﻿Ara:
0,50
forint
Majöar Nemzet
Péntek
1990.
április ti.
UII. évfolyam
ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR
99
És
*9
A külügyminiszterek megállapodtak
Május 31-re várja Bush Gorbaesovot Washingtonba
A kereszténydemokrata pártelnököt bízta meg kormányalakítással a berlini parlament
A külpolitikai helyzet
VÍZVÁLASZTÓNAK MINŐSÍTIK több szempontból is a litván függetlenség ügyét, ez derült ki Washingtonban és Moszkvában egyaránt. Az amerikai fővárosban megkezdődött külügyminiszteri találkozónak is egyik vezető témája volt a Baltikum helyzete, noha azt csütörtökön érdekességében elnyomta a közlés, hogy a tervezettnél rövidébb időtartammal, korlátozott helyszínnel és előbbre hozott dátummal, május 31. és június 3. között kerítenek sort Gorbacsov washingtoni látogatására. A csúcstalálkozó időpontját úgy alakították ki, hogy illeszkedjék mindkét elnök más irányú elkötelezettségeihez, jelentette be csütörtökön James Baker amerikai külügyminiszter. Eredetileg e tanácskozást június közepére, illetve a hónap második felére ütemezték. A találkozó ismertetése, illetve, hogy az a külügyminiszteri tárgyalások közepette történt, világos jelzés: a két kormány nem kívánja, hogy a litván fejlemények megzavarják a csúcs előkészítését. A gyors döntésben feltételezések szerint közrejátszott Mihail Gorbacsov Bush elnöknek küldött üzenete is, hiszen Sevardnadze még szerdán is arról beszélt: lehetséges, hogy a csúcs időpontját csak a májusra tervezett újabb külügyminiszteri megbeszéléseken tűzik ki. E nagy jelentőségű közlés után egyébként Baker és Sevardnadze egyéb kérdésekkel is foglalkozott, nevezetesen az emberi jogokkal, a regionális válságokkal, a fegyver-korlátozással és a világpolitika átfogó kérdéseivel. A többi között megvitatták Afganisztán helyzetét is, miután a The New York Times értesülései szerint Baker két hete a namíbiai találkozójukon részletes politikai rendezési tervet adott ál Sevardnadzénak, miszerint Nadzsibullah átmenetileg, az új nemzeti kormány megalakulásáig hivatalban maradna.
AMIT KERÜLNI SZERETNE a két nagyhatalom, az a mostani külügyminiszteri megnyilatkozásokból is kiviláglik: Moszkva és Washington viszonyának a megromlását. Baker ezért érzékeltette vendégével, hogy a Fehér Ház igyekszik nagyon óvatosan állást foglalni a litván ügyben. Washington óhajtaná, Moszkva és Vilnius tárgyalások útján oldja meg nézetkülönbségeit, mindazonáltal az Egyesült Államok aggódik amiatt, hogy Gorbacsov valóban párbeszéddel igyékszik-e megoldani e nem kevés vitát kiváltó ügyet. Bush tovább ment ezen, és megkérdőjelezte: sikerülhetnek-e a szovjet reformok ilyen körülmények között, de — mint fejtegette — Gorbacsovval együtt változatlan az a szándékuk, hogy még az idén megkössék a szerződést a hadászati, a hagyományos és a vegyi fegyverek korlátozásáról. Ez a célkitűzés az alapvető oka a két szuperhatalom vezetői közötti rendszeres találkozóknak. „Amíg Vilniusban nem folyik vér, addig Bush elnök kezét a litván ügy nem nagyon béklyózza meg, annál is kevésbé, mert eddig sem a kongresszus, sem a közvélemény nem vonta kétségbe óvatosságának a jogosságát” — állapítják meg a megfigyelők.
AZ AMERIKAI KÜLÜGYMINISZTER MINDENESETRE azzal igyekezett befolyásolni szovjet kollégáját, hogy párbeszédük kezdetén, szerdán nagy nyilvánosság előtt kijelentette: az Egyesült Államok „elvan ragadtatva” attól, hogy Moszkva végül is megkezdte a párbeszédet Vilniusszal. Baker szerint már az bátorító, hogy az egyetértés kezdetének jelei tapasztalhatók. A szovjet források azt is jelezték, Gorbacsov a külügyminisztere révén válaszolt Bush levelére, amelyet az amerikai elnök még a múlt héten intézett hozzá. Bush állítólag békés megoldást sürgetett Litvánia ügyében, és biztosította Gorbaesovot, hogy az Egyesült Államok „egyáltalán nem akar bonyodalmat okozni” a balti köztársaság ürügyén. Sevardnadze, aki pénteken találkozik az elnökkel, mindenesetre „becsületes” párbeszédet ígér Litvániával. E lelkesültse-get lehűteni látszik az a másfajta vélemény, miszerint a Vilniusszal megütött enyhébb hang megszűnik, amint Sevardnadze visszatér Washingtonból, hiszen — e vélekedés szerint — az csak a külügyminiszteri találkozónak szólt. Éppen ezért kérdezték meg Sevardnadze egyik munkatársától, vajon áttörés volt-e a litván küldöttség és Moszkva között megkezdett egyeztetés? „Azt hiszem, igen” — hangzott a válasz, hozzátéve, hogy a litván hatóságok magatartásában pozitív változások következtek be. Egyes litván kommunisták egyenesen azt javasoltak, hogy „Gorbacsov kiengesztelésére” hat 'hónapra függesszék fel a füg-getlenségi deklarációt, a Sajudis mozgalom azonban elutasította ezt az indítványt — mondotta Anatole Lieven, a The Times of London című brit lap munkatársa, azon kevés külföldi tudósító egyike, akiket a szovjet hatóságok nem utasítottak ki Vilniusból.	(Zs. E.)
Washingtoni tudósítónk íelexjelenléw
Sevardnadze megígérte Bakernek a ..tisztes megoldást” Litvániában
A színész tehetségessége ezerféle tulajdonságban ölt testet. Megjelenítő erején, jellemábrázoló készségén, kari-kírozó képességén vagy éppen drámai hajlandóságán rendkívül sóik múlik. Mindehhez mostanában egy vadonatúj követelmény járul: tudjon — káromkodni. Mert, ha nem tud, eláshatja magát. Ha viszont tud, akkor nem csupán elismerő tapsokra számíthat, hanem arra is, hogy merészsége, a bátorság, netán a vakmerőség modern szószólóját látják benne. Nem kell más hozzá, mint minden átmenet nélkül, esetleg egyenesen kihívó poén gyanánt amúgy istenigazából elkanyarítania magát a színpadon. A hagyományos lóalkatrész fölemlegetése éppúgy megteszi, mint bárkinek az édes jó fölmenője.
Az elkanyarítás immár nem csupán a kabaréban nyert polgárjogot, hanem az úgynevezett komoly művészetben is. A közönség nemhogy zokon venné ezt, de önfeledten tapsol neki, és nevet rajta. Aki finnyásan elhúzza a száját, maradjon otthon: eljárt fölötte az idő. Más szóval nincs tisztában az idők szavával. Hiszen villamoson, munkahelyen, üzletben, hivatalban egyaránt átlényegültek a kötőszavak. Ha valamiféle csoda folytán valóra is válnának, alighanem egy csapásra világelsőkké lépnénk elő népszaporodásban.
Vagyis: a színész szava járása mindössze azt fejezi ki, ami — kortünet. (Pontosabban kóros kortünet.) Akár fönnakadni sem érdemes rajta, hiszen idestova teljesen természetesnek tetszik lóalkatrész-termelésünk föllendülése; végtére is lovas nemzet vagyunk, ló meg elképzelhetetlen alkatrész nélkül. Különben mindez a nyelv változásaként is fölfogható; miért pont az „és”, és társai helyébe ne hozhatna más szót a „fejlődés”?
Tagadhatatlan persze, hogy ez a változás az eldurvulás Irányába mutat. A gondolatta-lanság, az elsekélyesedés, a primitívesedés folyamata fejeződik ki benne. Látszólag ugyan „felszabadultság”, „bátorság” kell hozzá, hogy valaki minden további nélkül kimondja azt, ami a nyelvére jön. A diktatúra idején mindenkinek meg kellett gondolnia, hogy mit mondjon, máskülönben könnyen megüthette a bokáját. Manapság már szükségtelen az effajta visszafogottság. Ami a szívünkön, az a szánkon, sóhajthatnánk föl felszabadultan, akár „korszerű” módon még nyomatékosítva is a demokratizálódás eme rendhagyó gyümölcsét.
A mennyei fohászkodásnak tudniillik demokratikus a mel-lékzöngéje.
Csakúgy, mint az indulatok szabadjára engedésének. Mintha az ismert közmondás módosított változata jött volna divatba: a szó szentesíti az eszközt. Mármint a trágár szó. Mégpedig az elvadult indulatot. Korántsem csupán a színpadon; vitában, eszmecserében, szóváltásban, politikai és társadalmi küzdelemben egyaránt. Az illendőség visszafogó hatása ugyan még némileg gátat vet a szavak túlburjánzásának, de az alantasságnak már semmiképp sem. A sértegetések, fölhány-torgatások, tőrbecsalások, befe-ketítések, besározások szalonképességét legföljebb a valóságtól elrugaszkodó naivak vonják kétségbe.
Nincs is mit csodálkozni rajta :	az utóbbi évtizedekben
annyi merényletet követett el a rendszer, annyi keserűség, düh gyülemlett föl az emberekben, hogy csodaszámba menne, ha nem törne föl belőlük a tergemyi vissza főj tott-ság. S az sem csoda, hogy csaknem mindenki mindenek-fölöttvalónak tekinti az eredményességet, a sikert, amelyet bármi áron el kell érni; a hozzá vezető út milyensége nem számít, csak végigjárható legyen. Vagy, ha mégsem, akkor legalább a többieket kell mindenképp félresiklatni, elgáncsolni rajta; ha tudniillik, más sem ér célba, már az is vala-
Miféle észjárásra vall ez? Miféle szellemi alapállásra? Nem valami reménykeltőre. Főleg a holnap szempontjából aggasztó: bár ha Európához szeretnénk közeledni, szabad, demokratikus közéletet kívánunk teremteni — miközben egyre szembeszökőbb a gátlástalanság. Olyannyira, hogy nem kevesen pesszimisták:	nem
ezt várták a pártállam széthullása után. Mintha egyenesen a demokratizálódás szakította volna föl az emberekből mindazt a visszataszítót, ami napjainkban hullámzik körülöttünk. Nem mintha azelőtt nem lett volna erőszakosság; mindössze a hivatalos ideológia köntösét öltötte magára. Ma semmi szükség köntösre; mindinkább a leplezetlen nyerseség válik uralkodóvá.
Nem az a baj, hogy eszmék, nézetek, fölfogások csapnak nyíltan össze. Ez az átmeneti körülmények közepette teljesen természetes. Másrészt alighanem szokatlan is: azelőtt szinte kísérteties politikai szél-csönd volt, legalábbis a nyilvánosság előtt. Az igazi viták és küzdelmek a színfalak mögött zajlottak. Mostanra leomlottak a kulisszák. Az is szembetűnő lett, amivel nincs mit büszkélkedni: demokrácia iránti tiszta vágyakozásunkhoz seregnyi sötét társadalmi-emberi jellemvonás társul. A tisztességességről alkotott elképzeléseink rózsaszínűek, ám csöppet sem valóságosak; a köznapokon nem tudunk mit kezdeni velük. Sőt, nem is nagyon akarunk mit kezdeni, nehogy nevetségessé váljunk. Az etika arra való, hogy el legyünk ragadtatva tőle, hogy lelkesedjünk iránta, nem pedig arra, hogy átültessük a valóságba.
Cinizmusra valló ez az eszmefuttatás? Minden bizonnyal, Az sem vitás, hogy immár szerfölött messze járunk a színészkáromkodástól. Nem biztos, hogy az édes, jó anyukák fölemlegetéséből helyénvaló az egész társadalom elsekélye-sedésére következtetni. Köztudomású, hogy a viharos átalakulásokra nem az egyenes vonal, hanem a hullámzó a jellemző; előrelendülések és visz-szaesések követik szeszélyesen egymást. Ezzel együtt jár, hogy sok minden fölkavarodik és zavaros lesz. A dolgok leülepedése és kitisztulása mégsem csupán idő kérdése. Nem elég ölhetett kézzel egyszerűen csak várni rá. Az újságíró persze nem akar a zavarosban halászni; ő mást nem tehet, mint figyelmeztet rá: az „és” átváltozásában komoly veszély rejlik.
A demokrácia semmivé válásának a veszélye.
Veszprémi Miklós
Washington, április 5.
A litvániai válság állt a szovjet—amerikai külügyminiszteri tárgyalások 1 nyitányán a középpontban, és Sevardnadze, a Vilniust és Moszkvát egyaránt kielégítő megoldás kereséséről tájékoztatta Bakert, aki viszont figyelmeztette vendégét az ügy kapcsolatrontó veszélyeire. Kielégítőnek érezhette a moszkvai mengyugtatást és ígéretet a litvániai válság „tisztességes párbeszéddel” történő megoldására a Fehér Ház, ha csütörtökön — meg sem várva a Balier—Sevardnadze tárgyalások befejeződését — bejelentette: George Bush május 30. és június 3. között látja vendégül az Egyesült villámokban Mihail Gorbaesovot. Kormánytisztviselők már szerda este, a három és fél órás első Baker— Sevardnadze megbeszélést köve-
tően értésre adták, hogy — a korábbi elképzelésekkel ellentétben — nem kerül sor Gorbacsov egyhetes, országjárással tarkított amerikai látogatására, hanem csupán szigorúan „munkacsúcsot” tartanák, mert a szovjet elnök nem képes több időt szakítani magának, egyebek mellett a Litvániához hasonló gohdok miatt sem. Bush elnök egy ceremónia (Michael Jackson énekes, az „évtized szórakoztatója” fogadása) alkalmából közölte a tudósítókkal, hogy „nagyon fontos” a szovjet—amerikai dialógus e csúcsszintű folytatása, a külügyminiszteri tárgyalások „meglehetősen jól haladnak”, és ő „nagyon elégedett”, hogy kitűzhették a május végi időpontot.
Fitzwater elnöki szóvivő pedig azt hangoztatta, hogy „a dolgok mai állása szerint" Litvánia bizo-
nyosan téma lesz a csúcson is. „Ha valami, Litvánia teszi még fontosabbá a csúcsot” —■ közölte sokatmondóan a Fehér Ház sajtó-titkára. Sem ő, sem a háttértájékoztatót tartó szovjet és amerikai külügyi tisztviselők nem tudták egyelőre megmondani, hol Tesz valójában a Bush—Gorbacsov csúcs: Fitzwater csak valószínűnek tartotta, hogy Washingtonban, de nyilvánvaló, hogy a részleteken még dolgoznak. Felvetődött a fővárosközeli Camp Da-vid-i elnöki nyaraló is helyszín-kétt, többen George Bush kenne-bunkporti családi birtokát sem tartják kizártnak. S nem érdektelen a találgatáshoz, hogy nemcsak az amerikai elnöknek van érvényes meghívása egyetemi évzáróbeszéd tartására május végén, hanem a szovjet államfőnek is (ez Amerikában a nagy fontosságú politikai megnyilatkozások hagyományos fóruma). Izgatta az újságírókat, miért hozták — a Máltán elhangzott június közepéről ■— előre a csúcs időpontját, de csak utalások hangzottak el a két vezető egyéb dolgaira, így főként a Gorbaesovot lekötő pártkongresszusi előkészületekre. „Már régóta latolgattuk a dátumokat, ez felelt meg mindkettőjüknek, tekintve más kötelezettségeiket” — közölte lakonikusan Sevardnadze a csütörtöki tárgyalásra érkezve.
Kérdés bont bak
Megérkezvén a State Depart-mentbe, majd távozóban (szerdai lapzártánk után) James Baker kíséretében indulva autójához, Eduard Sevardnadzét megint csak a Litvániával kapcsolatos kérdésekkel bombázták a tudósítók. A külügyminiszteri tárgyalások egész koreográfiája úgy alakul, hogy bemen et- ki jövet „el lehet kapni”, a két diplomáciavezetőt, s ők ezúttal mondani is akartak valamit, nemcsak rejtélyes mosollyal rázták le az újságírókat; Valójában amolyan minidráma is lejátszódott szerdán. Délelőtt, még bonni kollégáját, Hans-Diet-rich Genschert kísérve, Baker „bátorítónak” minősítette a litvánokkal Moszkvában elkezdeni vélt belügyminiszteri egyezkedést.
Udvariasan és politikusán Sevardnadzét engedve először a mikrofonhoz, Baker a szovjet ígéret nyugtázójáként szólhatott, arról, hogy a „párbeszéd” a békés megoldás lényege. Márcsak azért is, mert ő tudatta vendégével: „mennyire fontos ez az Egyesült Államok és a Szovjetunió kapcsolatát tekintve”. Kormánytisztviselők szerint Baker gondosan kiegyensúlyozott formában érzékeltette ezen az első tárgyaláson Se-vardnadzéval, hogy a litván függetlenség közvetlenül hathat a két világhatalom viszonyára. Ugyanakkor jelezte, Washington tisztában van Moszkva bonyolult helyzetével, s ezért szorgalmazza a kompromisszum keresését, mindkét félnél. S bármennyire nem szeretné is a Bush-kormány megromlani látni a szépen fejlődő nagyhatalmi kapcsolatokat, a kongresszus bizonyosan rákényszerítené erre, ha Moszkva erővel lépne fel a Baltikumban. Nyomatékot Baker szavának pár órával előbb maga a képviselőház adott, amely 416:3 arányban szavazta meg az elnököt a litván függetlenség „mihamarabbi” (tehát azért nem azonnali) elismerésére felszólító — a kormányra ugyan nem kötelező — határozatot. Harmincegy, főleg konzervatív szenátor pedig levélben szólította fel Busht, erélyesebben érzékeltesse a szovjetekkel a litvánok letörése esetén várható következményeket. Sevardnadze
nyilván mindennek tudatában ismételte meg a sajtónak, amit Bakerrel közölhetett, és amit a Gorbacsovtól Bushnak hozott levél is tartalmazhat: (biztosítottam) „nagyon határozottan és nagyon komolyan, hogy nincs kétségem felőle, megleljük azt a megoldást a (litvániai) helyzetre, amelyik tisztességes és bölcs lesz". S még hozzátette: „s amely megoldás megfelel Litvánia népe és az egész Szovjetunió érdekeinek".
A csütörtökön már reggel kilenckor (magyar idő szerint délután háromkor) folytatott külügyminiszteri párbeszéd először a két küldöttség ülésével kezdődött, s a szokás szerint kialakult szakértői munkacsoportok különta-nácskozásaival párhuzamosan Baker és Sevardnadze — néhány vezető tanácsadó társaságában — lezajlott eszmecseréjére is sor került, ezúttal már a fegyvercsökkentési témákról. Litvánia persze, nincs, és hogyan is lehetne, lezárva, hiszen alighanem Bush elnök is szóba hozza, amikor pénteken fogadja a szovjet külügyminisztert. Kormánytisztviselőiktől szerda este kitudódott, hogy Washington nemcsak a júniusi csúcsra körvonalazódó hadászati megállapodásra törekszik, hanem arra is, ami netán csak a Start— 2-ben érhető majd el: a több rob-banófejes, avagy „fürtös fejű” nagyrakéták eddig elképzeltnél is alaposabb korlátozására.
Szovjet források szerint Baker és Sevardnadze most erről is tárgyalt. Miként kiszivárgott az is, hogy a Bush-kormány javaslatot tett Moszkvának egymás űrvédelmi programjainak és fejlesztéséinek kölcsönös megismerésére, ami az adatcserétől a laboratóriumok látogatásáig, a kísérletek megfigyeléséig terjedne. Ugyancsak a külügyminiszteri napirenden van az a javaslat, amelyet Baker namíbiai találkozójukon ismertetett Sevardnadzéval a háromszakaszos afganisztáni politikai rendezésre. S az csak érdekesség, hogy a csütörtöki amerikai lapok hírül adják, a csúcsig szovjet nagykövetcserére is sor kerül Washingtonban, ahol tudtukkal Beszmertnyik külügyminiszter-helyettes váltaná fel a Párizsba küldendő Dubi-nyint.
Csúrsírmák
A fegyverkorlátozásnak szentelt első csütörtöki menet (benne ismét Baker és Sevardnadze egyórás négyszemközti megbeszélése) után amerikai és szovjet külügyi főtisztviselők' adtak háttér-tájékoztatót, az egymásét gondosan meghallgatva. Sűrűn elhangzott, hogy a csúcsig már csak „hét hét” áll rendelkezésre, s így a tudósítók azt a benyomást szerezhették, hogy ez nem elegendő idő a hadászati szerződés teljes kidolgozására, bár az előrehaladás jelei egyértelműek, s kitűnt, hogy a genfi küldöttségek „meggyorsítják” a munkát. Nyitott kérdés egyeiőre, mikor és hogyan lépnek tovább az első hadászati csökkentést követően (netán idén még egv csúcs lesz annak aláírására?). Semmi sincs kizárva, hiszen az egyik amerikai tisztviselő óvatosan úgy fogalmazott, majd a mostani külügyminiszteri tárgyalások végén tudja megmondani, lesz-e aláírásra kész szerződés a csúcsra. A vegyi fegyverek és az atomkísérletek ügyében viszont valószínűsíthető végre a megegyezés a csúcson. S persze a főként Moszkva számára fontos gazdasági megállapodások is meg-köthetőek, nyilvánvalóan éppen a szovjetek — többi közt balti — politikájának alakulása szerint.
Avar Jánon