﻿Áras
0,30
forint
Magyar Nemzet
UittC
május 7.
Lili. évfolyam
103. szám
ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR
Félelem
Varsó is részt vesz a határkérdés rendezésében
Megállapodás a 2+4
Gorbacsov nem fogadja el a „lett változatot*’ sem
A külpolitikai helyzet
DERŰLÁTÓAN ÉRTÉKELTÉK a résztvevők és á nemzetközi sajtó megfigyelői a 2+4 külügyminiszteri értekezletsorozat első fordulóját, amelyen valamennyi fél méltányolta a német népnek azt az óhaját, 'hogy haladék nélkül hajtsák végre a két német állam egyesítését. A Bonniban összegyűlt hat külügyminiszter megállapodott a 2+4 tanácskozások napirendjében. Eszerint, első helyen szerepelnek a határkérdések, a másodikon a politikai-katonai kérdések, majd a Berlinnel kapcsolatos problémák, s végül a négyhatalmi jogosítványok és felelősség nemzetközi jogi szabályozása és megszüntetése. Ennek megfelelően- máris kitűzték a következő három külügyminiszteri találkozó helyét és hozzávetőleges időpontját: júniusban Berlinben, júliusban Párizsban, szeptember elején Moszkvában tart megbeszéléseket az NSZK és az NDK, az Egyesült Államok és a Szovjetunió, valamint Nagy-iBritannia és Franciaország' külügyeinek irányítója. Figyelmet érdemel a hatoknak az á döntése, miszerint a júliusi harmadik fordulón a lengyel külügyminiszter hivatalosan is részt vehet, s ezenkívül hozzászólhat a politikai tárgyalássorozat minden olyan témájához, amely kapcsolatos a határok kérdésével. A varsói diplomácia sikerként könyveli eí, hogy a Varsóba egyenest a bonni eszmecseréről, érkezett James Baker átadhatta Krzysztof Skubiszewskinek a várva-várt párizsi meghívót, noha az elemzők szerint a lengyelek többre számítottak: közvetlenül akarták követni a tárgyalássorozat teljes menetét.
SÚLYOS NÉZETELTÉRÉSEK is akadnak azonban — fejtette ki Eduard Sevardnadze a szombat esti záró sajtótájékoztatón, hozzáfűzve ugyanakkor, hogy ezeket azért nem, szükséges dramatizálni. Biztosította hallgatóságát afelől, hogy a Szovjetunió továbbra is konstruktívan igyekszik együttműködni partnereivel a német egyesülés meggyorsítása végett a Welt am Sonntag című nyugatnémet lap tudósítása is ezt emelte ki, s a véleménykülönbségeket taglalva felidézte azt, amit Sevardnadze nyilatkozatában egyértelműen leszögezted: Moszkva az eljövendő egységes Németország NATO-tagságát elutasítja, tekintettel a szovjet lakosság aggodalmaira, valamint az átfogó európai békerendszer iránti elkötelezettségére. A Szovjetunió számára a NATO továbbra is olyan szemben álló katonai tömb — hangsúlyozta a szovjet politikus —, amelynek változatlan a doktrínája, egyebekben az első atomcsapás dolgában. Egyelőre hiába győzködte telhát az értekezletet megelőzően Kohl kancellár Sevardnadzét arról, hogy az Atlanti Szövetségbe beépült egységes Németország a Szovjetunió számára is előnyösebb, mint egy „szabadon lébegő állami képződmény Európa közepén”, s ugyancsak hasztalan csillantotta meg Baker annak a lehetőségét, hogy a német NATO-tagsághoz való moszkvai hozzájárulás fejében Washington kész a jelenleginél kiterjedtebb gazdasági együttműködésre és technológiaátadásra. Hans-Dietrioh Genscher az eszmecsere eredményeit mérlegelve mindazonáltal Sevardnadzénak azt a 'kijelentését állította előtérbe, amely szerint időben nem kell okvetlenül egybeesnie a német egység belső és külső vonatkozásai tisztázásának. Ez utóbbiakra nézve a hatok Bonnban nagyfokú érdekközösséget mutattak; valamennyi külügyminiszter szorgalmazta a helsinki folyamat és az egységes Németország katonai státusának összhangba hozását. A Szovjetunió számára persze — jegyezte meg a Welt am Sonntag vezércikke —, a biztonságpolitikánál valami még fontosabb: valóban játszlhat-e társszerepet egy olyan eljövendő európai rendben, amely nyugati szellemiségű, és amelyet a megnagyobbodott Németország, azaz egy igen korszerű gazdasági és •politikai hatalmi tényező fog meghatározni, vagy pedig Oroszországnak vissza kell vonulnia a Búg mögé, abba a bizonytalanságba, amely köztársaságaira egészen Vlagyivosztokig jellemző?
A LETT FÜGGETLENSÉGI NYILATKOZAT egyébként nem csökkentette a nyugatnémet újság által is emlegetett kiszámíthatatlanságot. Mihail Gorbacsov ugyanis az óvatosabb megfogalmazásokból sejthető rigai szándékokkal szemben hasonló keménységgel reagált, mint március közepén a vilniusi döntésre. Miként az SZKP platformján álló lett kommunista párt vezetője beszámolt róla, az elnök szerint a lett függetlenségi deklaráció sérti a szovjet alkotmányt, s ez a ■megoldás — bármennyire is törekedtek az ezzel ellenkező látszatra — nem különbözik a vilniusi változattól. E sarkított megítéléssel csengett egybe Landsbergis megállapítása is, aki sietve üdvözölte a szerinte nyilvánvalóan Litvániát támogató rigai parlamenti határozatot. Miközben a Lett Legfelső Tanács elnöke a függetlenségi nyilatkozatot úgy tolmácsolta, mint éppen a Moszkvával való párbeszéd kezdetét, a hírügynökségek emlékeztettek arra, hogy Gorbacsov a lett vezetőkkel folytatott korábbi tárgyalásain már értésre adta: a litván út követése esetén elképzelhetetlen a politikai dialógus. Ezt a véleményét erősítette meg az a mostani üzenete, amely szerint a Szovjetunió elnökeként fenntartja a gazdasági és adminisztratív válaszlépések jogát.
(V.'L.)
Bonnban a hatok kidolgozták megbeszéléseik napirendjét
Baker vitte Varsóba a párizsi meghívót
Akkor ez már a szabadság? Ez lenne az, amire vágytunk? Vagy valami egészen más? Lehetséges, hogy éveik hosszú során annyira áhítoztunk utána, hogy hamis kép alakult ki róla?
Ügy gondoltam sokáig, hogy bennünk, magyarokban, lesz elegendő erő, nagyvonalúság, méltóság ahhoz, hogy végre tisztán valósíthassuk meg vágyainkat. Csalatkoznom kellett! Az utóbbi egy-<másfél évben minden szándék és vágy ellenére egymás iránti türelmetlenség és agresszivitás gyülem-lett föl bennünk.
Ülök a szobánkban, a szerkesztőségi 215-ös szobában, ahol nemcsak kollégáimmal, de a barátaimmal vagyunk együtt. Beszélgetünk, de nem, nem is beszélgetünk ... már észre sem vesszük, hogy egy idő után ordítunk egymással, képtelenek vagyunk gondolataink higgadt közlésére. Egymás szavába vágunk, és sokszor a vita legundorítóbb formáját választjuk: nem érvekkel akarunk a másik fölé kerekedni, hanem durvasággal és harsánysággal.
Az aggaszt, hogy, ha itt és most, a 215-ös szobában, egymással szemben is intoleránsak vagyunk, mi, akik jó barátságba keveredtünk az évek folyamán, akkor hogyan viszonyulhatnak az idegenek egymáshoz?
Mintha olyan lenne ennek az országnak a helyzete — nem tudok jobb példát fölhozni —, mint amikor férfi és nő nagyon szeretik egymást, kívánják az ölelkezést, aztán végre ... va-lahána... el is jön az alkalom, de nem, sehogy sem teljesedik be a szerelem.
Ez a kielégületlen állapot jellemzi ma az országot. A ki-elégületlenség és a nyomában járó depresszió, düh, amikor
—	az előző példánál maradva
—	az egyiknek nincs más választása, mint hogy a másikat bántsa.
Ha valamikor, hát á választások első, de legkésőbb második fordulója után — a papírforma szerint — népünnepélynek kellett volna kitörnie Magyarországon, és pezsgőmámoros emberek, boldog ünneplők áraszthatták volna el a körutakat. De Magyarországon csönd volt.
Az eredmények ismeretében a szavazók úgy 80 százaléka egy új típusú társadalomra voksolt, de ennek elérését, furcsa mód, senki sem tartotta ünneplésre érdemesnek. A régi fölötti győzelmet elhomályosította, hogy a győztesek tábora két markáns politikai erőre bomlott, s így akarva-akaratlan, az egyiknek el kellett „véreznie”, alul kel-- lett maradnia. Nem lehet rajta csodálkozni, hogy ők és szavazóik nem élték meg a győzelmet győzelemként, rögtön — a szabadság kapujában, még a küszöb átlépésének pillanatában — úgy érezhették: vereséget szenvedtek. Egyszerre győzni és vereséget szenvedni — mint látjuk — ténybelileg lehetséges, a helyzet azonban lelkileg feldolgozhatatlan, legalábbis rövid távon.
A nagykoalíció ábrándja éppen azért alkottatott meg az emberek vágyálmában, mert hinni akarták, hogy a győzelem
—	a régi rendszer fölött — így lehet teljes, s azt is érezték, hogy többmilliós tábor kirekesztése a hatalomból fájdalmas és kockázatos. Arról már nem beszélve, hogy — kerülve a konfliktusokat — ez a megoldás tökéletesen alkalmas lenne a különbségek elpaldsto-lására. Ügy vélem, e gondolatban sajnálatosan munkál még az is, hogy a paternalista rendszer — amely garantálta az emberek helyetti gondolkodást, a felsőbbségí gondoskodást, és kétségtelenül egyfajta erő látszatát is keltette — elhitette
az emberekkel, belesulykolta az agyukba, ha nyíltan merik vállalni a nézetek közötti különbségeket, akkor gyengék, elesettek, és a végletekig megosztottak lesznek.
Ahol a gondolatok sokszor monolitikus tömbben állnak, ahol nyugodt erő áll szemben a szabad gondolattal, ott nem csoda, ha ilyen körülmények között — a győztes és vesztes szindrómára tekintettel — furcsa jelenségek, hangulatok támadnak. Hogy tudatosan vagy csak sorsszerűén, kijátszották vagy csak felszínre vetődött az antiszemitizmus kérdése, ezt majdnem lehetetlen eldönteni, de ... De ez is az a pont, ahol a viták arrogáns és türelmetlen síkra terelődnek, ahol már eleve megosztódnak a nézetek, az emberek elkülönülnek és elhatárolódnak egymástól... már-már azt kellene mondanom — ilyen a régi beidegződés —, hogy talán ez érdekük lehet valakiknek, akik most kijátsszák a „minél rosszabb, annál jobb!” kártyáját.
Horogkeresztet rajzolók ellen persze, nem lehet védekezni, sem ténylegesen, sem szellemileg —, mint ahogy általánosítható vádakkal sem lehet mit kezdeni. Az egyik oldalon tapasztalható érzékenység is adott, sőt, nem jogtalan, de a másik oldalon állóknak is vannak félelmeik, bizonyos megnyilatkozások bennük is keltenek ellenszenvet. Mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás? — ez a problémakör így, ilyen módszerekkel megoldhatatlan.
Világosan látni kell: a kormányzó többségnek és ellenzékének egyaránt nem lehet érdekük, hogy nézetkülönbségeik az antiszemitizmus medrében folyjanak. Egyszerűen azért nem, mert az emberek jól akarnak élni, boldogan, úgy, hogy nem gyűlölködnek és nem azt akarják lesni kínjaik között, kinek görbe az orra, ki hord éppen keresztet a nyakában, mert ez a megítélés méltatlan az emberhez.
Ha tágabban, kiterjesztően, metaforikusán értelmezzük az antiszemitizmust, úgy éppen a belső megosztottság kényszere benhe az elborzasztó, az, hogy bizonyos rövidtávú előnyökért képesek vagyunk emberek kirekesztésére saját közösségünkből. Pedig be kell(ene) látni: nem lehet egyetlen politikai erőnek sem érdeke, hogy válsághelyzetben ne a nemzeti összefogásra biztasson. Mert ez az egymástól való állandó elhatárolódás olyan politikai magatartást jelöl1, amelyben az el-inúlt negyven év él tovább, vagyis: bizonyos fokú kompromisszum-szegénységet, többségi gőgöt, hamis elittudatot és hatalmi arroganciát, amelyben inkább saját kisszerűségünk rejlik, mint a nagyvonalú méltóság.
Vajón meddig tart a türelem? — kérdezhetnénk egymástól. A türelem, amellyel az ország lakossága képes elviselni a nyakába zúduló gazdasági és társadalmi bajok tömegét. Amíg „bírjuk cérnával”, addig tudjuk egymást tolerálni,' de engem félelemmel és aggódással tölt el, hogy egyre vékonyodik ez a cérnászál. És ezt érezzük meg egymás közötti viszonyainkban. Pontosan úgy, mintha meteorológiai front közeledne. Ezért kapkodunk, kiabálunk, gyűlölködünk, mert tudjuk, érezzük, hogy nem vár ránk diadalát. S, ha úgy tetszik, akkor ez a megfogalmazás is finom és elmosó volt, mert mintha a mélyén az is meghúzódna, hogy igazán nem bízunk magunkban, félünk attól, amit óhajtottunk, félünk a reánk váró évektől, az újtól, magunktól és a világtól, félünk a csalódásoktól, mert már annyiszor kellett csalatkoznunk.
Boros István
Az egységes Németország megteremtésének külpolitikai következményei állnak a középpontjában annak a külügyminiszteri tárgyalássorozatnak, amelynek első fordulóját szombaton rendezték meg Bonnban a két német állam, .valamint a második világháborúban győztes négy nagyhatalom képviselőinek részvételével. 'A hat külügyminiszter megegyezett a megbeszéléssorozat ütemtervében, és meghívta a varsói diplomácia irányítóját a júliusban esedékes harmadik fordulóra.
A Bonnban összegyűlt hat külügyminiszter első találkozóján’ megállapodott a 2+4-es Német-ország-politikaí értekezletsorozat napirendjében. Ennek az egyetértésnek alapján — mint a hatok szombat esti sajtóértekezletükön bejelentették — első helyen szerepelnek a határkérdések. Második pont: a politikai-katonai kérdések, figyelembe véve az alkalmas európai biztonsági struktúrák kialakítására irányuló kezdeményezéseket. Harmadik pont: Berlin problémái, negyedik: a négyhatalmi jogok és felelősség
nemzetközi jogi szabályozása és megszüntetése — derül ki az MTI jelentéséből.
A Maritim nagyszállóban megtartott nemzetközi sajtóértekezleten Hans-DietriCh Genscher a többiek nevében is megelégedéssel közölte: a miniszterek kifejtették elvi álláspontjukat a német egység külső vonatkozásai kapcsán, és egyetértésre jutottak az alábbiakban: minden résztvevő elismerte a németeknek azt az akaratát, hogy rendben, halasztás nélkül hajtsák végre az egyesülést.
A hatok elhatározták, hogy a német egység kül- és biztonság-politikai vonatkozásait őszig tisztázzák. Genscher jelezte, hogy már jelenleg figyelemre méltó egyetértés alakult ki. Előirányozták, hogy a legközelebbi külügyminiszteri találkozót júniusban Berlinben, júliusban Párizsban és szeptember elején Moszkvában tartják a politikai-katonai kérdések megvitatására. A következő két találkozó időpontját a közeli napokban diplomáciai úton egyeztetik.
Fontos része a bonni megállapodásnak, hogy a júliusban Párizsban sorra kerülő összejövetel-, re meghívják a lengyel külügyminisztert, ha a határokat érintő kérdéseket vitatják meg. A lengyel külügyminiszter azonban hozzászólhat minden olyan kérdéshez is, amely kapcsolatos a határkérdésekkel.
A külügyminiszterek kifejezték azt az elhatározásukat, hogy a lengyel nyugati határnak, miként azt a görlitzi és a varsói megállapodásokban és más okmányokban feltüntetik, végleges határnak kell lennie Lengyelország és Németország között. És ezt a megállapítást tartalmazni fogja egy nemzetközi jogi szerződés, amelyet az egyesült Németország fog kötni a Lengyel Köztársasággal. Genscher szerint a megbeszélések tárgyszerű, építő szellemű és bizalomteljes légkörben zajlottak, és áthatotta őket a kölcsönös megértésre irányuló törekvés. A megbeszélések célja egy lezáró nemzetközi jogi szabályozás, a négyhatalmi jogok és felelősségek megszüntetésének elérése.
James Baker, az Egyesült Államok külügyminisztere vasárnap alig néhány órás hivatalos látogatásra Varsóba érkezett. Egyenesen Bonnból, a 2+4 tárgyalások
Berlinből jelenti az MTI: A vasárnap tartott helyhatósági választásokon az NDK szavazópolgárai lényegében megerősítették a márciusi parlamenti választás alkalmából kialakult erőviszonyokat. Országosan továbbra is a kereszténydemokraták számítanak a legerősebb pártnak, jóllehet a legtöbb megyében 2—5 százalékkal visszaestek a márciusi diadalhoz képest.
Az Infas nevű nyugatnémet közvélemény-kutató intézet este 19 órakor megerősített előrejel-
Washington, május 6.
Amerika új európai szerepkeresésével és Németország NATO-tagságának biztosításával foglalkozik a hétvégi sajtó, amely Bush elnök csütörtöki bejelentéseit és pénteki oklahomai beszédét az első lépéseknek értékeli a hélyes irányban. Ám a vasárnapi The Washington Post címoldalára (és
első, külügyminiszteri szintű megbeszéléséről éPkeaétt a lengyel fővárosba, és már a repülőtéren megerősítette: , elhozta a várva várt meghívót.
Lengyelország, feladva korábbi álláspontját, már nem ragaszkodik ahhoz, 'hogy a két Németországgal még az egyesülés előtt külön-külön szerződést írjon alá saját nyugati határának sérthetetlenségéről. Ez abból az interjúból derült ki. amelyet Tadeusz Mazowiecki lengyel kormányfő adott vasárnap a Radio-France Internationale nevű francia rádióállomásnak.
Ha az európai biztonsági és együttműködési folyamatban érdemleges eredményeket érnek el, akkor az eljövendő egységes Németország biztonságpolitikai státusát is könnyebben lehet majd meghatározni. Ily módon tehát az egyesült Németország szövetségi hovatartozása a leszerelési kezdeményezésektől függ. Ezt tartotta fontosnak kiemelni az előző este véget ért 2+4-es tanácskozás kapcsán Hans-Dietrich Genscher, a ZDF tévéállomásnak nyilatkozva.
A hírügynökségek emlékeztetnek arra, hogy a bonni tanácskozáson a szovjet külügyminiszter is hasonlóan nyilatkozott. Az eljövendő egységes Németország NATO-tagságát azonban egyértelműen elutasította, tekintettel a szovjet lakosság aggodalmaira, valamint az átfogó európai béke-rendszer iránti óhajra. Németország szövetséghez tartozásának kérdésében javasolta kollégáinak, hogy közösen kutassanak fel más lehetőségeket is. Szovjet részről most azt tartják fontosnak, hogy pótlólagos ösztönzést adjanak a bécsi leszerelési tárgyalásoknak, és a kontinensen fejlesszék az együttműködést a helsinki folyamat keretében.
Ezért — indítványozta Sevardnadze — a 2+4-es megbeszélésekkel párhuzamosan mind a 35 „helsinki államnak” tárgyalásokat kellene folytatnia az összeurópai . biztonsági struktúrákról. A gyors fejlődés rendszeres helsinki. csúcsértekezleteket követel meg kétévenként, és évente egyszer külügyminiszteri találkozót. A helsinki folyamatban miniszteri szinten koordinációs irodát kellene felá)lítáni, valamint egy technikai titkárságot — mondotta.
zése szerint országosan a CDU 38 százalékot könyvelhet el. A második helyen minden bizonnyal a szociáldemokraták (SPD) futnak be, körülbelül 22 százalékkal. A Demokratikus Szocializmus Pártja (DSZP — az NSZEP utódszervezete) 14 százalékra számíthat, míg a DSU-nak és a ^DA-nak (a CDU szövetségesei-ndk) 4, illetve 1 százalékot jósol az Infas előrejelzése. A liberálisok 5, a Szövetség ’90	2, a
Zöldök pedig 3 százalékot szerezhetnek.
attól kezdve a hírek élére) egy szenzációs leleplezés került, voltaképpen megkérdőjelezve a Varsói Szerződés maradék értékét is. Mindenesetre azok a — többnyire már nyugdíjas — hírszerzési szakemberek, akik beszámoltak az elmúlt évtized fantasztikus fegyverkereskedelemről Moszkva szövetségeseivel, nyilván
Az elorrjelzéwk szerint
az NDK-beli helyhatósági választások nem módosították az erőviszonyokat
Washingtoni tudósítónk telex jelentése
Ceausescuék csekkszámlája, a tömb tankjának titka