﻿Áru:
0.50
forint JL

Hétfő
1990.
február 19.
Lili. évfolyam
42. szám
ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR
il. hitelesség vélelme
'**% «r*xr
Krónikus önmarcangolá-saim újabbal gyarapodtak. Nem tudom ugyanis eldönteni, hiteles személyiség vagyok-e vagy sem. És ha igen, milyen mértékben és főleg kinek a szemében. Bár őszintén szólva még azon is morfondírozok, létezhet-e részhitelesség, vagy sem. Hitem szerint inkább hallanék a kompromisszumra, de félek, kategorikusan kérlelhetetlen viszonyaink között lennének, akik már az ingadozást is számon kérnék tőlem.
Pedig, megtanulhattuk volna már, hogy a kérlelhetetlenség nem jó tanácsadó. Egy emberről, mint a népmesékben, nem jelenthető ki kategórikusan, hogy jó vagy nem jó. Még kevésbé, hogy ha nem jó, akkor egyértelműen rossz is, ami persze egy másmilyen megméretés alapján a legmagasabb rendű jósággal is felérhet akár. Zűrzavar van az értékrendben, azonosíthatatlan vírus döntögeti halomba a korábban minden oldalról elfogadott értékeket. Mivelhogy a politikai megméretés lett a mindent eldöntő, s ezután már szinte magától értetődő, hogy az ily módon „leírt” ember erkölcsileg is nullának érezheti magát.
így aztán nem csoda, hogy sokakat kétség gyötör:	mi-
lyennek találtatnak az egyoldalú megméretésen? S, mert a válasz keresztülhúzhatja a legtökéletesebb önismeretet is, ezért, aki csak teheti vár, nem avatkozik be a politikai csatározásokba. Műveli kertjét, még többet törődik gyermekével, ha van neki. Közben olvas, tájékozódik s még jobban elbizonytalanodik. Könnyen előfordulhat ugyanis, hopv olvasmányélményeiben találkozik olyan történetekkel, amelyek valójában vele is megestek, s akkor pedig tudomásul kell vennie, hogy bizony baj van, a hitelességével.
Mert, ha tetszik, ha nem, össznépi, már-már statáriális jelegű káderezés folyik manapság az országban. Pedig az em-ben nem mérleg, hogy újra és újra hitelesítsék. Hiába, feddhetetlen valaki, ha egyszer elmarasztalható egy bizonyos megítélés alapján, mert aláírt valamit. És persze, az sem biztos, hogy megússza, aki nem irta alá azt a valamit. Parttalanul megbélyegezhető és felmagasztalható bárki. Aki ott van minden tüntetésen, előbb-utóbb neheztelni kezd arra, aki mindenből kivonja magát, vagy éppenséggel csak fontolva halad. Barátok válnak ily módon bizalmatlanná egymás iránt,
Különösen kisvárosokban, községekben terjed ez a kórság, ahol a nagypolitika sajátos módon transzformálódik.' Éppen azokat az Összetartó, közösségformáló erőket rágja szét, amelyek alapvetően lehetővé tennék az egymás szempontjait tiszteletben tartó politizálást. Ehelyett egy bokorból kinőtt, azonos életindíttatású emberek kezdenek szinte egyik napról a másikra acsarkodni egymásra, attól függően, ki melyik párt mundérjába bújt bele. Ilyenkor aztán jaj annak, aki úgymond, „a levitézlett rendszert szolgálta”, még akkor is, ha azt közmegelégedésre tette. Mert azt azért még sem lehet kijelenteni kategorikusan, hogy ha egyszer az MSZMP vagy Népfront, ez is, az is sztálini kövület, süllyesztőbe velük.
Eszem ágában sincs előhozakodni most a nagy kivételekkel, hivatkozni arra, hogy igenis voltak tisztességes párttitkárok, s még nagyobb számban tisztességes párttagok is, akik nemcsak a feltételezett előnyök reményében csatla-
koztak az egykori élcsapathoz. Hiszen, ha ezt tenném, másnap már lebolsevikoznák a kisfiámat az iskolában. Meglehet, éppen annak a színt váltott, barátomnak a fia, aki a legkövetkezetesebb környékünkön a múlt tagadásában.
Magam is azok közé tartozom, akik a közelmúlt vizsgálatánál nehezen azonosulnak az annyit emlegetett vívmányokkal, a dolog azonban ezzel még nincs elintézve. Ha ugvanis egyértelműen bebizonyosodik, hogy emberek százezrei, mi több, milliói teljesen értelmetlenül töltötték el életük nagy részét, az beláthatatlan veszedelmekkel jár. Vagyis mindenképpen illene különválasztani a szocializmus devalválódását az emberi értékektől. A kettő ugyanis nem azonos. Mert a Rákosi- és a Kádár-korszak nemcsak hagyományos értelemben, vett népnyúzók, illetve az önkény-uralommal szembeszálló szegénylegények voltak, hanem mellettük és velük egyidejűleg szép számmal becsületesen dolgozó, értéket teremtő emberek
is.	Ez utóbbiak hitéből, önbecsüléséből épített homokvárakat pedig nem lenne szerencsés végképp lerombolni. Annál az egyszerű oknál fogva, hogy a leértékelt ember a gyermekeinek is az élet értelmetlenségét tanítja majd.
Maholnap már csakugyan ott tartunk, hogy senki sem hiteles, aki január elsejét megelőzően bármilyen módon is megnyilatkozott. S ez a bizalmat-fertőzi gyermekeinket, akik za-lanság egyre jobban terjed, vartan, értelmetlenül észlelik, s igenis diagnosztizálják a felnőtteknek az övékénél sokkal nehezebben orvosolható gyermekbetegségeit. Köztük is a legragályosabbat, a tolerancia teljes hiányát, amely a lappangást követően gyűlölködésre késztető tüneteket produkál.
Alkalmi próféták prédikálnak a megbékélésből s ezenközben gátlástalanul becsmér-lik politikai ellenfeleiket, akik a maguk szószékein természetesen ugyancsak a nemzeti megbékélést papolják, s az első adandó alkalommal visszaadják ellenségként kezelt ellenfeleiknek a kölcsönt. Ilyenkor — bocsássák meg politikai botfü-lűségem — legjobban azt szeretném, ha a választópolgárok többsége a hallgatagság mellett az alkalmi süketséget is vállalná a csupán a nemzetjobbító, tiszta érveket, szűrné ki az egyre diszharmonikusabb kampányosodásból. Mert ami van, és ami történik ebben az országban, az semmi egyéb, mint késztetés az ellendrukker-ságra. Hogy ne győzzön senki, ne legyen jó senkinek. Olyan ez, mint a minimum igénylése. Mert miért lenne valószínűsíthető az, hogy akik a nép felemelkedésén munkálkodnak, azok valójában politikai ellenfeleiknek is jobb sorsot szánnak? Ha pedig amazok kerülnek többségbe, a hatalom addigi gyakorlóit emelik majd magukhoz?
Nem véletlen, hogy a jog egyik alappillére az ártatlanság vélelme. Ezt a szemléletet kellene átplántálni a hétköznapok politizálási gyakorlatába. Ezáltal hitelességükben éppen az ellenfelük által megerősített emberek tárgyalnának hasonlóan felvértezett partnereikkel a haza sorsának jobbításáról. Mert, az mindenképpen abszurdum, hogy hitelesnek kizárólag önmagukat elfogadó csoportosulások, pártok legyenek jelen az eddig történtek alapján még csak formailag pluralizálódottnak nevezhető közéletben.
Kertész Péter
A számítógépes előrejelzések szerint
Japán kormányzó pártja megőrizte parlamenti többségét
London ellensúlyozni kívánja a német egyesítés hatásait
„A NÉMET GÖZHENGER” LEFÉKEZÉSÉT helyezte kilátásba London, miközben Kohl villámlátogatást tett Olaszországban, s igyekezett eloszlatni a római neheztelést és aggodalmat, amiért az újraegyesítést kizárólag a négy nagyhatalom körében tárgyalják meg. Az olasz kormány korábban tiltakozott e kirekesztése miatt, Andreotti miniszterelnök viszont a mostani találkozó után adott nyilatkozatában kijelentette: Kohl megnyugtatta őt, hogy az egyesülés nem fogja hátráltatni a nyugat-európai integrációs folyamatot. Andreotti egyúttal arra engedett utalni, hogy Kohl biztosította arról is, hogy a határokkal nem, csak Berlin kérdésével foglalkoznak majd a négy plusz kettes értekezleten. Mindazonáltal nem kapott egyértelmű választ arra, hogy Olaszország előbbre hozhatja-e a pénzügyi uniót megteremteni 'hivatott kormányközi értekezletet, amelynek házigazdája lesz az év második felében. Róma és Párizs közös aggodalma, hogy a német márkák egyesítése hátráltatja a nyugat-európai közös pénz megteremtését, ezért tervezik e fontos konferencia előbbrehozatalát. Ez azonban Bonn hozzájárulása nélkül, aligha valósítható meg.
CJABB KISZIVÁROGTATÁSOK IS napvilágot láttak az egy héttel ezelőtti Gorbacsov—Kohl találkozóról. A már megcáfolt Bér Spiegel-tudósítás után a W.elt am Sonntag című hetilap jelentette, hogy Gorbacsov állítólag a Németország egyesítéséhez való hozzájárulás fejében azt kérte, ismerjék el Lengyelország nyugati határát, továbbá teljesítsék az NDK kiviteli kötelezettségeit a Szovjetunió irányába. A Welt am Sonntag szerint a nyugati lengyel határ elismerését Moszkva egyebek között azért is elvárja, mert — mint Gorbacsov indoklásként elmondta — ilyen biztosíték hiányában Varsó esetleg igényt támaszt a<ma a Szovjetunióhoz tartozó lengyel területekre. Az újság ezzel összefüggésben „lengyel fenyegetésekről” ír, Gorbacsov pedig tudatta vendégével, hogy tekintettel a hazájában amúgy is tapasztalható nemzeti és területi problémákra, egy ilyen újabb vitát aligha tudna elviselni. Nagy figyelmet keltett azon értesülés is, amelyet Bonn szintén cáfol, hogy biztositották volna a szovjet államfőt: Bonn átvállalja az NDK-exportkötelezettségeket. A lapértesülés szerint erre azért került sor, mert Gorbacsov részletesen föltárta Kohlnak és Genschernek, hogy a szovjet lakosságra milyen súlyos ellátási nehézségek várnak, ha nem pótolják a kieső keletnémet szállításokat. A nyugatnémet újság kelet-berlini adatokra támaszkodva írta le, hogy az NDK immár huzamosabb ideje képtelen eleget tenni a szovjet exportkötelezettségei 25 százalékának.
AZ EURÓPAI ORSZÁGOK KOALÍCIÓJÁNAK a megszervezésével reméli lefékezni ídargaret Thatcher brit kormányfő a „német gőzhengert”, írta a The Sunday Times, mértékadó kormányforrásokra hivatkozva. A befolyásos újság a brit miniszterelnök első ilyen irányú lépései között említi az angol—francia együttműködés szorosabbra vonását Thatcher és Mitterrand májusra tervezett csúcstalálkozójának előkészítését. A két ország vezérkara ezzel egyidejűleg közös brit-francia hadgyakorlatot tart Nyugat-Németország területén. A lap szerint ez ugyan jelképes fontosságú, de a legnagyobb szabású lesz német területen a második világháború óta. Brit kormánytisztviselők úgy vélik, Thatcher asszony számára új szerepet tesz lehetővé az európai színpadon az a kihívás, amelyet egy egyesített Németország támaszt, s arra számítanak, hogy Olaszország, Görögország, Spanyolország és Portugália szintén fölsorakozik Nagy-Britannia mögé, mivel ezeknek veszteségei származhatnak abból, ha Kelet^Németország jogosulttá válik az Európai Közösség regionális segélyprogramjára. A The Sunday Telegraph egy meg nem nevezett külügyi tisztviselőt idézve írta: „nincs szó arról, hogy a négy nagyhatalom feloldja a Nyugat-Német-országban megszabott katonai korlátozásokat”. Ugyanez a forrás az angol—francia javaslatokról kifejtette: „Indítványunk az elégségesség elvén alapszik; elegendő védelmi erő Kelet-Németországban a határok biztosítása, s megfelelő csapatlétszám a Bundeswehrnek ahhoz, hogy hozzájáruljon a NATO-kötelezettségekhez. Ezek után a németek milyen alapon ellenezhetnék London és Párizs ésszerű kívánságait?”
A HATÁROK KÖRÜL KIALAKULT „FÉLREÉRTÉST” igyekezett tisztázni Párizsban Petre Román, Románia miniszterelnöke is, aki Francois Mitterrand-nal találkozva kifejtette nézetét a magyar kisebbség helyzetéről. Francia források úgy tudják, a román kormányfő biztosította az elnököt, hogy csupán téves értelmezésről volt szó akkor, amikor a bukaresti külügyminisztérium tiltakozott Mitterrand egy budapesti kijelentése miatt. Romániában akkor úgy magyarázták a francia elnök megjegyzéseit Magyarország határainak az első világháború után történt kialakításáról, hogy valamiféle revíziót helyezett kilátásba. Petre Román most leszögezte, kormánya tisztázta ezt a félreértést.	(Zs. E.)
Washingtoni InJósílönk lelexjelfnlése
Baker és Wörner kétli Moszkva „makaeskodását^
Washington, február 18.
Németország jövőjére és Európában elfoglalt helyére összpontosít a hét végi amerikai sajtó, erről faggatták a tévében a külügyminisztert és a NATO-főtitkárt, miközben a The Washington Postban felhívásszerű figyelmeztető cikk jelent meg az antiszemitizmus veszélyéről a Szovjetunióban.
A német egyesülés a heti döntések, a „kettő plusz négy” formula eredményeként ténnyé vált — állapította meg az ABC tévéhálózat vasárnapi vitaműsorában James Baker amerikai külügymi-
niszter, akit rögvest arról faggattak, hogyan és miikor hagyják el a külföldi csapatok Németországot, nem tart-e attól, hogy Moszkva netán „nulla-nulla” megoldást javasol, tehát mindkét világhatalom erőinek teljes távozását. A State Department főnöke nemcsak tekintetével, hanem — bár diplomatikusan megválogatott — szavaival is érzékeltette azt, amiről a The Washington Post is cikkezett, s ami számtalan elemzésben szerepel: Gorbacsov gyenge pozícióból alkudozhat, amit —vélik a hírmagyarázók — elkápráztató ügyességgel varázsol át
„nagy stratégiává”. Más kérdés, hogy a Post moszkvai tudósítója a minapi KB-ülés felszólalásaiból vett szemelvényekkel bizonyítja e stratégia belső ellenzékének növekvő elégedetlenségét, így a kelet-európai „összeomlás” miatti elkeseredését.
Baker „nem hiszi” hogy az Egyesült Államokra hasonló nyomás nehezedne a távozás végett, mint Kelet-Európábán a Szovjetunióra, ahol bizony „erős a követelés a csapatok kivonása” végett. A külügyminiszter azonban se a hadászati, sem a hagyományos fegyvercsökkentési tárgyalásokat nem tartja — mint a kérdező közíró, George Will — „itúlhaiadott-nak”, inkább gyors eredményeket vár, bár elismerte, hogy immár nem ez a világpolitika központi témája.
James Baker valószínűsítette, hogy még az. idén megvalósulhat a német egyesülés, hiszen a gazdaságban ez már jószerivel létezik is. „Nem tudom, megoldj ük-e az összes külső problémát” — tette hozzá az óvatos fődiplomata, újra kifejtve, hogy Washington csapatai Európában „meghívás” alapján tartózkodnak, míg Moszkva eddig „erővel” tartotta ott katonáit. S az amerikai külügyminiszter mintegy igazolta az állításokat, amelyek az ottavai tanácskozás óta ismétlődően megjelentek a sajtóban: Baker „sem biztos benne”, hogy Moszkva „erősen akarná” megakadályozni Németország NATO^tagságát. A The New York Times vasárnapi elemzése is azt hangsúlyozza, hogy még inkább előtérbe kerül majd, ami eredetileg csak kiegészítő szempont volt az atlanti szövetség megalakításakor; az új-ráfélfegyverzett németek feletti ellenőrzés biztosítása (a szovjet fenyegetés elhárítása mellett). A
lap amerikai katonai vezetőket idéz, aki szerint a NATO ^megfigyelése" hiányában Németország jószerivel „új életet lehelne a Varsói Szerződésbe”. Az okoskodás szerint a kelet-európaiak némelyike a németek feletti NATO-el lenőrzés híján Moszkvában kereshetne „védelmezőt”. Viszont, ha Németország az atlanti keretekben marad, hamarosan „az összes szovjet csapatot vissza kelt majd vonni”. Baker nem ment bele abba, hogyan érintené ez a mai NDK területén levő erőket, csak azt hangsúlyozta ezúttal is, hogy oda nem terjesztenék ki a NATO fennhatóságát.
Megszólaltatta az ABC tévé Manfred Wörnert, a NATO főtitkárát is, aki szintén kétkedett Moszkva „igazi” makacskodásában. „Biztos ön abban, hogy valóban ellenzik Németország NA-TO-tagságát?” — kérdezett visz-sza sajátos mosollyal a német politikus. Sőt, kifejezetten úgy vélte. Gorbacsov „csak taktikázik”, hiszen ő maga „egyik megoldási változat mellett sem tette le a garast”. Nekik is jobb az atlanti vizeken lehorgonyzón Németország, „mint a mindenféle szövetségeséket kutató” — ismételte meg a nyugati érvet Wörner. S utalása a világpolitikai szélrózsa egyéb irányaira érdekes, és korántsem csak Európára korlátozódó gondolatokra csábította nézőjét. A főtitkár szerint a NATO „még sokáig stabilizáló erő lesz”, míg a Varsói Szerződésnek nincs jövője. S hogy az utóbbi ok nem teszi-e feleslegessé a nyugati tömböt, azt Wörner azzal cáfolta; Kelet-Európábán, de kivált a Szovjetunióban „nagyon ingatag a helyzet”, s a NATO lehetne majd a „pillére egy új biztonsági rendszernek”.
1	Avar János
Japán a változatlanságra szavazott
Tokióban ismét az LDP alakíthat kormányt
Tokióból jelenti az MTI: Megőrizte alsóházi többségét a vasárnapi választásokon a Japánban kormányzó Liberális Demokrata Párt. Ha veszített is szavazatokat az LDP, a kormányalakításhoz szükséges többsége megmaradt. 240 kormánypárti képviselő már biztosan bejutott az alsóházba. Jelentős mértékben előretört a Szocialista Párt, amely 1986-ban csak 85 képviselőt tudott az alsó-
hazba juttatni, a vasárnapi rész-eredmény alapján azonban már 114 mandátummal rendelkezik.
A főváros és két tartomány szavazatainak az összeszámlálása hétfőn délre fejeződik be, de az első elemzések máris bizonyítják, hogv több ellenzéki párt súlyos vereséget szenvedett.
A választás részeredményét értékelve Kaifu Tosiki biztosra veszi, hogy újból ő alakíthat kormányt.
Ion Iliescu lemondását követelték a tüntetők
Oltványi Ottó, az MTI bukaresti tudósítója jelenti: Romániában a hadsereg „lázadó tisztjei” megelégedéssel vették tudomásul, hogy a vezetés teljesítette egyik fő követelésüket: Nicolae Militaru hadseregtábomök, védelmi miniszter leváltását.
A 74 éves tábornok hosszú ideje nyugállományban volt, s csak a forradalmi napokban „hívták vissza”. Azóta látta el feladatát, de a tisztek úgy értékelték: intézkedéseivel zavart keltett a hadseregben. Egyesek szerint olyan titkos okiratok is előkerültek, amelyek szerint a katonai kémelhárítás gyanakvó szemmel figyelte tevékenységét „külföldi kapcsolatai miatt”. A katonák kemény, fellépésével szemben Militaru nem tudott érveket felhozni, a politikai vezetés pedig nem akarta, élezni a viszonyt a fiatal tisztekkel, ezért került sor a péntek esti bejelentésre. Militaru felmentését kérte, s ehhez az „államfői jogkört betöltő” Ion Iliescu, az Ideig-
lenes Nemzeti Tanács elnöke hozzájárult s egyben V.ictor Atana-sie Stanculescu tábornokot nevezte ki védelmi miniszternek. Személyében olyan katona került a tárca élére, akit a „tiszteik is óhajtottak”. A kormány vezetőivel folytatott tárgyalásokon a katonák többször is említették Stanculescu és Guse tábornok nevét, akit szívesen látnának a megüresedő helyen.
Militaru távozása után sem nyugszik meg a helyzet Romániában. Vasárnap Bukarestben a déli és kora délutáni órákban mintegy tízezer főnyi tömeg gyűlt ösz-sze a Víctoria; téren s ennek a tüntetésnek /liescu-ellenes kicsengése volt.
A tüntető tömeg délután behatolt a kormányépületbe. Előzőleg i katonák sorfalát szétnyomta és az épületig hatolt.
A televízió arról adott hírt, hogy huligán elemek törték be a 'kormány székiházába, ahol a mi-j niszterelnökség hivatala és a kül-
