﻿parlament alkotmánymódosítása (3.
oldal)
(.oiiliirlnk I»»0. május 10.
Lili. évfolyam 108. szám
ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR
Kereskedősirató
Kitártuk a kapuikat egy reményteljes új élet felé. Elindultunk, a cél világos, de az odajutás némi gondot okoz, mivel körülményeink nehezítik a gyorsabb haladást.
A politikában végbemenő változások mindig gyorsabbak, mint a gazdasági életben, bár e kettő szorosan összefügg egymással, mivel a gyökeres gazdasági átalakulás előtt a politika vágja a csapást. De míg a politikai változásokhoz nem mindig feltétlenül szükséges az anyagi bázis, a szellemi függetlenség utáni vágyakozás érzése is megfelelő tőke, értékes valuta lehet, addig a gazdasági változás el sem képzelhető anyagi alap nélkül.
Persze, ezen túlmenően más is szükségeltetik hozzá, olyan valami, amiből szintén hiány van nálunk a fentebb már említett okok miatt. Ez pedig a szakismerettel szorosan összefüggő rátermettség, az üzleti készség, az a bizonyos kereskedőszellem, amely előrelendítője lehet a mindenkori haladásnak.
Elindultunk, de eléggé le vagyunk béklyózva, a tehetetlenség gúzsaiban vergődünk, mert kiderült közben, hogy nem tudunk kereskedni, őszintén be kell vallanunk, hogy nagyon kevés a hozzáértő kereskedő széles e hazában. Vannak persze, szép számban üzletvezetők, vannak eladók, de kereskedők? Az idősebb generáció talán még emlékszik azokra az úgynevezett „békebeli” kereskedőkre, közöttük a sok Kohn bácsira a falvakban. Ez a jelző nem a felekezeti hovatartozás meghatározója, hanem az egyszerű, puritán, de ésszel élő falusi kereskedő jellemzője, az olyan kereskedőé, aki tudta, hogyan kell haszonnal forgatnia a pénzét, akinél mindent lehetett vásárolni.
Manapság ilyesmire rendszerint csak sóhajtva gondolhatunk az üzleteket járva, keresgélve, kutatva olykor a filléres áruk után, amire rendszerint csak vállrándítás a válasz: „Nincs!” S, hogy mikor lesz? Ki tudja azt? Majd, ha érkezik, ha küld a nagykereskedelem, mert ügye az eladó csak azt adhat el a vevőnek, amit kap „felülről”, a központtól, az elosztótól. De az elosztót rendszerint nem olyan ember vezette, aki tisztában volt a lakosság szükségletével.
Már közszájon forgott az a moszkvai vicc, (ami a mi viszonyainkra is annyira jellemző volt), hogy Iván batyut cipelve vitte haza a vállán az összevásárolt nadrágtartókat. „Minek vettél ennyi nadrágtartót?” — kérdezte tőle Szer-gej. „Azért, mert lehet, hogy húsz évig most ismét nem gyártanak!” Mert, ugye, terv-gazdálkodás folyt. Gyárakat építettünk, s azokban olyan cikkeket gyártottunk, amelyeket nem tudtunk eladni. S mi más lehet az ilyen gazdálkodás következménye, mint a teljes csőd, ahová jutottunk?
Innen kell tehát felkapaszkodnunk, ha lesz elég erőnk és kellő szakértelmünk, leleményes kereskedőgárdánk. Lényeges kérdés tehát ennek a társadalmi rétegnek az újjá-teremtése, szakképzésének megszervezése, amelyre eddig sajnos, nem fordítottunk kellő figyelmet. S félő, hogy ismét megfeledkezünk majd e feladatról abban a hiszemben, hogy elegendő lesz a nemzet politikai-erkölcsi hozzáállása a kérdéshez.
Ez pedig kevés, hiszen a jelenlegi kereskedőinket nem a tökéletes rátermettség jellemzi, többsége nincs is tisztában a szakma legelemibb követel-
ményeivel, s még arról is megfeledkezik, hogy ehhez hozzátartozik az udvariasság is. Azt hiszem, felesleges erről példákat sorolni, hiszen valamennyien szenvedő vásárlófelei vagyunk a kereskedelemnek, kiszolgáltatottjai az eladóknak, akiknek többsége még köszönni sem tanult meg.
Élnek még talán olyan olvasók — remélem —, akik emlékeznek annak a régi világnak a kereskedőire, s felkapják most a fejüket, emlékezve arra az időre, amikor a kereskedő az utcára is kiköszönt a „kuncsaft'l-nak, szinte hívoga-tóan, hogy jöjjön és szemlélje meg az árukészletet, válasszon belőle, minden vételkényszer nélkül. Én még ismertem olyan kereskedőt, aki képes volt, s átszaladt égy másik üzletbe, a konkurenciához, s onnan hozta el az általam kívánt árut, mert az nála éppen kifogyott. De nem engedett máshová menni, mivel én az ő vevője voltam, és maradtam ezek után mindörökké.
Hol vannak azok a kisinasok, akik valaha vizesnyolcasokat rajzoltak lyukas kannájukkal az üzlet padlójára, amikor takarítottak, de közben volt idejük ellesni a mesterség fogásait is, hogy olyan kereskedőkké váljanak, mint a főnökük. így folytatódtak a tradíciók, így vált a kereskedelem nemcsak szakmává, de azon túl valami olyanná, amilyenné a nemes aszú válhat. Elfelejtettük volna? Igen, mert kiverte a fejünkből az elmúlt negyvenöt esztendő antikereskedelme, a nem köszönő, a vállát vonógató, a közönyösen hallgató el-adó-boltostípus, akinek már nem volt szent a vevő, hanem inkább nyűg, aki pökhendien átnézett rajta, aki előtt meg kellett hunyászkodni, s a markába csúsztatni a baksist, hogy a pult alá nyúljon, s előkotorja a rejtegetett árut. Ezt neveztük szocialista kereskedelemnek.
A vásárló ki volt szolgáltatva az eladó kényének, kedvének. Sajnos, általában még ma is éz a jellemző. Sokszor még most sem köszönnek, ha bemegyek egy boltba. A napokban a Garay piacon jártam, halat szerettem volna venni, megkértem az árust, pucolja meg, szeletelje fel. Hogy mit felelt? Érdemes elgondolkozni rajta: „Akkor maga sohasem eszik halat, ha ezt tőlem várja!” — vágta vissza gorombán. S valóban nem ettem. S nem vásárolok hasonló okok miatt sok más, apró hiánycikket s mert lassan oda jutok már, hogy nem merek bemenni az üzletbe.
Folytatni lehetne, de azt hiszem ennyi is elegendő ahhoz, hogy érzékeljük az akadályát a kibontakozásnak. Pedig ehhez nem is annyira tőkére lenne szükség, hanem arra, a kereskedőszellemre, ami már kiveszett. Ezt kellene gyorsan pótolni, kinevelni egy új réteget. De ki nevelje ki, ha már nincs meg a régi törzsgárda, ha nincsenek udvarias és szolgálatkész kiszolgálók, akik köszönni is megtanultak és a szakma csínját-bínját is érzékelik?
Csak reménykedhetünk abban, hogy az illetékesek megtalálják majd a módját annak, hogy e fontos szakmában is olyan emberek kerüljenek a pultok mögé a jövőben, akik erre valóban áldozatos hivatás-tudatot éreznek, s nemcsak unott, lélektelen eladók lesznek, hanem igazi, szolgálat-kész kereskedők válnak belőlük.
Illés Sándor
Gorbacsov és Jazov bejelentése nyomán
a szovjet katonai reform jellegét elemzi a Nyugat
A KATONAI REFORM a fő téma a két szemben álló fél, a NATO és az immár a Szovjetunióra zsugorodott VSZ jövőjét firtató latolgatásokban. Az Észak-atlanti Szövetség védelmi miniszterei Kanadában tanácskoznak, és vitatják meg Bush elnök legutóbbi fegyverzetcsökkentő elképzeléseit, egyúttal felmérve a még meglevő „szovjet veszély” nagyságát. Ugyanakkor a győzelem napja alkalmából Moszkvában rendezett díszszemlén Jazov marsall beszédében támogatta Gorbacsovnak egy nappal korábbi mondandóját, amelynek a lényege éppen a szovjet hadsereg átalakítása, modernizálása volt. Mindkét szónok rendre figyelmeztet a még meglevő veszélyeztetettségre.
Cheney amerikai védelmi miniszter viszont arról szólt, hogy a NATO fenntartja korábbi, és immár sikeresnek ítélt stratégiáját, amelynek alapeleme a nukleáris válaszcsapás szovjet hagyományos támadás esetén, miközben éppen erre hivatkozva szólnak Moszkvában a nyugati fenyegetés változatlanságáról. NATO-körökben arról értekeznek a szakértők, hogy bár a jelen helyzetben a szovjet Blitzkrieg veszélye már valóban a múlté, mégis a bizonytalan belső helyzet, valamint a még kétségtelenül hatalmas szovjet hadipotenciál olyan fenyegetést jelent, ami indokolja a nyugati stratégia fenntartását.
A szovjet katonai reform kapcsán a vezető nyugati kremlinológu-sok persze rendre elmondják, hogy a Vörös Hadsereg jelenleg morális és szervezeti válságban van. A fegyveres erőkön belül dúló etnikai és vallási ellentéteken túl, elsősorban az okoz gondot, hogy a keleteurópai változások, valamint a belső peresztrojka következtében a tábornokok a fegyveres erők szerepcsökkenését vélik felfedezni. Ugyanakkor általános törvényszerűség, hogy a hadsereg általában konzervatív erő. Gorbacsovnak szüksége lenne és lesz a hadseregre, kérdés azonban, hogy a tábornokok őt, vagy a konzervatív ellenzékét támogatják-e?
Ugyancsak foglalkoztatja a nyugati elemzőket, hogy vajon mit is jelent a katonai reform, amelyről Gorbacsov és Jazov is szólt. Vélhetően egy jól szervezett, mozgékony, hatékony, ütőképesebb, bár számszerűsítve kisebb hadsereget, amely valóban elsőrendű célként jól hasznosítható az országon belül, de vélhetően az országhatáron kívül is. így újra a peresztrojka „22-es csapdája” előtt áll a Nyugat: a megreformált szovjet hadsereg még félelmetesebb lehet, mint a hajdani Brezsnyev korabeli volt, miközben a meg nem reformált katonaság a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság miatt tűnik állandó veszélyforrásnak.
A LITVÁN VÁLSÁGGAL a hadsereg reformja is összefügg, hiszen a mozgékony csapatok kialakítását, új egységek egyértelmű lojalitását, vélhetően éppen a belső feszültségek tették elengedhetetlenné. Az_óceán túlpartjáról hazatérő litván miniszterelnök Londonban találkozott Thatcher kormányfővel. Brit részről általános, és csak általában vett támogatást kapott a vilniusi függetlenség, miközben Thatcher határozottan fejtegette azt is, ihogy a litvánkérdés nem kérdőjelezheti meg a már elért eredményeket a kelet—nyugati viszonyban. Idézik a kommentátorok az 1968-as csehszlovákiai eseményeket, amikor az akkori francia kormányfő, Michel Debré úgy nyilatkozott, hogy a bevonulás amolyan egyszerű „közúti baleset az enyhülés útján”. Csakhogy, amint arra a volt finn ENSZ-nagykövet, Max Jákob són utal, éppen ez a megszállás vetette vissza annak idején a belső szovjet fejlődést. Litvánia esetében pedig immár nem olyan körül-határolbatatlan fogalomról, mint a „szocialista vívmányok” megvédéséről van szó, hanem a nagyon is kézzelfogható szovjet birodalom szétesésének a megakadályozásáról, amely az új alkotmányos biztosítékok ellenére, még az óvatosabb lett és észt törekvések elfogadását sem engedheti meg. Mindezek ellenére maga Jakobson is úgy véli, felelőtlen volna a Nyugat részéről bátorítani Vilniust. A litvánoknak meg kellene fogadniuk Machiavelli tanácsát, miszerint „nem szerencsés dolog távoli barátokra támaszkodni a szomszédos ellenséggel szemben”.
ALBANIA KITÖRÉSE az elszigeteltségből jelentette a nap szenzációját a nemzetközi hírösszefoglalókban. Azt követően, hogy Tirana közölte szándékát, hogy szeretne részesévé válni a helsinki folyamatnak, Washingtonból kedvező biztatás érkezett, amely az amerikai támogatást persze attól teszi függővé, milyen módon adaptálja Albánia belső törvényeiben a helsinki elveket, elsősorban is az emberi jogok gyakorlásában. A tiranai törvényihozás a jelentések szerint kész az utazási könnyítésekre, a vallási és a kommunizmusellenes propagandát tiltó határozatok hatályon kívül helyezésére, valamint egy, az igazságüggyel foglalkozó minisztérium felállítására.	(T. J.)
Főtitkári elismerési
Gyorsaii halad előre hazánkban az ENSZ-elvek gyakorlati megvalósítása
Perez de Cuéllar, az ENSZ főtitkára — aki csehszlovákiai látogatása befejezése után, kedden érkezett Magyarországra —, szerdán elsőként Horn Gyula külügyminiszterrel találkozott. Ezt követően ellátogatott az Országos Széchényi Könyvtárba, ahol megtekintette a Bibliotheca Corvinia-na Nemzetközi Corvina Kiállítást. A Parlamentben megbeszélést folytatott Németh Miklós ügyvezető miniszterelnökkel, találkozott Szabad Györggyel, az Országgyűlés megbízott elnökével és Göncz Árpáddal, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnökével. Rövid ideig részt vett az Ország-gyűlés plenáris ülésén is.
A megbeszéléseket követően Somogyi Ferenc külügyi államtitkár elmondotta: a tárgyalásokon szó volt a közép-kelet-európai, különösen a magyarországi fejle-
ményekről, valamint a fontos nemzetközi események megítéléséről. A főtitkár kifejezte megelégedését, hogy pont ebben az időben látogatott Magyarországra, amikor a térségben ilyen nagy jelentőségű változások mennek végbe. Mindaz, ami Magyarországon történik — Pérez de Cuéllar szerint —, megfelel azoknak a magasztos elveknek, amelyek az; ENSZ alapokmányában megfogalmazódtak. A magyarországi radikális, mélyreható változások, s azoknak kulturált módon történő végrehajtása példaértékű hasonló törekvésű országok számára. A főtitkár kifejezte elismerését azzal kapcsolatban, hogy az ENSZ alapokmányában, illetve az emberi jogok nyilatkozatában megfogalmazottak gyakorlati megvalósítása ilyen gyorsan halad előre hazánkban. Az ENSZ segítsé-
Ülésezett a T. Ház!
Kormányt vár már mindenki, de még inkább programot és tetteket, reményt a válságból kijutásra, ám a parlament első érdemi ülésén ilyesmivel nem szolgálhatott. A feltételeket igyekeztek megteremteni ahhoz, hogy az új kormány egyáltalán megalakulhasson, módosították hát az alkotmány néhány paragrafusát, a miniszterelnök választását meghagyva a képviselőknek, a miniszterek kijelölését azonban a kormányfőre bízva. Megváltoztatták á minisztériumok rendszerét is, a tizenhárom tárca között szerepel a Tervhivatallal, Árhivatallal megerősített Pénzügyminisztérium, régi újként a Munkaügyi. vadonatújként a Nem-
zetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma. Üj hatáskörüket százhúsz napon belül köteles a parlament elé terjeszteni a kormány. Megszüntette a parlament a jogszabályok társadalmi vitáját, mondván, a népnek képviselői útján és közvetlenül is lesznek megfelelőbb módjai is a beleszólásra. Az SZDSZ három olyan javaslatot terjesztett a Ház elé, amely a kormányt jelentős lépések megtételére kérné fel: tárgyalások folytatására a Varsói Szerződésből való kilépésről, illetve kisebbségvédelmi egyezmények kötésére a szomszéd államokkal.
(Részletes parlamenti beszámolónk a 3. oldalon.)
get kíván nyújtani Magyarországnak ahhoz, hogy tovább folytatódhasson a politikai struktúra átalakítása, az alapvető társadalmi, gazdasági problémák megoldása. Különösen fontos lehet Magyarország számára a kisebbségi jogok érvényre juttatásánál az ENSZ hathatós támogatása. A világszervezet a jövőben nagyobb figyelmet kíván fordítani az adósságválság megoldására. Ennek érdekében a főtitkár különmegbi-zottat jelöl ki azzal a feladattal, hogy összegezze az eddigi tapasztalatokat. A különmegbízott — Craxi volt olasz miniszterelnök — összefoglaló jelentést készít arról, hogy az adósságprobléma a világ különböző országaiban milyen specifikus kérdéseket vet fel, s az ENSZ hogyan működhet közre ezek megoldásában. Ennek alapján fogja az ENSZ főtitkára a közgyűlés következő ülésszaka elé terjeszteni e témában jelentését.
A megbeszéléseken Pérez de Cuéllar nagy elismeréssel szólt arról a magyar szerepről, amelyet az ország belső fejlődésével párhuzamosan vállalt a nemzetközi közösség előtt álló problémák megoldásában.
A tárgyalásokon az ENSZ főtitkára kifejezte meggyőződését, hogy Magyarország továbbra is aktív és konstruktív szerepet tud vállalni az ENSZ napirendjén szereplő kérdések megvitatásában, a különböző problémák gyakorlati megoldásában. Hangsúlyozta: magyarországi látogatása elismerése annak a fejlődésnek, amelyet ez a közép-európai ország szinte példamutató módon, békésen, mégis nagyon messzire mutatóan megtett. Végül kifejezte reményét, hogy a világszervezet és Magyarország között a kapcsolatok tovább erősödnek, még szélesebb körre terjednek ki.
Délután az ENSZ főtitkára a Parlamentben találkozott Antall József kijelölt miniszterelnökkel, a Magyar Demokrata Fórum elnökével. A megbeszélés befejeztével Jeszenszky Géza, az MDF külügyi bizottságának elnöke az MTl-nek elmondta, hogy Antall József részletes tájékoztatást adott a magyar belpolitikai helyzetről. Beszámolt arról, hogy a jövő hét végére elkészül a végleges kormánylista, s a kormány-program is. A tárgyaláson foglalkoztak nemzetközi kérdésekkel, így a közép-európai helyzettel, Magyarországnak a környező államokkal kialakított viszonyával és a kisebbségekkel. Az ENSZ főtitkára hangsúlyozta: a nemzeti kisebbségek problémája közös megoldást igényel. Antall József kifejtette, hogy Magyar-ország a kétoldalú tárgyalásokkal párhuzamosan a kérdés nemzetközi megvitatását szorgalmazza. Ezzel egyetértett Pérez de Cuéllar, és azt javasolta, hogy az új magyar kormány elképzeléseit terjessze elő az ENSZ-ben.
Szó esett arról is, hogy Magyarország számára a menekültek fogadása egyre nagyobb tehertételt jelent. Az ENSZ Menekültügyi Főbizottsága képviselteti magát Magyarországon, ám fontos lenne, hogy a világszervezet a továbbiakban hathatósabb támogatást nyújtson, Pérez de Cuéllar megígérte: megvizsgálja, hogy miként növelhető a Magyarországnak nyújtott segítség, amely megkönnyítené a menekültek ellátásának javítását.
Késő délután az ENSZ főtitkára ellátogatott a Magyar ENSZ-társaság székházába, majd este a Parlament Vadásztermében Németh Miklós ügyvezető miniszterelnök és felesége díszvacsorát adott Pérez de Cuéllar és felesége tiszteletére.
NomKvai tudósítónk telexe
Az elmúlt évekhez képest drágább parádé a Vörös téren
Moszkva, május 9.
Alig egy héttel azt követően, hogy idő előtt távozott, szerdán ismét megjelent a Lenin mauzóleum mellvédjén Mihail Gorbacsov, Nyikolaj Rizskov és a szovjet vezetés (többi tagja. A győzelem napi katonai parádé a Vörös téren rendben lezajlott, nagyobb szabású volt és így többe is került, mint az elmúlt években. A „történelmi tárlat” keretében korhű ruhában és haditechnika kíséretében jelen voltak a negyvenöt évvel ezelőtti felvonulás iésztvevői is, ami pótlólagos ki-
adásokat jelentett a korábbi évek körülbelül egymillió rubeles költségeihez képest. Ehhez járulnak még az esti tűzijáték kiadásai több szovjet városban — körülbelül 37C ezer rubelért.
A Krasznaja Zvezda, amely még az elmúlt hónapban mindezt megírta, nem rejtette véka alá, hogy a szerkesztőségbe ilyen jellegű íevelek is érkeznek: „Kinek kell ez? Az országban káosz, a boltok üresek, mi meg katonai csizmák lábdobogását demonstráljuk a Vörös téren.” Ám Kri-vosejev vezérezredes a hadsereg