﻿MAI SZOLGÁLTATÓ MELLÉKLETÜNK: ÁPRILIS
Ára:
0.50
forint
Magyar Nemzet
márriuft 29.
Lili. évfolyam
ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR
Menü
A választások időszakát éljük mostanában. Választottak az állampolgárok március hu-szonOtödikén, s választani fognak néhány nap múlva ismét, a második fordulóban. Aztán a győztes pártoknak kell majd választaniuk, először is koalí-liciós partnert, aztán miniszter-elnököt és kormányt. S ami talán a legfontosabb: kormány-politikát, s ezen belül is elsősorban gazdasági stratégiát, a mély gazdasági válságot belátható időn belül leküzdő koncepciót. A nagy kérdés: lehetséges-e ebben az ügyben is szabad választásokat tartani? Avagy a probléma így jelentkezik: vagy meglépi az új kormány az elkerülhetetlen lépéseket, vagy kivár, halogat, elodáz, áthárít, s lényegében marad minden a régiben, esetleg azzal a különbséggel, hogy ez a kormány már megbukhat, s jön helyette másik, amelynek viszont ugyanezzel a választással kell szembenéznie.
Sokak által hangoztatott nézet, hogy az első kormányok úgyis bukni fognak: ha keményen keresztülviszik, amit kell, akkor azért — hiszen ezek a lépések óhatatlanul érdekeket sértenek majd, s így feszültségeket gerjesztenek —, ha pedig tétlenkednek, akkor azért, hiszen lesz már ellenzékük, aki azonnal rámutat a hibákra.
Az első forduló eredményei alapján ezekben a napokban különösen kirí egy döntéskényszer: Magyar Demokrata Fórum, vagy Szabad Demokraták Szövetsége? Persze vannak más párthoz tartozó egyéni jelöltek is, akikre szavazni lehet, végeredményben azonban mégiscsak erre a döntésre egyszerűsödött le a képet. De hót valóban olyan éles-e a szemben állás e két szervezet között, amint az a — szükségképpen a különbségeket, az elkülönülést hangsúlyozó és felmutató — választási kampány időnként már átláthatatlan anarchiába csapó kavalkádjában kirajzolódni látszott?
Nos, legalábbis a gazdasági programokat szemlélve, ez a szembenállás korántsem látszik élesnek, a felkínált két menü fogásai igencsak hasonlatosak, á la carte választékról nem nagyon beszélhetünk. Való igaz, az MDF a megalakulása utáni időkben „harmadikutasságát” hangsúlyozta, ez azonban már a tavaly őszre elkészült átfogó programból is eltűnt, sőt, a választási kampány kezdetekor egyenesen elhatárolták magukat ettől az eszmétől. A kiindulópont — vagy inkább elérendő végcél — ma már közös: a fejlett magántulajdonra épülő piacgazdaság. Talán az MDF vetélytársánál jobban kiemeli a szociális igazságosság értékeinek megvédését, a piac-gazdaság szociális jellegét, de az SZDSZ sem vitatja, hogy a szociális biztonság egyike a civilizált létezéshez való jogoknak, enélkül a piac törvényeit nyugodt lelkiismerettel egyetlen kormány sem érvényesítheti
Az már egy más kérdés, hogy a szociális háló kifeszíté-schez honnan lehet előteremteni az anyagi eszközöket. Nyilván. a gazdasági fejlődésnek kell erre alapot teremtenie. Bár itt az SZDSZ egyértelműen és nyíltan a modern, nyugat-európai társadalom kiépítésére, s az ehhez tartozó liberális piacgazdaságra szavaz, amelyben a fejlődés motorja a lényegében korlátozásoktól mentes magántőke, az MDF pedig a liberális doktrínával és a gazdaságélénkítés államközpontú elméletével ellentétben a magyar sajátosságokra helyezi a fő hangsúlyt, a gyakor-
lati különbségek itt sem ltásza-
nak áthidalhatatlanoknak. Hiszen az MDF is a gazdaság modernizálását, a vállalkozásösztönzést, s a fejlett piacgazdaság intézményeinek kiépítését célozza meg, az állami szektor részarányát ők is drasztikusan — mintegy harmadára — akarják csökkenteni.
Az eddigiektől nagyobb mértékben térnek el az elképzelések a mindkét részről elengedhetetlennek tartott tulajdonreform menetét, módját illetően. Amíg például az SZDSZ viszonylag elnézőbben vélekedik a spontán privatizációról, mondván: olyan nyomasztó az állami túlsúly, s akkora vagyontömeget kell minél gyorsabban magánkézbe adni, hogy ezekre a spontán államta'laní-tásökra is szükség van, ám, ha rossz tulajdonosok kezébe kerül a nemzeti vagyon,-legyenek meg az intézményei és a lehetőségei a tulajdonváltásnak —, m:g az MDF a nemzeti vagyon e'herdálásától, kiárúsításától tart, a spontán privatizációt felelőtlen kapkodásnak, hatalomátmentésnek minősíti, s ellene foglal állást.
Általában is elmondható, hogy az SZDSZ radikálisabb, ha úgy tetszik, keményebb gazdaságpolitikát képzel el, míg az MDF óvatosabb, megfontoltabb — „a nyugodt erő”, ahogy egyik szlogenjük hirdeti, szemben a „Tudjuk, merjük, tesz-szük”, harcosabb, elszántabb jelszavával —, s úgy próbál meg radikális lenni, hogy közben mértéktartó is maradhasson, nyilván a keletkező feszültségek mérséklése érdekében. Mindebből persze, még nem következik egyértelműen, hogy egy SZDSZ, vagy egy MDF vezette, vagy éppenséggel egy kettejük koalíciójára épülő kormány lesz-e a leghatározottabb, legkövetkezetesebb a mindkét párt szakértői által elkerülhetetlennek tartott lépések megtételében.
Sajátossága még az MDF gazdaságpolitikájának, hogy nagy fontosságot tulajdonít a helyi önkormányzatok megerősítésének, a „vidéki Magyarország” gazdasági alapja megszilárdításának. Erre az SZDSZ, jellegéből következően kevésbé koncentrál, mint ahogyan az agrárkérdés sem tartozik programja legkidolgozottabb részei közé. Ezzel együtt, az utóbbi időben itt is közeledtek az álláspontok, mindenesetre mindkét párt elveti a kisgazdák ra-dikál’s földvisszaadó programját, s a szövetkezeteik szétverését. Az előbbieken túl, az SZDSZ és az MDF programjó-, bán egyaránt megtalálható a dereguláció, a külgazdasági nyitás, a forint konvertibilitásának megteremtése, az adó-mérséklés, az infláció fokozatos letörése.
Ügy tűnik tehát, legalábbis ami a gazdasági programokat illeti, a két vezető párt közötti hasonlóságok erőteljesebbek, mint az elválasztó különbségek. Mégsem mondhatjuk: tulajdonképpen mindegy, melyikükre szavazunk. Mert lehet, hogy mindkét párt tudja — és úgy tetszik, ugyanazt tudja —, s minden bizonnyal meri és teszi is majd, amit kell. De mégis ott motoszkál: mi van, ha egyik se tudja? Vagy ha tudja is, nem meri megtenni? Persze ez most már költői kérdés. A szabad választások nyomán — ezt nem vitatja senki — legitim kormány fog fölállni, az esélyt tehát mindenképpen megkapja a cselekvésre. Ám övé lesz a választás felelőssége is. Ami, remélhetőleg, most már valóban számon kérhető.
Zauborl Ervin
,A medvét ingerlő egér*
Mérsékletre inti a Nyugat a litván válság érintettjeit
A világlapok „túl sok intrikát" vélnek a magyar koalíciákeresés hátterében
A külpolitikai helyzet
TALÁLGATÁSOK HATJAK AT azt a két színhelyet, amelyet megkülönböztetett figyelem övez ezekben a napokban. A litván helyzetet elemzők annak a rejtvényét próbálják megfejteni, miként oldható meg Gorbacsov dilemmája, a magyarországi választásokat követően pedig már koalíciós kombinációk látnak napvilágot.
Bár olyan közvetlen fölszólítások is elhangzanak, mint Jelena Bon-neré, Szaharov özvegyéé, aki Bush elnökhöz küldött üzenetet, mondván, „hem szabad, hogy a szovjet hatóságok hibáiért az a litván nép fizessen, amely a sztálini politika következtében lakosságának az egy-harmadát koncentrációs táborokban és szibériai száműzetésekben vesztette el”, Washington mérsékelt (hangot üt meg e kérdésben. A kommentátorok rámutatnak a nyilvánvaló okra, hogy a Bush-kormány a gyors litván önállósulási törekvések kedvéért nem akarja kockára tenni a nagyszabású haderő-csökkentési egyezményeket és a szovjet—amerikai közeledés várható eredményeit. Ezt fogalmazta meg Mariin Fitzwater szóvivő is, aki értésre adta: „Nagyon összetett, kényes helyzetről van szó, ezért nem kívánjuk kommentálni a további fejleményeket”. Ezt követően írta a The New York Times: „Az amerikai kormány helyesen teszi, hogy a Litvánia körüli vitában nem foglal állást egyik fél mellett sem.” Az Egyesült Államoknak és a Nyugatnak érdekében áll — folytatódik a cikk —, hogy Litvánia előbb-utóbb független legyen, de nem egy meghatározott időpontban, s nem olyan módon, hogy azzal aláássa a szovjet reformfolyamatot. Erre az a legjobb mód, ha mind Moszkva, mind Vilnius a kompromisszumot keresi.
HASONLÓAN FOGALMAZNAK más nyugati fővárosokban is; Margaret Thatcher például, akárcsak George Bush, békés, tárgyalásos megoldásra biztatta mind a litván vezetőket, mind Gorbacsovot. A The Daily Telegraph ennek kapcsán úgy fogalmaz: „Tragéria lenne, ha ennek az apró és elszánt köztársaságnak a magatartása megbuktatná Gorbacsovot. A litvánok nemzeti érzései és törekvései támogatást és tiszteletet érdemelnek, ámde vezetőik nem cselekednek előrelátással és államférfiúi bölcsességgel.” A londoni lap még hozzáfűzi, hogy a rendezett kiválással kapcsolatos szovjet ajánlat elutasítása csak a medvét ingerlő egér viselkedéséhez hasonlítható. Az ügy véres kimenetele viszont a Litvánia határain túl élő embermilliók számára is tragédiát jelentene — fejtegeti a Telegraph. Ugyanígy vélekedett a The Times bán Lord Hume volt kormányfő, aki azt mondta: „Mindenki megszenvedné, ha Gorbacsov lecsapna". A politikus, aki fél évszázaddal ezelőtt jelen volt a Hitlerrel kötött paktum aláírásánál, visz-szaemlékezik, miként kényszerítették szovjet fennhatóság alá Litvániát, s kifejti: „Lehet hivatkozni arra, hogy Moszkva mostani korlátozott akciójával a törvényes jogait gyakorolja, de az óhatatlanul azt a benyomást kelti, mintha Gorbacsov csak egy hatalomittas Sztálin lenne.” A The Independent szintén azokat idézi, akik megragadják az alkalmat, hogy Gorbacsovot „'báránybőrbe bújt sztálinistának, keménykalapos cárnak” minősítsék, a szovjet elnök iránti megértést szorgalmazó nyugati politikusokat pedig új München kovácsaiként bélyegezzék meg. „Ezekkel a körökkel és nézeteikkel szembe kell szállni, mert rosszul ítélik meg a helyzetet" — hangoztatja a brit lap.
„MAGYAROKSZAG KÉT LÁBBAL UGRIK a gulyásszósszal leöntött negyedik köztársaságba" — írta szellemesen a Le Figaro a választásokat értékelő tudósításában, s ezzel a francia állam háború utáni történelmének a legbizonytalanabb időszakára utalt. A lap arra alapoz, hogy egyetlen joárt sem szerzett többséget, a különböző koalíciós ■törekvések pedig meglehetősen ingatag alapokon állnak. Szerinte a frissen megtalált demokrácia kulisszái mögött máris intrikálnak; sug-dolóznak, új és újabb szövetségeket alakítanak ki, holott ezek csak ideiglenesek lehetnek. Akár az MDF, akár az SZDSZ lesz a végső győztes a választásokon, a jelek szerint csakis olyan koalíció jöhet létre, amely már jellegénél fogva is törékeny. A Le Quotidien de Paris tudósítója ugyancsak azt állapítja meg, hogy az eljövendő magyar kormány ingatag lesz, bárhogyan alakuljon is a nártszövetség, A londoni The Times csaknem ugyanezt az aggodalmat fejezi ki, miután azt írja, Magyarország a politikai bizonytalanság korszakába lépett. Nincsenek jobb véleménnyel a japán hírforrások sem. A Szánkéi Sinbun egyenesen azt jövendöli: a súlyos tehertételt hozó reformokra igent mondó, feltehetően az MDF köré tömörülő, új koalíciós kormánnyal szemben valószínűleg hamar megnő az elégedetlenség, és nem zárható ki ánnak a lehetősége, hogy még az idén újabb választások kiírásai válik szükségessé.	(Zs. E.)
Moszkvai telexünk
Élesedik a hadsereg és a köztársasági vezetés szembenállása
mindig", a kölcsönös bizalom és megértés légkörében folyt.
A szovjet tömegtájékoztatás „bonyolultnak és feszültnek” jellemzi a Litvániában kialakult helyzetet, ugyanakkor vilniusi források azt hangoztatják, hogy a légkör teljesen nyugodt. A központi sajtó beszámolóiból válság-hangulat árad; a központi téma a hadsereg és a köztársasági vezetés éleződő szembenállása. Szeparatista erők zsarolás és ijesztgetés útján dezertálásra indítják a katonákat a fegyveres erők kötelékeiből — írta például a TASZSZ. A Krasznaja Zvezda Vytauta Landsbergist, a litván parlament elnökét idézi, aki szerint „véres terror” vette kezdetét. A kijelentés hátterében a szovjet deszan-tosoknak a vilniusi pszichiátriai kórház ellen intézett akciója áll, amelyet mindkét fél másként állít be: a Krasznaja Zvezda, egy ottani orvosra hivatkozva arról ír, hogy mindenfajta erőszak alkalmazása nélkül fogta el és szállította el a különleges egység az épületben bujkáló szökevényeket. (Talán mondani sem kell, hogy Vilniusban nehezen tudják elképzelni a teljesen önkéntes megadást ... Nauman ezredes, a honvédelmi minisztérium képviselője a dezertálókról szólva kijelentette: „Senkinek sem lehet kétsége afelől", hogy Litvánia területén helyreállítják a rendet. A jogtalanul eltávozókat előbb-utóbb visszatérítik egységeikhez, sorsukról a szovjet törvényeknek megfelelően döntenek, tette hozzá. A Litvániából Moszkvába visszatért Acsalov vezérezredes, a szovjet légídeszantos alakulatok parancsnoka a TASZSZ-nak nyilatkozva több, a katonaság elleni provokációról, fegyverszerzési akcióról számolt be. Acsalov közölte Landsbergissel, hogy márciusban-áprilisban a légideszantosok különböző gyakorlatokat tartanak Litvániában — mint egy vezérőrnagy a TASZSZ-nak magyarázóig hozzátette:	a kiképzési
tervnek megfelelően, persze. A Szovjetszkaja Rosszija pedig arról ír, hogy számos litván városban rendőri segédlettel kiköltöztetik eddigi épületeikből az SZKP-hoz hű kommunistákat, veteránszövetségeket stb.
A litván események belpolitikai hatása terjed tovább. Az ukrán tömegmozgalom, a RUH március
Tudósítónk jelentése
31-re szolidaritási nagygyűléseket hirdetett Ukrajna-szerte, amelyeket a köztársasági kormány betiltott. Az ukrán párt kb-felhívást intézett a lakosokhoz, amelyben „felelőtlennek, kalandornak és provokációsnak” minősíti a RUH vezetőinek szándékát, s úgy jellemzi a mozgalom irányítóit: bármely helyzetet megpróbálnak kihasználni, hogy szeparatista hangulatot keltsenek, meggyengítsék a Szovjetuniót. Burzsoá restaurációt, szeparatista, nacionalista erőket emlégetve éles hangú nyilatkozatot közölt a litván helyzetről a belorusz kb az európai szovjet tagköztársaságok legkonzervatívabb pártvezetése.
A litván helyzet bonyolódásával egyidőben a szovjet parlamentben történelmi esemény zajlott le szerdán: a kormány tagjai meghallgatáson vettek részt. Több mint száznegyven kérdésre kellett válaszolniuk, amelyeknek jelentős része a gazdasági program megvalósulását, a változatlan ellátási katasztrófa okait firtatta Alekszandra Birjukova miniszterelnök-helyettes közölte, hogy egy-milliárd rubel értékben vásárol a Szovjetunió küföldi fogyasztási cikkeket, további félmilliárdért gyógyszereket és gyógyászati eszközöket. Igor Belouszov kormányfőhelyettes kategorikusan cáfolta, hogy a Szovjetunióban 1988-ig végrehajtott 126 népgazdasági célokat szolgáló atomrobbantásban a honvédelmi minisztérium érdekelt lett volna, vagy hogy ezek környezetszennyezőek lettek volna. Mindenesetre tavaly már leállították ezeket a robbantásokat.
A meghallgatás — amelynek az eredményei a TASZSZ szerint számos képviselőt nem elégítettek ki — ezentúl rendszeres lesz minden hónap utolsó szerdáján tartják meg. Ugyancsak rendszeressé válna kaz elnöki tanács ülései is: ebben a tizenhat tagú új testületben, amely egyes vélemények szerint a politikai bizottság szerepét és hatáskörét váltaná föl, öt pb-tag és két póttag kapott helyet, mellettük különböző társadalmi rétegek ismert képviselői. A tanács tagjainak megválasztásában is érződik a gorbacsovi centralizmus, ámely mellett egyébként az elnök az első ülésen elhangzott felszólalásában is hitet tett.
Lambert Gábor
Aggodalom Vilmosért és Gorbacsovért
Moszkva, március 28.
Szerdán Moszkvában bejelentették, hogy a nap folyamán Margaret Thatcher brit miniszterelnök telefonbeszélgetést folytatott Mlhall Gorbacsovval. A szovjet elnök — számolt be róla a TASZSZ — Thatcher kérésére „jellemezte az események fejlődését a Litván SZSZK-ban".
Napirenden szerepelt a nyári csúcstalálkozó Is, amelyre a Szovjetunióban rendezendő brit hetek teremtenék alkalmat. A beszélgetés során érintették a német egyesítés témáját is. A személyes kapcsolatok eddigi történetét ismerve nem is olyan meglepő, hogy a rövid hivatalos közleményben helyet kapott egy ilyen mondat is: a véleménycsere, „mint
Washington, március 28. Kormányzat és közvélemény kettévált a litvániai válság kezelésében, bár tisztviselők eddig nem tapasztalták, hogy a politikusok kemény szavait nyomás is követné a Fehér Házra.
„Mit tegyünk Litvánia esetében?" — az izgalom és vele a tanácstalanság az amerikai 'fővárosban is óráról órára fokozódik. A tévé politikai főműsoraiban e téma szorít háttérbe mindent, hiszen amint Joseph Biden demokrata szenátor fogalmazta az ABC-hálózat éjszakai vitájában, ha Moszkva erővel oldaná meg a válságot, az „teljesen új helyzetet teremtene a kelet—nyugati viszonyban”. Kennedy szenátor, aki kedden találkozott Gorbacsovval, óvatosan úgy figyelmeztette a szovjet vezetőt, próbálja leküzdeni a „kölcsönös bizalmatlanságot” a litvánokkal, hiszen ötéves reformtörekvésének jövőjéről van
szó. Az NBC reggeli híradóvezetője pedig azt tudakolta a Vilnius ból kapcsolt Landsbergistől, rá akarja-e kényszeríteni Gorbacsovot, hogy válasszon „az erő bevetése és a tekintélyvesztés között?”. S mivel az utóbbi szó angolul az „arc elvesztését” jelenti] a litván vezető így replikázott: a világ Gorbacsov ésszerű arcát szeretné látni, nem a haragosat.
Javában vitatják viszont, mi az ésszerű magatartás Washington esetében. A The New York Times egyik szerzője azt tanácsolja a kormánynak, tudassa Moszkvával, ha fellép Vilnius jogos függetlenségi törekvése ellen, akkor az Egyesült Államok formális diplomáciai kapcsolatot létesít Litvániával. A cikk „taktikai hibának” minősíti, hogy ennek feltételévé a kormány a terület „ellenőrzését” szabta a hó elején, hiszen ekként bármely kommunista diktatúrával könnyebb viszonyt kialakítani, mint az attól