﻿Ára:
4.410
forint
Magyar Nemzet
1990.
Január 22.
Lili. évfolyam
ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR
>»
Éhes	zenge
Napja tehát van a magyar kultúrának: ma. Unnep-e ez, vagy hétköznap, vitatható. Aki az elsőre gondol, jól teszi, kivált, ha csakugyan a magyar művelődés ünnepévé teszi e napot ott, ahol megteheti. Ha másutt nem, akkor az otthonában, a családban; vagy magányos órán. Leemel a könyvespolcról egy verseskötetet — van? —, és elolvas, netán felolvas egy költeményt. Aztán elgondolkodik az olvasottakon, a családi körben talán el is beszélget róla.
Aki hétköznapnak mondhatja, boldog lehet s büszke, mert azzal dicsekedhet, hogy a magyar közműveltség jelen van az ő mindennapjaiban. Hányán lehetnek, akiknek minden napjuk a magyar kultúráé (is)? Is, írtam ide zárójelben, mert akinek mindennapjaiban él és hat a magyar műveltség, annak nem idegen a másé sem, sőt: az egész emberiségé; s annak lényét és létét egyaránt áthatja a jól végzett munka öröme és az emberszeretet, a becsület és az erkölcs, a tudás, és a jóérzés.
Évekkel ezelőtt egy neves zongoraművész javasolta, történetesen egy népfronttanácskozáson, hogy az esztendőnek legyen egy napja, legalább egyetlen egy, amikor mindenütt, ahol csak élnek magyarok, s mind, akik szeretik a magyarokat, gondolnak a magyar kultúrára, s ha tehetik, tesznek is érte valamit. Melyik nap legyen ez? Legyen az a nap, amelyen 1823-ban, Szatmárcse-kén — Hymnusát papírra vetette Kölcsey Ferenc; azt a költeményt, amely a magyar nép nemzeti imádsága, Magyarország Himnusza lett.
Aztán hosszú ideig csak a Magyar Nemzet ünnepelte meg évről évre a magyar kultúra napját, mígnem végre foganatja lett a Hazafias Népfront fölhívásának, s mára már nem kevesen csatlakoztak az ünneplők sorához. Ha biztos lehetnék abban, hogy senki nem ért félre és senki nem sértődik meg, így folytatnám: groteszk tréfája az időnek, hogy az ötlet fölvetésekor in floribus volt a népfront, s ha kellett is már aggódni érte, de virágzott még a magyar művelődés. Vajön hol ma — eredmények és megbecsülés tekintetében egyaránt —, hol tart ma a magyar kultúra?
Félő, fejemre fogják olvasni, hogy bizony mégsem illő ünnepen ilyesmiket írni, ráadásul ezzel a címmel: Ékes zengede-zés. Az esetleges — vagy valószínű? netán biztos? — szemrehányás második részét köny-nyebb kivédenem. A címül adott két szó ugyanis semmiképpen sem az én soraimra értendő; dőre hivalkodás volna, ha így teszek. 'Nem; ez a két szó — idézet. írhattam volna latinul is, hiszen eredetije e nyelven íródott, s a magyar kultúra egyik éltető elemének, az irodalomnak és a költészetnek is latin kezdetei vannak. Gellért püspök legendájában ol-vashátó: „Walthere, audis sym-phoniam ungarorum”, vagyis — Tormay Cécile fordításában —: „Walter, mi légyen emez ékes zengedezés?” (Mindkét idézet Nemeskürty István: Diák, írj magyar éneket című könyvéből való.) Több okom is volt rá, hogy ez a két szót válasszam soraim címéül. Történelmi ok, hogy a magyar történelem ősi vidékeiről származnak e szók, (még ősi nyelvemlékeinknél is korábbiak, de legalábbis egykorúak vele (habár később írták le őket). A magyar államiság kezdeteire emlékeztetnék, a korra, amikor a magyar nép Európa felé fordult, magát európainak, s Európát a magáénak
vallva, s e gondolat, amelynek tetté kell újra meg újra válnia, napjainkban ismét időszerű.
Más okom e két szót, „Ékes zengedezés” címül választanom, mert még a látszatát is kerülni szeretném, hogy a magyar művelődést, műveltséget bárki is az irodalomra vagy a költészetre szűkítse le. Hadd védekezzem is tüstént: meggyőződésem, hogy a magyar múltban és a jelenben is, remélhetően a jövőben ugyancsak, kitüntetett szerepe van irodalomnak és költészetnek egyaránt. De a költészetnek van napja az esztendőben, az irodalomnak napjai vannak (bár akkor is mindig fölemlegetik, sőt: fölhány-torgatják, nem elég, hogy egy napja, három vagy öt, egy hete legyen versnek, könyvnek, hanem legyen napja ezeknek valamennyinek, évről évre).
Jelentőségét látom annak is, hogy zongoraművész volt a magyar kultúra napjának első szószólója. Való igaz, aggódott ő a magyar zenéért, az énekért is, de nem csak ezekért. Különben is hagyománya van annak, hogy a zene művészei a magyar műveltség egészéért érzett felelősséggel szólnak, írnak, cselekszenek. Volt-e erősebb védelmezője minden művészetnek, védelmezője a magyar anyanyelvnek Kodály Zoltánnál? S emlékezzünk csak Bartók Bélára, ki ugyancsak nemcsak hangok megszólaltató-ja s népdalok gyűjtője volt. Amint bizony népdal volt az, amelyről Gellért püspök megkérdezte a „németalföldről idevándorolt pap-tanító”. Wattért:	„Hallod-e a magyarok
énekét, miképpen zeng?” És: „Mi légyen emez ékes zengedezés?” Róla írja á Gellért-le-genda lejegyzője: „Mindketten örvendeztek emez éneken”.
Röstellném, ha csakugyan megelégednék azzal, hogy a kultúra helyett irodalomról és költészetről gondolkozzunk, noha a magyar történelemben a költők lángoszlopok voltak, történelemformálók és formáltatok egyaránt. Jobban, mélyebben, mint más népeknél történt. Szerencsésebbek-e ezek a mások, nem vitatnám, de azt vallom, hogy a magyar népnek javára vált, hogy költői, írói a köz szóvivői és szószólói voltak, hogy Széchenyi István tudós társasága kitűnt az anyanyelv művelésében és ápolásában. Áldozatosan vállalták fáklya szerepüket írók és költők a közelmúlt magyar históriájában is: élén álltak mindig a haladó mozgalmaknak, bátran s nem egyszer börtönt kockáztatva, majd börtönt viselve mondták ki elsőként az igazságot, s mutattak utat akkor, ha valahol utat vesztettünk.
A magyar anyanyelv ápolása és művelése eltéphetetlen egymástól, s a magyar kultúra napján mérlegelni illő, jól sáfárkodunk-e anyanyelvűnkkel, vagy visszaélünk vele, hanyat-lani hagyjuk? Tiszta-e a szavunk, s főként: igaz-e, bár ez a kettő ikertestvérnél is több, egymás nélkül nem élhetnek. Ha a szó hazug, tisztátalan is, a pongyola és zavaros beszéd pedig óhatatlanul kételyt kelt igazsága tekintetében is. De azt is latolgassuk e napon, nem némul-e el egyre több ember, mert nincs kivel, s nincs miről szólnia, amint annak is utánaszámolhatnánk, nem növek-szik-e a másodlagosan írástudatlanok száma, akik tehát tudnának írni is, olvasni is, de egyikben sem szorgoskodnak s nem is jeleskednek.
Vehetnénk most sorra az ősi és az ifjabb múzsákat, vajon van-e jó szállásuk e honban,
lakályos-e számukra ez ország. A legfiatalabb múzsa házatáján most épp minden a feje tetején áll — ám ha e pillanatnyi zűrzavarra nem tekintenénk is, tudjuk jól, hogy már évek óta mind kevesebb jut az élő magyar televízióművészetre. Hát a film, alig idősebb testvére a tévének? Az a korunkbéli n vészét, amely oly sokat tett a történelmi önismeret, az előrevivő gondolkodás érdekében, s világszerte becsületet szerzett magának, és a magyar műveltségnek, a nemzetnek. Megeléged-hetünk-e azzal, hogy ma is élen jár a múlt (bűneinek) föltárásában, ezen túl azonban elmarad korábbi lényétől és lényegétől? Szóljunk a színházi élet zavarairól, válságairól, mérlegeljük e napon a magyar dráma eredményeit, kudarcait; középszerű darabjait?
Dideregnek a múzsák, s mint mindenkinek ma ez országban, megélhetési gondjaik vannak. Aligha alaptalan a félelem, hogy ha nem is elsőszülötti jogaikat, de a drágán szerzett, értékes érdemeiket nem , ják-e, nem hagyják-e egy-egy tál lencséért, mai magyar Ézsauként? Szószaporítás helyett most hadd helyezzem mindenkinek a lelkére: gondolja tovább e sorokat, akár alkotója valamely művészetnek, akár élvezője...	,
Szólnom, kell ugyanis még arról, hogy múzsák sorában, kultúra körében ptnt ván a tudomány is, meg maga a tudás, és megszerzésének, mi több: megtartásának módja, lehetősége. Az oktatás csődjeire aligha kell sok szót vesztegetnem, mindennapos beszédtéma — és feladat is. A tudomány — dósok, kutatók — gondjairól se feledkezzünk ma meg. Ám arról sem, hogy a művelődés minisztere szinte szélmalom-harcot — vagy 'talán sziszifuszit —, vív azért, hogy a művelődés és az oktatás anyagi alapjait megtartsa vagy megteremtse, hogy a hibákat helyrehozza. Tegyük hozzá mégis, nem ünneprontó, nem a jóra való törekvést kisebbítő szándékkal, hogy mintha lyukas zsákba hullanának a garasok, holott — s ezt a kormánynak és a művelődési kormányzatnak egyaránt tudnia kell — a tudomány és az oktatás a jövőnek legelső záloga.
A jövőnek, igen. Ennek pedig segítője, föltétele az önismeret, amaz elegendő harc, hogy múltat be kell vallani — s ez bizony a kultúra dolga is. Mégsem, sőt: épp ezért nem feledhetjük, még kevésbé tagadhatjuk, hogy ha Gellért püspök kései utóda a mai Magyarországon éneket hall, aligha népdalt, az idelátogató a neki szóló rádióadásban többnyire idegen (eredetű vagy utánzaté) zenét, meg éneket hall. Nem hunyhatunk szemet, ha úton-útfélen könyvek rengetege kínálkozik, de jóformán csak a tényföltáró művek kivételével — legtöbbjük csupán alakjára nézve könyv, belbecse nincs. Jaj, százszoros, ezerszeres jaj, hogy milyen hosszú lehetné még ez a fölsorolás s a magyar kultúra napján többet kellene gyónnunk, holott büszkék is lehetnénk. Kiváltképpen, mert a magyar nyelv és magyar műveltség megtartó, életmentő erejéről, más népeket is testvérré- fogadó hatásáról éppen most, alig néhány hete oly szép bizonyság tanúi lehettünk.
Napja van ma a magyar kultúrának, essék is rá fénysugár, hadd örvendhessünk, hogy magyar műveltségnek napja kél, tavaszt és nyarat ígér világ magyarjainak, magyarok világának, velünk és általunk az egész
Zay László
A szovjet esapalok kaukázusi bevetése utóm
a Nyugat támogatja Gorbacsov erőfeszítéseit
A NYUGAT TÁMOGATJA GORBACSOVOT a kaukázusi válság kezelésében, egyetért a hadsereg bevetésével. S bár az eseményeket közvetlenül befolyásolni nem tudja, reméli, hogy megfékezhetők az indulatok. A közös piaci külügyiminiszterek helyeselték Gorbacsov döntését a dublini találkozójukon, s felkarolták azt a moszkvai ötletet, hogy az európai kérdések rendezéséről még az idén csúcs-értekezletet 'kellene rendezni. Brit 'megfigyelők úgy vélik, a közösség mentőövet dobott oda a szovjet államfőnek hiszen a Hél-siniki—2 feladata éppen a fennálló 'határok sérhetetlenségének a megerősítése lenne. A The Sunday Correspondent meg is jegyzi, ekként jelezhetnék a „nyugtalan baUti államokmák és Azerbájdasám-nák, hogy a Szovjetunió keretei között ikéllene maradniuk”. Dongtas Hurd brit külügyminiszter egyébként hangoztatta is, s ez általános nyugati álláspontnak is látszik, a szovjet vezetés most azt kívánja megakadályozni, hogy embercsoportok egymást gyilkolják, s nem a szabadságért küzdő nép elnyomására folyamodott katonai erőhöz.
A NEMZETKÖZI EGYÜTTÉRZÉS kifejeződésére jó példa a The Sunday Times vezércikke. „Az orosz visszavonulás kapcsán Kélet-Európa népeinek nem kell félniük a civilizáció végétől, sőt azt remélhetik inkább, hogy felvirrad a demokrácia 9zép új hajnala. De új sötét középkort idézhet élő a birodalmi hatalom eltávolítása a déli szegélyeken. Az észak-írországi 'keserű tapasztalatok miatt a' briteknek minden okük megvan rá, hogy rokonszenvezzenek Gorfoa-csovval, akinek szemlbe kell néznie azzal a lehetetlen feladattal, hogy olyan harmadik erő közbeiktatásával tartsa fenn a rendet két ellenségeskedő közösség között, amélyet mindkettő idegennek tekint majd. A lap azt sugallja, hogy Godbacsovn'ak az a „hibája”, túlságosan is európai fogalmakban gondolkodik, márpedig, ami a Kaukázuson túl történik, annak vajmi kevés köze van a szabad szakszervezethez. a sajtószabadsághoz, vagy a piacgazdaság létrehozásához. Az Európa és Ázsia közé ékelődött Oroszországnak ősrégi dilemmája pukkan ismét a felszínre. A Sunday Mirror is hasonló szellemiben ír, amidőn azt fejtegeti, hogy segíteni kéül Gorbacsovot, mert most „ő áll az.iszlám fundamentalizmus ragályának a megfékezéséért folyó küzdelem első'frontvonalában”.
AZ AMERIKAI KORMÁNYT i,s aggasztják a Szovjetunió belpolitika) fejlemények A The New York Times-nak a kormányzat egyik Kremi-szakértője iki lis fejtette, hogy Washington megérti, Gor-bacsovnak helyre kéll állítania a rendet. A Bush-adminisztráció attól tart, hogy a szovjet államfő annyi megoldandó probléma elé kerülhet, esetleg kénytelen' lesz hálogatoi a nehéz döntéseket a nagyhatalmi viszonyban, kivéve tálán a fegyverzetkorűátozást. A moszkvai amerikai nagykövetség egyébként közölte a balti államok képviselőivel, hogy jobb lenne, ha elfogadnák Gorbacsov ajánlatát az önállósággal kapcsolatos tárgyalásokra, s nem feszítenék túl a húrokat.
A rendkívül óvatos, a robbanást elkerülni óhajtó nyugati vélekedésekkel szegezhető szembe az az iráni nyilatkozat, amely szerint „azonnal be kellene szüntetni az erőszákos beavatkozást”. (B. M.)
Az európai ciúcséríekezlet öüzehívása mellett az Efi
Brüsszelből jelenti az MTI: Az Európai Közösség külügyminiszterei vasárnapra virradóra véget ért kötetlen dublini találkozójukon elvi támogatásukról biztosították azt a szovjet javaslatot, hogy a helsinki folyamatban részt vevő 35 ország idén tartson csúcsértekezletet. A külügyminiszterek diplomáciai források szerint úgy határoztak, hogy a közösség összesen 63,2 millió ECU, azaz mintegy 70 millió dollár értékű éleimiszersegélyt nyújt Romániának és Lengyelországnak. A tizenkettek között azonban vita alakult ki Jacques De-lors álláspontjáról, hogy az NDK számára biztosítani kell a közösséghez való soron kívüli csatlakozás lehetőségét.
A kötetlen jellegű dublini külügyminiszteri találkozót azért
hívták össze a közösség miniszteri tanácsában elnöklő Írország fővárosába, mert a tizenkettek eredeti munkaprogramjában januárban nem szerepelt külügyminiszteri megbeszélés, viszont valamennyien sürgősnek tartották a közép- és kelet-európai változások áttekintését.
Delors úgy. vélekedett, hogy az újonnan demokratizálódó közép-és kelet-európai országok csatlakozása az Európai Közösséghez, nincs napirenden, kivéve az NDK-t, amely különleges esetet jelent és akár az NSZK részeként, akár külön államként aránylag hamar tagjává válhat az EK-nak. Diplomáciai források szerint Hollandia, Franciaország és Belgium vitatta ezt a megközelítést.
Moszkvai tudósítónk telese
Változatlan feszültség Azerbajdzsánban és a szovjet—iráni határon
Mihail Gorbacsov szombaton a televízióban bejelentette, hogy a Legfelső Tanács elnökségének rendeletével Bakuban is bevezették a rendkívüli állapotot, a városba belügyi és katonai egységek vonultak be. Ezt megelőzően már a napi híradásokban bő terjedelemben ismertették, hogy a központi egységek összecsaptak a helyi lakosokkal.
államfőt beszéd
A higgadt hangvételű, tizenkét perces államfői beszédében Gorbacsov azt mondta, hogy az állam kötelessége véget vetni a törvénytelenségeknek és az embertelenségnek, határozottan fékezni „az emberi arculatukat .elvesztett szélsőségesek bűntényeit, akik személyes ambícióik, önös érde-
keik kedvéért, hatalmi vágyból képesek másokat feláldozni”. A hadsereg és a belügyi csapatok tisztjei és katonái a kötelességüket teljesítik az alkotmány, valamint a törvényesség védelmében, jelentette ki.
Szombaton közben ellentmondó híresztelések láttak napvilágot az áldozatok számáról. Délután rendkívüli sajtóértekezletet tartott Alekszander Besszmertnyih külügyminiszter-helyettes, aki a katonaság részéről nyolc, valamint további negyven halálos áldozatról és nagy létszámú sebesültről tudott. A tragédiáról úgy számolt be, hogy az elnökségi rendeletnek megfelelően a városba érkező csapatokat azerbajdzsán fegyveresek támadták meg, géppuskákkal, golyószórókkal, távcsöves puskákkal felfegy-
verkezve. A katonák önvédelemből viszonozták a tüzet.
A név szerint meg nem nevezett bakui katonai városparancsnok rádiós beszédében már hatvan áldozatról tett említést. Az azerbajdzsán népfront ugyanakkor azt terjeszti, hogy több mint száz a halottak száma. A szombati Izvesztyijában Valentyin Varennyikov, honvédelmi miniszterhelyettes és a szárazföldi erők főparancsnoka úgy festette le a Bakuban a rendkívüli állapot bevezetését megelőző helyzetet, hogy a szélsőségesek körülfogták a Szalszkij laktanyát, a katonai egységek először is ezt szabadították fel. Teherautókkal teljességgel el voltak barrikádozva az állandó katonai táborokhoz vezető utak is, a környező házak tetejére pedig többek között nagy kaliberű géppuskákat állítottak fel. A tisztek családjait is evakuálni kellett, s közben áldozatok is voltak.
Sztrájkfelhívás
A TASZSZ vasárnap esti jelentése 57 polgári áldozatról és több mint ötszáz sebesültről tudósított. A sorokból kiderült, hogy a helyzet továbbra is rendkívül feszült; a katonákra tüzelnek és egyes esetekben gránátokat „Molotov-koktélt” hajítanak a harci járművekre. A . köztársasági kormány háromnapos gyászt rendelt el. A város katonai kommandán-sa arra figyelmeztetett, hogy a konfrontáció folytatódása emberek halálára vezet. Ugyanakkora népfront vezetői általános sztrájkra szólítottak fel, míg a katonák el nem hagyják a várost. A bakui tanács kiszélesített ülésének. a résztvevői is a katonák távozását és a rendkívüli állapot megszüntetését követelték.
A köztársaságnak szombat óta új pártvezetése van a leváltott Abdul-Rahman Vezirov első titkár helyett a KB-iroda vezetését Ajaz Mutalibov köztársasági kormányfő, valamint a neve és eddigi beosztása után ítélve orosz nemzetiségű Viktor Poljanicsko köztársasági másodtitkár látja el.
Tiltakozó
állásfoglalások
A TASZSZ jelentése szerint szombaton Moszkvában Gorbacsov és a PB több más tagja találkozott és tekintette át a kialakult helyzetet velük, valamint az azerbajdzsáni KB-iroda más tagjaival. Ugyanakkor más azerbajdzsán vezetők a szombattól életbe léptetett rendkívüli állapot és kijárási tilalom ellen foglaltak állást. Miután a szovjet csapatok megkezdték a bevonulást a városba, Elmira Kafarova, a köztársasági Legfelső Tanács elnöke a Moszkvába eljutott nem hivatalos információk szerint bejelentette, hogy az Azerbajdzsán legfelső államhatalmi szerv és az adminisztratív szervek nem fogadják el a rendkívüli állapotról hozott központi döntést, és nem is egyeztek bele ennek, meghozatalába. A felelősséget a központi szervekre és politikusokra hárítva Kafarova kijelentette; az azerbajdzsán nép soha nem felejti el, hogyan ölték meg fiait és leányait.
Más azerbajdzsán körzetekből és településekről is változatlanul feszült helyzetről érkeztek hírek. Mindenekelőtt az iráni határral szomszédos övezetek állnak a figyelem középpontjában. Egyes jelentések szerint o Nahicseváni Autonóm Köztársaság parlamentje deklarálta kilépését a Szovjetunióból, Iránhoz és Törökországhoz fordult segítségért. Az Izvesztyija megállapítása szerint „növekszik a szovjetellenes érzelem” a területen. A TASZSZ szombaton két halálos áldozatot követelő lövöldözésről tudósított három nahicseváni falu és örmény fegyveresek között. A hír-ügynökség továbbá azt jelentette, hogy az azerbajdzsán népfront és fegyveresei akadályozzák a szov-
\