﻿Ára:
0.50
forint
Magyar Nemzet
március 19.
Lili. évfolyam
ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR
Erdély ne legyen Knrabah
.*?r
■I
v-;Jt
A Ferenczy Sajtóügynökség — Horn Gyula külügyminiszter védnöksége alatt — ma és holnap valóságos magyar—román—magyar szellemi csúcs-találkozót rendez Budapesten. Azt írtam:	magyar—román—
magyar —, mert jeles román értelmiségiekkel ezúttal magyarországi és romániai magyarok ülnek le egyazon beszélgetőasztalhoz. Itt lesz Mir-cea Dinescu, a romániai írószövetség költő-elnöke, aki hosszú házi őrizetéből december 22-én a tüntető tömegek „vállán” egyenesen a román tévéstúdió kamerái elé lépett — és jó tudni, hogy azokat a tüntető fiatalokat Dinescu lakásáig Domokos Géza vitte-vezette, a Romániai Magyar Demokraták Szövetségének ideiglenes elnöke. Jó tudni azt is, hogy Dinescu a hosszú zaklatását, házi őrizetét annak a vakmerő interjúnak köszönhette, amelyben külön passzus ítélte el az erőszakos asszimiláció politikáját.
A meghívottak között van Smaranda Enache, ez a nagyszerű, higgadtan bátor marosvásárhelyi asszony, aki mintha a legnemesebben kívánná visszaadni a kölcsönt: azt cse-lekszi a magyarok jogvédelme, egyenlősége érdekében, amit a románok védelmében hajdan Varga Katalin vagy Mocsáry Lajos. Itt lesznek a Dialóg So-cial (Társadalmi Párbeszéd) nevű értelmiségi csoport legjelesebb képviselői is, és számos jeles magyarországi és romániai magyar személyiség.
Talán soha még ilyen nehéz dolga egy szellemi grémiumnak nem volt.
Ruffy Péter A türelem Ösvényein cimű kitűnő gyűjteményes kötetéből jól ismerjük a két emberöltővel ezelőtt lezajlott hasonló kísérlet fájdalmas kudarcát. Akkor a szellemi csúcstalálkozó nem jöhetett létre. Most — hála Josef von Ferenczynek — létrejön, de átkozottul bonyolult helyzetben. A múlt még nem ért véget. Fájdalmas és könyörtelen tényei még körülöttünk, és talán még előttünk hömpölyögnek. Csakhogy rossz e kifejezés; a „hömpölygés” valamelyest lekerekít, lágyít, puhít — holott még sok-sok szellemi durvaság, vak előítélet és néma (meg hangos!) gyanakvás állja utunkat. Ahol csoportok tragikusan szembenállnak egymással, ott rendszerint mindkét fél szentül meg van győződve arról, hogy igaza van. Hogy neki van igaza. Aki üt, úgy tudja: visz-szaüt. Ügy tudja, vagy úgy tesz ... A legelvakultabb támadók mindig azt mondják — sokan így is hiszik —, hogy önvédelemből cselekszenek.
Legfontosabb érzékszerveink: a sebeink. Minden nép a sebeivel tapasztalja, gyűjti föl a történelmét. Ez a legszervesebb, legmélyebb: az érzelmi tudás. Ha téved is a fájdalom —, mert tévedhet! — ésszerű érvekkel aligha lehet rácáfolni. Sajnos, hiába mond mást a tudomány igaza —, nem hat az érzelmekre. Évszázadok óta mondjuk: mindkét népnek csak árt a gyűlölet. S áltattuk magunkat félig boldogan azzal, hogy az egyszerű népben nincsen gyűlölség. Hazudtuk magunknak azt, amiben be jó lett volna hinni: hogy csak úri huncutság, megosztó hatalmak uszítása, méregkeverése, porhintése a baj. Csakhogy — még ha oly önfeledt örömmel mutathattuk is föl az egymásra találás nagy történelmi pillanatait:	legutóbb éppen Tőkés
László és gyülekezete körül — mindig újra, döbbenten csalódnunk kellett a történelemben. Hírek és rémhírek mindig újradagaszthatták a gyűlöletet.
1912-ben a román nemzeti mozgalom egyik vezéralakja,
Vasile Goldis Aradon kiadja magyarul írott, A nemzeti kérdésről című dolgozatát. E tanulmány számos, a monarchiabeli román nemzetiség szemszögéből fogalmazott passzusa, ha megcseréljük benne a két kulcsszót: román és magyar, azaz ha románt írunk ott, ahol Goldis magyart írt, és fordítva, (és nemesség helyett ezt írjuk: politikai osztály) — a szöveg annak a számára is érthetővé, időszerűvé válik, aki az elmúlt évtizedek romániai valóságát a magyar kisebbség bőrében élte át. (És most ne bonyolódjunk vitába arról, hogy a Monarchia nem volt totalitárius rendszer — s így minden összehasonlítás pontatlan.) íme, idézet Goldis szövegéből, a terminusok megfordításával : „ ... A román nemzeti ideológia hatalmas arányokat ölt. Elkövetkezik a nemzeti sovinizmus aranykora. Az általános románosítás gondolata izgalomba hozza a lelkeket. Romániában kimondják, hogy minden iskolának, minden közhivatalnak hivatalos és kizárólagos nyelve a román. Kisdedóvókat kezdenek felállítani, hogy a kisgyermeket el-románosítsák. (...) Ezek a ro-mánosítási kísérletek nem az ország szükségeinek voltak a kifolyása, sem a társadalmi termelés formájának a követelményei, hanem a természetes úton kifejlődött román nemzeti ideológia kinövései, az általános láz tünetei, Ösztönszerű kísérlete a politikai osztálynak, hogy a magyar nép tömegeit a nemzeti hiúság kötelékével magához láncolja és elfeledtesse vele a (. ..) harc tulajdonképpeni célját: a (...) kiváltságok megszüntetését ..
Es még egy idézet Goldistól : „Az ország érdeke (...) az állam demokratizálását kívánja. Minden igazán demokratikus intézmény azonban csonkítja az uralkodó osztály politikai és gazdasági érdekeit. Azért ez az osztály ismét visszatért régi bűneihez” (...) „Ismét életre keltették a (...) sovinizmus ideológiáját. Nem szabad demokratizálni az országot, mert ezáltal súlyt nyernek az országban a nem románok...”
Azt mondtam, átkozottul nehéz dolga lesz e grémiumnak, s nekünk mind, akik mégis reménykedünk, és szívesen cselekszünk és cselekednénk a gyűlölet örökös ingajárata ellen.
Eddig nemigen vezetett eredményre a történelmi, népesedési és egyéb kézzelfogható tények vitatása. Az ész tehetetlennek bizonyult, ahol az érdekek és érzelmek erősebbek a rációnál. Ceausescu ravaszul kiaknázta a román nemzet ve-szélyeztetettségi pszichózisában rejlő politikai lehetőségeket.
A józan, bölcs románoknak kell meggyőzniük a románokat, hogy a nemzetiségek jó közérzete, tehát szabadsága:	első-
sorban román nemzeti érdek. Hogy a jogokat nem osztják — de osztódás útján:	szaporod-
nak! Hogy minél több joga van a kisebbségnek, a többségnek nem kevesebb joga marad — hanem több! Hogy csak a maga politikai, szellemi, oktatási és egyéb dolgaiban szabadon cselekvő kisebbség nem fordul szembe a többség érdekeivel. Hogy a kisebbség szuverenitása nem sérti, hanem erősíti a többségi nemzet és az ország szuverenitását. Hogy csak az nem akar elszakadni, akit nem láncokkal kötnek oda, hanem a szabadság örömével.
Lehet, hogy egész Közép- és Kelet-Európa sorsa, jövője múlik azon, hogy most bölcsek lesznek-e együtt:	románok és
magyarok.
Hogy Erdély ne legyen Karabah.
Bodor Pál
A meglepetések választása az NDK-ban
Győztek a kereszténydemokraták, lemaradtak a szociáldemokraták
Gorbacsov az elnöki hatalom birtokában várja a litvánok válaszát
A MOSZKVA BIRODALMI GÖRCSEIRE figyelők elsősorban arra kíváncsiak, vajon az immár páratlanul erős hatalommal rendelkező elnök, Gorbacsov, képes-e élni az új államfői jogkörökkel a Szovjetunió egységének fenntartásában. A próbakő az a Litvánia, amely már deklarálta elszakadási szándékát, és egyelőre úgy látszik, nem ijedt meg a gorbacsovi ultimátumtól, annak ellenére sem, hogy a legfrissebb amerikai hírügynökségi jelentések bizonyos csapatmozgásokról számoltak be a köztársaság határkörzeteiben. A litván probléma kezelése alapvetően meghatározhatja majd a másik két balti állam magatartását is, hiszen éppen a hét végén tartottak választásokat Észtországban és Lettországban.
Az elmúlt napok magyar vonatkozású eseményei közül elsősorban Kossuth Lajos mellszobrának washingtoni leleplezése emelkedik ki, valamint sajnálatosan a változatlanul feszült helyzet a magyar—román viszonyban. Az ideiglenes köztársasági elnök, Szűrös Mátyás egy romániai magyar nyelvű lapnak nyilatkozva jelentette ki, hogy a kétoldalú kapcsolatokban csak akkor lehet új fejezetet nyitni, ha Bukarest törvényesen garantálja a nemzetiségi jogokat.
A NÉMETKÉRDÉS alapvetően meghatározta a hét végi hírösszefoglalókat. A tudósítók már napok óta a helyszínről jelentkezve számoltak be az NDK-válasz tások közvetlen előkészületeiről, és magáról a vasárnapi voksolásról. Elsősorban azt emelték ki, hogy 1933 óta az első szabad választás egyúttal az utolsó is lesz, hiszen vélhetően a legközelebbi szavazásnak már az egységes Németország ad kereteket. Egyöntetűen hangsúlyozták a helyszíni beszámolók a magas részvételi arányt, valamint a különféle nyugatnémet pártok igen erőteljes propaganda-részvételét. A németkérdés volt a középpontban a VSZ-tag-államok külügyminisztereinek prágai villámértekezletén is. A hetek konzultációja elsősorban azért kapott ezúttal megkülönböztetett figyelmet a nyugati hírügynökségi összefoglalókban, mert a tanácskozáson jól érzékelhető különbségek voltak jellemzők, szemben a korábbi, propaganda jellegű egységnyilvánításokkal. Az egységes Németország jövőjét illetően Prága, Varsó és Budapest úgy vélte, hogy a NATO-tagság fenntartása adja a biztonságosabb garanciákat, semmint a Moszkva óhajtotta semlegesség. A csehszlovák fővárosból jelentkező tudósítók is rendre azt emelték ki, hogy kétségtelenül változik a VSZ jellege, és ezúttal a közös álláspont immár az érdekelt tagállamok nemzeti érdekeinek, semmint valamiféle fölülről diktált ideológiai célba vetett, kierőszakolt hitnek az eredménye.
A KÖZEL- ÉS KÖZÉP-KELET ismét a figyelem középpontjába került. Egyrészt továbbra is döbbenet és értetlenség veszi körül a londoni The Observer munkatársának, Farzad Bazoftnak iraki kivégzését. Bagdad, „diplomáciai rosszpontját”, úgy tűnik fel, Teherán azonnal igyekszik kihasználni. Az iráni Abrar című lap vasárnapi számában arról adott hírt, hogy Bazoft olyan szigorúan titkos dokumentumokhoz is hozzájutott, amelyek brit—iraki együttműködésről árulkodnak a vegyi és bakteriológiai fegyverek előállításában. így a lap szerint mindenki szerepet játszott, csak a szerencsétlen áldozat, Bazoft nem.
Egy másik iráni lapban, a Teherán Timesban Besarati külügyminiszter-helyettes szenzációs bejelentést tett. Szerinte a jövő év januárjáig az összes Libanonban fogva tartott túsz kiszabadul, igaz, nem egyszerre, hanem fokozatosán. Besarati ugyanakkor ismét hangsúlyozta, hogy Teheránnak semmi köze nincs a túszejtésekhez.
Ugyancsak vezető híre volt az összefoglalóknak az izraeli kormány-válság, illetve annak a latolgatása, vajon a konzultációsorozat eredményeként Herczog államfő kinek ad lehetőséget a kormányalakításra: a Likud által továbbra is támogatott Samírnak, vagy a palesztinokkal immár tárgyalni hajlandó munkapárti vezérnek, Peresznek. Egyelőre nehéz megítélni, hogy vajon milyen mértékben befolyásolja majd a kormányalakítást a hétvége másik szenzációs bejelentése, miszerint Szíria kész közvetlen tárgyalásokat kezdeni Izraellel a közel-keleti nemzetközi tárgyalások keretében olyan kérdésről is, mint a Golán-fennsí'k jövője. A hírt egyébként a volt amerikai elnök, Jimmy Carter jelentette be, akit a közlésre maga Asszad szíriai elnök hatalmazott fel.	(T. J.)
Kiküldői! munkatársunk Irlefonjelrntéw
Koalíciós partnert keresnek a keletnémet konzervatívok
(Berlin, március 18.)
Nyugodtan, minden zavar nélkül zajlottak le az első szabód, demokratikus választások az NDK-ban. A számítógépes becslések szerint vasárnap este két meglepetés született: a szociáldemokraták messze a második helyre szorultak, a kereszténydemokraták mögé, és a volt' állampárt utóda egyes helyeken váratlan magas százalékot ért el, bár mindenképpen ellenzékben kell maradnia.
A számítási „egyesülést” már megteremtette a két német állam: az NDK-tévé egy nagy nyugatnémet közvélemény-kutató intézet segítségével közölhette már vasárnap kora este az első becsült eredményeket. Az NDK parlamentjének csarnokai óriási tévéstúdiókká változtak e napra, az épület előtti téren pedig ötven külföldi tévétársaság autói, parabolaantennái táboroztak. Németföldön soha ilyen hatalmas „választási látványosság” nem volt
még, s ez érthető: március 18-án a világ tekintete Berlinre szege-ződött három okból is. Ez volt az első demokratikus választás az NDK-ban; a hetek alatt szinte a semmiből kibukkant hazaiak mellett teljes testbedobással részt vettek e kampányban a nyugatnémet pártok is; végül ez volt a megváltozott Közép-Kelet-Euró-pában a pluralizmus első. ilyen próbája, több párt valódi versenye.
Vasárnap este az első nem hivatalos eredmények szerint az NDK szavazói a következő választ adták a kérdésre, amelyet a világ és a pártok feltettek neki. A Kereszténydemokrata Unió (a hasonló nevű nyugatnémet párt rokonmozgalma) 42,9 százalékkal, 72 helyet mondhatott magáénak a vasárnap esti, nem hivatalos számítások szerint. A Német Szociáldemokrata Párt 21,6 százalékot, a Demokratikus Szocializmus Pártja (az állampárt utóda) 15,5 százalékot. A Kereszténydemok-
raták két másik párttal szövetségben vívták meg a választási küzdelmet, és hárman együtt, eszerint 20 hellyel fognak rendelkezni a parlamentben. Valameny-nyi többi pártnak ugyancsak 200 helye lesz, ha ez a becsült irányzat megmarad.
Néhéz dolga volt a több mint 12 millió szavazásra jogosultnak: 24 párt, illetve csoport közül kellett kiválasztania azt az egyet, amely mellé áll. Igaz, a 24 közül a legtöbbnek kevés reménye volt arra, hogy szerepet kapjon, de negyed százalék szavazat már egy képviselőt jelent. A legesélyesebbnek az előzetes vizsgálatok a szociáldemokratákat, a kereszténydemokratákat tartották, és kétjegyű, tízen felüli eredményt jósoltak a volt állampárt utódának, (a Demokratikus Szocializmus Pártja), amely erősen megváltoztatta jellegét, nevét, kicserélte vezetőségét.
Meglehetősen éles volt az előzetes választási küzdelem, hiszen részben arra szavaztak az NDK lakéi, hogy a két német állam egyesülése milyen ütemben folyik, bizonyos NDK-vonásokat mennyire őrizzenek meg, vagy nem. Feltehetően hatása lesz az itteni eredményeknek az NSZK-ban is, növeli vagy csökkenti egy-egy ottani .párt tekintélyét, esélyeit saját decemberi választásaikon — attól függően, hogy kinek a támogatottja milyen sikert ért el itt.
De izgatottan néztük — figyeljük továbbra — mi is az eseményeket, hiszen ez volt az első. Egy hét múlva lesznek a magyar, majd hamarosan a többi keleteurópai államban a választások. S ha a szabályokban, a feltételekben vannak eltérések (itt az NDK-ban például csak egy fordulót tartanak, személyeknek nincs külön listájuk, alsó százalékhatár sem), a lényeg azonos: miként sikerül többpártrendszerű, az új követelményeknek megfelelő parlamentet, és erre épülő ütőképes kormányt létrehozni, milyen irányzatok kerekednek felül, melyik lesz erős, melyik kevésbé.
Kérdés, az NDK pártjai közül ki-kivel társul, politikai kifejezéssel, milyen koalíció alakul — esetleg. E sorok diktálásakor a kereszténydemokraták köré csoportosuló szövetség éppen a parlamenti helyek felét foglalja el, eszerint szüksége lesz támogató-
ra. Feltehetően a liberálisok készek erre, de mások is mutatnak .hajlandóságot. A szociáldemokraták jó előre kijelentették, készek társulni a kereszténypárti szövetség két tagjával, a harmadikkal azonban (a bajor CSU-val, az elhunyt Strauss pártjának iNDK-taeli változatával) nem. A liberálisak minden oldal felé nyitottak, senki nem óhajt azonban koalícióra lépni a Demokratikus Szocializmus Pártjával, túl nagyok és frissek a múlt terhei, amelyek ezt a pártot nyomják, bár két éllovasuk, Hans Modrow, az eddigi miniszterelnök, és Gregor Gysi, a fiatal ügyvéd-pártelnök, elég népszerű. Az „utódpárt” jól tudja ezt, ismeri saját helyzetét, és már a kampányban is úgy hirdette magát: erős ellenzék kíván lenni.
A nagy nemzeti feladatihoz parlamenti támogatást találni egyébként talán nem lesz nehéz. A döntő kérdésekben alig van különbség a jelentős, többi pártok között: valamennyien szükségesnek tartják a többpártrendszert, a szociális piacgazdaságot és a két német állam egyesülését. Ez utóbbira igen nagy hangsúlyt helyeznek, mutatja ezt egyebek közt az, hogy jelentős nyugatnémet politikusok megjelentek vasárnap este Berlinben, a Köztársasági Palotában. Áz új kormányfő helyzete azonban nem lesz könnyű. Az NDK további saját útja sok nehéz kérdést vet majd fel, és az egyesülés mindennapjai (hónapjai, évei?) sem lesznek súlyos gondoktól mentesek. Aki a szociáldemokratákra szavazott, az feltehetően a valamennyivel óvatosabb, lassúbb tempó mellett foglalt állást, a kereszténypárti hívek (a szövetség) hiszik, hogy a minél gyorsabb egyesülés hoz boldogulást. A Kereszténydemokrata Unió győzelme minden bizonynyal az egyesülés iránti lelkesedésnek tulajdonítható, bár az elemzés egyetlen mondatban nem intézhető el. Mindenképpen gyümölcsöt hozott Helmut Kohlnak, pártjának rendkívül erős részvétele az NDK választási kampányában.
A 90 százalékos részvétel azt mutatja mindenképpen, hogy az NDK lakói aktívak, nagy tömegben vettek részt az első, valóban demokratikus választásokban, bele akarnak szólni sorsuk alakításába, és el is indították országukat egy új úton.
Tatár Imre
MoraKvai tudósítónk telexe
CiorbiifsoY elnök 1 éti és maradt főtitkár
(Moszkva, március 18.)
A népi küldöttek két és fél naposra tervezett, de négynaposra nyúlt rendkívüli kongresszusán a Szovjetunió történetének első elnökévé választották Mihail Gorbacsovot. Az új legfelső végrehajtói hatalom tulajdonosa egyik első intézkedéseként táviratban értesítette a litván parlament elnökét arról, hogy a kongresszus jogilag érvénytelennek minősítette a köztársaság kiválásáról és függetlenségéről hozott döntést. Egyúttal három napon belül választ kér arra, milyen intézkedéseket hozták Vilniusban a központi határozat érvényesítésére.
A pénteken egy héten bélül már a harmadik ülését tartó SZKP KB plénumán szóba sem került, hogy az elnökké választott Gorbacsov lemondana főtitkári megbízatásáról. Ellenben az új alapszabálytervezetbe — a plénu-mon elhangzott felszólalások hatására — valószínűleg ismét belekerült a kihagyni szándékolt „demokratikus centralizmus” fogalma. Mint Vagyim Medvegyev ide-
ológiai titkár a plénumot követő sajtóértekezleten megfogalmazta: a pártban nincs helye frakcióknak.
A területek közötti, csoportokban a kongresszust követő ülésén az elégedetlenség vált hangadóvá ; a parlamenti reformkörök saját felkészületlenségüket, szervezetlenségüket kritizálták, a világos álláspont és a vezető egyéniségek hiányát. A kongresszus menete azt igazolta, hogy a jelenlegi feltételek között ezék a radikális erők nem jelentenek reális veszélyt a hatalomra.
■Bíráló frlwzólalások
Bár Gorbacsov egyetlen jelöltként indult, ajánlása és elfogadása nem volt olyan egyértelmű, mint tavaly, amikor Csimgiz Ajt-matov dicshimnuszát követően mindössze néhány tucat ellenszavazattal választotta a kongresz-szus a Legfelsőbb Tanács elnökévé. Ezúttal olyan „ajánlás” is elhangzott, hogy semmiképpen se válasszák meg Gorbacsovot, mert