﻿Árai:
0.50
forint
Magyar Nemzet
1990.
május 19.
Lili. évfolyam
ALAPÍTOTTA: PETHÓ SÁNDOR
Történelmi
csapdák
Megértés, segítőkészség. barátság
Bush megerősítette Goncznek a magyar demokrácia támogatását
A román választási kampányzáráskor is mellőzték a nemzetiségi kérdést a jelöltek
A külpolitikai helyzet
A NÉMET ÁLLAMSZERZŐDÉS Aláírását emelték a nemzetközi hírügynökségek összefoglalóik élére. Az okmányt, amely a pénzügyi, gazdasági és szociális unió jogi kereteit szabályozza, a két német állam pénzügyminiszterei írták alá Bonnban, miután a dokumentumot jóváhagyta az NSZK kormánya és az NDK minisztertanácsa. A harminchárom oldalas okmány igen részletesen taglalja a célokat és az elérésükhöz szükséges lépéseket. A legfontosabb eleme kétségtelenül a nyugatnémet márka törvényes fizetőeszközként az NDK-iba való bevezetése. A német gazdasági egyesítés gyakorlati megvalósítása nyilván felvet majd számos olyan kérdést, ami előre esetleg nem látható vagy nem érzékelhető mélységében; ilyen elsősorban a szociális gondok és orvoslásuk. Mindamellett a vezető lapok az unió megteremtésének politikai kérdéseit is részletesen elemzik, hiszen továbbra is vita az új állam esetleges NATO-tagsága. Kohl kancellár washingtoni villámlátogatásán e témát vitatta meg Bush elnökkel, és a két fél a várakozásoknak megfelelően a teljes szuverenitást fogadja el, vagyis azt, hogy az új, egységes német államnak magának kell dönteni arról, hogy milyen szervezethez csatlakozik. Bár azt is elismerték, hogy Moszkva változatlanul elutasítja a német NATO-tagsá-got, mégis bíznak a további tárgyalások sikerében. Ugyanakkor azt Is megerősítették, hogy az egyesülés után egy bizonyos ideig állomásozhatnak majd szovjet katonák a jelenlegi NDK területén. A Moszkvában tárgyaló King, brit védelmi miniszter ugyan konstruktív, jó hangulatú eszmecserékről számolt be országa sajtójának, Kohlék bizakodó hangnemét azonban nem osztotta, mivel — mint mondotta — ő nem tapasztalt semmi olyan jelet, ami a szovjet álláspont változására engedne következtetni.
A GORBACSOV—BAKER TALÁLKOZÓRÓL tudósítók, legalábbis az amerikai vezető lapok munkatársai, nem tudtak áttörésről beszámolni. Információik szerint alig történt közeledés a fegyverzetkorlátozási kérdésekben, így nem várható aláírás a május végi Bush—Gor-bacsov-csúcson. Ugyanakkor igazán biztosat majd csak akkor lehet mondani, vélte a The New York Times tudósítója, ha véget érnek a külügyminiszteri eszmecserék, a tervek szerint a mai nap folyamán, bár olyan kiszivárogtatások is napvilágot láttak, hogy éppen a viták miatt csúszik a zárás. A hírügynökségek ugyanakkor idézik Gorbacso-vot. aki viszont START-ügyben haladásról számolt be, bár azt is hangsúlyozta, hogy ugyan vélhetően hamarosan sor kerül a stratégiai felezőegyezmény aláírására, ez azönban nem valószínű, hogy most, a csúcson történik meg. Az amerikai tudósítók viszont úgy vélik, nem egyszerűen technikai jellegű ellentétekről van szó; szerintük a belpolitikai gondok miatt Gorbacsov olyan nyomás alatt van, hogy kénytelen keményíteni a szovjet álláspontot. Igazolásul említik a Krasz-naja Zvezda, a hadsereg lapja pénteki számában közölt Mojszejev-clkket. A szovjet fegyveres erők főparancsnoka ugyanis azt fejtegette, hogy véget kellene vetni az egyoldalú szovjet lépéseknek, melyeket a jó szándék diktált, és ideje ismét határozottabban foglalkozni a szovjet biztonsági követelményekkel. A helyszíni tudósítók figyelmét ugyanakkor megosztotta egy másik moszkvai esemény: Prunskiene megjelenése és tárgyalásai Gorbacsovval és Rizskovval. Bár a szovjet vezetés hajthatatlan maradt, és a március 11-1 függetlenségi nyilatkozat hatálytalanítását követelte, a tudósítók mégis némi hajlékonyságot látnak abban, hogy egyáltalán létrejött a találkozó, s ebben, a vélekedések szerint nagy része volt annak, hogy Baker is éppen most tartózkodik Moszkvában. Az amerikai külügyminiszter egyébként maga is élt az alkalommal, és tárgyalt a litván kormányfővel.
A TIENANMEN TÉRI MÉSZÁRLÁS ÉVFORDULÓJA előtt Kína sajátos diplomáciai offenzívába kezdett. A dél-amerikai körúton levő Jang San-kun államfő Mexikóban még azt mondta, hogy a diáktüntetés tovább erősítette Kína hitét a szocializmusban, Csiang Cö-min pártfőtitkár viszont árnyaltabban fogalmazott az amerikai ABC televíziótársaságnak adott interjújában. Igaz ugyan, hogy kijelentette, a pekingi vezetés nem bánta meg tettét, de — mint mondta — a jövőben, körültekintőbben — nem lőfegyverek bevetésével — járnának el hasonló esetekben. Megfigyelők szerint a nyilatkozat vélhető célja, hogy Kína továbbra is megkapja a legnagyobb kedvezmény elvét, ami két hét múlva jár le, éppen a véres mészárlás első évfordulóján.
(T. J.)
Washingtoni tudósítónk telexjrlentóse
Eszmecsere az ovális irodában Budapestről, Moszkváról, Vilniiasról
Időszerű demokrácia
A szabadon választott, új parlament ünnepi első ülésének díszvendége volt Habsburg Ottó — és szerkesztőségünkhöz eljuttatott, személyes hangú, magyarul írott cikkében azoknak a gondolatainak
adott hangot, amelyek ezen az ülésen, a vendégpáholyban foglalkoztatták.
Időszerű demokrácia című cikke mai lapszámunk harmadik oldalán olvasható.
A Magyar Televízió a múlt héten sugározta az „Egy államférfi nehézségei” című filmet. A téma alapjául szolgáló regényt Sükösd Mihály még 1971-ben írta és — meg kell mondanom — sajnos, alapelgondolását azóta sem módosította. Lapunk tv-kritikusa helyesen tárta föl a mű értelmét és hibáit. A filmben egy magyar miniszterelnököt rajzol meg — mint mondja —, a modellt Imrédy, Teleki, Bár-dossy és Kállay alakjából gyúrta össze, de voltaképpen lehetne Közép-Kelet-Európa bármelyik országának második világháborús miniszterelnöke. Még érthetőbben, a film azt vizsgálja, hogy a hitleri Harmadik Birodalom roppant politikai és katonai nyomásával szemben egy kis állam vezetőjének mekkora játéktere maradt az adott nemzet érdekeinek védelmében.
A világirodalomban jól ismert dramaturgiai ellentétpár a vádlott és a vádló dialógusából kialakuló nézet- és személyiségváltozás. Nos, az említett filmben természetesen ennek is tanúi vagyunk. Nem is ez a baj, hanem az adott történelmi szituáció megbocsáthatatlan és irreális átrajzo-zolása. És ez már alapvető kérdést érint. Azt, hogy milyen képünk van a magyar történelemről, nemcsak a közelebbi, hanem a távolabbi múlt valóságos eseményeiről. A filmet tekintve minden kortárs számára magától értetődő, hogy ezek a személyek nem' keverhetők össze.
Még kevésbé az adott történelmi helyzet.
Imrédy 1938-ban úgy jött a németbarát Darányi Kálmán után, hogy a közvélemény az angol—francia orientáció megerősödését várta tőle. Aztán éles fordulatot tett jobbra, majd a Sztójay-k ormányban kötött ki. Teleki széles látókörű, a nemzeti érdekeket nagy szívóssággal, ha kellett, keménységgel védelmezte. Nem engedte meg, hogy a lengyel-országi hadjáratban a németek keresztülvonuljanak Magyar-országon. Amikor már nem talált kiutat a magyar semlegesség megőrzésére, öngyilkos lett. Bárdossy ellen a fővád a szovjet hadüzenet volt. Csakhogy a parlamenti beterjesztés pillanatában Románia huszonöt hadosztállyal már megtámadta a Szovjetuniót. Ha Ma-gyaroszág nem lép be, a németek megszállják, és Észak-Er-délyt visszaadják a románoknak. Kállay Miklós hintapolitikája két évvel kitolta a német megszállást. Mauthausen-be került.
Negyven évig iskoláinkban hamisan tanították a magyar történelmet. Igaz, a világtörténelmet is. Több fiatal nemzedék nőtt fel úgy, hogy két dolgot vertek a fejébe. Az egyik: Magyarország fasiszta ország volt, Hitler utolsó csatlósa. A másik: Magyarország a felszabadító Szovjetunió segítségével a haladás élvonalába került, s mint szocialista társadalom, politikailag magasan felülmúlja a válságból válságba bukdácsoló tőkés államokat.
Nem lehet évtizedeken keresztül büntetlenül együtt élni egy hamis történelemmel. Öha-tatlartul tudathasadáshoz vezet.
Széchenyi nagy gonddal és aprólékosan felsorolja nemzeti hibáinkat, köztük megemlíti, hogy a magyarok szerint a „világ közepe, ahol mi állunk”, ez az extra Hungáriám non est vita más megfogalmazása. Ügy érzem, ennek van alsóbb lépcsőfoka: amikor a magyar a legjobb tanítvány, eminens, osztályelső. Ilyenek voltunk — az utóbbi időket vizsgálva —
Rákosi Mátyás alatt, a sztálinizmust, a Tito-ellenességet, a szüntelenül éledező osztályharcot az egész táborban mi valósítottuk meg a legkövetkezetesebben, s a legkegyetlenebbül. Később a Kádár-korszak a „gulyáskommunizmussal”, a „legvidámabb barakkal” és a nyugati vállveregetésök kíséretében elhitettük magunkkal, hogy mi tudjuk igazán jól építeni a fejlett szocializmust. Kőiben olyan hanyag előkelőséggel gyűjtöttünk össze több mint húszmilliárd dollárnyi adósságot, mint ahogy a Gyur-kovics-fiúk Herczeg Ferencnél, vagy a Noszty Feri Mikszáth Kálmánnál aláírták fedezet nélküli váltóikat.
Ma ismét elsőrendű tanulók vagyunk. Mi oldottuk meg legjobban a békés rendszerváltást, a piacgazdaságra való fokozatos áttérést, a kapitalizmus sajátos magyar formájának kialakítását. Mi tudjuk legjobban, mikor kel NDK márkát vásárolni, vagy véradásra átmenni Ausztriába, schillingért.
A rosszul tanított történelem alattomosan tovább mérgezi az emberek tudatát. Az egykori „fasiszta ország” minősítésből táplálkozik az új nacionalizmus, s ezzel együtt az antiszemitizmus. Az egészséges patriotizmusból nacionalizmus lehet, hiszen egyetlen nemzet sem élhet félszázadon át a kollektív bűnösség nyomasztó érzésével, az össznépi felelősség lelki tehertételével. Mi más is származhatna ebből, mint a múlt előítéleteinek újratermelődése, főleg napjainkban, amikor az új nacionalizmus szelleme mind erőteljesebben jelentkezik a szomszéd országokban, éppen a magyar kisebbséggel szemben. Hiába szenvedett megsemmisítő vereséget eszmeileg és katonailag a fasizmus, hiába omlik össze szemünk láttára a marxista—leninista ideológia és győzedelmeskedik Európában a liberális demokrácia, szomszédainknál, de nálunk is ismét szembekerülünk a népek között mindig mesterségesen felszított ellenségeskedéssel.
A „legvidámabb barakk” egy időben ugyancsak a tiltott, de a színfalak mögött sugalmazott, a nemzeti büszkeség cifraszűrjébe öltöztetett nacionalizmust táplálta. Mert mi az emberiség „élcsapatához” tartoztunk. Ha hangfogóval is, de a „magyar modellről” beszéltünk. És ezzel sikerült — immár ellenkező előjellel — ismét a magyarokkal való szembenállás szocialista típusú egységfrontját létrehoznunk.
Mindezt annak bizonyítékául hoztuk fel, hogy az alap és a felépítmény viszonyát az igazi történelem gyökeresen módosította. Az 1989-es forradalmi esztendő Közép-Kelet-Európában az eszmei-tudati tényezők hatására bontakozott ki. Az új magyar kormánynak és Országgyűlésnek tudomásul kell vennie, hogy a választásokon a nép döntését elsődlegesen nem az egyéni, anyagi, gazdasági várakozások határozták meg — hiszen jószerével azt sem tudta, milyen gazdasági programja van az egyes pártoknak —, hanem az eszmeitudati követelmények. Az igény a tisztultabb közéletre, a politikai vezetés szavahihetőségére, a szabadság rendjére, az óvatos mérlegelésre és a bátor cselekvésre.
A történelem az élet tanító-mestere. De a hamis történelem veszedelmes tanításokat és áltanulságokat sugall az életnek. Nagyon vigyázzunk a magyar történelemmel! Tele van csapdával.
Pethö Tibor
Washington, május 18.
Elismerik hazánk élenjáró szerepét a demokratikus folyamatban, számíthatunk az Egyesült Államok fokozódó támogatására — közölte a Fehér Ház kertjében, a George Bush amerikai elnökkel és Dán Quayle alelnökkel folytatott háromnegyed órás — a külföldi vendégeknek „járó” átlagot és a tervezett időt meghaladó — megbeszélése után Göncz Árpád. A magyar államfő a „várakozásait messze meghaladónak” minősítette azt a „megértést, segítőkészséget, sőt barátságot", amit az amerikai vezető politikusokkal tárgyalva tapasztalt, kiemelve a washingtoni tárgyalásainak „nyitott” jellegét, ami minden téma megvitatásában megnyilvánult.
A péntek délben (magyar idő sze-
Irint este) kiadott elnöki szóvivői nyilatkozat a Bush—Göncz tárgyalásról joggal hangsúlyozza, hogy az amerikai elnök „megerősítette az Egyesült Államok elkö-
telezettségét a gazdasági növekedés és a demokrácia segítésére”. A Fehér Ház közleménye utal a magyar—amerikai	vállalkozási
alapra, s Bush friss kezdeményezésére a Polgárok Demokrácia Hadtestére, mely utóbbi amerikai önkénteseket toboroz majd Kelet-Európa megsegítésére.
Megvitatta Bush és Göncz a szovjet—amerikai viszony kérdéseit is, különös tekintettel a „litván helyzetre”, amellyel kapcsolatban a szóvivői megfogalmazás szerint „szükségesnek” nevezték „a párbeszéd folyamatát a szovjet és a litván vezetők között, mint ami előfeltétele annak, hogy a közép- és kelet-európai országok számára stabil körülmények jöjjenek létre demokratikus reformjaik megszilárdítására”. Gyanítható, hogy a több mint egy órán át fogalmazott elnöki szóvivői közlemény megkésett kiadását ez a — mind a balti, mind a kelet-európai érdekeket szolgálni
kívánó — mondat okozta. Egyébként Bush Göncz „teljes egyetértésével” találkozva hangsúlyozta az „erős amerikai — és benne katonai — jelenlét” fontosságát Európában. Államfőnk ugyanakkor a Fehér Ház kertjében az elnöktől távozók szokásos rögtönzött sajtóértekezletén azt hangoztatta, hogy kérte Busht, hogy a május végi csúcson „vegye rá Gorbacsovot" a szovjet csapatkivonási határidő megtartására, bár Göncznek „nincs kétsége” afelől, hogy ez a kétoldalú megállapodásban rögzített menetrend megvalósul. A magyar elnök ismét humánus megértéssel szólt a kivont katonák elhelyezési gondjairól, viszont egyértelművé tette, hogy ebben a kérdésben Budapest és Washington álláspontja megegyező, persze — tette hozzá Göncz — „garanciát” nem Bush adhat nekünk, hanem Gorbacsov.
George Bush a szokás szerint az ovális iroda kandallója előtti két karosszék egyikét kínálta vendékének, s a pamlagon az alel-nök, Eagleburger külügyminiszter-helyettes, valamint a Nemzet-biztonsági Tanácsnak a térséggel foglalkozó vezető munkatársai foglaltak helyet. A magánlátogatáson Amerikában járó Göncz Árpád fogadása természetes politikai gesztus volt az új magyar demokráciának, ám az eszmecsere korántsem lett formális. A magyar elnök az újságíróknak elmondta, hogy Bush a szovjet-amerikai csúcs és a szovjet folyamatok összefüggésében érdeklődött tőle a budapesti felfogásról, s szóba kerültek a nemzetiségi problémák is, mind közvetlen térségünkben, mind a Szovjetunióban magában (tehát konkrétan is Románia vonatkozásában), s
Moszkvai tudósítónk tóhwe
Göncz benyomása szerint az amerikai elnök „kitűnően tájékozott" ezekben a kérdésekben. Az eszmecsere balti vonatkozásait firtató kérdésekre államfőnk óvatosan úgy válaszolt, hogy a Keleten lezajló folyamatok „visszafor-díthatatlanok”, ám nem óhajtotta konkrétan értékelni a legfrissebb vilniusi javaslatokat, hiszen zsúfolt washingtoni programja nem tette lehetővé az alapos tájékozódást.
Természetesen a hazánknak nyújtott és ígért amerikai segítség is terítékre került az ovális irodában, mind a kerti sajtóértekezleten. Göncz ismét hangsúlyozta, hogy mi „segítséget és nem segélyt” kérünk, viszont „számunkra létfontosságú” az itt is kifejezett amerikai támogatási készség. Éppen ezért számítunk arra, hogy a nemzetközi intézményekben, aminő a Valutaalap, a Világbank, Washington latba veti nem csekély befolyását, miként szorgalmazza a magántőke beáramlását is hazánkba. „Igyekeztünk az elnököt és a többi vezető politikust meggyőzni, hogy Magyarország belső politikai helyzete szilárd, a beruházási kockázatok nálunk nem nagyobbak, mint más normális körülmények között levő országban", s törekvésünk eltávolítani az akadályokat a befektetők útjából. — A magyar külpolitika egyenes vonalú és kiszámítható — tette hozzá nyomatékkai az újabb megbeszéléseire,	sajtóinterjúkra
siető Göncz Árpád a Fehér Ház kertjéből való távozása előtt. Lapzártánk idején találkozott egyébként a magyar elnök Charles Thomas-szál, akit a Bush-kor-mány budapesti nagykövetnek jelölt.	Avar János
„Nagyon nyílt és bizalmas* Gorbacsov—Baker találkozó
Moszkva, május 18.
Mihail Gorbacsov és James Baker pénteki, összesen csaknem ötórás megbeszélései eredményeképpen mindkét fél előrehaladást rögzített a stratégiai felezőmegállapodás még függőben levő kérdéseiben. A csúcstalálkozóig fennmaradt napokban folytatódnak az intenzív egyeztetések, ám ezek ellenére is kérdéses, hogy sikerül-e az egyezményt Washingtonban aláírni.
A hadászati támadófegyverekről delegációik jelenlétében folytattak megbeszéléseket a felek. Mint a kiadott TASZSZ-közle-ményből kitűnik, részletekbe mé-lyedve áttekintették a függőben levő kérdéseket, mindenekelőtt a tengeren és a levegőben telepített, nagy hatótávolságú nukleáris rakéták kérdéskörét. A vélemény-csere a jövendő szerződés más vonatkozásait illetően is konstruktív volt. Sikerült haladást elérni, amely utat nyit a csúcstalálkozó pozitív befejezéséhez, fogalmaz a dokumentum, amelynek hivatalos hangvételét szombaton a tervek szerint előbb Baker, majd Sevardnadze sajtóértekezlete töltheti meg konkrétabb tartalommal. Lesz-e megállapodás Washingtonban? — kaptak lehetőséget az újságírók a tárgyalások
megkezdése előtt egy rövid interjúra Gorbacsovtól. Minden lehetségesét megteszünk, nyugtázta az elnök a szándékokat, nem kötelezve azonban el magát a sikerre.
Gorbacsov, Baker és Sevardnadze több mint két és fél órás szűk körű megbeszéléseket folytatott. „Nagyon nyílt és bizalmas” eszmecsere folyt a TASZSZ szerint az egyesített Németországgal kapcsolatos politikákról, amelyet a négy nagyhatalom felelőssége és az összeurópai folyamatok szempontjából közelítettek meg. A beszélgetés során kiemelt helyet kapott a szovjet belpolitikai helyzet, s Baker megerősítette, hogy kormánya érdekelt a peresztrojka előrehaladásában. Ezzel kapcsolatban merült fel a gazdasági együttműködés kérdése, amely nélkül a kétoldalú kapcsolatok „nem kapnak kellő stabilitást”. Mint a jelentés kihangsúlyozza, ez a téma közvetlenül hozzákötődött a nagyhatalmi viszony elvi alapjaihoz „a jelenlegi döntő helyzetben”.
Baker a nap folyamán találkozott Kazimira Prunskiene litván kormányfővel is, s ezt megelőzően újságíróknak elmondta, hogy a szovjet elnökkel a Baltikumot és a litván helyzetet is részletesen megvitatták. Megemlítette azt is,