﻿Ára:
4.ao
forint
Magyar Nemzet
1990. január 29.
Lili. rvlolyam
ALAPÍTOTTA: PETHÖ SÁNDOR
índutatvesséty
Büszkék legyünk-e ró vagy sem, aligha mondható meg: indulatos nép vagyunk, annyi szent. Legalábbis a külvilág úgy ítél meg bennünket, mint akikre nem a hideg számítás, nem a földhözragadt észjárás a jellemző. Más lapra tartozik, hogy történelmileg inkább kórunk, mintsem hasznunk származott lobbanékonyságunkból. Úgyszólván sosem tudtuk jól kiszámítani cselekvéseink várható következményeit. Erről tanúskodnak vesztes háborúink, elbukott forradalmaink. Nemegyszer hittük, hogy gö-rögtűzszerűen föltámadó indulataink minden ellenállást elsöpörnek, a mégoly rendíthetetlennek tetszőt is, ám a józan tények mindig fölibénk kerekedtek, s bele kellett törődnünk a vereségbe.
A szélcsendes évek hosszú sora mindig arra késztetett, hogy meg kell tanulnunk — indulatosságunkat háttérbe szorítva — kompromisszumot kötni. Példa erre a legutóbbi harminc év, amelynek során az okos, rugalmas megalkuvók bizonyos eredményeket is mondhattak magukénak. A kor szelleme sugallta: aki az értékeket ót akarja menteni egy jobb kor ha, az adja meg a hatalomnak, ami jár neki, ennek fejében a hatalom is szemet huny afölött, ami „semleges” érték, vagyis nem túl veszélyes reá nézve. Így volt ez országosan csakúgy, 'mint kisebb méretekben. Akinek tehát sikerült kilúgoznia önmagából az Indulatokat, s nem futotta el a düh az igazságtalanság, az ostobaság, a képtelenség tobzódását tapasztalva, az „okosan” ki tudott egyezni a környezetében élő kisebb-nagyobb hatalmasságokkal, és többé-kevésbé tehette a magáét.
Azaz: be kellett tartani a játékszabályokat.
Pokolba mindezzel! — mondhatnám fölöttébb indulatosan. Miféle rend az, amely kípusztítja az emberből a szókimondó nyíltságot, hogy helyébe számító magalkuvókész-séget állítson? Kornpromisz-szutn mint „korszerű” példakép.' Az igazságot nem lehet kiűgyeskedni, csak kiküzdeni!
Nincs mit tagadni rajta, manapság netn a megegyezések divatját éljük. A föltámadó düh valójában válasz a közelmúlt megalkuvó magatartást sugalmazó közszellemére. Az embereknek végleg elegük lett a kimondatlan jelszóból: Ne in-’gereljük a hatalmat! Sem az itthonit, sem a határainkon kívülit. A Kádár-rendszer maga is ennek jegyében politizált:	a
szerény belföldi szabadkéz fejében eljátszotta a külpolitikai Fejbólintó János megalázó szerepét. Azzal persze nem számolt, hogy ez a tudathasadásos állapot a belföldi szabadkezet is megköti. Sőt a visszájára fordítja; tanú rá mindaz, ami ebben az országban elromlott. Mégpedig nem egyik napról a másikra. Hanem úgy, hogy a következmények csak idővel ütöttek rést a viszonylagos jólét falain. Manapság pedig már egyre fojtogatóbbak. Jószerivel kényszerpályán zuhan az ország a semmibe; a nyomor, a tehetetlenség, a kiábrándultság kényszerpályáján.
Az igazi katasztrófa: a zuhanás épp akkor vált nyilvánvalóvá, amikor a diktatúra semmivé lett. Vagyis a nyiladozó demokráciához azonnal a nyomorúság, a létbizonytalanság társult. Magyarázkodni persze lehet:	a diktatúra nyomasztó
örökségének sémim! köze a demokráciához. Elméletileg csakugyan nincs, de a köznapi embereket nem érdeklik az eszmefuttatások, ha az üzletekben a csillagos égig felszökő árak cáfolnak rá a nagyobb szabad-
ságra. Dühödten rázzák az öklüket: a diktatúra legalább enni adott, s ha be kellett is fognia kinek-kinek a száját, a megélhetés nem volt veszélyben. Most ugyan mondhatja mindenki a magáét, tüntethet, sztrájkolhat, szidhatja akár az atyaistent is, ám változni nem változik, semmi, a fizetési boríték fikarcnyit sem lesz vastagabb, a rnunkanélküli-segély meg nem túl biztató perspektíva. Igaz, a politika szorgalmasan ígérgeti a „kilábalást” a válságból, a pártok egytől egyig „biztató” jövőről papolnak, a szavak azonban üresebben konganak, mint történelmünk során valaha is. Vitriolos vigaszunk lehet: minden ország olyan ellenzéket kap, amilyent megérdemel. Nálunk az ellenzék éppen olyan arc-nélküli, mint volt évtizedeken át a kormányzó párt; személyiségei személytelenek, tor-. zsalkodásaiktól hangos a sajtó, „országmentő” elképzeléseik kísértetiesen emlékeztetnek a régi MSZMP panelmondatokból összetákolt jövőszólamaira.
Csakhogy nem elég szembefordulni a múlttal. Nem elég tetemre hívni a felelősöket. A mégoly kíméletlen leszámolás sem változtatna szánalomra méltó helyzetünkön. A tegnapi komromisszumaink helyébe lépő Indulatosság, félő, a demokrácia szívébe döf tőrt. Társadalmunkat robbanásveszélyes ellentétek feszítik; a szocializmus jelszavával takaródzó diktatúra híveit a legszívesebben megkövezné az ellentábor, amely ugyan .® nyugati demokráciákra függeszti a tekintetét, de a lényeget szem elől téveszti: az ellenvélemény eltűrése nélkül nincs demokrácia, nincs szabadság Itt és most ezenfö-lül még egy társadalmi jellemvonásra is égető szükségünk volna: a fölülemeikedésre. Nem a megbocsátásra, nem az elnézésre, nem valamiféle általános menlevélre, hanem annak a józan fölismerésére, hogy ma mindenekelőtt nyugalomra van szükség. Ez persze nem mossa el azt a felelősséget, amelyet az elhibázott múltért az egykori hatalom kis és hagy részeseinek — részesedésük arányában — igenis érezniük kell. Egy ország lejtőre juttatásában működtek közre, s ez még akkor sem feledtethető, ha nem álltak a hatalom csúcsán, csupán szerény szekértolók voltak.
Másként fogalmazva: volta-■ képpen megalkuvásra biztatok? Az Indulatok visszaszorítására? Nem éppen ez az, ami igazán dühítő? Be kell látnom, túl sok sérelem és nyomorúság halmozódott föl az emberekben, hogysem a hűvös tárgyilagosságnak kellő vonzereje legyen. A hazai társadalmi légkör zivataros feszültségekkel terhes. Ha valaki elkészítené az ország indulattérképét, minden bizonnyal számos helyen villogna rajta a robbanásveszélyt jelző lámpa.
Mit tehet ilyenkor az újságíró? Váljék a fenyegető veszély krónikásává? Vagy próbálkozzék meg az indulatok csillapításával? Az előbbi kétségkívül népszerűbb: az emberek a saját keserűségüket akarják visszaolvasni az újságból; a leszámolásra, az indulatosságra való ösztönzést veszik szívesen, hiszen ez amúgy is bennük él. S ha valaki ehelyett okos köz-megegyezésre, kompromisz-szumra, kiegyezésre szeretné rávenni őket, akkor azért ví-szolyognak, mert a múlt kényszerű megalkuvásai villannak eszükbe.
Indulatos világunkban egykönnyen visszájára fordulhat a csillapító szó. Mégis meg kell fontolni és ki kell mondani, mert az igazságot vétek volna elhallgatni.
Veszprémi Miklós
A
ülabb töineggyífclés Bukarestben
Megbomlott az egyensúly a román megmentési frontban
Szakadás a volt lengyel állampártban
AZ ÜJ ROMÁNIÁI VEZETÉS korábban igen határozottan jelezte, hogy a politikai reformok irányában kíván haladni; ha tehát e folyamat korlátozódna, csorbítanák az egyének jogait, vagy visszalépnének, az „aggodalomra adna okot” Washingtonban — fejtegette a Fehér Ház szóvivője hét végi tájékoztatóján. Ezzel félreérthetetlenül célzott a Nemzeti Megmentési Front tevékenységével kapcsolatos egyre szaporodó bírálatokra és testülettel szemben támasztott mind erősebb ellenzéki követelésekre. A The Washington Post diplomáciai forrásokra hivatkozva ugyancsak azt irta, 'hogy az amerikai kormányzat csak akkor nyújt további támogatást Romániának, ha az új rezsim decemberi ígéreteit megvalósulni látja. Annak a vasárnapi bukaresti tömegtüntetésnek a résztvevői, amelyen egyebek közt lemondásra szólították fel a kormányt, éppen az amerikai reményekkel ellenkezően vélekednek. Az ő nézeteiket foglalhatja össze Doina Cornea a párizsi Libérationban, amikor rámutat: „A front nem tartja tiszteletben korábban vállalt demokratikus kötelezettségeit”. A legfelső vezetőségből a minap kivált Cornea asszony azt is felrója a frontnak, hogy valamennyi tájékoztatási eszközt a kezébe kaparintotta, és a vállalatoknál létesített tanácsai révén „gyakorol nyomást a munkásokra és a parasztokra”.
Az élesedő belpolitikai küzdelem egy számunkra különösen fájó és riasztó vetülettel is kibővülni látszik. iMint a hírügynökségek beszámoltak róla, Kolozsvárott a Bólyai egyetem, Marosvásárhelyt pedig a Bólyai gimnázium magyar tanintézetté történt visszaállítása feszültséget, helyenként ellentéteket váltott ki a román pedagógusok magatartása miatt. A múlt héten mindkét városban tiltakozások völték a magyar nemzetiség Igényei ellen, de a megmozdulások békések maradtak. A hatásuk mindenesetre Bukarestig is elért, ahol szombaton leváltották Pál falvi Attila oktatásügyi miniszterhelyettest „elhamarkodottnak”, „hatáskörét megszegőnek" minősített döntései miatt. Jóllehet a magyar anyanyelvi oktatás helyreállítását megakadályozó határozatot a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Nemzeti Megmentési Front Tanácsa képviselőinek megállapodása nyomán megváltoztatták, s ezért az RMDSZ sem hagyta el az NMiFT-t, a magyarságot az oktatáspolitikában ért súlyos jogsérelmek felszámolásának a kitolása a választások utáni időszakra nyugtalanságot, bizonytalanságot kelthet. Hiszen —, mint a nyugatnémet Die Welt hangsúlyozza — „az erdélyi magyarság már nemigen elégszik meg homályos ígérgetésekkel”. Az NSZK sajtója még a Pálfalvi-ügy előtt felfigyelt Iliescu csütörtöki tévébeszédének arra a kitételére, miszerint Erdélyből „szeparatista törekvésekről” érkeznek aggasztó jelzések. A román államfő azóta kiigazította mondandóját, leszögezvén: csakis az oktatási kérdésekben megnyilvánuló konfliktusokra akart utalni. A Die Welt az elszólás kapcsán mégis komoly vitákra következtet a románok és magyarok viszonyáról.
E KÉNYES TÉMÁNAK szentelt nagy teret az emlékezetes budapesti Mittemmd-nyilatikozat ürügyén a bukaresti rádió magyar nyelvű adása és a Romániai Magyar Szó. A rádióban elhangzott kommentár élesen támadta a román külügyminisztériumot, ahol a legfontosabb posztokon továbbra is a „ceausescuista diplomácia kézművesei és kivitelezői” szolgálnak. „A román nacionalizmus kizárólagosságra való törekvéseibe és jól kiépített hadállásaiba ütközünk lépten-nyomon, és ... az ilyen kizárólagosságok szó nélkül hagyásával egyidejűleg szeparatizmust vetnek a szemünkre” — panaszolta a kommentár, feltéve a kérdést: „Ki a szeparatista, ki a nacionalista és soviniszta? Aki jogot véd vagy jogot akar helyreállítani, vagy pedig aki jogot sért és a jogsértést védelmezi szemforgató egység-jelszavak pufogtatásával?" A Magyar Szó aláhúzza: „Ideje lenne már egyszer s mindenkorra tudomásul venni, hogy Magyarország nem törekszik román területek elhódítására". A lap azt is megjegyzi, hogy Budapestnek jogosam fájó problémája a határain kívül élő magyarság ügye, miként a Romániában élő magyaroknak is joguk van a nemzet többi részével való kapcsolattartásra.
ELÉGEDETTSÉGÉNEK ADOTT HANGOT budapesti tárgyalásait illetően Václav Havel. Ez derül ki Csehszlovákia sajtótudósításai-.ból. A Rudé Právo kiemelte, hogy a dunai vízlépcső dolgában közeledett a két fél álláspontja, s hogy Havel találkozott a magyar-országi szlovák nemzetiség képviselőivel; megismerkedett azokkal a kérdésekkel, „amelyek megértek a megoldásra”.
PARTSZAKADAS VESZÉLYE fenyegeti egyébként a CSKP-t, miután a Kommunisták Demokratikus Fóruma elnevezésű platform bejelentette kilépési szándékát. Közben a JKSZ múlt heti megoszlását követve Varsóban a LEMP kongresszusa is a radikálisak és a mérsékeltek szakítására vezetett. Talán a kelet-európai állampártok gyors szétzilálódása késztette Fidel Castrót arra, hogy ismételten óvjon a kubai forradalom meggyengítésétől, ami az „ellenség ’ké-nyének-kedvének tenné ki” a szigetországot, s „vérfürdőbe torkollna". A hét végén közzétett és a kubai szakszervezetek múlt heti kongresszusán elhangzott Castro-beszéd abban sem tért el a korábbi hasonló szónoklatoktól, hogy megint o marxizmus—leninizmushoz való hűséget igyekezett kidomborítani, tetézve ezt most azzal, hogy — az eddig csak az emigránsoknak kijáró titulussal — „férgekként” emlegette a belső ellenzékieket.	(V. L.)
Óriási tüntetés Bakarestben
Párbeszédre hívta az ellenzéki pártokat Iliescu
Bukarestből jelenti az MTI: Egyre jobban érezhető, hogy a politikai pártok fokozatosan erősödnek, és nyomást gyakorolnak a Nemzeti Megmentési Frontra. Vasárnap sokezres tüntetés volt Bukarestben. Másfelől tapasztalható, hogy a hatalom birtokában
lévő front kezdi elveszíteni határozottságát. Törvényeket ad ki, amelyeket nem tud betartatni, határozatokat hoz, amelyekét később módosít vagy visszavon. Ez jelzi azt, hogy a front vezetőségén belül is megbomlott az egyensúlyi helyzet. Dumitru Ma-
zilu kiválása pedig a látszat „egységet” Is kétségessé tette.
Az „ellenzéki blokkba” tömörült Nemzeti Paraszt Párt, a Nemzeti Liberális Párt és a Szocialista Demokrata Párt emelkedik ki a legalitást kapott politikai pártok közül. A vasárnapra meghirdetett tüntetésüket a bukaresti főpolgármesteri hivatal betiltotta, mire a három párt nyilatkozatot tett közzé a televízióban. Abban kijelentették: törvénytelen a betiltás, mert ők negyvennyolc órával korábban bejelentették a felvonulás megszervezését. A nyilatkozat elhangzása után Ion Iliescu és Petre Román a „tömegek közé ment”. A front elnöke munkások képviselőivel találkozott, a miniszterelnök pedig egyetemistákkal tárgyalt. A 'bukaresti üzemekből azok vonultak a térre, akik o front mellett tüntettek. Az egyetemi fiatalok pedig a front elleni jelszavakkal, transzparensekkel vonultak ki. Több mint harmincezer főnyi tömeg órákon át szócsatát .vívott egymással. összetűzések is történtek. A helyzet forróvá vált. A
televízióban Iliescu, az NMFT • elnöke nyilatkozatban megnyugvásra, türelemre és nemzeti egységre szólított fel. Iliescu bejelentette:	meghívják az összes
párt vezetőjét, hogy csütörtöktől kezdve folytasson párbeszédet a fronttal. A román elnök a front székházának erkélyéről intézett beszédet a Viktória téren összegyűlt tüntetőkhöz.
Támadás érte Doina Cornea kolozsvári tanárnőt, az ismert polgárjogi 'harcost. A romániai Magyar Szó vasárnapi száma helyet adott Juhász Anna nagykárolyi tanítónő nyílt levelének, amelynek következzék egy részlete: „Az erdélyi magyarság nagy figyelemmel kísérte az ön megpróbáltatásait, amelyeket bátor kiállásáért kellett elszenvednie a megbukott rezsimet szolgáló Se-ouritatétől. Most viszont nagy megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy ön népszerűségét latba vetve, mindent- elkövet, a kolozsvári magyar egyetem visszaállításának megakadályozására. Ezzel Nicolae Ceausescu nemzetiségi politikájának hűséges folytatója lett.”
A Welt am Sonntag értesülésé:
Tizenötezer amerikai katona tarozik az XSZK-ból
Bonnból jelenti az MTI:	Az
Egyesült Államok állítólag arra készül, hogy hamarosan katonai, alakulatokat von ki az NSZK területéről. Az értesülést közlő Welt am Sonntag című hetilap szerint a 15 000 katona távozását közlő bejelentés talán már hétfőn megtörténik.
A lap úgy tudja, hogy Washington a csapatkivonást a közép-hatótávolságú rakéták felszámolásáról szóló megállapodással Óhajtja indokolni. A rendszerek eltávolítása után ugyanis a kiszolgáló személyzet is feleslegessé válik — ismerteti az amerikai érvei a nyugatnémet hetilap.
Ugyanakkor idézi Manfred Wörner NATO-főtitkár szombati nyilakozatát, amelyben a nyugatnémet politikus határozottan szembefordult a NATO-szövetsé-gesek egyoldalú csapatkivonásával (az NSZK-iból), mielőtt még megállapodtak volna Bécsben az európai hagyományos fegyverek csökkentésében.
A Szovjetunió öt éven belül hajlandó minden haderejét visz-szavonnii Kelet-Európából, de
csak úgy, ha egyidejűleg Nyugat-Európából is kivonnak minden külföldi haderőt — erről beszélt Oleg GrinyeVszkij, aki a szovjet küldöttség vezetője a bécsi haderő-csökkentési tárgyaláson, a The Washington Postnak adott nyilatkozatában. A nagykövet szerint a szovjet csapatok mielőbbi teljes kivonására irányuló magyar és csehszlovák igény „igen kényes helyzetet teremtett" a bécsi tárgyalásokon. Nézete szerint rövid távon a Nyugatnak is érdeke szovjet csapatok -jelenléte bizonyos kelet-európai térségékben, hogy csökkentse a német újraegyesítés miatti aggodalmakat.
A nagykövet nyilatkozata azt tükrözi, hogy a Szovjetunió el akarja hárítani a lengyel, a magyar és a csehszlovák igényt a szovjet csapatoknak országukból egy-ikét éven belül való kivonására még azelőtt, hogy a BécSben most tárgyalt egyezményt maradéktalanul végrehajtanák — írta az amerikai lap az interjút kommentálva. — Valószínűtlen ugyanis, hogy a Nyugat beleegyezne a párhuzamos csapatkivonásba.
Genscher ellenezné az NDK bevonásai a NATO-ba
Sevardnadze óv a szovjet nemzetiségi viszályba történő külső beavatkozástól
Bonnból jelenti az MTI: Be-fellegezne a Németország egységére irányuló törekvéseknek, ha helyt adnának azoknak a követeléseknek, -hogy a mai NDK egy egységes Németországban a NATO részévé váljék — egyebek között ezt fejtette ki Hans-Dietrich Genscher, az NSZK alkancellárja és külügyminisztere a Bűd am Sonntag című hetilap legújabb számában megjelent nyilatkozatában.
„Aki a NATO határát az Oderáig és a Neisséig akarja kiterjeszteni, az bevágja az ajtót az egyesült Németország előtt. Mi azonban vitathatatlanul a NATO-ban maradunk” — mondotta. — „A katonai szövetségék a későbbiekben az egész Európára kiterjedő együttműködési biztonsági struktúrák építőelemévé változnak. E vonatkozásban szem előtt kell tartani a Szovjetunió
biztonsági érdekeit is mi nem megingatni akarjuk az európai helyzet szilárdságát, hanem a földrész biztonságát és stabilitását társas viszony révén kívánjuk megalapozni”.
A német egységre nézve megkülönböztetett fontosságot tulajdonított a szovjetunióbeli fejleményeknek. „Az, aki őszinte híve az európai békének és stabilitásnak, és szívén viseli a néniét egységet is, helyesebben jár él ha nem nagyon tűnődik el Mihail Gorbacsov hivatali helyzetének szilárdságán, hanem inkább azon töpreng el, hogy miként tudnánk megkönnyíteni a főtitkár munkáját — például a gazdasági együttműködés elmélyítése útján is. Egyébiránt az a véleményem, hogy Mihail Gorbacsov változatlanul nagy tekintélyt élvez a Szovjetunióban" — jelentette ki Genscher. A mi-