﻿Ára:
tt.50
forint
Magvar Nemzet
Csütörtök 1990. április 5.
Lili. évfolyam
ALAPÍTOTTA: PETHÖ SÁNDOR
Mátyás király igazsága
ötszáz évvel ezelőtt virágvasárnap április 4-re esett. A Bécsben tartózkodó Mátyás király a szentmise után megszomjazott. Fügét hoztak. Az uralkodó beleharapott az egyikbe, de romlottnak találta. Röviddel utána rettenetes fájdalmak kezdték gyötörni. Harmadnapra, április 6-án halt meg. Az orvosok szerint agyvérzésben.
Kimagasló történelmi személyiségek emlékezetének felidézésekor szinte lehetetlen ellenállni annak a kísértésnek, hogy tetteiket, elgondolásaikat, a jelen igényeivel vessük össze. Különösen erős a csábítás Mátyás király esetében. Nemzetünk képzelőerejét talán egyik uralkodónak alakja sem ragadta annyira magával, mint éppen Mátyás, kezdve családja származásának homályától egészen halálának sejtelmessé-géig. Az eltelt öt évszázad során, államférfiak, költők, hadvezérek, társadalomtudósok kutatták és fedezték fel Mátyásnál azokat az eszmei és gyakorlati kezdeményezéseket, amelyeket saját korukra is alkalmazandónak és követendőnek minősítettek. Emellett ő egy személyben testesítette meg a nemzeti király, a reneszánsz fejedelem, a társadalmi reformer, az egyetemes kultúrme-cénás, a hadseregszervező, a jogalkotó, a népboldogító eszményét. És ötszáz év óta tanulmányozzák, elemzik és bírálják külpolitikáját, pontosabban újból és újból mérlegre helyezik azokat a törekvéseit, amelyekkel biztosítani akarta Magyarország helyét az európai hatalmi csoportosulások bonyolult érdekrendszerében.
Az Árpádok óta ő volt az első és utolsó nemzeti király. Másfél századon keresztül idegen uralkodók hordták Szent István koronáját, s a nemesség, de hozzátehetnénk, az egész lakosság körében erősödött az igény és a vágy egy nemzeti király iránt, aki végre a magyar érdekeket s nem dinasztikus elképzeléseket képvisel majd.
„Csodálatra méltó törvénye az emberiség fejlődésének , — írja Fraknói Vilmos —, hogy népek lelkében megfogalmazott új eszmék és vágyak, mikor a fejlődés természetes folyamatában megérlelődtek, ellenállhatatlan erővel törnek uralomra; az erőszakos kezek, melyek eléjük akadályokat gördítenek, ezzel diadalukat siettetik.” Hunyadi László fővételével ösz-szefüggésben állapítja ezt meg, hiszen az országrésznyi birtokokkal rendelkező nagyhatalmú urak, a Garák, az Újlakiak és a többiek a Hunyadi fiúk elfogásával és az idősebb kivégzésével egyszer s mindenkorra le akarták számolni a Hunyadi-táborral. Ehelyett a bakó állványa Mátyás királyságának emelvényévé vált.
Az utókor nem csekély értetlenséggel áll a belső és külső összeesküvések hosszú sora előtt, amelyekben végül a fiatal uralkodó leghűségesebb emberei — egy Szilágyi Mihály, egy Vitéz János is — részt vettek. A pártütők egyenesen rákény-szerítették Mátyást az egyeduralomra, mert a sorozatos kompromisszumokkal, az újabb és újabb koalíciókkal csak ide-ig-óráig sikerült szilárd állam-hatalmat teremtenie, ö ugyan megfékezte a széthúzó erőket, de halála után alig egy emberöltővel az áldatlan belső állapotok egyenesen vezettek Mohácshoz.
A nemzetállam szervezője volt egy reneszánsz fejedelem
alkatával. A keresztény univer-zalizmus széthullása után az európai országok vezetői — az olasz városállamok példáiból merítve — gyorsan megtanulták a hatalomgyakorlás új módszerét, azt nevezetesen, hogy az eseményeket és a várható fejleményeket realisztikusan, a mindenek fölött való ál-lamrezon, az országérdek szemszögéből vizsgálják, és eszmei, erkölcsi körülményektől függetlenül, annak megfelelően cselekedjenek.
Államművészetének eszköztárához tartozott a humanista eszmék ápolása, az Itáliában már kibontakozott új műveltségi és művészeti irányzatok széles körű támogatása. Felismerte, hogy egy ország nagysága, hírneve, boldogulása elválaszthatatlan az általános kultúrától. Ezért alapított egyetemet Pozsonyban, küldte a tehetséges fiatalokat külföldre, tudósokkal és költőkkel vette körül magát — ma úgy mondanánk — az értelmiségnek nagy szerevet szánt a társadalom vezetésében. Kifinomult érzéke volt a reklám és propaganda iránt, nemhiába tartotta jól Galeottd Marziót, a „Mátyás királynak kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről szóló könyv” már életében elindította azt az anekdotaáradatot, amelyet az utódok azóta is tovább gazdagítanak, s amelyek alapvetően kialakították és meghatározták a magyarság Mátyás-képét.
Fél évezred óta a legtöbb ellentmondást kiváltó kérdés Mátyás külpolitkája, amelynek megítélésénél elsősorban a törökproblémát szokták mérlegre vetni. Támadó háborút a török ellen 1464-től nem vezetett. Ez tény. Ehelyett erőfeszítései nagy részét a közép-európai területek orgmizálására fordította. Magyarország külpolitikáját két nagyhatalom, a török birodalom és a német-római császárság szorításában kellett kialakítani. Emellett az országot minduntalan fenyegette a többi szomszéd fékezhetetlen étvágya. E nemzetközi meghatározottság nem adott igazi választási lehetőséget, olyat, hogy a császárral, Csehországgal, Lengyelországgal és természetesen Rómával összefogva megkísérelje a török kiszorítását Európából. Mert a keresztény Európa korántsem volt egységes a török elleni felléoésben. Mátyást nem segítették, nem hátba támadták. Családi múltja, hite és az ország hangulata pedig elképzelhetetlenné tett minden török szövetséget.
A magyar, és általában közép-európai külpolitika alapkérdése — a Kelet vagy Nyugat —, a maga bonyolultságában jelentkezett már Mátyás idején.
A kiéleződés szakaszában kerül előtérbe a másik két égtáj, a Dél és az Észak. Mátyás külpolitikájában is egyre nagyobb súlyt kapott az itáliai kapcsolat. Róma és a Szentszék a törökellenes elképzelésekben a legállandóbb szövetségesnek bizonyult és igyekezett befolyásolni időről időre a császárt is. Az olasz orientáció erősítését szolgálta házassága a nápolyi király leányával. Északon Mátyás, Lengyelország sakkban tartására a német lovagrendre, Brandenburgra, majd utóbb III. Iván Oroszországára igyekezett támaszkodni.
Ha a sors engedi, Mátyás erős Közép-Európát teremtett volna.
Így vált a magyar szellem európai megtestesítőjévé.
Pethő Tibor
Litvánia Washingtonban is napirenden
Enyhülés észlelhető Moszkva és Vilnius viszonyában
Sevardnadze Gorbacsov válaszát vitte Bush elnökhöz
A külpolitikai helyzet
EURÓPAI POLITIKAI KÉRDÉSEK kerülnek majd a középpontba az e héten esedékes magas szintű washingtoni diplomáciai tárgyalásokon. Genscher nyugatnémet külügyminiszter a szerda délelőtti órákban találkozott amerikai kollégájával, Bakerrel, és Bush elnökkel, akikkel főként a német újraegyesítés katonai vonatkozásait vitatta meg. A nyugatnémet politikus látogatása nem véletlenül esik egybe Sevardnadze szovjet külügyminiszter lapzártánk után, szerdán késő este kezdődő háromnapos washingtoni tárgyalássorozatával. A német egyesítés mindeddig nyitott problémakörét vélhetően megvitatja majd Sevardnadze és Gensdher is: elfogadja-e a Szovjetunió az egyesült Németország NATO-tagságát? Bush elnök, aki szintén találkozik a szovjet diplomácia vezetőjével, zsúfolt tárgyalási programot bonyolít le a hét második felében, hiszen fogadja majd az amerikai fővárosba érkező Jaruzelski lengyel államfőt is.
A német egyesítés témakörét az amerikai közvélemény számára megelőzi a Litvánia sorsával kapcsolatos számtalan kérdőjel, amelyekre Washingtonban Sevardnadzétól várnak választ. Az amerikai tömegtájékoztatás mindazonáltal kedvezően ítéli meg a legutóbbi litvániai fejleményeket, s Bush is kifejezte, hogy a kérdés ^higgadt kezelésének” híve, s „bátorítják” a legújabb hírek. Amerikai szakértők szintén úgy vélekednek, hogy az utóbbi napokban a tárgyalásos megoldás körvonalai bontakoznak ki a litván függetlenség kérdésében. A The New York Times azonban arra is rámutat, hogy a washingtoni vezetés „hetek óta csak támogatja Gorbacsov litvániai politikáját, míg Moszkva mást sem csinál, mint provokál". Ez nem tarthat örökké — szögezte le egy nyilatkozó kormánytisztviselő.
BIZTATÓK A JELEK, talán megkezdődhet a párbeszéd — vélekedett Landsbergis, a vilniusi parlament elnöke a Libérationnak nyilatkozva. Moszkva magatartásának némi módosulása Landsbergis szerint o külső nyomásnak az eredménye, s a litván politikus szerint a köztársaság függetlenségének ügye mind több támogatót talál magának a Szovjetunióban. Landsbergis „visszafordíthatatlannak” ítélte a litván függetlenség folyamatát, s szólt arról is, hogy Moszkva eddig semmiféle gazdasági nyomást nem alkalmazott, viszont egy „másfajta provokáció” lehetősége továbbra is fennáll. A megfontolt hangvétel felülkerekedését jelzi Iván Laptyevnek, a szovjet Legfelső Tanács szövetségi tanácsa új elnökének első nyilatkozata is. Az Izvesztyija főszerkesztője „óvatosságra és önuralomra” intett a litván konfliktus kezelésében, azt is hangoztatva, hogy a vilniusi döntések tempója is aggodalomra ad okot. Vitát keltett Moszkva és Varsó között Geremek professzornak, a lengyel Szolidaritás parlamenti csoportja elnökének közelmúltbeli vilniusi látogatása, amely után „lengyel—litván kommünikét” adtak ki. A szovjet külügyi szóvivő Moszkvában a „belügyekbe való beavatkozásként” értékelte a lépést.
ERDÉLYBŐL IS A MEGNYUGVÁS és a megfontoltság jeleiről érkeztek hírek. Marosvásárhelyen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Vatra Romaneasca képviselői közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben elkötelezik magukat az eddigi megállapodások betartása mellett. Az aláírók egyik fontos feladatnak tartják, hogy a romániai és a külföldi közvéleményt tárgyilagosan tájékoztassák. Lényeges, hogy a romániai lakosságot biztosítsák: a kisebbségek jogainak garantálása nem csorbítja az érdekeiket. A megállapodás sarkalatos pontja ugyanakkor, hogy a nemzeti kisebbségeket is biztosítani kell, a jelenlegi politikai hatalom és a választások utáni alkotmányos rend garantálja a nemzetközi egyezményekben számukra lefektetett jogokat. Nyolcoldalas tudósításban foglalkozott a Li'bération a romániai forradalmat kirobbantó eseményekkel, „Temesvár igaz történetével”. A francia újságírók mindazonáltal nem tudtak választ találni arra, hogy miként terjedtek el a több ezer temesvári áldozatról szóló hírek. Az eddigi legmegbízhatóbb adatok szerint száznegyvenheten haltak meg a forradalom alatt a városban, s mintegy 335 a sebesültek száma. A francia lap a hamis hírekért a felelősséget részben a magyar tájékoztatásra hárítja, de végül is arra a megállapításra jut: bármilyen zavarosak voltak is a körülmények, a romániai forradalom szavakat valóban idézőjel nélkül lehet leírni.	(P. T. R.)
Washingtoni tudósítónk telexjelentóse
Baker és Sevardnadze megkezdte tárgyalásait
Genscher a Fehér Házban és a State Departmentben
Washington, április 4. Gorbacsov válaszlevelét hozta Bushnak a szovjet külügyminiszter, szerdai lapzártánk órájában kezdve meg tárgyalásait amerikai kollégájával, aki előzőleg — elnökével együtt — a bonni diplomácia vezetőjével ta-tanácskozott.
James Baker a State Department C-utcai bejáratánál várta Eduard Sevardnadzét szerda délután, magyar idő szerint este tíz előtt pár perccel, hogy aztán a szovjet és amerikai külügyminiszter megkezdje a háromnapos tárgyalások első ülését. Immár nemcsak feltételezés volt, hogy ezen a fő téma a litvániai válság lesz, hiszen többnapos óvatoskodás után ezt kedden Baker szóvivője megvallotta. Tíz perce sem tartózkodott amerikai földön Sevardnadze, amikor már válaszolnia
kellett a balti állam moszkvai kezelését firtató kérdésekre. Az újságírók kénytelenek voltak megelégedni a „szovjet belügy" emlegetésével és — az amerikai sajtó
- ígér
Sevardnadze kormánya „tisztességes párbeszédet" óhajt Vilnius-szal. Ezt általában úgy értelmezik itt, mint törekvést a litván kérdés „féiretolására”.
Bush és Baker azonban aligha éri be ennyivel. Amikor szerda reggel Hans-Dietrich Genschert fogadta az amerikai külügyminiszter, a tudósítók kérdésére azt felelte, hogy délután „nagy fontosságot” fog tulajdonítani e témának. Hiszen a Bush-kormányra nehezedő belpolitikai nyomás napról napra fokozódik, a konzervatív közírók mind keményebben fogalmaztak (Pat Buchanen szerdán jószerivel már tényként
kezeli Litvánia „kiárusítását”), sa képviselőház külügyi bizottsága elfogadásra ajánlotta azt a — Fehér Házra persze nem kötelező — határozati javaslatot, amely a litván függetlenség „lehető legkorábbi" elismerését sürgeti az elnöktől.
Az ABC tévéhálózat szerda reggeli híradójában megszólaltatott Csurkin szovjet külügyi tanácsadó tudatta, hogy Sevardnadze magával hozta Bushnak Gorbacsov válaszát az elnök múlt pénteki levelére. Amerikai kormány-tisztviselők remélték, hogy ez új biztosítékokat tartalmaz a litván kérdésnek Washington által szorgalmazott „békés megoldására”. Kedd este azonban a PBS-tévé-ben Lozoraitis, az ötven esztendeje az amerikai fővárosban működő és néhány hete felettébb aktív litván képviselet vezetője komoran azt jósolta, hogy Moszkva „mosolyoffenzívája” csak a külügyminiszter látogatásának végéig tart, s aztán fel kell készülni a legrosszabbra. Az pedig nyilvánvalóan ellentmond a szovjet-amerikai csúcs meghirdetésének, amit eredetileg Sevardnadze mostani látogatásától várnak. Szerda reggelre mindkét fél óvatosabb lett: Geraszimov felvetette, hogy talán csak a következő külügyminiszteri találkozón kerül erre sor, s a The New York Timesnak egy amerikai bennfentes 80:20 százalékos esélyt adott a csúcs „menetrendszerű” megrendezésére. „De minden felborulhat, ha Gorbacsov még mindig fontolgatja az erő bevetését”, mármint a Baltikumban. Maga George Bush kedden vidéki útja során is odafigyelt a litván ügyre, többekkel is tanácskozva róla, s ezek egyike utóbb közölte a Times-szal, hogy az elnök „eléggé bizakodik” a baj erkerülésében. A lap egyébként azt állítja első oldalas elemzésében, hogy Bush és Gorbacsov egyaránt a „blöff taktikáját" alkalmazza: a moszkvai vezető a litvánokat próbálja visszakozásra késztetni vele, a washingtoni pedig a Kremlt, mert nem szeretné, ha rákényszerülne a választásra.
James Baker talán ezért Is igyekezett bizakodó hangot megütni, és lehűteni a kedélyeket, amikor Genschert lekísérvén a State Department előcsarnokába közölte a tudósítókkal: „párbeszéd jeleit” észleli Vilnius és Moszkva között, s ez „bátorító”. Miként az is, hogy „mindkét fél”
utalásokat tett a népszavazásra. Az amerikai külügyminiszter ekkor már úgy fogalmazott, hogy a litván ügy az „első helyen” szerepel majd tárgyalásain Se-vardnadzéval.
A nyugatnémet külügyminiszter viszont a Watergate Szállóban tartott sajtóértekezleten nem óhajtott belemenni a litvánkérdés taglalásába, csupán megemlítette, hogy Bushsal és Bakerrel a „fontos témák” sorában ezt is érintették. Genscher kiemelten méltatta a Bush-kormány támogatását a német egység megvalósításához, s hangoztatta: teljes az egyetértés Németország NATO-tagságának megőrzésében, hiszen a semlegesség megingathatná a stabilitást, kiszámíthatatlanná tenné az európai helyzetet. A bonni államférfi nagy hangsúllyal szólt az új európai biztonsági rendszer kialakításáról, s annak olyan elemeiről, amelyek az eddiginél jóval több biztosítékot kínálnak az emberi és kisebbségi jogok védelmére. Hiszen — fejtegette — a nemzeti kisebbségek jogait garantálva lehet elkerülni, hogy az együttműködésre épülő Európában az ilyen viták „zavaró tényezők” lehessenek. Genscher el tud képzelni olyan „központokat”, amelyeknél a földrész minden állampolgára panaszt emelhet a jogsértések okán, miként válságkezelő gépezetet is ki kellene alakítani. A töbször is „Bécs—l”-et említő külügyminiszter felettébb bizakodott nemcsak a német egység mihamarabbi megvalósulásában, az európai csúcson történő előrelépésben és a nagyarányú haderőcsökkentésben, hanem abban is, hogy Amerika és Európa együttműködése zavartalan lesz, az Egyesült Államok nem vonja ki erőit a kontinensről és Németországból. Elmondta, egyetértés volt a Bush-kormánnyal, hogy eljött az ideje az EK és az Egyesült Államok közös elvi nyilatkozatának a kapcsolatokról. Megjegyezte, hogy ha a Varsói Szerződés jövője a szuverén keleteurópai államok új döntéseitől függ is, a NATO-ra, egyre inkább politikai szervezetként, komoly feladatok várnáik, s úgy vélte, Moszkva még korántsem mondta ki az utolsó szót a németek atlanti tagsága ügyében.
Avar János
Moszkvában kedvezően értékelik a párbeszédet
Moszkvából jelenti az MTI.-Litván vezetőkkel folytatott megbeszélést kedden Moszkvában Alekszandr Jakovlev, az Elnöki Tanácsadói Testület tagja, az SZKP KB titkára.
A megbeszéléseket, amelyen litván részről Romualdas Ozolas miniszterelnök-helyettes és több vilniusi vezető vett részt, pozitívan értékelte és hasznosnak nevezte Jurij Gremitszkih szovjet külügyi szóvivő szerdai moszkvai sajtóértekezletén. Gremitszkih ugyanakkor úgy foglalt állást, hogy a litván vezetőknek figyelembe kell venniük, hogy folyik a szovjet szövetségi rendszer megújítása, s ennek során szabályozzák a köztársaságok kilépésének módját is. Gremitszkih rámutatott, hogy bármiféle nacionalista vagy szélsőséges felhang nélküli, tárgyszerű, tartalmas és lényegre törő párbeszédre van szükség. A szóvivő hangot adott reményének, hogy a jövőben folytatódik a párbeszéd.
Moszkvai sajtókörökből származó értesülések szerint a litván vezetők látogatása meglehetősen előkészítetlen és szervezetlen
Vitaitj Csurkin, a szovjet külügyminiszter szóvivője szerint áttörésnek tekinthető, hogy Litvánia képviselői kedden Moszkvában tárgyaltak az SZKP képviselőivel — jelentette Washingtonból az MTI.
„Bizonyos pozitív változások tapasztalhatók a litván hatóságok magatartásában, s úgy tűnik, hogy megoldhatók a dolgok” — mondotta szerdán Washingtonban az ABC televíziónak a szóvivő. Geraszimov szovjet külügyi szóvivő, aki az NBC-nek nyilatkozott, kevésbé volt barátságos. Azt mondta, hogy a litvánkérdés nem szerepel a szovjet—amerikai külügyminiszteri tárgyalások napirendjén, de „szó lehet eszmecseréről bizonyos kérdésekben”.
Mielőbbi kölcsönösen elfogadható döntéseket, a feszültség erősödésének megakadályozását sürgette az Izvesztyija hasábjain szerdán három, Litvániában járt képviselő. Beszámolójukban határozottan bírálták a vilniusi vezetés és a katonai hatóságok lé-