﻿Árit:
0,50
forint
Magyar Nemzet
Szombat
február 24.
Lili. évfolyam
47. szám
ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR
Cseiédsors Tizenegy évi száműzetés után
Hatszáz forintért idén is kiváltottam a 405-ös számú cselédkönyvet. Sötétbordó műbőr kötésű, alig használt, guszta darab, a munkához nemigen kellett, a gazda sem fogdosta, minek is fogdosta volna, hiszen egy háznál szolgáltam, amióta az eszemet tudom — bár akadnak, akik az utóbbit kétségbe vonják. Hiszen a cseléd általában ostoba, amint azt alantas foglalkozása is feltételezi. Ha pedig kicsit eszesebbnek próbálna mutatkozni, az urasági gőg azonnal lehűti: ostoba cselédnek kuss a neve! Ezen ugyan megsértődhetne, de aki sértődős, ne szegődjön cselédnek. Ha mindenáron ön-érzeteskedni akar, arra legyen kényes, milyen urat szolgál. Vagyis az úr adja meg a cseléd rangját. Mert azért mégiscsak más egy enyhén deklasz-szált, de tartással bíró őrgrófra rásegíteni a frakkot, mint egy vörhenyes tokájú, hfg-agyú, de kellően erőszakos szi-vornyát esténként hazarángatni az ivóból. Körülbelül ilyesmiken rágódhat egy beszűkült cseléd kilincsszidolozás közben, s olykor felsóhajt, milyen bonyolult is a világ ...
Gépiesen illesztem a helyére az érvényesítő szelvényt cselédkönyvemben, amelynek harmadik oldalán, közvetlenül a piros-fehér-zöld színű csík alatt, jobbra a körözési fotográfiák ihletettségével készült arcmásomtól az áll:	újságíró
igazolvány. Nincs különösebb identitászavarom, már-már kötelező üldözési mániám, a szakmát, amúgy nem ok nélkül, átvilágító repülőorvosi vizsgálat sem talált totálkárosnak — mindezt csak azért tárom fel, mert hallom, olvasom, hogy a magyar sajtó a pártállam cselédje volt, s most, mint akinek agyára ment a gazdi eltűnése, szimbolikus felszabadulási aktusában berohan az uraság szobáiba, átrázza a paplanokat, leköpdösi az úrnő otthonhagyott papucsát. Fegyelmezett cselédként ilyeneket hallván rosszallóan ingatom a fejem: ejnye, ejnye, szabad Így viselkedni, hát ki hallott ilyet?!
Korholásom persze, szelíd, már-már együttérző, hiszen a cselédsors nehéz kenyér. Az igazán jó cseléd nem kapja fel a vizet, ha legorombítják, tűr akkor is, ha az egykori gazda egykori komája tölti ki rajta a depresszióját. Hiszen tudja, tapasztalhatta, az uraknak se könnyű, ma kegyeket osztók, holnap kegyekért kuncsorognak, megalázók, és megalázot-tak, valahol ők is emberek. Mindez persze, csendes belenyugvásnak, sőt gyanús kus-hadásnak tűnhet fel, mert ma, amikor nemcsak a gazda ment el, hanem a palota is összeomlott, mást várnak az egykori cselédtől. Pontosan mit, az egyelőre heves összeveszések tárgya, de azért az érintett figyelemmel kíséri a lenyűgöző szociológiai ihletettségű kerek-asztalszeánszokat,	éppúgy,
mint a saját felelősségre elmúlatott politikai ötperceket és a teljesen szabad tízperceket, húszperceket, végteleneket. Rezignáltan nézi a Raszputym kinézetűt, aki mint a megtestesült végítélet, felkínálja az Önmarcangolás utolsó lehetőségét; vagy azt a jól összekapott hatvanast, aki, miután hazaűzte az utolsó orosz tankot, vádlón mereszti a mutatóujját, mit sem törődve a hangzásbéli disszonanciával, rácsörren: heszkess, meht te is kohlabo-láltál!
Lázadó énem persze, menten ellenszegül: hagyod, hogy cselédnek tituláljanak olyanok, akik maguk is ott ültek az úr asztalánál? Csitt! — inti le egy
józanabb hang. Ha például valakit lékurváznak — ezt többnyire nőkkel szokták tenni —, aligha ötlik fel komolyan, hogy a megtisztelt valóban az ősi iparból élne. Nemére vonatkozóan ez az adekvát sértés. Ha valaki a hatalom szolgálólányának a szerepében tetszeleg, előfordul, hogy az uraság olykor megbögyörészi, ráüt a fenekére,, ahogy ilyenkor elvárható. Mi tagadás, a sajtó sokszor úgy tett, ahogy elvárható. Nem mindenki persze, és nem mindenki egyforma mértékben. Volt itt kis risza, nagy risza, sőt üzletszerű kéjelgés is, bár akkor azt leginkább elkötelezettségnek mondták. Mint ahogy voltak emlékezetes ütközetek, karakán nekifeszü-lések, titokban tartott határozott „nem”-ek. Nincs min megsértődni. A cselédtempó persze mo^t is kiütközik, főleg azokon, akik harsányságukkal arról próbálnak győzködni, hogy ők akkor a világért se, most pedig annál inkább ...
Egy jelzőn rágódni tehát hasztalan. Olvasom a szociológus véleményét. Ellenpéldaként felhozza a világos profilú Le Figaro vagy a Le Monde szerkesztőit, akik természetesen benne vannak a francia belpolitikai életben, de aligha hihető, hogy háromszor összecsinálják a nadrágjukat, ha netán visszajönnek a gaulle-isták. Ez kissé övön aluli, mert elsikkaszt bizonyos történelmi tapasztalatokat. Azt, hogy a gaulle-isták, nem pufajkában, dobtáras géppisztolyokkal szoktak visszajönni, nyomukat nem sokasodó parcellák jelzik, legfeljebb változnak a névtáblák a hivatalók ajtóin. Ahogy ez Napnyugaton magától értetődően történni szokott.
Mi viszont nem szoktuk meg a szocializmus hatalomingadozásait, igaz magát a szocializmust sem nagyon. Válságaink ebből következően nem csupán politikaiak, morálisan, lelkileg is megtörettünk, megtörtünk (ahogy a nép maga is), nincs mit csodálkozni azon, ha egy közepes földrengés közepette sok mindent teszünk, mondunk vagy éppen elmulasztunk, amit normális körülmények között másként intéznénk. Éppen ezért reakcióink is felfokozottak, esetenként visszatetszést keltőek, netán félremagyarázhatóak. Tartok tőle, hogy jó néhány politikai kurzusváltás kell a levetkőzé-sükhöz, ha ugyan erre igény lesz. Ha a hatalom új gazdái nem gondolnak újfajta cselédkönyvek nyomtatására. Mert mintha gondolnának. A cseléd ugyanis éber fajta, hegyezi a fülét, leskelődik is szokása szerint, s gyanakszik. Gyanakvása olykor lázadásba csap át, ami politikai hullámokat kavar, s ezért megint csak őt igyekeznek hibáztatni. Türelme azonban a felszabadított cselédek sajátjaként ingatag: nem viseli el a régi telefonvonalakon az új hívók régies akarnokságát, a homályos célozgatásokat és az egészen nyílt fondorlatokat. A volt cseléd ki nem állja, ha újfent rendelkezni akarnak vele.
Majd elválik persze, hogy szabódása mennyire őszinte, lelkét mennyi járta át a demokrácia, s elkövetkezik-e valaha az az állapot, amikor mértékadó köröket emlegetve, rá is gondolnak. Ha gondolnak rá, akkor arra is gondolnak, hogy ami írva vagyon, annak tétje is van. Ha így lesz, kidobhatja a kötényt meg a bóbitát és gazdasszonynak érezheti magát a saját portáján. Amelyről pontosan tudja, hogy mekkora.
Szényi Gábor
Hazatért Kambodzsába Szí lia uuk herceg
Arafat engedni látszik az izraeli tárgyalási feltételeknek
LATHATÓ ZAVAR mutatkozik nyugati politikai körökben Horn Gyula keddi kijelentése után, amely Magyarországnak a NATO politikai szervezeteiben való esetleges jövőbeli részvételére vonatkozott. A jól tájékozott brüsszeli Atlantic News e megállapítását egy másikkal is megtoldja: az Atlanti Szövetség nem áll készen a válasszal olyan kihívásokra, mint az esetleges csatlakozás iránti igény egy VSZ-tagország részéről. A nyugatnémet Die Welt úgy védekedik, Budapestnek az az óhaja, hogy beléphessen a NATO-ba, a Varsói Szerződésnek, mint politikai szövetségnek a végét is jelzi. Magyarország úgy érzi, hogy a Nyugathoz tartozik, és ott is keresi biztonságát, írja a lap, amely egyszersmind az európai helyzet új korszak hajnalát előrevetítő fordulatának legdrámaibb kifejeződéseként értékeli a magyar külügyminiszter nyilatkozatát. A Die Welt mindenekelőtt a függetlenségi törekvés demonstrálását látja Horn meglepetést keltett felvetésében, s megjegyzi még, hogy ezzel világossá vált: Magyarország ka-tonapolitikailag nem akarja magát Kelet-Európábán a Szovjetunió oldalán elkönyveltetni. Aligha téved azonban a cikkíró, amikor azt bizonygatja, hogy a NATO a Szovjetunió egy eddigi szövetségesét még az európai szembenállás lébontásának és az enyhülésnek e mostani időszakában sem vehetné fel Moszkva hozzájárulása nélkül.
Maga Horn Gyula a Budapesten vendégeskedő ír külügyminiszterrel közösen tartott sajóértekezletén egy kérdésre válaszolva szükségesnek látta ismét kifejteni véleményét e témáról. Mint mondotta, hazánk abból indul ki, hogy a két katonai tömb léte akadályozza az egységes Európa megteremtését, ezért minden lehetőséget meg kell ragadni a megosztottság lépésről lépésre történő megszüntetéséhez. Horn oíyan szoros konzultációs rendszer kiépítését szorgalmazta, amely lefektetné az együttműködés alapjait, majdan elvezethet oda, hogy VSZ-tagállamok a NATO politikai szervezetének is tagjai lehetnek. Mint fogalmazott, e lehetőséget hiba lenne kizárni; Magyarország integrálódása a NATO politikai struktúrájába, ugyanolyan távlati cél, mint például hazánk csatlakozása az európai közösségekhez.
EURÓPA JÖVŐJE, a német egyesítés kilátásai továbbra is a nemzetközi diplomácia középpontjában állnak. Erről tárgyal majd huszonnégy órás szombati villámlátogatása alatt Camp Davidben Kohl kancellár és Bush elnök, s erről hangzanak el újra és újra feltűnést keltő nyilatkozatok a rendezésben érdekelt felek részéről. A bonni kabinet szóivvője sietett leszögezni, hogy az NSZK és az Egyesült Államok között egyetértés van Németország NATO-tagságának szükségességében, de abban is, hogy az Atlanti Szövetség haderőit nem szabad előretolni a mai NDK területére. Dieter Vogel utalt a nézetazonosságra a tekintetben is, hogy Gorbacsov politikáját a Nyugatnak támogatnia kell. Ezzel kapcsolatban említést érdemel a The Wall Street Journal értesülése, miszerint amerikai politikusok aggódnak, hogy a Nyugatnak tett további engedmények veszélyeztethetik a szovjet államfő helyzetét. Ezért az újság szerint Bush és Kohl a hét végén mérlegelheti azt az európai javaslatot, hogy idővel lépjen a NATO helyébe új biztonsági szervezet. Erre célzott mellesleg Helmut Schmidt ex-kancellár is egy tévényilatkozatában, mikor hangsúlyozta, hogy a „2+4” egyelőre üres keretet jelent, amiből a kilencvenes években a helsinkihez hasonló összeurópai biztonsági konferencia alakul majd.
A NYUGATNÉMET FŐVÁROSBAN azt is feltételezik, hogy Washington kezdeményezően igyekszik fellépni a nyugati lengyel határok véglegesítését illetően. A francia sajtó kommentárjai is egyébként teljesen jogosnak találják Lengyelország azon követelését, hogy az NSZK ünnepélyesen nyilvánítsa ki: az egységes Németország kötelezettséget vállal az Odera—Neisse-határ fenntartására. A Libération jellemzőnek tartja, hogy a lengyel igényt olyanok fogalmazták meg, akik a legilletékesebbek erre, hiszen ők voltak a demokratizálás végrehajtói országukban. Az egyesítéssel amúgy meglehetősen rokonszenvező Le Quotidien de Paris ugyancsak kénytelen leszűrni, hogy a német egyesítés sok helyütt kelt aggodalmat. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a brit diplomácia irányítója az alsóház külügyi vitájában igen derűlátóan nyilatkozott ugyanerről. Douglas Hurd hangsúlyozta, hogy a NATO-nak elsősorban politikailag és nem katonailag kell reagálnia a kelet-európai változásokra. Heath volt konzervatív miniszterelnök, és Healey volt munkáspárti védelmi miniszter félreérthetetlenül kritizálva Thatcher miniszterelnök asszony megnyilvánulásait, helytelenítette a mai Németország összehasonlítását a harmincas évekével. A szovjet hadsereg napja alkalmából Pjotr Lusev, a VSZ egyesített fegyveres erői főparancsnoka a Krasznaja Zvezdában arra emlékeztetett, hogy a nemzetközi enyhülés ellenére az európai kontinensen még nem szűnt meg a háborús veszély, habár annak nagysága jelentősen csökkent. Ö is megerősítette azonban: a VSZ fejlesztése arra irányul, hogy a realitásoknak megfelelően katonai-politikai szervezetből politikai-katonai szervezetté alakísák át. (V. L.)
Pék ing kész a gyalogáldoznira?
Hanoi is haladást remél a dzsakartai találkozótól
Hanoiból jelenti az AFP: Több mint tizenegyévi száműzetés után pénteken hazatért Kambodzsába Norodom Szihanuk. A herceg felesége és néhány tanácsadója kíséretében egyelőre a thaiföldi határ közelében, Oddar Meanchey tartományban kíván letelepedni, szerény körülmények között Bangkoktól a határig külföldi újságírók is elkísérhették Szihanu-kot, aki hazatérése alkalmából rögtönzött sajtóértekezletén azt állította: csapatai a héten Bat-tambang tartományban elfogtak két vietnami katonát, s ez azt bi-
zonyítja, hogy Hanoi nem vonta ki teljesen egységeit az országból.
Vietnam szerint a hétfőn kezdődő újabb dzsakartai találkozó előrehaladást hozhat a kambodzsai konfliktus rendezésében, de a vörös khmerektől „minden rosszra számítani kell” — jelentette ki az AFP tudósítójának adott nyilatkozatában Nguyen Co Thach vietnami külügyminiszter, aki hazája küldöttségét vezeti majd a második dzsakartai nem hivatalos tanácskozáson. A tárgyalásokon a négy kam-
bodzsai fél, Vietnam, Laosz, ASEAN-országok, Franciaország, valamint a legújabb rendezési tervet előterjesztő Ausztrália képviselői vesznek részt.
vietnami külügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy a dzsakartai találkozó sikere, a kambodzsai helyzet átfogó rendezése érdekében két dolgot kell elkerülni: a jelenlegi phnompeni kormányzat szétzúzását és egy négyoldalú kormány megalakítását. Nguyen Co Thach „a jó irányban tett lépésnek” minősítette Szihanuk herceg és Hun Sen miniszterelnök szerdai bangkoki tanácskozását és az ott elért megállapodásokat. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy Hanoi továbbra sem kíván tárgyalni Szihanukkal, mi-kizárólag a phnompeni kormányt ismeri el. Kína szere-
péről szólva úgy vélekedett, hogy Peking álláspontja is változóban van: a vörös khmerek és Kína érdekei több mint tíz éven át egybeestek, de ha már nem lesz rá szüksége, Peking tétovázás nélkül „kész lesz a gyalogáldozat-
Háromnapos hivatalos látogatásra pénteken Hanoiba érkezett Roland Dumas francia külügyi államminiszter — jelentette a vietnami rádió. Hét év óta ez az első alkalom, hogy a francia diplomácia vezetője felkeresi az ázsiai országot. Dumas szombaton találkozik Nguyen Co Thach vietnami külügyminiszterrel. Megbeszélésük fő témája minden bizonnyal a kambodzsai rendezésről hétfőn Dzsakartában kezdődő nemzetközi tanácskozás lesz.
A PFSZ elnöke levelei intézelI a zsidó békeakiivislák tanácskozásához
Jeruzsálemből jelenti az AFP: Jasszer Arafat immár jóváhagyjak, hogy az Izraellel folytatandó béketárgyalásokon a megszállt területeken 'élő palesztinok képviselői vegyenek részt. A többi között ezt tartalmazza az a levél, amit a PFSZ vb-elnöke zsidó békeaktivisták Jeruzsálemben megtartott konferenciájához juttatott el pénteken.
Arafat ezzel a levéllel első alkalommal fejtette ki, hogy elfogadja Izraelnek a tárgyalásokon való részvételére vonatkozó fel-
tételeit. A palesztin vezető a levélben kifejtette: szervezete inkább egy nemzetközi békekonferencia összehívása mellett száll síkra és olyan „nemzetközi garanciákat kívánna, amilyeneket csak a nagyhatalmak és az Egyesült Államok adhat”. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a PFSZ támogatja az izraeli kormány és a megszállt területeken élő palesztin nép képviselői közötti párbeszédet is. Ez a békefolyamat kezdetét jelentheti a kölcsönösen előnyös végső megoldáshoz vezető úton — írta.
Moszkva ragaszkodik Varsó részvételéhez a némel rendezésben
Moszkvából jelenti az MTI: A Szovjetunió ragaszkodik hozzá, hogy a német egyesítésről a „2+ 4” formula szerint folytatandó tárgyalásokba Lengyelországot is vonják be — hangsúlyozta Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter Sz. Ciosek moszkvai lengyel nagykövettel folytatott pénteki moszkvai megbeszélésein.
A lengyel nagykövet átadta Ta-deusz Mazowiecki lengyel kormányfő Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár-államfőhöz és Nyi-kolaj Rizskov miniszterelnökhöz intézett üzenetét, amelyben a varsói kormány megfogalmazta a német egyesítésre vonatkozó lengyel álláspontot.
A szovjet külügyminiszter kijelentette, hogy Moszkva megértéssel viseltetik a német kérdésre vonatkozó lengyel aggodalmak iránt, amelyek annál is inkább megalapozottak, mivel számos nyugatnémet politikus mindmáig megkérdőjelezi Lengyelország nyugati határait.
Hans-Dietrich Genscher, az NSZK külügyminisztere megerősítette azt a felfogását, hogy a németeknek még a két német állam egyesítése előtt minden kétértelműség nélkül el kell ismerniük Lengyelország nyugati határát. Bizonytalanság vagy az elköteleződés hiánya ebben a kérdésben akadályozza Németország egyesülését — mondotta a bonni államférfi az Augsburger Allgemeine című újság számára adott nyilatkozatában.
Horn Gyula külügyminiszternek a NATO-tagsággal kapcsolatban elhangzott nyilatkozatáról szólva Genscher kifejtette: azt, amit magyar kollégája mondott, semmilyen módon sem szeretné összekapcsolni a német egyesüléssel; itt mindenekelőtt o Varsói Szerződés belügyéröl van szó. A Nyugat jól teszi, ha rendkívüli mértéktartást tanúsít, és nyoma-tékosítja, hogy nem kíván egyoldalúan hasznot húzni a közép-és kelet-európai változások folyamatából.
Washingtoni tudósítónk telexjcIfiKése
Csak állomás a demokrácia útján
Washington, február 23.
Ha Nicaragua az ötven állam egyike lenne, akkor sem figyelhetné az amerikai közélet izga-tottabban a vasárnapi választásokat. A pénteki The New York Times Managuából azt jelenti, hogy „gyakorlatilag lehetetlen lesz észrevétlenül csalni”, hiszen — miként a tévéhíradók folyton emlegetik — a nemzetközi megfigyelők hadserege szállta meg a közép-amerikai országot.
Baker külügyminiszter csütörtökön ugyan a State Departement költségvetése ügyében járt a képviselőház illetékes bizottságában, de nem térhetett ki a kérdés elől: elfogadnák-e Ortega — a The Washington Post és az ABC tévéhálózat közvélemény-kutatása
szerint — „biztosra vett” választási győzelmét? Baker a hó elején szenátoroknak kijelentette, hogy Washington „javítani fogja a kapcsolatokat bármely nicara-guai kormánnyal, amely bizonyítottan szabad és tisztességes választásokkal nyert”. Most is azt hangoztatta, hogy „aki hisz a demokráciában, annak tiszteletben kell tartania egy szabad és tisztességes választás eredményét”. Viszont „az Egyesült Államok fenntartja magának a jogot, hogy maga alkosson véleményt a választások tisztaságáról”, s ezt megnehezítette, hogy Managua nem adott vízumot a Bush-kor-mány által kijelölt amerikai kongresszusi ellenőrző csoportnak. Ez persze tekintélyi és tak-
\