﻿Kedd 1990. június 5.
Lili. rvfolvan 130. szám
ALAPÍTOTTA: PETHÖ SÁNDOR
A mesterek lázadása
Annyiszor mondjuk el azt a kétségtelen tényt, hogy úgy istenigazából nem mi döntöttük meg a régi rendszert, hanem a külső körülmények és önmaga, azzal, hogy követhetetlen, fejlődésképtelen formákban tudta csak fenntartani uralmát. Annyiszor ismételgetjük ezt, hogy érdemes ellene vetni saját érdemeinket is. Például a szakszerűség lázadását.
A mesterség, a szaktudás, a valamihez értés beteges hiánya és beteges keresése, igenlése gyötörte, hajtotta az utolsó évtizedekben az egymást követő nemzedékeket. Az egyik legfájóbb érzés, ha az ember tudja, nem ért igazán ahhoz, amit csinál. Ha csak papíron van szakmája, de a mesterség forszait, törvényeit csak kapisgál-ja.
Felnőtt jó néhány generáció úgy, hogy nem tanult meg szakembernek lenni.
A tanulatlan elvtársurak rendszerének nem volt szüksége igazán tanult alattvalókra, bármennyit is papolt a tudás hatalmáról. Annyit ezek a nem túl okos, nem túl művelt, nem túl rátermett kis és nagy vezetők is jól tudtak, hogy a tudás valóban hatalom. Ellenhatalom. Könnyen alááshatja, megdöntheti a buták, a közepesek uralmát.
Arról a részben bornírt, részben tudatosan manipulatív politikáról, amelyik azt képzelte, hogy egyébként nem rossz eszű paraszt-, munkás-, állomásfőnök-, és ki tudja, miféle gyerekek valódi előtanulmányok, műveltség — és főleg kulturáltságbeli — alapok nélkül be-ültethetők néhány hónapos gyorstalpaló tanfolyamok után igazgatói, mérnöki, tanári, professzori székekbe, nem érdemes sokat beszélni. Az ötvenes évek elejének tinédzseréi joggal érezhetik magukat tönkretett nemzedéknek, holott nekik ígért fényes jövőt, történelmi igazságtételt a kommunista rendszer. Pallérságra termett ifjakkal hitette el, hogy nem a téglarakástól, hanem írói tehetségtől duzzad a karjuk, saját közegükből erőszakosan kiragadott emberek tucatjainak ment rá negyven-ötvenévesen az élete arra, hogy a kiválasztódás természetes lépcsőit végig nem járva lett belőlük — rangjuk szerint — valaki, míg rá nem döbbentek, hogy senkik azokhoz a szakmabeli társaikhoz képest, akiket nem a politika, hanem a képességeik érdemesítette az adott mesterség művelésére. Bár igazi tehetségek is feltűntek, de a többség sokat szenvedett felkészületlensége miatt.
A szakszerűség felértékelődésének, a mesterségbeli tudás becsülésének korát reméljük most sokan, miközben szenvedünk attól, hogy a szakma csínja-bínja nincs a kissujjunk-ban. Kétségbe eshetünk akkor is, ha körülnézünk, s látjuk, mekkora tömegek éltek eddig jól hányaveti, felületes munkából, tessék-lássék hozzáértésből. ök minden bizonnyal nincsenek is teljesen tudatában annak, milyen keveset értenek ahhoz a szakmához, amit művelnek, milyen keveset ér a termék, amely a kezük alól kikerül. Egy butikos, aki bóvlit sóz a népre, egy maszek, aki mutatós, de rosszul megcsinált portékákkal keres százezreket, aligha gondol arra, hogy tisztes iparosként, tisztes kereskedőként végezze ezután a dolgát. Nem lehetnek illúzióim (inkább csalódjak kellemesen): A félmesterember még jó ideig megél összekúszá-lódott, értékrendjében megzavart világunkban. Hosszú évek során forrhat ki a megváltoztatott körülmények hatására
olyan hierarchiája a munkának
és a tudásnak, amely a valódi teljesítményt, a tényleges tudást méltányolja.
A politika visszavonulásával, helyére kerülésével mégis esély nyílik arra, hogy aki akar, a szakmájának, a hivatásának élhessen. Megtanulhassa szabályait, művelhesse legjobb tudása szerint. A mesterség éthosza anakronisztikusnak tűnhet az atomkorszakban, az évente eldobandó, cserélendő fogyasztási cikkek világában a századvég ellaposodott tömeg-társadalmában. Egyetlen reménye mégis ennek az erkölcsnek a felélesztése mindazoknak, akik megcsömörlöttek attól a sok talmi, kérészéletű ka-cattól, amely körülvett minket hosszú-hosszú éveken át. Kisszerű eszmék és kisszerű emberek látványa és elviselése fárasztotta el a jobbakat Magyar-országon, ellankasztotta az igyekvőket, kedvét szegte a tisztességes munkát akaróknak. Elbizonytalanodásunkban, értékválságként megélt lelki és erkölcsi csődbe menésünkben főszerep jutott annak a sejtés-nek-érzésnek, hogy nem igazán értünk semmihez, nem igazán vagyunk műveltek, tájékozottak, jók, bátrak, tisztességesek, szabadok.
Nem igazán értettük, hogy lehet így élni. Hogy létezhet így egy ország. S minél tovább éltünk, léteztünk így, annál jobban elkeseredtünk.
Tudálékos, nagyhangú ostobák, képzetlen vezetők és vezetettek ezután is lesznek. De már megtehetjük, hogy nem törődünk velük. Nincs igazán hatalmuk felettünk. Akkor sem, ha hatalmon vannak. Kellemetlen perceket szerezhetnek, elszomoríthatnak. De nem uralkodhatnak felettünk úgy, ahogy azt felfuvalkodott párttitkárok, magasabb elvtársak kegyéből basáskodható lakájfőnökök tehették. Lázadásunk ellenük a szakma nevében sikerrel járt. S ez a lázadás bármikor megismételhető.
Legyintenek sokan az átmenet kormányának névsora láttán. Mert, hogy akad a listán nem nagy képességű is. Katasztrófa akkor volna, ha a második, harmadik, a tizedik ember is a szürkék tömegéből választatna ki. De, ha kiváló szakemberek sorakoznak a politikai szempontból kiválasztott miniszter mögött, akiket a politikus hagy dolgozni, sőt, vállalkozásra, új és új ötletekre ösztökél, akkor nincs baj. Sőt: ő is megteszi a magáét, hiszen vezet, irányít, mozgat. S a szakemberek sem érzik, hogy megint nem a hivatásuk szabályai szerint alkotnak. Az idő pedig, bízom benne, könyörtelenül kirostálja a nem odavalót. Ha a rendszer a mozgásra, a teljesítésre, a ma meghaladására rendezkedik be, erre alapul és nem a mozdulatlanságra, mint az előző szisztéma. Azelőtt az számíthatott sikerre, aki lehetőleg nem tett semmit. Megtehette, mert nem méretett meg időről időre ország-világ előtt. A fölötte állók kegyét kellett csak keresnie, hogy maradhasson. A nyugati demokráciák életképességét az garantálja, hogy sem a kormányfő, sem a miniszter, se semmilyen vezető nem élhet meg az érdemeiből, a múltjából. Ha nem cselekszik, ha nem áll elő mindig valami újjal, menthetetlenül megbukik, jön helyette más.
Most talán: a társadalom egészének megadatik az érzés, hogy ha akarja, érthesse a szakmáját, érezhesse, magát valakinek. Egy mesterség avatott művelőjének. Tisztes mesterembernek.
Javorniczky István
Zavarba ejtő csúcs
Vegyes világvisszhang, Bonn igen elégedett
Az Antall-kabinet első kormányfő vendége a finn miniszterelnök
A SÚLYPONTOK ELHELYEZÉSÉTŐL függően a nemzetközi élet megfigyelői igencsak zavartan és eltérőn értékelik a múlt hét végi Gorbacsov—Bush csúcstalálkozó eredményességét. Bonnban egyértelmű a lelkesedés. Kohl kancellár kijelentette: van remény arra, hogy a német egység és Németország NATO-tagságának a kérdését idejében és megfelelően megoldhassák. Genscher külügyminiszter egyenesen „minőségi ugrásról" beszélt, s hangoztatta, hogy a helsinki folyamat intézményesítésével javulni fognak a német egység külső problémájának az áthidalási lehetőségei.
A brüsszeli kommentátorok úgy ítélték meg, a baráti légkör nem feledtetheti, hogy két fontos kérdésben, a német- és a litvánügyben nem sikerült dűlőre jutni a szovjet és az amerikai elnöknek. Tokióban a japán kormányszóvivő ezzel szemben arra helyezte a hangsúlyt, hogy a csúcstalálkozó „nagyon is jó volt" a nemzetközi béke és biztonság szempontjából. A nézetkülönbségek kapcsán a Jomiuri Simbun azonban arra is utalt: nem világos, milyen lesz a hidegháború utáni korszak jellege. Az eredmények nem elhanyagolhatók, jóllehet némiképpen csalódást keltők a legutóbbi hónapok várakozásaihoz képest — ezt már a The Independent állapította meg. A The Guardian a találkozó jelentőségét abban véli felfedezni, hogy a hagyományos szuperhatalmi rakétaalkudozások régi világa kezdte átadni helyét egy újnak.
KITŰNŐ SZEMÉLYES VISZONY alakult ki Bush és Gorbacsov között, ebben maradéktalanul egyetértettek az amerikai kommentátorok. De vajon ez elég lesz-e a súlyos problémák megoldásához? — tették fel azon nyomban a kérdést a szakértők. A The Wall Street Journal egyebek közt Gorbacsov gyorsan csökkenő befolyására hívta fel a figyelmet. A The New York Times szerkesztője azt írta, hogy a csúcs aligha állítja meg a Szovjetunió világpolitikai hatalmának hanyatlását, belső rendjének felbomlását. A lap 'ugyanakkor úgy értékeli a találkozót, hogy nem elképzelhetetlen egy új, a Szovjetuniót is magába foglaló európai biztonsági keret kialakítása.
A The Washington Post szerint mérsékelt sikert hozott ezúttal a két elnök randevúja. A cikkíró ezt nem tartja tragikusnak, hiszen a bonyolult problémákat nem lehet gyorsan megoldani. Sötétebben látja a helyzetet a The Wall Street Journal: Bush is kap a bírálatokból, amelyek szerint a vegyifegyver-megállapodás ellenőrizhetetlen, a ra-kétaleszerelési keretegyezmények rossz tárgyalási alapot nyújtanak. A lap Gorbacsovot sem kíméli, aki a The Wall Street Journal szerint „már nem képviseli a haladást, a litvánkérdésben pedig egyenesen Brezsnyev merevségét idézi". A kommentár úgy véli, Gorbacsov részéről csak elszólás volt, hogy a németek maguk választhatják meg azt a katonai szövetséget, amelyhez tartozni akarnak.
A The Washington Postban Ahromejev marsall, a szovjet elnök katonai tanácsadója azt fejtegette: bár a bécsi hagyományos leszerelési tárgyalásokat nem kapcsolták össze a németkérdés megoldásával, számára elképzelhetetlen, hogy a németügy megoldása nélkül aláírható lenne az európai leszerelési egyezmény. Ahromejev figyelemre méltónak ítélte a nyugatnémet SPD egyik javaslatát, amely szerint amerikai, szovjet, német, brit és francia részvétellel európai katonai szövetséget hoznának létre. Scowcroft, nemzetbiztonsági tanácsadó nyilatkozatában azt emelte ki: közelebb jutottak a célhoz, hogy maradéktalanul kivonják a szovjet csapatokat Európából, beleértve az NDK-t is. Amerikai illetékesek azt is közölték, hogy Washington kész az európai biztonsági konferencia felértékelésére, állandó titkárság felállítására.
AZ EMBERI DIMENZIÓRÓL kezdődnek tárgyalások a dán fővárosban. A helsinki folyamat 35 tagállamának külügyminiszterei az emberi jogokkal, köztük a kisebbségek jogaival foglalkoznak majd a tanácskozáson. Baker amerikai és Sevardnadze szovjet külügyminiszter a Bush—Gorbacsov csúcs után érkezik Koppenhágába, s így partnereik első kézből értesülhetnek a két nagyhatalom viszonyáról. A keddi tanácskozáson valószínűleg különbizottságot állítanak fel abból a célból, hogy az előkészítse a várhatóan az év végén tartandó 35-ök csúcstalálkozóját. Washington álláspontja szerint az értekezletnek csak akkor van értelme, ha ezt megelőzően a NATO és a Varsói Szerződés Bécsben megállapodik a hagyományos erők csökkentéséről. Hazánkat Koppenhágában a Jeszenszky Géza külügyminiszter vezette küldöttség képviseli, a későbbiekben Erdős André nagykövet veszi át a delegáció irányítását. A magyar Külügyminisztérium a koppenhágai tanácskozás előtt külön közleményben foglalkozott az emberi és nemzeti kisebbségi jogok kérdésével. Az állásfoglalást lapunk második oldalán részletesen ismertetjük.	(P. T. R.)
Magyar-finn eszmecsere a bizalmi viszony jegyében
Antall József miniszterelnök meghívására hétfőn háromnapos hivatalos látogatásra Budapestre érkezett Harri Holkeri, a Finn Köztársaság miniszter-elnöke. Az új magyar kormány hivatalba lépése óta ő az első külföldi kormányfő, aki hazánkba látogat. Ctjára elkísérte felesége, Marja-Liisa Holkeri.
A finn miniszterelnök különre-pülőgépe a déli órákban landolt a két ország zászlajával díszített Ferihegyi repülőtéren. A küldöttség ezután szálláshelyére hajtatott. Az ünnepélyes fogadtatásra kora délután a Kossuth Lajos téren került sor, ahol a vendégek tiszteletére felsorakozott a Magyar Honvédség díszszázada. A térre érkező Harri Holkerit és feleségét Antall József és felesége üdvözölte. A finn és a magyar himnusz elhangzása után a két
kormányfő ellépett a katonák sorfala előtt.
A hivatalos program a kát miniszterelnök négyszemközti megbeszélésével kezdődött.
A félórás, ismerkedő jellegű eszmecserén Harri Holkeri finnországi látogatásra hívta meg Antall Józsefet, aki a meghívást köszönettel elfogadta.
Ezt követően ült tárgyalóasztalhoz a két delegáció. Miként a plenáris tárgyalás végeztével László Balázs kormányszóvivő a sajtó képviselőinek összefoglalta:	t
megbeszéléseken á két miniszter-elnök tájékoztatást adott hazája belső helyzetéről, külkapcsolatai-ról, külgazdasági törekvéseiről, s szót váltottak néhány időszerű nemzetközi kérdésről is. Így a német egyesülésről is véleményt cseréltek. A két kormányfő hasonlóan vélekedett: a német népnek ugyanúgy joga van az önren-
delkezéshez, mint más népeknek. Szóba került a kisebbségek helyzete is. Az északi ország — amely az elsők között ajánlotta fel segítségét a Magyarországra érkező romániai menekülteknek — a jövőben is kész segíteni a menekültek ellátásában.
Gazdasági kérdéseket érintve Antall József rámutatott: Magyarország egyaránt szoros kapcsolatokat kíván kiépíteni az Európai Gazdasági Közösséggel és az Európai Szabadkereskedelmi Társulással (EFTA) is. Ez utóbbihoz kérte finn kollégája további támogatását. Ennek kapcsán Harri Holkeri kijelentette: Finnország és az EFTA közeledése az EGK-hoz, egy közös európai gazdasági térség létrehozására irányuló törekvésük nem irányul a közép-kelet-európai országok érdekei, törekvései ellen.
A két ország együttműködése kapcsán rámutattak: az időnként tapasztalható kisebb-nagyobb konjunkturális ingadozások ellenére a kapcsolatok jól fejlődnek, példaértékűek, S rövid időn belül akár megsokszorozható a kereskedelmi forgalom. Ehhez azonban meg kell találni az együttműködés új, korszerűbb formáit. Hangsúlyozták: a 100 millió dolláros finn hitel — amelynek kormányközi jegyzőkönyvét a megbeszélés után írták alá — új lendületet adhat a további kontaktusoknak. Elhangzott, hogy Magyarország szár mára modellértékűek Finnországnak a Szovjetunióval kialakított kapcsolatai, bár azok másolhatat-lanok.
A megbeszélést követően Szabad György, az Országgyűlés megbízott elnöke hivatalában fogadta Holkerit.
A szívélyes légkörű megbeszélés után Harri Holkeri és felesége megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékművét a Hősök terén.
Az esti órákban Antall József és felesége díszvacsorát adott Harri Holkeri és felesége tiszteletére a Parlament vadásztermében. A díszvacsorán — amelyen részt vett a politikai, a gazdasági és kulturális élet számos vezető személyisége — a két kormányfő pohárköszöntőt mondott.
Antall József első miniszterelnök vendégének, a hozzánk oly közel álló, rokoni finn nép képviselőjének és feleségének üdvözlése után arra emlékeztetett, hogy Magyarországon győzött a békés forradalom, megnyitva a nemzet számára az emberi jogok teljes körű szabadságát, biztosítva az egyéni és nemzeti felemelkedést.
véget vetve egy diktatórikus, megreformállhatatlan, életképtelen társadalmi berendezkedésnek.
A magyar nép a szabad választásokon meggyőző erővel utasította el a számára idegen elnyomó rendszert és szavazott bizalmat a válság leküzdésére határozott, hiteles programmal rendelkező, szélsőségektől mentes, a politikai paletta közepén elhelyezkedő pártoknak. Kormányom érzi küldetésének történelmi súlyát — jelentette ki Antall.
Hazánk és Finnország kapcsolatairól szólva kiemelte: a barátság és rokonságtudat mélyen gyökeret vert népeink lelkében, különleges, bizalmi viszonyt alakított ki államférfiaink között, arra ösztönzött és ösztönöz, hogy segítő kezet nyújtsunk egymásnak.
Antall József végezetül a Kalevala sorait idézve emelte poharát Finnország virágzására, további fejlődésére, együttműködésünk erősítésére, s a két nép barátságára.
Harri Holkeri bevezetőjében gratulált Antall Józsefnek miniszterelnökké választása alkalmából, sok sikert kívánt a magyar nép javára végzendő igen komoly és felelősségteljes megbízatása ellátásához.
Magyarország gyors és céltudatos változási folyamata teljesen új megvilágításba helyezte az országaink közötti kereskedelmet. A finn gazdasági élet ennek következtében erősen megnöveli aktivitását a magyar piacon. A közös vállalkozások például teljesen új perspektívákat nyitnak a kereskedelmi együttműködés számára. Finnország lehetőségei szerint támogatja a kereskedelmi-gazdasági vállalkozásokat. Fontosnak látjuk mindkét fél számára megfelelő hitelmegoldások keresését a közös beruházási projektek fejlesztéséhez — mondotta Holkeri.
Holkeri szerint az európai biztonsági és együttműködési értekezlet kínálja a legjobb lehetőséget az új Európa, a biztonság és együttműködés építéséhez. A tárgyalómunka és kapcsolattartás elősegítésére azt ajánlotta, hogy az 1992-ben esedékes utóértekezletet előkészítő megbeszéléseket jövőre Helsinkiben rendezzék.
A finn miniszterelnök végezetül Antall József és felesége, valamint a jelenlevők egészségére, továbbá Magyarország és a magyar nép boldogságára és sikerére, a két ország közötti barátság és jó kapcsolatok kedvező fejlődésére emelte poharát.
Washingtoni todósítónk lelexjelenfese
Gorbacsov .beruházást kért
a Óig Oiisinesstől
Nosztalgiatolálko/ó Bcagannel San Franciscóban
Minncsotában töltve a vasárnap délutánt, Gorbacsov este Kaliforniába érkezett, ahol hétfőn Reaganncl reggelizett, beszédet mondott a Stanford-egyetemen, s lapzártánk után volt esedékes a pótcsúcs a délkoreai elnökkel, majd az indulás haza.
A Fortune magazin évente közli az ötszáz legnagyobb amerikai cég listáját, és Minnesota az az állam, ahol belőlük legtöbb székhelye található. Ha hozzávesszük, hogy a középnyugati állam egyszerre mezőgazdasági és komputerfellegvár is, és üzleti kapcsolatai a szovjetekkel megelőzik a többi negyvenkilencet, akkor megérthető, miért éppen itt állt meg pár órára Gorbacsov. Már csak adalék, hogy történetesen Minnesotában van az egyetlen szláv származású kormányzó is, s Rudy Perpich igazán lelkes házigazdaként fogadta a vendéget. Az ikerváros Minneapolis—
St. Paul lakossága is felettébb örvendezett a látogatónak, ki legalább ötször meg is állította a kocsikaravánját, hogy — amit Amerikában imádnak látni — szorongassa az ujjongó, „Gorbi, Gorbi” kórust alakító járókelők kezét, még egy balti tüntetőcsoporttól sem visszariadva: kiszállt ott is, s parolázott a helyi lett közösség vezetőjével, aki ezt bátor tettnek minősítette.
Üzletek
A kormányzó rezidenciáján elköltött luneh után Róbert Maxwell, az imár nálunk is megismert sajtómágnás, kit a szovjet elnök barátjának mondanak, bejelentette a Gorbacsov—Maxwell Technológiai Intézet megalakítását: ötvenmillió dollárt szánt arra, hogy egyesítse Amerika, Európa és a Szovjetunió tudósait közös kutatási programokra. Egy másik üz-letne kis híre jött: a Chevron olaj-