﻿TÓTTÁ: PETHÖ SÁNDOR
Szttvuli és falak
*
Göncz Árpád tengerentúli programja
Nagyobb amerikai befektetéseket szorgalmaz a magyar államfő
Figyelemre méltó Pravda-kommentár a kelet-európai kommunista pártok kudarcának okairól
A külpolitikai helyzet
i MAGYAR—AMERIKAI EGYÜTTMŰKÖDÉSRE mindinkább hajlik Washington, s Göncz Árpád ideiglenes államfő megjelenése is nagy érdeklődést keltett. Mindezt Richard Lugar indianai republikánus szenátor hangoztatta, kifejtvén, hogy sok amerikai nehezen tudja megérteni ezt a sajátos közép-európai sorsot:	hogyan szentelte a
Göncz házaspár négy gyermekkel életét a forradalomnak, miért vállalta a férj a börtönt, akár életét is feláldozván. „Természetesen érezteti majd hatását kapcsolatainkban, hogy ilyen mberekkel (Gönczcel vagy Václav Havellel) dolgozhatunk együtt” — szögezte le a befolyásos törvényhozó. Kifejtette egyébként, hogy a Capitoliumon kitűnő kezdeményezésnek tartják Bush elnöknek azt a tervét, hogy önkéntesen jelentkező gazdasági szakembereket küld az új kelet-európai demokráciákba. A kongresszus támogatni fogja a javaslatot.
Indianapolisi nyilatkozatában egyébként Göncz Árpád is azt mondta, hogy Magyarország örömmel fogadja ezt az ötletet, hiszen nagy szükség van a működő tőke bevonására. De az Egyesült Államoktól elsősorban erkölcsi támogatásra számítunk. Az amerikai tudósítóknak válaszolva, annak a véleményének adott hangot, hogy Magyar-ország sorsa immár nem Gorbacsóvtól, hanem elsősorban önmagától függ.
AMILYEN LELKESÜLT HANGÜ az amerikai vezetés a keleteurópai átalakulásokat illetően, olyan fürkésző tekintetű és aggodalmaskodó a moszkvai. A Pravda hétfői számában az SZKP KB nemzetközi osztályának helyettes vezetője úgy véli, hogy a Szovjetunióban is le kell vonni a megfelelő következtetéseket a baráti kommunista pártok vereségeiből. Valerij Muszatov szorgalmazza, .hogy az SZKP határolja el magát a szakadároktól és a frakciózóktól, s n radjon olyan demokratikus tömegpárt. amely a szocialista utat \ lasztja, rugalmas szervezeti kereteket hoz létre, lehetővé téve a parlamenti és a parlamentert kívüli küzdelem feladatainak, a megoldását, A cikkíró mindazonáltal úgy véli, hogy a létező szocializmus ideológiai hitelveséiéséröl van szó, külpolitikai tekintetben pedig az elszakadásról, Európa háború utáni felosztásától. Vagyis a szövetségi rendszerek átalakulásának vagyunk a tanúi. Muszatov szerint az egy-párti uralomra épülő társadalmi modell a haladó átalakulások i'éke-zőjévé vált, és ezt az SZKP sem ismerte fel idejében. Sokáig éltek még azok az illúziók, hogy az egypártrendszerben még rejlenek alkotó lehetőségek. A döntő pilluhatban azonban kiderült, hogy a hatalmai hosszú évtizedeken át ellenőrzés nélkül gyakorló pártok elvesztették megújhodási képességüket, bürokratikusán elfajultak, és dogmatikus nézeteket védelmeztek. A kelet-európai országokban a kommunisták elkéstek a reformokkal, s ott, ahol mégis elkezdték őket — például Lengyelországban és Magyarországon — a pluralizmus körülményei között a kezdeményezés más politikai erők kezébe került át. (B. M.)
Washingtoni tudósítónktól
Sima kormányzás, erős ellenzékkel
l.üiM-# Árpád sajt«rr(cki'/lrír Indianapolisban
Mily gyakran előfordul, hogy egészen egyszerűnek látszó ügyekben sem értjük egymást ... Örkény István zseniális egyperces novelláinak egyike arról szól, hogy valaki a strandon gumimatracot szeretne bérelni. Odamegy a kölcsönzőhöz, bejelenti ebbéli szándékát, ám az alkalmazott nem érti az ékes magyar nyelven megfogalmazott óhajt. Szó szót követ, de az ügy nem halad előre. Hősünk taktikát vált, és a kommunikációs nehézséget olyaténképpen kívánja áthidalni, hogy témát vált, s bonyolult intellektuális fejtegetésbe kezd: csodák csodája, a párbeszéd elkezdődik, sőt az értetlenség megértésbe vált. Amikor már igazán magasan szárnyalnak a gondolatok, akkor ismét előhozakodik a gumimatraccal, de minő csalódás, ezt a szimpla kívánságot továbbra sem érti az eladó ...
Az embernek mostanában egyre gyakrabban az Örkény teremtette szituáció jut eszébe. Beszélünk, beszélünk, de mégoly evidensnek látszó kérdésekben sem értjük egymást. Ha például magyar, szlovák vagy román értelmiségiek egy asztal mellett vitatkoznak, akkor szinte biztos, hogy nagy, mondhatni globális, sőt univerzális ügyekben hamar egyezségre jutnak. Mihelyst azonban a kisebbségek ügye kerül szóba, mintha süketek párbeszéde folyna. Ugyanazok a fogalmak, ugyanazok a történelmi tények mást jelentenek itt és amott. Ügy fest, hogy szinte lehetetlen a megértés.
Vagy nézzünk egy másik példát: néhány napja nemzetközi kisebbségvédelmi tanácskozást rendeztek Dobogókőn. Az egyik, Nyugat-Európából érkezett szakértő a televízió nyilvánossága előtt fejtette ki az alábbi meghökkentő tételt: „Magyarországot és a magyarokat szeretik, amikor 1956-ról van szó, szeretik azért is, amit az elmúlt években a kelet-európai változásokért tettek, de nagyon nem szeretik, amikor a határon kívül rekedt magyarságról van szó!”
Ilyen nyersen, arcba vágóan ezt eddig még nemigen hallhattuk. Lehetne meditálni, hogy erkölcsileg meg történelmileg és politikailag mennyire tisztességes Nyugat-Európa akkor, amikor nyíltan vagy burkoltan tudomásunkra hozza, hogy miben és meddig támogat bennünket. Elmélkedni lehet — és kell is —, csak éppen semmit sem ér, ha képtelenek vagyunk a következtetések levonására. A helyzet azt mutatja, hogy bár sok mindenben megért bennünket a világ, de van egy pont, amelytől kezdve bármily szívhez szólóan is beszélünk, a magyarság drámájáról, semmilyen támogatásra nem számíthatunk!
Bármilyen fájdalmas is: a tények meg nem kerülhetők. A kelet-közép-európai nemzeti és nemzetiségi gondok a nyugati értelmiség döntő többségének afféle balkáni csetepatéknak látszanak, amelyekből jobb kimaradni, mert ugyan ki ismeri valójában a mozgatóerőket, a történelmi hátteret? Egyszerűbb hát a vállon veregető, hűvös távolságtartás póza.
Az elkövetkező esztendők magyar politikája — függetlenül a belső erőviszonyok várható ingadozásaitól — szükségszerűen központi kérdésként fogja kezelni a határon túli magyarság sorsának alakulását. Nincs olyan párt, amelyik ne ezt a gondot állítaná politikai elképzeléseinek centrumába. Ha van ügy, amelyben fellelhe-
tő az olyannyira áhított nemzeti egységteremtés lehetősége, akkor ez az. Csakhogy nem mindegy, hogy ezt a faktumot miként hozzuk közelebbi és távolabbi szomszédaink tudomására ...
A szavak csapdájában vergődünk. Kimondunk általunk igaznak hitt, humanista elveket és csodálkozva, értetlenül érzékeljük az elutasítást közelebbi és távolabbi országokban. Vajon csak a környezetben volna a hiba?
Történészek állítják, hogy a magyar politikai gondolkodásban, a gyakorlati politizálásban évszázadok óta túlságosan sok az érzelmi-indulati motívum. És való igaz: még legnagyobb politikus elméink munkásságában is túlteng a „lélek”... Kossuth nyilvánvalóan jobb szónok volt, mint politikai vezér, ám nálunk mégis sokáig többre tartották, mint Deákot, a kiegyezőt. A két világháború közötti periódusban ugyancsak hiányzott a higgadt elemzés, a lehetőségek reális számbavétele.
Ma sem elegendő, ha pusztán történelmi sérelmeink felemlegetésével bombázzuk Európát. A kelet-európai események vul-garizálására hajlamos nyugati sajtó szívesen tesz egyenlőség-jelet a különböző tartalmú nemzeti mozgalmak közé, és terjed a sommás vélemény, hogy Európa e tájain egyenértékű nacionalizmusok acsar-kodnak egymásra. Mit tettünk mi például azért, hogy jogos nemzeti érzéseinket ne azonosíthassák holmi piros-fehér-zöld, búsmagyar zokogással?
Ügy látszik, keveset. Mert a legkorrektebb pártnyilatkozatot és állásfoglalást piheként sodorja el akárcsak egyetlen nacionalista ízű megnyilvánulás. Deklarálhatja politikánk a határok sérthetetlenségét, akár ezerszer is, ha a pesti aluljárókban Erdély hovatartozását firtatják a graffitik. És el lehet ítélni az antiszemitizmust százszor is, ha az osztrák sajtó megírja, hogy mit kiabáltak a kék-fehér csapat meccsén a lilafehér szurkolók.
Gesztusok és szavak csapdájában élünk, mindent felboríthat az ostobaság, amiből bőven tenyészik nálunk is. A nemzeti érzés elfojtása az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb bűne volt, de mi van, ha most virágzás helyett burjánzás következik be? Vajon tisztán húzzuk-e meg a határvonalat a jogos nemzeti büszkeség és a nacionalizmus között? Jobb, ha őszinték vagyunk, és feltesz-szük magunknak ezeket a kérdéseket, mint ha mások végzik ezt.
Mi tagadás: a külső szemlélő találhat aggasztó jeleket nálunk is ... Ne becsüljük le a veszélyt, mert igaz a megállapítás, amit szomszédainknak küldözgetünk:	a nacionaliz-
mussal nem lehet bejutni a jövendő Európájába! Csakhogy ez magunkra is értendő.
Manapság Európában vagy a tengeren túl senkitől nem számíthatunk még csak erkölcsi támogatásra sem, amíg honi ügyeinkben nem teszünk világos rendet. Ködös, kétértelmű nemzetiszín nyilatkozatok tovább magasítják az értetlenség falát. Az Örkényi kommunikációzavart nem lehet utólagos szövegmagyarázatokkal, állandó védekezésre kényszerítetten megoldani. Világos és főképp higgadt beszédre van szükség minden esetben, amikor a határon túli magyarság sorsáról ejtünk szót. Hogy végre mások is értsék ...
Dénes D. István
„Mindenhol szeretném ismertetni az új magyar demokrácia eredményeit. szeretném meggyőzni az elnököt és a kongresszust, hogy megbízható partnerek vagyunk, számítani lehet, ránk politikailag és gazdaságilag, s létrejött hazánkban a politikai életnek olyan formája, amely sima kormányzást ígér, erős ellenzékkel” — jelentette ki indianapolisi sajtóértekezletén, vasárnap lapzártánk után, Göncz Árpád ideiglenes köz-társasági elnök, arra a kérdésre válaszolva, mit óhajt közölni George Bushsal és a törvényhozás vezetőivel e heti washingtoni megbeszélésein. A magyar államfőt előbb a Butler-egyetem évzáróján, majd este a Phoenix Theaterben ünnepelték lelkesen, hiszen az amerikaiakat éppúgy, mint Václav Havel esetében, megragadta az aznapi újságcímbe foglalt tény: „Fogolyból elnök”. Kinek is első útja a magánmeghívás jóvoltából az Egyesült Államokba vezetett (a The Indianapolis Star közli a vendéglátást szervező János Horváth professzor, Göncz régi barátja fotóját is (ki különben a minap nyerte meg az egyik helyi republikánus előválasztást, és képviselőjelölt az őszi kongresszusi választásokra).
A szövetségi főváros világpolitikában jártas hírlapírói sem tehettek volna fel különb kérdéseket a mindenre őszintén, politikai rutinra valló pontossággal felelő köztársasági elnöknek. Ami mindenkit elsőbben is izgatott, s valójában az a fő kérdés Kelet-Európa valamennyi országával kapcsolatosan: mekkora esély van az új demokrácia megszilárdulására? Göncz pedig nemcsak jónak minősítette ezt az esélyt, hanem hangoztatta, hogy megítélése szerint „nagyon erős demokrácia" bontakozik ki hazánkban két-há-rom éven belül, persze alapvető
a súlyos gazdasági, pénzügyi válságból való kilábalás. S ehhez Amerikától is „erkölcsi és anyagi” támogatásra van szükségünk, a washingtoni kormányzat szorgalmazza a magántőke-befektetéseket.
Halott-e a kommunizmus? — kérdezte valaki, s határozott „igen" volt a tömör válasz. Hazánk minél előbb át akar térni a „teljes piacgazdálkodásra” és „előbb-utóbb" az Európai Közösségek „teljes jogú tagja" óhajt lenni. Hiszen — fejtette ki Göncz Árpád — a közép-európai változás Visszafordíthatatlan, még Moszkva számára is. A Szovjetunióval viszont „jó kapcsolatokra” törekszünk — közölte az újságírókkal a magyar elnök, megjegyezve, hogy persze mi sem tudjuk, hogyan hatna e viszonyra, ha Moszkvában lényeges politikai változás következne be. Mindenesetre a magyar demokrácia sikere elsősorban önmagától függ. s Göncz hangsúlyozta, hogy az új kormány élvezi a lakosság bizalmát, számíthat az ellenzéknek a „nemzeti politikai összefogásra" való készségére. Vagyis „a szilárd törvényes keretek között működni fog a társadalom ön-gyógyító képessége”.
A nép ugyanis „egységes a nemzeti célok" követésében, aminek egyáltalán nem mond ellent, hogy a demokráciának kemény parlamenti vitákban kell megszilárdulnia. S ez az egység támogatja azt a budapesti politikát is, amelyet Göncz a Fehér Házban is képviselni óhajt: „Ahhoz, hogy biztosítani tudjuk a határainkon kívül élő magyarok emberi és kisebbségi jogait, mindenképpen fenn kell tartani a hátsó gondolatok nélküli, őszinte és baráti viszonyt a szomszédos országokkal. Magyarországon senki sem gondol a fennálló határok megváltoztatá-
sára, de hiszünk.abban, hogy ezek az átjárható határok biztosítják a szakadatlan kapcsolatot a magyarság és az anyaország között.” A csehszlovákiai és romániai fordulat után a magyarság saját sorsának „intézője, és nemcsak elszenvedője” akar lenni, hogy „nélküle és ellenére semmit se lehessen tenni”, s ehhez hazánk kifejlesztett demokráciájával adhatja a legnagyobb segítséget.
A vasárnap esti többórás beszélgetés témája Göncz Árpád
Baracs Dénes, az MTI brüsszeli tudósitója jelenti: Az Európa Közösség Bizottságának szakértői következetes, eltökélt, időben nem túlságosan elhúzódó antiinflációs és privatizációs politikát tartanak szükségesnek Közép- és Kelet-Európa országai számára. Ezt hangoztatta hétfőn Henning Christ'ophersen, a Közösség Bizottságának alelnöke annak a tanulmánykötetnek a közzététele .alkalmából, amely a lengyel és magyar gazdaságot elemzi független — közösségi, harmadik országbeli, lengyel és magyar — szakértők közös munkája alapján.
A Chnstophersen által ismertetett közösségi értékelés szerint az átalakítás következetes megvalósítása esetén a térség országaiban a kilencvenes évek elején a nemzeti jövedelem stagnálása, sőt esetleg valamelyes csökkenése várható, s a szerkezetátalakítás növeli a munkanélküliséget és más feszültségeket is kivált, de az évtized második felében kibontakozhat a fellendülés, és a növekedési ütem elérheti az évi 5-6 százalékot is.
A Chnstophersen által ismertetett közösségi bécslés szerint a közép-kelet-európai országoknak a nyugati kormányok és pénzügyi intézmények által nyújtott pénzügy forrásokon kívül a magántőke 15—20 milliárd ECU-s (18—24 milliárd dolláros) beruházására lenne szükség a gazdasági átalakítás sikeres elindításához az 1992 végéig tartó időszakban.
A hétfőn közzétett „közösségi receptek” közül az első: a siker kulcsa a magánszektor. Az állatni szektoi elősegítheti az átalakítást. de csak a magánszektor biztosíthatja sikerre vitelét. A második 'tanács: „Határozott időrendre, sorrendre van szükség." így például a privatizációt nem szabad addig megvalósítani, amíg a gyámkodási, felügyeleti rendszert nem bontották le. Amennyiben fennmarad ez a rendszer, amelynek keretében a miniszté-liumok és a vállalatok közötti
Miller rand a menet élén
Párizsból jelenti az MTI: Párizs népe páratlan tüntetéssel tiltakozott az antiszemitizmus és a faji megkülönböztetés, a fajüldözés minden formája ellen a car-pentrasi zsidó temető meggvalá-zása nyomán. Hétfőn délelőtt azonban újabb barbár akció híre érkezett: a Párizs mellett levő Clichy-sous-Bois temetőjében harminc zsidó sírra festettek vasárnapról hétfőre virradóan vörös festékkel horogkereszteket. A vizsgálat haladéktalanul megkezdődött.
A tiltakozó menetet a szélsőjobboldali Nemzeti Front kivételével minden politikai párt támogatta, a szakszervezetek, a legkülönbözőbb társadalmi szervezem
életútja, irodalmi és közéleti munkássága volt, s nemcsak egyéniségével, hanem remek humorával is nagy hatást tett az indianapoli-siakra. Hétfőn délben magántársaságban találkozott az államfő közép-nyugati üzletemberekkel, délután (lapzártánk táján) pedig abba a Hudson Intézetbe látogatott a szakértőkkel folytatott eszmecserére, amely egyik támogatója és házigazdája volt a Kék Szalag Bizottság munkájának.
Avar János
alkudozás határozza meg az adókat és a támogatásokat, s amely a fő okát képezi az igazi verseny hiányának a bürokratikus gazdasági rendszerben, akkor a piaci környezet kialakulását továbbra is akadályozni fogják.
A makroökonómiai stabilizációra, az infláció megfékezésére már a strukturális reform előtt szükség van — hangsúlyozza a bizottság. A liberalizálás a magas infláció körülményei közepette igen kockázatos lenne, mivel a magas infláció megakadályozza az ésszerű gazdasági döntéseket, elősegíti az árufelhalmozást és eltorzítja a jövedelemelosztást. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden gazdaságnak ugyanolyan sói rendre és ütemre lesz szüksége, jegyzik meg a szakértők, de az árstabilitást állandó prioritásnak nevezik.
A bizottság a nemzeti valuták nagyobb konvertibilitását sürgeti. Christophersen üdvözölte az ebben az irányban tett lengyel lépéseket, a csehszlovák tervet a konvertibilitásra és azt, hogy Magyarország, ha lassan is, szintén erre törekszik. Ezzel kapcsolatban a bizottság tagja úgy vélekedett, hogy az ECU, a közösség elszámolási egysége, mint kosárvaluta. igen alkalmas lenne arra, hogy a kelet-európai országok konvertibilissé váló valutáinak árfolyamát hozzá viszonyítva állapítsák meg.
Kérdésekre válaszolva Henning Christophersen úgy vélekedett, hogy az átalakítás sikere esetén az évtized végére a térség egyes országai megteremthetik a feltételeket ahhoz, hogy az Európai Közösség tagságáért folyamodjanak — bár az természetesen a itizenkettektől függ, helyt adnak-e a kérelemnek. Christophersen ezzel kapcsolatban Csehszlovákiát említette először, utalva árra, hogy 1939 előtt életszínvonala meghaladta Ausztriáét, az MTI tudósítójának kérdésére válaszolva azonban lehet cégesnek tartotta, hogy Magyar-ország is elér ehhez szükséges fejlődést
tek felhívták tagjaikat, hogy vegyenek részt a néma tüntetésen. Külön delegációt küldött a francia római Katolikus Püspöki Kar, Albert Decourtray érsek, az érseki konferencia elnöke vezetésével. Olt voltak más egyházak képviselői, a pártok, a szakszervezetek vezetői.
A francia közvélemény más módon is meg kívánta mutatni szolidaritását a zsidó közösséggel, felháborodását a merénylet miatt. Valamennyi francia televíziós állomás például az állami és a kereskedelmi adók egyaránt —, megállapodott abban, hogy hétfőn késő este ugyanazt a filmet tűzi műsorára: Alain Res-nais „Éjszaka és köd" című vi-
Aiiiiiiifláeiós és privatizációs politikái sürgeti az ÜK Kelet-Európábán
A/, rvli/i'it rrijrii CM'llrg hrnviijlliatóa (agsági krrrlun
Tömegtüntetés Párizsban az antiszemitizmus ellen