﻿']§
Ára:
6.50
forint
Magyar Nem w* t
Vasárnap
1990.
niárrius II. MII. ét folyam
00. szám
ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR
Egy kiállítás kétségei

Hovatovább követhetetlenné válnak a vizsgálatok, a többnyire — sajnos — utólagos ellenőrzések, a ki- és meghallgatások. Maga a „műfaj” is olykor vajmi nehezen meghatározható: a szóban forgó témától, a bizottság „rámenős-ségétől” vagy éppen „lezsersé-gétől”, a dolgok elsimítására (ellkenésére?) irányuló igyekezetétől függően, a bűnügyi nyomozásra emlékeztető szigortól a vizsgálat feleslegességét bizonyítandó felszínes csevegésig sokféle attitűd jellemezheti.
Az országgyűlés Bécs—Budapest világkiállítás előkészítését ellenőrző bizottságnak félreér hetetlen ül megfogalmazott célja annak feltérképezése, hol tartunk ma; élni tudunk-e a kétségtelenül ritkán adódó, nagy lehetőséggel. Mindez így, egy bővített mondatba foglál-va pofon egyszerűnek látszik, mégis — már az első alkalommal — a bizottság egyik tagja váratlanul felpattant a helyéről és magából kikelve tiltakozott az általa meghallgatás helyett kihSTlgatásnalk, már-már felelősségre vonásnak ítélt eljárás ellen.
Ez a kis intermezzó némiképp jellemzi azt a feszültséget, amely szinte a kiállításra vállalkozás nyilvánosságra kerülésének első pillanatától kíséri, és nemegyszer egymással szöges ellentétbe csapó, szélsőséges vitákra ragadtatja az ország helyzetéért felelősséget érzőket.
Ami a meghallgatásokat illeti: szerintem ezek valóban meghallgatások, és a célratörő, olykor kemény kérdések is azt szolgálják, amiért lefolytatásukat a képviselők — de nemcsak ők — feltétlenül szükségesnek látták. Eddigelé és remélhetőleg a jövőben sem válik boszorkányüldözéssé, még ha az egyéni és közös felelősséggel való óhatatlan szembesülés nálunk — sajnos — szokatlan. Ez az oka, hogy a meghallgatások némelyekből védekező reflexeket váltanak ki: akkor is bűnbakkeresésre gyanakszanak, amikor csak a helyzet feltárásáról, az eddigi és ezutáni adottságok^lehetőségek józan mérlegre tételéről van szó.
Ehhez tartozik a hajdani gazdasági-politikai	klíma,
amelyben a világkiállítás nagy esélye felvillant. Vitathatatlan — és ez a meghallgatásokból is kiviláglott —, hogy a megrendezés mikéntje az enyhén szólva lejárt szavatosságú nagyberuházások bűvöletében és nem a később — a körülmények kényszerítő volta miatt is — áthangolt, a vállalkozásjelleget aláhúzó, reálisabb elképzelések jegyében fogant. Ennék megfelelően az előkészületek — még Marjai József idejében — az akkor oly divatos, a „kiemelt” beruházásokat körüllengő titkolózások, konspirációk közepette kezdődtek el. Az elhallgatások, az információk visszatartása nemcsak a szélesebb nyilvánosságtól, hanem az akkor még jóval zárkó-zottabban működő parlamenttől is szinte természetesnek számított.
Tegyük hozzá: Bős—Nagymaros és a többi, igencsak felelőtlen nagyberuházás csődjének mind fenyegetőbb árnyéka is már eleve rávetődött minden olyan elképzelésre, amely a gazdasági helyzet romlása, az egyes, mindinkább hitelüket vesztett személyek jelenléte miatti bizalomvesztés légkörében valami olyanra vállalkozott, ami nem csekély kockázattal jár.
A szakemberek véleménye a sommás elutasítástól a leg-
vérmesebb reményekig igencsak megoszlott. Ez teljesen nyilvánvaló, hiszen a „hogyan” ezerféle változatot tartogatott és tartogat mindmáig. Ám e vonatkozásban nehezen helyrehozható hibát vétették: elhallgatták és szőnyeg alá söpörték, hatalmi szóval, hangerővel prekoncepciónak minősítették még azokat a kételyeket is, amelyekkel akár a siker reményében is megvívhatták volna a csatákat. A valóban meg. ' pozott ellenérvekre válaszul nem éltek a szellemi kapacitások kínálta más, jobb megoldásokkal.
A viták tehát nem akkor lángoltak fel, amikor eljött az idejük, hanem kényszerűen késleltetve, csak a közelmúltban hoztak felszínre megannyi buktatót, ami tetézheti az időzavart. Voltak azonban más, eddig elhallgatott körülmények is.
A meghallgatok ezért tisztázni is akarták; volt-e és valójában meddig terjedt a kormánybiztos tényleges jogköre, döntési szabadsága, vagy csak látszólagos önállóság birtokában, osztrák partnerénél netán csak jóval koríátozottabb gazdasági kompetenciákkal rendelkezett? És mintha a kormány is túl sokat bizonytalankodott, késlekedett volna. Somogyi László — egyik munkatársa szerint — többször is hiába próbálta felelős állásfoglalásra bírni, hogy meghirdetheti-e széles nemzetközi mezőny számára a kiállítás tenderét. A pénzügy mindmáig a külföldi és magyar vállalkozókkal való tárgyalások eredményeire vár, a volt kormánybiztos viszont
—	a tervhivatal elnökének megfogalmazása szerint — kudarcként élte meg, hogy az ez évi költségvetésben egyetlen fillér sem szerepel a világkiállítás céljaira.
Ennyi talán elég a visszásságokból. Ám a fő célt, az előkészítő bizottság vitathatatlanul elérte: a megrendezés jogát elnyertük, a helyszínt pályázat útján kiválasztották, több, jól hasznosítható tervtanulmány, vizsgálat készült. A kedvező nemzetközi — BIE — döntés után azonban „élesbe” fordult az ügy, és további késlekedésnek, elhallgatásoknak nem lehet helye. A vélemények ugyan változatlanul megoszlanak a kormány azonban világkiállítás-párti.
Miniszteri bizottság alakult, amely — úgymond —, „átkódolja” az egész folyamatot, és az új kormánybiztosra is alaposan megváltozott szerepkör vár. Az előnyök, hátrányok kendőzetlen egybevetése, a a szükséges következtetések levonása megkezdődött. A most lezajlott magyar—osztrák tárgyalások is ösztönzést adnak az ésszerű, felelős lépések megtételére.
A súlyos terhek és szűkös források arra intenek, hogy Atlaszként ne akarjuk mi magunk vállunkra emelni az egész világot:	tartózkodjunk a me-
galomániás elképzeléseiktől. A világkiállítás ránk háruló részének megrendezése úgy is össznemzeti, magyar ügy maradhat, ha abba a külföldi működő tőke mellett nagy nemzetközi gyakorlattal rendelkező külföldi kiállításszervező cégeket is bevonunk. A véglegesítő határozat májusban születik meg a BIE párizsi székhelyén. A döntő szót már az új kormánynak kell kimondania.
A meghallgatások addig is tovább folynak. És miként eddig, ezek már — remélhetőleg
—	elhallgatások nélkül.
Komor Vilma
Megkötötték a csapatki vonási megállapodást
Sevardnadze: kissé elkéstünk, Horn: átfogó kapcsolatrendezést
Fenntartásokkal ír a nyugatnémet sajtó a francia-lengyel csúcstalálkozóról
A HÁBORÚ UTÁNI MAGYAR KÜLPOLITIKA talán legfontosabb, méltán korszakos jelentőségű nemzetközi megállapodása született meg szombaton délben, amidőn Moszkvában Horn Gyula és Eduard Se-vardnadze aláírta a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok teljes kivonásáról szóló okmányt. A két külügyminiszter által szentesített egyezmény értelmében — a magyar fél által javasolt kompromisszumnak megfelelően — a szerződés végrehajtása március 12-én kezdődik, s 1991. június 30-ig befejeződik. Teljesen törvényszerűnek találta a mostani döntést, ám egyszersmind kissé késedelmesnek, a magyar újságíróknak nyilatkozó Sevardnadze.
AZ EGYESÜLT NÉMETORSZÁG legyen az európai egységesülés motorja, sürgette a nyugatnémet Die Weltnek adott interjújában a csehszlovák köztársasági elnök. Váolav Havel ismételten támogatásáról biztosította a németek egyesülési törekvéseit, azt a meggyőződését hangoztatva, hogy Németország demokratikus és békés állam lesz, amely Európában látja a jövőjét. Márpedig ott nincs esélyük a radikális erőknek — hangsúlyozta Havel, aki mindemellett megértéssel szólt a határainak biztonságáért aggódó Lengyelországról. Sajnálatosnak minősítette a határok körül dúló mostani vitát, s megjegyezte: a történelem szomorú véletlene, hogy a német egyesülési folyamat egybeesik a választási küzdelemmel, mind az NDK-ban, mind pedig az NSZK-iban, ami természetesen némiképp bonyolítja is azt.
A nyugatnémet sajtó behatóan foglalkozik Jaruzelski párizsi látogatásával is, s nehezményezi, hogy Mitterrand elnök az Odera—Neisse-határ dolgában további tisztázást igényelt, s ezzel felzárkózott a Bonnt bíráló varsói állásponthoz. A Die Welt ezt szembeállítja az amerikai elnöknek és a brit kormányfőnek a Bundestag határozatáról alkotott kedvező véleményével. A konzervatív lap ingerült hangú vezércikkében a németek indokolatlan gyanúsítgatásával vádolja a lengyel államfőt, aki a vitatott ügyben teljes nemzeti egyetértést tudhat maga mögött. A Frankfurter Allgemeine Zeitung e belpolitikai mozzanat méllett kiemeli, hogy Jaruselski és Mazowiecki párizsi útja a lengyel-francia közeledést is szolgálta. A Stuttgarter Zeitung ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy Varsó a jóvátételek témáját a határok elismerése után kívánja majd napirendre tűzetni a szövetségesekhez intézett felhívások és a Németországra gyakorolt erkölcsi nyomás révén. Bonn-nak — így a lap —, elkerülendő az elszigetelődést, a választási kampányból ki kell iktatni a Lengyelországgal kapcsolatos nézeteltéréseket. Az NSZK pártjainak meg kellene érteniük, hogy a németek megint kiléptek a történelem szélárnyékából — fűzi hozzá a Stuttgarter Zeitung.
A KÖZÖS EURÓPAI HÁZ Gorbacsou-féle elképzelése nem reális, csakúgy, mint az európai konföderáció gondolata — jelentette ki az Európai Közösségek bizottságának alelnöke azt fejtegetvén, hogy s Szovjetunió területének nagy része nem földrészünkön fekszik, és lakosságának egynegyede muzulmán. Frans Andriessen kizárta annak a lehetőségét, hogy a Szovjetunió a kelet-európai országokhoz hasonló státust kaphat az EK-val való viszonyában. Megfontolandónak vélte viszont „valamifajta politikai kapcsolat” megteremtését a kiszélesedő Európa és a Szovjetunió között. Kérdés persze, mi marad addig a Szovjetunióból. Hiszen a balti államok után immár a negyedik köztársaság, Grúzia ítélte el pénteken az unióhoz történt erőszakos hozzácsatolását, tárgyalásokat sürgetve függetlenségének a helyreállításáról. A robbanékony nemzeti konfliktusok veszélyeztetik a szovjet reformpolitikát — fejtette ki a The Independentben Tatjana Zasz-lavszkaja, ismert szociológus, aki szerint az is lehetséges, hogy a viszályokat azok az erők is bátorítják, amelyek szabotálni igyekeznek a gorbacsovi kurzust. Zaszlavszkaja egyébként egy friss közvelemeny-kutatást idézett, amely arról tanúskodik, hogy minden baj ellenere az ország lakosságának 75 százaléka támogatja az elnöki hatalom bevezetésére készülő Gorbacsovot. Jurij Afanaszjev, aki a liberális reformszárny egyik vezéralakja, ugyanakkor a régióközi parlamenti csoport állásfoglalását ismertetve azt domborította ki, hogy a prezi-denciális berendezkedés bevezetésének egyelőre hiányoznak a feltételei. Az új szövetségi rendszer létrehozása nélkül a köztársasagok ezután sem fogják elismerni a központ döntéseit, ám még inkább csökkenhet Gorbacsov tekintélye.	(v■ L->
Tudósítónk jelenti Moszkvából
Illúzió a két tömb egyidejű feloszlatása
- állapította meg a magyar külügyminiszter
Moszkva, március 10.
A szovjet csapatkivonásokkal új fejezet kezdődik Magyarország életében, sikerül felszámolni a második világháború következményeit — jelentette ki moszkvai nemzetközi sajtóértekezletén Horn Gyula. A magyar külügyminiszter szovjet kollégájával, Eduard Sevardnadzé-vel folytatott megbeszéléseit követően ünnepélyes keretek között aláírta a szovjet csapatok 1991. június 30-ig történő, teljes kivonását rögzítő egyezményt, s a kivonulás ütemtervét.
Horn Gyula négyéves erőfeszítéseket és két éve folytatódó kormányközi tárgyalásokat említett, mint amelyek megelőzték a megállapodást. Magyarország szuverenitásának a megerősítését jelképezi ez az egyezmény — állapította meg, hozzátéve: mindez
csak a gorbacsovi politika jegyében, annak eredményeként jöhetett létre.
A magyar külügyminiszter emlékeztetett, hogy Sevardnadzével egyetértettek abban: új alapokra kell helyezni a magyar—szovjet viszonyt. Meg kell szabadulni az ideológiai elemektől, annak maradványaitól. Konkrétan szóba került, hogy elavult a magyar-szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés, ezen túl kell lépni, s a kapcsolatok vezérlő elveit célszerű valamilyen más, egyelőre még meg nem határozott formában — közös nyilatkozat stb. — rögzíteni. Szakértői tárgyalások indulnak erről. Tisztázni kell az 56-os dolgokat, a szovjet katonai beavatkozás ügyét — jelentette
ki Horn —, valamint kapcsolataink többi részét, mindenekelőtt a gazdasági együttműködés jövőjét, az ugrásszerűen megnőtt — tavaly hamilliós — szovjet határmenti turistaözönből adódó problémákat. Magyar részről kérték a szovjet tárgyalófél segítségét az ungvári főkonzulátus megnyitásához. Ezekben a kérdésekben „teljes egyetértés volt Sevardnadze barátommal” — jegyezte meg a magyar külügyminiszter. Végezetül szót váltottak a Varsói Szerződésről, annak viszonyáról a NATO-hoz, Európa jövőjéről. Tudósítók kérdéseire válaszolva Horn kifejtette a fenti kérdésekkel kapcsolatos magyar álláspontot. Ennek lényege, hogy a Varsói Szerződésnek mindinkább konzultációs szervvé kell átalakulnia, amelyben — az új helyzetet figyelembe véve — minden államnak joga van a saját álláspontját kialakítania és képviselni a legkényesebb kérdésekben is. Katonai téren pedig, ami a fejlődés irányvonalát illeti, a nemzeti hadseregeknek kell majd meghatározó szerepet játszaniuk.
A Kampánv része
A kényes kérdésekben elfoglalt saját álláspontra mindjárt példával is szolgált Horn, amikor a német egységről, illetve a két katonai blokk jövőjéről kérdezték. Mint elmondta, véleménye szerint illúzió a két tömb egyidejű feloszlatása. Az európai események fényében — mint a német újraegyesítés, a sikeresnek ígérkező bécsi tárgyalások a hagyományos erők csökkentéséről — a VSZ-t úgy kell kezelni, hogy az elkövetkező években végbemenjen egyfajta konvergencia a két blokk között. Kialakulhat egy nagyon szoros katonai és politikai együttműködés. „Ügy ítélem meg, hogy ebben a helyzetben arra van szüksége, legalábbis Magyarországnak, hogy az ország biztonságát minél több oldalról garantálni lehessen.” Horn kifejtette továbbá, hogy a német újraegyesítés kérdéseiben minden téren az önrendelkezés elvéből kell kiindulni. Így ha NA-TO-tag akar lenni, ezt is tiszteletben kell tartani. Mint kiegészí-tőleg hozzátette: ugyanakkor figyelembe kell venni egész Európa, valamint a közvetlenül érintett országok érdekeit. így nemcsak a „4+2”-tárgyalásokon, hanem más érintett felek bevonásával is keresni kell azokat a formákat, amelyek biztosítják a jövendő Németország helyét az európai biztonsági rendszerben.
A magyar diplomácia vezetőjének a külpolitikai távlatokat elemező fejtegetése már arról az új alapról indult el, amelynek lényegi része a most megkötött egyezmény. Mindemnek ellenére már az aláírás pillanatában érezhetővé vált, hogy a szovjet csapatok kivonásáról megszületett szerződés a magyar belpolitika, pontosabban a választási kampány részévé válik. Az ünnepélyes aktuson ugyanis nem vett részt az a három pártpolitikus, akik a tizenkét magyar párt egyeztetéseinek eredményéképpen a tárgyalások zárófordulóján helyet kaptak a magyar küldöttségben. Mint Kása Lajos (Fidesz) elmondta, távolmaradásulkkal azt akarták kifejezni, hogy ez a szerződés a jelenlegi kormány Ügye, ő a felelős érte. Egyébként is csak megfigyelőként voltak jelen, részvételüket az indokolta, hogy a szerződés végrehajtása már az új kormány időszakára esik, így szükség volt az alapvető tájékozódásra. Demszky Gábor (SZDSZ) szerint most csak a tárgyalások látványos része futott le, de anyagi, vagyonjogi kérdések függőiben maradtak. A tárgyalások felgyorsítása, az, hogy tíz nappal a választások előtt kötötték meg az
egyezményt, nem tette lehetővé a feltételek átgondolását. Nem értett egyet a kivonulási határidővel, jövő év június 30-ával sem, akárcsak Kása, a gyorsabb távozást is elképzelhetőnek tartja.
Raffay Ernő (MDF) abból indult ki, hogy a kivonulás megkezdése történelmi tény, és aki ezt nem ismeri el, „sajátosan viselkedik”. Közös vágy, hogy felgyorsuljon a távozás ütemterve, de nem biztos, hogy ennek nagy realitásai vannak. A Szovjetunióban ugyanis az elkövetkező időkben nagyon komoly változások várhatók, s ha Gorbacsovot a sztálinista erők a háttérbe szorítják, akkor biztosan nem lehet felpörgetni az ütemet. Ugyanakkor egyik pántpolitikus sem zárta ki, hogy a változásokat követően újra napirendre kerülhet az egyezmény. Demszky úgy vélte, hogy az új kormánynak az egész magyar—szovjet viszonyt újra kell tárgyalnia, s ébbe a keretbe illeszkednek bele a csapatkivonások is. Nagyon sok új érvet tudnánk mondani — szűrte le megfigyelői tapasztalatait — és mód van a gyorsabb ütemre, a kedvezőbb feltételekre. Meglátása szerint a jelenlegi szerződés értékelése a választásokig hátralevő napok központi kampánykérdésévé válik.
A magyar pártok képviselőinek spontán módon lehetőségük nyílt arra, hogy ellenvetésüket Se-vardnadzénak is kifejtsék. Az aláírásról távozó szovjet külügyminisztert ugyanis körbefogták a magyar újságírók, és a Népszabadság tudósítója azt is megkérdezte, mit szól ahhoz, hogy a magyar ellenzéki pártok már a megállapodás felülvizsgálatát fontolgatják? „Ügy gondoltam, hogy egyetértés van Önök között a csapatkivonások kérdésében” — intézte szavait Sevardnadze a magyar politikusokhoz. Láthatólag meglepte az újságírói kérdés, mivel az ugyancsak az előcsarnokban tartózkodó három politikust is megkérdezte, mivel nem értenek egyet. Demszky annyit mondott: az új kormánynak, ha módja van rá, kedvezőbb feltételeket kell elérnie a csapatkivonások időpontját illetően. „Mindent aláírtunk, úgy gondoljuk, ez a legmegfelelőbb variáns úgy a Szovjetunió. mint Magyarország számára — válaszolta Sevardnadze. — Nem gondoltam, hogy az ellenzék valamilyen külön állásponton van.” A szovjet külügyminiszter az ellenzéki politikusoknak válaszolta meg azt az újságírói kérdést is, hogy a szerződés aláírásával az MSZP-t támogatta-e Moszkva: Sevardnadze felidézte, hogy a Szovjetunió döntést hozott a Kelet-Európábán állomásozó haderők csökkentésről, a csehszlovákiai, a mongoljai csapatkivonásokról. Vajon az MSZP érdekei vezettek ebben is? — tette fel a kérdést, rámutatván: mindez a szovjet politika fő irányvonala.
Sevardnadze egyébként az újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy a mostani szerződés megkötése törvényszerű volt, s meglehet, megkésve következett be, korábban jobb lett volna. A megegyezés felszámolja a múlt szükségtelen terheit, és új feltételek között minőségileg új szakaszt indíthat útjára. „Bölcs, Okos, határozott döntést hoztunk” — jelentette ki.
mCsoK
gratulálni fogok...*-*
Horn Gyula pedig kérdésekre válaszolva úgy nyilatkozott, hogy a jövő év június 30-i határidő reális, figyelembe véve azokat a hatalmas feladatokat, amelyek ezzel kapcsolatosak. A pártok bírála-