﻿Ára:
0,50
forint
Magyar Ncnizcl
1090. május 9.
Lili. évfolyam
ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR
Házon hívüt
Balti válság, ncmetkcrdés. fegyverzetkorlátozás
Habozás és ingadozás jelei a szovjet álláspontban
Nagyváradon püspökké avatták Tőkés Lászlót
A külpolitikai helyzet
A KARIBI VÁLSÁGOT emlegette ikeddi kommentárjában a Pravda szemleírója, igaz, megjegyezve, hogy a lassan baltivá szélesedő litván krízis nem hasonlítható maradéktalanul az előbbihez, amikor a világ sorsa csak egy hajszálon függött. Anatolij Karpicsev mindazonáltal a peresztrojka korszakának legsúlyosabb problémájaként értékeli a litván—szovjet konfliktust, amely szerinte, kihat egyebek közt a kelet-európai demokratikus folyamatokra, és a leszerelési tárgyalások kimenetelére is. Alig három héttel a Washingtoniban tartandó szovjet—amerikai csúcstalálkozó előtt, a vezető amerikai tisztségviselők mégis őrizkednek attól, hogy bírálják a szovjet tárgyaló partnerek habozását és ingadozáséit a német egyesítés, Litvánia vagy akár a fegyverzetkorlátozás kérdésében — állapítja meg az ÁFP hírmagyarázata. Mivelhogy Washingtonban olyan benyomás alakult ki, mintha Moszkva visszalépne korábbi engedményeihez képest, nem utolsósorban azért, mert a hadsereg szembehelyezkedik Gorbacsov döntéseivel.
A The Washington Postban megjelent nyilatkozatában Szergej Ahromejev viszont eltúlzottnak találta az efféle vélekedéseket. „Nincs változás álláspontunkban, a fegyveres erők megbízható támaszai Gorbacsov elnöknek” — jelentette ki a szovjet marsall, aki egyébként a szovjet államfő egyik katonai ügyekben illetékes tanácsadója. Akárcsak Jazov honvédelmi miniszter, Ahromejev is kétségeit fejezte ki az egységes Németország NATO-hoz való csatlakozásáról, s utalt arra is: lényegében félreértésről tanúskodik az az amerikai álláspont, miszerint a februári külügyminiszteri megbeszéléseken egyetértés jött volna létre a tengeri indítású robotrepülőgépek témájában. Dmifrij Jazov a Habocsaja Tríbunában közölt interjújában ugyanakkor a földi telepítésű, mozgatható indítóállású rakéták betiltására vonatkozó amerikai javaslatot vette górcső alá, mondván, Washington ezzel egyoldalú előnyökre törekszik, hiszen a Szovjetunióval ellentétben az Egyesült Államok még nem állított hadrendbe ilyen fegyvereket. A szovjet hozzáállás megkeményedését cáfoló Ahromejev szavainak némileg ellentmondani látszik, hogy Jazov megint egyszer leszögezte: a Varsói Szerződés erejének olyan fontos tényezője, mint az NDK hadserege, nem válhat a NATO részévé, az erre irányuló számítások szerinte nem veszik figyelembe az európai realitásokat. Ennék fényében már csak találgatni lehet, mire célzott Ahromejev, mikor a Post tudósítójának értésére adta: amennyiben Németország csatlakozik a NATO-hoz, a Szovjetunió kénytelen lesz „más megközelítést keresni” és gondoskodni a biztonságáról.
A GYŐZELEM NAPJA jó alkalmat szolgáltatott Gorbacsovnak is hasonló szellemű állásfoglalásához, miként Jazovngk ahhoz a moszkvai ünnepségekre érkezett VSZ-küldöttségek előtt elhangzott régi keleti indítványához is, amely szerint a két katonai tömböt egyidejűleg lenne célszerű megszüntetni. Az egyre feszültebbé váló balti válság okozta moszkvai hangsúlyeltolódások ellenére persze a Nyugat is azt a kérdést teszi fel, amelyet a Pravda talán kissé cinikus kommentárja: „És ha valakinek választania kell: Moszkva vagy Litvánia? Az átalakítás vagy visszatérés a múlthoz?" Az SZKP lapja azt sugallja, nem érdemes feláldozni az öt év alatt aprólékos munkával kiegyensúlyozottá tett szovjet—amerikai viszonyt egy szovjet belső, „családi” viszály kedvéért. S hogy Karpicsev nem véletlenül örvendezik a Nyugat politikacsinálóinak — a litván vezetőkén túlszárnyaló — bölcsességén, azt jelzi az a friss amerikai ajánlat is, amelyet a The Washington Times szellőztetett meg. E szerint Washington egy közösen meghatározott időpontban kész felhagyni a vegyi fegyverek gyártásával, hogy a májusi csúcstalálkozón aláirthassák a Szovjetunióval az eltiltásukról szóló megállapodást, s nem vár az erre vonatkozó nemzetközi egyezmény életbe lépéséig.
A hidegháború BEFEJEZŐDÉSÉT ünnepelte a francia sajtó a győzelem napján, de rámutatott az európai átalakulás új veszélyeire is. A vasfüggöny összeomlásával — írta például a Francé Soir — feltámadnak a gyakorta antiszemitizmustól sem mentes nemzeti köver telések, amelyekről pedig azt lehetett remélni, hogy végre kimúltak. A francia újság egyebek közt emlékeztet arra, hogy „a magyarok és a románok folytatják vitájukat Erdélyről, amelyet a történelem ezer éve a Nyugat részévé integrált, de amelyet 1920-ban a balkáni világhoz kapcsoltak — anélkül, hogy lakosait valaha is megkérdezték volna”. Erről más véleménnyel van Ion Iliescu, aki a The New York Timesban most arra mutatott rá, hogy a román vezetés Magyar-ország vonatkozásában szilárd vonalat fog követni, s minden a romániai kisebbségi jogokkal kapcsolatos tiltakozást ahhoz mér majd, miképpen bánik Magyarország saját kisebbségeivel. A nem éppen vitathatatlan szemlélet nem akadályozta meg a román elnököt abban, hogy történelmi igazságtalanságnak minősítse Besszarábia 1940-es szovjet annektálását, s egyszersmind nyitva hagyja Szovjet-Moldva Romániához való visszatérésének a lehetőségét.	(V. L.)
Bonn célja Németország teljes szuverenitásának helyreállítása
Az Á'HK „szkeptikusan** viszonyul a Sevardnadze-javaslnilioz
Megilletődötten és bizakodva fogadtuk az új Országgyűlést, de tépelődtünk az MDF és az SZDSZ megegyezésén. Majd „félre, gondok” — elhalasztottuk a paktum megítélését, mondván, haszna, kára elválik a gyakorlatban. S míg mi (a politizáló közvélemény egy kis csoportja) azt latolgatjuk, miként alakulnak a parlamenti erőviszonyok, lehetséges-e, hogy a koalíció nem nyilvánul meg egységesen — netán nem szavazza meg egy emberként a kormány előterjesztését —, a politológusok azt fejtegetik, hogy az egyes parlamenti pártokon belül is vannak ellentétek: különböző csoportjaik eltérő érdekeket szólaltatnak meg. Hangsúlyozzák, hogy a mai pártalakulatok korántsem véglegesek, politikai nézeteik változhatnak, szervezetileg kettéválhatnak és így to-1 vább. Napirenden tehát o parlament és annak hat pártja van. Mintha ebből állna a világ. Mintha ez volna a megvalósult pluralizmus.
Kizárólag parlamentben nem lehet gondolkodni. A politikai fejlődésnek csupán egyik vonulata, hogy a kamaszkorukat élő társadalmi szervezetek felnőtté válnak. S e folyamatot csak részben serkenti a T. Ház. A párt és a frakció korántsem azonos, az országgyűlési szereplést, állásfoglalást házon kívül is alakítják. Arról nem is szólva, hogy egy párt működési területét sem a parlament, sem székházainak, helyiségeinek a falai nem határolják. A képviselőnek a választóit is meg kell hallgatnia, az ő véleményük is hatással van a párt felnőtté válására. (Az országon kívüli körülmények befolyásával ezúttal nem foglalkozom.)
Vajon a további pártosodás csak a parlamenti társadalmi szervezetek osztódásából áll? Házon kívül nem történhet? Választási vakság: egy legitim országgyűlés létrehozásának a sürgőssége következtében azonban mind ez ideig csak hét pártot látunk. Hatot, amely bekerült a parlamentbe, s egyet, amelytől mind a hat elhatárolta magát. Mint sokan elmondták:	a választópolgár
elsősorban az állampárt ellen szavazott, és másodsorban azok mellett, akiktől mást, jobbat várt el, mint amiben negyvenöt évig része volt.
A politikai kultúra vagy érettség jelének minősítettük, hogy jobbára azok a pártok buktak meg, amelyek az egyik diktatúrát egy másik idejétmúlt uralom nevében — annak szóhasználatával — szidalmazták. Valóban, a választásokat megelőző pártosodásban sok volt a konjunkturális vonás, és volt benne nosztalgia, sőt: ka-landorság is. De a mai tapasztalatok birtokában, a valóságos érdekek mentén — nem a múltban tévelyegve — nem lenne mód pártalakításra? Ez ellen az szól, hogy a tömérdek párt, amely kutyafuttában létrejött, nagyon megterhelte a költségvetést, s némelyik közpénzek elherdálásával is vádolható. De elképzelhetetlen az állami támogatást mellőző, szerény szervezkedés? ,Nem lehet kicsiben kezdeni?
A pluralizmus nem azonosítható a többpártrendszerrel. Az összes érdekek, érdeklődések, irányultságok nem szoríthatók pártokba. A civil társadalom önszerveződésének más formái is vannak. Léteznek régről fennmaradt tömörülések, ame-
lyek, úgymond, megújultak, és működnek újonnan alakulók. Tiszta szándélkúak, miként a vallási egyesületek — és az üzletre kacsintók: netán egy alkalmi partnerválasztás szolgálatában. Az úgynevezett utód-szervezeteket elődjükért hibáztatják. t Elfelejtve azt, hogy azonos arcéllel, céllal, ilyenek a polgári társadalmakban is csoportosulnak. Nálunk lerombolnák azokat, mielőtt bebizonyíthatnák létjogosultságukat vagy az ellenkezőjét. Sőt nincs olyan társadalmi szervezet, amely ellátná a feladatukat. A szak-szervezeti szövetséget is lesöpörnék a pályáról. Lehet, hogy újabb átalakulásra, személycserékre van szükség a berkeiben, talán nem egyetlen szövetségre, hanem kettőre, de válság idején a munkavállalókat az érdekképviselettől megfosztani „a pártállamhoz méltó” cselekedet. A szocialista pártok széles e világon a szakszervezetekre támaszkodva boldogulnak a parlamentben, illetőleg e pártok állnak ki a munkavállalók szociális követelései mellett. Nálunk mintha bizalmatlanul méregetnék egymást ezen utód-szervezetek. a T. Házon belül és kívül. Holott jó hírüket leginkább a bérből és fizetésből élők magukra hagyottsága kezdi ki.
A munkavállalóknak szakmája is van, sőt, új szakmája. Ez is ok a szervezkedésre. De az állampolgár tulajdonosként, mint vállalkozó, szövetkező is megnyilvánulhat. Mint utaltam rá, az érdekek több szempontból csoportosulnak, így életkor, nem, és családi állapot szerint is. Figyelemre méltó, hogy szorongatott helyzetében a fiatalság pártot alapított, és vannak életképes mozgalmai. De a jelenleg gyengélkedő közművelődést vajon ki fogja istápolni, régi vagy új keretek kögött? Kiből verbuválódjanak a színjátszócsoportok, az amatőr ének- és táncegyüttesek, és zenekarok? Felesleges torzsalkodásokban minek marcangolni önmagukat és egymást?
A nyugdíjas-egyesületek társadalmi megbízatásokat is elvállalnának, ha kapnának. Ha volna valamelyes kapcsolatuk más szervezetekkel. Egy demokratikus államban vajon lehetne nélkülük új nyugdíj-törvényt alkotni? Elhallgattak a nők, de a világért se egy szólamban fakadjanak dalra! Ha van közös érdekük is, eltérő a háziasszony és a kereső nő problémája, kívánalma. A nagycsaládosok már több vagy kevesebb sikerrel hallatták a hangjukat. De mikor állnak ki a kisebb famíliák, és mikor az elváltak? A különböző társadalmi gondok enyhítésére is bizonyára volnának újabb vállalkozók. De manapság elszigetelten működnek az egyesületek is. A társadalom sokszínűsége kifejezésre vár, aktivitása pedig valódi cselekvésre. Két választás között nem uralkodhat el a csend és a bénaság.
Bizonyára javul a helyzet, ha létrejönnek az önkormányzatok. A helyi társadalmak felélénkülő élete új igényeket formál, új érdekeket szólaltat meg. E közösségek mindig készen voltak arra, hogy önerőből javítsanak a sorsukon. Talán a helyhatósági választások megadják a kezdősebességet a- társadalmi önszerveződés alulról felfelé irányuló mozgásának. És kialakulnak a szerves kapcsolatok.
Kovács Judit
Bonnból jelenti az MTI: Az NSZK kormánya még nem fogadta el Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszternek azt a javaslatát, hogy a német egység létrejötte után egy átmeneti időre tartsák fenn a Németországra mint egészre vonatkozó négyhatalmi előjogokat, Illetve később döntsék el a NATO-tagság kérdését.
Mind a kancellári, mind a külügyi hivatal arra a véleményre hajlik, hogy a kérdést még fe-
lelősségteljesen meg kell vitatni, és nem szabad elsietett ítéletet alkotni. Helmut Kohl kancellár és Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter a 2+4-es megbeszélések továbbviteléről koalíciós értekezletet tant.
Genscher külügyminiszter Ju-lij Kvicinszkij szovjet nagykövetet búcsúztatva, aki külügyminiszter-helyettesiként a 2+4 szakértői megbeszéléseken részt vevő szovjet küldöttséget vezeti majd, biztosította a diplomatát:
a németek tiszteletben tartják a Szovjetunió jogos biztonsági és gazdasági érdekeit, számot vetnek velük, és teljesítik az NDK-nak a Szovjetunió iránti kötelezettségeit is. Ez mindkét német kormány közös szándéka.
A, miniszter ugyanakkor pártja, az FDP képviselőcsoportjának üléséin kifejtette: a német politika célja a nagyhatalmi előjogok megszüntetése, az egyesült Németország teljes szuverenitásának helyreállítása. E szuverenitást gyakorolva az egységes' Németországot megilleti az a jog, amely a helsinki záróokmány szerint minden államot, nevezetesen, hogy egv szövetséghez tartozhasson.
Helmut Kohl kancellár véleménye szerint a németkérdésben a 2+4 megbeszélések során sem a Szovjetunió, sem a többi részvevő még nem játszotta ki minden kártyáját. A kormányfő „tárgyalási póker taktikai részeként" értékelte Eduard Sevardnadze javaslatát. A CDU, CSU képviselőcsoportjának ülése után a ZDF tévéállomásnak- nyilatkozva Kohl a szovjet indítványt a maga elképzelésétől teljes mértékben idegennek mondotta. Végzetes tévedés volna, ha a német egység napjáig nem tisztáznánk minden belső-külső feltételt — jelentette ki. Azt mondta, ihogy még sok tárgyalásra van szükség a Szovjetunió által ellenzett német NATO-tagság tárgykörében is. Szerinte az NDK mai te-
rületén csak rövid átmeneti időre maradhatnak majd szovjet fegyveres erők, és akkor is csak az immáron egységes Németország kormányának szuverén döntése alapján.
Az NDK 2+4 tárgyalások ütemének meggyorsítását szorgalmazza, ugyanakkor szkeptikusan viszonyul ahhoz a szovjet javaslathoz, amely élesen el akarja választani a német egyesülés belső és külső vonatkozásait — hangzott el kedden Berlinben egy külügyi háttértájékoztatón.
Az újságírókat tájékoztató, nevének elhallgatását kérő tisztviselő közölte, hogy Berlin hajlandó ugyan tárgyalni Moszkvával a Sevardnadze által szombaton Bonnban előterjesztett elképzelésről. ám arra irányuló törekvést Iát a javaslatban, hogy a németeket valamiféle különálló egységként kezeljék Európa ke-i étéin belül. Ez pedig gyakorlatilag annak a veszélyét rejti magában, hogy késedelmet szenved Németor szág csatlakozása az európai népek közösségéhez — hangoztatta a politikus. A továbbiakban ,.kevéssé meggyőzőnek” minősítette azt a szovjet elképzelést, miszerint Moszkva esetleg hajlandó volna belemenni a négy nagyhatalom berlini különleges jogainak eltörlésébe, ám a német földön élvezett egyéb jogkörök még esetleg éveken át sérthetetlenek maradnának. Ez annyit jelent, hogy Németország nem rendelkezne szuverenitás-
IHomKyfil tudósítónk telexe
A háború uiáni realitások jcfontöségél hangsúlyozta füobaesov Észtország burkoltan kinyilvánította függetlenséget
Moszkva, május 8.
Ünnepélyes megemlékezést tartottak Moszkvában a győzelem napja tiszteletére, s ez Mihail Gorbacsovnak arra teremtett lehetőséget, hogy rendkívüli helyzetekben mindahányszor kipróbált, a szovjet egység és szilárdság fontosságával példálózzék. A háború és a győzelem tanulságairól tartott előadói beszédébe még az is belefért, hogy megemlítse: bár Sztálin „durva stratégiai tévedéseket” követett el, ám helytelen lenne „legfőbb katonai parancsnokként, az állami védelmi bizottság elnökeként végzett teljes tevékenységét semmibe venni. Korlátlan hatalommal rendelkezve saját akaratával irányította a rendkívül túlközpontosított irányítási rendszert, amely azon szélsőséges körülmények között megtette a magáét. „Csakúgy mint a párt” — tette hozzá a továbbiakban —, amely éppen a forradalmat követő első években és a Nagy Honvédő Háború szakaszában töltötte be a leginkább lenini értelemben vett politikai avangárd szerepét —, amelynek a helyreállítása ma is napirenden van. Elismerve az egyszemélyi központosítás jelentőségét rendkívüli helyzetekben, ismét állást foglalva az élcsapat avagy politikai párt konkrét következtetésekkel járó vitájában. A szovjet elnök ugyanakkor rámutatott: a legfontosabb következtetés abban áll, hogy a túléléséhez az emberiségnek egyesülnie kell és megszabadulnia a felhalmozott fegyverzetektől.
Átvezetvén a következtetéseket a mára, Gorbacsov kijelentette: „a háború utáni realitások teljes jelentősége megmarad, és bármiféle ezek ellen irányuló merényletet ki kell zárni." A német egyesítéssel összefüggésben kitért arra, hogy az összeurópai ház építésének, illetve a mitterrand-i európai konföderáció létrehozásának a feltétele: senki se próbálja a szilárd békét a hidegháború új
varinsáival felváltani. A megbízható garanciák szükségességét emlegette, idesorolván a német békeszerződést, amelynek az egyesített állam katonai státusát, az európai biztonsági rendszerben elfoglalt helyét kellene rögzítenie, valamint a határok sérthetetlenségét. Kategorikusan fogalmazott Dimitrij Jazov honvédelmi miniszter a Rabocsaja Tribunának adott interjújában: az egyesített Németország NATO-tagsága nem vita tárgya.
Miközben a győzelem napi beszédében a hozzá kapcsolódó interjúk nemzetközi részében a polemizáló hangvétel keveredik az együttműködési készség hangoztatásával, tovább bonyolódik a baltikumi helyzet, amelynek alakulása jelentősen befolyásolhatja az érzékeny világpolitikai egyensúlyt. Észtországban a parlament elfogadta az Észt Köztársaság elnevezést és visszaállította az 1938-as alkotmány több pontját, burkoltan kinyilvánítva ezzel az ország függetlenségét, egyúttal felzárkózva Lettország és Litvánia mellé. Rigában Anatolij Gór-bunovs, a Legfelső Tanács elnöke levélben tudatta Gorbacsovval, hogy a függetlenségi deklaráció az átmeneti periódus kiindulópontját jelenti, s ezalatt érvényben maradnak a korábbi törvénykezési aktusok is, az újonnan megválasztott lett kormányfő pedig első megnyilatkozásában a balti államok összefogását sürgette. A moszkvai vonalat követő Egyenjogúság parlamenti frakció nyilatkozatban határolta el magát a parlamenti döntéstől, ugyanakkor kérte az elnököt, ne hozzon szankciókat a köztársaság ellen, mert nem a nép a felelős. A Munkáskollektívák Egyesült Tanácsa elnevezésű szervezet viszont politikai sztrájk előkészületeire szólított fel és kérte Gorbacsovot, hogy érvénytelenítse a rigai határozatot.
Lambert Gábor