﻿Áru:
0,50
forint
Magyar Nemzet
MII. évfolyam
ALAPÍTOTTA: PETHÓ SÁNDOR
Európa óh a németek
Miilyen Németország lenne jó Európa számára? Furcsa kérdés, amikor népék, mozgalmak ilyen viharosan, előzetes számításokat felborítva, mások • véleményét méricskélve változtatják a sorsukat. Fél esztendővel ezelőtt még mindenki távoli célnak (veszélynek?) tekintette, ma már itt áll a küszöbön a német egyesülés. Európa pedig és az itt érdekelt más hatalmak némi zavarral fontolgatják:	mit	kezdjenek
ezzél a jelenséggel, az új 80 milliós állammal.
Kohl kancellár moszkvai villámlátogatása óta biztos: ma már senki nem vonja kétségbe a német nép jogát az önrendelkezésre, de különböző országok, csoportok javaslatokba és figyelmeztetésekbe csomagolva jelzik: bele kívánnak szólni e folyamatba. Főképpen abba, hogy ez a megnövekedett súlyú állam, amely átrajzolja a térképet, milyen helyet foglaljon el Európában.
Legyen semleges — hangzott eredetileg a moszkvai kívánság. Valaha — 1945-ben — a potsdami értekezleten a győztesek valóban ilyesfajta Németország körvonalait rajzolták fel — de az események másként alakultak. Mindkét félnek meglett a „saját” német állama. A nyugatiak máig is elismerik annak az aggodalomnak a jogosságát, hogy ha a mai NSZK katonai szerepét így 80 milliós állam venné át, ezt a Szovjetunió úgy tekintené, mint biztonsági rendszerének a megingását. Ezért ajánlják azt a megoldást, hogy az új Németország az atlanti szövetség tagja legyen, de a mai NDK területén ne' állomásozzanak nyugati erők.
A nyugati szövetségesek nem egyeznének bele Németország semlegesítésébe. Elmúltak ugyan azok az idők, amikor a német—francia ellentét állandó konfliktusok és háborúk kiváltója volt; Anglia sem csak az a csatornán túli szemlélő, amely egyensúlyi játékokkal igyekszik kézben tartani a kontinens politikai szálait. Ma valamennyien szoros politikai és gazdasági szövetség tagjai — de azért (franciák, angolok, amerikaiak) rosszul éreznék magukat, ha az új Németország kicsúszna az együttműködésnek és a kölcsönös ellenőrzésnek ebből a rendszeréből. Kissinger mondta: ha az új Németország semlegessé válnék, fellángolhatna benne a nacionalizmus, a külön hatalmi út vágya. A volt amerikai külügyminiszter előtt nyilván a két világháború közötti események lebegnek, bár ma a helyzet is, ez az állam is egészen más, mint akkor volt. Egyébként az NSZK sem kíván semlegessé válni.
E történelmileg kedvező körülmények mellett sem adja fél az Egyesült Államok, a Szovjetunió,	N agy-Britannia
és Franciaország beleszólási lehetőségét. Voltaképpen érdekeiket óhajtják érvényesíteni a jövő Európájának a kialakításában, formailag pedig jogot ad erre nekik az a tény, hogy mint győztesek, a háború után nem tudtak békét kötni Németországgal, mert az kettészakadt. Es azóta is (változott formában) közös felelősséget viselnek a németek államáért. Ennek nagyon is kézzelfogható jele katonai jelenlétük e földön. A Szovjetunió már azért is ragaszkodik a négy hatalom ez irányú együttműködéséhez, mert lassan ez lesz az egyetlen indok, hogy csapatait határon kívül állomásoztatya ellensúlyt teremthessen az Európában tartózkodó amerikai erőkkel szemben.
De ha a jövőről beszélünk, nem szabad megragadni sem a négy hatalom felelősségénél, sem a tömböknél. Olyan európai szerkezet van kialakulóban, amély fokozatosan a szükséges legkisebbre csökkenti katonai készültségét, azonos, vagy hasonló politikai rendszereket hoz létre Keleten és Nyugaton, egymáshoz kapcsolódni tudó gazdaságok segítségével kialakul a föld-résznyi méretű együttműködés. Még akár egy esztendővel ezelőtt is azt mondták Bonnban, hogy a német egységet — az egységes Európa keretében, annak eredményeként kívánják létrehozni. Szervesen ezzel az általános közeledéssel, hasonulással, amely az egész földrészen megy majd végbe. A németkérdés — olvadjon bele az Európa-kérdés-be.
Az események nem igazolták ezt a sorrendet, nem Bonn, még kevésbé Berlin sürgetésére, hanem a felkelt NDK-tö-megek nyomására. Megfordul a kocka, a tömegek ösztönzik ma gyorsabb munkára a politikusokat. Például az európai biztonsági tanácskozáson Becsben. Bush elnök minden eddigire rálicitáló csapatcsökkentési javaslata jelzi ezt, s még inkább Gorbacsov lényeges fenntartásainak az eltűnése. Sorrendi elmozdulások azonban nem változtathatnak azon a célon, annak feltétlen szükségességén és előnyein, hogy az egyesülés európai keretek között menjen végbe: beépüljön abba a biztonsági és együttműködési folyamatba, amely 1975-ben Helsinkivel indult, azóta nehéz, de eredménye^ megállapodásokra vezetett, és
—	az egyetlen földrészt átfogó intézménnyé vált. Jelenleg Bécsben folynak ennek a keretében tárgyalások a hagyományos fegyveres erők jelentős csökkentéséről, s az év második felében valószínűleg fontos megállapodást írnak alá erről — mégpedig a legmagasabb rangú vezetők. Ezen a csúcstalálkozón a leszerelési egyezmény mellett a fő téma a németkérdés lesz: harminc-ötös egyetértéssel elhelyezni az új Németországot Európában.
Amit nem lehet megakadályozni, annak az élére kell állni — mondják sok fővárosban. A német egyesülés megállíthatatlan, s egységes nemzetközi vélemény szerint rájuk kell bízni a hogyant és mikort. Nemzetközi vonatkozásaiba azonban Európa bele kíván szólni. S ennek a legjobb, jószerivel az egyetlen kerete a Helsinkivel fémjelzett biztonsági folyamat.
Nemrégen az amerikai Brzezinski azt ajánlotta, hogy az új Németország (mögé-elé?) hozzanak létre csehszlovák-lengyel szövetségi gátat. Kissinger is — fanyar belenyugvással — semleges ütköző zónát javasol Magyarország, Csehszlovákia és Lengyelország részvételével. Az embernek ezekre a javaslatokra az lenne az első reakciója, hogy Németország	létrejöttét,
amellyel szemben eleve cor-don sanitaire-t kell szervezni,
—	nem szabadna megengedni. Remélhetően a két amerikai politikus még a XIX. század és a XX. első felének gondolkodásmódját tükrözi, és nem a holnap Európájáét. (Bár lehet, hogy ők a realisták.) Egy biztos, az egységes Németország itt áll a küszöbön. Európa feladata, hogy megteremtse vele a barátságos-hasznos együttélés feltételeit. Az NSZK és az NDK dolga pedig megoldani összenövésük békés — fokozatos módját.
Tatár Imre
Tovább forog a leszerelési gépezet
Kelet-nyugati külügyminiszteri találkozó Ottawában
A görög kormány válság len vegei i az elnökválasztás megtartását
EGYOLDALÜAN elemezte a világsajtó a hivatalos moszkvai értékelés szerint Kohl kancellár megbeszéléseit Corbacsovval. Geraszimov külügyi szóvivő hétfőn azt hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió álláspontja szerint a német népnek joga ugyan eldönteni azt, mikor s milyen formában hajtják végre az újraegyesítést, de ezt a kérdést történelmi, politikai, földrajzi, sőt lélektani összefüggésekben is vizsgálni kell, s nem lehet kiszakítani az összeurópai folyamatokból. Arra utaltak így a szovjet fővárosban, hogy Moszkva változatlanul óvatos-sápra int, miközben felismerte, hogy az események szédületes iramban követik egymást, s lemaradni éppúgy hiba volna, mint előreszaladni.
Ez a gondolat vezérelte Valery Giscard d’Estaing-t és Helmut Schmidtet, akik a Le Figaro hétfői számában azt javasolják, hogy az EGK-t föderatív jellegű szervezetté kellene átalakítani, s ily módon elhárítani a német egyesítésből adódó problémákat. A két volt vezető politikus azt sugallja, hogy Párizs és Bonn teljes mértékben hangolja össze akcióit Közép- és Kelet-Európábán. Leszögezik azonban — a nyugati aggodalmak eloszlatására —, hogy az egyesített Németországnak egyrészt egyértelműen el kell ismernie a német—lengyel határt, másrészt az egyesítésnél tiszteletben kell tartania az Európai Közösség szabályait. Vagyis az NDK csak fokozatosan válhatna taggá, olyan ütemben, ahogyan eleget tud tenni a gazdasági és politikai követelményeknek.
TÖRTÉNELMI NAPRÓL írnak a nyugatnémet lapok. A Frankfurter Allgemeine Zeitung úgy látja, hogy Helmut Kohl az újraegyesítés kancellárjaként vonul majd be a történelembe, mert kihasználta a nagy pillanatot, szélesre tárult a német egység előtt a kapu. A világ ugyanis megértette — teszi hozzá a cikkíró —, hogy az NDK-beli fejlemények katasztrófába torkollhatnak, ha az érintettek gyorsan nem cselekszenek. A lap meghajol Gorbacsov nagysága előtt, aki „az emberiség reményt keltő új korszakának hirdetője”. A Süddeutsche Zeitung azt fejtegeti, hogy most Kohlnak és Modrow-nak olyan eljárást kell kidolgoznia, amelyben nemcsak a németeknek, hanem a szomszédoknak és a katonai szövetségeseknek az érdekeit is tiszteletben tartják. A „kettő plusz négy" a varázsszó most, jegyzi meg a General-Anzeiger, vagyis a két német államnak a négy győztes hatalommal kell egyetértésre jutnia a helsinki elvek keretében.
A németek lelkesedése érthetően nem ragadt át a lengyelekre. A varsói kormánylap szomorúan ír arról, hogy Kohl Moszkvában mondta ki azt, amit a lengyelek már régóta vártak, vagyis a határok elismerését. Az sem okozott osztatlan örömöt, hogy Moszkvában éppen most jelentették be: varsói kérésre kivonulnak a szovjet csapatok Lengyelországból. A Mazowiecki-kabinet éppen ezért csak kollektív biztonsági rendszerben tudja elképzelni érdekeinek a védelmét, s a miniszterelnök már hétfőn erről tárgyal Londonban, ahol megértésre lelhet a német egységgel kapcsolatos bizonytalansága. (B. M.)
Tudósítónk telefonjelrntése
Baker és Sevardnadze a bizalomépítés új módszereiről
Ottawa, február 12.
A „nyitott égboltról”, valójában a teljesen nyitott Európáról kezdtek tanácskozást a NATO és a Varsói Szerződés külügyminiszterei azon a szakértői értekezleten, amelynek következő fordulója Budapesten lesz.
A „nyitott égbolt" legambició-zusabb bizalomépítési próbálkoz-zás, amibe valaha is belefogtak” — állapította meg az eredeti eisenhoweri elképzelést tavaly felelevenítő Bush elnök nevében James Baker amerikai külügyminiszter, hogy percek múlva hallhassa szovjet kollégájától, Eduard Sevardnadzétól a nagyhatalmi rá-licitálást: terjesszék ki az ellenőrzést a tengerekre és a világűrre is. Meglepetést persze aligha okozott egymásnak a múlt hetet szinte végigtárgyaló, és az ottawai konferencianyitány előtt Brian Mulroney kanadai kormányfővel és Joe Clark külügyminiszterrel együtt reggeliző moszkvai és washingtoni diplomáciavezető. A világhatalmak e leszerelési versengéssel igyekeznek lépést tartani a rohamosan változó Európával.
A két világhatalom külügyminisztere — a tanácskozást megnyitó Mulroney után első két szónokként — igyekezett most is szövetségi vezetőként meghatározó szerepet játszani. Am az európai status quo módosítását sorra emlegető kollégáik világosan értésre adták, hogy égen és földön minden változóban, tehát a tömbök — és fegyelmük — is. A lengyel Skubiszewski tudatta, hogy az új biztonsági rendszerben „ki keli zárni az erők uralmát, a po-
litikai diktátumot és a csatlóssá-got”. Miként „túl kell lépni a földrészt befolyási övezetekre osztás tünetén is”. Hurd brit külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a „hyitott égbolt” rendszerben, de általában is meg kell adni minden országnak az „aktív részvétel” jogát. S így „a Varsói Szerződés egyes tagjai döntsenek majd a VSZ jövőjéről.
James Baker „az egységes és szabad Európa tartós békéjének” feltételeit sorolta fel: a stabilitást, a kiszámíthatóságot, az igazi nyitottságot. Ki kell tehát zárni a támadásoknak a lehetőségét is, s ez minden eddiginél, sőt elképzelnél szigorúbb ellenőrzési rendszert igényel.
Sevardnadze hangoztatta, hogy ma „a legkönnyebb meglepetésszerűen támadni, katonai inváziót vagy agressziót végrehajtani a tengerek felől”. S szerinte a nyitott égbolt mit sem érne „zárt űrrel", mármint ha a kozmoszra nem terjed ki az ellenőrzés. Ezért rögvest javaslatot tett mind a hajómozgások, tengeri hadgyakorlatok, mind pedig a kozmosz új ellenőrzési rendszerének kidolgozására, így egy Nemzetközi Űr Felügyelőség és Nemzetközi Kozmosz Ellenőrzési Ügynökség létrehozására. Magáról a „nyitott égbolt” rendszerről pedig a szovjet külügyminiszter derűlátóan azt mondotta, hogy már a mostani (a külügyminiszterek távozása utón szakértői szinten február végéig folytatódó) értekezleten konkrét eredményeket lehet elérni, például elvi deklarációt, ami a megállapodás alapja lehetne. Végtére is, a Bakert „barátjaként” megemlítő Sevardnadze szerint „hatalmas immár a változás az
egymásról alkotott felfogásunkban”.
Ottawában ez éppúgy érezhető a külügyminiszteri felszólalások hangneméből, mint az utóbbi idők kelet—nyugati	tanácskozásain.
„Megvan az akarat a megegyezésre” — jelentette ki mindenkire értve a brit, s lényegében hasonlóan fogalmazott a francia külügyminiszter. Roland Dumas egyébként javasolta, hogy az európai csúcsértekezletnek Párizs legyen a színhelye (sajtókörök szerint a nyugatiak ekként óhajtják elkerülni, hogy — Bécs esetén — Waldheim elnök főszerepet játszhasson). A meglepően önkorlátozó, beszédüket alig negyedórásra összefogó külügyminiszterek viszatérően hangoztatták, hogy az idei az átfogó európai megállapodások esztendeje lehet; a haderőcsökkentés és az ottawai értekezlet témája egyforma hangsúllyal szerepelt a felszólalásokban. Többen is megemlítették egyébként, hogy noha itt még a két katonai tömb tagállamai igyekeznek megegyezni a kölcsönös repüléses ellenőrzésről,
hamarosan be kell majd vonni e rendszerbe Európa többi országát is.
Sevardnadze az ily módon való információszerzésben „teljes egyenlőséget” sürgetett, mind a repülési kvótákat, mind az eszközöket tekintve. Baker úgy vélte, a „nyitott égbolt” lehet a döntő hozzájárulás az „áttetsző” európai katonai és politikai környezethez. Hiszen éjjel-nappal, felhős és napos időben egyaránt lehet majd ellenőrizni, ami a legjobb módja lesz a téves számítások elkerülésének,. „Ez pedig az együttműködő politika rendkívül fontos megnyilvánulása lesz” — mondta az amerikai külügyminiszter. Persze, semmi területi vagy egyéb korlátozás nem fogadható el, hiszen korántsem holmi jelképes gesztusról van itt szó. Az új Európa politikai és stratégiai építményét kell kidolgoznunk „e ritka alkalom megragadásával” — fogalmazta meg Baker, mint kollégái is, a keleti változások kínálta történelmi lehetőséget.
Avar János
ülicotakisz kezdeményezésére felbomlói! az alhéni koalíció
Athénból jelenti az AP: Ü jabb kormányválság robbant ki hétfőn Görögországban: Konsztantin <Mi-cotakisz, a tavaly novemberi választásúkon győztes konzervatív Üj Demokrácia vezetője bejelentette, hogy a 'kormányt alkotó mindhárom párt — az Új Demokrácia, a Pánhellén Szocialista mozgalom (PASZOK) és a kommunisták vezette 'baloldali választási szövetség képviselőit kivonják a koalíciós kabinetből.
A bejelentést megelőzően Mico-takisz tárgyalt Andreasz Papand-reuval, a PASZOK, és Harilaosz Florakisszal, a Kommunista Párt elnökével, valamint Xenofón Zo-lotasz miniszterelnökkel. Mint közölte, a jelenlegi kormánytagok helyét azok a miniszterek veszik át, akik a november 5-i választások előtti ideiglenes kormány tagjai voltak. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy Xenofón Zolotasz kormányfő továbbra is élvezi a három párt bizalmát.
A november 5-i általános választásokon az Ű j Demokrácia minimális többséggel győzött: 148 helyet szerzett a 300-fős parlamentben, szemben a PASZOK 128 és a baloldali szövetség 21 mandátumával. Egypárti kormányt
azonban sem Micotakisznak, sem Papandreunak, sem Flora'kiszna'k nem sikerült alakítania, így jött létre november végén az ingatag hárompárti szövetség. Micotakisz többször is élesen bírálta a kor-•mányt, most pedig kijelentette, hogy pártja megvonja parlamenti támogatását a koalíciós kabinettől. Mint mondta, a kormány képtelen megbirkózni a csaknem kétmilliárd dolláros költségvetési deficittel és a 14 százalékot meghaladó inflációval, s komoly külpolitikai gondokkal is küzd.
A kormányválság veszélyezteti a közelgő elnökválasztást is. A hét végén Konsztantin Karaman-lisz egykori elnök, az Üj Demokrácia alapítója — az egyetlen jelölt, akit Micotakisz pártja hajlandó lenne támogatni — visz-szavonta jelölését, így kétséges, hogy a február 19-re meghirdetett első fordulóban bárki megszerzi a szükséges kétszáz szavazatot. Kudarc esetén a második fordulóra február 25-én, a harmadikra pedig március 3-án kerül sor. Amennyiben, a harmadik menetben sem kapja meg senki a 180 támogatót, az alkotmány előírásainak megfelelően, április elején automatikusan újabb általános választásokat kell tartani.
Kohl moszkvai látogatása uláii Bonnban tárgyal Modrow kormányfő
Gorbacsov: az «*í4Némflorszáö nem maradhat a IVATO-n. brlül
Bonnból jelenti az MTI: Mától Bonnban tárgyal a keletnémet kormányfő. Hans Modrow tizenhét tagú küldöttség élén érkezik az NSZK fővárosába, hogy Helmut Kohllal megvitassa: a nyugatnémet kancellár milyen eredményeket ért el moszkvai látogatásán, s a szovjet készségből milyen politikai következtetések vonhatók le. De szó lesz természetesen a pénzügyi unió létrehozásáról, illetve az NDK-beli gazdasági reformok szükségességéről is.
Kohl csütörtök délelőtt a Szövetségi Gyűlésben kormánynyilatkozatot terjeszt elő a Mihail Gor-bacsovval és a Hans Modrow-val folytatott megbeszélésekről, és még aznap Párizsba utazik Francois Mitterrand francia köztársasági elnökhöz, hogy áttekintse vele a német egység kérdését. Hans-Dietrich Genscher pedig — úton hazafelé az ottawai tanácskozás-
ról — a brit fővárosban megszakítja útját, és Margaret Thatcher miniszterelnök asszonnyal tanácskozik hasonló tárgykörben.
A keletnémet küldöttség megérkezése után kedden, Rudolf Sei-ters szövetségi miniszter, a kancellári hivatal főnöke azonnal fogadja az NDK-beli ellenzéki pártok részéről kijelölt nyolc tárca nélküli minisztert. Theo Waigel nyugatnémet pénzügyminiszter, a bajor CSU elnöke szerdán délben ebédet ad Hans Modrow miniszterelnök és Christa Luft gazdasági miniszter tiszteletére.
Az NDK kormányfőjének bonni megbeszéléseivel egy időben a szakminiszterek is fontos tárgyalásokat tartanak. A szaktanácskozások témája: milyen segítséget nyújthat az NSZK a keletnémet energiaellátás, az úthálózat, a telefon-összeköttetés, az atomreaktor-biztonság javítása és a váró-