﻿forint
ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR
Kinek a joga?
Elszömyedtem annak idején, amikor egy külföldi magazinban a feministák tiltakozó menetét láttam. A női emancipáció jegyében a terhességmegszakítás jogát követelték, lemeztelenített hasukra festve: „Ez az enyém, én rendelkezem vele.” Nálunk is hasonlóan érvelnek az ismételten fellángoló vitában, amelyben az egyik fél abortusztilalmat követel, a másik pedig imigyen szól: „Megint a férfiak határoznak a nők megkérdezése nélkül, róluk”; vagy: „A döntés joga az anyáé, elvégre ő hordja ki a magzatot.” Ez azonban nem jog, hanem előjog volna. Hajszálra ugyanaz, mint amit a férfiaknak tulajdonítanak. A „legyen vagy ne legyen gyerek”, a „szülni vagy elvetetni” (mely eufémizmus!) kérdésében a házastársak, élettársak együttesen döntenek. Ezt kívánja az egyenjogúság. Magyarán: nemcsak a nők jogai egyenlőek a férfiakéival, hanem a férfiaké is a nőkéivel. Tehát a gyermekvállalás a család létkérdése, és sem nőügy, sem férfiügy.
Igen ám — válaszolhatnának a címzettek —, de a vita nem házastársak között folyik. A különböző férficsoportok kívülről támadnak. Ügy hiszem azonban, hogy az abortusztilalmat követelők nemcsak férfiakat vonultatnak fel. De nem ez itt a kérdés, hanem az, hogy lehet-e kívülről beleszólni a családok életébe — érzelmeik, körülményeik ismerete nélkül. Lehet-e kötelezni arra, aminek lényege az önkéntesség? Szabad-e kényszermunkává alakítani a szerelmet? Való-e paranccsal boldogítani? A válaszom az, hogy nem. Mert nem fér össze a demokráciával. Arról nem is szólva, hogy elrugaszkodik a valóságtól az, aki a szociális indokú terhesség-megszakítást ellenezné! Talán egy jóléti államban ez elfogadható lehet. De a létbizonytalanság, az egyre több embert fenyegető nyomor eluralkodása idején igazán nem helyénvaló.
Visszatérve az egyenjogúságra: a nő tehát saját hatáskörében nem arról dönthet, hogy legyen-e gyereke vagy
sem.	önmaga csak aközött választhat, hogy férjhez megy-e vagy a hivatásának, a karrierjének él. Korunk kompromisz-szumos megoldása a „mind a kettőt egyszerre”. Ezt az asz-szony csak társának egyetértésével, közreműködésével valósíthatja meg, és megannyi engedménnyel: az áhítottnál kevesebb gyerekkel vagy kisebb karrierrel. Egy másik, de ritka megoldás: a nő az érvényesülés mellett gyereket is akar. A férjre már nem telne erejéből. A külső kényszernek, hogy a feleségnek dolgoznia kell, mert különben nem él meg a család, nem sok köze van az egyenjogúsághoz. Ezt a hosszú éveken át kedvezőtlenül és lé-lektelenül dolgozó nők is bizonyították.
Ostobaság is a terhességmegszakítást összekapcsolni az egyenjogúsággal, mert azt a látszatot kelti, hogy az emancipált nő nem szül, aki pedig a családot választja, és kizárólag férjét, gyermekeit, istápolja, a háztartást vezeti, az kisebb értékű ember. A családanya megbecsültségének kikezdése az erőltetett iparosítást hajszolok érdeke volt. A tekintélyrombolásban közreműködtek azok, akik ily m^Tdon nagyobbra tarthatták magukat: a munkavállaló nők. A külvilág lenéző magatartása, tiszteletlensége következtében a nyitott, érdeklődő háziasszonyok is bezárkózz tak. Nemük leértékelésében tehát része volt a nőknek is. Mindenképpen ellenük fordult, hogy a családépítési döntés kisajátításával annak ódiumát is
vállalták. Ha a férjük kívánságára szakították is meg a terhességüket — őket hibáztatták. Bűnbakok lettek. Vétkesek egy tömeggyilkosságban, aminek következtében — és ez tagadhatatlan — csökken a népesség, elöregszik a társadalom, romlanak a közerkölcsök.
A terhesség megszakítás engedélyezése ama felismerés következménye volt, hogy tilalma a kriminális abortusznak, a magzatelhajtásnak kedvez, amely jóval veszélyesebb a viszonylag steril körülmények között végzett beavatkozásnál. A morális pusztításról nem is szólva! A lakásínséget is tudomásul kellett venni, valamint azt, hogy egy kereset kevés a megélhetéshez, a családi pótlék pedig a gyerek eltartásához. A házastársak önzésének születéskorlátozó hatásáról is beszéltünk. Holott az volt az igazság, hogy sikerült egy olyan elosztási rendszert produkálni, amelyben a családi élet-körülmények minden újabb gyerekkel	nagymértékben
romlottak. Így az életszínvonal-emelkedés leghatásosabb eszköze a „mínusz egy gyerek” volt, jelesül: a családok kevesebb gyereket neveltek fel, mint amennyit a kezdetben terveztek.
Nos, abortusztilalom helyett a pártállam népesedéspolitikai intézkedéseket hozott. Eőleg azt akarta elérni, hogy a kétkeresős családokban legalább két-három gyerek legyen. Célját azonban nem érte el, mert a társadalomban a jó szándékú intézkedések ellenhatásai érvényesültek. Illetőleg a létező gazdasági, társadalmi, erkölcsi folyamatok, a kialakult nézetek a népes családok ellen szóltak.
A rendszerváltás egy csapásra nem szüntetheti meg ezeket a folyamatokat. Egyebek között a modernizálás azután is feladatunk, ha másként, más feltételek között zajlik is le, mint annak előtte. A társadalom mobilitása sem áll meg, sőt. A szegénység, a lakásínség pedig tartós lehet. Azt azonban nem hinném, hogy meg kellene várni a Kánaánt és ami vele jár. A szemlélet megváltoztatásához és az kölcsi felfogás tisztázásához azonban hozzáláthatunk. A szemléletről szólva: a gyermek-vállalás nem női hanem emberi jog. A szülőké a döntés. De ugyancsak emberi jog a magzat joga az élethez is. E két jog konfliktusát eddig sehol a világon nem oldották fel. így ezt mi sem vállalhatjuk. Abban reménykedhetünk, hogy a vallás nagyobb hatása, az életvédő társadalmi szervezetek szavának a meghallgatása a gyermek megtartása mellett szól.
Az nem vitatható, hogy abortusz az élet pusztítása. Századunk azonban az emberölés változatos módszereit hozta létre:	háborúkat, koncentrá-
ciós táborokat, gulágokat, környezetpusztítást, -szennyezést, a természetes közösségek szétbomlását, az emberi kapcsolatok romlását, gyilkos szenvedélyeket és szervezett bűnözést. De nemcsak a szmog megany-nyi ártalmát érezzük, halálossá válhat a munkahelyi légkör is.
A huszadik század gyilkossági körképén alig észrevehető a magzat, amely nemcsak művi úton, hanem az említett népirtások következtében is pusztult. Ideje nagyítóüvegen át nézni a jelenséget. Elfogadva, hogy minden élet szent.
Az egyenjogúság egyszer talán új értelmezést kap, és úgy is tekintik, mint egyenlő részvételt az emberi értékek védelmében és megőrzésében.
Kovács Judit
Antall álláspontja a moszkvai csúcs előtt
AYSZ katonai szervezetét 1991 végéig fel kell számolni
Az amerikai külügyminiszter Koppenhágában támogatást ígért Magyarországnak
A külpolitikai helyzet
EGYIDEJŰLEG, CSÜTÖRTÖKÖN TEKINTI AT a Varsói Szerződés és a NATO a szovjet—amerikai csúcstalálkozót követő helyzetet, már annak fényében is, hogy ugyanezt Sevardnadze „továbbgondolta” Bakerrel Koppenhágában, egyúttal pedig bejelentette: a Szovjetunió az év végéig csökkenti európai rövid hatótávolságú rakétafegyvereinek a számát. Az utóbbi meglehetősen ivegyes visszhangot váltott ki: Franciaország üdvözölte, míg nyugati diplomaták a dán fővárosban úgy fogalmaztak, hogy ez a lépés nem egyéb jelképes jelentőségű gesztusnál, mert a Szovjetunió e fegyverzetnél komoly fölényben van. Washingtonban ugyancsak fenntartással fogadták a szovjet közlést, s vezető kormánytisztviselők feltételezik, hogy Moszkva a szükségből erényt kovácsol, vagyis azokról a fegyverekről van szó, amelyeket a szovjet csapatok Kelet-Európából való visszavonulásának folyamatában amúgy is kivonnának. Az sem világos számukra, hogy ezeket a rakétákat megsemmisítik, vagy megtartják. A The New York Times szerint amerikai körökben ellenérzést keltett, hogy a Sevardnadze által bejelentettekről a szovjet fél a hét végi csúcstalálkozón, az új és nyílt viszony ellenére, nem is tett említést. A lapvélemények szerint az indítvány elsősorban az NSZK-1 célozza meg, bátorítva azokat az erőket, amelyek az atomfegyverek eltávolítását sürgetik.
A NATO NEM BOLDOG — írta a Reuter a Baker—Gorbacsov találkozó után, és az Észak-atlanti Szövetség skóciai ülése előtt, miután diplomaták és elemzők véleménye szerint a szervezet két kulcsfontosságú kérdésben a csúcstól várta a számára annyira szükséges impulzust; az egyesült Németország katonai státusáról, és a hagyományos erők csökkentését rögzítő szerződésről. A NATO-diplomaták elismerik, hogy az a kilencpontos tervezet, amelyet Bush terjesztett Gorbacsov elé, megpróbálva eloszlatni a szovjet aggodalmakat, alig több, mint a korábbi biztosítékok csokorba gyűjtése. A lényege, hogy a német egyesítés átmeneti időszakában a szovjet csapatok a jelenlegi NDK-ban maradhatnának, és a NATO nem állomásoztatr.a ott szövetséges erőket.
„Bízunk abban, hogy a szovjetek belátják majd, az ő érdekeiket is az szolgálja, ha az egyesült Németország az Atlanti Szövetség tagja, nem pedig semleges státusú. Jelenleg azonban. Gorbacsovnak nincs mozgástere, és erre a csúcstalálkozó egyértelműen rávilágított” — vélekedett egy brüsszeli diplomata. Csalódást keltett a nyugat-európaiakban az is, hogy csak bizonytalan szándéknyilatkozatot hagytak jóvá arról is: még ebben az évben tető alá hozzák az európai hagyp-mányos erők jelentős csökkentését előíró szerződést. S mert a Nyugat óriási reményeket fűz e megállapodáshoz, azt várva tőle, hogy a két katonai szövetség országai legalább részben készpénzzé tehetik az így keletkező „békeosztalékot”, most azzal vádolja Moszkvát, hogy késleltetni próbálja a tárgyalások menetét. Ezzel összefüggésben a legbi-zakodóbb megfigyelő is csak azt jegyezhette meg: „Megerősítették a célkitűzést e témában, ezzel legalábbis nem vagyunk rosszabb helyzetben, mint a csúcs előtt.”
MAS SZEMPONTBÓL KÖZELÍTETTE MEG a csúcs eredményét a BBC kommentárja, azt hangoztatva, hogy az amerikai—szovjet találkozó elkerülhetetlenül politikai és gazdasági hatással lesz Közép-Ke-let-Európa nemzeteire is. Abból indult ki, hogy e térségnek sajátos külpolitikai és biztonsági problémái vannak. Lengyelország és Magyar-ország szerinte hasznos ellensúlyt lát az erős nyugati szövetségben, a még mindig .kiszámíthatatlan” Szovjetunióval szemben. Nem akarnak azonban védőfalat Nyugat-Európa köré, hiszen ez sorsukra hagyná őket a veszélyes senki földjén. S Gorbacsov washingtoni figyelmeztetése, miszerint az egyesült Németország NATO-tagsága esetén a Szovjetuniónak netán felül kell vizsgálnia fegyverzetcsökkentési politikáját, csak még jobban kidomborítja, milyen kényes helyzetben van Kelet-Európa. Ezek az országok többségükben azt akarják — fogalmaz a BBC —, hogy az egységes Németország legyen szilárdan a NATO és más, országok feletti intézmények tagja. Ugyanakkor nem szeretnék, ha az egyesített állam olyan helyzetbe kerülne, hogy kijátszhassa a Nyugatot és a Szovjetuniót egymás ellen, vagy közvetítő szerepet játsszon a kettő között. Ugyanakkor megpróbálják elkerülni, hogy Moszkva ismét rendkívüli státust szerezzen magának a Varsói Szerződést használva eszköznek, mint az európai stabilitás elengedhetetlen eszközét. Ezt valószínűleg megfogalmazzák a VSZ mostani moszkvai ülésén is, mert bár egyik kelet-európai ország sem szakít hivatalosan a szövetséggel, a gyakorlatban egymás után szakadnak el a szálak.	(Zs. E.)
A finn miniszterelnök méltatta a budapesti változásokat
Harri Holkeri finn miniszter-elnök — aki hivatalos látogatáson tartózkodik Magyarországon — szerdán reggel a Selectronic Kft.-nél tett látogatást. A szórakoztató elektronikai és telekommunikációs termékeket gyártó és forgalmazó vegyes vállalatban a finnországi OY NOKIA Ab tulajdonrészesedése 35 százalék.
A finn miniszterelnök ezt követően egy másik sikeres részvénytársaságot, a Kontraxot kereste fel, amely goyrsmásolókat, telefax berendezéseket, írógépeket, telefon alközpontokat forgalmaz, s több optikai szalonja van az országban.
A zsúfolt program következő állomása a budapesti Közgazda-sági Egyetem volt, ahol Harri Holkeri előadást tartott Finnország és az európai integráció kapcsolata címmel.
Szólt arról is, hogy az EFTA-országok jövő heti, gothenburgi tanácskozásán Magyarországgal várhatóan együttműködési nyilat-
kozatot írnak alá, amely a kereskedelmi, gazdasági, ipari, műszaki és tudományos együttműködés széles területei mellett átfogja a turizmus, a közlekedés és a környezetvédelem kérdéseit is.
A nagy érdeklődéssel kísért előadást követően Harri Holkerit Göncz Árpád ideiglenes köztársasági elnök fogadta az Országházban.
A szívélyes légkörű megbeszélés után Harri Holkeri és Antall József nemzetközi sajtótájékoztatót tartott az Átrium Hyatt Szállóban.
Harri Holkeri nagyra értékelte mostani látogatását, amelynek során — mint mondotta — mély benyomást tett rá az a változás, amelyet a jelenlegi magyar vezetés képvisel, valamint érdeklődésük a finn tapasztalatok iránt. Ha valamennyire is sikerül növelni a magyarokban az optimizmust, a jövőbe vetett hitet, akkor máris eredményes volt a látogatás — mutatott rá.
Antall József példaértékűnek minősítette Finnország gazdasági fejlődését, s reményét fejezte ki, hogy Magyarország is ugyanilyen gyorsan felzárkózik a nemzetközi élvonalhoz. Együttműködésre törekszünk az EFTA-val — amelynek Finnország is tagja —, valamint az Európai Gazdasági Közösséggel; ez utóbbihoz kívánatos teljes jogú csatlakozásunk a 90-es
évek során. Végezetül emlékeztetett arra, hogy pártja, a Magyar Demokrata Fórum, valamint a Harri Holkeri vezette Nemzeti Koalíciós Párt azonos irányvonalat képvisel, mindkét tömörülés tagja az Európai Demokratikus Uniónak.
Harri Holkeri és kísérete szerdán délután elutazott Budapestről.
tiiöncz Árpád vezetésével állami küldöttség érkezett a szovjet fővárosba
Göncz Árpádnak, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnökének vezetésével szerdán állami küldöttség utazott Moszkvába a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének ülésére. A küldöttség tagjai: Antall József miniszterelnök, Für Lajos honvédelmi miniszter és Somogyi Ferenc, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára.
Antall József miniszterelnök elutazása előtt elmondta: Gorbacsov elnök — akinek meghívására látogatnak Moszkvába — tájékoztatni kívánja a Varsói Szerződésben részt vevő államokat Bush elnökkel folytatott tárgyalásairól.
A megbeszéléseken szó lesz a Varsói Szerződéssel kapcsolatos kérdésekről. Mi a magyar kormány és az Országgyűlés álláspontját képviseljük, vagyis azt, hogy Magyarország ki kíván lépni a Varsói Szerződésből. Ügy ítéljük meg — mondotta —, hogy a Varsói Szerződés katonai szervezetét 1991 végéig fel kell számolni. A nemzetbiztonság kérdéseit az európai biztonság keretein belül kívánjuk megoldani. Reméljük, hogy ebben az esztendőben létrejön az újabb helsinki csúcs-találkozó, amelyen számos kérdés ugyancsak eldöntendő. Addig is nagyon fontos, hogy egy, a Varsói Szerződés tagállamainak küldötteiből álló bizottság összegezze a legkritikusabb kérdéseket. Ügy véljük, a nemzeti szuverenitásunkat sértő, valamint a konfrontá-ciós elemeket ki kell iktatni a Varsói Szerződésből. Mind politikai, mind katonai koncepciónkat
Tudósítónk lelexjelenléw
helyzetnek megfelelően akarjuk kialakítani.
Arra a kérdésre, elképzelhetőnek tartja-e, hogy a tárgyalások során a Varsói Szerződés jövőjével kapcsolatban olyan szovjet álláspontot fogalmaznak meg, amely szándékunk megváltoztatására késztet bennünket, a miniszterelnök azt válaszolta: fel vagyunk készülve minden eshetőségre. Céljaink világosak, nemzeti felelősségtudatunk egyértelmű. Tisztában vagyunk azzal, hogy mit jelent a szovjet csapatkivonás, s ez összefügg a Varsói Szerződés problémáival.
A kétoldalú magyar—szovjet tárgyalásokon várhatóan szó lesz a Varsói Szerződéssel kapcsolatos speciális problémákról, a szovjet csapatok kivonásának katonai és pénzügyi vonatkozásairól. Terítékre kerülhet a magyar-szovjet együttműködés jövője is. Mi sohasem titkoltuk, hogy ezt a kapcsolatot az egyenjogúság alapjára kívánjuk helyezni, megszüntetve a korábbi egyenlőtlen helyzetből fakadó megállapodások érvényességét. Ily módon kívánunk jó kapcsolatot kialakítani a Szovjetunióval — hangsúlyozta Antall József.
A különgéppel érkezett magyar vendégeket a szovjet főváros repülőterén Alekszandr Jakovlev, a VSZ PTT ülésén részt vevő hivatalos szovjet delegáció tagja és Jurij Oszipjan, mindketten az Elnöki Tanácsadó Testület tagjai, valamint Iván Aboimov külügyminiszter-helyettes és Pjotr Lu-sev hadseregtábornok, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka fogadta.
Egyenlők tanácskozása
Moszkva, június 6.
Csütörtökön összeül Moszkvában a Varsói Szerződés tagállamainak Politikai Tanácskozó Testületé. Soros találkozót emleget a szerdai Pravda, hagyományosnak azonban semmiképpen sem nevezhető ez az egynapos ülésszak, amelyen egyes kelet-európai országok újonnan megválasztott vezetői először vesznek részt.
A legutóbbi, tavalyi bukaresti VSZ-csúcs óta alapvetően kicserélődött a magyar tárgyalódelegáció is, amely szerdán a kora esti órákban érkezett meg Moszkvába.
Ez az egyenlők találkozója lesz — szögezi le a Pravda —, a diktátumok ideje remélhetőleg mindörökre a múlté. Az SZKP központi lapja állami szintű csúcstalálkozót emleget, szemben a múlttal, amikor a marxista-leninista vezető pártok első emberei gyűltek össze.
A TASZSZ diplomáciai tudósítója szerint az ülésszak középpontjában Gorbacsov beszámolója áll majd a szovjet—amerikai csúcstalálkozóról. A résztvevők véleménycserét folytatnak továbbá az összeurópai folyamatokról, a VSZ-en belüli további együttműködésről, kiemelt figyelmet szentelve a német újraegyesítés kérdéseinek. A jól tájékozott szovjet hírügynökségi forrás megjegyzi, hogy várhatólag áttekintik a „szemben álló blokkok lehetsé-
ges integrációját az összeurópai biztonsági rendszerijen”.
Nyilvánvaló, hogy a gorbacsovi tájékoztató csupán az apropóját szolgáltatja annak, hogy a kicserélődött tanácskozó testület először és éppen Moszkvában megvitathassa a VSZ jövőjéről alkotott elképzeléseket. Bizonyos jelek szerint a kelet-európai katonai blokk átalakításának módjáról és üteméről még a szovjet vezetés különböző körei sem azonos hangsúllyal nyilatkoznak. Borisz Avercsenko, a Pravda szerkesztője szerint például mindössze arról lenne szó, hogy a katonai szembenállás csökkenésével a VSZ „katonai-politikai szövetségből politikai-katonai szervezetté” alakul át. „De ezekben is válaszlépéseket várunk a NATO-tól, ahol sajnos meghatározott körök továbbra is ezen blokk katonai struktúrájának a megerősítésére törekszenek.”
Karén Brutyenc történészdoktor, az SZKP KB nemzetközi osztálya vezetőjének első helyettese ugyanakkor azt emeli ki, hogy ha a szervezetet megszabadítják a katonai komponens túlsúlyos hatásától, politikai-koordinációs struktúraként életképes lehet. Az elkerülhetetlen változásokat pedig nemcsak a kelet-európai átalakulások követelik meg, hanem az európai folyamatok fejlődésének tendenciái és a kollektív biztonsági rendszer létrehozásának
\