﻿Kishitűség
Egy szentendrei képzőművész nem is olyan régen azzal a botrányosnak számító megjegyzésével hívta fel magára a figyelmet, hogy kijelentette: a magyar himnusz alkalmatlan funkciójára, nincs mozgósító ereje, pesszimista, kishitűségei és reménytelenséget sugall.
Én ugyan nem szeretném, ha bárki is komolyan gondolná, hogy új himnusza legyen hazánknak, de abban van igazság, hogy ez a himnusz nem a harcba indulás dala, hanem az otthonülésé.
Az otthonülésé, és ez akkor nyerne igazán jelentőséget, ha ez az európai népek közös házába való végleges ott-tartóz-kodást jelentené. Akkorra talán már mindegy is lenne, hogy milyen búskomor, a múltat átkozó nemzeti himnuszunk van.
Igen, de ... ha visszapillantunk az elmúlt kétszáz év történelmére — fátumszerűen a sikertelenség, a kishitűség kísér minket.
Vajon igaz ez a megállapítás? Hiszen a kiegyezés generációját, Adyt és kortársait, az őket követő politikai rendszert is az egészséges élni akarás jellemezte, és az emberek nem arra készültek, hogy lassan eltemetkezzenek a közép-európai pusztában.
Gyanítom, hogy a második világháborúnak és az azt követő politikai kurzusnak van el nem múló érdeme a nemzet kisebbségi érzésének meg-, erősödésében. És éppen azoknak köszönhetjük ezt a ‘mindent átmosó reménytelenséget, a lassú és könnyes halálvárást, akik éppen arra büszkék, hogy ők építették fel romjaiból ezt az országot.
Aztán még hozzátettek ezt-azt. Sikerült elérniük, hogy ez az ország lett hosszú évtizedekre az utolsó csatlós, a bűnös nép, a lusta, a munkakerülő. Magyarságáról, sajátos helyzetéről szó sem esett, mert ugye az már nacionalizmus lett volna, holott az a rendszer internacionalista akart lenni. Szerencsére, nem sikerült, mert akkor föloldódtunk volna, és valóban eltűnünk a nemzetek közül. Mert az internacionalizmus nem a nemzetek fölöttisé-get, hanem egy nemzet kiszolgálását, az ahhoz való hűséget jelentette.
Mindezzel pedig együtt járt az is. hogy a paternalista politika rendszerében, ahol én (okos, szép, ügyes, erős stb.) megmondom neked (lusta, ronda, suta, gyenge stb.), hogy a saját érdekeid szerint mi a jó. ott nem, is várható el más, mint a krónikus kishitűség.
A kishitűség állami szintre emelése, gyanítom, egy politikai rendszer, egy társadalmi berendezkedés sajátja, sőt annak lényege, organikus velejárója: megtört gerincű, elkedvetlenített, beletörődő emberekkel könnyebb azt tenni, amit akarnak ...
A kishitűség léte, az öntudat hiánya, akkor mutatkozik meg a legjobban, amikor nem azonos súlycsoportba tartozókkal vettetünk össze. Ha összeha-hasonlítjuk Magyarországot Amerikával, focistáinkat a profikkal, a forintot a márkával ... De hát, miért ne lehetne összehasonlítást tenni, ha egyszer mi is azt szeretnénk és úgy•••
A megoldás kulcsa biztos, hogy a gazdaságban található és a feltételekben. Úgy vélem, ha legalább a játékszabályok tiszták és világosak, ha az élet tervezhető és kiszámítható, ha föl-fölvillanna a fény az alagút végén, akkor talán elindulhatunk ... Ha az emberi értékeket nem kell szégyellni, mert nem a protekció, a kenőpénz, a sumákolás és a gerinc-telenség juttatja előre az em-
bereket, akik egy elfogadható társadalmi (stabil) értékrend-szer szerint élhetik az életüket, akkor lassan megszűnik a generális szégyenérzet, amely akkor is eltölti őket, ha mondjuk, történetesen kultúráról, üzletről, emberi kapcsolatokról van szó, és nemcsak a magyar és angol labdarúgó-válogatottról. Akkor nem kellene úgy éreznünk, hogy olyan reménytelen és megalázó a helyzetünk Európában, mint amikor az angolok ellen kell fociznunk.
S akkor még az a baromság is „hat, alkot, gyarapít”, hogy a politikai kultúra alacsony színvonalú Magyarországon, a demokráciát nekünk még tanulni kell... Nem tudom ki találta ezt ki: nem állít kevesebbet, hogy mi eleve antide-mokratikuanak születtünk, nem állít kevesebbet, mint hogy ez a nép természetéből fakadóan kultúrálatlan! Mindez csak arra jó, hogy tovább erősítse krónikus kisebbségi érzésünket. Erősítse az emberekben : nyugodtan hibázhattok, semmiért sem feleltek.
Aki magatartásával ezt az attitűdöt erősíti, az számomra ugyanolyan veszélyes, mint az, aki azt szajkózza, hogy negy-venvalahány év. alatt milyen eredményeket értünk el a rendszer jóvoltából...
Hogyan jutottunk olyan mélyre, hogy az ember hazája nemzeti tizenegye ellen legyen képes drukkolni... egyáltalán miként lehetséges, hogy egy franciában, spanyolban, németben többszöröse legyen az öntudatnak, a magabiztosságnak, mint egy magyarban. Talán, mert nálunk tisztázottak a viszonyok és egyértelműek a helyzetek, ök megmérettek, és — pontosan tudják, mit tudnak, mennyit érnek, és | kinek számítanak. Nekik kiszámítható, hogy mire vihetik, hogy a társadalomban milyen szerepet játszanak, milyen polcra kerülnek. Nyugodtan eltervezhetik az életüket és a jövőjüket ...
Ellenben idehaza ... mindenki és minden más, mint valójában. Az értékek kiürültek, devalválódtak. Semmi sem tisztázott. Minden csak úgy mellékesen megvalósítható. A célok és a szándékok többségükben nem esnek egybe a végeredménnyel. A pénz csak bulikkal, Stiklikkel, a törvénv kijátszásával fialtatható, vállalkozni az sokszor annyi, mint öngyilkosságot elkövetni. így aztán a pénz teremtette maga-biztosság és nyugalom nem öntudatot szül, hanem pökhendi-séget.
Ha megtanulnánk másképpen gondolkozni, ha tisztáznánk, hogy ugyanazokon a szavakon, ugyanazokat a fogalmakat értjük, ha megtanulnánk gondolkodni, gazdaságosan bánni szóval és pénzzel, ha nem kunyerálnánk külföldön, de vállalkoznánk, ha nem a múlton rágódnánk, de a jelen és a jövő foglalkoztatna minket, ha megtanulnánk a kérdéseket más formában is föltenni, akkor talán lenne sanszunk. De csak akkor, ha végleg kiderül, eldől, és tisztázódik, hogv ebben az országban kinek mi a feladata. Ha az emberek nem hisztériát keltenének, ha végre mindenki azt tenné, amihez ért: az újságíró írna, a vállalkozó vállalkozna, a tanár tanítana, és ebből meg is tudnánk élni..., akkor joggal, várhatnánk el mindenkitől, hogy gondolkodjék és döntsön, mondjon igent, vagy nemet. Akkor kikérhetnénk magunknak, hogy a mi pénzünket és a mi időnket ne pazarolják el, mert a pénz, szóval a pénz nemcsak vagyont teremt, de öntudatot és magabiztosságot is.	Boros István
Oroszország, Ukrajna, Belormsszia
Reformerek és konzervatívok csatája a szovjet helyi választásokon
Párizs diplomáciai csatornákon sürgeti a 4+2 értekezlet összehívását
A külpolitikai helyzet
A HÁROM SZLÁV KÖZTÁRSASÁGBAN rendeztek a Szovjetunióban vasárnap helyi parlamenti és tanácsi választásokat — miközben Üzbegisztánban ismét kiújultak a zavargások —, s mint a hírügynökségi beszámolók igyekeztek kiemelni, első ízben vált lehetővé, hogy a szovjet szavazópolgárok ilyen nagy tömege éljen a szó valódi értelmében vett választói jogával. A legélénkebb politikai küzdelem Belorusszia, Oroszország és Ukrajna fővárosában előzte meg a voksolás mostani első fordulóját; ott és a többi nagyvárosban számítottak a megfigyelők komoly részvételre és a reformpárti képviselőjelöltek, nemritkán' — nemzeti programmal fellépő — ellenzéki szervezetek „frontembereinek” az áttörésére. Másutt, főként a kisebb vidéki településeken már a kampány időszakában is apparátusi huncutságokról szállingóztak hírek, s több elemző egyrészt a helyi hatalmasságok által támogatottak győzelmét, másrészt a lakosság nagyarányú távolmaradását jósolta.
A végeredményt egyébként csak a jövő héten teszik közzé, az azonban már bizonyosnak látszik, hogy jó néhány körzetben a jelöltek magas száma miatt — még egy szokatlan újdonság! — meg kell majd ejteni egy második szavazást. Ezt tették tegnap Litvánia többtucatnyi választói körzetében is, csakhogy a balti államban immár tét nélkül, hiszen egy héttel ezelőtt minden eldőlt: a Sajudis megszerezte a törvényhozási mandátumok többségét, s pillanatnyilag már csak azért sürgetné valamennyi parlamenti hely betöltését, hogy a litván parlament még a Szovjetunió népi küldötteinek e hónap közepén esedékes rendkívüli kongresszusa előtt első ülésszakán a köztársaság függetlenségét érintő, ügyekben állást foglalhasson.
NEM VÉGSŐ, NEM VISSZAFORDÍTHATATLAN győzelmet arattak a februári kb-plénumon a pebesztrojkapárti erők — figyelmeztetett aligha véletlenül a választások előestéjére időzítve a Novoje Vremja szemleírója, aki egyfelől a gorbacsovi vonal következetességével, másfelől a legutóbbi tömegmegmozdulások hatásával magyarázza az SZKP KB ülésének kimenetelét. Diligenszkij szerint a legfelső párttestület sok tagja rádöbbent: legfeljebb akkor őrizheti meg pozícióját, ha nem állnak Gorbacsov útjába; a tüntetések ugyanakkor megerősítették az apparátus „józan gondolkodásmóddal" jellemezhető magját, amely le tudja vonni a megfelelő politikai következtetéséket.
A szovjet hetilap cikke utal arra, hogy a konzervatív tábor populista társadalomkritikával próbálja leplezni igazi szándékait, az általános elégedetlenségre spekulál, és a jelenlegi vezetést iparkodik felelőssé tenni a kelet-európai összeomlásért is. A Novoje Vremja helyzetértékelésével egyidejűleg publikálta a Pravda az SZKP Demokratikus Platformjának kongresszusi dokumentumát, amely a kommunista ideológia válságából eredezteti a politikai zsákutcát. Az írás egyértelműbben fogalmaz, mint a Novoje Vremja: a párt demokratizálása lemaradt a társadalométól, és a hatalom továbbra is az apparátus kezében összpontosul. A platform az SZKP totalitárius felépítésének káros mivoltára hivatkozva javasolja a demokratikus centralizmus elvének a feladását. A párt belső reformját fokozatosan kívánja megvalósítani, s annak második szakaszában nem zárja ki a radikálisok és konzervatívok szervezeti elkülönülését sem. Mihail Gorbacsov viszont a szavazatgyűjtő urna előtt vasárnap azt nyilatkozta, nem lát „mélyen gyökerező okokat” egy pártszakadásra. Az újságírói faggatózásra válaszolva nehezményezte, hogy a választásokon szembeállítják a kommunistákat és a pártonkívülieket, szednie egyetlen kritérium létezik: a peresztrojka iránti elkötelezettség. A Demokratikus Platform tervezete ennél konkrétabb: a demokratikus reformokat találja az egyetlen alternatívának, s ha az SZKP berkeiben az „egészséges erők” ezt nem képesek keresztülvinni, a LEMP-éhez hasonló politikai csőddel, vagy a Pekingben megtapasztalt „erős kézzel" fenyeget.
MÉG AZ NDK-BELI VÁLASZTÁSOK ELŐTT meg kívánja kezdeni — egyelőre diplomáciai szinten — a „hathatalmi" tárgyalásokat a német egység feltételeiről a francia kormány. Mint párizsi külügyminisztériumi források kiszivárogtatták, a francia fél, diplomáciai csatornákon mielőbb tisztázni óhajtja a nézetkülönbségeket, hogy azután, mihamarább megnyílhassék a miniszteri szintű tanácskozás. A németkérdésről is szó lesz Dubcek hét eleji párizsi megbeszélésein, amelyeken a csehszlovák parlament elnöke, várhatóan szintén kifejti majd azt a prágai álláspontot, amelynek a hét végén a NATO brüsszeli központjában Dienstbier külügyminiszter is. hangot adott. Eszerint Prága támogatja a „2+4” tárgyalásokkal és a határgaranciákkal kapcsolatos varsói igényeket. Az amerikai szenátus külügyi bizottságának elnöke ugyancsak nyomást gyakorolhat Bonnra azzal a kézdeményezésével: Washington ne adja fel Németországban szerzett jogait, amíg az NSZK világosan el nem fogadja a mostani határokat. A hét végén mellesleg nemcsak Párizs és Washington bírálta kétértelmű megnyilatkozásai miatt Kohl kancellárt, kijutott neki az SPD, sőt, a koalíciós partner FDP részéről is. Igaz, Genscher mindössze célzott egyet nem értésére, amikor bejelentette: a héten összehívatja pártja és kormányzati partnerei, a CDU CSU koalíciós bizottságát a Kohl „árukapcsolásos” ajánlata nyomán felmerült problémák rendezésére. Közben a moszkvai Krasz-naja Zvezda a Több kérdés, mint válasz című cikkében megint hitet tett a jövendő Németország semlegessége mellett.	(V. L.)
A jóvátételek ügvének felemlegetéwe miatt
(■enseher burkoltan bírálta Kohl kaneellárt
Bonnból jelenti az MTI: Hans-Dietrioh Genscher nyugatnémet külügyminiszter vasárnap esti tv-nyilatkozatában burkoltan helytelenítette, hogy Helmut Kohl kancellár egyáltalán szóba hozta a lengyel jóvátételek problémá-
ját, illetőleg azt, hogy a bonni kormányfő Lengyelország nyugati határának végleges elismerését összekapcsolta a háborús jóvátételekről való lengyel lemondással.
A Bonn Direkt című műsorban
Genscher kifejtette: nem szabad kételkedni abban, hogy Lengyel-ország hűen teljesíti szerződéses kötelezettségét, vagyis azt, hogy már 1953-ban lemondott ilyen igényéről. „Gondosan mérlegelnünk kell, hogy valóban német érdek-e, hogy,mi magunk tűzzük napirendre a kártérítés kérdését" — vetette fel.
A külügyminiszter, aki éppen a határkérdésre való tekintettel hívatta össze a kormánykoalíciós bizottságot, Kohl véleményétől eltérően azt is hangsúlyozta, hogy a nyugatnémet kormánynak már az egyesítés előtt kötelező érvénnyel állást kell foglalnia olyan kérdésben, ami szabaddá
MoKzkvai luclówijótglli telexe
teszi az utat a német egyesüléshez.
A francia' kormány még az NDK-beli választások előtt meg kívánja kezdeni — egyelőre diplomáciai szinten — a második világháborúban győztes hatalmak és a két Németország közötti tárgyalásokat a német egység feltételeiről. Ezt külügyminisztériumi forrásokból közölték a sajtó képviselőivel. Párizs azt akarja elérni, hogy a tervezett hatos tanácskozást miniszteri szinten mihamarabb kezdjék meg — addig azonban tisztázni óhajtja a fennálló véleménykülönbségeket, és meg akarja ismertetni saját véleményét is összes tárgyalópartnerével.
4‘Inöki lialtilom
m dfCfiitraíizáriól (II<ti<híIvozzíi
— jrlrnleRe ki 4>orliai-sov
Moszkva, március 4.
Eddig sem sok kétség volt afelől, hogy amennyiben a jövő hét elején kezdődő szovjet rendkívüli küldöttkongresszus jóváhagyja — s aligha várható, hogy másképp lesz — az elnöki.tisztség bevezetésére vonatkozó törvénytervezetet, úgy a poszt legfőbb várományosa Mihail Gorbacsov. A szovjet vezető vasárnap .maga is megerősítette, hogy amennyiben jelölik, nem lép vissza. A hét közepén, az elnökségről folytatott parlamenti vita során még úgy nyilatkozott, gondolkodott azon, hogy lemond a jelöléséről, de azután elvetette, „mivel gyávaság lett volna". A szabály alóli kivételként első alkalommal várhatólag nem össznépi szavazás, hanem a törvényhozás dönt majd az elnök személyéről.
Gorbacsov vasárnap, miután leadta szavazatait az orosz köz-társasági és helyi választásokon, újságírók előtt azzal indokolta az elnöki poszt bevezetésének szükségességét, hogy a decentralizációs folyamatók kiteljesedése közepette szükség van a végrehajtói hatalom megerősítésére az országban. A szovjet vezető szerint az SZKP nyári kongresszusának a feladata eldönteni, hogy mi legyen a főtitkári tisztséggel — vagyis pillanatnyilag úgy tűnik, hogy legalábbis néhány hónapig, továbbra is egymásba kapcsolódik a legfelső párt- és állami funkció. Egyelőre nem világos, mi lesz a Legfelső Tanács elnöki posztjával — most ezt is Gorbacsov tölti be.
Ügy nyilatkozott, hogy nem lát komolyabb okot a pártszakadásra, s az SZKP továbbra sem lebecsülendő politikai erő a társadalomban. Ugyanakkor a szombati Pravda közölte az SZKP-n belüli Demokratikus Platform programdokumentumát, amely a frakciózás szabadságát sürgeti, és megállapítja: amennyiben a párton belüli demokratikus erőknek nem sikerül végrehajtaniuk a gyökeres demokratikus átalakítást, úgy „a válság elkerülhetetlenül vagy a politikai csődhöz vezeti a pártot (mint Lengyelországban) vagy a vasökölhöz (mint Kínában)”. Kommentárjában a Pravda elveti a frakciózást, mint amelyet konfrontáció, a kompromisszumokra való képtelenség, a vezetésért folytatott kíméletlen harc jellemez. A Demokratikus Platform rövid története is ezt igazolja — tesz egy oldalvágást a lap a belső ellenzéknek. Azt, hogy Iván Frolov főszerkesztősége alatt a Pravda nem áll távol Gorbacsov álláspontjától, ezúttal maga a főtitkár is igazolta; elvi különbségnek minősítette a frakció-
zás kérdéséi az SZKP KB és a Demökratikus Platform dokumentumai között. Legfontosabb eltérésként pedig azt emelte ki, hogy az SZKP „lenini avantgárd párt” kíván maradni, míg a demokratikus erők parlamenti típusú párt létrehozását szorgalmazzák. Gorbacsov nem fejtette ki, a két fogalom milyen tartalmi különbözőségeket takar, de alighanem arról lehet szó, hogy „avángárd pártként" az SZKP nem mond le a hatalomról.
Mint további kérdésekre válaszolva elmondta, az elmúlt héten gyakorlatilag valamennyi balti vezetővel megbeszéléseket folytatott a jövőbeni kapcsolatokról, és a nézetek egybeestek annyiban, hogy „át kell gondolni a szerződéses alapokat”. Ennek konkretizálásáról azonban folytatódik a vita. „Gondolom, megtaláljuk majd azokat a megoldásokat, amelyek új életet lehelnek a föderációnkba.”
Gorbacsovot az újságírók arról is megkérdezték, hogyan értékeli a szovjet külpolitika bírálatát a legutóbbi plénum egyes felszólalói részéről? A főtitkár kifejtette, hogy nem tud velük azonosulni. Két, közelebbről meg nem nevezett hozzászólást említett, mint amelyek „egyszerűen a hozzá nem értésről és a rövidlátásról” tanúskodtak. Meggyőződésem, hogy az új gondolkodásmód úgy az -országunk, mint az egész világ számára hatalmas esélyt, teremtett — vette védelmébe a szovjet külpolitika elvi alapját.
Az orosz föderáció mellett egyébként választásokat tartottak Ukrajnában és Belorussziában is. Különösen Ukrajnában nagy a tét; a helyi tömegmozgalom, az egyre markánsabb arculatot öltő s a nemzeti függetlenséget zászlajára tűző RUH előzetesen a parlamenti helyek legalább egy-harmadára számított. A vasárnap kora esti beszámolók szerint mindhárom köztársaságban az előzetesen vártnál nagyobbnak ígérkezik a választási aktivitás; déli 12 órára a szavazásra jogosultaknak több mint a fele már az urnákhoz járult.
Közben a közép-ázsiai területen ezúttal ismét Üzbegisztánban törtek ki halálos áldozatokat is követelő nemzeUségi zavargások. A-taskenti terület egyik körzetében a rendfenntartó erők megütköztek az oda evakuált meszheti törökök távozását sürgető, s a helyi rendőrségi központot megtámadó tüntetőkkel. Az előzetes adatok szerint legalább tíz halálos áldozata van az összetűzésnek.
Lambert Gábor