﻿Szóm bal
1990. február 3. Lili. évfolyam 29. wznm
ALAPÍTOTTA: PETHÓ SÁNDOR
Reformcúrok
Néhány hét múlva lesz öt esztendeje, hogy a moszkvai telexgépek lekopogták a rövid híradást, amely szerint Mihail Gorbacsovot az SZKP Központi Bizottságának főtitkárává választották. E fél évtized alatt akkorát változott a világ az Elbától keletre, hogy azt aligha láthatta előre bárki is azon a reményteli márciusi napon. A legkevésbé talán éppen ott, Moszkvában volt megjósolható, hogy a glasznoszty és kivált a peresztrojka meghirdetése, a fölülről elindított „forradalom” végül is teljes győzelmet arat.
Csak nem úgy és nem ott, amiként azokban a lázasan izgatott napokban elképzeltük. A szovjet reformpolitika a közép-európai átalakulások előtt nyitotta meg az utat, amelyet nem egészen öt év alatt jártak végig az egykori úgynevezett szocialista országok. A válság elmélyülése, a különböző és kitartó ellenzéki mozgalmak, valamint az uralkodó pártokon belül megerősödő reformszárnyak — mindegyik államban az adott sajátosságoknak megfelelően — kimondták a halálos ítéletet a leninista egypárti diktatúrák felett. Nem egészen öt év alatt Közép-Európa a többpártrendszer, a piacgazdálkodás küszöbére érkezett, s az osztályszempontú demokrácia helyett visszatért a szabadság hagyományos, polgári értelmezéséhez.
A gorbacsovi peresztrojka pedig egyedül, sőt félbemaradt. Miközben a kisebb orszá-gokban az átalakulás rendszer-váltásba torkollott, odahaza a huszadik század egyik legnagyobb reformere sem a gazdasági, sem az etnikai válságon nem tudott úrrá lenni, mi több, a „birodalom” lassú és sok véráldozattal járó szétesésének a veszélye immár nemcsak néhány merész politológus föltevése, hanem reális lehetőség is, amelyet egyébként Keleten és Nyugaton a megrendülő stabilitás szempontjából aggódva vizsgálnak. A felülről elindított reform, mint annyiszor az orosz történelem folyamán, szembekerült az óriási apparátussal. Nem új jelenség ez; a XVIII. század közepén — Natan Ej-delman szerint — nagyjából tizenhatezer nagyhatalmú, vagyonos hivatalnok alkotta a bürokráciát, egy évszázad múlva már százezer ember. A szocialista világbirodalom ebben rekordot állított föl: manapság tizenöt-tizennyolc millióra becsülik a „nómenklatúrát”, amély a hatalom közvetlen birtokosaként a gazdasági csődtömeg ellenére is számottevő előnyöket élVez.
Nyilvánvaló, hogy ezt az apparátust, vagy egy részét nem tudja a fölülről elindított „forradalom” megkerülni: szövetséget köt vele, vagy legyőzi az ellenállását. Nagy Pétertől I. Miklósig a reformok dilemmája a többi között abban állt, hogy az apparátussal szemben kire támaszkodjanak, mivel „harmadik rangbéli emberek” hiányoztak az orosz társadalomból, a történelmi fejlődés sajátos megkésettsége okán. A For-radalom? Fölülről? című könyvében Ejdelman II. Katalin cárnő egyik francia kortársát idézi, arról, hogy a harmadik rend — az állam lelke, „a politikai szervezetben azt a szerepet tölti be, miint a gyomor az emberi testben”.
Ez a harmadik rend ma sincs meg, van helyette viszont a tömeg, amely — ugyancsak nem függetlenül az évszázadok hagyományaitól — mind nagyobb erővel és hangosabban próbál belépni az egyre nyilvánvalóbb hatalmi vákuumba. A kommunista párt gazdaság-
politikája képtelennek bizonyult a gondok megoldására, s a „birodalomban” integráló szerepet betöltő SZKP a nemzetiségi viszályok dolgában sem tudott e pillanatig igazi alternatívával előállni. A fölülről elindított „forradalom” ezekben a napokban fordulóponthoz érkezett. Gorbacsov személyére kihegyezve egy szovjet történész úgy fogalmazott: az elnök-főtitkár egyszerre lenne kénytelen eljátszani a pápa és Luther Márton szerepét, másként szólva egyidejűleg irányítja a nómenklatúrát és a peresztrojkát.
Nem túlzás azt állítani, hogy a világ — és benne Közép-Európa — lélegzet-visszafojtva figyeli, miként próbálja föloldani a moszkvai vezető e dilemmát. A történelemből ismert egyik lehetőség tagadhatatlanul az ugyancsak fölülről kezdeményezett „ellenforradalom”: egy új „I. Pál” megpróbálhatja visszájára fordítani az átalakítás folyamatát. A nyíltan konzervatív fordulat számára azonban kedvezőtlenek a külső és a belső feltételei: nincs a láthatáron új „I. Pál”, a közép-európai dominó-effektus és nem utolsósorban Gorbacsov óriási nemzetközi tekintélye ellentmondani látszik egy ilyen lehetőségnek. Nem sokkal halála előtt Sza-harov akadémikus elképzelhetőnek mondta egy katonai puccs lehetőségét — bár ez eltér az orosz hagyományoktól —, a harmadik változat pedig Gorbacsov szerepváltása. Az megintcsak kevéssé látszik valószínűnek, hogy az elnök-főtitkár a nómenklatúra élére állna, a válság súlyosságát nála jobban kevesen ismerik, s jól tudja, hogy a hagyományos orvoslási eszközök ezt a beteget nem gyógyítják meg, legföljebb a bajt elnyújtják.
Marad tehát a „lutheri peresztrojka” szerep fölvállalása, a maga minden kockázatával : a szovjet reformer csapatnak akkor van esélye a túlélésre, ha elébe megy az esemé-nyeknekr Aligha odázható el a tulajdonviszonyok átformálása, az SZKP monopolszerepének megszüntetése és az állam-szerkezet konföderációs-demokratikus átalakítása. Egy vitriolos tollú brit publicista az ismert és elavult lenini mondás analógiájára újra föltette a kérdést:	mi a szovjethatalom?
„Anarchia és atomfegyverek” — így a sommás, de a valós viszonyoktól sajnos nem teljesen elrugaszkodó válasz. Talán a peresztrojka radikalizálása elszigetelheti a félelmetes erejű és indulatú szélsőségeket, elejét vehetné az anarchiának, a demokratikus konföderáció pedig megakadályozhatná az elszakadó nemzetiségek polgár-háborúját.
Képesek lesznek-e előre menekülni a szovjet hatalmi piramis csúcsain — ez a kérdések kérdése, s Közép-Európának a maga eszközeivel segítenie kell a Kreml reformereit. A csapat-kivonások nyugodt ütemezése és méltóságteli végrehajtása a Bibó által is emlegetett igazi bizalmi viszony helyreállítását tenné lehetővé egy világhatalom és a kis, független középeurópai országok között. Ha nem az elnyomás kény-szertabilitása, de a szabadság rendje felé lép Moszkva, akkor az új korszakot élő Közép-Európa, a német újraegyesítés lehetőségével immár együtt élő Európa, s a világhatalmi partner Egyesült Államok is kiegyensúlyozottabbnak látná a nemzetközi viszonyokat.
A tét — óriási.
Martin József
A Modrow-terv fogadtatása
Nem tetszik a Nyugatnak a német semlegesség gondolata
Hornt aggasztja a román magatartás a kisebbségek ügyében
A külpolitikai helyzet
A DÉL-AFRIKAI ELNÖK BEJELENTÉSE adta a szenzációt a világsajtó számára, annak ellenére, hogy régen várt lépést közölt De Klerk. Harminc év után ismét legálisan tevékenykedhet a betiltott ANC, valamint a többi dél-afri'kai párt. Az államfő azt is közölte, hogy hamarosan szabadon engedik Nelson Mandelát. Ezt egyelőre még biztonsági okokból nem teszik meg.
A MODROW-TERV, párosulva Bush csapatcsökkentési indítványával, ismét előtérbe tolta a német egység, illetve átfogóbb Európa biztonsági kérdéseit. Vélhetően éppen ezeknek a megvitatására utazott előre 'be nem jelentett tárgyalásokra Washingtonba Genscher nyugatnémet külügyminiszter. A Modrow-terv okát latolgatók elsősorban taktikai lépésnek vélik a keletnémet kormányfő indítványát. Egyrészt saját pozíciójának a megszilárdítására, másrészt — és ezt tartotta lényegesnek a bonni kormányszóvivő — arra, hogy az NDK távlataiban is vonzó maradjon saját lakosai számára, akik a jelenlegi súlyos gondok elől esetleg az NSZK-ba távoznának, miközben a maradók esetében is mind erősebb a vágy az újraegyesítés iránt.
A nyugatnémet lapok szerint a terv meglepte az NSZK vezetését, és hiába vélnek taktikai elemeket a háttérben, mégis fontolóra 'kell venni, hiszen egyrészt a kormányfőtől származik, másrészt Modrow moszkvai útja után született, így vélhetően Gorbacsov egyetértését, de legalábbis „nem ellenkezését" bírja. Ráadásul a fokozatosság elvében a terv némileg hasonlatos a korábbi Kohl-féle konföderációs indítványhoz. A lapok számára a gondot az elképzelt „végtermék”, az egységes, semleges Németország okozza. Ez egyes megítélések szerint alapvetően felborítaná az európai rendet, inkább növelné a kontinens megosztottságát. A Stuttgarter Zeitung szerint a cél 'közel áll a jelenlegi jobboldal elképzeléseihez; visszafordítaná a történelem kerekét a bismarcki korszakig, így a lap számára érthetetlen, hogy a modrowi indítvány miért számíthatna moszkvai támogatásra. A francia sajtó — hivatalos .párizsi álláspont nem lévén — ugyancsak úgy véli, bizonytalansági tényező lenne egy egységes semleges Németország Európa közepén.
MIHAIL GORBACSOV HELYZETE továbbra is a jövőt latolgató elemzések egyik fő témája. A The Wall Street Journalnak nyilatkozó Bush arról szólt, hogy szerinte Gorbacsov szilárdan kezében tartja a hatalmat. Az elnök a neki szegezett kérdésre válaszolva ugyanakkor úgy vélte: nem szükséges a szovjet vezető hatalmon maradása ahhoz, hogy megkössék az idei évre tervezett fegyverzetkorlátozási egyezményeket. 'Bush azonban rögtön hozzátette, szerinte a szovjet államfő a helyén marad. A Kínai Kommunista Párt szigorúan titkosan körözött dokumentuma szerint viszont Gorbacsov bármelyik pillanatban megbukhat. A .hírt közlő egyik hongkongi folyóirat úgy tudja, a KKP vezetői erőteljesen bírálták a szovjet pártfőtitkárt, azzal vádolva, hogy „elárulta a nemzetközi kommunista mozgalmat”, és éppen „revizio-nizmusa” miatt nem lehet szó a szovjet—kínai pártkapcsolatok javításáról. A cáfolatok ellenére változatlanul izgatja a .kommentárírók képzeletét a gorbacsovi hatalommegosztásról felröppent hír. Egyes vélemények szerint a szovjet vezető lmozgásterét szélesítené azzal, ha megválnék .párttisztségétől. A híresztelést követő tőzsdei ingadozást magyarázók is 'úgy vélték,' hogy első reakciójukban a részvényesek megijedtek, majd átgondolva a hatalom-szétválasztás lehetőségét, visszaállt a bizalom, jelezve, hogy a „csak” államfőnek megmaradó Gorbacsov helyzete szilárdabb lehet.
A MAGYARORSZAGGAL FOGLALKOZÓ HÍREK közül kiemelkedik Horn Gyula nyilatkozata a Frankfurter Allgemeine Zeitungban a magyar—román viszonyról. A külügyminiszter szerint aggodalomra ad okot a kisebbségekkel szemben tanúsított román magatartás, elsősorban is a helyi közigazgatási központok esetében. Ez egyelőre fékezi a két ország új kapcsolatainak a kialakítását. A 'Budapesten járt neves amerikai publicista, Jim Hoagland a The 1Washington Postban közölt cikket, „Régi kommunisták...” címmel. Az írás Pozsgay Imrét Idézi: „Az elődpárt szétrombolása volt az ár, amelyet meg kellett fizetni, s a pártot csak belülről lehetett szétzúzni... A 'berlini, prágai, bukaresti változásokig azt hittük, a belülről kiinduló változás garantálni fogja a túlélést az elit számára, amely hajlandó volt támogatni és vezetni a folyamatot”. Ez a remény mostanra szertefoszlott, de Pozsgáy bizakodó, mondván, „a politikában hosszútávfutó vagyok”. Hoagland megjegyzi, Pozsgaynak és élvtársainak szerencséje, hogy a társadalom .márciusban szabad választásokon, és nem bíróságon ítélkezik fölöttük.	(T. J.)
Életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték a bukaresti per íővádloiijaii
Bukarestből jelenti az MTI: A bukaresti katonai törvényszék pénteken életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a Ceausescu-diktatúra vezetői ellen indított per négy fővádlottját:	Tudor
Postelnicut, Ion Dincát, Manea Manescut és Emil Bobut.
A bíróság több mint kétórai tanácskozás után, a késő délutáni órákban hirdette ki az ítéletet. Valamennyiüket népirtásban való tettestársi bűnrészesség miatt életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta. A vádlottak teljes vagyonát elkobozták, Tudor Postelnicut, Ion Dincát és Emil Bobut megfosztották katonai rangjától. Valamennyiüket eltiltották a köz-
ügyektől. A vádlottak, illetve elítéltek közül Ion Dinca tudomásul vette az ítéletet és nqm fellebbezett. A többi három vádlott 10 napon belül benyújtja fellebbezését.
A román nyelvű sajtóban félrevezető és rágalmazó kampány kezdődött. A megjelent írások szerzői védelmére kelnek a diktatúra évei alatt tervszerűen kiépített, a nemzetiségi, kisebbségi oktatást felszámoló s ugyanakkor a román nemzetre nézve is kártékony struktúrának. Erre hívta fel a figyelmet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ideiglenes intézőbizottsága abban a nyilat-
A tiltakozó nyilatkozat kifejezésre juttatja, hogy a szövetség fenntartja a jogot arra, hogy az alaptalan rágalmakra a nyilvánosság előtt válaszoljon, mivel „az egyéni és kollektív kisebbségi jogok gyakorlása nem képezheti alku tárgyát”. A dokumentum leszögezi: a szövetség igényt tart arra, hogy a romániai magyarságot érintő kérdésekben „tudta és beleegyezése nélkül” ne hozzanak határozatokat, mert az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a pontatlan információk alapján hozott intézkedések fe-
szültségeket okoznak a nemzetiségi iterü leteken.
Párizsból jelenti az MTI: Rendkívüli érdekességű találkozóra került sor pénteken délután a párizsi magyar nagykövetségen: Tőkés László temesvári lelkész, a romániai Nemzeti Megmentési Front Tanácsának tagja és Horváth Andor román művelődési miniszterhelyettes, a nemzetiségi ügyek felelőse találkozott a Párizsban élő magyar értelmiségiek egy népes csoportjával.
A találkozón többek között jelen volt Fejtő Ferenc, Kárász Andor, Kende Péter, André Kosztolányi, Mérey Tibor, Philippo-vich Tamás.
Ilorn-infrrjií egy 1VSSÍK napilapban
Vontatottan halad az új magyar—román kapcsolatok kialakítása
Bonnból jelenti az MTI: Horn Gyula magyar külügyminiszter szenvedélyesen felszólította az új bukaresti vezetést, hogy szabjon •gátat az újjáéledt román, nacionalizmusnak, és állítsa helyre és szavatolja az országban élő nemzeti kisebbségek, a magyarok, a németek és a szerbek jogait. Ezt emelte ki a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lap abból a beszélgetésből, amelyet tudósítója a magyar államférfival folytatott.
A tekintélyes lap pénteki számában megjelent nyilatkozatában a miniszter megállapította: életbevágóan fontos, hogy az új román vezetés, minden új politikai csoportosulás erélyesen felvegye a harcot a román nacionalizmussal. Ez nemcsak a Magyarországhoz, Jugoszláviához és más országokhoz, így az NSZK-hoz fűződő kapcsolatok szempontjából, hanem azért is fontos, mivel a kisebbségi jogok tisztázatlansága megingathatja a román belpolitikát. Nem alapozható meg szilárd demokratikus rendszer, ha nem szavatolják a lehető legnagyobb mértékben a nemzeti kisebbségek jogait
Emellett az olyan rendszer, amely semmibe veszi a kisebbségek jogait, elveszti hitelét a civilizált Európában. Bízom abban, hogy Iliescu elnök és a Nemzeti Megmentési Front vezetőségének más tagjai mindezt látják, és készek is cselekedni. Számunkra ugyanis a magyar—román viszony kiemelkedő fontosságú, mivel e kapcsolatok hetvenéves fájdalmas múltra tekinthetnek vissza.
A nehézségek nem a második világháború után kezdődtek, hanem már az első után, s a rossz viszonytól nagyon sokat szenvedtünk, több vonatkozásban is — mondotta a miniszter. A lap sze-
rint ez utóbbi szavaival Horn Gyula arrai célzott, hogy az utóbbi két évben magyar és román menekültek áradata érkezett, magyar politikusok bukaresti, valamint Grósz Károly akkori pártvezető aradi látogatása során diplomáciai bonyodalmak .támadtak, de célzott a magyarok tavaly nyári fenyegetettségi érzésére is.
Nem kételkedem a mai legfelsőbb román vezetőknek abbeli szándékában, hogy ők is társak akarnak lenni ebben a törekvésben, és le akarják fektetni egy olyan viszony szilárd alapját, amilyenre nem volt példa hetven esztendeje. Mindamellett meg kell állapítanom, hogy ezeknek az új kapcsolatoknak a kialakítása vontatottan halad — jelentette ki Horn Gyula. Megerősítem, hogy nincsenek kétségeim a mostani román vezetés becsületes szándékai iránt, de meg kell mondanom azt is: aggodalommal tölt el az a körülmény, hogy az ottani apparátus, a kerületek és helységek apparátusa nem tesz ilyen irányú lépéseket. Ellenkezőleg, a folyamatot inkább fékezik.
Horn Gyula felidézte, hogy december 29-én sok konkrét kérdésben megállapodtak. A román vezetés politikailag hatálytalanított számos megalázó, hátrányosan megkülönböztető intézkedést, leállította a falurombolást, megszüntette a külföldiekkel való érintkezés. tilalmát, kiváltképpen az éjszakai szálláshelyek igénybe vételének főleg magyarokat sújtó korlátozását. A régi dolgokat tehát nagymértékben felszámolták, az új megalapozása azonban fölöttébb akadozva halad — mondatta, kifejezve egyúttal meggyőződését: szükséges, hogy a legfelsőbb román vezetés közvetlenül bekapcsolódjék, és erélyesen fellépjen saját apparátusának egyes tagjaival szemben.
HiiliigyminisHériumi közlemény
Kormányközi megállapodási készítenek elő a szovjet csapatkivonások üteméről
\t í5G*os doknmrnínmok és a doni emlékűt kérdéseit is megvitatta Szokai Aboimovval
A Külügyminisztérium az alábbi közleményt juttatta el az MTI-hez:
A Szovjetunió és a Magyar Köztársaság kormánya közötti megállapodások alapján 1990. február 1-jén és 2-án Budapesten tárgyalásokra került sor. A Somogyi Ferenc külügyminjszté-
riumi államtitkár vezette magyar és az Iván Aboimov külügyminiszter-helyettes vezette szovjet küldöttség tárgyalásokat folytatott az ideiglenesen Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok teljes kivonásáról. A tárgyalások során a felek kifejtették álláspontjukat, és megállapodtak