﻿Országgyűlés Hivatala	•
„ r-o 0	2016‘ éVÍ *” törYény
Irományszám: \ ííd3ü
’	a behajtási költségátalányról
Érkezett 2016 MÁRC 04.
M
E törvény hatálya a vállalkozások, valamint a vállalkozás és szerződő hatóság közötti
kereskedelmi ügyletek ellenértékének kiegyenlítéseként teljesített valamennyi fizetésre
kiterjed.
2* §
E törvény alkalmazásában:
/, kereskedelmi ügylet: vállalkozások, illetve vállalkozások és szerződő hatóságok
között lebonyolított olyan ügylet, amelynek tárgya fizetés ellenében áruk adásvétele vagy
szolgáltatások nyújtása;
2,	szerződő hatóság: a közbeszerzésekről szóló törvény szerinti ajánlatkérő, akkor is,
ha közbeszerzési eljárás lefolytatására nem köteles;
3.	vállalkozás: szerződő hatóságnak nem minősülő, önálló gazdasági vagy szakmai
tevékenységet folytató szervezet, még ha az adott tevékenységet egyetlen személy is végzi.
3.§
(1)	Vállalkozások közötti szerződés esetén a kötelezettet, szerződő hatóságnak
vállalkozással kötött szerződése esetén pedig a szerződő hatóságot (a továbbiakban együtt:
kötelezett) terhelő, kereskedelmi ügyletből eredő fizetési kötelezettség teljesítésének késedelme
esetén a jogosult a követelése behajtásával kapcsolatos költségei fedezetéül negyven eurónak
megfelelő, a Magyar Nemzeti Bank - késedelem kezdőnapján érvényes - hivatalos deviza-
középárfolyama alapján meghatározott forintösszegre tarthat igényt (behajtási költségátalány).
(2)	A behajtási költségátalányt az arra jogosult a késedelem bekövetkezésétől számított
egy éves jogvesztő határidőn belül követelheti. A követelés esedékességének időpontja
önkéntes teljesítés esetén ennek időpontja, önkéntes teljesítés hiányában a teljesítésre való első
felszólítás időpontja.
(3)	A kötelezett a behajtási költségátalány megfizetésére nem köteles, ha az erre
irányuló igény érvényesítése során a késedelmét kimenti.
(4)	A behajtási költségátalány megfizetésére irányuló kötelezettség teljesítése nem
mentesít a késedelem egyéb jogkövetkezményei alól: a kártérítésbe azonban a behajtási
költségátalány összege beszámít.
(5)	A behajtási költségátalányt kizáró vagy azt negyven eurónál alacsonyabb
összegben meghatározó szerződési kikötés semmis.
4- §
Ez a törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.
5.	§
E törvény rendelkezéseit a hatálybalépését megelőzően kötött kereskedelmi ügyletből
eredő fizetési kötelezettség teljesítésének késedelme esetén is alkalmazni kell azzal, hogy a
törvény hatálybalépésekor fennálló késedelem esetén a behajtási költségátalány érvényesítésére
megszabott jogvesztő határidőt e törvény hatálybalépésétől kell számítani.
6.§
E törvény a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni
fellépésről szóló 2011/7/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 6. cikkének való megfelelést
szolgálja.	.
7-8
A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 177. §-a a következő (56) bekezdéssel
egészül kí:
„(56) A behajtási költségátalányról szóló 2016. évi ... törvény hatálybalépésével
egyidejűleg a vállalkozó a könyvviteli nyilvántartásában (mérlegében) kimutatott, behajtási
költségátalányból származó kötelezettséget - ha azt ezen időpontig tőle a jogosult nem
követelte ~ az egyéb bevételekkel szemben megszünteti.”
8.§
Hatályát veszti
a)	a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:155. § (2) bekezdése,
b)	a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével
összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló'2013. évi CLXXVÍI. törvény
„22/B, Behajtási költségátalány megfizetése’ alcíme és 53/B. §-a.
ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) behajtási
költségátalányt is szabályozó 6:155. §-a (illetve a 2014. március 15-ig hatályban volt, a Polgári
Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 301/A-301/B. §-ai) a kereskedelmi ügyletekhez
kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló 20U/7/EU irányelv (a továbbiakban:
irányelv) átültetését szolgálta.
Gyakori és komoly következményekkel járó probléma volt ugyanis az, hogy a gazdasági
szereplők egymás közötti vagy a gazdasági szereplők és a velük szerződő hatóságok (a
továbbiakban: szerződő hatóság) közötti kereskedelmi ügyletekben a fizetésre gyakran jelentős
késedelemmel került sor. Ezért az irányelv nyíltan vállalt célja az volt, hogy a szerződéses
kapcsolatokban a fizetési fegyelmet erősítse.
A behajtási költségátalányra vonatkozó Ptk.-beíi szabályozással kapcsolatban a vállalkozások
és a szerződő hatóságok gyakorlatában kezdettől fogva számos probléma merült fel. A
törvényjavaslat, illetve az abban javasolt szabályozás (a továbbiakban: Javaslat) ezért e
problémák megoldásához megteszi mindazt a jogalkotási lépést, ami az irányelv helyes
értelmezése alapján, annak megfelelő tartalommal történő átültetéséhez - immár a gyakorlatban
felmerült tapasztalatok tükrében - a jogi szabályozás szintjén lehetséges. Az eddig
megvalósitott implementáció - jelen Javaslat szerinti - megújításának célja tehát az, hogy a
szabályozás feleljen meg az irányelv elvárásainak, szabályozási logikájának, ezt azonban úgy
tegye, hogy sem a vállalkozásokra, sem pedig a szerződő hatóságokra ne rakjon rá olyan - adott
esetben csupán adminisztrációs - terheket, amelyek az irányelvből közvetlenül nem
következnek, sőt hatásukban annak gyakorlati céljaival is ellentétben állnak.
A Javaslat figyelemmel volt arra a körülményre, hogy az irányelv Ptk. szerinti implementációja
megújításának első állomásaként az Országgyűlés már megalkotta a Polgári Törvénykönyvről
szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó
rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény (a továbbiakban: Ptké.) módosítását is
tartalmazó 2015. évi LXXI. törvény 26. §-át, amely a Ptké-t egy új 53/B. §-sal, továbbá a
„Behajtási költségátalány megfizetése” alcímmel egészítette ki, és a Ptk. 6:155. § (2)-
bekezdéséhez kapcsolódóan a következőképpen rendelkezett:
„53/B. § Vállalkozások közötti szerződésből, illetve szerződő hatóságnak szerződő hatóságnak
nem minősülő vállalkozással kötött szerződéséből eredő fizetési késedelem esetén a behajtási
költségátalány megfizetésére - a Ptk. hatálybalépését megelőzően kötött szerződések
tekintetében is - a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni, így a kötelezett, illetve a szerződő
hatóság a behajtási költségátalány megfizetésére nem köteles, ha az erre irányuló igény
érvényesítése során a késedelmét kimenti.”
A jogalkotó már e módosító rendelkezés kapcsán is abból indult ki, hogy az irányelv nemcsak
a késedelem! kamat, de a behajtási költségátalány megfizetésére irányuló kötelezettség
bekövetkezéséhez is a felróhatóság feltételét fűzi. Mivel a magyar polgári jog a késedelmi
kamatfizetési kötelezettséget (hagyományosan) a késedelem objektív szankciójaként
szabályozta, az irányelv hazai átültetésekor a jogalkotó a behajtási költségátalány megfizetésére
irányuló kötelezettséget is ugyanilyen jellegű intézménynek tekintette. A Ptk. azonban
kizárólag a késedelemi kamat vonatkozásában rendelkezik úgy, hogy azt a késedelmes adósnak
akkor is meg keli fizetnie, ha a késedelem alól magát kimenti. Ezt a Ptk. két rendelkezése is
világossá teszi: az egyik közvetlenül mondja ki, a másik pedig közvetett módon, A közvetlen
szabályt a Ptk. 6:48. § (4) bekezdése tartalmazza, eszerint: ,/J kamatfizetési kötelezettség akkor
is beáll, ha a kötelezett késedelmét kimenti''’ A másik szabály a kötelezett! késedelem körében
található, közvetlenül a behajtási költségátalányra vonatkozó szabályokat megelőző
rendelkezések között. A Ptk. 6:154. § (3) bekezdése szerint ugyanis ^4 kötelezett köteles
megtéríteni a jogosultnak a késeiemből eredő, pénztartozás esetén a késedelmi kamatot
meghaladó kárát, kivéve, ha a késedelmét kimenti" Mindkét szabály csak a késedelmi kamatot
sorolja abba a kivételes körbe, amely a késedelem jogkövetkezményeként a kimentésre való
tekintet nélkül követelhető. A behajtási költségátalány ezzel szemben - lényegében sut generis
jogintézményként - a jogosult pénztartozásból eredő, de a késedelmi kamatot meghaladó
kárának megtérítését kívánja szolgálni kárátalány formájában, vagyis mindazon intézkedések
költségeinek átalány formájában való megtérítését biztosítja a hitelező számára, amelyek a
határidőre való teljesítés elmaradása miatt a követelés érvényesítésével kapcsolatosan
felmerülhetnek. Ezek ugyanis a hitelező lehetséges kárát képezik,
A behajtási költségátalány funkciója tehát a kár egyik elemének, nevezetesen a kárigény
érvényesítésével kapcsolatosan keletkezett költségek megtérülésének biztosítása. Rendeltetését
tekintve így inkább a késedelemmel, mint szerződésszegéssel okozott kártérítési felelősséggel,
mintsem a teljesítés elmaradása miatti objektív szankcióként alkalmazandó kamatfizetési
kötelezettséggel rokonítható. Ez a jellegzetessége alapvetően arra utal, hogy a behajtási
költségátalány kárfelelősségi jellegű jogintézmény, amelynél a felelősség alól kimentésnek van
helye, abban az esetben is, ha ennek lehetősége az új Ptk. szerint kétségtelenül megnehezült.
Minthogy a kimentésre értelemszerűen az igény érvényesítése során kerülhet sor (amint erre a
Ptké. 53/B. §-a kifejezetten is utal), a kimentés lehetőségének biztosítása az igény
érvényesítését feltételezi. E szabályozás következményeként megoldhatónak tűntek a
gyakorlatban felmerült számviteli, illetve könyvelési problémák is. A Ptké. jelzett szabályozása
azonban - a gyakorlati tapasztalatok tükrében - nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A
számviteli szakemberek és a könyvelésre kötelezett vállalkozások vezetői körében a szándék és
a normatartalom tekintetében továbbra is megoszlottak az álláspontok, amely lényegében azzal
volt magyarázható, hogy a Ptk. 6:155. § (2) bekezdése - a Ptké. fentebb említett kiegészítő
szabályától függetlenül - változatlan maradt.
Ezért a Javaslat az irányelv átültetésére vonatkozó szabályozás új elemeként abból indult ki,
hogy indokolt lenne a Ptk.-t megkímélni az annak rendszerébe nehezen illeszthető behajtási
költségátalány intézményétől, és az ezen intézményt érintő rendelkezéseket külön törvényben
megfogalmazni. Ez ugyanis nemcsak megóvná a Ptk.-t az intézmény kapcsán felmerült és
széles körű elégedetlenséget okozó jogalkalmazási problémák kedvezőtlen hatásától, de az
irányelv e tárgykört is érintő esetleges változtatásai esetén megkímélné a Ptk.-t az e körben
szükségessé váló módosítási igényektől is.
Ezen túlmenően a külön törvényben való szabályozás arra is módot ad} hogy a behajtási
költségátalányt a jogalkotó immár valóban - a fentebb említettek szerinti - sajátos
jogintézményként kezelje, és ilyenként helyezze el a jogszabályok rendszerében, ezzel
biztosítva egyúttal annak lehetőségét is, hogy az ne szükségképpen csak a Ptk., hanem
elsősorban és inkább az irányelv szabályozási technikájához és logikájához igazodhasson. Látni
kell ugyanis, hogy a behajtási költségátalánynak a jelen gazdasági és társadalmi
körülményeiben gyökerező újszerű intézménye semmiképpen nem tartozik azon klasszikus
magánjogi intézmények közé, amelynek feltétlenül a Ptk.-ban lenne a helye. A Javaslat ennek
megfelelően önálló törvény alkotását irányozza elő a behajtási költségátalány intézményére
vonatkozóan.
RÉSZLETES INDOKOLÁS
*	Az 1. §-hoz
E rendelkezés a Javaslat alanyi és tárgyi hatályát határozza meg, egyértelművé téve, hogy annak
törvényként való elfogadása esetén a szabályozás egyfelől a vállalkozások közötti, valamint a
vállalkozás és szerződő hatóság közötti kereskedelmi ügyletekre, másfelől pedig ezen ügyletek
ellenértékének kiegyenlítéseként teljesített valamennyi fizetésre terjed ki, Ebben új elem, hogy
a törvény hatálya az irányelvnek megfelelően csak az érintett jogalanyok kereskedelmi
ügyletekből eredő pénzköveteléseinek teljesítésére vonatkozik.
A 2. §~hoz
A javaslat nem mellőzhette a benne előforduló fogalmaknak - értelmező rendelkezés keretei
között történő - meghatározását, amelyek esetében ugyancsak az irányelv rendelkezéseit vette
alapul. Ezek között új elemnek - az l. §-ban foglaltakból következően - a kereskedelmi ügylet
fogalmának meghatározása tekinthető. A Ptk. 6:155. § (2) bekezdése ugyanis nyitva hagyta azt
a kérdést, hogy a behajtási költségátalányra vonatkozó rendelkezések milyen fizetési ügyletek
körében alkalmazhatók. Ez a körülmény önmagában is jogalkalmazási bizonytalanságot
generált. Ezt a hiányosságot a Javaslat szerinti új szabályozás pótolja, amikor az irányelvvel
Összhangban csupán e § 1. pontjában meghatározott kereskedelmi ügyletekből eredő fizetési
késedelmekre nézve írja elő a behajtást költségátalány fizetésének kötelezettségét.
Kereskedelmi ügyletnek e szerint a vállalkozások, illetve vállalkozások és szerződő hatóságok
között lebonyolított olyan ügyletek minősülnek, amelyeknek tárgya fizetés ellenében áruk
adásvétele vagy szolgáltatások nyújtása.
A 3. §-hoz
A Ptk. a behajtási költségátalány megfizetésére irányuló kötelezettség tekintetében -
szabályozási módszerének megfelelően - a ..köteles fizetnP fordulatot alkalmazza, hasonlóan
a késedelmi kamatfizetési kötelezettséghez, amellyel összefüggésben a Ptk. szintén úgy
fogalmaz, hogy azt a kötelezett fizetni köteles. Ez természetesen a behajtási költségátalány
vonatkozásában sem jelenti azt, hogy a jogosult köteles az erre vonatkozó jogát érvényesíteni.
Tény ugyanakkor, hogy az irányelv más szabályozási logikát követ, amikor nem a kötelezett
fizetési kötelezettségére, hanem a jogosult jogosultságára fókuszál, és ennek megfelelően - a
Ptk.-tól eltérően - úgy fogalmaz, hogy a kötelezett fizetési késedelme esetén a jogosult a
behajtási költségátalányra külön fizetési felszólítás nélkül jogosult. Nem vitatható, hogy ami az
egyik fél oldalán jogosultságot, az a másik fél terhére szükségszerűen kötelezettséget jelent.
Kérdés azonban, hogy a kötelezett akkor is köteles-e teljesíteni a behajtási költségátalány
megfizetésére vonatkozó kötelezettségét, ha arra a jogosult nem tart igényt. Ha pedig ebben az
esetben ilyen kötelezettség a kötelezettet nem terheli, vajon kell-e a jogosultnak bármilyen
(adott esetben joglemondó) jognyilatkozatot tennie ahhoz, hogy a kötelezett a teljesítést e
körben jogszerűen visszatarthassa. A Ptk. hatályos szabályai valóban arra engednek
következtetni, hogy e kötelezett! magatartáshoz a jogosultnak le kell mondania a behajtási
költségátalány iránti követeléséről, míg az irányelvből inkább az következik, hogy a
jogosultnak megvan ugyan a jogosultsága a behajtási költségátalány követelésére, de szabadon
dönthet arról, hogy ezzel élni kíván-e, vagyis igényli-e a kötelezettől, hogy az erre vonatkozó
követelését teljesítse.
A Javaslat ezért az irányelv megközelítését veszi alapul, és e körben úgy rendelkezik, hogy a
kötelezett fizetési késedelme esetén a jogosult igényt tarthat a behajtási költségátalányra [3. §
(1) bek.].	'
A jogosultság fennállásától bizonyos értelemben független kérdés a behajtási költségátalány
iránti követelés érvényesítésének, esedékességének kérdése. Ebben a vonatkozásban az
irányelv egyértelmű: a szóban forgó követelés érvényesítéséhez a jogosult részéről előzetes
felszólitás nem szükséges. Ilyet természetesen a Javaslat sem követelhet meg, azt azonban
előírhatja, hogy a szóban forgó követelés érvényesítéséhez a késedelem bekövetkezésétől
számított egy éves jogvesztő határidőn belül van csupán lehetőség. Annak érdekében ugyanis,
hogy a kötelezett ne legyen túl hosszú ideig bizonytalanságban afelől, hogy a jogosult
ténylegesen igényii-e a behajtási költségátalány megfizetését, célszerűnek tűnt az erre
vonatkozó követelés tekintetében jogvesztő határidő előírása. A Javaslat ugyanakkor azt is
egyértelművé teszi, hogy a behajtási költségátalány iránti igény esedékessé tételéhez előzetes
felszólításra nincs szükség, azt a kötelezettnek önkéntesen kell teljesítenie. Ennek megfelelően
a követelés esedékességének időpontja az önkéntes teljesítés időpontja.
Ha önkéntes teljesítés hiányában a jogosult igényt tart a behajtási költségátalányra, azt
érvényesítenie kell. A követelés esedékességének időpontja ebben az esetben a teljesítésre való
első felszólítás időpontja. A behajtási költségátalányt a kötelezett késedelembe esése napjától
számított egy éves jogvesztő határidőn belül lehet érvényesíteni [3. § (2) bek.].
Természetesen megtartja a Javaslat a Ptké. 53/B. §-ában - az irányelvvel ugyancsak
összhangban - már korábban megfogalmazott azt a rendelkezést is, hogy a vállalkozás, illetve
a szerződő hatóság a behajtási költségátalány megfizetésére nem köteles, ha az erre irányuló
igény érvényesítése során a késedelmét kimenti [3. § (3) bek.]. Ezzel a Javaslat is magáévá teszi
azt az álláspontot, amely szerint a behajtási költségátalányra vonatkozó igénynek a kötelezettel
szembeni érvényesítéséig a fizetési kötelezettség teljesítését illetően lényegében függő jogi
helyzet alakul ki, hiszen a kötelezettnek csupán az igény érvényesítése során nyílik lehetősége
arra, hogy a késedelmét kimentse, általa pedig mentesülhessen a behajtási költségátalány
megfizetésének kötelezettsége alól.
Változtatás nélkül veszi át a Javaslat a Ptk. 6:155. § (2) bekezdésének az irányelvvel
összhangban álló azokat a rendelkezéseit, amelyek a jogalkalmazási gyakorlatban nem okoztak
problémát [3. § (4) és (5) bek.].
A 4. §-hoz
A Javaslat e §-a a törvény mihamarabbi hatálybalépését irányozza elő annak érdekében, hogy
az abban foglaltak még a 2015. üzleti évi beszámolók elkészítésének időpontjában alkalmazásra
kerülhessenek.
Az 5. §-hoz
Mivel a Javaslat a behajtási költségátalány fizetésére kötelezettek, a követelésről való lemondás
tekintetében pedig a jogosultak adminisztrációs terheinek csökkentését célozza, ezen előnyöket
azok részére is biztosítania kell, akik e törvény hatálybalépését megelőzően kötött szerződések,
kereskedelmi ügyletek tekintetében estek teljesítési késedelembe. Ez a késedelem beáll hatott
már a Javaslat törvényként történő hatálybalépése előtt, de azt követően is bekövetkezhet. Ezért
a Javaslat átmeneti rendelkezésként mindkét esetre a Javaslat szabályainak alkalmazását
rendeli. Annak érdekében azonban, hogy a Javaslat törvényként történő hatálybalépésekor már
fennálló kötelezetti késedelem esetén a behajtási költségátalány követelésére jogosultak jogai
és törvényes érdekei ne csorbuljanak, a Javaslat előírja, hogy a törvény hatálybalépésekor már
fennálló késedelem esetén a behajtási költségátalány érvényesítésére megszabott jogvesztő
határidőt a törvény hatálybalépésétől kell számítani. Ha a jogosult a törvény hatálybalépéséig e
követeléséről már lemondott vagy az erre irányuló igénye bármely más okból megszűnt, úgy
erre az esetre a Javaslat által az igény érvényesítésére biztosított egy éves határidő
nyilvánvalóan nem vonatkozik, hiszen az ilyen késedelem nem tekinthető fennállónak.
Ugyanakkor a törvény hatálybalépésekor fennálló késedelem esetén a Javaslat 3. § (2)
bekezdése csak a jogvesztő határidő számítása tekintetében tartalmaz speciális rendelkezést, a
behajtási költségátalányra irányuló igény esedékességét illetően azonban nem.
A 6. §-hoz
E rendelkezés az ún. jogharmonizációs záradékot foglalja magában.
A 7. §-hoz	'
A korábbi késedelmekre vonatkozó átmeneti rendelkezést kiegészíti egy átmeneti számviteli
szabály is azokra vonatkozóan, akik a könyveikben - a korábbi szabályok figyelembe vételével
-	kimutattak behajtási költségátalány miatti kötelezettséget. A Javaslat szerint ezen
vállalkozások az új szabályok hatálybalépésekor kimutatott - a jogosult által ezen időpontig
nem követelt - behajtási költségátalány miatti kötelezettségeiket az egyéb bevételekkel
szemben megszüntetik. Ezzel mentesülnek az önellenőrzési kötelezettség alól, mind számviteli,
mind adózási szempontból.
A 8. §-hoz
Végezetül a Javaslat a behajtási költségátalányra vonatkozó eddigi, a Ptk.-ban és Ptké.-ben
található szabályozás hatályon kívül helyezéséről rendelkezik.
ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ
Fidesz-Magyar Polgári Szövetség
Törvényjavaslat
Kövér László űr,
az Országgyűlés Elnöke részére
Helyben
Tisztelt Elnök Úr!
Magyarország Alaptörvénye 6. cikk (l) bekezdése alapján „a behajtási költségátalányról”
címmel a mellékelt törvényjavaslatot kívánom benyújtani,
Budapest, 2016. március 3.
Tisztelettel,