﻿ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR
Kis
Ki szelet vet, vihart arat
Kohl kétértelmű álláspontját elemzik Moszkvában és Washingtonban
Abszolút többsége van az el szakadást követelő Sajudisnak a litván parlamentben
A külpolitikai helyzet
KÉT UTAZAs terelte ismét a németkérdésre a figyelmet hétfőn. Az NDK kormányfője megint Moszkvába látogatott, rövid időn belül immár másodszor, hogy a rendkívül fölgyorsult események közepette újfent kipuhatolja a szovjet érzelmeket. Előző útja után a mértékadó fővárosokban úgy értékelték a helyzetet, hogy szovjet részről szabad utat adtak a német egyesítésnek. Az NDK azonban maga is előterjesztette az összeolvadás tervét, közben kipattant a Kohl—Genscher -vita a lengyel határok és a jóvátétel összecsatolásáról, illetve az érintettek mindinkább siettették a 4+2 konferencia összehívását. Hivatalos moszkvai megnyilatkozások az utóbbi napokban nem hangzottak el ugyan, de a honvédelmi minisztérium lapja kétszer is foglalkozott a témával. A Krasznaja Zvezda előbb háborús veteránok kemény hangú írását közölte, majd terjedelmes hírelemzésben fejtette ki azt, hogy az egységes Németország NATO-tagsága elfogadhatatlan a Szovjetunió számára.
Az olasz miniszterelnök Washingtonba utazott, ahol ma találkozik Bush amerikai elnökkel, majd beszédet mond a törvényhozásban. A tárgyalások középpontjában természetesen a németek ügye áll, s Rómának az az álláspontja, hogy ez a problémakör az atlanti szövetség egészét érinti. Vagyis, a NATO-ban is meg kell vitatni az összefüggéseket, s új helsinki értekezleten kellene kialakítani Európa új erő-egyensúlyát, ekként levezetve a kelet-európai forradalmi átalakulás feszültségeit is. Andreotti és külügyminisztere, De Michelis attól tart, hogy a német egyesülés hátráltatni fogja a nyugat-európai piacok egységesülését és a közös pénzt megteremtését.
A nagyhatalmak érdemi beleszólását sürgető tárgyalások előestéjén szegült szembe kancellárjával Genscher, a bonni diplomácia vezetője, amidőn a. tévé nyilvánossága előtt elhatárolta magát Helmut Kohltól. A koalíciós partnerek nyilván tisztázzák ezt a nézeteltérésüket, ám a külügyminiszter fölhívta a figyelmet arra, hogy Lengyelország már 1953-ban lemondott a jóvátételről, s azt szorgalmazta, mielőbb körvonalazzák világosan a német egység céljait és mellőzzenek mindenféle káros kétértelműséget.
A LENGYEL MINISZTERELNÖK a Die Welt hétfői számában leszögezte, hogy a határokról Varsó nem óhajt vitába bocsátkozni. Mint kifejtette, Lengyelország nem fél az egységes Németországtól, ha az olyan folyamatban alakul ki, amely nem zavarja meg az európai egyensúlyt. Aggódna viszont Varsó, ha Németországot Európával csak laza szálak fűznék össze.
E gondolatmenethez kapcsolódóan a The Washington Post is bírálja vezércikkében Kohlt, aki a lap szerint nem fogta föl teljesen, hogy szelet vetvén, milyen vihart arathat. Nem csupán a határokról és Lengyelországról van szó, hanem Németország növekvő hatalmáról, s arról, hogyan akarják ezt az erőt a német politikusok használni. Az NSZK-ban az államfőtől a szociáldemokratákig már mindenki egyértelműen nyilatkozott, kivéve Kohlt, aki a kormány nevében beszél. S ha egy ilyen rendkívül kényes kérdésben nem tud dűlőre jutni pártjának jobbszárnyával, akkor fölmerül a gyanú, mikor, s milyen ügyek ben tud egyáltalán határozottan dönteni.	(B. M.)
\ bonni kanrellár s/i-rinl
a kártalanítás kérdrset lengyel részről vetették fel A nyugain<‘im‘i kuoruiány«#.»viv» kijelentette,
úgy tanúsíthatják, mint Budapesten.
Politikailag teljesen világosnak nevezte, hogy az egységes Németország létrejöttével semmiféle vita nem lehet a határokról. Die-ter Vogel kormányszóvivő későbbi sajtóértekezletén szintén minden félreértés elkerülése végett ismét nyomatékosította, hogy a határkérdés eldöntött dolog, erre vonatkozólag van parlamenti határozat, kancellári é$ külügyminiszteri nyilatkozatok sora. A nyugati határ, a jóvátételek és a lengyelországi német kisebbség olyan kérdések — utalt rá Kohl —, amelyek jogi rendezése megalapozott német óhaj, s ezért neki, mint kancellárnak, hivatalos kötelessége is e kérdésekre válaszolni.
Helmut Kohl és Hans-Dietrich
Márciusban és áprilisban
Rendkívüli külügyminiszteri
értekezletei tart
Brüsszelből jelenti az MTI: német egyesítés és a bécsi leszerelési tárgyalások képezhetik NATO rendkívüli külügyminiszteri értekezletének témáját... Ezt, közölte Manfred Wörner, a NATO főtitkára hétfőn az MTI brüsszeli tudósítójával.
Egy ilyen értekezlet összehívását a főtitkár kívánatosnak és hasznosnak nevezte még a NATO júniusban esedékes, menetrend-szerű külügyminiszteri tanácskozása, az Észak-atlanti Tanács ülése előtt.
NATO-források hétfőn, azt követően, hogy Douglas Hurd brit külügyminiszter látogatást tett a NATO-főtitkáránál, azt közölték: a külügyminiszterek április elején ülnek össze Brüsszelben — vagyis az NDK-beli választások után, de még az Európai Közösségek ápri-li 28-i rendkívüli, dublini csúcsértekezlete előtt.
Hurd az Európai Közösségek külügyminisztereinek brüsszeli tanácskozása alkalmából látogatott a belga fővárosba. A NATO rendkívüli külügyminiszteri értekezlete gesztus lenne a kisebb NATO-szövetségesek irányába, amelyek sérelmezték, hogy kihagyták őket a németkérdéssel kapcolatban eltervezett „4 + 2” tárgyalásokból.
A NATO küülgyminiszteri értekezlete pontos időpontját mind-
Nowzkvai tudósítónk telexe
l j politikai szervek létrehozását kezdeményezi az elnöki törvénytervezet
Genscher délutáni „válságülésé” nem hozott enyhülést. A kancellár később nehéznek nevezte a koalíció belső helyzetét — jelentette a ZDF tévéállomás esti híradójában.
Kohl a CDU-elnökség előtt közölte, hogy a lengyel határok kérdésén túlmenően még nincs megállapodás a koalíciós felek között: abban: az egyesülés az alaptörvény 23. cikkelye alapján mehet-e végbe az NDK csatlakozása útján. Ez esetben az egységes Németország, az uniópártok elképzelése szerint, a nyugatnémet alkotmányt venné át. A kancellár és CDU-pártelnök úgy látja, hogy ebben a kérdésben az FDP még nem döntött. Genscher este váratlanul Brüsszelbe utazott, hogy tájékoztassa a határkérdésről európai közösségékbeli kollégáit.
a VSZ és a NATO
azonáltal még nem tűzték ki. Április elején James Baker amerikai külügyminiszter moszkvai látogatásáról visszatérőben találkozhatna Brüsszelben NATO-beli kollégáival. Ha ez nem lehetséges, akkor a „Nyitott égbolt” budapesti értekezlet május közepén szolgáltathat erre alkalmat.
A DPA prágai híre: A Varsói Szerződés tagállamainak külügyminiszterei március 17-én Prágában találkozót tartanak azzal a céllal, hogy közös álláspontot dolgozzanak ki a német egység kérdésében — jelentette be hétfőn Prágában Jiri Dienstbier csehszlovák külügyminiszter.
Moszkvai DPA-hír szerint a német egyesüléssel kapcsolatos „2 + 4”-tárgyalások szakértői előkészítését javasolta hétfőn amerikai, brit, francia és nyugatnémet kollégájának Eduard Se-vardnadze szovjet külügyminiszter, aki kollégáihoz intézett leveleiben időpontként március 12-t és 13-at indítványozta.
A szovjet külügyminisztériumban a szakértői előkészítő tanácskozás és a „2 + 4”-tárgyalások helyszínére vonatkozóan három változatot tanulmányoznak:	az
első szerint Genf, a második szerint Berlin lenne a helyszín, a harmadik szerint pedig a résztvevő országok fővárosai váltakozva adnának otthont a megbeszéléseknek.
Böngészem a Tengizt megjárt kormánybizottság jelentését s nem győzök ámulni. A munka-védelem címszó alatt egyebek között ez olvasható: „A tengizi munkaterületen az 1000 dolgozóra jutó balesetek száma közel kétszerese a hazai hasonló jellegű munkaterületeken történteknek. Súlyos foglalkozási baleset (3 halálos, 1 súlyos csonkulásos, 1 maradandó, 1 életveszélyes) viszonylag kevés történt, ami mindenképpen pozitív.”
Kíváncsi lennék, hogyan olvasna egy ilyen jelentést „a munka frontján, a kazahsztáni sivatagban elesettek” vagy megrokkantak özvegye, édesanyja? Ugye, abban egyetértünk, hogy nem minősítenék mindenképpen pozitívnak az őket ért pótolhatatlan veszteséget? Ami persze, egy független szakemberekből verbuvált kormánybizottságtól is elvárható lenne.
Jól tudom, az egyes ember elvész a statisztikában. Márpedig, ha egyszer az előző évhez képest kevesebb újszülött halt meg, kevesebb honfitársunkat ért infarktus, rágott szét a rák, ütött el a villamos, akkor azt pozitívan kell értékelni. Legalábbis beidegződött szokásaink szerint. A kis baj hál’ istennek nem nagy baj, vagy legfeljebb csak lehetett volna nagy baj.
Tudomásul kell vermi, hogy a hadisebészet módszere érvényes. Adva van számos súlyos és kevésbé súlyos sebesült, miközben kevés az operáló sebész, a műtőasztal, nincs elég altatókészülék, antibiotikum, s egyebek. Logikus hát, hogy előbb a közvetlen életveszélyben lévőket kell megmenteni s csak azután jöhetnek szép sorban a többiek, a kisebb bajaikkal. tgy van ez, amióta világ a világ, ezt kívánja az emberség s nyilván még számos hasonló sztereotípiával lehetne illetni ezt a többség számára végül is elfogadhatatlan gyakorlatot. Azt tudniillik, hogy valójában a kis bajok orvoslására valamiért rendre nem kerül, nem kerülhet — többnyire „objektív akadályok miatt” — sor. Miközben — visszakanyarodva a hadisebészethez — a kis, látszólag jelentéktelen sebek elfekélye-sedhetnék, vérmérgezést eredményezhetnek. Még egy késleltetett gipszelés is maradandó károsodásokat okozhat, hát még a lelkeket kikezdő méltánytalanságok !
Szomszédom fia jó két éve már, hogy megégett a honvédségnél, csodával határos módon maradt életben. Hónapokig kórházban gyógykezelték, valóban példamutató lelkiismeretességgel s a lehetőségekhez képest meg is gyógyult. Felmentették a további szolgálat alól, viszont nem folytathatja a berukkolás előtt kitanult mesterségét, strandra nem mehet, s esélyei a lányoknál lényegesen megcsappantak. Gyakorlatilag a felgyógyulása óta pereskedik kártérítésért. Pénzben akarja visz-szakapni mindazt, amit vissza-téríthetetlenül elveszített. Per pert követ, s rendre veszít. Minden felelősség őt terheli. Gyakorlatilag annyi esélye van a HM professzionista apparátusával szemben, mint egy csúzlinak egy tankhadosztály ellenében.
Meg aztán, mondják szegény fiúnak, minek hadakozik a szélmalom ellen, az övénél sokkal drámaibb ügyek vannak, amelyek mind a mai napig kiderítetlenek. Ott az a rengeteg koncepciós ügy, amely több évre előre munkát ad majd a bíróságoknak. Mit akarsz — veregetik vállon — a te kis bajoddal, örülj, hogy szerencsésen túl vagy az egészen, sokkal rosszabbul is járhattál volna.
így igaz, a kis baj mégis csak jobb, mint a nagy baj. Bár ki tudja... Megesik ugyanis, hogy már egy szellő leteper valakit, mások vidáman dacolnak az orkánnal is. Van ami nekem meg se koty-tyan, más viszont belerokkan. És persze, ez a meglehetősen banális megállapítás fordítva is igaz. Ami nem jelentheti azt, hogy intézményesed szaporodhassanak a kis bajok. Azért sem, mert ha valakinek egyidejűleg több kis baja van, az már kezd felérni egy nagy bajjal. Másrészt viszont az sem adhat okot az össznépi bizakodásra, ha statisztikailag sokunkon hatalmasodik el a kis baj. Teszem azt, néhány ezren közülünk — amint azt minap hallhattuk — nemkívánatos személynek minősítik az Elektromos Művek díjbeszedőjét, s ezért amíg a hátralékukat nem rendezik, kikapcsolják lakásukban a villanyt. Mondhatni persze, ez legyen a legnagyobb baj, ám sajnálatos módon ugyanaz a populáció valamilyen oknál fogva a megemelt lakbért, kamatadót, víz-, illetve csatornadíjat sem képes már kifizetni. És nem azért, mert elisszák a rávalót. Ehelyett mindössze az történt velük, s történik még sokakkal az elkövetkező időkben, hogy elhatalmasodott rajtuk a kis bajuk.
Kezdetben csak a nassolásról szoktak le, a luxuscikkekről, hetente már egy banánt sem vesznek a gyerekeiknek, később még drasztikusabb ön-korlátozásokra kényszerűitek. Visszaálltak például az egészségesebb barna kenyérről a legfehérebb sütőipari készítményre, rászoktak a tésztára a hús helyett, s kínosan feszengnek, ha olykor-olykor felkeresi őket egy jó barátjuk, s nem tudják még a konvencionális kávéval sem megkínálni, mivel, hogy annak élvezetével is felhagytak. És, hát ugrott a mozi, a színház, nyaralásról pedig csak nem is álmodhatnak.
Ilyen és ehhez hasonló kis bajaink kezdenek egészségtelenül elszaporodni, s aligha tévedek, ha e jelenséget elszegényedésnek nevezem. S miután ebben a társadalom számottevő része közvetlenül érintett, hát könnyű megállapítani: sok kicsi sokra megy, azaz a kis bajok kezdenek összeállni egy krónikus nagy bajjá. Mert azt ugye mégsem lehet a végsőkig elbagatellizálni, ha a nyugdíjasok tekintélyes hányada — mondjuk másfélmillió-an —, a száguldó infláció közepette immár csak fél liter tejet vásárolnak — minden második nap. S nagyjából hasonló leépülés várható a legtöbb, gyermeket nevelő családnál is. Kezdetben csak az angol különóra marad el, majd a rántott husi a vasárnapi menüből, s végső megoldásként jön a díjbeszedő negligálása.
A szindrómává ily módon összeálló kis bajok szinte mindenhol éreztetik hatásukat. Az önművelésben éppen úgy, mint a népegészségügy alakulásában. Vagyis nem következ-ménytelen a költségvetés mellett elszántan kiálló kormány magatartása, még ha a gazdaság stabilizálódása szempontjából rokonszenves is. Félő, azonban, hogy a jogosnak elismert, de nem teljesíthető gyes-, gyed-, családi pótlék-, nyugdíjemelés markáns elutasítása kikezdi az egyébként helyes koncepciót. Éspedig azért, mert a lakosság egyre inkább áttételekben és elszaporodva ismeri fel újabb és újabb kis bajait, amelyek 'orvoslására mégis csak illene az arra hivatottaknak kitalálni valamit. Hogy ne adj’ isten, nagyobb baj ne legyen ...
Kertész. Péter
az egységes Németország
Bonnból jelenti az MTI: Helmut Kohl szövetségi kancellár hétfő délután hivatalában másfél órás megbeszélést tartott Hans-Dietrich Genscher szabaddemokrata párti alkancelárral és külügyminiszterrel, aki előző nap egy tévé-nyilatkozatban elhatárolta magát Kohlnak a lengyel határok kérdésében vallott felfogásától. A nézeteltérések kényes jellegére való tekintettel a találkozó során a felek megállapodtak abban, hogy nem közölnek részleteket véleménycseréjük kimeneteléről. Kedd reggel tanácskozásra ül össze a CDU CSU és az FDP vezetése is.
Előzőleg ülést tartott az FDP elnöksége, s ezen újfent bírálták a bonni kormányfőt a lengyel határok kérdésében tanúsított magatartásáért, egyebek között a Varsóval szembeni feltételek támasztásáért. Az ülésen kritikus szellemben nyilatkozott Ottó von Lambsdorff gróf, az FDP elnöke,
Az SDP nevében Horst Ehmke, a párt parlamenti csoportjának helyettes vezetője azzal vádolta a kancellárt, hogy Lengyelországgal kapcsolatos legutóbbi megnyilvánulásaival külföldön bizalmatlanságot keltett az NSZK iránt. Az SPD-politikus azt gyanítja, hogy Kohl a jobboldali köz-társaságiak pártja és az elűzöttek szövetsége tagjainak szavazataira számítva taktikázik a határkérdésben. Az SPD csütörtökre parlamenti kormánynyilatkozat ki*
■ívni vitathatja a határokat
adását javasolta a nyugati lengyel határ kérdéséről. Ha ezt teljesíti a kormány, akkor az SPD eláll attól a szándékától, hogy interpellációt is előterjesszen e tárgykörben.
A kancellár és CDU-elnök ezt megelőzően pártja vezetőségének ülése után egyebekben azzal indokolta a lengyel határ végleges nyugatnémet szavatolásának ösz-szekapcsolását a jóvátételekről való lengyel lemondás és a német kisebbségi jogok lengyelországi elismerése igényével, hogy lengyelországi egyesületek részéről, de hivatalos szinteken is, az utóbbi időben jelentős pénzösszegeket említettek a nácik által kényszer-munkára elhurcolt lengyelek kártalanítására vonatkozólag. Tehát a kérdést nem ő vetette fel.
A lengyel jogfelfogás szerint — utalt rá — ez is háborús jóvátétel lenne, holott erről Lengyel-ország 1953-ban lemondott. Jelenleg a nyugatnémet pénzügyminisztérium és a külügyminisztérium vizsgálja a lengyel kényszermunkások kártalanításának ügyét, annak az ígéretnek megfelelően, amelyet Kohl tavaly őszszel tett Mazowiecki kormányfőnek. Végleges döntés még nincs.
Kohl újságírók előtt emlékeztetett arra is, hogy ő személy szerint is mindig a Lengyelországgal való megbékélés híve volt, és sokat tett érte. Az NSZK az Európai Közösségekben is élen jár a közép- és kelet-európai államok I megsegítésében. Ezt Varsóban épp-
A nemzetiségi politika kulcskérdéseiről a jövőben nem a politikai bizottságban döntenek, mint korábban, hanem az elnök mellett létrehozandó föderációs tanácsban, a szövetséges köztársaságok vezetőinek részvételével. Ezt az ajánlást fűzte a TASZSZ az elnöki intézmény felállítására vonatkozó törvénytervezet mellé, amelyet kemény vita után február 27-én fogadott el a parlament, s amelynek alapelveit hétfőn tették közzé. Végleges formájában majd a jövő hétfőn összeülő népi küldöttkongresszus hagyja jóvá, amelyen megválasztják a Szovjetunió első elnökét is. Ez egyébként — a szabályt erősítendő? — kivétel lesz. A továbbiakban ötévenként általános, közvetlen és titkos népszavazással választanak szovjet elnököt, 35 és 65 év közötti jelöltekből: azt, aki a köztársasá-ságok többségében és a leadott szavazatok egészének több mint a felét megszerzi.
A föderációs tanácsban a leg-
főbb köztársasági tisztségviselők kapnak helyet (nem biztos, hogy országos mintára, mindegyikben létrehozzák az elnöki posztot), és itt dolgozzák ki a nemzetiségiállami berendezkedés alapelveit. Az elnöki hatalom ezáltal „az ország egységét megtestesítve segít a Szovjetunió új nemzetiségi politikájának a megvalósításában, meglehet, hogy az új szövetségi szerződésre alapozva” — nyilatkozta Fjodor Burlackij, az ismert politológus. Ez a döntési központ lényegesen reprezentatívabb nemzetiségi összetételű lenne, mint a politikai bizottság, ahol jelenleg a grúz Eduard Sevardnadze kivételével mindenki orosz.
A törvénytervezet kilátásba helyezi az ország kül- és belpolitikai irányait kidolgozó elnöki tanács létrehozását is. Ebben helyet kapna a kormányfő, míg többi tagját az elnök nevezné ki. Az elnök igen széles jogkörrel rendelkezne: a fegyveres erők főparancsnoka lenne, lehetősége nyíl-