﻿Hétfő
Utasó	ne
Én azért nem volnék ennyire derűlátó.
Esztendőről esztendőre hivatkozunk ugyanis a statisztikára: arra, hogy ennyi meg ennyi turista fordul meg évente hazánkban. Sok-e ez, avagy kevés? A számok azt mutatják, hogy tavaly például a hozzánk látogatók több mint másfélszer annyian voltak, mint a lakosság. Az idén is már sokkal többen érkeztek eddig, mint tavaly ilyenkor. Hurrá! Csakhogy ezt az idilli képet sok minden árnyékosra festi. Először is: a magyar statisztika csalóka, hiszen az egyszerű be- és kiutazásokat regisztrálja; azokat is, akik mindössze átutazóban lépnek hazánk földjére, s persze azokat is, akik — főként a nyugati határszélen hétvégenként — átruccannak bevásárolni, fod-rászolni, új protézist csináltatni. Másrészt pedig igaz ugyan, hogy az idegenforgalmi bevételek jócskán hozzájárulnak a külkereskedelmi deficit finanszírozásához, mégsem sikerült még kidolgozni a csalhatatlan módszert ahhoz, hogy a hozzánk érkező külföldiek értéküknek megfelelően költsenek á számunkra olyannyira szükséges valutájukból.
És nézzük a másik oldalt: sokan azt mondják, hogy Európa „legutazóbb” nációja a nyugatnémet. (Más kérdés, hogy a német nemzet — mint utóbb végre kiderült — egy és egységes, de a keleti fele, hiába lett volna meg benne a szándék, nem tudta kiélni hasonló ösztöneit.) S való igaz: nagyon sok nyugatnémet vendég fordul meg hazánkban, de látnunk kell, hogy mind többen és többen részesítik előnyben azokat az úticélokat — főként a délvidéken, a tengereken —, ahol ugyanazért, vagy kevesebb pénzért ugyanazokat, vagy sokkal jobb szolgáltatásokat vehetnek igénybe mint nálunk.
Mit láthat, mit tapasztalhat ugyanis Magyarországon a külföldi turista, érkezzék akár Keletről, akár Nyugatról? A pénzsóvárságot. Szomorú tény, hogy már Ferihegyen a taxistársadalom legaljához tartozókkal is kell találkozniok; olyanokkal, akik válogatnak az utasok között, s ha csak lehet, nyerészkedési szándékkal. A rendőrök pedig mit sem törődnek velük; a minden bizonnyal biztonsági okokból a repülőtér elé vezényelt járőrök például a kocsijukban ülve kártyázással verik agyon az időt. S miként arról irtunk már, az egy-egy — nem túl sikeres — razziát leszámítva, a feketeváltással foglalkozókat sem sikerül kiseperni a Belvárosból, az ide-genforgalmilag frekventált helyekről. Az egyetlen — és radikális — megoldást csakis a forint konvertibilitása hozhatja majd, de hát hol vagyunk még attól .*..
Ahhoz pedig, hogy egy ország valóban idegenforgalmi országgá váljék, csöppet sem elegendő, hogy külföldieket fogadjon:	arra is szükség van,
nogy ebben a sajátos népmozgalomban, népvándorlásban saját honfitársai is részt vegyenek. Számos esetben külföldön járva, magam is tapasztalhattam, hogy egy-két — megszű-nőben lévő — kivételtől elte-kintve a belhoni vendéget ugyanolyan fontosnak tartják, mint a külföldit. (A kivételek azt hivatottak bizonyítani, hogy az előbbi előnyt élvez az utóbbival szemben, de ez sem igazán szerencsés.) Csakhogy mire van ehhez szükség? Elsőként is arra, hogy a hazai turista ugyanolyan fizetőképes legyen, mint a határon túlról érkező. Hogy meg tudja fizetni a szállodát; hogy pénztárcája lehetővé tegye az étkezést valamely — nem feltétlenül luxusigényű — étteremben, hogy a közlekedési költségek
ne okozzanak gondot. Márpedig tegyük a szívünkre a kezünket: egy kéthetes nyaralás egy négytagú család számára
—	hovatovább beutalóval is — sokszor bizony jóval többe kerül a Balatonnál, mint például a spanyol, vagy a jugoszláv tengerparton.
Apropó, Jugoszlávia. Az elmúlt hét intézkedése — bármennyire hangsúlyozzák is a jugoszláv illetékesek, hogy nem a magyarok ellen irányult
—	a legérzékenyebben igenis
bennünket érint. A minap megírtuk: az eltöltött vendég-éjszakákat tekintve a magyarok a kilencedik helyet foglalják el a jugoszláv idegenforgalmi statisztikában. (Figyelem: déli szomszédaink alapvető mutatószáma az „eltöltött vendégéjszaka”, amely sokkal valósabb képet regisztrál az igazi idegenforgalomról, mint az általunk használatos beutazások száma!) Érthető, hiszen a — bizonyos okoknál fogva még mindig nem a legnagyobb közkedveltségnek örvendő — román és bolgár tengerpartot leszámítva a jugoszlávoké esik a legközelebb hozzánk. (No és persze a hagyományok ...) Hát mintha ez a lehetőség most lezárult volna előttünk. Mert igaz ugyan, hogy égy re több magyar állampolgár rendelkezik ilyen vagy olyan forrásból szerzett saját devizaszámlával, de a hivatalosan kapható évi ötvendolláros ellátmány a jugoszláviai beutazást nem teszi lehetővé. Vagyis:	déli szom-
szédaink akarva-ak'aratlanul a magyarországi feketeváltást is ösztönzik.
Különösen érdekes ez a szituáció abból a szempontból, hogy immár a világútlevél bevezetése óta nemcsak mi nyitottunk, hanem egyre inkább Európa is megnyílik előttünk. Mind több ország alkalmazkodik Helsinki szelleméhez, és
—	némiképp honorálva a
rendszerváltást is — kontinensünk egységes részének tekintve hazánkat, megszünteti, vagy legalábbis könnyít a vízum-kényszeren. Nem kell immár beutazási engedély Ausztriába, Olaszországba, Svédországba, Finnországba, Máltára, napokon belül az NSZK-ba — hogy a távolabbi országokról, mint például Ciprusról vagy Üj-Zé-landról ne is beszéljünk —, s a legutóbbi enyhítéseket követően várható, hogy hasonló intézkedés születik Franciaországban, valamint a Benelux-államokban is. Miközben tehát a Nyugat nyit, szomszédaink gazdasági	intézkedésekkel
megnehezítik a dolgunkat.
Hasonló — bár más természetű — gondok adódnak Csehszlovákiával is: a javuló kapcsolatok ellenére az idegenforgalomban csak rosszabbodás tapasztalható, hiszen az általuk tervezett ötforintos korona-árfolyam egyértelműen lehetetlenné teheti a magyarok utazásait. Nem marad tehát más, mint a távolabbi — és a távolság arányában sokkal inkább előnyös — úticélok: mint például Izrael, Thaiföld, Szingapúr, s a többi, hasonlóan egzotikus hely.
Ez — persze —, csöppet sem baj, hiszen így tágul(hat) a magyarok • számára is a világ, így szélesedhet a látókör. Mindezt a szépet azonban csakis akkor tudja az ember értékelni, ha már ismeri szűkebben vett környezetét:	saját lakó-
helyét, országát, szomszédait, földrészét. Hogy így legyen, hogy így lehessen, rendbe kell tennünk önnön viszonyainkat, kapcsolatrendszerünket — idegenforgalmi stratégiánkat. Kíváncsian várjuk, hogy az új kormány — megannyi rá váró intékedéssel összhangban — milyen szerepet szán gazdasági életünkben mindennek.
Gyulay Zoltán
Az RMDSZ nagyváradi Kongresszusa
Magyar nemzetiségi jogokat a román államban
Több százezer hívő hallgatta a pápa miséjét Pozsonyban
A külpolitikai helyzet
TÖBB A ROKONSZENV Mihail Gorbacsov és'dilemmája, mint a litvánok azonnali függetlenségre irányuló követelése iránt Washingtonban — állapította meg a The New York Times. A hét végén több ámé-rikai publicista is arra az álláspontra helyezkedett, hogy Litvánia részéről „ostobaság” volt kinyilvánítani a függetlenséget a taktikai tervek kidolgozása nélkül. A New York-i lap szerint Gorbacsov reformjai, a fegyverkorlátozási egyezmények amerikaiak és a szovjetek miU Hóinak életét javíthatják meg, s ennek érdekében a litvánok néhány évvel elhalaszthatják a függetlenedésüket. Oakes neves amerikai kommentátor szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy a litvánok nem elég megfontoltak, és lépéseik katasztrofálisak lehetnek saját magukra, Gorbacsovra és az Egyesült Államokra nézve is. A cikkíró azt hangoztatja, hogy egyetlen nagy ország vezetője sem fogadhatja el egy részének azonnali elszakadását. Oakes lassabb, de biztos, törvényes utat javasol a litván vezetésnek. Az amerikai esetleges válaszlépésekről szólva a kommentátor úgy vélte, hogy azok aligha segíthetnének a litvánokon, inkább Gorbacsov bukásához járulnának hozzá, és véget vetnének a szovjet—amerikai enyhülésnek. Landsbergis litván elnök a megfontoltságra intő nyugati vélemények ellenére cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, hogy Litvánia kész lenne két évre „befagyasztani" függetlenségi nyilatkozatát. A litván elnök egyúttal elismerte, hogy a gazdasági blokád következtében egy-két héten belül katasztrofális helyzet állhat elő a köztársaságban. Borisz Jelcin szovjet reformpolitikus az El Paisnak nyilatkozva ugyan „tűrhetetlen támadásnak" nevezte a Litvánia elleni moszkvai blokádot, de szintén úgy vélte: csak párbeszéddel oldható meg a válság, s támogatta a függetlenségi határozat felfüggesztésének ötletét is.
MÉLYSÉGESÉN NYUGTALANÍTJÁK eközben a nyugati vezetőket a szovjet kormány Litvánia-ellenes lépései. Az amerikai kormány a hét elején dönt arról, hogy milyen válaszintézkedéseket hozzon Moszkva gazdasági blokádjára. Tokióban is fontolgatnak az amerikaiakéhoz hasonló intézkedéseket. A skandináv országok ellenben elég egyértelműen elzárkóztak a Litvániának nyújtandó segítségtől. Prunskiene litván miniszterelnök-asszony eredménytelenül próbált támogatást találni Oslóban és Koppenhágában köztársasága súlyosodó gazdasági gondjainak megoldásához. Nem talált meghallgatásra a kormányfőnek az Európai Közösségek tizenkét tagállamához intézett felhívása sem, hogy ismerjék el a független Litvániát, és gyakoroljanak nyomást a moszkvai vezetésre. A közösség Dublinban tanácskozó külügyminiszterei nem hoztak Szovjetunió-ellenes intézkedéseket a gazdasági blokád miatt, csupán egy közlemény hangoztatja az EK-tagállamok aggodalmát, s mindkét felet a tárgyalásos rendezésre ösztönzi. A hét végén Vilniusban a litván népfront, a Sajudis és a Moszkvához hű kommunista párt is tanácskozást tartott. A szovjet hatóságok Moszkvában megakadályozták, hogy a Fidesz parlamenti frakciója elutazhasson a litván fővárosba, a Sajudis kongresszusára.
ERDÉLY A ROMÁN ALLAM RÉSZÉ, és hovatartozása nem képezheti vita tárgyát — hangoztatta a Romániai Magyar Demokratikus Szövetség első országos kongresszusán, Nagyváradon Domokos Géza elnöki beszámolójában. Ugyanakkor hangsúlyozottan szólt arról, hogy a szövetség visszautasít minden olyan próbálkozást, amely úgy állítja be a kisebbségi jogok megvalósításának programját, hogy az veszélyezteti a román állam érdekeit. A tanácskozáson többen is felvetették, hogy a román államhatalom legfelső szerveinek magatartása a kisebbségek ügyében következetlenséget árult el az utóbbi hónapokban, s a? RMDSZ fenntartással él a Nemzeti Megmentést Front iránt. Tőkés László református püspök azt hangoztatta, hogy a jelenlegi válságból csak nemzetközi segítséggel lábalhat ki Románia. A püspök cáfolta, hogy külföldi útjain valamivel is sértette volna országa érdekeit. Többen felhívták a figyelmet, hogy a magyarság kiáramlása az országból oly mértékűvé vált, amely már veszélyes helyzetet teremt: a folyamat folytatódása esetén húsz év alatt a romániai magyarság szinte felszámolja önmagát. A romániai magyarság helyzetét a Welt am Sonntgg című hetilapnak nyilatkozva érintette Románia miniszterelnöke is. Petre Román elismerte, hogy Marosvásárhelyen „bizonyos nacionalizmus is felütötte a fejét, amit elsősorban mindkét oldalon a szélsőségesek szítottak”. A kormányfő megismételte korábban is kifejtett „reményét”, hogy a magyar kisebbség „nem fog továbbra is azonnal minden jogot magának követelni, több jogot és több kiváltságot, mint amit a románok eddig a maguk számára kiharcoltak".	(P.T.R.)
JtfanKatársnnk telefon jelentése
Tőkés Lászlót választották az RMDSZ tiszteletbeli elnökévé
vagy többségi párt nem vállal eszmei közösséget a RMDSZ-szel, akkor bojkottéin! fogják a szavazást.
Verestói Attila, aki az RMDSZ részéről közreműködött a marosvásárhelyi tragikus eseményeket kivizsgáló kormánybizottságban, beszámolt arról, hogy előre megszervezett akcióról győződtek meg, amelyet a román sajtó és tömegtájékoztatási eszközök támogattak és a jelenlegi frontban megindult a visszarendeződés lehetősége, mert mindenáron nyerni akar a választásokon. A front egyre kevesebb hajlandóságot mutat a kisebbség jogainak tiszteiéiben tartására. Megújulást és határozottabb érdekvédelmet kértek a romániai Magyar Ifjúsági Szövetség, valamint moldvai csángók szervezetének küldöttei is.
Bucur Ildikó kolozsvári küldött elmondta, hogy a Vatrával a kolozsváriak néni adtak ki közös nyilatkozatot, ezt tévesen közölte a Rompres és kizárólag azért ültek le a közös asztalhoz, mert Petre Román miniszterelnök kérte erre őket, ugyanakkor figyelmeztette a jelenlevőket, hogy a román többségieket nem tájekbz-tatják megfelelően a kisebbség gondjairól, ezért nagyon fontos a román nyelvű Puntea című lap, amelyben románul tárják fel reális helyzetüket a kisebbségi magyarok.
Heves vitát váltott ki a kongresszus első napján Cs. Gyimesi Éva kijelentése, hogy „olyan képviselőkre van szükség, akik nem magánkarriert akarnak csinálni, hanem szolgálni”, az érzelmes transzszilvanizmus helyett reális kisebbségi politikára van szükség.
Domokos Géza a szövetség eddigi, ideiglenes elnöke kérte, hogy a továbbiakban nyíltan és őszintén mondják meg kire gondolnak, ő semmiféle előnyhöz nem jutott az elmúlt négy hónap alatt, ezért visszautasította a névtelen vádat, és kijelentette, hogy nem óhajtja jelöltetni magát az elnöki vezetőség választásán.
A nagyváradi kongresszuson előterjesztett program harmadik pontja leszögezi: „Az RMDSZ a romániai magyarságot államilag Romániához tartozónak, etnikailag, történelmileg és hagyományai révén pedig a magyar nemzet szerves részének tekinti.”
(Ágoston)
*
A kongresszus résztvevői az esti ülésen elfogadták:	Bukarestben
alakítják ki a szövetség politikai központját, Kolozsváron pedig a főtitkárság működik — jelentette az MTI.
A résztvevők nagy figyelme közepette szólalt fel Szőcs Géza, aki elmondta: kitelepültként visszatért Romániába, mert arra kérték, kapcsolódjon be az RMDSZ megújításába. Arra biztatott, hogy a romániai magyarság ne veszítse hitét és lelkesedését, mert az építő tettek összefogásának időszaka eredményekhez vezet.
II. János Pál csehszlovákiai látogatása
Nagyvárad, április 22.
„A Marosvásárhelyen történtekkel szövetségünk tevékenysége, a romániai magyarság jogainak kivívásáért folytatott küzdelme, új szakaszba lépett — mondta Domokos Géza Nagyváradon a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek első kongresszusán, majd így folytatta —, szertefoszlottak bizonyos illúziók, lejárt a töretlen optimizmus időszaka is, helyét átvette a józan tisztánlátás, a felelősségteljes vizsgálódás igénye.” A kétnapos tanácskozáson részt vevő felszólalók közül többen megfogalmazták, hogy az elkövetkezőkben az érzelmes politizálás helyett az értelmes politizálásra kell törekedniük, ezért
meg kell újítaniuk az elnökséget, ahogyan dr. Kapcza Imre megállapította „új időkhöz új emberek kellenek”.
A szövetség négy hónapos tevékenységének elemzésekor arra a következtetésre jutottak, hogy a jelenlegi helyzetben szakítaniuk kell régebbi álláspontjukkal, nem támogathatják a Nemzeti Meg-mentési Frontot, mert az eltért a január 5-i közös nyilatkozatuktól, valamint Király Károly szavaival: „Iliescu és Petre Román rabjai a múlt koncepcióinak és módszereinek.” A továbbiakban keresik azokat a romániai pártokat, amelyek támogatják a kisebbségek jogaiért folytatott küzdelmet, ha egyetlen köztársasági elnökjelölt.
Április ^l-én és 22-én harmincórás látogatáson Csehszlovákiában tartózkodott a katolikus világegyház feje, II. János Pál. Szombat délelőtt tizenegy órakor érkezett Prágába. A Szent Vitus székesegyházban találkozott szerzetesekkel és papokkal, külföldi és belföldi egyházi vezetőkkel. Délután misét mondott a Letnán. Másnap Velehrádban, Szent Metód sírja közelében misézett, és meghirdetett egy rendkívüli. püspöki szinódust Európa
A kongresszus ezt követően ismét közfelkiáltással és tapssal Tőkés László nagyváradi református püspököt választotta az RMDSZ tiszteletbeli elnökének. Ezt követően került sor a 101 tagú választmány és a 15 tagú elnökség megválasztására.
Mircea Dinescu költőt választották meg .szombaton a Román írószövetség kongresszusán a szervezet új elnökévé. A 40 éves Dinescu egész pályafutása során a Ceausescu-diktatúra ellen foglalt állást, s ő volt az, aki tavaly december 22-én a román televízióban bejelentette a diktátor bukását.
Nagyszebenben jövő héten megkezdődik Nicu Ceausescunak, a kivégzett román diktátor fiának pere. Nicu Ceausescu, aki a kommunista párt Szeben megyei szervezetének vezetője volt, a városban személyesen irányította a fegyveres erők brutális, vérfürdővel végződő fellépését a felkelők ellen. Mivel Romániában eltörölték a halálbüntetést, Ceau-sescü fiára a bírók legsúlyosabb ítéletként életfogytiglani börtön-büntetést szabhatnak ki.
Kormányellenes tüntetések voltak vasárnap Bukarestben. Több ezer ember Iliescu elnök és a „kommunista elnyomás” ellen tiltakozott, a kormány épülete elé mentek, ahol csatlakozott hozzájuk a Temesvárról egy héttel ezelőtt indult és már Bukarestbe érkezett tüntetők kis csoportja, ök az ellenzék úgynevezett temesvári nyilatkozatával érkeztek; ebben a kormányzatot azzal vádolják, hogy annak a régi rendszerhez tartozó tagjai „eltulajdonították a forradalmat”.
Párizsból jelenetette az AFP, hogy először láthatták vasárnap a televízió nézői, Franciaországban, a TF1 adó műsorában a Ceausescu házaspár kivégzésének egész procedúrájáról felvett filmet. A teljes hosszában másfél órás felvételen a kivégzés előtti pillanatokban Nicolae Ceausescu már mozdulatlanul és könnyezve készül a halálra, felesége viszont még kiabálva, könyörögve viaskodik az őt lefogó és kezét megkötő fegyveresekkel.
Ilyen részletességgel még képes beszámolót sehol sem láthattak a nézők a december 25-i kivégzésről. Jogunk van úgy meghalni, ahogy mi akarjuk — kiáltja Elena Ceausescu. Férje is rövid ideig dulakodik a katonákkal, majd csendben megadja magát. Arca hamuszürke.
A , diktátor házaspár lelövése olyan viharos gyorsasággal történt, hogy egy felvevőgéppel a közelben álló illető is — bár köny-hyebben — megsebesült. Alighogy a háttérpület, egy kaszárnya téglafala elé tuszkolták a két meg-kötözöttet, már el is dördültek a lövések; a kivégzettek földre zuhanása nem látható. A film végén egyébként bemutatják, hogy a Ceausescu-pár holttestét az ortodox temetési szertartás szerint hántolták el.
harmincórás
helyzetének a megvitatására. Itt üzent a magyar híveknek is, magyarul: Viszontlátásra jövőre Magyarországon!" — mondta.
Délután Pozsonyba érkezett és a Vajnory repülőtéren mondott szentmisét szlovákiai, valamint a környező országokból összegyűlt híveinek. Este fél kilenckor visz-szarepült a Szentatya Rómába. (A csehszlovákiai látogatásról lapunk negyedik oldalán közlünk beszámolót.)