﻿forint
ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR
El a Tigristől
A döntő pártpléimm előestéiéit
Moszkvában példátlan tömegtüntetés radikális reformokat követelt
Mazilu után Brncan is távozott a bukaresti vezetésből
A külpolitikai helyzet
A MA KEZDŐDŐ MOSZKVAI PARTPLÉNUM lehetséges eredményeit igyekeztek már a ,hét végén előrevetíteni a helyszínen tartózkodó tudósítók. A latolgató elemzésék vasárnap kiegészülték a szovjet fővárosban tartott, több százezres tömegdemonstrációról szóló beszámolókkal. A tüntetők határozottabb peresztrojkát követeltek, elsősorban is ralikálisabb politikai reformokat, kifejezetten követelve a párt monopol szrepénék feladását, valamint a konzervatívok, név szerint Jegor Ligaesav kialkolbólítását. A hírügynökségek a helyi kiszivárogtatásokra hivatkozva máris tudni vélik, hogy az SZKP Központi Bizottságának mostani ülése — amely eredetileg az ősszel rendezendő kongresszus állásfoglalás-tervezetét vitatná meg — alaposan megkeveri a kártyákat, és vélhetően enged a „tömegek követeléséinek”. A moszkvai rádió Interfax nevű kiadványára hivatkozva, a tudósítók arról adtak hírt, hogy A humánus demokratikus szocializmus felé elnevezésű programtervezet, amelyet Gorbacsov terjeszt a KB elé, radikális szervezeti változásokat javasol. Kiemelkedik közülük az alkotmány 6. cikkelyének törlése, amely így megszüntetné a párt törvényesített veáqtő szerepét. Az ezt kommentáló kremlinológusok azonban máris árrá' figyelmeztetnek, hogy ez a lépés a Szovjetunió esetében önmagában még nem hoz olyan „kommunistapárt-csuszamlást”, mint a kelet-európai államokban, hiszen itt még nincs olyan erős multipolaritás. A változások között szerepel az ötszáz tagú KB létszámának kétszázra történő csökkentése, valamint a pb átalakítása politikai végrehajtó bizottsággá. A csúcson pedig a pártelnök állna, két helyettes-
sel. így vélhetően Gorbacsov a rá nehezedő nyomást úgy csökkentené, hogy a napi, operatív funkciót feltételező pártfőtitkárság helyett pártelnök lenne, és két helyettesére bízná a konlkrét irányítást. Várhatóan a hatalmi megosztottságra jellemző .módon a két helyettes egyike egy konzervatívabb funkcionárius, míg a (másik egy radikálisabb reformer lenne.
A személyi változásokat latolgatok nemcsak a vasárnapi .moszkvai tüntetőik Ligacsovval kapcsolatos követeléseit emlegetik föl, hanem utalnak a Moszkovszkije Novosztyi e heti terjedelmes cikkére is, „Jegor Ligacsov és a többiek” címmel, amely a konzervativizmusáról ugyan már ismert pártvezetőt ezúttal egészen konkrét és nyílt hangnemben emlegeti. A gorbacsovi hatalommentő, és egyben hatalomszilárdító stratégia részeként említi a japán Szánkéi Simbun tudósítója azt az értesülést, miszerint a kétnapos plénumon olyan javaslatot is előterjesztenek, amely azt indítványozná, hogy jelentősen meg kell növelni az államfő hatáskörét.
A GORBACSOV HELYZETÉNEK ERŐSÖDÉSÉT vélők alighanem abbéli óhajukat látják ^igazoltnak, hogy a főtitkár személye kiszámíthatóbbá teszi a folyamatokat, annak ellenére, ,hogy a múlt héten mindenkit meglepő Madrow-terv kijátszását néki tulajdonítják. A kiszámíthatóság és a nómetkérdés együttesen jelentette a fő vitatémát azon a hét végi katonapolitikai tanácskozáson, amelyet hagyományosan minden évben megtartanak nyugati miniszterek és biztonságpolitikai szakértők. Müncheniben ezúttal ott volt Wötner NATO-főtitkár, Scowcroft nemzetbiztonsági tanácsadó, Stoltenberg nyugatnémet és Chevenement francia védelmi miniszter. A keleti változásökat értékelve úgy vélték: a fejlemények lendülete kiszámíthatatlanná vált, ez különösen igaz az NDK-ra, de a nagyságrendek miatt a Szovjetunióra is. Éppen ehJhez kell fenntartani és igazítani a Nyugat védelmi képességét — vélték. A Modrow-tervet kategorikusan elvetették. Wörner szerint a semleges, „csak úgy szabadon lebegő” Németország nem lehet elfogadható a Nyugat .számára, de a Szovjetunió számára sem, így Gorbacsov csak „taktikázott” a tervvel. Az ugyancsak évente megrendezendő davosi világgazdasági fórumon mondott beszédében Kohl kancellár is elutasította a tervet. Külügyminisztere, Genscher pedig Washingtonban tárgyaló partnerével, Bakerrel együtt azt hangsúlyozta, hogy a NATO védelmi övezetét nem terjesztik ki sem az NDK-ra, sem általában Kelet-Európára. Az újraegyesítést firtató kérdésre KOhl és Genscher is hasonló választ adott: az NDK-beli szabad választások után kezdik meg az erről szóló tárgyalásokat. A szabad választásokat általában rögzítő emberi jogot iBalker szerint a helsinki ajánlások közé fel kell venni. Washingtonban úgy vélik: ez előfeltétele annak, hogy létrejöjjön a Szovjetunió által javasolt helsinki Il.-ta-nácSkozás. Mindez pedig egyben azt is jelenthetné, hogy Moszkva végleg elkötelezi magát Sztálin Jaltában tett ígéretéhez. A szovjet hadsereg lapja ugyanis a jaltai konferencia 45. évfordulójára írt cikkében éppen az itt született egyezmények fennmaradását tartja lényegesnek a jelenlegi európai folyamat szempontjából is. Igaz, a Krasz-naja Zvezda elsősorban a határok rögzítését hangsúlyozza — éppen a németkérdés orvén —, de megemlíti azt is, hogy az önrendelkezés csak „írott malaszt” maradt.	(T. J.)
Moszkvai tudósítónk telexe
Több száz ezres demonstráció a gyökeres politikai reformokért
Csillapul a vihar, amelyet Mitterrand francia elnök budapesti sajtóértekezlete váltott ki. A román sajtó lehiggadt, keserű és sértett kommentárjai eltünedeznek, megpróbál visszafogottabban és tárgyszerűbben foglalkozni a kisebbségek — elsősorban a magyar — ügyeivel. Voltaképpen nehéz is volt megértem, miből fakadt a megbántottság, hiszen a párizsi álamfő jobbára inkább történelmi-filozófiai kérdésekkel foglalkozott, mintsem napi politikaival, bár tagadni azt sem lehet, hogy a szavainak volt közvetlen hatásuk is.
Röviden azt foglalta össze, mennyire megérti, hogy Magyarországot érzékenyen érintik a nemzetiségi problémák, hiszen a trianoni békerendezés keretében egykori területének a kétharmadát és lakosságának a tekintélyes részét veszítette el. Annak az európai konföderációnak, amelynek a megteremtését ő javasolta, ezt számba kell vennie, a keretében megoldást kell keresnie, de semmiképpen sem a határok megváltoztatásával, mert Helsinkit, a kontinens status quóját Franciaország alaptételének tekinti. A demokráciának, a kölcsönös megértésnek, a türelemnek kell érvényt szerezni.
Mint látható, szó sem volt egyoldalú, bárkinek is előnyöket kereső állásfoglalásról, inkább a tapasztalt államférfi Intéséről, aki tanult a történelemből, és másokat is e konzekvenciák megértésére buzdít. Annyi tény, hogy a mit-terrand-i megjegyzés bizonyos francia fölülvizsgálatra utal, ami viszont Magyarország számára nagy jelentőségű. Immár hetven évvel eltávolodván a múlttól, kezdi más szemmel látni Trianont, és ez több a hajdani esemény, az igazságtalanság egyszerű fölismerésénél. Kétségtelen, hogy ennek van napi politikai vonzata is, mert Párizs Közép-Európát másként ítéli meg, itteni diplomáciáját — talán — már nem a valamikori Kis-Antant szemlélete vezeti. Ha így volna, nagyon üdvös lenne.
A szellemnek ebben alighanem igen nagy a szerepe. Mit-terrand-ról közismert, hogy egyike a világ legtöprengőbb államférfiainak, az új iránt fogékony, friss lelkülete bámulatos gyorsasággal követi a változásokat. így került a kezébe tavaly az a könyv, történelmi-politológiai tanulmány, amely a közelmúlt napokban méltán nyerte el a tekintélyes esszé-dijat. A szerző az a nyolcvan-évesen is örökifjú, bámulatos termékenységgel alkotó magyar Fejtő Ferenc, aki az egyik legátfogóbb, eredetiségében fölütonúlhatatlan alkotással lepte meg a világot.
A „Rekviem egy néhai birodalomért” az Osztrák—Magyar Monarchia fölbomlásának a körülményeit kutatja, az eredetet visszavetítve a messzi múltba, de föltárja a napjainkig érvényesülő körülményeit. Nem biztos — így az egyik körültekintő megállapítás —, hogy az impérium fölboimlasz-tása bölcs döntés volt, mert úgy, miképpen létrejöttek az utódállamok, csak konfliktus-forrást teremtett a nemzetiségi viszálykodások fölélesztésével. Egyebek között szóvá teszi azt is, hogy jóllehet tagadhatatlan Wilson, Clémenceau és Lloyd George felelőssége a trianoni rendszer kidolgozásában, ami kialakult, mégsem csupán az ő művük: a háttérben már ott tevékenykedett az a Kis-Antant „lobby”, amely kétségtelenül ügyes diplomáciai érzékkel, de nem a legnemesebb
szándékokkal, gyakran alantas eszközökkel is befolyásolta az akkori döntéshozókat.
Kiolvasható Mittenand újévi szózatából, hogy beillesztette gondolatvilágába ezeknek a megállapításoknak a legfőbb jegyeit. Nem úgy persze, hogy egyszerűen átemelt belőlük, mert az ilyen alkotó típusú államférfi nyomban tovább is fejleszti, gazdagítja a befogadottakat. Fölismerésének az a lényege, hogy Franciaország, ha új helyet kíván elfoglalni Közép-Európában, ami a számára létszükséglet, akkor el kell távolodnia Clémenceau-tól, el a Tigristől, mert ez a szemlélet, amely évtizereken át úgyszólván gúzsba kötötte, kevés mozgási szabadságot ad neki. Arról nem is szólva, hogy földrésznyi veszélyt is hordoz magában. Ha a múltból örökölt rossz nem tűnik el — így a francia elnök —, növekedhet a széthullás, a fölmorzsolódás esélye, és akkor Európa visz-szatérhet 1919-es önmagához.
Ne higgyünk azonban — és itt tévesztettek mértéket a romániai kommentárok —, hogy csupán holmi magyarországi, meg egyéb körzeti megfontolások jutottak szóhoz. Aki ma Európában gondolkodik, elsősorban Németországra figyel-mez. Lehet örömmel üdvözölni a valószínűleg elkerülhetetlen német egységet, lehet aggódó fönntartásokkal vagy félelepimel fogadni, csak egyet nem: úgy tenni, mintha elhárítható, netán elodázható lenne. Mitterrand az elsők között ismerte föl ezt, és De Gaulle tábornok nyomdokában halad, amidőn az vezérli, hogy ezzel a Németországgal a barátságot, az együttműködést keresi, a születőben levő nagy gazdasági és politikai erőt európai keretekbe igyekszik beleépíteni. A mai német nemzedék már régen nem az, amely átélte a második világháborút; mégha az agg Adenauer vezetésével is, de megteremtette a földrész egyik szilárd, intézményesen biztosított demokráciáját, és gazdasági potenciáljának is ez az egyik forrása. Valószínűleg maga Gorbacsov is már régen így gondolkodott, de éppen a minap ezt már nyíltan ki is fejtette.
Mindez persze nem jelenti azt, ha már a régi kategóriákban töprengünk, hogy Európa középső, lágy térségét hagyni kell mintegy német vadászterületté válni. Botorság volna ezzel a kockázattal nem számolni, a jelei máris föllelhetők Varsótól Prágán és Budapesten át Belgrádig. Az elhárításra azonban nem elegendők a szavak és az indulatok, az érzelmek is rossz tanácsadók lehetnek, cselekedni kell. Ez a tett pedig az európai gondolat továbbfejlesztése, a gyakorlati túllépés a hidegháborús kis-Európán a természetes együttműködés felé. Nem, Mitterrand korántsem gondol bármiféle területi revízióra, a tűzfészkek fölélesztésére, de a leszámolásra a versailles-i örökséggel igen. Ez nagy tapintatot és körültekintést igényel, a teljes szakítást a nacionalista gondolatvilággal, legyen bár a kifejezője román elfogultság, magyar demagógia vagy szerb indulat. Jugoszlávia széthullással fenyegető súlyos válsága figyelmeztető erre. Letűnt birodalmak soha nem támadhatnak föl, de összeomlásuk tanulságai sok okulást adhatnak a jelennek és a jövőnek is. A francia elnök valószínűleg ezt akarta mondani, és ha egyes bukaresti kommentárok mást olvastak ki belőle, hát alaposan félremagyarázták.
Várkonyl Tibor
Moszkva, február 4.
Moszkvában hétfőn összeül az SZKP KB plénuma. A hivatalos napirenden a pillanatnyilag októberre tervezett 28. kongresszus előkészítése, a litván kommunisták kiválásának a megvitatása szerepel, de mint a hét végi moszkvai események rávilágítottak, a közvélemény igényei jóval nagyobbak. A szovjet fővárosban az elmúlt évtizedek legnagyobb sza-
bású spontán tömegdemonstrációja zajlott le vasárnap a de-mokratkius változások felgyorsítása, a többpártrendszer mellett. Ugyanezen a napon a Pravda példabeszéd értékű cikket közölt Gejdar Alijevről, a legfelső politikai vezető testületből korrupciós és egyéb vádak miatt kizárt, s a bakui események kapcsán a hangját újra hallató azerbajdzsán politikusról. Az SZKP KB lapja
megállapítja:	a pártapparátus
megújulása nem kellő mértékben ment végbe, mivel jelzések érkeznek a pártbizottságok munkatársainak konzervativizmusáról, tehetetlenségéről — „minden szinten”.
Tudatos engedékenység
A szovjet fővárosban ezen a napsütéses, enyhe vasárnapon egyes becslések szerint félmillióan •is az utcákra vonultak az eredetileg a sztálinizmus bűneinek leleplezésére alakult, de mindinkább aktuális politikai jelleget öltő Memóriái Társaság és radikális népképviselők felhívására. Bár elméletben rendelet tiltaná, hogy a Vörös tér és a Gorkij utca demonstrációk színhelyé lehessen, a rendfenntartó szervek nem akadályozták meg az újabb és újabb hullámban érkező csoportokat szabad mozgásukban. A szemlé-iődőknek úgy tetszett, ebben legalább akkora szerepe volt a demonstráció mérete láttán elbizonytalanodott helyszíni utasításoknak, mint a tudatos engedékenységnek.
A Gorkij parkkal szembeni területen kezdődött, majd a Vörös tér környékére átvonuló felvonulás szónokai között volt Gavriil Popot) közgazdász, Borisz Jelcin, Telman Gdljan nyomozó, Vitalij Korotics, az Ogonyok főszerkesztője, Oleg Rumjancev, a Szociáldemokrata Társulás társelnöke, valamint több radikális és reformer képviselő. Popov a „kaszárnyaszocializmus ellen” egy baloldali blokk megalakítására szólított fel. Véleménye szerint ma a három legfőbb feladat a következő: fellépni a konzervatívok ellen a pártmonopólium megszüntetéséért, a vezetés és a demokratikus erők közötti kerékasztal-tárgyalások beindítása, egységes demokratikus front létrehozása. Gorbacsov is kapott egy oldalvágást, amikor Popov arról beszélt, hogy „az ingadozó vezetők” zavarják a dolgok előbbre lendítését. Egy következő szónok, az orosz parlamenti választások egyik jelöltje még élesebben fogalmazott:	véleménye szerint
Gorbacsov intrikát játszik a néppel. Borisz Jelcin, a hétfői plé-numra célozva, azt fejtegette, hogy ez az SZKP utolsó esélye. Korotics úgy vélekedett, ha a párt részt akar vállalni a jövő feladataiból, akkor le kell mondania vezető szerepéről.
Ligacsov lemondásai követeltek
A tömegdemonstráció egészének a hangulatát ugyanakkor Gorbacsov támogatása, a demokratikus politikai reformok fel-gyorsításának a sürgetése jellemezte. Egyes, táblákra felírt jelszavak színvallásra szólították fel a főtitkárt:	kivel van, Mihail
Szergejevics? — tették fel a kérdést. Mások támogatásukról biztosították, és a konzervatívokkal való leszámolásra bátorították. Nyilván az elmúlt napok eseményeinek a hatása alatt számos, az antiszemitizmust és a Pamjaty társaságot elítélő feliratot is olvasni lehetett. Sokan Ligacsov, mások az egész központi bizottság lemondását követelték; javasolták, hogy a hétfői és keddi plénumot a televízió sugározza egyenesben.
Politikai megfigyelők szerint a rendkívül fontosnak ígérkező plénum elé szervezett demokratikus erőpróbának fontos következményei lehetnek a kb-ülés me-
netére. A szovjet kommunisták mai nemzedéke először éli át, hogy az SZKP KB soros plénumának előkészületeit ilyen éles politikai izzás kísérje, írta meg szombaton a TASZSZ kommentárja. (A tömegtájékoztatás egyébként vasárnap az esti órákig hallgatott a moszkvai demonstrációról, az esti televíziós hírösszefoglalóban számoltak csak be részletesebben róla.) A TASZSZ fontosnak tartotta kiemelni, hogy alulról indult el a kezdeményezés a radikális változásokra, az egyszerű párttagok kritizálják a Vezető szerveket.
A hírügynökség egyébként késő este közölt csak anyagot a moszkvai felvonulókról, 200 ezresre becsülve a résztvevők számát, a szervezők között a legkülönbözőbb, úgynevezett nem formális csoportokat is megemlítve. (A televízió híradója például magukat anarcho-szindikalisták-nak nevező fiatalokat is megszólított.) A TASZSZ értékelése szerint a gyűlés alaphangját azok adták meg, akiknek a programja a tagadásban merül ki. Olyanok is részt vettek és felszólaltak, akik távolról sem a peresztrojka sorsáért aggódnak, írta a kommentár, hanem a szónoki emelvényt a társadalomra, a hatalomra gyakorolt nyomás céljaira használják fel. Azok, akik hasonló akciókat szerveznek, tisztában kell, hogy legyenek azzal, milyen felelősséget vállalnak magukra, szélsőséges cselekedetekre, desta-bilizációra szólító felhívásokat propagálva, hangzik az utólagos hivatalos minősítés.
Testületi elöregedés
Fontos mozzanat, hogy a szervezett reformerek, amelyek eddig a parlamentben és a küldöttkongresszusban rendre alul maradtak az „agresszív, hallgató többséggel” szemben (ahogy Ju-rij Afanaszjev történész minősítette a konzervatív és a passzív képviselőket), most ilyen hatalmas tömeget voltak képesek megmozgatni a fővárosban, Gorbacsov, aki az elmúlt évek során politikai taktikai érzékének számos tanújelét adta, kihasználhatja a pillanatot a demokratikus változások felgyorsítására, pozíciójának megerősítésére. Máris számos találgatás előzi meg, hegy mindez hogyan megy végbe. Egyes feltételezések szerint nagy létszámban töltenék fel új tagokkal a kb sorait, elbillentve ellenkező irányba a konzervatív túlsúlyt.
Alijevről szóló cikkében a vasárnapi Pravda megállapítja, hogy számos kabinetben, pártbizottságban ma is levitézlett garnitúra bizalmasai, kiszolgálói ülnek. „Az élet azt mutatja, hogy a káderpolitika — az apparátus dolgozóinak, vezetőinek időbeli leváltása, állandó megújítása, a hatalommal való bármely visszaélés kizárása — döntő szerepet játszik a forradalmi peresztrojkában.” A távozásra megérett vezetők sorában ismét egyre többet hallani Ligacsov nevét. Az Argumenti i Fakti című hetilap legfrissebb száma a pórt vezető szervei tagjainak életkorát sorolja fel, bizonyítván a testületek „elöregedését”.
A személycserék különböző kombinációja mellett további fontos kérdések foglalkoztatják a közvéleményt a plénum előtt. Ezek egyike, hogy előbbre hozzák-e, esetleg két szakaszban tartják-e meg a 28. kongresszust, mint azt számos alapszerv javasolja? Eldöntendő továbbá,' hogy