﻿/
Mai szolgáltató mellékletünk: IttóJUS
Ára:
forint
Magyar Nemzet
Vasárnap
április 29. Lili. évfolyam 100. szám
ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR
Régi-új mesék
Egyszer volt, hol nem volt, az Őperencián innen, az Üveghegyen túl, élt egyszer egy szegény ember. Kis háza, földje, tehénkéje, mindene meglett volna a boldogsághoz, ha nem lett volna a mihaszna fia. De hát volt. Ez a banga legény az istennek sem akart mesterséget tanulni. Hiába adta az apja kovácsnak, tímárnak, péknek vagy molnárnak, mert itt a vas égette, ott a bűz facsarta; emitt a zsák volt nehéz, amott a hajnali dagasztás. Korholta is a szegény ember, de bizony a fiú csak hevert a dikón naphosszat. Elunta egy szép napon a szegény ember, s rákiáltott: Szedd a sátorfád, te gyerek, s addig ne is lássalak, amíg olyan mesterséged nincs, ami szép is, jó is, kényelmes is! A lomha legény, mit volt mit tenni, nyakába kanyarítot-ta a tarisznyáját, és elindult. Eleinte még jődögéltek róla a hírek: éppen itt s itt volt üveges, de hanyattesett a puttonynyal. Amott beszélték, hogyan szúrta el a harangöntést. Ebben a messzi vásárban hányta volna a cigánykereket, ha pofára nem esik. Azután a hírek is elmaradtak. Búsult a szegény ember, sírt a felesége, de mit tehettek? Egyszer aztán híre ment, hogy túl a hegyen, ott ahol a csengő barack, szóló szőlő terem, él egy szénégető. Csudaszenet éget: pille a súlya, szálas a iája, aki abból vet a tűzre, hétszám melegedhet, mégsem kell hamuznia. No, szekérre ült a szegényember, s nekivágott csudaszenet venni. Virradatkor indult, éjfél volt mégis, amikor a füstös tisztáshoz érkezett. Izzottak a boksák, futkostak az inasok, fejszével sürgölődtek a segédek, de még ám a mester, az volt csak ott mindenütt, tűznél, víznél, parázsnál! Nézte, csak nézte a szegény ember, és alig mert hinni a szemének. Mert bizony a kormos, fürge mesterben a fiára ismert. — Édes gyerö-köm! — tárta szét a karját —, hát mögtaláltad a szép, kényelmes munkád? — Megtaláltam, édösapám — borult a fekete, füstös gyermek az apja keblére. — Aztán haza miért soha nem látogattál? Eszedbe sem jutottunk anyáddal? — Jaj édösapám, százszor is gondoltam én, de a tüzet nem hagyhattam. Mihelyst ellépek mellőle, kifakad a kemence oldala, belobban a boksa, rosszul aprítják a fát. — így van ez — bólogatott a szegény ember. Otthon, amikor már lerakodta a nagy halom szenet, csak any-nyit mondott a feleségének: Ne ríjj, anyjuk, nagy valaki lőtt a gyerökbül.
Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren innen, de még a Gellért-hegyen is túl élt egy szegény asszony. Egy szép napon ... Jaj, mit is beszélek! Bizony szomorú nap volt az, mert a szegény asszonynak összedőlt a budija. Napok óta sejtette az asszony, hogy baj készülődik: a falon víz ütött ki, a budicsésze billegett, de biz’ a szegény asszony azt képzelte, majdcsak valami csoda történik. No, a csoda be is ütött: éppen egy királykisasszony szöszmötölt a deklin, amikor összedőlt a miskulancia. Rohant ám a szegény asszony az IKV-hoz, nagy a baj! Alig telt el három nap, már jöttek is a kárbecslők, s alig egy hét, a szerelők is betoppantak. Kávét, sört fogyasztottak, jó kedvük kerekedett, danojtak egyet, míglen visszagipszelték a sok becses cserépholmit. Csakhogy boszorkányos a gipsz természete: beszívja a vizet, föllazul, kivirágzik, nem tart. Ment persze, hogyne ment volna, a szegény asszony: nagy jó uraim,
valami szakembert, kiborul a budi, de a szomszédok is, mert nagy szükségünkben folyton náluk kuncsorgunk. Húzta az orrát az IKV-brigadéros, hogy tán a szegény asszony szánt-szándékkal rongálja *a nagybecsű ingatlan nélkülözhetetlen fülkécskéjét. Hiába esküdözött, ígért fűt-fát a szegény asszony, csak egy hónap múlva küldte hozzá az IKV válogatott legényeit. Minek szaporítsam a szót? A durcás fiúk, ugyan megreparálták a törött csövet, minden bajok kútfejét, de nem rakták vissza sem a kagylót, sem a csempét, ök csőspecialisták valónak. Rítt a szegény asszony, zengett tőle a gang. Szerencsére éppen arra járt a szomszédék nagymamája, megszánta a szegény asszonyt, s megígérte, küld szabadítót. Másnap öreg apóka csengetett be malteros vederrel, mésszel, homokkal. Beáztatta a csempéket, kivéste a gipszet, akkurátusán mindent a helyére tett, még a friss habarcs cseppjeit is föltörölte. Bor? Sör? Pálinka? Mivel tartozom? — ugrándozott a boldog szegény asszony. — Ugyan már, vegye szívességnek. Még jó, hogy épp akkor sült ki valami hamus pogácsa, így a szegény asszony leültette az apókát, szépen elbeszélgettek az életről, már ahogyan két szegény ember szokott, s nagy békességben búcsút vettek egymástól.
Túl az Őperencián, túl — vagy innen? — az Üveghegyen, I élt sok szegény ember. Kérges volt a tenyerük, hajlott a hátuk, gonddal teli á fejük. Eljött hozzájuk a burkus király, és azt mondta: dolgozzatok ne-
kem.	A munka majd szabaddá tesz benneteket. De hát ez nem volt igaz. Mert a burkus király úgy dolgoztatta őket, hogy mire kiszabadultak a fogságából, száz szegény emberből jó, ha ötven maradt. Eljött akkor Zimankó király: szegény szegény emberek, dolgozzatok ne-
kem.	Nálam három nap egy esztendő, a munka pedig becsület és dicsőség dolga. Gürcölt a sok szegény ember, hajszolták a dicsőséget, már az asszonyokat is túlóráztatták, de bizony még a porontyaikat sem tudták eltartani.
összedugta akkor a fejét a sok szegény ember, és elhatározták, hogy nem dolgoznak többé Zimankó királynak. Ügy is lett. Attól a naptól fogva csak piszkálták a földet, támasztották a kapa nyelét, bitangjába hagyták Zimankó marháját. De este, holdvilágnál, kiosontak a sufniba, s bütyköltek olyan csodamalmot, amelyik jobbról búzát járt, balról sót, középen sáraranyat. Mások kiskertjüket locsolták, kapáltak alvás helyett, s lett akkora céklájuk, mint a fejem, olyan nagy káposztájuk, mint ez a kerék asztal, itt, ni.
Áll ám a sok szegény ember, nézi a másikát: hát most mihez fogjunk, komám, ha a munka se szabadság, se dicsőség, se szolidaritás? Egymástól nem tudták meg, az állatokat kezdték kérdezni: — Ugra-bugra, édes trillák — felelte a rigó. Haj, a munka csúszás-mászás a betevő falatért — sziszegte a kígyó. Félelem, örökös reszke-tés, és a végin a bőröd is lehúzzák — rebegte a nyuszi. Uralkodás, erő, harci bömbö-lések — feszítette mellét az oroszlán. Mindebből pedig a sok szegény ember rájött, hogy a munka olyan és annyiféle, mint ők, emberek. Büszkének tett, szabadnak önmegvalósítás, gazdagnak profit, szegénynek kenyér, szolid boldogság.
Ennyit erről május elsején.
Berkes Erzsébet
A dublini csúcs Közép-Európáról
A tizenkettek egyelőre csak a társulást tartják időszerűnek
Moszkva elégedett a Nyugat visszafogottságával, a hadsereg lapja „keményebb99 litvánpolitikát kíván
A DUBLINI CSÚCS eseményeiről érkező tudósítások kapták a vezető helyet valamennyi hírügynökségi összefoglalóban. Az előzetes beharangozók szerint a tizenkettek elsősorban a németkérdést vitatják majd meg; immár igen részletesen vizsgálva az NDK integrálódását — amelyre meg is született a háromlépcsős terv —, valamint általában is a kelet-európai folyamatokat. A tervek szerint az EK tagállamainak Immár határozott politikát kellett volna felvázolniuk a volt szocialista országokkal kapcsolatos elképzeléseikről, hiszen több egykori kelet-európai tömbtag immár kifejezetten hivatalos befogadását kérte a Közös Piacba. A szakértők szerint rendkívül lényeges lenne, hogy világos álláspont alakuljon ki e kérdésben, éppen azért, hogy elkerüljék a megalapozatlan várakozásokat. Ezeket a bizonytalan helyzetben tett kijelentések keltik, így sajnos, hazánkban is. Mindehhez persze elsősorban az kell, hogy maguk a tizenkettek alakítsanak ki egységes föllépést. A tudósítók szerint azonban éppen az egyetértést veszélyeztette, hogy a dublini csúcs főtémájává a Kohl—Mit-terrand-féle politikai uniójavaslat lépett elő, háttérbe szorítva az eredeti fő témákat. Az első, délelőtti tárgyalási forduló, majd az azt követő munkaebédről beszámolók szerint azonban kiderült, hogy a politikai egységgel kapcsolatos elképzelést sem Kohl, sem Mitterrand nem óhajtotta a végletekig erőltetni, azaz nem sürgette az azonnali állásfoglalást. Elsősorban azért nem, hogy a politikai uniótól ódzkodó Thatchert ne szorítsa sarokba. Ugyanakkor igazolódott az előzetes jóslat is: az angol miniszterelnök azzal fogja elérni a halasztást, hogy a konkrét elképzelésekről tudakozódik az uniót illetően, így hozva felszínre a kérdésben még jócskán meglevő bizonytalanságokat, és egyúttal megakadályozva a határozathozatalt.
A LIT V AN K ÉRD ÉS kapcsán is a bizonytalanságok eloszlatását kérik számon, de ezúttal a Bush-kormánytól, mondván, egyértelmű jelzést kell adni Moszkvának, arra az esetre, ha végletes erőszakhoz folyamodik. A The Washington Post értesülése szerint a Fehér Ház a kulisszák mögött támogatta a német—'francia kompromisszumos javaslatot, amelyet egyébként a konfliktusban érdekelt két fél, tehát Vilnius és Moszkva is bátorítónak tartott. A legfrissebb kiszivárogtatások szerint a litván vezetés hajlik is az alkura. Prunskiene asszony elfogadhatónak tartja azt az elképzelést, hogy a függetlenségről hozott parlamenti határozatokat bizonyos ideig felfüggesztené Litvánia, de magát a döntést nem vonná vissza. A helyszíni tudósítások szerint a vilniusi vezetés újabb erőforrás-korlátozó intézkedésekre kényszerül, miközben Moszkva immár a szénszállításokat is leállította, mert Litvánia nem fizet ezért az exporttermékért. Ugyanakkor a hadsereg lapjában, a Krasznaja Zvezdában olyan írás jelent meg, amely keményebb fellépést sürget az elszakadó litvánokkal szemben. Washingtonban a törvényhozók egy csoportja viszont Moszkvával szemben szorgalmaz erőteljesebb fellépést, elsősorban is arra igyekszik, rábírni a kormányzatot, álljon el a Szovjetuniónak nyújtandó kereskedelmi könnyítések megadásától, addig, amíg a gorbacsovi vezetés nem változtat Litvánia-politikáján.
Eközben a kérdés kényes jellegére utalva, a kommentátorok múltbéli példákkal igyekeznek magyarázatokat keresni. Az olyan divatos München-szindr&ma ismét előtérbe került, mondván, Bush, amolyan chamberlaini mértékletességgel, Litvánia feláldozásával igyekszik megnyugtatni az „orosz medvét”. Moisi, a francia külpolitikai szakértő, viszont ugyancsak a múltra utalva írja, hogy kerülni kell a legyőzőitek megalázását. A hidegháború vesztesének, a Szovjetuniónak segíteni kell a vereség megemésztésében, ellenkező esetben — szeritte — a „sarokba szorított, sebzett medve” kétségbeesett megoldásokhoz folyamodhat.	(T. J.)
Háromlépcsős EK-terv a németkérdés megoldására
Kompromisszumos ügyrendi megállapodás az európai politikai unió kérdésében
Dublinből jelenti az MTI: Első napirendi pontként az Európai Közösség és a közép-kelet-európai országok kapcsolatainak fejlesztését, illetve a német egység megvalósításának folyamatában betöltött EK-szerep kérdését vitatták meg dublini csúcstalálkozójukon az állam- és kormányfők. A vita alapjául a brüsszeli főbizottság két állásfoglalás-tervezete szolgált.
„A demokratikus erőkkel való szolidaritás jeleként és saját érdekében az európai közösségnek pozitívan kell reagálnia az európai szervezettel társulni kívánó szomszéd államok megkeresésére” — hangsúlyozta a csúcsértekezlet délelőtti ülésén elfogadott állás-foglalás. Eszerint a pozitív reagálás kifejezésre juthat a kétoldalú kapcsolatokban is. Azoknak az országoknak az esetében viszont, ahol már megvannak a szükséges politikai és gazdasági feltételek, a társulási egyezmények új generációjának megtárgyalása szükséges a közösség és a szomszédos' közép- és kelet-európai országok különleges viszonyának megalapozása céljából...
„A társulási egyezményeknek
megvan a maguk különleges értéke, s ezeket meg kell különböztetni a közösséghez való csatlakozás lehetőségétől, amire az EGK-szerződés 237. cikkelye vonatkozik. Ezt az eshetőséget (azaz: a teljes jogú tagság ügyét) a társulási egyezmények megkötése nem érinti” — húzza alá az állásfoglalás.
Az állásfoglalás szerint Magyarországon és Lengyelországban gyorsan megvalósulóban van a „Hetek” tavaly júliusi párizsi csúcstalálkozóján hozott döntés, amelyet később azzal a feltétellel terjesztettek ki elvben az NDK-ra, Csehszlovákiába, Jugoszláviára, Bulgáriára és Romániára, hogy a kívánt politikai és gazdasági reformokat végrehajtják. Hozáfűzi: „az Európai Közösség Főbizottsága a továbbiakban a nemzetközi pénzintézetekkel szoros együttműködésben meg fogja vizsgálni a Magyarországnak nyújtott középtávú segítség tapasztalataira épülő további javaslatokat is”.
A németkérdéssel foglalkozó állásfoglalás nyomatékosan hangisúlyozza, hogy Németország egyesítésének és európai integrációjá-
nak folyamata rendkívüli feladatok elé állítja mind magát Németországot, mind pedig az Európai Közösséget. A közösségi tagságért folyamodó más országok elbírálásától eltérően éppen ezért fokozatos, háromlépcsős folyamatot irányoznak elő. A német pénzügyi unió megvalósításával párhuzamosan sorra kerülő szociális és gazdasági reformok bevezetését tekintik a folyamat első, „alkalmazkodási” szakaszának. Az átmenet második lépcsője a két Németország formális egyesülésével kezdődik, csupán ennek végső szakaszában — a harmadik lépcsőben — kerülhet sor a teljes jogú európai közösségi tagságra.
Kompromisszumos ügyrendi megállapodásra jutottak az európai politikai unió kérdésében a dublini EK-csúcson. Az állam-és kormányfők kötetlen megbeszélésükön úgy döntöttek, hogy a kérdéscsoportot' a külügyminiszterek elé utalják. Feladatuk az, hogy meghatározzák, mi értendő — és mi nem — a politikai unió fogalmán, s erről jelentést terjesszenek a júniusban ugyancsak Dublinban összeülő szokásos félévi közösségi csúcsértekezlet elé. A jelentés alapján vitatják majd meg érdemben az európai politikai unió hivatalos napirendre tűzésének kérdését.
Mértékadó brit forrás tájékoztatása szerint MargaTet Thatcher miniszterelnök-asszony a kötetlen eszmecserén kifejtette, hogy kevesebb szorongás és félreértés lenne az ügyben, ha pontosan körülírnák a közösség politikai reformjának mibenlétét.
Thatcher asszony hangsúlyozta, a brit kormány kulcskérdésnek tekinti, hogy a .nemzeti kormányok továbbra is a nemzeti parlamenteknek tartozzanak felelősséggel, és ezen az alapon tisztázzák a nemzeti és a közösségi intézmények viszonyát a javasolt európai unió keretében.
„Az Európa Tanács mély elégedettségét fejezi ki az Európai Közösségek strasbourgi csúcsértekezlete óta Közép- és Kelet-Eu-rópában végbement fejlemények kapcsán" — szögezi le az EK ál-
lam- és kormányfőinek szombaton Dublinban megtartott soron kívüli tanácskozásáról kiadott záródokumentum.
Az összegezés szerint az EK jövőjét illetően Dublinban egyetértésre jutottak abban, hogy „pa-rancsolóan szükségessé vált a közösség további állandó dinamikus fejlődése. Ez nemcsak azért nagy fontosságú, mert megfelel a 12 tagállam közvetlen érdekeinek, hanem egyúttal kúlcselem az európai béke és biztonság megbízható keretének megteremtésében is.” Hangsúlyozta, hogy „a helsinki folyamatnak továbbra is a reform és stabilitás keretéül kell szolgálnia földrészünkön. Ennek érdekében új irányokban kell továbbfejlődnie.” A függelék szerint általános egyetértés volt abban, hogy a lehető leghamarabb meg kell állapodni az EBEÉ-csúcstalálkozó színhelyében és összehívásának időpontjában. A 12-ek javasolták, hogy ez előkészítő bizottság júliusban kezdje meg munkáját Párizsban, és ugyanitt tartsák meg a csúcstalálkozót a sikerét biztosító előkészítés után.
New Yorkból jelenti az MTI: Az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága elfogadta azt az Európai Közösségek és Magyarország által benyújtott javaslatot, miszerint a közép- és kelet-európai országokban zajló átalakulási folyamatot kiemelt figyelemmel kísérje munkájában a bizottság. A javaslatot francia és magyar szakértők dolgozták ki.
A határozat előirányozza, hogy az Európai Gazdasági Bizottság
—	szoros együttműködésben az Európai Közösséggel, az OECD-vel, a Nemzetközi Valutaalappal és a Világbankkal, valamint a közeljövőben létrejövő Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal
—	sajátos eszközeivel, valamint tapasztalataival járuljon hozzá a közép- és kelet-európai országok reformfolyamatának és a világ-gazdaságba való integrálódásuknak az elősegítéséhez, az ezek nemzetgazdaságaiban fellelhető aránytalanságok megszüntetéséhez, az európai együttműködés erősítéséhez.
Moszkvai tudósítónk telexe
Elégedetten fogadták Moszkvában Kohl és Mitterrand felhívását
Moszkva, április 28.
Francois Mitterrandnak és Helmut Kohlnak a litván vezetéshez intézett felhívása „nem áll messze attól az irányvonaltól, amelyet a szovjet vezetés kezdettől fogva folytat”, jelentette ki szombaton Arkagyij Maszlennyi-kov, a szovjet elnök sajtótitkára. A szovjet reagálásokat eddig is az elégedetlenség jellemezte, hogy a Nyugat visszafogoYtan követi Vilnius és Moszkva csatáját. Amikor úgy tűnt, hogy küszöbön áll az amerikai válaszlépések bejelentése, a külügyminisztériumi szóvivő — talán mert pontosabb információkkal rendelkezett, mint a Washingtonból érkezett tudósítók — akkor sem volt hajlandó konkrét bíráló megjegyzéseket tenni, csupán általánosságban ítélt el mindenféle beavatkozást a belügyekbe. A tömegtájékoztatás sem ment tovább annál, minthogy „egyes amerikai köröket”, és persze a tengerentúli sajtót okolja azért, ami kis híján kormánypolitikává vált. Tájékoztatóján Maszlennyikov elismerőleg szólt Bushról, akinek az álláspontja Litvániát illetően „komolyságról" tanúskodik. Látni kell azt is, tette hozzá, hogy a közvélemény-kutatások tanúsága szerint
az amerikai elnök pozíciója a közvélemény hangulatát tükrözi.
Gorbacsov sajtótitkára megemlítette, hogy a központ változatlanul viszonyul a litván problémához, a megoldást az alkotmányos keretek közötti párbeszédben látja. Véleménye szerint az utóbbi időben a drámai felhangok ellenére is az a benyomás alakult ki, hogy Litvániában és külföldön is kezdik felismerni: vissza kell térni „az ésszerűség útjára".
A központi sajtó egy része azt a benyomást próbálja erősíteni, hogy ez egyébként is objektíve elkerülhetetlen. A Trud szerint a litván gazdasági helyzet napról napra kijózanítóbb, a benzinkészletek a szigorú takarékosság ellenére is kifogynak május 20-ig. Néhány szövetségi hatóság és vállalat a központi rendelkezéstől független „önkényes szankciókkal" súlyosbítja a helyzetet. Szakértők szerint május elsejére 35 ezren munka nélkül maradnak a köztársaságban. Kazimiera Pruns-kiene kormányfő válaszintézkedésként bejelentette — írja a Trud —, hogy csökkenti a hús és hústermékek szállítását a Szovjetunióba. A lap Justas Paleckis képviselőt idézi az ébredező józanság bizonyítékaként: jó aka-