﻿Kedd
A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA • ALAPÍTOTTA: PÉTHŐ SÁNDOR
MJj	immmdmm
Istenem, ha ezt Illyés Gyula mentek a terekre és az utakra, megérhette volna! Ha irta volt hogy belekiáltsák a téli. szél -
is önmarcangoló fájdalommal: „minden hiúban” — tudta ő azt is, hogy semmi zsarnokság nem nőhet az égig, mert bűnei égre kiáltóak, s a megöltek, megcsonkítottak, megnyomorítottak, elnyomottak jajszava előbb-utóbb elhat odáig, s minden zsarnok Róma egyszer mé-gicsak ledől. ízes, szép szóval köszöntené ezt a most- kezdődött új esztendőt, amely remélhetően valóban új kor kezdete is.
Mostanában gyakran idézik Illyés nevezetes sorait: ahol zsarnokság van, / ott mindenki szem a láncban” — de ő maga aligha gondolt arra, amit most megélt a világ, hogy nemcsak a rabláncban lehet szem az ember (vagy kell annak lennie), hanem olyan élő láncban is, mint amilyen például Temesváron védte Tőkés Lászlót és templomát, otthonát. (Korábban már Budapesten is alkottak élő láncot fiatalok a Duna két partján, az Erzsébet-hídon és a Lánchídon, akkor a Duna megmentéséért.) A Hősök terén, a karácsonyéji ökumenikus istentiszteleten ugyancsak kézfogással élő lánc fonódott a Székely himnusz éneklésekor, s ez a lánc akkor és ott nemcsak a székelyekért fűzött kezeket kezekbe, hanem mintegy hálaimára kulcsolódva, mert Románia népei összefogva lerázták magukról a rabláncot.
Ám korábban, kevéssel Ily-lyés Gyula halála előtt, magam hallottam szürke szavakkal bírálni őt, mert megszólalt a magyar anyanyelvűek érdekében. Sokan hallották akkor ezt az elmarasztalást, s talán a tiltakozás szavaként értelmezhető, hogy a jelenlevők minden noszogatás ellenére — hallgattak. Máskor meg hallottam biztat-gatást — mit biztatást! utasítást —, hogy meg kell cáfolni Csoóri Sándor elemzését, amelyet akkor írt Duray Miklós Kutyaszorítójának bevezetőjében, fölsorolva, fölemlegetve néhányat a kisebbségi balsors lehetséges okai közül. Moso-lyognivaló ma már vagy bosz-szantó, döntse el ki-ki maga, hogy ama botrányókozó előszóban ilyesmi olvasható: „Elsőül rögtön az egypártrendszert kell említenem”; „A másik ok, amely legalább ennyire kiszolgáltatta a nemzetiségi egvént, a magántulajdon megszüntetése, illetve komoly korlátozása”, „A harmadik alap-ok: a kisebbséget lelkileg, nyelvileg, morálisan védő egyházak megrop-paiitása”...
Akit érdekel, ma már büntetés nélkül elolvashatja e sorokat, ámbár kétségtelen: á nagyvilágban akad ellenzője a többpártrendszernek, a privatizálásnak. De most, éppen most aligha lehet kétségbe vonni az egyház szerepét nemcsak a kisebbségi sors védelmében, hiszen a világ ámulatát jogosan kivívó romániai forradalom egyik gyújtókanóca éppen a temesvári református templomban életveszélyt is vállalva föl-fölhangzó igehirdetés volt.
Tudom nagyon jól, hogy az öröm és a reménykedés érzéseire sötét árnyékot vet az áldozatokért viselt gyász. Szörnyű volt látni a televízióban a méggyalázott, megkínzott halottakat; a zokogó asszonyt:	ki
tudja, férjéért, gyermekéért, apjáért hullott-e a könnye. Sirathatjuk az ártatlan áldozatokat — cje fölhorkanok magam is: csak ők ártatlanok? Hát vétkesek lettek volna azok, akik megtették a szabadságért, amit tehettek, ha mást nem, hát azt, hogy kiállottak, ki-
be s ez a szél szerteröpítse a világba: szabadon akarnak élni? Vétkesek lettek volna azok, akik fegyvert fogtak, nem mert mindenáron ölni akartak, hanem éppen azért, hogy kevesebb vér folyjon, hogy elérhessék mielőbb a fegyvernyugvást? Micsoda gonosz szoj'átéka a hatalommal visszaélőknek, hogy antiterro-rista különítménynek nevezték az orvvadász kommandókat, amikor békés tüntető .tömegek ellen vetették be őket, s huligánnak meg árulónak azokat, akik életük kockáztatásával is védték a szabadságért szavukat harcba vető rádiósokat és televíziósokat, civileket és katonákat, akik pedig éppen azt mondták": ne lőjetek egymásra, emberek!
Gyászolom magam is a meggyilkolt Vasile Mi\ea vezérezredest. aki a nép mellett állt utolsó golyóig. Jobban szeretem ugyan a vértelen forradalmakat. s szerencsére 1989-ben ilyen is akadt, s nem szeretem a háború kegyetlen és voltaképpen embertelen pszichológiáját:	vagy én' lövök, vagy
engem lőnek le — de Milea vezérezredes halála talán néhány más katonai vezetőt arra késztetett, hogy inkább ő lőjön a forradalom oldalán a titkosügynökökre, mintsem azok • gyilkolják meg őt — s a fölkelt népet. Többféle .szám ismeretes a zsarnokság áldozatairól; a Conducator halálos ítéletének indoklásában hat-vanezemél is több halálos áldozatáról szóltak a hadbírók a népirtás bűneként — hozzátéve, hogy ez nemcsak a felkelésre vonatkozik. Talán eleve nem a felkelésre, hanem a megelőző huszonöt évTe, mert a felkelés áldozatait sok ezerre becsük, némelyek hatvan-hetvenezerről vélnek tudni. Borzasztó még elgondolni is!
Mégis mindebben van valami biztató is,. Ez a most kezdődő esztendő a Hymnus költője, Kölcsey Ferenc születéséneik kétszázadik évfordulója is. Bár e Hymnus A magyar nép zivataros századaiból ihletett, 'tudjuk, más nemzeteknek is volt bal sorsa. Ám a nemzeti' imádság egyik sorpárja most a szemünk láttára cáfolódik meg (talán nem most először, de most is). „S ah, szabadság nem virúl ' A holtnak véréből” — írta volt, kétségkívül joggal, Kölcsey, de most újra bizakodhatunk: virul szabadság a holtnak véréből! így gondolta ezt egy nemzet színe-java 1989. nyár elején is, amikor temetetlen holtak kerültek végső nyughelyükre, 1956 kései áldozatai: de épp ez a föl-. emelő ünnepi emlékezés bizonyította, hogy áldozatuk nem volt hiábavaló. És (csaknem) az egész világ réméli: a romániai szabadságharc áldozatainak véréből is valóban szabadság fakad.
Aligha hiszem, hogy a költő csupán néhány éve még elítélt sorainak mai elismerését várná el, azt igényelné, hogy ama sorokat próféciának, őt magát prófétának kiáltsák ki, vátész-nak, jövendőlátónak. Csak épo el-eltűnődöm, miért is kellett oly soká meghunyászkodni, késlekedni, őt s másokat elhallgattatni próbálni? Hiszen ma már, lám, a háztetőkről hir-dettetik, amit azelőtt még suttogni is kockázatos volt. Nincsen olyan titok, amely napvilágra ne jőne. S vajon ha már előbb is szabadon hangozhatott volna minden igaz szó, nem kellett volna-e kevesebb holt, akinek véréből szabadság virúl?
Zay László
ITjévi üzenetei* Mos&l&vatól ÜVashingtonig
A kelet-európai változások jegyében kezdődik a kilencvenes évtized
Románia forradalmának második szakaszában
A külpolitikai helyzet
A MEGERŐSÖDŐ román vezetés új intézkedéseit, a kinevezéseket, az irányításban végrehajtott átalakításokat, valamint a korábban hozott rendeletek hatálytalanítását ismertetik vezető anyagként a nemzetközi hírügynökségek tudósításai. A helyszínen tartózkodó munkatársak szilveszter—újévi beszámolóikban természetesen arról is szólnak, hogy valóban nyugodt a helyzet, lövöldözések helyett már csak elvétve hallani lövéseket, ami azonban arra utal, hogy a halálbüntetés eltörlése ellenére még továbbra is vannak harcoló,, a végsőkig kitartó securitátésok. A bukaresti jelentések közül a nemzetközi sajtóban elsősorban az a két hír szerepel legtöbbet, amely arról számol be, hogy állítólag a Ceausescu házaspárt mégsem temették el, mivel a lakosság tiltakozik az ellen, hogy a véreskezű diktátor és felesége román földben leljen végső nyugalmat, másrészt pedig újabb források szerint a román forradalom áldozatainak száma a korábbi hivatalosnak mondott hatvanezer helyett hétezer A tudósítók szerint az új adat sem csökkentheti a dráma és a borzalom mértékét, viszont mindenképpen a segélypolitika összehangolását sürgeti, mivel — mint például a BBC munkatársa úgy véli — a hatalmas egészségügyi adományok helyett immár egyéb dolgokra lenne nagyobb szükség, így konkrét anyagi segítségre.
A BUKARESTBEN bejelentett új intézkedések nyomán, elsősorban is a különféle pártok alapítását lehetővé tévő rendelet kapcsán, valamint az áprilisra tervezett választások hírére egyre több szakértői elemzést közöl a világsajtó Románia jövőjéről. A középpontban leginkább a hatalmi és ideológiai vákuum kérdése áll, valamint ebbe a témakörbe ágyazva jelentkezik_a Ceaysegcu-korszak görcséinek bosszú távú feloldása is. A szakértők így olyan gondokról értekeznek, mint a tisztogatások, a megtorlások mértéke, módja, de még inkább arról, hogyan lehet egyáltalán meghatározni és még inkább megemészteni a kollaborációt. Mindez különösen érdekes a párt és a hatalom viszonyában, hiszen ellentétben a többi kelet-európai országgal, Romániában nem azonosult a kettő: a Ceausescu-klán magát a pártot is szétverte, lehetetlenítette. Így a múlttal való szakítás, á radikális szembefordulás is másként jelentkezik: a hatalomátmentés, a megőrizve reformáló kelet-európai peresztrojka átmenet így nem járható Romániában. Kérdés persze, hogy mit tehet a hárommilliós román párttagság? Éppen ilyen körülmények között talpra állítható-e egy reform-kommunista párt vagy ennek minden csíráját eleve lehetetlenítette Ceausescu diktatúrája. Ugyancsak kérdés, hogy az alakuló, elsősorban is történelmi pártok képesek-e olyan ideológiai-politikai programokra, amellyel át tudják hidalni a diktátor több évtizedes rémuralmát, járható alternatívákat kínálva az új évtized Európájában. Ez a kérdés ugyancsak igaz a kifejezetten gazdasági kérdésekre is, hiszen e téren is koncepcióvákuum van. Középtávon vajon mindez egy átfogóbb hatalmi vákuumhoz vezet-e, nehéz megjósolni, de az elemzők ennek kapcsán kanyarodnak vissza azokhoz a már korábban is gyakorta hangoztatott latolgatásokhoz, melyek a román fegyveres erők jövőbeni szerepét mérlegelik.
A MAGYAR—ROMÁN VISZONY alakulása kétségtelenül függvénye ennek a kiútkeresésnek, ugyanakkor mélységénél fogva olyan önálló kérdés, mely külön erőfeszítéseket igényel éppen a hosszú távú rendezés miatt. Kétségtelenül biztató volt ebből a szempontból Horn Gyula látogatásának nagyon kedvező romániai sajtóvisszhangja is, hiszen valamennyi lap és hírközlő szerv terjedelmes tudósításban számolt be a magyar külügyminiszter bukaresti tárgyalásairól. Ugyancsak több külföldi lap, Keleten és Nyugaton egyaránt, szólt a látogatásról, valamint ennek tükrében számolt be á két ország kapcsolatairól, leginkább a nemzetiségi gondokról.
A KELET-EURÖPAI VÁLTOZÁSOK jelentőségét méltatták világszerte az óesztendót értékelő és az újévet' köszöntő nyilatkozatok. A nagy lapok szerkesztőségi cikkeiben leginkább arról elmélkednek, hogy vajon milyen veszélyeket rejthet, ha az egykori reformúttörő Moszkva a kilencvenes években saját vontatott peresztrojkájával leszakad és utolsóként kullog a reformsorban. A Stuttgarter Zeitung úgy véli, végzetes lehet, ha Moszkvában az a benyomás alakul ki, hogy a Szovjetunió az európai peresztrojka tényleges vesztese. Ezért is kell tekintettel lenni a keleti szuperhatalom biztonsági igényeire. Gera-szimov szovjet külügyi szóvivő az NBC-nek nyilatkozva ismét azt hangsúlyozta, hogy Moszkva nem avatkozik be Kelet-Európábán, mert megértette, hogy nem lehet más népeket boldogítani. A szóvivő ezek után közölte azt is, hogy Gorbacsov éppen azért utazik Litvániába, hogy meggyőzze az ottani pártvezetést, hogy saját érdekeinek áz felel meg, ha a Szovjetunió keretében maradnak, hozzátéve, hogy az erő alkalmazásáról a Baltikumban sem lehet szó.
(T. J.)
Washingioni tudósítónk íelexjeleníése
Hsssh és Gorbacsov
bán rögzítette a Moszkvába eljuttatott videokazettára jókívánságait.
Az amerikai elnök szovjet kollégáját „jó békepartnernek” nevezte, s közölte, hogy tudatta vele; „támogatom a reform dinamikus folyamatát a Szovjetunióban”. Nincsenek térképek, amelyek eligazítanának ebben az általunk épp most kialakítandó új világban — jelentette ki George Bush, s hozzátette:	„csak az
együttműködéshez vezető őszinte párbeszéddel leltünk rá erre az útra” S a Fehér Ház lakója megismételte, hogy sem az Egyesült Államok, sem a Nyugat „nem óhajt előnyökhöz jutni a (keleteurópai) rendkívüli változások kapcsán. Bush szóhasználatában figyelemre méltó változásnak számít, hogy amikor üzenetében az emberi jogok tiszteletben tartását és a demokratikus értékeket hangsúlyozza, ezt „az emberi szellemben mélyen , gyökerező-nek” minősíti, s megállapítja, hogy „ezek az értékek nem kizárólagosan amerikaiak vagy nyugatiak”, hanem „az embei enaége-níthetetlen jogai”. A máltai csúcs után ugyanis az elnök elmondta környeztének, hogy Gorbacsov szemrehányást tett neki, amiért a keleti változásokat minduntalan a „nyugati demokratikus értékek” érvényre juttatásának tulajdonítja: a szovjet Vézető elmondta, hogy őt is ezek az értékek vezérlik, és térnyerésüket óhajtja. ,
A kilencvenes éveknek még közelebb kell hozniuk minket egymáshoz — hangoztatta Gorbacsov, megállapítva az „igazi változások” tényét. Olyan világot kell teremteni, amelyben nem az elnyomás, az erőszak, a beavatkozás érvényesül — közölte a szovjet államfő, tudatva, hogy országa „efelé halad”, ez a peresztrojka lényege. Egyébként szerinte minden társadalomnak szüksége van „értelmes változásokra”. A lényeg az, hogy a szovjet—amerikai együttműködés „az igazi emberi értékek alapján” valósul meg — utalt vissza Gorbacsov is az ezzel ikapcsolatos máltai szóértésükre. Eltérően az előző századvégtől, ma jóval több okunk lehet nem félni a jövőtől — fejtegette a moszkvai államférfi, aki szerint á most kezdődő évtizedben a béke és a demokrácia felé való „átfogó és visszafordíthatatlan előrehaladásra” számíthat a világ.
Gorbacsov és Bush érzékelhető derűlátása megfelel Moszkva és Washington a világháború óta valóban páratlannak mondható együttműködésének, történetesen a kelet-európai változások kezelésében elsősorban. A hétfői The Washington Post diplomáciai tudósítójának, Don Oberdor-jernak az értesüléseit közli címoldalán erről a szinte meghökkentően szoros kapcsolatról. Emlékezetesen feltűnést keltettek a romániai dráma kritikus pillanatában James Baker -szavai arról, hogy ’ a Bush-kormány szükség
esetén helyeselné a szovjet beavatkozást, nehogy felülkerekedjenek a diktátor erői. Most kormányerőktől kiszivárgott, hogy az amerikai külügyminiszter írásos üzenetben kérte azon a héten szovjet kollégáját, gyakoroljon nyomást a Ceausescu-rezsim terrorjának megszüntetése végett. Mielőtt Matlock nagykövet, eljutott volna, december 22-en pénteken Sevardnadzéhoz, Bukarestben bekövetkezett a szerencsés fordulat. Ám a két diplomata megtanácskozta a helyzetet. és két nap múlva az amerikai nagykövet újra felkereste az ügyben a szovjet külügyminisztert. Vagyis, amikor Baker szavai 24-én az NBC tévében elhangzottak, már a nagyhatalmi egyeztetést tükrözték. A Post meg is állapítja, hogy immár „inkább barátokra, mint hidegháborús ellenfelekre jellemző az együttműködés és kapcsolattartás”. Amerikai külügyi tisztviselők egyenesen úgy vélik, Moszkva „átállt”, máfmint a demokrácia és reform oldalára, elhagyva az elnyomás' és a proletárdiktatúra „oldalát”. Kiderül az is, hogy Se-vardnadze már nyári párizsi találkozójukon tudatta Bakerrel: Moszkva nem alkalmaz erőt a kelet-európai folyamat megfékezésére, s ezt még nyomatékosabba^ ismételte meg szeptemberben, amikor együtt repültek Washingtonból Wyomingba. Máltán pedig maga Gorbacsov közölte ezt Bush-sal.
Amerikai kormánytisztviselők szerint a két nagyhatalom szót-értése Kelet-Európa vonatkozásában azt jelenti, hogy „békés evolúciónak” kell és lehet is végbemennie, s — miként Gorbacsov jelezte Bushnak — nem a Szovjetunió dolga irányítani őket, avagy, beavatkozni a folyamatba. Az amerikai elnök viszont arról biztosította Gorbacsovot, hogy „nem rendez győzelmi parádét”, s nem is akarja „egyoldalúan kihasználni” a fejleményeket. Megegyeztek továbbá a „lépésről lé-pésré haladásban”, s abban is, hogy ők sem próbálják „diktálni”, hogyan és mikor történjenek a dolgok. Gorbacsoy állítólag aggályát fejezte ki az események túl gyors üteme miatt, főként a németkérdésben, s ennek tudható be, hogy Máltát követően bekerült Bush és Baker szóhasználatába az óva intés a fejlemények „meggyorsításától”... Washingtonban annak külön jelentőséget tulajdonítanak, hogy bár Gorbacsov a két különálló német állam fontosságát hangoztatta, az újraegyesítésre nem mondta, hogy „soha”, csak azt: „nem most”. ,S azóta jól érzékelhető is az amerikai külpolitikában, hogy a Moszkva számára „kényes” kérdést felettébb óvatosan kezelik. Ugyancsak a szóértésnek eredménye, hogy immár mindkét fővárosban a NATO és a Varsói Szerződés politikai jellegének erősítését szorgalmazzák^
Avar János
újévi tévébeszéde
A pápa különlegesem fontos esztendőnek nevezte 1989-et
Gorbacsov: A 90-es évtized a civilizáció iörlénelcben a leggyümölcsözőbb időszaknak ígérkezik”.
Washington, január 1.
Híven a Reagan-korszakban kialakult újkeletű hagyományhoz, Mihail Gorbacsov és George Bush pár perces tévébeszéddel fordult egymás lakosságához, s ezt a moszkvai tévéhíradó időpontja után sorra közvetítették az amerikai televíziós hálózatok.
A „reménység üzenetével” fordult az amerikaiakhoz Mihail Gorbacsov, és „megkettőzött erőfeszítéseket” sürgetett mindkét néptől a szovjet lakossághoz forduló George Bush „a béke és szabadság új évszázadának” ki-
alakítása végett. Túllépve a hidegháborún, számoljuk is fel annak eszközeit — hangoztatta a szovjet államfő, aki elégedetten állapította meg, hogy a két világhatalom „az együttműködést választotta”. Az amerikai elnök' pedig — felidézve a második világháborús szövetséget — a mai kihívásokról szólt, amelyeknek azonban „mindkét fél jóakaratával és eltökéltségével” meg lehet felelni. A fő, hogy „jó irányban haladunk” — állapította meg George Bush, aki még év végi texasi vakációja előtt a főváros-
Vatikán
Vatikánvárosból jelenti az AFP: II. János Pál pápa szilveszteri szentmiséjén kijelentette, hogy „1989 különlegesen fontos esztendő volt az egész emberiség, s főként Kelet-Európa számos országa számára, amelyek a sza-
badság és a nemzeti összetartozás új távlatait tapasztalhatták”.
A pápa a hagyomány szerint az idén is a római il Gesu templomban tartotta az istentiszteletet. „Az egyház — mondotta —, amelynek^ joga és kötelessége a Krisztus iránti tanúságtétel ezek-