﻿ALAPÍTOTTA: PÉTHŐ SÁNDOR
Tokió üdvözli a párizsi döntést
A nyugati hatalmak finomították a COCOM-előírásokat
Damaszkuszban és Tel-Avivban cáfolják a közeledés bárét
A külpolitikai helyzet
A CSAPATKIVONÁS ÉS A NÉMET ÜJRAEGYESÍTÉS a kulcsszó továbbra is a nemzetközi politikában, s a nyugati hírügynökségek a többi között feltűnő helyen ismertették Somogyi Ferenc külügyi államtitkárnak a Magyar Nemzetben megjelent interjúját is. A Reuter ugyan megjegyezte, végül is nem derült ki, mikorra várható a csapatkivonás befejezése hazánkból, s mint az AFP idézte, az sem lehetséges, hogy a szovjet egységek úgy hagyják el Magyarországot, ahogy 1956-ban bejöttek, óm az AP figyelemre méltónak tartotta, „Somogyi szavai megerősítik a találgatásokat, amelyek szerint a VSZ-tagállamok közül Magyarországnak sikerül először megegyezésre jutnia Moszkvával e témában". A kelet-európai kivonulásról egyéb hírek is szenzációként keringenek; Lengyelországban most először közöltek hivatalos számokat a szovjet egységek nagyságáról, e szerint az eddig felttételezettnél több, ötvenezer katona állomásozik ott. Prágában pedig megerősítették a csehszlovák vezérkari főnöktől származó értesülést, miszerint a jövő héten megkezdik az egységek hazaszállítását. A hírügynökségek szerint Budapesttel ellentétben Prága kitart amellett, hogy a szovjet katonáknak a bécsi tárgyalások kimenetelétől függetlenül távozniuk kell. E fokozott igényre vezetik vissza részben az ottawai sikert is, nevezetesen, hogy Gorbacsov elfogadta Bush európai haderő-csökkentési javaslatát. Amerikai diplomaták szerint a megállapodások javarészt o kész tények elismerését tükrözik, mert a Szovjetunió volt szövetségesei követelik az idegen csapatok távozását, ugyanakkor Gorbacsov-nak be kellett látnia, a német egyesítés elkerülhetetlen. Emellett a Kreml belpolitikai nehézségei csak élénkíthették Gorbacsov törekvését, hogy 'bizonyítsa, mesterfokon műveli a diplomáciát — mondotta a State Department egyik tekintélyes tisztségviselője.
A TALÁLGATÁSOK máris szinte ellepnek minden olyan témát, amely a két német állam egységét érinti. A kérdés egyrészt úgy vetődik fel, készen áll-e a világ az egyesülés folytán ismételten naggyá váló ország elfogadására, amelynek hetvenhétmillió lakosa lesz, jelenleg összesen több mint félmillió katonája van, és néhány év múlva olyan gazdasági potenciállal rendelkezik majd, amellyel minden más európai országot maga mögé utasíthat? A két Németország barátai és szövetségesei szerint így is elfogadható, ám közülük többen, a britek, a franciák és a lengyelek, nem tudják leküzdeni az egyesítés kilátásai okozta idegességüket. Annak ellenére, hogy Bonnból és Berlinből egyaránt nyugtatják őket, nincs okuk aggodalomra. A fenntartások különböző természetűek. A franciák a szélesebb értelemben vett európai integrációs elképzeléseik megtorpedózásától tartanak, a lengyelek pedig a nyugatnémet konzervatívok miatt bizonytalanok, hiszen ők megkérdőjelezik egyes területek status quóját. Mitterrand elnök ugyan áldását adta a Kohllal folytatott megbeszélésén a tervre, ám a francia lapok beszámolói szerint az államfő azt mondta: „A németeknek emlékezniük kell arra, hogy bizonyos elkötelezettségek összekötnek minket, így az Európai Közösség jövője és a kontinens erőegyensúlya.” Ide kapcsolódnak azok a találgatások is, hogy az egyesült Németország katonailag hova tartozik majd, s milyen lesz a hadsereg felépítése. E tekintetben már igen eltérők a vélemények, a NATO-tagságtól a semlegességig, abban viszont a szakértők egyetértenek, hogy a kompromisz-szumos megoldás kimunkálása igen hosszadalmas és nehéz folyamatnak ígérkezik.	(Zs- E >
Japán méltatta az exportkivitel* tilalmak enyhítését
A feltétel a demokratizálódás és a kötelezettségvállalás
Párizsból jelenti :az MTI: Azonnali hatállyal lerövidítik az eport-engedélyezési eljárás Idejét a COCOM tagállamai. A NATO-.államokat — Izland kivételével —, valamint Japánt és Ausztráliát egyesítő exportellenőrzési testület véget ért párizsi tanácskozásán megállapodás született arról, hogy három területen csökkentik a kiviteli tilalom alá eső, magas technológiai szintet jelentő gépék és berendezések listáját: a távközlés, a számítógépek és a szerszámgépek területén. Az erről szóló részletes javaslatot a szakértőknek május végéig kell elkészíteniük, s a tagállamok magas szintű tanácskozása elé terjeszteniük. A végleges döntéseket ez az értekezlet hozza majd meg.
A megbeszélésen .részletesen áttekintették a Közép- és Kelet-Európábán, részben a Szovjetunióban bekövetkezett „drámai jelentőségű eseményeket”, s arra a következtetésre jutottak, hogy a tagállamoknak megfelelően kell válaszolniuk azökra. Míg a COCOM fő célkitűzése továbbra is a stratégiai Jelentőségű cikkek exportjának korlátozása, ezen érdekék védelme, lehetségesnek látnak könnyítéseket az olyan orszá-gok számára, amelyek a demok-ratikus átalakulás útjára léptek. Ezek közé sorolták elsősorban Magyarországot és Lengyelországot. Ezeknek az országoknak „legitim
polgári igényeit” a lehetőséghez képest gyorsan ki lehet elégíteni.
Az amerikai delegáció közlése szerint a két országon kívül eddig Csehszlovákia fordult Washingtonihoz könnyítéseket, illetve a kiviteli tilalmak jelentős csökkentését kérve. Washington kész az előrelépésre, feltéve, ha megfelelő garanciákat kap az így engedélyezett termékek felhasználásáról, arról, hogy azokat nem adják tovább olyan országoknak, amelyekre a tilalom változatlanul érvényben marad. Washington ragaszkodik ahhoz, hogy az így vállalt kötelezettségek teljesítését ellenőrizhesse. Hazánk korábban már közölte az Egyesült Államokkal, hogy kész ilyen kötelezettségekre.
Az engedélyezési eljárás lerövidítéséről szóló döntés értelmében a jelenleg érvényben levő korlátozások alá eső cikkeket exportálni kívánó vállalatok az eddigi 12 hét helyett már nyolc héten bélül választ kapnak a CO-COM-tól, érinti-e a kiviteli tila-•lom árujukat.
A magas szintű értekezlet várhatóan május végén, vagy június elején ül össze Párizsban.
Japán pénteken üdvözölte a COCOM-bizottság párizsi ülésén született döntést a kiviteli tilalom enyhítéséről és az exportengedélyezési eljárás egyszerűsítéséről.
A külkereskedelmi és ipari minisztérium (MITl) értékelése szerint a döntés „korszakos jelentőségű strukturális változások kezdete”. Ennek ellenére Tokióban nem számítanák arra, hogy a döntés azonnal hatással lesz a Ja-
pán és Kelet-Európa közötti külkereskedelemre. A pénteken napvilágot látott első elemzések szerint ugyanis Kelet-Európának jelenleg elsősorban Olyan nehézipari technológiára van szüksége, amely eleve kívül esik a COCOM-rendelkezéséken.
A The Indfpendfnl s/erin*
Ausztriában az izraeli és
Damaszkuszból jelenti az AFP: Jichak Samir izraeli kormányfő és Faruk as-Saraa szíriai külügyminiszter cáfolta a The lndepen-dent című brit lapnak azt az értesülését, hogy a két ország között nem hivatalos kapcsolatfelvétel történt.
A brit lap csütörtöki száma arab és nyugati diplomatákra hivatkozva számolt be arról, hogy a két ország képviselői eddig kétszer — tavaly októberben és az idén januárban — találkoztak egymással Hafez Asszad szír elnök és Jichak Samir izraeli kormányfő jóváhagyásával.
A The Independent azt is tudni véli, hogy a most cáfolt találkozóra Ausztriában került sor. A Reuter hasonlóképpen jelentett; a brit hírügynökség izraeli forrásokra hivatkozva közölte, hogy egy-két hónapja folytatódnak a puha tolódzások a két közöl-keleti ország között, főképpen azért, mert a Szovjetunió csökkentette a fegyverszállításait Damaszkusz-nak. Emellett Moszkva felszólította Szíriát, .változtasson imaga-
találkoztak szíriai felek
tartásán a térség ügyeivel kapcsolatban. A békeszerződés tehetőségét viszont Washington is ösztönzi Izraelnél.
Az MTI kairói jelentése szerint az izraeli kormány jogtanácsosa, Joszef Haris úgy foglalt állást, hogy Ezer Weizman oktatási minisztert — akit a PFSZ-szel mint „terrorszervezettel” való kapcsolatokkal vádoltak — nem kell bíróság elé állítani.
A jogi indoklásban Joszef Haris azt fejtegette, hogy a (titkos-szolgálat által lehallgatott) telefonbeszélgetést Weizman Tuniszban Ahmed Tibi nőgyógyásszal, egy izraeli állampolgársággal rendelkező arabbal folytatta — ekként nem történt törvénysértés, hisz az orvos izraeli polgár. A másik, Weizman elten felhozott vádat illetően, miszerint a miniszter Genfben, az ottani ENSZ-székhelyen találkozott volna Na-bil Ramlavival, a PFSZ képviselőjével, a jogtanácsos úgy érvelt, hogy Weizman véletlenül szállt meg ugyanabban a hotelban, mint Ramlavi.
Bukarestben lemondott Militaru honvédelmi miniszter
Valóban puccsoi kísérellek meg 1984-ben Ceausescu ellen
Bukarestből jelenti az MTI: Péntek este Bukarestben bejelentették, lemondott Nicolae Militaru honvédelmi miniszter. Elsőnek a rádió közölte a hírt, s hozzátette: Ion Iliescu, az Ideiglenes Nemzeti Egységtanács elnöke elfogadta Militaru lemondását. Helyére Victor Atanase Stanculescut nevezték 'ki honvédelmi miniszternek. Az Ideiglenes Nemzeti Egységtanács felhívással fordult az ország népéhez, nyugalomra és fegyelemre intve a tömegeket.
Péntek este tüntetők jelentek meg Bukarestben a kormány-székház előtt: elsősorban fiatalok csoportjai fejezték ki szolidaritásukat a hadsereg „lázadó tisztjei” mellett. A katonák követelik, hogy távolítsák el soraik közül a régi rendszer kiszolgálóit, továbbá azokat, akiket december 22. után nyugállományukból hívták be szolgálatra.
A honvédelmi miniszter távozása megfigyelők szerint azt jelzi, hogy a kormány meghátrált a tisztek követeléseivel szemben.
Az AFP jelenti: Romániában 1984-ben valóban puccsot készítettek elő Nicolae Ceausescu ellen, de az államcsíny egy szerencsétlen véletlen miatt kudarcot vallott — közölte Stefan Costean nyugállományú tábornok, a román televízióban. A puccs vezér-
alakja Ion Iliescu, a jelenlegi vezetés első számú embere, valamint Nicolae Militaru, most lemondott nemzetvédelmi miniszter volt, s beavatták a tervekbe Ion Ionita egykori nemzetvédelmi minisztert és Fazekas János egykori miniszterelnök-helyettest, az RKP KB akkori tagját is.
Ez az első eset, hogy megerősítették a korábbi híreszteléseket, amelyek szerint Ceausescu éppen e puccskísérlet nyomán hajtott végre nagyarányú tisztogatást a hadsereg soraiban 1984—85-ben.
Costean tábornok szerint, két változatot dolgoztak ki: az egyik szerint egy kis csoport akciójával népi támogatásra tesz szert, a másik szerint pedig, hogy beépültek volna egy népi felkelésbe, s megszerezték volna az ellenőrzést felette. A tábornok elmondta, hogy az 1984-es összesküvést egy olyan fejlemény hiúsította meg, amely nem volt szokatlan, de mégsem vették figyelembe a terveknél. Az történt ugyanis, hogy Ceausescu kivezényelte a búkaresti helyőrséget az aratásra, s emiatt nem maradt a puccs-ra elég katona. Ceausescu meg-neszelte az összeesküvést — mutatott rá a tábornok —, s ezt ürügyként használta fel az elnyomás fokozására, valamint a biztonsági erők megerősítésére.
A román külügyminiszler elégedetlen a washingtoni fogadtatásával
Washingtonból jelenti az MTI: i A jelek szerint rendkívül hűvös I fogadtatásban részesült első wa- I shingtoni látogatásán a román I külügyminiszter. Sergiu Celac I pénteken úgy nyilatkozott újság- |
íróknak, hogy elégedetlen a tárgyalásokkal, s azt szeretné, ha országát az Egyesült Államok „másokkal egyenlően”, új, demokratikus államként kezelné.
Sergiu Celac, akit csütörtökön
„Ha most vasárnap lenne a választás...
Három politikai centrum kezd kirajzolódni
Közvélemény-kutatás a pártok esélyeiről
Közeleg a történelmi nap: március 25-én újra szabad választás lesz Magyarországon. Heteink, napjaink addig pártharcok, politikai küzdelmek lázában telnek, a megmérés-meg-mérettetcs izgalmát máris feszülten figyeli, követi máson nevelkedett nemzetünk. Mégis, merre és hogyan? Hol tartunk a politikai folyamatok, pártküzdelmek értelmezésében? Ki mit akar, ki kit tisztel? Kiben bízik, kinek hisz? Felkérésünkre a Magyar Közvélemény-kutató Intézet a választásokig három felmérést, elemzést készít, s bocsát rendelkezésünkre, amit mi — olvasóink minél mélyebb eligazodását segítendő — Bihari Mihály, a neves politológus értelmezésével, kommentárjával teszünk közzé, előreláthatóan tiznaponként.
Tavaly ilyenkor a magyar állampolgárok túlnyomórészt az „MSZMP — igen vagy nem?” ellentétpárban gondolkodtak; s nem tekintették az „alternatív” szervezeteket politikai alternatívának. Lassanként váltotta fel ezt a szemléletet „a kommunisták vagy az ellenzék?” dichotómiá-ja, melyben a szemben álló feleket eleinte differenciálatlanul érzékelték. Tömeghatású politikai történésekre, a pártprofilok körvonalazódására volt szükség a két tömbön belüli specifikumok felismeréséhez. 1990 elejére jutottunk el oda, hogy a „melyik ellenzéki párt?" kérdés szélesebb rétegek számára is relevánssá vált, s ez a jelek szerint kezd az „MDF vagy SZDSZ” dilemmává érlelődni. A közvélemény „színeváltozása” tehát abból látszik, hogy míg korábban a „kommunista—antikommunista" dimenzióban való önmeghatározás volt számára egyedül értelmezhető, addig ez valószínűsíthetően átadja helyét az immár politikai akarattá transzformált „népies-urbánus” irányzatok közötti választásnak.
Mindez azonban korántsem ilyen egyszerű. Ahogy korábban (és mindenütt), most is csak a politikailag „éber” állampolgárok viszonyulnak tudatosan a politikai rendszerhez, annak folyamataihoz, szereplőihez. Az imént vázolt gondolkodásmód-formálódás tehát elsősorban őket, a társadalom felső ötödét jellemzi. Azoknál, akik a politikai történésekre inkább érzelmileg reflektálnak, s előidézésükben közvetetten sem vesznek részt, a fenti tendencia csak késlekedve és elmosódottan jelentkezett. Persze, továbbra is vannak olyanok (a társadalom alsó harmada), akiknek világképében a politikumnak nincs helye. Az eltérés a Kádár-korszak és napjaink között e téren abban áll, hogy a politika alatt létezők közül jó néhányon a hallgatag, de figyelő többségbe kerültek, míg ez utóbbiak közül sokan a politikailag hangos, tevékeny társadalmi csoport tagjává váltak.
Mióta tanúi vagyunk az európai szocialista országok mindegyikét kisöbb-nagyóbb — de leginkább óriási — mértékben érintő változásoknak, sokan lassúnak tartják a magyarországi átalakulást. A közvéleményt azonban zavarba ejtette az események gyorsasága. Rendkívüli erőfeszítést igényel a sterilizált politikai környezethez szokott magyar lakosságtól a nagyságrendekkel bonyolultabb politikai étet követése; annak belátása, s annak felismerése, hogy a szabad választások kiírásával kezükbe került az ország perspektíváit és saját sorsukat meghatározó döntés lehetősége. Mindez könnyedén sikerült a tájékozott, iskolázott embereknek, de alig-alig a társadalmi hierarchia alján levőknek.
Kádár leváltása pártfőtitkári tisztségéből volt az első, a tömegek számára is érezhető jele annak, hogy a hatalom és a társadalom kompromisszuma felbomlóban van; hogy az első és második gazdaságra nyilvánosságra, a „köz”- és magánszférára hasadt társadalom Skizofréniája feloldható. Egy csapásra azonban nem változhatnak meg évtizedes berögződések: az emberek továbbra sem gondolkodtak társadalmi
méretekben, amikor a gazdasági válság, az életszínvonal-romlás okait találgatták, legfeljebb a vezetőket, de nem magát a rendszert tették felelőssé. Többségüket lekötötték a megélhetés gondjai, s ami ezen túlmutatott, az távoli és bizonytalan ígéret volt számukra. Ez magyarázza ambivalens viszonyukat a pluralizmus kezdeti jelenségeihez: az elveket általánosságban helyeselték, de megvalósulásuktól nem vártak komoly javulást.
Ebben az ismereteknek és az eligazodás képességének a hiánya játszotta a döntő szerepet. 1989 közepéig mindössze 10—15 százalék állította magáról, hogy van olyan párt, amelyet valamennyire ismer, de még ők is csak ritkán tudtak közhelyeken, tautológiákon kívül mást említeni. Az elsöprő többségnek rendkívül csekély volt a tudása a készülő alkotmány és választójogi törvény elemi kérdéseiről is. A közvélemény óvatosan, fenntartásokkal követte a politikai változásokat. Bár a március 15-i demonstrációk és 1956 átértékelése már sokakat gondolkodóba ejtett, még mindig az a vélekedés dominált, hogy az MSZMP megőrzi hegemóniáját, s leggyakrabban ezt tartották kedvezőnek az ország szempontjából.
Talán Nagy Imre temetésének. Kádár János halálának táján húzhatjuk meg a korszakválasztó vonalat: a közvélemény addig nem igazán hitte, hogy van esély egy gyökeresen más társadalmi-politikai rendszer kiépítésére. 1989 nyaráig az átlagpolgár számára irreleváns volt a kérdésfelvetés: mely párt győzelme lenne kívánatos a választásokon. Azokat, akik nem tudták értelmezni e kérdést, gyakran nem a meggyőződés vagy az újtól való félelem, hanem a megszokás, a radikális változás elképzelhetetlensége motiválta, amikor az MSZMP nevével feleltek. Ez magyarázhatja, hogy 1989 őszéig mindig e párt szerezte meg a közvélemény-kutatásokban a szavazatok — ugyan egyre csökkenő — relatív többségét.
A kiforrott parlamenti demokráciákban látszólag egyetlen ünnepi pillanatban, a képviselő-választásokon teremtődik meg a hatalom és az állampolgárok konszenzusa. Mindennek azonban megvannak a feltételei. A szavazópolgárok képesek választani a politikai alternatívák között; a pártok sajátos arculattal bírnak, különféle politikai akaratokat kanalizálnak; a pártprogramokat megszemélyesítő jelöltek hivatásszerűen közvetítenek a szervezetek és a választók között. A politikai intézményrendszer három főszereplőjének viszonya részint kodifikált, részint a nem csekélyebb szabályozó erejű szokásjogon nyugszik. Nálunk viszont e feltételek csak az év közepe táján kezdtek kialakulni.
A májustól szeptemberig funkcionáló Nemzeti Kerekasztal e hiátust volt hivatott pótolni. A tájékoztatás szűkmarkúsága és a tájékozódási készségek kialakulatlansága miatt azonban a közvélemény nemigen ismerte fel a tárgyalások horderejét. Az ellenzék egységes fellépése azonban nemcsak abban az értelemben volt adekvát a helyzettel, hogy önmagukat mindenekelőtt az állampárttal való szembenállásukban definiálták, hanem abban is, hogy leképezte a közgondolkodást: az emberek többsége ekkor még csupán „az ellenzéket” tudta megkülönböztetni „a kommunistáktól”. A közvélemény-kutatásokban szimultán pártlistás választási szituációban nagyobb részük már az év elejétől határozottnak mutatkozott abban, hogy az MSZMP-re akar vagy nem akar szavazni. Ez utóbbiak többsége viszont legalább egy fél éven át a pillanatnyi hangulatnak vagy a pártnév vonzásának engedve döntött az ellenzéki szervezetek között. Sokszori tömegkommunikációs szereplés, figyelemfelkeltő akciók kellettek ahhoz, hogy egyes pártok — köztük elsőként az MDF — kiemelkedjenek a társadalmi hierarchia középső vagy
(Folytatás a 4. oldalon)