﻿0,50
forint
Magyar Nemzet
Péntek
február 10.
Lili. évfolyam
ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR
Iskoiapénz
A demokrácia sem olcsó mulatság. Ez kivált akkor érződik, amikor egy válságba sodort gazdaság állja a költségeket. Helyesebben azok az állampolgárok állják, akik az országot úgy-ahogy működtetik. Pénzbe kerülnek a pártok, de amikor csupán egy volt belőlük, az is megcsapolta a költségvetést, csak éppen halkan, csendben nyújtotta be a számlát, és szigorúan bizalmas volt, hogy mennyit kért és kapott. Igaz, az ötvennél több párt mindenképpen drágább, mint egyetlenegy. Most, ha tíz ember pártnak mondja magát, az demokratikusan a nagy nyilvánosság előtt szakít le kétmilliót. Még büntetlen előéletet sem kívánnak meg attól, aki a bejegyzéshez a nevét adja. Csak egy a feltétel: ne legyen eltiltva a politikai jogok gyakorlásától. Hogy ezzel szélhámosok visszaélhetnek ? Talán jobb is, ha ez a kezdet kezdetén történik és nem később. Az nem új felfedezés, hogy némely társadalmi szervezet bemutatkozása a tévében politikai dilettantizmusról árulkodik. Egyebekről ezúttal nem szólva. Csak álmélkodni lehet azon, hogy mennyire nem ismerik az ország helyzetét, földrészünk kapcsolatrendszerét, a műszaki-tudományos forradalom kibontakozását és nekünk szóló kihívását. Miközben az idő haladt, nem tartottak vele, megragadtak a múltban. A századelőn. Dür-renmatti figurák A profi-politikusok dörzsölhetik a kezüket, mert akaratlanul nekik korteskednek. A választásokon kihullik a rostán jó néhány. És az új parlament nem fog ragaszkodni fennmaradásukhoz. Az országgyűlés több pártból alakul ily módon, a létével és működésével erősíti a pluralizmust és nem adományokkal, miként a mostani kormány. Az iskolapénzt megfizettük. Új ismeretekre tettünk szert. Szociológiai felmérés nem hozhatott volna felszínre ennyi politikai áramlatot, indulatot, anakronizmust, mint ameny-nyit a pártok bemutatkozása hozott.
Azt is meg kell tanulni, hogy mire való egy politikai tüntetés, és hogyan kell kézben tartani azt. Illetőleg lemondani a szervezésről, ha az elfajulás veszélye fenyeget. Egy politikai párt, ha komolyan veszi önmagát, nem korbácsolhatja fel az indulatokat. Friss példa: Leninvárosban demonstrációt szerveztek, tiltakozásul Grósz Károly részvétele éllen a helyi tévé vitájában. Nos, miért ne nyilváníthasson véleményt egy bejegyzett párt politikusa, bármelyik vitán? Más kérdés az, „hogy nem szívesen látott vendég”, miként az MDF hivatal vezetője minősítette Grósz Károlyt. Ez azonban nem ok arra, hogy lökdössék, köpdös-sék; vagy igazolni akarják a bántalmazott rémlátását, fenyegetőzését, hogy a változások fehérterrorrá fajulnak? Egy ilyen túlkapás árt a jó hírünknek. Annál is inkább, mert Grósz Károlyt megannyi államfő és kormányfő „szívesen látta”.
A kisiklásoktól eltekintve is úgy érzem, hogy túl sok a tűn-. tetés és a sztrájk. Ez önmagában is visszatetszést kelt. Nos, a tömeges tiltakozások költségei a jövőben sem takaríthatók meg, csak remélhető, hogy nem devalválják e megmozdulásokat. Módjával és módszeresen élnek velük.
Az iskolapénzből fizettünk egy népszavazást is. De legalább a közigazgatás megtanulta, hogyan kéll lebonyolítani az ilyesmit, és a pártok is okultak belőle. Ezentúl majd jobban meggondolják: kicsikarását és bojkottját egyaránt.
Leginkább a beépített garanciákat drágállom. Jelesül: a demokrácia védelmében, illetőleg a piacgazdaság érdekében összetákolt állami szervezeteket. Sajátosságuk, hogy másutt azokat menetközben hozták létre, amikor úgy látták, hogy javítani kell a demokratikus állam és a piac működésén. Lám mégis tért hódított a megelőzés! Ha már az egészségvédelemben és a szociálpolitikában ez nem sikerül. Félő azonban, hogy az állam leépítése helyett a jel-építése folyik. Hogy ez egy másik állam? Azt is megbéníthatja a bürokrácia. Attól is tartok, hogy miközben rendeleteket, intézkedéseket szüntetünk meg, ismét túlszabályozunk. A törvénydömping pedig —, illetőleg a kerekasztali alkuk — megbonthatják egy jogszabály konzisztenciáját. Mindez megannyi módosítást, végrehajtási rendelkezést és értelmezést követel, ami szintén drága mulatság. Azok, akik végrehajtják a törvényeket, megzavarodhatnak tőle.
A demokrácia nevében alakulnak a bizottságok, szaporodnak az ülések, kifáradnak az emberek, kifulladnak a gondolatok, vérszegények a következtetések. Soha annyi tanácskozás, értekezlet nem volt mint napjainkban. Soha ennyi terembér és kapcsolódó kiadás. Sok beszédnek sok az alja, (és a költsége). Akár álviták folynak, akár valódiak. S ha javaslatok születnek, eljutnak-e a címzetthez? Továbbítják-e itt, mérlegelik-e ott?
Soha ennyien ennyit nem leveleztek a kormánnyal! Soha ennyi állásfoglalást, tiltakozást nem jutttattak el hozzá. Menynyi kidobott pénz! Nem a papír a drága, a megszövegezés sem, hanem a pusztába kiáltott szó! S, ha sok is az átgondolatlan, megalapozatlan javaslat és állásfoglalás, jó né-' hány megszívlelendő lehet. De nagy tömegük miatt nehéz bármit kezdeni velük. Bizonyára van egy apparátus, amely megszűri a javaslatokat, as észrevételeket, de vajon jól válogat-e? S, ha igen,' léteznek-e olyan miniszterek, akik fel tudják dolgozni az indítványokat, döntéseikben számolva velük? Bízunk benne, hogy eljön a jobb kor, midőn a kormányelnöknél, a miniszternél lejjebb is lehet intézkedni az ügyekben. Azt hiszem, inkább ez a jellemzője a demokráciának és nem a kormánnyal való levelezgetés.
Az új kormánynak könnyebb dolga lesz. Azoknak a pártoknak, egy része, amelyek ma petícióval bombáznak, ott ül majd a Parlamentben. Azok, akik ma ekként adnak életjelt magukról, vagy tért nyernek és más megnyilvánulási formákat találnak, vagy megszűnnek. Kevesebb lesz az értekezlet, és megfésülik a kócos törvényeket is. Automatikusan csökkennek a költségvetés kiadásai. Ez bekövetkezik, ha a lakosság megnyugtatja önmagát, illetőleg a kormány őt. Ha azonban a megbékélés nem sikerül, ha az államférfiak alkalmatlannak, az üzletemberek sikertelennek bizonyulnak, akkor kormányválságról kormányválságra evickélünk, és sok iskolapénzt fizetünk ki miként a többször bukott diák. Sőt, az összeg megkétszereződhet, megháromszorozódhat, így torolják meg ugyanis, ha valaki esztendőről esztendőre nem készül fel a vizsgákra. Csak nem akarjuk még sokáig játszani a bukott diák szerepét? Igaz, bebizonyosodott, hogy a tanári kar volt a hibás. Rosszul oktatott. De most tőlünk függ, milyen tantestületet választunk.
Kovács Judit
Mitterrand—Kohl munkavaesora
Aggályok és remények kísérik a német egység útját
A katonák követelésére a polgári politikus lesz a
román választások után honvédelmi miniszter
A külpolitikai helyzet
FÉLELMET KELTŐ BÉKE — így jellemzi a Németország újraegyesítésével megteremtődő európai helyzetet a Le Párisién az ottawai ,.2+4” megállapodást elemezve, s felteszi a kérdést, „túléli-e mindezt a tizenkettek közössége és az atlanti szövetség”. Francois Mitterrand és Helmut Kohl csütörtöki munkavacsorája előtt egyébként a francia sajtókommentárok nyilvánvaló aggodalommal boncolgatták az egyesítés tisztázatlan mozzanatait, s a párizsi politikai körök idegességét tükrözték a Franciaország számára várható következményekről szóló fejtegetéseik. A Le Párisién ez utóbbiak közül kettőt máris előrevetít: egyfelől, bár a kancellár kész nyugatnémet márkáért „megvenni az NDK-t”, ennek az árát a franciák is megfizetik majd, s a cikk egy bizalmas jelentésre hivatkozik, amely a nyugatnémet árak jelentős emelkedését és a költségvetés hiányát jósolja. Másfelől az újság rámutat, hogy Franciaország védelmének a peremvonala előbb-utöbb a Rajna lesz, amiért Párizs ugyancsak drágán fizet majd.
A Le Quotidien de Paris úgy vélekedik, hogy a Nyugat most óvatos megfontoltság helyett előremenekül; egyúttal bírálja Genscher külügyminiszter tervezetét arról, hogy az egységes Németország egyrészt a NATO tagja marad, másrészt viszont a NATÖ-n kívül lesz. A lap szerint ez irreális elképzelés, hiszen a szuverenitás egységes és oszthatatlan. A francia sajtó egyként aggódik az „európai építés” jövőjéért, utalva az önállóságra törekvő Nagy-Britanniára, s a felsejlő negyedik birodalomra, amely gazdasági szuperhatalomként hatalmas vonzerő keleti szomszédai számára. A bonni kancellár beszéde, amellyel/ a Bundestagban a témára vonatkozó kormánynyilatkozatot terjesz'ette elő, ugyanakkor igyekezett minden kételkedőt megnyugtatni. Főként, hogy a kételyek hivatalos szinteken is megfogalmazódnak: Mazoufiecki lengyel kormányfő Varsába hazatérve erősítette meg ismét, hog£ Lengyel-ország maga is részt kíván yenni a német egységről folytatandó tárgyalásokon, míg a jugoszláv külügyminiszter-helyettes emlékeztetve azokra az okokra, amelyek annak idején Németország kettéosztására vezettek, figyelmeztetett — megengedhetetlen, hogy a fejleményék szorongást ébresszenek más nemzetek körében. Vezető amerikai diplomaták pedig, akik Baker külügyminisztert kísérték moszkvai és ottawai megbeszélésein, értésre adták: a Szovjetunió szempontjából a németkérdés az első számú külpolitikai probléma.
GORBACSOV POZÍCIÓJA tovább erősödött — állapították meg ugyanezek a washingtoni szakértők, akik azt is jelezték: a szovjet államfőnek nyilvánvalóan irányító szerepe van a hatalom minden fontos területén, ám ez azzal is jár, hogy az ország súlyos nehézségei fokozottan visszaüthetnek rá. A tisztségviselők rámutattak, hogy mind Gorbacsov, mind Sevardnadze rendkívül nyílt szellemben tárgyalt amerikai partnereivel, s ezt tartják mérvadónak, nem némely — feltehetően belpolitikai megfontolásokból — kemény hangú moszkvai megnyilatkozást. Bush elnök maga fontos áttörésként üdvözölte az ottawai egyezségeket, s azt a Moszkva által elfogadott elvet domborította ki, miszerint' az amerikai erőket Európában nem kezelik egyenlő módon a kelet-európai szovjet haderőkkel. Ugyancsak derűlátón nyilatkozott a hadászati felező egyezmény kidolgozásáról Besszmertnih szovjet első külügyminiszter-helyettes. Szerinte a júniusi csúcstalálkozóig meg lehet oldani a még meglevő kérdéseket, elvégre a legfontosabb szemléletbéli nézeteltérések felszámolása után csak technikai és jogi akadályok maradtak fenn, ami miatt viszont a csúcson aligha sikerül aláírni a megállapodást. Érdemes megjegyezni, hogy a szovjet diplomácia vezetője ésszerű kompromisszumnak minősítette a csapatkivonási alkut is, s érzékeltette: a Szovjetunió a józan észnek és nem az Egyesült Államoknak tett engedményt, áldását adván az amerikai javaslatra, Csapat-visszavonásról érkezett hír a Távol-Keletről is; Dél-Korea „elvileg” beleegyezett a területén állomásozó amerikai alakulatok létszámának fokozatos csökkentésébe.
RIZSKOV ÓCEÁNIÁI KÖRÚTJÁT meglehetősen háttérbe szorították a világpolitika történelmi fordulatai, noha eszmecseréinek fő témája a Szovjetunió számára létfontosságú gazdasági kibontakozás. Az Ausztráliában vendégeskedő politikus a következő öt évre reformok egész sorozatát helyezte kilátásba, s kifejezte reményét, hogy 1995-re a Szovjetunió alkalmassá válik a világgazdasághoz való csatlakozásra, még ha a teljes integrálódás szerinte legalább tíz-tizenöt évet követel is majd. A szovjet miniszterelnök persze nem kerülhette meg, hogy canberrai sajtóértekezletén a szovjet belpolitikáról is szóljon. Miközben a helyi ellenzék nyomására Dusanbéban lemondott a teljes tadzsik csúcsvezetőség, s nemigen csillapodnak a zavargások, a szovjet Legfelső Tanács ülésszakán pedig balti képviselők javasolták, bizottság foglalkozzék a három balti állam függetlenségének helyreállításával, Rizskov hitet tett a föderatív államforma mellett. Azzal érvelt, hogy a konföderációs struktúra gátolná a Szovjetunió fejlődését, mert tizenöt önálló köztársaság jönne létre, amelyek nem lennének belső szálakkal összekötve. Sürgette ugyanakkor az érdekek kiegyensúlyozását a központi hatalom és a tagköztársaságok között.	(V. L.)
Párizs garanciákat akar Bonn tói az EK-kötelezettségek betartásáról
Párizsból jelenti az MTI: Munkavacsora keretében tanácskozott csütörtökön este Párizsban Francois Mitterrand francia elnök és Hélmut Kohl, az NSZK kancellárja. A rendkívüli találkozót Mitterrand kezdeményezte, hogy a németkérdés, az újraegyesítés legújabb fejleményeiről tárgyaljon^ különös tekintettel az események felgyorsulására, a francia aggodalmakra.
Párizsi diplomáciai forrásokból olyan értesüléseket közöltek a találkozót megelőzően, hogy Mitterrand elsősorban garanciákat akar kapni Kohltól az EGK-kötedeaett-ségek betartásáról. Franciaország csak úgy látja megoldhatónak a
német egyesítést, ha az „szorosan kapcsolódik az európai egység megteremtéséhez”, vagyis nem akadályozza a Franciaország részéről meggyorsítani kívánt gazdasági és pénzügyi unió megteremtését. A francia elnök arra is biztosítékot akar, hogy az EK rendkívüli csúcstalálkozóján tárgyaljanak erről, illetve a német egyesítésből a közösséget mélyrehatóan érintő problémákról.
Mitterrand erről már tárgyalt Haughey ír miniszterelnökkel, az EGK tanácsa jelenlegi és Andreotti olasz kormányfővel, a következő elnökkel.
Mose Arensz izraeli külügyminiszter csütörtökön a nyugatné-
met fővárosban afelől biztosította Genscher külügyminisztert, hogy országa teljes mértékben megbízik az NSZK Immáron 45 éves demokráciájában és demokrati-
kus intézményeiben. Kijelentette, hogy fenntartás nélkül bizalommal viseltetik egy egységes Németország iránt.
Kohl beszéde a bonni parlamentben
Német földről a jövőben csakis béke indulhat ki
Hazánk megosztása, valamint a szabad önrendelkezéssel eldöntendő egység parancsának az alaptörvényben történt lefektetése óta sohasem kerültünk még oly közel célunkhoz, Németország egységéhez, mint éppen napjainkban — jelentette ki csütörtökön az NSZK parlamentjében Helmut Kohl szövetségi kancellár.
A bonni államférfi kormány-nyilatkozatot terjesztett elő Mihail Gorbacsov szovjet államfővel és pártvezetővel Moszkvában, majd Hans Modrow keletnémet átmeneti miniszterelnökkel a nyugatnémet fővárosban folytatott tárgyalásainak eredményeiről. A Szövetségi Gyűlés erről indítandó Németország-politikai vitája csütörtökön a késő délutáni órákig tartott — jelentette az MTI.
Az egységünk számára feltáruló lehetőség a Szovjetuniót is azzal az eséllyel kecsegteti, hogy Közép-Európában hosszú távra szóló társas viszonyt* alakíthasson ki egy politikailag szilárd és gazdaságilag nagy teljesítőképességű országgal — hangsúlyozta Kohl. A kancellár — azokhoz a szovjet emberekhez fordulva, akiknek Németországgal kapcsolatos érzelmeit még megterhelik a múlt sötét emlékei — kinyilvánította: német földről a jövőben csakis béke indulhat ki.
Kohl közlése szerint Gorba-csovval abban is egyetértés alakult ki, hogy azért is kulcsfontosságúak az NDK-ban március 18-ára kitűzött népi kamarai választások, mert utánuk nemcsak demokratikus és legitim, cselekvő-képes kormány kezdheti meg működését, hanem e kabinet világosan megfogalmazza majd célját, óhaját is: „egységet, mielőbb”. Kohl kormánynyilatkozatában újólag rögzítette: az egység folyamata csakis szilárd európai keretekbe ágyazva mehet végbe, és számot kell vetni minden európai ország és nép, kiváltképp a németek szomszédai biztonsági igényeivel és érzelmeivel.
A szónok ismételten elvetette az eljövendő Németország semlegesítésének vagy demilitarizálá-sának elképzelését, mert az ilyesmit még a régi gondolkodásban gyökerezőnek tartotta. Európa biztonsága szempontjából semmi sem károsabb, mint egy Nyugat és Kelet között ingadozó Németország — mondotta. Másfelől azt is hangsúlyozta: a szabadelvű demokráciákkal szilárdan szövetkezett és az európai közösségek elmélyülő politikai és gazdasági integrációjának részét alkotó Németország nélkülözhetetlen biztonsági tényező, amelyre éppen itt, Európa szívében van szükség.
Kohl tisztázta: a nyugati szövetség mindinkább politikai feladataira összpontosítja figyelmét, és szövetséges katonai egységeket és berendezéseket nem óhajtanak előretolni az NDK mai területére. „Gorbacsov főtitkárral egyetértettünk: még a látszatát is el kell kerülni annak, hogy németek és szovjetek más európaiak nevében — végképp nem hátuk mögött vagy fejük fölött — beszélnek. Ezért arról van szó, hogy minden résztvevővel tárgyalásos és alkalmas megoldást találjanak” — mondotta Kohl.
A kancellár bejelentette: moszkvai látogatásakor megállapodott
Gorbacsovval abban, hogy 1991-ben nyugatnémet űrhajós is részt vesz egy szovjet tudományos űrutazásban.
Kohl tárgyszerűként és nyíltként jellemezte a Modrow-val Bonnban megtartott tárgyalásait, s közölte: az NSZK kormánya, már kijelölte annak a közös bizottságnak a nyugatnémet tagjait, amelynek hivatása azonnali tárgyalásokat kezdeni az NDK-nak Bonn által javasolt pénzügyi unió és gazdasági közösség létrehozásáról.
A pénzügyi uniónak csakis haladéktalan és átfogó piacgazdasági reformok kíséretében van, értelme. Az NDK-beli szocialista tervgazdálkodás kirívó kudarcát csak hatékony szociális és ökológiai intézkedésektől kísért piac-gazdasági átalakítással lehet jóvá tenni. Ez nyithatja meg a magántőke számára is a kaput.
Bonnból jelenti az AFP: A két Németország közötti pénzügyi unió előkészítése jóval előrehaladottabb szakaszban van, mint azt eddig hivatalosan elismerték — közölte Helmut Haussmann nyugatnémet gazdasági miniszter egy hamburgi üzletemberekkel folytatott megbeszélésen.
Mint mondotta, kormánya több ízben is titkos tárgyalásokat foly-tátott a Bundesbank képviselőivel az unióról. A kelet-berlini vezetőkkel már megvitatták a munkanélküliség és a keletnémet takarékbetétek fokozatos liberalizálása által felvetett problémákat
is.	„A keletnémet kormány jól tudja, hogy az NSZK kormánya kész akár a 15 milliárd DM-nál jóval nagyobb összeggel is megtámogatni a pénzügyi unió létrejöttét” — mondotta.
A pénzügyi unió egyelőre még tisztázatlan részletei nemcsak a nemzetközi pénzpiacokat bátor-talanították el, de jelentős felvásárlási lázat is elindítottak az NDK-ban. Az emberek szabadulni akarnak pénzüktől. A tartós fogyasztási cikkeket árusító áruházak előtt sorok kígyóznak.
Genscher külügyminiszter egy csütörtöki rádiónyilatkozatában ellenezte, hogy Lengyelország is vegyen részt azokon a tárgyalásokon, amelyeken a két német állam, valamint a második világháborúban győztes négy hatalom a német egység helyreállításának kérdését vizsgálják az ottawai megállapodás értelmében.
Genscher mindazonáltal teljesen természetesnek mondotta, hogy az említett „2+4”-es megbeszéléseken figyelembe veszik a lengyel nép megalapozott igényeit. Az egyesítés során amúgy is csak a két német állam és Berlin területe jöhet számításba — mondotta Genscher.
Londonból jelenti a Reuter: Je-gor Ligacsov, aki a Kremlben a „keményvonalasok” vezéralakjának számít, csütörtökön hevesen támadta a német újraegyesítési folyamatot, s a BBC-nek adott nyilatkozatában emlékeztetett a németek által a két világháborúban okozott szenvedésekre. Mindamellett elismerte, hogy az újraegyesítés elkerülhetetlen, de figyelmeztetett, hogy az egyesülés-nék szigorú nemzetközi ellenőrzés alatt kell végbemennie. Jegor Ligacsov az interjúban bírálta Gorbacsov politikájának több vonatkozását is.