﻿/

Mai melléMok: VISSZ HANG - az olvasók leveleiből
Ára:
<1.50
forint
Magyar Nemzet
1990.
április 24. Lili. évfolyam 9.1. szám
ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR
lf€unkás9 hová mégy?
Volt egy film: „A munkásosztály a paradicsomba megy”. Hát bizony, a miénk nem oda tart. Igaz, a film sem édeni állapotokról, hanem identitás-vesztésről, és elidegenedésről szól. Az van nálunk is, de nem a fogyasztó társadalom okán, mint az idézett műben. A mi munkásunknak áhított célja — az amitől a film hőse megcsö-mörlött — és tudja odáig maratoni távot kell megtennie. Egyelőre nem leli honát a hazában. Kihullott a jelszavakból, leléptették a plakátokról. Nem dicsőíti zengzetes szónoklat, nem róla szól az ének. A közhelyek inflációja helyett, a pénze értéktelenedik el. Bár régebben is merőben másként viselkedtek a főnökök mint szónokok, és mint munkaadók, de a bérre és bizonyos szociális ellátásra számíthatott.
A munkásosztály jó ideje már csak a dicshimnuszokban volt egységes: rétegekre bomlott. Néhány évvel ezelőtt egy nagyüzemünkben hiába kerestem. Oly nagy volt a jövésmenés — a rossz munkakörülmények folytán —, hogy műszakváltáskor már a bemutatkozás is felesleges volt. Ki tudja holnap ki adja, ki veszi át a gépet. Régi munkásokat csak a gyári laboratóriumokban találtam, de azok már szellemi dolgozóknak tekintették magukat, ha fizikai állományban voltak is. A modern és a kőkorszaki munkakörülmények, a tanult-ság és tanulatlanság, a helyben-lakás és az ingázás a két szélén faragta le az osztályt, amely azonban a statisztika szerint hosszú ideig esztendőről esztendőre nőtt. A bérszabályozásnak köszönhetően.
Osztálya már nem volt, mégis a munkás különbnek érezte magát más társadalmi csoportnál, kivált a gyakorta megintett értelmiségnél. Annak egy szakmai rétegét, a műszakiakat úgy akarták „felemelni”, hogy beengedték a munkás-osztály soraiba. Munkáspolitikát hirdettek, ami arra szorítkozott, hogy a fizikai dolgozó előnyben részesült például a lakások elosztásakor, a munkásgyerekek pedig az egyetemi felvételekkor. De hol vannak már az elosztható lakások? Az „F” betű is lekerült az utóbbi években a felvételi lapokról.
A munkásosztály tehát kiűzetett a paradicsomból, amelynek soha nem volt lakója. Ma csak akkor hallani róla, ha itt-ott tüntetni készül. Minden párt az értelmiségről beszél, és a középosztályt kívánja erősíteni. Mintegy elfeledkezve arról a társadalmi folyamatról, amely a múlt rendszerben vette kezdetét: a középrétegek növekedéséről. Nos, a munkáselit is a középre tartott és tart ma is, csak manapság több úton mo-dón. Egy része külföldre szerződik, egy része magánvállalathoz szegődik, egy része vállalkozik. Aki koránál, szakmai felkészültségénél fogva ^eiv„e®.'?e mozgékony, az nyűglődik. Előnyt nem remélhet Egy dimenzióssá vált, létszám csupán. Létszám, amelyet le kell építeni, minthogy némely vállalatnál ezt tekintik szerkezetátalakításnak. Kire nyugdíj, kire munkanélküli segély vár, es valamilyen fusizás esélye. Aki faluról jött, ha még nem telepedett le, hazaköltözik. Ha mar úgy-ahogy meggyökeresedett, akkor marad a városban, legfeljebb nem fizeti a lakbért, a törlesztést és a villanyt. Az egykori vándormadár, ha ismerős a munkaerőpiacon, tudja, hol szerezhet alkalmi munkát, de hol van már a koszt és a
kvártély biztonsága, hol a munkásszállás? Aki nem elég járatos, megromlott az egészsége, tartása sincs, az felfedezi az ingyen konyhát, és az éjjeli menedékhelyet, aki lógásra specializálódott, pedig az alvilágot.
A munkás érzi a védtelensé-gét. Egyre inkább ki van szolgáltatva a munkaadónak. A nyugati demokráciában van szakszervezet. Az tudja a dolgát. Nálunk hallgat. A szak-szervezeti szövetséget — saját bevallása szerint — eddig belső ügyei kötötték le. A tagság baja külügy volna? A független szakszervezetek jobbára az értelmiség érdekeit képviselik. A tetthelyen a munkaadó uralkodik, és nem tárgyal, egyezkedik, miként ez más demokratikus államokban szokás. A pártállam vállalatainál még volt valamelyes beleszólása a szakszervezetnek, egy-egy sikeres akcióval is büszkélkedhetett. Manapság a menedzserek még a szakszervezeti vezetők udvarlását — az érintkezés egyik formáját — is elutasítják.
Azt mondják, a munkaerő-piacon az ember megismeri az értékét. Talán inkább az árfolyamát ismeri meg, amelyet a szervezetlenség is lefelé nyom. A munkások ugyanis alig szervezkednek: részint, mert közönyösek, részint, mert az az illúziójuk, hogy ez már megtörtént. Nem indult meg a mozgás alulról fölfelé. Az lényegtelen, hogy milyen keretek között mozognak, az öntevékenység az elsődleges. A szétforgácsolódás azonban veszélyes, mert egy nagy, szakszervezeti egyesülésnek van szava, amikor összefogó vállalkozókkal, illetőleg főhatóságokkal kell tárgyalni. Nos, úgy látom, hogy a rendszerváltás e lényeges feltétele, a munkásak önszerveződése nem valósult meg. Így történhetett, hogy a választási harcban nagyon halk volt a munkásságra való hivatkozás. Ezért közülük sokan a demokrácia letelepítését hazánkban veszteségként élik meg. Választási kudarcát néhány politikai párt annak tulajdonítja, hogy a munkásság nem ment szavazni. Holott tudtommal részvételéről nincsenek adatok. Az viszont tagadhatatlan, hogy a választás főszereplője az értelmiség volt. Vissza kellett végre helyezni a jogaiba! A parasztságnak földet ígértek, és mindenkinek vállalkozást, bármely társadalmi csoporthoz tartozzék is. A munkásságot — és a többi alkalmazottat — azzal biztatták, hogy visszaszorítják a munkanélküliséget. Ez nem csekélység. De egy merőben új nemzetgazdasághoz nemcsak külföldi kölcsön, sok kiváló koponya és merész vállalkozó kell, hanem „horribile dictu”, munkás is. Lehet, hogy más lesz mint a régi volt. Kevesebb a szólamokban, de több a valóságos társadalmi helyzetben. Fegyelmezettebb, mert szervezett a munka, műveltebb, mert jó képzést kap, hogy korszerű gépeket működtessen. Jól megfizetik, hogy fogyasztásával is serkentse a gazdaságot. Tökéletes biztonság nem vár rá (rá sem), legfeljebb annyi, hogy valamelyest kárpótolják, ha veszteség éri a munkapiacon. De a legostobább tőkés is tudja, hogy nélküle nem megy, ezért megbecsüli. Itt és most, az átmenet sem megy nélküle! Az átmenet, amelynek korántsem a paradicsom a végállomása. De egy jól működő demokráciával is megelégedhetnénk.
Kovára Judit
Támogatást remél a kemény vonal
A belső nehézségek szorításában tárgyal Moszkvában Lí Peng
Román hetilap átértékeli augusztus huszonharmadikát
POLITIKAI JELKÉPEKBEN GAZDAGNAK ígérkezik a kínai kormányfő moszkvai látogatása. Li Peng, aki huszonöt éve az első kínai miniszterelnök a szovjet fővárosban, rendkívül érzékeny időszakban keresi föl Gorbacsovot és Rizskovot. A szovjet államfő a Tienanmen téri vérengzést néhány nappal megelőzve hagyta el Pekinget, pedig ázsiai stratégiájában nyilvánvalóan nélkülözhetetlen elem a szovjet-kínai közeledés. A milliárdos népességű országgal persze a Nyugat sem szakította meg a kapcsolatokat a diáklázadás leverése után, s az Egyesült Államok is enyhíti az akkor bevezetett szankciókat. A Szovjetunió ugyancsak rendkívül óvatosan reagált, ám most Li Pengnek kell diplomáciai művészetét bizonyítania, hiszen Moszkva és Vilnius viszálya nem kevesebb önmérsékletet kíván a világhatalmaktól.
MÉRTÉKTARTÁSRA INTETT televíziós nyilatkozatában Henry Kissinger is, aki azt fejtegette az ABC-nek, hogy a nyugati politika számára a legfontosabb a szovjet haderő visszavonása, s a hagyományos Európa helyreállítása. Nem kell tehát támadni Moszkvát a litván kérdésben, hiszen Vilnius kiválásával az egész szovjet állam fölbomol-hat, s „egyetlen moszkvai kormány sem fogadhatja el a szétszakadást azért, mert egy helyi parlament megszavazta a függetlenséget”. Az amerikai vezetés egyébként ezt a vonalat követi, de érezhetően növekszik a reá nehezedő belső nyomás. Dante Fascell, a képviselőház külügyi bizottságának igen befolyásos elnöke a CNN-hálózatnak kijelentette: el kellene halasztani a május végére kitűzött csúcstalálkozót.
MOSZKVÁT IGYEKEZETT MEGNYUGTATNI Genscher nyugatnémet külügyminiszter is, aki a készülő német—német államszerződés kapcsán kifejtette, a Szovjetuniónak biztosnak kell lennie afelől, hogy nem fogják kiszorítani Európából. A Dér Spiegel nyugatnémet hírmagazin hétfői számában azt sugallja Prunskiene litván miniszter-elnök asszony, hogy a litván—szovjet feszültség megoldása szempontjából az általános demokratizálási folyamat alakulása a döntő tényező, s nem közömbös, milyen álláspontra helyezkednek a kormányok és parlamentek Oroszországban, Ukrajnában és máshol, teljes lesz-e az egyetértésük a központi vezetéssel. Prunskiene szerint a szovjet gazdasági válság arra kényszeríti Gorbacsovot, hogy keresse az együttműködést a Nyugattal, mert meghirdetett reformjait csakis szabad társadalomban lehet megvalósítani.	(B.M.)
Megkezdődött Budapesten a Nyitott égbolt-konferencia
Halványuló remény a gyors megegyezésre
dotta Tóth Tibor, a magyar küldöttség vezetője hétfői sajtóértekezletén. A delegátusok az Ottawában nyitva maradt kérdések lezárására koncentrálják figyelmüket. Ezen megoldatlan problémák között Tóth Tibor megemlítette, hogy a résztvevők egyelőre nem jutottak dűlőre az ellenőrző repülések gépparkjának üzemeltetéséről, a légi vizsgálódásokhoz használatos műszerek köréről. Még az is vitatott, hogy milyen korlátozásokat tartalmazzon az ellenőrző berepülések területi hatálya.
A tanácskozást megnyitó beszédében a magyar vendéglátó, Horn Gyula külügyminiszter, bejelentette: amennyiben a konferencia sikeresen zárul, s a küldöttek elfogadják a javaslatot, akkor Magyarország egy szimbolikus ösz-szegű ellenszolgáltatás fejében — mindössze egy forintért — kész megfelelő infrastruktúráról gondoskodni a Nyitott égbolt-szerződés konzultációs bizottsága számára.
A-magyar külügyminiszter röviden összefoglalta az európai biztonságpolitika legújabb fejleményeit, várható alakulását. Ezzel kapcsolatban hangoztatta: az Európa középső és keleti részén végbemenő demokratikus átalakulás órási lehetőségeket, ritkán adódó történelmi esélyt kínál ezen államok, illetve az egész földrész számára is. A biztonságpolitikának most kettős feladata van. Egyrészt annak garantálása, hogy ezek a változások stabil keretek között menjenek végbe. Másrészt fontos feladat, hogy új európai biztonsági struktúra jöjjön létre a két katonai tömb létén alapuló régi helyett.
A konferencia jelentőségét méltatva Horn Gyula hangoztatta: a
Az MTI jelenti: Hétfőn reggel megkezdődött Budapesten a Nyitott égbolt-tárgyalássorozat második fordulója. A NATO-hoz és a Varsói Szerződéshez tartozó 23 ország képviselői a közelmúltban megtartott ottawai eszmecsere folytatásaként most azzal a céllal ültek tárgyalóasztalhoz a magyar fővárosban, hogy a lehetőségek szerint május 12-ére kidolgozzák az egymás országaiba szabad ellenőrző berepülést engedélyező szerződést.
Az ottawai tanácskozáson a részletekbe menő, egymással polemizáló javaslatokat felszínre hozó egyeztető munka eredményeként egy 140 oldalas szerződés-tervezet született meg. A budapesti tanácskozás résztvevői most e dokumentum alapján kísérlik meg végleges formába Önteni a Nyitott égbolt-szerződésrendszert, Az eredeti elképzelések szerint május 12-én írnák alá a VSZ és a NATO tagállamai a dokumentumot, ám az eddigi viták arra utalnak: halvdnyulóban van a remény, hogy a tervezett határidőre elkészül a szerződés végleges szövege. Továbbra is számos vitás kérdés hátráltatja a gyors megegyezést. A nyitott kérdések közé tartozik például, hogy egy-egy ország fölött évente hány át-répülést hajthatnak végre, illetve, hogy az ellenőrzések kiter-jes’zthetők-e az adott országnak egy harmadik állam területén lévő bázisára is. Vitatott az is, hogv az átrepüléseket a szerződést aláíró országok saját repülőgépeikkel végezzék-e vagy hozzanak létre erre a célra egy közös gépparkot.
A megállapodás kimunkálásához — az előzetes menetrend szerint — szűk három hét áll a delegátusok rendelkezésére — mon-
Nyitott égbolt-rendszer fontos szerepét játszhat az új európai biztonsági rendszer kialakításában. Emlékeztetett arra, hogy a tanácskozás ottawai és budapesti szakasza közötti időszak egyelőre nem hozta meg azokat a politikai döntéseket, amelyek lehetővé tették volna, hogy a végső eredmény biztos reményében üljenek a tárgyalóasztalhoz Budapesten.
Ez azonban nem azt jelenti, hogy elevg nincs esély a sikerre, hanem azt, hogy kemény munka áll a küldöttségek előtt. A külügyminiszter ennek kapcsán leszögezte: a magyar rendezők felkészültek arra, hogy szükség esetén az eredetileg tervezettnél tovább is biztosítsák a munkához szükséges feltételeket Budapesten.
A jószomszédság elmélyítéséi várja a kínai kormánvfö
Moszkva, április 23.
Li Peng kínai kormányfő személyében három évtized óta a legmagasabb rangú pekingi politikus érkezett hétfőn Moszkvába. Li Peng, akit a repülőtéren Nyikolaj Rizskov fogadott, kétnapos hivatalos megbeszélései során találkozik szovjet kollégájával, valamint Mihail Gorbacsov elnökkel.
A kínai vezető Gorbacsov tavalyi pekingi, útját viszonozza. A kétoldalú kapcsolatok az elmúlt évi tárgyalások óta elmozdultak a holtpontról, a közös határszakaszon megkezdődött a csapatok csökkentése. A mostani látogatás várhatólag a gazdasági együttműködés kibővítését eredményezi, az előzetes hírek szerint hosszú távú megállapodást írnak alá gazdasági és tudományos-tech-nikai téren. Az elmúlt évben 2,4 milliárd rubeles rekordforgalmat ért el az árucsere-forgalom, idén további növekedés várható. A napokban pedig ötéves oktatási programot írtak alá.
A gazdasági kapcsolatokon túl a mostani látogatásnak kiemelt jelentőséget adnak a két ország belpolitikai nehézségei. Tavaly Gorbacsov minden külsődleges jel szerint jobban szót érteti Csao Ce-Janggal, mint Li Penggel, ám a szovjet vezetés — felismervén a pekingi tavasz korlátáit — idejében váltott. A szovjet tömegtá-
jékoztatás igen nagy „tapintattal” kezelte a Tienanmen téri eseményeket, és hivatalos szinten többször jelét adták, hogy nem kívánják kockára tenni a felmelegedő kapcsolatokat. A válaszlátogatás alkalmával most Li Pengen a sor, hogy felmérje, mennyire szilárd Gorbacsov belső helyzete. A meghatározó jelentőségű szomszéd, és lehetséges partnerország vezetőjének látogatása az adott helyzetben, egyfajta morális támasz lehet azoknak, akik a belső problémákra kemény kézzel akarnak válaszolni.
A hétfői Pravda a szokott helyen, az első oldal jobb alsó sarkában közölte Li Peng fényképét és életrajzát, amely a tradicionális mondattal zárul:	a látogatás
remélhetőleg a barátság és jó-szomszédság elmélyítését szolgálja.
A merev diplomáciai etikett jegyében fogalmazódtak meg Li Peng repülőtéri, üdvözlő szavai is. A kínai kormányfő kijelentette, hogy a két ország népeit hagyományos barátság köti össze, és a kapcsolatok fejlesztésének jók a perspektívái.
A délutáni órákban a Kreml Katalin termében megkezdődtek a tárgyalások Rizskov és Li Peng között, miközben a külügyminisztérium épületénél diákok tüntettek a látogatás ellen.
Lambert Gábor
Bukaresti Irlrxjelenléaiiink
Aitfoursrii íélreállí fásáért Mihályt támadja a Lanti
A Luni című román hetilap har-'madik, áprilisi számában nyílt levelet intéztek a francia An-tenne—2 tévéállomás hivatalvezetőjéhez. A Hohenzollern Mi-hályról készült adások szerkesztőjét A°tonescu marsall emlékének a bemocskolásával vádolják. Mint írják, a tábornok kormányzása alatt Románia volt az egyetlen kelet-európai ország, amelyik fegyverrel harcolt a kommunizmus ellen olyan időkben, amikor Franciaország sajnos „nem jelentett már semmit a történelemben”, amikor az Egyesült Államok és Nagy-Britannia feltétel nélküli segítséget nyújtott a század legnagyobb bűnözőjének. Természetesen Sztálinra gondolnak. Román szempontból a háború
egyetlen célja Szovjet-Oroszor-szág katonai erejének szétzúzása volt. Ez a katonai erő két évszázada fenyegette a románok függetlenségét.
Hohenzollern Mihály nem 1947. december 30-án lépett ki a történelemből, amikor korábbi szövetségesei, a kommunisták az ország elhagyására kényszerítették őket, hanem 1944. augusztus 23-án, amikor alattvalóinak életét elterítette természetes medréből, amikor önkényesen félreállította Antonescut, több mint 130 ezer román tisztet és katonát szovjet fogságba taszított, és az országot, amely nem a személyes tulajdona volt, az évszázados ellenség kezére játszotta.
t. e.
A kisebbségek helyzetének demokratikus rendezését szorgalmazza az RMI1SZ Befejeiödöll a nagyváradi kongrrwwzuw
Nagyvárad, április 23.
Hétfőn hajnalban ért véget Nagyváradon a Romániai Magyar Demokrata Szövetség első kongresszusa. „Végre olyan összejövetele volt a romániai magyaroknak, olyan fóruma — mondta záróbeszédében Domokos Géza újraválasztott elnök —, ahol szabadon beszélhettek, sem külső, sem belső cenzúra nem akadályozta
meg, hogy kimondják gondolataikat." A napokban hazatelepült költő, Szőcs Géza, a szövetség új főtitkára úgy vélte, hogy nem a személye volt az, amelyért ez a megtiszteltetés érte, hanem az elvei: „Én azt kérem, hogy ezeket a princípiumokat a közeljövőben számon kérjék, és azt kívánom magamnak, hogy ennek a szá-