﻿>
T. Mikszáth
Fordulat előtt a szovjet alkotmányos élet
A népi kongresszus vitája
Változások szele Ulánbátorban is: lemondott a politikai bizottság
A külpolitikai helyzet
FELADTA a LECKÉT GORBACSOVNAK LITVÁNIA — állapítják meg széles körben a megfigyelők, értékelve a vilniusi bejelentést. Hasonlóan fogalmaz a francia sajtó, amely egyöntetűen arra a következtetésre jut: kihívás ez Gorbacsovnak, de kihívás a Nyugatnak is. >HSztálin most halt meg másodszor” — írta vezércikkében a Le Figaro, hozzátéve, hogy ez a döntés a hatalmas szovjet birodalom végének a kezdetét jelentheti. A lap több más francia kommentárhoz hasonlóan úgy vélekedik, hoggy a litván példa láncreakciót indíthat meg, elsősorban a Baltikumban, de a kaukázusi és a közép-ázsiai köztársaságokban is. A lap még hozzáfűzi, Gorbacsov most hármas kihívással áll szemben: a gazdasági válsággal, a szövetség széthullásának veszélyével és a kommunista párt szétszakadásával. A Le Quotidien de Paris szerint Moszkva ugyan képtelen lefékezni a „deszovjetizálás” folyamatát, kérdéses azonban, milyen legyen a Nyugat magatartása, amelynek két változat között kell döntenie. Az egyik, elfogadni a népek önrendelkezési jogát, a másik viszont Gorbacsov támogatásának a feladata. „Ezt a dilemmát nehéz feloldani, annál is inkább, mert az aggodalmaknak e szövedékébe beletartozik a németkérdés is; egy újabb, robbanásveszélyes, bizonytalan Európa kérdése” — fogalmaz a lap.
„SZUPERHATALOM FELFORDULÁS KÖZEPETTE” címmel indítja terjedelmes összefoglalóját a londoni Financial Times, amely megjegyzi: „A Szovjetunió második társadalmi forradalmával vajúdik. Ennek kihatásai könnyen épp oly messzemenőek lehetnek, mint a szocialista kísérletet megkezdő, 1917-es októberi forradalomé volt. Mihail Gorbacsov peresztrojkája megkérdőjelezi a szovjet társadalom valamennyi alaptételét, és a háború utáni nemzetközi kapcsolatok egész fundamentumát.” A továbbiakban a brit üzleti körök szócsöve így összegez: „A reformfolyamat öt év elteltével a kezdet végéhez jutott a Szovjetunióban. Ez az átalakulás a második évezred végének legnagyobb politikai eseménye, s minthogy a további változás is elkerülhetetlen, annak csak az iránya kérdéses. Vajon hamarosan többpárti demokráciává válik-e a Szovjetunió, egy végrehajtó hatalommal rendelkező elnök vezetésével, vagy inkább a pártapparátus lép küzdőtérre, összefogva az elégedetlenkedő katonákkal és a létszám feletti titkosrendőrökkel, hogy visszavigye az országot az ideológiai mélyhűtőbe? Avagy egyszerűen csak káosz lesz?”
VILNIUSZ MEGKESERÍTETTE Gorbacsov hatalomra jutásának ötéves jubileumát; az egybeesett a vasárnapi kb-üléssel és a hétfőn megkezdődött parlamenti üléssel, amelynek lényege, hogy megvitassa és elfogadja a szovjet alkotmány módosításának csomagtervét, s azon belül az erős elnöki rendszer megteremtését. Ebből kiindulva elemeznek a találgatások. Egy amerikai tisztségviselő, szovjet szakértő így vélekedett: „Gorbacsov kezéből kicsúszhat a helyzet ellenőrzése, ha nem tud egyértelmű jeleket felmutatni a gazdasági föllendülésre”. Más amerikai szovjetológusok szerint Gorbacsovnak sikerült kizárni a posztját veszélyeztető politikai tényezők többségét, és éppen most fáradozik azon, hogy növelje hatalma szilárdságát az újonnan létrehozandó elnöki poszttal. A State Departmentben és az amerikai kormányzatban többen úgy vélik, senki sem venné szívesen vállára Gorbacsov egyre súlyosbodó gondjait. Az idézett szakértő a jövőt illetően így fogalmaz: „Gorbacsovnak kétféle veszéllyel kell szembenéznie. Az egyik egy komoly vetélytárs megjelenése — ez a közvetlen jövőben nem fenyeget, — a másik az, ha a dolgok alakulása folytán kicsúszik a kezéből az ellenőrzés. Ezt nagyon nehéz megítélni. A Szovjetunióban a néhány évvel ezelőtti derűlátás átadta a helyét az általános kiábrándultságnak. Ezért most különösen fontos, hogy Gorbacsov képes legyen felmutatni valamelyes előrelépést. Nem valamiféle sorsdöntő változásra gondolok, mindössze néhány jelentős intézkedésre, amely okot adna a javulás reményére.”	(Zs. E.)
Tudósítónk telexe
Moszkvában tanulmányozzák a litvánkérdést
Ifjú újdondász koromban szívesen ábrándoztam arról, hogy egyszer még, csibukja füstködébe rejtőzködve, ott lépkedhetek termetes személye mögött a Tisztelt Ház lépcsőin, folyosóin.
Egy meggondolatlan pillanatomban el is dicsekedtem nagyravágyó álmommal egy megyei főemibemek, aki csak cinikus mosollyal fogadta gyerekes lelkesedésemet. Az még bizony abban az átkos, pártállami érában történt, amiről ön, Tekintetes Mester nem tudhat, de a könnyebb érthetőség kedvéért mondhatom: szereplői csak annyiban különböznek a dzsentrivilág ön által jól ismert figuráitól, hogy nem vikszos bajusz alól, hanem sima szájjal hazudtak.
Láttam én és félig kupáit eszemmel fel is mértem abban a magabiztos szájbiggyesztés-ből, hogy hiú ábránd egy szabadelvű világról és abban hasonló pártállást megtestesítő Parlamentről gondolkodnom. Hasonlatosnak éreztem magam a lázában félrebeszélő gyermekhez, akit vagy hagynak a természet rendje szerint meggyógyulni, vagy gyorsan hideg borogatással hűtik le felforrósodott homlokát.
Néztek engem gyakran később is betegnek, félrebeszélő-nek, no és aztán volt részem nem csupán hideg borogatásból, de jeges zuhanyból is.
Bárhogy történt is: önt és füstölgő írásait nem feledhette;*). Oly gyakran járt az eszemben, hogy egyszer azon kaptam magam, hogy protekcióért könyörögtem nagy tekintélyű szelleméhez, még levelet is írtam: „Mikszáth Elvtárs!” — megszólítással. Bocsássa ezt meg nekem! így járt akkoriban a kezem, erre állt a szám. Nem volt ezzel másképp senki sem, hiszen itt csak azt urazták le, akit mellékesen még arcul is akartak pökni.
Hála istennek időközben kinőttem én is több nadrágot. A farmer helyett mind gyakrabban bújtam öltönybe, mígnem egyszer ott találtam magam a Tisztelt Házban, ahol ön több mint negyedszázadig koptatta a lépcsőket és több illúziót vesztett el, ahány haja szálát.
No, ahogy elnézem már én is évek óta a mai képviselőket, kopaszodásban ők sem maradtak el, az illúzióikról pedig nem érdemes szót sem ejteni. Ügy indult nagy reményű törvény-alkotó igyekezetük, hogy maguk sem igen tudták, mikor kell obstrukcióba vonulniuk, mikor pedig széles mosollyal, egyetértőén voksolniuk. Szó ne érjen érte, de eme ciklus kezdetén vigyorgott ott mindenki és elmondhatták volna gróf Bánffy Béla szavaival: „Mindent egyformán tudunk, mert egyikünk sincsen beavatva semmibe.”
Lengteg is az elvtársi karok, akár a vörös zászlók november 7-én, ami két gesztusnak a látszatnál reménytelenebből több köze volt egymáshoz. Olyan nagy volt az egyetértés ebben a T. Házban, mint hajdan a Dorottya utcai klubban, ahol tudták, hogy hetes nélkül nem lehet ultit jelenteni. Csakhogy a mai parlamenti kaszinóban a kormány is és a képviselőház is betlire játszott. Ehhez viszont mindig ugyanúgy kellett keverni a kártyákat, ami ellen sokáig nem lázadt fel senki.
Aztán ez a csoda is megtörtént. Az egyik képviselő — mellékesen zsurnaliszta az illető a szegedi képíró újságnál — megelégelte, hogy se gondolkozni, se beszélni nem akarnak a honatyák és azonnal a közepébe vágott: alakítson új kormányt
az új miniszterelnök! Ügy megállt a levegő a díszes boltívek alatt, mint annak idején a Burgban, amikor Deák Ferenc azt találta mondani a sadovai csatában vesztes Ferenc Józsefnek, hogy: „Bajban lévő emberrel a magyar nem alkuszik, mert amit a veszedelemben megígér, nehéz megtartani jó időkben.”
Erős bennem a gyanú, hogy mai ellenzéki politikusaink, akik már két szemmel kacsintgatnak a képviselőház padsoraira, nem ismerik a Haza Bölcsét, de még ezt a mondását sem. Ez a kitérő azért fontos, mert míg más államok árnyék-kormányokkal dicsekedhetnek, mi eljutottunk a bőségben odáig, hogy ámyékparlamentet is tart már az ország. Furcsa neve is van: háromszögletű kerékasztal.
Miért volt erre szükség? Egyszerűbben megérti, ha önt idézem ide. „Ámde váratlanul jött egy földrengés, egy roppanás hangzott, s mintha egy világrész süllyedne el, hirtelen és örökre eltűnt a szemek elől az a Magyarország, s az a parlament, melynek szokásait, alakjait és levegőjét rajzoltam.
Ha a földrengés — nálunk — el maradt is, roppanás mindenképpen hallatszott. A számtalan elhallgatott, a közvélemény elől elrejtett titok láthatóvá lett. Recsegett az állam minden eresztéke és recsegtek a képviselői székek. Olyan honatyák távoztak idő előtt a sorok közül, kiknek arcát hamarabb igyekeztünk elfelejteni, mielőtt végleg kiléptek volna az Országház kapuján. Láthattuk tehát mi is, akár ön, tekintetes Mikszáth úr, mint nőnek meg szemünk előtt némelyek és zsugorodnak össze mások.
Most aztán itt állunk ebben az újrafazonírozott honban, és máris ráébredhetünk ugyanarra, amire ön. Magyarország lakosai ismét a következőképpen oszlanak meg: „olyanok, akik képviselők; olyanok, akik már voltak képviselők; olyanok, akik lesznek képviselők; és olyanok, akik akarnának képviselők lenni”.
Nagy ám a tülekedés! Csakhogy szólnom kell az újdonságról is. ön még úgy látta, hogy „a magyar ember, míg él, nem szűnik meg politizálni és mandátum után epekedni”. Ezzel szemben a mai magyarok fele nem mandátum, hanem a biztonságos munkahely után epeked csak. És köztük nem kevesen ácsingóznak az önki-szolgáló éttermek asztalán otthagyott ebédmaradékokért is. Nekik vajon mit főznek a pártok boszorkánykonyháján?
Mielőtt megvárnám válaszát, arra kérem, nézzen bele a mai újságok soraiba. Igazi meglepetést ugyanis ott és nem a parlamenti viták jegyzőkönyvében talál. A sajtópáholy, vagy ahogy volt szíves minket nevezni: a mamelukok még meg sem érték a pártharcok parlamenti ütközeteit, máris több ígéretet szállítanak innen is, onnan is, mint amennyit ön hallhatott a ragyogó debatter Széli Kálmántól.
Így állunk tehát, tekintetes uram. Oj stréberek születtek és nagyon kevés a tündöklő tá-lentum, akiket nem a különböző kabinetek, hanem a legszélesebb közönség válogat ki. Ifjonti naivitásomból most riadok fel igazán és a hirtelen megszaporodott új udvaroncoktól legalább annyira émelyeg a gyomrom, mint ama egykori megyei pártember gúnyos mosolyától.
Mester! A politika mindig úri huncutság marad?
Szendrei Lőrinc
Moszkva, március 12.
Riasztónak nevezte Mihail Gorbacsov a Litvániából érkező információkat. A szovjet főtitkár, a Legfelső Tanács elnöke a népi küldöttek harmadik, rendkívüli kongresszusának hétfői megnyitóján megállapította, hogy az elnökségben nem képviselteti magát Litvánia, mivel ott a köztársasági parlament ülésezik. Mint kifejtette, a döntések, amelyeket ott fogadnak el, „magának a köztársaságnak, népének és egész államunknak a gyökeres érdekelt, sorsát érintik”. Javaslatára a kongresszlus felhatalmazta a parlamentet és a kormányt, hogy tanulmányozza a litván parlament döntése nyomán kialakult helyzetet, adjon kellő értékelést és vonja le a szükséges következtetéseket.
Jegor Ligacsov PB-tag, akit a kongresszus szünetében sikerült néhány újságírónak mikrofonvégre kapnia, úgy nyilatkozott, hogy
a szovjet vezetés kidolgozza annak mechanizmusát, hogyan lehet az alkotmányban rögzített önrendelkezési jogot megvalósítani. Hangsúlyozta a törvényes keretek közötti, politikai megoldás kizárólagosságát. Vitathatatlannak nevezte, hogy nem folyamodnak katonai lépéshez. „Ezen az ügyön a tankok sem segítenek. Már elég bölcsek vagyunk, hogy ezt ne ismételjük meg. Ebben nem kell kételkedni, ez teljesen biztos.”
Gennagyij Geraszimov külügyi szóvivő az amerikai kormány nyilatkozatát avval kommentálta, hogy „lelkűk rajta". Cáfolta, hogy valamifajta egyeztetés lett volna e témában a szovjet kormány, az Egyesült Államok és más NATO-tagok között, mivel ez szovjet bel-iigy. „Ha más országok oktatni fognak, hogy mit tegyünk, ezt úgy lehet jellemezni, mint beügyeink-be való beavatkozást.” Emlékeztetett arra, hogy eddig még azok az
országok, amelyek nem ismerték el, hogy a Baltikum a Szovjetunió része, ők is tartózkodtak bármiféle „tanácstól és nyílt beavatkozástól ebbe a helyzetbe” Geraszimov szerint a litván döntés a nyugati országokat is nehéz helyzet elé állította, eismerjék-e vagy sem Vilniust, és hogyan legyen tovább. Nem gondolom, hogy örülnének ennek, tette hozzá. Megjegyezte azt is, a litván gazdaság aligha állhat önállóan a lábára, mivel például az energiahordozókat támogatott belső árakon kapja. Egy tonna olajat így 30 rubelért vásárol, miközben a nemzetközi ára 11 dollár.
A küldöttkongresszus első napján a 2250 képviselőből nem egészen 2100-an voltak jelen, így például a litván delegáció nagyobb része is távol maradt. Várhatólag keddre azonban megérkeznek, felszólalnak az elnöki intézmény bevezetéséről folytatott vitában. Bár a balti küldöttek egy részének az az álláspontja (nemcsak Litvániában, de Észtországban is), hogy „nem kívánnak beleavatkozni egy idegen ország bel-ügyeibe”, a litván delegációból kapott információ szerint mostani részvételükkel azt kívánják demonstrálni: nem akarják megszakítani a kapcsolatokat Moszkvával.
Vi az anarchiához
A küldöttkongresszuson máris csúszik a napirend. Gorbacsov 5gy vázolta fel az elképzelést, hogy hétfőn szavaznának a küldöttek az elnöki tisztség létrehozásáról, elfogadása esetén kedden megvitatnák a jelölteket és titkos szavazással elnököt választanának, akinek a személyét szerdán délelőtt ismertetnék. Az első napon azonban nem fejeződött be a poszt létrehozása körüli vita, keddre is áthúzódott.
Anatolij Lukjanov, a Legfelső Tanács elnökhelyettese az elnöki intézményről szóló törvénytervezetet azzal ajánlotta elfogadásra, hogy rendkívül megnövelné az egész hatalmi mechanizmus hatékonyságát, stabilitását, a törvényességet és a rendet, s közben a társadalom irányításána a funkciója az SZKP-tól az állami mechanizmushoz kerülne. Vagyim Medvegyev, az első nap tizenkilenc hozzászólójának egyike is azzal érvelt, hogy az elnöki rendszer bevezetése és a párt alkotmányos vezető szerepének eltörlése között (ez utóbbit ugyancsak a kongresszusnak kell szentesítenie) „a legszorosabb és mély kapcsolat” van. Ha nem hoznak létre erős és működőképes elnöki hatalmat, a párt visszavonulása jelenlegi funkcióiból, anarchiához vezethet.
A hozzászólók többsége az elnöki rendszer bevezetése mellett foglalt állást — már aki egyáltalán megértette, hogy miről is van szó. A második hozzászólást követően — egyébként a hadiipari komplexum egyik képviselője részéről hangzott el — Gorbacsovnak emlékeztetnie kellett a házirendre: meg lehet vonni a szót attól, aki nem a napirendi témáról beszél vagy szidalmazásra használja fel a szónoki tribünt. A lehetőséggel élt a Legfelső Tanács elnöke — a kiszabott felszólalási idő leteltére hivatkozva —, amikor Jurij Afanaszjev, a demokratikus képviselői ellenzék, a területek közötti csoport egyik társelnöke volt a mikrofonnál. Afanaszjev ismertette a csoportnak a hét végi ülésen elfogadott álláspontját, amely szerint a jelenlegi formájában a törvényter-
vezet ellen szavaznak. Személyesen Gorbacsovot bírálta, akinek — mint mondotta — a politikája az utóbbi időben veszélyessé és hibássá vált, s ez vezetett a hatalmi bénultsághoz. Szembe kell nézni az igazsággal, és le kell mondani az önmagát túlélt kommunista ideálról, az elmúlt hetven évet zsákutcának kell elismerni, jelentette ki, új jövőképet sürgetve. Ügy értékelte, hogy az elnökséget akkor akarják bevezetni, amikor az ország válságban van, s a jelen vezetés politikája vereséget szenvedett. Mindez ismét az erő alkalmazását váltaná ki, miként a szovjet történelem egész menete is az erőszakra épült.
A terem mindeddig néma csendben hallgatta a szónokot, aiki ezt követően „vezetőnk és alapítónk” idejére vezette visz-sza a tömeges erőszak és terror állami politikája elvi alapjainak a lefektetését. A célzás Leninre nagy felzúdulást váltott ki, néhány újabb mondat után Gorbacsov bejelentette, hogy az idő letelt, s a terem megkérdezése után megvonta a szót Afanasz-jevtől, aki még egy percet kért volna. Mint később a folyósón elmondta, éppen a vezetéssel való kompromisszum lehetőségéről akart beszélni. A területek közötti csoport, mint kifejtette, az elnökség ellen fog szavazni. Ez kétszáz-egynéhány küldöttet jelent, akik mellett Belorussziából, Ukrajnából is még ötven-ötven képviselőre, szibériai és távol-keleti ellenvéleményekre is lehet számolni. Ezzel együtt sem várható, hogy összejönne az az egy-harmad, amely az alkotmány megváltoztatását jelentő elnöki rendszer bevezetését megakadályozhatná, ismerte el Afanaszjev.
Titkos jelöltek
A politikai vezetés részéről Vo-rotnyikov pb-tag reagált a fentiekre. Hozzászólásában azt ajánlotta: Afanaszjev és azok, akik osztják nézeteit, lépjenek ki a kommunista pártból és alapítsák meg a saját szervezetüket. Sah-nazarov, Gorbacsov egyik közeli tanácsadója a kongresszus szünetében ugyancsak úgy nyilatkozott, hogy nem akar és nem is fog Afanaszjevvel együttműködni, az SZKP-ból való kilépése logikusan következik a nézeteiből. Ugyanakkor úgy vélte, hogy a területek közötti csoportban sok józan vélemény is helyet kap, ezzel számolni kell, s jó, hogy létezik egy olyan ellenzék, amely nyomást gyakorol a centrumra. Ezt azonban konstruktívan kell tenni, tette hozzá. Sztarovojtova, az ismert reformképviselő, a terület közötti csoport tagja úgy nyilatkozott, hogy Afanaszjev néhány taktikai hibát követett el, amikor ideológiai ikérdéseket kevert bele az állami berendezkedésről szóló beszédébe. Néhány mondattal korábban kellett volna befejeznie, mondotta. Elárulta, azt is, hogy a demokratikus ellenzék Anatolij Szobcsak jogász,, ismert reformképviselő személyében jelöltet állít a Legfelső Tanács elnöki posztjára. Van jelöltjük az elnöki tisztségre is, amelynek a bevezetését Sztarovojtova szerint is megszavazza a kongresszus, a területek közötti csoport azonban úgy képzeli, ha az ő emberüket választanák meg, az visszaadná a megbízatását, hogy alternatív jelöléssel, általános titkos országos szavazás döntsön.
Lambert Gábor