﻿Áru:
0.50
forint
Magyar Nemzet
HMM).
február 27.
un. rvfoham
ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR
Bukott messiások
Értékelni éppenséggel már lehetne a nicaraguai választások eredményét, hiszen a végkifejlet ismert, A sandinisták és személyesen Ortega elnök vereséget szenvedtek, az ellenzék fölülkerekedett. Maga az államfő ismerte be, egyébként demokratikusan az alulmara-dását, arról azonban még nincsenek információink, hogy mi lesz ezután. Elképzelhető a békés hatalomátadás, de ugyanúgy az enriél sokkalta rosz-szabb: az összecsapás, a polgár-háború, az urnáik döntésének á kétségbevonása. Annyi biztos, ami most vasárnap történt, még sokáig a világsajtó témája lesz.
Mellőzzük azonban most mégis a részleteket, mert ezeknél fontosabbaknak látszanak az általános tanulságok, amelyek bizony, meglehetősen bonyolultak, mert sokrétűek. Ha ugyanis komolyan, valamennyi tényezőt számbavéve beszélünk Nicaraguáról és Latin-Amerikáról általában, nem lehet mellőzni egy alapvető kérdést. Ez pedig az Egyesült Államok szerepe a térség egészében. Washington, külpolitikájának még a legliberálisabb szakaszában sem adta föl soha a Monroe-elvet, az „Amerika az amerikaiaké” doktrínát, amely a maga befolyásán kívül nem ismerte el más hatalom és eltérő ideológia jelenlétének a jogosságát a féltekén. Voltak ennek hisztérikus kitörései, „keresztes háborús” szakaszai, mint a közelmúltban is a Reagan-korszakban, átmenetileg voltak csillapodóttabb és enyhébb korszakai. Az azonban soha nem szűnt meg, amit a liberális nyugati sajtó mindvégig emlegetett, hogy a Fehér Ház a latin térséget mindig — úgymond — a hátsó udvarának:	tekintette, és itt
„rendcsinálásra” senki másnak lehetőséget nem adott.
Mindezt hangsúlyozni azért is kell, mert ha a megfontoltabb Bush-kormányzat finomabban viselkedett is keményebb elődénél, azért Ortegát és rendszerét soha nem zárta a szívébe. A sandinista gazdasági csődről természetesen elsősorban a helyi kormányzat tehetett minden szakértelmet mellőző, kapkodó és átgondolatlan intézkedéseivel, de mellőzni a tudatos észak-amerikai fojtogató, bojkottrendszabá-lyokat, a tönkretétel .taktikáját ugyanúgy nem lehet. Nélkülöző, a lényeges igényeket nem kielégítő országban hangulatot szítani a vezetés ellen, nem tartozik a legnehezebb feladatok közé.
Ez azonban a bekövetkezetteknek Csak az egyik oka, és a másik sem kevésbé fontos. Latin-Amerika az a félteke, ahol a végtelen nyomor, a kizsákmányolás és a kitaszítottság jó táptalajt ad a forradalmi eszméknek, különösen akkor, ha a hatalmi elit fasisz-toid módszereket is igénybe vesz uralmának a fönntartására. Bármennyire távol van is a történelem, ez segítette győzelemre annak idején Batistóval szemben Fidel Castrót is, és valami hasonló a titka a sandinista Ortega fölülkerekedésének Somozáék elűzésekor. Minden esetben a forradalmárok kis csapata volt a fordulat kiküzdője és vezérlője, és az is tagadhatatlan, kezdetben a nép rokonszenvére, támogatására számíthatott.
Csakhogy ezek a forradalmárok messianisztikus hittel, elhivatottsággal érkeztek, és azt vallották, az igazi átalakulás elérésére mindenkinek hozzájuk kell hasonulniuk. Elkövették azt a hibát, amelyet a bolsevik revolúció győzelme óta egyetlen hasonló „hivatásos harcos” sem tudott elkerülni: ahelyett, hogy bölcsen alkalmazkodtak volna az, őket
körülvevő világhoz, erőszakkal a maguk képére igyekeztek formálni mindenki mást. Így kerültek szembe a Latin-Ame-rikában kulcsszerepet betöltő egyházzal, a hittel. A maguk „vallását" tekintették kizárólagosnak, „katekizmusát” az egyetlen üdvözítőnek. Kár érte, mert éppen a mély társadalmi igazságtalanságok miatt szebb és magasztosabb hivatás várhatott volna rájuk.
Van ebben a fölfogásban egy mindmáig bevallatlan gyönge-ségérzet. A magabiztosság hiánya, hogy a nép tudja-e, akarja-e követni az „élcsapat” eszmevilágát. És mert ebben nem biztosak, törvényszerűen következik az elnyomás, a türelmetlenség más eszmékkel és gondolatvilágokkal szemben, úgy, miképpen több mint négy évtizeden át Közép-Európában is érvényesült. A meggyőzést, a politikai készséget helyettesíti az erőszak, a vélemények elfojtása: Nicaraguában az ellenzéki sajtó hosszú időn át szóhoz sem juthatott, majd amidőn látszatengedményként történt ebben kényszerű taktikai visszakozás, az sem volt tekinthető a demokrácia igazi érvényesülésének.
Nem mellőzhetjük ugyanakkor a nemzetközi összefüggéseket sem. Bárhol lángolt is föl a, féltekén a változtató lendület, Fidel Castro Kubája nyomban ott termett, a maga laboratóriumban kitermelt fórra--dalmi exportcikkének a bevitelével. Érthető ez is, mert Kuba ugyanúgy állja immár évtizedek óta az Egyesült Államok gazdasági és politikai ostromát, miképpen Nicaragua és mások is. Csakhogy ezt a magatartást is — mármint Kubáét — hásonlóképpen a türelmetlenség, az intolerancia jellem-' zi, csupán a szélsőségek ismerése, tekintet nélkül a helyi viszonyokra, sajátosságokra, £ politikai küzdelmekben nélkülözhetetlen árnyalatokra. Teszi ezt “abban az időben, amidőn Latin-Amerikát éppen a polgári demokrácia vonzza, ehhez a modellhez próbál igazodni, mert ez nyújtja számára a kiutat a katonai uralmakból í rendezettebb társadalmakba.
Talán erőszakoltnak látszhat a, nicaraguai példa okán ugyancsak a gorbacsovizmusra hivatkozni, de elkerülhetetlen, peresztrojka előtti Szovjetunió ott próbált jelen lenni a világban, ahol csak tudott, így tekintette természetes szövetségesének a sandinista mozgalmat is. De jobbára csak tanácsokat tudott adni, igazi hathatós segítséget nem, az amerikai bojkott áttörésére kevésnek bizonyult Brezsnyev pénze. Illetve a mértéktelen elkötelezettség a Szovjetunió amúgy is ingatag belső gazdaságát ásta alá. Moszkva számára ebből két tanulság is adódott.: elsősorban önmaga háza táját rendbe hozni, megszabadulni a fölösleges terhektől, és távol maradni olyan földrajzi térségektől, ahol történelmileg az oroszok soha nem is voltak jelen, tudomásul venni éppen Latin-Amerikában Washington elháríthatatlan ottlétét. Meglehet, ebben az elfogult „forradalmárok” föladást, „árulást” gyanítanak, de ma a világ másképpen nem vihető elébb.
Mindezeknek a fényében, a vasárnapi nicaraguai választások eredményét akár törvényszerűnek is tekinthetjük. Csak sajnálni lehet, hogy egy indulásában becsületes, szándékú mozgalom kudarcot vallott, de ezért, ha csakugyan magába akar tekinteni, önnön hibáit kárhoztathatja. Bárcsak ereje volna hozzá, és elkerülhető lenne az a súlyosabb következmény, amelytől sokan tartanak, és amelynek a hatása túllépheti Nicaragua határait !	Várkonyl Tibor
Kétségek a hatalomátadás körül
Sorsfordító lehet a féltekén a nicaraguai ellenzék győzelme
A litvániai választások után újabb erőpróbák várnak a hét végén Gorhacsovra
VILÁGPOLITIKÁI JELENTŐSÉGŰ lehet a nicaraguai ellenzék váratlan győzelme a vasárnapi választásokon. A megfigyelők első elemzései szerint ezzel elhárulhat a gyorsabb szovjet—amerikai közeledés egyik fő akadálya, a nicaraguaiak állásfoglalása kihathat a térség más feszültséggócaira, s mindinkább elszigetelődhet Fidel Cgrstro rendszere. Az ellenzéki koalíció győzelme még legfőbb támogatóját, Washingtont is váratlanul érte, s az amerikai fővárosban hatalmas áttörésként értékelik a Violeta Chamorro vezette szövetség győzelmét.
Ha a sandinisták betartják ígéretüket, s valóban készek átadni a hatalmat, akkor tíz év után rendszerváltás történik a latin-amerikai országban. Bizonyos kételyek is felmerülnek azonban, hogy összecsapások nélkül megoldható lesz-e a hatalomváltás. Némely borúlátók polgárháború kitörésétől félnek, ami akár még az Egyesült Államok beavatkozását is maga után vonhatná. A washingtoni vezetők már első nyilatkozataikban komoly támogatást, gazdasági felvirágzást ígértek a nicaraguai népnek. Az amerikai, politikusok rögtön tűzszünetet indítványoztak a kontrákkal vívott harcokban, s egyúttal méltatták a sandinisták szerepét a szabad választások megrendezésében. Violeta Chamorrót bátran lehet „Latin-Amerika Aquino asszonyának” nevezni, hiszen az ő ellenzéki politikus férjét is meggyilkolták, még a Somoza-rendszer idején. A párton kívüli hatvanesztendős asszony sikeresen egyesítette a sandinizmust elítélő nicaraguai politikai erőket, mártír férjétől átvette a jelkép szerepet, s az országot katasztrofális helyzetbe taszító sandinistákkal szemben az elégedetlenség szimbólumává vált.
A VASÁRNAPI LITVÁNIÁI VÁLASZTÁS is vezető helyen szerepel a világlapok címoldalain. A Francé Soir kommentárja szerint Gorbacsov feladatainak a megoldását „igen kockázatossá" teszi a baltikumi fejlemény. A Le Figaro értékelése: a vilniusi választási eredmény az egész SZKP jövőjét mekérdőjelezi. A litván párt reformerői azonban részt vesznek majd a köztársaság koalíciós kormányában, s elképzelhető, hogy egyfajta híd szerepet tudnak majd vállalni Moszk-.va és a köztársaság között. A The Times elemzésében úgy véli: a litvániai eredmény szertefoszlatja Gorbacsov reményét, hogy lelassítható a Baltikum függetlenedési folyamata, egyben a választás figyelmeztető jel a többi köztársaság kommunistái számára is. A The Times cikkírója egyébként a valódi föderációs rendszer létrehozása mellett érvelt.
Idegességet keltenek a szovjetunióbeli fejlemények — állapította meg a The Guardian, ugyanis a szovjet köztársaságok közül elsőként voksoltak Litvániában az elszakadás mellett. A The Daily Telegraph arról ír, hogy a többpárti demokrácia felé vezető úton egyelőre nem világos, „vajon Gorbacsov együtt tudja-e tartani az országot és az uralkodó pártot”. A lap kulcsfontosságúnak véli az e hét végén esedékes választásokat a szláv köztársaságokban, Oroszországban, Ukrajnában és Belorussziában. „Hosszabb távon a Szovjetunió csak akkor maradhat fenn, ha hatalmi átruházást hajt végre” — szögezte le a The Daily Telegraph szakértője.
BURKOLTAN ÉS NYÍLTAN IS bírálják Helmut Kohlt, amiért ismét nem fogalmazott egyértelműen a Bush amerikai elnökkel való Camp David-i találkozót követően Lengyelország nyugati határairól. Az NSZK több politikai tényezője elmarasztalta a kancellárt, s úgy vélte, az NDK-beli választások után a Bundestagnak és a kelet-, német Népi Kamarának együttesen és világosan jeleznie kell a határok szavatolását. A kormánykoalícióban részt vevő FDP szóvivője is helytelenítette, hogy Kohl továbbra is megengedi a tisztázatlanságot a kérdésben. A szociáldemokraták jelezték, hogy határozati javaslatokat kívánnak előterjeszteni a lengyel ügyben, az NDK-beli választások után.
A nyugatnémet sajtó szinte egyöntetűen sürgeti a kancellárt: cselekedjék mielőbb, s a lapok szintén legjobbnak vélik a nyugat- és keletnémet közös nyilatkozatot. Egybecsengenek a fentiekkel az amerikai lapvélemények, is. A The Washington Post szerint „a németek okosan tennék, ha. valamilyen módon bevonnák a többieket, a-szomszédokat is” az egyesülés folyamatának a megvitatásába. A kancellár súlyos hibát követ el, amikor a lengyel' határok ügyében „játszik a szavakkal": külföldön a határok biztosításáról szól, míg otthon — a jobboldali választók miatt — halogatja az egyenes beszédet. A The New York Times is úgy látja, Kohl szeretné minél későbbi időpontban „megsérteni" ultrakonzervatív szavazóit, ezért késlekedik az egyértelmű állásfoglalással. A német újraegyesítés ügyében továbbra sem közelednek a londoni és a bonni elképzelések. Genscher külügyminiszter nem említette ugyan Thatcher brit kormányfő nevét, de bírálta azt a nézetet, amely szerint nem lehet szó az NDK automatikus tagságáról az Európai Közösségben. Genscher azt hangbztatta, hogy e lépéshez nem szükséges az Európai Közösség szerződésének a módosítása, míg Thatcher korábbi nyilatkozatában elvetette ezt a felfogást, és „átmeneti időszakot" követelt az NDK belépése előtt.	(P. T. R.)
Ma»Mn<tonl tudósítónk
Bush egyaránt üdvözölte Cliamorrót és Ortegát
Washington, február 26.
Almélkodva és elragadtatva ébredt Amerika a nicaraguai ellenzék győzelmének hírére, a Bush-kormány elégedetten üdvözölte mindkét felet, nemzeti megbékélésre buzdítva őket, kilátásba helyezve az újjáépítési segélyt.
Ez a demokrácia győzelme — állapította meg hétfőn délben (magyar idő szerint este) George Bush, az Egyesült Államok Kormányzóinak tartott beszéde bevezetőjében. Egy lépéssel köze-
lebb kerültünk ahhoz, hogy a nyugati féltekén mindenütt demokrácia legyen — tette hozzá az amerikai elnök, kifejezve reményét, hogy „megvalósul a békés hatalomátadás” Nicaraguában, ahol most „intézményesítik a demokráciát”, amelyben „minden politikai nézetnek helye lesz”. Ennélfogva immár „semmi ok bárki katonai akciójára” — figyelmeztette Bush — gyaníthatóan feleslegesen — a kontrákat, és óva intette a sandinista vezetésű nicaraguai hadsereget is, amelyről
szólván a helyszínről jelentő amerikai tudósítók nem voltak száz százalékig biztosak benne, követik-e Ortegát a vereség tudomásulvételében. Haladéktalan fegyvernyugvásra van szükség, hiszen „Nicaragua népe kinyilvánította véleményét” — közölte Bush.
Az elnök el van ragadtatva a szabad és tisztességes nicaraguai választásoktól, gratulált a győztes Violetta Chamorrónak és — megfelelő viselkedéséért — Dániel Ortegának is, amiért kifejezte készségét az eredmény elfogadására és a békés hatalomátadásra — közölte másfél órával Bush előtt a Fehér Ház szóvivője. Fitzwater már ekkor jelezte, hogy többé „nincs ok a katonai tevékenységre”, és azonnali tűzszünetet kell hirdetni a polgárháború dúlta országban. Óvatosan és kitérően fogalmazott viszont az elnöki sajtótitkár a kontrák amerikai támogatásának megszüntetéséről : csak a haditevékenység indokolatlanságát emlegette, s ekként jelezte, hogy — ha számít is a sandinisták hatalomátadási ígéretének megtartására — a Bush-kormány óvatosan bánik ütőkártyáival.
Az elnök különbért már hétfő reggel hozzáfogott, hogy vezető munkatársaival megvitassa, mi a teendő a nicaraguai ellenzék min- ■ den előzetes közvélemény-kutatásra rácáfoló és imponáló arányú győzelem után. Hiszen nemcsak Managuára érvényes a CBS tévériporterének szellemes megállapítása: az ellenzéknek a győzelem, a sandinistáknak a vereség esetére nem volt semmiféle terve, s így lehetett vele a Fehér Ház is. A Helmut Kohllal közösen tartott sajtókonferenciáján George Bush Ortegának győzelme esetére is megígérte a kapcsolatok normalizálását, ha megmaradnak a demokrácia útján és felhagynak a salvadori gerillák támogatásával. E vasárnap délutáni belenyugvási hangulatból lett óriási és várat-
lan öröm hétfőn reggel. Elsőnek James Baker külügyminiszter köszöntötte (a kormányzók értekezletén felszólalva) Nicaragua népét, és a sandinistákat, hogy megtartották ígéretüket a szabad választások zavartalan lebonyolítására.
Fitzwater később jelezte, hogy Bush elnök sorra beszél telefonon a latin-amerikai vezetőkkel: hogyan segíthetik közösen Nicaraguát. A szóvivő nyomatékkai gratulált a választások külföldi megfigyelőinek, kiemelve persze Jimmy Carter volt elnököt, és Eliott Richardson ex-igazságügy-minisztert, akiket a reggeli , tévéhíradók elsőnek interjúvoltak meg Managuában. Carter azt állította, hogy őt nem lepte meg az eredmény, s már éjszaka beszámolt telefonon Baker külügyminiszternek. A kezdetekben a sandinistákat pártoló volt államfő most úgy vélte: Dániel Ortega „elégedetten távozhat”, hiszen e választások megrendezésével „nagy lépéssel vitte előre országát a demokrácia felé”. Hasonlóan méltatta Ortega „hozzájárulását" Richardson is, aki szerint a vereség tudomásul vételével a szandinista vezér „hazafias példát ad a következő nemzedékeknek”.
Örömtől sugárzó arccal nyilatkozott a Managuában be nem engedett Lugar republikánus szenátor is, aki megelőlegezte Washington várható „nagylelkűségét" a segélyezésben, s persze az egész térség helyzetének alapvető' megváltozását, hiszen vége lesz a sal-’vadori polgárháborúnak is. Fitzwater pedig egy kérdésre jóváhagyólag jelentette ki, hogy Kuba elszigetelt helyzetbe került, s ennek tarthatatlanságát a Bush-kormány „reménye” szerint Havanna „be is látja majd”. Már csak azért is, mert a szóvivő tudatta, hogy a Fehér Ház kapcsolatba lép a nicaraguai fejleményt követően Moszkvával is.
Avar János
\r. XZZ helyszíni b«»»#,ániolója Managuából
A sandinisták elfogadják a választás eredményét
önmagukat csapták be a sandinisták előzetes közvélemény-kutatási adataikkal és rokonszenv-nagygyűléseikkel — csak a Costa Rica-i és a venezuelai közvélemény-kutató vállalatok, amelyeket az ellenzék bízott meg, közöltek olyan számokat, amelyeket a tények végül is igazoltak. így számol be a Neue Zürcher Zeitung helyszíni tudósítása Nicaraguából. Leírja, hogy a választások kisebb zökkenőktől eltekintve, szabályosan zajlottak le, csak nagyon kevés urna maradt zárva állítólagos „kontraakciókra" hivatkozva. A szavazóhelyiségek bezárása előtt már így nyilatkoztak, ellenzék és a külföldi ellenőrző csoportok egyaránt:	fegyelmezett
nap volt, az emberek tömegesen áramlottak szavazni, az. arány 85—90 százalék körül van. Három külföldi küldöttség figyelte az eseményeket, Elliot Richardson, az ENSZ-főtitkár személyes megbízottja, Baena Soares, az AÁSZ főtitkára, valamint Jimmy Carter volt amerikai elnök.
Elsőnek Chamarro asszony áz (eddigi) ellenzék vezetője jelent meg az ENSZ által létesített ideiglenes sajtóközpontban, elénekelték a nemzeti himnuszt,
majd a győztes rövid nyilatkozatot-olvasott föl, amelyben kijelentette: mindent megtesznek, hogy Nicaraguában a megbékélés kerekedjen felül, békét és jólétet teremtsenek. Nicaragua népe ezzel a választással bizonyította, hogy békében, szabadságban és demokratikusan akar élni. Nicaraguában nem lesznek sem politikai foglyok, sem száműzöttek, sem kisajátítások. A jVemzeíi Megmentés kormánya híven végrehajtja az ellenzéki unió programját.
Három órával ezután jelent meg az újságírók serege előtt a vesztes Dániel Ortega — nemrég még élénk választási küzdőfél, mostanra éveket öregedett. Tört hangon méltatta a sandinisták tíz esztendejének eredményeit; majd kijelentette, kormánya és pártja elfogadja a nép döntését. „A sandinisták nem azért áldoztak vért és verejtéket, hogy pozíciókhoz és hivatalhoz ragaszkodjanak.'" Végül elénekelték a sandinista himnuszt, amelyben a „jenkiket” emberellenesnek bélyegzik. E közjátéktól eltekintve az itteni ENSZ-főhadiszállásán úgy minősítették a fellépését, mint „államférfiúi hattyúdalt”.
Megkezdődött a szovjet esapatok kivonása Csehszlovákiából
Prága, február 26.
Huszonkét \évi állomásoztatás után hétfőn megkezdődött a szovjet csapatok kivonása Csehszlovákiából, A hetvenhárom és fél
ezer katonából elsőként egy észak-morvaországi helyőrség alakulatai távoznak, csehszlovák és külföldi újságírók jelenlétében kora délután gördült ki az első,
\