﻿a

""Toí.

Ji» I
>j?S

•„•„.Tirííl i
•r^ I
'^5
•Él

Ára:
0.50
forint
Magyar Nemzet
rafitöriők
l»»«.
nifljua 24.
Lili. évfolyam
120. szám
ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR
2JM igen, 126 nem, 8	tartózkodás
Antall József vezetésével megalakult a koalíciós kormány
Elfogadta a parlament az irányelveket — Hetvenen szólaltak föl a vitában — Legtöbb kritika a földprogramot érte — Ünnepélyes eskütétel a Ház színe előtt—Ma folytatódik az ülésszak
A. pillanat értéke
Kormányprogramot több mint négy évtizede olyan behatóan nem elemeztek, mint Antall József kedden beterjesztett irányelveit. Az ellenzék — az ország teljes nyilvánossága előtt — szinte rávetette magát a majd’ kétórás beszédre, s ha semmi más, ez is ékesen bizonyítja, hogy a honi politika történetében új szakasz kezdődött. Az benne az új, hogy a magyar parlamentarizmus visz-szatér legjobb történelmi hagyományaihoz, s legyen bármilyen hiányossága is a koalíciós kabinet csomagjának, az mégis tény, hogy a roppant feladatoknak a politikai centrum tájékán elhelyezkedő új csapat a legitimitás többletenergiájával gyűrkőzik neki. Ez az egypárt-rendszer egyetlen kormányzatának sem adatott meg.
Az olyan kis ország, mint amilyen hazánk, csakis széles körű nemzetközi keretben képzelheti el jövőjét. Roppant fontos, hogy az expozé kiegyensúlyozott hangneme minden külföldi aggodalmaskodót megnyugtathat, s rácáfol egyes előzetes, nem mindig túl jó-szándékú jelzésekre. Bár a hosszúra nyúlt parlamenti szócsatában talán erről esett a legkevesebb szó, mégis hangsúlyozni kell: a megválasztott koalíció úgy kíván közeledni Nyugat-Európához s részt venni a földrész erőszakkal megbontott egységének a Helyreállításában — legyünk szerényebbek: fokozatos megteremtésében —, hogy közben nem növeli a közép-európai térségben a labilitás elemeit. Antall jövőképéhez a lelépő kormányzat nagy érdemeket fölmutató külpolitikájától egyenes út vezet: a Varsói Szerződésből csakis úgy léphetünk ki, hogy közben nem felejtkezünk el bizonyos realitásokról, s a Szovjetunióval konzultálva keressük meg új helyünket Európában.
Tíz nappal a gyászos emlékezetű, trianoni szerződés hetvenedik évfordulója előtt nem árt arra emlékeztetni, hogy Nyugaton ma sem néznék jó szemmel a magyar nacionalizmus akár csak részleges föltámadását. Ezeket az aggodalmakat teljességgel eloszlatta az európai horizontú, az integrációs szervezetekhez gyorsított ütemű közeledést indítványozó program. Aminthogy azokat is megnyugtatta, akik fizetési kötelezettségeink teljesítését tartják — teljes joggal — folyamatosan napirenden. Erre a nemzetközi háttérre égetően szüksége van hazánknak, hiszen külföldi tőke nélkül aligha kezdhetünk neki a csődtömeg fölszámolásának.
A kemény realitások itt kezdődnek. Hazánkban a polgári forradalom még nem fejeződött
be. Négy dátum fölemlegetésével Antall éppen a féloldalas polgárosodási folyamat állomásaira utalt. Az 1848-as forradalom csak megfogalmazni tudta az újkori átalakulás követelményeit, maga a polgárosodási folyamat csak 1867-ben indult meg. A századforduló páratlan föllendülést hozott e hazában, de 1918 csak futó epizódnak bizonyult, 1945 pedig idegen fegyverek árnyékában keltett egy történelmi pillanatra olyan illúziót, hogy folytathatók a polgári demokratikus hagyományok.
Most ismét esélyünk lehet arra, hogy Európa közepén végre a citoyenek országává váljunk. így lesz-e? Jól tette a kormányfő, hogy az ember és a külvilág kapcsolataiban az első helyre az erkölcsi és ökológiai megújulást helyezte, s csupán az egészségügy és az oktatás „gyógyítása” után említette a gazdaságot. A szokásostól eltérő sorrend közvetve Berzsenyit idézi, támaszunk, s talpkövünk csakis a tiszta erkölcs lehet, s így állhat helyre egyéni és nemzeti méltóságunk. Ami a gazdaságot illeti, világos, hogy az iránytű a szociális piacgazdaság felé mutat. De az ördög a részletekben búvik meg: hogyan mozgósítható magyar tőke — ami nékül külföldi is nehezen mozdul majd meg? Miként érhető el a vállalkozások élénkítése és az infláció egyidejű csökkentése?
Kérdések, amelyekre az ellenzék válaszokat várt, s ki keményebben, ki szelídebben azt vetette szemére a legnagyobb párt vezetőjének, hogy csupán kívánságlistát állított össze, nem a holnap, hanem a távoli jövő képét vázolta föl, s konkrétumok helyett általánosságokban fogalmazott. A koalíciónak, s kivált a legnagyobb pártnak, működés közben kell válaszolnia a kérdésekre, mert az is igaz, hogy most a politikai vákuumból s nem az ámyékkabinetből — lépett elő, s kevés ideje maradt a részletek kidolgozására.
Az ellenzék is erre szorítja a kormánypártot. A jelek szerint némely kérdésben máris megkezdődött	bizonyos
„együttműködés”:	a radikáli-
sabb hangvételű SZDSZ-meg-fogalmazások hatottak az MDF szóhasználatára, gondolataira, például a gyorsított ütemű privatizáció vagy a VSZ-tagság dolgában. A földkérdést leszámítva a leglényegesebb stratégiai pontokon aligha van mélyreható ellentét a mértékadó kormánypárti és ellenzéki felfogások között. Ami egyfajta biztatás is lehet a jövőre nézve e történelmi pillanatban, amely után a kérlelhetetlen hétköznapok következnek.
Martin József
ÖNKORLÁTOZÁSSAL KEZDTE munkáját a magyar demokrácia. A honatyák ugyanis — tekintettel a negyvenkét hozzászólásra — döntő többséggel megszavazták, hogy öt percben maximálják felszólalásuk időtartamát. Ebben kérlelhetetlenek voltak a képviselők, hiszen az engedélyezett idő elmúltával még azt is letapsolták, lehurrogták, akinek lett volna mondanivalója. Addig viszont türelmesen viselték olykor a semmitmondást, az olcsó poénokat, olykor egymás sértegetését is, hogy aztán az egyensúly megtartása végett, ki-ki választ adhasson az őt ért vádakra.
Az irányelvekkel egyetértőknek lerendezésükkel néha igencsak sikerült meghökkenteniük képviselőtársaikat. A hallgatóság nagy megdöbbenésére még az is elhangzott: Bibliaként kellene forgatnunk a kormányprogramot. Mindez megítélés kérdése, nem lenne azonban szerencsés, ha a kormányalakítás első napján máris különféle -jó tanácsokkal látnának el bennünket. Ki is kérték ezt maguknak a szabad demokraták, akik szerint az efféle megnyilatkozások joggal sértik a vallásos embereket.
Közben azonban — furcsa módon éppen egy kisgazda képviselő szájából — fény derült az új döntési mechanizmusra, ami bizony nem sokban és nem minden pártban különbözik a régi gyakorlattól. Á honatya ugyanis elmondta: a koaliciós partnerek sem cseréltek eszmét a programról. Azért a kormánykoalíció tagjait képviselő honatyák többnyire elégedettségüknek adtak hangot, ami természetes is, bár jó néhány javaslatot megfogalmaztak, amellyel ki kellene egészíteniük a kormányzat programját.
NEM ÍGY AZ ELLENZÉK, melynek ipártjai ízekre szedték a kormányzati irányelveket. Következetességükkel újfent példát mutattak a fiatal demokraták, akik nem csupán azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy rendre fogalmazványnak — jó esetben dokumentumnak — nevezték a programot, hanem azzal is: a koncepciót hiányolták az elhangzottakból. Joggal kifogásolták az irányelvek hiányosságait, s a „fogalmazvány” készítőit olykor csőlátással vádolták.
Majdhogynem minden úgy történt hát, ahogy azt a frakcióvezetők előző napi felszólalása után várni lehetett. Meglepetést csupán a szocialisták okoztak, akik — úgy tetszik — hamar rátaláltak az ellenzéki szerepre. Képviselőik elsősorban a program realitását kifogásolták, így azt: valójában miből is kívánja fedezni a kormány az ígéreteket. De elmondták azt is: ezekben a padsorokban a Grósz-kormány programját fogadták ekkora ovációval... A felszólaló érthetően nem lett népszerű a kormánykoalíció pártjainak körében... S hozzátették azt is: jelenlegi formájában nem tudják támogatni ezt a programot.
A hosszúra nyúlt vita során a három ellenzéki párt képviselői közül sokan rámutattak az agrárkoncepcióra, a leendő földtörvény ellentmondásaira, így arra, hogy a program egyik (bekezdésében azoknak ígér földet, akik megművelik, másutt pedig már a földet bérbe adók is jogos tulajdonosnak tekinthetik magukat.
VÁLASZÁBAN A MINISZTERELNÖK a legnagyobb jelentőségűnek azt tartotta, hogy kormánya programját nem fejbóllntással vették tudomásul, hanem ellene szóltak. (A teljesség kedvéért nem árt megjegyezni: általában így volt ez már az utóbbi években is.) Mint mondta, keserűséget okozott volna, ha a fiatal demokraták nem így fogadták volna az irányelveket, s dicsérte a szabad demokratákat is. Feltűnően kerülte viszont, hogy szót ejtsen a szocialisták észrevételeiről... A részletes válaszok helyett az ellenzéknek be kellett érnie a nagy dicsérettel, abból fakadó örömmel, hogy végre igazi vita zajlott a parlamentben. Hangsúlyozta: kormánya programjában nekünk, választópolgároknak is esélyt kívánt adni, utat mutatni a kilábaláshoz, amelyhez bizalomra és hitre van szükségünk. Ehhez kért bizalmat a miniszterelnök, s bizonyára ő is tudja: ezt azonban csak a hétköznapok tettei adhatják vissza.
Ezt követően a képviselőház egyidejű szavazással döntött a miniszterelnök elfogadásáról és a program elfogadásáról. Eszerint a T. Ház Antall Józsefet 218 igen, 126 nem szavazattal, és 8 tartózkodással a Magyar Köztársaság miniszterelnökévé megválasztotta, s a korábban ízekre szedett programját elfogadta. A'miniszterelnök bemutatta kormányát, melynek tagjai esküt tettek.	(CS. N. L.)
Az új vezetés nem szembesít a helyzet tragikusságával
A szabad demokraták élesen vitatták a földprogramot
A Szabad Demokraták Szövetségének képviselői közül Szent-Iványi István örvendetesnek nevezte, hogy a dokumentum kiemelten kezeli a magyar nép óhaját: a kiválást a Varsói Szerződésből. Ügy vélekedett, hogy a kiválásra minél gyorsabban szükség van. Wekler Ferenc hiányolta a programból, hogy nem foglalkozik megfelelő súllyal sem a rendőrség, sem a belbiztonság, sem a bűnözés kérdéskörével. Kifogásolta az önkormányzati me-
gye kategória gondolatát, mert szerinte ez olyan fogalmat takar, ami mögött nincs tartalom, fi földkérdésnek az 1947-es tulaj donviszonyok alapján történő rendezését bírálva felhívta a figyelmet arra, hogy 1945 után sem a hadifoglyok, sem a cigányok, sem a szovjet munkatáborokban levő magyarok, sem a magyarországi németek, illetőleg az 1947-ben lakosságcsere következtében hazánkba visszatelepített szlovákiai magyarság nem rendelkezett
földdel. Épp ezért úgy vélte, hogy a visszatérés nem a nemzet megújhodásának programját jelenti, hanem egy széles réteg kirekesztését a nemzetből.
A hit- és erkölcstan oktatásának bevezetésében a szülők és a gyermekek döntését nevezte irányadónak Hajdú Zoltán, nehogy valamiféle új kötelező tantárgy keletkezzen. Ugyancsak mérlegelendő — mondotta —, hogy a hittant az iskolában, vagy azon kívül oktassák. Soós Károly Attila arra hívta fel a figyelmet, hogy a programban szereplő gazdasági számadatok nem mindenütt megalapozottak. Hozzáfűzte: a gazdasági számadatok hanyag kezelése márcsak azért is megengedhetetlen, mert véleménye szerint a beterjesztett dokumentumot a nemzetközi pénzvilág nagyítóval fogja vizsgálni, Tardos Márton egyetértett azzal, hogy a gazdaságban a kormány meghirdeti az állam dominanciájának megszüntetését, a magántulajdon elvének előtérbe helyezését. Elégedetlen volt viszont azzal, hogy a program nem szembesíti megfelelően az állampolgárt a megörökölt helyzet tragikus voltával; nem konkretizálja az átalakítás útját. Juhász Pál elfogadhatónak ítélte a kormányprogram általános kereteit, kivéve az agrárrészt. A kisgazdapárti hozzászólókkal vitába szállva kiemelte: az FKgP képviselői az ősiség elvét túlhangsúlyozó földtulajdon-koncepciójukkal a mai parasztság érdekei ellen lépnek fel. Felhívta a figyelmet arra a veszélyre, hogy az önmagát a parasztság képviselőjének feltüntető párt éppúgy fogja megszüntetni a mezőgazdaságot, mint annak idején a magát
a munkásosztály kizárólagos képviselőjének nevező párt az ipart.
A programban kevés szó esik a bérből és fizetésből élőkről — hangoztatták az SZDSZ-esek, márpedig ők a lakosság túlnyomó részét adják. Ennek következtében a program nem néz szembe olyan koncepcionális kérdésekkel — vélekedett Teliér Gyula, hogy a pazarló nagyvállalatok helyén létrejövő magánvállalatok nem lesznek pazarlóak sem a munkaerővel, sem a munkabérrel, sem az anyagokkal és eszközökkel. Mindez magával vonja majd a tulajdonos és a munkavállaló érdekellentétének élesedését; nem tudni, hogy a kormány miként próbálja kezelni a sztrájkot.
Az irányelvek szociálpolitikai elemeihez fűzött megjegyzéseket Havas Gábor. Nem derül ki szerinte, hogy a kormány meg kívánja-e határozni az állampolgári jogon garantált alapellátások körét, illetőleg lehetővé kívánja-e tenni a magánbiztosítást. Nem nyújt fogódzókat a szöveg ahhoz sem, hogy miként képzeli el a kormány a létminimum szintje alatt élő 1 millió ember kiemelését a szegénységből.
A rendkívüli módon lerövidített program művelődési részéből Bretter Zoltán szerint hiányzik a látlelet arról a társadalmi, művelődési helyzetről, amit a kormány örökölt; Iványi Gábor az állam és az egyház teljes szétválasztásáról szólva kifogásolta, hogy az új kormány a megszűnt Állami Egyházügyi Hivatal egyes utódhiva-lalainak fenntartása mellett tette le a voksot. A műszaki fejlesztés szerepének és koordinációjának elvi rögzítését hiányolta az irányelvekből Lotz Károly.
A magyarság legyen a szabadság és (
Az MDF képviselői védelmükbe vették az irányelveket
A Magyar Demokrata Fórum szóhoz jutó képviselői szinte egybehangzóan védelmükbe vették a kormányprogram irányelveit, többé-kevésbé finomítva, kiegészítve, néhány ponton nyomaté-kosítva azokat. Katona Tamás a program külpolitikai irányelveit méltatta, mondván, ezek utat mutatnak az Európába való újbóli visszatérésre. Példaadónak minősítette a magyar külügyi politikát, s arra figyelmeztetett, éppen emiatt fontos, hogy az országban mindegyik kisebbség megkapja az őt megillető jogokat. Ehhez a témakörhöz kapcsolódóan Zétényi Zsolt emlékeztetett egy hetven évvel ezelőtti dátumra, amikor is aláírták azt az okmányt, aminek „köszönhetően" határon kívüli magyarságról kell beszélnünk Ügy vélte: a magyarságnak egyfajta sajátos Duna-völgyi hivatást kell vállalnia, a szabadság és a demokrácia szószólójaként.
Egy másik képviselő, nevezetesen Kapronczay József a kormány programjának művelődési és oktatáspolitikai részét minősítette dicséretesnek. Hangoztatta: újból fel kell fedezni az évezredek során kikovácsolódott, a zsidó-keresztény kultúrát jellemző erkölcsi értékeket. Gaál Antal a programnak a földkérdést taglaló fejezete mellett tört lándzsát. Voltak, akik mihamarabbi társadalmi igazságtételt sürgettek, így
például Szűcs István és Tarnócz-ky Attila. Elhangzott, hogy az egész nép várja, miképpen lép az új kormány, meddig hagyja helyükön azokat, akik felelősek az ország lezülléséért. Nagy tapsot aratott az a javaslat, miszerint az eddigi vállalati vezetők csak úgy maradhassanak pozíciójukban, ha még az idén újbóli megmérettetésre vállalkoznak — akár egy pályázat keretében —, s sikerrel felelnek meg a kritériumoknak. Botos Katalin felhívta a figyelmet arra, hogy itt most rend szer-váltás történik, megszűnik az a gyakorlat, amikor a közös pénzeket szinte számolatlanul osztogatták.
A vitában elhangzott az is,hogy a kormány sürgős feladatai közé kell tartoznia a sajtószabadságról szóló törvény megalkotásának, fi kei Csaba ezzel kapcsolatban hangoztatta, hogy politikai, szakmai, morális válságba kerültek egyes tömegkommunikációs intézmények. Zimányi Tibor is sürgős feladatra hívta fel a figyelmet, mégpedig arra, hogy mihamarabb anyagi rehabilitációban kell részesíteni azokat, akiket kitelepítettek, vagy igazságtalanul hurcoltak internáló táborokba, szovjetunióbeli kényszermunkára. Ügy vélte: a sebeket mielőbb be kell gyógyítani, így a kormánynak még az elkövetkező 120 nap alatt intézkednie kell ebben a kérdés-