﻿A. zene	v
Részeredmények alapján: ellenzéki győzelem Litvániában
Békésen zajlottak le a szovjet tömegtüntetések
Az egységes német állam katonai jövőjéről tanácskozott Bush és Kohl Washingtonban
A külpolitikai helyzet
A NÉMET EGYESÍTÉS kavarta viharok csillapításának céljából tárgyalt Kohl kancellár amerikai vendéglátóival a hét végén. A megnyugtatás vélhető eszközének Bonn továbbra is az egyesítési folyamat valamiféle átláthatóságát, kiszámíthatóságát tartja, elsősorban éppen a fokozatos, nagyhatalmi tárgyalások keretében, bár immár csak hetek választják el a döntéshozókat az NiDK-beli választásoktól, miközben változatlanul meglehetősen nagy számban települnek át a keleti német állam polgárai a biztosabb gazdasági jövőt és személyes egzisztenciát nyújtó NSZK-ba. A kancellári látogatást beharangozó bonni sajtó egyébként arról cikkezett, hogy a jelek szerint az NSZK kormánya határszavatossági nyilatkozatot fog tenni, így adva végleges biztosítékot az aggódó lengyeleknek. Varsóban éppen a hét végén vált ismertté a „Lengyel Köztársaság védelmi doktrínája” címet viselő okmány. A dokumentumból kiderül, Varsóban egyelőre még lényegesnek tartják a két- és többoldalú szövetségeket, így az országnak a VSZ-hez tartozását is.
A németkérdés okozta nyugati aggályokról Thatcher kormányfő nyilatkozott a ihét végén a The Sunday Timesnak. „Gyakran bújnak a szoknyám mögé” azok a nyugati vezetők, akik hasonlóan vélekednek a német egységről — hangoztatta a miniszterelnök asszony. Szerinte kezdetben London elszigetelődött, de „most már mindenki velünk tart” — mondotta. Mint hozzáfűzte, megérti ugyan a „német érzékenységeket és törekvéseket, de „Európa többi részének is vannak érzékenységei és törekvései”, nem lehet figyelmen kívül hagyni az évszázad történetét. Az NDK automatikus csatlakozását az Európái Közösséghez nem tartotta szerencsésnek, a nagyságrend miatt sem, másrészt, „mivel olyan állam befogadásáról van szó, amely az 1930-as évek óta vagy kommunista, vagy náci volt”. Thatcher egyébként a Szovjetunióról is szólt, és minden eddiginél derűlátóbban nyilatkozott Gorbacsovról. Szerinte a szovjet államfő „többé már nem tekinthető kommunistának a szigorúan vett marxista—leninista értelmezés szerint”. Egy, a kongresszus számára készített jelentésében Bush elnök is kedvezően nyilatkozott a moszkvai politikáról, elsősorban azt hangsúlyozva, hogy a Szovjetunió tavaly sokkal lelkiismeretesebben tartotta be a fegyverzetkorlátozási egyezményeket, mint korábban, bár nem maradéktalanul. Az elnök a hiányosságokat egyrészt a kraszno-jarszki radarállomás létezésével indokolta — bár ennek leszerelésére Moszkva már ígéretet tett —, másrészt azzal, hogy a vegyi és biológiai fegyverek túl erős arzenálját tartja fenn, ráadásul ilyen anyagokat tekintélyes mennyiségben exportál is Laosznak, Kambodzsának és Afganisztánnak.
A SZOVJET KÖZTÁRSASÁGI VÁLASZTÁSOK ugyancsak a nemzetközi hírösszefoglalók élén szerepeltek. A szombati litván szavazásról tudósítók egybehangzóan a radikális — még az idei — elszakadást szorgalmazó, Sajudis által támogatott jelöltek többségi győzelméről számoltak be, noha a hivatalos eredmények csak keddre várhatók. Vasárnap Moldáviában, Kirgiziában és Tádzsikisztánban tartottak parlamenti és helyhatósági választásokat. Az itt születő eredmények ugyancsak tanulságosak lehetnek a szovjet jövőt illetően, hiszen Moldáviában, akárcsak Litvániában a függetlenséget követelők vannak túlsúlyban, sőt az előbbi esetében a Romániához való csatlakozás Is felmerült Kirgízia és Tádzsikisztán viszont a „fejlettségbeli” ellenpólust képviselheti, ahol a beszámolók szerint még kísért a pangás korszaka. A Szovjetunióról szóló beszámolókban a tudósítók részletesen ismertették a vasárnapi országos tüntetések eseményeit. A résztvevők számát illetően nagyok voltak az eltérések — félmilliótól 150 ezerig —, de egybehangzó volt a vélemény az esemény békés jellegéről.
A NICARAGUÁI VÁLASZTÁSOK eredményei lapzártánkkor az időeltolódás miatt még nem voltak ismertek. A helyszínen tartózkodók szerint Ortega elnök újbóli megválasztása látszott valószínűnek, elsősorban azért, mert a sandinisták sokkal jobban szervezték meg kampányukat, mint az ellenzéki koalíció, Chamorro asszonnyal az élen' Az esetleges Ortega-győzelem máris elindította a latolgatásokat; vajon valóban, a sandinisták ígéretének Is megfelelően, véglegesen befejeződik-e a harc a kontrákkal, ami persze attól is függ, hogy Washington elfogadja-e a választási eredményeket egy sandinista győzelem esetén. Erre nézve még nem hangzott el egyértelmű nyilatkozat. Sok múlik azon is, vajon a háromezer nemzetközi megfigyelő valóban meg tudja-e győzni Washingtont a választások tisztaságáról, illetve, hogy az Egyesült Államok milyen kritériumok alapján óhajtja majd „próbára tenni” az új managuai vezetést.
A KÍNAI HADSEREG HELYZETE továbbra is a figyelem középpontjában van. Nyugati megfigyelők rövid időn belül immár másod^ szor adnak hírt arról, hogy egy magas rangú vezető ismét a párt iránti feltétlen hűségre, valamint az egységre szólította fel a pekingi körzet fegyveres erőit.	(T. J.)
Litvániában
Sajudis-gyózelmet jeleznek a részeredmények
1987	áprilisában alkalmam volt végighallgatni az ausztriai Obersohützendorfban Olaudio Abbado próbáját a Gustav Mahler Ifjúsági Zenekarral. Az alkalmi együttesben a fiatal muzsikusok azokból az országokból gyűltek össze, amelyekben Mahler működött, voltak köztük tehát osztrákok, németek, csehek és magyarok. Soha ennyi szép 18—20—22 éves lányt és fiút nem láttam egyszerre még. Azután ebédszünet következett:	a nagynevű
olasz dirigens a fiatalok közé ült, és megvallom, némi csalódás ért. Azok az ifjak, akik közben olyan elragadóan bájosnak tűntek, hangszerüket letéve elvesztették varázsukat.
Eszembe jut egy másik, jóval régebbi emlék. A debreceni Kodály Kórus Gulyás György vezényletévéi az angliai Llangollenben rendezett versenyen 1958 nyarán elnyerte az első díjat. Műsoruk javát néhány nappal később bemutatták a debreceni Arany Bika Szálló hangversenytermében. Elénekelték egyebek között a Hegyi éjszakákat is; azt hiszem, Kodálynak ezt a gyönyörű a capella-kórusművét sem azóta, sem később nem hallottam ilyen szépen énekelni. A koncert után megismerkedtem a karmesterrel, és azután, ha Debrecenbe utazva éppen kifogtam egy próbájukat, abban a kitüntetésben részesültem, hogy előadták a Hegyi éjszakákat. A kórus lányainak ragyogott a tekintetük, fénylőén csillogott a szemük, 6zinte hivalkodó szépséggel daloltak. Amikor a dirigens szünetet tartott, tapasztalnom kellett, hogy érzéki csalódás áldozata lettem. Ezeknek a lányoknak, amikor nem daloltak, meglepően hétköznapi volt az arcuk.
A zene szépítette meg a Mahler Ifjúsági Zenekar, a Kodály kórus tagjait, vagy azokat az ifjakat, akiket tavaly nyáron gyakorlás közben láttam a szombathelyi Bartók Szemináriumon. Igaz, ehhez rajtuk ki-vül kellett egy Abbado, Gulyás György, Eötvös Péter, Kurtág György, Perényi Miklós, akik a maguk személyiségével beragyogták a muzsikát. Es talán nem is kell a legmagasabb csúcsokra tekinteni, ~ha azokra a művészekre gondolok, akik egyéniségükkel hatni tudnak a fiatalokra.
Ismerek egy megszállott zenepedagógust, aki Európa egyetlen nagy koncerttermében sem muzsikált, falán el sem jutott ezekbe a metropolisokba. Mégis, cselekedete joggal mérhető a legnagyobbakkal, az imént említettek mellett Adám Jenővel, Bárdos Lajossal, Herényi Györggyel, Molnár Antallal és más, nagyhírű magyar zenepedagógusokkal is. Pécsi Géza, akiről szólok, nem tett kevesebbet, mint hogy életét
—	sajnos, egészségét is — áldozta az ifjúság zenei nevelésének. Közöttük is a baranyai szakmunkásképző intézetek tanulói körében végzett kísérletei álltak munkája középpontjában.
Aligha szükséges magyarázni, hogy tanulmányi színvonal szempontjából ezek a fiatalok vannak a legmostohább helyzetben; jóllehet ők teszik ki a diákoknak csaknem a felét, mégis a szakmunkástanulók
—	mellettük pedig a szakközépiskolások — szerzik meg tanulmányi éveik alatt a legkisebb mértékben az általános műltség alapjait. Cikkek sorával mutattunk rá arra, milyen sanyarú sors jutott osztályrészül az elmúlt években a zenének. És ha a felnőttek nagy része nem jár hangversenyre, és még a rádió gombját is elcsavarja, ha értékes muzsikát hall, mit várjunk azoktól az
ifjaktól, akik zeneietlen iskolai közegben nevelkedtek.
Rajtuk kívánt segíteni az apostoli |élhivatott$ágú Pécsi Géza, amidőn segédkönyvet írt; a Neveljünk zenével! című, 1980-ban megjelent kiadvány, a szakmunkásképző intézetek tanulóinak, az ifjúsági hangversenyeket előkészítő tanároknak kívánt támogatást adni. A nagyrészt önállóan folytatott kísérleteken és e szerény kivitelű könyvön is túllépett Pécsi Géza, amikor sokkal nagyobb tervbe kezdett. Kulcs a muzsikához címmel több intézmény összefogásával, saját szerény anyagi forrásait is igénybe véve 15 lemezt jelentetett meg.
Ezek a korongok a világnak szinte legjobb előadóművészei segítségével, tematikus rendben mutatják be a muzsika világát a művészeti korok zenei stílusaitól a különböző hang-széreken, együtteseken át a programzenéig és az operáig. Nemrégiben elkészült az MTA —Soros-alapítvány, a Művelődési Minisztérium és mások támogatásával a 15 lemezen alapuló könyv is, amelyet ugyancsak Kulcs a muzsikához címmel Pécsi Géza írt.
Nem szeretnék túlzásokba esni. A könyvkiadás az utóbbi időben sok gyönyörű kivitelű — óm meglehetősen drága — népszerűsítő művet jelentetett meg a muzsika világáról. Mégis mgkockáztatom a kijelentést: szellemi színvonalában, nemes egyszerűségében, világosságában és áttekinthetőségében egyik sem vetekszik Pécsi Gézának a Tankönyvkiadónál gondozott munkájával. Találomra felütöm a 85. oldalt, ahol a megfelelő lemezen Schönberg Fúvósötösének III. tételére utalva ez olvasható: „A XX. század énekes zenéjének egyik jellegzetes előadásmódja a Sprechgesang. A német szó jelentése:	énekbe-
széd, ugyanúgy, mint a recitatí-vónak, de itt nincs meghatározva a hangok magassága, csak a haladás iránya.” Bizonyára lehet ennél precízebben és tudományosabban is meghatározni századunk egyik alapvető zenei stílusát, de egyszerűbben és világosabban aligha.
A könyv érthetősége, a kitűnően áttekinthető tipográfia — amelyet a kiváló érzékkel megválogatott, sok értékes művészi reprodukció még külön kiemel — egy kiválóan felkészült tanár ügyszeretetéről tanúskodik. És szól a napjainkban mind hátrányosabb helyzetbe került komplex történelmi-esztétikai szemléletről, amelynek segítségével a szerző egy-egy nagyobb fejezet végén a korszakos jelentőségű muzsikusok mellett ismerteti az adott időszak főbb művészeti irányzatait, híresebb képzőművészeit, nevezetes műemlékeit, történelmi eseményeit, valamint nagy fölfedezéseit, így kerül például a XX. századot összefoglaló, különböző színű táblázatokban Debussy, Gershwin, Stravinsky, Schönberg neve alá az impreszioniz-mus, az atonális zene, a dzsessz majd a piros-fehér-zöld sávban Bartók és Kodály. Alattuk Monet, Picasso, Csontváry és Hol-lósy Simon neve olvasható, oldalt az Eiffel-torony képével. Utána a főbb történeti események fölsorolása következik, mad a következő fölfedezések: repülés, rádió, tévé, atomenergia, tranzisztor, számítógép.
Vajha századunk utolsó évtizedének fölfedezései közé sorolhatnék — legalább a magyar közoktatásban — a varázslatos muzsikát is, amelyhez oly jó kullcsot adott Pécsi Géza.
Qábor István
Moszkvából jelenti az MTI: Három szovjet szövetséges köztársaságban, Moldavában, Kirgiziában és Tádzsikisztánban szerveztek vasárnap parlamenti és hely-hatósági választásokat.
A legnagyobb figyelmet e területek közül Moldava érdemli ki, hiszen itt haladt leginkább előre az átalakítás, tett szert jelentős befolyásra a köztársaság függetlenségét, s a Romániához való esetleges csatlakozást szorgalmazó
népfront, s számos párt alakult. A kisinyovi parlament 380 mandátumáért 1892 képviselőjelölt verseng, így egy helyért átlagosan öten vetélkednek. Egy kisinyovi választási körzetben például 19 Jelöltet jegyeztek be a jelölőbizottságoknál. A jelöltek többsége értelmiségi, a munkások aránya köztük alig éri el a négy százalékot, míg 9,5 százalékuk kolhozparaszt.
A kirgiziai és tadzsikisztáni vá-
lasztások azonban még inkább a „pangás éveit” idézik. Dusanbé-ban például az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy megtartják-e a szavazást a rendkívüli állapot előírásaira való tekintettel, de a helyzet fokozatosan normalizálódott, s így a szavazók az urnák elé járulhatnak. Kirgiziában sok körzetben csak egy jelöltet állítottak, ami még a szovjet hírügynökség értékelése szerint is puszta formalitássá alacsonyítja le a választást, hiszen e körzetekben könnyű „győzelmet" aratnak a párt- és állami vezetés képviselői. A TASZSZ szerint a helyi vezetés még a választási törvényt is megsértette, manipulált a küldöttek bejegyzésével.
A köztársasági választások hivatalos eredményei a hét közepére várhatók, akárcsak a szombaton megtartott litvániai választások mérlege. A Vilniusból érkező hírek szerint a Sajudis által támogatott jelöltek többsége be-
jutott a parlamentbe a népfront által közölt előzetes adatok alapján —, ami azért sem jelent meglepetést, mert a 141 mandátumért versengő 472 jelölt többsége élvezte a mozgalom támogatását, függetlenül attól, hogy a „szaka-dár” Litván KP tagjairól (210 jelölt) vagy „zöld” (4 jelölt) politikusokról volt szó. Az SZKP platformján álló LKP 70 jelöltet indított. Az előzetes adatok szerint az első szovjet többpártrendszerű választásokon a jogosultak háromnegyede szavazott, de a körzetek több mint harmadában meg kell ismételni a választást, mivel egyik jelölt sem kapott meghatározó többséget.
Washingtonból jelenti a Reuter: A szovjet hatóságok megadták szombaton a beutazási engedélyt a litván szovjetköztársaságba annak a négy amerikai kongresszusi képviselőnek, akik megfigyelőként kívántak részt venni a Szovjetunió történelmének első többpárti választásán.
Moszkvai telefonfelentésün
Otthon tudta tartani a tömeget a szovjet vezetés
Moszkva, február 25.
Az országos tüntetés megtörtént, de nem volt új februári forradalom, amit a Szovjetunió demokratikus ellenzékének egyik vezetője, Afanaszjev professzor pedig meghirdetett még a hónap elején. Kiderült, hogy a Szovjetunióban nincsen forradalmi helyzet. Hogy a vezetésnek még van ereje arra, hogy erőszak nélkül is letompítsa a megmozdulásokat, némi ijesztgetéssel és némi Ígérgetéssel otthon tartsa a kritikus tömeget adó sokaságot, az emberek pedig még hajlandók némi haladékot adni. Mindezek ellenére igen fontos, ami vasárnap történt a Szovjetunióban. A Legfelső Tanács területközi csoportja, amely itt a parlamenti ellenzék szerepét játssza, valamint az SZKP-n belüli demokratikus platform bebizonyította, hogy képes országszerte jelentős csoportokat, sőt tömegeket az utcára vinni, és képes erőszak nélküli akcióval a demokratizálási folyamat elmélyítését, radikalizálását követelni. Igaz persze az is, hogy a gorbacsovi csapat eszközei igencsak szűkösek, egy-egy ilyenfajta nagyszabású akció megakadályozására, hiszen leggyakrabban éppen a főtitkár beszél demokratizálásról, és leghatározottabban ő kötelezte el magát az erőszak-mentes megoldások mellett.
Vasárnap a Szovjetunió 25 városában mintegy 200 ezer ember vonult az utcákra, hogy támogassa a radikális képviselőjelölteket az egy hét múlva esedékes orosz-országi parlamenti választásokon. A szónokok azt követelték, hogy Mihail Gorbacsovot a Legfelső Tanács most ne válassza meg az ország elnökéül, minthogy a Szovjetunió politikai struktúrájának fejletlensége a demokratikus jogok biztosítékainak hiánya egy új diktatúrát tehetne lehetővé. Ma a Szovjetunióban előbb új szövetségi szerződést kell kötni. Előbb a politikai rendszert kell átalakítani, és csak aztán szabad elnököt választani — fejtette ki a szónokok közül Gavril Popov reformközgazdász. Afanaszjev professzor az SZKP még meglevő politikai előjogait bírálta, a sajtóirányítás intézményeinek eltörlér sét követelte és a magántulajdon engedélyezése mellett szállt síkra az összes tulajdonforma egyenlő esélyeinek biztosítása mellett. Fontos követelése volt az is, hogy — kelet-európai példára — hívjanak össze nemzeti kerékasztalt,
ahol az ország vezetése és a radikális erők együtt tisztáznák a demokratizálási folyamat elmélyítésének, a gazdasági válság ke-
viselő még élesebben beszélt. C _ Rizskov-kormány lemondását követelte, mint mondta, a minisztertanács úgy viselkedik, mint Kaspirovszkij pszichiáter, aki a múlt év végén, vasárnap esténként hipnotikus szeánszokat tartott a televízióban, hogy az embereket egyszerűen lebeszélje betegségeikről. Andrejev szerint a szovjet kormány is hasonlóképpen menedzseli a válságot. Arra hívja fel az embereket, hogy ismételgessék magukban, hatékonyság, hatékonyság, csokoládé, csokoládé, és előbb-utóbb majd csak megédesedik a szájuk íze.
Moszkvában a nagykörúton, a Szadovoje Kalcon mintegy százezren tüntettek igencsak különböző, de egyformán éles jelszavakkal. Érthető is, hogy éppen azok vonultak ki, akik a legfeszítőbbnek érezték mondanivalójukat, hiszen a tüntetést egyhetes sajtókampány előzte meg, amely tulajdonképpen pánikkeltéssel ért fel. A legkülönfélébb szervezetek, alkotói szövetségek, mozgalmak hívtak fel távolmaradásra, és igen részletes jelentéseket hoztak nyilvánosságra arról, hogy az állítólag kitörni készülő erőszak-hullámot milyen erőkkel fogja megfékezni a rendőrség. A transzparensek sokszínűségére jellemző, hogy egyesek a szerintük fenyegető szovjet fasizmus erői ellen tüntettek, volt aki viszont a tbiliszi véres napokat idéző fényképek mellett úgymond a gorbacsovi terror ellen tiltakozott. Megint mások éppen Gorbacsovot támogatták, és mellesleg azt követelték, hogy a moszkvai Kali-nyin sugárút nevét változtassák Szaharov sugárútra. Miután a tüntetés feloszlott, a külügyminisztérium előtt apró rendpárti csoport maradt, akik zajosan Lenint éltették, és olyan plakátot emeltek magasba, melyen négy meztelen nő egy vak lovat rángatott négyfelé. A felirat: Ez lesz a rendből és az erkölcsből, ha a területközi parlamenti csoport jut hatalomra.
Minszkben mintegy tízezren tüntettek és követelték a köztársaság vezetésének azonnali lemondását, illetve azt, hogy Belorussziát nyilvánítsák katasztrófa sújtotta területnek és azonnal fogadjanak el új tervet a cserno-