﻿márriu* 10.
UH. évfolyam
ALAPÍTOTTA: PETHÖ SÁNDOR
Ki less a
Még messze a győzelem, ha ú°y tetszik: az igazság napja, úgyhogy nyugodtan lehetek ünneprontó és kiábrándító. Ahhoz azonban, hogy a címben föltett kérdésre válaszoljak, azt kellene tudni, hogy ki lesz a győztes. Mármint a pártok országos versengésének —'őzte-se, március 25-én. De, ha meggondolom, tulajdonképpen név szerint mindegy is, hogy ki szerzi meg a szavazatok többségét, ki mondhatja el, hogy övé a választópolgárok nagy részének bizalma, mert biztos, hogy abban a pillanatban, amikor a teléxgépek világgá röppentik a hírt győzelméről, az egyben vereségének tudósítása
is.
A helyzet ahhoz hasonlítható, amikor Móricz Zsigmond novellahőse — életében először annyit ehetett, amennyit bírt — halálra zabálta magát!
Valószínű, hogy ez történik majd azzal a politikai szervezettel is, amelyik diadalmaskodik:,a diktatúrát követő első szabad választások után „túlgyőzi” magát, learatott sikere tulajdonképpen az elmúlt negyven esztendő kudarca. Rászakad mindaz a nyomor, sikertelenség és kiábrándultság, ami csak fölhalmozódott az emberek lelkében.
Ez a vereséggel felérő győzelem tengernyi és megoldhatatlannak tetsző gazdasági gonddal jár, végletekig feszített társadalmi ellentétekkel. Pedig a választók sokasága nem jogtalanul majd eredményeket kér számon a hatalomra jutóktól. A győztesek — ahogy egykor Churchill is — jó szívvel csak vért, verítéket és könnyeket ígérhetnek. Kérdés persze, hogy ezzel megelégednek-e a választópolgá-
rok.	Elfogadják-e a nehézségeket. mert az ember természetes reményével azt képzelik, hogy végre most már nincsenek előttünk akadályok.
Pedig valószínűleg egyelőre semmi sem fog változni március 25-e után, hiszen a kormány- és rendszerváltás nem mehet végbe egyik pillanatról a másikra. A helycserék komoly időveszteséggel járnak, nem beszélve arról, hogy az elszámoltatástól félő apparát-csikok minden eszközzel a túlélésre játszanak. Amíg ez a pótolhatatlan, értsd: leválthatat-lan apparátus megnyugszik, szintén eltelik majd jó néhány hónap. És akkor még nem beszéltünk a paternalista politikai évtizedek következtében az emberekbe ültetődött félelemről. amely bizonyos konzervativizmussal jár, amely jobban elismerni a hatalmi elitből érkezőket, mint az ismeretlenség homályából előbukkanókat. Hiszen az új hatalom birtokosairól szinte semmit sem tudni. Kvalitásaik ismeretlenek az emberek nagy többsége előtt, sok esetben a szimpátia vagy az antipátia dönt egyik vagy másik mellett. Ezek az emberek hirtelen, igen, talán túl hirtelen kerültek reflektor-fénybe, s értékeiket tekintve: a konstruktív ellenzéki magatartás önmagában semmiképpen sem predesztinálja őket arra. hogy a hatalomban, döntés-kényszerben is jól funkcionáljanak. Hiszen vannak emberek, akik csak oppozicióban tudnak hasznos tevékenységet kifejteni ... Mindebből persze, nem következik, hogy a most is hatalmon lévők képesek egyedül a sikerre.
Szó sincs erről, az ő napjuk az elkövetkező öt évre valószínűleg. leáldozott, és ők a választások biztos vesztesei, vagyis az elején fölvázolt gondolatmenet szerint a győzte-
sek.	mivel kiesnek a hatalomból. s az ellenzéki padsorokból kedvükre támadhatják a kormányt mindazért, amit nagyrészt nekik s köszönhetünk.
Feltűnő, hogy a Magyar Szocialista Párt milyen ímmel-ám-mal vesz részt a kampányban. Feltűnő, hogy nem akar győzni! Mintha csak annyit áldozna anyagilag is, hogy favorit-politkusai bekerüljenek a T. Házba. Minden bizonnyal az elkövetkező öt esztendőt kívánják felhasználni arra, hogy megszabaduljanak azoktól, akik az egykori kommunista párttal való kapcsolatuk miatt kompromittálhatják őket, meggátolhatják egy jövőbeni, erős, szociáldemokrata típusú párt létrejöttét.
Az igazi versenyfutás három szervezet: a Magyar Demokrata Fórum, a Független Kisgazdapárt és a Szabad Demokraták Szövetsége között folvik. A szoros verseny magyarázata: az MDF csak nehezen heverte ki azt a sokkot, amelyet a novemberi népszavazáskor kellett elszenvednie: nem a vereségre gondolok, hanem arra, hogy kényszerpályára került, és időlegesen az MSZP-vel eoy platformra — ha csak látszólagosan is. A kisgazdák győzelmi esélyeit valószínűleg a múltbeli tapasztalatok, illetve az új földosztás követelése jelenti, olyan hangnemben, hogy képes milliókat a maguk oldalára állítani. A Szabad Demokraták túlzottan is szervezett párt benyomását keltik ...
Nem valószínű, hogy hármuk versengésébe bárki s komoly reményekkel közbe tudna avatkozni. Az ország szempontjából mindenesetre az lenne a legcélszerűbb, ha ezek a nagyon is különböző felfogású szervezetek, éppen a közös cél érdekében, a hanyatlás megakadályozásáért koalícióra tudnának lépni. Ha félretennék ellentéteiket!
De hát ez illúzió! Sokkal valószínűbb az, hogy megindulnak, ha már meg nem indultak, a taktikázások. Lehet ugyanis, hogy egy rövidtávú vereség hosszú távú győzelemmel ér föl. Ahogy mondani szokták: a pakliban ez is benne van, annak idején Spanyol-országban a Franco-rendszert fölváltó Suares-kormánynak kellett mindazokat a kényelmetlen döntéséket kiharcolnia, amelyek eredményét, vereségük után, a szocialisták aratták le.
A jelenlegi ellenzék tartós hatalomra kerülésének — erős polgári középosztály és vállalkozói réteg hiányában — az a kulcsa, hogyan lehetséges a népszuverenitásból fakadóan ugyan, de mégis a nép feje fölött megegyezni azokkal a hatalmi csoportokkal, amelyek mindig is meghatározták az ország sorsát. Kérdés, how ezek ellenében sikerül-e valóban új földosztást, reprivatizációt csinálni, hogy ezek az erők odaállnak-e a győztesek mögé, vaov ennek hiányában destabilizálják a belpolitikát! Ezek a hatalmi lobbyik saját érdekeik alapján — melyek persze át meg át vannak szőve százezrek érdekeivel — fogják meghatározni az ország sorsát.
Ne higgyük tehát, hogv az ipar- és zöldbárók, bankárok ideje lejárt, hoev ellenükre azt lehet tenni, amit csak akarunk.
így egyáltalán nem tetszeleghet a győztes pózában a majdani miniszterelnök, nem lesznek gondtalanok a győztes párt napjai. A kérdés csupán az, hogy a rettenetes adóssággal, robbanás előtti inflációval, egyre terebélyesedő szegénységgel kísértő győzelem kielé-gíti-e az embereket. Valószínűleg nem. És ekkor kezdődik Maf»varország igazi kálváriája; képesek leszünk-e úrrá lenni önmagunkon. Mérsékletet tanúsítani a gondok enyhítésében vagy elsüllyedünk a bel-viszályok, közepette az anarchiában.
Boros István
Moszkvában létrejött a megállapodás
1991. június végéig távoznak hazánkból a szovjet csapatok
„A szocializmus sorsát fenyegető veszélyekre9* figyelmezteti a KGB Gorbaesovot
MEGSZÜLETETT A MEGÁLLAPODÁS arról, hogy a szovjet csapatok 1991. június 30-ig távoznak Magyarországról, fíorn Gyula .szombaton egynapos látogatást tesz Moszkvában, tárgyal Sevardnadze külügyminiszterrel, s az eszmecsere végén írják alá a hivatalos dokumentumot. A szerződéssel kapcsolatos tárgyalások utolsó szakaszát pénteken tartották Moszkvában. A magyar küldöttséget Somogyi Ferenc külügyi államtitkár vezette, a tanácskozáson megfigyelőként — a tizenkét párti megállapodás értelmében — három ellenzéki tömörülés képviselője is jelen volt. Az NDK fővárosában ugyanakkor a két német állam szakértői ültek asztalhoz, hogy megvitassák az újraegyesítés „külső vonatkozásait”, a technikai, szervezési kérdéseket.
A NÉMET ÜJRA EGYESÍTÉS a központi témája a párizsi francia— lengyel csúcstalálkozónak is. Varsó megkülönböztetett figyelmét jelzi, hogy első alkalommal utazott együtt külföldi látogatásra Jaruzelski elnök és Mazowiecki kormányfő. Az elemzők rámutatnak, hogy Lengyelország nyugati határának biztosítása „az egész lengyel nemzetet érintő kérdés, s a különböző politikai erők között e tekintetben nincs alapvető véleménykülönbség”. Ezt tanúsítja Mazowieckinek a Le Monde-bán megjelent interjúja, míg Jaruzelski elnök a Libérationnak fejtette ki a nézeteit. Varsó szeretné megszerezni Párizs támogatását, hogy a megfelelő időpontban bekapcsolódhassák a német egyesítésről tartandó tárgyalásokba, és nemzetközi biztosítékokkal erősítsék meg határainak a sérthetetlenségét
FONTOS FOLYAMATOK zajlanak a közép-amerikai térségben is, bár e régióból érkező híreket hátrébb szorítják az európai fejlemények. Először jelentette ki egyértelműen Dániel Ortega, hogy minden körülmények között Nicaraguában átadja a hatalmat utódjának, az ellenzék megválasztott elnök asszonyának. Ezt akkor is megteszi — hangoztatta a jelenlegi £lnök —, ha a kontrák nem számolják fel fegyveres szervezeteiket a kijelölt április 25-i hatalomátadásig. Ortega arra is figyelmeztetett, hogy „nem lehet garantálni a hatalom békés átadását”, s polgárháborús helyzet alakulhat ki az országban. Külföldi szakértők szerint a hadsereg a sandinista mozgalom híveinek játssza át a fegyvereket, s így komoly veszély leselkedhet a választásokon győztes ellenzékre. A fegyverátadásokról szóló híreket hivatalos washingtoni források is megerősítették.
A várakozásokkal ellentétben egyelőre úgy látszik, hogy a nicara-guai ellenzék győzelmét követően sem lanyhul a fegyveres harc Salvadorban, sőt a beszámolók azt tanúsítják: a felszabadítási front gerillái kiterjedt támadást intéznek a főváros ellen. Két évtizedes fegyveres harc után a megbékélés jelei mutatkoznak Kolumbiában. Az M—19 szélsőséges fegyveres szervezet mintegy ezer tagja tette le a fegyvert, s szombaton a gerillák vezetője és Barco államfő béke-szerződéssel vet véget a szembenállásnak. A gerillák ezentúl 'békés eszközökkel vesznek majd részt a politikai életben. Haiti fővárosából tüntetésekről érkeztek hírek: katonaság a tömegbe lőtt, s többen életüket vesztették. Az 1988 szeptemberében államcsínnyel hatalomra jutott Avril tábornok helyzete ingatagnak látszik, erre utal nyilatkozata, amely szerint hajlandó volna lemondani, „ha a nép úgy kívánná, de egy túl hirtelen lépés forradalomba és káoszba sodorhatná az országot”. Ilyen szándékok nem érződnek Havannávan, ahol teljesen másféle megmozdulás zajlott le: a Prensa Latina jelentése szerint „több ezren tüntettek egy kis csoport ellenforradalmi gyűlése miatt”. Nyugati források tudni vélik, hogy emberi jogi aktivisták magánlakásban tartott tanácskozásáról volt szó, amelyet „a szomszédok lelepleztek, és felléptek a gyűlés ellen”. A havannai tüntetésen részt vevők azt hangoztatták, hogy „nem lehet tovább tűrni az ilyen ellenforradalmi rendezvényeket Kubában”..	(P. T. R.)
Moszkvai tudósítónk tele**
Horn Grula ma írja alá a csapatkivonás! egyezményt
Moszkva, március 9.
Aláírásra készen áll a megállapodás a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok teljes kivonásáról, s Horn Gyula külügyminiszter szombati moszkvai villámlátogatása során látja el kézjegyével az okmányt. Mint Somogyi Ferenc külügyi államtitkár a tárgyalássorozat harmadik, s egyben zárófordulóját követően Moszkvában, a magyar tudósítóknak elmondta: az aláírásra elkészített egyezmény szövege, valamint az annak mellékletét képező kivonulási ütemterv 1991. június 30-át jelöli meg a teljes kivonulás végső dátumaként a csapatok távozása már a jövő héten, március 12-én megkezdődik. Mindez egyben azt is jelenti, hogy az utolsó vitás kérdésben — amely egyáltalán szükségessé tette a moszkvai fordulót — a fe-
lek végül a magyar álláspontot fogadták el. (A Szovjetunió a jövő év augusztus végét szerette volna határidőként.) Mindez az igen feszített ütemű kivonulási ütemterv mellett úgy vált lehetségessé — derült ki a magyar tárgyalóküldöttség vezetőjének szavaiból —, hogy a Szovjetunió a Magyarországon levő és magyar szervek által hasznosítható anyagok hátrahagyásával csökkentette az elszállítandó anyagok, felszerelések mennyiségét. A fentiek értelmében tehát Magyarországot és Csehszlovákiát azonos határidőre hagyják el a szovjet katonák.
A mostani megbeszéléseken magyar részről a szakértők mellett pártpolitikusok is jelen voltak. Raffay Ernő az MDF, Demszky Gábor az SZDSZ és Kása Lajos a Fidesz képviseletében.
Lám bért Gábor
,,A szovjet vezetés késlekedik, nem él a törvényes eszközökkel**
Moszkvából jelenti az APN: „A szocialista haza sorsát fenyegető jelekre” mutatott rá az a felhívás, amit a szovjet Allambiztonsági Bizottság, a KGB központi apparátusának munkatársai intéztek a
Szovjetunió Legfelső Tanácsa ülésének résztvevőihez — Mihail Gorbacsov államfőhöz, a Legfelső Tanácshoz és a népi küldöttekhez.
Mint az aláírásokból kiderül.
a dokumentum a KGB központi apparátusa osztályainak képviselői gyűlésén megjelentek véleményét tükrözi. Szerintük olyan erők igyekeznek a maguk céljára fordítani a szovjet átépítés nehézségeit, amelyek a szovjet hatalom, a szocialista rend, a szövetségi államrend végét szeretnék látni. Ezek a körök nem riadnak vissza attól sem, hogy a politikai demagógia, a megfélemlítés, a vádaskodás, a zsarolás és az erkölcsi terror eszközeivel társadalmi feszültséget, erőszakos, anarchikus légkört idézzenek elő. Tevékenységük egybevág a nyugati hírszerzés és a külföldön működő szovjetellenes központok szándékaival — mutat rá a felhívás.
A szerzők egyidejűleg abbéli értetlenségüknek is hangot adnak, hogy a Szovjetunió vezető szervei — bár rendelkeznek a felbukkant negatív jelenségekre vonatkozó valamennyi hiteles infor-
mációval —, nyilvánvalóan késlekednek az életbevágóan fontos döntések meghozatalával, nehézkesek, bizonytalanok, és nem élnek az érvényben levő törvényes eszközökkel.
A KGB fent megjelölt gyűlése élesen elítélte mindazokat, akik meggyalázták „Lenin szent nevét", s azokat a szavakat, hogy haza, hazafiság, októberi forradalom. Felhívta a figyelmet arra is, hogy egyes tömegtájékoztatási eszközök céltudatos és összehangolt kampányt folytatnak a fegyveres erők. a belügyminisztérium és a KGB szerveinek és különítményeinek, valamint a bíróságokon és ügyészségeken dolgozóknak a lejáratása érdekében. — Elítéljük mindazokat az alaptalan és indokolatlan kísérleteket, amelyek az állambiztonsági szervek tevékenységét akarják szembeállítani a munkások, parasztok és az értedmi-ség érdekeivel — hangoztatja végül a felhívás.
Április elején újabb Haker—Sevardnadze találkozó
Washingtonból jelenti az MTI: Április 4—6. között ismét tárgyal a szovjet és az amerikai külügyminiszter, ezúttal Washingtonban. A tanácskozásokon, amint pénteken az amerikai külügyi szóvivő bejelentette, a június második felére, ugyancsak az amerikai fővárosba tervezett csúcstalálkozót készítik elő.
Baker és Sevardnadze legutóbbi moszkvai tanácskozásán sikeresen közelítette tovább az álláspontokat a hadászati fegyverzetkorlátozási egyezmény kérdésében. Februári, ottawai találkozójukon megegyezés született az európai hagyományos haderőcsökkentési tárgyalások egyik kulcskérdésében, a szovjet és
amerikai csapatok létszámában. Az áprilisi találkozón főként a START-egyezmény nyitott kérdéseiben van szükség haladásra ahhoz, hogy a csúcsértekezleten megszülethessenek a végső döntések.
Tekintettel a tervezett egyezmények bonyolultságára, valamint a nemzetközi helyzetre, különösen a német kérdésre, általános várakozás szerint Baker és Sevardnadze a csúcs előtt még legalább egyszer tanácskozik majd. A két külügyminiszternek egyébként módja nyílik eszmecserére a hónap végén Namíbiában, az ország függetlenségi ünnepségén, amelyre mindkettőjüket meghívták.
Jelcin élesen bírálta Gorbacsov politikáját
Párizsból jelenti az MTI: Rendkívül élesen támadta Mihail Gorbacsov politikáját párizsi sajtó-konferenciáján Borisz Jelcin. A Legfelső Tanács küldötte önéletrajzi írása megjelenése alkalmából tartózkodik a francia fővárosban.
Sajtóértekezletén elmondotta: Gorbacsov reformjait félintézkedéseknek tartja, amelyek nincsenek megalapozva és következetesen végigvive. Csupán kompromisszumokon alapulnak, így el-kerülhentétlenül zsákutcába jutnak. Jelcin megismételte szokásos érveit: a reformokat, a peresztrojkát a párton belül kellett volna kezdeni, ott azonban véleménye szerint semmi sem történt. A 20 milliós párt, amely az alkotmány értelmében ma is uralkodik. nem változott, s ez természetesen kihat a társadalom életére, arra, hogy a reformok nem következetesen valósultak meg. Éppen a pártban van — paradox módon — a legtöbb konzervatív fékezőerő.
A szovjet képviselő kijelentette: nem születtek meg a gyökeres reformintézkedések, az olyan alaptörvények, mint amelyek szabályoznák a tulajdonjogot, a föld-tulajdont, az önigazgatást, nem valósult meg a bankok és a pénzügyi rendszer reformja. Mivel az alap nem jöttl létre, a reformok épülete sem készülhetett el.
Ugyancsak támadta Gorbacsov belpolitikájának azokat a hibáit, hogy szerinte nem valósult meg mindaz, amit a glasznoszty ígért, s amely felébresztette az emberek önbecsülését, politizáló ked-
vét, nemzeti büszkeségét. Nem fogadtak el olyan törvényt, amely ezeket realizálta volna, például megvalósította volna az új rendszerű államszervezetet, a szovjet köztársaságok új kapcsolatait. Ennek következménye most az, hogy válságban a nemzetiségi politika.
Gorbacsov időt kért a szovjet emberektől — mondotta Jelcin —, nem lehet azonban végtelenségig számítani a nép türelmére. Ez a nép 70 évig szenvedett és várt. Most öt év alatt lehetősége lett volna a változásra. Emelni kellett volna — legalább minimális mértékben — az életszínvonalat, akkor a nép további 3-5 évre lehetőséget adott volna Gorba-csovnak politikája folytatására.
Az egyetlen terület, ahol Jelcin elismerte az eredményeket, a külpolitika. Bár itt is kifogásolta, hogy az túlságosan Nyugat-Euró-pára és az Egyesült Államokra összpontosít, holott az ázsiai térségben is súlyos problémák merülhetnek fel.
Kérdésekre válaszolva szólt a köztársaságok kiválásának lehetőségéről is. Ismertette az erről szóló törvénytervezetet, rámutatva: legalább öt év kellene annak elfogadása után a kiválás gyakorlati kérdéseinek rendezésére. Nem ellenezte elvben az egyes köztársaságok kiválását, de hangsúlyozta, hogy ez a folyamat rendkívül gondos vizsgálatot követel.
Egyéni ambícióiról szólva kijelentette: az adott körülmények között nem kívánja magát a Szovjetunió elnökének jelöltetni. Az elnöki rendszert ugyan helyesnek