
amint az a 2002. évi XXXVI. törvényhez fűzött miniszteri indokolásból is kitűnik.
9.2.2.	A törvényben foglalt megoldás értékelése keretében áttekintésre került a közérdekű
eljárások gyakorlata is. Bár irányadó bírósági döntés nem került közzétételre, a
fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek által kezdeményezett eljárások beadványai, illetve
az ezekben hozott ítéletek megismerhetők. Ezekből kiolvasható, hogy a fogyasztók
érdekeinek képviseletében eljárást indító társadalmi szervezetek - a bíróság által befogadott -
kereseteikben nem konkrét szerződésben történt alkalmazásra hivatkoznak rendszerint, hanem
magára az általános szerződési feltétel közzétett formájára (melyről adott esetben a médiából
értesültek, s az üzletszabályzatnak a vállalkozás honlapján történt közzététele szolgált a
hivatkozás alapjául).
9.2.3.	A fentiek alapján hasonló a helyzet, mint az Európai Bíróság előtt megtámadott olasz
szabályozásban: noha a törvényszöveg nem rögzíti egyértelműen az eljárás preventív célját, a
miniszteri indokolásból kiolvasható jogalkotói szándék és a felhívható jogalkalmazási
gyakorlat egyaránt arra mutat, hogy a törvényhely szélesen értelmezendő, és ilyenformán
kielégítheti az irányelvi célkitűzéseket. Az Európai Bíróság azonban az olasz kormány ilyen
védekezését nem fogadta el. Ebből következően a szabályozás szövege pontosításra szorul.
Bár a felhívott gyakorlatban a fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek nem konkrét
szerződésben történő alkalmazásra, hanem a sérelmes általános szerződési feltétel közzétett
formájára hivatkoztak, kereseteiket minden esetben a fogyasztói panaszok széles áradatával
támasztották alá. Így az sem állítható biztonsággal, hogy az általános használatra szánt
szerződési feltétel puszta közzététele megalapozhatná a hatályos szabályozás szerint a
fellépési lehetőséget.
Nem biztosított továbbá az a lehetőség, hogy a tisztességtelen általános szerződési feltételek
használatra ajánlásában megnyilvánuló magatartásformákkal (amelyek a vállalkozások
érdekképviseleti szervezetei részéről fordulhatnak elő) szemben is fel lehessen lépni.
9.3.	A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fgytv.) 39. §-
ában szabályozott közérdekű keresetindítási lehetőség sem kielégítő az Európai Bíróság
értelmezésében megkövetelt preventív funkció biztosítására, mert feltételként „jogszabályba
ütköző tevékenységet”, továbbá „a fogyasztók széles körének érintettségéit vagy „jelentős
nagyságú hátrány”-t ír elő. Az utóbbi két kritérium is beszűkíti az eljárás
megindíthatóságának lehetőségét, azonban az - adott esetben tisztességtelennek minősülhető
-	általános szerződési feltétel puszta nyilvánosságra hozatala vagy alkalmazásra ajánlása erre
vonatkozó jogszabályi tilalom hiányában semmiképpen nem meríti ki a „jogszabályba ütköző
tevékenység” fogalmát.
9.4.	A kifejtettek alapján szükséges a hatályos Ptk. 209. §-ában szabályozott közérdekű
kereset preventív funkcióját, az általános szerződési feltételek tisztességtelenségének konkrét
szerződéstől független megállapíthatóságát - legalább az irányelvi szabályozással érintett
körben, azaz a fogyasztókkal való potenciális szerződéskötések vonatkozásában -
szövegszerűen is egyértelműen megjeleníteni.
Külön nevesíteni kell a tisztességtelen általános szerződési feltételek szerződéskötés céljára ajánlását, és ilyen
ajánlás hiányában is az általános szerződési feltétel megismerhetővé tételét, amennyiben megállapítható, hogy az
szerződéskötések céljából került kidolgozásra.
Az eljárás megindíthatóságának feltétele tehát minimálisan az, hogy szerződéskötésekre felhasználás célzata
fennálljon, és a jogcselekmény napvilágra kerüljön: az érintett általános szerződési feltételt valamilyen formában
hozzák nyilvánosságra. Aránytalan beavatkozás lenne és nyilvánvalóan nem cél a puszta megszövegezést
szankcionálni. A nyilvánosságra hozatal - a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény 2.
§-a a) pontjában megnyilvánuló megközelítéssel összhangban - megvalósul, ha az általános szerződési feltétel a
fogyasztók számára megismerhetővé válik, akár egyedi hozzáférések biztosítása útján is.
9.5.	A Tematika [Negyedik könyv Második Rész B) IV. 5. pont] a - tisztességtelen kikötés
semmisségének megállapítására vonatkozó - közérdekű keresetindítás lehetőségét a
fogyasztói szerződésekre javasolja korlátozni, bírálva a vállalatok szerződéses kapcsolataiba
való indokolatlan beavatkozást.
A közérdekű keresetindítás lehetőségének a fogyasztói ügyletekre korlátozása mellett szólhat
az, hogy jogunk hasonló eljárást egyebekben is a fogyasztók védelme körében ismer
jellemzően. (Az Fgytv. 39. §-ában szabályozott jogalapot a fogyasztóvédelmi társadalmi
szervezetek nemegyszer a Ptk.-beli lehetőséggel együtt hívják fel keresetlevelükben.)
9.6.	A preventív megközelítésből az következik, hogy konkrét szerződésben történő
alkalmazás hiányában a tényállás kikerül a kötelmi jog köréből. A - szerződéskötések
céljából megfogalmazott - általános szerződési feltételek puszta nyilvánosságra hozatala vagy
alkalmazásra ajánlása még csak egyoldalú jognyilatkozatként sem értékelhető. Ebből
következően a jogkövetkezmény nem lehet „érvénytelenség” a szerződéses dogmatika
értelmében, hanem csak - a használattól való - eltiltás (ami az abszolút szerkezetű jogok
védelmében alkalmazott jogkövetkezményre hasonlít).
Felmerül ugyanakkor, hogy a preventív per eredményeként hozott, az alkalmazástól eltiltást
kimondó bírói ítélet megsértése esetén, tehát ha a tisztességtelennek ítélt általános szerződési
feltétel mégis alkalmazásra kerül utóbb, annak semmissége megállapítása iránt ismételten
eljárást kellene indítani. Ezt megelőzendő indokolt úgy kialakítani a preventív eljárás
szabályozását, hogy a bíróság a jövőre nézve, a sérelmezett általános szerződési feltétel
alkalmazása esetére az ilyen módon a szerződés részévé váló kikötés semmisségét állapítsa
meg. Tehát a bíróság a tisztességtelennek ítélt általános szerződési feltételre nézve mondja ki,
hogy ha az alkalmazásra kerülne, semmis lenne.
Kérdés, hogy szükség van-e emellett még az eltiltás külön kimondására, azaz a preventív
célkitűzést megfelelően biztosítaná-e az, hogy az eljárás megindítható azt megelőzően is,
hogy a sérelmes általános szerződési feltétel konkrét szerződésekben alkalmazásra kerülne, a
bíróság megítéli annak tisztességtelenségét, a szankció azonban - lévén magánjogi természetű
-	csak szerződéskötés esetén áll be. [Ez a polgári jogi semmisség azonban könnyen
érvényesíthető, lévén arra „bárki” határidő nélkül hivatkozhat; különösen amennyiben a
tisztességtelenség bírói megállapítása a Ptké. II. 5/B. §-ába beiktatandó (2) bekezdés
értelmében nyilvánosságra hozatalra kerül.]
(A Ptk. 234. §-a (1) bekezdésében „bárki” számára adott hivatkozási jogosítványt a bírói
gyakorlat lekorlátozta arra a körre, akinek az érintett szerződés érvénytelenségéhez jogos
érdeke fűződik. Ennek oka, hogy a polgári jog a semmisséget csak konkrét szerződés
tekintetében ismeri, így csak az ennek vonatkozásában érintett személyi kör értendő „bárki”
alatt. Egy absztrakt perben a jövőre nézve hozott semmisségi ítéletben ezért kifejezetten
szükséges rögzíteni az erre való hivatkozásra jogosultak körét - a feltétel nyilvánosságra
hozójával szerződő felekben megjelölve azt.)
Az irányelv 7. cikke (3) bekezdésében megfogalmazott azon követelmény, amely alapján a
preventív jogorvoslati eljárások a kereskedők, illetve szolgáltatók szakmai szövetségei ellen is
megindíthatóak kell, hogy legyenek, amennyiben ezek tisztességtelen általános szerződési
feltételek használatát javasolják, arra mutat, hogy szükség van közjogi természetű szankcióra
is. Az ilyen magatartásformák adekvát ellenszere az eltiltás (az alkalmazásra ajánlott
tisztességtelen szerződési feltételek utóbb beálló magánjogi érvénytelensége önmagában nem
alkalmas az ilyen megnyilvánulások megszüntetésére).
Az eltiltás hatályának más, azonos feltételt alkalmazó vagy alkalmazásra ajánló vállalkozásokra
való kiterjesztése nem lehetséges. A bírói ítélet hatálya alperesi oldalon való kiterjeszthetőségének
korlátaira nézve az 1997. évi CXLIX. törvény miniszteri indokolásában kifejtettek (nem marasztalható el olyan
fél, akinek nincs alkalma védekezésre, a bíróság absztrakt normaalkotó funkciójának bírálata) továbbra is
irányadóak.
Felmerül, hogy az eltiltás mennyiben kikényszeríthető (az alkalmazás esetén beálló polgári jogi
érvénytelenségen túl). E körben a következők érdemelnek említést. A bírósági végrehajtásról szóló
1994. évi LIII. törvény IX. fejezete rendelkezik a „meghatározott cselekmény végrehajtásá-
ról. A „meghatározott cselekmény” fogalma a 172. § (1) bekezdése szerint kiterjed a
„cselekmény elvégzésére vagy meghatározott magatartásra, tűrésre, abbahagyásra”. A 173. §
(1)	bekezdése értelmében, ha a kötelezett a kötelezésnek önként nem tesz eleget (jelen esetben
az eltiltás ellenére nem hagy fel a tisztességtelennek ítélt általános szerződési feltétel
nyilvános közzétételével, illetve alkalmazásra ajánlásával), a végrehajtó jogosult a teljesítést
ellenőrizni, s a teljesítés elmaradása esetén értesíti a végrehajtást foganatosító bíróságot,
amely végzéssel határoz a végrehajtás módjáról. E végzésben lehetőség van arra, hogy a
cselekményt a kötelezett költségére elvégeztesse (például a plakáton, internetes oldalon stb.
szereplő tisztességtelen általános szerződési feltételt eltávolíttassa), vagy a kötelezettel
szemben 500 ezer forintig terjedő pénzbírságot szabjon ki. Visszatartó erőt képviselhet, hogy
a pénzbírság ismételten is kiszabható.
10. A mellékletben foglalt megfelelési táblázat részletes tájékoztatást ad a Javaslattal újraírt szabályozásnak az
irányelv rendelkezéseihez való viszonyáról.
III.
1.	A fogyasztóvédelmi célú, magánjogi szabályokat lefektető európai közösségi irányelvek
jellemzően nemzetközi magánjogi rendelkezést is tartalmaznak. E szabályok célja
magakadályozni azt, hogy a fogyasztót védő szerződési szabályok alkalmazását
jogválasztással zárják ki a felek a nemzetközi magánjogi tényállásokban.
Ezen irányelvi rendelkezésekben közös az, hogy akkor tilalmazzák a fogyasztók az
irányelvben biztosított jogainak jogválasztással történő csorbítását, ha a szerződés a
tagállamok területével szoros kapcsolatban áll.
(A 85/577/EGK, 87/102/EGK, és a 90/314/EGK irányelvek nem tartalmaznak ilyen
nemzetközi magánjogi szabályt. Ettől függetlenül nem kizárt, hogy a későbbiekben az
Európai Bíróság hasonló tételt vezet le, vagyis „beleértelmezi” egy adott irányelvbe a
jogválasztás korlátozottságát - lásd az Ingmar (C-381/98. sz.) ügyben hozott ítéletet.)
2.	Az érintett irányelveket átültető magyar jogszabályok a következő megoldással éltek. A
93/13/EGK, a 97/7/EK és az 1999/44/EK irányelvek tekintetében a „szoros kapcsolat”
fogalmának meghatározására a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű
rendeletben (a továbbiakban: tvr.) került sor. A tvr. 28/A. §-a a szerződéses kötelmi
viszonyokra alkalmazandó jogról szóló, 1980. évi Római Egyezmény 5. cikkének szabályait
átvéve definiálta a szoros kapcsolatot. Erre a definícióra azért volt szükség, hogy a
jogalkalmazók számára egyértelművé és kiszámíthatóvá tegye, milyen esetekben korlátozott a
jogválasztás szabadsága, s mivel a közösségi jog a Római Egyezményben egyszer már
meghatározta általános érvénnyel azt, hogy mely körülmények fennállása alapoz meg olyan
szoros kapcsolatot, amely miatt a fogyasztók védelme érdekében indokolt a jogválasztás
eredményének korlátozása, célszerűnek tűnt ezt a modellt átvenni. (Ezt a megközelítést nem
tette alaptalanná az, hogy a közösségi jog részét képező Római Egyezmény a másodlagos
közösségi joghoz képest szubszidiárius alkalmazású.) A jogválasztás korlátozását a Ptké. II. -
az 1997. évi CXLIX. törvénnyel történt - módosítással beiktatott 5/C. §-a mondta ki.
Fontos körülmény volt az is, hogy a csatlakozás előtt a magyar jogalkotó nem érvényesíthette
az irányelvek azon szemléletét, amely szerint a tagállamoknak a saját, irányelvet átültető
fogyasztóvédelmi szabályaikkal egyenrangúan kell kezelniük más tagállamoknak a
fogyasztókat védő azon szabályait is, amelyek a tagállamokat egyformán kötelező irányelvek
átültetésből származnak.
3.	Az Európai Bíróság az Európai Közösségek Bizottsága kontra Spanyol Királyság C-70/03.
sz. ügyben a 93/13/EGK tanácsi irányelv 6. cikke (2) bekezdésének átültetését vizsgálta. A
kérdéses irányelvi rendelkezés azt írja elő, hogy „a tagállamok a szükséges intézkedések
megtételével gondoskodnak arról, hogy ha a szerződés szoros kapcsolatban áll a tagállamok
területével, a fogyasztó ne veszítse el az ezen irányelv által biztosított védelmet annak
következtében, hogy nem tagállam jogát jelölik ki a szerződésre alkalmazandó jogként”.
A Spanyol Királyság - a magyar megoldáshoz hasonlóan - úgy ültette át ezt a rendelkezést,
hogy a szoros kapcsolat fogalma tekintetében a Római Egyezmény 5. cikkére utalt, továbbá az
átültető jogszabály szerint akkor is fennáll a szoros kapcsolat, ha a szerződést kötő fogyasztó
a szerződéses nyilatkozatát Spanyolországban tette meg, és Spanyolországban van a szokásos
tartózkodási helye is. Az Európai Bíróság ezt az átültetést elégtelennek minősítette, mivel az
irányelv szándékoltan tágan megfogalmazott rendelkezését a szoros kapcsolat konkrét
definiálásával leszűkítette. A tagállami jogalkotónak lehetősége van a szoros kapcsolat
fennállását konkrét szituációkra kimondó vélelmekkel erősíteni a jogbiztonságot, de ez nem
eredményezheti az irányelvi szabály leszűkítő átültetését.
4.	Az Európai Bíróság ítéletéből következően a magyar átültetés sem megfelelő a 93/13/EGK,
a 97/7/EK és az 1999/44/EK irányelvek vonatkozásában. Az Európai Bíróság ítéletével
összhangban álló átültetés kialakításához az alábbi szempontokat szükséges figyelembe venni.
4.1.	Az átültető szabályozás tartalma a következők szerint kell, hogy kialakításra kerüljön.
Egyrészt ki kell mondani, hogy harmadik ország (azaz az Európai Gazdasági Térségen kívüli
ország) jogának választása nem érvényesülhet, ha a szoros kapcsolat fennáll valamelyik EGT-
állammal. (Megjegyzendő, hogy az irányelv nem ad védelmet a fogyasztónak akkor, ha a
szerződésre EGT-állam jogát választják, azonban a szerződéssel egyébként legszorosabb
kapcsolatot mutató másik EGT-állam joga - élve a minimum-harmonizációból adódó
lehetőséggel - magasabb védelmi szintet biztosít, s ettől a jogválasztás révén a fogyasztó
elesik; vagyis az irányelv e rendezése - értelemszerűen - csak az irányelvi minimumot
garantálja.)
A szoros kapcsolatnak a szerződés és a tagállamok területe között kell fennállnia. Nem
elegendő tehát a Magyar Köztársaság területével szoros kapcsolatot mutató szerződésekre
szabályt adni, hanem bármely tagállamra nézve kell a rendelkezést megfogalmazni. Mivel az
irányelvek hatálya kiterjesztésre került az Európai Gazdasági Térségre (a 93/13/EGK irányelv
tekintetében a 7/94. sz. EGT vegyesbizottsági határozat, a 97/7/EK irányelv esetében a 15/98.
sz. EGT vegyesbizottsági határozat, az 1999/44/EK irányelv esetében pedig a 12/2000. sz.
EGT vegyesbizottsági határozat révén), „tagállam” alatt az EGT-ben részes államokat kell
érteni.
Meg kell határozni azt is, hogy a választott jog helyett melyik jogot kell alkalmazni. Ezt az
irányelv nem írja elő kifejezetten, azonban kézenfekvő, hogy a választott jog helyett annak a
tagállamnak a jogát kell alkalmazni, amelyikkel a szerződés szoros kapcsolatot mutat (és nem
például a fórum jogát). Az irányelvek szerint az „ezen irányelv által biztosított védelem” az,
amit érvényesíteni kell a jogválasztás ellenében is. Azonban az irányelvet nem lehet
közvetlenül alkalmazni, hanem az átültető szabályozásra kell hivatkozni, amely az érintett
tagállamban biztosítja az irányelvi védelmet.
Az irányelvek nem zárják ki teljes egészében a jogválasztás lehetőségét, csupán annak hatását
korlátozzák: az nem eredményezheti az irányelvi védelmi szint csorbítását. Vagyis alkalmazni
kell a felek által választott jogot, ha az legalább olyan szintű védelmet biztosít a fogyasztónak,
mint az irányelv, továbbá azokban a kérdésekben is, amelyeket az irányelv nem érint.
Az Európai Bíróság döntéséből következően a szoros kapcsolat definiálása nem lehetséges,
legfeljebb példálózó jelleggel. Azonban a példálózó felsorolás is zavaró lehet, ugyanis
elképzelhető, hogy a különböző kapcsoló elemek különböző államokra mutatnak, s így
felvetődhetne a jogalkalmazókban az „erősorrend” kérdése.
4.2.	Az átültető szabályozás helyére irányuló formai kérdés előkérdése egy érdemi tartalmi
kérdés: a jogválasztás korlátozása csak az egyes irányelveket átültető szabályokhoz
kapcsolódjon, vagy általános megfogalmazásban, minden fogyasztóvédelmi szerződési
szabályhoz? A hatályos átültetés az utóbbi megközelítést érvényesítette. Ez a megoldás
azonban abból is adódott, hogy a Római Egyezmény vonatkozó szabályát vettük át, ami nem
korlátozott számú szerződéstípusra szabott, hanem általános érvényű szabályozás. Tekintettel
arra, hogy a Római Egyezmény változatlanul hatályos, nem lehetséges egy párhuzamos
általános szabályozás bevezetése. Abban a körben ugyanis, amelyben másodlagos közösségi
jogforrások nem „írják felül” az Egyezményt, az továbbra is kötelező, s az általa lefedett
területen a tagállamok nem hozhatnak az Egyezménnyel ellentétes szabályokat.
4.3.	Az átültető szabályozás helyét illetően - abból is következően, hogy az előzőek
értelmében csak az irányelvek hatálya alá eső körben célszerű különös nemzetközi magánjogi
szabályok bevezetése - az egyes irányelveket átültető szabályozás keretében való elhelyezés
tűnik a legmegfelelőbbnek.
E megoldás sajátossága az, hogy voltaképpen olyan jogszabályokban, amelyek hatálya
valamilyen módon Magyar Köztársasághoz kötődik, el kell helyezni egy olyan nemzetközi
magánjogi szabályt is, amely adott esetben másik tagállamnak az érintett irányelvet átültető
szabálya alkalmazását rendeli el a választott joggal szemben, azaz nem feltétlenül annak a
magyar jogszabálynak az alkalmazását, amelyben a szabály elhelyezésre került. (Az
alkalmazandó jog attól függ, hogy a szoros kapcsolat melyik tagállammal áll fenn.)
Az irányelvet átültető külön jogszabályban való elhelyezés két irányelv kapcsán azonban a
következő problémát veti fel. A 93/13/EGK és az 1999/44/EK irányelv átültetése a Ptk.
módosításával valósult meg, s a Ptk. nem tartalmaz nemzetközi magánjogi szabályokat (nincs
eshetőlegesen ilyenként értelmezhető területi, személyi hatály-meghatározása sem). A Ptk.
alkalmazási körét - a külföldi elemet tartalmazó tényállások esetére - egy másik jogszabály, a
nemzetközi magánjogi tvr. jelöli ki. A tvr.-ben azonban nem indokolt elhelyezni olyan
rendelkezéseket, amelyek csak egyes irányelvek által lefedett magánjogi részletszabályokhoz
fűznek nemzetközi magánjogi rendezést. Ezért a leginkább javasolható megoldás a Ptké. II.
5/C. §-ának kiegészítése. Noha alapvetően ez a jogszabály sem foglalkozik nemzetközi
magánjogi kérdésekkel, azonban a jogalkalmazók 1998 óta már hozzászokhattak ehhez a
sajátos elhelyezéshez.
4.4.	Megjegyzendő, hogy a Római Egyezményhez való csatlakozásunk (miként az
Egyezmény rendeletté való átalakítása és megújítása is) folyamatban van. E nemzetközi
szerződéshez - a Csatlakozási Szerződésben vállaltak szerint - külön aktussal kell
csatlakoznunk. A Római Egyezmény Magyarországon való hatályba lépésével egyidejűleg
lesz célszerű hatályon kívül helyezni a tvr. 28/A. §-át és a Ptké. II. jelenlegi 5/C. §-át. A
Római Egyezményhez való csatlakozásunkig tehát a tvr. és a Ptké. II. tartalmazza az általános
szabályokat, míg a csatlakozásunk után maga a Római Egyezmény. Az irányelvek nemzetközi
magánjogi normáit átültető rendelkezéseink pedig mindkét esetben - párhuzamos - speciális
szabályozásként érvényesülnek.
IV.
1.	Az Océano Grupo Editorial ügyben hozott ítélet szerint a 93/13/EGK tanácsi irányelv által
a fogyasztónak biztosított védelem magában foglalja azt is, hogy egyfelől a bíróságnak
hivatalból kell vizsgálnia egy kikötés tisztességtelenségét, ha illetékességi alávetéssel
kapcsolatban merül fel a tisztességtelenség kérdése, másfelől ezt a hivatalbóli vizsgálatot a
per kezdeti szakaszában kell a bíróságnak elvégeznie, amikor arról dönt, hogy engedi-e az
eljárást „beindulni”.
E döntés eljárásjogi vonatkozásait áttekintve nem mutatható ki a magyar szabályozás
módosításának szükségessége az alábbiak miatt.
2.	A kikötés érvénytelensége azt eredményezi, hogy a kikötött bíróság (ahol a felperes a
kikötés alapján a pert megindította) az ügyben nem illetékes. (A magyar jog csak az
illetékességi kikötést engedi meg, a hatásköri szabályoktól a felek közös megegyezéssel sem
térhetnek el.) A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 43.
§-ának (1) bekezdése szerint: „A bíróság az illetékességének hiányát hivatalból veszi
figyelembe. Ha azonban az illetékesség nem kizárólagos, az alperes érdemi ellenkérelmének
előadása után az illetékesség hiánya figyelembe nem vehető.” Az alávetés kizárólagos
illetékességet hoz létre [41. § (3) bekezdés]. Semmi sem zárja ki azt az értelmezést, hogy a
bíróság a hivatalbóli vizsgálat során a szerződés tisztességtelenség miatti semmisségét is
figyelembe vegye, hiszen a szerződésnek az alávetés tartalmával, módjával kapcsolatos okból
való semmissége az alávetés érvénytelenségét jelenti, ami viszont az illetékesség hiányát
eredményezi. A Pp.-szabály megfelelő értelmezésével tehát biztosítható az európai bírósági
ítélet által megkövetelt hivatalbóliság.
Az ítélet ugyanakkor nem csak azt követeli meg, hogy hivatalból vizsgálják ezt a kérdést,
hanem azt is, hogy a per „legelején”. A per kezdeti szakaszában való vizsgálat követelménye
akkor teljesül, ha a bíróság a kereset első megvizsgálásakor, még az idézés kibocsátása előtt
minősíti a kikötés tisztességtelenségét. (Ugyanis a későbbi vizsgálat esetében - még ha az
hivatalbóli is lenne - már részben beállnának azok a hátrányok, amelyek miatt az alávetést
tartalmazó kikötés a fogyasztóval szemben tisztességtelen.) A Pp. 130. §-a (1) bekezdésének
b)	pontja szerint a bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítja, ha
megállapítható, hogy a perre más bíróság illetékes, de az áttétel a szükséges adatok hiányában
nem alkalmazható. A bíróságnak e vizsgálat keretében kell kitérnie annak értékelésére, hogy
az alávetést tartalmazó szerződés semmis-e. A Pp. hatályos szövegébe tehát „belefér” az
irányelv Európai Bíróság szerinti értelmezésével összhangban álló jogalkalmazás (amelyre a
bíróságok kötelesek) a fogyasztói ügyekre nézve, s így a Pp. módosítására nincs szükség.
A határon átnyúló vonatkozású esetekben az ilyen kikötések már joghatósági kikötésnek
minősülnek, melyek tekintetében a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról,
valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 44/2001/EK tanácsi rendelet az
irányadó, amely kitér a joghatóság vizsgálatának kérdésre is, vagyis e téren nincs szabályozási
kompetenciánk.
Részletes indokolás
Az 1. §-hoz
A Pp. hatásköri szabályainak módosítása több okból is szükségessé vált. A Pp. 23. §-a (1)
bekezdésének k) pontja, mely az ítélőtáblák működésének megkezdése, 2003. július 1-je óta a
megyei bíróság hatáskörébe utalja a „tisztességtelen szerződési feltételek megtámadása” iránt
indított pereket, értelmezési problémákat vetett fel a gyakorlatban. A Pp. hivatkozott
rendelkezése ugyanis nem a tisztességtelen szerződési feltételekre vonatkozó definitív
szabályokra utal, hanem a Ptk. 236. §-a (2) bekezdésének c) pontjára, mely a megtámadás
határidejének kezdőpontját határozza meg. A Ptk. 236. §-a (2) bekezdésének c) pontja
azonban nemcsak a tisztességtelen szerződési feltételekkel [Ptk. 209. § (1) bek. és 209/A. §]
kapcsolatban állapítja meg a megtámadási határidő megnyíltának időpontját, hanem a felek
szolgáltatásainak feltűnő aránytalansága esetére [Ptk. 201. § (2) bekezdés] is. Mindezeken túl
a Pp. szabálya nem volt problémamentesen alkalmazható a közérdekű keresetindításra [Ptk.
209. § (2) bekezdés, Ptké. II. 5. §], mivel ebben az esetben a megtámadási határidő kezdetét a
sérelmet szenvedő fél teljesítéséhez kötő rendelkezés értelmezhetetlen.
A tisztességtelen szerződési feltételekkel kapcsolatos anyagi jogi szabályok Javaslat szerinti
átfogó módosítása a fenti értelmezési problémákon túlmenően is szükségessé teszi a Pp.
hivatkozott pontjának módosítását. Egyrészt, a Javaslat szerint bizonyos esetekben nem
megtámadhatóság, hanem semmisség lesz a tisztességtelen szerződési feltétel alkalmazásának
(jövőbeni célzott alkalmazásának) jogkövetkezménye, másrészt a késedelmi kamattal
kapcsolatos tisztességtelen szerződési kikötéseknek a Javaslat szabályozási körébe vonásával
tágabbá, egy törvényi utalással meg nem oldhatóvá válik a hatásköri szabályozás.
Mind a joganyag összefüggősége, mind a szabályozás újszerűsége, bonyolultsága indokolja,
hogy valamennyi, a tisztességtelen szerződési feltételek érvénytelensége tárgyában indított
per - ideértve a Javaslat által a tisztességtelenséggel kapcsolatos szabályozási körbe vont
újabb jogviszonyokkal kapcsolatos jogvitákat is - továbbra is a megyei bíróság hatáskörébe
tartozzon. A jogalkalmazás egységessége iránti igény indokolja az e körbe tartózó perek
egységes hatásköri rendezését. Jelenleg e tárgykörben viszonylag csekély számú ügy indul, a
megyei bíróságok ügyterhét ez a percsoport érdemben nem befolyásolja.
A 2. §-hoz
A „jóhiszeműség és tisztesség” alapelvét az 1991. évi XIV. törvény fogalmazta meg és
illesztette be a Ptk. -ába, annak 4. §-a (1) bekezdéseként, „a jóhiszeműség és a tisztesség”
megfogalmazással.
A jogszabályhellyel szemben megfogalmazott bírálatok rámutatnak arra, hogy az helytelenül
használja a „tisztesség” szó előtt a határozott névelőt, ezzel azt a téves értelmezést sugallva,
hogy két különböző fogalomról (a jóhiszeműség fogalmáról és a tisztesség fogalmáról) van
szó, amit a bekezdés további részében a „követelményei” többes számú szóhasználat is
alátámaszthat. Valójában azonban ez egy fogalom, amelyet a német Treu und Glauben, az
angol good faith and fair dealing fogalmakhoz hasonlóan állandósult szóösszetétel jelöl.
A szövegezés korrekciójának meglépését a Javaslat keretében az indokolja, hogy a
módosításnak tárgya a 209/B. § (1) bekezdése - az az egyetlen kódexhely, ahol a
„jóhiszeműség és tisztesség” elve alkalmazásra kerül.
A 3. §-hoz
A Javaslat a jobb átláthatóság érdekében szerkezetileg is újrarendezi az általános szerződési feltételekre
vonatkozó szabályrendszert.
A 205. §-ban megmaradnak a szerződés megkötésére vonatkozó általános szabályok. Az általános szerződési
feltétel fogalma, illetve az ehhez közvetlenül kapcsolódó bizonyítási szabály ezt követően, önálló szakaszban
kerül elhelyezésre (205/A. §). A hatályos 205. § - az 1997. évi CXLIX. törvénnyel beiktatott - az általános
szerződési feltételeknek a szerződés részévé válására, illetve az általános szerződési feltétel és az egyedi
megállapodás viszonyára vonatkozó rendezését kiemelve és a 205/A. §-t követően elhelyezve, a Javaslat
változatlan tartalommal megtartja. Az ütköző általános szerződési feltételek problémáját
(„blanketták csatája”) - noha a Tematika megfogalmazza ezt az igényt - a Javaslat, figyelemmel annak az
általános indokolás I. részében lehatárolt célkitűzésére, nem rendezi.
Az „általános szerződési feltétel” meghatározásának megfogalmazása - nem érintve az irányelv átültetését,
ugyanakkor összhangban az Európai Szerződési Jog Alapelvei [2:209. cikk (3) bekezdés] és az
UNIDROIT Alapelvek (2.1.19. cikk) meghatározásaival - pontosításra kerül, kiegészítve a hatályos
definíciót azzal a fogalmi elemmel, hogy az előre, egyoldalúan, a másik fél közreműködése nélkül
meghatározott feltételek a konkrét szerződéskötés során sem kerülnek megtárgyalásra.
A kikötés támasztójával szerződő fél közreműködési lehetőségének, illetve az egyedi megtárgyaltság megítélése
értelmezést igényelhet. A szerződés kidolgozásában való közreműködés lehetőségéről akkor beszélhetünk, ha a
szerződő félnek reális lehetősége nyílt a szerződési feltételek kialakítására és azok tartalma befolyásolására. Így
abban az esetben, ha a szerződési feltétel támasztója késznek mutatkozik arra, hogy az előre megfogalmazott
szerződési feltételeket a vele szerződő fél szándékainak megfelelően módosítsa, és ez utóbbinak ténylegesen
alkalma volt megfontolás tárgyává tenni az érintett feltétel tartalmát, s azzal kapcsolatban elképzeléseit
érvényesíteni, akkor az így kialakított szerződési kikötés egyedileg kialkudottnak tekintendő.
Az általános szerződési feltétel jelleg kikötésenként ítélendő meg olyankor, ha a több rendelkezést tartalmazó
blanketta némelyik pontja a másik féllel történő megegyezés függvényében kerül meghatározásra. A valódi
megegyezéssel kialakított szerződéses kikötés nem minősül általános szerződési feltételnek, viszont a blanketta
többi eleme az. Ez az értelmezés összhangban van a 93/13/EGK tanácsi irányelv 3. cikke (2) bekezdésében
megfogalmazottakkal.
Minden esetben meg kell vizsgálni tehát az adott feltétel kialakításának és szerződésbe kerülésének módját. Ha
nem nyer bizonyítást, hogy a kikötés kidolgozásában a másik szerződő fél közreműködhetett, s az ténylegesen
egyedi alku eredménye, általános szerződési feltételről van szó.
Az irányelv 3. cikke (2) bekezdésének harmadik albekezdése olyan esetben, ha a fogyasztó professzionális
szerződő partnere a szabványfeltétel egyedi megtárgyalására (s ilyen módon a csupán az egyedileg meg nem
tárgyalt szerződési feltételekre vonatkozó irányelvi szabályozás hatálya alóli kivételére) hivatkozik, a bizonyítást
e tekintetben rá telepíti.
Az említett szabálynak tartalmilag megfelelő rendelkezést tartalmazott a Ptk. 209/D. §-a: „az általános
szerződési feltételt használó felet terheli annak bizonyítása, hogy a feltétel meghatározásában a másik fél
közreműködött”. E rendelkezés nem csupán a fogyasztói ügyletekre vonatkozik. Az ilyen körben történő
megfogalmazásnak azonban nem is lett volna értelme, mivel a hatályos szabályozás a fogyasztó védelmét nem
korlátozta az egyedileg nem kialkudott szerződési feltételekre. Erre tekintettel az irányelv e szabályának
átültetésére nem volt szükség; a 209/D. § rendelkezését önmagában, a belső jogi megfontolásokra tekintettel kell
megítélni.
Szükséges megjegyezni, hogy itt nem pusztán „bizonyítást könnyítő” szabályról, hanem valójában az általános
szerződési feltételnek a szerződés részévé válására vonatkozó bizonyítási teher normatív meghatározásáról van
szó, aminek a következő esetekben van relevanciája.
Az általános szerződési feltétel támasztójának ilyen bizonyításhoz akkor fűződhet érdeke, ha az erre
vonatkozóan meghatározott többletfeltételek teljesítése hiányában hivatkozik valamely általános szerződési
feltételnek a szerződés részévé válására (amelyre jogot kíván alapítani). Ez az állítása csak akkor lehet
megalapozott, ha bizonyítja: az általános szerződési feltételként megjelenő kikötés a felek konszenzusának
eredménye, így valójában nem minősül általános szerződési feltételnek. Az ilyen helyzetben az általános
szerződési feltétel támasztójának bizonyítási kötelezettsége összhangban van a bizonyítás általános szabályával
[Pp. 164. § (1) bekezdés], abból is levezethető. Előfordulhat azonban, hogy a szerződés részévé válás, egyoldalú
illetve közös meghatározás kérdését az általános szerződési feltétel alkalmazójával szerződő fél veti fel (ti. arra
hivatkozva, hogy valamely általános szerződési feltétel a speciális feltételek teljesítése hiányában nem vált a
szerződés részévé). Ő azonban ebben az esetben negatív bizonyításra kényszerülne, azt kellene ugyanis
igazolnia, hogy az adott szerződéses kikötés a másik fél részéről egyoldalúan került meghatározásra, annak
kitárgyalásában ő nem vett részt. A nem-részvétel bizonyíthatatlanságára tekintettel van szükség az általános
szerződési feltétel alkalmazója bizonyítási kötelezettségének kimondására.
A másik esetkör az, amikor az általános szerződési feltétel támasztójával szerződő - fogyasztónak nem minősülő
-	fél megtámadja az általános szerződési feltételként a szerződés részévé vált kikötést. Ha neki kellene
bizonyítania a megtámadási jogosultságát megalapozandó azt, hogy az adott kikötés nem került kitárgyalásra,
negatív bizonyításra kényszerülne. Ennek kiküszöbölését szolgálja e rendelkezés.
A szabályozásnak a Javaslat szerinti új elrendezése egyértelműbbé teszi a bizonyítási szabály
és az általános szerződési feltételek szerződés részévé válásának összefüggését.
Mivel a Javaslat a tisztességtelenség vizsgálatát a fogyasztói ügyletek tekintetében az
egyedileg nem kialkudott szerződéses kikötésekre korlátozza, „feléled” az irányelv 3. cikke
(2)	bekezdésének harmadik albekezdésében foglalt rendelkezés átültetésének kötelezettsége.
Így a bizonyítási teher rögzítését sem csupán az általános szerződési feltételek tekintetében
kell kimondani, hanem a fogyasztói szerződések egyedileg meg nem tárgyalt feltételeinek
körére is.
A 205/A. § (3) bekezdésében - a Tematika nyomán - néhány alaki szemponttal kerül kiegészítésre az általános
szerződési feltételek meghatározása.
A 4. §-hoz
A Spanyol Királyság ellen indított eljárásban hozott ítéletében az Európai Bíróság a
93/13/EGK tanácsi irányelv 5. cikke harmadik mondatában foglalt kivételt, amely alapján a
fogyasztóra kedvezőbb értelmezést nem lehet alkalmazni a preventív célú közérdekű
perekben, olyan rendelkezésnek minősítette, amelynek átültetésének elmaradása aláássa az
irányelvi célkitűzések megvalósulását. A Bíróság rámutatott arra, hogy a fogyasztóvédelmi
szervezetek által a tisztességtelen szerződési feltételek alkalmazásától való eltiltás iránt
indított eljárásokban a bíróság a szerződéskötések céljából megfogalmazott általános
szerződési feltételek absztrakt mérlegelését teszi meg, ahol a kedvezőbb értelmezés
szabályának alkalmazása a tisztességtelen jelleg megállapíthatóságának ellenében hatna.
A Ptk. hatályos 207. §-ának (2) bekezdése a kedvezőbb értelmezésre vonatkozó irányelvi
szabály átültetése keretében nem utal az alkalmazásának a közérdekű keresetek tekintetében
való kizártságára. A Javaslat ezért kiegészíti a 207. §-t egy olyan rendelkezéssel, amely
rögzíti: a (2) bekezdésben foglalt értelmezési szabály nem alkalmazható a 209/B. § [illetve a
tartalmi rokonság okán a 301/A. § (5) és (6) bekezdése] alapján külön jogszabályban
meghatározott szervezetek által indított eljárásokban vitatott kikötés, illetve általános
szerződési feltétel tekintetében.
A hatályos 207. § (2) bekezdésével kapcsolatban megfogalmazódott továbbá az in dubio
contra proferentem elv kiterjesztésének igénye - általános szerződési feltételek esetében - a
nem fogyasztói szerződésekre is.
Az Európai Szerződési Jog Alapelveinek 5:103. cikkelye a contra proferentem szabályt az
egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltételekre általában mondja ki. Az UNIDROIT
Nemzetközi Kereskedelmi Szerződések Alapelveinek 4. 6. cikkelye kifejezetten kereskedelmi
szerződésekre írja elő, hogy „ha az egyik fél által kidolgozott szerződési feltétel nem világos,
az e féllel szembeni értelmezést kell előnyben részesíteni”.
A szerződések értelmezésének ezen alapelve eredetét nem a fogyasztó mint gyengébb fél
védelmének koncepciójából veszi. Indoka az, hogy az a fél, amelynek nem volt szerepe a
szerződési feltétel megfogalmazásában, ne viselje az ebből eredő értelmezési bizonytalanság
kockázatát. Alkalmazása jogunkban a GK 37. számú állásfoglalás IV. része alapján is
levezethető, ezt emelte jogszabályi szintre - a fogyasztói szerződések tekintetében - az 1997.
évi CXLIX. törvény.
A szabályozás ezzel az irányelv kielégítését (az 5. cikk átültetését) biztosította; az általános
elvként való megfogalmazás túlmutat az európai közösségi jogból eredő követelményeken.
Mindazonáltal a Tematikában [Negyedik könyv Második Rész B) IV. 2. pont] is
egyértelműen rögzítésre került igényre figyelemmel a Javaslat az általános feltételek
szabályozásának alapvető újraalkotása keretében általános érvénnyel fogalmazza meg a 207. §
(2)	bekezdésében foglalt értelmezési szabályt. A kereskedelmi ügyletek körében az általános
szerződési feltételek szintjén történő kimondás azonban nem érinti azt a hatályos megoldást,
hogy a fogyasztói szerződések tekintetében a kedvezőbb értelmezés valamennyi - akár
egyedileg megtárgyalt - kikötésre alkalmazandó.
Az 5. §-hoz
Az általános szerződési feltétel meghatározásának és az ahhoz kapcsolódó bizonyítási
szabálynak egy új 205/A. §-ba történt áthelyezése miatt a 209. §-t megelőző „Általános
szerződési feltételek” alcímet is módosítani szükséges. „A szerződési feltételek
tisztességtelensége” alcím megfelelően tükrözi az alatta elhelyezett rendelkezések tartalmát,
egyben összhangban van a XVIII. fejezet többi alcímével is (amennyiben a következő alcím is
érvénytelenségi okokat nevesít).
A szabályozás újrastrukturálása a következő logikában történt meg. A 209. § megadja a
tisztességtelenség fogalmát és kritériumait; a 209/A. § meghatározza annak
jogkövetkezményét; a 209/B. § pedig a közérdekű keresetindítás - a fogyasztói érintettségre
korlátozott, ugyanakkor preventív funkciójában a közösségi jogi követelményekkel
összhangban megerősített - intézményét szabályozza.
A tisztességtelenség meghatározásában a Javaslat levonja az egyedileg meg nem tárgyalt
fogyasztói szerződésbeli kikötésekre történt visszavonás következményeit.
A jogirodalom egyhangúan kritika tárgyává tette és az irányelv átültetésének hibájaként rótta
fel a „jóhiszeműség és tisztesség” elve helyett a „jóhiszeműség”-re való utalást a Ptk. 209/B.
§-ának (1) bekezdésében. A bírálók felhívták a figyelmet arra, hogy az irányelvben használt
intézménynek a magyar jogi dogmatikában a „jóhiszeműség és tisztesség” elve felel meg.
A magyar jogi nyelvben a „jóhiszeműség” (elsősorban a dologi jogban alkalmazott)
szubjektív értelmű terminus technikus: a jogellenes állapotban lévő személynek e jogellenes
helyzethez viszonyulását vizsgáló kategória, a „rosszhiszeműség” ellentéte.
A „tisztességtelenség” kritériumainak meghatározása kapcsán e szubjektív, valakinek a
tudattartalmára vonatkozó „jóhiszeműség” (vö. a német jogban: guter Glaube) helyett az
objektív, általánosan elfogadott etikai követelményrendszerre utaló, elsősorban a kötelmi
jogban releváns „jóhiszeműség és tisztesség” (vö. a német jogban: Treu und Glauben) elve
alkalmazandó; nem a szerződési feltételek alkalmazójának tudati állapota releváns. A Ptk.
kizárólag a hatályos 209/B. § (1) bekezdésében használja a „jóhiszeműség” fogalmát objektív
értelemben, „követelményeként, a „jóhiszeműség” minden egyéb Ptk.-beli előfordulási helye
a jóhiszeműséget szubjektív értelemben, az adott fél tudattartalmára vonatkoztatva használja.
Nem helyes, hogy a jogalkotó egy fogalmat („jóhiszeműség”) két értelemben használjon a
kódexben, illetve egy már a kódexbe beemelt fogalmat („jóhiszeműség és tisztesség”) ne
alkalmazzon ott, ahol az indokolt.
E kritika nyomán a tisztességtelenség újradefiniálása során e fogalmi elem pontosításra került,
engedve annak az - 1997. évi CXLIX. törvény megalkotásakor elkerülni kívánt -
következménynek, hogy a meghatározás ilyen módon látszólag tautológ.
Szintén bírálat [Tematika Negyedik könyv Második Rész B) IV. 3. pont] érte a hatályos 209/B. § (2)
bekezdésében a tisztességtelenség megítéléséhez konkrétabban meghatározott szempontokat adó rendelkezést a
szerződési szabadság elvének aránytalan csorbítása, és a törvény diszpozitív szabályainak elfogadhatatlan
háttérbe szorítása miatt. E kritériumok nem kapcsolódnak közvetlenül az irányelvi szabályokhoz, a magyar
jogalkotónak a jogalkalmazás orientálását célzó törekvését képviselik.
E kritériumok meghatározása a bírálattal szemben védhető; a törvény diszpozitív rendelkezéseitől való eltérés -
tisztességtelenként - érvénytelenséggel való szankcionálásának megfelelő korlátot szab a „lényeges”
rendelkezés és a Jelentős” eltérés kikötése. Meg kell jegyezni, hogy e kritériumokat igen nehéz a
normaszövegtől elvárható pontossággal, ugyanakkor a jogalkalmazói oldalon igényelt rugalmasságot biztosító
módon megfogalmazni. A bírálatra tekintettel a Javaslat - köztes megoldásként - elhagyja a tisztességtelenségi
kritériumok példálózó meghatározását. A tisztességtelenség megállapítására - összhangban az irányelvi
megoldással - így a generálklauzula mellett a hatályos 209/B. § (3) bekezdésében [a Javaslat szerint a 209. § (2)
bekezdésében] megadott vizsgálandó szempontok figyelembevételével kerül sor. Az Európai Szerződési
Jog Alapelveinek 4:110. cikkelye is csak ezeket az orientáló szempontokat adja meg.
A jogirodalom részéről, illetve a Tematikában [Negyedik könyv Második Rész B) IV. 3. pont]
kritika érte végül az irányelv 4. cikke (2) bekezdése (a főszolgáltatást megállapító, illetve a
szolgáltatás és az ellenszolgáltatás arányát meghatározó kikötések kizárása) átültetésének a
hatályos 209/B. § (5) bekezdésében alkalmazott szövegszerű megoldását.
A felhívott irányelvi rendelkezés a következőképpen rendelkezik: „A feltételek tisztességtelen jellegének
megítélése nem vonatkozik sem a szerződés elsődleges tárgyának a meghatározására, sem pedig az ár vagy
díjazás megfelelésére az ellenértékként szállított áruval vagy nyújtott szolgáltatással, amennyiben ezek a
feltételek világosak és érthetőek.”
A bírálatok a Ptk. átültető szabályának megfogalmazásából („A tisztességtelen szerződési feltételekre vonatkozó
rendelkezések nem alkalmazhatók a szolgáltatást és ellenszolgáltatást meghatározó kikötésre, ha annak
szövegezése egyértelmű, és mindkét fél számára érthető.”) a szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányossága kifejezett
megjelenítését hiányolják.
Az 1997. évi CXLIX. törvény miniszteri indokolásának az érintett rendelkezéshez kapcsolódó része
egyértelművé teszi, hogy a jogalkotó szándéka szerint e megfogalmazásba az arányosság mérlegelését is bele
kell érteni. A miniszteri indokolás hivatkozik arra, hogy a Ptk. korábbi szabályozásának éppen az
volt az egyik problémás eleme, hogy nem határozta meg az „indokolatlan egyoldalú előny”
fogalmát, ugyanakkor azt a miniszteri indokolásban „a feltűnően nagy értékkülönbség, illetve
a feltűnően aránytalan előny fogalmához fűződő viszonyban értékelte, arra engedve
következtetni, hogy az indokolatlan egyoldalú előny fogalma tipikusan a szolgáltatás és
ellenszolgáltatás arányosságának kérdésével áll összefüggésben. Az irányelv átültetése
kapcsán e megközelítés korrekciójára került sor.
A Javaslat a Tematikában adott szövegpontosító javaslat átvételével e jogalkotói szándék -
szövegszerűen is - teljesebb érvényre juttatására törekszik.
A jogirodalom arra is felhívta a figyelmet, hogy e szabályozási megoldás, amelynek eredeti
célja az, hogy a tisztességtelenség értékelésének köréből kivonja a szolgáltatás és
ellenszolgáltatás értékarányosságának kérdését, azonban ezt úgy tegye meg, hogy
megakadályozza, hogy a fogyasztó az általános szerződési feltételek félreérthető
megfogalmazásának áldozatává váljék, egy újabb sajátos érvénytelenségi ok rögzítéséhez
vezetett. Az általános szerződési feltételek félreérthető megfogalmazása mint érvénytelenségi ok ráadásul - a
Ptk. szabályozási rendszerében - általános jelleggel került meghatározásra.
A tisztességtelen feltételnek ezt az esetét igen nehéz a Ptk. 209/B. §-ának (1) és (2) bekezdése [a Javaslat szerinti
209. § (1) bekezdés)] szerint értelmezni, hiszen nem az egymással szemben álló jogosultságok és kötelezettségek
egyensúlyának megbontásáról, hanem tájékozatlanságról, esetleg félrevezetésről, tehát akarathibáról van szó.
Sőt, túlzásnak tűnik a szövegezés hibáját bármilyen érvénytelenségi oknak felfogni. Az irányelv célját jobban
szolgálnák a szerződés értelmezésének szabályai. A Ptk. 207. §-ának (2) bekezdése folytán a fogyasztóra
kedvezőbb értelmezést kell elfogadni, ezáltal a fogyasztót fenyegető hátrány elhárítható.
Lényegében ugyanerre a következtetésre jutott a hivatkozott miniszteri indokolás is, amennyiben ezt a kitételt a
nyelvezetbeli, a gyengébb felet védő értelmezési szabály elsőbbsége elismerésének tekintette.
A Javaslat a jogirodalmi felvetés nyomán továbbmenve, az elvi tisztaság érdekében a
félreérthető megfogalmazást nem vonja a tisztességtelenség körébe.
Ez a megoldás nem ütközik az irányelvi szabályozásba; - a preambulumi indokolás
áttekintése alapján - nem állapítható meg a közösségi jogalkotónak olyan szándéka, hogy a
nem egyértelmű megfogalmazást érvénytelenséggel szankcionálja. A preambulumi indokolás
ugyanis egyfelől a tizenkilencedik bekezdésében külön rögzíti azt, hogy az irányelv
alkalmazásában a tisztességtelen jelleg megítélésének nem kell kiterjednie a szerződés
elsődleges tárgyát képező, továbbá az áruk illetve szolgáltatások ár/minőség viszonyát
meghatározó feltételekre; majd ezt követően külön bekezdésben szól arról az igényről, hogy a
szerződéseket egyszerű, érthető nyelven kell megfogalmazni, és kétség esetén a fogyasztó
számára legkedvezőbb értelmezést kell irányadónk elfogadni. E kontextusban a közösségi
jogalkotónak az előbbiekben vázolt gondolkodása követhető nyomon.
A kedvezőbb értelmezés alkalmazandóságára történő külön utalásra nincs szükség.
A szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányának vizsgálata tekintetében értelmezést igényel, mennyiben tartoznak ide,
s vonhatók ki mint ilyenek a tisztességtelenség megítélésének köréből az ezt az egyensúlyt közvetve befolyásoló
tényezők, például a foglaló-, bánatpénz-, kamat- vagy kötbérkikötések? Az, hogy az irányelv preambulumi
indokolásának tizenkilencedik bekezdése kiemeli, hogy az ár/minőség viszonyt meghatározó feltételeket
figyelembe lehet venni egyéb feltételek tisztességes jellegének megítélésénél, továbbá az irányelvi mellékletben
foglalt, az értékarányt közvetve, például a szerződésszegés következményei kapcsán befolyásoló kikötések [1. d)
és e) pontok] arra engednek következtetni, hogy az ilyen feltételek a tisztességtelenség vizsgálata körében
ítélendők meg.
A tisztességtelenségnek a fogyasztói szerződésekben relatív semmisséggel történő
szankcionálásával [a Javaslat szerinti 209/A. § (2) bekezdés] és a közérdekű keresetek
újraszabályozásával (a Javaslat szerinti 209/B. §) kapcsolatos megfontolások az általános
indokolás II. részében kerültek részletesen kifejtésre. Ennek kiegészítésére érdemes felhívni a
figyelmet a 209/A. § két bekezdésének egymáshoz való viszonyára. Míg az (1) bekezdés a
hatályos szabályt [Ptk. 209. § (1) bekezdés)] lényegében megtartva az általános szerződési
feltételként a szerződés részévé váló tisztességtelen kikötés megtámadhatóságát teszi
főszabállyá, a (2) bekezdés a fogyasztói szerződések körében ettől részint eltérő
érvénytelenségi következményt (semmisséget) állapít meg, másrészt, a tisztességtelenség
vizsgálatát és semmisséggel szankcionálását az általános szerződési feltételeken túlmenően
kiterjeszti a fogyasztóval szerződő fél által egyébként egyoldalúan, előre meghatározott,
egyedileg meg nem tárgyalt szerződéses kikötésekre is. Ez utóbbi kategória annyiban
különbözik az általános szerződési feltétel a Javaslat szerinti 205/A. § (1) bekezdésében
meghatározott fogalmától, hogy nincs meg a több szerződés megkötéséhez felhasználásra
irányuló célzat (ami a felek konkrét jogviszonya, illetve a fogyasztó beavatkozást indokoló
pozíciója szempontjából gyakorlatilag közömbös).
A 6. §-hoz
A tisztességtelen szerződési feltételek jogkövetkezményének újraszabályozása kapcsán szükséges a Ptk. - a
megtámadási határidő megnyílásáról rendelkező - 236. §-a (2) bekezdésének c) pontjában a hivatkozások
korrekciója. A megtámadási konstrukció a Javaslat alapján a nem-fogyasztói (kereskedelmi) ügyletek
tekintetében, az általános szerződési feltételekben foglalt tisztességtelen kikötésekre nézve marad csupán fenn.
Szükséges ugyanakkor rendezni a megtámadási határidő indulását a 301/A. § új (4) bekezdésében biztosított
egyedi megtámadási lehetőség kapcsán is.
A 7. §-hoz
Az Európai Bíróság előtt folyamatban lévő C-302/04. sz. Ynos Kft. kontra Varga János
ügyben a magyar bíróság által előzetes döntéshozatalra utalt egyik kérdés annak vizsgálatára
irányul, hogy a Ptk. 239. §-ában a részbeni érvénytelenségre vonatkozó rendezés a
93/13/EGK tanácsi irányelv 6. cikkének (1) bekezdésével összeegyeztethető szabályozást
tartalmaz-e. Az említett irányelvi rendelkezés a következőképpen fogalmaz: „ha a szerződés a
tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel
továbbra is köti a feleket.”
Az irányelv átültetése alkalmával a jogalkotó arra a megállapításra jutott, hogy az irányelv
hivatkozott fordulatával összeegyeztethető szabályozást a Ptk. 239. §-a („a szerződés részbeni
érvénytelenség esetén az egész szerződés csak akkor dől meg, ha a felek azt az érvénytelen
rész nélkül nem kötötték volna meg”) megvalósítja.
Az Ynos ügy kapcsán a vonatkozó magánjogi szabályozás áttekintése alapján ez a megítélés
továbbra is megállja a helyét. Az ügyben kifejtett kormányálláspont a két megoldás tartalmi
azonossága mellett érvelt. Az ismert bírósági joggyakorlat sem mutat olyan vonásokat, amely
az irányelvvel ellentétes jogalkalmazást valószínűsítene. A BH2001. 436 (Legf. Bír. Gfv. II.
33.548/1999.sz.) alapjául szolgáló esetben a bíróság lényegében azt vizsgálta, hogy ésszerűen
eljáró felek a szerződéskötés időpontjában az utóbb semmisséggel érintett szerződési kikötés
nélkül kötöttek volna-e szerződést. Ez a bírósági állásfoglalás is olyan irányba orientálja a
Ptk. 239. §-ának értelmezését, hogy a „felek azt az érvénytelen rész nélkül nem kötötték volna
meg” fordulat kapcsán a bíróságnak nem azt kell vizsgálnia, hogy az adott eljárásban
résztvevő felek kötöttek volna-e az érintett szerződési feltétel nélkül szerződést, hanem azt,
hogy egy hasonló esetben bármilyen más, ésszerűen eljáró fél milyen magatartást tanúsított
volna. Tehát a hatályos szabály is objektív és nem szubjektív kritériumot fogalmaz meg,
továbbá semmiképpen sem a fél vagy a felek jogvita idején tett (a megváltozott és nem a
szerződéskötéskori körülményekhez igazodó) nyilatkozata a döntő. A helyes értelmezés ma is
arra utal, hogy azt kell vizsgálni, hogy a felek konszenzusa létrejött volna-e vagy sem az adott
kikötés nélkül; a 239. § nem értelmezhető úgy, miszerint önmagában az, hogy az egyik fél az
érvénytelen kikötés nélkül nem kötötte volna meg a szerződést, alapot adna a szerződés teljes
érvénytelenségére.
Mindazonáltal a Javaslat az irányelvi szövegezést hűen követő speciális szabályt illeszt be a
239. § (2) bekezdéseként a teljes egyértelműség érdekében. E rendelkezés általános érvényű
megfogalmazása azonban részint annak a magánjogi dogmatikánktól elütő jellege miatt,
részint a kontextusbeli összefüggésekre tekintettel nem indokolt, ezért annak érvénye a
fogyasztói szerződésekre korlátozódik. A részbeni érvénytelenség kérdésének végleges
rendezése az átfogó rekodifikáció keretében történhet majd meg.
A 8. §-hoz
A Javaslat az általános szerződési feltételek érvénytelenségének megállapítására irányuló
közérdekű keresetindítás lehetőségét leszűkítette a fogyasztói érintettségre. Ez azonban az
európai közösségi jogi követelmények miatt egy kivételi kör megtartásával tehető csak meg.
A kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló
2000/3 5/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. cikkének (3)-(5) bekezdései ugyanis
előírják a tagállamok számára, hogy a fizetési határidőre vagy a késedelmes fizetés
következményeire vonatkozó minden olyan megállapodás, amely nem áll összhangban az
irányelvben rögzített előírásokkal, ne legyen végrehajtható, vagy arra hivatkozással ne
lehessen kártérítési igényt támasztani, amennyiben ez a hitelező számára minden körülményre
tekintettel nagymértékben tisztességtelen. A hitelezők és versenytársak érdekében megfelelő
és hatékony eszközökkel kell megelőzni a fentiek értelmében nagymértékben tisztességtelen
feltételek további alkalmazását. E célból a kis- és középvállalkozásokat képviselő, hivatalosan
elismert vagy jogos érdekkel rendelkező szervezetek részére lehetővé kell tenni, hogy eljárást
indíthassanak a bíróságok vagy illetékes közigazgatási hatóságok előtt azon a jogcímen, hogy
az általános használatra meghatározott szerződéses feltételek nagymértékben
tisztességtelenek.
Az irányelv a kereskedelmi ügyletek ellenértékének kiegyenlítéseként végrehajtott fizetések
tekintetében alkalmazandó, azaz nem fogyasztói szerződésekre. A közérdekű perlésre
vonatkozó lehetőség biztosítására a korábbi szabályozásban elegendő volt a Ptké. II. 5. §-a e)
pontjának módosítása (a 2002. évi XXXVI. törvénnyel), mely a gazdálkodó szervezet által
használt tisztességtelen általános szerződési feltétel Ptk. 209. § (2) bekezdése szerinti
megtámadhatóságát a szakmai, illetve gazdasági érdekképviseleti szervezetek számára is
lehetővé tette.
A közérdekű keresetindítás lehetőségének a Javaslat szerinti leszűkítése mellett azonban
önállóan biztosítani kell a nem fogyasztói szerződésekben alkalmazott, a 2000/35/EK európai
parlamenti és tanácsi irányelv 3. cikke (3) bekezdésében meghatározott körben
tisztességtelennek minősülő általános szerződési feltételek tekintetében is a preventív perlés
lehetőségét a „kis- és középvállalkozásokat képviselő, hivatalosan elismert vagy jogos
érdekkel rendelkező szervezetek” részére.
A konkrét szerződésekben alkalmazott tisztességtelen általános szerződési feltételeknek a kis-
és középvállalkozások érdekképviseletei általi megtámadhatósága biztosítását ugyan nem
követeli meg az irányelv, azonban a 209/B. §-ban a fogyasztói vonatkozásban alkalmazott
konstrukcióra tekintettel indokolt ezt is biztosítani. Mivel nem fogyasztói ügyletekről van szó,
megmarad a megtámadhatóság mint érvénytelenségi konstrukció.
A preventív fellépés biztosítását célszerű ugyanúgy megoldani, mint a 93/13/EGK irányelv
átültetése céljából a fogyasztói szerződések tekintetében. A megtámadási határidő
megnyílásáról e tekintetben nem szükséges külön rendelkezni; konkrét szerződés hiányában a
236. § (2) bekezdésének rendelkezései nem értelmezhetők, így a megtámadási jog határidő
nélkül fennáll, mindaddig, amíg az érintett általános szerződési feltétel forgalomban van.
A 2000/35/EK irányelv csak a „kamat körüli” tisztességtelenségnél követeli meg a prevenciós
perlés lehetőségének biztosítását. A jogalap ilyen leszűkítése (a késedelmi kamatot az - irányelv
kapcsolódó rendelkezéseit átültető - 301/A. § (2) bekezdésében meghatározotthoz képest túlzottan alacsony
mértékben, illetve a késedelmi kamat esedékességének időpontját a 301/A. § (3) bekezdésében meghatározottól
eltérően megállapító általános szerződési feltételekre) ugyan mesterkélt, s nehezen illeszkedik a Törvénykönyv
rendszerébe, azonban a forgalmi viszonyokba való beavatkozásnak az új Ptk. koncepciójában célul tűzött
visszafogása érdekében a Javaslat mégis ezzel a megoldással él, a szükséges mértékben kielégítve a közösségi
jogból adódó kötelezettséget.
Az irányelv 3. cikkének (3) bekezdése nem csak általános szerződési feltételek esetében,
hanem bármilyen szerződési kikötés tekintetében kimondja, hogy a fizetési késedelemre
vonatkozó irányelvi szabályoktól eltérő megállapodás nem kikényszeríthető vagy kártérítésre
ad alapot, amennyiben az nagymértékben tisztességtelen és a tisztességtelenség bírói
szerződésmódosítással nem küszöbölhető ki. Ezen irányelvi követelmény kifejezett
megjelenítését szolgálja a 301/A. § új (4) bekezdése, amely az - újraszámozás szerinti - (8)
bekezdéssel együtt a hatályos szabályozáshoz képest pontosabban tükrözi az irányelv
szövegét: a késedelmi kamat mértékére és esedékességére vonatkozó, a Ptk. szabályaitól a
jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértésével egyoldalúan és indokolatlanul a
jogosult hátrányára eltérő kikötések megtámadhatóak, illetve a bíróság által módosíthatók.
A 9. §-hoz
Az Európai Unióhoz történt csatlakozást követően megváltozott a jogharmonizációs
hivatkozás módja, mind annak felvezető szövegrésze, mind pedig a közösségi jogi aktusok
megjelölése tekintetében. A megváltozott hivatkozási elvárásokon felül a korábbi záradékok
jellemző hibája, hogy - mivel elfogadásuk idején még nem állt rendelkezésre az érintett
közösségi jogi aktusok véglegesített szövege - azok címét nem a hivatalos szövegváltozatnak
megfelelően tüntetik fel. Utóbb ezeket a címbeli eltéréseket is korrigálni szükséges.
A csatlakozást megelőzően elfogadott jogharmonizációs vonatkozású jogszabályok jog-
harmonizációs záradékának a fenti szempontoknak megfelelő korrekcióját az adott jogszabály
soron következő - jogharmonizációs szempontú - módosítása alkalmával indokolt elvégezni.
A Javaslat eleget tesz ennek az igénynek.
A Ptk. 377. §-ában foglalt rendelkezés kiiktatása nyomán a 688. § a) pontjában foglalt
hivatkozás elhagyásra kerül.
A 10. §-hoz
Az általános szerződési feltételek érvénytelenségének, illetőleg tisztességtelenségének
megállapítására indítható közérdekű keresetek újraszabályozása szükségessé teszi az
eljárásindításra jogosultak körét meghatározó rendelkezés (Ptké. II. 5/A. §) szövegszerű
kiigazítását is.
A keresetindításra jogosultak körén alapvetően nem indokolt módosítani. A gazdasági,
szakmai kamarák, érdekképviseleti szervezetek keresetindítási jogát - a közérdekű
keresetindítás lehetőségének a fogyasztói ügyletekre korlátozása ellenére - indokolt
meghagyni; részükről ilyen fellépés, ha nem is a fogyasztók érdekeinek, azonban a verseny
tisztaságának védelmében nem zárható ki.
A „fogyasztói érdek-képviseleti szervezet” megjelölését a Javaslat összhangba hozza az
Fgytv. 2. §-a h) pontjában kialakított fogalommal.
Felvetődött a Gazdasági Versenyhivatal, valamint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
keresetindítási joga biztosításának igénye. Mivel az „országos hatáskörű szerv vezetőjének”
felperesi legitimációja a b) pont alapján biztosított, e szervek külön nevesítése szükségtelen.
Ugyanakkor a Javaslat a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség - a főigazgató útján történő -
keresetindítási jogának egyértelművé tétele érdekében kifejezetten nevesíti az országos
hatáskörű szerv mellett a központi hivatalt is. Az Fgytv. ugyanis a Főfelügyelőséget „önálló
feladat- és hatáskörrel rendelkező központi hivatal”-ként határozza meg, s jogrendszerükben
van több példa arra, hogy a törvény e két kategóriát elkülönítetten kezeli.
A 11. §-hoz
A Ptké. II. 5/B. §-ának az érintettek tájékoztatására szolgáló rendelkezését a Javaslat
kiterjeszti a preventív perekben hozott, a tisztességtelennek ítélt általános szerződési feltétel
alkalmazásától, illetve alkalmazásra ajánlásától eltiltó határozatokra is. A nyilvánosságra hozatal
biztosítása ilyen esetben az érintett általános szerződési feltétel nyilvánosságra hozójának, ha az eljárás
alkalmazásra ajánlás megszüntetésére irányult, az ajánló kötelezettsége.
Magának a nyilvánosságra hozatalt lehetővé tevő rendezésnek a módosítását az indokolja, hogy annak célja (a
potenciálisan érintett személyi kör megfelelő tájékoztatása) nem valósítható meg kellő hatékonysággal a
jelenlegi rendszerben, ahol a bíróság rendszerint csupán az ítélet rendelkező részének nyilvánosságra hozatalára
jogosítja fel a fogyasztói érdekek képviseletében fellépő szervet (melynek megfogalmazása adott esetben még az
érintett feltétel tartalmát sem írja ki, figyelemmel az ítéletben való korábbi előfordulásra). Másrészt, a
rendelkezés hatékony alkalmazásának komoly akadályát jelenti az, hogy az országos napilapban történő
közzététel költségeinek előlegezésére a fogyasztói érdekek képviseletében fellépő szervek nem képesek.
E problémák kezelésére a Javaslat a való tényekről történő tájékoztatás (helyreigazítás) mintájára a
tisztességtelennek ítélt szerződési feltétel e jellegét, illetve az ehhez kapcsolódó rövid indokolást rögzítő
közlemény közzététele elrendelésének kezdeményezésére jogosítja fel a fogyasztói érdekek képviseletében
fellépő felperest. A költségek meghatározása és viselése körüli huzavona elkerülésére ugyanakkor a közlemény
közzétételének biztosítására a bíróság a tisztességtelen szerződési feltétel alkalmazóját marasztalja. A
visszaélések megakadályozása érdekében a bíróság felelőssége az, hogy a közlemény tartalmát és a közzététel
módját ítéletében részletekbe menően meghatározza. Ilyen módon biztosítható az, hogy a tájékoztatást, s így a
további jogsérelmek megelőzését megfelelően szolgáló tartalom kerüljön közzétételre, az eset körülményeihez,
illetve az említett igényekhez igazított módon.
A 12. §-hoz
Az 5/C. § a Ptké. II. szerkezetében az „(A 209. §-hoz)” alcím alá került besorolásra annak
következtében, hogy az 1997. évi CXLIX. törvénnyel történt módosítás során beiktatott
rendelkezések egy helyen kerültek elhelyezésre. Az 5/C. § rendelkezései azonban nem
kapcsolódnak a 209. §-hoz, sőt, jellegükre tekintettel egyáltalán nem határozható meg olyan
törvénykönyvi rendelkezés, amelyhez kapcsolhatók lennének. E jelleg egyértelművé tétele
érdekében a Javaslat az 5/C. §-t megelőzően önálló alcímet iktat be.
A fogyasztóvédelmi irányelvek nemzetközi magánjogi szabályainak átültetését biztosító
rendelkezés kialakításának szempontjai az általános indokolás III. részében kerültek
kifejtésre.
Sajátosan alakul a megalkotandó nemzetközi magánjogi szabálynak a tisztességtelen általános
szerződési feltételekkel kapcsolatos alkalmazása a prevenciós célú, nem a szerződést megkötő
fogyasztó által indított keresetek esetében. Ilyenkor ugyanis nem konkrét megkötött szerződés
a per tárgya, nincs fogyasztó sem az ügyletben, vagyis az ő révén, illetve az ő körülményeiből
adódóan nem állhat szoros kapcsolatban az általános szerződési feltétel egyetlen tagállammal
sem. Az általános szerződési feltételek prevenciós jellegű megtámadása esetében a bíróság -
konkrét fogyasztó híján - annak a szoros kapcsolatnak a megtalálása során, amelyre
tekintettel korlátozni kívánja a jogválasztási kikötés érvényesülését, csak a „fogyasztón
kívüli” szempontokat mérlegelhet. Ha az általános szerződési feltételekből konkrét szerződő
fél nélkül is arra lehet következtetni, hogy a jogviszonyban külföldi elem lesz, akkor a bíróság
érvényesnek tekintheti a jogválasztó kikötést, és a szoros kapcsolat meghatározásán keresztül
kiválaszthatja azt a tagállamot is, amelynek jogával összeveti a választott jogot. (Ha nincs
külföldi elem a jogviszonyban, akkor a jogválasztás korlátozottabb, ugyanis a Római
Egyezmény 3. cikkének (3) bekezdése alapján nem eredményezheti a kogens szabályaink
alkalmazásának kizárását, ha pedig a szoros kapcsolat nem EGT-állammal áll fenn, akkor az
irányelvek nem alkalmazandók.) Előfordulhat az is, hogy későbbi, egyedi fogyasztó általi
perindítás esetében a szoros kapcsolat már más tagállammal fog fennállni.
Elképzelhető olyan értelmezés is, hogy az irányelvi követelményt nem is kell érvényesíteni a
prevenciós kereseteknél, mivel az csak konkrét fogyasztónak kívánja biztosítani a védelmet a
jogválasztással szemben, illetve olyan érvelés is, hogy a nemzetközi magánjog szerződési
szabályai ilyenkor nem is alkalmazhatók, hiszen szerződés nem jött létre, az általános
szerződési feltételek kidolgozása (és közzététele, alkalmazásra ajánlása is) olyan egyoldalú
magatartás, amely nem esik a szerződési jog hatálya alá, és joghatás kiváltását célzó
egyoldalú nyilatkozatnak sem tekinthető. Ez utóbbi gondolatmenettel szemben felhozható,
hogy nem célszerű a bíróságnak megtagadnia a nemzetközi magánjogi tényállási minőséget és
annak jogkövetkezményeit a prevenciós célú megtámadás esetében, hiszen ugyanezen
általános szerződési feltétel tényleges alkalmazása esetében ezt már nyilvánvalóan nem
tehetné meg.
A 13. §-hoz
A Javaslat a Ptk. 301/A. §-a új (5) és (6) bekezdéseként beiktatott közérdekű eljárás
tekintetében a perbeli legitimációt csak a 2000/3 5/EK európai parlamenti és tanácsi
irányelvben előírt kötelezettségből adódó körben: a kis- és középvállalkozások érdekei
képviseletében adja meg, ilyen módon is a legszűkebb körben tartva a forgalmi viszonyokban
az ilyen jellegű fellépés lehetőségét. (A jogos érdekkel rendelkező szervezetek e körben
sajnálatos módon nem kerülnek olyan precizitással meghatározásra, mint a „fogyasztói
érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezet” az Fgytv. 2. §-a h) pontjában.)
Ugyanakkor ezen eljárások céljukban és jellegükben annyira közel esnek a Ptk. - új - 209/B.
§-ában szabályozott eljárásokhoz, hogy az azokhoz kapcsolódó eljárási rendezést, így a
közérdekű perben hozott bírói ítélet közzétételének a lehetséges további érintettek
tájékoztatását szolgáló intézményét indokolt ezek tekintetében is előírni.
A 14. §-hoz
A Ptké. II. korábban egyáltalán nem tartalmazott jogharmonizációs hivatkozást. E
hiányosságot pótolja a Javaslat. A hivatkozás szükségessége a csatlakozást követően nem
pusztán a belső jogból fakad mint jogszabály-szerkesztési követelmény, hanem az egyes
irányelvekben kifejezetten megfogalmazott tagállami kötelezettség.
A 15. §-hoz
A 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet átültető, a távértékesítés keretében
kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésekről szóló 2005. évi XXV. törvény 12. §-ában
foglalt nemzetközi magánjogi szabály az Európai Bíróságnak a Spanyol Királyságot
elmarasztaló ítéletéből adódó követelmények ismeretében került elfogadásra, s megfelel
azoknak, így azt módosítani ez okból nem szükséges.
Szükség van azonban e rendelkezés kiterjesztésére az EGT-megállapodásban részes EFTA-
államokra is. Az EGT Vegyesbizottság 47/2003. sz. határozata az irányelv hatályát
kiterjesztette az Európai Gazdasági Térségre.
A 16. §-hoz
A Javaslat rendelkezései nem igényelnek különösebb felkészülést a jogalkalmazásban,
figyelemmel arra is, hogy alapvetően a hatálybalépést követően kötött szerződések, illetve
nyilvánosságra hozott és alkalmazásra ajánlott általános szerződési feltételek, továbbá az ezen
időpontot követően indított eljárások tekintetében alkalmazandóak.
A hatályon kívül helyezések többnyire technikai jellegűek, külön magyarázatra csupán a Ptk.
377. §-ának és a Ptké. II. 5/A. §-ának hatályon kívül helyezése szorul.
A házaló kereskedésre vonatkozó szabályozás felülvizsgálata során elfogadott új
kormányrendeletben elhagyásra került a Ptk. 377. §-ában foglalt lehetőséget tartalommal
kitöltő, az eladó és a neki az árut házaló kereskedés céljára átadó személy egyetemleges
felelősségét kimondó szabály. Ennek indoka a következő.
A korábbi szabályozás a szerződésből és a rendeletből eredő kötelezettségek teljesítéséért az
eladó, és az eladónak az árut házaló kereskedés céljára átadó személy egyetemleges
felelősségét mondta ki a fogyasztóval szemben. Ilyen egyetemleges felelősség előírását a
vonatkozó európai közösségi szabályozás, az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén
a fogyasztók védelméről szóló 85/577/EGK tanácsi irányelv nem követeli meg.
Az irányelv 2. cikke a „kereskedő” meghatározását úgy adja meg, hogy az alatt érti mind az
irányelv hatálya alá tartozó jogügyletben gazdasági vagy szakmai tevékenysége keretében
eljáró személyt, mind pedig az előbbi nevében vagy javára eljáró személyt. Ezt a megoldást
az új kormányrendelet is átveszi. Ilyen módon, ahol a szabályozás az „eladó”-ra ró
kötelezettséget (ilyen a tájékoztatási kötelezettség és a tevékenység folytatására vonatkozó
szabályok), azok megtartásáért a fogyasztóval szemben közvetlenül eljáró személy és a
mögötte álló (megbízó, munkáltató) is felel. Ez azonban nem mehet odáig, hogy a
szerződésből eredő valamennyi jogkövetkezmény tekintetében, amelyek nincsenek
összefüggésben a szabályozás célkitűzésével, a fogyasztóval szerződéses kapcsolatban nem
álló személyt felelősség vagy helytállási kötelezettség terhelje. Ez nem indokolt. Az irányelvi,
és az azt átültető szabályozás célja az üzleten kívüli kereskedés és az ahhoz kapcsolódó
szerződéskötési folyamat jellegzetességeire figyelemmel a fogyasztó kiszolgáltatott
helyzetének kiegyenlítése, a szerződés megkötéséhez kapcsolódóan egy tájékoztatási
követelmény, és - a szerződéskötési elhatározásának újragondolását lehetővé tevő -
jogszabályon alapuló elállási jog előírása.
Amennyiben a házaló kereskedés során történő értékesítés valamilyen képviseleti, megbízási
vagy munkajogviszony keretében történik, a fogyasztóval szerződéses kapcsolatban álló fél a
képviselt, megbízó, illetve a munkáltató lesz, így a szerződésből eredő kötelezettségek eleve
őt terhelik. Egyetlen kivétel a bizomány, ahol a bizományos a saját nevében, a megbízó javára
köti meg a szerződést. A bizományi szerződés alapján kötött adásvételi szerződés a
bizományossal szerződő fogyasztóval szemben a bizományost kötelezi. Azonban a
bizományos és megbízója közötti jogviszonyban a felek közötti rendezés felülírása a
szabályozás említett céljára is figyelemmel még a fogyasztóvédelem szempontjára
hivatkozással sem indokolt.
A korábbi szabályozásban foglalt rendezéssel szemben formai kifogásként volt felvethető
továbbá, hogy a különböző képviseleti jogviszonyok összefoglalása igényére figyelemmel
bizonytalanul, a polgári jogi szabályozás szempontjából megfoghatatlanul jelölte meg az
egyetemlegesen kötelezettet („aki az árut átadta”).
A Ptk. 377. §-át tartalommal kitöltő jogszabályi rendelkezés szükségessége hiányában nem
indokolt megtartani az itt engedett lehetőséget sem.
A Javaslat kiiktatja a Ptké. II.-ből a gazdasági kamarák által az általános szerződési feltételek
tekintetében gyakorolt előzetes kontroll jogszabályi rögzítését (5/A. §).
A rendelkezést megfogalmazó 1997. évi CXLX. törvény miniszteri indokolása a következő
megfontolásokat rögzítette erre vonatkozóan:
„A tisztességtelen általános szerződési feltételek alkalmazása megakadályozásának
hatékonyságát a bírói szerződéskontroll lehetőségén kívül növelni célszerű az előzetes
kontroll intézményének bevezetésével, illetve kiterjesztésével. Első lépésként a kötelező
előzetes kontroll helyett a törvény azt a lehetőséget kívánja megteremteni, hogy az általános
szerződési feltételeket be lehessen mutatni a szerződés tárgya szerint érintett gazdasági
kamarához véleményezésre, kivéve, ha jogszabály más szervezet jóváhagyását írja elő az
általános szerződési feltételek alkalmazása előtt (...).
Az előzetes véleményezésnek az országos gazdasági kamarákhoz való telepítését az
indokolja, hogy a gazdasági kamarák az üzleti forgalom biztonságának és a piaci magatartás
tisztességének megteremtése, megőrzése, illetve fokozása érdekében már meghatározó
feladatot látnak el, továbbá az előzetes véleményezés nemcsak a fogyasztói szerződésekre
terjed ki (...).
(...) Az irányelv nem teszi kötelezővé az előzetes kontrollt az egyoldalúan kialakított
szerződési feltételek tekintetében, preambuluma kifejezetten azt tartalmazza, hogy az előzetes
kontroll intézményét nem érinti az utólagos szerződéskontroll irányelvben megkövetelt
szabályozása.”
Az általános indokolás részből pedig kitűnik, hogy ez az „előzetes kontroll” szándék szerint a
„tisztességtelen feltételek alkalmazása elleni hatékony eszköz”-ként került bevezetésre,
mintegy a 93/13/EGK tanácsi irányelv 7. cikke (3) bekezdésének átültetésére. A kamara
véleménynyilvánítása azonban, amely ráadásul önkéntes megkeresés alapján működik, az
európai bírósági értelmezés fényében nem tekinthető elégségesnek a fenti irányelvi elvárás
megvalósítására; ezzel szemben a közérdekű keresetek preventív funkciója - az irányelv által
érintett fogyasztói ügyletek tekintetében - a Javaslatban kifejezetten megjelenítésre és
megerősítésre kerül.
Az 1997. évi CXLX. törvény elfogadásakor irányadó helyzethez képest jelentősen
megváltozott a gazdasági kamarák státusza és szerepköre. A gazdasági kamarákról szóló
1999. évi CXXI. törvény 2000. november 1. napjával megszüntette a kötelező gazdasági
kamarai tagságot. A törvény parlamenti vitája során az Országgyűlés a gazdasági kamarák
excellence feladatainak erősítése érdekében úgy döntött, hogy a kamarák a jövőben ne
lássanak el közigazgatási feladatokat. Az e döntéssel összefüggő jogszabályi változtatásokat
vezette át a gazdasági kamarák feladatainak átadásával összefüggő törvénymódosításokról
szóló 2000. évi LXXXIII. törvény. A gazdasági kamarák funkcióinak megváltozott
megközelítéséből, a többszörösen bizonytalan tényezők (nem kötelező kamarai tagság, a
véleményezés kezdeményezésének önkéntessége) együttállásából adódóan feleslegesnek
tűnik ezen intézmény jogilag szabályozott fenntartása, függetlenül attól, hogy a gazdasági
kamarák erre irányuló igény esetén biztosítanak-e a tagjaik számára ilyen szolgáltatást.
Az előzetes kontrollt ugyanakkor továbbra is biztosítanák egyes ágazati jogszabályokban az
általános szerződési feltételek hatósági jóváhagyására vonatkozó előírások. (Például: az
elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 130. §-ának (4) bekezdése értelmében a
hatóság a piacfelügyelet keretében rendszeresen vizsgálja az általános szerződési feltételek
jogszerűségét. A postáról szóló 2003. évi CI. törvény 9. §-ának (5) bekezdése alapján a postai
szolgáltatás engedélyezéséhez az általános szerződési feltételek hírközlési hatóság általi
jóváhagyása szükséges. Egyes pénzügyi ágazati jogszabályok a nem az Európai Unió
tagállamaiban székhellyel rendelkező vállalkozások működése engedélyezésének feltételeként
előírják az általános szerződési feltételek Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete általi
ellenőrzését.)
A 17. §-hoz
A jogharmonizációs céllal elfogadott jogszabályokban az európai uniós vonatkozásokra való
hivatkozás kötelezettsége alól nem jelentenek kivételt a módosító jogszabályok sem. A
módosított szabályozások ilyen szempontú hivatkozásának megfelelő kiegészítése mellett a
módosító jogszabályban is önálló hivatkozást (jogharmonizációs záradékot) kell elhelyezni,
amelyből kiderül, hogy az adott módosítás az alapjogszabályban korábban is feltüntetett
közösségi jogi aktusok tekintetében tesz-e újabb jogközelítési lépést.
A módosító jogszabályban önálló jogharmonizációs hivatkozás szerepeltetésének nem csupán
a jogharmonizációs tevékenység nyomon követhetőségéhez fűződő érdekre figyelemmel van
jelentősége, hanem azon közösségi jogi kötelezettség miatt is, melynek alapján az irányelvek
átültetésekor a nemzeti szabályozásban megfelelően hivatkozni kell az érintett irányelvekre.
A módosító jogszabályban akkor is indokolt az Európai Unió jogának való megfelelésre
hivatkozni, ha a jogharmonizációs céllal elfogadott alapjogszabály eddig is teljes megfelelést
biztosított a vonatkozó közösségi szabályozásnak (ez a helyzet a Javaslattal érintett
jogszabályokkal), azonban a módosítás - az összeegyeztethetőség fokának emelése nélkül
ugyan - érinti az alapjogszabály jogharmonizációs célú rendelkezéseit is, amennyiben
átstrukturálja azokat, változtat a megközelítésen, továbbra is megmaradva a közösségi
szabályozásban a tagállami jogalkotónak engedett mozgástér keretei között. Ennek oka, hogy
-	a jogszabályokat annak módosításaival egységes szerkezetben megjelenítő adatbázisoktól
eltekintve - a jogszabályok hatályos szövege megállapításának alapvető módja az, hogy az
alapjogszabály szövegét összevetjük az adott rendelkezést érintő későbbi módosításokkal. A
jogharmonizációt megvalósító rendelkezéseket érintő módosításban a jogharmonizációs
hivatkozás elmaradása megtévesztő lenne abban az értelemben, hogy a közösségi jognak való
megfelelés vizsgálata szempontjából az alapjogszabály mely szövegállapotát, melyik
módosítással való érintettségét kell figyelembe venni. A jogalkalmazó szempontjából teljesen
egyértelműnek kell lennie annak, hogy a jogszabályszöveg mely módosításai érintették a
közösségi joggal való összeegyeztethetőséget.
A Javaslat jogharmonizációs hivatkozása ezen elvárások kielégítését szolgálja.
Megfelelési táblázat
Melléklet
Közösségi jogi aktus
31993L0013
A Tanács 93/13/EGK irányelve (1993. április 5.) a fogyasztóval kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen szerződési feltételekről
Magyar átültető jogszabály(ok):
-	A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.)
A Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény, valamint egyes törvények fogyasztóvédelemmel összefüggő jogharmonizációs célú
módosításáról szóló 2002. évi XXXVI. törvény (Ptk.-módI.)_
A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, valamint egyes törvények fogyasztóvédelemmel összefüggő jogharmonizációs célú módosításáról szóló 2005.
évi ... törvény (Ptk.-módII.)_
A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.)
A hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.)
A Polgári Törvénykönyv módosításáról és egységes szövegéről szóló 1977. évi IV. törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1978. évi 2. törvényerejű
rendelet (Ptké.II.)_
A fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről szóló 18/1999. (II. 5.) Korm rendelet (Korm. rendelet)
Egyes kormányrendeletek fogyasztóvédelemmel összefüggő jogharmonizációs célú módosításáról szóló ./2005. ( . ) Korm. rendelet [Korm. rendelet-mód.]
41
Megfelelési táblázat
EK/EU-rendelkezések		átültető/végrehajtó rendelkezések	Megjegyzések
1. cikk	(1)		A célmeghatározás átültetést nem igényel.
	(2)	Ptk. 209. § (5) bek. [Ptk.-módII. 5. § (2) bek.]	
2. cikk	a)		A meghatározás a 3. cikkhez kapcsolódik, önálló átültetést nem igényel.
	b)	Ptk. 685. § d) pont [Ptk.-módI. 8. §]	
	c)	Ptk. 685. § e) pont [Ptk.-módI. 8. §]	
3. cikk	(1)	Ptk. 209. § (1) bek. [Ptk.-módII. 5. § (2) bek.]	
	(2)	Ptk. 205/A. § [Ptk.-módII. 3. § (2) bek.]	
	(3)	Ptk. 209. § (3) bek. [Ptk.-módII. 5. § (2) bek.]; Ptk.-módI. 11. § (4) bek.	
4. cikk	(1)	Ptk. 209. § (2) bek. [Ptk.-módII. 5. § (2) bek.]	
	(2)	Ptk. 209. § (4) bek. [Ptk.-módII. 5. § (2) bek.]	vö. Ptk. 207. § (2) bek. [Ptk.-módII. 4. § (1) bek.]
5. cikk		Ptk. 207. § (2) - (3) bek. [Ptk.-módII. 4. §]	
6. cikk	(1)	Ptk. 209/A. § (2) bek. [Ptk.-módII. 5. § (2) bek.]; Ptk. 234.; Ptk. 239. § (2) bek. [Ptk.-módII. 7. §]	
	(2)	Ptké II. 5/C. § (2) bek. [Ptk.-módII. 12.§ (2) bek.]	
7. cikk	(1)		A rendelkezés a (2) bekezdésben kerül kibontásra, átültetését lásd ahhoz kapcsolódóan.
	(2)	Ptk. 209/B. § (1)-(3) bek. [Ptk.- módII. 5. § (2) bek.]; Ptké.II. 5. § [Ptk.-módII. 10. §]; Ptké.II. 5/B. § [Ptk.-módII. 11. §]	
	(3)	Ptk. 209/B. § (4) bek. [Ptk.-módII. 5. § (2)]	vö. Pp. 51. §
8. cikk			Minimum-harmonizációs záradék, átültetést nem igényel.
9. cikk			A Bizottság számára feladatot megállapító rendelkezés, átültetést nem igényel.
10. cikk	(1)		Az átültetésre nyitva áló határidő megjelölése, átültetést nem igényel. (Az átültetési határidőt Magyarország vonatkozásában úgy kell értelmezni, hogy a csatlakozás időpontjától kell az irányelvnek való megfelelést biztosítani.)
	(2)	Ptk. 688. § a) pont [Ptk.-módII. 9. §]; Ptké.II. 27. § a) pont [Ptk.-módII. 14. §]; Ptk.-módII. 17. § a) pont; Korm. rendelet 3. § (2) [Korm.rendelet-mód. 2. §] Korm. rendelet-mód. 5. § a) pont	
42
Megfelelési táblázat
EK/EU-rendelkezések		átültető/végrehajtó rendelkezések	Megjegyzések
	(3)		A notifikációs kötelezettségre vonatkozó rendelkezés, jogalkotást nem igényel.
11. cikk			Címzettekre vonatkozó rendelkezés, átültetést nem igényel.
Melléklet			
1.	a)	Ptk. 342. § (1)	
	b)	Korm. rendelet 1. § f), 2. § h)	
	c)	Korm. rendelet 2. § f)	
	d)	Korm. rendelet 2. § i)	
	e)	Korm. rendelet 2. § j)	
	f)	Korm. rendelet 1. § c), d)	
	g)	Korm. rendelet 1. § d)	
	h)	Korm. rendelet 2. § c)	
	i)	Ptk. 205/B. § [Ptk.-módII. 3. § (2)]	
	j)	Korm. rendelet 2. § d); Hpt. 203. § (1)	
	k)	Korm. rendelet 2. § d)-e)	
	l)	Korm. rendelet 2. § d)	
	m)	Korm. rendelet 1. § a)-b)	
	n)	Korm. rendelet 1. § h)	
	o)	Korm. rendelet 1. § c)	
	p)	Korm. rendelet 1. § g); Ptk. 329. § (3)	
	q)	Korm. rendelet 1. § i)	
2.	a)	Korm. rendelet 1. § d); Hpt. 203. § (1)	
	b)	Korm. rendelet 2. § d)	
	c)	Korm. rendelet 1. § d), 2. § d), Hpt. 203. § (1)	
	d)	Korm. rendelet 2. § d)	
			
43