﻿Szerda
Árai:
4.»0
forint
ALAPÍTOTTA: PETHÓ SÁNDOR
1990. január 17. UH. évfolyam 14. szám
Féloldalasait
Kaitn találkozói a magyar vezetőkkel
Japán helyesli és támogatja
Gorbacsov hely zetet veszélyezteti
a kaukázusi konfliktus
A külpolitikai helyzet
HAZÁNK A JÖVŐBEN Japán kelet-európai hídfője lehet — erről a magyar reményről számolnak be a tokiói lapok Kaifu Tosiki miniszterelnök budapesti látogatásáról tájékoztatva. A kommentátorok a ja-pan kormányfőhöz hasonlóan, elismerően szólnak hazánk „úttörő’* sze-revéről, arról, hogy elsőként emelte törvényerőre a társulási és gyülekezési jogot. A The Japan Economic Journal cikkírója szerint Kelet-Európábán Magyarország kínálja a legvonzóbb beruházási légkört, az üzleti környezet is kedvezőbb a többi kelet-európai országénál. A japán tömegtájékoztatási eszközök vezető helyen számolnak be ugyan a kormányfő európai kőrútjának utolsó állomásáról, ám kétségtelen, hogy e napokban a szigetországban a legfőbb hír Mihail Gorbacsov bejelentése, amely szerint Moszkva kész a területi vita megoldására. A hivatalos tokiói vélemény szerint a szovjet államfő szavai, amelyek Abe Sintaro volt japán külügyminiszterrel való moszkvai találkozásán hangzottak el, „árnyalatnyi változást mutatnak” a Kreml korábbi álláspontjához képest. Abe ugyanakkor nyolcpontos gazdasági, együttműködési csomagtervet ismertetett Gorbacsovval. Feltűnést keltett a Pravda keddi cikke, amely úgy értékelte, hogy a Szovjetunió évtizedekig hibás politikát folytatott Ázsiában, s ez máig kísért. Bazsanov professzor szerint tévedés volt, hogy a térségben a Szovjetunió egyen lő szerepre törekedett az Egyesült Államokkal. A történész cikke végén arra a következtetésre jut, hogy a tényleges változásokhoz meg kell nyitni a külföldi tőke előtt a Szovjetunió távoli térségeit.
CSAK FOKOZATOSAN,- mintegy húsz év távlatában lehetne megoldani a szovjet—japán viszony javulásának útjában álló területi vitát. Tokióban így vélekedett Borisz Jelcin radikális szovjet politikus. Sokkal lényegesebb azonban, amit Jelcin a szovjet belpolitikai helyzetről mondott. Országát „haldokló beteghez” hasonlította, s megállapítása szerint „az etnikai vihar olyan tragédiába torkollhat, mint ami Romániában történt”. A szerdai jelentések is azt tükrözik, hogy Azerbajdzsán és Örményország a polgárháború küszöbére érkezett, de lehet, hogy már át is lépte azt. Azerbajdzsánban tovább folytatódnak a pogromok az örmény lakosság ellen, az áldozatok számát fel sem tudják becsülni. Belügyi egyenruhába öltözött örmény és azerbajdzsán fegyveresek támadják a másik köztársaság falvait. Sorozatban ostromolják meg a fegyverraktárakat. Szovjet források tudni vélik, hogy a nacionalista csapatok automata fegyverekkel, aknavetőkkel, golyószórókkal rendelkeznek, sőt, páncélozott jármüveket is zsákmányoltak, s polgári rendeltetésű helikoptereket is birtokolnak. A szakértők szerint feltűnő a harcoló felek technikai felkészültsége, mint megjegyzik, különösen sok azeri vett részt az afganisztáni háborúban. A kara-bahi terepviszonyok szintén emlékeztetnek az afganisztánira, s a déli szomszéd neve más összefüggésekben is egyre gyakrabban előkerül a jelentésekben. Karabahban a térség megostromlására számítanak, a belügyi alakulatok a helyi lakossággal együtt készülnek a védelemre. Az örmény helikopterek a rendkívüli állapot ellenere, tovább szállítják a fegyvereseket a területre. Értesülés szerint Bakuban egy teljes üzem állt át fegyvergyártásra.
HOGYAN LEHETNE elejét venni e gyilkos testvérháború elmérgesedésének, milyen következményekkel jár, ha Gorbacsovnak be kell vetnie a hadsereget a kaukázusi területeken? — ezt latolgatják a nyugati szakértők. Egyes vélemények szerint elkerülhetetlen az erő alkalmazása, s idézik Bush amerikai elnök Málta előtti megjegyzését, miszerint Washington megértené, ha az etnikai viszályok rendezése végett Moszkva ilyen eszközhöz folyamodnék. A Frankfurter Allgemeine Zeitung úgy látja, hogy Gorbacsov külföldi hitelének kevésbé ártana a katonai alakulatok bevetése a Kaukázusban, mint a Baltikumban. A Die Welt szerint e lépés azonban könnyen lehetne Gorbacsov országon belüli „Afganisztánja”. A The Guardian vezércikkírója nem lát más lehetőséget, mint a katonai beavatkozást, bár a milliós haderőt sem tartja elegendőnek a rend helyreállítására, s geriilaháborút jósol A The Independent szerint az azerik „Irán felé tekintenek”. Figyelemre méltó egy teheráni lap keddi állásfoglalása, amely szerint „Azerbajdzsánban hetvenévi téli fagy után kipattant rügyek a Mindenható Isten erejét bizonyítják”. A francia sajtó is aggodalommal szól arról, hogy a vérengzések veszélybe sodorhatják a szovjet államfőt. A Les Echos szerint a katonai beavatkozás lángra lobbanthatja mind az öt ázsiai szovjet köztársaságot. A jelenlegi helyzetben nagy a veszélye annak, hogy mindenért Gorbacsovot teszik felelőssé bizonyos erők a Szovjetunióban — állapította meg a párizsi lap.	(P. T. R.)
A japán kormányfő keddi programja
A magyar foci örök hibája, hogy a szélekre nem adják ki a labdát; a középen folyik a játék. Így alakult a politikában is, amely 25 esztendeig a jobboldalon, majd csaknem fél évszázadig a baloldalon vezette a támadásait. Most pedig, amikor pluralizmus van, a pártok a középre tömörültek. Miért tart mindenki a középre? Néhány okát tudom, sejtem. A legegyszerűbb közülük: világtörténelmi kudarcot vallott mind a hitlerizmus, mind a sztálinizmus, amelyet szocializmusnak neveztek. Lehet, hogy szélsőségekre hajló nemzetünk okult a történelemből és az arany középúttal rokonszenvezik? Az a baloldal pedig, amely előbb-utóbb hitelt szerezhetne, nem meri vállalni önmagát. Továbbá: minden jelentős párt elfogadja a piacgazdaságot a politikai demokráciával. S bár kinyilvánították, hogy szocializmus létezhet többpártrendszerrel és piacgazdasággal, oly nagy az ellenszenv e fogalom iránt, amellyel csúnyán visz-szaéltek, hogy a szocializmust programjukban megemlítő társadalmi szervezetek sem akarnak „provokálni” e modell részletező meghirdetésével.
Arról nem is szólva, hogy a szocializmus jelenleg Európában nem időszerű. Kivált nem a mi társadalmunkban. Ugyan ki akarhatná a nyomor egyenlőségét? Milyen szabadságot adhat a szegénység? A segélykérelmezés nem állam-polgári jog. A szűkölködő emberek inkább a megszólás szabadságát gyakorolják. Az elkeseredés pedig a történelem tanulságai szerint a po-pulizmusnak kedvez, amivel inkább a szélső „jobb”ol-dal él. A nyomor nem kovásza a testvériségnek, a társadalmi szolidaritásnak.
A középre tömörítő piac-gazdaságot azonban nem minden párt látja egyformán. Az egyik teljes szabadságot követel a piacnak — maradéktalan államtalanítással —, a másik elismeri az állami beavatkozást „ a verseny élénkítésére és szabályozására”. Egy álláspont szerint a verseny veszteseinek állami jóvátétel jár és a társadalom toleranciájára, szolidaritására is számíthatnak. Vitatott a tulajdon megoszlása is. Ki a magántulajdon kizárólagossága mellett tör lándzsát, ki elismeri e területen is a pluralizmust. Egy sajátos elképzelés:	a tulajdonban is
„csak a kicsi a szép”.
Vannak hívei a gyors privatizálásnak, mert bár most veszteséggel adják el az állami vállalatot, de később az megtérül. Annál is inkább, mert a reformfolyamat lassítása a legveszteségesebb vállalkozás. Mások szerint ha piac, legyen piac, a vállalat is értékén keljen el. Az állami vagyon nemzeti tulajdon, ezért védelemre szo-
rul.	Nyilvánosságra, ellenőrzésre. Akik ezt hirdetik, a régi „új osztály” megerősödésétől is tartanak, jelesül a volt vállalati irányítók tulajdonossá, illetőleg menedzserré válásától. Az eltérő elképzelés a piacról különböző társadalmi hatásokra számít. Ha teljes a szabadság, erős polarizálódás várható: markáns újgazdag és újszegény rétegekkel. Némi állami beavatkozás esetén kisebbek a vagyoni különbségek, megerősödik a középosztály. Az adópolitika is meggátolhatja a társadalmi rétegek közötti távolság növekedését; ki a középrétegek érdekében támogatná a kis- és középvállalatokat, ki pedig azért, hogy nagyvállalattá fejlődhessenek. Akik a szocialista piacgazdaságra kacsintanak, azok a szociál- és a kultúrpolitika megelőzési feladatait látják, azt, hogy megakadályozza egyes rétegek leszaka-
dását, azt, hogy a nagyobb esélyegyenlőséget tartja szem előtt.
Ügy tetszik tehát, mintha egyes pártok beültek volna az időgépbe. Ki, hogy elzarándokoljon a kapitalizmus kezdeteihez, ki viszont, hogy az utópia birodalmába látogasspn, ahol a világpiactól elszakadva kistulajdonosok csereberélnek. Mert a doktrinerség sem vész el, csak átalakul. íme, egynéhány kiragadott nézet a káoszból, amely bizonyára kisebb lesz a választások után.
A zűrzavarhoz a kormány is hozzájárul, annak ellenére, hogy történelmi tettet hajtott végre. De képtelenség egyszerre társadalmi rendszert váltani és válságot menedzselni. A pártállamot felszámolva azt is el kellett dönteni, hogy ezután mit kell elölről kezdeni, mi az, ami megőrizhető, átalakítható és mi kerül a megszüntetett helyébe. Ebben a kormány nem volt elég következetes. Úgy hiszem, hogy a pártállam felszámolása nemcsak egy összenövést szüntet meg, hanem teljesíti a hatvanas-hetvenes évek európai diákmozgalmának a követelését is: a „kevesebb államot”. Hogy, hogynem a jogállam nevében egyre újabb állami hivatalok, szervezetek alakulnak. Ezzel szemben az állam látványosan kivonul a szociál- és kultúrpolitikából, a piacra hárítva azt is, ami nem oda való. A bérekből ugyanis nem szerezhető be az, aminek a vásárlását nem kalkulálták bele, illetőleg fedezésére a szociális jövedelem volt hivatott. A keresetet nemcsak az inflációnak tették ki, hanem megadóztatták is. Egyben arra ítélték, hogy abból fedezzék a lakásköltségeket. A munkanélküliség és a szegénység terjedése azt a látszatot kelti, mintha a korai kapitalizmus idején élnénk, míg a jogalkotásunk már jelenkori.
A kultúrpolitikáról szólva: az elismeri a felkészültség és a tudás vezető szerepét az Európához való fölzárkózásban. Kibontakoznak egy korszerű oktatási reform körvonalai. Ám az állami exodus a művelődés többi ágából ellenkező hatást kelt, és a műveletlen értelmiség (contradictio in ad-jecto) rémképével fenyeget.
Óvakodni kelll attól, hogy akár a gazdaságban, a szociálpolitikában és a kultúrában is létrejöjjön az a mókuskerék, amelyből az egyik kormány kilép, a másik belép. Forgatja-forgatja és nem tud szabadulni. Ajánlatos óvakodni attól, hogy a válságmenedzselést — amely kitérő — útkijelölésnek minősítsék. Remélhetően egy pluralista társadalom megmenti politikai vezetőit a mókuskeréktől, nem engedi beszorulni, illetőleg kiszabadítja onnan. Üj megoldási módozatokat ajánlva. Az már bebizonyosodott, hogy nem járható út az örökös újrakezdés. A társadalom fizeti meg, ha a kormány lerombolja azt, amit az elődje felépített és valami egészen mást hoz helyette létre. A politikai élet folyamatában kialakulnak a nemzeti programok, amelyeket a tekintélyes pártok elfogadnak és követik azokat akár a kormányban, akár az ellenzékben. A közös programon kívül mindegyik fenntartja a sajátját is. Egyiket sem változatlanul, mindig új hangsúlyokat, megoldásokat találva. Aki kormányra kerül, a saját programját is igyekszik megvalósítani. Ha az netán visszalépést jelentene, az ellenzék tiltakozna. A parlamentben vagy azon kívül. A politikai csatározásokban nő fel az a baloldal, amelyik az önelégültség, a megmerevedés, az előreszaladás és a hátrálás ellenszere.
Kovács Judit
Németh Miklós magyar és Kaifu japán miniszterelnök vezetésével kétoldalú plenáris tárgyalást tartottak kedden délelőtt a Parlamentben. A megbeszélésen többek közt jelen volt a két külügyminiszter, Horn Gyula és Nakajama Taro.
Németh Miklós, vendégét üdvözölve, kiemelte, hogy Kaifu Tosiki az első, hivatalban lévő japán miniszterelnök, aki Magyar-országra látogat. A magyar kormányfő röviden értékelte a magyar-japán kapcsolatokat, majd japán kollégája ismertette azokat a támogatásokat, amelyeket országa kétoldalú alapon, valamint a brüsszeli 24-ek segélyprogramja keretében kíván adni Magyar-országnak. A következő három
évben az IMF áltál a magyar gazdaság rekonstrukciójához nyújtandó hitelekhez kapcsolódva a japán EXIM Bank 500 milliós hitelkeretet biztosít. Ez három részre oszlik: kötetlen hitelekre, az EXIM Bank hitelgaranciáira és az IMF-hitelekhez kapcsolódó hitelekre. A japán kormány a koráDDi 200 millió dolláros exportgarancia összegét felemelte 400 millió dollárra.
Emberi kapcsolatok
A japán kormány fejleszteni kívánja továbbá az emberek közti kapcsolatokat és a technológia-átadást. A következő öt évben magyar és lengyel gazdasági, környezetvédelmi és egyéb szakem-
berek, menedzserek képzésére, továbbképzésére Japán 25 millió dollárt fordít. Ez annyit jelent, hogy évente 100 magyar szakembert képeznek ki, illetve képeznek tovább a szigetországban, japán költségre. Felajánlották, hogy fiatal japán szakemberek jönnének Magyarországra, és különféle területeken, így a minőség-ellenőrzés és a nyelvoktatás területén működnének, s adnák át tapasztalataikat.
Japán kész megvizsgálni, támogatni a COCOM-intézkedések enyhítését Magyarország vonatkozásában. Németh Miklós felajánlotta, hogy a japán kormánynak is eljuttatja azt a memorandumot, amelyet ebben a tárgyban az Egyesült Államok kormányának már elküldött.
A magyar miniszterelnök ismertette a politikai, a gazdasági, a kereskedelmi, a pénzügyi, a kulturális és az idegenforgalmi kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésére vonatkozó magyar elképzeléseket. A japán fél egyik javaslatra sem adott elutasító választ.
A politikai együttműködést illetően a magyar fél szorgalmazta, hogy a jövőben rendszeresen találkozzanak a szakminiszterek, s a külügyminisztériumok között is legyen rendszeres a konzultáció. Japán részről felvetették a törvényhozó testületek, parlamenti bizottságok közötti kapcsolatok kiépítésének igényét, s a magyar fél ezt helyesléssel fogadta. Ide tartozik, hogy Fodor István, az Országgyűlés megbízott elnöke kedden a Parlamentben fogadta a japán képviselőház, illetve a szenátus négy tagját, akik a japán miniszterelnök kíséretében tartózkodnak Magyarországon.
A japán fél egyetértett azzal a magyar javaslattal, hogy a két ország kössön beruházásvédelmi szerződést.
A Parlamentben
A magyar—japán plenáris tárgyalásokat követően — ugyancsak a Parlamentben — Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök fogadta Kaifu Tosikit.
Szűrös Mátyás, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke elmondta, hogy magyar részről nagyra értékelik a szigetország közreműködését pénzügyi, gazdasági, műszaki-tudományos terveink megvalósításában. Kifejtette, hogy célunk a szabad, demokratikus Magyarország megteremtése az ezredfordulóig, s ehhez megfelelő háttért jelenthet Japán közreműködése programjaink megvalósításában.
Kaifu Tosiki értekelése szerint a múlt eszténdő nagy változásokat hozott a világpolitikában, ezen belül is Európában, s ebben Magyarország vezető szerepet töltött be. Szűrös hangsúlyozta: nem vezető szerepre törekedtünk, hanem saját érdekeinkből indultunk ki. A Varsói Szerződés átalakítását úgy képzeljük
Francois Mitterrand, a Francia Köztársaság elnöke, csütörtökön kezdődő magyarországi hivatalos látogatása előtt Írásban válaszolt a magyar sajtó képviselőinek kérdéseire.
Elnök úr, ön újévi üzenetében említést tett arról, hogy a jövendő európai konföderációnak egy, a kereskedelmet, a békét, a biz-
el, hogy az a jövőben a politikai együttműködés szervezete legyen. Egyúttal meg kívánjuk gyorsítani az Európán belüli két tömb feloszlatását, mert hosszabb távon ez biztosíthatja a békés, biztonságos együttélést.
A japán miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy a tervek szerint 1992-ben Európában egy új, minőségileg magasabb szintű közösség jön létre. Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy csak abban az esetben képzelhető el egységes európai szövetség, ha a Közös Piac szoros kapcsolatot alakít ki az új alapokra helyezett KGST-vei és az EFTA-val.
Egyelemi előadás
Kaifu Tosiki délután előadást tartott a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen. Az egyetemi hallgatókkal zsúfolásig megtelt előadóteremben a japán politikus röviden összegezte európai kőrútjának tapasztalatait. Elmondta, hogy a nyugat- és kelet-európai vezetőkkel folytatott eszmecseréinek közös témája volt a kontinens keleti felén zajló reformfolyamatok értékelése. Kaifu Tosiki megítélése szerint az elmúlt év második felében drámai módon felgyorsult reformok nem csupán Kelet-Európát változtatták meg, hanem nagy hatással vannak a háború után kialakult kelet—nyugati viszony-rendszerre is. A régi rend összeomlása után az új viszonyok kialakítása bizonytalansággal, labilitással jár, mint minden átmeneti korszakban. A lényeg azonban — mutatott rá a miniszterelnök — az, hogy ennek a folyamatnak visszafordíthatatlannak kell lennie. Japán megítélés szerint egyébként a demokrácia és a piacgazdaság megteremtésére irányuló magyar reformtörekvések immár szilárd alapokkal rendelkeznek, s a kormányfő mostani látogatásával is azt kívánja demonstrálni, hogy a magyar erőfeszítéseket Japán és számos ország is helyesli és támogatja.
A felduzzadt magyar adósság-állomány japán megítélését firtató kérdésre Kaifu Tosiki meglehetősen tömören és őszintén válaszolt:	Magyarország még
nem kérte külföldi adósságainak átütemezését, tehát még egészségesnek tekinthető. Japán továbbra is megbízik Magyarországban, ha azt látja, hogy az ország teljes erejéből a gazdaság építésén, erősítésén munkálkodik. Kaifu Tosiki ehhez általánosan hasznosítható receptként a piaci viszonyok fejlesztését ajánlottéi, s ezzel kapcsolatban óvott attól, hogy abszolutizálják ennek kezdeti nehézségeit.
Kaifu Tosiki keddi programjának befejezéseként, késő délután, szállásán fogadta a Magyar—Japán Gazdasági Klub, a Magyar-Japán Baráti Kör, illetve a Magyarországon élő japán kolónia képviselőit.
tonságot garantáló közös és állandó szervezetet kellene létrehoznia. Ez a szervezet esetleg a helsinki záróokmány továbbfejlesztése lenne, vagy valamilyen új keret, avagy a már meglévő nyugat-európai intézményekhez való társulás?
A helsinki tanácskozás zárónyilatkozatában foglalt elvek immár tizenöt éve hatnak Ösztönző-
Budapesti látogatása előtt
a magyar sajtó képviselőinek a kérdéseire válaszolt ülitterrand elnök