﻿Áru:
6,50
forint
Magár Nemzet
Szerda
1900.
február 14. Lili. évfolyam 38. szám
ALAPÍTOTTA: PETHÓ SÁNDOR
A. devianc gyönyörűsége
Kohl javaslatának megfelelőéit
Szakértők vizsgálják a német pénzügyi unió előkészítését
Az SZKP platformtervezete erős elnöki hatalom megteremtését indítványozza
A külpolitikai helyzet
A NÉMETKÉRDÉS uralja a nemzetközi diplomáciát, Kohl kancellár Modrow miniszterelnökkel tárgyalt Bonnban, immár az egységesítés konkrét menetétől, bár az NDK kormányfőjének eredetileg nem volt felhatalmazása a mind kimunkáltabb formát öltő első fázisról, a pénzügyi unióról érdemben vitatkozni. Az ottawai „Nyitott égbolt" konferencia résztvevői, a NATO- és VSZ-tagországok külügyminiszterei is — a tudósítások szerint — ugyancsak a német egyesítés problémáival foglalkoztak elsősorban, és nem annyira a konferencia eredeti témájával, a repülőgépes ellenőrző megfigyelések engedélyezésének módjával, technikai részleteivel.
A nyilatkozatáradatot ezúttal az váltotta ki, hogy Moszkvából egyértelmű üzenet jött, miszerint a Szovjetunió nem fogadhatja el az egységes Németország részbeni NATO-tagságát. Jakovlev PB-tag szerint, ha NATO-csapatok maradnak Németországban, akkor a szovjet egységeket sem vonják ki az NDK-ból. A francia Le Figarónak nyilatkozó Wömer NATO-főtitkár, miközben kitartóan hangsúlyozta a nyugati koncepciót, átmenetként elképzelhetőnek tartotta a szovjet egységek maradását is. A múlt héten Moszkvában tárgyaló Bakert kísérő amerikai kormánytisztviselők viszont úgy nyilatkoztak, hogy olyan benyomásuk alakult ki a szovjet vezetőkkel tárgyalva, elsősorban is Gorbacsovval és Sevardnadzével, mintha Moszkva nem ragaszkodnék az egységes Németország semlegességéhez és demilitari-zálásáhpz.
Változatlanul a lilrek között szerepel a négyhatalmi konferencia megtartása. A londoni Daily Mail például arról számolt be, hogy az ötlet egy „titkos brit kezdeményezés” eredménye: Thatcher javasolta volna a négyhatalmi csúcsot az egyesítés nemzetközi feltételrendszerének a kimunkálására. A lap szerint a folyamat része lenne az a genscheri elképzelés, amely szerint a négyek külügyminiszterei, valamint a két német állam diplomáciájának vezetői is tanácskoznának, de a thatcheri terv szerint ez csak előkészítené a négy nagy csúcs-értekezletét.
A SZOVJETUNIÓ HELYZETÉNEK ALAKULÁSA természetesen alapvetően meghatározza a németkérdés lehetséges rendezésének a fokozatait. A szakírók arra a párhuzamosságra mutatnak rá, miszerint a német egységesítés. Németország újbóli felemelkedése együtt halad a moszkvai hatalom hanyatlásával, a Szovjetunió esetleges szétesésével. A kívülállók a hagyományos hatalmi egyensúly bűvkörében élve, a Status quo óvatos változásától vezérelve igyekeznék az erősödő hatalmat gyengíteni, míg a gyengülőt változatlanul erősnek elfogadtatni. Kérdés azonban, hogy az érdekeltek ezt mennyire képesek „eljátszani”. Németország esetében ugyanis minden óvatos fontolva haladás felborulhat a márciusi NDK-választások után, míg a Szovjetunióban a vég kezdetét jelentheti az SZKP hatalomvesztése, amelyet meggyorsíthat az a platform, amelyet kedden hozott nyilvánosságra a moszkvai sajtó. 'A kérdés a szakértők szerint nemcsak a gazdaság talpra állítása, hanem az ország egységének valamilyen fokú megőrzése. A platform is arra enged következtetni, hogy a pártvezetés alapos átalakítása elvezet a PB megszüntetéséhez, és ezt esetleg a tagköztársaságok pártvezetőinek a testületé váltja fel.
Döntő a folyamatban: hogyan sikerül majd a párt hatalmi monopóliumának eróziójával párhuzamosan kiépíteni vagy megerősíteni az állami szerveket úgy, hogy azok képesek legyenek az erős központ szerepét átvenni az SZKP csúcsszerveitől, hogy együtt maradhasson az unió. A gorbacsovi elnöki rendszer elfogadtatása önmagában ezt még nem tudja garantálni, hiszen a megnövekedett jogkörök csak papíron jelentenek nagyobb hatalmat. Ráadásul a történelem fonák logikája lenne, ha egy valóban erős központi akarat maga végezné el a birodalmi decentralizálást.
A KÍNAI HADSEREG HŐSÉGÉT firtató jelentéseknek tulajdonítottak kiemelt fontosságot a nyugati hírközlő szervek. A pekingi tudósítók ugyanis a kínai hadsereg lapjának központi cikkére hívták fel a figyelmet. Az írás arra szólítja fel a katonákat, hogy legyenek húségesék a párthoz. A cikk kapcsán ismét szárnyra keltek a korábbi találgatások, amelyek éppen a Tienanmen téri mészárlás idején is foglalkoztatták a megfigyelőket, hogy vajon mennyire egységesek a kínai fegyveres erők. .Egy másik pekingi jelentés pedig arról számolt .be, hogy az államtanács és a központi katonai bizottság döntése alapján leváltották a fegyveres rendőrség parancsnokát és politikai tisztjét. Éppen a tavaly júniusi események óta nőtt meg ennek a szervezetnek a fontossága. Létszámát a hadsereg tagjaiból töltötték fel, és egyik legfontosabb feladatává vált a lakosság körében észlelt zavargások azonnali felszámolása.	(T. 3.)
Pénzügyi egységesítés
Modrow elfogadta Kohl ajánlatát
lutheránus lelkész barátom aneghökkentő megjegyzést tett nekem tó két esztendeje. Szerinte vaHésosnaík lenni, templomba járni, Istenben hinni — deviáns magatartásnak számított a „létező szocializmus” évtizedeiben. Hiszen akár a bűnöző vagy az alkoholista, az öngyilkos vagy a narkomániás: viselkedése gyökeresen eltért, sőt homlokegyenest ellenkezett a társadalom elvárásaival, legfőképpen a hivatalos ideológiával. A keresztény fiatalnak. titkolnia kellett megfyőzőfjásét az iskolában, a mozgalomban, az egyetemi felvételi vizsgán, és ha szakmájában előre akart jutni, hivatása gyakorlása során is.
Perifériára került, margóra szorult. A hatalom így vélte kiseprűzhetőnék a károsnak és bomlasztónak tartott idealista felfogást.
Hogy mi a deviáns és mi nem, az voltaképp a közltélet-től függ. A Szovjetunióban elmebetegnek nyilvánították és bolondokházába csukták azt, aki fennen hirdette, hogy az elmúlt hetven év az orosz történelem zsákutcája, s hogy a nyugati demokráciákban magasabb a jólét, fejlettebb a gazdálkodás, több a szabadig, mint odahaza. „Nem lehet normális az, aki nem fogadja el azt az egyszerű lenini tételt, amely szerint a szocializmus: minden eddiginél magasabb rendű társadalom” — hangzott a verdikt.
Bűnözővé is roppant köny-nyen lehet valaki. Van egy távoli rokonom, akit a liberálisnak mondott hetvenes években kétszer ítélték el izgatásért — s mint ilyen, már visz-szaesőnek számít —, mert nyilvános helyen fennhangon kritizálta a rendszert, utána pedig viccet mesélt, amelynek a csattanója Kádár Jánoson csattant. Unokabátyámat följelentette a szomszéd asztalnál helyet foglaló tisztes úr, aki úgy vélte, akkor szolgálja a haladás ügyét, ha segít az ilyen kétes-cinikus alakok hűvösre tételében. Erre az alakra egyébként a munkahelyén, a tervezőintézetben is ferde szemmel néztek, mert rendre olyan újításokkal és találmányokkal bombázta a főnökséget, amelyek — ha megvalósítják őket — a fél iroda munkáját fölöslegessé tették volna.
Aki mást vagy másként akar, az a többség szemében mindig gyanús. Aki valamilyen módon föllázad egy torz hatalom, egy berögzült és retrográd szokásrend, egy slampos össztársadalmi konvenció ellen, azt megpróbálják kiiktatni, hiszen — mint porszem a fogaskeréken — zavarja a gépezet olajozott működését. Csakhogy a gépet Időnként karbantartani, javítani, felújítani kell. S ha már végleg elavult — kidobni. Erre azonban legutoljára az jön rá, akinek a gép munkája hasznot szerez.
Kölcsönös alkalmazkodás nélkül megbénulna a társadalom. Be kell tartanunk bizonyos játékszaíbáflyokat ahhoz, hogy a mindennapok rendje ne boruljon föl idő előtt; hogy a magunk és családunk és utódaink élete hosszú távon is biztosíttassák. Az ön- és faj-fenntartás ösztöne ezt követeli. Ugyanakkor mindnyájan autonóm személyiségek vagyunk, szándékaink és érdekeink eltérnek, így szükségképp különbözik gondolkodásunk és magatartásunk is. Tehát más a világnézetünk, más politikai irányt követünk, más eszközöket keresünk céljaink megvalósítására. Egy normá-
lis társadalomban ez a normális. Nincsenek nagy, elvont, közös célok, nincs kényszerítő ereje egyetlen eszmének sem, legfeljebb morális értelemben. Nincsenek abszolút normatívák — mert nincsenek abszolút igaz emberek sem.
Üdv a deviánsoknak! Minden gépezet és rendszer előbb-utóbb berozsdásodik; be kell olajozni, ki kell cserélni egyes alkatrészeit — vagy az egész masinát. Csakhogy ehhez le kell állítani. S aki ezt először ki meri jelenteni, azt hülyének nézik. Elzavarják. Becsukják. Vagy ráébresztik arra, milyen veszélyes, amit mondott — és így kergetik az önpusztitásba. Tűnjön el végre! De a vérbeli deviáns, az örök okvetetlenkedő nem hagyja magát. Lázad — a maga módján. Folytan dumál. Vagy folyvást hallgat. Magába süpped. Vagy ellenállást szervez. S végül elsöpri, ami az útjába áll:	környezetét
vagy saját magát.
Az emberiség sokat köszönhet azoknak, akik nem tudtak, vagy nem akartak, mindenáron alkalmazkodni. A tiltott gyümölcsöt kóstoló Adám-nak és Évának a tudást. A sok-istenhitet tagadó és Jahvéhoz forduló Mózesnek: a közösségtudat biztonságát és a fenntartó törvényeket. A vallási parancsuralmat elutasító Jézusnak: a szeretet egyességét! A mélabús Daniénak a pokol megismerését, hetyke Villonunknak a bűntudat és a halálfélelem költészetét. Jobbágy lázadók, papi reformátorok, hercegi forradalmárok sorakoznak az úton, amely a mindenkori holnapba vezet.
A nyavalygásnak önmagában nem sok értelme van. Az elégedetlenség akkor érték, ha tettekkel párosul. Néha az is elég, ha kezét ökölbe szorítja az ember. És üt vele. Máskor célravezetőbb egy hegyes pö-kés annak orra elé, kinek tudomására kívánjuk hozni: nálánál becsesebb férfiakat is hordott hátán a föld. Olykor — tudós előadáson, frinces-francos díszbemutatón — az is megteszi, ha hatalmasat nyújtózunk, s bömbölve ásítunk hozzá:	a mozdulattól
egyből legurúl rólunk a magány sziklakőtömbje. De a leghelyesebb, ha cselekvésünk összehangolt és szervezett. Ki-módoltan kell tudtára adni a mindenbe * belenyugvóknak, hogy ez így nem megy tovább.
Nézem a tévében a pártok választási műsorát, hallgatom rádiós hirdetéseiket. A középszernek akarnak megfelelni, az átlagos ízléstől várják a szavazatokat. Még a megbotránkoz-tatás is üres, mert nincsen tartalom benne. Hiányzik belőle a változtatni akarás ereje, a deviancia gyönyörűsége.
Ismertem egy munkásfiút, aki azért lett morfinistay mert unatkozott. Havi négyezerért robotolni mindennap? — legyintett és kimaradt a gyárból. Ismertem egy írót, aki azért ivott, mert fúl sok volt a dolga. Elvégezte, majd szépen kilovagolt ebből a fullasztó Perzsiából. Ismertem egy asz-szonyt, aki elveszítvén férjét és egy szem gyermekét, prostituált lett. De szeretkezés előtt, közben és után nem szól egy árva szót sem. Lehunyt szemmel néz maga élé.
A szeretet ellen védtelen vagyok — irta A parancs című kisregényében Hajnóczy Péter. A világ, amelyben veszély a szeretet, már nem az ember terrénuma. Ki kell vonulni belőle, hogy utána nyakig benne lehessünk.
Bálint & András
Bonnból jelenti az MTI: Helmut Kohl szövetségi kancellár és Hans Modrow keletnémet kormányfő kedden bejelentette, hogy már a jövő héten szakértői megbeszélések kezdődnek az NSZK és az NDK között egy pénzügyi unió és gazdasági közösség létrehozásáról. Szavaik délután azon a sajtóértekezleten hangzottak el, amelyet közösen tartottak meg Bonnban tárgyalásaik után. Modrow délelőtt 17 fős küldöttség, szakminiszterek, illetve az ellenzéki kerekasztal által állított
nyolc tárca nélkül miniszter kíséretében érkezett Bonnba.
A bonnrkormányfő tárgyszerűnek, nyíltnak nevezte megbeszéléseit. — Ezeket a tárgyalásokat — jelentette ki — az a közös óhaj jellemezte, hogy az NDK népének felvillantsák a reménység sugarát. Modrow szintén jónak, építő szelleműnek mondotta a megbeszélések légkörét.
A kancellár szerint az NSZK kész maradéktalanul elkötelezni magát annak érdekében, hogy segítse az NDK lakosságát. Az em-
berek így szülőföldjükön maradhatnak, s részt vehetnek a gazdasági újrakezdésben. Ezt azért kell hangsúlyozni, mivel éppen az utóbbi időben, az év eleje óta, összesen újabb 85 ezer ember telepedett ót az NDK-ból az NSZK-ba. 1989-ben az ily módon érkezettek száma 340 ezer volt. A kancellár kifejtette: döntő lépésként ajánlotta fel Modrow-nak, hogy kezdjenek azonnali tárgyalásokat egy pénzügyi unió és gazdasági közösség létrehozásáról.
Evégből közös bizottságot alakítanak, amely haladéktalanul megkezdi a megbeszéléseket. Az ajánlat két részből áll: először is egy bizonyos napon majd az NDK-márkát mint pénzegységet és törvényes fizetőeszközt az NSZK-márkával váltják fel. Időben, ennek megfelelően, az NDK-nak meg kell teremtenie a szükséges j6gi előfeltételeket ahhoz,
hogy bevezethessék a szociális piacgazdaságot. Az NSZK az ajánlat mindkét elemét feloldha-tatlanul szoros összefüggésben látja. Ezt a nehéz folyamatot az NDK-ban a munkavállalók szociális biztonságát szavatoló intézkedéseknek kell kísérnie.
A német egység céljához vezető utat a múlt héten Gorbacsov főtitkár tette véglegesem szabaddá — mondotta Kohl, moszkvai látogatásának eredményéért kifejezve egyben kormányának tiszteletét és háláját.
Nyamtékosftotta azonban, hogy a Szovjetunió általa újnak minősített magatartását nem tekinti valamiféle menlevélnek arra, hogy a németek sajátos nemzeti különútna térjenek. Németország egyesítését az összeurópai építményibe és a kelet—nyugati kapcsolatok általános folyamatába kell beilleszteni.
Tudósítónk Jelenti Ottawából
Horn szakítást sürget a tárgyalások tömMogikájával
Ottawa, február 13.
„A most folyó tárgyalások elvi alapjai, azaz a szövetségi rendszerekre történő építése, nem tarthatók” — hangoztatta Horn Gyula a „nyitott égboltról” folyó ottawai tanácskozás második napján, azért fejtve ki 22-ikként a kanadai záróbeszéd előtt a magyar álláspontot, mert az értekezlet második szakaszának Budapest lesz a házigazdája. S külügyminiszterünk itt hangoztatott reménye szerint az egyezmény aláírásának is fővárosunk lehet a színhelye. Az európai erőcsökkentési alkudozás már kidolgozást igénylő következő szakaszában a földrész valamennyi államának kell részt vennie — hangsúlyozta Horn, vagyis az már ne a katonai szövetségek egyezkedésének fóruma legyen. Hétfői lapzártunk után Jiri Dienstbier csehszlovák külügyminiszter ugyancsak túllépést sürgetett az eddig érvényesült tömblogikán, hiszen „a keleti szövetség államai ma a politikai és gazdasági pluralizmus felé fejlődnek”. Prága „nincs meggyőződve arról, hogy a stabilitás fenntartható, vagy éppen erősíthető a status quo megőrzésével”. Hogyne, egyet lehet érteni azokkal is, akik — mint több, gyaníthatóan inkább Moszkva irányában udvarias, nyugati felszólaló is — a szövetségeket a fegyverzetcsökkentés meggyorsításának eszközeként, tartják hasznosnak, óm Dienstbier megjegyezte, „legyen ez az utolsó nagy feladatuk”.
Sajtókörökben élénk feltűnést keltett, hogy miközben Bonn NA-TO-szövetségesei rendre fontosnak vélték — mór csak az ottawai kulisszák mögötti viták okán is — az új, egységes Németország atlanti tagságának hangsúlyozását, a szintén kedden felszólaló Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter egyetlen utalást sem tett erre. Kulcsmondata pedig így hangzott: „Szorgalmazzuk a német egyesítést az Európai közösségben való integrálódás, a kelet—nyugati partnerség a stabilitásért, a közös európai ház építésének és az összeurópai békés rend megteremtésének keretében.” Hétfőn este Karpov szovjet tanácsadó különben ismét mereven elzárkózott Németország NATO-tagsógának elfogadása elől, viszont pár órával később magas rangú amerikai külügyi tisztviselők azt állították, hogy Moszkva emberei csak a nyilvánosság felé foglalnak el ilyen „dogmatikus” álláspontot. Mindenesetre keddi lap-
zártánk tájára várták a reggeli tanácskozás kezdete előtt is rövid eszmecserét folytató James Baker és Eduard Sevardnadze újabb megbeszélését. Az amerikai kormánytisztviselők egyébként jelezték, hogy az NDK-beli választásokat követően kerülhetne sor a két német kormány egyeztetésére az újraegyesítés „belső” feltételeinek megteremtéséről, majd a négy nagyhatalom csatlakozna hozzájuk, a már megpendített „négy plusz kettő” formula szerint, kialakítani a „külső” kereteket. S aztán az őszi európai csúcs-értekezlet adhatná áldását a dologra. Genscher közölte felszólalásában, hogy „tiszteljük a négy hatalom jogait és felelősségét az egész Németországgal kapcsolatban”, és az újraegyesítésre „nem fog sor kerülni a hátuk mögött”. S mivel az egységet ő is az összeurópai folyamatban képzeli el (idézte Thomas Mannt: európai Németországot, és nem német Európát), Bonn is „különleges fontosságot” tulajdonít az idei kontinentális csúcstalálkozónak.
Az ottawai tanácskozás külügyminiszteri szakasza a tervezettnél órákkal hamarább zárult, mert mindenki rövidre fogta beszédét, keddre csak négy szónok maradt. A házigazda, Joe Clark kanadai külügyminiszter így már magyar idő szerint öt előtt berekesztette a nyilvános ülést, s következeit a zárt ajtók mögötti eszmecsere a lapzártánk utánra tervezett nyilatkozatokról. Ezek egyike az európai haderőcsökkentéssel és a csúcs előkészítésével kívánt foglalkozni, hiszen Clark megállapította zárószónokként, hogy teljes az egyetértés e magas szintű találkozó megtartásában. Elképzelhető volt az is, hogy a „nyitott égbolt” konferencia budapesti szakaszán vitatják meg a csúcsot, szóba került egy júniusi koppenhágai vagy másutt rendezendő külügyminiszteri előkészítő megbeszélés lehetősége is. Mivel az ottawai sokoldalú randevú szokás szerint megannyi kétoldalú külügyminiszteri eszmecserére is alkalmat adott, az elkövetkező diplomáciai menetrend csak vázlatosan körvonalazható, a helyzet is szinte naponta változik, példa rá a német egység körüli vita.
„Nehezen lehetne jobb jelképet találni, mint a „nyitott égbolt kezdeményezés” — kezdte felszólalását Horn Gyula, s úgy vélte, az előtte elhangzott beszédek alapján is, hogy a szerződés „rövid időn belül” kidolgozható. Már csak azért is, hogy enyhítse az aggodalmat, hogy a fegyverzet-