﻿Szoabat
Ára:
6.50
forint
1990. április 14. Lili. évfolyam 88. szám
ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR
Press mersz
Belépek a szerkesztőségbe, be a szobámba. Valaki ül a székemben, és azt mondja. Guten-tag! Ahogy ül és ahogy mondja, abból érződik, nem vendég. Arról van szó, bitté, hogy a házat megvettük, gratulálok, mostantól mienk az írógép, az asztal, a szekrény, szóval a berendezés. (Az öltözéke szerint aligha ószeres.) A szabad Magyarországnak szabad sajtó kell. Aha! — szólok. — Was?! A drótkeretes szemüveg fenyegetően csillog a szabad napsugárban. — Nix, ahal Itt komoly sajtópiac lesz, maga csak dolgozzon, én meg majd számolok. Fraulein! — Titkárnőnknek láthatóan szárnya nőtt, verdesett is vele egy keveset; három másodpercen belül ott volt a papír meg a pecsét. Ide kérem az aláírást! Innentől alighanem csupa talány, mert valaki, feltehetően a gyerek, az orromba nyomta a csörgőt. Álmom ettől eltekintve nyugodtnak volt mondható, hátamról nem folyt patakokban a veríték, hajam sem csüngött csapzottan alá. Ezek szerint semmi rémségeset nem éltem át. Hallani, Sprin-gerék éppen vidéken turnéznak, nyugati saj tó oé zárok újabb követei puhatolóznak, alig titkolván: a médiában üzlet rejlik. Ezt magunk között eddig is gyanítottuk, de mondták, hogy a gyanakvás nem szép dolog. Sokan, sokfelé árasztják a szabadság levegőjét. Ki tőkével, technikával (kell, nem vitás), ki pedig jogi garanciákat, toleranciát emlegetve. (Ez is kell, nem vitás.) A magyar ember, ha ilyeneket hall. könnyen lelkesedik. Aztán nézhet egy nagyot.
Megint kaptunk a szánkra. Kampányfőnököktől és ügyvivőktől, olvasóktól és akit éppen ffeleresztett a portás, őszintén szólva, számítottunk is rá. Hiszen negyven év alatt nem akadt errefelé olyan rezsim, amely elégedett lett volna a sajtóval, miért pont a születő demokrácia kényes egyensúlyait, sérülékeny önérzetét, felfelcsapó indulatait érzékeltettük volna hibátlanul, közmegelégedésre. Leszámolták a sorainkat, mérték a perceinket, összehasonlították az oldalakat és a betűnagyságot, elemezték a stílusfordulatokat, a gyakoriságot, sőt, talán még azt is leltárba vették, melyik párt milyen alapon kapta a legtöbb kérdő- és felkiáltójelet, vesz-szőt, uram bocsá’, a további fondorlatokra módot adó három pontot... Megpróbáltak Okvetlenül bevonni a mind vadabb sárhajigálásba — amely, mint kiderült, csak a mi finy-nyás magyar lelkünket bántja, merthogy odakint sem tűri a tét nagysága az idealizált lovagiasságot —, szabódásunk pedig gyanúba kevert, netán határozott politikai állásfoglalásnak, sőt az esélyegyenlőség tudatos megsértésének bizonyult. A hangnem sem volt teljesen Ismeretlen, ami azt példázza, hogy a szocializmus agi-tációs és propagandamunkájának a hatásosságát bizony alábecsültük. Pedig mennyit aggódtak miatta! A kissé fárasztó kampányidőszak azért bennünket is gyarapítóit némi tapasztalattal. Például azzal, fiogy elképesztő módon vagyunk a technika alárendeltjei, rabszolgái. Meg aztán megvilágosodott, hogy a sajtószabadság és a demokrácia eddig példaképül elénk állított házasélete nem annyira lesz harmonikus, számítani lehet rá, hol az egyik, hol a másik okvetlenül félrelép. A frigy nálunk csak most köttetik. S bár a felek kezdenek tisztába jönni egymás gyengéivel, visszakozásra egyekük sem gondol.
Kifejezetten jólesik most egy kis csend.
_A gondos házkutatás miliőjét árasztó szerkesztőségi szobámban tegnap megjelent egy lakatos. Az ajtót jött megcsinálni. Kampányidőben kilazultak a zsanérok a pártdelegációktól. A kilincsre is ráfért az igazítás. Hiába, ezeket a szerkezeteket a higgadt poszt-sztálinista időkhöz mérték, s aki gyártotta, álmában sem gondolta, hogy az igazi MEO a történelemre hárul. Vagy ha gondolta is, abból a zsanérok kimaradtak. Mindenesetre munkája végeztével egyet még odasózott a kalapáccsal, és a kétségbevonhatatlan szakismeret gőgjével biccentett: Na, ez így már jó lesz! Biztos ebben? — kérdeztem, s láttam sértett ábrázatán, hogy nem ugyanarra gondoltunk. Rossz pillanataiban az embernek önkéntelenül is eszébe villan, hogy a kilincsszaggatók petíciót, nyílt levelet, követelést st!b.-t hozók elképesztő özönéből kivel tudott higgadtabban szót érteni, s kire úszította rá az érthetően fellazult, de még akcióképes rendészeket. Félő, hogy nem emlékszik pontosan. Félő, hogy ők igen. De hát végül is kitől kell itt félni és kinek?
Azt mondják, a sajtóban is B listázás lesz. Azt mondják, „ezek” nem állnak meg a „B” betűnél. Azt mondom, ez így marhaság. Azt mondják, naiv vagyok. Mindenki mondja a magáét. Ahogy áz már a demokráciában lehetséges. A lehetségesről pedig többnyire sejtéseink, félelmeink, szorongásaink alapján próbálunk elmélkedni. Furcsa, hogy a tömegkommunikációt — amelyet a korábbi egy párt kegyosztó hajlama kevéssé szerencséltetett, s amely ugyancsak látványosan és tapasztalható örömmel vett részt a diktatúra eltakarításában — ezekben a napokban nem az eufória, hanem a gyanú zsibbasztja. Attól tart. hogy szép sorjában mindenkit behívnak rendelkezőpróbára. Kit ehhez, kit ahhoz a társulathoz. Ahogy a művészeti vezetés megegyezett. Komolv az aggály: lesz-e értelme a jövőben az olyan önminősítésnek, hogv független meg szabadelvű?
Félelmeink, félreértéseink persze, a múltból, pontosabban a félmúltból táplálkoznak. Hiszen mindnyájan ugyanazt az iskolát jártuk ki, a négy évtized még akkor sem tűnik el nyomtalanul, ha voltak, akik számtalan igazolatlan órát szereztek, sőt tudatos renitenskedésükért a fenyítést is vállalták. A sajtószabadság — tapasztalhattuk — csak addig egyértelmű, amíg történelmi kategória, aztán amikor elérkezik az ideje, úgy értendő: mindenki mondhatja a magáét, de végül nekem legyen igazam. Remélem, nem hiú ábránd, hogy mást értsünk alatta. Például azt, hogy a sajtó nem vonható felelősségre, ha bírálja a kormányzatot, miként az ellenzék sem kap idegösszeomlást, ha neki nem tetszőket olvas, s az egyik vagy másik oldal dicsérete se jelentse azt, hogy a „firkászok” eladták a lelkűket. A demokráciához a sértődékenység legalább annyira illik, mint pufajkához a lakkcipő.
A divatirányzatot vélhetően nem a panaszos levelek, helyre-igazítási kérelmek, intim és nyílt fenyegetések alakítják majd, hanem az új parlament által mielőbb megalkotandó új sajtótörvény. Mi is szeretnénk tisztán látni. Már csak azért is, hogy ránk vonatkoztatva is hitele legyen az olyan kifejezéseknek, mint bátorság, tisztesség, szakértelem. S ami ezen kívül esik, az mind nem számít.
Szényl Gábor
State Department-iavaslatok
ENSZ-megfigyelőket Erdélybe, COCOM-könnyítéseket Budapestnek
Moszkva elismerte a szovjet bűnösséget a kátyúi mészárlásokban
A SZOVJETUNIÓNAK HOSSZAN TARTÓ, SÚLYOS VÁLSÁGGAL
kell szembenéznie, s ebben az elhúzódó krízisben Mihail Gorbacsov-nak meg kell ütköznie a reformpolitikát mind nyíltabban támadó hadsereggel is. Ezt a nézetet az amerikai hírszerző hivatal igazgatója fejtette ki egy társadalmi szervezet bostoni ebédjén. William Webster megjegyezte, hogy a szovjet katonai vezetés „zajosabb", mint korábban, s elégedetlenségnek a mértéke jól érzékelhető volt a Baker— Sevarnadze találkozón is, amelyen nem tudták minden részletében előkészíteni a csúcsot. Leszögezte Webster, hogy Gorbacsov nagyobb hatalmát élvez ugyan, mint Sztálin óta bármelyik szovjet vezető, de politikájával igen élesen szegülnek szembe nemcsak társadalmi mozgalmak, hanem a hadsereg hangadói is. Kitért elemzésében Litvániára is a CIA főnöke, azt fejtegetvén, a szovjet elnököt elsősorban az aggasztja, hogy a vdlniusi függetlenségi nyilatkozat miként hat majd a többi, elszakadni vágyó köztársaságra. Ha minden érintett megőrzi a nyugalmát, akkor a függetlenségi folyamat nem okozhat káoszt. Webster emlékeztet arra is, hogy Bush csitította az amerikai litvánokat, s kifejtette előttük, „nem akarunk még egy Magyarországot, ahol a mi retorikánk hajtotta a barikádokra az embereket, akiket aztán magukra hagytunk”.
E gondolatmenethez csatlakozott pénteken a The Washington Fost is, amely annak a hírnek a hátterét próbálta feltárni, amely szerint Mojszejev vezérkari főnök lemondta amerikai útját, állítólag a csúcs előkészítésére hivatkozva. A lap azonban kormánytisztviselőktől megtudta, a State Departmentben és a Fehér Házban, hogy a tábornok valószínfileg nagyobb befolyást akar gyakorolni a fegyverzetkorlóto-zási egyezkedésre, s elégedetlen Ahromejev marsall ténykedésével, aki a robotrepülőgépek kérdésében kész áz engedményekre. A nagy tekintélyű Rand kutatóintézet szerint — írja a The New York Times —, a szovjet katonai vezetés, az újjászervezés ellenére továbbra is konzervatív, s nem ért egyet a gorbacsovi javaslatokkal a hadiköltségek csökkentésére. Attól fél ez a tábor, hogy megismétlődnek a hruscso-vi korszak változásai, amelyek zavarokat okoztak a hadseregben is.
A MOSZKVAI HATALMI VIADALNAK az éleződését is figyelemmel kíséri az amerikai elnök és a brit kormányfő. A bermudai találkozón természetesen áttekintik a német egyesítés problémakörét, miként szót ejtenek K elet -Európáról is. A szovjet belső viszonyokkal azonban nem csupán a pálmafák árnyékában foglalkoznak, hanem az érintett fővárosban, ahol Jaruzelski lengyel államfő megkezdte a tanácskozásokat Goi bacsovval. A tárgyalások első meglepetése, hogy Moszkva elismerte, az NKV.D-t terheli a felelősség a katini vérengzésért, s mint a szovjet elnök kifejtette, a sztálini kor e súlyos bűnéről új dokumentumok kerülték elő, amelyek bizonyítják, kik követték el a mészárlást. A BBC moszkvai tudósítója szerint Jaruzelski értésre adta, hogy a kétoldalú viszony rendezésének az útjából ezzel nagy akadály hárult el, de Varsó ragaszkodik a jóvátételhez, s a még életben levő tettesek megbüntetéséhez. (B. M.)
Washington kíváncsian figyeli, milyen gazdaságpolitikát hirdet meg az MDF
(Heltai Andrásnak, az MTI washingtoni tudósítójának exluzív jelentése a Magyar Nemzet számára.)
Várható, hogy Antall Józsefet, a jövendő kormányfőt, valamint az új magyar külügyminisztert még az idén meghívják Washingtonba. Ott — természetesen — nem kívánják kommentálni a választások kimenetelét, de nagyon elégedettek azok sikeres lefolyásával, s azzal, hogy szilárd többség született — így hatékony kormányzás válik lehetővé, ami vonzza a külföldi beruházásokat is. Az amerikai kormány nem óhajt állást foglalni az erdélyi viszályban, de úgy véli, hogy az ENSZ, vagy a helsinki folyamat országai megfigyelőket, békefenntartókat küldhetnének — s talán a jövendő román kormány engedményeket tehet majd a kisebbségnek. Egyébként Charles Thomas, az új budapesti amerikai nagykövet várhatóan május— júniusban elfoglalja a posztját. Erről nyilatkozott az amerikai külügyminisztérium egy vezető munkatársa, aki nevének a mellőzését kérte.
Az amerikai kormány első részletes állásfoglalásában a választások után az illetékes hangsúlyozta: nemcsak a hivatalos körök, hanem — hála a széles körű sajtó-tévé nyilvánosságnak —, az amerikai lakosság jelentős része is tudatában van annak, hogy szabad, rendezett, s valóban történelmi fontosságú szavazás zajlott le Magyarországon. „A kimenetelt illetően nyilvánvalóan nem foglalhatunk állást, de meg kell mondanom, aggódtunk, hogy a szavazatok jobban megoszlanak,
s hogy egyik vagy másik párt csak minimális többséget szerez.
„Antall József az ősszel járt itt. Mivel tudtuk: az egyik lehetséges kormányfő, nagy erőfeszítéseket tettünk, hogy minél több illetékessel találkozJhassék. A tárgyalások kitűnőek voltak, Antall igen pozitív benyomást tett Washingtonban, képzett, felkészült politikus. Most érdeklődéssel várjuk, hogyan osztják fel a kormányposztokat a .koalícióban, kik kerülnek a kulcspozíciókba: a belügyi, a honvédelmi, a külügyi tárca élére. Feltételezhető, hogy az utóbbi személyt már ugyancsak ismerjük, hiszen Jeszenszky Géza Antall kíséretében ugyancsak itt járt... Kíváncsian figyeljük, milyen gazdaságpolitikát hirdet meg az MDF: amikor novemberben Budapesten vezetőikkel erről beszéltem, gazdasági elgondolásaik még általánosak voltak, feltételezem, hogy azóta megfogalmazódtak a részletes tervek.”
A kérdésre, hogy az új, demokratikus Magyarország megszületése, a törvényes kormány hivatalba lépése nem indokolna-e az. eddiginél nagyobb, minőségileg más politikai-erkölcsi és gazdasági támogatást az Egyesült Államok részéről, a vezető diplomata rámutatott, hogy nézetük szerint az államközi viszony fokozatosan fejlődött, s most, a választások után már magas szintről, jó alapról fejlődik tovább. „Magyarországgal immár olyan kapcsolataink vannak, mint több nyugateurópai országgal:	Budapestet
partnernek tekintjük, nincs olyan kérdés, amelyről ne tárgyalhatnánk. Rugalmasak vagyunk, szükség esetén készen állunk segíteni, ha kell, de úgy érezzük, most
az a lényeg, hogy megvalósítsuk a korábbi ígéreteket. Hogy működjék a (Washington által felállított) magyar beruházási alap, hogy fejlődjenek az amerikai magántőke beruházásai — mindezek hatása, remélhetően, továbbgyűrűzik majd. A Kelet-Euró-pának a kormány által jövőre szánt támogatást egyébként várhatóan idén is megemeli a törvényhozás, elsősorban a Demokrata Párt nyomására, tette hozzá.
A COCOM-korlátozások enyhítésével kapcsolatban az illetékes elmondtotta: Magyarország, Lengyelország és Csehszlovákia a közeljövőben további könnyítéseket kap a csúcstechnológia behozatalához — körülbelül olyan mértékben, mint, amit Kína már évek óta élvez. Románia és Bulgária — egyelőre — nem részesül e könnyítésekben, közölte, egyúttal elismerve, hogy a nyugat-európai országok a korlátozás gyorsabb feloldását sürgetik. A washingtoni álláspont szerint folyamatról van szó, amely'mindenképpen á korlátok fokozatos lebontása felé halad.
A kérdésre, hogyan látja az amerikai kormány Erdély s általában a kisebbségek kérdését, a vezető diplomata azt mondotta, hogy Washingtont „nagyon aggasztotta”, ami Marosvásárhelyen történt. „Sokfajta tájékoztatást kaptunk, s ki is fejeztük aggodalmunkat a román kormánynak a történtek felett. Tudunk a részeg
román parasztokról, de nem tudjuk megállapítani, hogy fellépésük válasz volt-e az állítólagos magyar provokációkra, vagy éppen fordítva.
„Nem kívánunk beavatkozni az erdélyi kérdésbe — európai kérdésről van szó, akárcsak a többi nemzetiségi viszályban, például a szlovákiai magyarság, vagy Jugoszlávia tekintetében, amelyeket az európaiaknak kell megoldaniuk. Mi bármit támogatunk, ami segíti a‘ feszültségek csökkentését a térségben. Így például igen hasznos lehet a Hans-Dietrich Genscher által javasolt állandó testület, a helsinki folyamat keretében, amely a kisebbségek jogaival foglalkoznék. Célszerű lehet, ha a helsinki országok vagy az ENSZ küld ki megfigyelőket, elfogulatlan, semleges békefenntartókat. Ügy véljük, a kérdést az ENSZ vonatkozásában is európai keretekben kellene tartani, a világ-szervezet szélesebb fórumai e célra aligha alkalmasak.
A kormánytisztviselő egy kérdésre válaszolva üdvözölte a minapi pozsonyi találkozót: az ilyenfajta együttműködés jó alkalmat ad, hogy a „keleti tömb” egykori tagjai szót értsenek egymással, s párhuzamosan más európai országokkal, így is segítve a határok lebontásában. „Üdvözöljük a regionális együttműködés, de nem szeretnénk, ha az európai biztonsági folyamat rovására bontakoznék ki, inkább annak a keretében kell fejlődnie.”
Gorbacsov és Jaruzelski a jószomszédi kapcsolatokról
A#. IV'KVI) vezetőit terheli a felelőssé)* a lengyel tisztek kivégzéséért
Moszkvából jelenti az MTI: A Szovjetunió pénteken részben és áttételesen elismerte, hogy a sztálini belügyi hatóságokat terheli a felelősség a katyni erdőben a második világháború idején meggyilkolt lengyel tisztek haláláért, miközben a Kremlben tárgyaló Wojciech Jaruzelski lengyel államfő és Mihail Gorbacsov szovjet elnök nyilatkozatban szögezte le, országaik számára alapvető jelentőségűek a jószomszédi kapcsolatok és a kölcsönösen előnyös együttműködés, s a szovjet— lengyel kapcsolatok stabilizáló szerepet játszanak az európai egyensúly és a béke szempontjából.
A jelek szerint a TASZSZ a szovjet—lengyel közös dokumentum aláírásához időzítette a két ország korábbi viszonyát megterhelő katyni eset kapcsán közzétett hivatalos nyilatkozatát, amely szerint a szovjet levéltárosok és történészek által az utóbbi időben fellelt dokumentumokból kiderül: 1940 április—májusában az egykori szovjet belügyi népbiztosság, az NKVD három fogolytáborában, a kozelszki, a sztarobelszki és az osztaskovi táborokban őrzött közel 15 ezer lengyel tiszt közül 394-et a grjazoveci táborba szállítottak, a tisztek többségét
viszont a területileg illetékes szmolenszki, vorosilovgrádi és ka-linyi belügyi hatóságok .jrendel-kezésére bocsátották” s a lengyel tisztek ezentúl „többé sehol nem szerepeltek az NKVD nyilvántartásában” — szól a TASZSZ nyilatkozata.
A fellelt archív dokumentumok összessége alapján az a következtetés vonható le, hogy a katyni erdőben elkövetett bűncselekményért az NKVD vezetőit, Beriját, Merkulovot és beosztottjaikat terheli a közvetlen felelősség — mutat rá a szovjet hírügynökség.
A Szovjetunió mély sajnálatát fejezi ki a sztálinizmus súlyos bűne, a katyni tragédia miatt. A megtalált dokumentumok másolatát átadták a lengyel félnek, s folyik további levéltári anyagok keresése — írja végezetül a szovjet hírügynökség.
A 15 ezer lengyel tisztet a szovjet hadsereg által megszállt lengyel területekről szállították az NKVD táboraiba, s közülük mintegy 4 ezernek a holttestére a Szmolenszk melletti Katyn közelében bukkantak rá. Korábban a Szovjetunió tagadta, hogy köze lett volna a tisztek halálához, s a megszálló német csapatokat vádolta a lengyel tisztek kivégzésével.
Intézményesíteni lehetne az európai biztonsági értekezletet
— Jelentette ki a bonni külügyminiszter
Bonnból jelenti az MTI: A keletnémet kormány megalakulása és a berlini koalíciós megállapodás külpolitikai része kapcsán Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter nyilatkozatban állapította meg, hogy a célok sokban megegyeznek a bonni kabinet törekvéseivel.
— Ilyen sok egyezés láttán mi, németek, az egységes, osztatlan Európa építőmestereivé válhatunk — jelentette ki a kölni Express
című újság nagyszombati számában megjelenő interjújában. — Az azonos elképzelések éppúgy vonatkoznak a helsinki folyamat megerősítésére, az egységes Németország NATO-tagságára, az NDK-nak az Európai Közösségbe való szervesülésére, mint a leszerelésre és az együttműködési szerkezetre alapozott európai biztonság rendszerének megalkotására.
Genscher üdvözölte az a tényt is, hogy az NDK az NSZK-hoz