﻿MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA
ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA
Érkezett- 2007 ÁPR 0 6.
T/2717. számú
törvényjavaslat
a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó
egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról
Előadó: Dr. Lamperth Mónika
önkormányzati és területfejlesztési miniszter
Budapest, 2007. április
2
2007. évi......törvény
a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó
egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról
1§
A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes
szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Lt.) 85. §-a
helyébe a következő rendelkezés lép:
„85. § (1) A lakás fekvése szerinti települési - a fővárosban a kerületi -
önkormányzat (e § és a 90. § alkalmazásában a továbbiakban együtt:
önkormányzat) a 62. § (3) bekezdésében meghatározott kényszerbérlet
fennállása esetén a kényszerbérlő, illetőleg a bérbeadó erre vonatkozó írásbeli
bejelentésétől számított három éven belül köteles a kényszerbérlő részére — a
bérbeadó egyidejű értesítésével - az e törvény rendelkezéseinek megfelelő
önkormányzati cserelakás (a továbbiakban: cserelakás) bérbeadását felajánlani.
Ha az önkormányzat a cserelakást felajánlotta, a bérbeadó a kényszerbérletet — a
26.	§ (1) bekezdésében meghatározott felmondási idővel - a következő hónap
utolsó napjára felmondhatja.
(2)	Ha az önkormányzat a kényszerbérlő részére cserelakás bérbeadását
előreláthatólag nem tudja felajánlani, az (1) bekezdésben meghatározott
időtartamon belül köteles cserelakás helyett pénzbeli térítés fizetését a
kényszerbérlő részére felajánlani. A megállapodás megkötésének feltétele a
kényszerbérlő írásbeli kötelezettségvállalása arról, hogy a pénzbeli térítés
kifizetését követő hónap utolsó napjával a lakásból kiköltözik. Az önkormányzat
a megállapodásról a bérbeadót írásban értesíti.
(3)	Ha az önkormányzat cserelakás bérbeadását nem tudja felajánlani és a
cserelakás helyetti pénzbeli térítés fizetésében a kényszerbérlővel történő
megállapodás sem jött létre, az önkormányzat az (1) bekezdésben meghatározott
időtartamon belül köteles pénzbeli térítés fizetését a bérbeadó részére
felajánlani. A felajánlott pénzbeli térítés kifizetésére csak akkor kerülhet sor, ha
a bérbeadó és a kényszerbérlő között létrejött írásbeli megállapodásban a
bérbeadó az önkormányzattól kapott pénzbeli térítésnek a kényszerbérlő
kiköltözése érdekében történő felhasználását, a kényszerbérlő pedig erre
tekintettel a lakásból való kiköltözését vállalja.
(4)	A (2) és a (3) bekezdés szerint felajánlott pénzbeli térítés mértékét az
önkormányzat az érintett lakáshoz hasonló adottságú lakások helyi forgalmi
3
értékére és a lakás lakottságának tényére tekintettel, különösen az 52. § (1)
bekezdésében foglaltak figyelembevételével állapítja meg.
(5)	Ha az önkormányzat a kényszerbérlő vagy a bérbeadó részére a (2) vagy a
(3)	bekezdésben foglaltak szerint pénzbeli térítést fizetett, a kényszerbérlet a
pénzbeli térítés kifizetését követő hónap utolsó napjával megszűnik.
(6)	Ha a kényszerbérlet (l)-(3) bekezdés szerinti megszüntetésére tett
intézkedések nem vezettek eredményre, az önkormányzat az (1) bekezdésben
meghatározott időtartamon belül a bérbeadónak ajánlatot tesz a tulajdonában
álló lakás kényszerbérlővel lakottan történő megvásárlására. Ilyen tartalmú
megállapodás létrejötte esetén a volt kényszerbérlő az önkormányzat
tulajdonába került lakás bérlőjévé válik.
(7)	Ha a körülmények megváltozására tekintettel indokolt, úgy a kényszerbérlet
megszüntetésére az (1) bekezdés szerinti időtartamon belül - az (l)-(3) és (6)
bekezdés szerinti sorrendben - ismételt kísérletet kell tenni, ha pedig a soron
következő megszüntetési módot sorrendben megelőző bármely megszüntetési
mód alkalmazásának eredményessége valószínűsíthető, ezt kell megkísérelni.
(8)	Ha a kényszerbérletnek sem az (l)-(3), sem pedig a (6) bekezdésben említett
módon történő megszüntetésére irányuló intézkedés nem járt eredménnyel, a
volt kényszerbérlő az (1) bekezdésben meghatározott időtartam lejártát követő
hónap első napjától a bérleti jogviszony fennmaradása mellett a lakás bérlőjévé
válik. Ha a volt kényszerbérlő nyugdíjas vagy külön jogszabályban
meghatározott nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátásban részesül és a
bérbeadóval másképp nem állapodnak meg, a bérbeadó a bérleti szerződés
megszűnéséig legfeljebb az önkormányzati rendeletben a szociális helyzet
alapján bérbe adott lakásra meghatározott lakbérmérték háromszoros
mértékének megfelelő lakbér megfizetésére tarthat igényt. Ha az önkormányzat
e törvény rendelkezései alapján nem köteles rendeletet alkotni, a szociális
helyzet szerinti lakbérmértéket a képviselő-testület határozata állapítja meg.
(9)	Az önkormányzat - a kényszerbérletnek az (l)-(3), vagy a (6) bekezdésben
említett módon történő megszűnéséig - köteles a kényszerbérlő által a szerződés
alapján fizetett lakbér és a bérbeadó által közölt lakbér különbözetét a
bérbeadónak megtéríteni. Ha az önkormányzat a bérbeadó által közölt
lakbérkülönbözet összegét nem fogadja el, úgy annak megállapítását - a 6. § (2)
bekezdése alapján történő lakbér-megállapítás keretében - a bíróságtól kérheti.
(10)	Ha a kényszerbérlet fennállása, a cserelakás megfelelősége, vagy más - a
kényszerbérleti jogviszonnyal kapcsolatos - kérdésben vita keletkezik, a
keresetlevélnek a bírósághoz történő benyújtásától a bíróság határozatának
4
jogerőre emelkedéséig terjedő idő az (1) bekezdés szerinti időtartamba nem
számít bele.”
2.§
Az Lt. 90. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„90. § (1) Az önkormányzatot a 85. § (l)-(3), vagy a (6) bekezdésében
meghatározott feladatának ellátásához - a feladat teljesítése után, egyszeri -
költségvetési támogatás illeti meg.
(2)	A támogatás összege:
a)	ha az önkormányzat a tulajdonában lévő lakást ad bérbe, a bérbe adott lakás
után kétmillió forint,
b)	ha az önkormányzat pénzbeli térítés fizetésével vagy a lakás megvásárlásával
gondoskodik a kényszerbérlet megszűnéséről, az önkormányzati ráfordítás
összegének a fele, de legfeljebb kétmillió forint.
(3)	Az egy naptári évben teljesített feladatok után járó támogatást az
önkormányzat a következő év január hónapjában igényelheti a lakásügyért
felelős minisztertől.”
3.§
(1)	E törvény a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba. Rendelkezéseit a
hatálybalépését megelőzően a lakás fekvése szerinti települési - a fővárosban a
kerületi - önkormányzathoz írásban bejelentett és még fennálló kényszerbérletek
esetében is alkalmazni kell azzal, hogy a három éves határidőt e törvény
hatálybalépésétől kezdődően kell számítani.
(2)	Az e törvény 1. §-ával módosított Lt. 85. §-ának (8) bekezdése szerinti
képviselő-testületi határozatot e törvény hatálybalépésétől számított 60 napon
belül kell meghozni.
(3)	E törvény hatálybalépésével egyidejűleg a lakások és helyiségek bérletére,
valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi
LXXVIII. törvény módosításáról szóló 1997. évi LVII. törvény hatályát veszti.
5
INDOKOLÁS
a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó
egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló
törvényjavaslathoz
ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS
Az Alkotmánybíróság a lakások és helyiségek bérletére, valamint az
elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII.
törvény (a továbbiakban: Lt.) a kényszerbérletek felszámolásáról szóló 85. §
rendelkezéseinek felülvizsgálata alapján előírta a törvény módosítását.
A 25/2006. (VI. 15.) AB határozat megállapította, hogy: „az Alkotmány 13. §
(1)	bekezdésében biztosított, a tulajdonhoz való jogot sértő, mulasztásban
megnyilvánuló alkotmányellenes helyzet keletkezett annak következtében, hogy
az Országgyűlés a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre
vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 85. §-ában írt,
kényszerbérlettel terhelt lakások esetében a tulajdonjog védelmét biztosító
garanciális rendelkezéseket nem teljes körűen állapította meg.” Az
Alkotmánybíróság ezért felhívta az Országgyűlést, hogy szabályozási
feladatának 2007. június 30. napjáig tegyen eleget.
Az Alkotmánybíróság megítélése értelmében a kényszerbérletek felszámolásáról
szóló Lt. eredeti 85. § rendelkezései - az 1997. évi LVII. törvénnyel (a
továbbiakban: Ltm.) történt módosítását követően - a kényszerbérlettel terhelt
ingatlanok tulajdonosai részére biztosított igények tekintetében jelentősen
módosultak, mivel e törvény elfogadásával az eredeti törvényhozói szándék
módosult.
Az Lt. eredeti célja valamennyi lakás teljes értékének helyreállítása volt a
meghatározott határidőn belül. Az Ltm. által bevezetett módosítást követően ez
a cél azonban csak azokra a lakásokra terjedt ki, amelyek tulajdonosai 1997.
június 30-ig bejelentették a kényszerbérlő elhelyezésére irányuló igényüket. Ha
a cserelakás felajánlása nem történt meg, az Ltm. (1997. december 31. napját
követően) az önkormányzatot a lakbérkülönbözet megfizetésére kötelezte, ám a
további értékcsökkenés megtérítése nélkül.
Az Alkotmánybíróság határozata kimondta, hogy a kényszerbérlettel terhelt
lakóingatlan tulajdonosai az Ltm. hatálybelépését követően is bizonytalan
helyzetben maradtak, mert a szabályozás hiányosságából következően nem
kiszámítható, mennyi idő múlva kerülhet sor a kényszerbérlet megszüntetésére.
6
„Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint súlyos tulajdonjogi korlátozás történt,
de nem olyan tulajdon elvonás, amely a kisajátítással esnék egy tekintet alá, így
az Alkotmányból nem vezethető le a törvényhozónak az a kötelezettsége, hogy a
kényszerbérletek esetében a tulajdonosnak teljes, feltétlen és azonnali
kártalanítást nyújtson.”
Az Ltm. tehát a tulajdonos szabad rendelkezésének jogát oly módon nem tette
teljessé, mint a kényszerbérlő távozásának ténye, tekintve, hogy a tulajdoni
részjogosítványok teljes terjedelmükben nem gyakorolhatók.
Az Lt. 62. §-ának (3) bekezdése értelmében kényszerbérlet az állampolgár
tulajdonában álló lakásra 1953. április 1. előtt bármilyen jogcímen, illetőleg ezt
követően a lakásügyi hatóság kiutaló határozata alapján létrejött lakásbérlet,
ideértve az 1952. évi 4. tvr. alapján államosított és az 1957. évi 28. tvr. alapján
bérlővel lakottan a tulajdonosnak visszaadott lakásokat is. A kiutaló határozat
alapján létrejött lakásbérlettel egy tekintet alá esett az állampolgár lakásába
hatósági jóváhagyással csere útján beköltöző új bérlő és a tulajdonos-bérbeadó
között létrejött lakásbérleti jogviszony (11/1953. (III. 24.) MT rendelet 2. §-ának
c)	pontja és 3. §-a, ezt követően a 35/1956. (IX.30.) MT rendelet 56-57. és
61.§-ai).
A kényszerbérletek létrejöttének lehetőségét a lakások elosztásáról és a
lakásbérletről szóló 1/1971. (II. 8.) Korm. rendelet megszüntette, így 1971-től
ilyen lakásbérleti jogviszonyok nem keletkezhettek.
A 2006. szeptemberi felmérések eredményei azt mutatják, hogy az
önkormányzatok az Lt. 85. §-ában az eredeti 1996. december 31-ről 1998.
december 31 -ig meghosszabbított határidőig a kényszerbérletek több mint 95 %-
át megszüntették, illetve mintegy 3 % a bérlő halálával vagy elköltözésével
megszűnt. A felmérések szerint jelenleg még fennálló 36 kényszerbérletből
Budapest Fővárosban 8 kerület területén 14 db (ebből: I., III., V., XI. és XIII.
kerület területén 1-1 db; II. és XX. kerület területén 2-2 db; XXII. kerület
területén 5 db), Pest megyében 3 önkormányzat területén 20 db (ebből Pécel 17
db, Szob 2 db, Visegrád 1 db), Baranya megyében 1 db, Hajdú-Bihar megyében
1	db kényszerbérlet áll fenn. A konkrét visszajelzésekből egyértelmű az is, hogy
a 36 kényszerbérlet felszámolásának akadályai: cserelakás hiánya, vagy a
felajánlott cserelakás kényszerbérlő által történt visszautasítása, illetőleg
-	kiemelten a Főváros XXII. kerületében fennálló mind az 5 kényszerbérlet
esetében - a bérlői együttműködés hiánya, illetőleg forráshiány. A kapott
jelzésekből megállapítható az is, hogy az önkormányzatok egyértelműen a
végleges megszüntetésre törekednek, amelyhez a tervezet szerinti négyféle
7
lehetőség, valamint a központi költségvetési támogatás együttesen,
eredményesen nyújthat segítséget.
Az adatok nem tartalmazzák azoknak a kényszerbérleteknek a számát,
amelyeket csak a törvény jelenlegi módosítása után jelentenek be az
önkormányzatokhoz. Az újonnan bejelentésre kerülő kényszerbérletek száma
azonban a hivatkozott 1971-es jogszabályra tekintettel várhatóan elenyésző lesz.
A törvényjavaslat - az Alkotmánybíróság határozatában foglaltakra figyelemmel
-	a még fennmaradt kényszerbérletek végleges megszüntetése érdekében nem
konkrét dátum szerinti, de ugyanakkor belátható időtartamot határoz meg. Ezzel
párhuzamosan a kényszerbérlet fennállásának tényét a bérlő, illetőleg a
tulajdonos-bérbeadó határidő nélkül, az önkormányzathoz bármikor - írásban -
bejelenthetik. Ez a megoldás lehetőséget ad az önkormányzatnak - a számtalan
további elhelyezési feladata mellett - az ütemezésre azzal, hogy a teljesítést
bizonytalan időre nem halaszthatja el, valamint belátható időt jelent a bérlőnek
és a bérbeadónak a megoldásra.
Mindezek egyúttal annak figyelembe vételét jelentik, hogy az önkormányzatok -
a jövőben is - csak a rendelkezésükre álló üres lakásaik felhasználásával
képesek a kötelezettségüket teljesíteni. A törvény ezért hiába írna elő újabb -
naptári nap szerinti konkrét - határidőt, ha azt az önkormányzat önhibáján kívül,
képtelen megtartani. Adott esetben, ha vita merül fel, a bíróság is csak a
kényszerbérlet fennállásának tényét tudja megállapítani, de cserelakás
felajánlását határidőhöz nem tudja kötni, még kevésbé tudja a cserelakás helyett
a pénzbeli térítés fizetésében történő megállapodás létrejöttét kötelezővé tenni.
A tulajdonos-bérbeadók teljes körű - akár utólagos, akár jövőbeni -
kártalanítása továbbra sem merülhet fel, mert a kényszerbérletek
felszámolásának nem lehetett és nem lehet célja, hogy a tulajdonos az üres
lakást piaci értéken eladja, hanem sokkal inkább azt kell lehetővé tenni, hogy a
lakást saját maga, illetőleg családja mielőbb birtokba vehesse.
A kényszerbérlet megszüntetéséig az önkormányzatnak a kényszerbérlő által
fizetett lakbér és a bérbeadó által meghatározott lakbér különbözetét a bérbeadó-
tulajdonos részére meg kell térítenie, a kényszerbérleti jogviszony
megszűnésétől kezdődően azonban ez a kötelezettség az önkormányzatot a
továbbiakban már nem terheli.
Az önkormányzatnak a feladat megoldásához a központi költségvetés a
korábbinál magasabb és lakásonként azonos, fix összegű támogatást nyújt.
8
RÉSZLETES INDOKOLÁS
Az 1. §-hoz
A törvényjavaslat fenntartja az önkormányzat cserelakás-felajánlási
kötelezettségét az Lt. 62. §-ának (3) bekezdésében meghatározott
kényszerbérletek megszüntetése érdekében, de nem ír elő naptári nap szerinti
határidőt a felajánlás teljesítésére. A törvényjavaslat azonban a végleges
megszüntetés céljából, a bejelentéstől számított három éves időtartamon belüli
cserelakás-felajánlás kötelezettségéről rendelkezik.
Annak érdekében, hogy az Alkotmánybíróság határozatában foglaltakra
figyelemmel az Lt. 62. §-ának (3) bekezdésében meghatározottaknak megfelelő,
ma még ténylegesen fennálló kényszerbérletek véglegesen és biztonsággal
felszámolásra kerüljenek, a törvényjavaslat nem szab határidőt a
kényszerbérletek önkormányzat részére való bejelentésére, tehát akár a
kényszerbérlő, akár a bérbeadó-tulajdonos ezt a bejelentést bármikor megteheti.
A törvényjavaslat megtartja azt a korábbi rendelkezést, hogy a kényszerbérleti
szerződést a cserelakás felajánlása esetén a tulajdonos-bérbeadó a szerződés
felmondásával megszüntetheti, hiszen a cserelakásba való átköltözéssel a volt
kényszerbérlő új, az önkormányzati lakásra vonatkozó bérleti szerződést köt.
Változatlanul nincs akadálya azonban annak, hogy a kényszerbérlő a cserelakás
megfelelősége kérdésében a bíróságtól jogvédelmet kérjen.
A törvényjavaslat egyértelműen kimondja, hogy az önkormányzat és a
kényszerbérlő a jövőben is megállapodhatnak cserelakás helyett pénzbeli térítés
fizetésében. A pénzbeli térítés fizetését azonban az önkormányzat köteles - a
bejelentéstől számított 3 éven belül - felajánlani a kényszerbérlő részére, ha
lakásállományának ismeretében, ezen időtartamon belül nem képes a megfelelő
cserelakást biztosítani. A megállapodás létrejöttének feltétele a kényszerbérlő
kötelezettségvállalása arról, hogy - a pénzbeli térítés ellenében, annak
kifizetését követő hónap utolsó napjával - a lakásból kiköltözik. A tervezetnek
ez, az Lt. 85. §-ának (2) bekezdésében megfogalmazott - és e tekintetben új -
rendelkezése azonban azt jelenti, hogy már nem kell figyelembe venni az Lt.
23.	§-ának (3) bekezdése alapján a helyi rendeletben az önkormányzati lakásra
vonatkozó közös megegyezéses megszüntetésre meghatározott térítés mértékét,
hanem attól eltérően, az önkormányzat és a kényszerbérlő - a törvény alapján -
szabadon megállapodhatnak. A hatályos 85. § ugyanis csak a cserelakásos
megszüntetésről rendelkezik, és mindössze a 90. § (2) bekezdésének b) pontja
utal a „más módon” történő megszüntetésre, melyből a következik ugyan a
pénzbeli térítés fizetésében való megállapodás lehetősége is, de erre jelenleg -
9
ebben a jogszabályi környezetben - kizárólag az említett 23. § (3) bekezdésének
keretein belül kerülhet sor.
A törvényjavaslat további új rendelkezése, hogy - ha a kényszerbérlő és az
önkormányzat a pénzbeli térítésben sem tudtak megállapodni — az önkormányzat
közvetlenül, és ugyancsak a bejelentéstől számított legkésőbb 3 éven belül
köteles a bérbeadó részére történő pénzbeli térítés fizetését, a kényszerbérlő
kiköltözésének elősegítése céljából, felajánlani. A tervezet a kényszerbérlő
tényleges kiköltözése érdekében úgy rendelkezik, hogy ebben az esetben az
önkormányzat a térítést csak a bérbeadó és a kényszerbérlő erről szóló írásbeli
megállapodása alapján fizetheti ki.
A törvényjavaslat a cserelakás helyett történő pénzbeli térítésnek mindkét - akár
a kényszerbérlő, akár a bérbeadó részére való kifizetése - esetére kimondja,
hogy a kényszerbérleti szerződés a kifizetést követő hónap utolsó napjával, a
törvény erejénél fogva megszűnik.
r
Uj rendelkezés annak kimondása, hogy a kényszerbérlet megszüntetése az
önkormányzat által a lakás kényszerbérlővel lakottan történő megvásárlása útján
is lehetséges. Ha erről a bérbeadó-tulajdonos és az önkormányzat megállapodik,
a lakás önkormányzati tulajdonba kerül, tehát a lakbér mértékére, megfizetésére,
a felek jogaira, kötelezettségeire és a szerződés megszűnésére a továbbiakban az
önkormányzati lakásokra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.
A törvényjavaslat egyértelművé teszi azt is, hogy a kényszerbérlet
megszüntetésére meghatározott négyféle megoldási mód egymás után következő
sorrendisége megbontásra kerüljön, ha időközben kedvezőbb megoldás
lehetősége merül fel.
Annak érdekében továbbá, hogy a fenti 4 lehetőség közül a bejelentéstől
számított 3 éven belül az önkormányzat a felajánlási feladatait teljesítse, majd
ezek megfontolásával a kényszerbérlő és a bérbeadó is együttműködjenek a
végleges megoldás céljából, a tervezet kimondja, hogy ha a 3 éven belül egyik
megoldásban sem tudnak megegyezni, akkor a bérleti jogviszony kényszer-
jellege a törvény erejénél fogva megszűnik és a volt kényszerbérlő a bérleti
jogviszony fennmaradása mellett, a lakás bérlőjévé válik. Ez a bérlő
jogbiztonságát szolgálja. A lakásbérleti jogviszony fennmaradására történő
utalással ugyanis egyértelművé válik, hogy nem keletkezhet új bérleti szerződés,
továbbá az ilyen lakásbérletek a jövőben is kizárólag az Lt.-t módosító 2005. évi
CXXXII. törvény 41. § alapján, cserelakás egyidejű felajánlásával mondhatók
fel. A kényszerbérletek jóval az itt meghatározott 1994. január 1. előtt, az 1971.
(II. 8.) Korm. rendelet hatálybalépését megelőző jogszabályok alapján jöttek
10
létre, amikor is a cserelakás nélküli felmondás kikötésére a szerződésben nem
kerülhetett sor.
A törvényjavaslatnak ez a rendelkezése egyúttal azt eredményezi, hogy a
bérbeadó kérheti a lakbér emelését, de figyelembe kell vennie a bérlő személyes
körülményeit is. Ezért a nyugdíjas vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülő
bérlőtől — hasonlóan az Lt. 2006. március 31-én hatályba lépett új rendelkezései
alapján, az önkormányzati lakások nyugdíjas bérlői számára meghatározott
kedvezménnyel - a lakás fekvése szerinti településen a szociális helyzet alapján
bérbe adott önkormányzati lakásokra irányadó lakbérmérték háromszorosánál
magasabb lakbér - ha a bérbeadóval másképp nem állapodnak meg - a
szerződés fennállása alatt, nem igényelhető. A szociális lakbérek átlagos
mértékének háromszorosa megfelel a költségelvű lakbérek átlagos mértékének,
ezért a legmagasabb fizetendő lakbér nem jelent súlyosabb terhet a nyugdíjas
volt kényszerbérlő részére az önkormányzati nyugdíjas bérlőkhöz képest akkor
sem, ha az önkormányzat a költségelvű bérbeadást - és az ehhez szükséges
költségelvű lakbérmértéket - nem szabályozza. Az önkormányzat az Lt. 2006.
március 31-én hatályba lépett 34. § (1) bekezdése és 3. § (1) bekezdése alapján
ugyanis csak a szociális helyzet szerinti bérbeadás és a szociális lakbérmérték
meghatározására köteles.
A törvényjavaslat fenntartja azt a szabályozási elvet, hogy amíg a kényszerbérlet
-	a tervezetben meghatározott négy lehetőség közül bármelyik lehetőség
választása alapján - nem szűnik meg, az önkormányzat a lakbérkülönbözetet a
bérbeadó-tulajdonosnak megtérítse. Az önkormányzat jogvédelme - a
tulajdonos-bérbeadó által közölt lakbér összegének bíróság előtti
megtámadásának lehetősége által - továbbra is biztosított.
A 2. §-hoz
A törvényjavaslat fenntartja a kényszerbérletek megszüntetése tekintetében a
közös - önkormányzati és állami - szerepvállalást, mert a kényszerbérletek
keletkezésére az akkori állami akarat miatt került sor, s az elhelyezéshez
szükséges lakásállománnyal az önkormányzatok rendelkeznek.
Az ehhez szükséges forrást a központi költségvetés - az 1993. december 31-én
hatályon kívül helyezett lakás-használatbavételi díjak rendszerének alkalmazása
helyett lakásonként egységes (települések, komfortfokozat és lakásnagyság
szerinti különbségtétel nélküli) - fix összegű, kétmillió forint támogatással
egészíti ki. Ha a kényszerbérlet megszüntetésére pénzbeli térítés fizetésével
vagy a lakás önkormányzat által a bérlővel lakottan történő megvásárlásával
kerül sor, a támogatás összege az önkormányzati ráfordítás fele, legfeljebb
azonban ugyancsak kétmillió forint.
Tekintve, hogy a törvényjavaslat a teljesítésre naptári nap szerinti határidőt nem
tartalmaz, ezért a törvény nem írja elő a költségvetési támogatás meghatározott
időn belüli (korábban az 1997. év végéig történt teljesítéshez kapcsolt)
megemelését. Az önkormányzat a támogatást utólag, a teljesítés évét követő év
januárban igényelheti az illetékes minisztériumtól.
A 3. §-hoz
A törvényjavaslat rendelkezik arról, hogy a hatályba lépését megelőzően az
önkormányzathoz írásban már bejelentett kényszerbérletek esetén is a törvény új
rendelkezéseit kell alkalmazni.
A törvényjavaslat kimondja, hogy az Ltm. az új törvényi rendelkezések hatályba
lépésével egyidejűleg hatályát veszti, mert a tervezet új rendelkezéseket állapít
meg a kényszerbérletek végleges megszüntetésére.