﻿Áru:
<».50
forint
Magyar Nemzet
Szerda
1990.
május 30.
Lili. évfolyam
125. szám
ALAPÍTOTTA: PETHÖ SÁNDOR
Iwashingtoni hehe
Washington, május 29. Korunkat közelről látjuk, a tévé jóvoltából néha túlságosan is. Ha történelemként fognánk fel, jó diákként talán rá is vágnánk az e heti Bush— Gorbacsov csúcstalálkozóra, feledve fegyverkorlátozást, nem törődve németvitákkal: az 1990-es washingtoni béke. Utóvégre most köttetik meg igazán a béke a hidegháború után, amely politikai folytatása volt a második világháborúnak, s csak látszatra más felállásban, hiszen a küzdelem továbbra is a demokráciák és a teljhatalom közt zajlott.
Éppen azzal kerülheti el a Szovjetunió — teljes fordulatot Ígérő — vezetője, hogy a „kapituláló,” sztrepben üljön asztalhoz a második menetben is győztes amerikai elnökkel, ha maga is megtagadja, a birodalmi múltat és módszereket. Mert akkor nem kell többé holmi túszként tartania sem a németeket, sem a kelet-európaiakat, a baltiakat is közéjük értve, hanem — „elengedve” őket — a saját országát is felszabadítja. Eleresztve Európa elrabolt felét, nem a világháborús sikert áldozza fel, hanem a hidegháborús kudarcot feledtetné Mihail Gorbacsov, akinek a tanácsadói láthatóan attól félnek, a kivonulással kiszorulnak a földrészről. Holott éppen így szereznék meg az igazi jogot a csatlakozásra.
Különben sem George Bush fog Gorbacsovnak diktálni, hanem a történelem. Az amerikai elnök is pirrusziként csúcsházigazda: a siker pillanatában kell észrevennie, hogy „katonái” már máshová tartanak. S ha a Szovjetuniót ma legfeljebb megatonnákban mérve lehet szuperhatalomnak tekinteni, másban aligha, az Egyesült Államok is lázasan keresheti a helyét a hidegháború utáni békekorszakban. A németek éppúgy kész helyzet elé állították Washingtont, mint Moszkvát, a nyugat-európai Tizenkettek egyesülési terve szintúgy, a Közép-Európába visszatérni óhajtó „keletiek” (megintcsak a baltiakkal együtt) nemcsak a szovjet közéletet lepték meg, hanem az amerikait is, amely viaskodik magával, hogy képtelen megismételni nagylelkű gesztusait. A washingtoni béke megkötőinek egyetlen vigasza csak az lehet, hogy a hidegháborúnak valójában mindenki - vesztese volt. S ha most képesek okos, nem versailles-i jellegű — Moszkvát megalázó és majdani revansra sarkalló — békében megegyezni, akkor az új korszakba csupa győztes léphet.
Erre a nagylelkűségre biztatja Busht és a Nyugatot a csúcs előtt Stanley Hoffmann harvardi professzor, a szovjet hidegháborús kudarc elviselésének a megkönnyítésére. Ki-szivárgott, hogy Gorbacsov köre is tudja, nincs ma jobb megoldás Németország NATO-tagságánál (a kettős tömbbeli-ség a semlegességnek egy változata csupán), ám óriási gondjuk ezt elfogadtatni azzal a a néppel, amelynek évtizedeken át minden hiányt a világháborús hódítással igazoltak. A szovjet csapatok távozása német földről és Kelet-Európából a vereség jelképének, sőt veszélyforrásnak számít, ha egyszer ottlétüket nem a valóságos, tehát birodalomépítési céllal indokolták, hanem Európa biztonságának a megőrzésével. A csúcson Gorbacsov megtehetné az első lépést, hogy kitörjön e bűvös körből. Bush türelmesen igyekszik majd meggyőzni őt, ha kell,
és segíteni is neki a Hoffmann javallottá szellemben „eladni” ezt odahaza.
Éppen az különbözteti meg az első hidegháború utáni szovjet-amerikai csúcsot a korábbiaktól, hogy ezúttal nem két, egymást kizáró nézetrendszer képviselőjének kell alkudoznia. A céljául demokráciát hirdető Gorbacsovtól valójában azt várják Washingtonban, hogy fogja fel a dolgokat — nyugati módra. Tegye tehát azt, amit az általa hirdetett demokrácia nézőpontjából kellene csinálni. Ne Bushnak engedjen a baltiügyben, hanem a nemzeti ön-rendelkezés elvének. S ne csak Vilniustól követelje a jogszerű elszakadási eljárás megtartását, hanem maga is vonja le a következtetéseket a balti bekebelezéseket jogtiprónak ítélő moszkvai parlamenti döntésből. Biztosítsa a kivándorlási lehetőségeket, ami az amerikai jog szerint feltétele a Kreml által remélt gazdasági kedvezményeknek. S azok rögvest megszűnnének affajta „jutalomnak” számítani, amit Washington hol megvon Moszkvától, hol felkínál neki, ha a rendszer joga helyett valóban a jog rendszere válik meghatározóvá.
A hadászati csökkentés elveiben való megállapodás, a ve-gyifegyverkészlet felszámolásában történő megegyezés, a szó-értés az atoméi sértetek ügyében fontos eredményei lehetnek a csúcsnak, ám ezek valójában a korábbi korszakhoz tartoznak: az ellenségek észszerű megalkudásának termékei. S bár nélkülözhetetlen volt mindegyikhez a gorbacsovi politika rugalmassága, ezeket akár az elődeivel is megköthették volna.
Az európai — jóval nagyobb szovjet — erőcsökkentésről már aligha lehetett volna dűlőre jutni a korábbi moszkvai vezetőkkel: éppenséggel a múlt árnyékának a rávetülése a Kremlre teszi kétségessé a máltai ígéret beváltását a csúcson. Holott éppen itt az igazi határ, amit félig már át is lépett Gorbacsov: a kelet-európai kreált rezsimek ejtése és a csapatok távozásáról megkötött megállapodások döntötték el a washingtoni vitákat, s tették a szerda este érkező vendég híveivé az amerikaiak túlnyomó részét. S ezért szólítja fel An-tony Lewis Bush elnököt, hogy ne csupán nagylelkű legyen, hanem nagyvonalú is: ha azt akarjuk, hogy Gorbacsov folytathassa a belső szabadságot növelő és külső birodalomból visszavonuló politikáját, akkor reményt kell nyújtani, gazdasági támogatás formájában, neki és népének.
Éppen az Bush és az amerikai közélet fő kérdése, hogy vajon létre tudja-e hozni ezt a „washingtoni békét” a látogató, akinek hátországa már nem hétről hétre, hanem napról napra ziláltabb. A Fehér Ház cáfolja, hogy — mint kiszivárgott — válságstáb foglalkoznék a Kreml lakójának a helyzetével, s maga George Bush hétfőn tőle telhetőén bizakodva ítélte meg vendége hazai kilátásait. Ám elég belepillantani reggeli sajtószemléibe, hogy lássa a Gorbacsovon sajnálkozó, sőt már „leíró” cikkeket. Akadnak, akik a csúcsot írják le, mert Gorbacsov nem tud, Bush meg miért is tenne engedményeket. Pedig az alkalom történelmi, s kár lenne elszalasztani, megkötve csupán — mint már többször — az újabb, sokadik tűzszünetet.
Avar János
Kihívás a csúcsra induló Gorbacsovnak
Borisz Jelcint választották az Orosz Föderáció elnökévé
A megszakadt béke tárgyalások felújítására iráni—iraki államfői találkozót terveznek
ESZAK-AMERIKAI ÚTJÁRA kedden elindult Gorbacsov. Egy napot Kanadában tölt, majd csütörtöktől Washingtonban tárgyal. Ám a szovjet—amerikai csúcs esélyeit legalább annvian latolgatják izgalommal, mint a Szovjetunió válságának a hatásait. Az elnöki küldöttség összetétele is arra vall, hogy Gorbacsov nehéz szívvel hagyta el Moszkvát, s otthon hagyott olyan közeli tanácsadókat is, .akik eddig minden fontos látogatására elkísérték. A kihívások azonban szinte emberfeletti erőfeszítést kívánnak a szovjet elnöktől: a gazdaság szétzilálódik, Örményországban ismét fellobbant a polgárháború lángja, az oroszországi parlament élére pedig megválasztották Borisz Jelcint, a radikális nézeteiről ismert, népszerű politikust, akit az elmúlt napokban igen élesen bírált Gorbacsov.
Ezt a rendkívüli helyzetet — a csúcsvárakozásokat és a Szovjetunió nagyhatalmi pozíciójának a megrendülését — több oldalról is elemezni próbálja a világsajtó. A londoni Financial Timesnak nyilatkozott Sa-talin professzor, aki elkísérte Gorbacsovot Észak-Amerikába. A neves gazdasági szakember érdekes módon elhatárolta az elnököt Rizskov kormányfő árreformtervezetétől, s kijelentette: a szovjet polgárok kereken elutasítják majd ezt az elképzelést, ha népszavazásra bocsátják. A washingtoni eszmecserék előestéjén Satalin leszögezte, „világossá kell tennünk, hogy nagy nyugati hitelek nélkül nem leszünk képesek piacgazdaságot kialakítani. Az Egyesült Államoknak és másoknak tenniük kell valamit. A Nyugatnak segítő kezet kell nyújtania, már csak azért is, hogy stabilizálódjanak a dolgok.” Amerikai elemzők, is úgy látják, hogy Gorbacsov sorsát megpecsételheti az ár -reform. Judy Shelton, a Stanfoíd Egyetem közgazdásza, aki könyvével, A közelgő szovjet összeomlással nagy feltűnést keltett jó egy évvel ezelőtt, most azt mondja, hogy azon a napon, amikor a kenyér a háromszorosára drágul, a szovjet államfőnek talán távoznia kell tisztéből. Ed Hewitt, a Brooktngs Intézet szakértője amiatt aggódik, hogy Gorbacsov nem lesz képes kormányozni a népszavazás után, amelynek egyébként nem tűzték ki az időpontját, hiszen előbb a referendumról kell törvényt alkotni.
A WASHINGTONI TANÁCSKOZÁST BEHARANGOZVA, a nyugatnémet Die Welt azt írja, Gorbacsov számára semmi sem lehetett volna rosszabb annál, mint hogy közvetlenül a washingtoni megbeszélései előtt járatódott le az egész világ színe előtt. A lap az örményországi eseményekre, a véres összecsapásokra utal. s azt feszegeti, meddig játszhatja még a szovjet elnök a nagyhatalmi szerepet, illetve a megingott hazai arcvonal meddig teszi még lehetővé külpolitikájának az érvényesítését. Vajon mennyiben kell a Nyugatnak segítenie önnön érdekéből Gorbacsovot? S a válasz az, hogy a Szovjetunió stabilizálása önmagában nem lehet cél, olyan fejlődést kell előmozdítani, amelynek végén a mai Szovjetunió népei szabadon és demokratikusan élhetnek.
AMERIKAI RÉSZRŐL HŰTENI IGYEKEZNEK a csúcsvárakozásokat, ám az előre küldött szovjet szóvivők rendkívül derülátók. Azt hangsúlyozzák, hogy a súlyos belső gondok ellenére Gorbacsov helyzete szilárd. Sisiin, az SZKP KB vezető munkatársa például azt mondta, hogy sok egyezményt írnak alá, s a megállapodások felülmúlnak majd minden elképzelést. A START-elvek várható rögzítésével függ össze az is, amit Sevardnadze külügyminiszter tanácsadója, Vitalij Csurkin mondott el az ABC televízióhálózatnak. Bejelentette, hogy megkezdték a krasznojarszki radarállomás leszerelését. Ez a létesítmény éveken át nehezítette a viszony javítását.
A csúcs különlegességét villantják föl az olasz lapok is. „Egyetlen szovjet vezető sem indult még soha olyan megrendült helyzetben találkozóra, mint most Gorbacsov, miközben minden eddiginél fontosabb kérdésekben kell döntenie. A hadászati atomfegyverek leszereléséről és Németország egyesítéséről”, írta a La Stampa. Az itáliai újságok egyetértenek abban, hogy a szovjet problémák a Baltikumtól a Kaukázuson át, az ellátási gondokig olyan súlyosak, hogy a káosz veszélye fenyeget, s ennek következményei az egész világra hathatnak.	(B. M.)
Bfkülékrnrségre utaló leveleket kapott Teherán Bagdadtól
Nicosiából jelenti az AP: Lehetséges, hogy Hasemi Rafszandzsani iráni és Szaddám Husszein iraki elnök személyes találkozón újítják fel az országaik között megszakadt közvetlen béketárgyalásokat. Ezt közölte az iráni parlament elnöke kedden.
A teheráni rádió Mahdi Kar-rubi parlamenti elnököt idézte, aki egy sajtókonferencián elmondta, hogy Teherán két levelet kapott az iraki elnöktől. Ezek egyikére már válaszoltak, s a másik esetében is ezt fogják tenni. Karrubi a levelek tartalmáról nem közölt részleteket, azt azonban megemlítette, hogy azok „át-
fogó béke” megteremtésére szólítanak fel. Karrubi az esetleges tárgyalásokkal kapcsolatban ugyanakkor hangsúlyozta, hogy azokat mindenképpen az ENSZ Biztonsági Tanácsának 598-as számú határozata által kínált keretek között kell lefolytatni.
Teheráni és kuvaiti források szerint egyébként a levelek első ízben tartalmazták azt a megfogalmazást, hogy a Satt-el-Arab feletti szuverenitás kérdéséről az iraki fél hajlandó tárgyalni. (Ezt korábban . kategorikusan elutasították, egyebek között ezért is jutottak holtpontra a béketárgyalások.)
Európa politikai térképéi rajzolják újra Washingtonban
Washingtonból jelenti az MTI: Ne az aláírt egyezmények számán mérjék le a csúcstalálkozót, ezekkel a szavakkal hűtötte le a várakozásokat kedden újságírók előtt egy vezető amerikai kormánytisztviselő.
Az illetékes megerősítette: közös nyilatkozat készül a hadászati támadó fegyverek korlátozását előíró szerződés alapvető kérdéseiről, amelyekről még mindig i tárgyalnak. Aláírnak különböző I gazdasági és kulturális egyezmé-
nyeket és a légügyi megállapodást is. De változatlanul bizonytalan a kereskedelmi egyezmény sorsa, mivel ennek előfeltétele a szovjet kivándorlási törvény, ez pedig még nem született meg.
— A csúcsot az különbözteti meg az előzőktől, hogy hosszabb távú'- elvi kérdések, „Európa politikai térképének újrarajzolása” állnak majd az előtérben — mondotta a nyilatkozó. Nem hagyott kétséget afelől, hogy Washington ragaszkodik az egységes Németország NATO-tagságához és hogy ismét felveti majd a balti kér-
dést, amelyet nem tekint szovjet belügynek, mint teszi ezt Moszkva. Változatlanul az az amerikai nézet, hogy az össz-európai csúcstalálkozó előfeltétele a hagyományos haderő-csökkentési egyezmény aláírása, márpedig ebben a kérdésben továbbra sincs érdemi haladás. — Washington egyúttal megérti a Szovjetuniónak a német egyesüléssel kapcsolatos biztonsági igényeit és tesz majd új javaslatokat az európai biztonsági folyamat erősítésére — hangoztatta az amerikai kormánytisztviselő.
.Moszkvai tudósítónk (rlrvjclriiti'-sc
Erős, szuverén Oroszországot képzel el Jelein
A szovjet államfő Ottawába érkezett
Moszkva, május 29.
Mindössze öt szavazaton múlott: 535 képviselő szavazott Borisz Jelcinre, az orosz föderáció parlamentjének elnökválasztásán. Az 59 éves politikus a „Demokratikus Oroszország” radikális blokk elnöke ezzel az újraválasztások első fordulójában megszerezte az abszolút többséget, legfőbb riválisa Alekszander Viaszon köztársasági kormányfő előtt, aki 467 szavazatot gyűjtött.
A Szovjet unión belül
Amint az 535 elhangzott, Jelcin neve után, a képviselőkongresszus többsége felállva, tombolva ünnepelte új elnökét. Az elhúzódó vastaps közepette lépett emel-. vényre Jelcin, s rövid beszédében köszönetét mondott azoknak, akik rá szavaztak, és azoknak is „akik más nézőpontot kerestek”. Jelezte, hogy a parlament elnökeként konszenzust próbál létrehozni a különböző nézetek között, s egyeztetőbizottságot alakítanak az eltérő politikai áramlatok, az egyes területek képviselőiből a vitás kérdések, valamint a további vezető tisztségek eldöntésére: Jelcin kijelentette:	erős és szuverén
Oroszországot szeretne, ám a ' Szovjetunió keretein belül. A televízió esti híradójának nyilatkozva kifejtette, a szuverenitáson elsősorban azt érti, hogy a köztársasági törvények fölötte állnak a szövetségieknek.
Jelcin minden jel szerint profi politikussá érett. Az egykori moszkvai párttitkár, aki leváltását követően szánandó, megtört ember benyomását keltette, populista népvezérként emelkedett jel ismét, hogy azután egyre inkább valódi politikusi erényeket villantson fel. Ahogy az egymást tip-ró újságírók gyűrűjében — külön testőrök nélkül — elhagyta a kongresszusi termet, s a záporozó kérdésekre válaszolgatva ráérősen végigvonult a Kreml udvarán, két kezét a feje fölött összekulcsolva, üdvözölte a spontán összeverődött és őt éltető tömeget — az már szinte egy amerikai stílusú választási kampány befejezésére emlékeztetett.
Tárgyszerű alapok
A jövő egyik legérdekesebb kérdése, a Szovjetunió, valamint a leghatalmasabb tagköztársaság elnökének egymáshoz való viszonya lesz, „Nem a kronfontációra, hanem tárgyszerű alapokra, párbeszédre, tárgyalásokra" kívánja építeni kapcsolatait Gorbacsovval, válaszolta az újságíróknak Jelcin, hozzátéve azonban: „elvi alapokon nem sértve meg Oroszország szuverenitását és érdekeit”. Nem tudta azonban megállni, hogy amikor arról kérdezték, vár-e gra-
tuláló táviratot Kanadából, meg ne említse: Gorbacsov „tegnap sehogysem tudta volna ezt elképzelni, de gondolom, ma politikailag helyes lépés lenne gratulációt küldeni". Kongresszusi hírforrások szerint egyébként hétfő éjjel közvetett úton egyeztetési kísérlet történt Gorbacsov és Jelcin között, amely azonban nem járt különösebb sikerrel.
Az egyeztetőbizottság szerepére, s a nemzeti megegyezés fontosságára utalt Jelcin akkor is, amikor a jövendő köztársasági kormányfő személyéről faggatták. E kérdésben nem foglalt állást, azt azonban határozottan kijelentette, hogy önálló és alternatív orosz sajtót képzel el, amelyet nem az állami hatóságok irányítanak, legfeljebb a parlamentnek vagy a törvényhozó testület illetékes bizottságának tartozik elszámolással.
Távira! Kanadából
Arról eddig nincs hír, hogy a kérdéses táviratot feladták volna Kanadából, Gorbacsov és kísérete mindenesetre megérkezett Ottawába. A TASZSZ a delegáció résztvevőiként az Elnöki Tanács öt tagját jelölte meg: Sevardnad-zét, Maszljukovot. Primakovot, Oszibjant és Satilint. Maszljukov az állami tervbizottság elnöke, az utána következő három akadémikus pedig a közigazdasági ügyekben jártas szakértő — mintegy előlegezve a csúcstalálkozó minden jel szerint talán legfontosabb napirendi pontját, a gazdasági kapcsolatokat. Feltűnő, hogy Jakovlev Elnöki Tanács- és PB-tag, nem kísérte el Gorbacsovot, s nem utazott vele honvédelmi minisztere sem: a TASZSZ jelentése szerint Dmitrij Jazov a távol-keleti katonai körzetet kereste fel s tájékoztatta a reformtervekről a fegyveres erőket.
Jelcin úgy vélte, hogy az országos helyzet talán kissé stabilizálódik, még a kormány népszerűtlen gazdasági javaslata ellenére is. Az országos felzúdulás hatása alatt a szovjet parlament kedden egy héttel elhalasztotta a rizskovi koncepció elfogadását. A törvényhozás bizottságainak a kormánnyal közösen kell áttekinteniük annak szövegét, és beépíteni a vita során elhangzott javaslatokat. E kompromisszum még közrejátszhatott abban, hogy a parlament túlnyomó szavazat-többséggel felvetette a radikális képviselők által a múlt héten, a tervezet elhangzásakor beterjesztett bizalmatlansági indítványát. A TASZSZ kommentárja: a szavazás végeredménye, ha nem is a kormány erejét, de az ellenzék látható gyengeségét árulta el.
A Karabahban és az örmény körzetekben a rendkívüli állapo-